Gyermekeink Szent Piroska oltalmában – Böjte Csaba új napközi otthona Sepsibükszádon
Árpádházi Szent László királyunk lányát, Szent Piroskát választották védőszentjéül a szombaton Sepsibükszádon felavatott és megáldott napközi otthonnak, ahol a dévai Szent Ferenc Alapítvány kezdeményezésére közel negyven nehéz sorsú gyermekről gondoskodnak az iskola utáni foglalkozásokon. Orbán Szabolcs, a ferences rendtartomány elöljárója az eseményt megelőző hálaadó szentmisén hangsúlyozta: a már életében a keresztény hit védelmezőjeként ismert, Bizánc talán legfontosabb kolostora, illetve a hozzá tartozó menhely és kórház alapítója, Szent Piroska tudta, Isten segítsége s a lélek gyógyítása nélkül más jellegű gondozásnak nem sok értelme van. Amennyiben a neveléshez, oktatáshoz Isten jelenlétéből indulunk ki – jegyezte meg –, akkor hihetjük, remélhetjük, hogy áldása kíséri a további tevékenységeket, s hogy ami már elkészült, szellemiekben, lelkiekben fejlődik az egész közösség, s ezzel nemzetünk javára is.
Fontos, hogy fiataljaink olyan nevelésben részesüljenek, amit majd később kamatoztatni tudnak, hogy hirdetői legyen annak a kultúrának, melyből meríthetnek, melynek segítségével mások számára is maradandót alkothatnak – hangzott el a zsúfolásig telt kis katolikus templomban. Erdély legidősebb papja, Antal atya a jó választásért gratulált a sepsibükszádiaknak, mert – mint fogalmazott – „szemeteket nem Párizsra, nem Brüsszelre, Böjte Csabára vettétek, s legyen dicsőségtek, hogy országunkban a hetvenedik alapítvány ti vagytok, s a gazdasági válság idejében a legnagyobb csoda, hogy gyermekei nem érzik ezt”. Mert Csaba testvér ma már közel 2400 gyermeknek biztosít kenyeret, meleget, szeretetet, iskoláztatást, orvosi ellátást.
Sepsibükszád katolikus templomának szomszédságában tavaly szeptember végére készült el a gyergyói Szabó Tamás munkáját dicsérő, Böjte Csaba alapítványának legújabb otthona, ahol két csoportban gondoskodnak szegény sorsú, I–VIII. osztályos gyermekekről. Együtt tanulunk, játszunk, közösen készítünk ebédet, s ugyanígy végezzük a ház körüli teendőket, s tavasszal már a kertünkben is dolgozhatunk – sorolta érdeklődésünkre Neagu Mária házvezető, akit munkájában Fehér Klára segít. Úgy tapasztalja, a gyermekek örömmel térnek be az otthonba, sokat fejlődtek, s lassan ugyan, de a tanulással is haladnak, dolgozni pedig mindannyian tudnak és szeretnek. Előadásukat követően ezt maguk a kicsik is megerősítik, miközben forró kávéval, friss borvízzel, fánkkal kínálnak, mesélik: van köztük, aki takarításban jeles, a fiúk a nehezebb teendőkben, fahordásban veszik ki részüket, s leginkább a játéknak örülnek mindannyian.
Olyan épületet álmodtunk, amire minden falu és város mellett szükség lenne, ahová a bajban lévő gyermekek bármikor bekopogtathatnak. Cél az, hogy itt se, de máshol se legyen olyan gyerek, aki éhesen fekszik le, akinek nincs elég szép ruhája, hogy jól érezze magát az iskolában, s ne legyen olyan gyermek, aki szeretne tanulni, kibontakozni, de nem adott ehhez a körülmény – fogalmazott ápoltjai körében Böjte Csaba. Mindezt összefogással, adományokból kívánják megvalósítani, fenntartani, hogy az itt felnövő gyermekek által fennmaradhasson a falu. „Hiszem azt, hogy Isten selejtet nem teremt, s hogy minden egyes gyerek, nem csak itt, Bükszádon, de egész Erdélyben Isten remekműve... S ahogy Szent Piroska a távoli Bizáncban hitt abban, hogy a szeretet erejével jobbá lehet tenni a világot, mi itt ugyanabban hiszünk: szeretettel, jósággal, mosollyal, jókedvvel szebb lehet ez a világ” – fűzte hozzá. Lapunk érdeklődésére elmondta: tulajdonképpen nem az iskola, a szülők funkcióját kívánják átvállalni.
A bükszádi otthon története pedig attól szép, hogy nem kormánypénzekből, hanem magánemberek adományából, összefogásukkal jött létre, s mindezt a lehető legésszerűbben próbálták kamatoztatni olyan gyermekek számára, akik erre a leginkább rászorulnak. Háromszéken Esztelneken, Szentléleken, Kovásznán, Árkoson is jelen van az alapítvány, de általában oda mennek, ahová a településvezetők, pedagógusok, plébánosok hívják, kérik segítségüket. Én azt szoktam mondani, Isten nevében azt végezzük el, amit más pénzért sem végez el – fűzte hozzá Csaba testvér. Úgy vélekedett, a legfontosabb az, hogy megnyugtassuk önmagunkat, bízzunk egymásban, Istenben, s kisebb-nagyobb otthonainkat, gyermekeinket merjük felvállalni.
Egyre több olyan helyzet adódik, ami széthúzza az embereket, s azokat az összetartó erőket szakítják, teszik próbára, melyek amúgy megtartóerőt jelentettek – vázolta lapunknak Orbán Szabolcs ferences szerzetes. Ezeknek az otthonoknak az erősségét abban látja, hogy a jelen lévő gyermekek számára olyan közösséget teremtenek, mely az ingadozó, gyengülő családot tudja pótolni. Másrészt közösséget teremtenek mindazoknak, akik az otthonok létrejötténél bábáskodnak, a faluközösségben pedig felelősségét tudatosítják, miközben az eredményt, az előrelépést láttatják.
Demeter Virág Katalin
Háromszék
Erdély.ma,

70 helységben 2300 gyermeket gondoznak
Csaba testvér ezelőtt húsz esztendővel kezdte el a munkáját. Jelenleg 70 helységben, 2300 gyermeket gondozunk. Tény, hogy a helységek egyikében sem működik alkalmas, eredményes szakmunkásképző iskola.
A gyermekeink hátrányos gazdasági és pszichoszociális közegből származnak. Gyakorlatilag csak azt birtokolják, mit mi biztosítani tudunk nekik, illetve azt amit ők maguk a saját munkájuk révén megteremtenek önmaguk számára. A nevelésük folyamatában, többek közt az az alapelv érvényesül, miszerint az életüket őértük, de nem nélkülük építjük fel. A mi hivatásunk, hogy segítsünk a kibontakozásukban, mely a gyermekek részéről is munkát, céltudatos, állhatatos erőfeszítést feltételez.
Azt látjuk, hogy a teremtett lét rendjén egy bizonyos erő uralkodik. Ez az erő a mozgás kényszere és ez az erő, jól látható módon a gyermekek létminőségén is érvényesíti önmagát. A megismerés, a tapasztalatszerzés ösztöne, a kíváncsiság, a dolgok iránti fogékonyság az irántuk való folyamatos érdeklődés, az akaratlagos és az önkéntelen megfigyelés, a tények bennük lévő lenyomatai és azok rendeződése állandó mozgásban tartja őket.
Amint cseperednek, az iskola jó esetben felfűti bennük ezt a magatartást. Sokakat azonban lelomboz, szárnyukat szegi, eltompítja a kíváncsiságukat, énerejükben megnyirbálja a gyermekeket, mint ahogyan a tompa föld elnyeli a tiszta esőcseppek vidámságát.
Az iskola – a rá szánt életévek arányában- alkalmas eszköze kell legyen az önálló és alkotó életvitelre való képesítés teremtő folyamatának. Sokszor azonban az iskolában elszunnyad a gyermekek önálló, autonóm törekvése.
Itt Erdélyben a jelen oktatási rendszerünk teljességgel képtelenné vált arra, hogy a szakmunkás minősítést célzó diákokat eredményesen készítse fel egy önálló életvitelre, az alkalmas munkavállaló minőségére. Nincsenek jól működő szakmunkásképző iskolák! Sőt a szakmunkásképző iskolák, de maga a kétkezi munka és az azzal egylényegű, alkotó erő is demoralizálva van.
Ezért sok középiskolás gyermekek életérzése vált erőfogyottá. Az önépítkezés született ösztöne már nem sürgeti őket a tevékeny, alkotó és autonóm élet méltóságára. Nehezen tűznek ki célokat, nehezen adnak értelmet a mindennapi munkájuknak, az iskolai tevékenységük cél és értelemvesztett. Ami egykoron, kisgyermekként a sajátjuk volt, mint például a megismerés vágyának sürgető ereje, elszunnyad bennük.
Hogy megfordítsuk, ellensúlyozzuk ezt a jelenséget elhatároztuk, hogy létesítünk egy szakkollégiumot. Szükség van ugyanis arra, hogy a gyermekek kiteljesedési vágyát, ösztönét és képességét, az önjáró voltukat, annak kontinuitását továbbmentsük az ő boldogulásuk és népünk javára. A kollégiumunk célja az, hogy kiegészítse a gyermekek iskolai képzését és jó szakembereket neveljen, akik önműködően, autonóm módon, céltudatosan, fegyelmezetten, szakértelemmel, állhatatosan és bátran vállalnak majd munkát, alapítanak családot és vállalnak gyermeket, mint jó keresztény és jó magyar emberek.
Ehhez kérjük Isten segítségét !
Célunk: - vallási és nemzeti önazonosságukban erős, alkotó, teremtő életet élő büszke és nagyon jó szakmunkások képzése
A képzés profilja:
- állatgondozás, növénytermesztés, agroturizmus és az autonóm élet szaktudása Várt eredmény
- jól képzett szakemberek, akiket szaktudás, fegyelmezett, kitartó, állhatatos munkamorál jellemez, akik szellemileg, lelkileg, fizikailag és erkölcsileg, mint hitükben és nemzeti önazonosságukban erős egyének képesek arra, hogy családot alapítsanak és felneveljék gyermekeiket. Rendelkezésünkre áll
- két – egyenként 40 gyermek fogadására alkalmas- félkész épület
- egy modern istálló
- 6,5 hektár bekerítet terület
A Szent Ferenc Alapítvány épülőfélben levő gazdasági épületeiről ITT láthat fotókat!
Kolozsvári Tibor, Csaba testvér munkatársa.
Erdély.ma.

A kaposváriaktól tanulnának szakmát Böjte atya gyerekei
A Kaposvári Egyetem és a Pannon Lovasakadémia közreműködésével oktatnák a Szent Ferenc Alapítvány fiataljait először lóápoló szakmára. Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Szent Ferenc Alapítvány alapítója a részletekről hétfőn Kaposváron egyeztetett.
- Romániában meglehetősen sok gond van a diákok gyakorlati képzésével – mondta Böjte atya – nekünk pedig 2380 gyerekünk van, akik jórészt vidéki származásúak, s szeretnének mezőgaz- daságot tanulni. Számukra Csíkszentmártonban egy olyan központot próbálunk létrehozni, ahol többek között állatgondozást, lóápolást tanulhatnának.
Először összeállítunk egy keretszerződést, ami tartalmazza többek közt a képzés részeit a szakképzéstől, az OKJ-s képzésen át egészen az egyetemi szintig – mondta Hafner József, a lovas képzésért felelős egyetemi vezető. – Egyelőre alapfokú szakembereket képezünk számukra lóápoló szakmában mivel náluk magas a lóállomány, de kevés a szakember. Az egyetem rendszeresen küld szakembereket Erdélybe, ez jelentheti az alapot a lovasképzésben, ami később az állattenyésztő, mezőgazdasággal, turizmussal kapcsolatos szakmákban teljesedhet ki.
Márkus Kata
sonline.hu
Erdély.ma

Június 1-jén először rendeznek gyermekbúcsút Erdélyben
Böjte Csaba szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője volt a vendég a Gutmann Fórum Klub első összejövetelén, hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián.
A szerzetes elmondta, hogy az alapítvány jelenleg csaknem 2500 gyermekről gondoskodik, és bejelentette, hogy idén először június 1-jén gyermekbúcsút tartanak Erdélyben.
A szerzetes Jézus életét hozta fel példának arra, hogy az ember életében legfontosabb a bizalom, a béketűrés, az engedelmesség vagyis az ab audire, a ráhallgatás. A gyerekeket ebben a szellemben nevelik, és ahogy Böjte Csaba elmondta, a kicsik nehezményezték, hogy a gyermek Jézusnak nincs ünnepe, nincs gyerekbúcsú. Ezért elhatározták a tanárok, nevelők, hogy június 1-jén, gyermeknapon Erdélyben gyerekbúcsút tartanak és erre készültek-készülnek is 9 héten át. Ruhákat, babákat csinálnak, és a klub közönsége is láthatta a koronás gyermek Jézus szobrot, amelynek palástját a gyermekek hímezték ki.
A 20 évvel ezelőtti kezdetekről a szerzetes megjegyezte, hogy nem volt tudatos döntés sem a rend, sem az egyházmegye részéről az elhagyott vagy árva gyerekek befogadása. Az volt az elv, hogy aki egy gyermeket is befogad, az az Urat fogadja be. Az utcagyerekeket megfürdették, felöltöztették, a rendőrségen bejelentették, és az orvosok megvizsgálták őket. Az elmúlt két évtizedben ötezer gyermeket neveltek föl és tanítottak.
Most 2380 gyermekről gondoskodnak 71 helységben. Dévát ugyanis kinőtték, de van házuk Szovátán, Csíksomlyón, Szalontán, Nagyváradon, Torockón. Különböző személyek ajándékoznak nekik házat, pénzadományt kapnak, abból vesznek építményt, vagy megkapnak az önkormányzatoktól romos épületeket, ezeket hozzák rendbe.
Az utcagyerek már kevés, inkább akkor jönnek a szülők, ha gazdasági baj van és nem tudják a gyereket eltartani, de van olyan helyzet is, amikor a gyerekre felügyelni kell és tanulni vele. A gyergyói medencében napközi otthonokat működtetnek. Az iskola után a napköziben "pótanya" várja őket és tanul velük, ha ez nem elég, a gyerek bekerül az otthonba, de a szülők látogathatják őt.
Böjte Csaba az MTI-nek elmondta, hogy az otthonokban magyarul és románul is megtanulnak a gyerekek, akiknek mindössze 20 százaléka roma. Hozzáfűzte, hogy Romániában nincs kiemelkedő gyermektámogatási rendszer, mindössze 80 lejt, 8-10 eurót juttat az állam egy gyerek után a családnak.
Az intézményükben egy-egy gyerekre naponta 3 euró jut, vannak név szerinti támogatások, 1 eurót ad a román állam és 1 eurót tesz hozzá az alapítvány egy-egy gyerek ellátásához. Böjte Csaba hozzátette, hogy bárkitől elfogad az alapítvány segítséget.
Beszélt arról is, hogy május 17. és 20. között tartják a hagyományos csíksomlyói búcsút. Ott van a településen az alapítvány gondozásában működő Szent István Ház, amelyben mintegy száz 14 és 18 év közötti fiatal lakik, és ők is részt vesznek a búcsú előkészületeiben. Megünneplik majd azt is, hogy Bethlen Gábor 400 éve lett erdélyi fejedelem (1613-1629), Marosillyén született, majd árvaságra jutott és Gyergyószárhegyen nőtt fel anyai rokonainál, a Lázár családnál - emlékeztetett a szerzetes.
A Gutmann Fórum a gazdasági válság kirobbanása után 2009-ben jött létre, hogy szakemberekkel keresse a válságból kivezető utat és megfelelő figyelmet szenteljen olyan alapelveknek, mint az erkölcs, az etika, a közjó, az összefogás és a fenntarthatóság.
MTI
Nyugati Jelen (Arad)

Köszönetet mondtak a csíksomlyói szerzetesek a zarándokoknak fegyelmezettségükért
Böjjte Mihály csíksomlyói házfőnök, a ferences rendtartomány vikáriusa és Urbán Erik templomigazgató köszönetet mondott azoknak a személyeknek, akik a búcsú zökkenőmentes lebonyolításába segédkeztek, ugyanakkor megdicsérték a zarándokokat az esemény során tanúsított fegyelmezettségükért. A szerzetezek szerint az esemény gördülékeny lezajlása azt mutatja, hogy senki sem tévesztette szem elől a búcsú eredeti, vallásos célját és értelmét: a Szűzanya-tiszteletet, a lelki megújulás szándékát.
Áder János személyében első alkalommal vesz részt a zarándoklaton hivatalban levő magyar államfő.
Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője átvette a Csíksomlyó Expresszen összegyűlt adományt Frigyesy Ágnes szervezőtől a csíksomlyói Szent István Gyermekvédelmi Központban május 18-án.
"Mint minden évben, 2013-ban is Csíkszereda számos intézménye járult hozzá ahhoz, hogy a Csíksomlyóra zarándoklók biztonságban legyenek, és áhítatuknak megfelelő körülményeket biztosíthassunk. Ezért a Szent István királyról nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány, különösen a csíksomlyói ferences rendház szerzetesei nevében köszönetet mondunk: Csíkszereda Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának, a csíkszeredai rendőrségnek és csendőrségnek, a Hargita Megyei Mentőszolgálatnak, a Sürgősségi Esetek Felügyelőségének, a hegyimentősöknek, a Caritas elsősegélynyújtó önkéntesinek, az Eco-Csík köztisztasági vállalatnak, a Mozgássérültek Egyesületének, valamint a Duna Televízió és a Mária Rádió munkatársainak, hogy a búcsú közvetítése által egyek tudtunk lenni" - írják közleményükben a szerzetesek. A szerzetesek megköszönték azoknak a papoknak az önzetlen és önkéntes munkáját, akik több napon át vállalták a zarándokok gyóntatását, illetve a Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Líceum és a székelyudvarhelyi ferences kollégium diákjainak, a csíksomlyói kegytemplom kórusának, a rendezőknek, valamint a vendégfogadásban segítséget nyújtó konyhásoknak is köszönetet mondtak. (hírszerk.)
Transindex.ro

Tükörből ablakká válni
Fennállásának nyolcadik évében 39 végzős diákot bocsátott szárnyra ma a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum. Elsőként a tanintézmény vezetői, Kocsis Attila Levente igazgató és Balogh Botár Károly Csaba aligazgató szólt a ballagókhoz, arra biztatva őket, hogy nyitott szemmel és szívvel lépjenek ki a világba és mindig bizalommal térjenek vissza iskolájuk falai közé.
Ugyanakkor maguk és pedagóguskollégáik nevében az intézmény vezetői megköszönték a szülők bizalmát, mellyel négy vagy nyolc esztendővel ezelőtt rábízták gyermekeiket a még nagyon fiatal, alakulóban lévő tanintézmény munkatársaira. A bizalom azonban busásan megtérült. A most végző évfolyam matematika-informatika osztálya kiváló eredménnyel, 9,13-as osztályátlaggal zárja a tanévet, és nagyszerűen megállták helyüket a középiskolában a turizmus és a poligráfia osztályok diákjai is. A jó eredményekről, a négyévi küzdelemről, kitartásról Mészáros Enikő, Hejus Ágnes és Orbán Julianna osztályfőnökök szóltak, akik meghatódva búcsúztak kedves diákjaiktól, az utolsó percben is szerető gondoskodással látva el őket jó tanáccsal.
A ballagók szellemi útravalóját amúgy az ünnepség alkalmával sokan igyekeztek még gazdagabbá tenni. Palkó Cecília, a dévai Szent Ferenc alapítvány igazgatója és Albert Leander ferences atya tanmesékkel buzdította a diákokat a hit, remény és szeretet gyakorlására, Zsargó János református esperes pedig Isten áldását kérte a ballagókra, felhívva figyelmüket, hogy immár felnőttként felelősséggel tartoznak minden szavukért, tettükért. Dézsi Attila kormánybiztos a gyökerekhez való ragaszkodás, illetve a szabadság fontosságát hangsúlyozta, Széll Lőrinc ifjúsági igazgató pedig arra kérte a fiatalokat, hogy a közösség tartóoszlopának nevezhető iskolából kirepülve váljanak ők maguk is közösségeik tartópillérévé. Vlaic Ágnes kisebbségi tanfelügyelőnő is hasonló gondolatokat fogalmazott meg, rávilágítva arra, hogy az iskola léte a közösség erejét, életképességét bizonyítja, és az itt tanuló diákság elsőrendű hivatása tovább erősíteni a közösséget. Takács Aranka, az RMDSZ megyei ifjúsági alelnöke bátorságra, merész álmok megvalósítására biztatta a diákokat. Máté Márta tanfelügyelőnő rendkívül tömören és szemléletesen fogalmazta meg az iskola szerepét és a ballagás pillanatának lényegét: „Az oktatás legfőbb feladata, hogy tükrökből ablakot faragjon. Kívánom, hogy immár nyitott ablakként táruljon a szívetek, elmétek a világra, amelyen beáramolhat a tudás fénye és kifele ragyoghat a lelketek.”
Az ünnepi búcsúztatások sorát díjátadás követte, melyen a hagyományos tanulmányi díjak mellett az idei évfolyamelső, a színtízes általánossal végző Szabó Tímea átvehette a Hauer Erich Társaság, a dévai RMDSZ, illetve az iskola különdíját is. Ezután maguk a végzősök mondtak köszönetet iskolájuknak, tanáraiknak, sok kedves emléket idézve fel. A poligráfia osztály képviselője, Segărceanu Radu versben búcsúzott az alma matertől, majd Szabó Tímeával és Costin Gabriella osztályelsőkkel közösen átadták az iskola kulcsát tizenegyedikes diáktársaiknak. Utóbbiak szintén kedves szavakkal köszöntötték végzős társaikat, majd felcsendült az iskolában már hagyományos búcsúdalként ismert Honfoglalás, örökös visszatérésre intve az elballagó diákokat.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Kik kaptak idén pénzt a Bethlen Gábor Alaptól?
Közzétette szerdán a Bethlen Gábor Alap (BGA) a 2013. évi pályázati felhívásainak eredményeit.
Az adatokból kiderül, hogy a magyar költségvetésből idén összesen 189 millió forinttal támogatják a nemzeti jelentőségű programokat, és 400 millió forintot osztanak ki a magyar kultúráért és oktatásért felhívás központilag támogatott pályázataira. A BGA külön állományban közli a magyar kultúráért és oktatásért felhívás erdélyi regionális pályázatait, amelyekre összesen 84 millió forint jut.
Értelemszerűen a legnagyobb összegeket a nemzeti jelentőségű programok kapják, amelyeknek alanyi jogon jár a támogatás. Kiemelkedőn magas összegben, 5 millió forintban Erdélyből a Kolozsvári Magyar Intézet, a Jakabffy Elemér Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) részesül. A Jakabbfy Elemér Alapítvány az RMDSZ-hez köthető elnöke, Székely István főtitkárhelyettes révén, míg a MIT az Erdélyi Magyar Néppárthoz közel álló ifjúsági szervezet. Jutott pénz több erdélyi színháznak és kulturális lapoknak: a Székelyföld folyóirat például 3 millió, a Helikon, a Látó, a Korunk és a Művelődés 1-1 millió forintot kap.
A listába becsúszott egy megmosolyogtató elírás is. E szerint Veres Péter „csalási vállalkozása” 1 millió forint támogatást kap az Erdélyi Művészet folyóirat kiadására.
A központilag támogatott pályázatok közül az egyik legnagyobb tételt, 3 millió forintot a Székely Nemzeti Múzeum kapja egy kiállítás megszervezésére, a Marosvásárhelyért Egyesületnek a Vásárhelyi Forgatagra 1,5 millió forint jár. Ezen a listán felbukkan ismét a Magyar Ifjúsági Tanács, amelynek 1,2 millió forintot utal a BGA az Adj, király, katonán ifjúsági vetélkedő megszervezésére. A legkisebb támogatás ennél a kiírásnál 350 ezer forint.
Az úgynevezett regionális pályázatoknál a fentieknél jóval kisebb összegek szerepelnek. Az elbírálókat érezhetően az a szándék hajtotta, hogy minél több pályázónak juttassanak legalább egy kis összegű támogatást. Ennél a kiírásnál a legnagyobb tétel 400 ezer forint (ennyit kap például a dévai Szent Ferenc Alapítvány vagy a kolozsvári Életfa Családsegítő Egyesület), a legkisebb tétel 100 ezer forint.
Maszol.ro

A szórvány ers végvára Déván
Gyakran esik szó a szórvány helyzetéről. Nem csupán a népmozgalmi adatok tanulmányozásakor húzzák meg a vészharangot, hanem olyankor is, amikor a szórványmagyarság oktatásáról van szó. A Téglás Gábor nevét viselő dévai alma mater a Hunyad megyei magyarság oktatási-kulturális centruma. Borsi Balázs riportja.
„Mert az iskolára olyan nagy szükség van, és olyan sokféle a haszon, mely az iskolából származik, hogy vaknak, sőt érzéktelennek kell lennie annak, aki ezt magától föl nem fogja, be nem látja” – ötlöttek szemembe Apáczai Csere János idézett sorai, amikor kezembe kaptam a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum kalendáriumát. A tanintézet fennállásának ötödik évfordulójára 2010-ben kiadott évkönyv betekintést nyújt a hunyadi megyeszékhely magyar oktatásának történetébe, s átfogó képet kínál arról is, a dévai magyarságnak az utóbbi száz esztendőben miképpen kellett megküzdenie azért, hogy az ifjúság anyanyelvén tanulhasson.
Dévai iskolahistória
A dévai magyar oktatás gyökerei a 16. századig nyúlnak vissza, ekkor alakult meg a református gimnázium (1948-as államosításáig működött), a 19. század második felében pedig létrejött a tanítóképző és a főreál gimnázium, előbbi 1919 októberében, az impériumváltás követően a román állam tulajdonába került épületestől, utóbbi pedig csak pár évig élte ezt túl, 1923-ban vonták meg nyilvánossági jogát. Szathmáry Rózsa nyugalmazott tanár oktatástörténeti munkájából kiderül még, hogy polgári leányiskola is működött Déván 1892 és 1919 között. A trianoni hatalomváltás következtében megpecsételődött valamennyi dévai magyar tanintézet sorsa. A dél-erdélyi városban magyarul csak a felekezeti elemi iskolákban lehetett tanulni: a református négyosztályos, a római katolikus hétosztályos, meg a telepi két tanerős elemiben. Helyi kezdeményezésre 1945 után megalakult az Egységes Magyar Gimnázium, megtartani azonban nehéz volt. A város magyar értelmiségei kérvényezték az anyanyelvű középiskolai oktatást, mely az 1952–53-as tanévtől megvalósult. Az állami hétosztályos általános iskola mellett beindult az első középiskolai osztály 40 tanulóval, akik 1955-ben érettségiztek. „Türelemmel, a gyermekek iránti elkötelezett szeretettel tanítottak ebben a mostoha körülmények között működő iskolában azok a szakképzett fiatal pedagógusok, akik a tanórákon kívül is foglalkoztak a diákokkal. Mint önálló egység 1960 szeptemberében szűnt meg a dévai magyar vegyes tizenegy osztályos középiskola, mely akkor már az 1959-ben engedélyezett Petőfi Sándor Középiskola nevet viselte” – olvasható Szathmáry Rózsa írásában. Az iskolák egyesítésétől 2005-ig, a Téglás Gábor Iskolaközpont megalapításáig csak a különböző román líceumok tagozataként működött magyar oktatás.
Nem nehéz tehát elképzelni és megérteni, a Hunyad megyei magyarság számára mit jelentett a dévai szórványközpont 2005-ben megtörtént létrehozása, amely napjainkra az egyik legjelentősebb magyar tanintézetté nőtte ki magát. Az új épületben sétálgatva, mintha Magyarországon lennénk, magyar nyelvű táblákon, ismertetőkön követhetjük végig a diáksereg életét. A folyosóktól a központi aulán át a tantermekig, még az idegenek számára is mindenütt érezhető az a mindent átjáró gondoskodás és odafigyelés, amellyel a hozzájuk járó diákokat fogadják. A minőségi oktatás mellett a közvetlenség és a vendégszeretet az egyik alappillére a dévai sikernek.
A ma iskolája a jövő
Az összefogás és az élni akarás példája
Balogh Csaba, a Téglás Gábor Elméleti Líceum aligazgatója készséggel fogadott a barátságos tanintézetben. Õ Bihar megye északi, tömbmagyar vidékéről származik. Az érmelléki fiatalember az egyetem elvégzése után hátrahagyta Érmihályfalvát, s mivel szülőhelyén nem talált munkahelyet, Vajdahunyadra való feleségét követve próbált szerencsét a Hunyad megyei szórványmagyarság központjának számító dévai magyar iskolában. Földrajz szakos tanárként helyezkedett el a tanintézetben, amelynek mára aligazgatója, a közösség egyik oszlopos tagja lett. Lelkesen mesél az iskoláról, a dévai és a hunyadi magyarságról, melynek – meggyőződése szerint – példaértékű összefogása és élni akarása a megtartó ereje. Az, amit a vidék magyarsága felvállalt és megvalósított: bizonyíték, hogy az anyanyelvű oktatás az első lépése a nemzethatáron élő magyarok megmaradásának.
A dévai vár árnyékában meghúzódó modern tanintézet létrejöttét komoly, megfeszített munka előzte meg, és az eredmény, mint az aligazgatót hallgató látogatóban is megfogalmazódik, tiszteletre méltó. Figyelembe véve, hogy a dévai magyar oktatás több mint négyszáz éves hagyományra tekint vissza, megindító a jelenkori pedagógusok és támogatók nemes szándéka: megtartani, ami a mienk. Mert másképpen cseng ez a „szórvány szórványában”, ott, ahol sem az utcán, sem a boltokban, sem a piacon nem hallani magyar szót, és mást jelent abban a közegben, amelyben magyar a boltos, a piaci kofa, a szomszéd, a polgármester, sőt még a rendőr is jól beszéli nyelvünket.
Létrehozásakor a Téglás Gábor Iskolaközpont nevet viselő, majd 2012-ben elméleti líceum besorolást kapó tanintézet megnyitóján az iskolaigazgató, Kocsis Attila Levente szintén egy sokatmondó Apáczai-idézetet választott ünnepi beszéde címéül: „olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája”.
Kellenek a tagozatok is
Balogh Csaba aligazgató elmondja, Hunyad megyében vagy Déván nem érzékelik azt, hogy a többségi nemzet tagjai diszkriminálnák őket. „Csendes, békeszerető, jóakaratú emberek élnek itt” – összegez beszélgetőpartnerünk, aki rávilágít arra, hogy a trianoni döntést megelőzően is számszerűleg szinte ugyanannyi magyar élt Déván, mint napjainkban, csak a város összlakosságának száma nőtt a többszörösére – a románok száma tízszereződött meg. „Az itteni román emberek hozzá voltak szokva, hogy interetnikus környezetben élnek, és a tisztelet mind a két félben megvan. Ennek köszönhető, hogy itt jól érezheti magát az ember, nincsenek magyarellenes megnyilvánulások, nem feszült a helyzet, mint másfelé.” (Ennek egyébként megvan a magyarázata, Horváth István, a kolozsvári székhelyű Kisebbségkutató Intézet igazgatója a napokban egyik interjújában rávilágított: általában ott van tétje a konfrontációnak, ahol a két közösség erőviszonyai kiegyensúlyozottak, de legalábbis jelentős a magyarok aránya. „Egy témában, vitában, harcban létezik nyertes és vesztes is. Ahol kisebb az egyik csoport aránya, ott nincs tét, ezért ott ezek a hangulatkeltések sem működnek” – magyarázta a szociológus.)
A több mind félszázezres városban az alig ötezer fős helyi magyar közösség értékeinek és hagyományainak megmentése és továbbadása érdekében kulcsszerepet játszanak az egyházak – hangsúlyozza Balogh Csaba. Ezek azok a pontok, amelyekre nagyobb hangsúlyt kell fektetni, fel kell karolni, jobban kellene támogatni őket, hogy továbbra is hatékonyan kifejthessék közösségépítő szerepüket. „A Téglás Gábor iskola azonban nemcsak oktatási céllal működik, hanem az egész megyét felölelő kulturális szerepkörrel is felruháztatott. Ha nem létezne ez az épület, ez a tanintézet, nem tudnánk folytatni a hagyományokat, nem tudnánk továbbadni értékeinket, amit az idetelepült bukovinai, székelyföldi székelyek, vagy a Partiumból érkezők, a kollektivizálás elől ide menekülő emberek hoztak magukkal, és tették színesebbé a meglévő helyi kulturális életet.” Az iskola megkerülhetetlen a magyar népi értékek megőrzésében, és ma már olyan eredményekkel rendelkezik, amelyek igazolják létjogosultságát. Olyan iskolákkal tudnak konkurálni, amelyekben nem harminc, hanem háromszáz gyermekből választanak ki egy osztályra valót, – mondja az aligazgató.
Az óvodától egészen a tizenkettedik osztályig terjedő, valamint a szakiskolai oktatással kiegészítve igyekeznek minden igényt kielégíteni – hogy mindazok, akik úgy döntöttek, nem költöznek el, és gyermekeiket nem íratják román tagozatra, mindent megkapjanak ahhoz, hogy kisebbségiként is teljes életet élhessenek. A dévai szórványoktatási központba jelenleg 614 tanuló jár, és úgy néz ki, a jövőben még nagyobb lesz a létszám: hét óvodai csoporttal (beleértve a Dévához tartozó szomszédos település, Csernakeresztúr óvodáját is) és elsőtől tizenkettedikig évfolyamonként két-két osztállyal működik az iskola. Az óvodások számát, illetve a beiskolázási adatokat figyelembe véve biztató a tanintézet jövője, mondja az aligazgató, akitől azt is megtudjuk, hogy a Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott Szent Ferenc Alapítvány működtette dévai gyermekotthon lakói is itt tanulnak.
„Mi abban hiszünk, hogy a megyében a magyar tagozatokat meg kell tartani a saját helyükön. Ezért vannak még Vajdahunyadon, Petrozsényben, Lupényban, Szászvároson magyar osztályok. Nem gondolom azt, hogy a megyén belül a Téglás Gábor iskola konkurenciát jelentene” – mondja az aligazgató, aki hozzáteszi, nem akarnak a nagyenyedi Bethlen Gábor-kollégiumnak sem a versenytársai lenni. „Partnerek vagyunk, de azt hiszem, minden megyében az ott élő magyarságnak joga van ahhoz, hogy helyben megoldja oktatási nehézségeit” – vallja Balogh Csaba, aki hozzáteszi, aki el akar menni, úgyis elmegy, hisz van rá lehetőség, de ők azért dolgoznak, hogy vonzóvá tegyék az iskolát a környékbeli magyar tanulóknak. Ezért is volt náluk először Erdélyben nyomdászati szakoktatás.
„Kell egy második front is”
Az iskola számos rendezvénynek ad otthont, említésre méltó a tanítás utáni programok sokasága is. Igyekeznek a gyermekeket bevonni a tevékenységekbe, ezért alternatív programokat szerveznek neki. Az RMDSZ főtitkárságának kulturális főosztálya tavaly nyáron elindította az Örökségünk őrei: Fogadj örökbe egy műemléket! programot, a Téglás Gábor tanulói hét kiemelt jelentőségű műemléket fogadtak örökbe: Déva várát, a vármegyeházát, a ferences kolostort, a marosillyei Veres-bástyát, Bethlen Gábor szülőházát, a Fáy Béla-kastélyt és a piski arborétumban a Magna Curiát. A diákok újságokba írtak, televízióban szerepeltek azért, hogy felhívják a figyelmet épített örökségünk fontosságára.
A nélkülözhetetlen anyagi támogatás mellett rengeteg munkára és lelkesedésre van szükség ahhoz, hogy egy szórványközpont működhessen. „Az, hogy a politikum kiharcolja nekünk azt, ami jár, nem elegendő, kell egy második front is, a humánerőforrás-bázis, amely meg is tudja tartani, őrizni az eredményeket. Hunyad megyében tizenötezer magyar él. Nem tudom, hogy egy ekkora közösségnek járna-e két vagy három középiskola, nem az én tisztem eldönteni, de annyit hadd mondjak el, hogy legyen világos a kép: a rendszerváltáskor ebben a megyében harmincezer magyar élt, 1998-ig Petrozsényban működött magyar középiskola. A kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején olyan áldatlan állapot jött létre ebben a monoindusztriális megyében – megszűntek a bányák, leállt a kohászat –, hogy az emberek, akik a jobb megélhetés reményében az ötvenes és a hatvanas években idejöttek, hazatelepültek a Partiumba, a Székelyföldre, drasztikusan csökkent az itteni magyarság aránya, de az ittmaradottaknak mégis szükségük volt egy ilyen szórványközpontra. A kétezres évek elején úgy működött a magyar oktatás, hogy Déván óvodától egészen a középiskoláig alig volt százötven gyerek és kilenc tanár. RMDSZ-kezdeményezésre sikerül kitaposni azt az utat, amelyen végigjárva elérhettük, hogy ez a kollégium létrejöjjön, amelyben most már több mint hatszáz magyar gyermek tanul anyanyelvén” – mondta beszélgetésünk végén az aligazgató, aki kiemelte: „Hiszem azt, hogy Hunyad megyében még van magyar jövő, aminek alapja ebben az iskolában leledzik. Az itt élő románok tisztelik azokat a közösségeket, amelyek harcolnak hagyományaikért és próbálják magukat fenntartani. Felnéznek ránk, tisztelettel beszélnek rólunk, mert azt is látják, hogy a város hatszáz férőhelyes kultúrházát is meg tudjuk tölteni, tehát élő, erős közösség vagyunk.”
A közösséget egészében megőrizni
Az elmúlt esztendőkben eredményes volt a szórványprogramunk, de mindig szükség van hatékonyabbá tételre – mondta Déván kérdésünkre Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A dévai iskolaközpont is ennek a programnak a része, de a szórványstratégia nemcsak iskolaépítésre vonatkozik, hanem arra is, hogy segítenek ingázni a kisgyermekeknek, a pedagógusoknak, illetve kulturális téren is bővítették a programjukat, valamint szórványmenedzseri programot is elindítottak – összegzett a szövetségi elnök. „Ezzel is azt üzenjük, hogy a szórvány számunkra továbbra is nagyon fontos, mert a szórvány megerősítése és megtartása nélkül nem tudjuk a közösséget egészében megőrizni” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki kiemelte, ha a szórványt feladjuk, akkor a tömb kezd el szórványosodni.
Jelenleg egyetlen új szórványiskola-központ terve indult el a megvalósítás útján, elkezdődött a szamosújvári intézmény építése. „A Bihar megyei Margittán van még egy nagyon szép terv, amelyhez az anyagi forrásokat még nem látjuk teljes egészében, de nyilván az igényeknek és a lehetőségeknek megfelelően tudunk majd továbblépni” – mondta a szövetségi elnök.
A szórványról beszélgetve Kelemen Hunor kiemelte: két kérdés van mindig, amit össze kell egyeztetni, az iskola és a mellette lévő intézményhálózat. Mert az óvodásoknak, elemistáknak is mindig kérdés az, létre lehet-e hozni azt a szolgáltatást, amely révén a szülők is nyugodtan bízzák gyermekeiket a szórványkollégiumokra. Ezért is fontos, hogy ezek bejárható távolságon belül legyenek.
Létérdek a szórvány erősítése
Ugyancsak Déván jártunkkor sikerült megszólaltatnunk Winkler Gyula Hunyad megyei európai parlamenti képviselőt. A szórványból származó gazdasági szakpolitikus kiemelte, vannak már olyan oktatási programok és szórványstratégiák, amelyek évek óta jól működnek, leginkább megyei szinteken. Arad, Temes és Hunyad megyében is van egy-egy olyan oktatási központ, amely a megyei feladatokat látja el. A szórványmegyékben az óvodától egészen a középiskoláig biztosított az anyanyelvi oktatás, az elmúlt húsz esztendő egyik legfontosabb eredménye. „A szórványprogram horizontális kérdés, tehát mindenütt oda kell figyelni, kezdve a helyi önkormányzati szinttől a parlamenti szintig. Két éve sikerült egy olyan oktatásügyi törvénymódosítást elérnie az RMDSZ-nek, amely biztosítja a szórványban működő tanintézetek és a tagozatos oktatás fennmaradásának feltételeit – ez pedig az állami finanszírozás” – emlékeztet az EP-képviselő. „Most, amikor ez a hetvenszázalékos parlamenti többség megvan, az oktatási törvény bizonyos rendelkezései, amelyek a szórványnak is fontosak, azonnal célponttá váltak, meg akarják változtatni, illetve megyei szinteken nem mindenütt egyformán, zökkenőmentesen lehet alkalmazni ezeket a feltételeket” – teszi hozzá. Winkler szerint az a szint, amelyre eljutottunk az elmúlt húsz esztendőben, most azt igazolja, hogy az úgynevezett újgenerációs szórványprogram az oktatás és a kultúra terén is előrelépés.
Ezek az apró lépések kellettek ahhoz, hogy amikor eljutunk majd oda, hogy a parlamentben a kisebbségi törvényt el lehessen fogadni, – amely a szórványban és az interetnikus környezetben a kulturális autonómia alapjait teremti meg az önkormányzati szerepvállalással és a megyei szintű stratégiákkal együtt, – akkor biztosítanak majd egy olyan keretet, amely a jövőt stabilnak és tervezhetőnek mutatja – mondja a képviselő.
Az más kérdés, hogy demográfiai szempontból miképpen állunk, a beolvadás, a kivándorlás vagy a szórványból a tömb felé vándorlás a jövőben miképpen alakul, ez nem politikai kérdés – hangsúlyozza az EP-képviselő. „Nem szabad hagyni, hogy fehér foltok legyenek Erdély térképén magyar demográfiai szempontból. Illetve ott, ahol a demográfiai helyzet a legsúlyosabb, oda kell azonnal olyan intézkedéssel hatni, hogy ott létrehozzunk egy magyar, akár oktatási, akár kulturális intézményt, amely magyarságszigetként működjön. A szórvány soha nem szűnik meg, viszont akkor, amikor lemondunk egy bizonyos szórványközösségről, azonnal újratermelődik a tömbhöz közelebb egy másik szórványközösség. Ezért a tömbnek is létérdeke, hogy a szórványt támogassa, hiszen ezáltal is önmagát erősíti.
A névadó
Téglás Gábor (Brassó, 1848. március 30. – Budapest, 1916. február 4.) középiskolai igazgató, régész, a MTA levelező tagja (1888). 1871–1904 között a dévai állami főreáliskola tanára, 1883–1904 között igazgatója, egyúttal a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat dévai múzeumának igazgatója. 1896 után az országos közoktatási tanács tagja. Még ifjú tanárként kezdett foglalkozni Hunyad vármegye geológiai és természetrajzi viszonyaival. Régészeti kutatásokba kezdett, emiatt tanulmányai kiegészítésére külföldi múzeumokat és régiségtárakat keresett fel. Király Pállal együtt vezette a sarmizegetuzai (Várhely) ásatásokat és a várhelyi amphitheatrum ásatási munkálatait. Tagja volt a Földrajzi Társulatnak, az Országos Embertani és Régészeti Társulatnak és a Magyar Néprajzi Társaságnak
(A szerző a nagyváradi Reggeli Újság napilap főszerkesztője)

A szórvány erős végvára Déván
Gyakran esik szó a szórvány helyzetéről. Nem csupán a népmozgalmi adatok tanulmányozásakor húzzák meg a vészharangot, hanem olyankor is, amikor a szórványmagyarság oktatásáról van szó. A Téglás Gábor nevét viselő dévai alma mater a Hunyad megyei magyarság oktatási-kulturális centruma. Borsi Balázs riportja.
„Mert az iskolára olyan nagy szükség van, és olyan sokféle a haszon, mely az iskolából származik, hogy vaknak, sőt érzéktelennek kell lennie annak, aki ezt magától föl nem fogja, be nem látja” – ötlöttek szemembe Apáczai Csere János idézett sorai, amikor kezembe kaptam a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum kalendáriumát. A tanintézet fennállásának ötödik évfordulójára 2010-ben kiadott évkönyv betekintést nyújt a hunyadi megyeszékhely magyar oktatásának történetébe, s átfogó képet kínál arról is, a dévai magyarságnak az utóbbi száz esztendőben miképpen kellett megküzdenie azért, hogy az ifjúság anyanyelvén tanulhasson.
Dévai iskolahistória A dévai magyar oktatás gyökerei a 16. századig nyúlnak vissza, ekkor alakult meg a református gimnázium (1948-as államosításáig működött), a 19. század második felében pedig létrejött a tanítóképző és a főreál gimnázium, előbbi 1919 októberében, az impériumváltás követően a román állam tulajdonába került épületestől, utóbbi pedig csak pár évig élte ezt túl, 1923-ban vonták meg nyilvánossági jogát. Szathmáry Rózsa nyugalmazott tanár oktatástörténeti munkájából kiderül még, hogy polgári leányiskola is működött Déván 1892 és 1919 között. A trianoni hatalomváltás következtében megpecsételődött valamennyi dévai magyar tanintézet sorsa. A dél-erdélyi városban magyarul csak a felekezeti elemi iskolákban lehetett tanulni: a református négyosztályos, a római katolikus hétosztályos, meg a telepi két tanerős elemiben. Helyi kezdeményezésre 1945 után megalakult az Egységes Magyar Gimnázium, megtartani azonban nehéz volt. A város magyar értelmiségei kérvényezték az anyanyelvű középiskolai oktatást, mely az 1952–53-as tanévtől megvalósult. Az állami hétosztályos általános iskola mellett beindult az első középiskolai osztály 40 tanulóval, akik 1955-ben érettségiztek. „Türelemmel, a gyermekek iránti elkötelezett szeretettel tanítottak ebben a mostoha körülmények között működő iskolában azok a szakképzett fiatal pedagógusok, akik a tanórákon kívül is foglalkoztak a diákokkal. Mint önálló egység 1960 szeptemberében szűnt meg a dévai magyar vegyes tizenegy osztályos középiskola, mely akkor már az 1959-ben engedélyezett Petőfi Sándor Középiskola nevet viselte” – olvasható Szathmáry Rózsa írásában. Az iskolák egyesítésétől 2005-ig, a Téglás Gábor Iskolaközpont megalapításáig csak a különböző román líceumok tagozataként működött magyar oktatás.
Nem nehéz tehát elképzelni és megérteni, a Hunyad megyei magyarság számára mit jelentett a dévai szórványközpont 2005-ben megtörtént létrehozása, amely napjainkra az egyik legjelentősebb magyar tanintézetté nőtte ki magát. Az új épületben sétálgatva, mintha Magyarországon lennénk, magyar nyelvű táblákon, ismertetőkön követhetjük végig a diáksereg életét. A folyosóktól a központi aulán át a tantermekig, még az idegenek számára is mindenütt érezhető az a mindent átjáró gondoskodás és odafigyelés, amellyel a hozzájuk járó diákokat fogadják. A minőségi oktatás mellett a közvetlenség és a vendégszeretet az egyik alappillére a dévai sikernek.
A ma iskolája a jövő Az összefogás és az élni akarás példája Balogh Csaba, a Téglás Gábor Elméleti Líceum aligazgatója készséggel fogadott a barátságos tanintézetben. Ő Bihar megye északi, tömbmagyar vidékéről származik. Az érmelléki fiatalember az egyetem elvégzése után hátrahagyta Érmihályfalvát, s mivel szülőhelyén nem talált munkahelyet, Vajdahunyadra való feleségét követve próbált szerencsét a Hunyad megyei szórványmagyarság központjának számító dévai magyar iskolában. Földrajz szakos tanárként helyezkedett el a tanintézetben, amelynek mára aligazgatója, a közösség egyik oszlopos tagja lett. Lelkesen mesél az iskoláról, a dévai és a hunyadi magyarságról, melynek – meggyőződése szerint – példaértékű összefogása és élni akarása a megtartó ereje. Az, amit a vidék magyarsága felvállalt és megvalósított: bizonyíték, hogy az anyanyelvű oktatás az első lépése a nemzethatáron élő magyarok megmaradásának.
A dévai vár árnyékában meghúzódó modern tanintézet létrejöttét komoly, megfeszített munka előzte meg, és az eredmény, mint az aligazgatót hallgató látogatóban is megfogalmazódik, tiszteletre méltó. Figyelembe véve, hogy a dévai magyar oktatás több mint négyszáz éves hagyományra tekint vissza, megindító a jelenkori pedagógusok és támogatók nemes szándéka: megtartani, ami a mienk. Mert másképpen cseng ez a „szórvány szórványában”, ott, ahol sem az utcán, sem a boltokban, sem a piacon nem hallani magyar szót, és mást jelent abban a közegben, amelyben magyar a boltos, a piaci kofa, a szomszéd, a polgármester, sőt még a rendőr is jól beszéli nyelvünket.
Létrehozásakor a Téglás Gábor Iskolaközpont nevet viselő, majd 2012-ben elméleti líceum besorolást kapó tanintézet megnyitóján az iskolaigazgató, Kocsis Attila Levente szintén egy sokatmondó Apáczai-idézetet választott ünnepi beszéde címéül: „olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája”.
Kellenek a tagozatok is Balogh Csaba aligazgató elmondja, Hunyad megyében vagy Déván nem érzékelik azt, hogy a többségi nemzet tagjai diszkriminálnák őket. „Csendes, békeszerető, jóakaratú emberek élnek itt” – összegez beszélgetőpartnerünk, aki rávilágít arra, hogy a trianoni döntést megelőzően is számszerűleg szinte ugyanannyi magyar élt Déván, mint napjainkban, csak a város összlakosságának száma nőtt a többszörösére – a románok száma tízszereződött meg. „Az itteni román emberek hozzá voltak szokva, hogy interetnikus környezetben élnek, és a tisztelet mind a két félben megvan. Ennek köszönhető, hogy itt jól érezheti magát az ember, nincsenek magyarellenes megnyilvánulások, nem feszült a helyzet, mint másfelé.” (Ennek egyébként megvan a magyarázata, Horváth István, a kolozsvári székhelyű Kisebbségkutató Intézet igazgatója a napokbanegyik interjújában rávilágított: általában ott van tétje a konfrontációnak, ahol a két közösség erőviszonyai kiegyensúlyozottak, de legalábbis jelentős a magyarok aránya. „Egy témában, vitában, harcban létezik nyertes és vesztes is. Ahol kisebb az egyik csoport aránya, ott nincs tét, ezért ott ezek a hangulatkeltések sem működnek” – magyarázta a szociológus.)
A több mind félszázezres városban az alig ötezer fős helyi magyar közösség értékeinek és hagyományainak megmentése és továbbadása érdekében kulcsszerepet játszanak az egyházak – hangsúlyozza Balogh Csaba. Ezek azok a pontok, amelyekre nagyobb hangsúlyt kell fektetni, fel kell karolni, jobban kellene támogatni őket, hogy továbbra is hatékonyan kifejthessék közösségépítő szerepüket. „A Téglás Gábor iskola azonban nemcsak oktatási céllal működik, hanem az egész megyét felölelő kulturális szerepkörrel is felruháztatott. Ha nem létezne ez az épület, ez a tanintézet, nem tudnánk folytatni a hagyományokat, nem tudnánk továbbadni értékeinket, amit az idetelepült bukovinai, székelyföldi székelyek, vagy a Partiumból érkezők, a kollektivizálás elől ide menekülő emberek hoztak magukkal, és tették színesebbé a meglévő helyi kulturális életet.” Az iskola megkerülhetetlen a magyar népi értékek megőrzésében, és ma már olyan eredményekkel rendelkezik, amelyek igazolják létjogosultságát. Olyan iskolákkal tudnak konkurálni, amelyekben nem harminc, hanem háromszáz gyermekből választanak ki egy osztályra valót, – mondja az aligazgató.
Az óvodától egészen a tizenkettedik osztályig terjedő, valamint a szakiskolai oktatással kiegészítve igyekeznek minden igényt kielégíteni – hogy mindazok, akik úgy döntöttek, nem költöznek el, és gyermekeiket nem íratják román tagozatra, mindent megkapjanak ahhoz, hogy kisebbségiként is teljes életet élhessenek. A dévai szórványoktatási központba jelenleg 614 tanuló jár, és úgy néz ki, a jövőben még nagyobb lesz a létszám: hét óvodai csoporttal (beleértve a Dévához tartozó szomszédos település, Csernakeresztúr óvodáját is) és elsőtől tizenkettedikig évfolyamonként két-két osztállyal működik az iskola. Az óvodások számát, illetve a beiskolázási adatokat figyelembe véve biztató a tanintézet jövője, mondja az aligazgató, akitől azt is megtudjuk, hogy a Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott Szent Ferenc Alapítvány működtette dévai gyermekotthon lakói is itt tanulnak.
„Mi abban hiszünk, hogy a megyében a magyar tagozatokat meg kell tartani a saját helyükön. Ezért vannak még Vajdahunyadon, Petrozsényben, Lupényban, Szászvároson magyar osztályok. Nem gondolom azt, hogy a megyén belül a Téglás Gábor iskola konkurenciát jelentene” – mondja az aligazgató, aki hozzáteszi, nem akarnak a nagyenyedi Bethlen Gábor-kollégiumnak sem a versenytársai lenni. „Partnerek vagyunk, de azt hiszem, minden megyében az ott élő magyarságnak joga van ahhoz, hogy helyben megoldja oktatási nehézségeit” – vallja Balogh Csaba, aki hozzáteszi, aki el akar menni, úgyis elmegy, hisz van rá lehetőség, de ők azért dolgoznak, hogy vonzóvá tegyék az iskolát a környékbeli magyar tanulóknak. Ezért is volt náluk először Erdélyben nyomdászati szakoktatás.
„Kell egy második front is” Az iskola számos rendezvénynek ad otthont, említésre méltó a tanítás utáni programok sokasága is. Igyekeznek a gyermekeket bevonni a tevékenységekbe, ezért alternatív programokat szerveznek neki. Az RMDSZ főtitkárságának kulturális főosztálya tavaly nyáron elindította az Örökségünk őrei: Fogadj örökbe egy műemléket! programot, a Téglás Gábor tanulói hét kiemelt jelentőségű műemléket fogadtak örökbe: Déva várát, a vármegyeházát, a ferences kolostort, a marosillyei Veres-bástyát, Bethlen Gábor szülőházát, a Fáy Béla-kastélyt és a piski arborétumban a Magna Curiát. A diákok újságokba írtak, televízióban szerepeltek azért, hogy felhívják a figyelmet épített örökségünk fontosságára.
A nélkülözhetetlen anyagi támogatás mellett rengeteg munkára és lelkesedésre van szükség ahhoz, hogy egy szórványközpont működhessen. „Az, hogy a politikum kiharcolja nekünk azt, ami jár, nem elegendő, kell egy második front is, a humánerőforrás-bázis, amely meg is tudja tartani, őrizni az eredményeket. Hunyad megyében tizenötezer magyar él. Nem tudom, hogy egy ekkora közösségnek járna-e két vagy három középiskola, nem az én tisztem eldönteni, de annyit hadd mondjak el, hogy legyen világos a kép: a rendszerváltáskor ebben a megyében harmincezer magyar élt, 1998-ig Petrozsényban működött magyar középiskola. A kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején olyan áldatlan állapot jött létre ebben a monoindusztriális megyében – megszűntek a bányák, leállt a kohászat –, hogy az emberek, akik a jobb megélhetés reményében az ötvenes és a hatvanas években idejöttek, hazatelepültek a Partiumba, a Székelyföldre, drasztikusan csökkent az itteni magyarság aránya, de az ittmaradottaknak mégis szükségük volt egy ilyen szórványközpontra. A kétezres évek elején úgy működött a magyar oktatás, hogy Déván óvodától egészen a középiskoláig alig volt százötven gyerek és kilenc tanár. RMDSZ-kezdeményezésre sikerül kitaposni azt az utat, amelyen végigjárva elérhettük, hogy ez a kollégium létrejöjjön, amelyben most már több mint hatszáz magyar gyermek tanul anyanyelvén” – mondta beszélgetésünk végén az aligazgató, aki kiemelte: „Hiszem azt, hogy Hunyad megyében még van magyar jövő, aminek alapja ebben az iskolában leledzik. Az itt élő románok tisztelik azokat a közösségeket, amelyek harcolnak hagyományaikért és próbálják magukat fenntartani. Felnéznek ránk, tisztelettel beszélnek rólunk, mert azt is látják, hogy a város hatszáz férőhelyes kultúrházát is meg tudjuk tölteni, tehát élő, erős közösség vagyunk.”
A közösséget egészében megőrizni Az elmúlt esztendőkben eredményes volt a szórványprogramunk, de mindig szükség van hatékonyabbá tételre – mondta Déván kérdésünkre Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A dévai iskolaközpont is ennek a programnak a része, de a szórványstratégia nemcsak iskolaépítésre vonatkozik, hanem arra is, hogy segítenek ingázni a kisgyermekeknek, a pedagógusoknak, illetve kulturális téren is bővítették a programjukat, valamint szórványmenedzseri programot is elindítottak – összegzett a szövetségi elnök. „Ezzel is azt üzenjük, hogy a szórvány számunkra továbbra is nagyon fontos, mert a szórvány megerősítése és megtartása nélkül nem tudjuk a közösséget egészében megőrizni” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki kiemelte, ha a szórványt feladjuk, akkor a tömb kezd el szórványosodni.
Jelenleg egyetlen új szórványiskola-központ terve indult el a megvalósítás útján, elkezdődött a szamosújvári intézmény építése. „A Bihar megyei Margittán van még egy nagyon szép terv, amelyhez az anyagi forrásokat még nem látjuk teljes egészében, de nyilván az igényeknek és a lehetőségeknek megfelelően tudunk majd továbblépni” – mondta a szövetségi elnök.
A szórványról beszélgetve Kelemen Hunor kiemelte: két kérdés van mindig, amit össze kell egyeztetni, az iskola és a mellette lévő intézményhálózat. Mert az óvodásoknak, elemistáknak is mindig kérdés az, létre lehet-e hozni azt a szolgáltatást, amely révén a szülők is nyugodtan bízzák gyermekeiket a szórványkollégiumokra. Ezért is fontos, hogy ezek bejárható távolságon belül legyenek.
Létérdek a szórvány erősítése Ugyancsak Déván jártunkkor sikerült megszólaltatnunk Winkler Gyula Hunyad megyei európai parlamenti képviselőt (fotó). A szórványból származó gazdasági szakpolitikus kiemelte, vannak már olyan oktatási programok és szórványstratégiák, amelyek évek óta jól működnek, leginkább megyei szinteken. Arad, Temes és Hunyad megyében is van egy-egy olyan oktatási központ, amely a megyei feladatokat látja el. A szórványmegyékben az óvodától egészen a középiskoláig biztosított az anyanyelvi oktatás, az elmúlt húsz esztendő egyik legfontosabb eredménye. „A szórványprogram horizontális kérdés, tehát mindenütt oda kell figyelni, kezdve a helyi önkormányzati szinttől a parlamenti szintig. Két éve sikerült egy olyan oktatásügyi törvénymódosítást elérnie az RMDSZ-nek, amely biztosítja a szórványban működő tanintézetek és a tagozatos oktatás fennmaradásának feltételeit – ez pedig az állami finanszírozás” – emlékeztet az EP-képviselő. „Most, amikor ez a hetvenszázalékos parlamenti többség megvan, az oktatási törvény bizonyos rendelkezései, amelyek a szórványnak is fontosak, azonnal célponttá váltak, meg akarják változtatni, illetve megyei szinteken nem mindenütt egyformán, zökkenőmentesen lehet alkalmazni ezeket a feltételeket” – teszi hozzá. Winkler szerint az a szint, amelyre eljutottunk az elmúlt húsz esztendőben, most azt igazolja, hogy az úgynevezett újgenerációs szórványprogram az oktatás és a kultúra terén is előrelépés.
Ezek az apró lépések kellettek ahhoz, hogy amikor eljutunk majd oda, hogy a parlamentben a kisebbségi törvényt el lehessen fogadni, – amely a szórványban és az interetnikus környezetben a kulturális autonómia alapjait teremti meg az önkormányzati szerepvállalással és a megyei szintű stratégiákkal együtt, – akkor biztosítanak majd egy olyan keretet, amely a jövőt stabilnak és tervezhetőnek mutatja – mondja a képviselő.
Az más kérdés, hogy demográfiai szempontból miképpen állunk, a beolvadás, a kivándorlás vagy a szórványból a tömb felé vándorlás a jövőben miképpen alakul, ez nem politikai kérdés – hangsúlyozza az EP-képviselő. „Nem szabad hagyni, hogy fehér foltok legyenek Erdély térképén magyar demográfiai szempontból. Illetve ott, ahol a demográfiai helyzet a legsúlyosabb, oda kell azonnal olyan intézkedéssel hatni, hogy ott létrehozzunk egy magyar, akár oktatási, akár kulturális intézményt, amely magyarságszigetként működjön. A szórvány soha nem szűnik meg, viszont akkor, amikor lemondunk egy bizonyos szórványközösségről, azonnal újratermelődik a tömbhöz közelebb egy másik szórványközösség. Ezért a tömbnek is létérdeke, hogy a szórványt támogassa, hiszen ezáltal is önmagát erősíti.
A névadó
Téglás Gábor (Brassó, 1848. március 30. – Budapest, 1916. február 4.) középiskolai igazgató, régész, a MTA levelező tagja (1888). 1871–1904 között a dévai állami főreáliskola tanára, 1883–1904 között igazgatója, egyúttal a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat dévai múzeumának igazgatója. 1896 után az országos közoktatási tanács tagja. Még ifjú tanárként kezdett foglalkozni Hunyad vármegye geológiai és természetrajzi viszonyaival. Régészeti kutatásokba kezdett, emiatt tanulmányai kiegészítésére külföldi múzeumokat és régiségtárakat keresett fel. Király Pállal együtt vezette a sarmizegetuzai (Várhely) ásatásokat és a várhelyi amphitheatrum ásatási munkálatait. Tagja volt a Földrajzi Társulatnak, az Országos Embertani és Régészeti Társulatnak és a Magyar Néprajzi Társaságnak
(A szerző a nagyváradi Reggeli Újság napilap főszerkesztője)
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

A nemzetpolitika alulnézetből
A határon túli magyar pártvezetők tusványosi kerekasztala évről évre ismétlődő rendezvény. A térség területi RMDSZ-szervezetének vezetőjeként egyfajta kakukktojás vagyok e személyi körben, ezért a továbbiakban ezt a fogalmat, hogy nemzetpolitika, azon funkciók szemüvegén keresztül elemzem, amelyeket betöltök, jelenleg mint a csíki területi RMDSZ-szervezet vezetője.
A nemzetpolitika egész Kárpát-medencét átölelő folyamatait elemezni nem tisztem. Nem rendelkezem ehhez kellő információval, mert az ezeket felügyelő testületeknek, intézményeknek, mint a KMKF vagy a MÁÉRT, nem vagyok a tagja, nem veszek részt e testületek ülésein, munkájukról, az ott meghozott döntésekről a sajtóból értesülök, ahogy bármely más határon túli magyar. Tehát bölcsebb dolognak tartom, hogy vidéki politikusként, alulról szemlélve a dolgokat, tegyek néhány megállapítást.
Amit a legfontosabbnak tartok a nemzetpolitikai kérdések vonatkozásában, az a tény, hogy e fogalom magasztos jelleget kapott, „a nagyok dolga", amibe nincs beleszólásuk a mezei politikusoknak, és ami a legfontosabb, a választóknak. Pedig nemzetpolitikát csinál mindenki, még az is, aki gyereket vállal, aki szórványmegyében vállalja, hogy akár 30–40 kilométerre járassa gyerekét, hogy az magyar iskolában tanulhasson.
Társadalmasítani kell a nemzetpolitikát
A nemzetpolitikát le kell hozni az emberek szintjére. Az emberekkel meg kell beszélni ezeket a dolgokat, és amiben csak lehet, rájuk kell bízni a döntést. Nincs értelme a ködösítésnek, világosan és egyenesen kell beszélni. Jó példa erre az állampolgárság ügye. A politikusok beszéltek mindenfélét, de az emberek döntöttek, és ötszázezren benyújtották kérelmüket. A közéleti, így a nemzetpolitikai ügyek is végső soron leszűkíthetők A vagy B variánsra, és a politikának az a dolga, hogy amit csak lehet, előkészítsen arra a szintre, hogy dönteni lehessen róla.
A demokrácia az alapja a nemzetpolitikának is. Természetesen vannak olyan kérdések, olyan feladatok, amelyeknél a döntést nem lehet teljesen levinni az emberek szintjére, mivel sajátos tudást, illetve szervezetrendszert tesznek szükségessé, mint például a támogatáspolitika, a szórványoktatás ügye. Persze ezekben a kérdésekben a politikának – értve ez alatt az anyaországi és a határon túli magyar politikumot egyaránt – úgyszintén meg kell keresnie a társadalmi partnereket, és amiben csak lehet, rájuk kell testálni a döntés, illetve végrehajtás jogát.
Ha például azt mondjuk, hogy szórványoktatás, akkor Erdélyben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány megkerülhetetlen, mert nem a sok szereplő közül az egyik, hanem a főszereplő. És ez megállapítás vonatkozik a történelmi egyházakra is. E témában néhány hete írtam egy cikket amelynek a lényege az, hogy Erdélyben a politikumnak azt kell keresnie, melyek azok a területek, ahonnan neki ki kell vonulnia, és át kell adnia a helyét a legfontosabb és legstabilabb intézményrendszernek, a történelmi egyházaknak.
Az erdélyi magyar közösség megmaradását, gyarapodását biztosító intézményrendszer, a feladatok mérete, összetettsége túlnőtte magát azon, hogy az egyre csökkenő humán és anyagi infrastruktúrával rendelkező politikum felügyelje, irányítsa, ellenőrizze azt. Az elmúlt négy esztendőben a magyar kormányzat ebben az irányban dolgozott, ami üdvözlendő, és a következő ciklusban ezt a folyamatot folytatni kell. Természetesen a határon túli önkormányzati világ is egy olyan szegmens, amely felé tovább kell nyitni, amelyre többletfeladatot kell átruházni. Nagy erő rejlik a települési és megyei testvérkapcsolatokban is, és ezekről ritkán beszélünk, mindenki megéli, ahogy tudja, de az igazi áttörést én az egyházak fokozottabb szerepvállalásától várom, amely folyamat kulcsszereplője lehet az erdélyi magyar politikum megerősödésének is.
Figyelni a székelyföldi románságra
Ma azt látjuk, hogy – Hargita és Kovászna megyét kivéve – Erdélyben választásról választásra csökken az RMDSZ-re leadott szavazatok száma, a befolyás egyre szűkül, önkormányzati pozíciókat veszítünk. Ezt a folyamatot meg kell állítani, és az erdélyi magyar politikát közgazdászi terminológiával élve növekedési pályára kell állítani. Ez is nemzetpolitika, és a továbbiakban erre vonatkozó néhány konkrét javaslatot fogalmaznék meg, olyanokat, amelyek nem tekinthetők RMDSZ-es belügynek.
Az első kérdés, ami napirenden van, a regionalizáció kérdése. Voltak tüntetések, lesznek tüntetések, mondja mindenki a magáét, mondjuk az igazunkat, de egy kérdésről megfeledkezünk: arról, hogy mérlegeljük, vagyunk-e magunkban olyan erősek, hogy akaratunkat érvényesítsük, vagy szövetségeseket kellene ehhez keresni, hogy pozícióinkat javítsuk. Természetesen e vonatkozásban az RMDSZ, amit csak lehet, kihozza ebből a dologból az országos politika szintjén, de feltevődik a kérdés, hogy nekünk, helyi szereplőknek, nem kellene-e partnert keresnünk a helyi románságban.
Ugyanis amikor, mondjuk, a Hargita megyei pénzügyet a regionalizációnak nevezett centralizáció leple alatt megszüntetik, akkor a magyarok mellett a románok is elveszítik munkahelyüket. És abban is biztos vagyok, hogy a gyergyói, udvarhelyi vagy csíki magyarhoz hasonlóan a maroshévízi román sem akar majd ügyet intézni Brassóban, és ha már Csíkszeredába menni nem lehet, szívesebben menne Marosvásárhelyre. Kökös és Szászrégen között megújult a 12-es számú országút. Ezt Hargita, Maros és Kovászna megyei magyarok és románok közösen használják. RMDSZ-es kormányzati szerepvállalás következménye, de mindenki profitál belőle, aki itt él, nemzetiségre való tekintet nélkül. Tehát van alap a partnerség keresésére, mert aki itt él, annak az az érdeke, hogy neki legyen jó, ne másoknak. Nagy a bizalmatlanság, párbeszéd alig van, ezt tudom. Sokat kell dolgozni, hogy a bizalmatlanság falát lebontsuk, vékonyítsuk, és egy biztos, hogy az olyan akciók és cselekedetek, amelyek figyelmen kívül hagyják a székelyföldi románságot, amelyekben úgy teszünk, mintha ők nem itt élnének velünk együtt, azok sok kárt okoznak.
Néhány hete Ioan Selejan püspök úr egy Kovászna megyei településen mise után román zászlókat osztogatott a híveknek, megszentelve. Érkezett is a riposzt rögtön az egyik magát felelősnek tartó helyi pártvezető részéről, hogy ez provokáció. És a hasonló reakciók nem egyediek, sőt néha azt tapasztalom, hogy a butaság, a politikai rövidlátás jobban terjed esetenként, mint az influenza. Az ilyen reakciókra semmi szükség, és akinek nem jut jobb eszébe, hogy bekerülhessen a sajtóba, az jobb, ha hallgat. Nem éri meg mindenáron bekerülni!
Megfontolandó választás
Továbbmegyek. A román politikában – tetszik, nem tetszik nekünk – a legfontosabb választás az államelnöki. És ha erdélyi magyar szemszögből elemezzük e választásokat, el kell ismernünk, hogy az Emil Constantinescu 1996. évi megválasztását követő három választás nem volt sikertörténet a mi szempontunkból. A 2000., illetve 2004. évi kudarc elkerülhetetlen volt, ugyanis azt a jelöltet támogattuk, akinek a jelölő pártjával a választás előtt közösen kormányoztunk, vagy kormányát támogattuk. Ez természetes.
De 2009-ben már nem ez volt a helyzet, és 2014-ben még összetettebb lesz a probléma. Ami a verseny kimenetelének befolyásolási lehetőségét illeti, 2014-ben az erdélyi magyar politikumnak igencsak nagy lesz a mozgástere, feltéve, hogy ki tudja azt használni, ugyanis a magyar szavazat azáltal is felértékelődött, hogy a nacionalista erők visszaszorulásával az egyik jelöltre leadott magyar szavazat nem generál a másik jelöltnél minimum egyet.
Nem biztos, hogy szétesik az USL, de van rá jó esély, és ha ez bekövetkezik, akkor minimum három esélyes román jelölt feszül egymásnak jövő év decemberében. Egy ilyen versenyben, ha nem indítunk önálló elnökjelöltet, és tudunk mozgósítani 400–500 ezer magyar szavazót, akkor eldönthetjük, hogy ki legyen az a jelölt, aki a második fordulóba jut. De 500 ezer szavazat – sőt már annak a fele is – eldönti a második forduló kimenetelét, tehát a győztes személyét. Komoly, a verseny kimenetelét meghatározó szereplővé tud válni a magyar szavazó, feltéve, hogy érthető, követhető és vállalható stratégiát követ az erdélyi magyar politika meghatározó szereplője, az RMDSZ az államfőválasztással összefüggésben.
Természetesen nem zárható ki annak a lehetősége sem, hogy olyan helyzet alakul ki, hogy a jelöltek közül nem lehet, vagy kockázatos bárkit is kiemelni, választani az RMDSZ részéről. Ebben az esetben hagyni kell a román jelölteket, udvaroljanak a magyar szavazóknak, ígérjenek, vállaljanak, hogy majd megválasztásuk esetén legyen, amit számon kérni rajtuk. Ha lesz minimum három, valós eséllyel rendelkező román jelölt, akkor szerintem megfontolandó kérdés, hogy bele akarunk-e szólni annak eldöntésébe, ki legyen a második, vagy elindítunk az esélytelenek nyugalmával valakit, és ezzel mintegy demotiváljuk az erdélyi magyar közösséget a kétfordulós választási megmérettetésen való részvételtől. Egy politikai szervezet erejét a szavazói adják, nem az, hogy kik ajánlják, kik a barátaik! Kár önkezűleg megfosztanunk magunkat attól a lehetőségtől, hogy a folyamatokat befolyásoljuk, a versengő jelölteket alkura kényszerítsük.
A 2009-es választásnál kevesebb mint százezer szavazat választotta el a két jelöltet, és ez a különbség 2004-ben sem volt több, mint százötvenezer. Ha az egyes megyékre vetítjük a versenyt, a két jelölt közötti különbség a jól teljesítő román megyékben is csak néhány tízezres. Legfeljebb a főváros esetén érhette el a százezret. A végeredmény szempontjából az egyes megyékben elért különbségek számítanak. Ezért elmondhatjuk, hogy a román államelnöki választások kimenetele szempontjából a nagyobb magyarlakta megyék külön-külön tudnak olyan befolyásoló szereppel lenni a verseny kimenetelére, mint a főváros.
Ha jól elő van készítve a dolog, az emberek meggyőződhetnek arról, hogy melyik jelölt befutása az érdekük, akkor a választást eldöntő százezres szavazatszám vagy ahhoz közeli szám öt megyéből (Hargita, Maros, Kovászna, Bihar, Szatmár) bejöhet külön-külön. Az egységes fellépés, a fegyelmezett szavazótábor óriási erő és lehetőség, különösen, ha kiélezett a verseny a román pártok között. És ha ezen képesség felismerése és kihasználása párosul a magyar–magyar összedolgozással, akkor kétség nem férhet hozzá, hogy azon jelölt lesz a befutó jövő év decemberében, akit a magyarok támogatnak.
Természetesen mindezekre rá tudnak szervezni a magyar versenytársak, akár önálló jelöltet is indíthatnak a szükséges aláírások összegyűjtését követően, de kérdem én: minek, kinek használna ez?
Mérföldkőhöz érkeztünk
Be kell látnia mindenkinek, hogy mérföldkőhöz érkeztünk. Meggyőződésem, hogy aki józanul gondolkodik, az belátja: ahhoz, hogy az erdélyi magyar politikum egyre romló társadalmi presztízsét, támogatottságát viszszaállítsuk, ahhoz elengedhetetlen a magyar politikai minimumban való megállapodás. Ez önmagában nem elegendő, de ennek hiányában nincs mód és lehetőség kimászni abból a bizalmatlansági spirálból, amelybe a szereplők egymást kergették. Minden egyes politikai szereplőnek fel kell tennie két kérdést saját magának: mit akar valójában, és az az út, amelyen most halad, elvezet-e a cél megvalósításához, vagy sem.
Az RMDSZ célkitűzése 1990-től a teljes romániai magyar politikai paletta lefedése, minden egyes erdélyi magyar ember érdekének képviselete a helyi, megyei önkormányzatokban és a bukaresti parlamentben. Az 1992. évben kapott egymillió szavazattal a háta mögött az RMDSZ e célt tulajdonképpen alapításától kezdve elérte, de azóta folyamatos az ettől a céltól való eltávolodás. Ez mutatkozik meg a folyamatos szavazatvesztésben. A másik két párt közül az MPP 2008-ban, az EMNP pedig 2012-ben próbált meg alternatívát állítani, de mint tudjuk, e kísérletek sem bizonyultak sikeresnek.
Elmondható tehát, hogy az eredeti célkitűzésekhez képest mind a három politikai szereplő leszálló ágban van, egyre jobban távolodik a kitűzött céltól. Feltevődik a kérdés, hogy kinek jó ez a helyzet, kinek jó az, hogy szép lassan, de biztosan fogy a magyar szavazat, folyamatosan szűkül a magyarság érdekérvényesítési képessége Erdélyben, Romániában. Meggyőződésem, hogy senkinek sem jó az, ami most van, és e megállapításnak az igazságtartalma akkor válik egyértelművé, ha belegondolunk, hogy mire is lehetne menni összefogással a jövő évi két fontos választáson, illetve a 2016-os választási évben.
Nehéz lenne bármely magyar politikai szervezetnek is azt állítania, hogy a 2012-es választási év sikeres volt, ezért azon kellene közösen gondolkodni és dolgozni, hogy a magyar emberek szemében egyre süllyedő presztízsű erdélyi magyar politikum miként fog kimászni abból a gödörből, amelyet oly szorgosan ásott mostanáig magának.
Kicsi a bors, de erős, hangzik el a jól ismert népmesében. Én ehhez azt tenném hozzá, hogy most sem vagyunk kicsik, de lehetnénk sokkal nagyobbak és sokkal erősebbek is, mint amilyenek most vagyunk, feltéve, hogy kiszellőztetjük a fejünkből azokat a gondolati béklyókat, amelyek az ésszerű megoldások helyett a mindentől való elzárkózást eredményezik.
A múlt évben az is kiderült, hogy Hargita és Kovászna megye kivételével az összes többiben a magyar–magyar verseny azt eredményezte, hogy megnövekedett a román pártok jelöltjeként tisztséget szerző polgármesterek, alpolgármesterek, megyei tanácselnökök és tanácsosok száma. Magyar siker csak magyar–magyar versenyben született, a román–magyar versenyekben súlyos pozíciókat vesztettünk. A parlamenti választáson még Hargita és Kovászna megyében is csak kárát láttuk a versenynek nevezett kölcsönös sárdobálásnak.
Önkormányzati választáson Hargita és Kovászna megyében helye van a versenynek, de parlamenti választáson csak magunkat gyengítjük ezzel, hisz kevesebb szavazatot teszünk be a kosárba, mint amennyivel szórványmegyéink képviselethez juthatnának! Hargita megye 5,5 ezer szavazatot adott a közös kosárba, amelyből valahol szórványban, például Temes megyében újból szerezhettünk egy képviselői mandátumot.
Ez a helyzet.
Összegzés
Zárásként a következőket tartom fontosnak:
1. Hajtsuk végre a nemzetpolitika társadalmasítását! Ennek az lenne a lényege, hogy a politikum magyar egyházaink, civil szervezeteink, helyi és ágazati érdekképviseleti szervezeteink javára átadja a kisebbségi társadalom életének minél több szervezési feladatát, de vállalja a finanszírozás biztosítását és a koordinációt. A politikum feladata az is, hogy megteremtse ezek között az emberek, kisközösségek között a szakmai párbeszéd, az együttműködés intézményeit, hogy biztosítsa a jó példák elterjedését, hogy ösztönözze a teljesítményt. A politikai összefogás, különállás indokoltságának elemzése e fontos kérdés mellett meggyőződésem szerint eltörpül.
2. A nemzetpolitikának az kell hogy legyen az egyik alapelve, hogy kitartunk egymás mellett, és a lényegi dolgokban képesek vagyunk együtt dönteni és együtt továbblépni.
3. Nem akarom különösebben véka alá rejteni, hogy a 2010-es nemzetpolitikai fordulat legtöbb elemével egyetértek, támogatom, s különösen az állampolgársági ügyben tett lépéseket olyan nagy jelentőségűnek értékelem, ami a Kárpát-medence magyarságának jövőjét alapjaiban befolyásolja. Nem akarom azt sem véka alá rejteni, hogy a 2010-es nemzetpolitikai fordulat egyes elemeivel – mint például a demokrácia-központok felügyelete – a mai napig nem értek egyet, de talán ez még inkább hitelessé teszi kijelentésemet: a Fidesz és a KDNP parlamenti többsége által keresztülvitt nemzetpolitikai fordulat, az e mögötti bátorság és kitartás mindenképp indokolja, hogy a 2010-ben megkezdett magyarországi nemzetpolitikai irányvonalat kövessék a 2014-es parlamenti választások után is – ez a határokon kívül élő magyarság érdeke. Meggyőződésem, az új magyar Kárpát-medencei politikai rendszer így stabilizálható, így teremthető meg annak esélye, hogy minden releváns politikai szereplő elfogadja az új realitásokat, s ne akarja e vívmányokat megszüntetni.
Borboly Csaba
Az írás a Tusványoson 2013. július 26-án elhangzott előadás szerkesztett változata. A szerző az RMDSZ csíki területi szervezetének elnöke.
Krónika (Kolozsvár)

Böjte Csaba és Kányádi Sándor a két legnépszerűbb erdélyi magyar
Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője, és Kányádi Sándor költő nyerte holtversenyben a Transindex portál által szervezett Box populi – arcok harca című versenyt, amely az olvasók bevonásával kereste a választ arra a kérdésre, ki a legnépszerűbb erdélyi magyar.
Balázsi Pál Előd, a Transindex főszerkesztője az MTI-nek elmondta, a versennyel tulajdonképpen ahhoz az erdélyi sajtóban gyakran felvetett kérdéshez szerettek volna kapcsolódni, hogy léteznek-e erdélyi magyar sztárok. Magyarázatként hozzátette, a „sztárcsinálás” elsősorban a kereskedelmi televíziók terepe, az erdélyi magyarság pedig nem rendelkezik ilyen televízióval. „A verseny során megpróbáltunk megmutatni olyan romániai magyar személyiségeket, akikre büszkék lehetünk, akiket a magyar közösség egy bizonyos szegmense sztárként kezel” – magyarázta a főszerkesztő.
A Transindex július elején egy 65 nevet tartalmazó listával indította el a versenyt, a lista azonban az olvasók javaslatai alapján 93-asra bővült. A selejtezőkör után 16 személyiség maradt versenyben. Őket a kapott lájkok száma alapján párosították össze a sportból ismert szabályok szerint. A főszerkesztő szerint a jelöltek a verseny ideje alatt több mint 25 ezer lájkot kaptak.
A legnépszerűbb nyolc sztár között még ott volt Dancs Annamari popénekes, az X faktor vetélkedőben ismertté vált Antal Timi és Baricz Gergő, valamint a számos filmszerepet is alakító Bogdán Zsolt színművész. A legnépszerűbb négy személyiség közt a nyertesek mellett ott találjuk Barabási Albert László matematikust és Kádár Annamária pszichológust.
Szabadság (Kolozsvár)

Böjte magyar kiegyezést hirdetett
A párbeszéd és a kiegyezés évét hirdette meg a magyar nemzetnek Böjte Csaba ferences rendi szerzetes kedden a Baranya megyei Birjánban, az államalapítás ünnepe alkalmából tartott szentmiséjén.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője a község római katolikus templomában azt mondta: szeretné, ha a világ 15 millió magyarja úgy döntene, hogy a veszekedés, torzsalkodás, rágalmazás helyett „a keze, a nyelve, a szíve, az agya egyetlen célt szolgálna, Isten akaratát”.
„Szent István napján fogalmazzuk meg vágyunkat, hogy a közösségépítés, a családok összetartása, a béke, a holnap építésének tüzében akarunk élni!” – jelentette ki. Böjte Csaba úgy vélte, az a család és közösség érhet el eredményeket, amely képes megbocsátani másoknak, ezért ki kell tudjunk engesztelődni önmagunkkal, embertársainkkal, velünk élő más nemzetekkel, felekezetekkel, közösségekkel is. „Ha Jézus, Szent István, Szent László, Bethlen Gábor nyomán járva végigmegyünk az úton, akkor az a Kárpát-medence fölvirágzásához vezet” – mondta.
A ferences szerzetes felhívta a figyelmet arra, hogy mind a négyen bizonyították, ez az út járható. Emlékeztetett arra, hogy Jézus nem vágott vissza kínzóinak, ha így tett volna, ma nem dicsőítenék. Szent István az egymásnak feszülő erők integrálásával alapított államot, Szent László pedig arra törekedett, hogy jobb belátásra bírja, megváltoztassa, mintsem megsemmisítse ellenfeleit.
Böjte Csaba Bethlen Gáborral kapcsolatban arról szólt, hogy a fejedelem egy asztalhoz tudta ültetni az embereket, rájött arra, hogy összefogás, együttműködés nélkül nem lehet előre haladni. „Az ő uralkodását ma Erdély aranykorának nevezik" – jegyezte meg. A ferences rendi szerzetes hangsúlyozta: ahol gyűlölet, harag, indulat van, ott lehet, hogy igazság is van, de abból nem kérünk. „Az az igazság ugyanis olyan, mint az a leves, amely nagyon ízletes ugyan, de döglött legyek vannak benne” – fogalmazott Böjte Csaba.
Krónika (Kolozsvár)

Böjte Csaba útja
A párbeszéd és a kiegyezés évét hirdette meg Böjte Csaba ferences szerzetes az államalapítás ünnepén tartott szentmiséjén.
Aki Böjte Csabát ismeri, jól tudja, inkább javaslatról, mintsem kötelezettségről lenne szó, amit egyrészt azért érdemes megfontolni, mert ünnepi pillanatban, az országépítő Szent István napján ajánlotta figyelmünkbe, másrészt sokan tudják, a felhívás megfogalmazójának minden szava komolyan vehető, bizonyosság erre egész élete, cselekedeteinek láncolata. Hiteles, építkező ember, kit méltán és elfogulatlanul említhetünk a nemzet kovászaként, nem csak az új kenyér napján. A Baranya megyei Birján római katolikus templomában a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője azt mondta, szeretné, ha a világ tizenötmillió magyarja úgy döntene, veszekedés, torzsalkodás, rágalmazás helyett „a keze, a nyelve, a szíve, az agya egyetlen célt szolgálna, Isten akaratát”. „Szent István napján fogalmazzuk meg vágyunkat, hogy a közösségépítés, a családok összetartása, a béke, a holnap építésének tüzében akarunk élni!” – hangoztatta, Jézus, Szent István, Szent László és Bethlen Gábor példáját, illetve az általuk járt utat említve, amelyen ha végigmegyünk, akkor az szerinte a Kárpát-medence felvirágzásához vezet. Nem kell ahhoz sem elfogult hívőnek, sem túlzottan idealistának lenni, józan paraszti ésszel is belátható, követésre érdemesül Böjte nézete, miszerint az a család és közösség érhet el eredményeket, amely képes megbocsátani másoknak, ezért ki kell tudnunk engesztelődni önmagunkkal, embertársainkkal, velünk élő más nemzetekkel, felekezetekkel, közösségekkel is. Ennél hangzatosabb mondatokra nincs is szükség, hiszen kis magyar világunkban, e Kárpát-medencei zilált térben igen elhasználtak már a jelszavak. A ferencesek egyszerűségét, az élet mindenkori lényegét lenne jó látni, a holnap után a holnaputánt is, mai kényszerek mellett távlatokat. Nekünk, magyaroknak, székelyeknek valahogyan másképp kellene élnünk, gondolkodnunk, cselekednünk, „hiszen kard által vész mind, ki kardot ragad”. S ha már az újra a figyelem középpontjába kerülő István, a király rockoperából idézünk, az is egyértelmű, a megmaradásért valakinek, valakiknek „le kell győzni a sötétséget”. Hétköznapibb, honi gondjaink tekintetében pedig megkerülhetetlen a kérdés, mutatkoznak-e már csírái a remélt párbeszédnek, kiegyezésnek? Vezet-e valahová Tőkés László és Kelemen Hunor kolozsvári közös harangozása, háromszéki viszonylatban lesz-e következménye Tamás Sándor államalapító királyunk „üzeneteként” hangoztatott kijelentésének, miszerint értékesebb az összefogás, mint a megosztás? Egyelőre annyi bizonyos, Böjte Csaba járható útra tett ajánlatot. Szerencsés lenne élni e lehetőséggel.
MÓzes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Állandó kiállítás Marosillyén
A Szent Ferenc Alapítvány a 2013 nyarán hatodik alkalommal rendezte meg Marosillyén, Bethlen Gábor szülőházában a három hónapig tartó állandó kiállítást.
Az előző évek gyakorlata szerint idén is június 15-től szeptember 15-ig van nyitva az emlékház, így minden arra látogató megcsodálhatta belülről is az épületet.
Nyaranta egyre többen keresik fel dél-erdélyi nemzeti örökségünket, ami jele annak, hogy gazdag történelmi hagyatékunkat őrizni, ápolni és ismertetni kell.
Az alapítvány az elmúlt évek során a támogatásoknak köszönhetően az emlékházat a működéshez elengedhetetlen eszközökkel felszerelte.
A meglévő kiállítást továbbra is gyarapítani szeretnénk, hogy minél vonzóbbá és érdekesebbé tegyük a fejedelmi szülőházat. Ehhez szükség volt, olyan üveges tárolók beszerzésére, amelyekben biztonságosan őrizhetjük, illetve mutathatjuk be történelmi hagyatékunk tárgyait. Idén a Communitas Alapítvány a Magyar Házak támogatási programjának keretében 1400 lejt hagyott jóvá a marosillyei ház fejlesztésére. Ennek köszönhetően sikerült 3 db. tárolót készíteni, amelyek segítségével állandó kiállítást rendezhetünk Bethlen Gábor szülőházában.
Ezúton is köszönjük a Communitas Alapítvány támogatását, melynek révén továbbra is folytathatjuk értékmentő tevékenységünket.
Varga Csaba a marosillyei Bethlen Gábor-szülőház gondnoka
Népújság (Marosvásárhely)

Párbeszéd és kiegyezés jegyében – Székelyföldi családok gyűltek össze a szárhegyi Tatárdombnál
A Böjte Csaba ferences szerzetes által meghirdetett párbeszéd és kiegyezés éve jegyében szervezték meg a Székelyföldi Családok Napját Gyergyószárhegyen, a Tatárdombnál szeptember 7-én, szombaton. Az egész napos kulturális programmal szolgáló rendezvényen felszólaló Böjte Csaba atya és Borboly Csaba megyeelnök egyaránt az erdélyi magyarok összefogásának időszerűségét hangsúlyozta.
A szikrázó napsütésnek is köszönhetően sikerrel zajlott le szombaton, a Gyergyószárhegy melletti Tatárdomb emlékműnél a Székelyföldi Családok Napja rendezvény, amelyen szép számban jelentek meg az érdeklődők.
A szervezők – a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, Gyergyószárhegy Község Polgármesteri Hivatala, Hargita Megye Tanácsa, valamint a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ – rendhagyó ünnepi istentisztelettel nyitották a programot, amely a csíkszeredai Role együttes élő zenés együttműködésével áthangolta a templomi rítus énekeit.
Prédikációjában Csaba testvér úgy fogalmazott: mind igazságtalanul, mind jogosan napjainkban mindenütt feszültség tombol, civakodnak, veszekednek az emberek. Jézus, valamint Szent László példáját felhozva arra biztatta a jelenlévőket, tegyék fel a kérdést önmagukban: hogyan állnak a „befogadással”, „integrálással”.
– Gyergyószárhegynek az egyik legnagyobb fia itt nőtt fel: elhoztuk Bethlen Gábor zászlóját. Négyszáz évvel ezelőtt egy ilyen őszi napon Kolozsváron Erdély fejedelmévé választották, polgárháborús világban került hatalomra, feszültség volt mindenütt, a Bethlenek és székelyek között is, a felekezetek között is. Bethlen Gábor nagysága az volt, hogy szóba tudott állni az emberekkel – mondotta az atya a kiegyezés és béke kulcsszavak történelmi fejlődést hozó példázataival.
Csaba testvér zárszavában azt kívánta: merjünk leülni egyeztetni mind a közéletben, mind magánéleti feszültségek kezeléséhez, „adja az Isten, hogy fejedelmünk zászlaja ebben az évben szemünk előtt, szívünk előtt lobogjon, és mi is a magunk zászlajára tudjuk felhímezni a feleségünk, a gyermekünk, szomszédunk, a plébánosunk, a polgármesterünk jelképeit.”
Borboly Csaba megyeelnök az atyától kapott útravaló kapcsán a maga számára levont tanulságot osztotta meg a jelenlévőkkel a megbékélés, a törődés, a szeretet és az úgynevezett pártoskodásnak a befejezésére biztatva. – Nincs szükség magyar–magyar harcra, bosszúállásra, nem hiszek abban, hogy vannak jó magyarok, meg vannak annál még jobb magyarok, és nekik meg kell vetniük a kevésbé magyarokat. Nem hiszek abban, hogy Erdélyben a magyarság jobb- vagy baloldali. Én abban hiszek, hogy mi itt ebben a térségben meg akarunk maradni, és talán éppen a beszédben hallott Bethlen Gábor-i vagy Deák Ferenc-i mód az, amivel gyarapodni tudunk – jelentette ki Borboly Csaba.
– Abban bízom, hogy egyre inkább rájövünk arra: Erdélyben nem magyar pártokat kellene erősíteni, hanem ezeket a pártokat valamilyen szempontból felszámolni, hiszen a latin „pars” szóból származó megjelölés csak „részt” jelent. Én nem hiszem, hogy közösségünk részeinek egymás ellen kell harcolniuk.
A megyeelnök kifejtette, hogy a cél az: a rendezvényen is jelen lévő gyermekek úgy nőjenek fel, hogy érdemes legyen nekik itthon maradniuk, ehhez pedig a jelentős összetartó erőt az egyház jelenti. Borboly Csaba szerint az egyházak együttműködésével kell a megbékélés útjára vinni a közéletben keletkező magyar–magyar feszültségeket.
– Fel kell fognunk végre, hogy nem mi vagyunk itt egymás ellenségei. Az ellenség kívül van. Le kell építenünk egypár hiedelmet, akadályt, falat, amiket – talán parancsra – mi magunk építettünk fel, és merjük azt mondani a vezetőinknek és az erősnek vélt embereknek, hogy legyen már egyszer elég – szögezte le a megyei elöljáró.
A Székelyföldi Családok Napján hagyományosan díjazták a térség nagycsaládosait. Idén az emléklapot és ajándékcsomagot a következő családok vették át: Gyergyószentmiklósról az ikreket váró, négygyerekes Vetési Antal Zoltán és Emese családja, Gyergyócsomafalváról a Bartalis Imre és Rozália, valamint hét gyerekük alkotta család, Alfaluból Baricz István és Irén hétgyerekes családja, Vaslábról a Mezei Attila és Sztoika Elena, illetve öt gyerekük alkotta család, továbbá Újfaluból Ferenczi Vilmos és Vilma meg öt gyerekük. Az ajándékcsomagokat a települések elöljárói és Barti Tihamér megyei tanácsos nyújtotta át.
Különdíjat adott át Sógor Csaba Európai Parlamenti képviselő is. A rendezvényen jelen volt Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Zsigmond Barna Pál, a program moderátora Danguly Ervin megyei tanácsos volt. Tisztségviselők és civilszervezetek a szentmisét követően hagyományosan koszorúzással tisztelegtek a Tatárdombon lévő emlékműnél.
A szintén hagyományos kenyérszelés szertartását Csaba testvér és Ervin atya végezték. A programban a Role-koncert mellett szerepelt lovas felvonulás, zenés műsorok, lovasíjász- és lovastorna-bemutató, gyerekfoglalkozások, továbbá szakelőadáson emlékeztek meg a Szárhegyen felnövekvő Bethlen Gáborról.
A Székelyföldi Családok Napja része a megyei tanács Családprogramja keretében megrendezett eseménysorozatnak.
Erdély.ma

Kelemen Didák Napközi Otthon Kézdialmáson – Böjte Csaba új napközi otthona
Vasárnap délután Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője jelenlétében avatták fel Kézdialmáson a római katolikus egyház tulajdonában levő régi, 1826-ban átadott iskolaépület egyik osztálytermében a Kelemen Didák Napközi Otthont, amely tizenöt iskolás gyermek befogadására alkalmas. A helyiséget a községháza újította fel. Az avatóünnepségen a jelenlevőket óriástortával és süteménnyel kínálták meg. A szegény sorsú családokból kikerült gyermekekkel Bertalan Ibolya nevelő foglalkozik.
Ugyanaznap az általa celebrált ünnepi szentmisét követően Csaba testvér Torján Daragus Attila polgármesterrel tárgyalt egy hasonló napközi otthon beindításáról, melynek a községháza udvarán levő új épületben biztosítanának helyet.
Iochom István
Háromszék
Erdély.ma

Tanévnyitó a Téglásban
Magyarságbástyává nőtt iskola
Kilencedik tanévét kezdte ma a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum. Az ünnepi tanévnyitón pedagógusok, szülők és diákok mellett az RMDSZ, a dévai Szent Ferenc Alapítvány, a történelmi magyar egyházak, illetve számos közintézmény és civilszervezet képviselői is jelen voltak.
Kocsis Attila Levente iskolaigazgató örömmel köszöntötte a tanintézmény több mint hatszáz diákját, köztük a két előkészítő osztályba iratkozott gyermekeket és persze a pedagóguskollégákat, szülőket, meghívottakat. Derűs hangnemben indított beszédében azonban hangsúlyozta: az idei tanév komoly kihívást jelent a tanintézmény számára. Elsősorban azért, mivel a tavalyi végzősök kiemelkedően jó érettségi eredményei igencsak magasra helyezték a mércét. – A nyári érettségi nyomán, amikor a matematika-informatika osztályunkban száz százalékos sikert könyvelhettünk el, iskolánk a megye legjobb tanintézményeinek sorába került. Úgy kell dolgoznunk, hogy ezt az eredményt megtartsuk, s ha lehet, még jobbá csiszoljuk – fogalmazott az igazgató. Az idei tanév kihívásai között azonban a tanügyi rendszerben várható változásokat is megemlítette. – Lesznek előre betervezett változások, mint a második, negyedik és hatodik osztály végi felmérések, amikre időben fel lehet készülni. Van azonban néhány olyan hirtelen módosítás, amikre nem számítottunk. Ilyen a nyolcadik végi vizsgajegy felértékelődése, illetve a tanév szerkezeti átrendezése. Önmagában egyik sem rossz, de nem számítottunk rá. Nagyon remélem, hogy e tanévtől, az eredményesség érdekében ritkulni fognak a váratlan változásokat hozó minisztériumi rendeletek – fogalmazott a tanintézmény vezetője.
Palkó Cecília, a dévai Szent Ferenc Alapítvány igazgatója a változó rendszerben a diákok felelős magatartására hívta fel a figyelmet. – Az iskolában töltött évek alatt fel kell építenetek a tudás falát. Ebben helyet kapnak a nagy kövek és az apró kavicsok is. Fontos, hogy egyetlen kő se maradjon ki, és mindent időben, pontosan a helyére illesszetek. Mert ennek a falnak kell megbírnia majd az érettségit. S ha nem elég alapos az építkezés, a fal összedől – hívta fel a figyelmet Palkó Cecília.
Vlaic Ágnes kisebbségi tanfelügyelő asszony is a céltudatos tanulásra, munkavégzésre buzdított. – Minden nap jelöljetek ki magatok számára egy apró lépést, mely az igazi nagy célotok felé vezet, és azt próbáljátok becsülettel megtenni. Este vonjatok mérleget, hogy pontos képetek legyen az előrehaladásotokról – biztatta a diákokat a tanfelügyelő, majd felolvasta a megyei főtanfelügyelő üdvözletét.
Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke az első tanévkezdést idézte fel beszédében. „2005. szeptember 12-én csengettek be először az önálló magyar iskolába itt, Déván. Életem felejthetetlen napjai közé tartozik az első tanévnyitó, mindig emlékezni fogok rá. Akkor és a későbbiekben is, még sokáig voltak kételkedők, akik nem igazán bíztak az akkor megszülető önálló magyar oktatási intézmény jövőjében. Ma már világosan látszik mindenki számára, hogy kilenc évvel ezelőtt nem csupán iskolát avattunk, hanem erős magyarság-bástyát hoztunk létre, talán nem hibázok, ha azt mondom, hogy Dél-Erdély legerősebb magyarság-bástyája lett a Téglás Gábor Elméleti Líceum. Az összefogás által született ez az iskola: a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, a történelmi egyházak, a magyar közösség kiállása és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség következetes támogatása együttesen eredményezte a Téglás Gábor Elméleti Líceum megszületését” – fogalmazott Winkler Gyula. Az EP-képviselő beszédében utalt az iskola névadójának szellemi örökségére is. Téglás Gábor nemcsak tanár és hosszú évtizedekig iskolaigazgató volt, hanem kutatóként és régészként is dolgozott a Hunyad Vármegyei Történelmi és Régészeti Társulat igazgatójaként. Ezt a szellemi örökséget folytatta tulajdonképpen az iskola azáltal, hogy a tavaly bekapcsolódott az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket nevet viselő mozgalomba. „Nemcsak, hogy bekapcsolódtunk, hanem jóval többet tettünk, hiszen a mozgalom tavalyi legsikeresebb rendezvénysorozatát valósítottuk meg iskolaverseny formájában, éppen ezért arra kérem az iskola vezetőségét, szervezzük meg idén is a vetélkedőt, hogy követendő példává válhassunk akár egész Erdélyben” – mondta Winkler Gyula a tanévnyitón.
A továbbiakban felszólalt Széll Lőrinc, a Hunyad Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság vezetője is, majd Koppándi Benczédi Zoltán unitárius lelkész és Albert Leánder ferences atya Isten áldását kérte a tanintézmény munkaközösségére.
Az idei tanévnyitó ünnepélyességéhez az iskola legkisebb diákjai is hozzájárultak, ragyogó szemmel, szép, tiszta kiejtéssel szavalva a vakáció-búcsúztató, iskolaköszöntő verseket.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Szászvároson zárult a VII. Reneszánsz kastélyfesztivál
Zenével, tánccal a műemlékekért
„Vegyeskórus” a Veresbástyában
Szeptember 29-én Szászvároson zárult a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság által szervezett VII. Reneszánsz kastélyfesztivál.
Az évszázados műemléktemplomban helybeliek, Magyarországról és a szomszédos megyékből érkezett érdeklődők előtt mutatta be történelmi táncjátékát a dévai Renaissance együttes. – Idén október 23-án lesz kereken 400 éve annak, hogy kolozsvári országgyűlés Bethlen Gábort fejedelemmé választotta. Méltó tehát, hogy itt, Hunyad megyében, ahol a nagy fejedelem bölcsője ringott, megemlékezzünk Erdély Aranykorának megteremtőjéről – vezette fel a Bethlen Gábor udvarában című táncjátékot a rendezvény főszervezője. Magáról az együttesről, illetve a fesztivál történetéről szólva elmondta: mindannyian, akik a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság égisze alatt tevékenykednek, évek, vagy akár évtizedek óta különböző területeken szolgálják a közösséget, munkálkodnak megmaradásunk érdekében. Ebben fontos helyet foglal el kulturális és épített örökségünk ápolása. – Örömünkre szolgál az, hogy az utóbbi esztendőkben egyre többen fordulnak érdeklődéssel műemlékeink felé és a dél-erdélyi templomok, várak, kastélyok is egyre inkább a figyelem középpontjába kerülnek. És öröm számunkra, hogy ennek a törekvésnek, munkának kezdeményezői között lehettünk és folyamatosan részesei vagyunk – fogalmaztak a szervezők, megköszönve a partnerek, illetve a Communitas Alapítvány idei támogatását.
A műemlékek népszerűsítésének felkarolójaként üdvözölték a rendezvényen Winkler Gyula EP-képviselőt, aki elismeréssel szólt a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság többéves munkájáról, mellyel életre kelti a műemléképületeket. Továbbá örömmel nyugtázta, hogy tavaly, a „Fogadj örökbe egy műemléket” program által a dévai magyar oktatási központ is felzárkózott az épített örökségünket ápolók soraiba: a diákok, fiatalok egyre nagyobb érdeklődéssel fordulnak a műemlékek felé.
A rendezvényen jelen volt Ovidiu Laurenţiu Bălan, Szászváros polgármestere is, aki szintén elismeréssel szólt a reneszánsz kastélyfesztiválról, tágabb körű együttműködést ajánlva fel a szervezőknek. – Büszke vagyok, hogy Szászváros polgára lehetek. E települést, melyben oly harmonikusan fonódtak össze a különböző kultúrák, méltán nevezhetjük Hunyad megye kulturális fővárosának és országos viszonylatban is az itt élők, együttműködésüket tekintve, példaértékű közösségnek számítanak – fogalmazott a polgármester.
A közösségi együttműködés oszlopos tagjaként köszöntötték a szervezők Fülöp Júlia helyi RMDSZ és EMKE elnököt, aki ezúttal is oroszlánrészt vállalt a fesztivál szászvárosi rendezvényének megszervezésében. Továbbá Mihai Căstăian múzeumigazgatót, aki számos magyar közösségi rendezvény résztvevőjeként mindig értékes információkkal szolgál a város, a vártemplom történetéről.
Reneszánsz nap Marosillyén
A sikernek örvendő szászvárosi előadást pénteken a dévai Bethlen kastélynál népes közönség előtt bemutatott táncjáték, illetve régizene-koncert előzte meg.
Szombaton Marosillyén, Bethlen Gábor szülőházában hálaadó szentmisével indult a nap, melyen Marian dévai ferences testvér a reneszánsz korról szólva, az emberi értékekre hívta fel a figyelmet. Dante főműve kapcsán elmondta: a keresztény ember példaértékű magatartásával mások számára is utat kell mutasson, támaszt kell nyújtson a sokféle gyarlóság, megpróbáltatás között. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész Bethlen Gábor töretlen hitét állította példaként hallgatósága elé, rávilágítva a fejedelem lelki nagyságára.
A ragyogó napsütésben, a Veresbástya udvarán folyatódott a marosillyei reneszánsz nap. Míg a gyermekek pajzskészítéssel, diótöréssel, nyilazással múlatták az időt, a férfiak jurtakészítésbe kezdtek. Mire a nap lenyugodni készült, a jurta fele már készen állt. Az asszonyok, lányok Csernay Claudia vezetésével varróműhelyt nyitottak, s lelkesen szabták-varrták a reneszánsz ruhákat a Szent Ferenc Alapítvány gyermekei számára. Közben a dévai Lengyel család jókora üstben főzte a babgulyást, amiből kora délután mindenki jóllakhatott. Már szürkülődni kezdett, mire elcsendesedett a Veresbástya udvara, ahonnan ki-ki a közös munka, közös játék jóleső élményével térhetett haza.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

A magyar nép szolgálatában – Beszélgetés Böjte Csaba szerzetessel
Ki ne ismerné Böjte Csabát? A ferences szerzetes nemrég Strasbourgba látogatott, ahol az Európai Parlament elnökével is találkozott. Bizonyos körökben nemcsak felvetődött, hanem már sokan javasolták, hogy legyen képviselő az említett parlamentben. Elképzelhető, hogy hamarosan ott fogjuk látni? Erről és egyebekről beszélgettünk vele.
– Csaba testvér, úgy tudom, civilként évekkel ezelőtt autó- villamossági szerelőnek tanult. Meggyőződésem, hogy hosszú és göröngyös volt az út a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozásáig… – Ha ennyire visszanyúlunk az időben, a válaszomat azzal kezdeném, hogy mint sok más munkatársam, én is a kommunizmus évei alatt nőttem fel. Már gyermekkoromban megtanultam, hogy mi a munka. A Hargitán például bányászként is dolgoztam. Mi tagadás, az ember fiatalkorában sok mindennek készül. Számomra nem jött össze az autóvillamossági szakma. A bányászélet hónapjai igencsak próbára tették az akaraterőmet. Úgy hiszem, ekkor kezdtem konkrétan készülni a papi pályára.
– Évtizedekkel ezelőtt a hatalom akkori képviselői nem nézték jó szemmel azokat, akik a papi pályát választották… – Ez így igaz. Az életemet a kommunizmus igencsak meghatározta. Ha példával kell élnem, azt mondanám el, hogy édesapám is írogatott. Sajnos egy verse miatt a Ceaușescu-rezsim bírósága hét évi börtönre ítélte. Innen szűk öt év után szabadult, de a börtönben elszenvedett kínzások és egyéb megpróbáltatások következtében szabadulása után másfél hónappal meghalt. Számomra ez alapvető momentum volt annak megértésében, hogy a baj nem az emberben, hanem a tudatlanságban lakozik.
– Válaszaiból az tűnik ki, hogy az akkori fiataloknak távolról sem volt annyi esélyük, mint a mostaniaknak. – Ez egyértelműen így van. Ha jól meggondolom, gyermekkoromban három lehetőség közül választhattam. Az első, hogy pakolok és elvándorlok valahova: külföldre, „Nyugatra”, más országba vagy kontinensre. A második lehetőség: mint a strucc, bedugom a fejem a homokba, és a saját elefántcsonttornyomban élem a mindennapi szürke életemet úgy, mintha minden rendben lenne. Én nem az említett két lehetőség közül akartam választani. Nekifogtam takarítani, rendet teremteni, és arra törekedtem, hogy magam körül olyan világot hozzak létre, ami minden szemszögből nézve emberhez méltó. Ennek érdekében döntöttem úgy, hogy tanulni fogok, képzem magam, és megteszek mindent annak érdekében, hogy a szülőföldem, Erdély lakható, szép és rendezett legyen.
– Ön Erdélyben több mint ezerötszáz nehéz sorsú gyermekről gondoskodik. Ez egy nem akármilyen feladat. E nemes célhoz honnan merít állandóan erőt, kitartást, szeretetet, odaadást? – Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjak, megint vissza kell lépjünk az időben. A Szent Ferenc Alapítvány pont húsz évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit. Jelen pillanatban 78 helyiségben folytatunk gyermekvédelmi tevékenységet. Külön meg szeretném említeni, hogy az elmúlt két évtized alatt több mint ötezer szegény sorsú gyermeket fogadtunk be. Igaz, figyelembe kell venni, hogy az említettek fele már végzett, vagyis kirepült a segítő szárnyaink alól. Az állandó erőről, a kitartásról, a szeretetről és az odaadásról pedig csak annyit, hogy ha valaki azt teszi, amit szeret, ha azt végzi, amit Isten kér tőle, akkor mindehhez megvan, vagyis megadatik a kellő erő is. Én ebben a munkában örömömet lelem, és biztos vagyok abban, hogy ez a megfogalmazhatatlan elégtétel ad nekem erőt ahhoz, hogy tovább dolgozhassak.
Hogyan lehet átlátni egy ekkora rendszert, miként lehet mindenütt ott lenni, ahol problémák adódnak, ahol szükség van Csaba testvér jelenlétére?
– Nagyon egyszerű a válaszom. Mi, erdélyi magyarok nem másért, hanem az autonómiáért küzdünk. Hasonlóképpen gondolkodom én is. A mi feladatkörünkben az a legfontosabb, hogy mindegyik ház, mindegyik nevelő szakszerűen és felelősséggel végezze a munkáját. Minden egyes munkatársamnak, kollégámnak én is autonómiát szeretnék adni, mégpedig a tevékenységében és a munkájában, hiszen én nem más helyett akarok dolgozni, hanem olyan embereket akarok bevonni ebbe a munkába, akik a tevékenységen belül megállják a helyüket. Abszolút hiszek abban, hogy aki tud segíteni a gyermekeken, az az én munkámat segíti. És persze vegyük figyelembe azt is, hogy e nemes munkát nem egyedül végzem, hanem több mint háromszáz munkatársammal.
– Az Ön által létrehozott gyermekmentő szervezet célja tehát az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása. Sok városban találni hasonló sorsú gyermekeket. Mi tagadás, ők is szívesen lennének az ön oltalma alatt… Mit lehet tenni ennek érdekében? – Ez a kérdés nagyon sokszor elhangzik. A szerencse az, hogy mindenre megvan a lehetőség. Úgy érzem, most pont Maros megyére, és ezen belül is Vásárhelyre gondol. Arra törekszünk, hogy minél több helyen jelen lehessünk. Elég, ha azt mondom, hogy Segesvár, vagy azt, hogy most Szovátán akarunk beindítani egy kis házat. Ott is nagyon szükségszerű. A folyamat, hogy miként kerülnek hozzánk a gyermekek, egyáltalán nem bonyolult. Ha például egy családban egy gyermek bajban van, úgy a vérszerinti rokon, vagy ha ilyen nincs, akkor a gyám kell megkeressen minket. Írásban és Isten nevében kell kérje, hogy a gyermeken segítsünk. Ezután mi ellátogatunk a helyszínre, felmérjük a gondokat, és a helyi szociális munkással egyeztetve megtesszük a kellő lépéseket annak érdekében, hogy befogadhassuk a rászorulót. Tudni kell, hogy több típusú befogadás létezik. A leggyakoribb „a kollégium típusú befogadás”, amikor a gyermek ösztöndíjat és szociális jellegű elhelyezést kap. Azonban beszélni kell a súlyosabb esetekről is. Sok esetben a román állam gyámhatósági törvényei kerülnek előtérbe. Ez az eljárás egy kicsit lassabb, de természetesen ezek is megoldódnak.
Tudni kell, hogy mindkét elhelyezési mód mellett lehet a gyermekeket látogatni, hétvégenként hazavinni, és majd, amikor a család talpra áll, a gyermek véglegesen hazakerülhet.
Igazából olyanok szeretnénk lenni, mint az állomás melletti csomagmegőrzők. Nálunk a szülők bizalommal elhelyezhetik a gyermekeket, persze, annyi különbséggel, hogy mi a gyermeket neveljük, iskolába járatjuk, tehát gazdagítjuk, és nem csak megőrizzük.
– A rászoruló gyermekek befogadásán kívül tud-e valamit tenni a mélyszegénységbe süllyedt családjaikért, otthonmaradt testvéreiért?
– Beszélhetek olyan családokról is, ahonnan nyolc vagy akár tíz gyermek van nálunk… Biztos léteznek olyanok, akik nem hiszik, de igen, ha nem is naponta, de kapcsolatban vagyunk ezekkel a családokkal. Ha jól belegondolok, nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy reálisan tudunk rajtuk segíteni.
– Sok adományt kapnak belföldről, külföldről. Hogyan lehet a javakat, pénzt méltányosan, igazságosan elosztani a házak között, egyáltalán tisztán, becsületesen kezelni, az utolsó fityinggel is elszámolni az adományozók felé?
– Nem gondolom, hanem állítom, hogy abszolút nincs igazságos elszámolás a Földön. És aki ezzel nem ért egyet, annak üzenem, hogy Isten sem ad mindenkinek egyformán. Én arra törekszem, hogy minden háznak adjak és gondoskodjak a rám bízott gyermekek szükségleteiről. És hogy mi van azzal, ami marad? A mi jelszónk a következő: ami marad, azt odaadjuk a nálunknál is szegényebbeknek.
– Sokat szerepel a médiában, sokat utazik, ami biztos sok idejét rabolja el. Közben a hálózat olajozottan működik, tulajdonképpen folyamatosan jelen van az oktatók, nevelők életében. Milyen lelki kötelékek tartják össze a hálózatot?
– Erről órákat tudnék beszélni. De megpróbálom magam visszafogni. Szent Ferenc nevét viseljük. Akárcsak a mostani pápa. A ferences lelkület a maga egyszerűségével, a vidám életigénylésével és a becsületes munkájával számunkra olyan iránytű, ami teljes mértékben segít eligazodni a 21. században. Ami pedig a hálózatot illeti, Istennek hála, létezik a telefon, az internet és a közösségi oldalak, melyek lehetőséget adnak arra, hogy akkor is tudjuk tartani a kapcsolatot, ha Erdély szétszórt területein is élünk.
– Meghirdette a párbeszéd és a kiegyezés évét. Mit kíván tenni az elkövetkezőkben, hogy a tolerancia, a megbocsátás, a kiengesztelődés kegyelme eljusson minden egyes erdélyi családba, közösségbe, de a politikusok fülébe is?
– El sem hinnék, hogy mi mindent láttam-hallottam. Sok esetben a családok legféltettebben őrzött titkait is ismerem. Az van, hogy hozzánk a gyermekeket nem a földrengés, nem az árvíz és nem a háborúk hozzák. Akik idekerülnek azok sajnos (!) az emberi tévedések, a felelőtlenségek, a naivságok és a Tízparancsolat be nem tartásának a következményei! Úgy gondolom, hogy a társadalmunk akkor újulna meg, ha alázattal visszatérnénk Isten parancsaihoz, és kibékülnénk egymással. Vegyük figyelembe azt, hogy Jézus Krisztus sem hozott politikai és gazdasági reformokat. Ő az embereket belülről akarta megreformálni. Nekünk is ezt kell szem előtt tartani, figyelembe venni és véghezvinni, mert csakis így születhet meg egy új és tökéletesebb világ körülöttünk.
– Hogyan tudja a szegénységet hirdető, „kéregető” ferences lelkiség, a rend szabályait összeegyeztetni azzal az életformával, ami a rendszer fenntartása érdekében folyamatos „szereplésekre”, utazásokra kényszerítik? – A ferences lelkület lényege a legkisebbek és a legelesettebbek becsületes szolgálata. Ha koldusokkal beszélek, bizonyos értelemben ugyanazt érzem, mintha egy miniszterrel társalognék. Engem mindig az a cél vezet, amelyért évtizedek óta dolgozom. Megéri, és jó, ha mindenki tudja, csak így lehet a lelkiismeretünk teljesen tiszta és nyugodt. Hát ezért vagyok én boldog.
– Száz éves a marosvásárhelyi Kultúrpalota. Erre az ünnepségre önt is meghívták. Miként fogadták, hogyan látja a palota centenáriumát?
– Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy meghívtak az említett centenáriumra. Arra gondoltam, hogy a vásárhelyieket nem egy köteg virággal, hanem egy csokornyi gyermekkel lepem meg. Az ünnepségre a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek és Ifjúsági Kórussal látogatottam el. Fontosnak tartottam, hogy azokkal a népdalokkal jelentkezzünk, melyeket az önök vidékén énekelnek. Jó volt ott lenni.
– Nemrég Strasbourgba látogatott, ahol találkozott az Európai Parlament elnökével is. Bizonyos körökben nemcsak felvetődött, hanem már sokan javasolták, hogy legyen képviselő az Európai Parlamentben. Mindezt miként véli? Elképzelhető, hogy hamarosan ott fogjuk látni?
– Engem már sok mindenre felkértek. Voltak érdekesebbnél érdekesebb ajánlatok, megkeresések. Néha vakartam a fejem, de sokszor kacagtam magamban. Nekem soha nem voltak politikai ambícióim, és innen kiindulva soha sem álltam kötélnek, és nem is fogok.
Egyértelműen szeretném kijelenteni, hogy én mint ferences szerzetes pap a legkisebbek, a legrászorultabbak, a legelesettebbek szolgálatával szeretném a népemet szolgálni.
Nagy-Bodó Tibor
Központ
Erdély.ma

Bethlen-emlékezet és helytörténeti könyvújdonságok
Október utolsó hetében került sor a Nyugati Jelen napilap dévai szerkesztőségében a Bethlen Gábor helytörténeti kör találkozójára.
Tekintettel az idei Bethlen-évfordulóra, a találkozó elején az ehhez kapcsolódó ünnepségek kerültek terítékre. A múlt hétvégi nagyenyedi és gyulafehérvári Bethlen-napokról Deák Levente nyugalmazott jogász számolt be, nagyra értékelve a civilkezdeményezésre létrejött ünnepség tartalmas és méltóságteljes voltát. A székesegyházban tartott ökumenikus istentisztelet és koszorúzás mellett felemelő élményként számolt be a Fórika Éva tanárnő vezette gyermekkórus előadásáról, illetve a gyulafehérvári múzeumban megnyitott Gy. Szabó Béla-tárlatról is. Mint kiderült, a rendezvényen a dévai helytörténeti kör több tagja is részt vett. A napokban tartott találkozón pedig eldöntötték, hogy eleget téve a meghívásnak, november 16-án testületileg jelen lesznek a dévai Szent Ferenc Alapítvány által szervezett marosillyei Bethlen-ünnepségen.
A továbbiakban az utóbbi hónapokban megjelent helytörténeti könyvújdonságok kerültek bemutatásra. Elsőként Barra Árpád, nyugalmazott tanár ismertette a dévai könyvszalon alkalmával megjelent Nopcsa Ferenc kalandos életútját bemutató kötetet. Mindenekelőtt magáról a szerzőről, a Bukarestben élő Dacian Munteanról volt érdekes megtudni, hogy hogyan került kapcsolatba a Nopcsákkal.
A fiatalember édesanyja hajdanán a szacsali kastélyban működtetett szociális otthonban volt szakácsnő. Dacian Muntean gyermekként itt hallotta először a Nopcsa-családról keringő legendákat. A dinócsontokat kutató, és szinte albán királlyá koronázott Nopcsa Ferenc élete pedig annyira elbűvölte, hogy felnőttként lépésről-lépésre végigbarangolta a tudós kalandor által bejárt utakat. És hát nem pár száz kilométerről volt szó! Nopcsa motorkerékpárjával beutazta fél Európát, majd az osztrák hadsereg különleges megbízatású tisztjeként gyalogszerrel járta be a birodalomhoz csatolt Bosznia-Hercegovinát, olyan precizitással térképezve fel azt, hogy az általa készített kartográfiai munkák ma is használatban vannak. Albániát pedig szintén úgy ismerte, mint a tenyerét. Sőt, katonai kémként a román-lakta vidékeken is otthonosan mozgott. Ez utóbbi tevékenységének azonban súlyos kárát látta, amikor Trianon után kitiltották Románia területéről. Tekintettel világszerte elismert tudományos munkásságára később királyi kegyelmet kapott és visszatérhetett szacsali birtokára, ahol azonban a felbőszített parasztok szinte holtra verték. Ezt követően Bécsben telepedett le. Még ezt megelőzően azonban végrehajtotta a világtörténelem első feljegyzett fegyveres repülőgép-eltérítést. A Magyar Tanácsköztársaság megalakulása ugyanis Budapesten találta az ízig-vérig arisztokrata Nopcsát, akinek csak úgy sikerült elmenekülnie a zűrös helyzetből, hogy revolverrel kényszerített felszállásra egy pilótát – ismertette a kalandos élettörténetet Barra Árpád
A továbbiakban Zavada Emil, nyugalmazott gyógyszerész ismertette röviden a marosvásárhelyi magyar nyelvű gyógyszerészképzés 65. évfordulója alkalmából megjelent kiadványt, melyben Hunyad megyei gyógyszerészek emlékezései is olvashatók.
Pár szó erejéig terítékre kerül a Hunyad megye épített örökségét bemutató kötet is, melynek gazdag tartalma mellett hiánypótló voltát értékelték a kör tagjai.
Végül a Nyugati Jelen napilap 2014-es évkönyvének bemutatására is sor került. A hallgatóság különös érdeklődéssel fogadta a kötetben megjelent helytörténeti, illetve történelmi vonatkozású írásokat
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Hunyad: elrajtoltak a szórvány napok
Szórványnapi találkozóval rajtolt el tegnap Petrozsényben a Hunyad megyei Magyar Szórvány Napja, ami szombaton 11 órától a dévai Szent Ferenc Alapítvány Marosillyén, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szülőházánál, a Veres bástyánál ökumenikus istentisztelettel folytatódik, amelyet történelmi bemutató, zászlófelvonás és koszorúzás követ.
Szombaton 14 órától a dévai Téglás Gábor Gimnáziumban hivatalosan elindítják az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket program vetélkedőjét, az aradi Csiky Gergely Főgimnáziummal közösen. Lupényban eközben szombaton 17 órától az unitárius parókián ünneplik meg a Magyar Szórvány Napját, Sztrigyszentgyörgyön a kultúrházban 18 órától ünnepi előadásra és szüreti bálra kerül sor. Vasárnap Vajdahunyadon 10 órától, Petrozsényban 11 órától, Petrillán 12 órától a helyi református templomban megemlékezéssel összekötött ökumenikus istentiszteletet tartanak. Szászvárosban kedden a Szent Erzsébet Gyermekotthon ünnepi szentmisét és megemlékezést tart.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)

Böjte Csaba a félmilliomodik külhoni magyar állampolgár
Az Országházban, ünnepélyes keretek között tette le az állampolgársági esküt az ötszázezredik külhoni magyar kérelmező, Böjte Csaba ferences szerzetes és édesanyja, Böjte Julianna csütörtökön.
Az ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök úgy fogalmazott: hosszú idő után 2010-ben végre sikerült leverni azt a lakatot Magyarország kapujáról, amit a 20. század helyezett rá.
Levertük a lakatot és kitártuk az ajtót, hogy minden magát magyarnak valló ember be tudjon lépni rajta – hangoztatta a kormányfő, rámutatva, hogy a 20. század történelmi viharai következtében a magyarság a világ legkülönbözőbb pontjaira szóratott szét, és ma már szinte a világ minden pontján élnek magyarok. Mi azt valljuk, hogy lakóhelyüktől függetlenül mindannyian a nemzetünk tagjai – mondta Orbán Viktor.
Úgy döntöttünk, hogy nem akarunk lemondani azokról a magyarokról, akik más államok határai között élnek – fogalmazott. „Továbbra is szükségünk van Bécsben születő, de magyarul gondolkodó Széchenyikre, a magyar nyelvet csodálatosan művelő, Nagyszalontáról jövő Arany Jánosokra, és szükségünk van Szabadkáról származó Kosztolányi Dezsőkre" – mondta. Hozzátette: ezért 2010-ben elindultak – mint egykor Csoma Sándor -, hogy felkutassanak és egyesítsenek minden magyart, székelyeket, a Duna és Tisza mentén élőket, a Bácskai szőlőhegyek közt dolgozókat és a még messzebbre szakadtakat, hogy megadják számukra azt a jogot, amit számos európai ország, így a szomszédos államok is biztosítanak külhonban élő honfitársaik számára.
Orbán Viktor kitért arra, hogy eddig kilencven országból több mint 540 ezren nyújtották be az egyszerűsített honosítási kérelmet. Európából már csaknem félmillióan, Észak-Amerikából több mint kétezren, Dél-Amerikából közel négyszázan, Ausztráliából ötszázan, Ázsiából mintegy kétezren kérelmezték a kedvezményes honosítást. Közülük a legfiatalabb még csecsemőkorú, míg a legidősebb 104 éves.
A kormányfő idézte az új alaptörvényben foglaltakat a magyarság összetartozásáról, majd hozzátette: amikor még csak álmodoztak arról, hogy ezt a gondolatot valaha is törvénybe foglalják, akkor „Csaba testvér Istentől kapott őrhelyén" már megvalósította azt. Kifejtette: Böjte Csaba és édesanyja megálmodták, létrehozták és működtetik a Dévai Szent Ferenc Alapítványt. Azt a szervezetet, amely gyermekeket karol fel, segít és nevel. Az ő nemzeti nevelő munkájuk, intézményteremtő, közösségépítő tevékenységük példaértékű az egész magyar nemzet számára, mintát ad a másokért való felelősségvállalásból – jelentette ki.
Azt mondta, nem lehetnek elég hálásak, amiért 2300 gyermek ellátásán túl segítséget nyújtanak a beiskolázásban, pályaválasztásban, szakmai képzésben, munkahelyek létrehozásában és megtartásában. Nemcsak oktatnak, hanem nevelnek is, mert céljuk olyan fiatalok útra bocsátása, akik magyarként, keresztény értékrendet valló teljes emberként hasznos tagjai lehetnek a magyar közösségnek – fejtette ki Orbán Viktor.
A miniszterelnök Magyarország számára megtiszteltetésnek nevezte, hogy ötszázezredik magyar állampolgárként köszönthette Böjte Csaba ferences szerzetest és ötszázezer-egyedikként édesanyját. Isten hozta önöket! – fordult hozzájuk.
Semjén: a magyar nemzet közjogi egyesítésének ünnepe ez a nap
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes azt mondta: a magyar nemzet közjogi egyesítésének ünnepe ez a nap. Szimbolikusnak nevezte a napot, a helyszínt és azt is, hogy ki vette át az ötszázezredik állampolgárságot.
A napot azért, mert a 2004. december 5-ei „nemzetárulás szégyenét hivatott jóvátenni".
Mint mondta, szimbolikus az, hogy Böjte Csaba ötszázezredikként teszi le az esküt, hiszen ő, amikor a védenceiről gondoskodik, akkor nemcsak az elkallódástól, hanem az asszimilációtól is megmenti őket. Az ő személye jelzi azt, hogy nemcsak számokról van szó, hanem a számok mögött személyes sorsokról is – fogalmazott.
Semjén Zsolt a Parlament Kupolatermét, a Szent Korona előtti helyszínt azért tartja szimbolikusnak, mert a korona a magyar nemzet egységét szimbolizálja. Úgy értékelte, hogy az egyszerűsített honosítást biztosító törvénnyel folytatják Szent István király országépítő, a nemzetet közjogilag egyesítő munkáját.
"Mi pontosan ugyanezt tesszük. Mindig is egyek voltunk nyelvünkben, kultúránkban, történelmünkben, de most a közjog által is egyesülhet a magyar nemzet, és pontosan a Szent Korona mutatja azt, hogy ez a közjogi egység az az acélabroncs, ami a történelem viharaiban is egyben tudja tartani a magyar nemzetet" – mondta. Semjén Zsolt szerint „visszacsinálhatatlan" mindez, mert a külhoni magyarok mint teljes jogú magyar állampolgársággal rendelkező polgárok a szavazatukkal ki tudják kényszeríteni a mindenkori kormánytól, hogy komolyan vegye őket.
Böjte tudatosan nem mond le román állampolgárságáról
Böjte Csaba ferences rendi szerzetes azt mondta, tudatosan nem mond le román állampolgárságáról, sőt, ha rajta múlna, felvenné az ukránt, a szlovákot, a szerbet is, mert összefogva megvalósítható a Kárpát-medencében a négyszáz évvel ezelőtti, Bethlen Gábor-i aranykor, a tündérkert. Elmondta, az elmúlt húsz évben több mint ötezer gyereket fogadott be, és élete minden értéke ezekből az igenekből fakad. „Én hiszem, hogy az aranykor, a Kárpát-medence tündérkertje az igenekből fog megszületni, abból, hogy egymás mellett élünk, bízunk egymásban, hogy hisszük azt, hogy együtt, közösen minden könnyebb lesz" – fogalmazott.
A magyar állampolgárságot 2011. január 3-tól lehet kérelmezni az egyszerűsített honosítási eljárás segítségével, amelyet az Országgyűlés 2010. május 26-án hozott döntése tett lehetővé.
MTI
Erdély.ma

Szimbolikus jelentőségű eskütétel (Félmillió külhoni magyar állampolgár)
Ötszázezredik külhoni magyar kérelmezőként ünnepélyes keretek között letette az állampolgársági esküt Böjte Csaba ferences szerzetes tegnap a magyar Országházban. Orbán Viktor miniszterelnök az eseményen úgy fogalmazott: hosszú idő után, 2010-ben végre sikerült leverni Magyarország kapujáról azt a lakatot, amit a 20. század helyezett rá.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes a magyar nemzet közjogi egyesítése ünnepének nevezte ezt a napot. Én hiszem, hogy az aranykor, a Kárpát-medence tündérkertje az igenekből fog megszületni, abból, hogy egymás mellett élünk, bízunk egymásban, hisszük azt, hogy együtt, közösen minden könnyebb lesz – fogalmazott Csaba testvér. Levertük a lakatot és kitártuk az ajtót, hogy minden magát magyarnak valló ember be tudjon lépni rajta – hangoztatta a kormányfő. Mi azt valljuk, hogy lakóhelyüktől függetlenül mindannyian a nemzetünk tagjai – mondta Orbán Viktor, és idézte az új alaptörvényben foglaltakat a magyarság összetartozásáról, majd hozzátette: amikor még csak álmodoztak arról, hogy ezt a gondolatot valaha is törvénybe foglalják, akkor „Csaba testvér Istentől kapott őrhelyén” már megvalósította azt. A miniszterelnök kifejtette: Böjte Csaba és édesanyja megálmodták, létrehozták és működtetik a dévai Szent Ferenc Alapítványt. Azt a szervezetet, amely gyermekeket karol fel, segít és nevel. Az ő nemzeti nevelőmunkájuk, intézményteremtő, közösségépítő tevékenységük példaértékű az egész magyar nemzet számára, mintát ad a másokért való felelősségvállalásból – jelentette ki. Azt mondta, nem lehetnek elég hálásak, amiért 2300 gyermek ellátásán túl segítséget nyújtanak a beiskolázásban, pályaválasztásban, szakmai képzésben, munkahelyek létrehozásában és megtartásában. Nemcsak oktatnak, hanem nevelnek is, mert céljuk olyan fiatalok útra bocsátása, akik magyarként, keresztény értékrendet valló teljes emberként hasznos tagjai lehetnek a magyar közösségnek – fejtette ki Orbán Viktor. A miniszterelnök Magyarország számára megtiszteltetésnek nevezte, hogy ötszázezredik magyar állampolgárként köszönthette Böjte Csaba ferences szerzetest és ötszázezer-egyedikként édesanyját, Böjte Juliannát. Isten hozta önöket! – fordult hozzájuk. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes azt mondta: a magyar nemzet közjogi egyesítésének ünnepe ez a nap. Szimbolikusnak nevezte a napot, a helyszínt, és azt is, hogy ki vette át az ötszázezredik állampolgárságot. A napot azért, mert a 2004. december 5-ei nemzetárulás szégyenét hivatott jóvátenni. Mint mondta, szimbolikus az, hogy Böjte Csaba ötszázezredikként teszi le az esküt, hiszen amikor a védenceiről gondoskodik, nemcsak az elkallódástól, hanem az asszimilációtól is megmenti őket. Semjén Zsolt a Parlament Kupolatermét, a Szent Korona előtti helyszínt azért tartja szimbolikusnak, mert a korona a magyar nemzet egységét jelképezi. Böjte Csaba azt mondta, tudatosan nem mond le román állampolgárságáról, sőt, ha rajta múlna, felvenné az ukránt, a szlovákot, a szerbet is, mert összefogva megvalósítható a Kárpát-medencében a négyszáz évvel ezelőtti, Bethlen Gábor-i aranykor, a tündérkert. Elmondta, az elmúlt húsz évben több mint ötezer gyereket fogadott be, és élete minden értéke ezekből az igenekből fakad. Ünnepi ülésen köszöntötte az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága is a ferences atyát. Potápi Árpád János, a bizottság elnöke a magyarországi és erdélyi közélet kiemelkedő alakjának nevezte Böjte Csabát, aki nemcsak Erdélyben, hanem Kárpát-medence-szerte végzi karitatív munkáját, és ez a tevékenység az egész magyar nemzetet emeli fel. Böjte Csaba úgy fogalmazott: az ő életében minden fájdalom az elutasításból fakadt, és minden öröm az elfogadásból. Számára azért volt megható a nap, mert eddig mindig ő fogadott be, és most őt fogadta be a magyar nemzet. Reális esélyét látta, hogy a Kárpát-medence magyarsága – a környező népekkel együtt – megteremtse „a tündérkertet”, még ha az odavezető út rögös és hosszú is. Ha vannak is nehézségek, nem szabad megtorpanni – fogalmazott Böjte Csaba, aki szerint az ötszázezer már nem csupán szimbolikus szám, ennek már súlya van.
(Szekeres)
Erdély.ma

Akik a családot helyettesítik (Egyéves a sepsibükszádi napközi otthon)
Egy éve ajánlották Szent Piroska oltalmába a dévai Szent Ferenc Alapítvány új, sepsibükszádi napközi otthonát, ahol közel negyven rászoruló gyermekről gondoskodnak a Böjte Csaba testvér kezdeményezése mögé évek óta felsorakozó asszonyok. Ők vallják: munkájukhoz a szeretet ad erőt, enélkül nem tudnák nevelni, oktatni az otthon kis látogatóit.
Sepsibükszádon a katolikus templom szomszédságában épült meg a tavaly január 19-én felavatott napközi otthon, hogy oda – az azt megálmodó Csaba testvér szándékai szerint – a bajban lévő gyermekek bármikor bekopogtathassanak. A kezdeményezők ugyanakkor arra is törekszenek, hogy sem itt, de máshol se legyen olyan gyermek, aki éhesen fekszik le, vagy aki szeretne tanulni, de ehhez esetleg nem adottak a körülmények. Neagu Mária házvezető és kolléganője, Fehér Klára többek közt ezeket is biztosítja a létesítményt látogató 32 kiskorúnak. A barátságos lak a déli harangszó idején kezd benépesülni, Klára asszony hangját időnként elfedi az érkező gyermekeké, beszélgetésünket néha megszakítja, hogy eligazítsa, némi türelemre intse gondozottjait. – Bükszádi gyermekeket, előkészítősöktől nyolcadikosokig fogadunk, akik jobbára rendezetlen családból származnak – mondja. – Itt ebédelnek, segítenek a ház körüli teendőkben is, de együtt tanulunk velük, emellett kézműveskedünk, még vásárban is jártunk, az ünnepeken pedig szerepeltünk, látogatókat fogadtunk. Felidézte, korábban három éven át a helyi kultúrotthon öltözőjében foglalkoztak a gyermekekkel. Kérdésemre úgy fogalmaz, meggyőződése, hogy Isten erre a hivatásra küldte őket. Klára asszony egyébként hat éve Tusnádfürdőn egy hasonló otthonban szakácsnőként dolgozott, ahol igencsak megszerette az oda járó gyermekeket. Néha sírtam, olyan érzések törtek rám, és jól esik megtapasztalni, hogy a gondozottjaink kötődnek hozzánk, számomra mindegyik egyformán fontos, nagyon szeretem őket – mondta. Csaba testvér otthonai egyébként a család szerepét vállalják át, s nincs ez másként a Szent Piroska nevét viselő házban sem. A gondozók szerint az ide járó gyermekek jóformán haza sem akarnak menni a délután hat óráig tartó foglalkozásokról. Szívesen bejárnak, hiszen nagy szükségük van a törődésre, odafigyelésre, ugyanis legtöbbjüknek ez a saját családjukban nem adatik meg. A házirendről már a tavalyi avatón beszámoltak a kicsik: a lányok a házi munkában veszik ki részüket, a fiúké a favágás, illetve a ház körüli teendők. A szomszédos plébániától kapott területen kertet alakítottak ki a ház lakói, a földet pedig közösen művelték meg, s mint arról Klára asszony örömmel számolt be, veteményeztek, itt termelték meg a gyermekek étkeztetéséhez szükséges zöldségeket: murkot, hagymát, paszulyt, s tizenkét zsáknyi krumplit is. A vetőgumókat a gondozók, szomszédok adták, egy szülő a föld megművelésében is segített, a befőzést, tartósítást ugyancsak a gyermekek bevonásával oldották meg.
„Mi nem az iskolát akarjuk átvinni délutánra is, hanem a család szerepét vállaljuk át a bajba került, széthullott családtól, és megtanítjuk a gyerekeket mindarra, amit egy normális székely családban a gyereknek amúgy is meg kellene tanulnia. Persze, ez nem jelenti azt, hogy minden délután nem kell a leckét elvégezni, egyszerűen arról van szó, hogy a gyermek megtanul egy rózsatövet, egy veteményeságyást gondozni, ebédet főzni, önmagáról gondoskodni. Szeretnénk olyan gyerekeket nevelni, akik akár a jég hátán is megélnek, akkor is, ha az állam nem ad segélyt” – fogalmazta meg egy közösségi portálon Csaba testvér kezdeményezésük lényegét.
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Félezer gyermeknek fűtötték az otthonát
A dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonaiban idén is a magyarországi Bethlen Gábor Alap és az Emberi Erőforrás Minisztériuma által sikerült biztosítani a fűtési időszakhoz szükséges anyagiakat.
A támogatások a dévai Magyarok Nagyasszonya Kollégium, a Petrozsényi Jézus Szíve Gyermekvédelmi központ, valamint a Szászvárosi Szent Erzsébet gyermekotthon felé irányultak. Ezekben az otthonokban félezer nehéz sorsú erdélyi magyar gyermek nevelkedik, s a támogatásoknak köszönhetően sikerült a 2013–2014-es tanévben fedezni ezen épületek fűtésszámláit.
Ehhez a Bethlen Gábor Alap egyedi támogatásaival 2 000 000, illetve 4 000 000 forinttal, az Emberi Erőforrás Minisztérium pedig 4 000 000 forint összeggel járult hozzá.
Ezúton a Szent Ferenc Alapítvány köszönetet mond ezen magyar állami intézményeknek, akiknek támogatása révén több száz nehéz sorsú erdélyi magyar gyermek számára nyújtottak segítséget.
Varga Csaba
Nyugati Jelen (Arad),

Kölcsey imádsága Makovecz fái alatt
A romániai magyar kulturális intézmények, szervezetek, egyesületek a legkülönfélébb módon emlékeznek Kölcsey Ferenc Himnuszának születése napjára, 1823. január 22-re. A Magyar Kultúra Napja kiváló alkalmat nyújt a romániai magyar kórusok seregszemléjére is.
A Romániai Magyar Dalosszövetség évről-évre méltó módon ünnepli a Magyar Kultúra Napját, önként vállalt feladatát – a magyar kultúra terjesztését a szórványban – idén is teljesítette: a 25 éve elhunyt Vermesy Péter zeneszerző és a fél évszázada halott Sík Sándor költő szellemében összeállított műsorukkal ezúttal Petrozsényben mutatkoztak be.
Az Erdély legdélibb részében, Hunyad megyében fekvő, a fekete gyémántok városának is nevezett Petrozsényben ma már csak elvétve hallani magyar beszédet, pedig a múlt század elején a magyarok még többségben voltak a bányavárosban. 2003-ban csak egy magyar nyelven oktató tanár maradt itt, aki mindössze hat gyereket tanított. Ma már a Zsil-völgyi bányavidék központjában a magyarul tanuló gyerekek száma meghaladja a kétszázat, a csoda pedig Böjte Csaba atyának, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetőjének köszönhető, aki Petrozsényben is létrehozott egy árvaházat és egy oktatási intézményt.
A Kolozsvárról érkezett vendégkórusok mellett a január 18-án a Petrozsényi Szent Borbála Római Katolikus Plébániatemplomban rendezett ünnepségen fel is lépett a Jézus Szíve Iskolaközpont énekegyüttese, Dénes Ernő karnagy vezetésével. Rekita Rozália színművésznő szerint „felemelő érzés volt a petrozsényi szórvány magyarok előtt fellépni”, míg Kostyák Alpár, a kolozsvári pedagóguskórus tagja meghatónak nevezte a kiszálláson tapasztaltakat.
Január 19-én Kolozsváron, a Makovecz Imre tervezte törökvágási református templomban folytatódott a Magyar Kultúra napja tiszteletére szervezett ünnepség. A csodálatos templomban a hangulat is megfelelően ünnepélyes volt: Bibza Gábor esperes áhítata után Jancsó Miklós színművész szavalta el Kölcsey Ferenc Himnuszát, azt a nemzeti imádságot, melyet – a kézirat tanúsága szerint – 1823. január 22-én tisztázott le a költő Csekén. A Kolozsvár-Törökvágás Református Egyházközség Énekkara Csengeri-Kostyák Zsuzsa vezényletével Vermesy Péterről is megemlékezett, a zeneszerző Arany kút című kórusművének előadásával.
A Székely Árpád által vezetett Kolozsvári Református Kollégium kórusának fellépését követően Angi István zeneesztéta Vermesy Péterről szóló emlékezését Jancsó Hajnal előadóművész olvasta fel a zsúfolásig megtelt templomban. Az ötven éves korában elhunyt zeneszerző zongoraműveiből Oláh Boglárka nyújtott át egy csokorra valót az ünneplő gyülekezetnek, majd Jakab Gábor plébános emlékezett Sík Sándor költőre. Jakab Gábor felolvasta Reményik Sándor válaszát Ilyés Gyula támadásaira, melyek Sík Sándort célozták meg. A költő Te Deum című versét Rekita Rozália szavalta el, majd újabb kórusművek hangzottak el Vermesi Péter alkotásaiból ezúttal a Tóth-Guttman Emese vezette Magyarfenesi Vegyeskar (képünkön) előadásában.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett ünnepség különleges színfoltja volt a Szilágysomlyói Szederinda Citeraegyüttes, Gáspár Attila vezényletével. Műsorukon zsoltárok és Kodály-művek szerepeltek, fellépésük hatalmas sikert aratott a kiváló akusztikával rendelkező templom közönségének.
Először csatlakozott a dalosszövetség által szervezett rendezvény előadóihoz a kolozsvári Adventista Központi Gyülekezet Kórusa, amely Halmos Béla és Kováts Lajos kórusműveiből adott ízelítőt. A Makovecz-templom árkádjai alatt az ünnepi műsort a Guttman Mihály Magyar Pedagóguskórus tartalmas előadása zárta.
Nánó Csaba |
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Ösztöndíj-program Nagyszalontán
A hajdúvárosi RMDSZ létrehozta az Arany Tulipán-ösztöndíjat, amelyet minden magyar tagozatra iratkozó iskola- és óvodakezdő gyermek megkap.
Az RMDSZ nagyszalontai szervezete az elmúlt évek során számos családsegítő programot indított útjára. Ennek keretében alapította meg a tavaly a Szent Ferenc Alapítvány támogatásával az Arany Tulipán-ösztöndíjat is, azt az óvoda- és iskolakezdési megerősítést jelentő támogatást, amelyet minden olyan gyermek megkap, akit magyar óvodai csoportba, illetve a magyar iskola, az Arany János Elméleti Líceum előkészítő osztályába íratnak be.
Támogatás
A családok jobb boldogulása érdekében életre hívott kezdeményezés alapján tehát 200 lej értékű támogatásban részesülnek azoknak a családoknak a gyermekei, akik magyar óvodai csoportban vagy előkészítő osztályban kezdik ősszel a tanulmányaikat. Mindazok a szülők, akik igényelni szeretnék a támogatást, első lépésként kell kérjenek egy igazolást az óvódából, illetve az iskolából arról, hogy gyermeküket beíratták valamelyik magyar tannyelvű óvodai csoportba, vagy a magyar iskola előkészítő osztályába. Ezzel az igazolással kell második lépésben felkeresnie az RMDSZ székházát a szülőnek (Kossuth Lajos utca 16. szám), ahol az iroda munkatársai átadnak egy 200 lejről szóló értékjegyet, amit a programban részt vevő szalontai vállalkozások üzleteiben vásárolhatnak le. A hajdúvárosi szervezet az értékjegyek által duplán segít: egyrészt az óvoda- és iskolakezdő gyermekeknek, másrészt pedig a helyi vállalkozóknak is. Az értékjegyeket csak ruházati cikkekre vagy tanszervásárlásra fordíthatják a családok. A lehetőség közel 200 családot érint, mely a gyermekek és a szülők jobb boldogulását hivatott elősegíteni, hiszen a kezdeményezés nagyon jó segítség a háztartásoknak: a támogatás által több pénz maradhat a családi kasszában, s kevésbé lesz megterhelő anyagilag az óvoda- és az iskolakezdés. Az értékjegyeket tehát bátran igényeljék a jogosultak, kérjék ki az igazolást az illetékes intézményből, és jelentkezzenek vele április 30-ig az RMDSZ-székház titkárságán.
erdon.ro,

Szent Benedek Napközi Otthont avattak (Felsőlemhény)
Ünnepi szentmisén, Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke jelenlétében avatták fel és áldották meg Felsőlemhényben a Szent Benedek Napközi Otthont a régi óvoda épületében, amelyet az önkormányzat anyagi támogatásával újítottak fel. Kézdiszéken az esztelneki Szent Rita, a kézdiszentléleki Bartók Albert és a kézdialmási Kelemen Didák után a tegnap felavatott a negyedik napközi otthon, amelyet a Dévai Szent Ferenc Alapítvány működtet.
A zsúfolásig telt felsőlemhényi római katolikus templomban a szentmisét Csaba testvér tartotta Sántha Pál helybeli plébános koncelebrálásával. A plébános és Gergely Erika, az otthon nevelője köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy létrejöhessen a napközi otthon. Böjte Csaba a kovásznai Boldog Apor Vilmos Gyermekotthon gondozottjainak egy részét is meghívta a szentmisére, akik latin nyelvű énekeket adtak elő. A ferences szerzetes elmagyarázta: az általa vezetett alapítvány kétféle otthont működtet, a napközit átlagban 15–20 óvodás és kisiskolás látogatja a tanórák után, ahol megebédelnek és elkészítik a másnapi házi feladatokat, majd este hazamennek (ilyen a felsőlemhényi is), a másik a bentlakó otthon, ahonnan a gondozottak nem mennek naponta haza. Csaba testvér azt kívánta, alakuljon ki élő kapcsolat a faluközösség és a napközi otthon között. A szentmise végén a Szent Benedek Napközi Otthon lakói rövid műsort adtak elő, majd a helybeliek és a meghívottak a régi óvoda épületéhez vonultak, ahol Böjte Csaba megáldotta a napközi otthont (felvételünkön). Az avatóünnepség közös imával ért véget.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Jót tenni jó – önkéntes programot indít a Sapientia
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karai önkéntes programot kezdeményeztek azzal a céllal, hogy segítsék a Böjte Csaba ferences szerzetes intézményrendszerében gondozott gyerekek továbbtanulását.
Eddig huszonöt hallgató jelentkezett az egyetemről, hogy szívesen vállalna önkéntes munkát a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett kollégiumokban: van aki matematikában, magyar nyelv és irodalomban, román vagy idegen nyelv gyakorlásában segítene Csaba testvér gyerekeinek, van aki különböző kreatív játékok szervezésére vállalkozik. Az együttműködés lehetőségeiről csütörtök délben az egyetem előterében egyeztetett Kósa István dékán és Tódor Erika Mária egyetemi docens Böjte Csaba atyával, a találkozón részt vettek a vállalkozó szellemű fiatalok is. Kósa István, a Műszaki és Társadalomtudományok Kar dékánja bízik a kezdeményezés sikerében, és reméli a hallgatók örömüket lelik benne, megtapasztalják, hogy jót tenni jó.
„Jó dolog jónak lenni és jót tenni. Látni a gyerekek tiszta örömét és jó kedvét” – erősítette meg Csaba testvér, aki bányászéveinek történetét elevenített fel, akkor tapasztalta meg, hogy a gyerekekben mennyi ragaszkodás és jóság van. „Az akkori élmények nélkül nem biztos, hogy elmentem volna teológiára, vagy most gyerekvédelemmel foglalkoznék” – hangsúlyozta Böjte Csaba, aki rendkívül pozitívan értékelte a Sapientia egyetem kezdeményezését.
„Bölcs dolognak tartom, hogy tudatosan megpróbáltok jót tenni. Nem azért, mert jó jegyet kaptok, nem azért mert megfizetik, hanem magáért a jó tettért. A jó cselekedetből fakadó örömből mindenkinek bőségesen jut” – vallja Csaba testvér. Megítélése szerint sem az egyház, sem az állam nem tudja megoldani a szociális dolgokat, de nem is kellene. „Az lenne a jó, ha mindenki ott ahol él, a falujában, a maga utcájában, tömbházában le tudna hajolni a bajban lévő embernek és segítene.
Tódor Erika Mária a hallgatók nevében felajánlotta, hogy szívesen segítenek az érettségi előtt álló tanulók felkészítésében is. Csaba testvér a találkozó végén meghívta az önkénteseket, hogy jövő héten látogassanak el a tusnádfürdői házba, ahol közel száz gyerek lakik.
Aki még szeretne jelentkezni, az megteheti az egyetemen Kósa István dékánnál vagy Tódor Erika Mária oktatónál.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro,

Böjte Csaba nem lesz az RMDSZ EP-jelöltje
A Krónika értesülései szerint többek között Böjte Csaba ferences szerzetest és Gergely István katolikus papot is felkérte a Magyar Polgári Párt (MPP), hogy induljon az európai parlamenti választáson az RMDSZ jelöltlistájának harmadik helyén. A római katolikus egyház mindkét képviselője megerősítette portálunknak a megkeresést, hozzátéve: nem fogadták el az ajánlatot.
A Krónika a napokban feltárta, a polgári alakulat az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistájának harmadik helyére tart igényt a két alakulat között körvonalazódó megállapodás keretében. Az MPP és az RMDSZ várhatóan a napokban véglegesíti hetekkel ezelőtt megkezdett tárgyalásait.
Az RMDSZ-nek a múlt héten átnyújtott megállapodástervezetben Biró Zsolt MPP-elnök egy párton kívüli, erdélyi és székelyföldi közösségépítési tapasztalatokkal rendelkező, európai parlamenti jelöltségre alkalmas személyt javasolt az RMDSZ listájára.
Az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa (SZÁT) az alakulat jelöltjeinek rangsorolásával egy időben a hétvégén felhatalmazta Kelemen Hunor elnököt, hogy – ha sikerül ilyen megállapodást kötniük – nyissa meg az RMDSZ listáját az MPP jelöltje számára. Kelemen akkor leszögezte, a polgári párt jelöltjének is RMDSZ-tagnak kell lennie ahhoz, hogy a listára kerüljön, majd hozzátette: ez öt évvel ezelőtt Tőkés László esetében sem jelentett gondot.
Az Erdélyben Tisztiként közismert, korábban Csíksomlyón és a Kolozs megyei Jegenyén szolgáló, 2011-ben betegállományba vonult Gergely István katolikus pap kedden portálunk érdeklődésére közölte: nem lesz harmadik jelölt az EP-listán. Az erről szóló felkérést firtató kérdésünkre a Csibész Alapítvány vezetője hozzátette, nem kíván bővebben nyilatkozni, mivel a témában „diszkrét beszélgetés” zajlott.
Eközben Böjte Csaba a Krónikának elmondta, nemcsak az MPP, hanem Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is felkérte, induljon a májusi európai megmérettetésen. „Én nagyra tartom a politikusok, a pártok tevékenységét, de számomra Isten más feladatot szabott. Szó sincs arról, hogy lenézném vagy leértékelném a politikusok munkáját, de mi, katolikus papok nem szoktunk politizálni” – nyilatkozta portálunknak a ferences szerzetes.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője hozzátette, neki az árva gyerekek nevelésével kell foglalkoznia, továbbá munkával, imával kívánja szolgálni népét. „Sokszor azt tapasztalom, hogy a közéleti személyiségek túl sok lovat ülnek meg egyszerre. Tisztelem a politikusokat, fontosnak tartom az európai képviseletet is, de nagyon sok rátermett fiatalember van, aki el tudja látni ezt a feladatot” – jelentette ki a Krónikának Böjte Csaba.
Emlékezetes, az RMDSZ jelöltlistáját Winkler Gyula és Sógor Csaba jelenlegi képviselők vezetik. Miután a szövetség elutasította a hárompárti koalíció létrehozását, az EMNP úgy döntött, hogy nem kívánja kockáztatni az erdélyi magyarság brüsszeli képviseletét, így nem indul a választáson, Tőkés Lászlónak pedig azt ajánlotta: fogadja el a Fidesz felkérését, és induljon a magyar kormánypárt színeiben újabb mandátumért.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),