Kézdivásárhelyen több évtizedes szünet után újra magyar lap jelent meg, karácsonykor látott napvilágot a Székely Újság hetilap első száma, ötezer példányban, másnap a nyomda előtt a tömeg követelte az utánnyomást. A második szám tizenötezer példányban elkelt, a harmadikat már huszonötezerben nyomták. A lapot ifj. Dénes László, Sántha Atttila és Fekete Vince alapította, azóta csatlakozott hozzájuk Ambrus Ágnes, Dévai Iochom István és Nemes Enikő, ők alkotják a szerkesztőséget. /Fekete Vince, a Székely Újság szerkesztője: Székely újság Kézdivásárhelyen. = Magyar Nemzet (Budapest), jan. 22./

Jan. 20-21-én Nagyváradon ifjúsági találkozóra került sor, harmincegy küldöttség érkezett, jelezve, hogy Máramarostól Kézdivásárhelyig, Nagyszebentől Petrozsényig, Balánbányáig mindenütt létezik MADISZ vagy hozzá hasonló szervezet. Szükség van egy radikális program összeállítására, hangzott el. A MADISZ együttműködik az RMDSZ-szel, de csak addig, amíg érdekeik megegyeznek. Országos küldöttgyűlés megszervezéséről döntöttek. Jelenleg 12 új magyar lap működik Erdélyben állami szubvenció nélkül, legtöbbjüket a fiatalok ügyszeretete tartja fenn. A lapok a következők: Arad és Vidéke, Enyedi Újság, Európai Idő /Sepsiszentgyörgy/, Hídfő /Székelyudvarhely/, Jelenlét /Kolozsvár/, Máramarosszigeti Napló, Szabadság /Székelyudvarhely/, Szamosmente /Dés/, Székely Újság /Kézdivásárhely/, Tanú /Temesvár/, Visszhang /Nagybánya/, Válaszúton /Csíkszereda/. /Székely Újság (Kézdivásárhely), jan.27./ Megjegyzés: Az Arad és Vidéke és a Tanú lapot nem láttam, a helybeliek sem hallottak róla. Megjelentek más lapok is, így a Vétó (Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet lapja, Temesvár, Temesvári Új Szó melléklete), továbbá egyházi lapok, például januárban indult a Szeretet (Nagyvárad), a romániai magyar baptisták folyóirata. A Válaszúton (Demokrata Magyar Ifjak Szövetségének kiadványa, Csíkszereda) hetilap.

Jan. 24-én Kolozsváron, a főtéri Szent Mihály plébánián rendezték meg a tanácskozást, melynek szervezői Tőkés László lelkész, Sikli László szilágysomlyói plébános és Czirják Árpád kolozsvári főesperes voltak. Tőkés László igehirdetését hallhatták a megjelent magyar történelmi egyházak képviselői, aki kifejtette: vállalnunk kell az ittlétet és meg kell határoznunk hollétünket. A múltban - állapította meg -, nem volt helyünk és nem voltunk a helyünkön. Sikli László előadásában az egyházak szerepéről beszélt. Az egyháznak részt kell vállalnia a társadalmi életben. Többen felszólaltak, így Csép Sándor riporter, Bálint Tibor író, Lászlóffy Aladár költő, dr. Kovács Lajos unitárius püspök, Vetési László református lelkész, Bustya Dezső református lelkész, Jakab Gábor katolikus plébános. A megjelentek megalakították a Romániai Magyar Keresztények Szövetségét. A szervezet az RMDSZ-en belül kíván működni. /Győzhetetlen én kőszálom = Székely Újság (Kézdivásárhely), febr. 3. - 7. sz./

Takács Géza felvázolta a moldvai csángók történelmét, idézve a róluk szóló munkákat, Petrás Incze János múlt századi feljegyzéseit, majd kitért Domokos Pál Péter munkásságára, aki oly sokat tett a moldvai csángókért. /Takács Géza /Budapest/: Hit és nyelv. A csángók. = Székely Újság (Kézdivásárhely), febr. 17. ? 9. sz., febr. 24. ? 10. sz., márc. 3. ? 11.sz./

"A Vatra Romaneasca márc. 4-i gyulafehérvári nagygyűlésén éles kirohanások hangzottak el Tőkés László, Király Károly, Kincses Előd és más magyar vezetők ellen. Tőkés László politizál, ahelyett, hogy híveivel törődne, vádolta az egyik szónok a lelkész, erre zúgni kezdett a tömeg: Le Tőkéssel! /jos cu Tőkés/. A hosszúra nyúlt gyűlésen élesen elítélték a romániai magyarságot, csúfot űztek a tüntetésekből, túlzottnak találták az önálló anyanyelvi iskolák követelését, mindent szaparatizmusnak minősítettek. Nehéz a sok uszító beszédről beszámolni. /Bögözi Attila: Tessék mondani, milyen testvérek ezek? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 6./ A Vatra programja szerint azt kívánja, hogy Erdély kulturális életének minden vonatkozásában kérjék ki a véleményét. A Vatra ""harcol azért, hogy az ország egész területén a román legyen az egyetlen hivatalos nyelv."" /Székely Újság (Kézdivásárhely), márc. 31./"

A januárban megalakult Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság márc. 10-én Kolozsvárott választmányi ülést tartott. Az erdélyi fiókszervezetek beszámoltak működésükről, Kovászna megyéből a sepsiszentgyörgyi és a kézdivásárhelyi fiók képviselői voltak jelen. Kézdivásárhelyen már két rendezvényt tartottak a társaság helyi tagjai. /Székely Újság (Kézdivásárhely), máj. 26. - 23. sz./

Fogarasi László /Kézdivásárhely/ 1989 júliusában kapott katonai behívót, Bukarestbe került, kora reggeltől este fél kilencig dolgoztak az építkezésen. Többször megverték őket, egyiküket annyira, hogy belehalt sérüléseibe. Fogarasi László a szabadságról nem ment vissza, fölakasztotta magát, test tele volt ütésnyomokkal. A család Ghinet Dragos századost vádolja a fiatalember haláláért. /Vádolnak a diktatúra áldozatai. = Székely Újság (Kézdivásárhely), márc. 10. - 12. sz./

Márc. 11-én tartották Kovászna megye volt politikai foglyainak alakuló ülését. A megjelentek felidézték a tragédiák sorozatát. A megyében tíz embert végeztek ki azon a címen, hogy 1956-ban a forradalom hatására mozgalmat indítottak. Rajtuk kívül akkor még sokan kaptak életfogytiglan vagy tíz-húsz éves börtönbüntetést. - 1957-ben több diák, osztályfőnökükkel együtt, 10-12 évi börtönbüntetést kapott azért, mert márc. 15-én megkoszorúzták az 1848-as emlékművet. A besúgók, árulók és kínzók nagy része magyar janicsár volt. Az ülésen megválasztották a vezetőséget: Török József elnök, Csobotár István titkár, Pap Sándor és dr. Vajna László alelnökök. /Volt politikai foglyok egyesülete. = Székely Újság (Kézdivásárhely), márc. 31./

"Márc. 4-én Gyulafehérváron megalakult a Vatra Romaneasca /Román Tűzhely/, amelynek sok esetben fasisztoid, magyarellenes megnyilvánulásai voltak. Programja szerint nem rendeli alá magát egyetlen pártnak sem, de azt kívánja, hogy bármely kérdésben, amely Erdély kulturális életét érinti, "előzetesen kérjék ki véleményét". Azért harcolnak, hogy a román legyen az egyetlen hivatalos nyelv. A Vatra Romaneasca megalakulása után elindult a nyílt magyarellenes kampány, majd jött a pogrom. Erdélyszerte megalakultak a Vatra helyi szervezetei. Sepsiszentgyörgyön márc. 7-én jött létre a Kovászna megyei szervezete. /Dévai Iochom István: Román Tűzhely. = Székely Újság (Kézdivásárhely), márc. 31. ? 15. sz./"

Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság /EMT/ januárban alakult meg, márc. 10-én Kolozsvárt már választmányi gyűlést tartottak, melyen a kézdivásárhelyi fiók háromtagú küldöttséggel képviseltette magát. Febr. 21-én Kézdivásárhelyen találkoztak a magyar műszaki értelmiségiek, meghallgatták Égető Éva programtervezetét és megalakították az EMT kézdivásárhelyi fiókját. Közös célnak tartják a magyar műszaki nyelv elsajátítását és ápolását. /EMT. = Székely Újság (Kézdivásárhely), ápr. 28./

Szentkatolna faluban márc. 24-én megalakult a Bálint Gábor Közművelődési Egyesület. Céljai között szerepel a falu szülöttének, Bálint Gábor orientalista nyelvész tudományos tevékenységének megismerése, emlékének ápolása, a falu művelődési hagyományainak ápolása. Az egyesület elnöke Bakk Pál, alelnök Borcsa János, titkára Jakab Jolán. /Székely Újság (Kézdivásárhely), máj. 26./

Kosztándi Jenő kézdivásárhelyi festőművészt köszöntötte 60. születésnapja alkalmából Borcsa János. /Borcsa János: Kosztándi Jenő ? 60. = Székely Újság (Kézdivásárhely), máj. 26./

"A kézdivásárhelyi bíróság nov. 5-én hirdetett ítéletet az ún. "Komsa-ügyben". M. B. /akit az egész város "Komsa Sanyiként" ismer/ 1989. dec. 25-a óta van őrizetben. 1989. dec. 22-én Kézdivásárhelyen a tömeg a milícia épületének megtámadására készülődött, Komsa időben figyelmeztette a milicistákat és segítette őket, hogy elszökjenek. A tömeg a gyűlölt és szadista I. G. századost akarta meglincselni, akit nem találtak otthon, lakását feldúlták. Komsa, pontosabban M. G. magához vette a milícia gazdátlanul maradt kutyáját. Ezzel vádolva került a bíróság elé, ugyanis "eltulajdonította a milícia leltárában szereplő kutyát, tette közvagyon ellen elkövetett lopásnak minősül". M. G. dec. 25-én önként jelentkezett a rendőrségen. Később M. G.-t a rendőrségen kegyetlenül megkínozták. A bíróság pedig nov. 5-én M. G.-t egy évi börtönre ítélte. /Dévai Iochom István: "Komsa-ügy". = Székely Újság (Kézdivásárhely), dec. 21./"

Kovászna megyében több új kiadvány tiszavirágéletűnek bizonyult, így a Székely Újság, A Mi Kutyánk, az Ötödik Kerék. Pár napja újabb hetilap indult Covasna néven Sepsiszentgyörgyön, kétnyelvű lapnak mondja magát, eddig csak az apróhirdetések jelentek meg benne magyarul. /Imreh S. István: Kétnyelvű lap születik? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 18./ Megjegyzés: a Székely Újság (Kézdivásárhely) hetilap 1989. dec. 23-ától 1991. márc. 11-ig jelent meg, A Mi Kutyánk (Sepsiszentgyörgy), alcíme: Az Ebtenyésztők Kovászna Megyei Egyesületének havi képeslapja két számot ért meg: 1990. jan./febr., illetve márc./ápr. Az Ötödik Kerék (Sepsiszentgyörgy) szabadidő lap 1990. márc. 13-án indult és 1991. máj. 2-án szűnt meg.

"Egyed Ákos foglalta össze a honismereti tevékenység helyzetét. Az 1989-es változás után a Művelődés folyóirat továbbra is folyamatosan foglalkozott ezzel a kérdéssel, emellett a megújuló lapok közül néhány már a címével is jelezte a helytörténeti jelleget /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), Székely Újság (Kézdivásárhely), Szamosmente (Dés), Aranyosmente (Torda), Szabadság (Székelyudvarhely), Csíki Lapok (Csíkszereda), Kalotaszeg (Bánffyhunyad), stb./. Különösen a történelmi ismeretek terjesztésében eredményes munkát vállal a Székelyudvarhelyen megjelenő két folyóirat, a Székely Útkereső és a Székelység /alcíme: A Székelyföldet és népét ismertető folyóirat/. A kolozsvári Szabadság napilap melléklete, az Erdélyi Híradó kitűnt helytörténeti anyagok közlésében, így Kolozsvár régi utcaneveiről Asztalos Lajos értekezett. A Háromszék a megye településeit ismertette, a sajnálatosan megszűnt Székely Újságban pedig Binder Pál és Cserey Zoltán Kézdivásárhely gazdag 1848-as hagyományait ismertette. Értékesek a székelyföldi honismereti füzetek, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum által kiadott Múzeumi Füzetek sorozat és Csíkszeredában az Útravaló kiadvány-sorozat. Sepsiszentgyörgyön adják ki a Tulipán Füzeteket ismeretterjesztő folyóiratként. Egyed Ákos összefoglalójában kiemelt két könyvet, "amely a helytörténet és az egyetemes magyar történelem határmesgyéjén helyezkedik el": az egyik a Marosvásárhely és vártemploma /Budapest, 1990/ című, Medvigy Endre által szerkesztett tanulmánykötet, a másik a Pataki József válogatásával készült Kolozsvári emlékírók /1603-1720/ (Kriterion, Bukarest, 1990) című kiadvány. /Egyed Ákos: Honismereti tevékenység az erdélyi magyarság körében. = Művelődés (Kolozsvár), jún./"

A Székely Útkereső 1990 áprilisában, a Székelység pedig 1990. júliusában indult. Székely Újság (Kézdivásárhely), hetilap: 1989. dec. 23-1991. márc. 11. - újraindult: 1991. szept. 26., de azután megszűnt. A Múzeumi Füzetek 1990 júliusától indult. Szabadság (Székelyudvarhely) napilap volt 1989. dec. 23-tól 1991. márc. 15-ig. Egy száma még megjelent 1992. ápr. 25-én. Az Útravaló első száma 1990-ben jelent meg: Művelődéstörténeti sorozat /Csíkszereda/. A Tulipán Füzetek /Székelyföldi ismeretterjesztő folyóirat/ 1990. decembere és 1992. januárja között látott napvilágot Sepsiszentgyörgyön.

Új lap született: megjelent Kézdivásárhelyen a Székely Hírmondó első, ünnepi száma márc. 15-én. A Székely Hírmondó a 147 éve négy számot megért lapelőd hagyományait akarja folytatni. Főszerkesztője Kocsis Károly, kéthetenként lát majd napvilágot, 1500 példányban, a városi tanács megbízásából és anyagi támogatásával. A városban az 1989-es fordulat után már volt egy lap, a Székely Újság, azonban ez a sajtótermék 1991 márciusában megszűnt. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 19./

Iochom István, a Háromszék napilap Kézdivásárhelyen élő munkatársa dec. 20-án lehallgatókészüléket fedezett fel lakásában. Ennek előzménye az, hogy Iochom István 1989 után az azóta megszűnt Székely Újságban cikksorozatot közölt a Securitate felépítéséről, módszereiről. A szerzőt telefonon többször megfenyegették. 1994. dec. 14-én két ismeretlen betört az újságíró lakásába, ahonnan több kilónyi iratot vittek magukkal. Semmi mást nem vittel el, csak a szekuval kapcsolatos dokumentumokat. Iochom István idén két könyvet jelentetett meg, amelyek felkelthették az illetékesek figyelmét. Az egyik: Kísért a múlt Székelyföldön - Az Ageche-ügy története /Székely Hírmondó kiadása/, a másik: Pisztoly az Olt vizében . Ez a könyv a szeku, illetve a jelenlegi titkosszolgálat /SRI/ ügyeivel, továbbá a rendőri visszaélésekkel foglalkozott. A Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ nem tud a lehallgatásról. /Gazda Árpád, Kocsis Károly: Lehallgatókészüléket találtak egy kézdivásárhelyi újságíró lakásán. Jogtalan lehallgatás. = Krónika (Kolozsvár), dec. 22./

Márc. 20-án jelenik meg a Székely Újság, megyei közéleti hetilap első száma Sepsiszentgyörgyön. Az új kiadvány a Kézdivásárhelyen 1904-44, illetve 1989-91 között megjelent újság jogutódjává szeretne válni. Szerkesztési elve elődeiéhez hasonló: objektív és átfogó hetilap kíván lenni. Minden szerdán 24 oldalon jelenik meg. Szerkesztői a Székely Hírmondó egykori munkatársai, kiadója pedig a sepsiszentgyörgyi Impress Kft. A Székely Újság igazgatója Román György, főszerkesztője Kovács Mária. /(Iochom): Új hetilap. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 20./

Új hetilap jelenik meg Székely Újság néven Kézdivásárhelyen, november 6-án. A magát közéleti hetilapként meghatározó új kiadványt a Pro Kézdi Egyesület adja ki. A lapigazgató Sántha Attila költő, író, aki egyben a kiadó egyesület elnöke. Sántha Attila elmondta: független, pártatlan hetilapot kívánnak szerkeszteni, amelyet sem az RMDSZ, sem a Magyar Polgári Párt nem tud majd befolyásolni. Eddig Felső-Háromszék lakossága egyetlen regionális hetilapból, a 12. éve működő Székely Hírmondóból értesülhetett a vidéket érintő hírekről. A kezdetben 5000 példányban megjelenő Székely Újságot Felső-Háromszéken, valamint Orbaiszék és Sepsiszék egyes településein is terjesztenék. A Székely Újság felelős szerkesztője Zs. Ambrus Ágnes magyar szakos tanfelügyelő, szerkesztői Koszti Ildikó, Ferencz Éva, Jancsó Katalin és Salamon Balázs. A lap jogelődje a Kovács J. István által szerkesztett, az 1900-es évek elején megjelent, Kézdivásárhely történelmének leghosszasabb életű hasonló nevű hetilapja, amelyet néhány lelkes helybéli 1989 karácsonyán adott ki újra /1991. márciusáig jelent meg/, a rendszerváltás idején a mostani lapigazgató és felelős szerkesztő is részt vett annak szerkesztésében. /Bartos Lóránt: Új lap, hajlongás nélkül. = Krónika (Kolozsvár), nov. 5./ 2002 márciusában jelent meg a Székely Újság harmadik sorozata, melyből csak kilenc szám látott nyomdafestéket. /Iochom István: Újraindul a Székely Újság. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 6./

Napjainkban a közösségi összetartozás alkalmait a különböző klubok igyekeznek megteremteni. Sepsiszentgyörgyön például a városi művelődési ház pincehelyiségében a hét különböző napjain különböző klubok tagjai találkoznak, a Huszárik filmklub, a Holló Ernő Sajtópince, a Terefereklub és a Dzsesszklub. Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke mondta, hogy az országban a Holló Ernő Sajtópince az egyetlen, folyamatosan működő magyar sajtóklub. Az évek során számos szerkesztőség munkatársai fordultak meg itt; Kolozsvárról például öt szerkesztőséget láttak vendégül (Szabadság, Krónika, Művelődés, Korunk, Magyar Kisebbség), Csíkszeredából és Székelyudvarhelyről kettőt-kettőt (Hargita Népe, Csíki Hírlap, illetve Udvarhelyi Híradó és Polgári Élet). Kézdivásárhelyről már többször a sajtóklub vendége volt a Székely Hírmondó, és az új évadot ismét egy kézdivásárhelyi szerkesztőség meghívásával kezdik: február 4-én a tavaly új sorozatával induló, 105 éves Székely Újság a vendégük. A következő héten a könyve megjelenése előtt álló színművész, László Károly, majd a három sepsiszentgyörgyi rádióból a Sepsi Rádió, végül a Brassói Lapok szerkesztősége lesz a vendégük. /Matekovics János: Újra találkozunk! (Pinceklub Sepsiszentgyörgyön). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 4./

A fideszes Lázár Ferenc, aki Székelyföldről települt át Magyarországra, nyílt levelet írt Szász Jenő MPP-elnöknek, figyelmeztetve, hogy szétforgácsolja az erdélyi nemzeti oldalt, amikor Tőkés László ellen hangolja az embereket. Aljasság volt az Erdélyi Magyar Ifjak táborának bejáratánál ingyen osztogatni a székelyudvarhelyi Polgári Élet azon friss számát, amelyben egy névtelen tollforgató Tőkés Lászlót csúsztatással rágalmazza. Ezt a hetilapot nem lehetett megvásárolni a gyergyói újságos standoknál, tehát azért osztogatták, hogy Tőkés ellen hangolja a táborba belépő fiatalokat. Egy másik hetilapnak, amit szintén ingyen osztogattak a táborban, a kézdivásárhelyi Székely Újságnak Szász Jenő adott interjút, melyben azt állította, Tőkés László lépett egyet balra, összeborult az RMDSZ-szel. A püspök régen az RMDSZ tiszteletbeli elnöke volt, ahová most visszafogadták. Szász Jenő is az RMDSZ prominense volt, emlékeztetett Lázár Ferenc. Amikor 1989-ben Tőkés László a saját és családja életét kockáztatta, akkor Szász Jenő Brassóban a kommunista diákszövetség elnöke volt. Lázár Ferenc javasolta, hogy Szász Jenőnek nyilvánosan kérjen elnézést Tőkés Lászlótól a fizetett „nemzeti polgáris” tollforgatóik helyett is. /Lázár Ferenc, a Fidesz kulturális bizottságának tagja, a Magyar Gyökerek Egyesület elnöke: Nyílt levél Szász Jenő MPP-elnöknek. = Krónika (Kolozsvár), aug. 14./

Egy esztendeje új közéleti hetilap jelenik meg Kézdivásárhelyen. A Székely Újság negyedik sorozatát a Pro Kézdi Egyesület adja ki. A múlt év novembere óta ötvenöt szám jelent meg, és rövid egy esztendő óta a regionális lap megyei hetilappá nőtte ki magát. A második sorozat 1989. december 23. és 1991. március 11. között 45 számot, míg a harmadik 2002. március 20. és május 15. között alig kilenc számot élt meg. A leghosszabb életű az 1904. január 3-án megjelent és 1944. július 30-án megszűnt első sorozat volt. /(Iochom): Egyéves a Székely Újság. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 21./

Hetvenéves Komoróczy György nyelvművelő
Hetvenéves február 10-én Komoróczy György erdélyi nyelvművelő. Ebből az alkalomból interjút közölt a Hargita Népe című székelyföldi napilap pénteki számában.
„A Hargita Népében – elődjét, a Hargitát is beleszámítva – bő 40 éve éltetem a heti rendszerességgel megjelenő anyanyelvápoló rovatot, a Helyesent. Ebben a munkában a korábbi és mostani szerkesztőségnek is érdeme van. Nyelvművelő írásokat szoktam még közölni a Székely Újságban, ritkábban a Krónikában, és erdélyi tudósítóként, munkatársként meg-megjelennek cikkeim a budapesti Édes Anyanyelvünk című folyóiratban is. A Székely Újságban, a korábbi Polgári Életben kulturális eseményekről szoktam írni” – foglalta össze eddigi munkásságát az 1942. február 10-én a Szatmár megyei Domahidán született Komoróczy György, aki további legalább 18 különböző újságban, folyóiratban, periodikában tette közzé eddig írásait.
Ahogy sajtóbeli írásai, úgy kötetei is többféle témával foglalkoznak. Első könyve 1975-ben Anyanyelvünk művelése címmel jelent meg.
Az interjúban Komoróczy elmondta, hogy hétéves korában, 1949-ben földbirtokos családja minden ingatlanját és ingóságát elkobozva kitelepítették, deportálták őket, így kerültek Székelyudvarhelyre. Később felsőfokú tanulmányokat származása miatt nem folytathatott.
A vegyésztechnikusi végzettségű nyelvművelő nyelvtudományi ismereteit autodidakta úton szerezte. Egyik nagybátyja magyar szakos tanárként, budapesti rokona, az ókortörténész Komoróczy Géza pedig minden, a magyar szakon szükséges egyetemi jegyzetet, tankönyvet és sok-sok nyelvészeti szakkönyvet megszerzett neki.
Komoróczy György munkásságában különösen a műszaki és a hivatalos nyelvhasználat sajátosságaival, hibáival foglalkozik, ugyanakkor kutatási területe a román–magyar kétnyelvűség, a nyelvi erózió kérdése is.
”Bármennyire derűlátó legyen is az ember, a nyelvromlást lassítani, esetleg megállítani csak a család–óvoda–iskola–egyház–tudományos műhelyek–tömegtájékoztatás nagyjából egybehangolt, összefogó munkájával lehet és lehetne. A baj a családban kezdődik. Sok helyen nem magyarul szól a rádió és a televízió, és nem jár magyar iskolába a gyermek. A hivatalokban és a közéletben még a Székelyföldön is számos helyen csak lélegeztetőgépen van a magyar nyelv” – mondta el az erdélyi magyarság nyelvi helyzetéről Komoróczy, hozzátéve, hogy szerinte „magyarként csak anyanyelvünkkel együtt tudunk megmaradni, ahhoz pedig a nyelvünk iránti hűségünkre, szeretetünkre, és a magyar nyelv presztízsének növelésére van szükség.”
Az interjúban felhívta a figyelmet arra, hogy az anyanyelv megtartásához úgy tudnak hozzájárulni Erdélyben, ha a magyarok élnek is törvény adta lehetőségükkel, és hivatalokban is használják a magyar nyelvet. „A hazai magyar politikának pedig egyebek mellett az volna a dolga, hogy szorgalmazza a törvényhozásban Bukaresttől Brüsszelig a magyar nyelv hivatalossá tételét az erdélyi régióban” – tette hozzá.
Terveiről Komoróczy György elmondta, hogy már nyomdába került a Székelyudvarhelyért Könyvek sorozatban megjelenő portrékötete néhai id. Hegyi István udvarhelyi református lelkipásztorról, és tervezi egy interjúkötet megírását is.
MTI
Erdély.ma

Tusványos: kapocs a nemzetek között
Negyed évszázada, a kommunista rendszer bukása után kezdett körvonalazódni egy olyan fórum létrehozásának gondolata, amelynek elsődleges célja a románok, az erdélyi, illetve a magyarországi magyarok egymásra találása lett volna. Az 1989-ben útjára indított folyamat ma is tart, egyik látványos eredménye a külhoni magyarok közjogi integrációja az anyaországba.
Magyarország kolozsvári főkonzulátusának konferenciatermében idézte fel a Bálványosi Szabadegyetem, majd a Tusványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor történetét a rendezvény szenátusának két tagja, Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára, valamint Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. A beszélgetés moderátora Bodó Barna egyetemi oktató, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke volt.
Németh Zsolt már az 1970-es évektől diákként járta Erdélyt, mígnem – a moldvai csángóknál tett egyik látogatása után – a román hatóságok 1985-ben kitiltották az országból. A Ceaușescu-rendszer bukása után közvetlenül, 1989 decemberében már százával jöttek a magyarországi fiatalok Erdélybe, pártszínektől és politikai nézetektől függetlenül. Németh Zsolt az elsők között érkezett Erdélybe, egy angol újságíró, David Campanella, és egy fiatal orvos barátja kíséretében. Kézdivásárhelyen, egy panellakásban született meg a gondolat, hogy a kommunizmus romjain a Kárpát-medence magyarjainak egymásra kell találniuk. December 30-án nyilatkozatot adtak közre a helyi Székely Újságban, amelyben kifejtették egy erdélyi szabadegyetem megalapításának szükségességét. 1990 nyarán került sor az I.Bálványosi Szabadegyetem megszervezésére, melynek elsődleges szándéka a magyar–román párbeszéd kialakítása volt. A kezdeti táborozásoknak rangos résztvevői voltak, román részről pedig hangos politikai visszhangja is. Az első szabadegyetem után néhány évvel azonban kiderült, hogy a kommunista múlt elutasítása nem elégséges alap ahhoz, hogy létre lehessen hozni a megálmodott erdélyi közösséget. Ám a kommunista visszarendeződés miatti illúzióvesztés nyomán sikerült Magyarországon a Fidesznek megfogalmaznia a posztkommunizmussal szembeni stratégia kulcspontjait, Erdélyben pedig az RMDSZ-fősodorral egyre markánsabban szembehelyezkedő Reform Tömörülés is ebbe az irányba indult el – fejtette ki az államtitkár.
Toró T. Tibor szerint Romániában az első szabadegyetem megrendezésének idején demokratának lenni még „pikáns dolog volt.” A néppárt elnöke emlékeztetett, hogy kezdetben igen rangos román politikai és közéleti személyiségek is eleget tettek a meghívásnak, és a bálványosi, majd tusványosi folyamat a román–magyar, de elsősorban a magyar–magyar párbeszéd műhelye lett.
Szabadegyetemtől fesztiválig
Toró T. Tibor megemlítette, hogy a rendezvény kétszer esett át szemléletváltáson: első alkalommal akkor, amikor a szabadegyetem 1992-ben Bálványosról Tusnádra költözött, majd amikor 2001-ben bevonták a szervezésbe az egyetemistákat is. Toró úgy véli, Bálványos hangulata elveszett, amikor a nyári egyetemet összeházasították a diáktáborral. „Bár a régi dolgokat nem lehet visszahozni, ismét kell egy olyan műhely, mint amilyen a 90-es évek elején volt” – mondta a néppárt elnöke. Emlékeztetett, hogy a kettős állampolgárság, a szavazati jog megadásának ötlete a külhoni magyarok számára szintén egy háttérműhelyben született meg. Németh Zsolt szerint Tusványoson szerteágazó foglakozások zajlanak: a hagyományőrzés és a nyári egyetem mellett ma már fontos helyet foglalnak el a koncertek és egyéb szórakozási lehetőségek is. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Tusványosnak határozott szerepe volt abban, hogy a Kárpát-medencei magyarság egymásra talált, ugyanakkor „olvasztótégely, ahol nagy számban keverednek erdélyi és magyarországi magyarok.” Az államtitkár hozzátette: Magyarország és Románia kapcsolatának tekintetében is nagy jelentősége van a tábornak, mivel Tusványoson indult be egy olyan demokratikus magyar–román párbeszéd, amelytől elindulva meg lehet fogalmazni, hogy melyek a román állam kötelezettségei az erdélyi magyarokkal szemben. A teendőket a román állam, az erdélyi magyarok és Magyarország háromszöge mentén kell behatárolni – fogalmazott.
Integráció a szülőföldön
„Ma már nem kell elhagyjuk a szülőföldünket ahhoz, hogy magyarok legyünk” – hívta fel a hallgatóság figyelmét a kettős állampolgárság előnyeire Toró T. Tibor. Az összmagyar integráció állomásai: a státustörvény, a magyar igazolvány, a kedvezményes honosítás mind tusványosi fogantatásúak – hangsúlyozta a néppárt elnöke. Ez az integráció egy hosszú távú nemzetpolitikai feladat, amelyben a Bálványos-Tusványos folyamat erdélyi magyar szereplőinek segíteniük kell a magyarországi vezetést.
A nemzeti integráció útjában álló falakat az erdélyi magyar közösség tudatában is le kell bontani, ehhez erősíteni kell az elszámoltathatóság elvének érvényesülését, amely jelenleg Erdélyben gyerekcipőben jár, és amely ugyanolyan fontos, mint a politikai pluralizmus – mondta Toró. Az erdélyi magyar közösségnek számon kell kérnie politikai képviseletén ígéreteit, és kontrollt kell gyakorolnia a képviselet fölött. Nem kellene engednie például azt, hogy politikai képviselete önmaga sérthetetlenségét fokozza a büntető törvénykönyv erre vonatkozó cikkelyeinek megszavazásával, vagy úgy nyújtson be autonómiatervezetet a parlamentben, hogy erről semmiféle konzultációt nem tart fontosnak a közösségen belül – hangsúlyozta a néppárt elnöke. Németh Zsolt kijelentette: „A román állam és az erdélyi magyarok között még rengeteg tennivaló akad.” Az államtitkár arra utalt, hogy az erdélyi magyarok hiányosságainak listája még hosszú, de ezt a román államnak és a romániai magyaroknak kell megoldaniuk. A külügyi államtitkár rámutatott: a világ magyarsága sok irányból indult el egymás felé, és a magyar állampolgárságban végre összeértek útjaik. „Az áprilisi választásokat követően nemzeti parlamentünk lesz, amely a világmagyarságot fogja megjeleníteni” – hangsúlyozta Németh Zsolt. Felhívta a figyelmet arra, hogy fontos a külhoni magyarok részvétele a magyarországi választásokon, hiszen ők fogják legitimálni a nemzeti kormányt.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Egy ludovikás tüzérhadnagy kálváriája (Zsuffa Zoltán halálának 25. évfordulójára)
1944. augusztus 20-án nyáriasan forró, szeszélyesen felhős, villamosságtól terhes időjárás uralkodott Budapesten, de ez távolról sem indokolta a Ludovika Katonai Akadémia végzős évfolyama tisztavató ceremóniájának lerövidítését. Amint a dátumból is kiviláglik: háború volt, amikor bármely pillanatban felbőghettek a szirénák, feldüböröghettek a légvédelmi ütegek. A hirtelen Keletre fordító román csapatok a szovjetekhez csatlakoztak, és Szent István napján (épp tisztavatáskor) már Nagyvárad felé közeledtek. A nagymúltú Ludovika végzős évfolyama ilyen körülmények közt tette le az esküt, szembenézve az önként választott katonai pálya első élet-halál megpróbáltatásával. Zsuffa Zoltán tüzérhadnagy akkor huszonhárom éves volt.
Hogy mi történt az eskütételt követően? Szőcs Géza, a fizikatudományok doktora, aki Zsuffa Zoltán egyik legkedvesebb tanítványa, így summázza a történteket:
„Hivatásos tüzértisztként a csíkszeredai 1. számú székely hegyi tüzérosztályhoz osztották be. Az észak-erdélyi harcok alatt került a 27. tábori tüzérezredhez, és az újonnan felállított 27/III. tüzérosztály tisztjeként teljesített harctéri szolgálatot 1945. május 9-ig, amikor szovjet hadifogságba esett. Onnan 1947. szeptember 17-én tért haza. 1947 és 50 között alkalmi munkákból élt. ’50-ben Zabolán tanított, de onnan kirúgták. Mezei munkás lett, a Négyháznál szénát csináltak. 1951 és ‘55 között a kézdivásárhelyi Erdészeti Műszaki Középiskolán tanít, közben elvégzi a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem matematika–fizika szakát. 1955–81 között először a kovásznai általános iskolában, majd a líceumban tanít. Kétszer volt aligazgató, először Kézdiről átkerülve, aztán Fábián Ernő igazgatósága idején. A Kovásznai Líceum az ő idejében épült. Kérte: ne betonalapot rakjanak, mert megeszi azt a szén-dioxid. Igaza volt, alig öt év telt el, és újra kellett alapozni, terméskőből. Ő szereltette be a központi fűtést, egy régi iskolatársa segített a közbeszerzésben, három nap alatt érkeztek meg a csövek. Az ő idejében épült az intézmény kőkerítése is. Zolti meghirdette a közfuvart a falvakban. Negyven gazda hordta kalákában a köveket. Zsuffa idejében épült fel a tornaterem is, de amikor Fábiánt leváltották, őt is menesztették...” (Székely Újság, Kézdivásárhely, 2011. okt. 4.)
* – Apuka a szovjet fogságban japán tisztekkel került össze. De mindenekelőtt el kell árulnom, miként kaptam én a Borbála nevet – kezdi a visszaemlékezést a tanár úr leánya. – Szent Borbála a tüzérek védőszentje. December 4-e, a tüzérek ünnepnapja az én névnapom is. Édesapámat és társait a fogságban kegyetlenül megdolgoztatták: bányákban, vasútépítésen, mezőn, mindenütt. Alultápláltak voltak, piszkosak, rühesek. De azzal a tanulsággal érkezett haza, hogy ő, aki még nem volt házas ember, sokkal könnyebben viselte a szenvedést, mint azok, akik családjuktól teljes elszigeteltségben éltek. Közel két és fél év rabság után oroszul is tudott valamicskét. Ami ludovikás múltját illeti: csakis jeles bizonyítvánnyal lehetett jelentkezni a Ludovikára, a származás is nagyon számított. Egy évet lehúztak mint közkatonák, de karpaszományosok voltak, meg kellett tapasztalniuk, mit jelent bakának lenni, s csak azután kezdődött a tiszti képzés, ahol urat neveltek belőlük. Többféle ruhájuk volt, szatyrot/csomagot nem vehettek a kezükbe. Szabóhoz nem mehettek, hanem jött a szabóság a Ludovikára mintát venni, majd próbákra is. A sok férfias, durva kiképzés után tánc- és társalgási oktatás következett, tudniuk kellett viselkedni vendéglőben, színházban, hangversenyteremben úgy, hogy elnyerjék a civil emberek megbecsülését. Elit kiképzést kaptak, matematikából, fizikából és hadtudományból olyan felkészítést, hogy a Bolyai Egyetemen játszva tette le a szükséges különbözeti vizsgákat. Apukám nagyszerűen beszélt románul, mert a katolikus gimnázium után néhány évet a Şaguna-gimnáziumban járt Brassóban. Aztán eldöntötte, hogy a Ludovikára megy, felment Kolozsvárra, és a piaristáknál érettségizett.
* Miközben Zsuffa Zoltán fogságban volt, megtörtént a II. világháborút követő békediktátum, így hazaérkeztekor az a tényállás fogadta, hogy szülőföldjén – bár még létezett a Maros–Magyar Autonóm Tartomány – ő a Román Népköztársaságnak tartozik állampolgári engedelmességgel. Katonai utánképzésre Târgoviştére hívták 1951-ben. Tüzéri tudományával (ebben a lovaglás is benne foglaltatik) hatalmas sikert aratott. Azonnal meghívták katonatisztnek, de akkor már sikerült tanári pályára állnia, így szerényen megköszönte a megtiszteltetést, és tartalékos főhadnagyként hazatért családjához egy felhőtlen polgári élet reményében. Hát nem épp így történt!
* Halála után egy évvel, 1991-ben, jóval a rendszerváltás után a dél-romániai Berevoieşti határában ritka eseménynek lehetett szemtanúja ország-világ tévénéző közönsége. A Securitate egy külszíni fejtés üregébe, egy szénportemetőbe próbálta sietősen elföldelni irattárának egy különösen felelősségterhes részét, de a lakosság, és főleg a szabad sajtó, észrevette. Hatalmas anyagot sikerült kimenteni és nyilvánosságra hozni többek közt Király Károly, Keresztély Pál és a kovásznai matematikatanár, Zsuffa Zoltán dossziéját. Íme a Zsuffa-vádirat felvezető szövegének töredéke: „Már 1970-től a fent nevezett (Susnumitul Zsuffa) többször beszélt nyilvánosság előtt a magyar nyelvű oktatás visszaszorításáról. 1977 tavaszán tett kijelentése, mely szerint a magyar kisebbség anyanyelvi oktatásának körülményei rendkívül megnehezültek, letartóztatásához vezetett. Irredentizmussal és azzal vádolták, hogy az iskolában román helyett magyar nyelven készítette jegyzeteit. A kihallgató tisztek kilátásba helyezték, hogy katonai bíróság elé állítják. Írásban részletes vallomást kértek tőle irredenta tevékenységéről, Erdély Magyarországhoz csatolásával kapcsolatos kedvező álláspontjáról...” (Lásd: Sor(s)ok a gödörből, A Hét, 1991. 05. 31.)
* – Apánk véresre volt verve, amikor Szentgyörgyről, a Securitatétól hazaérkezett! Rágondolni is borzalmas – emlékezik vissza fia, Zsuffa Levente. – Nekünk, gyermekeinek nem mutatta meg sebeit-véraláfutásait, sőt, bujkált a kertben, nehogy észrevegyük szenvedését. Anyuka ránk maradt naplójában olvassuk, hogy apánk teste fekete volt. Ketten kísérték be a kapun, és mi csak azt láttuk, hogy a szája el volt hasadva és a homlokán seb volt. A kihallgatáson rúgta a pribék, és gumibottal ütötte. Nyilatkozatot írattak vele, de amikor az kész volt, nem tetszett nekik, ezért elverték, és újat írattak. Az első kihallgatás 12 órát tartott. Végül diktálás után kellett írnia, de akkor is állandóan mutogatták neki a gumibotot... Kilátásba helyezték, hogy hetenként fogják behívni, iszonyúan megfélemlítették. Bűnei közt szerepelt, hogy az iskolai katalógusba magyarul írta be, hogy 7,33 (hét 33), amikor hivatalosan 7,33 (şapte 33)-t kellett volna írnia. (…) Aztán Fazekas János korabeli miniszterelnök-helyettes, amikor Géza bácsiéktól (a szívkórházat alapító dr. Benedek családja – Gy. S. megj.) értesült a történtekről, közbenjárt és megtörtént a „rehabilitálás”. Behívatták a milíciára, és kedélyesen megmagyarázták neki, hogy na-na, semmi baj, ezután rendesen fog viselkedni! Sőt, kétszer is hívatták, s másodszorra azt mondták neki, nem jön hogy elhiggyék, hogy ez megtörtént, és hogy felejtse el az egészet!
Aulich ezredes, a megyei szekufőnök emberséges volt – a történtek után személyesen hozta haza apám elkobozott könyveit –, de ’77 áprilisában valamilyen ürüggyel elszólították őket, hogy aztán Szatmártól, Kolozsvártól lefelé, a Székelyföldön át mindenkit elverhessenek, aki valami okból feketelistán volt. Kezdődött kedves brassói tanárom, Szikszay halálával, aztán apám is sorra került, s utána Erős Péter tanár úr, aki most Szentgyörgyön él.
„Szegény Szikszay Jenő, biztosan hallott róla, a brassói magyartanár nekem nagyon jó barátom volt – mesélte Zsuffa Zoltán halála előtt egy héttel Simó Erzsébet mikrofonja előtt. – Szikszayt úgy húsvét táján kapták el, pár nappal előttem. S a halála!? Azt sem lehet tudni pontosan, hogy felakasztották-e vagy ő akasztotta fel saját magát. Rögtön beutaztam Brassóba. Szikszayné édesanyja – aki ott lakott velük –, mikor megérkeztem, kiszólt, hogy lépjek be. Megérkezett férje, dr. Szabó Zoltán, és elmesélték, hogy már őket is behívatták, igaz, könnyebb kihallgatással megúszták, de tudtomra akarták hozni, hogy ott, Brassóban is sokat érdeklődtek rólam...” (A részletes vallomást lásd a Háromszék 1990. március 17-ei számában Utolsó interjú címmel.)
* – Szentkatolnán dolgoztam, tömbházban laktam, meséli Zsuffa Levente. Egyszer csak jön a helyi rendőr, s azt mondja: menjek be hozzá, hogy valamit megbeszéljünk. Furcsának találtam, mert kertszomszédok voltunk, ő volt az egyetlen rendőr. Mondtam neki, hogy mondja meg ott, hogy mit akar. De ő erősködött, így aztán átmentem a hivatalba. A korabeli szekus szektorista ült az asztalnál, a rendőr elpárolgott a helyszínről. Sorbán leültetett, és mézesmázosan a mezőgazdasági kampány felől érdeklődött: hogyan halad a munka, milyen a viszonyunk a pityókát szedő katonákkal, cigányokkal és a diákokat felügyelő tanárokkal? Mondtam: minden rendben! Keményre váltotta a hangját: És akkor azt magyarázza meg nekem, mi történt, hogy az egyik tanárnőt megtaszigálta valaki! Elképedten álltam: Sorbán úr! Ez nem itt, hanem Kovásznán történt!
Igen, apám is pityókát szedett az osztályával. Épp megyei vizitáció volt, ekkor történt, hogy a mezőn valóban „megnyakászták” Marikát, szomszédunkat, két gyermek édesanyját. – Elvtársnő! Ne szégyelljen lehajolni egy-két pityóka után! Így akar példát mutatni a fiatalságnak? – őrjöngött egy túlvezérelt kommunista érzelmű hatalmasság, megmarkolta Marika nyakát, és le akarta teperni a földre, tanárkollégák, diákok szeme láttára.
Apám, aki gyermekkorától, majd a Ludovikán is a nők iránti korlátlan tisztelet szellemében nevelkedett, azonnal Marika védelmébe ugrott. Verekedés nem történt, de szópárbaj, az igen. És otthon elmesélte mindezt édesanyámnak, s ő azon melegében megírta temesvári barátnőjének. Csakhogy a Securitate már régóta olvasta leveleinket, hallgatta telefonjainkat. Szerintem ezzel kezdődött a balhé. A gyanú nem is volt alaptalan, hisz apám első unokatestvére, Zsuffa László (Leslie) az amerikai elnök, Eisenhower szárnysegédje volt, de ludovikás évfolyamtársaival is tartotta a kapcsolatokat, többek közt Costa Ricába is levelezve. Édesanyám finnországiakkal barátkozott. De apám államellenes összeesküvésekben nem vett részt, csupán mindenütt kimondta a véleményét. * Zsuffa Zoltán tanár úr élő legenda volt, és az marad mindörökké. E visszaemlékezés krónikása is tanítványa volt. Külön megemlékezést érdemelne a ludovikás hangulatú matematikaórák katonás dinamikája, a számonkérés szigora és etikája. A Kovásznai Líceum első érettségiző évfolyamának ő volt az osztályfőnöke. Abszolút rekordot állított fel több osztálykirándulás megszervezésével. Külön vagont bérelt a CFR-től, szalmazsákokat pakoltak a kabinokba, így indultak neki Romániát, Bukarestet, majd a tengerpartot is felfedezni. Ahol jónak látták: megálltak, vakvágányra tolatták a vidám karavánt. Íme, a katonás, szigorú Zsuffa Zoltán mint hangulatmester!
Március 4-én, épp negyed évszázada, a tanár úr temetésén ennek a „történelmi” évfolyamnak a nevében Balczár Gyula mondott beszédet.: „ ...és jött a betegség! Soha sem gondoltuk volna, hogy Veled is megtörténhet! És most itt állunk, kérve: engedd koporsódra helyezni a 25. érettségi találkozónk alkalmával készített plakettet Kőrösi Csoma Sándor alakjával, akit szerettél, mert helytállása nagy volt, nagyon magyar volt, és nagyon európai.”
Gyila Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rendszerváltás és önszerveződés Kézdivásárhelyen (Együtt és külön)
Miben különbözött a rendszerváltás Kézdivásárhelyen a többi erdélyi városhoz viszonyítva? Mi a magyarázata annak, hogy a céhes városban nem volt lövöldözés, csupán két puska dördült el, az is véletlenszerűen? Ki tette tönkre a város nehéziparát? Milyen körülmények között jelent meg Erdély első magyar nyelvű újsága, a Székely Újság? Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre próbált választ adni nemrég a Kosztándi Képtárban megtartott Rendszerváltás és önszerveződés Kézdivásárhelyen, 1989. december–1990. május című előadás és az Együtt és külön, illetve Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990) című tanulmánykötet bemutatója során Tóth-Bartos András történész.
Az est házigazdája Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke volt, aki elmondta: a kézdivásárhelyi eseményeket feldolgozó fiatal történész a rendszerváltáskor nyolcesztendős volt, ami meglátása szerint javára vált a tanulmánynak.Egyfajta távolságtartással, ugyanakkor szakmai tudással a háta mögött vizsgálta az eseményeket, akiket megszólaltattak a tanulmánykötetben, az akkori események fül- és szemtanúi, jó értelemben vett elfogultsággal tekintenek vissza a rendszerváltásra. A teremben is ülnek olyanok, akik aktív részesei voltak a történéseknek – hangsúlyozta a megyei önkormányzat vezetője, hiánypótlónak nevezve a fiatal kutatók által szerkesztett kiadványt, mely a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet által 2010-ben indított kutatás eredményeként látott nyomdafestéket. Tóth-Bartos András történész a kézdivásárhelyi eseményeket foglalta össze, az időszakot megelőző és az azt követő korszakok történelmi, politikai környezetébe helyezve a tényeket. Elmondása szerint munkájában, az adatgyűjtésben, az akkori események résztvevőivel történt visszaemlékezések rögzítésében Miklós Katalin tanárnő és Bakk-Dávid Tímea újságíró volt segítségére. A történész vetített képes előadás során arról számolt be, hogy az 1989. december 22-ét megelőző napokban feszült hangulat uralkodott a városban, 22-én a gyárakból a főtérre kivonuló tömeg kirámolta az akkori pártszékházat és a két könyvesboltot, a diktátor könyveiből pedig máglyát raktak. Ugyanakkor megostromolták a volt milícia és Securitate székhelyét, a népharag áldozata lett egy rendőrtiszt, meggyújtották a bíróság földszintjén található telekkönyvi hivatalt. Kézdivásárhelyen a Vatra Românească nem talált reális támogatásra, Sepsiszentgyörgyön viszont igen.
Arról is beszélt, hogy tanulmányában a közigazgatás újjászervezésére fektetett hangsúlyt. Véleménye szerint a lincselést leszámítva csendesen zajlott a városban a hatalom átvétele, a Vigadóban megalakult egy ideiglenes vezetőség, itt működött az egyik központ. A másik a csavargyárban. Az új városvezetés már az első órákban hangsúlyt fektetett a közbiztonság megteremtésére, amelyben nagy szerepet vállalt a csavargyárban működő munkásőrség. Rövid időn belül megalakult a Nemzeti Megmentési Front helyi vezetősége Vincze Benjamin csavargyári almérnökkel az élen. A rendőrség kötelékébe csak olyanokat fogadtak be, akik nem kompromittálták magukat. Az intézményvezetők cseréje a céhes városban sem ment konfliktusmentesen – hangsúlyozta a történész –, többek között a kompetencia és a kontraszelekció kérdése is felmerült. Karácsony körül már a fideszes Németh Zsolt és Szabó Miklós, valamint David Campanale brit liberális demokrata politikus is a városba látogatott. A Vigadóban az első cenzúrázatlan előadás Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című darabja volt, a képzőművészek közül Sárosi Csaba grafikus állított ki elsőként Ceauşwitz címmel a letűnt korszakot megörökítő karikatúrákból. Országos viszonylatban elsők között alakult meg a Madisz, és a Székely Újság első, zöld fejléces száma december 23-án jelent meg. Az RMDSZ december 24-én a csavargyárban jött létre. Februárban Tőkés László püspök látogatott a városba és tartott ökumenikus istentiszteletet a Vigadó erkélyéről többezres tömeg előtt.
A könyvbemutatót követően az események akkori két aktív résztvevője, Jakabos Csaba, a csavargyár volt vezérigazgatója és Beke Ernő nyugdíjas tisztviselő elevenített fel egy-egy mozzanatot a rendszerváltás kézdivásárhelyi eseményeiről.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)