A Hargita Megyei Hagyományőrző Forrásközpont munkatársa, Mihály János történész ötletére és Hargita Megye Tanácsa kezdeményezésére a székely szimbólumok régebbi és újkori emlékeinek felkutatását, összegyűjtését céljául tűző székelyföldi szintű munkafolyamat vette kezdetét. Szeptember 24-én megalakult Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport olyan szakemberekkel, akik e területek valamelyikét már hosszú ideje kutatják. Marosvásárhelyről Pál-Antal Sándor történész, Sepsiszentgyörgyről Nagy Balázs történész, Kovászna Megye Tanácsának székelyföldi referense és Szekeres Attila heraldikus, Székelyudvarhelyről Mihály János és Zepeczaner Jenő történészek vesznek részt a munkában. Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke a Székelyudvarhelyen tartott alakuló megbeszélésen a jelképek identitásmegőrző szerepét hangsúlyozta. /Túros Eszter: Székely szimbólumok leltára. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 28./

Székelyudvarhelyen a Hargita Megyei Hagyományőrző Forrásközpontban megtartotta alakuló ülését a Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport. A Borboly Csaba Hargita megyeitanács-elnök kezdeményezésére létrejött testület feladata a székely jelképek népszerűsítése. Ennek érdekében jövő év március 15-ére régi és jelenlegi székely közigazgatási címerekből és pecsétképekből szerveznek tárlatot Csíkszeredában, a pünkösdi csíksomlyói búcsúra pedig székely történelmi zászlógyűjteményt hoznak össze. A vándorkiállításnak szánt anyagot Sepsiszentgyörgyön és a magyarországi testvérmegyékben is kiállítják. Ezt megelőzően az árkosi Európai Tanulmányi Központban novemberben konferenciát szerveznek a székely jelképekről. /(farcádi): Székely jelképbizottság alakult. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 30./

Községek, egyházközségek, kiváltságos települések, székek és vármegyék pecsétjeit gyűjti össze a nemrég alakult Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport. A gyűjteményt jövő év márciusában állítják ki Csíkszeredában. Eddig több száz olyan lefényképezett pecsétlenyomatunk van, amelyeket 1870 előtt használtak – mondta el Pál Antal Sándor történész. A munkacsoport másik két tagja – Mihály János történész és Szekeres Attila István heraldikus – szerint minél teljesebb adattárat szeretnének létrehozni. A polgármesteri hivatalok pozitívan reagáltak Csíkszék Székely Nemzeti Tanácsának felhívására, amelyben arra kérték a településvezetőket, hogy tűzzék ki a polgármesteri hivatalok homlokzatára a már megyezászlóként is elfogadott székely lobogót. Tusnádfürdő esetében okafogyott a felkérés, ugyanis Albert Tibor polgármester már egy éve kitűzte a székely zászlót. Kászonaltíz helyi tanácsa megszavazta, hogy a magyar lobogó mellé a székelyt is feltűzik. /Kozán István: Gyűlnek a pecsétek, címerek, zászlók. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 18./

Címer és pecsét a Székelyföldön
Csíkszereda – Székely címerekből és pecsétekből nyílik kiállítás a csíkszeredai megyeháza galériájában március 18-án, csütörtökön 16 órai kezdettel.
A tárlat átfogó képet nyújt a székelység képviseleti, helyhatósági és egyházi szervezetei által használt szimbólumokról a 15. századtól napjainkig, bemutatja a látogatónak a székely nemzet régi és újabb címerét és címeres pecsétjeit, azok különböző alkalmakkor és helyeken való ábrázolását. A kiállított pecsétek reprodukciók, részben a címer és pecsét használatát engedélyező kiváltságleveken megadott színes rajzok és pecsétnyomók, részben viasz-, felzetes vagy tuslenyomatok.
A székely szimbólumok használatának kérdésébe a szakma csak a közelmúltban kapcsolódott be, akkor, amikor igénnyé vált a régi szimbólumok megismerése. A kezdeményező Hargita Megye Tanácsa volt, amelynek támogatásával létrejött a Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport. Ebben olyan szakemberek vállaltak munkát, akik több éve vagy évtizede szakmai megalapozottsággal kutatták és kutatják a székely jelképeket, és arra törekedtek, hogy a szimbólumok feltárásával közkinccsé tegyék azokat. Forrás: erdon.ro

Történelmi székely zászlókat mutattak be
Csíkszeredában szinte az egész Szabadság teret betöltő hatalmas érdeklődő tömeg előtt mutatták be július 4-én az Ezer székely leány napja első mozzanataként azt a 17 történelmi székely zászlót, amelyek alá a székely közösség sorakozott fel történelmének különböző időszakában.
A zászlók felvonultatásakor Mihály János történész ismertette néhány szóban minden egyes zászló történetét, majd miután a zászlóanyák felkötötték a zászlókra a szalagot, Boros Károly csíktaplocai főesperes áldotta meg azokat.
Hargita Megye Tanácsa a múlt elevenen tartása, és a jövőbeni irány megszabása érdekében létrehozta a Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoportot, amelyben neves szakemberek vállaltak szerepet, mint dr. Pál-Antal Sándor, Zepeczaner Jenő, Szekeres Attila István és Mihály János. A munkacsoport feladata a székely jelképek kutatása és eredetük tisztázása. Ennek a kutatómunkának az eredményeként sikerült kiválasztani Hargita megye zászlaját, ugyanakkor folyamatban van a címerek rekonstrukciója is.
A zászlók felszentelését rögtönzött táncjáték követte, majd az Ezer székely leány napját ünneplők szekéren és lóháton vonultak ki a két Somlyó közötti nyeregbe, az ezer székely leány hagyományos találkozóhelyére, a történelmi zászlók pedig elfoglalták méltó helyüket a csíksomlyói kegytemplomban. Népújság (Marosvásárhely)

Székely szimbólumok nyomában
Nemrég jutott el hozzám a fenti címet viselő, szépen illusztrált tanulmánykötet. Az ízléses, könnyen áttekinthető és melléklettel ellátott, kemény táblás kiadvány megjelenését Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Zetelakáért Alapítvány tette lehetővé.
A címlapon székely címer látható abban a formában, ahogy a 16. század elején a csíkcsobotfalvi szárnyas oltáron ábrázolták. A hátlapon a székelydályai templomfreskón található székely címer néz ránk. A kötetet Mihály János állította össze, a borítót Kolumbán Zsuzsanna tervezte. A Tipographic nyomdában készült kiadvány a maga nemében hiánypótló, úttörő jellegű, mivel a címertan mint önálló tudományág a kommunista parancsuralom idején háttérbe szorult. Tulajdonképpen négy tudományos kutató közös könyvéről van szó. A többszerzős tanulmánykötet szerves egységet alkot, mert a témakörök kiegészítik egymást. A könyv szükségletet elégít ki. Ezek egyike a székely nép azon igénye, hogy önmagát megjelenítse. Az elmúlt húsz évben szervezett nagyszámú ünnepi rendezvényen egyre inkább megszokottá vált a magyar zászló mellett a székely zászló is. Ugyanakkor "sajnálatosan kevés azoknak a településeknek a száma, amelyek a címertan követelményeinek megfelelő címerrel", zászlóval rendelkeznek. Egyre nyilvánvalóbb az, hogy alapos címertani ismeretek nélkül nem szabad címert tervezni, mert annak évszázados hagyományai, szabályai vannak. Eddig a szimbólum használatának kérdését inkább politikai síkon, mint szakmai szinten tárgyalták, a szakma véleményét nem nagyon kérték ki. Ilyen körülmények között alakult meg a Hargita Megye Tanácsának támogatásával működő Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport, amely olyan szakembereket tömörít, akik hosszú évek óta kutatják a székely jelképeket. A tanulmánykötet célkitűzéseit Mihály János így fogalmazta meg: "Tudatában vagyunk annak, hogy munkánk gyümölcse csak akkor érik be, ha a megmaradás útjára lépve sikerül az együtt megálmodott ― gazdaságilag erős ― Székelyföldet megteremteni. Egy olyan Székelyföldet, amely az utánunk jövő nemzedéknek biztos menedéke. Mert csak a jövőbe vetett hittel érdemes dolgozni, kutatni, bízva, hogy jelképeinket mindig lesz, aki magasba emelje." A munkacsoport a különböző vándorkiállítások alkalmával rendszeresen jelentet meg katalógusokat, népszerűsítik, és szakmai tájékozottsággal mutatják be a székely szimbólumokat. Ilyen katalógus a Székely történelmi zászlók, a Címer és pecsét Székelyföldön. Külön értéket jelentenek a gyönyörű illusztrációkkal bemutatott címerek és zászlók. Az elmúlt hónapokban nagy sikerű kiállításokra került sor Címer és pecsét a Székelyföldön címmel Csíkszeredában, a Megyeháza Galériájában és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Lovagtermében. Sorrendben az első tanulmány szerzője Pál-Antal Sándor akadémikus, tizennyolc önálló kötet és 230 tanulmány szerzője, aki az 1848 előtti székely helyhatósági címeres pecsétekről ír. Zepeczaner Jenő muzeológus, történész, a 17―19. századi Székelyföld kutatója, több kötet szerzője a heraldikus Orbán Balázst mutatja be. Mihály János történész, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont tudományos szakreferense, a már említett munkacsoport koordinátora a régi székely címer udvarhelyszéki emlékeit ismerteti. Végül a könyv törzsanyagát, a nyolc dolgozat felét Szekeres Attila István heraldikus, a címertudomány doktorandusza, a Román Akadémia Országos Címertani, Genealógiai és Pecséttani Bizottsága által akkreditált címergrafikus, újságíró, a Háromszék szerkesztője írta. E témakörben közreadott tanulmányai: A közigazgatási címerek fajtái székelyföldi példákkal, Sepsiszentgyörgy címere, Kézdivásárhely címere, valamint A címer útja a tervezéstől az elfogadtatásig. Ez utóbbi dolgozatában Szekeres Attila István arra keresi a választ, hogy milyen a jó címer. Szerinte "a jó címer egyszerű és nem túlzottan tarka. Minél kevesebb címerképet vigyünk fel a pajzsra, hisz a cél az, hogy könnyen felismerhető legyen a jelkép. Ugyanez a helyzet a mázak alkalmazásával. A szakma nem ismer szép címert, csak jó címert. A címer feladata az azonosítás és megkülönböztetés. A közigazgatási címer ugyanolyan fontos, mint a helységnév, sőt, fontosabb, mert egyben az önigazgatás jelképe." Sajnálatosnak tartom azt, hogy Szekeres Attila István szakmai munkásságát jobban ismerik, értékelik Nagyszebenben, illetve Jászvásáron, mint itthon. Szekeres írásai számunkra azért is fontosak, mert többségük Háromszékhez kötődik. Mindnyájan emlékszünk még azokra a vitákra, amelyek a sepsiszentgyörgyi tanácsban zajlottak. Az elmúlt két évtizedben az utcanevek, a megyetáblák, a település címerének tervezetei gyakran váltottak ki heves vitákat. Gondoljunk csak a Petőfi Sándor utcanévre, a Şaguna, a Horea, Cloşca és Crişan nevekre. Egyik tanácsülésen egyik képviselő nem restellte Sepsiszentgyörgy fél évezredes címerét gúnyolni, mondván, hogy a városi pecséten látható szakállas férfiarc a polgármestert, Albert Álmost ábrázolja. Mindezt akkor, amikor köztudott, hogy a hajdani, az 1509-ben kiadott városi pecsét férfiarca a település védőszentjét, Szent Györgyöt ábrázolja. Íme, miért kell alaposan ismernünk népünk történelmét, a címerkészítés csínját-bínját. Nem lehet Románia közepén egy székely embernek felkészületlenül címert tervezni, mert még egy olyan megnevezés is, mint Székelyföld neve, dührohamot válthat ki, mert a székely nép hiába élte évezredeken át külön népként életét, hiába vívta évezredes szabadságharcát, nem rendelkezhet az autonómia korlátozott szuverenitásának oltalmával sem. E 76 százalékarányban székely többségű történelmi régióban még az alaposan dokumentált szimbólumhasználat is vihart kavarhat. E könyv tartalma számunkra ezért is fontos. Nekünk, a "másodrangú" állampolgároknak csak alapos ismeretek birtokában lehet reményünk arra, hogy érvényesítsük hagyományos jelképeinket. Csak magas szintű szakmai ismeretek birtokában mondhatjuk ki és védhetjük meg igazunkat. Csak pontos, jól dokumentált címertervekkel rukkolhatunk a nyilvánosság elé. Ebben útmutató segítséget nyújtanak Szekeres Attila István dolgozatai, amelyek alapos objektivitással és érthetően vezetnek be a közigazgatási címerek elkészítésének, megtervezésének világába, mutatják meg a címerek elismertetésének hivatalos útját is. E kiadványt túlzás nélkül nevezhetjük a székely szimbólumok, címertan bibliájának, mely nélkül nem szabad Székelyföldön címerkészítéshez fogni.
Kádár Gyula

Történelmi székely zászlók lobogtak a székelyudvarhelyi múzeum udvarán
Tizenhét rekonstruált történelmi székely zászlót tűztek ki a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum udvarán, és megnyitották a Március 15. az erdélyi képzőművészetben című tárlatot a nemzeti ünnep alkalmából.
magyar nemzeti ünnephez kapcsolódó képzőművészeti alkotások, a székely történelmi zászlók kiállításával, illetve egy előadással tisztelgett a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt. Az intézmény időszakos kiállítótermében nyitották meg a Március 15. az erdélyi képzőművészetben című tárlatot, amely azokat – a főként 19. századi – alkotásokat vonultatja fel, amelyek a szabadságharc tematikáját dolgozzák fel.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum, a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum, a székelykeresztúri Molnár István Múzeum, valamint a segesvári Történelmi Múzeum együttműködése révén megvalósuló kiállítás első alkalommal gyűjti össze az erdélyi múzeumokban őrzött hasonló tematikájú alkotásokat. A tárlatot egy hónapig látogathatják az érdeklődők.
A késő délutáni órákban a múzeum képtárában Gábor Áron elrejtett ágyúi nyomában a Görgényi-fennsíkon címmel egy képes beszámolónak lehettek szemtanúi az udvarhelyiek. A Budapesti Hadtörténeti Intézet és az udvarhelyi múzeum munkatársai 2009 és 2010 nyarán a Görgényi-fennsíkon, a középkori Sóút melletti Fogadóhely, illetve Fogadókert környékén Joós Elek 1848-as honvéd tüzér memoárja alapján végeztek kutatásokat. Joós Elek viszszaemlékezéseiben leírta, hogy 1849 nyarán az osztrákok elől visszavonuló tüzérek itt rejtették el Gábor Áron 12 ágyúját. A kutatás eredményeiről Négyesi Lajos alezredes, hadirégész és hadszíntérkutató, a hadtörténeti intézet munkatársa, illetve Sófalvi András, a Haáz Rezső Múzeum régésze számolt be.
Az intézmény udvarára kitűzött székely történelmi zászlókat egész nap megtekinthették az arra járók, a tárlat lobogóit a Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport kutatásai alapján rekonstruáltatta a Hargita Megyei Tanács.
Dénes Emese. Krónika (Kolozsvár)

Székely jelképekről
Nemzeti ünnepünkhöz igazítva ma este fél hatkor székely címer-, pecsét- és zászlótörténeti kiállítás nyílik Csíkszeredában a Csíki Székely Múzeumban.
A székelyföldi múzeumok közös kiállításának része a Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport – tagjai Mihály János történész, Pál-Antal Sándor akadémikus, Szekeres Attila István heraldikus és Zepeczaner Jenő történész – által összeállított Címer és pecsét a Székelyföldön című vándortárlat, valamit a Székely Történelmi Zászlósor. Ugyanakkor bemutatják a frissen megjelent, Címer és pecsét a Székelyföldön című tanulmánykötetet, melynek szerzői Bernád Rita Magdolna levéltáros, Bicsok Zoltán levéltáros, Pál-Antal Sándor, Szekeres Attila István és Zepeczaner Jenő, szerkesztője Mihály János.
(m. i.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Székely címerek, pecsétek Szovátán
A IV. Székelyföldi Napok gazdag és változatos rendezvénysorozata a Fülöp Judit vezette Intermezzo Kamarakórus szervezésében megrendezett Szovátai Tavaszi Kórusfesztivállal indult és a Böjte Csaba ferences szerzetes védnöksége alatt rendezett jótékonysági koncerttel zárult. A gazdag programból jutott a Székelyföld múltja, történelme iránt érdeklődőknek is. Szovátán került sor a Hargita Megye Tanácsának támogatásával megjelenő, a székely szimbólumok történetével foglalkozó tanulmánykötet-sorozat harmadik kötetének marosszéki bemutatójára. A kötetet Pál-Antal Sándor akadémikus és Mihály János székelyudvarhelyi történész, a 2009-ben létrehozott Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport tagjai mutatták be.
A szovátai Városháza nagytermében Kiss Jánosnak, a Bernády Közművelődési Egylet titkárának megnyitója után Pál-Antal Sándor, az egyetlen Székelyföldön élő és tevékenykedő, akadémikus történészünk a könyvsorozat múltjáról, megjelenésük előzményeiről beszélt.
A Hargita Megye Tanácsának égisze alatt négy éve létrejött munkacsoport a székely történelmi szimbólumok feltárásával foglalkozik. Tagjai címer-, pecsét- és zászlótörténeti kérdésekkel foglalkozó szakemberek. A munkacsoportot eredetileg a székely zászló körüli viták lezárása érdekében hozták létre, amely azonban már indulásból a zászlótörténeti kérdések kutatásán kívül egyéb szimbólumok kutatását is felkarolta. A ma már közismertté lett és nagy népszerűségnek örvendő székely nemzeti zászlót a Székely Nemzeti Tanács saját zászlójaként 2004-ben fogadta el. De mire az e téren végzett kutatások befejeződtek, a SZNT zászlója általánosan elfogadottá vált. A kutatás ezen túl általában a székelység történelmi szimbólumainak a feltárására és közzétételére összpontosult, és folyik ma is.
A többéves kutatómunka eredménye egy nagymérvű vándorkiállítás és az a tanulmánykötet-sorozat, amelyből eddig három kötet jelent meg. A kiállítás két év alatt bejárta nemcsak Erdély, hanem az anyaország számos városát is. Jelenleg Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeumban látható, ahol a pannókra helyezett reprodukciók mellett gazdag tárgyi jelképgyűjteményt is bemutatnak. Köztük legnevezetesebb a székely nemzet 1659-ben ezüstből készült címeres pecsétje. Az akadémikus nyilvánosan kifejezte reményét, hogy a kiállítás Szovátán is megtekinthető lesz.
A első tanulmánykötet sikerén felbuzdulva, amely azóta könyvritkasággá is vált, 2011-ben a kutatók egy újabb kötettel jelentkeztek, amely 11 címer, pecsét és zászlótörténeti kérdéseket taglaló tanulmányt tartalmaz.
A harmadik, a most bemutatott "zöld könyvben" igen gazdag a képanyag. Mihály János előszava mellett hét tanulmányt olvashatunk: Bernád Rita Magdolna a Gyergyói Főesperesi Kerület egyházközségeinek pecsétjeit és védőszentjeit, Bicsok Zoltán az egykori Csíkszék területéről fennmaradt római katolikus papi magánpecséteket ismerteti. Pál-Antal Sándor két tanulmánnyal is jelentkezik. Az első a kötet borítóján is látható Csík- Gyergyó-Kászonszék, a második Marosszék címeres pecsétjének a történetét ismerteti. Szekeres Attila István írása a háromszéki közigazgatási címerekben lévő székely jelképekkel foglalkozik. A tanulmánykötet a szovátai kötődésű Zepeczaner Jenő két dolgozatával zárul. Az első a székelyföldi céhek jelképeit, a második Udvarhelyszék fejedelemség kori címereit ismerteti.
A történeti jelképkutatás ismertetése után Mihály János a tervekről, a sorozat jövőjéről beszélt. A közelmúltban egy Csíkszeredában megtartott összejövetelen székely történészek, román újságírók és tévériporterek előtt a székelyek történetére vonatkozó tankönyvet és a zászló történetét ismertették, válaszoltak vendégeik kérdéseire, meghallgatva észrevételeiket. A pozitív tapasztalatok nyomán határozták el az addig megjelent tanulmányok szintéziseinek román nyelvű kiadását. Ugyanakkor mindaddig folytatják a kutatómunkát, míg a székely történelmi szimbólumok kérdését feltártnak és feldolgozottnak nyilváníthatják. Nagy szükség van ezekre a biztos történelmi források alapján írt szimbólumtörténetekre. Mindeddig csak legendákat ismertünk szimbólumainkról. Előadásában röviden össze is foglalta mindazokat a biztos adatokat, amelyek a nemzeti zászlóval, címerünkkel kapcsolatosak.
A végig izgalmas, a hallgatóság érdeklődését mindvégig fenntartó előadások után csak úgy záporoztak a kérdések, legtöbben egyszerre két-három kérdést is feltettek. A székely szimbólumok mellett olyan távoli témákig is elkalandoztak a kérdezők, mint pl. a szlovák vagy a román címer története.
Mihály János (szerk.): Címer és pecsét a Székelyföldön
Tanulmányok
Székelyudvarhely, 2012. Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Udvarhelyszék Kulturális Egyesület. A szöveget gondozta: P. Buzogány Árpád, nyomdai munkálatok: csíkszeredai Alutus Rt.
(józsa)
Népújság (Marosvásárhely),

Címereink tudósa
– Beszélgetés dr. Szekeres Attila István heraldikussal –
"Magyarország köztársasági elnöke dr. Szekeres Attila István heraldikus részére múltunk, gyökereink kutatásáért, a magyar, a szász és a székely jelképek, szimbólumok tudományos igényű népszerűsítéséért és a székelyföldi magyar jelen erősítéséért a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést adományozta a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából" – szól a hír. Honfitársunk – mondhatnám büszkén: földink – itt született Marosvásárhelyen, gyerekéveit a család ősi fészkében, Mezőmadarason töltötte, majd a református lelkipásztor apát követve Radnótra költözött a család. Attila a Bolyaiban érettségizett, a sors Sepsiszentgyörgyre sodorta. Itt aztán úgy ráragadt a székely nyelvjárás, hogy engem is megtévesztett ez a mezőségi székely. Kiváló újságíró, munkáját Méray- díjjal és Oltyán László-díjjal ismerték el, a MÚRE-ban másfél évtizede tevékenyen részt vesz, az újságíró társadalom érdekeiért, a minőségi újságírásért emelve szót. A Becsületbíróságnak is tagja újabban. Tanult, egyetemekre járt, különböző szakokat látogatott, és közben heraldikussá képezte magát, címertanból doktorált.
– Legelőször azt tisztázzuk, mi is az a heraldika?
– A heraldika vagy címertan a történelem segédtudománya, mely a címerek keletkezésével, fejlődésével, összetételével, szerkesztésével, megjelenítésével, értelmezésével, adományozásával vagy felvételével és használatával foglalkozik. A heraldika két részből áll: címertudomány, amely a címeralkotás elméletével, a címerek meghatározásával, öröklésével foglalkozik, és címerművészet, amely a címerek plasztikus megjelenítésével. Én mindkét ágat művelem, habár hangsúlyozni szeretném, nem vagyok művész, tudományos alkotómunkát végzek, amikor egy-egy közigazgatási egységnek címert tervezek, rajzolok, festek. Elsősorban a címertudomány művelője vagyok – heraldikus. A megélhetést jelentő újságírás mellett kutatok, számos tanulmányom jelent meg magyarul, románul egyaránt, országos és nemzetközi konferenciákon tartok előadást, és községeknek, városoknak, megyéknek tervezek címert.
– Te mikor és miért kezdtél el foglalkozni a címertannal?
– Mindig is vonzott a középkor és kora újkor története, s a címerek ekkor voltak a társadalom "főszereplői". Történelmi regények, filmek ragadtak meg. Aztán az első lökést 1980-ban, tizenöt éves koromban kaptam. Egy rokon temetéséről apám a mezőmadarasi Szekeres család nemeslevele latin szövegének másolatával és annak fordításával tért haza. Sokat tanulmányoztam azokat a lapokat, és megrajzoltam első címeremet. Az 1989-es fordulat után lehetett beszerezni szakirodalmat, s én gyűjtöttem és olvastam: magyart, románt, franciát, angolt, németet, olaszt, lengyelt. Emellett gyakorlatra is szükség van. A terepen tanulmányoztam címereket a kolozsvári Farkas utcai református templomban, a Házsongárdi temetőben, a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban, a vajdahunyadi várban, a köpeci református templomban, levéltárakban és másutt. Továbbá rajzoltam és festettem címereket – eleinte kényszerből, mert sok közigazgatási egységnek terveztem jelképet, s azok megrajzolását nem volt kire bíznom, így előkaptam a ceruzát, ecsetet, és magad, uram. 2005 elején hites címergrafikusi akkreditálást kaptam az országos címertani bizottságtól. A heraldikát nem iskolában lehet megtanulni, az a kevés, amit ebből az egyetemen oktatnak, legfennebb löketet adhat az érdeklődőnek. Mindamellett, hogy autodidakta módon elsajátítottam, amit lehetett, mégis, hogy véletlenül se tartsanak dilettánsnak, Kolozsváron elvégeztem a történelem szakot is – amire a Ceausescu- korszakban nem volt lehetőségem –, természetesen címertanból készítettem az államvizsga dolgozatomat, majd címertanból doktoráltam a Román Akadémia kolozsvári történelmi intézetében.
– A többségi nemzet értékeli munkádat?
– Hogyne! Jobban, mint saját erdélyi magyarjaink. Évek óta meghívnak az országos genealógiai és címertani kongresszusra, ahol mindig székely vagy magyar címerekhez kötődő előadásokat tartottam, szintúgy országos műemlékvédelmi konferenciákra, ahol székelyföldi és erdélyi magyar műemlékek címereiről értekezem. A román szakemberek már várják előadásaimat. Meghívtak, hogy legyek tagja a Sever Zotta Román Genealógiai és Heraldikai Intézetnek, nemrég annak tudományos tanácsába választottak, felvettek a Román Akadémia Országos Címertani, Genealógiai és Heraldikai Bizottságába, és a Moldovai Köztársaságban működő Paul Gore Genealógiai, Heraldikai és Levéltár-tudományi Társaság is meghívott tagjai sorába. Megjegyzem, ezekbe nem én kértem felvételemet. Viszont a magyarországi szervezetekbe – Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság, Magyar Tudományos Akadémia Köztestülete – én jelentkeztem. 2009-ben, Mihály János történész kezdeményezésére Pál Antal Sándorral és Zepeczaner Jenővel közösen megalakítottuk a Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoportot. Nyomdában van a negyedik tanulmánykötetünk, a Címer és pecsét a Székelyföldön című vándorkiállításunk minden jelentősebb városban megtekinthető volt, elkészítettük a székely történelmi zászlósort. Címertervezői munkásságomat a román államfő is elismerte, 2011-ben megkaptam a Kulturális Érdemrend lovagkeresztjét.
– Milyen jelképeket kell hordoznia egy közigazgatási címernek?
– Minél kevesebbet és minél egyszerűbbeket, az illető városra vagy községre a legjobban illőt. Kevés címerképet kell felvinni a pajzsra, hisz a cél az, hogy könnyen felismerhető legyen a jelkép. A túlzsúfolt címert használóján kívül senki sem jegyzi meg. S gondoljunk arra, hogyan mutat hivatalos papír fejlécén vagy névjegyen, tehát apró méretben egy különböző figurákkal teleszórt ábra? Semmivel sem előkelőbb az a címer, amelyben sas van, mint az, amelyikben éppenséggel veréb, ha netán Verebesről esik szó, sőt, utóbbi névcímerként még értékesebb is. Vigyázni kell a mértékletességre. A címer nem nemzetiségi statisztika, mint ahogyan nem történelemkönyv, nem földrajzi atlasz és nem falumonográfia! Nem kell belezsúfolni minden, az illető településhez kötődő eseményre utaló jelképet. Sokszor veszekedésig fajulóan vitázom polgármesterekkel vagy a község "mindentudójával", mert olyan majd’ mindenhol akad. Mindig arra törekszem, hogy a lehető legjobbat hozzam ki egy címerből. Minél régebbi egy címer, annál rangosabb és értékesebb. Tehát meg kell tudni, a városnak, a községnek, esetleg egyik falujának volt-e címere vagy ábrás pecsétje, mert ebben az esetben azokat föltétlenül fel kell használni. Amennyiben nincs ilyen, s zömmel ez a helyzet, a település történelmében kell valamilyen fontos eseményt találni, vagy a községet birtokló, de annak előmeneteléért tevő nemesi család címerét felhasználni. Ha lehetséges, beszélő vagy névcímert kell alkotni.
– Van-e ma létjogosultságuk a címereknek?
– Természetesen van. A címer egyéniesíti a közigazgatási egységet. Az egyszerű, jó címer megragadja a szemlélőt, aki a képet hozzácsatolja a településhez. A címer ugyanolyan fontos, mint a közigazgatási egység neve. A címernek az azonosítás, a ráismerés is feladata. És ne feledjük, jelképeiben is él egy közösség, s ha teheti, büszkén lengeti zászlaját, jelöli meg felségterületét, s idegenben való ünnepléskor büszkélkedik saját jelképeivel, mutatja, honnan érkezett.
Heraldikusunk szerénysége tiltotta, hogy elmondja, hát elmondom én: Erdélyben ő az egyetlen szakképzett művelője e tudománynak-művészetnek. Gratulálok, azért is, mert két országban is öregbítetted hírnevünket. Ez valóban férfimunka volt – hogy a költőt parafrazáljam.
Kuti Márta
Népújság (Marosvásárhely),

Székely jelképeket ismertettek
Az V. Székelyföld Napok keretében kedden a Székely jelképek pecséten, címerben című előadást hallgathatták meg az érdeklődők a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében.
Az est házigazdája, Kelemen Katalin könyvtáros felvezetőjében megfogalmazta, hogy Közösség a Székelyföldért mottóval tartják a Székelyföld Napokat, és a közösség elsősorban a kultúrában nyilvánul meg. Ezek a jelképek is kulturális identitásunk részét képezik.
Mihály János történész a Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport tagjainak eddig megjelent szimbólumtörténeti kiadványait és a munkacsoport tevékenységét ismertette. Kiemelte, hogy 2009-ig gyakorlatilag csak politikai színtéren beszéltek a székelyföldi szimbólumokról, amikor a székely zászlót kellett megalkotni, majd a csoport megalakulásával tudományos síkra terelődött az érdeklődési kör.
Ennek eredményei például a Jelképek a Székelyföldön (2011), illetve Címer és pecsét a Székelyföldön (2012) című tanulmánykötetek, amelyek három nagyobb témakörbe tagolódnak. A könyveket író történészek, címerszakértők, levéltárosok külön vizsgálták a pecsét- és címertani, valamint zászlótörténeti anyagokat. 
Természetesen az előkerült, restaurált vagy rekonstruált műtárgyakból tárlatot is rendeztek, amelyet a székely múzeumokba vándoroltattak, továbbá Szebenbe, Brassóba és Budapestre is elvittek.
Bicsok Zoltán levéltáros, történész, a Román Nemzeti Levéltár Hargita Megyei Hivatalának munkatársa az est folyamán pecséttörténeti kutatásait ismertette. A munkacsoportnak hamarosan megjelenik a harmadik kötete, melyben Bicsok a csíki állatos pecsétekről írt egy tanulmányt. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, érdekes, hogy legtöbbször az oroszlán jelenik meg a címereken. Hozzátette, hogy ez nem csak helyi jellegzetesség, hiszen több mint négyszáz magyar nemesi címerben jelenik meg ez az állat.
Szőcs Lóránt
Székelyhon.ro

Bocskai-napok: történelmi zászlókkal ünnepeltek Nyárádszeredában
Történelmi magyar és székely zászlókat mutattak be a hétvégén Nyárádszeredában a huszonkettedik alkalommal megszervezett Bocskai-napok ünnepségsorozaton.
A programsorozatot a Bocskai István-középiskola diákjainak irodalmi öszszeállításával nyitották meg pénteken a helyi a művelődési házban. A magyar zászlókat illetően Kollár Zsolt, Nyárádszereda magyarországi testvértelepülése, Örkény jegyzője elmondta, a Határok Nélkül – Magyartól Magyarig Kulturális és Turisztikai Egyesület úgy gondolta, hogy érdemes rekonstruálni a történelmi zászlókat és azokat bemutatni Magyarországon és a határon túl is.
A székely zászlókról, illetve a 2009-ben létrejött Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoportról a székelyudvarhelyi Mihály János történész tartott előadást. Bár eredeti lobogók csupán a 18–19. századtól maradtak fenn, de a történelmi leírások, templomi falfestmények és egyéb források alapján jól sikerült rekonstruálni a középkori zászlókat is.
A tervezett 23 zászlóból eddig 19 készült el, és a tehetséges brassói fiatal mester, Puskás-Bajkó Gábor műhelyéből kerültek ki a 14. századtól az 1941-ig terjedő korszak jelképei.
Találni közöttük 15. századi székely ispáni zászlót, Marosvásárhely Mátyás királytól kapott zászlaját, régi székely lovassági és gyalogsági lobogókat, Székely Mózes lovassági és fejedelmi zászlóit, Hans von Aachen németalföldi mester készítette lobogók rekonstrukcióit, de a sorban ott vannak Csíkszék, Udvarhelyszék, Csík és Udvarhely vármegye zászlói, 1848-as és az 1919-ben készült székely hadosztályi lobogó is.
Szombaton az érdeklődők közönségtalálkozón találkozhattak a Duna TV Hazajáró című turisztikai-honismereti műsorának két műsorvezetőjével, Jakab Sándorral és Kenyeres Oszkárral, akik bemutatták a tavaly januárban, Nyárádszeredában forgatott filmrészletet, de a forgatási bakikat is láthatták a helyiek.
A beszélgetés után Nyárádszereda polgármestere, Tóth Sándor hívta színpadra Aszód, Simontornya, Szerencs, Örkény, Hajdúdorog és Mór küldöttségeinek képviselőit, akik a testvértelepülések üdvözleteit, jókívánságait tolmácsolták.
A Bekecs néptáncegyüttes kis- és középcsoportjának fellépése után a főtérre vonultak az ünneplők, ahol az egykori erdélyi fejedelem 99 éve álló szobrát koszorúzták meg.
Gligor Róbert László
Krónika (Kolozsvár)

Címerek és pecsétek útján (A székely jelképekről)
Negyedik kiadványát rendezhette nyomda alá a közelmúltban Kovászna és Hargita megye önkormányzatainak kezdeményezésére a hét évvel ezelőtt életre hívott, a székelyföldi kutatókat, szakértőket tömörítő Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport. Az újabb tanulmánykötetet, amely a Székely jelképek címerben, pecséten címet viseli, kedden mutatták be Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban.
 Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója örömmel állapította meg, hogy az utóbbi években reneszánszát élte és éli a székely szimbólumok (zászlók, címerek, pecsétek) kutatása, az eredmények pedig az ilyen és hasonló – a megyei önkormányzatok által támogatott – kiadványok révén a nagyközönség számára is megismerhetővé válnak. A mecénási szerepet vállaló megyei testületek vezetői, Borboly Csaba és Tamás Sándor is megosztották gondolataikat. Előbbi egyrészt a szimbólumok minél alaposabb ismeretéről értekezett, a fiatalok itthon maradása egyik eszközének nevezte, megállapította, hogy kevesebb cirkuszra és több munkára, nyugodt építkezésre lenne szükség. Tamás Sándor a Székelyföld a székelyeknél van a legjobb helyen gondolat köré építette mondandóját. A mi történészeinknek kell feltárniuk múltunkat, a mi szakembereinknek kell megírniuk a jelen és a jövő forgatókönyveit – fejtette ki az elnök, és hozzáfűzte: olyan emberekre van szükség manapság, akik bátrak és minőségi munkát végeznek. A két székely megyében ezért támogatják a kutatást, forrásfeltárást, amely eredményeként ilyen kiadványok láthatnak napvilágot. Mindkét önkormányzati vezető kiemelte: a tanulmánykötet hamarosan román és angol nyelven is elkészül, előbbit pedig Bukarestben is bemutatják.
A székelyudvarhelyi székhelyű Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont gondozásában megjelent, hat levéltári, történész, illetve címertani szakember munkáját, tanulmányát összesítő kiadvány a 2009-ben a székely jelképtörténet terén elindított kutatássorozat újabb eredménye – derült ki Mihály János történész, szerző ismertetőjéből. A szakember szerint hét évvel ezelőtt kristályosodott, hogy szakmai igényességre és megalapozottságra van szükség a székely szimbólumok kutatásánál, a rendszerváltást követően ugyanis csak amatőr próbálkozások voltak. A hozzáértők valamiért hosszabb ideig ódzkodtak a témától, 2009-ben a marosvásárhelyi Pál Antal Sándor, a sepsiszentgyörgyi Szekeres Attila István, a székelyudvarhelyi Zepecáner Jenő segítségével sikerült elindítani azt a folyamatot, amely eredménye az eddigi négy tanulmánykötet, valamint egy székelyföldi történelmi zászlósor összeállítása és felállítása – mondta el a történész. Mihály János ugyanakkor a kutatás sokoldalúságára és mélységére is rámutatott. A tanulmányok nemcsak települések, térségek címereinek, pecsétjeinek kutatására szorítkoznak, hanem alapos ismertetővel szolgálnak az egyházi, illetve a nemesi jelképekről is.
Zárásként Szekeres Attila István az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke, a kiadvány egyik szerkesztője a székely jelképek Románia heraldikájában történő továbbéléséről tartott rövid vetített előadást. A történész a Trianon utáni Nagy-Románia címerének születésétől – Keöpeczi Sebestyén József címerművész munkája – indulva ismertette azokat momentumokat, amelyek során Székelyföld, a székely városok, illetve az egykori vármegyék címerei és ezen belül a székely szimbólumok – a nap és a hold, valamint a csillagok – szenvedtek el esetenként ijesztő átalakításokat. Amint az sejthető volt, a legjelentősebb rombolás a kommunizmus idején történt – erőltették a heraldikával még köszönőviszonyban sem lévő elemeket –, viszont már korábban, a királyi Románia illetékesei is tettek jócskán azért, hogy a szimbólumok terén is jelezzék az új hatalmi viszonyokat. Mégis ezek a jelképek mindezt túlélték, mára pedig nagyjából sikerült visszaállítani az 1920 előtti állapotokat.
Nagy D. István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)