Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Székely Szeretetszolgálat Alapítvány
9 tétel
2014. július 28.
A bátrak meséje – Kibeszéletlen határtörténetek terápiás jelleggel
„A világ szerencsésebb felén élő emberek el sem tudják képzelni, hogy két volt szocialista állam között ilyen durván őrzött és súlyos atrocitásokkal »működő« határszakasz volt” – beszélgetés Lukács Csaba újságíróval a Ceauşescu-rendszerbeli román–magyar határszakaszon történteket felelevenítő, készülőfélben lévő dokumentumfilmről.
– Miközben arról hallani, hogy 12 új határátkelőt létesítenek Románia és Magyarország között, több sajtótermék hasábjain megjelent a felhívás, amelyben személyes történeteket kérnek a készülő dokumentumfilmhez. Miért fontos, hogy a Ceauşescu-rendszerbeli román–magyar határszakaszon történtekről beszéljünk?
– Az új határátkelők tervének örülök, de emlékeznünk kell azokra is, akik az életüket adták ezen a határszakaszon. Kibeszéletlen szegmense ez a román–magyar viszonynak. Amikor pedig a világban utazva szóba kerül, a világ szerencsésebb felén élő emberek el sem tudják képzelni, hogy két volt szocialista állam között ilyen durván őrzött és súlyos atrocitásokkal „működő” határszakasz volt.
Túl sokan meghaltak a román–magyar határon ahhoz, hogy ezt elfeledjük, másrészt felnőtt egy generáció, amelynek már nincs gombóc a gyomrában az országhatárhoz közeledve. Emlékeztetni kell őket és a korábban születetteket is, hogy nem volt mindig így. Ezt a kibeszéletlen történetet akarom megfilmesíteni. És úgy tűnik, hogy van rá igény is, mert a felhívások megjelenése óta ömlenek a sztorik.
Lukács Csaba
Újságíró, a Magyar Nemzet főmunkatársa (határon túli magyarok, külpolitika, katasztrófák, háborúk, nagyinterjúk, politikai publicisztika területeken), a Vendég és Hotel szerkesztője. 1971. február 13-án született Székelyudvarhelyen. A Budapest Médiaintézet újságíró szakán végzett 1995-ben. A Lánchíd Rádió, a Napi Magyarország, az Esti Hírlap, valamint a székelyudvarhelyi Príma Rádió és Heti Hirdető szerkesztőségeinek egykori tagja. A Magyar Baptista Szeretetszolgálat önkéntese. Dokumentumfilmek szerkesztő-rendezője, a Haza a magasban (2002) és Diktátorok könyve (2011) című kötetek szerzője. Többek közt Táncsics Mihály-díjjal, Mikszáth-díjjal és Aranytoll díjjal tüntették ki.
– Az egykori illegális határátlépések szereplői vagy hozzátartozóik vállalják saját történetüket és identitásukat?
– Még nagyon sok emberben él a félelem. Volt, aki úgy írt nekem kézzel levelet, hogy a végére odaírta: „most gyorsan abbahagyom, jön haza a fiam, ő nem akarta, hogy ezt leírjam”. Vagyis még a fiatalabb generáció tagjai közt is akadnak, akik félnek elmondani. Nagyon sokan úgy írják a levelet, hogy a történetük szerepelhet, de azt kérik, nevük ne legyen felismerhető. Szép számmal vannak nagyon megrázó történetek is, olyan dolgokat tudunk majd megmutatni, amelyek egyáltalán nem köztudomásúak.
Keressük például azt a határőrt, aki előtt Nadia Comăneci tornagyakorlatokat végzett a fagyott tarlón. Több forrásból is úgy értesültem ugyanis, hogy amikor néhány héttel a rendszerváltás előtt egy hatfős embercsempészcsapat átjuttatta őt a magyar határra, a magyar határőr nem hitte el, hogy tényleg ő a többszörös olimpiai bajnok, a történelemben először tízes osztályzatot elérő egykori tornász Nadia Comăneci, ezért helyben kellett igazolnia kilétét.
A jelenet egyúttal jól jelzi a határszakasz abszurditását is. Még ma is vannak olyanok, akik nem tudják, hogy mi lett hozzátartozójukkal. Sejtik, hogy meghalhattak a határon, de semmire nincs bizonyíték. A határon lelőttek nagy részét jeltelen sírba temették. Volt, aki átúszott a határon, átment, mindenféle változatok léteztek az egészen kreatív ötletektől a durva megoldásokig. Volt, aki beült a megerősített autóba, és teljes gázzal áthajtott a sorompón. De létezik olyan érmelléki település is, ahonnan gyakorlatilag a teljes ifjúság átszökött. Elképesztő és vicces sztorik egyaránt akadnak, de a történetek többsége nagyon megrázó.
– A felhívásban egykori rendőröket és katonákat is keresnek. Jelentkeztek hajdani egyenruhások?
– Magyarországon elindult egy jó irányú folyamat: ha nem is büntetik meg mindig a bűnösöket, de legalább kellemetlen perceket szereznek nekik. Erre a legjobb példa a Biszku Béla-film esete, aminek elkészítése erkölcsileg talán vitatható, de a végső elszámolás szempontjából elfogadható megoldáshoz nyúlt. Fiatal kollégák egészen más témában interjút kértek Biszkutól, majd szembesítették múltbeli bűneivel. Gyakorlatilag átverték, de hasonló módszer használható súlyos bűnöket elkövető, a kommunista rendszert gátlástalanul kiszolgáló emberek esetében.
Még nem sikerült olyan bűnbánó rendőrt találnunk, aki elmondja, miért verte a szerencsétleneket. Tudni kell ugyanis, hogy akit elkaptak a határon, nemcsak kopaszra nyírták, és irtózatosan megverték, hanem miután hazament, hónapokon át hetente jelentkeznie kellett a rendőrségen, azzal a „tiszteletteljes kéréssel”, hogy verjék meg… Tudomásunk van olyan esetről is, amikor valakit ez az elnyújtott büntetés kergetett öngyilkosságba. Olyan rendőrt keresünk, aki a hátországban, tehát nem a határ mellett teljesített szolgálatot, és a sikertelenül menekülőket kellett rendszeresen megvernie.
Bízom benne, hogy találunk egy nyugdíjast, aki ezt elmondja, de ha nem, másként, a megvertek segítségével találjuk meg, és legalább öt kellemetlen percet szerzünk nekik az életben azzal, hogy megkérdezzük: miért? Mondhatja persze, hogy parancsra, de legalább kelljen valamilyen magyarázatot adnia. A társadalom lélektana szempontjából ugyanis fontos, hogy bizonyos bűnökkel kapcsolatban feltehessünk kérdéseket, és ne lehessen mindent megúszni.
– Elsősorban kiktől érkeznek történetek?
– Naponta kapok levelet, van, aki könyvet írt a történetéből, nem adta ki, de nekem elküldte, és érdekes módon találtunk olyat is, aki sikeresen átszökött Magyarországra, ott karriert csinált, de újra Erdélyben él. Van egy csapatnyi ember, akiknek mindenféle előkészület nélkül, iszonyú szerencsével sikerült átjutni, ők azóta is ötévente találkoznak.
Találtam olyan fiatalembert is, aki szerencsésen átjutott, de a magyar hatóságok visszaadták Romániának. Nem minden erdélyi magyart fogadtak szeretettel Magyarországon, számomra egyelőre ismeretlen rendszer szerint egyeseket visszaküldtek, másokat nem. Az állambiztonsági levéltárban annak nézek utána, hogy mi lehetett ennek az oka, ki volt az a tiszt, aki, bár látta, hogy szeme előtt verik a szerencsétlen székelyföldi fiatalt, mégis visszatoloncolta.
– Jelentkeztek már az átszökésben segítők?
– Nem találtam még olyat, aki arccal vállalná, hogy segített, ezek az emberek még ma is félnek. Vannak olyanok is, akik ebből pénzt kerestek, hivatásos embercsempészként működtek, és ezt nem akarják nyíltan vállalni. Megkerestem például azt a ma Ausztriában élő román nemzetiségű embert, aki a Nadia Comăneci-féle csoportot átvitte, ám teljesen elzárkózott, a nevét sem írhatom le. Olyan embereket még keresünk, akik a határ menti régióban élve, dolgozva esetleg útbaigazították az ott felbukkantakat. De olyanok is voltak – és emiatt is kényes a téma –, akik „feldobtak” embereket. A határőrök adott esetben ugyanis fizettek helyieknek a határsértők lefülelésében – és erre ma már senki sem büszke.
– A filmet a Székely Szeretetszolgálat készíti, de vélhetően nemcsak székelyek történetével foglalkoznak.
– Természetesen nem. A filmet az általam vezetett Székely Szeretetszolgálat készíti, ami egy Magyarországon és Romániában is bejegyzett alapítvány. Azért hoztam létre, mert a különböző segélyszervezeti és újságírói munkám során azzal szembesültem: ha az erdélyi magyar a világ valamelyik pontján bajba és börtönbe kerül, két szék között a pad alá esik, mert a román diplomácia – finoman szólva – nem töri el a jármot miattuk, a magyar pedig nem tud mit tenni, mert esetleg nem magyar állampolgárok.
A világ huszonegynéhány országának börtönében jártam már, tudom, hogyan lehet bejutni, dolgokat elintézni. Akit tudunk, meglátogatunk, megpróbálunk segíteni rajtuk. Nem tisztem megítélni, hogy valaki bűnös-e, de aki bajban van, igyekszünk rajta segíteni, csak jusson el hozzám az információ. Emellett olyan filmeket is készítünk, amelyek közelebb visznek a múlt megértéséhez, ezért pályáztunk a magyar dokumentumfilm-alapnál.
– A témába vágó anyagokat, könyveket is segítségül hívják a filmkészítés során?
– Minden témába vágó könyvet beszereztem, de a film más műfaj. Ami könyvben működik, nem biztos, hogy képernyőn is, ugyanakkor sok esetben előfordul, hogy a riporternek elmondják a sztorit, de kamera előtt, arccal már nem vállalják. Kellő munkával nem kell feltétlenül a megjelent történetekre támaszkodnunk, hanem sajátokat tudunk összehozni. És még egy dolgot meg akarok próbálni: el akarom játszani, ma hogyan működik a határ.
Nagy valószínűség szerint nekiindulok gyalog a határnak és meglátom, milyen következményei lesznek. Mert ne felejtsük el: annak ellenére, hogy mindkét ország EU-tagállam, 25 évvel a rendszerváltás után is komolyan, bár nem durván őrzött határ húzódik a két állam között, hisz a schengeni határvonalat jelenti. Manapság nem romániai magyarok és románok akarnak átszökni Magyarországra, hanem a harmadik világ polgárai akarnak bejutni a schengeni övezetbe, ezért ma is őrzik. Megnézem, a 21. században hogyan működik egy határsértés, ami a nyolcvanas években lelövéssel vagy agyonveréssel járhatott volna.
– Reméljük, nem esik baja az „expedíció” során. Mit érez a legnagyobb kihívásnak a film kapcsán?
– Legyőzni a 25 év után is létező félelmet. Erős kommunikációs vágyat is érzek: az emberek el akarják mondani ezeket a kibeszéletlen történeteket, amelyek nagyon sok ember életét tönkretették vagy gyökeresen megváltoztatták. És a félelem megmaradt akkor is, amikor már lehetne róla beszélni. Ősszel kezdjük a forgatást, decemberre elkészül, és bízunk benne, hogy különleges film lesz. Attól tartok viszont, hogy sok történet a film bemutatása után bukkan majd fel, ezért mindenképp szánunk neki valamilyen utóéletet. Mert akik most félnek jelentkezni, minden bizonnyal erőt merítenek a filmből, hisz úgy tűnik, hogy traumatikus események megfilmesítése után ez történik.
Így volt ez a Biszku-filmet készítő szerzőpáros másik munkájánál is, ami arról szólt, hogy a szovjet hadsereg katonái hogyan erőszakolták meg a nőket Magyarországon. Nagyon nehezen találtak megszólalókat, majd a széles sajtónyilvánosságot nyert megrázó bemutató után rengetegen jelentkeztek. Az ilyen típusú munkáknak egyfajta terápiás hatásuk is van: akik félnek, láthatják, hogy mások képesek voltak legyőzni a félelmeiket, miután néhányan elég bátrak voltak a meséléshez.
Dénes Ida, Krónika (Kolozsvár)
„A világ szerencsésebb felén élő emberek el sem tudják képzelni, hogy két volt szocialista állam között ilyen durván őrzött és súlyos atrocitásokkal »működő« határszakasz volt” – beszélgetés Lukács Csaba újságíróval a Ceauşescu-rendszerbeli román–magyar határszakaszon történteket felelevenítő, készülőfélben lévő dokumentumfilmről.
– Miközben arról hallani, hogy 12 új határátkelőt létesítenek Románia és Magyarország között, több sajtótermék hasábjain megjelent a felhívás, amelyben személyes történeteket kérnek a készülő dokumentumfilmhez. Miért fontos, hogy a Ceauşescu-rendszerbeli román–magyar határszakaszon történtekről beszéljünk?
– Az új határátkelők tervének örülök, de emlékeznünk kell azokra is, akik az életüket adták ezen a határszakaszon. Kibeszéletlen szegmense ez a román–magyar viszonynak. Amikor pedig a világban utazva szóba kerül, a világ szerencsésebb felén élő emberek el sem tudják képzelni, hogy két volt szocialista állam között ilyen durván őrzött és súlyos atrocitásokkal „működő” határszakasz volt.
Túl sokan meghaltak a román–magyar határon ahhoz, hogy ezt elfeledjük, másrészt felnőtt egy generáció, amelynek már nincs gombóc a gyomrában az országhatárhoz közeledve. Emlékeztetni kell őket és a korábban születetteket is, hogy nem volt mindig így. Ezt a kibeszéletlen történetet akarom megfilmesíteni. És úgy tűnik, hogy van rá igény is, mert a felhívások megjelenése óta ömlenek a sztorik.
Lukács Csaba
Újságíró, a Magyar Nemzet főmunkatársa (határon túli magyarok, külpolitika, katasztrófák, háborúk, nagyinterjúk, politikai publicisztika területeken), a Vendég és Hotel szerkesztője. 1971. február 13-án született Székelyudvarhelyen. A Budapest Médiaintézet újságíró szakán végzett 1995-ben. A Lánchíd Rádió, a Napi Magyarország, az Esti Hírlap, valamint a székelyudvarhelyi Príma Rádió és Heti Hirdető szerkesztőségeinek egykori tagja. A Magyar Baptista Szeretetszolgálat önkéntese. Dokumentumfilmek szerkesztő-rendezője, a Haza a magasban (2002) és Diktátorok könyve (2011) című kötetek szerzője. Többek közt Táncsics Mihály-díjjal, Mikszáth-díjjal és Aranytoll díjjal tüntették ki.
– Az egykori illegális határátlépések szereplői vagy hozzátartozóik vállalják saját történetüket és identitásukat?
– Még nagyon sok emberben él a félelem. Volt, aki úgy írt nekem kézzel levelet, hogy a végére odaírta: „most gyorsan abbahagyom, jön haza a fiam, ő nem akarta, hogy ezt leírjam”. Vagyis még a fiatalabb generáció tagjai közt is akadnak, akik félnek elmondani. Nagyon sokan úgy írják a levelet, hogy a történetük szerepelhet, de azt kérik, nevük ne legyen felismerhető. Szép számmal vannak nagyon megrázó történetek is, olyan dolgokat tudunk majd megmutatni, amelyek egyáltalán nem köztudomásúak.
Keressük például azt a határőrt, aki előtt Nadia Comăneci tornagyakorlatokat végzett a fagyott tarlón. Több forrásból is úgy értesültem ugyanis, hogy amikor néhány héttel a rendszerváltás előtt egy hatfős embercsempészcsapat átjuttatta őt a magyar határra, a magyar határőr nem hitte el, hogy tényleg ő a többszörös olimpiai bajnok, a történelemben először tízes osztályzatot elérő egykori tornász Nadia Comăneci, ezért helyben kellett igazolnia kilétét.
A jelenet egyúttal jól jelzi a határszakasz abszurditását is. Még ma is vannak olyanok, akik nem tudják, hogy mi lett hozzátartozójukkal. Sejtik, hogy meghalhattak a határon, de semmire nincs bizonyíték. A határon lelőttek nagy részét jeltelen sírba temették. Volt, aki átúszott a határon, átment, mindenféle változatok léteztek az egészen kreatív ötletektől a durva megoldásokig. Volt, aki beült a megerősített autóba, és teljes gázzal áthajtott a sorompón. De létezik olyan érmelléki település is, ahonnan gyakorlatilag a teljes ifjúság átszökött. Elképesztő és vicces sztorik egyaránt akadnak, de a történetek többsége nagyon megrázó.
– A felhívásban egykori rendőröket és katonákat is keresnek. Jelentkeztek hajdani egyenruhások?
– Magyarországon elindult egy jó irányú folyamat: ha nem is büntetik meg mindig a bűnösöket, de legalább kellemetlen perceket szereznek nekik. Erre a legjobb példa a Biszku Béla-film esete, aminek elkészítése erkölcsileg talán vitatható, de a végső elszámolás szempontjából elfogadható megoldáshoz nyúlt. Fiatal kollégák egészen más témában interjút kértek Biszkutól, majd szembesítették múltbeli bűneivel. Gyakorlatilag átverték, de hasonló módszer használható súlyos bűnöket elkövető, a kommunista rendszert gátlástalanul kiszolgáló emberek esetében.
Még nem sikerült olyan bűnbánó rendőrt találnunk, aki elmondja, miért verte a szerencsétleneket. Tudni kell ugyanis, hogy akit elkaptak a határon, nemcsak kopaszra nyírták, és irtózatosan megverték, hanem miután hazament, hónapokon át hetente jelentkeznie kellett a rendőrségen, azzal a „tiszteletteljes kéréssel”, hogy verjék meg… Tudomásunk van olyan esetről is, amikor valakit ez az elnyújtott büntetés kergetett öngyilkosságba. Olyan rendőrt keresünk, aki a hátországban, tehát nem a határ mellett teljesített szolgálatot, és a sikertelenül menekülőket kellett rendszeresen megvernie.
Bízom benne, hogy találunk egy nyugdíjast, aki ezt elmondja, de ha nem, másként, a megvertek segítségével találjuk meg, és legalább öt kellemetlen percet szerzünk nekik az életben azzal, hogy megkérdezzük: miért? Mondhatja persze, hogy parancsra, de legalább kelljen valamilyen magyarázatot adnia. A társadalom lélektana szempontjából ugyanis fontos, hogy bizonyos bűnökkel kapcsolatban feltehessünk kérdéseket, és ne lehessen mindent megúszni.
– Elsősorban kiktől érkeznek történetek?
– Naponta kapok levelet, van, aki könyvet írt a történetéből, nem adta ki, de nekem elküldte, és érdekes módon találtunk olyat is, aki sikeresen átszökött Magyarországra, ott karriert csinált, de újra Erdélyben él. Van egy csapatnyi ember, akiknek mindenféle előkészület nélkül, iszonyú szerencsével sikerült átjutni, ők azóta is ötévente találkoznak.
Találtam olyan fiatalembert is, aki szerencsésen átjutott, de a magyar hatóságok visszaadták Romániának. Nem minden erdélyi magyart fogadtak szeretettel Magyarországon, számomra egyelőre ismeretlen rendszer szerint egyeseket visszaküldtek, másokat nem. Az állambiztonsági levéltárban annak nézek utána, hogy mi lehetett ennek az oka, ki volt az a tiszt, aki, bár látta, hogy szeme előtt verik a szerencsétlen székelyföldi fiatalt, mégis visszatoloncolta.
– Jelentkeztek már az átszökésben segítők?
– Nem találtam még olyat, aki arccal vállalná, hogy segített, ezek az emberek még ma is félnek. Vannak olyanok is, akik ebből pénzt kerestek, hivatásos embercsempészként működtek, és ezt nem akarják nyíltan vállalni. Megkerestem például azt a ma Ausztriában élő román nemzetiségű embert, aki a Nadia Comăneci-féle csoportot átvitte, ám teljesen elzárkózott, a nevét sem írhatom le. Olyan embereket még keresünk, akik a határ menti régióban élve, dolgozva esetleg útbaigazították az ott felbukkantakat. De olyanok is voltak – és emiatt is kényes a téma –, akik „feldobtak” embereket. A határőrök adott esetben ugyanis fizettek helyieknek a határsértők lefülelésében – és erre ma már senki sem büszke.
– A filmet a Székely Szeretetszolgálat készíti, de vélhetően nemcsak székelyek történetével foglalkoznak.
– Természetesen nem. A filmet az általam vezetett Székely Szeretetszolgálat készíti, ami egy Magyarországon és Romániában is bejegyzett alapítvány. Azért hoztam létre, mert a különböző segélyszervezeti és újságírói munkám során azzal szembesültem: ha az erdélyi magyar a világ valamelyik pontján bajba és börtönbe kerül, két szék között a pad alá esik, mert a román diplomácia – finoman szólva – nem töri el a jármot miattuk, a magyar pedig nem tud mit tenni, mert esetleg nem magyar állampolgárok.
A világ huszonegynéhány országának börtönében jártam már, tudom, hogyan lehet bejutni, dolgokat elintézni. Akit tudunk, meglátogatunk, megpróbálunk segíteni rajtuk. Nem tisztem megítélni, hogy valaki bűnös-e, de aki bajban van, igyekszünk rajta segíteni, csak jusson el hozzám az információ. Emellett olyan filmeket is készítünk, amelyek közelebb visznek a múlt megértéséhez, ezért pályáztunk a magyar dokumentumfilm-alapnál.
– A témába vágó anyagokat, könyveket is segítségül hívják a filmkészítés során?
– Minden témába vágó könyvet beszereztem, de a film más műfaj. Ami könyvben működik, nem biztos, hogy képernyőn is, ugyanakkor sok esetben előfordul, hogy a riporternek elmondják a sztorit, de kamera előtt, arccal már nem vállalják. Kellő munkával nem kell feltétlenül a megjelent történetekre támaszkodnunk, hanem sajátokat tudunk összehozni. És még egy dolgot meg akarok próbálni: el akarom játszani, ma hogyan működik a határ.
Nagy valószínűség szerint nekiindulok gyalog a határnak és meglátom, milyen következményei lesznek. Mert ne felejtsük el: annak ellenére, hogy mindkét ország EU-tagállam, 25 évvel a rendszerváltás után is komolyan, bár nem durván őrzött határ húzódik a két állam között, hisz a schengeni határvonalat jelenti. Manapság nem romániai magyarok és románok akarnak átszökni Magyarországra, hanem a harmadik világ polgárai akarnak bejutni a schengeni övezetbe, ezért ma is őrzik. Megnézem, a 21. században hogyan működik egy határsértés, ami a nyolcvanas években lelövéssel vagy agyonveréssel járhatott volna.
– Reméljük, nem esik baja az „expedíció” során. Mit érez a legnagyobb kihívásnak a film kapcsán?
– Legyőzni a 25 év után is létező félelmet. Erős kommunikációs vágyat is érzek: az emberek el akarják mondani ezeket a kibeszéletlen történeteket, amelyek nagyon sok ember életét tönkretették vagy gyökeresen megváltoztatták. És a félelem megmaradt akkor is, amikor már lehetne róla beszélni. Ősszel kezdjük a forgatást, decemberre elkészül, és bízunk benne, hogy különleges film lesz. Attól tartok viszont, hogy sok történet a film bemutatása után bukkan majd fel, ezért mindenképp szánunk neki valamilyen utóéletet. Mert akik most félnek jelentkezni, minden bizonnyal erőt merítenek a filmből, hisz úgy tűnik, hogy traumatikus események megfilmesítése után ez történik.
Így volt ez a Biszku-filmet készítő szerzőpáros másik munkájánál is, ami arról szólt, hogy a szovjet hadsereg katonái hogyan erőszakolták meg a nőket Magyarországon. Nagyon nehezen találtak megszólalókat, majd a széles sajtónyilvánosságot nyert megrázó bemutató után rengetegen jelentkeztek. Az ilyen típusú munkáknak egyfajta terápiás hatásuk is van: akik félnek, láthatják, hogy mások képesek voltak legyőzni a félelmeiket, miután néhányan elég bátrak voltak a meséléshez.
Dénes Ida, Krónika (Kolozsvár)
2015. április 28.
A Sóvidék a Székely Fesztivál kiemelt vendége
A parajdi Sóvidék a hétvégi Székely Fesztivál kiemelt vendége, a gasztrokulturális majálisnak péntektől vasárnapig a budapesti Millenáris Park ad otthont.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a rendezvény fővédnöke a fesztiválról tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a gazdasági kapcsolatok erősödéséhez szükség van arra, hogy egy ilyen rendezvény keretében mutatkozhasson be a Székelyföld Magyarországon.
A három napon át több száz kiállító több ezer székelyföldi terméke kerül az asztalokra, emellett értékes kulturális programok is lesznek – tette hozzá a miniszter. Varga Mihály kiemelte: bízik abban, hogy nemcsak kulturális, művészeti és gasztronómiai kapcsolatok fognak ezáltal erősödni, hanem az a kapocs is, amelynek hosszú évtizedekre meg kell tartania a Székelyföldet a magyar gazdasági vérkeringés részeként.
A miniszter kiemelte: helye és szerepe kell legyen annak, hogy a Székelyföldet, a Kárpát-medence egyik legígéretesebb és legszebb régióját minél több szállal kapcsoljuk Magyarországhoz. Mint mondta, a szálak és kötődések megvannak, hiszen mintegy 11 ezer magyar–román vegyesvállalat működik a két ország között, ez jó alapot teremt arra, hogy a Székelyföld a magyar gazdasági vérkeringés része legyen és maradjon – hangsúlyozta.
Lukács Csaba, a Székely Szeretetszolgálat elnöke hozzáfűzte: a parajdi sóbánya felajánlásaként összesen 10 tonna só – 2 ezer sótégla – kerül Budapestre, ebből ezer téglát a Cseppkő utcai gyermekotthon, ezer téglát pedig a Völgy utcai Ökumenikus Óvoda kap. Szólt arról is, hogy a rendezvény első napján Hargita megye, második nap Kovászna, harmadik nap Maros megye és olyan magyarországi szervezetek mutatkoznak be, amelyek ápolják a székelyföldi hagyományokat.
A rendezvényre 25 ezer darab töltelékes káposztát készítenek, bemutatkozik pénteken az Erdélyi Pálinka Lovagrend gyümölcspárlataival, fellép mások mellett a Codex régizene-együttes és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. Másnap egyebek mellett a parajdi sóbányát és natúr termékeit ismerhetik meg a látogatók. Szombat este rendezik meg a Millenáris Teátrum épületében a Székely bált, amelyen a Gyergyószéki Dandár Zenekar muzsikál, Tamás Gábor pedig koncertet ad.
MTI
Székelyhon.ro
A parajdi Sóvidék a hétvégi Székely Fesztivál kiemelt vendége, a gasztrokulturális majálisnak péntektől vasárnapig a budapesti Millenáris Park ad otthont.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a rendezvény fővédnöke a fesztiválról tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a gazdasági kapcsolatok erősödéséhez szükség van arra, hogy egy ilyen rendezvény keretében mutatkozhasson be a Székelyföld Magyarországon.
A három napon át több száz kiállító több ezer székelyföldi terméke kerül az asztalokra, emellett értékes kulturális programok is lesznek – tette hozzá a miniszter. Varga Mihály kiemelte: bízik abban, hogy nemcsak kulturális, művészeti és gasztronómiai kapcsolatok fognak ezáltal erősödni, hanem az a kapocs is, amelynek hosszú évtizedekre meg kell tartania a Székelyföldet a magyar gazdasági vérkeringés részeként.
A miniszter kiemelte: helye és szerepe kell legyen annak, hogy a Székelyföldet, a Kárpát-medence egyik legígéretesebb és legszebb régióját minél több szállal kapcsoljuk Magyarországhoz. Mint mondta, a szálak és kötődések megvannak, hiszen mintegy 11 ezer magyar–román vegyesvállalat működik a két ország között, ez jó alapot teremt arra, hogy a Székelyföld a magyar gazdasági vérkeringés része legyen és maradjon – hangsúlyozta.
Lukács Csaba, a Székely Szeretetszolgálat elnöke hozzáfűzte: a parajdi sóbánya felajánlásaként összesen 10 tonna só – 2 ezer sótégla – kerül Budapestre, ebből ezer téglát a Cseppkő utcai gyermekotthon, ezer téglát pedig a Völgy utcai Ökumenikus Óvoda kap. Szólt arról is, hogy a rendezvény első napján Hargita megye, második nap Kovászna, harmadik nap Maros megye és olyan magyarországi szervezetek mutatkoznak be, amelyek ápolják a székelyföldi hagyományokat.
A rendezvényre 25 ezer darab töltelékes káposztát készítenek, bemutatkozik pénteken az Erdélyi Pálinka Lovagrend gyümölcspárlataival, fellép mások mellett a Codex régizene-együttes és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. Másnap egyebek mellett a parajdi sóbányát és natúr termékeit ismerhetik meg a látogatók. Szombat este rendezik meg a Millenáris Teátrum épületében a Székely bált, amelyen a Gyergyószéki Dandár Zenekar muzsikál, Tamás Gábor pedig koncertet ad.
MTI
Székelyhon.ro
2015. május 4.
„Összekapaszkodás” székelyekkel Budapesten
Székelyföldet is be kell kapcsolni a gazdasági vérkeringésbe, erre Magyarországnak is szüksége van. Időről időre újra kell építeni a népi diplomácia szálait – hangoztatta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Budapesten első alkalommal rendezett Székely fesztiválon.
A május 1–3. között a fővárosi Millenáris Parkban tartott rendezvénysorozaton kulturális programok, köztük táncház, bál és bábszínház, valamint gasztronómiai bemutatók és vásár fogadta az érdeklődőket. A gasztrokulturális majálison száz kiállító mintegy ezer termékét sorakoztatta fel.
A Székely fesztivál első napján Hargita megye, második nap Kovászna, harmadik nap pedig Maros megye és olyan magyarországi szervezetek mutatkoztak be, amelyek ápolják a székelyföldi hagyományokat. A Székely Szeretetszolgálat Alapítvány azzal a céllal álmodta meg a rendezvényt, hogy az anyaországban élők számára minden értékével együtt sikerüljön bemutatni a tömbmagyar régiót.
A szervezők szerint a három nap alatt a kilátogatók megcsodálhatták a székelyek kultúráját és gasztronómiáját, énekelhettek, táncolhatnak velük, megkóstolhatták ételeiket és italaikat, ugyanakkor megismerhették a székely asszony talpraesettségét, a székely ember virtusát, leleményességét, furfangos észjárását.
„Örvendek annak, hogy ezzel a szemlével újból lebonthattuk a határokat, hiszen mi közös Székelyföldben, közös székelyföldi jövőképben gondolkodunk. Lebonthattuk a távolságot is, mert bár igaz, hogy Ojtoz 777 kilométerre van Budapesttől, mégis itthon érezzük magunkat a fővárosban. Szándékosan nemcsak egy néprajzi értékekben gazdag, archaikumokat őrző Székelyföldet kívántunk az érdeklődő közönség szeme elé varázsolni, hanem meg akarjuk jeleníteni a jövő Székelyföldjét is” – hangsúlyozta a rendezvényen Tamás Sándor.
Kovászna Megye Tanácsának elnöke meggyőződésének adott hangot, miszerint a találkozó eléri kettős célját: megerősíti a székelyeket, az anyaországiakat pedig arra ösztönzi, hogy gyakrabban látogassanak a Székelyföldre.
Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke örömének adott hangot, hogy a hat éve elkezdett székelytermék-mozgalom odáig jutott, hogy most már Székely fesztivált tartanak Budapesten. „Remélem, a budapestiek úgy fogják tudni ápolni a székelyek által elültetett fenyőt, hogy az unokáink a fenyő hajtásaiból beerdősíthetik azokat a területeket, amelyek egykor Magyarország részét képezték" – utalt az elöljáró arra, hogy a rendezvény keretében hargitai vörösfenyő-csemetét ültettek a fesztiválnak otthont adó Millenáris Parkban.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta, azért vállalta a rendezvény fővédnökségét, mert hiszi, hogy nemcsak a kultúra, a művészet vagy az oktatás kapcsolja össze a magyarokat, hanem nagyon fontos gazdasági csatornák is.
A tárcavezető hangsúlyozta: az a céljuk, hogy a Székelyföld bemutatkozhasson a fővárosnak, és azok a budapestiek, akik még nem jártak Székelyföldön, rácsodálkozhassanak arra, hogy ott milyen kincsek vannak, nemcsak gasztronómiai, hanem például kulturális vagy művészeti értelemben is. „Ez nemcsak majális, hanem egyfajta összekapaszkodás, amikor a Székelyföld megmutathatja magát” – jelentette ki a miniszter, aki szerint szükség van arra, hogy az anyaország a magyar közösségeken keresztül jelen legyen a határon túli településeken.
A fesztiválon elkészítették a magyarság összetartozásának térképét, kiváló alkalom nyílt a székely termékek és termelők megismerésére, levetítették a Székely Legendárium Likaskő című rajzfilmjét, emellett bemutatkozott a Székely Könyvtár, a Székely konyha és nagy érdeklődés övezte a különböző mesterségek kiállítását is. Tematikus és turisztikai virtuális séta keretében ismerkedhettek meg ugyanakkor az érdeklődők például a borvizekkel, népszokásokkal, népi hagyományokkal, a régió épített és természeti kincseivel.
Krónika (Kolozsvár)
Székelyföldet is be kell kapcsolni a gazdasági vérkeringésbe, erre Magyarországnak is szüksége van. Időről időre újra kell építeni a népi diplomácia szálait – hangoztatta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Budapesten első alkalommal rendezett Székely fesztiválon.
A május 1–3. között a fővárosi Millenáris Parkban tartott rendezvénysorozaton kulturális programok, köztük táncház, bál és bábszínház, valamint gasztronómiai bemutatók és vásár fogadta az érdeklődőket. A gasztrokulturális majálison száz kiállító mintegy ezer termékét sorakoztatta fel.
A Székely fesztivál első napján Hargita megye, második nap Kovászna, harmadik nap pedig Maros megye és olyan magyarországi szervezetek mutatkoztak be, amelyek ápolják a székelyföldi hagyományokat. A Székely Szeretetszolgálat Alapítvány azzal a céllal álmodta meg a rendezvényt, hogy az anyaországban élők számára minden értékével együtt sikerüljön bemutatni a tömbmagyar régiót.
A szervezők szerint a három nap alatt a kilátogatók megcsodálhatták a székelyek kultúráját és gasztronómiáját, énekelhettek, táncolhatnak velük, megkóstolhatták ételeiket és italaikat, ugyanakkor megismerhették a székely asszony talpraesettségét, a székely ember virtusát, leleményességét, furfangos észjárását.
„Örvendek annak, hogy ezzel a szemlével újból lebonthattuk a határokat, hiszen mi közös Székelyföldben, közös székelyföldi jövőképben gondolkodunk. Lebonthattuk a távolságot is, mert bár igaz, hogy Ojtoz 777 kilométerre van Budapesttől, mégis itthon érezzük magunkat a fővárosban. Szándékosan nemcsak egy néprajzi értékekben gazdag, archaikumokat őrző Székelyföldet kívántunk az érdeklődő közönség szeme elé varázsolni, hanem meg akarjuk jeleníteni a jövő Székelyföldjét is” – hangsúlyozta a rendezvényen Tamás Sándor.
Kovászna Megye Tanácsának elnöke meggyőződésének adott hangot, miszerint a találkozó eléri kettős célját: megerősíti a székelyeket, az anyaországiakat pedig arra ösztönzi, hogy gyakrabban látogassanak a Székelyföldre.
Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke örömének adott hangot, hogy a hat éve elkezdett székelytermék-mozgalom odáig jutott, hogy most már Székely fesztivált tartanak Budapesten. „Remélem, a budapestiek úgy fogják tudni ápolni a székelyek által elültetett fenyőt, hogy az unokáink a fenyő hajtásaiból beerdősíthetik azokat a területeket, amelyek egykor Magyarország részét képezték" – utalt az elöljáró arra, hogy a rendezvény keretében hargitai vörösfenyő-csemetét ültettek a fesztiválnak otthont adó Millenáris Parkban.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta, azért vállalta a rendezvény fővédnökségét, mert hiszi, hogy nemcsak a kultúra, a művészet vagy az oktatás kapcsolja össze a magyarokat, hanem nagyon fontos gazdasági csatornák is.
A tárcavezető hangsúlyozta: az a céljuk, hogy a Székelyföld bemutatkozhasson a fővárosnak, és azok a budapestiek, akik még nem jártak Székelyföldön, rácsodálkozhassanak arra, hogy ott milyen kincsek vannak, nemcsak gasztronómiai, hanem például kulturális vagy művészeti értelemben is. „Ez nemcsak majális, hanem egyfajta összekapaszkodás, amikor a Székelyföld megmutathatja magát” – jelentette ki a miniszter, aki szerint szükség van arra, hogy az anyaország a magyar közösségeken keresztül jelen legyen a határon túli településeken.
A fesztiválon elkészítették a magyarság összetartozásának térképét, kiváló alkalom nyílt a székely termékek és termelők megismerésére, levetítették a Székely Legendárium Likaskő című rajzfilmjét, emellett bemutatkozott a Székely Könyvtár, a Székely konyha és nagy érdeklődés övezte a különböző mesterségek kiállítását is. Tematikus és turisztikai virtuális séta keretében ismerkedhettek meg ugyanakkor az érdeklődők például a borvizekkel, népszokásokkal, népi hagyományokkal, a régió épített és természeti kincseivel.
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 6.
Gyergyószék is bemutatkozott a Székely Fesztiválon
A budapesti Millenáris Parkban május 1–3. között kulturális programok, köztük táncház, bál és bábszínház, valamint gasztronómiai bemutatók és vásár fogadta az érdeklődőket. A gasztrokulturális majálison száz kiállító mintegy ezer termékét sorakoztatta fel.
A Székely Fesztiválon bemutatkozott Hargita, Kovászna, Maros megye, valamint olyan magyarországi szervezetek, amelyek ápolják a székelyföldi hagyományokat. A Székely Szeretetszolgálat Alapítvány azzal a céllal álmodta meg a rendezvényt, hogy az anyaországban élők számára minden értékével együtt sikerüljön bemutatni a tömbmagyar régiót.
A három nap alatt a kilátogatók megcsodálhatták a székelyek kultúráját és gasztronómiáját, énekelhettek, táncolhatnak velük, megkóstolhatták ételeiket és italaikat, ugyanakkor megismerhették a székely asszony talpraesettségét, a székely ember virtusát, leleményességét, furfangos észjárását. Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke elmondta, örül, hogy a hat éve elkezdett székelytermék-mozgalom odáig jutott, hogy most már Székely Fesztivált tartanak Budapesten. Az első alkalommal megszervezett budapesti Székely Fesztiválon több gyergyószéki, szentmiklósi is jelen volt. A Millenárisban kiemelt programnak számított a gyergyóiak közreműködésével készült töltött káposzta megkóstolása. „Ennyi ember egy sorban sohasem állt töltött káposztáért” – mondta Bajkó László.
Az önkormányzati képviselő elmondta, a Gyergyószentmiklós és környéke kikapcsolódási lehetőségeit bemutató turisztikai hívogató is az érdeklődők kezébe került, a stand hátterében a Gyilkos-tó látképe állt kedvcsinálóként. „A felhívásra tizenhét turisztikai egység jelentkezett, így az önkormányzat turisztikai irodájával közösen összegyűjtött szórólapokat, reklámanyagokat tudtunk a fesztiválra vinni, és mind egy szálig ki is szórtuk azokat. Nagyon lényegesnek tartom, hogy a fesztivált azoknak szervezték, akik érdeklődnek Székelyföld iránt. Sikeresnek véljük a részvételt, hiszen azok az információk, melyeket asztalra tettünk, értő emberek kezébe kerültek. Alig telt el pár nap, és már vannak visszajelzések, érdeklődnek a fesztiválon kapott szórólapok alapján a turisztikai egységek ajánlatai iránt” – közölte Bajkó László. Hozzátette: „Nagyon fontos a turisztikában gondolkodóknak az ilyen fesztiválokon, rendezvényeken való részvétel, az eredményt tekintve a szórólapok előállítására fordított anyagiak eltörpülnek, megéri a befektetés, hiszen ez a jövő. A közeljövőben egy kimutatást szeretnénk készíteni, felmérni a Székely Fesztiválon való szereplés hozadékát. Ugyanakkor a turisztikában érdekeltek szakirányú képzését, felvilágosítását is nagyon fontosnak tartom.”
A háromnapos rendezvény- és vásári forgatagban termelők és kézművesek egyaránt kínálták portékájukat eladásra, kóstolásra, székely termékek, helyi sajátosságok és népi kincsek, értékek kapcsán is hangzottak el előadások, beszélgetések. Többek között a gyergyószentmiklósi Székelyfalat, Páll Etelka gyapjúfestékesei, Gáll Erzsébet termékei, a tekerőpataki Bálint-sajtosok iránt is nagy érdeklődés mutatkozott.
A főszervezők elmondása szerint folytatás mindenképpen lesz. Remélhetőleg a Székely Fesztivál is hozzájárul ahhoz, hogy helyi szinten nagyobb együttműködésre sarkallja a különböző turisztikai szolgáltatókat, ötleteket ad a hathatós kínálati csomagok összeállításához.
Baricz Tamás Imola |
Székelyhon.ro
A budapesti Millenáris Parkban május 1–3. között kulturális programok, köztük táncház, bál és bábszínház, valamint gasztronómiai bemutatók és vásár fogadta az érdeklődőket. A gasztrokulturális majálison száz kiállító mintegy ezer termékét sorakoztatta fel.
A Székely Fesztiválon bemutatkozott Hargita, Kovászna, Maros megye, valamint olyan magyarországi szervezetek, amelyek ápolják a székelyföldi hagyományokat. A Székely Szeretetszolgálat Alapítvány azzal a céllal álmodta meg a rendezvényt, hogy az anyaországban élők számára minden értékével együtt sikerüljön bemutatni a tömbmagyar régiót.
A három nap alatt a kilátogatók megcsodálhatták a székelyek kultúráját és gasztronómiáját, énekelhettek, táncolhatnak velük, megkóstolhatták ételeiket és italaikat, ugyanakkor megismerhették a székely asszony talpraesettségét, a székely ember virtusát, leleményességét, furfangos észjárását. Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke elmondta, örül, hogy a hat éve elkezdett székelytermék-mozgalom odáig jutott, hogy most már Székely Fesztivált tartanak Budapesten. Az első alkalommal megszervezett budapesti Székely Fesztiválon több gyergyószéki, szentmiklósi is jelen volt. A Millenárisban kiemelt programnak számított a gyergyóiak közreműködésével készült töltött káposzta megkóstolása. „Ennyi ember egy sorban sohasem állt töltött káposztáért” – mondta Bajkó László.
Az önkormányzati képviselő elmondta, a Gyergyószentmiklós és környéke kikapcsolódási lehetőségeit bemutató turisztikai hívogató is az érdeklődők kezébe került, a stand hátterében a Gyilkos-tó látképe állt kedvcsinálóként. „A felhívásra tizenhét turisztikai egység jelentkezett, így az önkormányzat turisztikai irodájával közösen összegyűjtött szórólapokat, reklámanyagokat tudtunk a fesztiválra vinni, és mind egy szálig ki is szórtuk azokat. Nagyon lényegesnek tartom, hogy a fesztivált azoknak szervezték, akik érdeklődnek Székelyföld iránt. Sikeresnek véljük a részvételt, hiszen azok az információk, melyeket asztalra tettünk, értő emberek kezébe kerültek. Alig telt el pár nap, és már vannak visszajelzések, érdeklődnek a fesztiválon kapott szórólapok alapján a turisztikai egységek ajánlatai iránt” – közölte Bajkó László. Hozzátette: „Nagyon fontos a turisztikában gondolkodóknak az ilyen fesztiválokon, rendezvényeken való részvétel, az eredményt tekintve a szórólapok előállítására fordított anyagiak eltörpülnek, megéri a befektetés, hiszen ez a jövő. A közeljövőben egy kimutatást szeretnénk készíteni, felmérni a Székely Fesztiválon való szereplés hozadékát. Ugyanakkor a turisztikában érdekeltek szakirányú képzését, felvilágosítását is nagyon fontosnak tartom.”
A háromnapos rendezvény- és vásári forgatagban termelők és kézművesek egyaránt kínálták portékájukat eladásra, kóstolásra, székely termékek, helyi sajátosságok és népi kincsek, értékek kapcsán is hangzottak el előadások, beszélgetések. Többek között a gyergyószentmiklósi Székelyfalat, Páll Etelka gyapjúfestékesei, Gáll Erzsébet termékei, a tekerőpataki Bálint-sajtosok iránt is nagy érdeklődés mutatkozott.
A főszervezők elmondása szerint folytatás mindenképpen lesz. Remélhetőleg a Székely Fesztivál is hozzájárul ahhoz, hogy helyi szinten nagyobb együttműködésre sarkallja a különböző turisztikai szolgáltatókat, ötleteket ad a hathatós kínálati csomagok összeállításához.
Baricz Tamás Imola |
Székelyhon.ro
2015. június 13.
Csíkszereda is fogadná a kórházat
Nem a nagyváradi kórházépítés az egyetlen elképzelés az erdélyi egészségügyi ellátás fejlesztésére – tudta meg lapunk. Tavaly nyáron a Székely Szeretetszolgálat neves magyarországi orvosokat, kórház-üzemeltetésben és egészségügyi menedzsmentben jártas szakembereket kért arra, hogy mérjék fel a székelyföldi helyzetet, és tegyenek javaslatot a fejlesztésre.
A vaskos tanulmány fő megállapításai szerint a régióban az alapellátás és a középszintű kórházi ellátás megfelelő, ám egyes részterületeken óriási a lemaradás, vagy nincs is ellátás. Ugyanakkor a nagy székelyföldi orvosképző intézmény, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem végzettjei közül bizonyíthatóan legalább ötezer Magyarországon dolgozik – hiányukat megérzi az erdélyi magyar közösség.
– Székelyföldnek 600 ezer magyar nemzetiségű lakosa van, többségük immár magyar állampolgár is. A tudatos bukaresti politika eredményeképpen ez az ország egyik legelmaradottabb térsége, és eddig a nagy egészségügyi beruházások is elkerülték, elsősorban a high-tech rendszereket figyelembe véve – fejtette ki a Magyar Nemzetnek Lukács Csaba, a Székely Szeretetszolgálat elnöke (egyben lapunk munkatársa – a szerk.).
Romániában gyakorlatilag nem létezik szervezett betegszűrés és egészségmegőrzés, ezért egy CT-vel felszerelt szűrőkamion (amely kardiológiai és pulmonológiai vizsgálatokra is alkalmas), valamint egy vérképelemző egység beállításával emberek ezreinek az életét lehetne megmenteni azzal, ha időben fölfedezik betegségeiket. Ilyen szűrőállomás két éve kezdte meg működését Somogy megyében, és bekerülési ára nem kifizethetetlen: 250 millió forintba kerül.
A másik, fontosabb tennivaló egy, a meglévő struktúrákhoz csatlakozó, a legmodernebb technológiával felszerelt diagnosztikai és egészségügyi központ létrehozása, ahol elvégezhetnék a Székelyföldön nem alkalmazott beavatkozásokat (jelenleg nem tudnak nyújtani onkológiai, onkoradiológiai kezelést, invazív kardiológiai, cerebrovaszkuláris beavatkozást stb., nem beszélve a CT- és MR-diagnosztika elérhetetlenségéről). Ehhez csatlakozna egy betegszállító egység, amely a térség kis falvaiból hozná el a betegeket.
A magyar szakemberek az új központ kialakításának helyét többszöri konzultáció alapján, figyelembe véve a földrajzi viszonyokat, Csíkszeredában jelölték ki, mert a város a régió központjában található, és a létesítmény kiegészíthetné a már meglévő és működő megyei kórház kapacitásait. Kicsivel több, mint nyolcmilliárd forint a modulszerűen felépülő program teljes költsége, de a projekt több lépésben is megvalósítható – miután a rendszer elindul, a román betegbiztosítóval megkötendő szerződések, valamint magán-biztosítópénztárakkal való együttműködés alapján nyereséges is lehet. Az elképzelés kulcseleme, hogy az új központ egy helyi kórházra épülve helyi orvosokkal, egészségügyi szakdolgozókkal működne együtt.
mno.hu
Erdély.ma
Nem a nagyváradi kórházépítés az egyetlen elképzelés az erdélyi egészségügyi ellátás fejlesztésére – tudta meg lapunk. Tavaly nyáron a Székely Szeretetszolgálat neves magyarországi orvosokat, kórház-üzemeltetésben és egészségügyi menedzsmentben jártas szakembereket kért arra, hogy mérjék fel a székelyföldi helyzetet, és tegyenek javaslatot a fejlesztésre.
A vaskos tanulmány fő megállapításai szerint a régióban az alapellátás és a középszintű kórházi ellátás megfelelő, ám egyes részterületeken óriási a lemaradás, vagy nincs is ellátás. Ugyanakkor a nagy székelyföldi orvosképző intézmény, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem végzettjei közül bizonyíthatóan legalább ötezer Magyarországon dolgozik – hiányukat megérzi az erdélyi magyar közösség.
– Székelyföldnek 600 ezer magyar nemzetiségű lakosa van, többségük immár magyar állampolgár is. A tudatos bukaresti politika eredményeképpen ez az ország egyik legelmaradottabb térsége, és eddig a nagy egészségügyi beruházások is elkerülték, elsősorban a high-tech rendszereket figyelembe véve – fejtette ki a Magyar Nemzetnek Lukács Csaba, a Székely Szeretetszolgálat elnöke (egyben lapunk munkatársa – a szerk.).
Romániában gyakorlatilag nem létezik szervezett betegszűrés és egészségmegőrzés, ezért egy CT-vel felszerelt szűrőkamion (amely kardiológiai és pulmonológiai vizsgálatokra is alkalmas), valamint egy vérképelemző egység beállításával emberek ezreinek az életét lehetne megmenteni azzal, ha időben fölfedezik betegségeiket. Ilyen szűrőállomás két éve kezdte meg működését Somogy megyében, és bekerülési ára nem kifizethetetlen: 250 millió forintba kerül.
A másik, fontosabb tennivaló egy, a meglévő struktúrákhoz csatlakozó, a legmodernebb technológiával felszerelt diagnosztikai és egészségügyi központ létrehozása, ahol elvégezhetnék a Székelyföldön nem alkalmazott beavatkozásokat (jelenleg nem tudnak nyújtani onkológiai, onkoradiológiai kezelést, invazív kardiológiai, cerebrovaszkuláris beavatkozást stb., nem beszélve a CT- és MR-diagnosztika elérhetetlenségéről). Ehhez csatlakozna egy betegszállító egység, amely a térség kis falvaiból hozná el a betegeket.
A magyar szakemberek az új központ kialakításának helyét többszöri konzultáció alapján, figyelembe véve a földrajzi viszonyokat, Csíkszeredában jelölték ki, mert a város a régió központjában található, és a létesítmény kiegészíthetné a már meglévő és működő megyei kórház kapacitásait. Kicsivel több, mint nyolcmilliárd forint a modulszerűen felépülő program teljes költsége, de a projekt több lépésben is megvalósítható – miután a rendszer elindul, a román betegbiztosítóval megkötendő szerződések, valamint magán-biztosítópénztárakkal való együttműködés alapján nyereséges is lehet. Az elképzelés kulcseleme, hogy az új központ egy helyi kórházra épülve helyi orvosokkal, egészségügyi szakdolgozókkal működne együtt.
mno.hu
Erdély.ma
2015. június 15.
Orvos megy? Kórház jön?
Az egységes európai térben való gondolkodás, valamint az egészségügy nemzeti jellegének viszonyán még bőven lesz időnk töprengeni, amíg eldől, hogy Erdélyben az Olt vagy a Körös partján épül meg az első magyarországi tulajdonú diagnosztikai központ, netán kórház. Székedi Ferenc jegyzete.
2011. április 16-án a Csíkszeredában megjelenő Csíki Hírlap interjút közölt a Gyulafehérvári Érsekség által papi hivatásának gyakorlásától felfüggesztett, még annak előtte, 2007 nyarán, a csíksomlyói plébániáról a mezőségi Jegenyére áthelyezett, majd betegállományba vonuló, leginkább Tisztiként ismert Gergely Istvánnal, akinek a Csibész Alapítvány megteremtőjeként, elnökeként és más intézményekben, más téren végzett szociális munkáját közmegbecsülés övezi. Hatvanadik születésnapján Tiszti, az immár három gyermekes édesapa, interjút adott az ugyancsak Csíkszeredában megjelenő Hargita Népének, amelyben beszél életéről, nézeteiről, minket azonban most az említett, első interjúnak egy kis részlete érdekel. Ezt kérdezi a riporter : „Mostanában mivel foglalkozik? Azokkal az aktuális témákkal, illetve programokkal, amiket az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácson keresztül rám bízott a magyar kormány. Milyen feladatokról van szó? Például a csángókért én lennék a felelős, nekem kell továbbá irányítani a szociális programokat, aktív szerepet vállalok a Székely Szeretetszolgálat majdani munkájában. Ennek az alapjai már le vannak rakva. (…) A Székely Szeretetszolgálatról mit kell tudni? A magyar kormány néhány tagjának tetszett a szeretetszolgálatról szóló elképzelésem, amiből egy gondolatot ki is emeltek: Székelyföldön beindítani egy jól felszerelt, modern és képzett orvosokkal működtetett kórházat. Hangsúlyozom, konkrétumokról ez esetben még nem beszélhetünk. Erre egyébként azért lenne szükség, hogy a komplikáltabb műtétekre ne kelljen Bukarestbe vagy Budapestre utazni. Nos, a Székely Szeretetszolgálat ezt a tervet is tartalmazza.”
Lukács Csaba 2015. június 13.-án a Magyar Nemzet online kiadásában ezt írja: „E sorok írója a Székely Szeretetszolgálat Alapítvány vezetőjeként tavaly nyáron egy székelyföldi körutat szervezett neves magyarországi szakembereknek (orvosprofesszorok, kórház-üzemeltetésben dolgozók, egészségügyi menedzserek, közgazdászok), akik a régió egészségügyi helyzetének felmérése után egy vaskos tanulmányt tettek le a kormány asztalára.(…) Az elkövetkezőkben a szerző hívatkozik a tanulmányra : „Az elöregedett, szegény, és ebből adódóan egészségtelen életmódra kényszerülő lakosságot fogyatkozó létszámú, idősödő, fásult és elszegényedő orvosgárda látja el. Gyakoriak az alkoholfogyasztással összefüggésbe hozható betegségek, kimagasló a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozási arány. Ennek ellenére nem áll rendelkezésre intervencionális kardiológia sem Hargita, sem Kovászna megyében, és ez sok ember életébe kerül, különösen télen, amikor nehéz hóviszonyok között kell százötven kilométerre szállítani a szívinfarktusos beteget, akinek túlélési esélye minden perccel csökken. Sok a pszichés betegség és az öngyilkosság, és a korszerű képalkotó eszközök hiánya miatt a rákos elváltozásokat csak megkésve, előrehaladott állapotban diagnosztizálják. Ráadásul a kezelés is korszerűtlen, Székelyföldön nincs radioterápiás lehetőség.” A továbbiakban azonban a tanulmány ezt is megállapítja: „Tavaly nyáron a magyarországi szakértők a helyzet alapos felmérése és elemzése révén arra jutottak, hogy Romániában az alapszintű orvosi ellátás jól megszervezett, ott nem indokolt a beavatkozás. (…) Egy modern, székelyföldi diagnosztikai-egészségügyi központ kialakításával (helyszínnek a szerzők Csíkszeredát javasolták) olyan intézményt kellene létrehozni, amely szervesen kapcsolódik a már most működő alap- és középszintű ellátóhelyekhez, de a hiányterületeket csúcsminőségben fedi le. Így nem keletkeznének fölösleges feszültségek a helyi orvosokkal sem, hiszen nem konkurencia épülne ki, hanem az ő munkájukat is segítő, korszerű orvosdiagnosztikán alapuló hiánypótló beruházás valósulna meg.”
Székelyföldre évente egyszer-kétszer ellátogat önkéntes orvosaival a magyarországi Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a magukkal hozott lelkes riporterek legtöbbször olyan tudósításokat jelentetnek meg, mintha az orvoscsoport valamiféle rezervátumba érkezett volna, ahol ismeretlen fogalom az egészségügyi ellátás. Ezért jónéhány írásban magam is nehezteltem, majd helyi önkormányzatok is levelezgettek az ügyben, hiszen a sommás megállapítások éppen a lelkiismeretesen dolgozó székelyföldi orvosok munkáját becsülték le. A tanulmány most elismeri: az alapszintű orvosi ellátással nincs gond és ez tárgyilagosságra vall. A szöveg más megfogalmazásai is egybecsengenek azokkal az igényekkel, amelyekről jónéhányszor írtam. A székelyföldi megyék elöljárói, s más tisztségviselők gyakran beszélnek a székelyföldi beruházások hiányáról és nem egyszer írtam-mondtam, hogy ezeket kissé kreatívabb módon kellenne értelmezni: a nehéziparnak semmi esélye, de igenis lenne jelene és jövője az informatikai és az egészségügyi beruházásoknak. A Székelyföldön létre lehetne hozni egy olyan, korszerű képalkotási eszközökkel ellátott diagnosztikai központot, amely profitképes és jelentős adófizető (Nagyváradon, de Erdélyben máshol is van rá példa), ugyanakkor el kellene gondolkodni egy mozgásszervi megbetegedéseket kezelő központon, hiszen a földrajzi-éghajlati adottságoknak köszönhetően már a középkorú székely ember is legtöbbször reumás, a sokféle népi fürdő és népi gyógymód pedig a maga középkorba visszamutató utalásaival inkább turisztikai útikalauzokba való kuriózum, semmint ellenőrizhető kezelési eljárás. Szováta, Parajd, Tusnádfürdő mutatják a követendő utat: a beruházások anyagilag is megtérülnek, ha úgy tetszik, nem is olyan hosszú távon önjáróvá válnak.
Persze, az sem igaz, hogy a Székelyföldön (most nem beszélek Marosvásárhelyről, amely mindig a térség egészségügyi központjának számított) ne történtek volna lépések az egészségügyi szolgáltatások korszerősítése terén. Hajdu Gábor bukaresti egészségügyi minisztersége idején mindenütt lecserélték a nagy sugárterhelésű röntgenkészülékeket, több-kevesebb sikerrel béreltek komputer tomográfot, jelenleg egy brassói magánklinika működtet Csíkszeredában mágneses rezonanciás berendezést, amelynek adatait online értékelik, az endoszkópok, laparoszkópok, idegsebészeti mikroszkópok, más berendezések nem ritkán az egyéni orvosi kapcsolatoknak is köszönhetően terjedőben vannak. Mindez azonban nem vált ki egy csúcstechnológiás diagsznosztikai központot, amely az európai és romániai szabályozások figyelembevételével gazdaságos beruházást jelenthet bármely beruházónak, így akár a magyar kormánynak vagy valamelyik intézményének is. Romániában jelenleg négyszáz-ötszáz, a legkülönbözőbb tulajdonosi hátterű, gyakran hálózatokba szerveződött magánklinika, -kórház, -laboratórium nyújt egészségügyi szolgáltatást, de földrajzi megoszlásuk az ország területén nem arányos, hanem piacközpontú, így bármiféle új szereplő megjelenése nem jelent egyben újdonságot is.
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke nemrég azt hangoztatta, hogy már 2010-ben, püspöki beiktatójában beszélt egy nagyváradi magyar egészségügyi intézmény létesítéséről (a szociális közkórházak fenntartásában egyébként úgy a váradi református, mint a katolikus közösségeknek nagy hagyományaik vannak) és az ötlet, öt év után most szökken szárba: kórházépítés szempontjából már saját telekkel is rendelkeznek, a működtetésre több tanulmányt is készítettek.
A fentiek alapján egyértelmű:
az úgymond magyar kórház létesítésének ötlete nem derült égből villámcsapásként született meg
hanem több helyen is gondolkodtak róla. A beruházás pénzigénye a különböző adatok szerint körülbelül húsz millió euró. Gazdasági források szerint 2011-ben és 2012-ben Romániában, hasonló, magánkórházi célokra, ennek mintegy 15-szörösét ruházták be, a tavaly pedig a pénzügyi mutatók terén élen járó első öt romániai magánklinika forgalma meghaladta a kétszáz millió eurót, a növekedés évente 10-20 százalékos.
A legkülönbözőbb reformok ellenére, az egészségügy általában a közép-kelet európai országokban soktényezős és a különböző társadalmi csoportok közötti különbségeket még inkább elmélyítő, semmint kiegyensúlyozó tevékenység. Lukács Csaba arról ír, hogy az Erdélyből kitelepedett ötezer orvossal Magyarország nagyjából százmilliárd forintnyi képzési költséget takarított meg, ennek egyhuszadából futná egy egészségügyi központra. Persze, ha a Nyugaton tevékenykedő magyarországi orvosokról készíténk statisztikát, alighanem kiderülne, hogy ilyen alapon az angolok, németek, norvégek, dánok is építhetnének kórházakat Magyarországon. Az egységes európai térben való gondolkodás, valamint az egészségügy nemzeti jellegének viszonyán még bőven lesz időnk töprengeni, amíg eldől, hogy Erdélyben az Olt vagy a Körös partján épül meg az első magyarországi tulajdonú diagnosztikai központ, netán kórház. Persze, amennyiben a hosszú várólistákkal bíbelődő magyarországi adófizetők is úgy gondolják.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
Az egységes európai térben való gondolkodás, valamint az egészségügy nemzeti jellegének viszonyán még bőven lesz időnk töprengeni, amíg eldől, hogy Erdélyben az Olt vagy a Körös partján épül meg az első magyarországi tulajdonú diagnosztikai központ, netán kórház. Székedi Ferenc jegyzete.
2011. április 16-án a Csíkszeredában megjelenő Csíki Hírlap interjút közölt a Gyulafehérvári Érsekség által papi hivatásának gyakorlásától felfüggesztett, még annak előtte, 2007 nyarán, a csíksomlyói plébániáról a mezőségi Jegenyére áthelyezett, majd betegállományba vonuló, leginkább Tisztiként ismert Gergely Istvánnal, akinek a Csibész Alapítvány megteremtőjeként, elnökeként és más intézményekben, más téren végzett szociális munkáját közmegbecsülés övezi. Hatvanadik születésnapján Tiszti, az immár három gyermekes édesapa, interjút adott az ugyancsak Csíkszeredában megjelenő Hargita Népének, amelyben beszél életéről, nézeteiről, minket azonban most az említett, első interjúnak egy kis részlete érdekel. Ezt kérdezi a riporter : „Mostanában mivel foglalkozik? Azokkal az aktuális témákkal, illetve programokkal, amiket az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácson keresztül rám bízott a magyar kormány. Milyen feladatokról van szó? Például a csángókért én lennék a felelős, nekem kell továbbá irányítani a szociális programokat, aktív szerepet vállalok a Székely Szeretetszolgálat majdani munkájában. Ennek az alapjai már le vannak rakva. (…) A Székely Szeretetszolgálatról mit kell tudni? A magyar kormány néhány tagjának tetszett a szeretetszolgálatról szóló elképzelésem, amiből egy gondolatot ki is emeltek: Székelyföldön beindítani egy jól felszerelt, modern és képzett orvosokkal működtetett kórházat. Hangsúlyozom, konkrétumokról ez esetben még nem beszélhetünk. Erre egyébként azért lenne szükség, hogy a komplikáltabb műtétekre ne kelljen Bukarestbe vagy Budapestre utazni. Nos, a Székely Szeretetszolgálat ezt a tervet is tartalmazza.”
Lukács Csaba 2015. június 13.-án a Magyar Nemzet online kiadásában ezt írja: „E sorok írója a Székely Szeretetszolgálat Alapítvány vezetőjeként tavaly nyáron egy székelyföldi körutat szervezett neves magyarországi szakembereknek (orvosprofesszorok, kórház-üzemeltetésben dolgozók, egészségügyi menedzserek, közgazdászok), akik a régió egészségügyi helyzetének felmérése után egy vaskos tanulmányt tettek le a kormány asztalára.(…) Az elkövetkezőkben a szerző hívatkozik a tanulmányra : „Az elöregedett, szegény, és ebből adódóan egészségtelen életmódra kényszerülő lakosságot fogyatkozó létszámú, idősödő, fásult és elszegényedő orvosgárda látja el. Gyakoriak az alkoholfogyasztással összefüggésbe hozható betegségek, kimagasló a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozási arány. Ennek ellenére nem áll rendelkezésre intervencionális kardiológia sem Hargita, sem Kovászna megyében, és ez sok ember életébe kerül, különösen télen, amikor nehéz hóviszonyok között kell százötven kilométerre szállítani a szívinfarktusos beteget, akinek túlélési esélye minden perccel csökken. Sok a pszichés betegség és az öngyilkosság, és a korszerű képalkotó eszközök hiánya miatt a rákos elváltozásokat csak megkésve, előrehaladott állapotban diagnosztizálják. Ráadásul a kezelés is korszerűtlen, Székelyföldön nincs radioterápiás lehetőség.” A továbbiakban azonban a tanulmány ezt is megállapítja: „Tavaly nyáron a magyarországi szakértők a helyzet alapos felmérése és elemzése révén arra jutottak, hogy Romániában az alapszintű orvosi ellátás jól megszervezett, ott nem indokolt a beavatkozás. (…) Egy modern, székelyföldi diagnosztikai-egészségügyi központ kialakításával (helyszínnek a szerzők Csíkszeredát javasolták) olyan intézményt kellene létrehozni, amely szervesen kapcsolódik a már most működő alap- és középszintű ellátóhelyekhez, de a hiányterületeket csúcsminőségben fedi le. Így nem keletkeznének fölösleges feszültségek a helyi orvosokkal sem, hiszen nem konkurencia épülne ki, hanem az ő munkájukat is segítő, korszerű orvosdiagnosztikán alapuló hiánypótló beruházás valósulna meg.”
Székelyföldre évente egyszer-kétszer ellátogat önkéntes orvosaival a magyarországi Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a magukkal hozott lelkes riporterek legtöbbször olyan tudósításokat jelentetnek meg, mintha az orvoscsoport valamiféle rezervátumba érkezett volna, ahol ismeretlen fogalom az egészségügyi ellátás. Ezért jónéhány írásban magam is nehezteltem, majd helyi önkormányzatok is levelezgettek az ügyben, hiszen a sommás megállapítások éppen a lelkiismeretesen dolgozó székelyföldi orvosok munkáját becsülték le. A tanulmány most elismeri: az alapszintű orvosi ellátással nincs gond és ez tárgyilagosságra vall. A szöveg más megfogalmazásai is egybecsengenek azokkal az igényekkel, amelyekről jónéhányszor írtam. A székelyföldi megyék elöljárói, s más tisztségviselők gyakran beszélnek a székelyföldi beruházások hiányáról és nem egyszer írtam-mondtam, hogy ezeket kissé kreatívabb módon kellenne értelmezni: a nehéziparnak semmi esélye, de igenis lenne jelene és jövője az informatikai és az egészségügyi beruházásoknak. A Székelyföldön létre lehetne hozni egy olyan, korszerű képalkotási eszközökkel ellátott diagnosztikai központot, amely profitképes és jelentős adófizető (Nagyváradon, de Erdélyben máshol is van rá példa), ugyanakkor el kellene gondolkodni egy mozgásszervi megbetegedéseket kezelő központon, hiszen a földrajzi-éghajlati adottságoknak köszönhetően már a középkorú székely ember is legtöbbször reumás, a sokféle népi fürdő és népi gyógymód pedig a maga középkorba visszamutató utalásaival inkább turisztikai útikalauzokba való kuriózum, semmint ellenőrizhető kezelési eljárás. Szováta, Parajd, Tusnádfürdő mutatják a követendő utat: a beruházások anyagilag is megtérülnek, ha úgy tetszik, nem is olyan hosszú távon önjáróvá válnak.
Persze, az sem igaz, hogy a Székelyföldön (most nem beszélek Marosvásárhelyről, amely mindig a térség egészségügyi központjának számított) ne történtek volna lépések az egészségügyi szolgáltatások korszerősítése terén. Hajdu Gábor bukaresti egészségügyi minisztersége idején mindenütt lecserélték a nagy sugárterhelésű röntgenkészülékeket, több-kevesebb sikerrel béreltek komputer tomográfot, jelenleg egy brassói magánklinika működtet Csíkszeredában mágneses rezonanciás berendezést, amelynek adatait online értékelik, az endoszkópok, laparoszkópok, idegsebészeti mikroszkópok, más berendezések nem ritkán az egyéni orvosi kapcsolatoknak is köszönhetően terjedőben vannak. Mindez azonban nem vált ki egy csúcstechnológiás diagsznosztikai központot, amely az európai és romániai szabályozások figyelembevételével gazdaságos beruházást jelenthet bármely beruházónak, így akár a magyar kormánynak vagy valamelyik intézményének is. Romániában jelenleg négyszáz-ötszáz, a legkülönbözőbb tulajdonosi hátterű, gyakran hálózatokba szerveződött magánklinika, -kórház, -laboratórium nyújt egészségügyi szolgáltatást, de földrajzi megoszlásuk az ország területén nem arányos, hanem piacközpontú, így bármiféle új szereplő megjelenése nem jelent egyben újdonságot is.
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke nemrég azt hangoztatta, hogy már 2010-ben, püspöki beiktatójában beszélt egy nagyváradi magyar egészségügyi intézmény létesítéséről (a szociális közkórházak fenntartásában egyébként úgy a váradi református, mint a katolikus közösségeknek nagy hagyományaik vannak) és az ötlet, öt év után most szökken szárba: kórházépítés szempontjából már saját telekkel is rendelkeznek, a működtetésre több tanulmányt is készítettek.
A fentiek alapján egyértelmű:
az úgymond magyar kórház létesítésének ötlete nem derült égből villámcsapásként született meg
hanem több helyen is gondolkodtak róla. A beruházás pénzigénye a különböző adatok szerint körülbelül húsz millió euró. Gazdasági források szerint 2011-ben és 2012-ben Romániában, hasonló, magánkórházi célokra, ennek mintegy 15-szörösét ruházták be, a tavaly pedig a pénzügyi mutatók terén élen járó első öt romániai magánklinika forgalma meghaladta a kétszáz millió eurót, a növekedés évente 10-20 százalékos.
A legkülönbözőbb reformok ellenére, az egészségügy általában a közép-kelet európai országokban soktényezős és a különböző társadalmi csoportok közötti különbségeket még inkább elmélyítő, semmint kiegyensúlyozó tevékenység. Lukács Csaba arról ír, hogy az Erdélyből kitelepedett ötezer orvossal Magyarország nagyjából százmilliárd forintnyi képzési költséget takarított meg, ennek egyhuszadából futná egy egészségügyi központra. Persze, ha a Nyugaton tevékenykedő magyarországi orvosokról készíténk statisztikát, alighanem kiderülne, hogy ilyen alapon az angolok, németek, norvégek, dánok is építhetnének kórházakat Magyarországon. Az egységes európai térben való gondolkodás, valamint az egészségügy nemzeti jellegének viszonyán még bőven lesz időnk töprengeni, amíg eldől, hogy Erdélyben az Olt vagy a Körös partján épül meg az első magyarországi tulajdonú diagnosztikai központ, netán kórház. Persze, amennyiben a hosszú várólistákkal bíbelődő magyarországi adófizetők is úgy gondolják.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2015. június 16.
Dokumentumfilm-bemutató négy székellyel
Csíkszeredában is bemutatták kedd délután a Székely Szeretetszolgálat Alapítvány első filmjét, a Két székely című produkciót.
A Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja és a Sapientia EMTE által szervezett bemutatón a film két alkotója, a parajdi származású Lukács Csaba és a székelyudvarhelyi Marossy Géza is jelen volt. Az általuk készített dokumentumfilm a balánbányai származású világhírű tudósról, Barabási-Albert Lászlóról és az Énlakán élő Kolumbán Gábor bivalyosgazdáról és közgazdászról, két merőben más életformájú emberről szól.
Noha Lukács Csaba, a rendező ismerte már korábban mindkettőjüket – a Magyar Nemzet újságírójaként több alkalommal készített interjút velük –, külön-külön viszont nem forgatott volna filmet róluk. Néhány éve jutott tudomására, hogy a két ember között érdekes kapcsolat van: Kolumbán Barabási mentora volt. „Ettől a pillanattól fogva érdekes lett a téma. Így volt érdekes ez a kettős dolog. Ezért is választottuk ezt a szerkesztési formát, hogy a nézőnek is csak az utolsó pillanatban derüljön ki: ez a két ember ismeri egymást” – mondta el a film vetítése után tartott közönségtalálkozón Lukács.
Rámutatott, Barabási annak a példája, hogy a Csíki-medencéből elindulva is lehet világkarriert csinálni. „Nem kell kishitűnek lenni, ha az ember valamiben elmélyül, akkor nem vagyunk kevesebbek, mint bármelyik más nemzetnek a tagjai. A másik dolog, hogy aki itthon van, az belesüpped abba, hogy itt semmit nem lehet csinálni, itt nem lehet megélni, semmi nem működik. És érdekes azt látni, hogy egy értelmes ember, aki a politikai életből visszalép, egy olyan életformát alakít ki magának, amit nem sokan tudnánk. Azt is jó volt megmutatni, hogy vannak értelmes alternatívák. Énlakán is fel lehet építeni egy értelmes életet úgy, hogy közben az ember jól érzi magát és nem siránkozik állandóan” – hangzott el a film csíkszeredai bemutatóján.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
Csíkszeredában is bemutatták kedd délután a Székely Szeretetszolgálat Alapítvány első filmjét, a Két székely című produkciót.
A Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja és a Sapientia EMTE által szervezett bemutatón a film két alkotója, a parajdi származású Lukács Csaba és a székelyudvarhelyi Marossy Géza is jelen volt. Az általuk készített dokumentumfilm a balánbányai származású világhírű tudósról, Barabási-Albert Lászlóról és az Énlakán élő Kolumbán Gábor bivalyosgazdáról és közgazdászról, két merőben más életformájú emberről szól.
Noha Lukács Csaba, a rendező ismerte már korábban mindkettőjüket – a Magyar Nemzet újságírójaként több alkalommal készített interjút velük –, külön-külön viszont nem forgatott volna filmet róluk. Néhány éve jutott tudomására, hogy a két ember között érdekes kapcsolat van: Kolumbán Barabási mentora volt. „Ettől a pillanattól fogva érdekes lett a téma. Így volt érdekes ez a kettős dolog. Ezért is választottuk ezt a szerkesztési formát, hogy a nézőnek is csak az utolsó pillanatban derüljön ki: ez a két ember ismeri egymást” – mondta el a film vetítése után tartott közönségtalálkozón Lukács.
Rámutatott, Barabási annak a példája, hogy a Csíki-medencéből elindulva is lehet világkarriert csinálni. „Nem kell kishitűnek lenni, ha az ember valamiben elmélyül, akkor nem vagyunk kevesebbek, mint bármelyik más nemzetnek a tagjai. A másik dolog, hogy aki itthon van, az belesüpped abba, hogy itt semmit nem lehet csinálni, itt nem lehet megélni, semmi nem működik. És érdekes azt látni, hogy egy értelmes ember, aki a politikai életből visszalép, egy olyan életformát alakít ki magának, amit nem sokan tudnánk. Azt is jó volt megmutatni, hogy vannak értelmes alternatívák. Énlakán is fel lehet építeni egy értelmes életet úgy, hogy közben az ember jól érzi magát és nem siránkozik állandóan” – hangzott el a film csíkszeredai bemutatóján.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2016. február 13.
Székely Fesztivál másodszor
A tavalyi hagyományteremtő próbálkozás után, idén is tartanak Székely Fesztivált Budapesten. A rendezvény fővédnöke Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Bár az első is sikeres volt, a másodikat még inkább a magas színvonal és az értékfelmutatás jegyében kívánják lebonyolítani. Lukács Csaba újságíróval, a Székely Szeretetszolgálat Alapítvány vezetőjével, a fesztivál ötletgazdájával beszélgettünk az idei tervekről és a szervezési folyamat jelenlegi állásáról.
A második kerületben, Budán található Millenáris kitűnő helyszínnek bizonyult – mondotta Lukács Csaba –, viszonylag könnyen megközelíthető, kellőképpen tágas, jelentős külső és belső terek állnak rendelkezésre. Magát a fesztivált május 5. és 8. között tartjuk, egy olyan hétvégén, amikor az emberek túl vannak május 1-jén, ami idén vasárnapra esik, úgyhogy nem kell munkaszüneti adni Magyarországon, s egy héttel előzi meg pünkösd ünnepét, ami tudvalevőleg többszázezer Kárpát-medencében élő ember számára immár rendszerint és természetes módon magába foglalja a Csíksomlyóra irányuló zarándokutat.
Kiváló az időzítés
Ebben az időszakban felértékelődik, rendszerint előtérbe kerül a Székelyföld, úgyhogy akár a tervezett utazás bevezetője, testi-lelki ráhangolódás ez a négy, illetőleg három nap, s ekkor lehet tájékozódni és akár tervezni egy nagyobb nyári utazást is.
– Mi jellemzi az idei fesztivált? Miben fog különbözni a tavalyitól?
– Idén Kovászna megye a díszvendég. Az első napon, május 5-én, csütörtökön zártkörű szakmai napot tartunk. Mivel most az egészségturizmus a központi téma, a mofetták, a sós- és borvízes fürdők, az ásványvizek, a gyógyiszapok, a gyógynövények szolgáltatják a központi témakört, s azok a vállalkozások, amelyek e szegmensekben tevékenykednek. A következő három nap folyamán – tehát május 6. és 8. között – a lehető legszínesebb kulturális kínálatot szeretnénk biztosítani.
A Székelyföld nem csak az Erdély-romantika része
Mivel a D épületben vetítőterem van, kihasználjuk a lehetőséget és egyúttal olyan természet- és dokumentumfilmeket mutatunk be, melyek jelentős sikereket értek el a különböző seregszemléken, s amelyek reprezentatív módon vallanak a Székelyföldről (Méregzöld mesék, Két székely, Párhuzamos múlt, Ha nem használ, nem is árt stb.). Meg akarjuk mutatni a turisztikai szakmának Magyarországon, hogy a Székelyföld nem csak rokoni látogatást jelent, nem csak az Erdély-romantika része, hanem annál jóval több.
Ebben a fontos régióban komoly lehetőségek vannak és egyre nagyobb a kapacitás az egészségturizmus terén is… És sok gyermekprogramot tervezünk. A két megye – Hargita és Kovászna – csapata mellett, itt lesz a Székelyföldi Legendárium; a Nőileg magazinnal közösen pedig beszélgetéseket tartunk „székelyföldi celebekkel”. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy a gasztrokulturális majális ne csak a magyaroké, ne csak a budapestieké legyen, hanem alkalmat kínáljon azok számára is, akik elköltöztek a Székelyföldről, meg azoknak is, akiknek már a felmenői telepedtek le az anyaországban. Ilyen vonatkozásból a gyökerek megkeresését és erősítését szolgálná a rendezvénysorozat.
– Hogyan lehet jelentkezni?
– Működik a honlapunk: www.szekelyfesztival.hu. Elektronikus úton kínáljuk fel a nevezés lehetőséget, villanyposta-fiókokon, mobil-telefonszámokon lehet hívni a szervezőket; értelemszerűen ki kell tölteni a portálon található felületet, és a megadott címre vissza kell küldeni nekünk a kiállító adatait tartalmazó űrlapot.
Prémium-kategória és Nagy Találkozás
Hangsúlyozom, hogy fenntartjuk magunknak a jogot a prémium-kategóriás termékek megválogatására. Száz kiállító egységet tudunk fogadni. Csak akkor jöhet egy-egy kiállító, ha a saját portékáját hozza! A Nagy Találkozáshoz virtuális falusgazdákat keresünk, akik a közösségi hálózatok révén, interneten, ismeretségi körben, a rokonságban összegyűjtik a földijeiket.
A települések szervezetten érkező képviselőinek kedvezményes belépőt biztosítunk. A Székelyudvarhelyről, Szovátáról, Bölönből elszármazottak már jelentkeztek. A fesztivál harmadik napján majd időpontokat sorsolunk ki, amikor a települések képviselői összegyűlhetnek ismerkedni és közös fényképet készíttetni. Rendezvényünk hivatalos fotósa a csoportok rendelkezésére fog majd állni.
– Van-e bérleti díj a cégek számára? Milyen áron lehet belépőt venni?
– A száz kiválasztott bemutatkozó a székely kézművesség, a helyipar, a kultúra és a vendéglátás elitjét fogja képviselni. Számukra a bemutatkozási és árusítási lehetőség ingyenes. A belépő, azaz a napijegy ára 1000 Ft, tíz év alatti gyermekek számára ingyenes. Jelentkezni, úgy a kiállítóknak, mint a települések képviselőinek február 28-ig lehet.
Simó Márton. Székelyhon.ro
A tavalyi hagyományteremtő próbálkozás után, idén is tartanak Székely Fesztivált Budapesten. A rendezvény fővédnöke Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Bár az első is sikeres volt, a másodikat még inkább a magas színvonal és az értékfelmutatás jegyében kívánják lebonyolítani. Lukács Csaba újságíróval, a Székely Szeretetszolgálat Alapítvány vezetőjével, a fesztivál ötletgazdájával beszélgettünk az idei tervekről és a szervezési folyamat jelenlegi állásáról.
A második kerületben, Budán található Millenáris kitűnő helyszínnek bizonyult – mondotta Lukács Csaba –, viszonylag könnyen megközelíthető, kellőképpen tágas, jelentős külső és belső terek állnak rendelkezésre. Magát a fesztivált május 5. és 8. között tartjuk, egy olyan hétvégén, amikor az emberek túl vannak május 1-jén, ami idén vasárnapra esik, úgyhogy nem kell munkaszüneti adni Magyarországon, s egy héttel előzi meg pünkösd ünnepét, ami tudvalevőleg többszázezer Kárpát-medencében élő ember számára immár rendszerint és természetes módon magába foglalja a Csíksomlyóra irányuló zarándokutat.
Kiváló az időzítés
Ebben az időszakban felértékelődik, rendszerint előtérbe kerül a Székelyföld, úgyhogy akár a tervezett utazás bevezetője, testi-lelki ráhangolódás ez a négy, illetőleg három nap, s ekkor lehet tájékozódni és akár tervezni egy nagyobb nyári utazást is.
– Mi jellemzi az idei fesztivált? Miben fog különbözni a tavalyitól?
– Idén Kovászna megye a díszvendég. Az első napon, május 5-én, csütörtökön zártkörű szakmai napot tartunk. Mivel most az egészségturizmus a központi téma, a mofetták, a sós- és borvízes fürdők, az ásványvizek, a gyógyiszapok, a gyógynövények szolgáltatják a központi témakört, s azok a vállalkozások, amelyek e szegmensekben tevékenykednek. A következő három nap folyamán – tehát május 6. és 8. között – a lehető legszínesebb kulturális kínálatot szeretnénk biztosítani.
A Székelyföld nem csak az Erdély-romantika része
Mivel a D épületben vetítőterem van, kihasználjuk a lehetőséget és egyúttal olyan természet- és dokumentumfilmeket mutatunk be, melyek jelentős sikereket értek el a különböző seregszemléken, s amelyek reprezentatív módon vallanak a Székelyföldről (Méregzöld mesék, Két székely, Párhuzamos múlt, Ha nem használ, nem is árt stb.). Meg akarjuk mutatni a turisztikai szakmának Magyarországon, hogy a Székelyföld nem csak rokoni látogatást jelent, nem csak az Erdély-romantika része, hanem annál jóval több.
Ebben a fontos régióban komoly lehetőségek vannak és egyre nagyobb a kapacitás az egészségturizmus terén is… És sok gyermekprogramot tervezünk. A két megye – Hargita és Kovászna – csapata mellett, itt lesz a Székelyföldi Legendárium; a Nőileg magazinnal közösen pedig beszélgetéseket tartunk „székelyföldi celebekkel”. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy a gasztrokulturális majális ne csak a magyaroké, ne csak a budapestieké legyen, hanem alkalmat kínáljon azok számára is, akik elköltöztek a Székelyföldről, meg azoknak is, akiknek már a felmenői telepedtek le az anyaországban. Ilyen vonatkozásból a gyökerek megkeresését és erősítését szolgálná a rendezvénysorozat.
– Hogyan lehet jelentkezni?
– Működik a honlapunk: www.szekelyfesztival.hu. Elektronikus úton kínáljuk fel a nevezés lehetőséget, villanyposta-fiókokon, mobil-telefonszámokon lehet hívni a szervezőket; értelemszerűen ki kell tölteni a portálon található felületet, és a megadott címre vissza kell küldeni nekünk a kiállító adatait tartalmazó űrlapot.
Prémium-kategória és Nagy Találkozás
Hangsúlyozom, hogy fenntartjuk magunknak a jogot a prémium-kategóriás termékek megválogatására. Száz kiállító egységet tudunk fogadni. Csak akkor jöhet egy-egy kiállító, ha a saját portékáját hozza! A Nagy Találkozáshoz virtuális falusgazdákat keresünk, akik a közösségi hálózatok révén, interneten, ismeretségi körben, a rokonságban összegyűjtik a földijeiket.
A települések szervezetten érkező képviselőinek kedvezményes belépőt biztosítunk. A Székelyudvarhelyről, Szovátáról, Bölönből elszármazottak már jelentkeztek. A fesztivál harmadik napján majd időpontokat sorsolunk ki, amikor a települések képviselői összegyűlhetnek ismerkedni és közös fényképet készíttetni. Rendezvényünk hivatalos fotósa a csoportok rendelkezésére fog majd állni.
– Van-e bérleti díj a cégek számára? Milyen áron lehet belépőt venni?
– A száz kiválasztott bemutatkozó a székely kézművesség, a helyipar, a kultúra és a vendéglátás elitjét fogja képviselni. Számukra a bemutatkozási és árusítási lehetőség ingyenes. A belépő, azaz a napijegy ára 1000 Ft, tíz év alatti gyermekek számára ingyenes. Jelentkezni, úgy a kiállítóknak, mint a települések képviselőinek február 28-ig lehet.
Simó Márton. Székelyhon.ro
2016. december 23.
Székelyföldön vetítik A lovasíjászt
Székelyföldön mutatja be a Székely Szeretetszolgálat a 2016-os esztendő egyik legsikeresebb magyar filmjét, A lovasíjászt. A lírai alkotás Kassai Lajos lovasíjász-világbajnok tevékenységét mutatja be, az általa közvetített üzenet szerint „nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek”.
Sokak véleménye szerint legalább egyszer minden magyarnak látnia kell ezt a filmet. A Kaszás Géza által jegyzett alkotást eddig több mint százezren látták mozikban és kultúrházakban tartott közösségi vetítéseken Budapesttől Dunaszerdahelyen át Los Angelesig. Most Székelyföldre is elérkezik.
Először Székelyudvarhelyen, a volt Stúdió moziban mutatják be december 28-án és 29-én, esténként 7 órától (jegyelővétel december 27-én 12 órától a Mr. Music Zeneboltban), majd Csíkszeredában január 13-án szintén este 7 órától a moziban (jegyelővétel január 8-tól a helyszínen). A vetítésekre a jegyár egységesen 15 lej, amely magában foglalja a film moziplakátjának egy példányát is. A film egyébként a vonatkozó romániai szabályozások értelmében korhatár nélkül megtekinthető.
Január hónapban még folytatódnak a vetítések Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Kézdivásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Szentegyházán és Székelykeresztúron. A helyszíneket és időpontokat később hirdetik meg. Az említett városok mellett a Vándormozi szervezői minden településre igyekeznek eljuttatni a filmet, ahol arra fogadókészség és érdeklődés mutatkozik. Szükség esetén a vetítések technikai feltételeinek (vetítő, vászon, hangosítás) biztosításában is segítséget nyújtanak a szervezők – tudatják a közleményükben.
Több is van a pakliban
A vetítéseket Erdély-szerte egy új kezdeményezés, a Vándormozi keretében tartják, mely a Székely Szeretetszolgálat Alapítvány, a Studio Nova és a Taylor Projects kft.-k együttműködésében valósul meg. A jövőben a szervezők több értékes és szórakoztató film bemutatását tervezik. Székelyhon.ro
Székelyföldön mutatja be a Székely Szeretetszolgálat a 2016-os esztendő egyik legsikeresebb magyar filmjét, A lovasíjászt. A lírai alkotás Kassai Lajos lovasíjász-világbajnok tevékenységét mutatja be, az általa közvetített üzenet szerint „nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek”.
Sokak véleménye szerint legalább egyszer minden magyarnak látnia kell ezt a filmet. A Kaszás Géza által jegyzett alkotást eddig több mint százezren látták mozikban és kultúrházakban tartott közösségi vetítéseken Budapesttől Dunaszerdahelyen át Los Angelesig. Most Székelyföldre is elérkezik.
Először Székelyudvarhelyen, a volt Stúdió moziban mutatják be december 28-án és 29-én, esténként 7 órától (jegyelővétel december 27-én 12 órától a Mr. Music Zeneboltban), majd Csíkszeredában január 13-án szintén este 7 órától a moziban (jegyelővétel január 8-tól a helyszínen). A vetítésekre a jegyár egységesen 15 lej, amely magában foglalja a film moziplakátjának egy példányát is. A film egyébként a vonatkozó romániai szabályozások értelmében korhatár nélkül megtekinthető.
Január hónapban még folytatódnak a vetítések Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Kézdivásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Szentegyházán és Székelykeresztúron. A helyszíneket és időpontokat később hirdetik meg. Az említett városok mellett a Vándormozi szervezői minden településre igyekeznek eljuttatni a filmet, ahol arra fogadókészség és érdeklődés mutatkozik. Szükség esetén a vetítések technikai feltételeinek (vetítő, vászon, hangosítás) biztosításában is segítséget nyújtanak a szervezők – tudatják a közleményükben.
Több is van a pakliban
A vetítéseket Erdély-szerte egy új kezdeményezés, a Vándormozi keretében tartják, mely a Székely Szeretetszolgálat Alapítvány, a Studio Nova és a Taylor Projects kft.-k együttműködésében valósul meg. A jövőben a szervezők több értékes és szórakoztató film bemutatását tervezik. Székelyhon.ro