Nem fért be a Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselőjelölt kampányrendezvényére kíváncsi tömeg november 20-án Székelyudvarhelyen a Művelődési Ház nagytermébe, sokan a koncertteremben, illetve az előcsarnokban elhelyezett kivetítőkön követték az eseményeket. Szász Jenő polgármester arra buzdítva a megjelenteket, hogy „a posztkommunista struktúrákba betagozódott” RMDSZ helyett november 25-én szavazzanak a független erdélyi magyar jelöltre. „Tőkés László az erdélyi magyarság számára az, aki Orbán Viktor a magyarországi és kárpát-medencei magyarságnak” – jelentette ki a székelyudvarhelyi polgármester. Toró T. Tibor parlamenti képviselő, az Erdélyi Nemzeti Tanács alelnöke azt fejtegette, hogy az RMDSZ-es honatyai státus nem összeegyeztethetetlen az autonómia és Tőkés László támogatásával. „A megalkuvó politika nem visz semmire. Csak a határozott politizálás, az a fajta határozottság, amely Tőkés Lászlót jellemzi” – tette hozzá Fodor Imre, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz – Magyar Polgári Párt elnöke színpadra lépését „Viktor!” „Viktor!” skandálás és hosszas taps fogadta. Az anyaországi politikus hangsúlyozta, az autonómia a legfontosabb magyar ügy a 21. században, amely nélkül nemcsak a nemzeti megmaradás, de a jólét is elképzelhetetlen. „Tőkés László nemcsak az erdélyi magyarság, hanem a teljes Kárpát-medencei magyarság szószólója lesz” – mondta Orbán Viktor. Tőkés László kifejtette, a Székelyföldnek az egész erdélyi magyarság számára meghatározó szerepe van. – A püspök elmondta, a Partiumban olyan mérvű a közösségek romlása, hogy ott már elképzelhetetlen egy ilyen családias rendezvény egy polgármester szervezésében. Udvarhelyről Csíkszeredába tartva Tőkés László és Orbán Viktor megkoszorúzta a máréfalvi világháborús emlékművet. A független képviselőjelölt kampánystábja szerint a helyi RMDSZ-es polgármester mindent megtett ennek megakadályozására: lakattal záratta be az emlékműhöz vezető kaput, a másik bejáratot pedig építőanyaggal torlaszoltatta el. A sebtében odahordatott betontéglákat a vendégeket fogadó máréfalviak eltávolították, a kisiskolások által bemutatott rövid műsort azonban így is megkísérelték megzavarni egy közelben várakozó erőgép segítségével. A helybéliek elmondták: Dávid Lajos polgármester utasítására már előző este is emberek járták a falut, megkísérelve lebeszélni a máréfalviakat Tőkés és Orbán fogadásáról. Máréfalva polgármestere nem kívánt nyilatkozni erről. /Összefogásra buzdít Tőkés László. = Krónika (Kolozsvár), nov. 22./

Székelyudvarhelyen a Művelődési Házban megnyílt Giriti Ágnes debreceni festő vándorkiállítása, Nemzetünk öröksége címmel. Székelyudvarhely a tárlat 9. állomása. Giriti Ágnes arra vállalkozott, hogy a magyar – gyakorta pusztulásra ítélt – épített örökséget vásznon örökítse meg. Magyarországi, erdélyi, felvidéki, vajdasági, illetve horvátországi várak, kastélyok, történelmi magyar családok udvarházai, templomok láthatók zömmel a tárlaton. /Barabás Blanka: Magyar örökség képekben. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 11./

Erdély több városában már hét végén elkezdődtek a magyar kultúra napja tiszteletére szervezett események. A marosvásárhelyi Magyar Kulturális Központ és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata január 20-án tartotta, rendezvényét. Január 22-én a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetemen a múlt évad egyik sikeres produkciójának /John Pielmeier Isten Ágnese/ felújított változatát mutatják be. A városban vendégszerepel a Codex régizene-együttes, továbbá a Bernády-házban a sepsiszentgyörgyi, brassói, csíkszeredai zenetanárokból alakult zenekar a 16–18. század magyar, főként erdélyi főúri zenéjéből nyújt válogatást. Kolozsváron tudományos előadásokkal és táncházmulatsággal köszöntik a jeles napot. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában konferencia lesz. Kétszer is bemutatták Nagyváradon az Eltáncolt cipők című táncjátékot. Szatmár megyében, az Ady Endre Társaság szervezésében egész hetes rendezvénnyel ünneplik a magyar kultúrát. Szatmárnémetiben, majd Nagykárolyban fellépett a felvidéki Rock Színház a Mert tiéd az ország című előadással, melyben Koltay Gergely A Megfeszített és A napba öltöztetett lány című rockoperájából, valamint a Kormorán együttes dalaiból adtak elő válogatást. Január 22-én Kovács Emil Lajos festőművész munkáiból nyílik tárlat, majd a Nagykárolyi Collegium régizene-együttes lép fel. Január 23-án Szatmárnémetiben a Háromszék Táncegyüttes lép fel a Csávási balladával, 24-én az Ács Alajos Stúdióban Franz Xaver Kroetz Felső-Ausztria című darabját játsszák Márk-Nagy Ágota rendezésében. Gellért Sándor halálának 20. évfordulójára Miske László debreceni színművész emlékezik január 25-én, A tanú című előadóestjével. 26-27-én rendezik ugyancsak Szatmárnémetiben a 17. Hajnal akar lenni Kárpát-medencei népdaléneklési verseny elődöntőjét, illetve döntőjét. Székelyudvarhelyen január 21-én a Tomcsa Sándor Színház felolvasóestjével kezdődött rendezvénysorozat. 22-én az Udvarhelyszék Fúvószenekar ad ünnepi koncertet, este pedig a Cabaret című musicalt láthatja a közönség a Tomcsa Sándor Színház előadásában. 23-án Bálint Arthur rendező-operatőr Poros öltöny című dokumentumfilmjét mutatják be, 24-én a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpontban egész napos szakmai tanácskozás lesz az udvarhelyszéki népi építészetről. Az estét az Udvarhely Néptáncműhely előadása, az Ige zárja. 25-e a zene és a film napja lesz Székelyudvarhelyen: Székely Zsejke, a Kolozsvári Magyar Opera énekesnője kortárs magyar zeneszerzők dalaiból tart előadást Valaha címmel, este pedig két dokumentumfilmet vetítenek a könyvtárban: Jakab Ervin Költözés és Bálint Ibolya–Bálint Arthur Asszonyélet című alkotását. 26-án gyermekrajz-kiállítás nyílik a könyvtárban, délután pedig a Kecskeméti Jazz Band koncertezik Székelyudvarhely művelődési házában. 27-én, vasárnap Orbán Balázs szemével Homoródalmáson címmel fotókiállítás nyílik, majd este az Udvarhelyszék Kultúrájáért díjak kiosztásával, továbbá Siculus-emlékkoncerttel, gálaesttel zárul a rendezvénysorozat. A Csíki Székely Múzeumban a gyergyóremetei 12. Nemzetközi Fotótábor anyagából készült kiállítással, valamint albumbemutatóval kezdődik a rendezvénysorozat Csíkszeredában. Sepsiszentgyörgyön január 21-én Benczédy Sándor és Tüzes István tartott vetített képes előadást Az altorjai Apor-kastély reneszánsz faliképei témával, majd a kolozsvári Passamezzo historikus együttes előadta a Mátyás, az igazságos című reneszánsz táncjátékát. Január 22-én Baróton, Erdővidék Múzeumában nyílik fotókiállítás a sepsiszentgyörgyi Képvidék Alkotócsoport munkáiból. /A Himnusz születésnapjára. = Krónika (Kolozsvár), jan. 22./

Az újra összeállt Siculus együttes tartott koncertet január 27-én Székelyudvarhelyen, a Művelődési Házban. A több mint harminc év kihagyás után ismét együtt játszó zenészek nagy lelkesedéssel játszottak. A koncert előtt egy negyedórás összeállítást mutattak be a Siculus együttes történetéből, a Szabó Károly által szerkesztett film, egykori fényképek és archív filmfelvételek adták meg a hangulatot a koncerthez. Csomor József énekelte az 1973-as Siculus Fesztivál egyik nyertes dalát, a billentyűs-zenekarvezető Gyarmati Pál Keresd meg című szerzeményét. A hatvanas éveikben járó zenészek lelkesek voltak. Az együttesből azóta az élők sorából eltávozottak emlékére szólt az Egy dal azokért, akik nincsenek itt (a Locomotiv GT-től), majd a szervezők olyan embereket díjaztak, akik szintén a Siculus együtteshez tartoztak – Bán Miklós és Poldner Gyula alapítótagok, Csiszár Antal (emlékdíját özvegye vette át), valamint az egykori Siculus Fesztiválok megszervezésében oroszlánrészt vállaló Pakot József – ő nem tudott jelen lenni. /Katona Zoltán: Koncert a nosztalgia jegyében. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 29./

Március 2-án tartják a székelyudvarhelyi Művelődési Ház kiállítótermében Orth István Kápolna a Kárpátokban című kiállításának megnyitóját. Az EMKE-díjas művész 1971-ben végezte a kolozsvári Református Teológiát, majd 1976-ban a bukaresti Szépművészeti Akadémián diplomázott. 1971-72-ben doktorjelöltként bizantinológiát tanult a bukaresti Ortodox Teológián, 1980-ban műemlékvédelem és restaurálás terén szerzett oklevelet. 25 éven át a nagyszebeni Bruckenthal Múzeum grafikai restaurátora volt, az ezredfordulótól a Lucian Blaga Egyetem művésze. Alapító tagja a Barabás Miklós Céhnek. Metszetei, pasztellrajzai, olajképei és reklámgrafikai munkái míves albumokban is megjelennek. A székelyudvarhelyi tárlat templomsorozatából nyújt ízelítőt. /Kápolna a Kárpátokban. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 18./

Elekes Gyula ötlete volt, hogy a falvak Székelyudvarhelyen lakói az otthon maradottakkal bemutatkozzanak a művelődési házban. December 1-jén Székelyderzs bemutatkozott. Elhozták a székelyderzsi világörökség-vártemplom makettjét. Meséltek képpel, interaktív CD-ről, szavakkal, emlékekkel. A kisdiákok megjelenítették dédjeik fonóbéli szokásait. A Zoltáni testvérek a messziből hoztak krónikáséneket. /M. M. : És eljöttek a székelyderzsiek... = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 5./

Székelyföldi Filharmónia néven hivatásos szimfonikus zenekar alakult Székelyudvarhelyen. Az együttes bemutatkozó koncertje május 10-én lesz Csíkszeredában. A Székelyföldi Filharmónia elődje a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola kamarazenekara, mely Székelyföldi Szimfonikus Zenekar néven az elmúlt 14 évben számos koncertet adott Erdély-szerte. A zenekarnak a Művelődési Ház részlegeként intézménnyé való átalakulását az tette lehetővé, hogy Udvarhely idei költségvetéséből 300 000 lejes támogatást kapott. Áprilisban versenyvizsga útján, részmunkaidővel alkalmaztak egy vonószenekarnyi zenészt, tájékoztatott Bodurján Aram János, aki egy személyben művészeti igazgató és karmester. Az idei évadban a fúvósokat produkciókra fogják szerződtetni. A tervek szerint a zenekar 3-4 hetente koncertezik Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen. Bodurján Aram jövőre egy fúvós kvartett alkalmazásával is bővíteni szeretné az együttest. /Pengő Zoltán: Székelyföldi Filharmónia alakult. = Krónika (Kolozsvár), máj. 6./

A műkedvelő színjátszásnak Székelyudvarhelyen több mint százéves hagyománya van. A városban 1896-ban működött a Színpártoló Egyesület és 1902-ben „színjátszásra alkalmas színkör volt". A város pezsgő kulturális életének színtere az 50-es évek közepétől kezdődően a művelődési ház volt. Itt próbáltak a műkedvelő színjátszók, itt léptek fel a vendégszereplésre érkező kolozsvári, nagyváradi, temesvári, szatmári, marosvásárhelyi és a sepsiszentgyörgyi színházak. A székelyudvarhelyi Népszínház a több mint százesztendős műkedvelő színjátszás hagyományából született meg 1977-ben és működött 1989-ig, amikor a változás szétzilálta a csoportot. 1997-ben a régi népszínházasok kísérletet tettek a hagyományok felélesztésére, és a város szülötte, Tomcsa Sándor előtt tisztelegve megalakult az író nevét viselő Tomcsapat. Ugyanebben az évben, Horváth Károly zeneszerző javaslatát a város önkormányzata döntött: legyen a városnak saját hivatásos színháza. 1998-ban, a gyergyószentmiklósi és csíkszeredai „újszülöttekkel" egyazon évben, az erdélyi hivatásos teátrumok kilencedik kistestvéreként napvilágot látott a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. 1998. november 6-án Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című kétrészes vígjátékkal első ízben lépett színre a társulat. Az 1999/2000-es, első hivatalos évadban a társulatnak tizenkét főállású színművésze volt, vendégművészeket foglalkoztattak. Nyolc bemutatót tartottak. 2000/2001-ben két anyaországi színházzal és a Csíki Játékszínnel való együttműködésnek köszönhetően kilenc bemutatót láthatott a nagyérdemű. A tízéves születésnapját november hatodikán ünneplő székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színháznak az anyagi gondok, az évről évre változó társulat ellenére sikerült „felcseperednie". /Lázár Emese: A jubiláló Tomcsa Sándor Színház tíz esztendeje. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 6./

November 7-én Csíkszeredán a Csíki Székely Múzeumban Pataki József (1908–1993) történészre emlékezve konferenciát tartottak, amelyen a történész munkásságát Kiss András, Sipos Gábor és Forró Albert ismertette. Pataki József történész tanári pályáját Kolozsváron kezdte, majd Marosvásárhelyen és Csíkszeredában tanított, a csíkszeredai Római Katolikus Főgimnázium igazgatója volt. Az orosz hadifogságból 1948-ban került haza, 1956-tól a kolozsvári Történeti Intézetnél és a Bolyai Tudományegyetemen dolgozott. 1990-től a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja volt. Úttörő értékűek Erdély gazdasági fejlődésének ütemére vonatkozó kutatásai, történetírói érdemei közé sorolják a székelység múltjára vonatkozó forrásanyag feltárását is. Fontosabb munkái: Anjou királyaink és a két román vajdaság (1944), Domeniul Hunedoara la Székely oklevéltár I-II., III. (Demény Lajossal és Tüdős S. Kingával 1983, 1985, 1994), Kolozsvári emlékírók 1603–1720 (1990), Kászonszéki krónika 1650–1750 (Imreh Istvánnal közösen, 1992). A székelyudvarhelyi Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, a Haáz Rezső Múzeum, a Művelődési Ház és a Városi Könyvtár november 8-án tudományos konferenciát szervez. Az állami levéltárak munkatársai témakörben Flóra Ágnes (Kolozsvár), Bicsok Zoltán (Csíkszereda), Nagy Botond (Sepsiszentgyörgy), László Márton (Marosvásárhely) mutatják be tanulmányaikat, az egyházi levéltárak kapcsán pedig Bernád Rita (Gyergyószentmiklós), Róth András Lajos – Gidó Csaba (Székelyudvarhely) előadását hallgathatják meg az érdeklődők. A konferencia második része fórum jellegű, amelynek témája a levéltárak helyzete. /Konferenciák a Magyar Tudomány Napjára. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 8./

A székelyudvarhelyi Művelődési Házban november 8-án díjátadással zárult a tudomány napja tiszteletére immár második alkalommal szervezett rendezvény, amelynek szervezői idén is a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és az Areopolisz Egyesület munkaközösségei voltak. Lukács István történelem szakos tanár, a Benedek Elek Líceum igazgatója ismertette és méltatta az Areopolisz Egyesület és a Csíki Székely Múzeum 2008-as évkönyvét. Az ünnepségen átadták az Udvarhelyszék Tudományáért díjat. Idén a rangos megtiszteltetést a Székelyudvarhelyen élő és ma is aktívan dolgozó dr. Balla Árpád nyugalmazott gyermekgyógyász, gyermekkardiológus szakorvosnak ítélték oda. Dr. Balla nevéhez százötvennél több tudományos írás, több mint háromszáz tudományos előadás, kutatómunka és az általa alapított Pápai Páriz Ferenc Alapítvány tevékenysége kötődik. /Lázár Emese: Kitüntetés Balla Árpádnak. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 10./

Bodurian Aram, az idén áprilisban létrejött székelyudvarhelyi Székelyföldi Filharmónia művészeti igazgatója ismertette az intézmény eddigi eredményeit. Háromhetente van koncertjük, tehát tizenhárom-tizenöt szimfonikus, vokálszimfonikus és opera-előadás szerepel idei tervükben, kiemelten a kolozsvári Magyar Opera kórusával és a marosvásárhelyi filharmóniával dolgoznak együtt ebben az évadban. Emellett kéthetente, a koncertek között kamarazenei esteket tartanak. Folyamatosan telt ház előtt játsznanak, például a legutóbbi, decemberi előadásunkat, a kolozsvári Magyar Operával közösen színre vitt Mascagni Parasztbecsületét ötszáz néző tízperces vastapssal, állva köszönte meg. Tizennégy év alatt lépésről lépésre építettük fel a közönségüket. A Székelyföldi Filharmónia áprilisi bejegyzése ugyanis folyamat része, hiszen kezdetben a Palló Imre Kamarazenekar, majd 1998-tól a nyaranta megszervezett zenekari táborok képezték az alapját a Székelyföldi Szimfonikus Zenekarnak, a 2002-től szervezett éves koncertsorozatokon az együttes már ezen a néven szerepelt. Az évek során olyan művészi szintre jutott a zenekar, hogy tovább tudtak lépni, és ebből született a Székelyföldi Filharmónia. Kezdetektől arra törekedtek, hogy a székelyföldi zeneiskolák tanárainak vagy volt diákjainak olyan feltételeket teremtsenek az itthon maradáshoz, amelyek a szakmai-művészi igényeiket is kielégítik. Haza szeretnék hozni az előadókat is, akik itt tanultak a Székelyföldön, és más lehetőség híján a nagyvilág a munkahelyük. A tizenkilenc, állandó alkalmazásban lévő hangszeres zenészen kívül még legalább kéttucat előadót hívnak meg minden koncertre. A Székelyföldi Filharmónia most a székelyudvarhelyi Művelődési Ház keretében működik önálló költségvetéssel, de az igazi megoldást az jelentené, ha a székely városok és a két megyei tanács biztosítaná a költségvetésüket. /Kovács Csaba: Ötszáz néző tízperces vastapsa a köszönet. = Krónika (Kolozsvár), dec. 29./

Mostanra már nyolcnaposra nőtte ki magát a kilenc évvel ezelőtt egynapos rendezvényként debütáló, Nagyvárad és Berettyóújfalu által közösen szervezett Magyar Kultúra Ünnepe, január 22-e, a magyar kultúra napja alkalmából. Magyarországon Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, román oldalon pedig Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke vállalta a védnökséget, jelezte Szeifert Ferenc, Berettyóújfalu polgármestere. Fleisz János nagyváradi egyetemi tanár, a közös rendezvénysorozat kezdeményezője kifejtette, hogy két központi téma köré csoportosulnak az események, az egyik a Himnusz mint a megtartó erő jelképe, a másik az alkotás. Számtalan kiállítás, könyvbemutató is helyet kapott a programban. Biró Rozália nagyváradi alpolgármester szerint ügyeltek arra, hogy a kulturális jelleg ne csorbuljon. A magyar kultúra napja ünnepségsorozathoz csatlakozva a szatmári Ady Endre Társaság Egycsillagú égbolt címmel rendezi meg a magyar kultúra hetét. Először Szatmárnémetiben, majd Nagykárolyban Vetési Nándor kolozsvári egyetemi tanár előadásával emlékeznek Ady halálának 90. évfordulójára. Január 17-én a Felvidéki Rockszínház a szatmárnémeti katolikus székesegyházban A költő visszatér című Páskándi-mű zenés változatát mutatja be, másnap pedig a filharmóniában a nyíregyházi Pro Muzica leánykara lép fel. Székelyudvarhelyen a jövő héten szerveznek fotó- és képzőművészeti kiállításokkal, néptánc-előadásokkal fűszerezve, majd január 22-én a Művelődési Ház nagytermében kiosztják az Udvarhelyszék Kultúrájáért díjakat. /D. Mészáros Elek: Határon átívelő értékmegóvás. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./

Néhány városban már kezdetét vette a magyar kultúra napjának megünneplése. A határokon átívelő kulturális rendezvények január 22-én tetőződnek. Székelyudvarhelyen január 19-én a magyar kultúra napja alkalmából négy napos rendezvénysorozat vette kezdetét. Buzogány Árpád szervező elmondta: jelenlegi formájában hat éve szervezik ezt az ünnepségsorozatot. Történelmünk képei madártávlatból címmel szemelvényeket mutattak be a Haáz Rezső Múzeum időszakos kiállítótermében az európai és magyarországi régészeti légifotózás történetéből. Január 20-án a Démonok és asszonyok című képzőművészeti kiállítás nyílik Incze Ferenc munkáiból a Haáz Rezső Múzeum képtárában. Az Udvarhelyszéki Cimborák rendez kiállítást gyermekek alkotásaiból a Művelődési Ház előcsarnokában, este az Udvarhelyi Néptáncműhely mutatja be Regősök című előadását. Az Erdélyi Unitárius Egyház és a Communitas Alapítvány január 21-én rendez ünnepi hangversenyt Kolozsváron, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban. A kincses városban az Interkulturali-THÉ Műhely, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság szervez a fiatalságról szóló napot január 22-én. Sepsiszentgyörgyön előadásra, valamint az azt követő koncertre várják az érdeklődőket a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termébe. Csíkszeredában az ünnepséget január 22-én és 23-án a Hargita Megyei Kulturális Központ és a Kájoni János Megyei Könyvtár szervezi. A Csíki Székely Múzeumban a kulturális központ 16. fotótáborának anyagát bemutató kiállítás nyílik, bemutatják a marosvásárhelyi Bálint Zsigmond fotóművész albumát is. Szatmárcsekén is rendezvénnyel kezdődött a magyar kultúra napja országos rendezvénysorozata Magyarországon. /Bágyi Bencze Jakab, Darvas: A Magyar Kultúra Napja(i). = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 20./ A román kultúra napja és a magyar kultúra napja között csupán egy hét különbség van – az előbbit január 15-én, utóbbit 22-én ünneplik –, ezért a Magyar és Román Fotóművészek Nemzetközi Szalonja és a nagyváradi Tavirózsa Fotóklub szervezésében immár harmadik alkalommal ünneplik ezt közös kiállítással a román és a magyar alkotók. A nemzetközi fotószalon fővédnöke Sólyom László magyar és Traian Basescu román államfő. A képeket négy helyen állítják ki: a nagyváradi Foto Art Galériában, a Budapesti Román Kulturális Intézetben, az Egyetemi Könyvtár előcsarnokában és a Bukaresti Magyar Kulturális Intézetben. Csíkszeredában fellép a Sebő Együttes, a Kájoni János Megyei Könyvtárban pedig magyar irodalmi és kulturális folyóiratokat mutatnak be. Gyergyószentmiklóson Beder Ilona Lélekföld című könyvét mutatják be, a szerző munkásságát és a könyvet Rokaly József nyugdíjas történelemtanár méltatja, majd a színházteremben átadják a Gyergyói Magyar Kultúráért kitüntetést. A kolozsvári rendezvénysorozatot a Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán Egyed Emese nyitja meg, majd Aha, die Ungarn címmel magyarokról szóló német nyelvű anekdotákat adnak elő a német tanszék tanárai és diákjai. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában két budapesti szakember, Simoncsics Péter nyelvész Teátrista teátrum nélkül avagy Csokonai Vitéz Mihály ’fekete komédiája’, a Karnyóné és a két szeleburdiak címmel, Arany Zsuzsanna irodalomtörténész pedig Kosztolányi Dezső kórházi jegyzetei címmel tart előadást. A Farkas utcai Egyetemiek házában magyar népballadákat, egy Andersen-mesefeldolgozást kórusműveket és Chopin f-moll fantáziáját hallgathatják meg az érdeklődők. Marosvásárhelyen a debreceni Déri Múzeum Múltunk a kutak tükrében című vendégtárlatát nyitják meg. Január 22-én a Maros Művészegyüttes Sodrásban című műsorát mutatja be, majd Meister Éva színművésznő Csöndes kiáltvány a vesztesekért című verses-zenés pódiumműsorát láthatja a közönség. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozata Boér Ferenc színművész Ady-estjével tiszteleg az évforduló előtt. 2001 óta közösen ünnepli a magyar kultúrát Nagyvárad és Berettyóújfalu. Magyar Nobel-díjasokról tart előadást Palló Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Kutatóintézetének igazgatóhelyettese Sepsiszentgyörgyön, majd Bartók- és Brahms-művekkel lép fel a marosvásárhelyi Tiberius kvartett. Szatmárnémetiben az Ady Endre Társaság szervezésében rendezvénysorozattal emlékeztek a Himnusz születésének évfordulójára. /Rendezvények a Hymnus születésnapjára. = Krónika (Kolozsvár), jan. 20./

Székelyudvarhelyen Móricz Zsigmond-emlékkiállítás nyílt a helyi művelődési házban, az író születésének 130. évfordulója alkalmából szerveztek kiállítást Székelyudvarhelyen. A kiállítást az általános- és középiskolák diákjai látogatják. /Bágyi Bencze Jakab: Móricz-emlékkiállítás. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 4./

Pomogáts Béla irodalomtörténész Magyar irodalom Erdélyben (1918–1944) /Pallas-Akadémia Kiadó, Csíkszereda/ című kétkötetes művét mutatták be március 20-án Székelyudvarhelyen, a művelődési házban. Több évtizedes munka eredménye ez a két kötet. Pomogáts hangsúlyozta: nem véletlen, hogy a könyv címe: Magyar irodalom Erdélyben, és nem erdélyi magyar irodalom, ugyanis magyar irodalom csak egy van, amelynek része, amelyhez hozzátartozik az elszakított magyar nemzetrészek irodalma. Az irodalomtörténeti munka következő része az 1945 és 1989 közti időszakot öleli fel. Az irodalmi berkekben kialakított kánonokról az irodalomtörténész úgy vélekedett, hogy a kánonok tévutakra vezethetnek, mint ahogy ez az elmúlt irodalomtörténeti korszakokban bebizonyosodott, amikor bizonyos írókat, költőket többre értékeltek – ez mindig utólag derült ki –, mint megérdemelték. /Bágyi Bencze Jakab: Magyar irodalom Erdélyben. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 23./

Az Ócfalván élő Sinka házaspár /Ignác és Erzsébet/ a kezdetektől fogva meghatározó szerepet vállalt Székelyudvarhely és Udvarhelyszék kulturális életében, kovásza volt a Népszínháznak, a 70-es évek végi táncházmozgalomnak, de sokoldalú tevékenysége mellett mai napig gyermekek százait készíti fel diákszínjátszó fesztiválokra és népdaléneklő vetélkedőkre. A pedagógusházaspárnak már az otthona is hirdeti: kultúrát szerető emberek laknak benne. A festményekről, kevés kivétellel azok Erzsébet munkái, a kézimunkák ugyancsak. Fiatalságuk a színjátszással telt el, az 1977-ben indult Népszínháznakalapító tagjai voltak. Akkoriban ezeknek az előadásoknak komoly sajtóvisszhangjuk volt. Sinka Ignác a legnehezebb időszakban, ‘85-től ‘91-ig volt a Művelődési Ház igazgatója, ugyanakkor az udvarhelyi táncházmozgalom egyik elindítója. Az együttes a Barozda nevet vette fel. A népszínházi próbákkal és előadásokkal párhuzamosan a népzene és néptánc is hangsúlyos helyet kapott az életükben. Lassan felbomlott a Népszínház. Aztán jöttek a nosztalgiarendezvények: Sinka Ignác megszervezte a Siculus Fesztivált 90 őszén, visszaszervezte a táncháztalálkozót, volt egy hatalmas Bárdos Lajos Kórustalálkozó, egy ugyancsak nagy kaliberű Szejke Fesztivál. Sinka Ignác jelenleg Felsőboldogfalván, Bögözben, Agyagfalván, Vágásban tanít zenét. Mindegyik iskolában furulyakört indított, színjátszó csoportokat működtet, és népdaléneklő vetélkedőt szervez évről évre. Ugyanakkor elkészítette Boldogfalva kismonográfiáját. /Antal Ildikó: Kultúrára kódolt házaspár. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 18./

Szeptember 1-jétől vásárolhatóak meg a Székelyföldi Filharmónia 2009/2010-es évadjára szóló bérletek a székelyudvarhelyi Művelődési Ház pénztáránál. Az évadnyitó hangverseny szeptember 27-én lesz. /A Székelyföldi Filharmónia bérletei. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 2./

„Azért vállaltam a jelöltséget, mert azt gondolom, hogy azt a fajta kapcsolatrendszert, kapcsolati tőkét, amelyet 12 év alatt sikerült felépítenem, a város és természetesen a polgármester úr szolgálatába kell állítanom. Fogalmazhatnék úgy is, hogy ezek a kapcsolatok mind Bukarest, mind Budapest irányába hasznosak lehetnek” – summázta tanácsosi jelöltségének miértjét Szász Jenő, az MPP elnöke Székelyudvarhelyen. Dr. Vajna Imre, az MPP helyi szervezetének elnöke kifejtette, örömére szolgál az, hogy a polgáriak listáját Szász Jenő elnök, volt polgármester vezeti. Szász Jenő szerint a város jövőjére nézve az is rendkívül fontos, hogy Magyarországnak hamarosan nemzeti kormánya lesz, és ezt figyelembe véve, a polgáriak semmiképpen nem támogatják, hogy Székelyudvarhely „a gyurcsányi úton” járjon, mint ahogy azt az elmúlt másfél évben tette. A pártelnök bejelentette, az MPP meghívottjaként a városba érkezik Kövér László, a Fidesz – MPSZ országos választmányának elnöke, aki a nemzeti integráció témájában fórumot tart a művelődési házban. Szász kifejtette, az MPP ellenzi, hogy a felújítás alatt álló Mária Valéria épületébe a nagyszebeni Lucian Blaga román tannyelvű egyetem telepedjen le. „Nekünk az volna fontos, hogy magyar tannyelvű intézményeket, egyetemeket hozzunk létre és ezeket működtessük a városban” – hangsúlyozta. /Lázár Emese: „Székelyudvarhely ne járjon a gyurcsányi úton. ” = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 17./

A székelyudvarhelyi Művelődési Házban mutatják be Komoróczy György Jókedvű udvarhelyiek című anekdotagyűjteményének második kötetét december 10-én. Házigazda: Lőrincz György író. /Jókedvű udvarhelyiek. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 4./

Ez a nap a magyar kultúráé”
„A Himnusz ünnepe az értékteremtés ünnepe is. Azt az alkotómunkát kell ma értékelnünk, amely megtartja közösségünket, továbbélteti anyanyelvünket, és amelynek köszönhetően környezetünk folyamatosan alakul, változik, gazdagabb és színesebb” – áll Kelemen Hunor kulturális miniszternek a Magyar Kultúra Napjára időzített üzenetében.
A kulturális tárcavezető tegnap Csíkszeredában mondott beszédet a Hargita Megyei Kulturális Központ Garadosi panoráma című kiállításának megnyitóján. Ma Kolozsváron szólal fel a Magyar Kultúra Napja alkalmával szervezett ünnepi műsoron, majd szombaton a székelyhídi rendezvényeket tiszteli meg jelenlétével.
A kultúra követei
A magyar és nemzetközi kulturális élet hat kiemelkedő személyisége: Eszenyi Enikő színművész, Forgács Péter filmrendező, médiaművész, Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, zeneszerző, Tarr Béla filmrendező, forgatókönyvíró valamint Juliet Kinchin, a New York-i Modern Művészetek Múzeumának kurátora és Kobajasi Ken-Icsiro japán karmester vehették át tegnap Hiller István oktatási és kulturális minisztertől a Magyar Kultúra Követe címet Budapesten.
Az elismeréssel járó oklevelek átadásával megkezdődött a magyar kultúra ünneplése, Hiller István miniszter pedig újabb állami elismeréseket és díjakat ad át, Budapesten majd Pécsen.
Kultúrpezsgés a határmentén
„Sikeres és bensőséges nyitánya volt a magyar kultúra napjának Nagyváradon, amely váratlanul nagy számú közönséget vonzott” – osztotta meg tapasztalatát Fleisz János. A Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnöke elmondta, mivel a rendezvénysorozatot közösen szervezik Berettyóújfalu önkormányzatával és a civil szervezetekkel, ezért a rendezvények is kétlakiak, átjárás van közöttük. „Az eddigi rendezvények meghaladták az elvárásokat” tudtuk meg Fleisz Jánostól.
Gyergyói ünnepség
A Gyergyói-medence négy napon át, január 20-23. között zajló rendezvénnyel ünnepli a magyar kultúra napját, közölte Kassay Lajos Péter, a Gyergyószárhegyi Alkotóközpont igazgatója.
A rendezvények ma a díjkiosztó ünnepséggel folytatódnak, amikor Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök átadja a Gyergyói Magyar Kultúráért díjat. A díjkiosztást a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház által bemutatott, Minden jó, ha vége jó című Shakespeare komédia követi ma este 7 órától. A programsorozat utolsó napján, 23-án a marosvásárhelyi Yorick Stúdió színházi előadása, az Emlékszel még...? lesz műsoron.
Kultúrhét Háromszéken
Koncertek, hangversenyek és író-olvasó találkozók révén ünneplik Háromszéken a Magyar Kultúra Napját, amelyhez ezen a héten több rendezvény is csatlakozott. Kedden a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban bemutatták a csíkszeredai Pallas–Akadémia Könyvkiadó 550. kötetét, Sas Péter Kós Károly képeskönyv című munkáját.
Tegnap és ma Háromszéken lép fel Esterházy Péter író és Dés László zenész, akik Szó és szaxofon címmel tartanak előadóesteket. Ma este 6 órától Sepsiszentgyörgyön, a megyei Könyvtár Gábor Áron termében találkozhat velük a közönség. A rétyi Kováts András Fúvósegyesület zenekara 19 órától a sepsiszentgyörgyi színház nagytermében ad hagyományos koncertet.
Szatmári rendezvények
Egy hétig tart Szatmár megyében a Magyar Kultúra Ünnepe. A műsorkínálat több mint gazdag, így csak tallózunk belőle. Tegnap este a filharmóniában a Kolozsvári Magyar Opera szólistái Himnusz című előadásukkal léptek közönség elé. Ugyanott holnap a budapesti Jánosi Együttes koncertezik, közreműködik Fátyol Rudolf, Duffek Mihály, Molnár Zsolt és a Consonantia Trio. Január 25-én a püspöki palota dísztermében a nagykárolyi Collegium Régizene Együttes ad koncertet.
Konferencia Udvarhelyen
A székelyudvarhelyi egész hetes rendezvények, a népdalvetélkedő és kiállítások után, ma 10 órakor konferenciával folytatódnak Díszítőművészet Udvarhelyszéken címmel. Hargita Megye Tanácsának Hagyományőrző Központja kiállítótermében Bán Erzsébet, Nyárádi Zsolt, Miklós Zoltán és Bencze Ilona az elő.
A 18 órakor kezdődő gálaesten, a Művelődési Ház nagytermében fellép az Udvarhely Táncműhely, közreműködnek a népdalvetélkedő díjazottjai és kiosztják az Udvarhelyszék Kultúrájáért díjakat is. Holnap 16 órakor az Udvarhelyszéki Fúvószenekar ad koncertet a Művelődési Ház koncerttermében, míg vasárnap 18 órától a Székelyföldi Filharmónia muzsikál.
Előadás Marosvásárhelyen
A Lórántffy Zsuzsanna, I. Rákóczi György erdélyi fejedelem feleségének nevét viselő marosvásárhelyi művelődési egyesület szervezésében a Magyar Kultúra Napja alkalmából holnap délután öt órakor Marosvásárhely büszkeségéről, a 100 éve épült Kultúrpalotáról beszél Keresztes Gyula nyugalmazott városi főépítész, előadást tart Nagy Miklós Kund főszerkesztő, kulturális újságíró, Nagy Attila költő, valamint fellép Lőrinczi György lant- és Sándor Vilmos citeraművész, mindketten a maguk készítette hangszeren játszanak.
Nemzetközi fotótárlat Kolozsváron
„A kiállított műalkotások kimagasló művészeti-esztétikai értéke mellett a magyar-román kulturális közeledés szempontjából különösen fontosnak tartom azt a szimbolikus gesztust, hogy a kiállításra a román kultúra napja (január 15.) és a magyar kultúra napja (január 22.) közti héten, mintegy összekapcsolásként kerül sor” – hangzott el a tegnap Kolozsváron a nemzetközi fotókiállítás megnyitóján.
Szilágyi Mátyás Magyarország kolozsvári főkonzulja úgy véli, hogy a tél témájú tárlat és annak időzítése kéznyújtás „a nemzetük legnemesebb értékeit megtestesítő, egyben az egyetemes emberi értékeket és érzéseket a poétika eszközeivel hirdető két halhatatlan költő, a Magyar Himnuszt megalkotó Kölcsey Ferenc, és a román lelkületet és érzésvilágot a szférák lírai magasságában megfogalmazó Mihai Eminescu között”. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

A Székelyudvarhelyi Művelődési Házban június 10 és június 17 között sorra kerülő programok: - június 10-én, csütörtökön 17 órától a Művelődési Ház nagytermében a Palló Imre Zene és képzőművészeti Líceum Évzáró Koncertjére kerül sor.
- június 12-én, szombaton 10 órától a Művelődési Ház nagytermében tartják a Palló Imre Zene és Képzőművészeti Líceum ballagási ünnepségét.
- június 14-én, hétfőn 19 órától a Művelődési Ház nagytermében: Senki sem tökéletes, avagy nincs, aki hidegen szereti című zenés vígjátékkal zárja az idei évadot a Tomcsa Sándor Színház. Az előadást szabadelőadásban tekintheti meg az érdeklődő közönség.
Koncertterem: - június10-én, csütörtökön 17 órától a Palló Imre Zene és Képzőművészeti Líceum Évzáró Kiállítására. - június 17-én, csütörtökön 18 órától Hargita Megyei Képzőművészeti Tárlat megnyitója.
Állandó programjaink:
Hétfő: - 17 órától bútorfestés a Kuckó Egyesület társszervezésében. Kedd: - 14 órától: szövés szövőrámán, varrás varrógéppel, batikolás, pólófestés, vizuális nevelés (érdeklődni a Művelődési Ház titkárságán, vagy a Jakab Ágnes szakkörvezető telefonszámán 0741-486472) Szerda: - 17 órától nemezelés a Kuckó Egyesület társszervezésében.
Csütörtök: - 17 órától: tűzzománc – gyerekeknek az Udvarhely Kultúrájáért Egyesület szervezésében.
Péntek: - 18 órától tűzzománc – felnőtteknek az Udvarhely Kultúrájáért Egyesület szervezésében
erdély.ma

Tűzzel írt képek Madridtól Moszkváig - interjú Elekes Gyulával (1960. augusztus 26-án született Székelyudvarhelyen. 1979-ben érettségizett a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium grafika szakán, tanulmányait később német és spanyol magániskolákban, alkotóműhelyekben folytatta. 1990 és 2010 között szinte minden évben meghívták a Kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Szimpóziumra. 1990–1994, 2004–2009 között évente egy-egy hónapig ösztöndíjasként alkotott Kecskeméten, a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelyben. Szakmai tudásának gyarapításában nagy segítségére volt Turi Endre festőművész és Pap Gábor művészettörténész. 2004 óta a Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíjasa. Háromszor Németországban, öt alkalommal Spanyolországban ösztöndíjasként tanulmányozhatta a tűzzománcozás fortélyait. 33 egyéni tárlata volt Európa kiállítótermeiben, alkotásai megtalálhatók számos magán- és közgyűjteményben.)
„Munkáimban előszeretettel használom népem, a Székelyföld népművészetének ornamentikáját mint jelképrendszert, motívumvilágát és annak szimbolikus tartalmait dolgozom fel, értelmezem újra a képírás egyik átértelmezett formáját. Az ősi honfoglalás kori emlékek formanyelvéhez térek vissza sugallatért.”
– Nemcsak tűzzománcművészként, hanem a székelyudvarhelyi művelődési ház igazgatójaként, valamint az Udvarhely Kultúrájáért Egyesület vezetőjeként is ismert. Hogy lehet összeegyeztetni ezeket a szerteágazó tevékenységeket?
– Valamilyen szinten összefonódnak ezek a tevékenységek, ugyanis az Udvarhely Kultúrájáért Egyesület folyamatosan különböző szakköröket szervez a művelődési házban. Így a tűzzománc-alkotóműhely is. Feltett szándékom, hogy mindazokat a műfajokat, amelyek a magyar kultúrához is valamilyen módon kapcsolódnak – vagy úgy ismerik a művészettörténetben, hogy magyarságunkhoz, Erdélyhez kapcsolódnak – szeretném minél nagyobb körben megismertetni. A tűzzománccal ismerkedem, gyakorolom már 29 éve, és nyolc éve tanítom is itthon Udvarhelyen, bár a gazdasági helyzet miatt egyre nehezebb pályázatot nyerni, támogatóktól anyagi forrást szerezni az igencsak költséges tűzzománc-alapanyagokra.
– A tűzzománcozásnak több alfaja is van. Ön milyen technikákat részesít előnyben a munkája során? – Egyik a rekeszzománc, ami a magyar koronán is fellelhető, ez nem kimondottan magyar technika, de a magyar szent korona révén kapcsolódik hozzánk. Ennek oktatását zsenge korban érdemes elkezdeni. A másik, amire nagyon büszkék kell hogy legyünk, az az erdélyi sodronyzománc, amelyekből még nyugati múzeumokban is számos alkotást állítanak ki. Fellelhetők olyan díszítőelemek, olyan zománcozott tárgyak, amelyeken azt írja, hogy erdélyi sodronyzománc, és a 15–18. század között készültek Erdélyben. A tűzzománc mindig is a kiváltságosok kiszolgálója volt, az egyház, az anyagilag tehetős rétegek pártfogását élvezte, ugyanakkor egyfajta kiszolgálója volt az ötvösművészetnek is. Idővel ez persze önálló életet kezdett élni, önálló műfaj lett, ennek óriási kultúrája van Nyugat-Európában, és érdekes módon az egykori Szovjetunió tagállamaiban, a Kaukázustól Szentpétervárig ma is rengetegen művelik. A mai napig nagyon drágák az alapanyagok, nagyon nehéz hozzájutni, egyre kevesebb gyár állítja elő. Európában alig van néhány híres régi cég, amelyik felvállalja, hogy tűzzománc-alapanyagokat gyárt, ami tulajdonképpen porított üveg, finom kvarcüveg, amely oxidokkal van színezve és egy hordozóanyagra – aranyra, ezüstre, vörösrézre – van felhordva. Persze anyagi meggondolásból a vörösrezet szoktuk pártolni, de most már ennek az ára is közel jár az aranyéhoz.
– Említette, hogy immár nyolc éve működik Székelyudvarhelyen tűzzománcszakkör. Tapasztalatai alapján milyen az érdeklődés a műfaj iránt, kiknek szól ez a képzés? – Aki bejön egy-egy szakkörre, az úgy érkezik, hogy látja valahol, tetszik neki és szeretné ő is megismerni, megtanulni. Oktatási periódusokban működik, nemcsak itt, Magyarországon is, ahová kijárok tanítani, de ugyanígy jártam Németországba, Ausztriába és Spanyolországba is. Jelenleg Udvarhelyen a művelődési ház és az Udvarhely Kultúrájáért Egyesület támogatásával működik tűzzománcszakkör, ez gyakorlatilag Románia és Erdély egyetlen ilyen jellegű szakköre, minden csütörtökön gyerekeknek, pénteken felnőtteknek, és alkalomszerűen keddenként szoktunk iskolásoknak is ismertetőt tartani, ez azt jelenti, hogy rajzórákon eljönnek és beletekintenek a tűzzománcalkotás folyamatába.
– Önnek tulajdonképpen honnan ered a tűzzománc iránti szenvedélye? – Üvegformázással, színezéssel már a 80-as években foglalkoztam, megpróbáltam ráégetni fémhordozókra, ilyenfajta kísérletezésekkel kezdtem. Nagyon szerencsés véletlen folytán 1981-ben ismerkedtem meg a tűzzománccal mint műfajjal. Barátaim, akik ismerték ebbéli kísérletezéseimet, összehoztak egy Budapesten elő, bukovinai székely származású művésszel, Lőrincz Vitussal, akitől nagyon sok gyakorlati dolgot tanultam. Két alkalommal dolgozhattam egy-egy hónapot a műtermében, ahol megismerhettem a tűzzománcozás fortélyait, és hazaérkezve egy kidobott laborkemencéből, a barátaim segítségével sikerült égetőkemencét készítenem, ugyanis ez az üveg 850 Celsius- fokon ég rá a hordozóanyagra, másfél-két perc alatt. Ez nagyon rövid idő, ezért nagyon könnyen el is lehet rontani azt, amit az alkotó építget hosszú folyamat során. Rengeteg technikai tudás kell hozzá, a kromatikától kezdve az „alkímiáig”, mivel nem ugyanúgy működik két szín összekeverése, mint például egy olajfestéknél vagy egy pasztellnél, minden alkotói folyamatban vannak szakmai fogások, amit el kell sajátítani.
– Ha ilyen komoly szakmai tudást igényel, akkor gyerekeknek hány éves kortól tanítható? – Most már nyári táborokat is szervezünk, tudatosan augusztusban, mert akkorra kifullad mindenféle foglalkoztatás. Azt vettem észre, hogy olyankor a városban egyre több a kulccsal a nyakában tétlenkedő gyerek, és akkor hadd töltsük el hasznosan ezt az időt. Az elmúlt években olyan is volt, hogy 120 gyerek járt szakkörre. Gyakorlatilag már első osztálytól fogadunk gyerekeket, de olyan is akad, aki nagycsoportosként eljön, és mivel a 3-4 órás foglalkozások alatt eredményt is el lehet érni, ezért azt tapasztaltam, hogy nem volt olyan gyerek, aki unatkozott volna, mivel hihetetlen varázsa van a műfajnak, és külön élmény, amikor a saját alkotásaikat hazavihetik. Csiszolódik a gyerek szépérzéke, egyúttal a sikerélmény motiválja, hogy elfogadja és megszeresse ezt a műfajt. Ez egyben olyan ismeretanyag is, ami tulajdonképpen kötődik a magyar kultúrához.
– Közel 30 éve foglalkozik tűzzománcozással, melyek voltak pályafutása legfontosabb állomásai? – 1981-ben Magyarországon jártam, majd 1984-ben meghívót kaptam egy nemzetközi tűzzománc-szimpóziumra. De az már olyan időszak volt, amikor az „ellenőrző hatalom” úgy érezte, ő dönti el, ki hová mehet, és egyértelműen tudtomra adták, hogy nincs szándékukban engedélyezni a kiutazásomat. Nyolc évig, a ’89-es változásokig nem utazhattam Magyarországra sem, s ez eléggé nyomasztó, szerencsétlen helyzet volt, mert gyakorlatilag fehér-fekete reprodukciók alapján próbáltam kitalálni, mit csinálnak ez idő alatt más alkotók, vagyis az a világ, amelynek igyekeztem én is a részese lenni. Mivel ez a kapcsolat nagyon nehezen működött, rengeteg mindent nekem kellett kitalálnom. Később viszont örömmel tapasztaltam, hogy az első ausztriai kiállításomon megjelent szakmabeliek rácsodálkoztak azokra a színekre, felületi, fakturális megoldásokra, amit nem is ismertek, hiszen rá voltam kényszerítve, hogy én találjak ki színeket, új lehetőségeket, előadásmódot, formát. Hosszú ideig ennek az egyéni vonásnak köszönhetően kaptam meghívásokat Ausztriába, Németországba, Svájcba, Spanyolországba.
Az ibériai országba tizenegyszer hívtak meg eddig alkotni, tanítani, volt már három egyéni kiállításom is, és ha sikerül, jövőre Madridban lesz egy újabb, de terveim között szerepel a Benelux államok, sőt Peking is. Egy alkotó számára fantasztikus érzés, jó visszajelzés, ha alkotássá válik az általa megálmodott üzenet, a „képírásjelek”, amelyekkel megpróbál üzenni, és amelyek végül a befogadó számára olvashatóvá válnak. Nyelvi akadály nélkül ugyanúgy a magáénak érzi, rácsodálkozik például a spanyol is, hogy ez ugyanolyan, ugyanarról szól, mint a mi kelta világunk. Akkor egymásra talált az a szándék, hogy én üzenni akarok a képírás nyelvén, gondolkodásra, továbbgondolásra késztetem és a befogadó is megértette az üzenetet, vagy úgy érzi: neki szól. Így jutnak el az alkotásaim Karéliába, vagy éppen a Komiföldre, egészen a spanyol Galícia tartományáig. Mivel egyfajta üzenetet hordoznak a munkáim, felkérést kaptam a finnugor népek által lakott vidékekre is, mert úgy érzik, ezekben az alkotásokban olyan tartalom van, ami nekik is szól.
– A múlt héten Tűzzel írt képek címmel Moszkvában nyílt kiállítása. Hogy került kapcsolatba az orosz fővárossal, hogyan fogadták a tárlatot?
– Egy katalógusom eljutott a Moszkvai Magyar Kulturális Intézet vezetőjéhez, akinek nagyon megtetszett az a világ, amit a zománcaimon keresztül próbálok elmondani, és ő keresett meg, hogy kiállítaná a munkáimat. Keleten eddig még nem jártam. Nagyon szép rendezvény volt, nagyon örültem a fokozott érdeklődésnek. Úgy éreztem, nagyon sok befogadóra találtak a képírásjeleim.
– Itthon mikor láthatjuk az alkotásait?
– Idén szeptember végén, október elején megpróbálom összehozni első székelyudvarhelyi egyéni tárlatomat, de van egy felkérésem Bukarestből is.
Dénes Emese
Krónika (Kolozsvár)

A Művelődési Ház ad otthont Elekes Gyula igazgató első udvarhelyi tűzzománc-kiállításának. A megnyitóra október 3-án, vasárnap 13 órától kerül sor az intézmény kiállítótermében. Igazgatói irodájában kerestük fel az alkotóművész Elekes Gyulát.
– Milyen alkalomból született a kiállítás ötlete?
– Az egyik ok az, hogy 30 éve tűzzománcozom, a másik pedig, hogy idén töltöm az 50 évet, és Székelyudvarhelyen még nem volt önálló kiállításom. Eddig összesen 42 alkalommal állíthattam ki műveimet Európában, Spanyolországtól Oroszországig. Ezt a kiállítást Pap Gábor művészettörténész nyitja majd meg, aki Budapesten él, és több mint 30 éve az európai tűzzománc nagyon jó ismerője, több évtizede követője és egyfajta értelmezője annak a világnak, amit próbálnak kifejezni az alkotók. Én vallom: függetlenül attól, hogy milyen stílusirányzatot képvisel, vagy milyen módon próbál közvetíteni az alkotó, a tűzzománc egy olyan képírás, ami sokkal ősibb, mint a mechanikus írásmódok. Gondoljunk csak a népi vagy egyházi kultúrában előforduló nagyszerű alkotásokra, amelyek szavak nélkül közvetítenek üzenetet a nézők felé. Ezt próbálom én is elérni munkáimban, kisebb-nagyobb sikerrel. Ezért fontos a képírás, mert itt sokszor nem is szükséges a nyelv: a műre ugyanúgy rá tud csodálkozni a magát keltának valló észak-spanyol, mint az orosz.
– Hogyan fogalmazná meg a kiállítás célját?
– A kiállítással célom egy kicsit szülővárosom felé is nyitni, megmutatni mindazt, amit 30 éven át próbáltam megtanulni. Végül is a tűzzománc egy olyan műfaj, ahol folyamatos a tanulás, a kísérletezgetés. Vannak véletlenek, és az egészben az a csodálatos, amikor az ember ezeket a véletleneket meg tudja ismételni, és akár egy sajátos technikaként, egyéni vonásokkal felruházva tudja megjeleníteni. Bármennyire is furcsa vagy kevéssé ismert is itt felénk a tűzzománc, Nyugat-Európában óriási kultúrája van. Hatalmas központok léteznek, ahol évtizedeken keresztül felépített gyűjtemények vannak, ilyen például Közép-Európa legnagyobb gyűjteménye Kecskeméten, ahol az elmúlt 20 évben, egy év kivételével, én is mindig megfordultam a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelyben.
– Mi ösztönözte arra, hogy szakkört indítson Székelyudvarhelyen?
– A tűzzománc-készítést most már nyolcadik éve tanítom itt Székelyudvarhelyen. Ez a kultúra, amire oly nagyon büszke az ötvösművesség, és Nyugat-Európában úgy ismert, mint „erdélyi sodronyzománc”, mivel az erdélyi ötvösök, aranyművesek fejlesztették ki, lassan feledésbe merül. Feltett szándékom ezt valamilyen módon visszahonosítani, vagy legalább ismertté tenni. Tehát már nyolc éve műveljük a zománcozást közösen gyerekekkel, diákokkal minden csütörtökön 5 órától 8-ig, és minden pénteken 6-tól 9-ig felnőttekkel. Továbbá negyedik éve már, hogy szervezünk alkotótábort is. Szükségét éreztem a szakkör, illetve az alkotótábor létrehozásának, hiszen a tűzzománcozást én már 15 éve oktatom nyaranta Ausztriában, Spanyolországban, Németországban, és úgy gondoltam, hogy ebből atyámfiait sem szabad kihagyni. Így utólag azt látom, főleg a nagyszámú érdeklődőre tekintettel, hogy megérte a fáradozás.
– Hogyan készül a tűzzománc?
– Magáról a technikáról annyit kell tudni, hogy tulajdonképpen egy nagyon finom kvarcüveget használunk, amely bizonyos oxidokkal van dúsítva. Ez az üveg reakcióba lép az elektromos kemencében történő olvasztás, égetés során a hordozó anyaggal, ami rendszerint vörösréz. Az arany, ezüst, a vörösréz vagy egy speciális, nagy széntartalmú acél zománcozható anyagok. Mi inkább a vörösrezet részesítjük előnyben. – Ennyi év után miért csak most nyílik kiállítása Udvarhelyen?
– Az este egy koncerten meséltem az egyik barátomnak, hogy sorra kerül egy ilyen kiállítás. Ő azt mondta, van annyira fontos Székelyudvarhely, hogy be kellett ennek érnie. Tehát először külföldön kell megmérettetni magad, aztán itthon is eljöhet a bemutatkozás ideje. Nehéz itthon prófétáskodni. Mint intézményvezető, azt tapasztalom, hogy be kell a dolgoknak érniük, különben rengeteg támadás érheti az embert. – Mi lesz látható a kiállításon?
– Két nagy, egy moszkvai és egy spanyolországi kiállítás anyaga lesz megtekinthető, kibővítve a nyár folyamán készített művekkel. Persze a paletta nem lesz teljes, hiszen számos olyan munka hiányzik, amelyeket szerettem volna elkészíteni, de nem volt rá időm. De remélem, nem kell újabb ötven évet várni következő kiállításomra.
A kiállítást Pap Gábor művészettörténész nyitja meg, az eseményen köszöntőt mond Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere. A tárlat október 21-éig lesz megtekinthető, naponta 10 és 12 óra között, szombaton és vasárnap 10-től 13 óráig.
Kovács Eszter. Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Kulturális hét Szatmáron
Erdélyszerte ünneplik január 22-én Magyar Kultúra Napját. Szatmáron nem csupán egy napot, hanem egy hetet szentelnek erre, és nem csupán a helyi, hanem az egész kárpát-medencei magyar kultúrát próbálják megmutatni ezen a héten.
„Számunkra sokkal többet jelent a magyar kultúra, semhogy évente csak egy nap emlékezzünk rá. Ezért már korábban úgy határoztunk: egy nap helyett legalább egy hetet szánunk rá, méghozzá úgy, hogy igyekszünk az egész Kárpát-medencei magyar kultúrát megjeleníteni. S ezzel is kifejezni, hogy mindnyájan az egy magyar nemzethez tartozunk, miként ezt heti megemlékezési programunk címe kifejezi!” – mondta el az Új Magyar Szónak Tóth-Pál Miklós színművész, a szatmári Ady Endre Társaság elnöke, az Egycsillagú égbolt címet viselő egyhetes rendezvénysorozat főszervezője.
Az elnök külön kiemelte, hogy a társszervezők – a CulturArt, a Harag György Társulat és a filharmónia – mellett a programhoz igen jelentős támogatást kapnak a református és katolikus egyháztól, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumtól és a többi magyar iskolától is. „Ez a tény önmagában is arra utal, hogy Szatmárnémetiben az egész magyarság fontosnak tartja a rangosabb megemlékezést és erőteljesebb odafigyelést a magyar kultúra egészére” – hangsúlyozta Tóth-Pál Miklós.
A megnyitó január 22-én, szombat este lesz, a budapesti Madárdal együttes Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga? című előadásukkal lépnek fel a színházban. Vasárnap ugyanott gyermekkoncerttel jelentkezik a Madárdal. Vasárnap este a filharmónia nagyterme várja azokat, akik Szvorák Katalin műsorát szeretnék meghallgatni.
Hétfőn Méhes Kati és Nagy Antal énekműsorát a Szárazfa együttes kíséri a színház stúdió-termében. Kedden ugyanitt Laczkó Tekla lép fel önálló előadással. A továbbiakban fellépnek a tasnádi Teletinik, a társszervező Harag György Társulat, a budapesti Misztrál együttes, s végül január 29-én, szombaton a felvidéki Rock Színház zárja a rendezvénysorozatot.
Az emlékezés a szatmáriaknak már a múlt vasárnap megkezdődött. A helyi Kölcsey Kör elnöke, Muzsnay Árpád vezetésével többen részt vettek a Himnusz költőjének nyughelyén, Szatmárcsekén tartott Kárpát-medencei ünnepségen, ahol a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjainak nagyobb csoportja is jelen volt.
Közönségtalálkozó-körúton vesz részt Kányádi Sándor
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a kortárs magyar irodalom egyik legismertebb szerzőjével, Kányádi Sándor költővel szervez közönségtalálkozó-körutat A Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja, a Bod Péter Megyei Könyvtár és a Kovászna Megyei Művelődési Központ.
Holnap 18 órától a Székelyudvarhelyi Művelődési Házban, csütörtökön 10 órától a kovásznai központi református templomban, 18 órától pedig Kézdivásárhelyen, a Vigadó Művelődési Házban, pénteken 17 órától Baróton, az unitárius templomban, és végül a szombaton 17 órától a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban lép fel Kányádi.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

Magyarok nyomában három kontinensen A veszendő magyar szórványról és kulturális örökségéről, az Ázsiában, Afrikában, Európában élő magyar tudatú néptöredékekről szóló könyvsorozatát mutatja be székelyföldi körútja során Margittai Gábor budapesti újságíró.
„Rossz hír anyaországnak és tömbnek egyaránt, hogy a szórvány – és ebbe beleérthetjük az Ázsiában vagy Afrikában ilyen-olyan módon hozzánk kötődő maroknyi nomád-félnomád törzseket is – leginkább végóráit éli már, reményét, emlékeit és emlékezetét vesztve tengeti napjait; míg utolsó hírmondójukat el nem földeli az Árpád-kori templom tövében a lelkipásztor. Aztán ez a templom – gyülekezet és gondozó híján – megrogygyan, majd leomlik, s beépül az utódnépek házának falaiba. A tömb felelőssége, hogy ez a forgatókönyv ne történhessék meg ilyen könnyedén, hogy a szórványlakó érezze a tömb gravitációs erejét, mely nem engedi kipörögni a nemlétbe őt” – nyilatkozta a Krónikának a szerző, a Magyar Nemzet napilap hétvégi Magazin mellékletének rovatvezető-helyettese.
Margittai Gábor szerint az első felelős lépés a felismerés és megismerés lenne: odautazással, hogy a tömbben élők lássák, milyen sors várhat rájuk, ha a dolgok rosszra fordulnak. A második lépés az élő kapcsolatok kialakítása. „Tapasztalatom szerint a szórványban számos helyen odatelepült székely tanítónők tartják ébren a magyar nyelv ismeretét, de ezt akár „tömegessé” is lehetne tenni, például cserediákság intézményesítésével. Ha a periféria nem érzi a centrum figyelmét és támogatását, harcát viharos gyorsasággal föladja” – állapította meg a riportkötetek szerzője, aki a budapesti Scolar Kiadó gondozásában megjelent Külső magyarok-sorozat Utazás a végeken és Trianoni menyecske című köteteit, valamint Mi a madzsar? című könyvét vetítéssel, útibeszámolóval fűszerezve mutatja be az olvasóközönségnek.
A bemutatókat június 3-án, vasárnap 18 órakor a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében, június 4-én 18 órakor a kovásznai Városi Művelődési Házban, június 5-én 18 órakor a kézdivásárhelyi Vigadóban, június 6-án 18 órakor a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében, június 7-én 19 órakor a baróti Erdővidék Múzeumban, június 8-án 18 órakor pedig a brassói Reménység házában tartják.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

A puskaportól az erődtemplomig
Gyöngyössy János eredeti szakmáját tekintve vegyészmérnök. A ’80-as években templomerődökről készült rajzait és felméréseit több városban kiállították. Ezek az egyedi értékőrző és értékközvetítő munkák a rendszerváltozás után több ízben könyv formában is napvilágot láttak. Kézzel írott és rajzolt első könyve, a hasonmás-kiadásban többször újranyomott Székely templomerődök című kötet, ma már igazi ritkaságnak számít. Hosszú ideje a “mérnök” urat tartják a székelyföldi erődített templomok és várak, várromok egyik legavatottabb szakértőjének. Szerepet vállalt a közelmúltban bemutatott A székelység története című “alternatív” tankönyv grafikai kivitelezésében. A könyv megjelenése kapcsán a szerkesztőbizottságban végzett munkájáról beszélgettünk, s ha már szóba álltunk, akkor sort kerítettünk az életút korábbi állomásai számbavételére, és szó esett a tervekről is.
Hogyan kerültél be A székelység története című tankönyv szerkesztőbizottságába?
Hermann Guszti barátom, egykori iskolatársamnak jutottam eszébe. Tudniillik kerestek egy illusztrátort a könyvhöz és az ő véleménye szerint több képzőművész neve is felmerült, de ő emlékezett a madártávlati rajzaimra, amelyek korábban megjelentek több könyvben és folyóiratban. Úgy gondolták, hogy ez a stílus lesz a leginkább megfelelő, ez fogja megragadni a gyermekek figyelmét. A tíztagú, történészekből álló szerkesztői gárda is jónak tartotta az ötletet. Tudták, hogy nekem nem kell mindent elmagyarázniuk, a számba rágniuk, hiszen a történelmi ismereteim is nagyjából rendben vannak, s így elég hamar megértettem, hogy mit kell megrajzolnom. Az én legelső feladatom az volt, hogy idézzem fel magamban azt a gyermeket, aki egykor voltam hatodik-hetedik osztályos koromban, mi volt az, ami érdekelt, mi volt az, ami megfogott, ha kinyitottam egy tankönyvet. Ezen az optikán keresztül próbáltam megközelíteni a témát és olyan rajzokat készíteni a szöveg mellé, hogy a gyermekeket a könyv mellett tartsa.
Időben ez milyen hosszú folyamat volt?
Ez bő fél évet, de leginkább háromnegyed évet tartott. Nem volt folytonos a munka, de elég huzamosnak nevezhető, mert időközben egyeztetni kellett, ha Csíkban összeültünk a szerzőkkel. Olyankor mindenki elmondta a maga igényét, hogy mit szeretne és hogyan. Én mindig magammal vittem az addigi vázlatokat és rajzokat, és bemutattam. Általában sikert arattam a szerzői-szerkesztői társaságban. Valamelyik kolléga meg is jegyezte, hogy ezeken a munkákon látszik a szeretet, amellyel készítem, jól tetten érhető az affinitás, az empátia, amely egy-egy ilyen mű elkészültéhez szükséges.
Külön feladat volt a képszövegek megírása is, amikor a teljes képi anyag elkészült – egész komoly feladatsort adott -, de szívesen végeztem ezt is, mert arra gondoltam, hogy a jó illusztrációhoz mellékelt megfelelő szöveg annyit nyom a latban, mint egy vagy másfél oldal a leckéből, mert a gyermeki szem először az illusztrációra tapad. Ha a képet megnézi, akkor biztosan a szöveget is elolvassa alatta, mert az csak egy rövid, egy megfelelően odahelyezett lényeges mondat. Győzködtem a szerzőket, akik ezt megértették, igyekeztünk a képek alatti szövegben plusz információkat adagolni, nem a történelmi személyiség nevét írtuk oda, hanem kerestünk róla egy-egy találó félmondatot, mert az rögzül a gyermek fejében. Részben, a terjedelmi korlátoknak megfelelően érvényesült is ez az elképzelés.
Említetted, hogy visszaemlékeztél arra az időre, amikor magad is hatodik-hetedikes voltál. Viszont, ha megnézzük a könyvben az oldaltükröket, akkor feltűnik, hogy szerkezetében hasonlít a számítógép képernyőjén felbukkanó internetes tartalomhoz, olyan, mintha egy portált látogatnánk. Rovatokat, mögöttes tartalmakat és funkciókat vélünk felfedezni. Érzed ezt a kettőséget?
Igen. Látom. Ezt már a számítógépes tördelőprogrammal dolgozó grafikus adta hozzá a szerkesztőbizottság beleegyezésével. Ez ma már elkerülhetetlen. Hogyha teljesen rám bízták volna a könyv előállítását, én kézzel írtam és rajzoltam volna mindent, mert én a Székely templomerődök című „kézi gyártású” könyvem óta ilyen vagyok, illetve olyan megszállott, hogy szeretem újra és újra átélni azt a kalandot. Egyébként megint lesz ilyen kalligrafikus betűkkel és saját rajzokkal megtöltött könyvem… Az természetes, hogy egy mai tankönyvön érződnie, látszania kell a modern szerkesztési módszereknek.
Elég titokzatos könyv volt egy ideig ez a történelemkönyv. Többször bemutatták, de csak elektronikus változata volt meg pdf-formátumban. Most már kézbe vehető, és elkezdték az iskolákat is feltölteni. Hányadik „rendes” papírkönyv-bemutatónál tartotok?
Az első Csíkszeredában volt. Nagyon meglepett az ünnepélyessége. Igen kellemes emlékeim vannak erről a könyvbemutatóról. Nagyon nagy volt az érdeklődés, meghatott a gyönyörűen éneklő kórus jelenléte, és szépek voltak a huszárok is. Aztán a háromszéki bemutató következett. Szentgyörgyön, a Gábor Áron teremben. Ez nem lepett meg, valami hasonlót vártam tőlük, hiszen a háromszékiekben, ha lehet így mondani, még erősebb a székely tudat és ezt alaposan ki is mutatják. Emlékezetesen jó volt látni, hogy az emberek még az állóhelyeket is mind elfoglalják, sokan be sem férnek az ajtón. Mit mondjak? Ez mind várakozás feletti volt.
Lesznek még közönségtalálkozók a közeljövőben?
Körvonalazódik egy marosszéki bemutató is. Nem ismerem még a dátumokat és a turné állomásait. Nagyon hiányolom viszont az udvarhelyi bemutatkozást. Gondolom, ezt csak akkor érdemes megtartani, ha van a kötetből annyi felszabadítható kereskedelmi példány, hogy kielégíthessük a vásárlói és olvasói igényeket.
Lehet tudni, hogy A székelység története című alternatív tankönyvvel hány hatodikost és hetedikest „szereltek” fel?
Nincsenek pontos információim. Úgy gondolom, hogy mostanra már elég sokan megkaphatták. Nagy adagokban nyomják, de én nem ismerem ezeket az adatokat. Egyébként alternatív tankönyv, tehát nem kötelező. Választható, bár ehhez fogható használható kötet több nincsen a piacon. És az az érzésem, hogy egyelőre nem is lesz.
A helyi fogadtatásról csak jókat hallani. A többségi román sajtó, a bukaresti média azonban teljesen másképp beszél erről a munkáról. Te ezt érzékeled?
Értelmiségi oldalról én még szakmai véleményt nem olvastam. Politikai véleményt viszont naponta hallok. Nagyon sajnálom, hogy ők nem örvendenek ennek. Valószínű, hogy előbb saját magukkal kellene elszámolniuk azzal kapcsolatosan, hogy még mindig művi, mesterségesen kreált történettudományt pártolnak. Ők olyan történelmet szeretnének a mi gyermekeinkkel megismertetni, hogy csak annyit tudjunk meg általa saját magunkról, amennyit ők szeretnének közölni. Sajnos, önmagukat is áltatják bizonyos megkövesedett ál-koncepciókkal és mítoszokkal.
A székelység története című tankönyv bemutatásának állomásairól a közeljövőben még beszámolunk lapjaink hasábjain, illetve itt, a KultúrHonon is.
A székelység története
Kézikönyv és tankönyv az általános iskolák VI. és VII. osztályai (valamint minden érdeklődő) számára.
Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Hargita Megye Tanács, Csíkszereda-Székelyudvarhely, 2012. 200×260 mm, 176 oldal, varrott-ragasztott. Készült Hargita Megye Tanácsa megbízásából. Írták: Ferencz S. Alpár, Forró Albert, Hermann Gusztáv Mihály, Kádár Gyula, Mihály János, Novák Csaba Zoltán, Novák Károly István, Orbán Zsolt, Sepsiszéki Nagy Balázs, Sófalvi András, Sztáncsuj Sándor József. Szerkesztették: Ferencz S. Alpár, Hermann Gusztáv Mihály, Novák Károly István, Orbán Zsolt. Főszerkesztő: Hermann Gusztáv Mihály. Programirányító: Ferencz S. Alpár. Illusztrálta: Gyöngyössy János. A térképeket készítette: Gyöngyössy Katalin, Gyöngyössy János, Péter Izabella, Szász Etelka-Zita. Az előzéklapok térképei Tamás Sándor gyűjteményéből származnak. A “Filmajánló” összeállításában közreműködött: Szabó Károly. Lektorálta: Pál-Antal Sándor, az MTA külső tagja. Korrektúra: Kolumbán Zsuzsanna, P. Buzogány Árpád. ISBN 978-973-0-13074-4
A Gyöngyössy-család nem is székely, “csak” magyar!
Kezdjük talán a családdal. Ti nem is vagytok székelyek, ti magyarok vagytok!
Valóban. Ezt tisztázni kell! Anyai ágon székely vagyok, árvátfalvi és homoródszentmártoni gyökerekkel. Ezt tartom a fontosabb ágnak. Nyilvánvaló, hogy ezzel nem sértem meg édesapámat, aki tulajdonképpen magyar, „bevándorló”, de van egy érdekessége a Gyöngyössy-familiának, mégpedig az, hogy átszármaztak ugyan Magyarországra, de kálnoki Gyöngyössynek írták, írják a nevüket, de ezt a családtörténeti vonatkozást én a mai napig sem tudtam kideríteni.
Mi szerettél volna lenni eredetileg?
Az én pályakezdésem az Egri csillagok elolvasásakor kezdődött. Legalább ötször olvastam el a regényt, de a regénnyel való legelső szembesüléskor körvonalazódott bennem egy kettősség: az egyik a történelem iránti érdeklődés, amit a regény óhatatlanul felkeltett, a másik pedig a puskapor-készítés izgalma. Gárdonyi szépen leírja, hogy milyen arányokban vegyítik. Én hatodikos koromban laboratóriumot állítottam fel, ahol olyan nagy sikerrel dolgoztam, hogy a vadonatúj kabátomat összeégettem, sőt fel is robbantam. A laborral együtt távoznom kellett a házból. Nem küldtek száműzetésbe, de ki kellett takarítanom az anyagokat a szobából. Egyformán hatott rám a vegyészet és a történelem iránti érdeklődés. Ez a két szakma életem során végigkísért, de azért a történelem hatása mindig erősebb volt, még annak ellenére is, hogy a civil szakmám szerint vegyészmérnök vagyok. Bukarestben végeztem a vegyészmérnöki karon. Ezen a szakterületen is voltak sikereim annak idején. Én utoljára a Roseal Rt.-nél dolgoztam a vegyész szakmában, grafit-, azaz műszén-égető kemencéket terveztünk és üzemeltettünk. Az is egy érdekes és izgalmas szakterület. A nyolcvanas években pedig a székelyudvarhelyi Matricagyár mérnöke voltam.
A Pro-Print Könyvkiadónál megjelent (1999) Székely templomerődök című kötet az 1980-ban elkezdett felmérések és kutatások eredményeit összegzi
Egyből hazakerültél, vagy előtte gyakornoki éveket kellett eltöltened a Regátban?
Erdélybe jöhettem. Úgy gondolkodtam, hogy mindegy hová, de közel Udvarhelyhez. Kiskapusra kerültem az ottani „koromgyárba”. Egy évet és egy hetet húztam le a romániai vegyipar legsötétebb bugyrában, onnan 1981 őszén jöttem el. Ekkor már kiváló és élvonalbeli üzem volt a Matricagyár. Mérnökként dolgoztam, majd műhelyvezető lettem. Volt egy vargabetű a pályámban, 1989 nyarán átmentem a kórház laboratóriumába fővegyésznek. Onnan hívtak a Roseal Rt.-hez, amikor megalakult ez a magánvállalkozás, 1991-ben. Szóval voltak kanyarok az életemben, de mindig vigyáztam arra, hogy ne én legyek a vegyészmérnökök közt a legjobb történész, illetve ne legyek a történészként a legjobb vegyész. Igyekeztem szétválasztani ezt a kettős érdeklődést.
A ’80-as évek közepén volt egy olyan időszak, amikor elég gyakran előfordultál történészek, múzeológusok és képzőművészek társaságában. Egy olyan pillanatra emlékszem, hogy mész lefelé a Kossuth Lajos utcán, a múzeum felé, a válladon van egy hatalmas bőrtáska, s az tele van jobbnál jobb rajzokkal. Többnyire vártemplomokról készült rajzok voltak.
Építészekkel is tartottam a kapcsolatot, akiktől eltanultam az építészeti rajzolás, a műemlékfelmérés alapelemeit. Ebbe a szakmai körben valóban a Kossuth utcában „robbantam” be. Odamentem Murányi Jánoshoz, aki akkor muzeológusként dolgozott. Átnézte a rajzokat, s mindjárt hívta is Zepeczáner Jenőt, az akkori igazgatót, hogy felhívja rám a figyelmét. Igen elcsodálkoztak, hogy én miket „maszekolok” a szabadidőmben.
A székelyföldi templomerődök felmérését, leírását és rajzolását választottad szűkebb szakterületként?
Tulajdonképpen negyedikes koromban találkoztam először templomerőddel. Kacán csodálkoztam rá az ottani hatalmas templomra, amikor egy iskolai kirándulás során pár órát vesztegeltünk ott, mert kitörtem az autóbusz ablakát. Én voltam a tettes, de a gyönyörű erődtemplom képe rögzült bennem és feledtette a bűntudatomat. Az első rajz-kiállításom a Matricagyárban volt.
Utána Fülöp Lajos, a székelykeresztúri múzeum akkori igazgatója vállalt fel egy másikat. Ez az egyre ridegebb és egyre sötétedő nyolcvanas évek derekán volt. Kiállítottam a székelyudvarhelyi Művelődési Házban, majd Csíkszeredában az egyik bástyában, tehát a Csíki Székely Múzeumban. 1988-89-re már annyira megfagyott a légkör körülöttünk, hogy semmit nem lehetett kezdeményezni, de rendületlenül dolgoztam tovább, gyűjtöttem az anyagot, hiszen tudtam, hogy előbb-utóbb megváltozik a rendszer, s ebből munkából egy kiadható könyv lesz.
A kilencvenes évek elején-közepén, amikor kinyílott a világ és mindenki kifelé ment az országból, te önkéntes emigrációba vonultál, kiköltöztél Homoródkeményfalvára.
Nem egyből történt. Én is „világgá mentem” egy ideig, utazgattam, Közép- és Nyugat-Európában egyaránt, bepótoltam a lemaradásokat. Beleláttam úgy-ahogy a polgári, fejlett világba, de jelentkezett nálam valami atavisztikus visszavágyódás a vidék felé. Édesapám egyébként a mai napig elemezget engem, mert ő nem vágyott és ma sem vágyik falura, de bennem valami furcsa vágy működik. Én a városnak is szeretem bizonyos arcait, de a nyugalmat azért mindenekelőtt kedvelem. Ezért jobb számomra a vidéki lét.
Itt mire fordítottad az energiáidat?
Először munkahelyet teremtettem magamnak, magunknak, hogy lehessen élni. Ez volt a Czímeres kocsma, amely 2012. október 31-ig működött. Egy hete kényszerültem a bezárására. Lassan létrehoztam magam körül azt a helyet, olyan körülményeket teremtettem, ahol folytathatom azt, amit Udvarhelyen a második szenvedélyemként végeztem. Befejeztem a Székely templomerődök című könyvet. Először a kézzel írott változat hasonmás-kiadása jelent meg, aztán Pesten kiadták az úgynevezett teljes kiadást, képekkel, kiegészített rajzanyaggal és szöveggel. Amikor ez megtörtént, egy pillanatra megálltam és szétnéztem.
Észrevettem, hogy érződik már az új idők hatása, egyre markánsabban jelentkeztek a feltörekvő, pontosabban a feljövő új régész-, történész-nemzedék tagjai. Ez nagy megelégedéssel töltött el. Arra gondoltam, hogy én a nyolcvanas években elvégeztem a magam feladatát, a folytatás immár a fiatalabb és jól képzett fiatalokra vár… Megtaláltam a helyem a faluban is. Láttam a gyönyörű kőházakat. Homoródkeményfalva azért is érdekes, mert a Nagy-Homoród mentének a legfelső, havaslaji települése, s bár itt szerényebbek voltak mindig a körülmények, nagyon sok szép porta maradt meg épségben. Kutattam, felmértem ezeket a házakat, úgyhogy mostanra elég jelentős anyagom gyűlt össze…
Idestova két évtizede élsz a faluban. Milyen változásokat érzékelsz? Most nemcsak az épített, hanem a szellemi örökségre gondolok. Mi van az emberi lelkekben?
Amikor ideköltöztünk és megvásároltunk egy 1873-ban épített nagy kőházat, akkor az itteni mester azt ajánlotta, hogy nyissunk egy hármas ikerablakot a két kicsi ablak helyén, vágjuk egybe a kettőt, hogy jöjjön be sok fény a lakásba. Egy ilyen beavatkozással tönkre lehet tenni az utca összképét! Mi nem tetettünk nagy, utcára néző ablakot –olyant eleget láttunk annak idején a blokkban, olyanon nézelődtünk kifelé –, de ezek „műtétek” még annak ellenére is megtörténtek Keméynfalván, hogy ott voltam és tanácsokat igyekeztem adni. Most nem beszélek az ennél sokkal durvább dolgokról, amikor teljesen idegen anyagokból, a környezettől elütő formájú és méretű lakásokat építenek, amelyeket én legszívesebben behúzatnék a város szélére. Az ilyen házaknak semmi keresnivalójuk nincsen a faluban…
A vállalkozó szellem nem mozdult. A gazdaszellem sem. Amikor hazaköltöztünk – akár így is mondhatom, hiszen a feleségem innen származik –, én azt mondtam, hogy a falu meg fog telni emberekkel. Nemcsak ez a falu, hanem Udvarhelyszéken minden kisebb és félreeső települése úgyszintén, hiszen a sorvadó iparból szívesen visszatérnek majd az emberek. A faluról elszármazottak, illetve azok utódai azonban nem jöttek vissza. Többnyire mindenki túlélte a munkanélküliséget, vagy most is ügyeskedik valami tengő-lengő állapotban, külföldi munkával, valamivel foglalkozik, amiből bizonyos szinten meg tud élni. A visszatérésre számítottam! Erre komolyan alapoztam, de egyáltalán nem igazolódott be a számításom.
Véget ért a kocsmárosi pályafutásod. Milyen civil tevékenységhez fogsz?
Így van. Új polgári foglalkozásom lesz. A könyvkészítés, a rajzolás, a felmérés megmarad.
Visszamész a városba?A vegyiparba?
Nem. Nem fogok, úgy látszik, hogy nem kell visszamennem. A műemlékvédelem területén fogok megbízatást kapni, ami mégiscsak szívemhez közelálló munka. A távlatot nem látom, de a jelek továbblépésre és cselekvésre biztatnak. Itt. Keményfalván.
Simó Márton
Kulturhon.szhblog.ro

Civilek szállnak harcba az udvarhelyi kultúráért
Négy székelyudvarhelyi kulturális intézmény – a városi könyvtár, a Művelődési Ház, a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Táncműhely – jelenlegi vezetőinek hároméves munkáját értékelte a fenntartó udvarhelyi önkormányzat. Az elbírálás nagy felháborodást keltett, civilek online aláírásgyűjtést szerveztek, melyben egy másik, objektív elbíráló bizottság létrehozását, illetve az értékelés megismétlését szorgalmazzák.
Négy kulturális intézmény menedzserének 2009–2012 közötti tevékenységét értékelte a fenntartó, a folyamat első részeként az érintettek – Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója, Szabó Károly, a városi könyvtár igazgatója, Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója és Miklós Levente, az Udvarhely Táncműhely igazgatója – a hároméves periódusra vonatkozó tevékenységi beszámolójukat nyújtották be. Ezeket a helyi képviselő-testület által kinevezett háromtagú – két szakemberből és a fenntartó egy képviselőjéből  álló – bizottságok elemezték, és egytől tízig tartó skálán értékelték. Az így kapott értékelés után dőlt el, hogy ki vehetett részt a november elején lezajlott szóbeli vizsgán.
Az írásbeli és szóbeli értékelésen Elekes Gyula kapta a legnagyobb jegyet, 9,04-et, Szabó Károly 8,58-at, Nagy Pál pedig 8,41-et kapott, Miklós Leventét pedig be sem hívta interjúra a bizottság, hisz hároméves beszámolóját csak 4,93-asra értékelték. Mivel a könyvtár és a színház igazgatójának általánosa nem érte el a kilencest, ezért tisztségük megtartásáért versenyvizsgán kell részt venniük, Szabó Károly azonban korábban kijelentette: az adott körülmények között tovább nem vállalja a menedzseri pozíciót.
A kultúrigazgatók november 9–12. között nyújthatják be óvásaikat a fenntartóhoz, mint kiderült, ezzel a lehetőséggel mind Nagy Pál, mind Miklós Levente élni fog. A végleges eredményt ezek után, november 16-án teszik közzé.
Civilek a politikamentes kultúráért
A kulturális intézmények vezetőinek elbírálása nagy felháborodást keltett az udvarhelyiek körében: a civilek aláírásgyűjtést kezdeményeztek „Ne használják kulturális értékeinket politikai tisztogatásra!” jelszóval. Az online kitölthető petíció szövege: „Alulírottak, akik fontosnak tartják Székelyudvarhely kulturális sokszínűségét, a művelődéssel és művészettel foglalkozó intézményeink függetlenségét, politikamentességét, felkérjük a város vezetőségét, hogy álljon el ezen intézmények vezetőinek politikai alapon történő eltávolításától. Továbbá kérjük, hogy a Tomcsa Sándor Színház, az Udvarhely Táncműhely, a Városi Könyvtár és a Művelődési Ház vezetői munkájának az elbírálására hozzanak létre egy objektív, szakemberekből álló bizottságot. Szeretnénk azt hinni, hogy a város kulturális életéért folytatott munka nem válik politikai csatározások tárgyává. Köszönjük!”
A kezdeményezéssel rokonszenvezők a www.petitieonline.ro/petitie/56630147/semneaza internetes linken csatlakozhatnak a civil kezdeményezéshez.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro

Igazgatók mondanak le Székelyudvarhelyen
Az Udvarhely Táncműhely igazgatója, Miklós Levente benyújtotta fellebbezését a tevékenységét kiértékelő székelyudvarhelyi önkormányzathoz, és közölte, az eredménytől függetlenül nem folytatja intézményvezetői munkáját – számolt be a Székelyhon hírportál. Szabó Károly könyvtárigazgató pedig gazdasági okok miatt mond le a városi könyvtár vezetéséről.
A fenntartó múlt héten tette közzé az Udvarhely Táncműhely, a Tomcsa Sándor Színház, a Művelődési Ház és a városi könyvtár igazgatóinak hároméves tevékenységéről szóló beszámolók kiértékelőjét. Az eredmények civil körökben is felháborodást keltettek: az udvarhelyiek on-line aláírásgyűjtést kezdeményeztek, melyben újabb, objektív kiértékelést szorgalmaznak.
A kétfordulós – előbb írásos, majd szóbeli – beszámolókat háromtagú, két szakemberből és a fenntartó egy képviselőjéből álló bizottságok értékelték. A november 8-án nyilvánosságra hozott eredményekből kiderült: Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója megtarthatja posztját, Nagy Pál színházigazgatónak és Szabó Károly könyvtárigazgatónak versenyvizsgán kell részt vennie.
Miklós Leventét, akinek írásos beszámolója 4,93-as osztályzatot kapott, már interjúra sem hívták be. Az óvásokat hétfőig, november 12-ig nyújthatták be az érintettek, ezt Nagy Pál és Miklós Levente is megtette. A végleges eredményt november 16-án hozzák nyilvánosságra. Az Udvarhely Táncműhely vezetője azonban kedden, nyílt levélben kifejtette: a fellebbezés eredményétől függetlenül lemond az igazgatói tisztségéről. Nagy Pál színházigazgató írott beszámolóját 7,83-asra értékelték, ez a 9-es interjúval együtt 8,41-es átlagot adott.
Az igazgató benyújtotta fellebbezését a fenntartóhoz, amennyiben minősítése ezek után sem éri el a kilencest, versenyvizsgázni fog posztja megtartásáért. Nagy Pál hozzátette, habár a közvélemény szerint politikai tisztogatás zajlik az RMDSZ-többségű önkormányzat alárendelt intézményeiben, ő maga nem érzett politikai szándékot a döntés mögött. Szabó Károly könyvtárigazgató is hasonló helyzetben van: hároméves tevékenységének beszámolóját 8,58-asra értékelte a bizottság. A városi könyvtár vezetője azonban lemond a tisztségéről, elmondása szerint elsősorban gazdasági okok miatt.
Krónika (Kolozsvár)

A magyar kultúra napja – Romániai magyar programok
Romániában koncertekkel, színházi előadásokkal, szavalóestekkel és maratoni felolvasásokkal ünneplik január 22-őt, a magyar kultúra napját, amelynek keretében Szatmárnémetiben a Magyar Kultúra Hetét rendezik meg.
A Szatmárnémeti Ady Endre Társaság és egyéb helyi közintézmények és alapítványok szervezésében kerül sor a Magyar Kultúra Hetére, amely január 19. és 27. között zajlik a partiumi városban - tájékoztatták kedden a szervezők az MTI-t.
A rendezvény programja szerint egy hét alatt a szatmárnémeti közönség megtekintheti a Nagyvárad Táncegyüttes Bambucördög és Fekete sáfrán című előadását, lesz Dsida Jenő pódiumest, díjnyertes színjátszó csoportok seregszemléje és szavalóverseny. A rendezvény egyik partnere a helyi Északi Színház Harag György Társulata, amelynek művészei egyebek között Kovács András Ferenc megzenésített verseit adják elő Csillagszél címmel. Január 26-án este a magyarországi Misztrál együttes lép fel.
Marosvásárhelyen másodszor szervezik meg január 22-én azt a maratoni felolvasóestet a magyar kultúra napja alkalmából, amelynek a szervezésébe az idén több helyi civil szervezet, egyetem, valamint irodalmi és médiaintézmény is bekapcsolódott.
A felolvasáson nagy szerepet kapnak a marosvásárhelyi szerzők, de a felolvasni vágyók más erdélyi magyar kortárs szerzők írásaiból is válogathatnak. Kiemelt figyelmet szentelnek az évfordulós erdélyi szerzőknek, hiszen idén ünneplik Szilágyi Domokos költő születésének 75., Páskándi Géza író születésének 80. és Karácsony Benő író születésének a 125. évfordulóját, illetve Dsida Jenő költő halálának 75., Nyirő József halálának 60., Csíki László író halálának ötödik és Wass Albert író halálának a 15. évfordulóját.
Január 20-án Székelyudvarhelyen fotókiállítás nyílik a helyi Művelődési Ház koncerttermében, ahol a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont által korábban szervezett fotótáborokban részt vett művészek alkotásait teszik közszemlére. Székelyudvarhelyen is több napos rendezvényt tartanak a magyar kultúra napja alkalmából, így lesznek képzőművészeti kiállítások, tánc- és színházi előadások, könyvbemutatók, filmvetítések, de népdalversenyre is sor kerül.
Bukarestben a Balassi Intézet és a Bukaresti Nemzeti Opera közös szervezésében koncertet hallhat a közönség a magyar zeneirodalom jelentős alkotásaiból, szinte valamennyi vokális műfajban, Borsos Edith és Anda Pop énekművész tolmácsolásában.
A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
MTI

Orvoskongresszus Székelyudvarhelyen
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya idei, sorrendben 23. tudományos ülésszakát Székelyudvarhelyen rendezte meg.
E város már harmadszor gazdája az erdélyi magyar orvosok seregszemléjének, 1991-ben az első és 2000-ben a tizedik kongresszust is itt tartották. Április 11-én a továbbképző előadásokra került sor, délután pedig a Művelődési Ház nagytermében az ünnepélyes megnyitóra. Ezen Bunta Levente polgármester a székely anyaváros nevében köszöntötte Erdély magyar orvosait, gyógyszerészeit, valamint a határon túlról érkezetteket. Lukács Antal, a helyi kórház igazgatója, Szilágyi Tibor, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektorhelyettese, Andrészek Csaba, a helyi szervezőbizottság elnöke, valamint Egyed-Zsigmond Imre professzor, szakosztályi elnök mondott üdvözlőbeszédet. Első alkalommal osztották ki a tavaly alapított Csőgör Lajos-díjat, mely az orvosi egyetem első rektorára emlékeztet, s az egyetemszervezésben érdemeket szerzett oktatónak jár ki. A díjat Szabó Béla nőgyógyász professzornak ítélték oda, aki a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvosképzés legkövetkezetesebb harcosa volt az elmúlt években. Szilágyi Tibor olvasta fel méltatását. A Lencsés György-díjat az idén Kata Mihály szegedi gyógyszerész, egyetemi tanár kapta a marosvásárhelyi gyógyszerészképzés támogatásáért. Kopp Elemér-díjjal két kutatásban kitűnt diáklányt jutalmaztak.
A következő két napon sor került négy plenáris előadásra, s 16 szekcióban 159 dolgozatot illetve posztert mutattak be. A 650 résztvevőből 66 volt külföldi, majdnem mind Magyarországról jöttek, mindegyik ottani orvosi egyetem több tanárral is képviseltette magát. Különösen a fül-orr-gégészeti szekcióra érkeztek sokan, ennek szinte minden magyar tanára jelen volt. Az ülésszervező, Szentannai Dénes helybéli főorvos Töredékek a fül-orr-gégészet történetéről Erdélyben című előadása részletesen ismertette az első, Kolozsvárt 1916-ban Gyergyay Árpád professzor által megnyitott szakklinika történetét is. Az Infektológia–immunológia–labordiagnosztika szekció üléselnöke Bódizs György kolozsvári főorvos volt. Az Orvos- és gyógyszerésztörténelmi szekcióban Gaal György a Házsongárdi temető két világháború közötti orvossírjairól tartott előadást, Korcsog Mátyás kolozsvári nyugalmazott gyógyszerész pedig a Nivea-termékek történetét ismertette.
Az ünnepélyes megnyitó előtt a résztvevők a Szent Miklós-plébániatemplomban meghallgathatták a Szentegyházi Gyermekfilharmónia sikeres koncertjét. A zárókirándulást Székelyderzsre rendezték, ahol az UNESCO-Világörökség részét képező műemlék templomban unitárius istentiszteletre, majd a híres freskók ismertetésére került sor. A helybéli művelődési házban népi zenészek muzsikája mellett gulyásparti zárta a rendezvényt.
G. Gy.
Szabadság (Kolozsvár).