Unitárius világtalálkozót tartottak a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. Jeruzsálem, Mekka és Csíksomlyó után Szejkefürdő is zarándokhellyé vált, mégpedig az unitáriusok szent helyévé. Egyházi és nemzeti közösségerősítő szándékkal indították el az Egyetemes Unitárius Találkozót, a székelyudvarhelyi unitárius egyházközség keblitanácsának 1998-ban hozott határozata alapján. Aug. 14-én hatodik alkalommal gyűltek egybe Erdély unitáriusai Szejkefürdőn, de érkeztek egész Európából és a tengerentúlról is. Az ünnepség Orbán Balázs szobránál kezdődött a homoródalmási fúvószenekar toborzójával, lovas felvonulással, a lelkészi kar körmenetével és zászlóátadással. Vass Mózes kőhalmi lelkipásztor kiemelte: „Mindannyian vándorok vagyunk eme földi élet rövid és keskeny útján”. „Én is egy vándor vagyok, képzeletbeli átalvetőmben a Biblia és Orbán Balázs könyve, A Székelyföld leírása. A hit és a szülőföld szeretete hozott el Szejkefürdőre. Jöjj, légy vándortársam, bárhol is élsz a nagyvilágban.” Szabó Árpád püspök beszéde után Mikó István, a magyarországi unitárius egyház főgondnoka köszöntötte a résztvevőket. /Kosztolányi Katalin: „Mindannyian vándorok vagyunk”. = Krónika (Kolozsvár), aug. 16./

Az utóbbi esztendőkben szokássá kezd válni, hogy egyre többen vesznek részt egy-egy kulturális rendezvényen. Székelyudvarhely kórusai, a Székely Dalegylet, az Alla Breve és a Balázs Ferenc Vegyeskar felléptek más városokban és nem ritkán kicsi falvakban is. A Székely Dalegylet és az Alla Breve májusban rendezte meg a Székelyudvarhelyen működő felnőtt kórusok seregszemléjét – jelen volt a Camerata leánykórus, a szombatfalvi református egyházközség, a belvárosi református egyházközség, a Bethlen-negyedi református egyházközség, a Szent Miklós-hegyi plébánia, a NYÖP, az unitárius egyházközség kórusai. A legsikeresebb tavalyi eseménynek a minősítő koncert volt, mely Székely Dalegyletnek és az Alla Breve Vegyeskarnak „Aranykoszorús hangversenykórus” – minősítést eredményezett. A dalegylet júniusban részt vett a Baróton megrendezett kórustalálkozón, augusztusban pedig II. Nemzetközi Férfikórusok Találkozóján, Gyergyószentmiklóson. /Gellért Géza, elnök: Eseményekben gazdag év van mögöttünk. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 5./

Kettős ünnepre gyűltek össze augusztus 6-7-én az erdélyi és határon túli unitáriusok. Az Erdélyi Unitárius Egyház 440. éves múltját, valamint a Szejkefürdői Unitárius Találkozó tízéves jubileumát ünnepelték Szejkefürdő szabadtéri templomában. A X. Egyetemes Unitárius Találkozón Kedei Mózes esperes, székelyudvarhelyi lelkész köszöntötte az összesereglett híveket, majd dr. Szabó Árpád unitárius püspök mondott ünnepi beszédet. Szót kaptak a meghívott testvéregyházak képviselői is. Az egyetemes találkozó keretében ötödik alkalommal adományoztak egyházközségi zászlókat, idén a szervező székelyudvarhelyi unitárius egyházközség is átvehette a különböző motívumokkal díszített lobogót. Az ünnepi műsorban szavalatok, népdalok hangzottak el. A találkozó hivatalos programja Orbán Balázs síremlékénél tartott koszorúzással ért véget. /Szász Emese: X. Egyetemes Unitárius Találkozó. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 11./

Kincsek után gyalogszerrel
Mihály János könyvbemutatója
Két évvel ezelőtt egy csöves hátizsákkal és egy “kutyaijesztő” fokossal indult útnak Jánosfalvi Sándor István néhai unitárius lelkipásztor nyomán Mihály János lövétei származású történész. Barangolásából hiánypótló – Nagy László unitárius lelkész, főjegyző szavaival élve “nemcsak szép, de jó” – könyv született Gyalogosan a két Homoród mentén címmel.
A kiadványt múlt csütörtökön délután mutatták be Marosvásárhelyen a Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermét zsúfolásig megtöltő publikumnak. A Homoród menti falvakat nem földrajzi sorrendjük, hanem az egykori lelkész életútjának állomásai szerint Lókodtól az Isten völgyének nevezett Jánosfalváig olvasóközelbe hozó – nemcsak a történész, de a néphez közel álló alkotó szemszögéből láttató – munkát Simó Sándor, a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör esperese méltatta. Az átfogó, egy-egy település érdekességeire, gondjaira külön is kitérő ismertető után a szerző mesélt a kiadvány megszületéséről.
– Ez a könyv 30 évvel ezelőtt kezdődött Marosvásárhelyen. Itt, a képzőművészeti iskola diákjaként jöttem rá arra, hogy ha egyszer lesz belőlem valaki, akkor csakis történész lesz, és nem képzőművész. Sokat üldögéltem a dokumentációs teremben, Pál-Antal Sándor történész, levéltáros adta itt kezembe az érdeklődési körömhöz kapcsolódó első könyveket. Akkor álmodni sem mertem volna, hogy évtizedek múlva majd együtt dolgozunk – emlékezett vissza életútja meghatározó mozzanatára Mihály János, akinek “szakképzése” tulajdonképpen jóval korábban, még a mezőn kezdődött.
– Első történelemtanárom a nagyapám volt, takarás közben előszedte a Tolnai lexikont, abból tanítgatott. Aztán a marosvásárhelyi diákévek alatt kialakult egy dac is bennem, történelmi irányultságomat ugyanis sokan nem értékelték, anyaggyűjtéseim sem mentek zökkenőmentesen, gyakori vendég voltam a közeli utcában (sz. m.: a rendőrségen).
Mihály János Marosvásárhelyről Kolozsvárra került, majd a budapesti Károli Gáspár Egyetem történelem szakán szerzett diplomát. Nem maradt odaát, öt éven keresztül a lövétei iskola diákjainak adta tovább a határon túl szerzett tudást – ez volt eddigi élete legnagyobb élménye –, majd a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont megalakulásakor megpályázta a felajánlott kutatói állást, azóta ott dolgozik. Homoród menti vándorútjára 2009-ben, 130 évvel Jánosfalvi Sándor István halála után indult.
– Az volt a célom, hogy felébresszem a nagyközönség érdeklődését ez iránt a periférikus tájegység iránt. Ezt a könyvet nagyon sokan írtuk, minden elődöm, deákok, tanítók munkája benne van. Katonai térképek szerint, járatlan ösvényeken barangoltam be ezt a vidéket, gyakran haladtam el esztenák mellett, ahol a kutyák gondoskodtak arról, hogy hamarabb érjek a következő településre. Jó volt megtapasztalni, hogy a globalizáció nem kerítette hatalmába a Székelyföldet, él még a székely vendégszeretet. Bármerre jártam, mindenhol kaptam szállást, ételt. Ugyanakkor arra is rájöttem, milyen rengeteg kincset, páratlan, feldolgozatlan dokumentumot rejtenek az itteni levéltárak. Ha pedig az ember ráteszi a kezét egy templom oldalára, az szinte rezonál. Ezekből az élményekből, értékekből szerettem volna átadni valamit az olvasóknak, leróni egy kis részt egy nagy adósságból – tette hozzá Mihály János, majd készségesen válaszolt a jelenlévők kérdéseire. A publikum soraiban volt a szerző egykori osztályfőnöke is, aki elmondta, nagyon büszke a kommunista diákévek idegen, hideg környezetéből messzire jutott, gyökereihez ösztönösen visszatérő tanítványára, ugyanakkor szomorú, mert – a távolban szerzett tudást hazahozó – Mihály István példáját kevés értelmiségi követi, és mert gazdasági lehetőségek hiányában az utóbbi évtizedekben “Erdélyből hiányzik egy generáció”.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Fejlődés vagy pusztulás
A Homoród-mente gazdasági-társadalmi helyzetéről, pályázati lehetőségekről, illetve az oktatást övező problémákról tanácskoztak folyó hó elején a homoródszentmártoni Dávid Ferenc Ifjúsági Házban a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör kezdeményezésére.
Két témakört különítettek el. Az első részben a vidék gazdasági helyzetéről, a népesség helyben való megtartásáról, a pályázati lehetőségekről, illetve azok kihasználásáról esett szó, majd a második tartalmi részben az általános iskolai oktatás körüli áldatlan állapotokról és azok orvoslásáról vitáztak a szakemberek.
A közbirtokosság és az egyház vagyona komoly hagyaték
Az egyházkör esperese, Simó Sándor homoródjánosfalvi lelkész abban a szellemben kezdte a témák felvezetését, ahogyan azt annak idején, az első ilyen találkozón megfogalmazták. Kihangsúlyozta, az eredeti gondolat az volt, hogy az unitárius egyháznak, mivel erőteljesen és többségben van jelen a két Homoród közti településeken, egyfajta közvetítői szerepet kell felvállalnia a lakosság, a civil szervezetek meg a helyben működő önkormányzatok és egyéb intézmények között. E három község – Homoródalmás, Oklánd, Homoródszentmárton – több kistelepülésén az egyház és az utóbbi másfél évtizedben újjászerveződött közbirtokosságok képezik a létező utolsó „hivatalokat”. Pap minden faluban van – illetve ha nem helyben lakik, akkor leányegyházként gondozza a hozzá rendelt kisebb gyülekezeteket –, és minden egyes településen létezik közbirtokosság, amely az utolsó, illetve az egyetlen „vállalkozás”.
Sándor Kálmán, aki kettős minőségben volt jelen, hiszen a LEADER-iroda mellett ő áll a homoródalmási közbirtokosság élén is, sőt nyertes pályázóként akár ahhoz is hozzá tudott szólni, hogy milyen előnyei és buktatói vannak az Európai Unió által támogatott pályázatoknak. Elmondta, a LEADER-akciócsoportban sikerült olyan szintre eljutni, hogy fel tudják használni a rendelkezésre álló kereteket, immár van olyan mértékű kezdeményezőkészség, hogy az emberek kihasználják a lehetőségeket.
Az EU a vállalkozó szelleműeket támogatja
Az első LEADER-projektekre ezen a környéken is megtörténtek már az első kifizetések, és hamarosan döntést hoznak a pillanatnyilag fennmaradt keretre vonatkozóan is. A LEADER-ben nemcsak mezőgazdasági jellegű kiírások vannak, hanem a vidék életszínvonalát jelentékenyen javító szolgáltatások (ilyen irányultságú pályázatok már készültek), illetve olyan programok, amelyek a helyi értékeket mutatják be, a természeti környezetet, a turizmust és a helyi termékeket népszerűsítik szakkiadványok és az internet segítségével. A LEADER-keretében olyan elképzeléseket támogatnak, amelyeket készítőik amúgy is képesek lennének végigvinni. Amikor sikerül egy-egy családnak végigvinnie egy 80–90 vagy éppenséggel 100 százalékos támogatottságú programot, amelyet utófinanszírozás formájában fizet ki az EU, pontosabban annak regionális ügynöksége, akkor az már komoly eredmény, hiszen a pályázónak tőke marad a birtokában, amellyel sikeresen működhet tovább, illetve felkészülhet egy következő projektre.
Szégyen itthon az a munka, amelyet Dániában, Hollandiában eurós órabérért „méltósággal” végeznek
A működő gazdaság, farm vagy kisvállalat a következő lépcsőben egy projekt révén akár megtöbbszörözheti kapacitását, és a térségben munkahelyeket is teremthet. Sándor Kálmán szerint egy 14 fejőstehénből összetevődő állomány, annak hús- és tejtermelése, a takarmánytermesztésre használt saját földterületek után járó szubvenció olyan megélhetést biztosít egy négytagú családnak, amely életminőségben és anyagi szinten messze fölötte van a városi átlagnak. Ehhez azonban oktatáspolitika is kell. A szakember kifejtette, hogy mindaddig, amíg a Székelyudvarhelyen működő, egykori mezőgazdasági szakirányú líceumban autóbádogosokat és mindenféle menedzsereket meg asszisztenseket képeznek, s azt is elég kevés sikerrel, hiszen a diákok majdnem teljes évfolyamai véreznek el az érettségi vizsgákon, mindaddig, amíg a vidéki élet és a munka szeretete fel nem értékelődik a fiatalokban, olyannyira, hogy lankad az időnkénti külföldi munkavállalási kedv, nem fog megmutatkozni a falusi életforma felértékelődése. Emberi példák, minták, stratégia szükségeltetik.
Itt óriási szerep hárul a helyi tanácsokra, hiszen elsősorban ők felelősek a helyi értékek megjelenítéséért vagy népszerűsítéséért. A kommunikációs csatornák jók, az utak járhatók. Vállalkozó szellemű és aktív életkorú emberekből viszont minden településen hiány mutatkozik. Bíró A. Zoltán immár három évtizede kutatja a csíkszeredai Regionális és Antropológiai Kutatások Központjában (KAM) a székelyföldi társadalmat. Hozzászólásában elmondta, hogy elsősorban a város hiánya okozza a három község gondjainak jelentős részét. Ha Oklándnak olyan térségi centrumszerepe lenne, mint korábban, amikor járásszékhely volt, akkor az sokat segítene. Ezt a három községet azonban mégiscsak kistérségként kell megjeleníteni, hiszen közösek a gondok. Akár arra is érdemes figyelni, hogy keressék és találják meg az együttműködési formákat azokkal a Homoród menti településekkel, amelyek Brassó megyéhez tartoznak, hiszen Homoródjánosfalva és Homoróddaróc is hasonló gondokkal küzd.
Üresen kongó iskolák
Az iskolák helyzete fölöttébb siralmas – hangzott el. Andrási Benedek oktatásügyi tanácsadó hosszú évek óta vizsgálja a székelyföldi oktatás helyzetét, látja hibáit, ismeri lehetőségeit. Statisztikák készültek arra vonatkozóan, hogy mi volt, mi van, s mi várható az általános iskolai képzés területén. Az épületek rendben vannak, megfelelnek a célnak, viszont igen erős a pedagógusok fluktuációja, és egyre kevesebb a gyermek. Ideje meghúzni és hosszan kongatni magunkban a vészharangot. A három község iskoláiban összesen két teljes osztályra való gyermek tanul évfolyamonként, ami nagyjából ötven főt jelent. Az előrejelzések szerint a következő években ez a tendencia tovább folytatódik, olyannyira, hogy immár csak egy osztályra elegendő kisiskolás lesz, ami további iskola-összevonásokkal járhat.
Ki integrál kit?
Mivel a területen nincs olyan működő romastratégia, amely integrálni próbálná a hátrányos helyzetűeket, félő, hogy itt is az történik majd, mint Szászföldön. A félmilliós és nyolc évszázadon át jó példával, önszerveződéssel, gazdasági hatékonysággal, jómódban fennálló szász közösség helyén ma Dél-Erdélyben – a Szászváros és Homoróddaróc közti sávban lévő több száz településen – legalább egymillió roma él. Az állam képtelen kezelni a helyzetet, a helyi intézményekre és a lakosságra hárul a gondok megoldásának zöme. Szó sincs most arról, hogy a székelyeket valamely állam „felvásárolná” és kitelepítené a két Homoród mentéről. Nem az elvándorlás, nem az önfeladás, hanem a helyben való boldogulás jelentheti a továbblépést. Miközben az iskolákban a költségcsökkentés miatti átszervezés zajlik, elképzelhető, hogy az oktatás minősége tovább romlik.
Feladatok bőven vannak
A tanácskozás során elhangzott, hogy érdemes volna magániskola létrehozásán is elgondolkodni, amely alternatívája lehetne az államinak. Égető kérdés azonban a fiatalok helyben tartása, a pedagógusok honosítása, és az „önjáró”, a rendszerváltozás előtti mentalitással ténykedő iskolaigazgatók eltávolítása. A törvények sok pozitívumra adnak lehetőséget. Először is a hely igényeit és sajátosságait kell figyelembe venni. Hargita Megye Tanácsa idén nem tud több pénzt biztosítani – mondta Borboly Csaba tanácselnök –, de szellemiekkel, gyakorlati tapasztalatokkal, a mögötte álló apparátussal minden községet képes segíteni, hogy stratégiát készítsen és külső, pályázati forrásokat keressen. Legfontosabb az összhang és a tenni akarás.
Az unitárius esperes, Simó Sándor a zárszóban azt mondta, hogy a következő találkozóra meghívják a pedagógusokat is. „Ez a mostani csak vitaindító, a téma felvezetése volt. Mondjuk azt, hogy a stratégia egyik alapköve. Mert építkezni kell, hiszen azt érezni ebben a kisrégióban, hogy zárványszerűen működik, de mégis – miközben elvesztegetett pár évet és vele több lehetőséget is – nagy itt a széljárás, s a »világhuzat« szétszaggatja, széthordja innét a kallódó értékeket” – mondta el zárszóként.
Simó Márton
Székelyhon.ro,

A vidék gondjairól – tanácskozás Homoródjánosfalván
Idén a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör és a Homoródjánosfalvi Közbirtokosság Homoródjánosfalvára hirdette meg a két Homoród-mentén levő unitárius egyházközségek gondnokai, közbirtokossági elnökei és polgármesterei találkozóját. A szakmai kerekasztalra 2015. február 21-én, szombaton délelőtt 10 órától kezdődően került sor. Ha nem is jelent meg minden érintett, a találkozónak bőven volt hozadéka, hiszen olyan kérdésekről tárgyaltak, amelyek menet közben is felmerülhetnek a településeken, és így, ha az illetékesek ismerik a másutt gyakorolt megoldásokat, akkor hatékonyabban tudják azokat saját hatáskörükben alkalmazni. Ezen a környéken számos olyan gond van, amely nemcsak egy-egy kisebb közösségre, hanem a vidék több falujára is érvényes. Az ilyen tapasztalatcserék – túl azon, hogy ötletbörzeként működnek – a haladás katalizátorai is lehetnek, ha az érintettek az esztendő folyamán mindvégig tartják egymással a kapcsolatot és hozzájárulnak az ígéretes kezdeményezések támogatásához, a közben jelentkező problémák elhárításához. Kétségtelen, hogy e három Hargita megyei – Homoródalmás, Homoródszentmárton, Oklánd – és egy Brassó megyei község – Kaca – nem tartozik a legfejlettebb székelyföldi régiók közé. A mai napig sincsenek megfelelő minőségű utak, az infrastrukturális fejlesztések terén nem történt meg minden, ami elvárható lehetne a 21. század elején ahhoz, hogy megfelelőek legyenek az életkörülmények. A lakosság elöregedőben, nem biztosított a generációk utánpótlása, s ráadásul a mezőgazdaság sem jelent olyan erős vonzerőt, hogy abban tartósan, életvitelszerűen próbáljanak megélni a felnövekvő generációk. A természeti és az épített örökség azonban jelentős, komoly kihasználatlan erőforrások vannak, amelyeket csak konszenzussal, a rendelkezésre álló lehetőségek igénybevételével, megfelelő tőke bevonásával, pályázatok készítésével lehet megőrizni és hasznosítani. A mostani találkozón három napirendi pontba sűrítették a szervezők a kérdéseket.
Az épített örökség értéke felbecsülhetetlen
Gyöngyössy János mérnök úr az általa végzett faluképvédelemről, a hagyományos parasztházak felmérési munkálatairól, a környéken lévő templomerődök rekonstrukciós rajzairól beszélt, illetve felhívta a jelenlevők figyelmét arra, hogy eddigi életművének egyfajta keresztmetszetét – erődtemplomokról készült rajzait, a két Homoród-mentén élt és élő nemesi családok általa megrajzolt címereit és erdélyi fejedelmek portréit – két hónapon át lehet megtekinteni a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Képtárában. E munkák azért is fontosak, mert jelentős részük ehhez ehhez a vidékhez kötődik, hiszen diákkora óta járja a falvakat, s immár maga is életvitelszerűen, két évtizede él Homoródkeményfalván. Igen értékes grafikusi munkásságával Gyöngyössy jelentősen hozzájárult a települések építészeti örökségének népszerűsítéséhez, részben a konzerváláshoz, hiszen maga is kiválóan megőrzött házak tulajdonosa. Az örökség megóvása egyelőre azonban a figyelemfelkeltés és a tudatosítás szintjén tart. Előadásának végén üdítően hatott az általa létrehozott székely kártya bemutatása.
Sokan találkozhattak már az új köntösben bemutatkozó hagyományos magyar kártya helyi változatával, amelynek lapjain nem a Schiller-dráma hősei szerepelnek, hanem székely, erdélyi és magyar személyiségek, akik akár példaképekként szolgálhatnak bárki számára.
Az Élő Székelyföld Füzetek sorozata is Gyöngyössy rajzaira és a helyi népi motívumokra épül. A füzetek kiadója beszámolt az elmúlt egy évben történt megvalósításokról, a távlati és közelebbi tervekről. Idén folytatni kívánják az Oroszhegy és Korond községben elkezdett munkát, tárgyalnak Kányád és Siménfalva, illetve a két Homoród-mentén elhelyezkedő települések vezetőivel, az idegenforgalom területén, illetve a mezőgazdaságban tevékenykedő vállalkozókkal és az egyházakkal. Újabban pedig elkezdték a Székelyudvarhelyről szóló kiadvány szerkesztését is.
Ha nem is megy egyik napról a másikra, de kis lépésekben létre lehet hozni egy egységessel arculattal, összetéveszthetetlen formai jegyekkel rendelkező kiadványsorozatot, amely – túl azon, hogy helyben szolgálja a közösségeket – Góbé Szellemi Termékként hírét viszi a Székelyföldnek. Ezek a füzetek nem csupán alkalmi kiadványok, hanem a lokálpatriotizmus, a közösségi szellem gerjesztői is kívánnak lenni, olyan eszközök, amelyek valamelyest megmozgatják és tettekre sarkallják a helyieket és az elszármazottakat egyaránt.
Az öregotthon átlépi az ismert intézményi kereteket
A továbbiakban Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör képviseletében a szervező, Simó Sándor esperes köszöntötte a Lókodi Kiss Rozália Ökuménikus Öregotthon igazgatónőjét, Zakariás Klára asszonyt, aki egyrészt azért érkezett a megbeszélésre, hogy bemutassa az általa vezetett intézményt és szóljon azokról az újdonságokról, amelyeket az utóbbi hetekben vezettek be, de kitért arra is, hogy bár időseket gondoznak, egy viszonylag kicsi, a maga módján különleges és zárt intézmény az övék, amely azonban mégiscsak gazdasági tényezőt képvisel. Az öregotthon pillanatnyilag 45 személyt lát el – ekkora a névleges és jóváhagyott kapacítása –, és 17 főből álló személyzettel dolgozik. Az igazgató-asszony elmondta, hogy bár unitárius kezdeményezés jóvoltából alakult meg 1991-ben a Jakab Lajos Alapítvány, majd az öregotthon (1992), de fejlesztéséhez már szükség volt külföldi és hazai civilszervezetek és önkéntesek segítségére.
– A lókodi unitárius parókián, illetve annak telkén jött létre az otthon, de a Magyar Unitárius Egyház hozzájárulása mégis jóval szerényebb, mint a Svájcból (protestáns és katolikus szervezetektől), Németországból és Hollandiából érkezett támogatások – mondotta Zakariás Klára –, ezért is ökuménikus az intézmény, illetve abból eredően, hogy felekezetre való tekintet nélkül fogadjuk és végezzük az idősek ellátását. Az állam előírja ugyan a normatívákat, szabványokat és szabályokat kényszerít ránk, anélkül azonban, hogy arányosan növelné az egy főre jutó támogatást. Az ellátás jelentős részét így maguk a gondozottak, vagy hozzátartozóik finanszírozzák, az alapítványi és az állami hozzájárulás viszonylag szerény.
Az idősek nincsenek annyira »divatban«, hogy kellő és elvárható figyelmet fordítson rájuk az állam.” Az igazgató asszony előadásából kiderült, hogy az otthon kilépett az intézmény falai közül. Az utóbbi hetekben igény mutatkozott Homoródszentmárton község bizonyos falvaiban, Homoródalmáson és – a Brassó megyében levő – Homoróddarócon ebéd kiszállítására. Az öregotthon adminisztrációjának megvan ehhez a jogosultsága és a kapacitása. Jelenleg is bővítik a szolgáltatást. Egy ebéd 8 lejes térítés ellenében jut el az igénylőkhöz, amelyet 1-3 lejes szállítási költséggel kell kiegészíteniük az előfizetőknek, attól függően, hogy mekkora távolságra laknak Lókodtól. Ez még csak a kezdet, hiszen olyan egészségi állapotú személyeket, családokat segítenek így, akik egyébként önellátók. Nem kizárt, hogy az önkormányzatokkal, a helyi karitatív szervezetekkel együttműködve másfajta szolgáltatásokat is kezdeményeznek a közeljövőben. Együtt kell gondolkodni a közelben lakókkal, a hivatalokkal és a testvér-egyházakkal is, hiszen a cél közös: segíteni, szolgálni kell az embereket. Mindenképp megszívlelendő Zakariás Klára igazgatóasszony ajánlata, amelyet a helyi termelőknek tett.
Pillanatnyilag az öregotthon tejjel, tejtermékekkel, hússal, zöldséggel való ellátása a nagy- és kiskereskedelmi hálózatból történik. A 2013-as esztendőben 115 663 lejt költöttek élelmiszerekre. Ha jelentkeznének megfelelő jogosítvánnyal rendelkező termelők, akkor ennek az összegnek jelentős része a községben, vagy a közeli településeken maradhatna.
Témák az „egyebek” közt is bőven mutatkoznak
A harmadik napirendi pontban az egybegyűltek az „egyebek” címszó mögött a legkülönbözőbb kérdésekkel foglalkoztak. Simó Sándor esperes úr rávilágított arra, hogy a lókodi unitárius egyházközség létét köszönheti az öregotthonnak, ha nem létezne ez az intézmény és a mögötte működő Jakab Lajos Alapítvány, akkor a faluban levő egyházi épületeik ma talán romosak és üresek lennének. „Az egyházközségnek alig van néhány helyben lakó, eredetileg is lókodi adófizető híve. Csakis az itt gondozottaknak, a személyzetnek és a hozzátartozóknak köszönhető, hogy az unitárius hitélet fennmaradt.
El kell gondolkodnunk, hogy mit vállalunk fel, hogy miképpen hasznosítjuk erőforrásainkat, hiszen fel sem mérhető, hogy egy-egy kisebb intézménynek milyen hatása lehet a közösségre, mint ahogyan azt sem, hogy milyen következményekkel jár, ha valami kézzel fogható, rendelkezésre álló lehetőséget nem használunk ki. Az unitárius egyháznak, illetve a többi felekezeteknek is vannak ezen a vidéken értékes épületei és jelentős földterületei. – Nyitottak vagyunk bármilyen kezdeményezés előtt – mondotta az esperes –, akár a falugondnoki szolgálatot is tudnánk bővíteni, akár lehetőségeket biztosíthatunk olyan keresztény és keresztyén értékrendet valló családoknak, akik itt képzelik el a jövőjüket, akik a mezőgazdaságból és a helyi szolgáltatások végzéséből kívánnak megélni. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen elhivatottságú emberekkel telik meg a környék. Itt dolgozni kell. Tudnunk kell, hogy vannak-e olyan fiataljaink, akik szeretnének itt munkát vállalni, vannak-e olyan családok, amelyek ráéreznek arra, hogy értéke van a falusi életformának.
Simó Márton
Székelyhon.ro

XIX. századi hagyomány újraélesztése
Nagykorú a Szejkefürdői Unitárius Találkozó
A múlt hét végén került sor a 18. Szejkefürdői Unitárius Találkozóra, mely hozzávetőleg háromezer unitárius felekezethez tartozó hívet vonzott a Hargita megyex településre.
A találkozó idei mottója A szeretet a világ éltető lelke, amelyet Dávid Ferenc, az unitárius egyház megalapítója Jézus tanításának tolmácsolójaként hirdetett. A Marosi Unitárius Egyházkör esperese, Kecskés Csaba lelkipásztor megkeresésünkre elmondta, az augusztus második szombatján megrendezett találkozó a szeretet jegyében zajlott, és sikeresenek mondható. A Magyar Unitárius Egyház Püspöki Hivatala, a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör és a Marosi Unitárius Egyházkör szervezte az immár hagyományossá vált találkozót.
Amint az esperes kifejtette, a múlt szombati együttlétet – mely valóban a szeretet és az együtt imádkozás jegyében zajlott –, a nagykorúság jelzője is megilleti. Tavaly óta az úrvacsoraosztás is a találkozó része, amit az erdélyi hat egyházkör felváltva szolgáltat. Ez alkalommal a szejkefürdői szertartáshoz a Marosi Egyházkör adományozta az úrvacsorai jegyeket: a kenyeret és a bort. Bálint Benczédi Ferenc püspök és Kedei Mózes, a Székelyudvarhelyi Belvárosi Egyházközség lelkésze, illetve Orbán Árpád a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal részéről köszöntötte az egybegyűlteket. Szabó Előd ürmösi lelkész igehirdetését követően Kecskés Csaba, a kövesdombi egyházközség lelkésze bemutatta a Marosi Egyházkört, azt követően pedig Székely Kinga Réka homoródszentpéteri unitárius lelkész, hitéleti és missziói előadó- tanácsos úrvacsorai beszédet mondott. Az úrvacsoraosztásnál hat sátorban három- három lelkész szolgált a Marosi Egyházkörből. Ezt követően került sor Orbán Balázs sírjának megkoszorúzására, ahol Kilyén Ilka színművész egyéni előadóműsorával örvendeztette meg a jelenlévőket.
Amint az esperes kifejtette, ez alkalommal a kulturális műsort is a Marosi Egyházkör biztosította: a szabadtéri színpadon fellépett a Szabédi Unitárius Egyházközség kórusa és a Fürge Lábak néptáncegyüttes, a jobbágyfalvi férfikórus, valamint a szentgericei lányok üveges tánca szórakoztatta a jelenlévőket. Énekvezér Orbán Gyöngyike és Szabó Júlia volt.
A Marosi Egyházkör műemlék templomairól dr. Furu Árpád tartott előadást, Nemes Gyula helytörténész pedig a nagyernyei Kelemen családról értekezett. Amint kérdésünkre a Marosi Egyházkör esperese kifejtette, a szejkefürdői találkozó gyökerei a homoródi unitárius búcsúra nyúlnak vissza. A Homoród mentén, az egykori Udvarhelyszék déli részén a Nagy- és Kis-Homoród patak hosszanti völgyeiben fekvő aprófalvas településfüzérek lakói nagyrészt unitárius vallásúak. A XIX. századból fennmAradt feljegyzések szerint a két Homoród mente unitárius vallású hívei az aratás befejeztével évente hálaadó ünnepségre és közös imádkozásra gyűltek össze. Ez a második világháborút követően megszűnt és a kommunizmus éveiben is szünetelt. Tizennyolc évvel ezelőtt élesztették újra Kedei Mózes, a Székelyudvarhelyi Belvárosi Egyházközség lelkipásztorának ötlete nyomán, aki konfirmandusaival rendszeresen ellátogatott Orbán Balázs síremlékéhez, és a környék természeti szépsége és kisugárzása magával ragadta a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör akkori esperesét, így kezdődött a rendszerváltás után a szejkefürdői unitárius találkozók hagyományának újraélesztése – mondta el kérdésünkre a Marosvásárhelyi Kecskés Csaba lelkipásztor.
A Küküllődombói Unitárius Egyházközség gondnoka, Szabó Zsuzsánna kérdésünkre kifejtette, a Kis-Küküllő menti csapat számára rendkívüli élmény volt a délelőtt 11 órától késő délutánig tartó együttlét. Amint említette, a gyerekek játszósátrában és az ifjúsági sátorban a Marosi Egyházkör fiataljai a házigazdák ifiseivel tevékenykedtek. Mint jelezte, számukra felemelő érzés volt együtt imádkozni a szabadban, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy jövőre még több unitárius vesz részt a hagyományosan megrendezendő találkozón. "Remélem, hogy kinövi magát a rendezvény, és az unitárius hívekben tudatosul, hogy augusztus második szombatja a szejkefürdői együtt imádkozás napja, és arra az időpontra nem terveznek más programot, így évente gyarapodni fog a résztvevők lélekszáma" – hangsúlyozta Szabó Zsuzsánna ny. matematikatanár.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

Falutalálkozóval ünnepeltek a recsenyédi templom 180 éves évfordulóján
Úrvacsoraosztásos, püspöki istentisztelettel, Somos-koncerttel, néptáncelőadással ünnepelték a szombati első falutalálkozón a recsenyédi istenháza megépítésének 180. évfordulóját. Az élmények mellett mAradandó emlékjelet, kopjafát avattak. Ki-ki kézbe veheti az egyházközség múltját, jelenét bemutató füzetet, és látogatható a recsenyédiek múltbéli pillanatait megörökítő fotótárlat a gyülekezeti házban.
Több mint kétszázan töltötték meg az 1836. augusztus 20-án felszentelt templomot. Szépszámú küldöttséggel képviseltette magát a testvértelepülés, Fülpösdaróc, illetve hárman ellátogattak az Amerikai Egyesült Államokból, a bremertoni unitárius univerzalista testvérgyülekezetből is.
Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke szószéki beszédében az örömmel vállalt és megvallott istenhitre bátorította a gyülekezetet. Ne hagyják kiürülni, múzeumszámba menni templomukat. A kopjafaavatón Simó Sándor, a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör esperese és a világi vezetők mondtak ünnepköszöntő gondolatokat.
A Somos zenekar csodálatos muzsikálása a templom méltó születésnapi köszöntése volt – vallja Nagy Adél helyi lelkész. A kilenc felnőtt és tucatnyi gyermek megtöltötte a templom piacát, az általuk előadott, a protestáns énekeskönyvek népzenére hangolt énekeire rezonált a közönség és az imádsággal megszentelt hajlék is.
Recsenyédiek az első világháborúban című előadásában Gidó Csaba történész a falu emberi, lelki és anyagi áldozatairól beszélt.
Harminc, az 1935–44 közötti időszakban készített fotográfiát tartalmaz az egyházközségnek helybéliek által adományozott vagy kölcsönadott, illetve a Kováts fényképészet archívumából beszerzett képek gyűjteménye, melyekből többet is megörökít a Gidó Csaba által szerkesztett falufüzet. A Recsenyéd képekben című tárlatról Szász Hunor történésztől megtudtuk: a gyülekezeti ház tizenöt fénnyel írt emlék kiállítására alkalmas. Látható a templomnak a 100. felszentelési évfordulón megörökített állapota, konfirmáló csoportok, a templombelső és istentiszteleti pillanatkép is. A férfiakat, fiatalokat Fazakas Jenő és Bede Emil lelkészsége idején kapták lencsevégre.
Kiemelendő a honvédek recsenyédi bevonulásáról 1940. szeptember 11-én készült fénykép. Látható az iskola és az egykori Hangya Szövetkezet épülete, és az iskolaudvaron tartott népes táncmulatság kinagyított pillanatképe. Érdekességképpen említette Szász Hunor a recsenyédi nagykanyarban bedőlt mentőautót ábrázoló fotográfiát, illetve az egymás mellé helyezett három falupanorámát, amelyeket ugyanabból a szögből fényképezett előbb 1935-ben Kováts István, majd 1980-ban Zepeczáner Jenő, s a sorozatot az idén májusban készült felvétel zárja.
Sokan megtekintették a fotótárlattal egyidejűleg megnyitott, az elszármazott Szakál, szül. Dáné Gizella tanítónő udvarhelyszéki varrottasokat tartalmazó kiállítását. Majd fellépett a Homoródszentpálon tanuló gyermekek Csillagvirág néptánccsoportja. A falutalálkozót a Nagy testvérek, Zoltán és Levente táncműsora zárta.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro