December 19-én felavatták Székelykeresztúr főterén József Attila szobrát, a lengyelfalvi származású, Székelyudvarhelyen élő fiatal alkotó, Zawaczki Walter Levente egész alakos, trachitból készült alkotását. Benyovszki Lajos polgármester a város nevében háláját tolmácsolta mindazoknak, akik hozzájárultak e jeles műalkotás megszületéséhez. A „nyersanyagot” Szentegyháza Közbirtokossága biztosította, s a kisváros legújabb büszkesége az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület sikeres pályázata nyomán született meg, Hargita Megye Tanácsa, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, valamint Székelykeresztúr Város Önkormányzatának hathatós támogatásával. A szobor leleplezése után az Orbán Balázs Gimnázium tanulói verseket adtak elő, majd Szőcs Endre, az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület elnöke ismertette a szobor elkészítésének történetét. Végezetül a történelmi egyházak lelkészei áldották meg a szobrot. /Fülöp Lajos: József Attila-szobor Székelykeresztúron. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 19./

Az 1948-as romániai tanügyi reform következményeként a magyar iskolahálózat egy csapásra elvesztette addigi viszonylagos önrendelkezését, s beolvasztották a hipercentralizált állami oktatásba. Az azóta eltelt évtizedekben nem volt könnyű fenntartani a magyar iskolákat. Rossz hír magyar iskola megszűnése, most ez történt. A székelykeresztúri városi tanács augusztus 22-én tartott ülésén ismertették – és a tanács tudomásul vette – Bondor István Hargita megyei főtanfelügyelő rendeletét, amely értelmében a Keresztúrhoz tartozó Fiatfalván lévő Benedek Elek Általános Iskola megszűnik jogi személynek lenni. A faluban csak I–IV. osztály marad, amely ezután a keresztúri Orbán Balázs Gimnázium alárendeltségében fog tevékenykedni, az V–VIII. osztályosok a keresztúri iskolákba járnak. Az iskola azért szűnt meg, mert a magyar szülők a keresztúri iskolákba íratták gyermekeiket. /László Miklós: Megszűnt egy magyar iskola. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 25./

Egyetemi tanulmányaik ideje alatt segíti a székelykeresztúri fiatalokat a magyarországi testvérváros, Ajka által létrehozott Székelykeresztúrért Alapítvány. Évente három-öt fiatal részesül a támogatásban, idén négy fiatal továbbtanulását finanszírozzák. Székelykeresztúr 1992-ben kötött testvérvárosi kapcsolatot Ajka városával. Azóta ez a kapcsolat a két önkormányzat, az iskolák és a művelődési intézmények szintjén fejlődött. 2004-ben Ajkán megalakították a Székelykeresztúrért Alapítványt. /László Miklós: Ajkai támogatás. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 24./

550 éves évfordulóját ünnepelte Székelykeresztúr. A város önkormányzata a teljes 2009-es évet e kerek évfordulónak szánta. Az utóbbi napokban került sor az országzászló-emlékmű visszaállítására; a helyi önkormányzat az emlékművet szükségesnek látta kiegészíteni egy turulmadárral is. /Horváth István: Turulmadaras Keresztúr. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 10./

„Többet vadásztam tollal, meg notesszal, mint fegyverrel a kezemben”
Gálfalvi Gábor közíróval beszélget Szente B. Levente
Ha a kezdetekről kellene emlékezni, az írásra mi késztette akkoriban?
Ha az írásra való késztetésről kell beszélnem, először is meg kell említenem, hogy értelmiségi családban születtem 1938. július 14-én Székelyudvarhelyen. De mivel apai nagyapám Nagykadácsban volt kántortanító, gyermekkorom nagyrészt abban a faluban töltöttem. Meg talán az írás-olvasás iránti vonzalmat a génjeimben hordozom. Elég csak ha az említem, hogy az egykori PEN-KLUB elnöke Gálfalvi Zsolt irodalomkritikus, meg az öccse Gálfalvi György aki a Látó folyóirat főszerkesztőjeként ment nyugdíjba, unokatestvéreim. Ma mindkettőjük Marosvásárhelyen élik nyugdíjas éveiket.
Már elemista koromban az akkor órarendbe iktatott fogalmazási órákon mindig a legszebb írás a megadott témával kapcsolatosan az enyém volt, amiért a nem rég – közel a 100. évéhez, elhunyt tanítóm, Lukácsi Domokos külön dicséretben részesített. Életének utolsó éveiben rendszeresen felkerestem székelyudvarhelyi lakásán, s egy alkalommal eszébe jutott, amikor a fogalmazás témája az volt, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy leszek, én azt írtam, legalább olyan jó tanító, mint nagyapám volt! Hála Istennek, az akkor megfogalmazottak valóra váltak, így a székelykeresztúri Tanítóképzőben 1955-ben, 17 évesen már tanítói oklevelet szereztem. Példaképem Gárdonyi Géza volt, aki nem a ruha milyenségén osztogatta a jegyeket, és élete összeforrt a szegény falusi emberek életével. Az ehhez hasonló tanítókat néptanítóknak nevezik, és én bátran ki merem jelenteni: az 51 évi tanítóskodásom alatt néptanító voltam. Aki köztük éltem, velük örültem, ha volt rá okunk, és velük búsultam, ha a sors úgy hozta. Legnagyobb örömömre egyik unokám, a lányunk fia jelenleg a Babes-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán utolsó éves mesteris, de már a Helikon folyóiratnak bedolgozik szerződés alapján, az újonnan megjelenő könyvekhez fülszövegeket, kritikákat közöl. De egyben írókkal, költőkkel interjúkat is készít. Legutóbbi fülszövege a Helikon május 10-i számában jelent meg. Ez mint a nagyapának nagy elégtétel, mert mire lehetnék büszkébb, mint arra, hogy unokám Benke András ifj., továbbviszi az írói tevékenységet.
Néprajzi és szépirodalmi munkássága kiegészítő jelleggel bírt pedagógusi pályafutása során?
Mint már említettem, 51 évet töltöttem el a katedrán, és ez idő alatt az iskolai anyakönyvben nyilvántartottak szerint csak Alsóboldogfalván, ahol 47 évet tanítottam, 447 gyermeket vezettem be a betűk és számok világába. Bár ez idő alatt több jobban fizetett állást ajánlottak fel számomra, mert lehettem volna rajoni pionírosztály főnök, néptanácsi titkár, de néptanácsi alelnöki beosztást is felkínáltak nekem, a világon semmiért nem cseréltem volna fel az általam választott hivatásomat. Bár tisztában voltam azzal, hogy a tanítónak, ha jól dolgozik is, csak sok dicséretben lehet része, de anyagi juttatásban nem.
Írói tevékenységében, egy-egy könyvének témáit tervek alapján dolgozta ki, vagy spontán születtek munkái?
A faluban való letelepedésem után azonnal felismertem a néprajzi kutatás fontosságát, de nem csak felismertem, hanem alaposan neki is fogtam a kutatómunkának. Ennek során a Magyar Néprajzi Múzeum 9 néprajzi dolgozatomat, a Kriza János Néprajzi Társaság 7 néprajzi munkámat díjazta és tagjai közé fogadott. A falu 700 éves fennállása óta én írtam meg a falu monográfiáját alapos kutató munka után, melynek címe Mélyre nyúló gyökerek. Talán ez volt első nyomtatásban megjelent könyvem. Ezt követte a Székelykeresztúr környéki lakodalmas költészet c. kiadványom. Kérdésére válaszolva, az csak természetes, hogy ezen kiadványok kiegészítő jelleggel bírtak az oktatói-nevelői munkám során. Elcsodálkoztam azon, hogy én, idetelepedett tanító olyan, a falu történetével kapcsolatos információkkal láttam el nem csak a tanulóimat, de a szüleiket is, amikről addig nem tudtak, nem tudhattak, mert előttem ezzel nem foglalkozott sajnos, egyetlen itt élt értelmiségi sem. Ezért a fiatalabb nemzedékek közül egyesek még a dűlőneveket sem ismerték.
Több kötetes, egyben többszörösen is kitüntetett szerző, ezt az elismerést hogyan éli meg a mindennapokban?
A néprajzi írásaim mellett rendszeresen közöltem már fiatal tanítóként az akkori napilapokban, folyóiratokban, mint pl. az Előre, Vörös Zászló, Művelődés folyóirat, Falvak Dolgozó Népe, Tanügyi Újság, Hargita, majd a rendszerváltás után a Hargita Népe (itt a legtöbbet), Udvarhelyi Híradó, Örökségünk, Unitárius Közlöny, Harangszó, Hargita Kalendárium, Udvarhelyi Híradó Kalendárium, de rendszeresen jelentek meg írásaim a Magyarországon megjelenő Átalvető negyedévi folyóiratban is. Legutóbb ez évi júniusi számában is. A hosszú pályafutásom során közel ezer kulturális, pedagógiai, néprajzi, történelmi, szociográfiai írásom látott a fentiekben napvilágot. 2009-ben a Hargita Népe szerkesztősége által meghirdetett novella- és riportíró pályázaton a riportírás kategóriában Lujza című írásommal a legjobb helyezést értem el.
Novelláiban az ember és természet harmóniája van jelen. Ezek ösztön szülte kitalációk, vagy élethelyzetek, valós hús-vér emberek történeteinek szeleteit tárja az olvasó elé? Üzenethordozók írásai, vagy az olvasás vágyát, benne az ember és táj történetiségét meséli el?
Az írás iránti kényszer mindig bennem élt és mai napig sem hagy nyugton. Eddig megjelent köteteim: Arcán érezte a vérmedve leheletét, Gyermeknevelés a családban, Kegyelemkenyéren, Székelykeresztúr és környéke vadászatának múltja és jelene, Székelyföldi vadászkalandok, Ha kél az ég szép hajnala (néprajzi gyűjtések és helyismereti tanulmányok), társszerzőként pedig Csípős túrót vegyenek (hagyományos gyermekjátékok), Turulmadaras emlékművek a Partiumban és Erdélyben (Dukrét Gézával közösen), adatközlőként szolgáltam a Sánta Attila által szerkesztett Székely szótárhoz, de a Keszeg Vilmos által kiadott Egy hír’ adás a késő maradékhoz (toronygomb feliratok) című könyvének is társzerkesztője vagyok. Mindezek mellett 2004-ben írtam egy Magyar-Cigány szótárt is, mivel az évek folyamán sok cigány tanulóimtól megtanultam a nyelvüket, így közelebb kerültem úgy a tanulóimhoz, mint a cigány szülőkhöz, ezáltal elnyertem bizalmukat. Ki merem jelenteni, hogy a kezem alól a hosszú évek során egyetlen analfabéta cigány gyermek sem került ki, amiért mai napig köszönetet kapok tőlük. E szótárból az anyaországi író, Ilia Mihály is kért egy példányt, hogy megismerhesse a romungro nyelvet, Gálfalvi György öcsém által ezt el is juttattam neki. Amint a felsorolt műveimből kitűnik, három novellás kötetemben is, melyek a Pallas-Akadémia, meg az Erdélyi Gondolat kiadásában jelentek meg, az ember és természet harmóniája szellemisége munkálkodik bennük. Egyrészük valós történeteket tár az olvasó elé, mások ösztönszülte kitalációk. Több éven át jártam a Hargitát, meg a Hargita alji dombos területeket, de többet vadásztam tollal, meg notesszal, mint fegyverrel a kezemben. A vadászatban elsősorban a természet szépségét, az egészséges kikapcsolódást, a szórakozást kerestem. Mindig előttem állt a nagy magyar vadászíró gróf Szécsenyi Zsigmond megfogalmazása, miszerint „a vadászat vadűzés és erdőzúgás: de több erdőzúgás”! A vadászkönyveimen keresztül tudatosítani akarom az emberekben, hogy amikor a Természet Ura a Föld urává tette az embert, azért tette, hogy az ember igazságosan uralkodjék a rábízott állatvilág felett. Ne éljen vissza hatalmával, ésszerűen bánjék az életeket kioltó fegyverrel. Mindezekért 1999. decemberében a Magyar Vadászati Védegylet vadászírói oklevéllel jutalmazott. Bár nem azért dolgoztam egyszerre több síkon is, mint néptanító, mert közben nem csak tanító, de a falu kultúrigazgatója is voltam 37 éven át, hogy kitüntessenek, de azért tüntettek ki, mert dolgoztam a népemért, melyből vétettem, s a mai napig azt teszem 77 évesen is. Magyarországon A Magyar Kultúra Lovagja címet adományozták részemre, Hódmezővásárhely Mezei Jogú Város Önkormányzata tiszteletbeli polgárává fogadott, Csíkszeredában Németh Géza emlékdíjjal, Székelyudvarhelyen Hagyományteremtő, Székelykeresztúr Város Önkormányzata Pro-Cultura, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Ezüstgyopár Életmű, a helyi Székelyföld Kapuja Egyesület Pro-Alsóboldogfalva és Újszékely Község Tanácsa Díszpolgári díjjal ismerték el tevékenységemet. Ezen elismerések nem tántorítottak el sem a népnevelői, sem az irodalmi alkotási munkáktól. Mai napig részt vállalok előrehaladott korom ellenére is a falu – mely 47 éve befogadott – kulturális-nevelő tevékenységben. Főszerkesztője vagyok a helyi egyesületünk keretében létrehozott Székelykapu című folyóiratnak, de minden egyes kulturális rendezvény szervezésében részt veszek, legyen az gyermekszínjátszó fesztivál, akár falutalálkozó, vagy népművészeti kiállítás. Az ilyen irányú tevékenységet mindaddig folytatni akarom, ameddig a Mindenható erőt és egészséget ad ehhez.
Kétségtelen, hogy stílusa és mondanivalója, szépérzéke tetten érhető minden írásában. Hová sorolná be önmagát, ha ez lehetséges volna? Irodalmilag mely vonalat képvisel?
Ha meg kellene határoznom, az irodalomban mely vonalat képviselem, talán közírónak nevezhetném irodalmi tevékenységemet, hiszen novelláimban benne van az ember és a természet harmóniája, és amelyet úgy próbáltam leírni, hogy az olvasó is úgy érezhesse, mintha ő is jelen volna a felvázolt eseményeken.
Min dolgozik jelenleg?
Jelenleg nemrég fejeztem be Kadács mini-monográfiájának megírását, és nekifogtam a régi cigánymesék gyűjtésének. Ezek azért érdekesek, mert nagyon eltérőek a más nyelvű népköltészetek meséitől. Itt a mesekonklúziók „fejre vannak állítva”, mindig a rossz győzedelmeskedik a jó fölött. Ez amolyan rózsasándori cselekedetekhez hasonló fordulat, mivel a régi időkben nem csak lenézett embereknek számítottak, de sokat üldözték őket. Nehéz volt az életük, s a fennmaradásukért igen sokszor véteniük kellett az egészséges morál ellen. A balladáikban megjelennek az átkok és jóslások. Az eddig fellelhető legtipikusabb még ma is élő népballadájuk a „Sapeski gyili” (A kígyó balladája). Szóval ma is érdemes még kutatni.
Mit üzen az olvasóknak?
Mint idős néptanító, kultúresztéta, közíró, tiszta szívemből üzenem az olvasóknak, a számítógépek helyett látogassanak el többször könyvtárakba, mert a nyomtatott könyvek olvasása több örömmel töltheti el lényünket, mint az elektronikus képernyőkön való egészséget is igen sokszor, tartalmuknál fogva erkölcsöket is romboló ráhatások.
Székelykeresztúr
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Hargita: érvénytelenítették az autonómiapárti határozatokat
A romániai bíróságok mind a 42 autonómiapárti határozatot érvénytelenítették, amelyeket a Hargita megyei települési önkormányzatok fogadtak el – közölte pénteken Adrian Jean Andrei, Hargita megye prefektusa.
A kormánymegbízott emlékeztetett, hogy a megyében 42 település önkormányzata fogadta el a határozatot, amelyben kinyilvánították, hogy a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, amely számára sarkalatos törvény szavatolná az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv lenne a magyar is.
Ezt az egyforma szövegű határozatot a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kérésére fogadták el az önkormányzatok 2014-től kezdődően. A prefektus a közigazgatási bíróságon támadta meg egyenként az önkormányzati döntéseket, arra hivatkozva, hogy a határozat alkotmányellenes. Egyebek mellett a Csíkszeredai, a gyergyószentmiklósi, a Székelyudvarhelyi, a székelykeresztúri, a Tusnádfürdői és a szentegyházi önkormányzat tett eleget az SZNT felkérésének.
Az Agerpres hírügynökség által pénteken idézett prefektus szerint a határozat sérti Románia törvényeit és az alkotmányt. A prefektus szerint egy ilyen közigazgatási egység létrehozásáról nem lehet helyi népszavazásokkal dönteni. Hozzátette: a bíróság szerint a határozat az alkotmány 13. cikkelyét is sérti, amely kimondja, hogy Romániában a román a hivatalos nyelv.
Az SZNT azt követően kezdeményezte az autonómiapárti önkormányzati határozatok elfogadását, hogy a román kormány 2013-ban olyan tervet mutatott be, amely a jelenlegi gazdasági fejlesztési régiókat közigazgatási hatáskörökkel ruházná fel. Eszerint a magyarok által többségben lakott Székelyföldi megyéket egy nagy, román többségű régióba olvasztanák be. A hazai belpolitikában azóta lekerült a napirendről ez a kérdés, de a novemberi parlamenti választások után ismét terítékre kerülhet.
Krónika (Kolozsvár)

Árus: panaszokat kell tenni az Európa Tanácsnál
Az összes Hargita megyei önkormányzat által elfogadott autonómia-határozatot érvénytelenítette a bíróság – közölte pénteken Adrian Jean Andrei, Hargita megye prefektusa. Árus Zsolt SZNT tisztségviselő szerint Bukarest célja, hogy az Európa Tanács ne is szerezzen tudomást a Székelyföldi törekvésekről.
A kormánymegbízott emlékeztetett, hogy Hargita megyében 42 település önkormányzata fogadta el a határozatot, amelyben kinyilvánították, hogy a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, amely számára sarkalatos törvény szavatolná az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv lenne a magyar is. A határozatot a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kérésére fogadták el az önkormányzatok 2014-től kezdődően. A városok közül a gyergyószentmiklósi, Csíkszeredai, Székelyudvarhelyi, székelykeresztúri, Tusnádfürdői és szentegyházi önkormányzat tett eleget az SZNT felkérésének, a többi érintett önkormányzat községeket jelent. A prefektus a közigazgatási bíróságon támadta meg egyenként az önkormányzati döntéseket, arra hivatkozva, hogy azok alkotmányellenesek.
Az SZNT gyergyószéki szervezetének vezetője, Árus Zsolt szerint, ilyen bejelentés már korábban is elhangzott, a prefektus célja megüzenni a polgármestereknek meg önkormányzatoknak, hogy ne is próbálkozzanak, mert lám semmi értelme, a bíróságon úgyis mindig a prefektus nyer. Árus szerint ez összefüggésben van azzal, hogy június 28-án Strasbourgban az Európa Tanács egy testületének ülésén, négy Székelyföldi polgármester kérésére, napirenden szerepelt a romániai zászlótörvény.
A Nagy Zoltán gyergyószentmiklósi, Egyed József gyergyóújfalvi, Vass Imre makfalvi és Zoltáni Csaba székelyderzsi polgármesterek által megfogalmazott beadvány megtárgyalását végül októberre halasztották mert az összes romániai küldött testületileg távol mAradt. Árus Zsolt szerint ettől függetlenül, újból bizonyítást nyert, hogy van keresnivalója a Székelyföldi jogsértések miatt hangjukat hallatóknak az Európa Tanácsnál, mert ez a testület, a hozzá intézett kérésekkel érdemben foglalkozik.
„A Bukaresti hatalom éppen ezért azt szeretné elérni, hogy ilyen megkeresések ne is szülessenek, ennek a jegyében született a prefektusi »tájékoztatás« is” – szögezi le Árus. Szerinte a Bukaresti hatalom célja az, hogy több ilyen határozat ne érkezzen az Európa Tanácshoz Romániából.
Az SZNT tisztségviselője szerint az önkormányzatok le kell vonják a következtetést, hogy ez helyes, eredményekkel kecsegtető út, tovább kell hát menni rajta. „Bármilyen jogsértést követ el a központi hatalom, bármilyen módon korlátozza a helyi autonómiát és a közösségek jogait, igenis erről panaszt kell tenni az Európa Tanácsnál és kérni kell, hogy az lépjen közbe”. Árus megjegyzi: Székelyföldön több tíz magyar többségű önkormányzat van, amelyik még nem fogadta el a petíciós határozatot, Gyergyószéken is kettő. Azokat továbbra is arra buzdítják, hogy tegyék meg ezt a lépést.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

A Dan Tanasă-féle perek hátteréről
Minél több a Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) által megnyert per a székelyföldi önkormányzatok ellen, annál nehezebb lesz a magyarság számára kedvező döntést elérni a hasonló ügyekben, ugyanis az ADEC következetesen a már megnyert perek határozatait mellékeli az újabb keresethez. Cikkünkben az egyesület tevékenységét vázoljuk, kitérve a jogi akcióiban általa alkalmazott gyakorlatra.
Mi is az az ADEC (Asociația Civică pentru Demnitate în Europa), azaz a Méltóságért Európában Polgári Egyesület? Már a névválasztás is érdekes, azt sugallja, mintha a magyar nyelvű feliratok és székely zászlók lennének Románia legnagyobb emberi méltóságot tipró problémái és valóban méltóságbeli kérdések volnának. Az ADEC egy olyan civil szervezet, jogi szempontból egyesület, amely a székely, illetve magyar zászló kitűzése és a magyar Községháza, valamint Városháza feliratok ellen indított jogi akciói által vált hírhedtté. Leginkább nacionalista jellegű tevékenységet folytat, így a név nagyon megtévesztő. Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem egy állami intézmény és nem a többségi nemzet álláspontját képviseli. Nem egy menetelős, skandálós, felvonulós, akár a fizikai erőszaktól sem visszariadó társaság, inkább jogi úton próbálja nyomás alatt tartani a közigazgatást. Lustának semmiképpen nem nevezhető, hiszen információink szerint pert indított Csíkrákos, Csíkszereda, Csíkdánfalva, Csíkkozmás, Gyergyószentmiklós, Korond, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Kézdivásárhely, Madéfalva, Felsőboldogfalva önkormányzata, valamint Hargita megye tanácsa ellen, továbbá kérelmeket nyújtott be Sepsiszentgyörgy, Csíkcsicsó, Gyergyóditró, Makfalva, Csíkszentdomokos önkormányzatához, illetve Kovászna Megye Tanácsához és a megye több településének polgármesteri hivatalához a magyar feliratok és székely zászlók ellen. A tevékenység, amit az egyesület végez, tulajdonképpen bármely polgárnak jogában áll, úgymond (vissza)él jogaival, amihez a 2002/27-es kormányrendelet és a 2004/554-es számú törvény biztosít jogalapot. Az első lépés rendszerint egy kérelem benyújtása, ami a székely zászló vagy a magyar községháza, városháza felirat eltávolítására szólít fel.
Amennyiben az ADEC nincs megelégedve a kérelem elbírálásával, azaz visszautasítják a zászló leszedését vagy a felirat eltávolítását, a törvényszékhez fordul, és rendszerint nyer. Ahogy a számára kedvező ítéletek gyűlnek, úgy lesz egyre nehezebb a joggyakorlat megváltoztatása, ugyanis következetesen a már megnyert határozatokat mellékelik a következő kereset irataihoz. Ezért válhat szükségessé az összefogás a székelyföldi önkormányzatok között, valamint az előző esetek közös kivizsgálása, új stratégiák kidolgozása, hiszen ha papagáj módjára újra és újra ugyanazt hajtogatják a bíróság előtt, nem számíthatunk változó végkimenetelre. A gyakorlatban rendszerint a kérelem visszautasításának két formája közül választanak az önkormányzatok: az egyik a határozott visszautasítás, amikor a közigazgatási intézmény indokoltan vagy megindokolatlanul nemmel válaszol az ADEC által beterjesztett kérésre, a másik pedig a válasz egyszerű mellőzése. Továbbá van egy harmadik formája is a kérések visszautasításának: az, amikor az intézmény pozitívan bírálja el a kérést, de nem teljesíti azt. A szakemberek szerint a perekben is új stratégiákat és ötleteket, megoldásokat kell kipróbálni, és nem utolsósorban szükséges, hogy a romániai magyarságot képviselő politikusok gyors lépéseket tegyenek ezen problémák megoldására. Szilágyi István kisebbségjogász véleménye Az ADEC mögött nem más, mint a hírhedt Dan Tanasă, a székelyföldi románság önjelölt „jogvédője” és „oknyomozó” bloggere áll, aki szemlátomást a szervezett pereskedés kedvéért hozta létre ezt az álszent elnevezésű civil szervezetet. A perbéli jogalanyiság szempontjából ugyanis előnyösebb, hogy egyesülete a román nemzeti érdekek védelmezőjének tünteti fel magát, és nem magánszemélyként vagy egyszerű állampolgárként kezdeményezte a magyar feliratok és zászlók elleni pereket. Az évek során azt tapasztalhattuk, hogy Tanasă a törvényesség és igazságosság leple mögé bújva sorra kereste fel a magyarlakta megyék román prefektusait, hogy nyomást gyakoroljanak vagy akár bepereljék a magyar önkormányzatokat. Kovászna megyében nyomban síkra szállt a kormány képviselője a románság érdekében, és a prefektus személyének gyakori váltogatása sem zavarta meg a folyamatot, ámde a Hargita megyei prefektus, Jean-Adrian Andrei nem volt mindig hajlandó eleget tenni Tanasă abszurd kéréseinek. Tulajdonképpen erre az akadályra vezethető vissza a magánúton történő pereskedés és az ADEC létrehozásának ötlete. Az ADEC nevében Tanasă gyakorlatilag semmi mást nem tesz, mint hogy felhívja az önkormányzatok és a bíróságok figyelmét arra, hogy a zászlók és a feliratok kihelyezésére nincs törvényes alap. A felperes tehát nem hivatkozik konkrét tiltásra, hanem mindössze a törvényes előírás hiányát hangsúlyozza perkereseteiben. Pedig az egyik közismert jogi alapelv értelmében ami nem kifejezetten tilos, azt szabad volna, ám a prefektusok és az ADEC éppen ennek ellenkezőjét állítják, és azt látjuk, hogy a bíróságok sorra nekik adnak igazat. A gyakorlat pedig azt mutatja, hogy a precedenst már igen nehéz megdönteni, ezért is olyan fontos a törvényes keret kiegészítése és egyértelmű megfogalmazása.
Fazakas László / Székelyhon.ro