Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Szemle [folyóirat] (Kolozsvár)
2 tétel
2014. július 25.
Elhunyt Dobos László Kossuth-díjas író
Hosszú betegség után életének nyolcvannegyedik évében július 25-én, pénteken elhunyt Pozsonypüspökiben Dobos László Kossuth-díjas szlovákiai magyar író, műkritikus.
Dobos László, aki jelentős közéleti munkásságának köszönhetően íróként, szerkesztőként és politikusként is ismert volt, 1930-ban, Királyhelmecen (Královsky Chlmec) született. Középiskolás éveit – a második világháború végétől 1949-ig – a sárospataki tanítóképzőben töltötte, felsőfokú tanulmányait pedig a pozsonyi pedagógiai főiskola magyar–történelem–polgári nevelés szakán végezte el, ahol aztán fél évtizedet tanárként is eltöltött.
Dobos László 1956 és 1958 közt a Szlovákiai Írószövetség magyar részlegének titkáraként meghatározó szerepet vállalt annak az Irodalmi Szemlének a létrehozásában, amelynek később főszerkesztője is volt 1968-ig. Abban az évben a felvidéki magyarság legnagyobb kulturális és közéleti szervezetének, a Csemadoknak az elnökévé választották, ezt a tisztséget három éven át látta el.
Dobos László ezzel csaknem egy időben – 1970-ben történt leváltásáig – a nemzetiségi ügyekért felelős tárca nélküli miniszter posztját is betöltötte, majd 1970 és 1972 között a Madách Könyvkiadót, később annak műszaki részlegét igazgatta. A felvidéki magyar könyvkiadó élére a rendszerváltást követően tért vissza. Az ekkor már a legjelentősebb felvidéki magyar próza- és esszéírók között számon tartott írót 1989-ben a Magyarok Világszövetségének társelnökévé választották, 1990-ben pedig belépett a rendszerváltozás utáni politikába, az Együttélés nevű politikai mozgalom jelöltjeként parlamenti képviselő volt 1994-ig.
Írt tankönyvet, és jelentős a szépirodalmi munkássága is. Ismertebb művei közé tartozik a Messze voltak a csillagok (1963), a Sodrásban (1984), Az idő mélységéből (1995), az Igazságaink (2000), a Teremtő küzdelem (2000), az Évgyűrűk hatalma I–II. (2006–2007). Több évtizedes, kiemelkedő, következetes közéleti és irodalmi munkásságáért 1994-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 2003-ban megkapta a legmagasabb szlovák állami díjat, a Pribina-keresztet. 2007-ben a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjává választották.
MNO.hu
Hosszú betegség után életének nyolcvannegyedik évében július 25-én, pénteken elhunyt Pozsonypüspökiben Dobos László Kossuth-díjas szlovákiai magyar író, műkritikus.
Dobos László, aki jelentős közéleti munkásságának köszönhetően íróként, szerkesztőként és politikusként is ismert volt, 1930-ban, Királyhelmecen (Královsky Chlmec) született. Középiskolás éveit – a második világháború végétől 1949-ig – a sárospataki tanítóképzőben töltötte, felsőfokú tanulmányait pedig a pozsonyi pedagógiai főiskola magyar–történelem–polgári nevelés szakán végezte el, ahol aztán fél évtizedet tanárként is eltöltött.
Dobos László 1956 és 1958 közt a Szlovákiai Írószövetség magyar részlegének titkáraként meghatározó szerepet vállalt annak az Irodalmi Szemlének a létrehozásában, amelynek később főszerkesztője is volt 1968-ig. Abban az évben a felvidéki magyarság legnagyobb kulturális és közéleti szervezetének, a Csemadoknak az elnökévé választották, ezt a tisztséget három éven át látta el.
Dobos László ezzel csaknem egy időben – 1970-ben történt leváltásáig – a nemzetiségi ügyekért felelős tárca nélküli miniszter posztját is betöltötte, majd 1970 és 1972 között a Madách Könyvkiadót, később annak műszaki részlegét igazgatta. A felvidéki magyar könyvkiadó élére a rendszerváltást követően tért vissza. Az ekkor már a legjelentősebb felvidéki magyar próza- és esszéírók között számon tartott írót 1989-ben a Magyarok Világszövetségének társelnökévé választották, 1990-ben pedig belépett a rendszerváltozás utáni politikába, az Együttélés nevű politikai mozgalom jelöltjeként parlamenti képviselő volt 1994-ig.
Írt tankönyvet, és jelentős a szépirodalmi munkássága is. Ismertebb művei közé tartozik a Messze voltak a csillagok (1963), a Sodrásban (1984), Az idő mélységéből (1995), az Igazságaink (2000), a Teremtő küzdelem (2000), az Évgyűrűk hatalma I–II. (2006–2007). Több évtizedes, kiemelkedő, következetes közéleti és irodalmi munkásságáért 1994-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 2003-ban megkapta a legmagasabb szlovák állami díjat, a Pribina-keresztet. 2007-ben a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjává választották.
MNO.hu
2014. december 18.
Felfedni a természet szépségét – Ötven éve hunyt el Szopos Sándor festőművész
„Méltóképpen ápolja az utókor nagyapám emlékét, akinek műveiből több gyűjteményes kiállítást is szerveztek” – mondta el a Krónikának Borbély Gyöngyi, az 50 éve Kolozsváron elhunyt, csíkszeredai születésű Szopos Sándor grafikus, festőművész unokája.
Mint kifejtette, szeretette volna, ha az alkotó különböző múzeumokban – Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Budapesten – található munkáiból gyűjteményes kiállítást is létre lehetett volna hozni az évforduló alkalmából, viszont az alkotások öszszegyűjtése és szállítása sokba kerülne, így sajnos nem valósulhat meg a terv.
Borbély Gyöngyi azt is elmondta, hogy Szopos Sándor emlékére – aki többek közt a kolozsvári Farkas utca 4. szám alatt is alkotott – az épület falán emléktáblát tervez állítani a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság.
„Nagyapám sírját a Házsongárdi temetőben műemlékké nyilvánították a Gergely Erzsébet vezette Házsongárd Alapítványnak köszönhetően. Amikor Szopos Sándor meghalt, díszsírhelyet utalt ki az állam neki és feleségének, a kegyhely viszont már műemlék is, és ennek nagyon örülünk” – tette hozzá a festő unokája.
A realista-idealista művész
„Realista-idealista művész, akárcsak Munkácsy vagy Ferenczy Károly. Nem törődött a jelenkor divatos művészeti megnyilvánulásaival, nem hódolt semmilyen befolyásnak, csak azt festette, amit érzett, látott vagy szívvel felfogott. Művészi hitvallása: felfedni a természet jelenségeinek szépségét az ember előtt. Őszintén és átérezve ábrázolta az embert” – írta a festőről Piskolti Gábor az 1969-ben Marosvásárhelyen szervezett gyűjteményes emlékkiállítás katalógusában.
A székely nemesi származású Szopos Sándor 1881. szeptember 8-án született Csíkszeredában. Középiskolai tanulmányait a Csíksomlyói Római Katolikus Főgimnáziumban végezte 1900-ban, a budapesti Képzőművészeti Főiskolán 1904-ben rajztanári oklevelet szerzett, ahol Székely Bertalan, Hegedűs László, Zemplényi Tivadar, Révész Imre voltak a mesterei.
1905-től Ditróban, Gyergyószentmiklóson tanított. Első önálló kiállítását 1911-ben szervezték Gyergyószentmiklóson. Ebben az időben ismerkedett meg a Békási-szorosban és Gyilkos-tó környékén dolgozó Nagy Istvánnal, akinek szülőföldet ábrázoló festészete mély benyomást tett rá.
1913-ban a nagybányai festőiskolában Réti István irányításával dolgozott, majd 1915-től a dési Állami Főgimnázium rajztanára volt, ott-tartózkodása alatt festőiskolát vezetett. Képzőművészeti írásai jelentek meg a korabeli napilapokban, folyóiratokban, többek között A Hirnök, a Pásztortűz, a Kolozsvári Szemle, az Ellenzék közölte cikkeit.
Erdély több múzeumában is őrzik a hagyatékot
Szopos Sándor 1926-ban tanulmányutat tett Bécsben, Münchenben, Firenzében, Rómában, Assisiben és Velencében is. Az összefogás szép példájaként az 1929-es sepsiszentgyörgyi székely tárlaton Nagy Imrével közösen, támogatásként felajánlott festményeikkel segítették a csíkdelnei Szent János-templom restaurálását.
1934-ben véglegesen Kolozsváron telepedett le, a Piarista Főgimnáziumban, a Marianum polgári iskola tanárképzőjében, az Unitárius Kollégiumban és Tanítóképző Intézetben tanított. 1935-től Tóth Istvánnal közösen festőiskolájuk működött az Unitárius Kollégiumban. 1940-ben Corvin-koszorúval tüntették ki, majd a Madéfalvi veszedelem című festményéért megkapta az Esterházy Pál-díjat.
1942-ben Lármafát gyújtó csíki székelyek című festményével a Lotz Károly-aranyérmet nyerte el. 1946 és 1953 között a kolozsvári Népi Képzőművészeti Iskola önkéntes tanára volt, 1952-ben Nagy Alberttel és Fülöp Antal Andorral a kolozsvári képtár festményeit restaurálta. 1954. december 24-én 73 éves korában hunyt el.
Hagyatékából 22 olajfestmény a Csíki Székely Múzeumban található, 53 grafikai és festészeti alkotás a marosvásárhelyi képtárba került, munkáit őrzik még a kolozsvári és budapesti múzeumok. Tavaly februárban állították ki Önarckép című, nemrég restaurált festményét a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban.
Kiss Judit |
Krónika (Kolozsvár)
„Méltóképpen ápolja az utókor nagyapám emlékét, akinek műveiből több gyűjteményes kiállítást is szerveztek” – mondta el a Krónikának Borbély Gyöngyi, az 50 éve Kolozsváron elhunyt, csíkszeredai születésű Szopos Sándor grafikus, festőművész unokája.
Mint kifejtette, szeretette volna, ha az alkotó különböző múzeumokban – Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Budapesten – található munkáiból gyűjteményes kiállítást is létre lehetett volna hozni az évforduló alkalmából, viszont az alkotások öszszegyűjtése és szállítása sokba kerülne, így sajnos nem valósulhat meg a terv.
Borbély Gyöngyi azt is elmondta, hogy Szopos Sándor emlékére – aki többek közt a kolozsvári Farkas utca 4. szám alatt is alkotott – az épület falán emléktáblát tervez állítani a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság.
„Nagyapám sírját a Házsongárdi temetőben műemlékké nyilvánították a Gergely Erzsébet vezette Házsongárd Alapítványnak köszönhetően. Amikor Szopos Sándor meghalt, díszsírhelyet utalt ki az állam neki és feleségének, a kegyhely viszont már műemlék is, és ennek nagyon örülünk” – tette hozzá a festő unokája.
A realista-idealista művész
„Realista-idealista művész, akárcsak Munkácsy vagy Ferenczy Károly. Nem törődött a jelenkor divatos művészeti megnyilvánulásaival, nem hódolt semmilyen befolyásnak, csak azt festette, amit érzett, látott vagy szívvel felfogott. Művészi hitvallása: felfedni a természet jelenségeinek szépségét az ember előtt. Őszintén és átérezve ábrázolta az embert” – írta a festőről Piskolti Gábor az 1969-ben Marosvásárhelyen szervezett gyűjteményes emlékkiállítás katalógusában.
A székely nemesi származású Szopos Sándor 1881. szeptember 8-án született Csíkszeredában. Középiskolai tanulmányait a Csíksomlyói Római Katolikus Főgimnáziumban végezte 1900-ban, a budapesti Képzőművészeti Főiskolán 1904-ben rajztanári oklevelet szerzett, ahol Székely Bertalan, Hegedűs László, Zemplényi Tivadar, Révész Imre voltak a mesterei.
1905-től Ditróban, Gyergyószentmiklóson tanított. Első önálló kiállítását 1911-ben szervezték Gyergyószentmiklóson. Ebben az időben ismerkedett meg a Békási-szorosban és Gyilkos-tó környékén dolgozó Nagy Istvánnal, akinek szülőföldet ábrázoló festészete mély benyomást tett rá.
1913-ban a nagybányai festőiskolában Réti István irányításával dolgozott, majd 1915-től a dési Állami Főgimnázium rajztanára volt, ott-tartózkodása alatt festőiskolát vezetett. Képzőművészeti írásai jelentek meg a korabeli napilapokban, folyóiratokban, többek között A Hirnök, a Pásztortűz, a Kolozsvári Szemle, az Ellenzék közölte cikkeit.
Erdély több múzeumában is őrzik a hagyatékot
Szopos Sándor 1926-ban tanulmányutat tett Bécsben, Münchenben, Firenzében, Rómában, Assisiben és Velencében is. Az összefogás szép példájaként az 1929-es sepsiszentgyörgyi székely tárlaton Nagy Imrével közösen, támogatásként felajánlott festményeikkel segítették a csíkdelnei Szent János-templom restaurálását.
1934-ben véglegesen Kolozsváron telepedett le, a Piarista Főgimnáziumban, a Marianum polgári iskola tanárképzőjében, az Unitárius Kollégiumban és Tanítóképző Intézetben tanított. 1935-től Tóth Istvánnal közösen festőiskolájuk működött az Unitárius Kollégiumban. 1940-ben Corvin-koszorúval tüntették ki, majd a Madéfalvi veszedelem című festményéért megkapta az Esterházy Pál-díjat.
1942-ben Lármafát gyújtó csíki székelyek című festményével a Lotz Károly-aranyérmet nyerte el. 1946 és 1953 között a kolozsvári Népi Képzőművészeti Iskola önkéntes tanára volt, 1952-ben Nagy Alberttel és Fülöp Antal Andorral a kolozsvári képtár festményeit restaurálta. 1954. december 24-én 73 éves korában hunyt el.
Hagyatékából 22 olajfestmény a Csíki Székely Múzeumban található, 53 grafikai és festészeti alkotás a marosvásárhelyi képtárba került, munkáit őrzik még a kolozsvári és budapesti múzeumok. Tavaly februárban állították ki Önarckép című, nemrég restaurált festményét a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban.
Kiss Judit |
Krónika (Kolozsvár)