Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2013. március 8.
Az Uz Bence lapult Szőcs Géza táskájában, Nyírő hamvai Budapesten voltak
„Abban a táskában Nyírő József Uz Bence című könyve volt. Alig vártam, hogy egy rendőr kinyittassa a táskát, és nagyot röhöghessek a képébe” – nyilatkozta Szőcs Géza volt magyarországi kulturális államtitkár a Heti Válasz újságírójának, Stumpf Andrásnak adott interjúban arra a kérdésre, mi volt abban a táskában, amelyet a nagy port kavart Nyírő-újratemetésre vitt magával tavaly pünkösdvasárnap Székelyudvarhelyre.
Mint ismeretes, a tavalyi év elején a Szász Jenő vezette Székelyudvarhelyért Alapítvány kezdeményezte, a magyar kormány pedig felkarolta a székely népi írók első nemzedékéhez tartozó Nyírő József Madridban nyugvó hamvainak Erdélybe hozatalát és Udvarhelyen történő újratemetését. Végrendeletében Nyírő maga is meghagyta: vagy a kolozsvári Házsongárdi temetőben, vagy egykori iskolavárosában, Székelyudvarhelyen helyezzék végső nyugalomra.
Május elejére már a terv is megvolt: az időközben Budapestre hozott hamvak május 24-én indultak volna a csíksomlyói búcsúba tartó Boldogasszony zarándokvonattal, hogy pünkösdvasárnap, 27-én megtartsák az újratemetési szertartást. A hatalmat időközben átvett balliberális kormány azonban már az elejétől igyekezett megakadályozni az író hamvainak hazahozatalát, mondván, hogy az „időszerűtlen a jelenlegi romániai belpolitikai helyzetben”.
Eközben több román lap horthystának, fasisztának, irredentának bélyegezte Nyírőt, akinek politikai pályafutása valóban vitatott: a negyvenes évektől képviselő lett a magyar parlamentben, tisztségét az 1944-es nyilas hatalomátvétel után is megőrizte, majd nyugatra menekült, Spanyolországban telepedett le, Madridban halt meg. Bár a szervezők mindvégig hangsúlyozták: nem a vitatott politikus, hanem az író hamvait szeretnék hazahozni, a román politikum végül megakadályozta a tervet: a CFR vezetősége megtiltotta, hogy a zarándokvonathoz csatolják a hamvakat szállító kegyeleti kocsit, a rendőrség pedig Székelyudvarhely felé tartó gépkocsikat – többek között Fráter Olivérét, az újratemetés országgyűlési hivatali megbízottjáét és Szász Jenőét – kutatott át a hamvakat rejtő urnát keresve.
Végül a Hargita megyei prefektúra talált hibát a városháza által kibocsátott újratemetési engedélyben, így a pünkösdi szertartás megemlékezéssé minősült át, amelyen azonban többeknek szemet szúrt, hogy a pódiumra lépő Szőcs Gáza egy fekete bőr aktatáskát helyezett az író fényképe alá, majd beszéde végeztével magával vitte azt. „A táska tartalma egyébként kifejezi a lényeget. Számomra és az olvasóközönség számára ugyanis Nyírő író volt” – tette még hozzá Szőcs a Heti Válasznak nyilatkozva.
Varga László
Krónika (Kolozsvár),
„Abban a táskában Nyírő József Uz Bence című könyve volt. Alig vártam, hogy egy rendőr kinyittassa a táskát, és nagyot röhöghessek a képébe” – nyilatkozta Szőcs Géza volt magyarországi kulturális államtitkár a Heti Válasz újságírójának, Stumpf Andrásnak adott interjúban arra a kérdésre, mi volt abban a táskában, amelyet a nagy port kavart Nyírő-újratemetésre vitt magával tavaly pünkösdvasárnap Székelyudvarhelyre.
Mint ismeretes, a tavalyi év elején a Szász Jenő vezette Székelyudvarhelyért Alapítvány kezdeményezte, a magyar kormány pedig felkarolta a székely népi írók első nemzedékéhez tartozó Nyírő József Madridban nyugvó hamvainak Erdélybe hozatalát és Udvarhelyen történő újratemetését. Végrendeletében Nyírő maga is meghagyta: vagy a kolozsvári Házsongárdi temetőben, vagy egykori iskolavárosában, Székelyudvarhelyen helyezzék végső nyugalomra.
Május elejére már a terv is megvolt: az időközben Budapestre hozott hamvak május 24-én indultak volna a csíksomlyói búcsúba tartó Boldogasszony zarándokvonattal, hogy pünkösdvasárnap, 27-én megtartsák az újratemetési szertartást. A hatalmat időközben átvett balliberális kormány azonban már az elejétől igyekezett megakadályozni az író hamvainak hazahozatalát, mondván, hogy az „időszerűtlen a jelenlegi romániai belpolitikai helyzetben”.
Eközben több román lap horthystának, fasisztának, irredentának bélyegezte Nyírőt, akinek politikai pályafutása valóban vitatott: a negyvenes évektől képviselő lett a magyar parlamentben, tisztségét az 1944-es nyilas hatalomátvétel után is megőrizte, majd nyugatra menekült, Spanyolországban telepedett le, Madridban halt meg. Bár a szervezők mindvégig hangsúlyozták: nem a vitatott politikus, hanem az író hamvait szeretnék hazahozni, a román politikum végül megakadályozta a tervet: a CFR vezetősége megtiltotta, hogy a zarándokvonathoz csatolják a hamvakat szállító kegyeleti kocsit, a rendőrség pedig Székelyudvarhely felé tartó gépkocsikat – többek között Fráter Olivérét, az újratemetés országgyűlési hivatali megbízottjáét és Szász Jenőét – kutatott át a hamvakat rejtő urnát keresve.
Végül a Hargita megyei prefektúra talált hibát a városháza által kibocsátott újratemetési engedélyben, így a pünkösdi szertartás megemlékezéssé minősült át, amelyen azonban többeknek szemet szúrt, hogy a pódiumra lépő Szőcs Gáza egy fekete bőr aktatáskát helyezett az író fényképe alá, majd beszéde végeztével magával vitte azt. „A táska tartalma egyébként kifejezi a lényeget. Számomra és az olvasóközönség számára ugyanis Nyírő író volt” – tette még hozzá Szőcs a Heti Válasznak nyilatkozva.
Varga László
Krónika (Kolozsvár),
2014. május 28.
Nem temethetik újra Nyirő Józsefet
Helyben hagyta szerdán a marosvásárhelyi táblabíróság a Hargita megyei törvényszék két évvel ezelőtti ítéletét, semmisnek nyilvánítva a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal által kibocsátott, Nyirő József nevére szóló temetkezési engedélyt – írja a kronika.ro.
Viorela Bejan, a táblabíróság szóvivője az Agerpres hírügynökségnek leszögezte: az ítélőtábla elutasította az udvarhelyi önkormányzat jogi képviselőjének az alapfokú ítélet eltörlésére vonatkozó javaslatát, a mostani határozat pedig végleges és megfellebbezhetetlen.
A csíkszeredai törvényszék 2012. júniusában a Hargita megyei prefektúra keresete nyomán formai okokra hivatkozva semmisítette meg az író nevére kibocsátott székelyudvarhelyi temetkezési engedélyt. Bár akkoriban Szász Jenő volt polgármester, a Nyirő újratemetését kezdeményező Székelyudvarhelyért Egyesület elnöke azt szorgalmazta, hogy utódja, Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester ne fellebbezzen a döntés ellen, hanem állítson ki egy hibátlan igazolást, az elöljáró a további pereskedés mellett döntött.
Nyirő József Madridból Budapestre szállított hamvainak 2012. május 27-ére tervezett székelyudvarhelyi eltemetése amiatt hiúsult meg, mivel az író nevére a polgármesteri hivatal által kibocsátott temetési engedély egy 2012-ben kiállított dokumentumra (vélhetően a hamvasztására) hivatkozott, és nem az 1953-ban kiállított elhalálozási anyakönyvi kivonatra, amint azt a törvény előírja. Az emigrációban elhunyt író madridi sírjának feltárását annak idején a magyar Országgyűlés kezdeményezte, a később meghiúsult újratemetést pedig az Országgyűlés Hivatalának közreműködésével a Szász vezette alapítvány szervezte.
Az író földi maradványait jelenleg meg nem erősített információk szerint Budapesten őrzik. Szőcs Géza, az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt kulturális államtitkára később sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, hogy a hamvak a táskájában lapultak a meghiúsult újratemetés helyett rendezett megemlékezésen – számol be a kronika.ro portál. Erdély.ma
Helyben hagyta szerdán a marosvásárhelyi táblabíróság a Hargita megyei törvényszék két évvel ezelőtti ítéletét, semmisnek nyilvánítva a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal által kibocsátott, Nyirő József nevére szóló temetkezési engedélyt – írja a kronika.ro.
Viorela Bejan, a táblabíróság szóvivője az Agerpres hírügynökségnek leszögezte: az ítélőtábla elutasította az udvarhelyi önkormányzat jogi képviselőjének az alapfokú ítélet eltörlésére vonatkozó javaslatát, a mostani határozat pedig végleges és megfellebbezhetetlen.
A csíkszeredai törvényszék 2012. júniusában a Hargita megyei prefektúra keresete nyomán formai okokra hivatkozva semmisítette meg az író nevére kibocsátott székelyudvarhelyi temetkezési engedélyt. Bár akkoriban Szász Jenő volt polgármester, a Nyirő újratemetését kezdeményező Székelyudvarhelyért Egyesület elnöke azt szorgalmazta, hogy utódja, Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester ne fellebbezzen a döntés ellen, hanem állítson ki egy hibátlan igazolást, az elöljáró a további pereskedés mellett döntött.
Nyirő József Madridból Budapestre szállított hamvainak 2012. május 27-ére tervezett székelyudvarhelyi eltemetése amiatt hiúsult meg, mivel az író nevére a polgármesteri hivatal által kibocsátott temetési engedély egy 2012-ben kiállított dokumentumra (vélhetően a hamvasztására) hivatkozott, és nem az 1953-ban kiállított elhalálozási anyakönyvi kivonatra, amint azt a törvény előírja. Az emigrációban elhunyt író madridi sírjának feltárását annak idején a magyar Országgyűlés kezdeményezte, a később meghiúsult újratemetést pedig az Országgyűlés Hivatalának közreműködésével a Szász vezette alapítvány szervezte.
Az író földi maradványait jelenleg meg nem erősített információk szerint Budapesten őrzik. Szőcs Géza, az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt kulturális államtitkára később sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, hogy a hamvak a táskájában lapultak a meghiúsult újratemetés helyett rendezett megemlékezésen – számol be a kronika.ro portál. Erdély.ma
2014. május 28.
Bunta–Szász paktum: ki nevet a végén?
Mintegy 400 ezer lejnyi adóhátralékot és a vele járó büntetőkamatot halmozott fel a Székelyudvarhelyért Alapítvány: a Szász Jenő elnöklése alatt működő szervezet korábban megállapodást kötött a városvezetőséggel, hogy a tulajdonában lévő ingatlanokkal váltja ki adósságát. A paktum azonban megdőlt, hisz az alapítvány által felajánlott lakrészek egyikét még nem sikerült kiüresíteni. A városvezetőség most visszavonná a korábbi megállapodást: az ingatlanok helyett a pénzt hajtaná be, bár ennek határidejéről és módszeréről még nem tudni semmit.
„Bunta Levente és Szász Jenő üzletelnek, Székelyudvarhely pedig megint veszít” – jelentette ki Jakab Attila néppárti önkormányzati képviselő. A májusi önkormányzati ülés apropóján összehívott sajtótájékoztatón az ellenzéki frakció kifejtette: nehezményezik, hogy az évek óta húzódó ügyben miért nem tett még határozott lépéseket a városvezetőség.
A jelentős ingatlanvagyonnal rendelkező Székelyudvarhelyért Alapítvány 2012 novemberéig több mint 160 ezer lejnyi adóhátralékot halmozott fel, az ezzel járó több mint 180 ezre lejnyi késedelmi kamattal együtt a szervezet adóssága 2012-ben 345 ezer lej volt, mely összeg azóta tovább kamatozott, jelenleg mintegy 400 ezer lejes kintlévőséget jelentve a városi kasszában. Korábban egyezség született Bunta Levente és Szász Jenő között: az alapítvány elnöke az adósság törlesztésének érdekében egy, a szervezet tulajdonát képező, a Cserehát lakónegyedben lévő ingatlan két lakrészét ajánlotta fel. Akkor a polgármester úgy nyilatkozott: kétes eredetű ingatlant nem fogadhat el a város, utalva arra, hogy az említett csereháti épület az árvízkárosultaknak gyűjtött adományokból épülhetett. Később mégis sikerült kiegyezniük a feleknek, a megállapodásról tanácsi határozat is született, hogy a Székelyudvarhelyért Alapítvány a Cserehát utcai ingatlan 2., 3. és 4-es lakrészét átadja a városnak. A helyi önkormányzati képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjén azonban szerepel egy, a korábbi tanácsi határozat érvénytelenítésére vonatkozó tervezet, melynek értelmében a város lemond az ingatlanokról és más úton hajtaná be az alapítvány tartozását.
„Mint kiderült, a 3. lakrészben még mindig laknak, a kilakoltatást sem a tulajdonos, sem a város nem tudta véghezvinni, ezért a városvezetőség felbontaná az egyezséget. Érthetetlen, hogy az évek óta húzódó ügyben a polgármester eddig miért nem kezdeményezett adóbehajtást” – hangsúlyozta az EMNP-s városatya.
Az ügy kapcsán megkerestük Szász Jenőt is, aki portálunknak elmondta: arról, hogy a tanácsi határozatban három lakrész szerepel, ő csak utólag értesült, hisz az alapítvány a kezdetektől fogva csupán két lakást ajánlott fel az adósság törlesztésére. A 3. lakrészt kifejezetten azért nem ajánlották fel, mert abban egy idős házaspár él, Szász szerint kilakoltatásuk embertelenség lenne.
Az adósság behajtásának módszereiről, illetve ütemtervéről a városvezetőségnél is érdeklődtünk, a polgármesteri hivatal sajtóosztályához intézett kérdéseinkre azonban lapzártánkig nem kaptunk választ.
A csütörtöki önkormányzati ülés napirendjének apropóján a néppárti városatyák több kifogást is megfogalmaztak. Jakab Attila sajnálatosnak nevezte, hogy a pályázati pénzek lehívásánál Udvarhely mindig a rövidebbet húzza, utalva arra, hogy a város 200 ezer lejt hívott le a Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztériumtól, holott udvarhelyszéki községek nagyobb összegeket kaptak. Példaként említette, hogy Románandrásfalván 600 ezer lejt sikerült lehívni útjavításokra. Zakariás Zoltán nehezményezte, hogy a városvezetőség újabb 300 ezer lejjel emelné az Urbana Rt. törzstőkéjét, arra hivatkozva, hogy az enyhe tél miatt veszteségesen működött a közüzemi vállalat. „A távfűtésre vonatkozó, 2020-ig kidolgozott stratégiát módosítani kell, hisz az azon a tényen alapszik, hogy a Szejkefürdőn megépül a hőerőmű, holott maga a polgármester is bevallotta, hogy források hiányában ez nem látszik megvalósulni” – magyarázta. Ugyancsak a stratégia alapja, hogy az elkövetkező években egyre több székelyudvarhelyi család csatlakozik majd vissza a távhőrendszerre. Zakariás szerint mindez csak sikerpropaganda: a város az elmúlt mintegy hat évben összesen ötmillió eurót költött a távfűtésrendszer felújítására, bővítésére, mindez azonban nem garantálja, hogy a távhő lakossági ára csökkenni fog.
Kovács Eszter. Székelyhon.ro
Mintegy 400 ezer lejnyi adóhátralékot és a vele járó büntetőkamatot halmozott fel a Székelyudvarhelyért Alapítvány: a Szász Jenő elnöklése alatt működő szervezet korábban megállapodást kötött a városvezetőséggel, hogy a tulajdonában lévő ingatlanokkal váltja ki adósságát. A paktum azonban megdőlt, hisz az alapítvány által felajánlott lakrészek egyikét még nem sikerült kiüresíteni. A városvezetőség most visszavonná a korábbi megállapodást: az ingatlanok helyett a pénzt hajtaná be, bár ennek határidejéről és módszeréről még nem tudni semmit.
„Bunta Levente és Szász Jenő üzletelnek, Székelyudvarhely pedig megint veszít” – jelentette ki Jakab Attila néppárti önkormányzati képviselő. A májusi önkormányzati ülés apropóján összehívott sajtótájékoztatón az ellenzéki frakció kifejtette: nehezményezik, hogy az évek óta húzódó ügyben miért nem tett még határozott lépéseket a városvezetőség.
A jelentős ingatlanvagyonnal rendelkező Székelyudvarhelyért Alapítvány 2012 novemberéig több mint 160 ezer lejnyi adóhátralékot halmozott fel, az ezzel járó több mint 180 ezre lejnyi késedelmi kamattal együtt a szervezet adóssága 2012-ben 345 ezer lej volt, mely összeg azóta tovább kamatozott, jelenleg mintegy 400 ezer lejes kintlévőséget jelentve a városi kasszában. Korábban egyezség született Bunta Levente és Szász Jenő között: az alapítvány elnöke az adósság törlesztésének érdekében egy, a szervezet tulajdonát képező, a Cserehát lakónegyedben lévő ingatlan két lakrészét ajánlotta fel. Akkor a polgármester úgy nyilatkozott: kétes eredetű ingatlant nem fogadhat el a város, utalva arra, hogy az említett csereháti épület az árvízkárosultaknak gyűjtött adományokból épülhetett. Később mégis sikerült kiegyezniük a feleknek, a megállapodásról tanácsi határozat is született, hogy a Székelyudvarhelyért Alapítvány a Cserehát utcai ingatlan 2., 3. és 4-es lakrészét átadja a városnak. A helyi önkormányzati képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjén azonban szerepel egy, a korábbi tanácsi határozat érvénytelenítésére vonatkozó tervezet, melynek értelmében a város lemond az ingatlanokról és más úton hajtaná be az alapítvány tartozását.
„Mint kiderült, a 3. lakrészben még mindig laknak, a kilakoltatást sem a tulajdonos, sem a város nem tudta véghezvinni, ezért a városvezetőség felbontaná az egyezséget. Érthetetlen, hogy az évek óta húzódó ügyben a polgármester eddig miért nem kezdeményezett adóbehajtást” – hangsúlyozta az EMNP-s városatya.
Az ügy kapcsán megkerestük Szász Jenőt is, aki portálunknak elmondta: arról, hogy a tanácsi határozatban három lakrész szerepel, ő csak utólag értesült, hisz az alapítvány a kezdetektől fogva csupán két lakást ajánlott fel az adósság törlesztésére. A 3. lakrészt kifejezetten azért nem ajánlották fel, mert abban egy idős házaspár él, Szász szerint kilakoltatásuk embertelenség lenne.
Az adósság behajtásának módszereiről, illetve ütemtervéről a városvezetőségnél is érdeklődtünk, a polgármesteri hivatal sajtóosztályához intézett kérdéseinkre azonban lapzártánkig nem kaptunk választ.
A csütörtöki önkormányzati ülés napirendjének apropóján a néppárti városatyák több kifogást is megfogalmaztak. Jakab Attila sajnálatosnak nevezte, hogy a pályázati pénzek lehívásánál Udvarhely mindig a rövidebbet húzza, utalva arra, hogy a város 200 ezer lejt hívott le a Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztériumtól, holott udvarhelyszéki községek nagyobb összegeket kaptak. Példaként említette, hogy Románandrásfalván 600 ezer lejt sikerült lehívni útjavításokra. Zakariás Zoltán nehezményezte, hogy a városvezetőség újabb 300 ezer lejjel emelné az Urbana Rt. törzstőkéjét, arra hivatkozva, hogy az enyhe tél miatt veszteségesen működött a közüzemi vállalat. „A távfűtésre vonatkozó, 2020-ig kidolgozott stratégiát módosítani kell, hisz az azon a tényen alapszik, hogy a Szejkefürdőn megépül a hőerőmű, holott maga a polgármester is bevallotta, hogy források hiányában ez nem látszik megvalósulni” – magyarázta. Ugyancsak a stratégia alapja, hogy az elkövetkező években egyre több székelyudvarhelyi család csatlakozik majd vissza a távhőrendszerre. Zakariás szerint mindez csak sikerpropaganda: a város az elmúlt mintegy hat évben összesen ötmillió eurót költött a távfűtésrendszer felújítására, bővítésére, mindez azonban nem garantálja, hogy a távhő lakossági ára csökkenni fog.
Kovács Eszter. Székelyhon.ro
2014. június 5.
Székely bélyeg
Székely bélyeget ad ki a pünkösdi búcsúra a Székelyudvarhelyért Egyesület. A szervezet közleménye szerint az első székely bélyeg az autonómiatörekvésekre kívánja felhívni a figyelmet. Azt üzeni, hogy egy ezer éve a Kárpát-medencében élő nemzeti közösség önrendelkezésre vágyik, Székelyföld Európa részeként akar autonómiát, önrendelkezést saját ügyeiben ugyanúgy, mint a dél-tiroliak, a katalánok vagy a Finnországhoz tartozó Åland-szigeteken élő svédek.
Százötven éve a világ bélyegei nem csupán postai értékcikkek, hanem a kibocsátó ország vagy nemzeti közösség kulturális névjegyei is. Fontos üzeneteket hordoznak, melyeket a kibocsátók szükségesnek tartanak elmondani magukról egymásnak és a nagyvilágnak. Az első székely bélyeg is ezzel a szándékkal jelent meg. Azt üzeni, a székely-magyar emberek nyelvük, történelmi, vallási és kulturális hagyományaik megőrzése érdekében akarnak autonómiát. Az első székely bélyeg igazi filatéliai különlegesség, a csíksomlyói búcsút idézi.
A székely bélyeg nem klasszikus postabélyeg, hiszen nem lehet vele küldeményt bérmentesíteni, de a bélyeggyűjtők számára becses filatéliai termék. A levélzáró bélyeg hasonló célt szolgál, mint a pecsét régen, amikor a borítékok, illetve összehajtott papírok nem voltak ragasztófelülettel ellátva. A levélzárót 25 darabos ívben fogják forgalmazni. Emellett ötezer sorszámosított emlékív is készül. A bélyegen és emlékíven a magyarul és rovásírással feltüntetett Székelyföld-feliraton kívül a csíksomlyói Mária-szobor képe jelenik meg, valamint egy székely címer: háromszögű pajzs kék mezejében arany nyolcágú csillag és növekvő ezüst holdsarló. Ennek érdekessége, hogy nem a Székely Nemzeti Tanács jelképe, mivel ebben a nyolcágú csillag a címertani követelményeknek megfelelően helyezkedik el, sugarai a szélrózsa irányába mutatnak. Megjegyzendő, hogy ez még mindig nem a „székely nemzet címere”, mert abban a holdsarló párjaként nap – nem csillag – látható, mint ahogyan eleink az 1659. május 24.–június 25-e között Szászsebesen tartott országgyűlésen törvénybe foglalták.
A bélyeg népszerűsítéséhez készült hirdetésben II. János Pál pápa Emlékezet és azonosság című könyvéből idéznek: „A területek, amelyeket egy néptől erővel elszakítottak, bizonyos értelemben a nemzet »szelleméhez« intézett könyörgést, sőt kiáltást jelentenek. A nemzet szelleme ilyenkor fölserken, új életre kél, és harcba száll, hogy visszaszerezze a földnek az őt megillető jogokat”.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Székely bélyeget ad ki a pünkösdi búcsúra a Székelyudvarhelyért Egyesület. A szervezet közleménye szerint az első székely bélyeg az autonómiatörekvésekre kívánja felhívni a figyelmet. Azt üzeni, hogy egy ezer éve a Kárpát-medencében élő nemzeti közösség önrendelkezésre vágyik, Székelyföld Európa részeként akar autonómiát, önrendelkezést saját ügyeiben ugyanúgy, mint a dél-tiroliak, a katalánok vagy a Finnországhoz tartozó Åland-szigeteken élő svédek.
Százötven éve a világ bélyegei nem csupán postai értékcikkek, hanem a kibocsátó ország vagy nemzeti közösség kulturális névjegyei is. Fontos üzeneteket hordoznak, melyeket a kibocsátók szükségesnek tartanak elmondani magukról egymásnak és a nagyvilágnak. Az első székely bélyeg is ezzel a szándékkal jelent meg. Azt üzeni, a székely-magyar emberek nyelvük, történelmi, vallási és kulturális hagyományaik megőrzése érdekében akarnak autonómiát. Az első székely bélyeg igazi filatéliai különlegesség, a csíksomlyói búcsút idézi.
A székely bélyeg nem klasszikus postabélyeg, hiszen nem lehet vele küldeményt bérmentesíteni, de a bélyeggyűjtők számára becses filatéliai termék. A levélzáró bélyeg hasonló célt szolgál, mint a pecsét régen, amikor a borítékok, illetve összehajtott papírok nem voltak ragasztófelülettel ellátva. A levélzárót 25 darabos ívben fogják forgalmazni. Emellett ötezer sorszámosított emlékív is készül. A bélyegen és emlékíven a magyarul és rovásírással feltüntetett Székelyföld-feliraton kívül a csíksomlyói Mária-szobor képe jelenik meg, valamint egy székely címer: háromszögű pajzs kék mezejében arany nyolcágú csillag és növekvő ezüst holdsarló. Ennek érdekessége, hogy nem a Székely Nemzeti Tanács jelképe, mivel ebben a nyolcágú csillag a címertani követelményeknek megfelelően helyezkedik el, sugarai a szélrózsa irányába mutatnak. Megjegyzendő, hogy ez még mindig nem a „székely nemzet címere”, mert abban a holdsarló párjaként nap – nem csillag – látható, mint ahogyan eleink az 1659. május 24.–június 25-e között Szászsebesen tartott országgyűlésen törvénybe foglalták.
A bélyeg népszerűsítéséhez készült hirdetésben II. János Pál pápa Emlékezet és azonosság című könyvéből idéznek: „A területek, amelyeket egy néptől erővel elszakítottak, bizonyos értelemben a nemzet »szelleméhez« intézett könyörgést, sőt kiáltást jelentenek. A nemzet szelleme ilyenkor fölserken, új életre kél, és harcba száll, hogy visszaszerezze a földnek az őt megillető jogokat”.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. július 16.
Bemutatták az első székely bélyeget
Bemutatták szerdán az első székely bélyeget, amelyen Csíksomlyóhoz kötődő és székely nemzeti motívumok láthatók. A bélyegek nem csupán postai értékcikkek, hanem a kibocsátó ország vagy nemzeti közösség kulturális névjegyei.
Az első székely bélyeg üzenete az, hogy Székelyföld autonómiát szeretne – hangsúlyozta Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, a Székelyudvarhelyért Alapítvány alapító elnöke a budapesti bemutatón.
A Székelyudvarhelyért Alapítvány megbízásából készült emlékívre és levélzáró bélyegre Csíksomlyóhoz kötődő motívumok és székely nemzeti motívumok kerültek Baticz Barnabás grafikusművész tervezésében.
A bélyegen a csíksomlyói templomban őrzött Mária-szobor és a székely címer látható, valamint a Székelyföld felirat szerepel rajta magyarul és rovásírással. A bélyeggel nem lehet postai küldeményt bérmentesíteni, de a kibocsátó úgy véli, bélyeggyűjtők számára értékes filatéliai termék lehet.
Székelyhon.ro
Bemutatták szerdán az első székely bélyeget, amelyen Csíksomlyóhoz kötődő és székely nemzeti motívumok láthatók. A bélyegek nem csupán postai értékcikkek, hanem a kibocsátó ország vagy nemzeti közösség kulturális névjegyei.
Az első székely bélyeg üzenete az, hogy Székelyföld autonómiát szeretne – hangsúlyozta Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, a Székelyudvarhelyért Alapítvány alapító elnöke a budapesti bemutatón.
A Székelyudvarhelyért Alapítvány megbízásából készült emlékívre és levélzáró bélyegre Csíksomlyóhoz kötődő motívumok és székely nemzeti motívumok kerültek Baticz Barnabás grafikusművész tervezésében.
A bélyegen a csíksomlyói templomban őrzött Mária-szobor és a székely címer látható, valamint a Székelyföld felirat szerepel rajta magyarul és rovásírással. A bélyeggel nem lehet postai küldeményt bérmentesíteni, de a kibocsátó úgy véli, bélyeggyűjtők számára értékes filatéliai termék lehet.
Székelyhon.ro
2014. július 17.
Van egy korábbi is
Bemutatták az első székely bélyeget
Bemutatták szerdán – kiadói szerint – az első székely bélyeget, amelyen Csíksomlyóhoz kötődő, valamint székely nemzeti motívumok láthatók. Ugyanakkor mi már több mint egy hónapja tudjuk, hogy az 1990-es évek legelején Barabás István, a legendás székelykeresztúri Székely Ifjak Fóruma (SZIF) egyik alapítójának bélyege volt a legelső.
„A bélyegek nem csupán postai értékcikkek, hanem a kibocsátó ország vagy nemzeti közösség kulturális névjegyei. Az első székely bélyeg üzenete az, hogy Székelyföld autonómiát szeretne” – hangsúlyozta Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, a Székelyudvarhelyért Alapítvány alapító elnöke a budapesti bemutatón.
A székelységet fejezi ki
Hozzáfűzte: ez a bélyeg leírja a székelység Istenhez való ragaszkodását, bemutatja az összetartozás legfelemelőbb érzését, mindazt, amelyet Csíksomlyón megtapasztalhatnak a résztvevők.
Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke elmondta: a bélyegek szeretetével, gyűjtésével az ember megtanulja az apró dolgokra való figyelést és a pontosságot, mindez hozzájárul ahhoz, hogy különb emberré váljon azoknál, akiket a kis dolgok nem érdekelnek.
A Székelyudvarhelyért Alapítvány megbízásából készült emlékívre és levélzáró bélyegre Csíksomlyóhoz kötődő motívumok és székely nemzeti motívumok kerültek Baticz Barnabás grafikusművész tervezésében. A bélyegen a csíksomlyói templomban őrzött Mária-szobor és a székely címer látható, valamint a Székelyföld felirat szerepel rajta magyarul és rovásírással. A bélyeggel nem lehet postai küldeményt bérmentesíteni, de a kibocsátó úgy véli, bélyeggyűjtők számára értékes filatéliai termék lehet. A levélzárót 25 darabos ívben vásárolhatják meg az érdeklődők, és ötezer sorszámozott emlékívet is forgalomba hoznak.
A bélyeget kibocsátó szervezet korábbi közlése szerint, az első székely bélyeg az autonómiatörekvésekre szeretné felhívni a figyelmet. „Azt üzeni, hogy egy ezer éve a Kárpát-medencében élő nemzeti közösség önrendelkezésre vágyik, Székelyföld Európa részeként akar autonómiát, önrendelkezést saját ügyeiben ugyanúgy, mint a dél-tiroliak, a katalánok vagy a Finnországhoz tartozó Aland-szigeteken élő svédek”.
Utolértük az 1990-es évek úttörőit?
Most pedig nézzük, milyen a legelső székely bélyeg (nem merjük azt írni, hogy legeslegelső, mert még sok minden kiderülhet). Amikor június elején felröppent a hír, hogy készül az első székely bélyeg, a székelykeresztúri Székely Ifjak Fórumának (SZIF) egyik alapítója, Barabás István azonnal feltett a Facebook-ra egy képet, amelyen – egy neki címzett levélen – egy, a Székely Posta által kiadott bélyeg található, amit az angol posta a maga alapos módján le is pecsételt.
Barabást nem sikerült elérnünk, hogy megkérdezzük, ki küldhette neki a levelet – aki egyben a bélyeg készítője is lehet –, ám feltételezésünk szerint Borbély Leventéről van szó, aki az Egyesült Királyságban él. Azoknak, akiknek rövid a memóriájuk, vagy még túl fiatalok voltak, elmondjuk, ő az, aki 1990-ben a székely nép önálló nemzetként való megfogalmazásáért szállt síkra. Barabás és Borbély szervezete volt az, amely az első rovásírásos helységnévtáblát kitette, méghozzá Székelykeresztúron – akkor az RMDSZ-es városvezetés azt felháborodottan levette. Ma jutottunk oda, hogy ezt természetesnek vesszük...
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Bemutatták az első székely bélyeget
Bemutatták szerdán – kiadói szerint – az első székely bélyeget, amelyen Csíksomlyóhoz kötődő, valamint székely nemzeti motívumok láthatók. Ugyanakkor mi már több mint egy hónapja tudjuk, hogy az 1990-es évek legelején Barabás István, a legendás székelykeresztúri Székely Ifjak Fóruma (SZIF) egyik alapítójának bélyege volt a legelső.
„A bélyegek nem csupán postai értékcikkek, hanem a kibocsátó ország vagy nemzeti közösség kulturális névjegyei. Az első székely bélyeg üzenete az, hogy Székelyföld autonómiát szeretne” – hangsúlyozta Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, a Székelyudvarhelyért Alapítvány alapító elnöke a budapesti bemutatón.
A székelységet fejezi ki
Hozzáfűzte: ez a bélyeg leírja a székelység Istenhez való ragaszkodását, bemutatja az összetartozás legfelemelőbb érzését, mindazt, amelyet Csíksomlyón megtapasztalhatnak a résztvevők.
Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke elmondta: a bélyegek szeretetével, gyűjtésével az ember megtanulja az apró dolgokra való figyelést és a pontosságot, mindez hozzájárul ahhoz, hogy különb emberré váljon azoknál, akiket a kis dolgok nem érdekelnek.
A Székelyudvarhelyért Alapítvány megbízásából készült emlékívre és levélzáró bélyegre Csíksomlyóhoz kötődő motívumok és székely nemzeti motívumok kerültek Baticz Barnabás grafikusművész tervezésében. A bélyegen a csíksomlyói templomban őrzött Mária-szobor és a székely címer látható, valamint a Székelyföld felirat szerepel rajta magyarul és rovásírással. A bélyeggel nem lehet postai küldeményt bérmentesíteni, de a kibocsátó úgy véli, bélyeggyűjtők számára értékes filatéliai termék lehet. A levélzárót 25 darabos ívben vásárolhatják meg az érdeklődők, és ötezer sorszámozott emlékívet is forgalomba hoznak.
A bélyeget kibocsátó szervezet korábbi közlése szerint, az első székely bélyeg az autonómiatörekvésekre szeretné felhívni a figyelmet. „Azt üzeni, hogy egy ezer éve a Kárpát-medencében élő nemzeti közösség önrendelkezésre vágyik, Székelyföld Európa részeként akar autonómiát, önrendelkezést saját ügyeiben ugyanúgy, mint a dél-tiroliak, a katalánok vagy a Finnországhoz tartozó Aland-szigeteken élő svédek”.
Utolértük az 1990-es évek úttörőit?
Most pedig nézzük, milyen a legelső székely bélyeg (nem merjük azt írni, hogy legeslegelső, mert még sok minden kiderülhet). Amikor június elején felröppent a hír, hogy készül az első székely bélyeg, a székelykeresztúri Székely Ifjak Fórumának (SZIF) egyik alapítója, Barabás István azonnal feltett a Facebook-ra egy képet, amelyen – egy neki címzett levélen – egy, a Székely Posta által kiadott bélyeg található, amit az angol posta a maga alapos módján le is pecsételt.
Barabást nem sikerült elérnünk, hogy megkérdezzük, ki küldhette neki a levelet – aki egyben a bélyeg készítője is lehet –, ám feltételezésünk szerint Borbély Leventéről van szó, aki az Egyesült Királyságban él. Azoknak, akiknek rövid a memóriájuk, vagy még túl fiatalok voltak, elmondjuk, ő az, aki 1990-ben a székely nép önálló nemzetként való megfogalmazásáért szállt síkra. Barabás és Borbély szervezete volt az, amely az első rovásírásos helységnévtáblát kitette, méghozzá Székelykeresztúron – akkor az RMDSZ-es városvezetés azt felháborodottan levette. Ma jutottunk oda, hogy ezt természetesnek vesszük...
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. szeptember 6.
Szeretni kell ezt a népet
Id. Hegyi István szívügyének tekintette a népszolgálatot, 1940 és 1944 között nem mozdult el akkori szolgálati helyéről, Petekről; később évtizedeken át lelkész-esperesként működött Székelyudvarhelyen; 1989 őszén - több jeles erdélyi személyiséggel együtt - maga is aláírta a falurombolás, a totalitárius rendszer ellen tiltakozó és Tőkés László temesvári református mellett kiálló petíciót.
Születésének századik, halálának tizedik évfordulója alkalmából az Udvarhelyszéken és Erdélyben széles körben ismert és köztiszteletnek örvendő református esperes-lelkipásztorra emlékezünk.
Hegyi István emlékére (1914-2004)
Hivatástudata, példamutató emberi helytállása sugallta az ezredforduló körüli években a Székelyudvarhelyért Alapítványnak, hogy portrékötetet jelentessen meg Hegyi István gazdag életútjáról. A megrendelt kézirat ugyan elkészült még az interjúalany életében, nyomdai megjelenését azonban a mai nap is várják gyermekei, unokái, rokonai, pályatársai, volt hívei, erdélyi és magyarországi ismerősei, sőt: maga a szerző is.
Petek, Székelyudvarhely, Nagyenyed, Kolozsvár, újból Petek és újból Székelyudvarhely. Ezek voltak sorrendben élete fontosabb és meghatározó állomásai. Alig volt néhány éves, amikor még a felnőtt számára is felfoghatatlan dolog történt: nem mozdultak sehova a faluból, még édesapja parókiájáról sem, mégis egy reggelen más országban ébredt a család. Akárcsak még sok más száz- meg százezer magyar család. A későbbiekben a nemzettragédia felfogásában, feldolgozásában a veleszületett adottsága mellett segített neki a szülői ház, az udvarhelyi és nagyenyedi református kollégium, a kolozsvári egyetem, s nem utolsó sorban az állandó tanulás, önképzés. Fiatal lelkipásztorként látva az erdélyi szórványmagyarság lesújtó helyzetét, utazó titkári beosztást vállalt, hogy felmérhesse a magyar nyelvű iskolahálózat hiánya miatt is létező gondokat, és azokról tájékoztassa feletteseit, volt professzorait. Ravasz László püspöktől tanulta és vallotta, hogy a falu nagy erőtartalékot jelent nemzeti közösségünknek. Ezzel a hittel kapcsolódott be az 1930-as években a falukutató mozgalomba.
A népi írók hatása, különösen a Németh Lászlóé meghatározó volt gondolkodás- és látásmódjában. Lelkipásztorként, esperesként is mindig azt tartotta: nagyon fontos a néppel való törődés. Székelyudvarhelyre kerülése (1958) után első dolga híveinek felkeresése volt. Minden családról mindent tudott. Az utcán is megállt beszélgetni híveivel, megkérdezte: hogy van a család, a gyermekek járnak-e iskolába, hogy tanulnak, beteg-e valaki stb. Annak ellenére, hogy mindig kritikus szemmel nézte a társadalmi folyamatokat, hazait, magyarországit, európait egyaránt, látta a hibákat és elégedetlen volt a magyar sorskérdések kezelésével, a magyar-magyar viszonnyal, kijelentette: szeretni kell ezt a népet minden gyarlóságával együtt. Megindítóan szép és tartalmas vallomás. Őszinte, igaz. Igaz, mert olyan ember mondta, aki egész életében bizonyíthatóan szívügyének tekintette a népszolgálatot, elsősorban szülőföldje népének szolgálatát.
Emberi tartását, népéhez és a faluhoz való hűségét jól példázza az 1989-es – aláírásával igazolható – szembefordulása a diktatúra faluromboló politikájával. Vállalva a meghurcolást, a zaklatást. Huszonhat évi udvarhelyi szolgálata alatt 3390 gyermeket keresztelt, 2398 fiatal konfirmált, 1142 párt esketett és 1298 halottat temetett. Nagyenyeden 1942-ben jelent meg nyomtatásban A falusi lelkipásztor sajátos feladata című tanulmánya, amely ma is útmutatóul szolgálhat különösen a fiatal – falusi gyülekezetben szolgáló – pályatársaknak. 1999-ben állami kitüntetést vehetett át Budapesten Orbán Viktor kormányfőtől a kisebbségi közéletben kifejtett munkásságáért.
Most Ő is, a néhai lelkipásztor, sokak/sokunk Pista bácsija, valahol fenn az Égben Wass Alberttel, Németh Lászlóval, Makkai és Ravasz püspökkel, Soos Gézával és Reményik Sándorral szorgalmasan olajozza a csillagok tengelyét…Hogy legyen igazi csillagfordulás!
Gondoljunk Rá kegyelettel, áhítatos tisztelettel.
Komoróczy György, Székelyhon.ro
Id. Hegyi István szívügyének tekintette a népszolgálatot, 1940 és 1944 között nem mozdult el akkori szolgálati helyéről, Petekről; később évtizedeken át lelkész-esperesként működött Székelyudvarhelyen; 1989 őszén - több jeles erdélyi személyiséggel együtt - maga is aláírta a falurombolás, a totalitárius rendszer ellen tiltakozó és Tőkés László temesvári református mellett kiálló petíciót.
Születésének századik, halálának tizedik évfordulója alkalmából az Udvarhelyszéken és Erdélyben széles körben ismert és köztiszteletnek örvendő református esperes-lelkipásztorra emlékezünk.
Hegyi István emlékére (1914-2004)
Hivatástudata, példamutató emberi helytállása sugallta az ezredforduló körüli években a Székelyudvarhelyért Alapítványnak, hogy portrékötetet jelentessen meg Hegyi István gazdag életútjáról. A megrendelt kézirat ugyan elkészült még az interjúalany életében, nyomdai megjelenését azonban a mai nap is várják gyermekei, unokái, rokonai, pályatársai, volt hívei, erdélyi és magyarországi ismerősei, sőt: maga a szerző is.
Petek, Székelyudvarhely, Nagyenyed, Kolozsvár, újból Petek és újból Székelyudvarhely. Ezek voltak sorrendben élete fontosabb és meghatározó állomásai. Alig volt néhány éves, amikor még a felnőtt számára is felfoghatatlan dolog történt: nem mozdultak sehova a faluból, még édesapja parókiájáról sem, mégis egy reggelen más országban ébredt a család. Akárcsak még sok más száz- meg százezer magyar család. A későbbiekben a nemzettragédia felfogásában, feldolgozásában a veleszületett adottsága mellett segített neki a szülői ház, az udvarhelyi és nagyenyedi református kollégium, a kolozsvári egyetem, s nem utolsó sorban az állandó tanulás, önképzés. Fiatal lelkipásztorként látva az erdélyi szórványmagyarság lesújtó helyzetét, utazó titkári beosztást vállalt, hogy felmérhesse a magyar nyelvű iskolahálózat hiánya miatt is létező gondokat, és azokról tájékoztassa feletteseit, volt professzorait. Ravasz László püspöktől tanulta és vallotta, hogy a falu nagy erőtartalékot jelent nemzeti közösségünknek. Ezzel a hittel kapcsolódott be az 1930-as években a falukutató mozgalomba.
A népi írók hatása, különösen a Németh Lászlóé meghatározó volt gondolkodás- és látásmódjában. Lelkipásztorként, esperesként is mindig azt tartotta: nagyon fontos a néppel való törődés. Székelyudvarhelyre kerülése (1958) után első dolga híveinek felkeresése volt. Minden családról mindent tudott. Az utcán is megállt beszélgetni híveivel, megkérdezte: hogy van a család, a gyermekek járnak-e iskolába, hogy tanulnak, beteg-e valaki stb. Annak ellenére, hogy mindig kritikus szemmel nézte a társadalmi folyamatokat, hazait, magyarországit, európait egyaránt, látta a hibákat és elégedetlen volt a magyar sorskérdések kezelésével, a magyar-magyar viszonnyal, kijelentette: szeretni kell ezt a népet minden gyarlóságával együtt. Megindítóan szép és tartalmas vallomás. Őszinte, igaz. Igaz, mert olyan ember mondta, aki egész életében bizonyíthatóan szívügyének tekintette a népszolgálatot, elsősorban szülőföldje népének szolgálatát.
Emberi tartását, népéhez és a faluhoz való hűségét jól példázza az 1989-es – aláírásával igazolható – szembefordulása a diktatúra faluromboló politikájával. Vállalva a meghurcolást, a zaklatást. Huszonhat évi udvarhelyi szolgálata alatt 3390 gyermeket keresztelt, 2398 fiatal konfirmált, 1142 párt esketett és 1298 halottat temetett. Nagyenyeden 1942-ben jelent meg nyomtatásban A falusi lelkipásztor sajátos feladata című tanulmánya, amely ma is útmutatóul szolgálhat különösen a fiatal – falusi gyülekezetben szolgáló – pályatársaknak. 1999-ben állami kitüntetést vehetett át Budapesten Orbán Viktor kormányfőtől a kisebbségi közéletben kifejtett munkásságáért.
Most Ő is, a néhai lelkipásztor, sokak/sokunk Pista bácsija, valahol fenn az Égben Wass Alberttel, Németh Lászlóval, Makkai és Ravasz püspökkel, Soos Gézával és Reményik Sándorral szorgalmasan olajozza a csillagok tengelyét…Hogy legyen igazi csillagfordulás!
Gondoljunk Rá kegyelettel, áhítatos tisztelettel.
Komoróczy György, Székelyhon.ro
2015. június 18.
Komoróczy György: tíz napig bírom Udvarhely nélkül
Komoróczy Györgyöt elsősorban nyelvművelőként, anyanyelvápolóként ismerik nemcsak Székelyudvarhelyen, hanem Erdély- és Kárpát-medence szerte. Volt sajtószóvivő is a városházán a kilencvenes években, de legfőképp állandó nyelvművelő rovatai, kötetei tették ismertté a nevét. Származása miatt nagyon nehéz gyerekkora volt és egyetemi diploma nélkül lett Székelyföld talán legismertebb nyelvművelője. A ma már nyugdíjasként élő Komoróczy Györggyel otthonában – mondanom sem kell: hatalmas könyvespolcok alatt – beszélgettünk.
A Szatmár megyei Domahidán született 1942-ben, a negyvenes évek végén pedig úgy került Székelyudvarhelyre, hogy földbirtokos családját kitelepítették. Hogyan élte meg ezt gyerekfejjel?
Nem volt könnyű és még most sem jó rá visszagondolni, mert szörnyű nagy ijedtséggel járt ez gyereknek, szülőknek, nagyszülőknek, egyaránt.
Egy Moszkvából irányított, összehangolt sztálinista módszerrel az országban ugyanabban az időben egyszerre, éjjel fél háromkor behatoltak a portákra, udvarházakba, kastélyokba az akkori rendszer emberei. Közölték, hogy fél óra alatt el kell hagyni a lakást, a mi esetünkben a nagyanyámék kúriáját, és minden marad, csak egy harminc-negyven kilós csomagot lehetett vinni. Megmondták, hogy a két szomszédos tartomány, Nagybánya és Nagyvárad kivételével mindenhova lehet menni az országon belül a szélrózsa minden irányába.
A pénzt is elvették, csak útiköltséget hagytak, illetve annyit, amennyiből két hétig, amíg munkát talál az ember, meg lehet élni. Zilahon be kellett jelenteni, hogy hová megyünk.
Miért Székelyudvarhelyt választotta a család?
Nekem a fél lábam székely, anyám Patakfalván született, a Molnár család miklósfalvi eredetű, dédnagyapám ott volt tanító. Anyámnak még egy bátyja élt és ideérkeztünk Miklósfalvára. Egy hét múlva kijött egy szekus és közölte, hogy csak városon lehet lakni, akkor anyámnak egy másik rokona fogadott be Udvarhelyen, ott laktunk egymás hegyén-hátán. Kényszerlakhely volt, nem volt szabad elhagyni a város területét.
A szülei hogyan dolgozták fel ezt a helyzetet?
Ki volt adva az is, hogy szigorúan csak fizikai munkát lehetett végezni. Anyámról ahányszor megtudták, hogy kitelepített, annyiszor rúgták ki. Aztán felvették irodai munkára, könyvelésben dolgozott, de ha olyan volt a vezető, rögtön menesztette.
férfiak csak fizikai munkát végezhettek, szegény apám az Építkezési Vállalatnál lapátolt és talicskázott, mint sok más sorstársa. Olyanok voltak, hogy két-három egyetemi diplomával is istállót takarítottak Marosvásárhelyen vagy Kolozsváron. Az apám élete erre rá is ment, 54 éves korában szívinfarktust kapott, mert nem tudta feldolgozni, hogy egyik percről a másikra utcára tesznek és elveszik a vagyonodat. Anyám más eset volt, másképp fogta fel, mert 105 éves koráig élt. Több olyan sorstárs is volt a nők között, akik megérték a 100 év körüli életkort.
Gyakorlatilag kettétörte a gyerekkorát a kitelepítés.
Anyai nagybátyám, aki Érmelléken volt magyar-történelem szakos tanár, segített rajtunk. Én Érsemjénben, Kazinczy Ferenc szülőfalujában jártam ki az általánost, mert itt nem vehettek fel. Székelyhídon „becsempésztek" az ottani gimnáziumba és így már átvehettek az udvarhelyi gimnáziumba, itt jártam ki a középiskolát.
Az érettségin viszont megbuktatott az elnök, mert belenézett a dossziémba. „Hogy kerültek Szatmárból Székelyudvarhelyre?" – kérdezte, majd feltett tizenkét kérdést, hozzá se szagoltam. El voltam nagyon keseredve, de nagybátyám a sarkára állt és leültetett, a nyarat ott töltöttem és tanultam reggeltől estig. Ősszel egy másik elnökkel simán ment minden.
Aztán Resicabányára került, vegyésztechnikus lett. Miért ment oda?
Azért, mert ott békén hagytak. Voltak diáktársaim, akik tudták ezt, ott a kutya sem foglalkozott velünk. Erdélyben az akkori értelmiségiek, akiknek szavuk lehetett volna, nem mutattak a párt ellen ellenállást, irányunkban pedig támogatást. Resicán magyarul felvételizhettünk, nem bajlódtak. Egyetemre akkor még nem mehettem, mert csak 1965-ben jelentették be, hogy vége az osztályharcnak, de akkor olyan nehéz helyzetben voltunk apám halála után, hogy már nem tudtam menni.
Mi szeretett volna lenni, ha mégis lehetősége lett volna?
Gimnazista koromban jogra szerettem volna menni, de hamar változtattam rajta. Érmelléken a Kossuth Rádió Édes anyanyelvünk műsorát mindig hallgattam, ugyanakkor ott találkoztam marosvásárhelyi gyerekekkel és feltűnt, hogy mennyire másképp beszélgetnek, mint a bihariak. Kezdtem kérdezősködni az irodalomtanár nagybátyámtól és lassan-lassan felkeltődött az érdeklődésem, illetve az is hangsúlyt kapott, hogy ez Kazinczy Ferenc szülőfaluja. Megerősödött bennem, hogy ebbe az irányba kellene mennem.
Udvarhelyre hogy került vissza?
A család itt volt, ott pedig nem szerettem, az egy szörnyű gyárváros volt. Szerződést írattak velünk alá, hogy az iskola után három évet ott kell maradni. Maradtam, de nem töltöttem ki, idehaza a József Attilában (ez a mostani Septimia helyén állt egykori fémipari gyártelep, ami a Matricagyárhoz tartozott – szerk. megj.) volt egy laboratórium, oda kerültem, majd a Matricában dolgoztam az irodában.
A nyelvművelői érdeklődésem addig ment, hogy 1970-ben már megjelent az első cikkem az akkori Hargita napilapban. Voltak kolozsvári családi ismerőseink, Gálffy Mózes, Bakó Béla, illetve Cs. Gyimesi Éva egyetemi oktatók. Könyveket küldtek, megmondták, hogy miket tanuljak. Eleinte ők láttak el tanáccsal, útbaigazítással. Szerencsém is volt, mert az egyik budapesti rokonom, Komoróczy Géza ókortörténész, nyelvész egyetemi tanár ellátott a magyar szak egyetemi jegyzeteivel és tankönyveivel még a '70-es évek elején.
Egyre többet kezdett írogatni, aztán nyelvművelő rovata is lett. Milyen visszajelzéseket kapott akkor, milyen hatást értek el a cikkei?
Nem tisztáztam soha magamban, hogy milyen hatást értek el, de voltak visszajelzések, sokan jöttek a matricagyárban az irodisták, mérnökök, műszaki értelmiségiek akkoriban az ötletekkel, mert minden szakszó románul volt, és nem volt kitől megkérdezni a helyes magyar szakkifejezéseket. Idővel az olvasók érdeklődését is felkeltette a rovat, és számos érdekes nyelvi kérdést feltettek. Felismerték, hogy ebben volt egyfajta anyanyelvi, nemzetitudat-erősítő, ennek volt jelentősége.
Amikor Fülöp Lajossal, a keresztúri múzeum igazgatójával megalakítottuk a Nyelvbarátok Körét, akkor nagyon sok felnőtt hallgatónk lett, hiszen helyesírási, nyelvtörténeti versenyeket is rendeztünk. A résztvevők közül később többen szavalók, újságírók lettek vagy a Népszínházban játszottak. Még a bukaresti magyar adás is készített a körről anyagot, de aztán megelégelte a Securitate és meg kellett szüntetni.
A rendszerváltás után többet publikálhatott, kötetei jelenhettek meg.
Még azelőtt, 1976-ban megjelent egy Anyanyelvünk művelése című kötet, amit két egyetemi tanár, az említett Gálffy Mózes és Murádin László szerkesztettek és beválogatták egy írásomat abba – ez pedig nagy ösztönző erőt adott, mert Beke Györgyöt és engem kivéve mindenki egyetemi tanár volt a szerzők közül. A nyolcvanas években Szilágyi Sándor kolozsvári nyelvész a Kriterion szerkesztője volt és elvittem neki egy kötetre való kéziratomat, de akkor minden néprajzi, történelmi, nyelvészeti dolog megjelentetését lefújta a „négy elemis akadémikus asszony". Így nem lett semmi belőle, nem sikerült akkor önálló kötetet kiadni, csak a rendszerváltás után, Magyar szavaink nyomában címmel jelent meg az Erdélyi Gondolatnál, Péntek János lektorálta. Később megjelent az Édes anyanyelvünk című könyvem a Pallas-Akadémia kiadásában.
A helytörténet felé is fordult egy idő után, hiszen udvarhelyi anekdota-gyűjteménye is jelent meg. Mennyire szerette meg ezt a várost? Az említett kötetből az látszik, hogy a város múltja is érdekelte.
Udvarhelyt első perctől megszerettem, itt nőttem fel, itt voltam gimnazista. Ha valahova elmegyek külföldre, tíz nap, amit bírok Udvarhely nélkül. Ha elmegyek az Alföldre – mert apai ágon magyarországi a családom – akkor is alig várom, hogy hazajöjjek, négy-öt nap után már kívánkozok haza. Nem tudok meglenni Udvarhely nélkül. Annak idején hallottam a sok sztorit, régi iparosok, melósok, műhelyvezetők történeteit vagy a kocsmában a tanárok, orvosok, kereskedők, az udvarhelyi polgárok sztorijait, ezeket fiatalon hallgattam és megjegyeztem.
Már felnőtt korunkban össze-összeültünk újságírókul egy-egy sörre, beszélgettünk Lőrincz Gyurkával és Oláh Pistával, s akkor jött az ötlet, hogy ezeket le kellene írni. Az igazi lökést Schiau Cornel főgépész adta, szintén kitelepített sorstárs volt, aki azt mondta a Fényes Vendéglő söntésében: „Te, Gyuri, az mind szép, mind jó, hogy te írni a magyar nyelv az újságba, le a kalap! De meg kéne írni az a sok sztori, az a sok átverés, a sok kib...ás, ami történt! Kórház, kocsma, iskola!" Két kötet is megjelent, valószínű, hogy lesz belőle egy harmadik is.
Írt életpályakötetet Maszelka Jánosról és Mátéffy Béláról is, illetve előkészületben van egy hasonló néhai Hegyi István lelkipásztorról is. Azt sajnos még nem tudta megjelentetni.
Ugyanabban a sorozatban lenne, mint Mátéffyról és Maszelkáról, ugyanis megrendelésre készítettem ezt is, a Székelyudvarhelyért Alapítvány sorozata ez udvarhelyi, köztiszteletben álló emberekről. De elfogyott a kiadásra szánt pénz, nem tudom, hogy mikor fog megjelenni. Pista bácsi nagyon megérdemelné, hogy megjelenjen, mert nagyon jó szövegeket mondott, nagy élettapasztalata volt, jártas volt nagyon sok kérdésben, nem véletlenül kapott a magyar miniszterelnöktől Kisebbségekért-díjat.
Melyek azok a nyelvi hibák, amelyek gyakran előfordulnak a hétköznapokban? Amelyek még a közéleti szereplők és az újságírók szájában is fel-felbukkannak?
Három nagyobb bajt is említhetnék. Az egyik az, hogy sokan nem tudnak szabadulni a román nyelvi hatástól, sok a szószerinti fordítás, ez sokszor nem jó. Ilyenek az iskolanevek, az intézménynevek. Például a líceum szó magyarul a felekezeti leányközépiskolát jelölte, ilyen iskolatípus ma már nincs. A román liceu mást jelent, az elméleti líceum nálunk gimnázium helyesen. A pedagógiai líceum sem helyes, mert az tanítóképző. Magyar nyelvi kérdésben mindenképpen Budapest felé kellene igazodnunk.
Olyan televízióssal is találkoztam, aki azt mondta, hogy Romániában vagyunk, nem lehet úgy mondani... A másik nagy baj az angol hatás, ezt Budapest rovására írom. Sok a fölöslegesen használt angol szó, mint például a team, like, pub stb. Se szeri, se száma a divatszavaknak, az idétlen szórövidítéseknek, igazándi, én úgy gondolom, hogy...; zacsi, ubi, tanci stb. Sajnos, maholnap minden nyelvi rétegbe betör a szleng. A nyelvi bajok kezelésére talán az anyanyelvi ismeretterjesztés a legjobb módszer.
A közember, akinek szakmailag nincs köze a nyelvműveléshez, mit tehet ezen a téren? Van igénye rá?
Ha kimész Székelyvarságra, és szóba állsz egy olyan atyafival, akit nem érintett meg a város szele, az úgy beszél, hogy öröm hallgatni. A legfelsőbb réteggel, az irodalmi nyelvvel sincs baj. A sajtónyelv azért más, mert minden nyelvi réteggel érintkezik, ott arra kell vigyázni, hogy ne érje káros, nyelvünk szellemének ártó román hatás. A szülő azt teheti, hogy figyelmezteti gyermekét, hogy a fűtőtest az fűtőtest és nem kalorifer vagy a tasak/zacskó nem punga, a bérlet nem abonament, a járdaszegély/útszegély nem bordúra és így tovább Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)
Komoróczy Györgyöt elsősorban nyelvművelőként, anyanyelvápolóként ismerik nemcsak Székelyudvarhelyen, hanem Erdély- és Kárpát-medence szerte. Volt sajtószóvivő is a városházán a kilencvenes években, de legfőképp állandó nyelvművelő rovatai, kötetei tették ismertté a nevét. Származása miatt nagyon nehéz gyerekkora volt és egyetemi diploma nélkül lett Székelyföld talán legismertebb nyelvművelője. A ma már nyugdíjasként élő Komoróczy Györggyel otthonában – mondanom sem kell: hatalmas könyvespolcok alatt – beszélgettünk.
A Szatmár megyei Domahidán született 1942-ben, a negyvenes évek végén pedig úgy került Székelyudvarhelyre, hogy földbirtokos családját kitelepítették. Hogyan élte meg ezt gyerekfejjel?
Nem volt könnyű és még most sem jó rá visszagondolni, mert szörnyű nagy ijedtséggel járt ez gyereknek, szülőknek, nagyszülőknek, egyaránt.
Egy Moszkvából irányított, összehangolt sztálinista módszerrel az országban ugyanabban az időben egyszerre, éjjel fél háromkor behatoltak a portákra, udvarházakba, kastélyokba az akkori rendszer emberei. Közölték, hogy fél óra alatt el kell hagyni a lakást, a mi esetünkben a nagyanyámék kúriáját, és minden marad, csak egy harminc-negyven kilós csomagot lehetett vinni. Megmondták, hogy a két szomszédos tartomány, Nagybánya és Nagyvárad kivételével mindenhova lehet menni az országon belül a szélrózsa minden irányába.
A pénzt is elvették, csak útiköltséget hagytak, illetve annyit, amennyiből két hétig, amíg munkát talál az ember, meg lehet élni. Zilahon be kellett jelenteni, hogy hová megyünk.
Miért Székelyudvarhelyt választotta a család?
Nekem a fél lábam székely, anyám Patakfalván született, a Molnár család miklósfalvi eredetű, dédnagyapám ott volt tanító. Anyámnak még egy bátyja élt és ideérkeztünk Miklósfalvára. Egy hét múlva kijött egy szekus és közölte, hogy csak városon lehet lakni, akkor anyámnak egy másik rokona fogadott be Udvarhelyen, ott laktunk egymás hegyén-hátán. Kényszerlakhely volt, nem volt szabad elhagyni a város területét.
A szülei hogyan dolgozták fel ezt a helyzetet?
Ki volt adva az is, hogy szigorúan csak fizikai munkát lehetett végezni. Anyámról ahányszor megtudták, hogy kitelepített, annyiszor rúgták ki. Aztán felvették irodai munkára, könyvelésben dolgozott, de ha olyan volt a vezető, rögtön menesztette.
férfiak csak fizikai munkát végezhettek, szegény apám az Építkezési Vállalatnál lapátolt és talicskázott, mint sok más sorstársa. Olyanok voltak, hogy két-három egyetemi diplomával is istállót takarítottak Marosvásárhelyen vagy Kolozsváron. Az apám élete erre rá is ment, 54 éves korában szívinfarktust kapott, mert nem tudta feldolgozni, hogy egyik percről a másikra utcára tesznek és elveszik a vagyonodat. Anyám más eset volt, másképp fogta fel, mert 105 éves koráig élt. Több olyan sorstárs is volt a nők között, akik megérték a 100 év körüli életkort.
Gyakorlatilag kettétörte a gyerekkorát a kitelepítés.
Anyai nagybátyám, aki Érmelléken volt magyar-történelem szakos tanár, segített rajtunk. Én Érsemjénben, Kazinczy Ferenc szülőfalujában jártam ki az általánost, mert itt nem vehettek fel. Székelyhídon „becsempésztek" az ottani gimnáziumba és így már átvehettek az udvarhelyi gimnáziumba, itt jártam ki a középiskolát.
Az érettségin viszont megbuktatott az elnök, mert belenézett a dossziémba. „Hogy kerültek Szatmárból Székelyudvarhelyre?" – kérdezte, majd feltett tizenkét kérdést, hozzá se szagoltam. El voltam nagyon keseredve, de nagybátyám a sarkára állt és leültetett, a nyarat ott töltöttem és tanultam reggeltől estig. Ősszel egy másik elnökkel simán ment minden.
Aztán Resicabányára került, vegyésztechnikus lett. Miért ment oda?
Azért, mert ott békén hagytak. Voltak diáktársaim, akik tudták ezt, ott a kutya sem foglalkozott velünk. Erdélyben az akkori értelmiségiek, akiknek szavuk lehetett volna, nem mutattak a párt ellen ellenállást, irányunkban pedig támogatást. Resicán magyarul felvételizhettünk, nem bajlódtak. Egyetemre akkor még nem mehettem, mert csak 1965-ben jelentették be, hogy vége az osztályharcnak, de akkor olyan nehéz helyzetben voltunk apám halála után, hogy már nem tudtam menni.
Mi szeretett volna lenni, ha mégis lehetősége lett volna?
Gimnazista koromban jogra szerettem volna menni, de hamar változtattam rajta. Érmelléken a Kossuth Rádió Édes anyanyelvünk műsorát mindig hallgattam, ugyanakkor ott találkoztam marosvásárhelyi gyerekekkel és feltűnt, hogy mennyire másképp beszélgetnek, mint a bihariak. Kezdtem kérdezősködni az irodalomtanár nagybátyámtól és lassan-lassan felkeltődött az érdeklődésem, illetve az is hangsúlyt kapott, hogy ez Kazinczy Ferenc szülőfaluja. Megerősödött bennem, hogy ebbe az irányba kellene mennem.
Udvarhelyre hogy került vissza?
A család itt volt, ott pedig nem szerettem, az egy szörnyű gyárváros volt. Szerződést írattak velünk alá, hogy az iskola után három évet ott kell maradni. Maradtam, de nem töltöttem ki, idehaza a József Attilában (ez a mostani Septimia helyén állt egykori fémipari gyártelep, ami a Matricagyárhoz tartozott – szerk. megj.) volt egy laboratórium, oda kerültem, majd a Matricában dolgoztam az irodában.
A nyelvművelői érdeklődésem addig ment, hogy 1970-ben már megjelent az első cikkem az akkori Hargita napilapban. Voltak kolozsvári családi ismerőseink, Gálffy Mózes, Bakó Béla, illetve Cs. Gyimesi Éva egyetemi oktatók. Könyveket küldtek, megmondták, hogy miket tanuljak. Eleinte ők láttak el tanáccsal, útbaigazítással. Szerencsém is volt, mert az egyik budapesti rokonom, Komoróczy Géza ókortörténész, nyelvész egyetemi tanár ellátott a magyar szak egyetemi jegyzeteivel és tankönyveivel még a '70-es évek elején.
Egyre többet kezdett írogatni, aztán nyelvművelő rovata is lett. Milyen visszajelzéseket kapott akkor, milyen hatást értek el a cikkei?
Nem tisztáztam soha magamban, hogy milyen hatást értek el, de voltak visszajelzések, sokan jöttek a matricagyárban az irodisták, mérnökök, műszaki értelmiségiek akkoriban az ötletekkel, mert minden szakszó románul volt, és nem volt kitől megkérdezni a helyes magyar szakkifejezéseket. Idővel az olvasók érdeklődését is felkeltette a rovat, és számos érdekes nyelvi kérdést feltettek. Felismerték, hogy ebben volt egyfajta anyanyelvi, nemzetitudat-erősítő, ennek volt jelentősége.
Amikor Fülöp Lajossal, a keresztúri múzeum igazgatójával megalakítottuk a Nyelvbarátok Körét, akkor nagyon sok felnőtt hallgatónk lett, hiszen helyesírási, nyelvtörténeti versenyeket is rendeztünk. A résztvevők közül később többen szavalók, újságírók lettek vagy a Népszínházban játszottak. Még a bukaresti magyar adás is készített a körről anyagot, de aztán megelégelte a Securitate és meg kellett szüntetni.
A rendszerváltás után többet publikálhatott, kötetei jelenhettek meg.
Még azelőtt, 1976-ban megjelent egy Anyanyelvünk művelése című kötet, amit két egyetemi tanár, az említett Gálffy Mózes és Murádin László szerkesztettek és beválogatták egy írásomat abba – ez pedig nagy ösztönző erőt adott, mert Beke Györgyöt és engem kivéve mindenki egyetemi tanár volt a szerzők közül. A nyolcvanas években Szilágyi Sándor kolozsvári nyelvész a Kriterion szerkesztője volt és elvittem neki egy kötetre való kéziratomat, de akkor minden néprajzi, történelmi, nyelvészeti dolog megjelentetését lefújta a „négy elemis akadémikus asszony". Így nem lett semmi belőle, nem sikerült akkor önálló kötetet kiadni, csak a rendszerváltás után, Magyar szavaink nyomában címmel jelent meg az Erdélyi Gondolatnál, Péntek János lektorálta. Később megjelent az Édes anyanyelvünk című könyvem a Pallas-Akadémia kiadásában.
A helytörténet felé is fordult egy idő után, hiszen udvarhelyi anekdota-gyűjteménye is jelent meg. Mennyire szerette meg ezt a várost? Az említett kötetből az látszik, hogy a város múltja is érdekelte.
Udvarhelyt első perctől megszerettem, itt nőttem fel, itt voltam gimnazista. Ha valahova elmegyek külföldre, tíz nap, amit bírok Udvarhely nélkül. Ha elmegyek az Alföldre – mert apai ágon magyarországi a családom – akkor is alig várom, hogy hazajöjjek, négy-öt nap után már kívánkozok haza. Nem tudok meglenni Udvarhely nélkül. Annak idején hallottam a sok sztorit, régi iparosok, melósok, műhelyvezetők történeteit vagy a kocsmában a tanárok, orvosok, kereskedők, az udvarhelyi polgárok sztorijait, ezeket fiatalon hallgattam és megjegyeztem.
Már felnőtt korunkban össze-összeültünk újságírókul egy-egy sörre, beszélgettünk Lőrincz Gyurkával és Oláh Pistával, s akkor jött az ötlet, hogy ezeket le kellene írni. Az igazi lökést Schiau Cornel főgépész adta, szintén kitelepített sorstárs volt, aki azt mondta a Fényes Vendéglő söntésében: „Te, Gyuri, az mind szép, mind jó, hogy te írni a magyar nyelv az újságba, le a kalap! De meg kéne írni az a sok sztori, az a sok átverés, a sok kib...ás, ami történt! Kórház, kocsma, iskola!" Két kötet is megjelent, valószínű, hogy lesz belőle egy harmadik is.
Írt életpályakötetet Maszelka Jánosról és Mátéffy Béláról is, illetve előkészületben van egy hasonló néhai Hegyi István lelkipásztorról is. Azt sajnos még nem tudta megjelentetni.
Ugyanabban a sorozatban lenne, mint Mátéffyról és Maszelkáról, ugyanis megrendelésre készítettem ezt is, a Székelyudvarhelyért Alapítvány sorozata ez udvarhelyi, köztiszteletben álló emberekről. De elfogyott a kiadásra szánt pénz, nem tudom, hogy mikor fog megjelenni. Pista bácsi nagyon megérdemelné, hogy megjelenjen, mert nagyon jó szövegeket mondott, nagy élettapasztalata volt, jártas volt nagyon sok kérdésben, nem véletlenül kapott a magyar miniszterelnöktől Kisebbségekért-díjat.
Melyek azok a nyelvi hibák, amelyek gyakran előfordulnak a hétköznapokban? Amelyek még a közéleti szereplők és az újságírók szájában is fel-felbukkannak?
Három nagyobb bajt is említhetnék. Az egyik az, hogy sokan nem tudnak szabadulni a román nyelvi hatástól, sok a szószerinti fordítás, ez sokszor nem jó. Ilyenek az iskolanevek, az intézménynevek. Például a líceum szó magyarul a felekezeti leányközépiskolát jelölte, ilyen iskolatípus ma már nincs. A román liceu mást jelent, az elméleti líceum nálunk gimnázium helyesen. A pedagógiai líceum sem helyes, mert az tanítóképző. Magyar nyelvi kérdésben mindenképpen Budapest felé kellene igazodnunk.
Olyan televízióssal is találkoztam, aki azt mondta, hogy Romániában vagyunk, nem lehet úgy mondani... A másik nagy baj az angol hatás, ezt Budapest rovására írom. Sok a fölöslegesen használt angol szó, mint például a team, like, pub stb. Se szeri, se száma a divatszavaknak, az idétlen szórövidítéseknek, igazándi, én úgy gondolom, hogy...; zacsi, ubi, tanci stb. Sajnos, maholnap minden nyelvi rétegbe betör a szleng. A nyelvi bajok kezelésére talán az anyanyelvi ismeretterjesztés a legjobb módszer.
A közember, akinek szakmailag nincs köze a nyelvműveléshez, mit tehet ezen a téren? Van igénye rá?
Ha kimész Székelyvarságra, és szóba állsz egy olyan atyafival, akit nem érintett meg a város szele, az úgy beszél, hogy öröm hallgatni. A legfelsőbb réteggel, az irodalmi nyelvvel sincs baj. A sajtónyelv azért más, mert minden nyelvi réteggel érintkezik, ott arra kell vigyázni, hogy ne érje káros, nyelvünk szellemének ártó román hatás. A szülő azt teheti, hogy figyelmezteti gyermekét, hogy a fűtőtest az fűtőtest és nem kalorifer vagy a tasak/zacskó nem punga, a bérlet nem abonament, a járdaszegély/útszegély nem bordúra és így tovább Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)
2015. június 28.
Három felsőoktatási intézmény udvarhelyi évfolyamát búcsúztatták
„Aki itthon tanul, az nagyobb eséllyel itthon is marad” – adtak hangot reményeiknek az intézményvezetők a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központ végzőseinek ballagásán, péntek délután a városháza Szent István Termében. A zsúfolásig telt teremben két alapképzéses és egy mesteris csoporttól búcsúztak el az egyetemek képviselői.
Három felsőoktatási intézmény negyven alap- és mesterképzéses végzősét búcsúztatták el pénteken délutánt hat órakor Székelyudvarhelyen, a városháza Szent István Termében. Az immár tizenhét éve működő MÜTF Oktatási Központban, az Edutus Főiskola, a Budapesti Gazdasági Főiskola, illetve a Széchenyi István Egyetem székelyudvarhelyi tagozatain a végzős hallgatók kereskedelem-marketing és turizmus-vendéglátás alapszakon, valamint vezetés-szervezés mesterképzésen tanulhattak. A választott szakokon elsajátított ismereteikről az elmúlt héten kellett számot adniuk az államvizsga-bizottság előtt, melynek elnöke idén Szász Jenő, a Székelyudvarhelyért Alapítvány és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője volt.
A ballagási ünnepségen ő is szólt a végzősökhöz, Ilyés Ferenc, a MÜTF marketing- és tanulmányi igazgatója, Jandala Csilla, az Edutus Főiskola rektora, Papp Ilona, a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karának dékánja, illetve Jancsik András, a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának dékánja mellett. „Magyar jövő csak a Kárpát-medencében van” – fogalmazott, utalva a fiatalok elvándorlására, és rávilágított, sem Londont, sem az Egyesült Államokat nem lehet elmagyarosítani.
A felsőoktatási intézmények képviselői értékes gondolatokkal, számos jókívánsággal engedték útjukra az egyetemi padokat elhagyó hallgatókat. Jandala Csilla beszámolt az Edutus Főiskola eddigi és a közeljövőben várható megvalósításairól, majd sok sikert kívánt a végzősöknek karrierjükhöz, a viszontlátás reményében bízva. Papp Ilona a győri Széchenyi István Egyetem dolgozóiról elmondta, hogy míg korábban tartottak az idáig vezető hétszáz kilométeres út megtételétől, mostanra alig várják, hogy Udvarhelyre jöhessenek. A dékán méltatta a MÜTF működő elképzelését, hogy egy oktatási központban több felsőoktatási intézmény által kínált tudást tesz elérhetővé az udvarhelyszéki diákoknak. Jancsik András rámutatott: első alkalommal búcsúztatnak udvarhelyi turizmus-vendéglátás szakosokat. Emlékeztetett arra, hogy a diploma megszerzése révén még nem váltak szakemberekké, de a dokumentum bizonyítja, hogy a megszerzett tudás képessé teszi őket erre. Megújuló lelkierőt kívánt nekik, amely által sikeresek lehetnek.
A diplomaátadás után a hallgatók búcsúztak verssel és megható ünnepi beszédekkel, ezek révén köszönték meg oktatóiknak, szeretteiknek a támogatást. A székelyudvarhelyi önkormányzat is megajándékozta a szakok kiemelkedő teljesítményű végzőseit, ezt követően a fiatalok végre a levegőbe dobhatták kalapjukat. Az ünnepséget Antalfi József zongorajátéka színesítette.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro
„Aki itthon tanul, az nagyobb eséllyel itthon is marad” – adtak hangot reményeiknek az intézményvezetők a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központ végzőseinek ballagásán, péntek délután a városháza Szent István Termében. A zsúfolásig telt teremben két alapképzéses és egy mesteris csoporttól búcsúztak el az egyetemek képviselői.
Három felsőoktatási intézmény negyven alap- és mesterképzéses végzősét búcsúztatták el pénteken délutánt hat órakor Székelyudvarhelyen, a városháza Szent István Termében. Az immár tizenhét éve működő MÜTF Oktatási Központban, az Edutus Főiskola, a Budapesti Gazdasági Főiskola, illetve a Széchenyi István Egyetem székelyudvarhelyi tagozatain a végzős hallgatók kereskedelem-marketing és turizmus-vendéglátás alapszakon, valamint vezetés-szervezés mesterképzésen tanulhattak. A választott szakokon elsajátított ismereteikről az elmúlt héten kellett számot adniuk az államvizsga-bizottság előtt, melynek elnöke idén Szász Jenő, a Székelyudvarhelyért Alapítvány és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője volt.
A ballagási ünnepségen ő is szólt a végzősökhöz, Ilyés Ferenc, a MÜTF marketing- és tanulmányi igazgatója, Jandala Csilla, az Edutus Főiskola rektora, Papp Ilona, a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karának dékánja, illetve Jancsik András, a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának dékánja mellett. „Magyar jövő csak a Kárpát-medencében van” – fogalmazott, utalva a fiatalok elvándorlására, és rávilágított, sem Londont, sem az Egyesült Államokat nem lehet elmagyarosítani.
A felsőoktatási intézmények képviselői értékes gondolatokkal, számos jókívánsággal engedték útjukra az egyetemi padokat elhagyó hallgatókat. Jandala Csilla beszámolt az Edutus Főiskola eddigi és a közeljövőben várható megvalósításairól, majd sok sikert kívánt a végzősöknek karrierjükhöz, a viszontlátás reményében bízva. Papp Ilona a győri Széchenyi István Egyetem dolgozóiról elmondta, hogy míg korábban tartottak az idáig vezető hétszáz kilométeres út megtételétől, mostanra alig várják, hogy Udvarhelyre jöhessenek. A dékán méltatta a MÜTF működő elképzelését, hogy egy oktatási központban több felsőoktatási intézmény által kínált tudást tesz elérhetővé az udvarhelyszéki diákoknak. Jancsik András rámutatott: első alkalommal búcsúztatnak udvarhelyi turizmus-vendéglátás szakosokat. Emlékeztetett arra, hogy a diploma megszerzése révén még nem váltak szakemberekké, de a dokumentum bizonyítja, hogy a megszerzett tudás képessé teszi őket erre. Megújuló lelkierőt kívánt nekik, amely által sikeresek lehetnek.
A diplomaátadás után a hallgatók búcsúztak verssel és megható ünnepi beszédekkel, ezek révén köszönték meg oktatóiknak, szeretteiknek a támogatást. A székelyudvarhelyi önkormányzat is megajándékozta a szakok kiemelkedő teljesítményű végzőseit, ezt követően a fiatalok végre a levegőbe dobhatták kalapjukat. Az ünnepséget Antalfi József zongorajátéka színesítette.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro
2015. augusztus 19.
Őseink példája ad erőt
Székelyföldi helytörténeti körúton a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület
Székelyföldre indult kétnapos helytörténeti körútra a hét végén a marosvásárhelyi Lorántffy Zsuzsanna KulturálisEgyesület. Az idegenvezető szerepét Balás Árpád tanár vállalta el, aki egész úton fáradhatatlanul, színesen, érdekesen magyarázta azoknak a településeknek a történetét, érdekességeit, történelmi jelentőségét, amelyeken áthaladtunk.
Szombaton reggel Marosszentgyörgy irányába indultunk. Az első megálló a marosvécsi várkastélynál volt, ahol a várkertben Kemény János sírjánál helyezték el az egyesület koszorúját. A helyszínt, Kemény Jánost vagy az Erdélyi Helikon íróközösséget nem kell külön bemutatni a Népújság olvasóinak. Elég annyi, hogy ez volt a két világháború közötti időszak legsikeresebb és legrangosabb írói szerveződése.
Innen indultunk tovább a Gyergyói-medence felé.
A ditróiak büszkesége
Az 56 méter hosszú, 23 méter széles, 1000 ülő- és 2000 állóhellyel rendelkező kéttornyú templom Székelyföld messze híres temploma, a ditróiak büszkesége neogótikus stílusban épült, toronymagassága 75 méter. Mindkét tornyán található toronyóra, ami még ma is működőképes. Az ablakkeretek csúcsívesek, ami ugyancsak a neogótikára utal. A templom főoltárát carrarai márványból készült szobrok díszítik: Jézus Szent Szíve, Szent István és Szent László királyok szobrai, a falu szülöttjének, Siklódi Lőrincnek a művei. A szentély és a hajó ablakait, amelyeken a tizenkét apostol látható, Róth Miska, a szentélyt díszítő szekkókat Pauli Erik olasz festő készítette.
A Tatárdomb és a Lázár-kastély
Gyergyószárhegy felé haladva látható a Tatárdomb. A legenda szerint háromezer tatárral vette fel a harcot háromszáz székely 1658-ban Szárhegy határában. Az otthonukat védők legyőzték, megfutamították a tízszeres túlerőben lévő ellenséget. Őseink hősiessége ma is példaként áll előttünk, erőt kell adjon arra, hogy felül tudjunk kerekedni a nehézségeken – áll a felirat.
Gyergyószárhegy élete összefonódott a Lázár család történetével. A Lázár-kastély 1532-ben épült, 1632-ben bővítették. Itt töltötte gyermekkora egy részét Bethlen Gábor. 1499-ben Lázár András pápai bullát kér a helybeli kolostor alapításához. 1665-ben Lázár István egy darab területet a ferences szerzetesek számára bocsátott, ahol kápolnát is építtetett nekik. 1669-ben Kájoni János új épületet emeltetett. 1670-ben egy aranyozott, ezüstözött, festett cifra oltárt is rendeltek a zárda templomába.
Sajnos, a folyamatban levő perek miatt a kastélyba nem tudtunk bemenni.
Örmény templom – Gyergyószentmiklós
A következő megálló a gyergyószentmiklósi örmény templom volt, amelyet lőrésekkel ellátott, szabálytalan vonalú fal övez, keleti és nyugati oldalán két kisebbfajta bástyához hasonló, kívül félkörű, belül szögletes alaprajzú építmény található. A kőfal ablakszerű mélyedéseiben elhelyezett, Krisztus kínszenvedésének jeleneteit ábrázoló értékes fametszetek 1750 körül készülhettek, ezek jelenleg az örmény plébánia épületében találhatók.
Az északi mellékoltárhoz tartozik a templom legértékesebb festménye, amely 1752-ben készült a velencei mechitarista kolostorban. A képen Világosító Szent Gergely, az örmények első katholikosza jelenik meg. Világosító Szent Gergely élete legfontosabb cselekedeteként az addig keresztényüldöző III. Tiridat király megtérítését tartják számon, mely maga után vonta az egész örmény nép kereszténnyé válását.
Ember, vésd szívedbe, hogy ez a föld mindig székely volt és az is marad!
Gyergyóalfalu templomának felirata szerint a templom 1213-ban épült, a 15. században gótikus stílusban átépítették, majd 1766-ban barokkizálták. Egykori védőfalának csak töredéke maradt az 1930. évi restaurálás után. A templomkertben áll az I. és II. világháború áldozatainak emlékműve, a bejárattól jobbra pedig egy zászlótalapzat, amelyet 1942-ben Budapesten élt alfalviak állítottak. Ennek felirata: Ember, vésd szívedbe, hogy ez a föld mindig székely volt és az is marad!
A templomtól jobbra és balra park van, ahol István hitvédő pap, a csíksomlyói pünkösdi búcsú elindítójának szobra látható.
Kossuth-szobor – Gyergyócsomafalva
1894-ben László Gyula indítványozta, hogy Marosvásárhelyen állítsanak szobrot Kossuth Lajosnak. A Bernády György vezette 380 tagú szoborbizottság 1897-ben Köllő Miklós gyergyócsomafalvi szobrászt bízta meg a mű elkészítésével: "Faragja székely kéz az emléket, vezesse vésőjét székely szív, mint ahogy a szobor székely földben álljon". 1899. június 11-én Marosvásárhelyen leplezték le Kossuth Lajos ércszobrát. 1921-ben a román hatalom ledöntötte, 1995-ben a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány közgyűlése kezdeményezte a Kossuth-szobor újbóli felállítását az alkotóművész szülőfalujában. Így 2001-ben került felavatásra Gyergyócsomafalva központjában a Köllő Miklós által alkotott Kossuth-szobor Sántha Csaba által újraalkotott pontos mása. A szobrot is magába foglaló teret ifj. Köllő Miklós műépítész, a szobor alkotójának kései rokona tervezte.
Madéfalván
a madéfalvi veszedelem, azaz a székelyek legyilkolásának emlékét őrző emlékmű megkoszorúzására került sor. A székelyek legyilkolásának emlékét őrző kőoszlopot, Köllő Miklós alkotását, amelynek tetején kitárt szárnyú turulmadár látható, 1905. október 8-án avatták fel.
A szombat esti Csaba királyfi rockopera volt az egyik fontos része a programnak. Délután azonban hatalmas eső kerekedett, órákig zuhogott, már azt hittük, lehetetlen lesz felmenni a csíksomlyói nyeregbe, a pünkösdi búcsúk helyszínére. Végül mégis elállt az eső, és megtartották az előadást. A szállásra való visszatérés csoportunk számára kisebbfajta kalanddal ért fel, de végül mindenki hazaért és elégedetten fogyasztotta a finom vacsorát: zsíros kenyeret vörös hagymával.
A csíksomlyói Mária-szobor 500 éve
Vasárnap délelőtt a Csíki Székely Múzeumba látogattunk, ahol a csíksomlyói kegyszobor 500. évfordulója alkalmából A csíksomlyói Mária-szobor 500 éve – Mária-tisztelet Erdélyben címmel nyílt emlékkiállítás. A kiállítás a Mária-szobor olyan tárgyi emlékeit – a Batthyány Ignác püspök által adományozott fémkoronák és jogar, a Kisjézus ruhácskái, amelyekbe még a 20. század közepéig öltöztették – mutatja be, amelyeket első alkalommal láthat a nagyközönség.
Az emlékezés parkja
Székelyudvarhelyen a szoborpark "lakóit" ismertette Balás Árpád tanár úr. A szobrok 12 ismert történelmi személyiséget – Kós Károly, Bethlen István, Wesselényi Miklós, Bethlen Gábor, Fráter György, Szent László király, Csaba királyfi, Hunyadi János, Báthori István, II. Rákóczi Ferenc, Bem apó, Nyirő József –, valamint tizenharmadikként a névtelen Vándor Székelyt ábrázolják.
Az emlékezés parkjának létrehozója a Székelyudvarhelyért Alapítvány, a szoborparkot 2004- ben avatták fel. Innen mentünk tovább Keresztúrra.
Koszorúzás Petőfi vén körtefájánál
A Gyárfás-kúriában tartózkodott élete utolsó éjszakáján Petőfi Sándor. Sokáig volt Petőfi ittlétének "élő" tanúja az öreg körtefa, amelyet utóbb már csak vaspántok tartottak össze. Helyére a kegyelet új csemetét ültetett, mely előtt emléktáblát helyeztek el Kányádi Sándor négy sorával: "Haldoklik az öreg tanú,/Petőfi vén körtefája./Azt beszélik ő látta volt/ verset írni utoljára."
Késő délután már csak lassítottunk Héjjasfalván Zeyk Domokos szobra előtt, Fehéregyházán az Ispánkútnál, majd Segesvár érintésével, fáradtan, de élményekkel gazdagon érkeztünk haza Marosvásárhelyre.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
Székelyföldi helytörténeti körúton a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület
Székelyföldre indult kétnapos helytörténeti körútra a hét végén a marosvásárhelyi Lorántffy Zsuzsanna KulturálisEgyesület. Az idegenvezető szerepét Balás Árpád tanár vállalta el, aki egész úton fáradhatatlanul, színesen, érdekesen magyarázta azoknak a településeknek a történetét, érdekességeit, történelmi jelentőségét, amelyeken áthaladtunk.
Szombaton reggel Marosszentgyörgy irányába indultunk. Az első megálló a marosvécsi várkastélynál volt, ahol a várkertben Kemény János sírjánál helyezték el az egyesület koszorúját. A helyszínt, Kemény Jánost vagy az Erdélyi Helikon íróközösséget nem kell külön bemutatni a Népújság olvasóinak. Elég annyi, hogy ez volt a két világháború közötti időszak legsikeresebb és legrangosabb írói szerveződése.
Innen indultunk tovább a Gyergyói-medence felé.
A ditróiak büszkesége
Az 56 méter hosszú, 23 méter széles, 1000 ülő- és 2000 állóhellyel rendelkező kéttornyú templom Székelyföld messze híres temploma, a ditróiak büszkesége neogótikus stílusban épült, toronymagassága 75 méter. Mindkét tornyán található toronyóra, ami még ma is működőképes. Az ablakkeretek csúcsívesek, ami ugyancsak a neogótikára utal. A templom főoltárát carrarai márványból készült szobrok díszítik: Jézus Szent Szíve, Szent István és Szent László királyok szobrai, a falu szülöttjének, Siklódi Lőrincnek a művei. A szentély és a hajó ablakait, amelyeken a tizenkét apostol látható, Róth Miska, a szentélyt díszítő szekkókat Pauli Erik olasz festő készítette.
A Tatárdomb és a Lázár-kastély
Gyergyószárhegy felé haladva látható a Tatárdomb. A legenda szerint háromezer tatárral vette fel a harcot háromszáz székely 1658-ban Szárhegy határában. Az otthonukat védők legyőzték, megfutamították a tízszeres túlerőben lévő ellenséget. Őseink hősiessége ma is példaként áll előttünk, erőt kell adjon arra, hogy felül tudjunk kerekedni a nehézségeken – áll a felirat.
Gyergyószárhegy élete összefonódott a Lázár család történetével. A Lázár-kastély 1532-ben épült, 1632-ben bővítették. Itt töltötte gyermekkora egy részét Bethlen Gábor. 1499-ben Lázár András pápai bullát kér a helybeli kolostor alapításához. 1665-ben Lázár István egy darab területet a ferences szerzetesek számára bocsátott, ahol kápolnát is építtetett nekik. 1669-ben Kájoni János új épületet emeltetett. 1670-ben egy aranyozott, ezüstözött, festett cifra oltárt is rendeltek a zárda templomába.
Sajnos, a folyamatban levő perek miatt a kastélyba nem tudtunk bemenni.
Örmény templom – Gyergyószentmiklós
A következő megálló a gyergyószentmiklósi örmény templom volt, amelyet lőrésekkel ellátott, szabálytalan vonalú fal övez, keleti és nyugati oldalán két kisebbfajta bástyához hasonló, kívül félkörű, belül szögletes alaprajzú építmény található. A kőfal ablakszerű mélyedéseiben elhelyezett, Krisztus kínszenvedésének jeleneteit ábrázoló értékes fametszetek 1750 körül készülhettek, ezek jelenleg az örmény plébánia épületében találhatók.
Az északi mellékoltárhoz tartozik a templom legértékesebb festménye, amely 1752-ben készült a velencei mechitarista kolostorban. A képen Világosító Szent Gergely, az örmények első katholikosza jelenik meg. Világosító Szent Gergely élete legfontosabb cselekedeteként az addig keresztényüldöző III. Tiridat király megtérítését tartják számon, mely maga után vonta az egész örmény nép kereszténnyé válását.
Ember, vésd szívedbe, hogy ez a föld mindig székely volt és az is marad!
Gyergyóalfalu templomának felirata szerint a templom 1213-ban épült, a 15. században gótikus stílusban átépítették, majd 1766-ban barokkizálták. Egykori védőfalának csak töredéke maradt az 1930. évi restaurálás után. A templomkertben áll az I. és II. világháború áldozatainak emlékműve, a bejárattól jobbra pedig egy zászlótalapzat, amelyet 1942-ben Budapesten élt alfalviak állítottak. Ennek felirata: Ember, vésd szívedbe, hogy ez a föld mindig székely volt és az is marad!
A templomtól jobbra és balra park van, ahol István hitvédő pap, a csíksomlyói pünkösdi búcsú elindítójának szobra látható.
Kossuth-szobor – Gyergyócsomafalva
1894-ben László Gyula indítványozta, hogy Marosvásárhelyen állítsanak szobrot Kossuth Lajosnak. A Bernády György vezette 380 tagú szoborbizottság 1897-ben Köllő Miklós gyergyócsomafalvi szobrászt bízta meg a mű elkészítésével: "Faragja székely kéz az emléket, vezesse vésőjét székely szív, mint ahogy a szobor székely földben álljon". 1899. június 11-én Marosvásárhelyen leplezték le Kossuth Lajos ércszobrát. 1921-ben a román hatalom ledöntötte, 1995-ben a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány közgyűlése kezdeményezte a Kossuth-szobor újbóli felállítását az alkotóművész szülőfalujában. Így 2001-ben került felavatásra Gyergyócsomafalva központjában a Köllő Miklós által alkotott Kossuth-szobor Sántha Csaba által újraalkotott pontos mása. A szobrot is magába foglaló teret ifj. Köllő Miklós műépítész, a szobor alkotójának kései rokona tervezte.
Madéfalván
a madéfalvi veszedelem, azaz a székelyek legyilkolásának emlékét őrző emlékmű megkoszorúzására került sor. A székelyek legyilkolásának emlékét őrző kőoszlopot, Köllő Miklós alkotását, amelynek tetején kitárt szárnyú turulmadár látható, 1905. október 8-án avatták fel.
A szombat esti Csaba királyfi rockopera volt az egyik fontos része a programnak. Délután azonban hatalmas eső kerekedett, órákig zuhogott, már azt hittük, lehetetlen lesz felmenni a csíksomlyói nyeregbe, a pünkösdi búcsúk helyszínére. Végül mégis elállt az eső, és megtartották az előadást. A szállásra való visszatérés csoportunk számára kisebbfajta kalanddal ért fel, de végül mindenki hazaért és elégedetten fogyasztotta a finom vacsorát: zsíros kenyeret vörös hagymával.
A csíksomlyói Mária-szobor 500 éve
Vasárnap délelőtt a Csíki Székely Múzeumba látogattunk, ahol a csíksomlyói kegyszobor 500. évfordulója alkalmából A csíksomlyói Mária-szobor 500 éve – Mária-tisztelet Erdélyben címmel nyílt emlékkiállítás. A kiállítás a Mária-szobor olyan tárgyi emlékeit – a Batthyány Ignác püspök által adományozott fémkoronák és jogar, a Kisjézus ruhácskái, amelyekbe még a 20. század közepéig öltöztették – mutatja be, amelyeket első alkalommal láthat a nagyközönség.
Az emlékezés parkja
Székelyudvarhelyen a szoborpark "lakóit" ismertette Balás Árpád tanár úr. A szobrok 12 ismert történelmi személyiséget – Kós Károly, Bethlen István, Wesselényi Miklós, Bethlen Gábor, Fráter György, Szent László király, Csaba királyfi, Hunyadi János, Báthori István, II. Rákóczi Ferenc, Bem apó, Nyirő József –, valamint tizenharmadikként a névtelen Vándor Székelyt ábrázolják.
Az emlékezés parkjának létrehozója a Székelyudvarhelyért Alapítvány, a szoborparkot 2004- ben avatták fel. Innen mentünk tovább Keresztúrra.
Koszorúzás Petőfi vén körtefájánál
A Gyárfás-kúriában tartózkodott élete utolsó éjszakáján Petőfi Sándor. Sokáig volt Petőfi ittlétének "élő" tanúja az öreg körtefa, amelyet utóbb már csak vaspántok tartottak össze. Helyére a kegyelet új csemetét ültetett, mely előtt emléktáblát helyeztek el Kányádi Sándor négy sorával: "Haldoklik az öreg tanú,/Petőfi vén körtefája./Azt beszélik ő látta volt/ verset írni utoljára."
Késő délután már csak lassítottunk Héjjasfalván Zeyk Domokos szobra előtt, Fehéregyházán az Ispánkútnál, majd Segesvár érintésével, fáradtan, de élményekkel gazdagon érkeztünk haza Marosvásárhelyre.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2016. február 1.
MÜTF-vizsgálat: hét évvel ezelőtti dokumentumokat kerestek
Szokatlanul indult a reggel a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központban: a DNA ügyészei jelezték a portásnak, dolguk van az intézményben. Mint kiderült, egy hét évvel ezelőtti projekt dokumentumaira voltak kíváncsiak. A város pedig minden egyébre.
Több álarcos csendőr és ügyész jelent meg hétfőn reggel nyolc körül a MÜTF-nél, az intézmény egyesületének elnökét keresve. Geréb László rámutatott, egy 2009-es projektjükkel kapcsolatban vizsgálódott a DNA két ügyésze, illetve egy könyvelő, amely során szerződéseket kötöttek a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatallal, különböző felső vezetői képzések lebonyolítása érdekében.
„Ezzel kapcsolatban keresték a szerződéseket, számlákat, nyugtákat, banki átutalókat és számlakivonatokat stb. A szerződések egy része itt volt az intézménynél, a könyvelési aktákat pedig a könyvelői cégtől kellett elhoznom” – magyarázta Geréb. Hozzátette, számítottak az ellenőrzésre, hiszen korábban a pénzügyi hatóság munkatársai is vizsgálódtak ugyanebben az ügyben – ők egyébként mindent rendben találtak.
Az elnök ugyanakkor cáfolta, hogy az ellenőrzésnek bármi köze lett volna a Szász Jenő által alapított Székelyudvarhelyért Alapítványhoz.
Nem általános ellenőrzésről volt szó, konkrét témában kutakodtak, a keresett szerződések iktatószámait is tartalmazta a házkutatási parancs – nyilatkozta Fóri Endre, a MÜTF Egyesület jogásza. Úgy gondolja, a keresett akták másodpéldányai a gyergyószentmiklósi városházán is megtalálhatók, ezek alapján jöttek Udvarhelyre az ügyészek – a dokumentumokat pedig össze fogják hasonlítani. „Az ilyen házkutatásoknak legalább ötven százalékát a formularisztika teszi ki” – magyarázta az ügyvéd, hogy miért is tartott hat órát a vizsgálódás.
Egyébként „úriemberként viselkedett mindenki” – hangsúlyozta az egyesület elnöke, akitől megtudtuk, az ügyészeknek még arra is gondjuk volt, hogy minden dossziét úgy és oda helyezzenek vissza, ahogy és ahol kapták – kivéve azokat, amiket magukkal vittek. A vizsgálat része volt ugyanakkor az is, hogy lejegyezzék, mikor és kivel telefonálnak az érintettek.
A nap folyamán egyébként Székelyudvarhely több pontján is látták az ellenőröket, többek között a Tihadar és Mihail Kogălniceanu utcákban, valamint a Függetlenség sugárúton – meg nem erősített információink szerint az ügyben érintett további személyeket keresték fel az ügyészek.
Az egyesület jogásza szerint a mostani ügy a vizsgálat alatt álló Mezei János tisztségéből felfüggesztett gyergyószentmiklósi polgármester személyéhez kapcsolható. Mint írtuk, ugyancsak hétfőn a Gyergyó TV-nél is vizsgálódtak a DNA ügyészei.
Fülöp-Székely Botond. Székelyhon.ro
Szokatlanul indult a reggel a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központban: a DNA ügyészei jelezték a portásnak, dolguk van az intézményben. Mint kiderült, egy hét évvel ezelőtti projekt dokumentumaira voltak kíváncsiak. A város pedig minden egyébre.
Több álarcos csendőr és ügyész jelent meg hétfőn reggel nyolc körül a MÜTF-nél, az intézmény egyesületének elnökét keresve. Geréb László rámutatott, egy 2009-es projektjükkel kapcsolatban vizsgálódott a DNA két ügyésze, illetve egy könyvelő, amely során szerződéseket kötöttek a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatallal, különböző felső vezetői képzések lebonyolítása érdekében.
„Ezzel kapcsolatban keresték a szerződéseket, számlákat, nyugtákat, banki átutalókat és számlakivonatokat stb. A szerződések egy része itt volt az intézménynél, a könyvelési aktákat pedig a könyvelői cégtől kellett elhoznom” – magyarázta Geréb. Hozzátette, számítottak az ellenőrzésre, hiszen korábban a pénzügyi hatóság munkatársai is vizsgálódtak ugyanebben az ügyben – ők egyébként mindent rendben találtak.
Az elnök ugyanakkor cáfolta, hogy az ellenőrzésnek bármi köze lett volna a Szász Jenő által alapított Székelyudvarhelyért Alapítványhoz.
Nem általános ellenőrzésről volt szó, konkrét témában kutakodtak, a keresett szerződések iktatószámait is tartalmazta a házkutatási parancs – nyilatkozta Fóri Endre, a MÜTF Egyesület jogásza. Úgy gondolja, a keresett akták másodpéldányai a gyergyószentmiklósi városházán is megtalálhatók, ezek alapján jöttek Udvarhelyre az ügyészek – a dokumentumokat pedig össze fogják hasonlítani. „Az ilyen házkutatásoknak legalább ötven százalékát a formularisztika teszi ki” – magyarázta az ügyvéd, hogy miért is tartott hat órát a vizsgálódás.
Egyébként „úriemberként viselkedett mindenki” – hangsúlyozta az egyesület elnöke, akitől megtudtuk, az ügyészeknek még arra is gondjuk volt, hogy minden dossziét úgy és oda helyezzenek vissza, ahogy és ahol kapták – kivéve azokat, amiket magukkal vittek. A vizsgálat része volt ugyanakkor az is, hogy lejegyezzék, mikor és kivel telefonálnak az érintettek.
A nap folyamán egyébként Székelyudvarhely több pontján is látták az ellenőröket, többek között a Tihadar és Mihail Kogălniceanu utcákban, valamint a Függetlenség sugárúton – meg nem erősített információink szerint az ügyben érintett további személyeket keresték fel az ügyészek.
Az egyesület jogásza szerint a mostani ügy a vizsgálat alatt álló Mezei János tisztségéből felfüggesztett gyergyószentmiklósi polgármester személyéhez kapcsolható. Mint írtuk, ugyancsak hétfőn a Gyergyó TV-nél is vizsgálódtak a DNA ügyészei.
Fülöp-Székely Botond. Székelyhon.ro