A Népújságban 2004. március 31-én jelent meg a Székelybőben megállt az idő? című írás a kis településről. A településen 90 ember él, nagy csendességben. A helyi templomnak nincs papja. A cikkre a székelybői születésű, Marosvásárhelyen élő Szente Kinga válaszolt, Ki akar segíteni Székelybőn? címmel 2004. április 22-én. Ennek nyomán sikerült megalakítani a Székelybőért Egyesületet. Két év múlva Székelybő 675 éves, az ünnepi alkalomra a falu monográfiáját szeretnék kiadni, az anyagok gyűjtését elkezdték. Összefogással talán sikerül megmenteni a falut. /Kilyén Attila: Egyesület Székelybő „feltámasztásáért”. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 2./

A Székelybőért Egyesület augusztus 2-ára falutalálkozót szervezett. A százlelkes településként ismert Székelybő ismét benépesedett. A falutalálkozó a csíkfalvi Kilyén Domokos által faragott székely kapu felszentelésével kezdődött, a református templom udvarának bejáratánál, majd Kilyén Ilka színművész szavalt. A hálaadó ökumenikus istentisztelet után a háborúban elesettek emlékművénél Simon János nyugalmazott ezredes mondott beszédet. Falumúzeumot avattak. Szente Kinga, a Székelybőért Egyesület elnöke elmondta, a télen felhívást intéztek a falu lakosságához, hogy a kultúrotthon egyik üres termébe gyűjtsék össze a régi tárgyakat, eszközöket, szerszámokat, a régi idők tanúit. Vannak a múzeumban varrottasok, költségvetési nyilvántartások is. Amennyiben a Nyárádszereda felé vezető utat sikerülne megjavítani, akkor Székelybő rövid idő alatt bekerülne a közlekedési vérkeringésbe. Székelybőről az öt gyerek Mosonba jár iskolába, román tagozaton tanulnak. Ha lenne egy kisbusz, akkor Nyárád-szeredába járhatnának, magyar tagozatra. A faluban létezik egy 18. századi katolikus műemlék templom, ami veszélyeztetett állapotban van. Délután könyvbemutató volt, Gligor László Róbert Bronzba öntött ima című könyvét Suba Ferenc méltatta. /Kilyén Attila: Megfogyatkozva, de életképesen. Székelybő 675 éve. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 6./

Élettel telt meg a százlelkes falu, Székelybő augusztus 1-jén, a falu ünnepén. A kis települést pár éve még az elszigetelődés, az elöregedés fenyegette, ma már egyre többen gondolják úgy, hogy érdemes itt élni. A falutalálkozó hálaadó ökumenikus istentisztelettel kezdődött. A kultúrház előtti téren felavatták Miholcsa József szobrászművész Turulmadár című alkotását. Tófalvi Zoltán történész, író üdvözölte az összegyűlteket, majd a turulmadárról mint szimbólumról, ennek fontosságáról, közösség-összetartó erejéről beszélt. A két világháború székelybői hősi hallottjainak emlékére állított emlékoszlop tetejére került a szobor. Borbély László parlamenti képviselő fontosnak nevezte, hogy egy ilyen kis, alig százlelkes magyar közösség megtartsa hagyományait. Emlékeztetett rá, hogy Székelybőt a diktatúra idején megpróbálták beolvasztani Nyárádszeredába, de ez nem sikerült. Borbély László ellátogatott a leomlás fenyegette katolikus templomba is, és támogatást ígért az épület felújításához. Szente Kinga, a Székelybőért Egyesület elnöke Lokodi Edit megyei tanácselnök levelét olvasta fel. Az elmúlt években a megyei önkormányzat támogatásával az egyesület tagjainak sikerült közös erővel felújítani a kultúrházat, elérték, hogy iskolabusz induljon, amely Nyárádszeredába szállítja a diákokat, monográfiát adtak ki a településről, sikerült falumúzeumot berendezni, megszépíteni a református templom környékét, eléje pedig székely kaput állítani. /Antalfi Imola: Székelybő a fényt hozó madár jegyében ünnepelt. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 3./

Székelybő
Székelybőben - ahol mindössze 57 lakóház van, ebből is csak 41-et laknak állandó jelleggel - 2004-ben még úgy tűnt, hogy megállt az idő, stagnál az egykor pusztulásra ítélt falu, elfelejtkezett róluk az önkormányzat, a megye, az állami vezetés, önerőből pedig nem képesek talpra állni.
Ám a Gondviselés amiképpen megmentette a falut a Ceauşescu érában a falurombolástól - amikor a falu lakosságát Nyárádszereda tömblakásaiba tervezték beköltöztetni, a házakat pedig a földdel egyenlővé tenni - , ugyanúgy másodjára is közbelépett.
2005-ben megalakult a Székelybőért Egyesület és tagjai kitartó, áldozatos munkával szép eredményeket értek el a falu újjáélesztésében.
„Szülötte szülőm vagy
áldott szülőföld,
de megtartó vigyázód
én leszek neked.”
(Magyari Lajos)
Először 2006 februárjában a feledésbe merült Kosaras bált szervezték meg, 80 személy gyűlt össze, helybéliek 16-an. A sikeren felbuzdulva azóta évente megtartják.
Még ebben az évben falumonográfia kiadását határozták el és belefogtak az anyaggyűjtésbe: Papp Enikő, akinek nagymamája Székelybőben élt, valamint a falu szülöttei: Donkoné Simon Judit és Szente Kinga.
Testvérvárosi kapcsolat kialakítását kezdeményezték a magyarországi Bő községgel, egyelőre nem járt sikerrel.
2007-ben ünnepelte a falu a 675 éves jubileumát.
Falutalálkozót szerveztek: felújították a Kultúrházat, kiadták a SZÉKELYBŐ a százlelkes kicsi falu 1332 – 2007 c. monográfiát és Emlékművet állítottak a világháborús hősöknek.
„Távol mezőn és dombon és hegyen
Alusznak ők és sírjuk jeltelen.
És tenger mélyén és sivatagon
És nincs kereszt fölöttük, nincs halom!”
/Juhász Gyula/
A Kultúrotthon felújításához az Önkormányzat biztosított építkezési anyagot, a munkálatokat az egyesületi tagok és a falu lakossága végezte el. Az Emlékművet Lészai Enikő tervezte, a kivitelező a falu szülötte, Papp Zoltán, az emlékmű körül a díszkövet Kiss Lajos adományozta és rakta le, akinek a felsége, Molnár Erzsébet helybéli születésű.
Hálaadó ökumenikus Istentisztelet után az Emlékmű leleplezése, megáldása történt. A helyi születésű Gábor József ny. segédtiszt tartott megemlékezést, akinek nagyapja is a hősi halottak között van. Beszédet mondott Kerekes Károly országgyűlési képviselő, Borbély Mihály, Nyárádszereda alpolgármestere.
Megjelent az ünnepségen a román televízió magyar nyelvű szerkesztősége, Tófalvi Zoltán irányításával, a marosvásárhelyi Népújságtól Kilyén Attila újságíró, Magyarországról Váradi Péter Pál híres fotóművész, az Erdély – Székelyföld c. albumok szerzője.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével a nyárádszeredai önkormányzat 12 tanácsosa és Nagy Zsigmond jegyző, aki elmondta, hogy az egyesület jelentős anyagi támogatásban részesült a kultúrotthon felújításánál. Ebben nagy részt vállalt Molnár Sándor tanácsos, falufelelős, egyesületi tag.
Ezen a jubileumi ünnepségen Érd megyei jogú város ajándékát, egy hímzett nemzeti zászlót Dr. Aradszki András alpolgármester adta át. Forrás: szekelybo.ro/szekelybo/index/helyzetkep

Mint az Atlantiszt kereső vándormadarak
Tizedszer ünnepeltek Székelybőben
A tíz évvel ezelőtt elindított falutalálkozók sorát folytatva ünnepeltek szombaton Szé- kelybőben a település első írásos említésének 685. évfordulóján. Annak ellenére, hogy a száz lelket sem éri el a falu lakossága, a szervezők hisznek abban, hogy évszázadok múlva is lesznek itt emlékezők, és lesz mire emlékezniük.
Tizedszer gyűltek falutalálkozóra a Nyárádszeredához tartozó, félreeső, elöregedett Székelybőben a hét végén. Szombaton délelőtt zsúfolásig telt a kis református templom, ahol Gáspár István, a székelytompai református missziói anyaegyház lelkésze az isteni szeretetről beszélt: életünkből gyakran elfogy a jóság, a hűség, a bizalom. Isten jósága viszont utoléri az embert, átváltoztatja a lényét, mert ez a szeretet nem a hibát keresi, nem rója fel a múltat, hanem a jóra vezet. Az istentisztelet után a faluközpontban, a világháborús emlékműnél álltak meg rövid időre az ünneplők, ahol a Székelybőért Egyesület és a nyárádszeredai önkormányzat helyezett el koszorút. Gáspár Ildikó tiszteletes asszony viharoktól tépett, villámoktól perzselt szárnyú vándormadarakhoz hasonlította az összegyűlteket: az óceánon átrepülő madarak egy helyen ösztönösen megállnak, és keresik az elsüllyedt Atlantiszt, ahol egykor őseik is megpihentek útközben. Hasonlóan érkeznek haza az elszármazottak is: jó volna látni egy régi arcot, megsimogatni egy kezet, még egyszer a szemébe nézni valakinek és elmondani sok elmulasztott szót.
Tartalmas ünnepi program
A kultúrotthonban ebéd várta mindazokat, akik találkozni, emlékezni, ünnepelni gyűltek össze, és Tóth Sándor polgármester is elküldte üdvözletét és a jó hírt, miszerint nyertes lett az a pályázat, amely anyagi fedezetet biztosít a faluba vezető út leaszfaltozására. Dászkel László, a polgármester tanácsadója szerint egy ilyen nap lehetőség arra, hogy egymással megbéküljenek az emberek, rendet teremtsenek az életükben és valami maradandót hagyjanak maguk után. Ezután bemutatásra került a falu szülötte, a nemrég 61 évesen elhunyt, tízéves korában innen elkerült Jánosi Sándor verseskötete. A „Székelybői” előnevet is felvett, Brassóban élt férfi egész életét és minden gondolatát a szülőföldhöz való őszinte ragaszkodás és a hazatérés vágya szőtte át, de nem adatott meg neki, hogy egy falutalálkozón jelen lehessen. Az Időkapu című kötetből Kilyén Ilka művésznő és a falu gyerekei olvastak fel verseket, az egyesület meg is ajándékozta ez utóbbiakat és a falu összes gyermekét. Az ünnepi műsor részeként a budaörsi Gligor Attila Csaba természetfotós kiállítását nyitotta meg Gáspár Ildikó, majd a marosszentgyörgyi Öreg Fenyők néptánccsoport szórakoztatta a jelenlevőket. Dolgozni és emlékezni
A falu magára ébredését egy újságcikknek köszönhetik a bőiek – tudtuk meg Szente Kinga egyesületi elnöktől, ugyanis ennek nyomán kezdtek el szerveződni az elszármazottak és itthon maradottak, és kezdtek közösen dolgozni a magára maradt falu érdekében. Az elmúlt tíz évben turulmaradaras emlékművet emeltek a falu világháborús hősei emlékére, felújították a kultúrotthont, abban tájszobát és könyvtárat hoztak létre, „kikilincselték” a faluba vezető út javítását, székely kaput állítottak a református templomnál, elkészült a falu címeres zászlója, a gyerekeket karácsonyi és iskolakezdő csomagokkal ajándékozták meg, minden évben a Só útja program keretében városi gyerekeket fogadnak, tíz éve farsangi bálokat szerveznek, és nemcsak falumonográfiát adtak ki, hanem a kultúrotthon történetét is, most pedig Jánosi Sándor verseit kötetbe gyűjtve adták át az utókornak – sorolta a fontosabb megvalósításokat Szente Kinga. Tíz évvel ezelőtt a falu 96 lakost számlált, ma ez a szám 86, de élnek itt fiatalok, gyermekek is, így az egyesület vezetői remélik, hogy akad jó példát mutató, a közösséget összetartó, irányító vezető is, és évszázadok múlva is élnek majd ebben a faluban, lesz aki emlékezzen, és lesz amire emlékezni.
Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely)