Bőven akad még fehér folt Szilágyi Domokos életművében
Két nap alatt három helyszínen – Szatmárnémetiben, Nagysomkúton, valamint Kolozsváron – emlékeztek meg Szilágyi Domokosról a hétvégén a költő halálának 35. évfordulóján. „Bőven van még mit felfedezni Szilágyi Domokossal kapcsolatban, az alaposabb kutatások fényében pedig jobban megismerhetővé válhat a költő, és jobban tudjuk majd értékelni életművét” – ez volt az egyik alapvető következtetés, amelyet levontak a hétvégén Szatmárnémetiben tartott irodalmi tanácskozás résztvevői.
Szilágyi Zsófia Júlia úgy vélte, Szilágyi Domokos írásainak körülbelül egyharmada máig ismeretlen. Az irodalomtörténész két évvel ezelőtt adott ki egy kötetet, amelyben az általa felfedezett számos olyan költemény is szerepelt, amelyre különböző lapokban, levelekben bukkant rá. Mint elmondta, azóta is talált a nagyközönség számára eddig ismeretlen Szilágyi Domokos-verset. Muzsnay Árpád, a rendezvénysorozat főszervezője hasonlóképpen vélekedik – mint a Krónika érdeklődésére kifejtette: igen hasznosnak tartaná, ha valaki felvállalná az erdélyi magyar írók, költők intézményes formában történő kutatását, ugyanis nagy szükség lenne a kritikai kiadásokra ahhoz, hogy alapos képet alkothassunk egy-egy irodalmár életművéről.
Muzsnay Árpád szerint a munkát mielőbb el kell kezdeni, hogy a kiadvány 2013-ra, a költő születésének 75. évfordulójára elkészülhessen.
Szilágyi Domokos családi levelezésével kapcsolatban például Csirák Csaba szerkesztésében korábban megjelent egy kötet, kellene azonban ennek a „párja” is, azaz jó lenne megismerni azokat a leveleket, amelyeket neki írtak, illetve a költő különböző szerkesztőségekhez írt leveleit is. Az irodalmi tanácskozás keretében Láng Gusztáv megpróbálta elhelyezni Szilágyi Domokost az erdélyi és az összmagyar lírában, kitérve a központ és a periféria viszonyára a második világháború utáni magyar irodalomban. A szatmárnémeti szobor koszorúzását megelőzően Nagy Gyula magyartanár a lázadó művészből a hatalommal megalkuvó értelmiségivé lett költő életútja kapcsán megfogalmazta a kérdést: érdemes-e vállalni a prófétasorsot, van-e célja az értelmes cselekedetnek egy irányvesztett társadalomban? Majd felelt is rá: „olvasatomban a válasz lehangoló”.
Nagy Zsuka költő, nyíregyházi folyóirat-szerkesztő saját, Szilágyi Domokos által ihletett versével idézte meg a költőelődöt, majd a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai, illetve Havas Judit, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa mondott verset. Muzsnay Árpád az EMKE, Kereskényi Gábor pedig a szatmárnémeti önkormányzat nevében a magyar líra népszerűsítéséért kitüntetett két színművészt, Marcel Mireát és András Gyulát. A szombati, nagysomkúti megemlékezésen a nagybányai Németh László Gimnázium diákjai is szavaltak, valamint részt vett az ünnepségen Magyarlápos küldöttsége, ahol gyermekéveit töltötte a költő.
„Szilágyi Domokos a tragikus magyar költői sors megtestesítője, életművében sikerült egyesítenie a beláthatatlan magasságokat és mélységeket” – hangsúlyozta Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja szombaton a költő sírjának megkoszorúzásán, a Házsongárdi temetőben. „Fontos tanulság számunkra Szilágyi Domokos élettapasztalata, amely a megbékélés jegyében fogalmazható meg. Azt kívánom mindannyiunknak, hogy képesek legyünk átérezni és megérteni a ránk hagyott életművet” – fogalmazott a főkonzul. Kántor Lajos ugyanakkor kifejtette: nem a Házsongárd lakójára kell emlékeznünk, hanem az élő költőre. A Kolozsvár Társaság elnöke szintén az életműben fellelhető mélységre és magasságra hívta fel a jelenlevők figyelmét, majd hozzátette: Szilágyi Domokos soha nem tartozott a divatos költők közé, rendhagyó módon kell rá tekintenünk.
A költő halálának 35. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat a Kolozsvár Társaság székhelyén folytatódott, ahol Szilágyi Domokos a mai emlékezetben címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést. „Hatalmas életműről beszélhetünk, amelynek megértése és megfejtése nem egyszerű. Az egyik legfontosabb kérdés talán az, hogy a költő ismert-e határokat, és ha igen, hogyan lépte túl ezeket” – indította a beszélgetést Kántor Lajos, az esemény moderátora. Mint mondta, már több éve próbálkozik egy kettős életműfeltárással, amelynek során Szilágyi Domokos mellett Szabédi László erdélyi költő műveit szándékszik megfejteni.
„Az életművek elemzésével szeretném felrajzolni az adott korszak képét is, Erdélynek ezt a furcsa, de termékeny időszakát. Az egymásra vetítésnek köszönhetően a művek különös megmutatkozásának lehetünk tanúi, emellett pedig minden bizonnyal Szilágyi Domokos nagysága is hangsúlyosan kirajzolódik majd” – részletezte Kántor Lajos. „Úgy gondolom, ha nem egy brutális korban születik, Szilágyi életműve sokkal játékosabb lett volna, hasonlóan Weöres Sándor verseihez” – vélekedett az eseményen Pécsi Györgyi magyarországi irodalomkritikus. Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész ugyanakkor elmondta: a teljes életmű feltárása és feldolgozása nagyon sok időt és anyagi fedezetet feltételez, amelynek megvalósítására jelenleg nincs intézményesített eljárásmód. Hozzátette: a költő verseinek kutatása továbbra is az önkéntesek feladata.
Kőrössy Andrea, Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)

Gellért Sándor vers- és prózamondó verseny Szatmárnémetiben
Hat versenyzőt juttattak tovább a december 3-4-én a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmóniában tartandó Kárpát-medencei döntőbe a szombaton megtartott Gellért Sándor vers- és prózamondó verseny Szatmár megyei döntőjén.
A megyei válogatón 12 nevező vett részt, többnyire szatmárnémeti középiskolás diákok.
Közülük Varga Erzsébet (Hám János Római Katolikus Iskolaközpont), Galiger Barbara, Hart Edina és Huszti Brigitta (Kölcsey Ferenc Főgimnázium), Kovács Anetta (Református Gimnázium) valamint Geszti Tímea (Babes-Bolyai Tudományegyetem) vehetnek részt a vers- és prózamondó verseny döntőjén.
A szavalóversenyt 19. alkalommal tartják meg idén, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) helyi szervezete, a Szent-Györgyi Albert Társaság és a szatmárnémeti Szentlélek plébánia szervezésében. szatmar.ro
Erdély.ma

Kölcseysek nyerték a vetélkedőt
A gróf Széchenyi István születésének 220. évfordulója alkalmából második alkalommal megrendezett Széchenyi-vetélkedőn újabb történelmi ismeretekkel gazdagodtak a versenyzők.
A vetélkedő kérdéseit elsősorban a család, a gyermek– és ifjúkor témaköréből állították össze a szervezők, választ várva arra, hogy a környezet, a neveltetés mennyire hatott Széchenyire, milyen példák ösztönözték, hogy a nemzet elkötelezett napszámosa legyen, és a magyar reformmozgalom élére álljon. Ugyanakkor lehetőség adódott néhány tévhit eloszlatására is Széchenyivel kapcsolatban.
Öt csapat
A versenyre hat csapat nevezett be, végül öten jelentkeztek: a Szatmárnémeti Református Gimnázium (felkészítő tanár: Póti Eduárd), a Nagykárolyi Elméleti Líceum (felkészítő tanár: Donca Annamária), a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium (felkészítő tanár: Ács–Muhi Csilla), a Szatmárnémeti Élelmiszeripari Líceum (felkészítő tanár: Rédai Gabriella) és a Szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Iskolaközpont (felkészítő tanár: Gnandt Zoltán). Minden csapat három tagból állt és harminc kérdésre kellett válaszolni. Nem volt nehéz a felkészülés, hiszen a helyes válaszok a legtöbb Széchenyi–életrajzban megtalálhatók (például Kunszabó Ferenc, Csorba László vagy Gergely László könyvében, Gazda István Széchenyi napjai című összeállításában). A zsűri (Sike Lajos újságíró, Enyedi István néprajzkutató és Szejke Ottília szaktanfelügyelő) pontozása alapján a következő sorrend alakult ki: 1. hely: Kölcsey Ferenc Főgimnázium, 2. hely: Református Gimnázium, 3. hely: Nagykárolyi Elméleti Líceum, 4. hely: Élelmiszeripari Líceum, 5. hely: Hám János Római Katolikus Iskolaközpont. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium csapata: Dari Andrea, Dari Annamária és Licz Liza. A legjobbak ezúttal is többféle jutalomban részesültek, a díjakat a polgármester, a megyei tanács elnöke, a püspökség, a tanfelügyelőség és magánszemélyek ajánlották fel.
erdon.ma

Bővül az egyházi oktatás Szatmárnémetiben
Alsó tagozatot és óvodát indítana a Szatmárnémeti Református Gimnázium, az egyházmegye pedig erdei iskolát tervez – derült ki azon a tegnapi sajtótájékoztatón, melyen ismertették a Szatmári Református Egyházmegye tavaly elért eredményeit, valamint vázolták az idei terveket.
Kovács Sándor esperes elmondta: az iskola igazgatója benyújtotta az első osztály, valamint az óvoda indítására vonatkozó kérelmet a megyei tanfelügyelőségre, valamint a helyi önkormányzathoz, és azt remélik, hogy idén, de legkésőbb a 2013/2014-es tanév kezdetétől lehet alsó tagozatuk.
„Az egyházmegyénkhez tartozó 45 egyházközségből 28-ban 300 alatti a lélekszám, ami azt jelenti, hogy vagy nincs már magyar iskola a faluban, illetve községben, vagy hamarosan megszűnik a magyar nyelvű oktatás. Elsősorban ezeknek a gyerekeknek kívánjuk biztosítani az anyanyelven való tanulás lehetőségét” – indokolta az elemi szükségességét az esperes.
Hozzátette: szatmárnémeti diákokat is szívesen fogadnak, a szórványtelepülésekből ugyanis valószínűleg nem sikerül majd teljesen feltölteniük az első osztályt.
Az esperes szerint egyébként a megyeszékhelyen van igény az egyházi oktatásra, többen érdeklődtek már aziránt, hogy a református gimnázium szándékszik-e alsó tagozatot is működtetni. Ahhoz viszont, hogy fogadhassák a vidéki kisdiákokat, be kellene fejezniük a Rákóczi-kollégiumot. A 70–80 személyesre tervezett (de akár 100 diák befogadására is alkalmas) kollégium építése az 1990-es éves elején kezdődött, azonban félbemaradtak a munkálatok. Mint kiderült, az egyházmegyének máig sem gyűlt össze elegendő pénze az ingatlan „felöltöztetéséhez”, melynek egyelőre csak a tartószerkezete készült el. Az esperes szerint 500–600 ezer euróra lenne még szükségük. Mint elmondta, nagyon büszkék ugyanakkor arra, hogy a tavaly visszakapott ingatlanukhoz tartozó tornatermet sikerült saját erejükből felújítaniuk, annak ellenére, hogy több szakértő szerint is bontásra volt ítélve.
Kovács Sándor arról is beszámolt, hogy még e hónap folyamán benyújtanak egy európai uniós pályázatot, melynek révén egy diáktábort kívánnak létrehozni. A magyar–román határon átnyúló együttműködést támogató program igénybevételével Nagytarna mellett egy 1,6 hektáros területen alakítanák ki az erdei iskolát, ahol konferenciaterem és egy pillepalackokból épült szállás várná majd a diákokat. A Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökséggel közösen, valamint a csengersimai egyházközséggel partnerségben beterjesztett pályázatban szerepel bicikliút építése, egy sportpálya kialakítása, valamint egy tó létrehozása és egy kisebb erdő ültetése, hogy a gyerekeknek alkalmuk legyen a környék élővilágának megismerésére.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)

Szatmárnémetiben hatodik alkalommal rendezik meg a Magyar Kultúra Hetét
A Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozatról számoltak be január 12-én az esemény szervezői, az Ady Endre-Társaság, az Északi Színház és a Kölcsey Ferenc főgimnázium képviselői. Idén kilenc napon keresztül várják különféle kulturális eseményekkel az érdeklődőket.
Immár hatodik alkalommal szervezik meg Szatmárnémetiben a Magyar Kultúra Hetét. A Szatmárnémeti Északi Színházzal és a Kölcsey Ferenc Főgimnáziummal közösen rendezett esemény idén kissé eltér az eddigiektől – tudtuk meg Tóth Pál Miklóstól, az Ady Endre Társaság elnökétől.
A rendezvényeken fellépnek úgy hazai, mint magyarországi, valamint felvidéki előadók is, mivel az évek alatt igen jó kapcsolatot sikerült kialakítani a kultúra ottani képviselőivel. A szervezők idén is bevonták a szatmárnémeti három magyar középiskolájának diákjait, akik már a megnyitórendezvényen fellépnek.
A rendezvénysorozatot a Magyar Kultúra Hagyományőrző Napján, január 22-én nyitják meg helytörténeti előadásokkal, szavalatokkal, népdalokkal és egy különleges gasztronómiai esttel, ahol szatmári töltött káposztát kóstolhatnak a résztvevők.
Január 23-án Kocsis István „A tér” című monodrámája kerül bemutatásra Sebestyén Aba előadásában, 25-én pedig a Szatmárnémeti Északi Színház fennállásának 120. évfordulója alkalmából lépnek fel a 2011-es Partiumi Diákszínjátszó Fesztivál díjazottjai. Csütörtökön és pénteken Ady Endrére emlékeznek a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, január 27-én pedig a Misztrál együttes lép fel a „Dinu Lipatti” Filharmóniában.
A VI. Magyar Kultúra Hete keretében szavalóversenyre is sor került az Ady Endre Társaság és Kölcsey Ferenc Főgimnázium szervezésében január 28-29 között. Pataki Enikő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatónője a vetélkedő kapcsán elmondta: a rendezvényre minden verskedvelőt szeretettel várnak, hiszen a magyar vers a közösség ügye. Az igazgatónő ezúton is kéri azokat, akik díjakkal szeretnék támogatni a rendezvényt, azok jelentkezzenek a tanintézmény vezetőségénél.
A rendezvénysorozat a Felvidéki Rockszínház koncertjével, valamint a „Dinu Lipatti” zenészeinek kamarakoncertjével zárul. A január 12-i sajtótájékoztató keretében elhangzott: a rendezvények többnyire ingyenesek, csupán a programban szereplő öt előadásért kell jegyet váltani a színház jegypénztárában. „A Magyar Kultúra Hete az egyik olyan rendezvénysorozatunk, amelyről még nem lehet tudni hová jut. Évről évre különböző meghívottakkal, fellépőkkel színesítjük a rendezvényt, azért, hogy igyekezzünk a történelmünkben és kultúránkban otthonosabban mozogni.” – mondta el Tóth-Páll Miklós. A szervezők ezúton is megköszönik a Szatmár Megyei Tanács, a Városi Tanács, a Betlehen Gábor Alap és a különböző magáncégek támogatását.
Póti Orsolya
szatmar.ro
Erdély.ma

Eldőlt: óvodától érettségiig oktat a Szatmárnémeti Kölcsey Főgimnázium
Óvodával és elemi osztályokkal bővül a Kölcsey Ferenc Főgimnázium és a Református Gimnázium, döntötte el csütörtök délután Szatmárnémeti Városi Tanácsa.
A januári rendes havi tanácsülés a megszokottnál jóval kurtábbra sikeredett: a városatyák mindössze hat pontban szavaztak. Ezek közül kétségkívül a beiskolázási terv volt a legfontosabb, mely a 2012-2013-as tanévtől lehetővé teszi, hogy a két említett intézmény kiszélesíthesse oktatási palettáját.
A döntés értelmében a Széchenyi utcán található 29-es számú óvoda megszűnik önálló jogi személyiség lenni és a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumba tagozódik be. Hasonlóképpen a 24-es számú óvoda, amely a Református Gimnáziumba tagozódik be. Utóbbi lépés következtében a 2-es óvoda, amelyhez eddig a 24-es tartozott, szintén elveszíti önálló jogi személyiségét, mivel a szétválás következtében nem éri el a szükséges gyerekszámot. A 2-es óvoda megmaradt részét így a 6-os óvodához csatolják.
Mindezen lépések mellett a Kölcsey Ferenc Főgimnázium és a Református Gimnázium lehetőséget kapott, hogy elemi osztályokat is indítson a 2012-1013-as tanévtől.
Kereskényi Gábor, az oktatásért felelős alpolgármester elmondta, hogy a lépést hosszas konzultáció és tárgyalássorozat előzte meg. Mivel az új tanügyi törvény az oktatási intézmények Nyugat Európában ismeretes vertikális szintű tagozódását jelölte meg prioritásnak, így a tanfelügyelőség is rábólintott a javaslatra. Szintén a tanügyet érintő változás, hogy a gyereklétszám lecsökkenése miatt a Szatmárzsadányi Általános Iskola is megszűnik önálló jogi személyiségnek lenni és a Lucian Blaga Általános Iskolához tagolják be. Ez amúgy a gyerekeket semmiben nem érinti, hisz ugyanoda járnak majd iskolába, mint eddig. Költségcsökkentés jegyében megszűnik viszont az igazgatói, a titkárnői és egy-két további tisztség.
A tanács megszavazta továbbá, hogy Szatmárnémeti Európai területi Együttműködési Csoportosulást hozzon létre Nyíregyházával és az ukrajnai Beregszásszal. Felhatalmazta továbbá Leitner Jánost, az Apaserv vezetőjét, hogy peren kívüli tárgyalásokat folytasson az Aqua Engineering nevű céggel. Az osztrák vállalat késlekedett egy munka kivitelezésével, ezért az Apaserv a munkálatok értékének 10%-ára perelte. Ugyanakkor az osztrákok 340.000 eurót követelnek az Apaservtől. A két vállalat már Bukarestben és Bécsben is pereskedett – most peren kívül igyekeznek megegyezni.
Kocsis Zoltán
szatmar.ro
Erdély.ma

Erdélyi Magyar Matematika Verseny
Az idei tanévben immár huszonkettedik alkalommal rendezik meg az Erdélyi Magyar Matematika Versenyt (EMMV), amit február 3. és 5. között Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Gimnáziumban tartanak meg — az országos matematika verseny a minisztérium versenynaptárában is szerepel, az anyagilag támogatott versenyek sorában.
A versenyen körülbelül 200 tanuló és 45 tanár vesz részt az ország 21 városának 28 középiskolájából. Szatmár megyét 16 diák képviseli majd a megmérettetésen a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból, a Református Gimnáziumból, valamint a Tasnád Ipari Líceumából — felkészítő tanárok: Ványi Emese, Nevelits Gyöngyvér, Kató Enikő, valamint Vékony Gyöngyi és Ruff Zsófia.
A versenyzőknek minden évfolyamon 6–6 feladatot kell megoldaniuk 4 óra munkaidő alatt. A verseny legjobbjai részvételi jogot szereznek a Kecskeméten megrendezendő nemzetközi versenyre, ahol 5 ország diákjai találkoznak március 14. és 17. között.
Amint azt Kovács Béla matematikatanár elmondta, az eltelt 20 év során a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai minden évben részt vehettek ezen a nemzetközi matematika versenyen és eddigi szereplésük során két I., hat II., tíz III. díjat, 38 dicséretet, 4 különdíjat szereztek — 90 tanuló összesen 60 oklevelet kapott, valamint 5 tanuló részesült minisztériumi nemzetközi olimpikoni ösztöndíjban az utóbbi 2 évben.
erdon.ma

Gyakorlatilag a transzszilvanizmus továbbélését, érvényét vizsgálom a művészeti jelenségekben”
Banner Zoltán művészeti író, műkritikus, költő, előadóművész nyolcvan éves – köszöntjük a szerzőt
– Kerek évfordulókon rendszerint összegezünk, értékelünk. Melyek voltak azok a meghatározók, amelyek irányítottak, – jó értelemben – vezethettek?
– Nem tipikus az esetem – mondja Banner Zoltán --, ezért mindenekelőtt azokat a meghatározottságokat említeném, amelyek végigkísérték egész pályámat.
Első: szépírói, főként költői ambíciókról váltottam át művészeti írásra, kezdetben radikálisan, tehát teljesen elhallgatva, majd két évtized után (1950–1970) visszatértem a versíráshoz is, de csak 1987-ben jelent meg első verseskötetem, az Ólomharang. Mindazonáltal a művészeti írás műfajait is, a művészettörténetet is szépírókéntkívántam művelni, kezdőként szememre is vetették ezt az idősebb képzőművészek közül néhányan. Az előadóművészetre azért vetemedtem – 1964-től rendszeresen –, mert a költő „dübörgött’’ dühöngött bennem, s legalább mások jó verseinek tolmácsolásán keresztül szerettem volna érvényesíteni ítélő-beleérző képességemet. Ez a képesség mindenképpen előnyt jelentett abban, hogy a képzőművészek habitusába bele tudjak helyezkedni, s némileg belülről is elemezni tudjam a műveiket.
– A „második’’?
– Mivel 1949-ben kiutasították az országból a magyar állampolgárságú László Gyulát, Entz Gézát és Felvinczi Takács Zoltánt, az egyetemre való felvételim idején, 1951-ben, és egy jó darabig később sem létezett művészettörténet szak, sőt kurzus sem. Így a történelem—filozófia szakon kezdtem meg tanulmányaimat, de még abban az évben a filozófia szak is megszűnt. Tehát esztétikára sem szakosodhattam. Végül is történelem szakos hallgatóként mélyedtem el a művészettörténeti korok és jelenségek tanulnányozásában. Minden ilyen és művelődéstörténeti szemináriumi dolgozatot én vállaltam el, ezért aztán államvizsga után, 1955-ben ott is tartottak a Bolyai Egyetem történelem—filozófia karán, hogy majd én legyek egy idő után a művészettörténet előadója. Talán az erős történelmi betekintések vagy alkati meghatározottság folytán a történelmiség tiszteletben tartása, a történeti szempont, az idő és a fejlődés iránti elkötelezettségem lett másik alapvető meghatározottsága tevékenységemnek, folyamatosan.
– És harmadrészt?
– Az első pillanattól tudtam, hogy engem kizárólag a magyar, ezen belül pedig az erdélyi magyar művészetérdekel, a legkorábbi korszakaitól kezdve, s kacérkodtam is mind a középkorral, mind a barokkal. De hát az ötvenes—hatvanas évek politikai, kulturális, tudományos viszonyai között ez eltemetkezést jelentett volna. Már az ötvenes évek közepén „megcsapott’’ viszont a kortárs erdélyi művészet gazdagsága és a vizuális művészetnek az anyanyelvi műveltséggel, megtartó erejével egyenrangú fontossága. Ezért – ha nem is programszerűen, de hallgatólagosan – felosztottuk egymás között a 20. századot: Murádin Jenő elsősorban a század első felével foglalkozott, én pedig a második felére összpontosítottam kutatásaimat és publikációimat.
– Hatvan év az erdélyi művészetért, és Kolozsváron is, Békéscsabán is úgy, hogy az egyetemes magyar kultúráért. Nagyformátumú, koherens életmű, amely nagy lendülettel gyarapszik tovább. Hogyan oszthatnánk szakaszokra – a szerző felől?
– 1953. első művészeti cikkeim megjelenése Litteczky Endréről és Popp Aurélról, tehát a szatmáriakról. A kezdet. Aztán első publikációim és körülbelül 1965 között, a szakkönyvekből való felkészülést követően elkezdődött a művészektől, a műtermekben, a beszélgetésekből tanulás. Elsősorban, mint az UTUNK ifjú művészeti szerkesztője, újságíróként gyakoroltam a szakmát. Ekkor alakult ki esszészerű stílusom. Műteremlátogatásaimban, idősek születésnapi köszöntéseiben, lírai jegyzetekben, tárlatkrónikáimban – gyakorlatilag a szaknyelvet és a művészeti jelenségek értelmezésének a módját tanultam, gyakoroltam. Ekkor még idősebb kollégák is működtek, például Ditrói Ervin, a Művészeti Múzeum igazgatója, Andrásy Edit, Pattantyús Károly, és leginkább – éppen halála előtt a legszínvonalasabban – Borghida István. Majd Engelné Szabó Ilona, ő volt a legmélyebb és legtárgyilagosabb, de sajnos nem volt túlságosan termékeny, és korán meghalt. Tőlük is tanultam, amit csak lehetett. Szemléletet Debreczeni Lászlótól is, de a szocreál szemléletet, amelyet ők szükségszerűen alkalmaztak, nem tudtam magamévá tenni. Én igyekeztem a modernség felé nyitni, és egyben színesíteni a művészeti köznyelvet. Természetesen sokat jelentettek a Magyarországról beszivárgó művészeti kiadványok, főleg a művészeti folyóiratok, a Műterem – később Művészet – és a Művészettörténeti Értesítő. Ezeken keresztül értesültünk, bár közvetve, arról, hogy: mi történik az európai művészeti életben, hiszen utazni, tanulmányutakat tenni egyszerűen lehetetlen volt. 1967-ben, 35 évesen jutottam ki először külföldre: a Szovjetunióba, két év múlva Magyarországra, majd Ausztriába.
– A második korszak kezdete?
– A nagyobb formák – tanulmány monográfia – iránti vágyam lassú teljesülése, 1968-1972 között. Popp Aurél atyai jóbarátom volt, úgy is, hogy apám rajztanára volt. Sokat jártam hozzá, meg is hagyta a családjának, hogyha valaha könyvet akarnak jelentetni róla, azt én írjam. Meg is írtam még 1957-ben, de a történelem belerondított első könyvem megjelenésébe. Raoul Şorban elorozta tőlem a kiadói megrendelést, vele kellett dolgoznom úgy, hogy 1968-ban teljes dokumentációmat át kellett adnom neki, és ő írta meg a szöveget a saját kincstári nacionalista szájíze szerint. Második kis könyvem Nagy Albertről és a harmadik, már teljesebb kismonográfia Mattis-Teutsch Jánosról szintén románul jelent meg először, mindhárom a Meridiáne Kiadónál. Csak amikor a Kriterionnál elindult a művészeti monográfiák sorozata, akkor láthatott nagyvilágot a Mattis-Teutsch könyv. Ez volt tehát az első magyar nyelven megjelent könyvem, 1972-ben, és jelentem alássan ekkor már 40 éves voltam... Ha a szépirodalomnál kötöttem volna ki, talán már a harmadik vagy negyedik kötetemnél tarthattam volna, mint nemzedéktársaim, sőt, mint a fiatalabbak.
– A harmadik korszak?
– Mondjuk első magyarul mejelent könyveimtől, és egyben első szerzői sikereimtől – Mattis-Teutsch, Csillagfaragók, Szervátiusz Jenő –, tehát 1972–74-től 1988-ig, emigrációmig vezethető. Ebben az időszakban nem csak monográfiák jelennek meg, hanem első szépirodalmi köteteim is: első verskötetem (Ólomharang, 1982) és a széleskörű visszhangot vert Kié vagy, Ausztrália? Ráadásul ekkor jutok előadói művészi pályám csúcsára: Bartók-estemmel, Szarvas-ének, 1970, a Petőfi a hídonnal 1972-ben, a Lakomával 1975-ben, a Tűzkörrel 1978-ban stb.
– Ebben a másfél évtizedben tudatosan és tervszerűen kívánom a magyarországi és az európai műveszeti köztudat elé tárni az erdélyi művészet velük egyenrangú minőségeit, és noha alig lehet ezt kifejteni: mégis, örökké sejttetni az erdélyiség, az erdélyi gondolat és lélek megtestesülését. Gyakorlatilag a transzszilvanizmus továbbélését, érvényét vizsgálom a művészeti jelenségekben, és mire 1987-ben eljut hozzám a budapesti Képzőművészeti Kiadó megrendelése a „nagy könyvemre’’ (Erdélyi magyar művészet a XX. században, 1990), ki merem mondani pédául a „székely festőiskola’’ létezését. Azóta többbször is kifejtettem a jelenséget szóban és írásban, és világosan kirajzolódik elém az erdélyi magyar művészet utolsó 85 évének a földrajza, szellemi térképe. Erről is beszélek majdnem minden magyarországi kiállítás-megnyitómon.
Az UTUNK művészeti szerkesztését nagy élvezettel végeztem, nagyon szerettem a munkámat, s azt hiszem, a kollégák is szerettek, hiszen pontosan tudtuk egymásról, ki kicsoda és mit akar. Létay Lajos megértésének köszönhetően nemcsak szerkesztőként, hanem előadóművészként is rengeteget utazhattam (az országban), mozzanataiban tapasztalhattam meg a nemzedékek, stílusok, szemléletek, ízlés, közönség változását, a művészeti élet kibontakozását.
Persze korlátaim is ekkor jelentkeztek: értésem és ítélőképességem az avantgárd második hullámánál megtorpant, a hetvenes évektől kezdődő egyetemes trendek követésére (felismerésére), elemzésére képtelen vagyok, bár igyekszem minden új jelenséget feldolgozni. Várom az új művészetíró nemzedéket, hogy ezt a kort úgy kövesse, mint én az enyémet. Te már ide tartozol, s ennek nagyon örülök.
– És a negyedik?
– Szükségszerűen új, negyedik korszak kezdődik 1988-as elköltözésemmel, noha csak a lakáscímem és telefonszámom változott. Amúgy – felölelve persze tisztességgel befogadóim, Békés megye művészeti feladatait –, ugyanazt folytatom, amit félévszázada megkezdtem. Egyre-másra írom az erdélyi művészek kisebb-nagyobb monográfiáit, de igazából legfőképpen az összefoglalás, a behordás feladatai érdekelnek. Örülök, hogy egyfajta „művészettörténeti hármaskönyvet’’ már magam után hagyhatok: 1. Erdélyi művészet a XX. században (1990), Teremtő önvédelem. Az erdélyi magyar naivok művészete (2005), 3. Szó, eszme, látvány. Ötven erdélyi magyar művész írásai (2002).
De szeretnék még külön az elmúlt ötven év szobrászatáról írni egy könyvet, illetve kimerítően kifejteni a képzőművészeti transzszilvanizmus történetét, fogalmát, dimenzióit. Talán szerkesztői és művészetírói munkásságom személyes hangú emlékiratát is meg kellene írni, úgy, mint a most megjelent pódiumnaplót.
Banner Zoltán (művésznevén egy ideig Beleznay) 1932. július 12-én Szatmárnémetiben született. Szülei dr. Banner Antal és Unger Ilona; felesége Papp Mária, zongoratanár (1962); gyermekei Zsófia (1965), Géza (1970). Középiskolai tanulmányait a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban végezte (1951). 1955-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi kara Történelem–Filozófia tanszékén szerez bölcsészdiplomát. 1955-től 1957-ig ugyanott tanársegédként tevékenykedett, majd főelőadó a bukaresti Oktatás- és Művelődésügyi Minisztérium nemzetiségi főosztályán (1957–1958). 1958 és1987 között a kolozsvári Utunk című irodalmi-művészeti hetilap művészeti rovatvezetője. 1988-tól Magyarországon él. Főmuzeológus a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban (1988–1999). 1994-től 1997-ig a Tessedik Sámuel Főiskola Vizuális-nevelési Tanszékének tanszékvezető tanára.
Kutatási területe a XX. századi és a kortárs magyar művészet, különös tekintettel az erdélyi magyar és a Békés megyei régió művészetére. Tevékenységét három területen fejti ki: művészeti íróként-művészettörténészként, költőként és előadóművészként.
Több mint ezer tanulmány, cikk, katalógus-előszó szerzője, rádió- és TV-műsorok szerkesztője illetve szereplője. Művészetszervezői tevékenysége kiemelkedő, mind Romániában, mind Magyarországon számos képzőművészeti kiállítást rendezett, művészeti katalógust szerkesztett; rádióban, televízióban is bemutatta, népszerűsítette és népszerűsíti ma is az erdélyi 20. századi művészeti alkotásokat.
Negyvennyolc könyve jelent meg. Jelentősebb képzőművészeti tárgyú művei: Mattis-Teutsch János, Szervátiusz Jenő, Mohy Sándor, Furhmann Károly, Benczédi Sándor (monográfiák). Erdélyi magyar művészet a XX. században (1990), Teremtő önvédelem (Erdélyi magyar naiv művészet, 1995), Szó, eszme, látvány (50 erdélyi művész a művészetről, 2002). Főbb szépirodalmi művei: Csillagfaragók (1972), Kié vagy Ausztrália? (1979), Ólomharang (versek, 1982), Vincellér-ének (versek, 2002), Örvendjetek némaság lovagjai! (pódiumnapló, 2007). Előadóművészként 1964-től lép fel rendszeresen hazai és külföldi pódiumokon. A legnagyobb sikert a Petőfi a hídon című előadóestje jelentette. Négy előadóestjéről hanglemez is készült.
JÓZSA ISTVÁN
Szabadság (Kolozsvár)

Önálló magyar oktatás vagy vegyes iskolák?
Betekintés a szatmári kisebbségi oktatás rendszerébe
A megye lakosságának nemzetiségi arányához képest az oktatási rendszer magyar tagozatain jóval kevesebben képviseljük magunkat. A lakosság közel negyven százalékát kitevő magyar közösség köreiből jelenleg 3681 gyerek vesz részt anyanyelvi óvodai nevelésben (27%), 5001 tanul gyermek az elemi osztályok magyar osztályaiban (33%), 4457 gyerek részesül gimnáziumi oktatásban (31%), és a diákoknak mindössze a 22%-a – 3358 diák – a középiskolai, illetve a szakiskolai oktatásban. A magasabb osztályok felé haladva az adatsorból világosan kitűnik a lemorzsolódás.
Az elemi osztályokból a gyerekek tíz százaléka kénytelen a rendszerből adódó nehézségek miatt román tannyelvű gimnáziumi osztályokba átiratkozni, középiskolai szintre jutva pedig már harminc százalék az átiratkozottak aránya. Ezekről az anomáliákról kérdeztük a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelőjét, Csapó-Ilyés Attila-Csabát, aki múlt év szeptemberétől tölti be ezt a tisztséget.
Sikerült-e átlátnia a megye oktatásának kisebbségi vonatkozásait az eltelt fél évben?
– Az a szerencsés helyzet állt elő, hogy egy energikus csapat alakult az ősz folyamán. Az új tanügyi törvény szerint egy adott nemzetiséghez tartozó tanfelügyelők az adott kisebbség számarányának megfelelő arányban kell helyet kapjanak a tanfelügyelőségen. Ez Szatmár megyében hét tanfelügyelői helyet jelentene a magyar közösség számára, de csak öt és fél helyet kaptunk. Az eddigiekhez képest ugyanakkor ezt is előrelépésként kell értékeljük. A tanítónőkért, óvónőkért, a decentralizálásért, a kémia tantárgyért, a magyar nyelvért, az idegennyelv-oktatásért felelős tanfelügyelők magyar nemzetiségűek. – Hogyan alakul a magyar gyerekek létszáma a magyarság megyei számarányához viszonyítva? – Ez az arány eléggé rossz. A napokban készült el a 2012/2013-as évre szóló beiskolázási terv, és ennek során arra törekedtünk, hogy minél több településen legyen magyar nyelvű oktatás a megyében. Ez kemény lobbiharccal, érdekegyeztetéssel járt. Szatmárnémetiben nemcsak hogy sikerült megtartani az eddigi magyar tannyelvű osztályokat, hanem még bővültek is. A Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban és a Református Gimnáziumban egy-egy előkészítő és egy-egy első osztály indul ősztől, két iskolához pedig hozzácsatoltunk két magyar óvodát. A megyében Domahidán indítunk ősztől magyar nyelvű óvodát, mert bár a lakosság nagy része magyar, eddig csak román nyelvű óvoda volt a településen. Ez nem azt jelenti, hogy a jövőben automatikusan magyar tannyelvű első osztály is fog itt indulni – holott lenne rá igény –, hiszen elég alacsony a gyereklétszám, Kismajtényban, a községközpontban pedig már amúgy is működik magyar nyelvű elemi iskola, és a két település között iskolabusz üzemel. Így az elemi iskola indítása itt még kérdéses marad. Tasnádon egy textilszakosztályt indítunk a meglévő elméleti osztály mellé, Nagykárolyban újabb mezőgazdasági osztályt, így ott kellő magyar nyelvű oktatás lesz ősztől, Sárközújlakon pedig szintén egy mezőgazdasági osztályt tervezünk. A szatmárnémeti Művészeti Líceumban egy formatervezői-műépítészi szak indul az eddigiek mellé. A szakoktatás ilyen mértékű bővülését nagy eredménynek tartja a szakma, annál is inkább, mert a gyereklétszám csökkenni fog ősztől a tanügyi reform ismert rendelkezései folytán. Én ugyanakkor a szakoktatás sokszínűségének fontosságát hangsúlyoznám, hisz épp ez az a terület, ahol a magyar gyerekek jelentős része kénytelen elhagyni a magyar tagozatot, amennyiben nincs az elképzeléseinek megfelelő szakosztály magyar nyelven.
– Ezekben a napokban folyik a gyerekek összeírása az előkészítő, illetve az első osztályokba. Szatmár megyében mintegy 2100 gyerek kezdi meg ősztől az elemit. Van-e elegendő pedagógus a megyében? – Az köztudott, hogy nagyon sok óvodáskorú gyerek az óvodából átkerül az iskola előkészítő osztályába. Így gyakorlatilag nagyon sok óvónő állás nélkül maradna, viszont Szatmár megyében szerencsés helyzetben vagyunk, ugyanis az itteni nevelők kettős – óvónő-tanítónő – képesítésűek, ezért minden további nélkül követhetik a gyerekeket az előkészítő osztályba is. Azok az óvónők, akik tanítónőként nem szerezhettek gyakorlati tapasztalatot, a nyár folyamán tanfolyamon fognak részt venni. Ezzel sikerül megoldani a tanítónők hiányát.
– Keveset hallottunk mostanáig a kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelői tisztségről. Olyannyira, hogy joggal merül fel a gyanú: talán be sem volt töltve. Mindez azért is furcsa erdélyi kisebbségi viszonyok között, mert a románosítási politika épp az oktatási rendszerben fejti ki legnagyobb hatását, amelyből az következne, hogy etnikai feszültségekkel terhes az oktatási rendszer. Ehhez képest mintha nemzetiségi vonatkozásban itt minden idilli lenne, látványos etnikai alapú érdekkonfliktusokról nem lehet hallani. Mi a dolga tulajdonképpen a kisebbségekért felelős tanfelügyelőnek?
– Korábban is be volt töltve, azonban aki betöltötte, az visszalépett és elfoglalta újra katedráját. Ami a tisztséggel járó feladatkört illeti, a kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő a kisebbségi oktatást felügyeli és szervezi. Szatmár megyében a magyar mellett a német és az ukrán nyelvű oktatás felügyelete tartozik a hatáskörébe. Kisebbségként számolni kell továbbá a roma közösséggel is, nekik azonban saját tanfelügyelőjük van. Ukrán nyelvű oktatás a megyében egyetlen településen, Mikolán van, ide ugyanis sok ukrán család települt be Máramarosról még a kommunizmus idején. Óvoda és elemi iskola működik ukrán nyelven, a gimnáziumi tagozaton viszont fakultatív az ukrán közösség nyelve. Ami a német nyelvű oktatást illeti, rögtön a szatmárnémeti Johann Ettinger Német Líceum érdemel említést, amelyben a középiskolai osztályok mellett elemi és gimnáziumi tagozat is található. Szatmárnémetiben, a magyar tannyelvű Hám János Római Katolikus Iskolaközpontban ugyanakkor német nyelvű óvodai csoport is működik.
– Mekkora a befolyása a kisebbségi oktatásra? Hogy érthetőbb legyek: itt vannak Szatmáron a vegyes tannyelvű általános iskolák, amelyek a multikulturalitás jegyében kettős – román–magyar – elnevezést kaptak, és olyan fából vaskarika nevet viselnek, mint a Bălcescu–Petőfi, vagy Ady–Coşbuc. De nem csak nevükben multikulturálisak, hanem tartalmukat tekintve is. Ha egy magyar gyerek bemegy egy ilyen iskolába, már a folyosón egy számára idegen kultúra szellemisége – a román – fogadja, miközben egy Ady-, vagy egy József Attila-portré, ha létezik egyáltalán, az intézményben gondosan el van rejtve. A gyerek a sajátja helyett egy idegen kulturális közegben teljesen elveszíti nemzeti azonosságtudatát. Ezek a vegyes tannyelvű iskolák a nemzetellenes politika valóságos trójai falovai az oktatási rendszerben. Van-e önnek akkora befolyása a kisebbségi oktatásra nézve, hogy ezek, a janicsárokat nevelő, vegyes tannyelvű iskolák egyszer s mindenkorra eltűnjenek Szatmárról?
– Az új tanügyi törvény lehetővé teszi, hogy a vegyes intézményekből az egyes tagozatok kiváljanak, illetve jogi személyiséget szerezve önálló intézményként működjenek. Erről az iskolai tanácsok dönthetnek, az intézményneveket pedig névadó bizottság bírálja el. Nagyon kényes kérdés ez, és nem is a többnevű intézmények esetében, hanem azokban, amelyek vegyes tannyelvűek ugyan, de mégis Mircea Eliadéről vagy Vasile Lucaciuról vannak elnevezve. Nos, ennek megváltoztatásához nekem nincs elegendő hatásköröm, s nem mehetek ki egy intézménybe, hogy a Lucaciu mellé biggyesszék oda Arany János nevét is.
– Nem is erre gondoltam, hanem arra, hogy ön, mint a kérdés ismerője élhet javaslattal, illetve felvetheti a problémát az illetékes fórumokon.
– Az igazgatóinkkal tanácskoztunk ebben a kérdésben, és a névadással kapcsolatos javaslataink eljutottak hozzájuk. Azt, hogy ezek hogyan fognak a gyakorlatban megvalósulni, a jövő dönti el. Azt viszont elmondhatom, hogy egyre több vidéki iskola vesz fel saját nevet.
– Ez a formai része a kérdésnek, de mi a helyzet a tartalmi változásokkal, a vegyes tannyelvű iskolákban a román szellemiségű légkör kizárólagosságával?
– Ha látogatásaink során ilyet tapasztalunk, nyilván szóvá teszszük. Hogy tartalmi változásokról is beszámoljak, Vetés községben például különvált a két tagozat, és mindkettő külön jogi személyiségként működik tovább. Óváriban magyar tannyelvű iskolát hoztunk létre, Vetésben pedig román tannyelvű iskola működik. Decebal faluból a román gyerekeket iskolabuszok hozzák be Vetésbe, a magyar gyerekek pedig ugyancsak iskolabusszal jutnak el Óváriba. Azt kell mondanom, hogy folyamatos ez a küzdelem. Említhetném további példaként a pedagógusok továbbképző tanfolyamait, amelyeket igyekszünk magyar nyelven is megszervezni. Mindennek a megszervezése az egyik feladatom, és a pedagógusaink értékelik is ezeket az erőfeszítéseket. Ha az intézmény vezetése valamilyen gonddal hozzánk fordul, nyilván arra is próbálunk megoldást találni. – Említette Vetés község példáját. Ennek mintájára nem lehetne Szatmárnémetiben is felszámolni a vegyes tannyelvű iskolákat? Kérdezem ezt azért is, mert az önálló magyar iskolarendszer az RMDSZ programjában is szerepel, tehát mindenképpen el kellene végre mozdulni ebbe az irányba. – Van egy ilyen középtávú stratégiai elképzelés, de azt tudni kell, hogy ez nem csak rajtunk, hanem a többségi társadalmon is múlik. Azt azonban elmondhatom, hogy dolgozunk ezen a kérdésen, valamint az iskolák igazgatóit is bevontuk a munkába. Jelenleg felméréseket végzünk, hogy megállapíthassuk, mi lenne a jobb: ha minden iskolában ott lennénk, vagy pedig, ha „bástyásítunk”, azaz, egy-egy kijelölt iskolában indítanánk párhuzamos osztályokat, és a többi iskolából áthoznánk ide a gyerekeket. Mindkét elképzelésnek vannak előnyei és hátrányai is. Ha bástyásítunk, a távolabb lakó szülők vajon a magyar tannyelvű iskolát fogják-e választani, avagy a lakóhelyük közelében lévő románt? Szóval ez egy nehéz kérdés, attól pedig még nem lesz könnyebb megválaszolni, ha tudjuk, hogy hová is szeretnénk kilyukadni.
Bódi Sándor
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az erdélyiség: viszony. Viszony a világhoz
Láng Zsolt író, a Látó című irodalmi folyóirat szerkesztője közel húsz éves munkájának eredménye a négy kötetes Bestiárium című regénysorozat, amely a romániai diktatúra utolsó éveit dolgozza fel a legnehezebb évektől a rendszerváltásig.
Láng Zsolt író, a Látó című irodalmi folyóirat szerkesztője Szatmárnémetiben született, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban érettségizett. A Bestiárium című regénye negyedik kötetének megjelenése nagy visszhangot keltett az irodalmat kedvelők körében. A Bestiáriumról a szatmárnémeti Múzeum Irodalmi Kávéházban beszélgettünk a szerzővel.
— A Bestiárium negyedik kötete egészen más, mint a korábbiak. Más nyelvében, cselekményében, megközelítésében. Ennyire lényegesen változott a világ, vagy más oka van a stílusváltásnak?
— Engem a bestiárium műfaja érdekelt, nem a tematikája. Nem egyfélét akartam írni, hanem többfélét. Ha a nyelv ritmusa, hangzása, hangneme változik is, attól még ugyanaz a nyelv marad. Ha négy–öt év alatt sikerül kívül és belül valamilyen új alakot felöltenem, miért ragaszkodjam a régihez. Majdhogynem húsz év kellett hozzá, hogy megjelenjenek az első, a román diktatúrát, rendszerváltást boncolgató nagyobb művek.
— Miért kellett ehhez ennyi idő?
— Talán lélektani okai vannak elsősorban. Amikor az ember kiszabadul valahonnan, beleveti magát a jelenébe, kell egy kis idő, míg az emlékei utolérik. Az is kiderült, hogy a valóságról képtelenség egy az egyben írni. Ha lekottázom a cinke énekét, az még nem trilla, mondta Bach. A diktatúráról sokat írtak az erdélyi prózaírók, még a diktatúra idején, ezek rendelkeznek mindennel, amivel a nagyszabású műveknek rendelkezniük kell. Én egyébként nem a diktatúráról, nem a rendszerváltásról akartam írni, engem 1989 karácsonya érdekel, amikor egyszeriben minden megváltozott, bekövetkezett a csoda, kézzelfoghatóvá vált Seholország. A bukaresti román tévében az a rossz arcú bemondó, aki addig a Ceauşescu dicsőítéseket olvasta be, magyarul is boldog karácsonyt kívánt a nézőknek. Hát ilyen nincs, mondták lenyűgözve az emberek.
Mit ért ebből a fiatal?
— Vajon van mit mondaniuk ezeknek a műveknek olyan olvasóknak is, akiknek mindennapos élménye a demokrácia, és szinte semmit nem tudnak az áramszünetekkel, nincstelenséggel tarkított elnyomásról?
— Én arról szerettem volna írni, hogy miért volt jó élni akkoriban. Mert voltak nagyon szép napjaink. Nagyon be voltunk tojva, amikor Visky Andrásnál házkutatás volt, majd hetekig bent tartották a szekun, reggel héttől délután négyig. Amikor elcsigázva kijött, találkoztunk a város egyetlen talponállójában, és miközben megettünk egy-egy palacsintát, azt játszottuk, hogy megállás nélkül soroltuk az irodalmi hősöket, és aki veszített, az fizetett. De mindketten boldogok voltunk. Hiszen túljártunk a szeku eszén. A villanytalan esték, a tévéhíradók, a szójás kávé vagy a krétaporos margarin kit érdekelne, viszont a boldogság egyetemes téma.
— Érezted valaha hátrányát annak, hogy erdélyi író vagy? Vagy ez már természetes, hogy Budapestre jársz fel, hogy bemutasd egy szlovákiai magyar kiadónál megjelent regényedet?
— Az erdélyiség: viszony. Viszony a világhoz. Ezt körülbelül azóta mondom, amióta Berlinben töltöttem egy évet DAAD–ösztöndíjasként. Őket, mármint a berlinieket nagyon érdekelte, miben látom én másképp a világot. Ők vezettek rá arra, hogy az ember agyát meghatározó módon átstrukturálja az, hogy éppen hol nő fel, tehát ezzel az aggyal másnak látja a világot is. És akkor én is figyelni kezdtem erre a viszonyra. Összehasonlítottam a világhoz való erdélyi viszonyulást másfajta, más típusú viszonyulásokkal. Másképp viszonyul egy erdélyi a hazájához, mint egy szlovákiai. Sőt. Egy belső-erdélyi sokkal jobban földhöz kötött, mint egy partiumi. Egy holland meg azt mondja, ha egyszer én talicskáztam ide a talpam alá a földet, akkor nagy fafej volnék, ha el akarnék menni. Szóval neki eszébe sem jut ilyen. Hogy mi hátrány és mi előny, az az én viszonyulásomtól függ.
— Annak idején nagy visszhangot váltott ki A sütő című esszéd. Minél fájdalmasabb, szívszorítóbb volt a felmutatott mű, annál hitelesebbnek tűnt. Most mi a helyzet?
— Sokat változott a világ. Miközben nem látom, hogy nagyon különbözne attól, amit én akkor leírtam, vagyis hogy nem antisütő és nem antiideológia, hanem anideológia és asütő. Soha nem állt szándékomban semmiféle ellensütőizmusra törekedni. Egész egyszerűen nincsenek előttem eszmék. Rögeszméim sincsenek, vagy ha vannak, hát igyekszem röhögni rajtuk. Az ideológia a legridegebb diktatúra melegágya, hogy egy sajátos erdélyi képzavarral éljek.
Elek György. erdon.ro

Dr. Bura László nyelvész, irodalomtörténész 80 éves
Dr. Bura László ma ünnepli 80. születésnapját, ennek apropóján pedagógusi, nyelvészi, irodalomtörténészi, iskolaszervezői munkásságáról kérdeztük. Ez alkalommal kívánunk boldog születésnapot, valamint erőt és egészséget további munkájához.
— Ha visszapörgeti élete filmkockáit, bizonyára megszámlálhatatlan sok esemény sorakozik fel. Melyek azok, amelyekre örömmel, és melyek azok, amelyekre nem szívesen emlékszik vissza?
— Nem rövid idő az, amelynek eseményeit most mérlegre kell tennem, így természetesen emlékeim között egyaránt sorakoznak örömmel és nem szívesen felidézettek. Mindenkor örömmel emlékezhetem az iskolai intézmények működésének megszervezésében végzett munkámra, vagyis a magyar tannyelvű középiskolai oktatás 1990 utáni alakításában kifejtett tevékenységemre. Újjászerveztem és négy évig igazgattam a Kölcsey Ferenc Elméleti Líceumot. Azzal, hogy 1991–ben a líceum épületébe befogadtam a megalakulására készülő (akkori nevükön) római katolikus és református szemináriumi líceumot, lehetővé tettem elindulásukat. Elvállaltam a (későbbi nevén) Hám János Líceum igazgatását is, ennek 1995–ben saját épületet szereztem, szerkezetét pedig a hároméves egészségügyi asszisztensképzővel kiegészítve iskolaközponttá alakítottam. 1997 decemberében véglegesen nyugdíjba mentem. Két év múlva azonban újabb szervezési feladatot kaptam, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kara létrehozta a Tanítóképző Főiskolát. Besoroltak a Szatmárnémetibe kihelyezett Tanítóképző-Angol Nyelv Főiskolai tagozat előadói közé, az egyetem szenátusa pedig kinevezett a tagozat (helyi) tanulmányi igazgatójává.
Mindhárom intézmény eredményesen működött, ezt, vagyis az eredményes szervező, oktató és nevelő tevékenységet a jó munkaközösségek hatékony közreműködése segítette. A munkatársak barátságos magatartásának, őszinte segíteni akarásának emlékét megőriztem, gyakran felidézem. Nem szívesen emlékezem az idő eltékozlására. Persze az egykori egyetemi évek folyamán nem mi, hallgatók kótyavetyéltük el a drága időt, hanem a társadalmi rendszer kényszerített rá. Mint minden szakon, a nyelv- és irodalomtudományi karon is (az első két tanévben) heti négy óra marxizmus (a Szovjetunió Kommunista „bolsevik” Pártjának története), négy óra pedagógia (Makarenko-elmélete a munkára való nevelésről), négy–négy román, illetőleg orosz óra (anyaga: Sztálin a nyelvről), az irodalomórákon: a lenini két kultúra és kivetítése (esetünkben a magyar irodalomra). Azt hiszem, hogy a hatvanas, majd a hetvenes évek egyetemi hallgatóinak tananyaga már „javult”, a ma élők számára egyszerűen elképzelhetetlen és hihetetlen világban éltünk. És elfecséreltük a soha vissza nem térő drága időt.
Egy életpálya gyümölcsei
— Pályafutása több szálon futott: pedagógus, nyelvész, irodalomtörténész, néprajzkutató, helytörténet és egyháztörténet kutató és író, létrehozott több iskolát. Melyik eredményére a legbüszkébb, mi az amit szeretett volna, de nem sikerült megvalósítani?
— A Bolyai tudományegyetem filológiai karán végzettek többségét pedagógus pályára helyezték, magyar-, román-, orosztanárok lettek. Az én évfolyamomból többeknek sikerült kiadókhoz, illetőleg a médiában elhelyezkedniük. Engem a IV. tanévem megkezdésekor kineveztek a nyelvészeti tanszékre, gyakornoki beosztásban, államvizsga után ugyanott maradtam, előléptem főgyakornokká. A tanszék tudományos munkájába, a nyelvjáráskutatásba már hallgatóként bekapcsolódtam, így konkrét elméleti feladatokat is kaptam. A nyelvészeti tanszék a Román Tudományos Akadémia (akkor még szereplő) kutatási tervébe, a Moldvai Csángó Nyelvatlasz anyaga összegyűjtésének és szerkesztésének tervén dolgozott. (Csak 1991–ben jelenhetett meg.) A csángó kutatásban részt vevő román és magyar kutatókkal (nyelvészek, néprajzosok, zenekutatók stb.) én is a helyszínen ismerkedtem ezzel az archaikus nyelvjárással, a nyelvjárást beszélőkkel. Az egyetemen gyűjtő és kutató munkát végző, illetőleg majd előadó nyelvészt akartak belőlem faragni. A pályafutásom irányát azonban megváltoztatta a hatalom. Tizenöt hónapig politikai fogolyként az állam vendége voltam. Az egyetemre nyilván nem térhettem vissza, elhelyeztek a közoktatásban. Így lettem tanár 1956 őszétől Mezőpetriben, négy év után Szatmárnémetiben, általános, majd középiskolában. Az oktatási rendszer az akkor még nem kötelező hét osztályos általános iskolától a 90–es évek második feléig (ameddig tanítottam) ugyancsak változatos volt. Tartalmában is és módszereiben is többször, esetenként lényegesen is változott. Rideg formalizmus uralta. Magyartanárként (vidéken) kiegészítésül tanítottam románt, aztán rajzot, mezőgazdasági ismereteket (!). Szatmárnémetiben két évig román katedrán dolgoztam, egy tanévben a (román) pedagógiai líceumban (9-10. osztályban) latint tanítottam. Az 1971–ben alakult Magyar Líceumban is egy ideig a fél katedrám latin óra volt. Az egyetem nyelvészeti tanszéke tovább ösztönözte és támogatta a nyelvészeti kutató munkámat. Ennek nyomán írtam meg több tanulmányt, amelyekkel külföldi pályázatokon is részt vettem, sőt pályadíjakat nyertem. Úgy emlékszem, 1958–ban (a rajoni román főtanfelügyelő támogatásával) a magyar tagozatok diákjainak bevonásával megszerveztem a Nagykároly környéki falvak közmondásanyagának összegyűjtését, s természetesen feldolgozását. Szatmárnémetiben a tanügyi véglegesítő és a fokozati vizsga kényszerített a szakmódszertannal való fokozottabb foglalkozásra, később ebből (esetenként nevelési tárgyú kérdésekről is) a Tanügyi Újság, alkalmilag a Szatmári Hírlap számára írt cikkek is születtek. A nyelvtudományhoz való vonzódásom (és egyetemi professzoraim ösztönzése) kapcsán felvételiztem a BBTE Filológia Karán a doktori fokozat megszerzésére. A nyelvészeti tanszéken, szakszókincs kutatásából írt disszertációm megvédésével 1972–ben szereztem meg a tudományos címet. Természetesen nyelvész pályafutásom is a korszak lehetőségeinek korlátozó feltételei között alakulhatott. Több tanulmányt írhattam és jelentethettem meg a romániai akadémiai folyóiratban, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményekben. Az alkalmazott nyelvészet, a nyelvművelés ígérkezett gyümölcsöztethető ágazatnak. Elég hosszú időszakban sikerült is rendszeres nyelvművelő rovatot írnom a temesvári Szabad Szóban, majd a Szatmári Hírlapban és a bukaresti Ifjúmunkásban. Egy másik alkalmilag művelhető szakterület volt a szakszókincs kutatás, konkrétan népi kismesterségek szókincsének összegyűjtése, elemzése. Ez persze párosult a terület néprajzi vonatkozásaival is, konkrétan így születtek és gyűjteményes kötetekben így jelentek meg egy-egy kismesterség néprajzi leírásai is. A népdalgyűjtést 1971–ben a Népi Alkotások Háza kezdeményezésére végeztük, az akkor megjelent kötet (Zöld erdőben fenyő zöldje) anyagát a megye 12 falujában gyűjtött anyagból válogattuk, a dallamokat Brejan–Albert György zenetanár jegyezte le, a szövegeket én gondoztam. E gyűjtés folyamán megállapítottam, hogy Szatmár megyében még él a népballada műfaja. Akkor határoztam el, hogy a gyorsan pusztuló műfaj feltérképezése, létező darabjainak megmentése sürgős feladat, ezért hozzákezdtünk ennek felkutatásához, rögzítéséhez (magnetofonnal), s lejegyzéséhez. Az 1978–ban megjelent kötet (Szatmári népballadák) anyagát 43 helységben gyűjtöttük. A szaktudomány értékeli, sikerültnek tartja a munkát. A néprajzkutató minősítésem még egy két (társszerzőkkel készített) szellemi néprajzi munkára, valamint néhány tanulmányra, kisebb cikkekre alapozódik. Lényegében a szükséglet, a helyzet megkívánta időszakosan végzett tevékenységet fed. Ugyanez vonatkozik az irodalomtörténész minősítésre is. A magyarul és/vagy románul írt irodalmi, irodalomtörténeti vonatkozású írásom — cikkem, esetenként tanulmányom megírását többnyire valamilyen konkrét alkalom, hivatalos megemlékezés igényelte. Előfordult persze olyan eset is, amikor egyik-másik térségünkbeli, avagy a térséggel kapcsolatba került író-költő életének vagy valamelyik alkotásának kapcsán Szatmárhoz kapcsolódó vonatkozásáról is írtam (a Korunkban, az Erdélyi Múzeumban, gyűjteményes kötetekben). Lehet, hogy ide lehetne vagy kellene kapcsolnom a lexikonok helyi munkatársaként végzett szerkesztői tevékenységemet. A hat kötetben megjelent Romániai Magyar Irodalmi Lexikonnak szatmári (Szatmár megyei) anyagából mintegy ötven szócikket (esetenként tanulmányt) én írtam. Hasonló munkatársa voltam a Budapesten megjelenő Magyar Katolikus Lexikonnak, a 2001–2011 között megjelenő VI-XV. kötetébe 59 szócikket írtam. Valószínűleg ide kellene sorolnom a Csanálosról és Erdődről írt falumonográfiámat is. Úgy ítélem, mindkettővel elégedett lehetek. A kérdésben helytörténetként megnevezett terület gyakorlatilag sokirányú kutató és publikációs tevékenységre vonatkozhat. Elsősorban művelődéstörténetként közelíteném meg, ugyanis több könyvem és jónéhány tanulmányom sorolhatnám be ennek egyik ágazatába, az iskolatörténetbe. 1972–től foglalkoztam — Jakó Zsigmond professzor útmutatásával — művelődéstörténetünknek sürgető feladatával, középiskoláink történetének és társadalmi szerepének az addig ismert kerettörténetüket meghaladó bemutatásával. A Szatmárnémeti református kollégium és diákjai (1610–1852) című munkát 1983–ban adtam át a Kriterion Könyvkiadónak. A munka hamarosan abban a megtiszteltetésben részesült, hogy művelődéstörténetünk harminc tiltott kiadványa közé sorolták. Még 1989 előtt rátaláltam a Pázmány Péter alapította jezsuita gimnázium, valamint az ún. püspöki líceum gazdag levéltári anyagára is. Ennek feldolgozására, kiadására nyilvánvalóan nem is gondolhattam. Oktatási intézményeink történetének kutatása 1990 után új intézménnyel bővült, a Szatmárnémeti Római Katolikus Polgári Iskolai Tanítónőképző Intézettel. Mind a püspöki líceum (a középiskolát követő kétéves oktatási intézmény), mind a polgári iskolai tanítónőképző (ma tanítóképző főiskolának kellene nevezni) bölcsészeti és természettudományok tagozata (később kézimunka–mesternői, és testnevelési szakkal is bővült) Szatmárnémeti oktatástörténeti képét addig nem ismert távlatokban mutatta be. A helytörténet — oktatástörténet — intézménytörténet kereteibe sorolható maradandó eredmények közé sorolhatom a Szatmári diákok 1610–1852 című (Szeged, 1994) kötetet, amely tartalmazza a korabeli középiskoláinkban tanult diákok névsorát, adatait, a Könyvek és könyvtárak Szatmáron és Németiben a XVII. századtól a XIX. század közepéig című (Csíkszereda, 2004) kötetet. Igazán helytörténetnek a Szatmárnémeti kialakulása és fejlődése épületei és műemlékei tükrében (Identitas, Szatmárnémeti, 2002) című munkát említem, amely azonban (rajtam kívül) népes munkatársi csoport — Bara Csaba, Bara István, Erdei Líviusz, Kiss Imola, Muhi Sándor, Tóth Géza — közreműködésével készült, minőségileg nagyon szép munka (Póti István kiadásában). A hiánypótláson kívül a könyv a művelődés munkatársai szükséges és lehetséges együttműködésének tanúsítója. Az egyháztörténetet kutató és író minősítést nyilvánvalóan 1992 után kaphattam, miután megjelent az Romániai Magyar Szó kis zsebkönyve, az Erdélyi Egyházaink Évszázadai. A zsebkönyv Szatmár Római Katolikus Püspökség című fejezetét én írtam. Egyszerű történet: Ft. Reizer Pál szatmári püspök megkért: két héten belül le kell adnia a pontosan húsz oldal terjedelműre megszabott kéziratot a püspöksége történetéről. Papjai közül akik megírhatnák visszautasítják, nem talál olyant, aki megírhatná. Kérése: mentsem meg. El kellett vállalnom. Következett a rohammunka: szempontok meghatározása, vázlat, források keresése, megszövegezés. S amint az történni szokott, folytatása következett. Ugyanő megkért: írjak egy rövid életrajzot Scheffler Jánosról, az 1952-ben börtönben meghalt szatmári püspökről, ugyanis el akarja indítani a boldoggá avatási eljárását, de ehhez szükséges emlékének, életrajzának felidézése. A mű megírásának feltételei most jobbak voltak: a kiadóval megegyeztek, 60 nap múlva átadja a nyomdakész kéziratot. Nem részletezem, hogy milyen írói munkakörülmény — iskolai és igazgatói munka mellett — forrásmunkák nélkül dolgozni. A munka — törvényszerűen apró–cseprő hibákkal, no meg téves adattal is — elkészült. És később újabb kéréseket, feladatokat hozott magával. Scheffler János egész életpályáját, személyiségét megismerve aztán úgy láttam, hogy érdemes őt a 21. századi – akármilyen felekezetű – ember elé idézni, hiszen világszemlélete, életmódja, munkastílusa bármelyik számára hasznosítható tanulságokat sugall. Ezért adtam a könyvnek a fő címül: Köztünk élet… A tavaly, hivatalos boldoggá avatására elkészült a Boldog Scheffler János.
— Sok nyelvészeti munkája van, amelyek közül néhányban már–már feledésbe merülő helyneveket tett maradandóvá, de az irodalomtörténeti és egyháztörténeti munkáiban is sok olyan téma van feldolgozva, ami könnyen a múlté lehetett volna. Az egyre jobban globalizálódó világban, amikor az anyanyelv kezd háttérbe szorulni, nem félő, hogy ezek a tudományos munkák a könyvtárak polcain rekednek?
— A különféle tudományos vagy művelődési szakterületekre vonatkozó munkáimban kétféle értéket kereshetek: adatokat, ismeretanyagot, esetenként valamilyen elméleti vagy módszertani kérdés fejtegetését. A 21. század világában minden nyomtatott munka kétféle módon élhet: könyvtárak polcain és/vagy digitalizáltan a világhálón. Több könyvemről tudom, hogy megtalálható a világhálón, a Kárpát-medence helynévanyagának digitalizált formában elhelyezése a világhálón folyamatban van (az én kétkötetes munkámé is). Vannak és lesznek, akik megkeresik és szívesen forgatják kezükben a papírra nyomtatott könyveket, de mind többen vannak, akik a számítógép adta lehetőséget, a világhálón való elérhetőséget választják.
Befejezésre váró feladatok
— Melyek azok a dolgok, kérdések, amelyek önt nyolcvan évesen is foglalkoztatják, mi az, amin most dolgozik, és milyen tervei vannak?
— Merészségnek tartanám, ha nyolcvan évesen, főként a tarsolyomban levő betegségekkel terveket szőnék. Szeretném teljesíteni azt, amit feladatul kapok, erőm és lehetőségeim mértékében igyekszem befejezni néhány be nem fejezett, félig kész (nyelvészeti művelődéstörténeti) téma kidolgozását.
Azt hiszem, meg kellene oldanom a Státus Kiadó által kiadott két könyvem bemutatóját is. A decemberben megjelent tanulmánykötet (Pillanatképek jövőbelátáshoz) célja ugyanis térségünket érintő múltbeli és jelenkori problémákat tárgyaló, de külföldön megjelent tanulmány elérhetőségének előmozdítása volt. A múlt héten megjelent Sakkfigurák pedig egy koncepciós kirakatper megtervezését, forgatókönyvét, kivitelezését mutatja be. Tanulságai — a konkrét szereplőktől elvonatkoztatva is — egy korszak ártatlan áldozataira emlékeztethetnek.
Elek György
Kiegészítés: Bura László könyvei /1990-től/
Bura László: Hűségesen, fáradhatatlanul : Scheffler János szatmári megyés püspök életútja. (Szatmárnémeti, 1992);
Bura László: Krisztussal élve a világ felé fordulva. A Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári irgalmas Nővérek 1842–1992. Satu Mare, 1992.
Bura László: A Szatmári Református kollégium és diákjai 1610 – 1852. Kolozsvár, 1994.
Bura László: Szatmári diákok 1610–1852. Szeged, 1994.
Bura László: Hám János öröksége. Szatmárnémeti. 1999.
Bura László: Iskolavárosunk Szatmárnémeti. Csíkszereda, 1999.
Bura László: Éltetőnk, mindennapi anyanyelvünk : nyelvművelő írások. Csíkszereda, 2002.
Bura László: A második évszázad. A szatmári róm. kat. egyházmegye kislexikona. 1904–2004. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2003.
Bura László: Szatmári helynevek I. (Budapest, 2003);
Bura László: Könyvek és könyvtárak Szatmáron és Németiben a XVII. századtól a XIX. század közepéig. Státus Könyvkiadó, Csíkszereda, 2004.
Bura László: Tövisháti helynevek. (Budapest, 2004).
Bura László: A szatmári Szent János-plébánia temploma 1906–2006. Verbum, Kolozsvár, 2006.
Hám János szatmári püspök 1827–1857. Szerk. Bura László, Ilyés Csaba. Kiadja a Szatmári Római Katolikus Püspökség. Szatmárnémeti, 2007.
Bura László: Vizsgáljuk meg ezek okát! Szatmári művelődés- és egyháztörténeti tanulmányok. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2007.
Meszlényi Gyula szatmári püspök 1887–1905. Szerk. Bura László. Kiadja a Szatmári Római Katolikus Püspökség. Szatmárnémeti, 2008.
Bura László: Erdőd nyolc évszázada. Idea Stúdió, Szatmárnéme

A református oktatási intézményvezetők nyilatkozata
A Református Középiskolák XVII. Nemzetközi Konferenciáján, amelyet Léván (Szlovákia) július 8–11. között tartottak, a református tanintézmények képviselői döbbenettel szereztek tudomást a sepsiszentgyörgyi református kollégium épületei ügyében hozott visszaállamosítási bírósági határozatról.
A nyolc egyházkerületből érkezett 37 református oktatási intézmény képviselői tiltakoznak a nyilvánvalóan alaptalan és igazságtalan döntés ellen. Jogorvoslatot kérnek az illetékes román szervektől, felhíva a figyelmüket a Románia által is elfogadott nemzetközi egyezményekre és az üggyel kapcsolatos egyértelmű dokumentumokra. Jelenlévők tisztelettel fordulnak az ügyben tenni tudó magyar és nemzetközi szervezetekhez és fórumokhoz, és felhívják figyelmüket az ügyre és ennek beláthatatlan következményeire. Arra kérik őket, hogy támogassák a sepsiszentgyörgyi református kollégium ügyét, és akadályozzák meg a román állam igazságtalan visszaállamosítási kísérletét.
Léva, 2012. július 11.
Aláírók:
Szegedi Kis István Református Gimnázium (Békés), Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium (Budapest), Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium (Budapest), Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium (Csurgó), Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona, Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma, Bocskai István Református Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (Halásztelek), Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szatmáry Kollégium (Hódmezővásárhely), Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola és Gimnázium (Kaposvár), karcagi Nagykun Református Gimnázium, Kecskeméti Református Gimnázium, Református Kollégium (Kézdivásárhely), Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma, Kolozsvári Református Kollégium, Czeglédi Péter Református Gimnázium (Léva), marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum és Református Kollégium, Mezőcsáti Református Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Mezőtúr), Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon (Miskolc), Nagyberegi Református Líceum, Nagydobronyi Református Líceum, Ecsedi Báthori István Református Gimnázium és Kollégium (Nagyecsed), Bethlen Gábor Nagyenyedi Református Kollégium, Arany János Református Gimnázium, Szakképző Iskola és Diákotthon (Nagykőrös), Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium (Nagyvárad), Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolája, Péterfalvi Református Líceum, Tompa Mihály Református Gimnázium (Rimaszombat), Szatmárnémeti Református Gimnázium, Sepsiszentgyörgyi Református Kollégium, Backamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium (Székelyudvarhely), Szentendrei Református Gimnázium, Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskola és Diákotthona, Tatai Református Gimnázium, Református Kollégium Általános Iskolája és Gimnáziuma (Tiszakécske), Zilahi Református Gimnázium.

Folytatja a munkát a 170 éve alapított Szatmári Irgalmas Nővérek Társulata
Nagy törést jelentett a 40 évig tartó kommunizmus a Páli Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek Társulata számára, azonban amint lehetőségük nyílt, ismét munkához láttak – a szatmári székhelyű romániai tartomány idén egy gyermekrehabilitációs és -fejlesztő központot nyitott.
A rend – mely idén tölti alapításának 170. évét – az első magyar alapítású női szerzetesközösség. Az alapító Hám János egykori szatmári püspök volt, aki látván egyházmegyéje mind kulturális, mind szociális szempontból elhanyagolt állapotát, elhatározta, hogy egy női szerzetes-közösséget telepít le a városban.
Bécsben ismerkedett meg az irgalmas nővérekkel, akik Páli Szent Vince szabályait követve életüket a tanítás, betegápolás és szegénygondozásnak szentelték. Közülük szeretett volna Szatmárra is hozni apácákat, azonban az irgalmas nővérek inkább azt javasolták neki, hogy küldjön lányokat, akiket kiképezhetnek a szerzetesi életre és az említett feladatokra.
A Bécsben kiképzett nővérek első munkaköre a katonák lányainak nevelése, tanítása volt, de hamarosan elkezdtek dolgozni a kórházakban és a szegényházban is. Az 1842-es alapítású rend hamarosan behálózta az egész Kárpát-medencét. 1866-tól kezdődően különféle iskolatípusokat működtettek óvodától a tanítóképzőig, árvaházakat és internátusokat tartottak fenn a lányifjúság nevelésére. Céljaik: a nőnevelés, az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek gyakorlása, de nem csupán a kórházakban és intézményekben, hanem mindenütt megkeresve a szegényeket, elhagyatottakat és betegeket. Az irgalmas nővérek az Úr Jézust szolgálják minden embertestvérükben.
Trianon után három önálló tartományt létesítettek: Romániában Szatmárnémetiben, Csehszlovákiában Rozsnyón, Magyarországon pedig Esztergomban hoztak létre tartományi központot. A szatmári tartományban 200–300 nővér működött, amikor a kommunisták felszámolták a rendet. Az 1990-es újrakezdéskor közel százan tértek vissza az idős apácák közül.
„Jelenleg négyen vagyunk fiatalok, és 15-en vannak még életben az idős nővérek közül – magyarázta érdeklődésünkre Szabó Mária Rita szatmári tartományi főnöknő. – Az idősebbek egy része a kommunizmus idején visszatért családjához, de arra is volt példa, hogy ketten-hárman együtt maradtak, és közösen béreltek lakást. Mivel az általános főnöknő látta, hogy nem kapjuk vissza régi rendházunkat, 1996-ban elrendelte egy új rendház építését. Az 1998-ban elkészült ingatlan 34 férőhelyes, ott lakunk jelenleg is.”
A nővérek egy része az idősebbek gondozásával foglalkozik, de van köztük olyan, aki orvos mellett tevékenykedik asszisztensként, vagy a helyi katolikus alapítású Szent Rita Egyesületnél vesz részt a fogyatékos gyerekekkel végzett tevékenységekben. Időközben visszakapták a régi rendházat, a Zárdát, valamint további két nagy ingatlant a városközpontban – a jelenlegi Slavici-gimnázium, valamint a művészeti iskola épületét. Amint a tartományi főnöknőtől megtudtuk, az elsőért fizet ugyan bérleti díjat az önkormányzat, de a pénz nem elég ahhoz, hogy az eléggé rossz állapotban levő Zárdát rendbe hozzák belőle.
Ennek egyik szárnyában a Református Gimnázium, majd a Művészeti Gimnázium működött, két éve ide költöztették a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumot, a tavalyi tanévtől kezdődően viszont már nincs bérlője az épületrésznek. Az ingatlanban idén nyitották meg a Boldog Scheffler János Központot, melyben gyermekrehabilitációval és -fejlesztéssel foglalkoznak.
„Igyekszünk elérhető áron minőségi szolgáltatásokat kínálni, úgymint gyógytorna, gyógypedagógiai foglalkozások, logopédia, autista gyerekeknek szóló tevékenységek, és tervezzük a gyerekek idegrendszerének fejlesztését szolgáló szenzomotoros tréning, valamint a hidroterápia bevezetését is – fejtette ki Rita nővér, aki szerint a legfontosabb feladatuknak jelenleg azt tekintik, hogy „megerősítsék” ezt a központot, ami egyébként akkreditáció alatt áll. A Krónika kérdésére a rendfőnöknő elmondta: egyáltalán nem divat manapság apácaként élni, ami szerinte az általános hivatásválság következménye.
„Az emberek nem köteleződnek el valami mellett, váltogatják munkahelyeiket, de ugyanez látható a házasságok esetében is, több partnert is kipróbálnak – magyarázta a tartományi főnöknő, hozzátéve, hogy ez a fajta magatartás az emberek zömét nem teszi alkalmassá a mély elköteleződést követelő rendi életre.
Babos Krisztina, Krónika (Kolozsvár).

Kétszázan készülnek a magyar érettségire
Közel kétszáz fővel indult be az oktatás hétvégén a magyarországi Kölcsey Ferenc Gimnázium felnőttoktatási, levelezői munkarend szerint működő, Csíkszeredába kihelyezett gimnáziumi osztályaiban. A magyar állami normatív támogatással zajló, a diákok számára ingyenes oktatásba helybeli, magyar állampolgárságú, 28-30 év körüli fiatalok jelentkeztek.
Beszámoltunk korábban arról, hogy magyar állami normatív támogatással a magyar állampolgárok számára ingyenes gimnáziumi képzést indítana Csíkszeredában egy magyarországi oktatási intézmény. A SZILTOP Nonprofit Kft. által működtetett Kölcsey Ferenc Gimnázium szándéka meg is valósult, beindult az elmúlt hétvégén Csíkszeredában a levezői munkarend szerinti gimnáziumi oktatás 18 éven felüli diákok számára. Az oktatás a magyar állampolgárságú diákok számára ingyenes, a magyarországi cég magyar állami normatív finanszírozással tartja fenn magániskola-hálózatát.
Szilasi György, a SZILTOP Nonprofit Kft. ügyvezetőjének tájékoztatása szerint közel kétszáz diák jelentkezett a Csíkszeredában elindított gimnáziumi osztályaikba. A korábbi romániai középiskolákban végzett tanulmányokat elismerték, így vannak, akik a tizenkettedik osztályba iratkozhattak be, és jövőben már érettségizhetnek. A gimnázium a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskolában bérel helyiségeket, és havi egy alkalommal szombaton reggeltől estig tartanak konzultációt a diákok számára. A képzés többnyire az otthoni felkészülésre épül – mondta el az ügyvezető. Közölte, ehhez az internet segítségével juttatnak el tananyagot a diákoknak, és a szombaton lezajlott tanévnyitón több mint ezer magyar nyelvű tankönyvet is kiosztottak.
A levelező központ Vásárosnaményben van, a tanárok többsége pedig Magyarországról utazik ide a konzultációkra, de például a román nyelvet helyi tanár oktatja – közölte Szilasi György. Elmondta, az első oktatási napot is megtartották szombaton, és a tanárok visszajelzései szerint jók a diákok alapismeretei, van mire építeni. A gimnázium tananyagában a román nyelv is szerepel, fontosnak tartják, hogy a diákok ismerjék az ország nyelvét – mondta az ügyvezető. Közölte, románból érettségizniük is kell a diákoknak, de mint második nyelvből, a magyarországi érettségi szabályai szerint. Az ügyvezető még elmondta, mindent el fognak követni azért, hogy a gimnázium diákjai helyben érettségizhessenek, ne kelljen ezért Magyarországra kiutazniuk.
Szilasi György tájékoztatása szerint a Székelyföld számos településéről beiratkozott diákok átlagéletkora 28-30 év között van, mintegy fele-fel arányban nők és férfiak és vagy kettős (magyar-román) állampolgárok, vagy pedig a magyar állampolgársági eskü előtt állók. Az oktatási ajánlat a felnőtteknek szól, Szilasi György szerint nem akarnak a helyi középiskolákkal versenyezni. „Aki 18 év alatti, az járjon középiskolába, menjen oda, ahol a korosztálya van. Mi második esélyként szoktuk emlegetni az oktatásunkat, ez azoknak szól, akiknek már van munkahelyük, családjuk vagy esetleg épp munkanélküliek, és be szeretnék fejezni vagy folytatni akarják tanulmányaikat” – mondta az ügyvezető.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro

135 éve született Ady Endre
Ady Endre születésének 135. évfordulója alkalmából Szatmárban „Érmindszenti zarándoklatot" szerveztek, amelynek üzenetét Szentmártoni János a költő szülőházának udvarán így fogalmazta meg: Ady 135 éve köztünk van.
A költőóriás emlékének hűséges őrzője, a Szatmárhoz minden erejével ragaszkodó barátunk, Muzsnay Árpád publicista, tanár immár 23. alkalommal kezdeményezője, motorja ennek az eseménynek, a jól bevált program szerint:
A megemlékezés november 16-án, pénteken konferenciával kezdődött Szatmárnémetiben – ahol Ady összesen három napot töltött korteshadjáraton, tudtuk meg a beavatott nagyváradi helytörténész, Péter I. Zoltán érdekes előadásából, aminek aktualitását az adta, hogy éppen a romániai parlamenti választások kampányidőszakában vagyunk. Délután Nagykárolyban, Ady középiskolai tanulmányainak városában, újabb eszmecserével és Zorkóczy Zenóbia kovásznai színművész ragyogó Ady-verses-énekes összeállításával folytatódott. Másnap reggel pedig az ébredező Érmindszenten ökumenikus istentiszteletre gyűltek össze a megemlékezők a csöpp református templomban, végül beszédek, versek, koszorúk sora következett a szülőház udvarán felállított Ady-mellszobor tövében.
Muzsnay Árpádnak lassan negyedévszázada a november 22-e, Ady születésnapja előtti hétvége erről szól. Előtte és utána az év folyamán fáradhatatlanul szervezi a megemlékezéseket olyan személyiségekről, eseményekről, amelyek szűkebb pátriájába, Szatmárra vonzzák a Kárpát-medencei magyarságot: Páskándi, Jakabffy, Petőfi, Kölcsey, Rákóczi és mások emlékének ápolása az egész év során okot adnak arra, hogy találkozásra, eszmecserére gyűljenek össze a hűséggel megáldottak. Felvidékről több visszajáró vándor látogatja a szatmári programokat, igaz, inkább a keleti végekről: például Kolár Péter, Köteles László, Máté László gyakran vendégeskednek Muzsnay Árpádnál, viszonzásul rendre szeretettel várják őt a kassai programokon. Idén Pozsonyból Duray Miklós politikus-közíró volt a meghívott előadó, aki Nagykárolyban „A nemzetnek elkötelezett magyar jakobinus" címmel tartott előadást, majd az érmindszenti szülőháznál is köszöntötte Adyt születésnapja alkalmából.
És most időrendi sorrendben az eseményekről: Az Ady-tisztelők Szatmárnémetiben, a megyei múzeum dísztermében gyűltek először össze, a hallgatóság sorában örvendetesen sok volt a fiatal érdeklődő, akik meghallgatták Muzsnay Árpád főszervezőnek és Szőcs Péter történésznek, a Szatmár Megyei Múzeum igazgatóhelyettesének köszöntőjét, a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulójának, Galiger Barbarának szavalatát, majd az újszerű, élvezetes előadásokat: Jánosi Zoltán, nyíregyházi irodalomtörténész, Pop Felician román költő, Péter I. Zoltán nagyváradi történész, végül Pomogáts Béla irodalomtörténész gondolatait Adyról, az életét alakító társadalmi eseményekről. Délután Nagykárolyban, a felújított Károlyi kastélyban, felejthetetlen kulisszák közt töltöttek fél napot az emlékezők. A Nagykárolyi Múzeum munkatársai nem titkolt büszkeséggel mutatták be a kastélyt, amelyet néhány hónapja adtak át rendeltetésének, kulturális központ és múzeum várja az idelátogatókat, minden szinte a régi fényében ragyog. Köszöntötte a vendégeket Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere és Sróth Ödön költő, a helyi Kaffka Margit Művelődési Társaság elnöke. Németi János nagykárolyi nyugalmazott múzeumigazgató az érmindszenti Ady Endre Emlékmúzeum megalakulásáról, majd a költő születése századik évfordulójának 1977 évi megünnepléséről számolt be.
A Károlyi kastélyba a helyi közönség szép számban jött el, hogy meghallgassa az előadók fejtegetéseit Adyról, koráról, mának is szóló üzeneteiről: Duray Miklós „A nemzetnek elkötelezett magyar jakobinust", Takács Péter történész Nyíregyházáról „Ady áldott és átkozott Érmindszentjét" idézte a hallgatóság elé, Egyed Emese kolozsvári irodalomtörténész pedig Ady Párizsát varázsolta a Károlyi kastély lovagtermébe.
Az igazi varázslat ezután következett: Zorkóczy Zenóbia kovásznai színművész „Szeretném, ha szeretnének" című verses-zenés műsora, Kovács Réka zongorakíséretével. Drámai erejű összeállításban, meggyőző odaadással előadott irodalmi estben volt része a közönségnek. Másnap a zarándokok Érmindszentre – Adyfalvára, vagy ahogy a román felirat hirdeti, „Ady Endrébe" érkeztek. És bizony olyan érzése támadt az embernek, hogy az idő kereke visszafelé forog, hiába a novemberi verőfényes napsütés, a szinte elnéptelenedett kis falu szegénysége ordító. Egy család: fáradt, ráncos arcú, kortalan apa, anya, sovány serdülő fiú gyalogol éppen a faluból kifelé a végtelennek tűnő úton, az érkező autók, buszok sorával szemben. Ilyen forgalom egy évben egyszer van, de láthatóan nem érdekli őket. És amikor az autók, buszok az ünnepség végével elhagyták a falut, a kis családdal újra találkoztak, mentek hazafelé, a kezük ugyanolyan üres, mint reggel a faluból kifelé...
A helybeli lakosok közül Marius Rocával, Érkávás polgármesterével ismerkedtünk meg, akihez közigazgatásilag tartozik a néhány házból álló, inkább tanyára emlékeztető Érmindszent, örültünk magyar nyelvtudásának és annak, hogy tudja, mit jelent Ady Endre szülőfaluja a magyarságnak. Az Ady-ház gondozójának, a negyven év körüli Szilágyi Enikőnek sok volt a tennivalója, teát kínált a népes vendégseregnek, a szoborhoz pedig akkor jött, amikor átvettei Hegedűs Lóránt nyugalmazott püspök ajándékát, Ady vers-elemzéseket tartalmazó négy kötetét, amelyet egészségi állapota miatt a püspök úr nem személyesen, hanem a szatmárnémeti református lelkésszel küldött el Érmindszentre.
Ady szülői háza és mellé épített nagyobb kúria alapos felújításra szorul. Elhangzott a szatmári múzeum igazgatója szájából, hogy a nyíregyházi testvérintézménnyel közösen támogatást nyertek egy  Európai Uniós keretből, amiből modernizálják a szülői házat, a környékét, és az immár 1977-től nem frissített, elöregedett, helyenként idejétmúlt kiállítási anyagot is. A szülőfalu református templomában Balla Árpád lelkipásztor köszöntötte a gyülekezetet, igét hirdetett Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Kondé Lajos, a Szeged-Csanádi Római Katolikus Egyházmegye pasztorális helynöke. A szülőház udvarán, Ady Endre mellszobránál, amelyet 1977, a századik születésnapra emeltek, Muzsnay Árpád, Liviu Marta történész, a Szatmár Megyei Múzeum igazgatója, Pataki Csaba mérnök, a Szatmár megyei RMDSZ megbízott elnöke, valamint Marius Roca, a községközpont: Érkávás polgármestere köszöntötte az ünneplőket, majd ünnepi beszédet tartott Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Kelemen Hunor író, az RMDSZ szövetségi elnöke, Szentmártoni János költő, a Magyar Írószövetség elnöke Budapestről ás Duray Miklós közíró, politikus Pozsonyból. A beszédek közt Ady versek csendültek fel, Zorkóczy Zenóbia színművész és a környékbeli iskolák diákjainak előadásában. Debrecenből is érkezett egy autóbusznyi ünneplő, akik hozzájárultak szavalataikkal az ünnepi hangulat emeléséhez.
A távolabbról érkezők nem sokat tudhattak arról, hogy Érmindszentre a 10 órakor kezdett, RMDSZ színeiben megtartott ünnepség végével 13 órakor az ünneplők újabb népes csoportja érkezik. Választási kampány zajlik ugyanis Romániában, december 9-ére készül a magyar szavazatokra számító két párt is, az RMDSZ és a Tőkés László-féle Erdélyi Magyar Néppárt. A konfliktus abból adódott, hogy Tőkés László is jelezte, szeretne részt venni az érmindszenti megemlékezésen, amelyet az RMDSZ-t támogató Muzsnay Árpád szervez.
A kívülálló erről nem sokat tudhatott, bár nem új keletű ez a konfliktus, de most a kampányban felerősödött a visszhangja annak, hogy Tőkés Lászlót nem hívták meg előadónak. Duray Miklós Pozsonyban már hónapokkal korábban, májusban kapott felkérést Muzsnay Árpádtól, az EMKE Országos Elnöksége tagjától egy előadás megtartására a novemberi ünnepségen. A felkérést jó szívvel elfogadta, mert úgy érezte van mondanivalója. Némi fejfájást az okozott neki, hogy két nappal a szatmárnémeti program előtt elektronikus postán egy levél érkezett Tőkés László európai parlamenti irodájából, amelyben „Duray urat" magázva, fejedelmi többesben, testvéri jókívánságokkal kísérve „figyelmeztetik", nem kellene Szatmárnémetibe mennie, mert a szervezők kampányrendezvénnyé silányítják az érmindszenti évfordulót, egyeseket kizárnak, másoknak viszont a jóhiszeműségét használják fel.
A figyelmeztetés megjött, meghívó a másik, az EMNP által szervezett érmindszenti ünnepségre nem, mondja keserűen Duray Miklós, miután Szatmárnémetiben megtudta, a két párt hívei kissé teátrálisan, november 17-én, szombaton ugyanazon a napon külön-külön ünnepelnek. Duray Miklós válaszolt Tőkés László levelére, kérte hogy keressenek alkalmat a beszélgetésre, amikor nem csak pártpolitikai acsarkodásról esik szó, hiszen évek óta nem volt erre alkalom. Válasz még nem érkezett.
Muzsnay Árpád szerint bármelyik szervezetnek, csoportosulásnak joga van megemlékeznie bárkiről, s azt kérni fel szónoknak, akit éppen jónak lát. Az általa kezdeményezett és megszervezett emlékezés senkit nem gátolt abban, hogy az év bármelyik másik napján (például november 22-én, Ady születésnapján) ne emlékezhessen méltóan a költőre, és kérdezi: Mi írja elő, hogy Tőkés Lászlót minden évben szónoklatra kell felkérni? Arra nagyon ügyeltek, hogy ne hangozzon el a rendezvényünkön más pártra, kulturális szervezetre sértő megjegyzés. Igazán örömteli persze az lenne, ha november mindegyik napján csoportok sora zarándokolna Érmindszentre, s a magyar nyelvterület akár mindegyik helységében (az Ady Endre életéhez és munkásságához kötődőkben mindenképp) emlékeznének rá, ez a főszervező véleménye. A három nap során nagyon sok elismerő szó hangzik el Muzsnay Árpád címére, biztatás, hogy a szervező munkát folytassa.
Lapozva az öt évvel ezelőtti ünnepség után megjelent kiadványt, azt olvasom, hogy 2007-ben az európai parlamenti választások idején is megismétlődött ugyanez, akkor Pomogáts Béla irodalomtörténész így reagált: „Elég abból, hogy közös ügyeink mögé, amelyek a megmaradásunkat érintik, sohasem tudunk felsorakozni! Mögöttem a szobor hallgat, művei azonban mindennél hangosabban üzennek, ideje lenne odafigyelni Adyra" - figyelmeztetett 2007-ben Pomogáts Béla. Ha figyelnénk Adyra, akkor csak legyintenénk arra, hogy ünnepségek forgatókönyve, időpontja körül nem tudunk közös nevezőre jutni, hiszen a magyar nemzet érdekérvényesülésének látványos gyengülése nem ezeken az ünnepségeken múlik, ezek legfeljebb visszatükrözik a politikai hatalmi viaskodások miatt bekövetkezett súlyos megosztottságunkat, szerte az egész Kárpát-medencében. Ez morzsolja fel megtartó erőnket.
Pogány Erzsébet,
Felvidék.ma

Markó: az RMDSZ nem feküdt le az egyházaknak
„Az igaz, hogy az egyházi vagyon visszaszolgáltatásáért az RMDSZ elkötelezetten munkálkodik, de azzal nem értek egyet, hogy lefeküdtünk az egyházaknak" – jelentette ki a maszol.ro-nak Markó Attila, az RMDSZ egyházi restitúciós törvényének kidolgozója.
A háromszéki képviselőt Czika Tihamér szerdai Facebook-bejegyzésére reagáltattuk. Az RMDSZ liberális platformja, a Szabadelvű Kör volt alelnöke úgy vélekedik: a szövetség az erdélyi magyar egyházlobbi teljes kontrollja alatt van. Szerinte ilyen szempontból az RMDSZ semmivel sem jobb a román pártoknál, amelyek lefekszenek az ortodox egyháznak, „évente 365-ször, ha kell".
Czika Tihamér úgy látja: az egyházi vagyon visszaszolgáltatásának egyetlen konkrét eredménye a püspökségek átláthatatlan vagyonosodása, a magyar iskolák és egyéb közintézmények utcára kerülése, az egyházak politikát zsaroló pozíciója. „A hála majd a választásokon jön. Prostitutio in integrum" – írta Czika.
Szerinte az RMDSZ legnagyobb hosszú távú stratégiai hibája, hogy nem tette magát függetlenné az egyházaktól, kiszolgáltatottá vált nekik, s ezzel az erdélyi magyarságot is kiszolgáltatottá teszi. „Miközben Európa előre megy, szekularizálódik, mi megyünk vissza a középkorba" – fogalmaz bejegyzésében.
Markó Attila úgy véli, hogy a tulajdonjog rendezése nem lehet vita tárgya. „Az én hozzáállásom a tulajdonjog rendezése szempontjából értelmezendő. Úgy látom: az RMDSZ-nek kutyakötelessége a különböző rendszerek által elkövetett disznóságokat reparálni valamilyen formában, legyen a kárvallott magánszemély, civil szervezet vagy felekezet. Ez morális kötelességünk" – szögezte le a politikus.
Az RMDSZ-es képviselő szerint az egyház megítélése azon múlik, hogy visszaforgat-e közösségi értékként abból a vagyonból, amit visszakapott. „Vagyis lehet Czika Tihamér oldaláról szidni az egyházat amiért vagyonosodik, ha a visszaszerzett vagyonból nem áldoz a közösség érdekében" – jegyezte meg.
Markó emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ által beterjesztett törvénytervezet megnyugtatóan rendezné az egyházi ingatlanban működő állami iskolák helyzetét is. Köztudott ugyanis, hogy a felekezetek által visszaigényelt ingatlanokban sok esetben magyar világi iskola működik, s ezeket az intézményeket az egyház sok esetben megpróbálta kirekeszteni az épületből. „Így történt ez a Kölcsey Ferenc Gimnázium esetében Szatmárnémetiben, vagy a Székely Mikó Kollégium esetében Sepsiszentgyörgyön" – magyarázta a politikus.
Az RMDSZ törvénytervezete azonban arra kötelezi az egyházat, hogy hagyja legalább öt évig működni visszaszerzett épületében a világi iskolát, az öt év elteltével pedig az önkormányzatnak gondoskodnia kell az illető iskola további akadálytalan működéséről. „Az önkormányzat keressen a tanintézménynek új épületet, vagy egyezzen ki az egyházzal, találjon valamilyen megoldást. A lényeg: ne fordulhasson elő, hogy állami magyar iskola megszűnjön azért, mert nincs, ahol működjön" – szögezte le Markó Attila.
Maszol.ro,

Bukhat az erdélyiek magyar érettségije
Rendőrségi feljelentést tett az Emberi Erőforrások Minisztériuma az erdélyi fiatalokat magyarországi érettségire felkészítő Sziltop Nonprofit Kft. ellen. A Magyar Nemzet cikkezett arról, hogy a budapesti tárca szerint a társaság jogosan igényelhet normatív hozzájárulást az állami költségvetésből a magyar állampolgársággal rendelkező romániai diákok után is, a Székelyföldre kihelyezett osztály működtetéséhez azonban engedélyt kellett volna kérnie az oktatásért felelős minisztertől.
A napilap megtudta, mivel ez nem történt meg, a romániai oktatással és vizsgáztatással a cég szabálysértést követ el, amiért a tárca feljelentést tett.
Mint arról lapunkban beszámoltunk, a Sziltop tavaly jelentette be, hogy magyar állami normatív támogatással működtetne a Székelyföldön levelezői jellegű, ingyenes gimnáziumi oktatást, és készítene fel magyar állampolgársággal rendelkező erdélyi fiatalokat magyarországi érettségire. A cég az anyaország egyik legnagyobb, 160 tagiskolából álló, tizenhatezer diákot oktató magániskola-hálózatát működteti, és tizenhetedik éve folytat esti és levelező gimnáziumi felnőttoktatást. A Sziltop által fenntartott Kölcsey Ferenc Gimnázium vásárosnaményi levelező tagozata keretében tavaly szeptemberben indították be az oktatást: Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön 200 jelentkezőnek tartanak felkészítő konzultációt havonta egyszer. Mivel a cég bevallottan nem akar versenyezni a helyi középiskolákkal, oktatási ajánlata a felnőtteknek szólt, így a Székelyföld számos településéről beiratkozott fiatalok átlagéletkora 28–30 év közötti. Közülük mintegy százan rendelkeznek magyar állampolgársággal is, felkészítésükért a társaság 40 ezer forint (600 lej) normatív támogatást kap diákonként a magyar államtól havonta.
Szilasi György, a Sziltop Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója tegnap a Krónikának elmondta, nem értik, mit kifogásol erdélyi tevékenységükben a budapesti minisztérium, hiszen az illetékes magyarországi kormányhivataltól beszerezték a szükséges engedélyt, a székelyföldi diákokat a vásárosnaményi tagozatra íratták be. „Arra nem kell engedélyt kérnünk, hogy elküldjünk néhány vendégtanárt, és oktassuk az erdélyi diákokat. Semmiféle tájékoztatást nem kaptunk a minisztériumtól, mindössze azt tudjuk, hogy feljelentést tettek ellenünk Budapest V. kerületi rendőrkapitányságán” – nyilatkozta lapunknak Szilasi György. Az igazgató értetlensége annál nagyobb, hogy Erdélyben kifejtett tevékenységükhöz levélben gratulált Orbán Viktor kormányfő és Áder János köztársasági elnök, Bába Iván, a külügyminisztérium közigazgatási államtitkára pedig jóváhagyta, hogy a májusban esedékes, csaknem ötven diák részvételével tartandó érettségi vizsgát Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán szervezzék meg. Kérdésünkre, miszerint fennáll-e a veszélye, hogy a sikeresen vizsgázó erdélyi hallgatók ne kapjanak magyar érettségi oklevelet, Szilasi György úgy válaszolt, nem tudja elképzelni, miért ne kaphatnának, a társaság nem látja ennek semmi akadályát. „Szeretnénk alaposabban megismerni a minisztérium álláspontját, a feljelentés okát. Ha a tárca elgáncsolja a székelyföldi vizsgát, akkor erdélyi hallgatóink számára megrendezzük Magyarországon” – szögezte le az ügyvezető igazgató.
Különben a Sziltop Nonprofit Kft. vendégtanárai öt tantárgyból készítik fel a székelyföldi fiatalokat, és eddig összesen száz kihelyezett órát tartottak; a magyar rendszerű vizsgán románból idegen nyelvként érettségizhetnek. Szilasi Györgytől megtudtuk, bár a magyar államtól csak a magyar állampolgárságú hallgatók után kapnak támogatást, ingyenessé tették a levelezői konzultációt az egyelőre nem honosultak számára is, mivel nem akarnak különbséget tenni magyar és magyar között. Egyébként román politikusok tavaly a hazai oktatási rendszer elleni „szabotázsakciónak” nevezték a kezdeményezést, és a Sziltop tevékenységének kivizsgálására szólították a bukaresti oktatási minisztériumot. Szerintük a magyarországi oktatási intézmény olyan romániai magyar fiataloknak adna érettségi bizonyítványt, akik Romániában elbukták a vizsgát, ezért fennáll a veszélye, hogy a diákok felhagynak a tanulással a „könnyűszerrel megszerezhető” magyar oklevél láttán.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Rangos vetélkedő
Kitörő örömmel vette át a legtöbb pontszámot szerzett iskolának járó díszes kupát szombaton a Nagy Mózes Elméleti Líceum lelkes és népes csapata. A kézdivásárhelyi középiskolában egy évig őrzik a trófeát, amelyet a Magyar Tannyelvű Középiskolák VIII. Országos Tantárgyversenyén szereztek, s nevük felkerül a kupára. A vetélkedőt május 11-én, szombaton tartották a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban, ahol kilenc megye 29 középiskolájának 250 diákja mérte össze tudását hat tantárgycsoportból. A második helyen a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, a harmadikon a csíkszeredai Márton Áron Elméleti Líceum csapata végzett.
A vetélkedőt nyolc évvel ezelőtt erdélyi oktatók álmodták meg, kezdeményezték és tartják meg minden évben Marosvásárhely rangos középiskolájában. A szervezőknek sikerült hagyományt teremteni, ezt bizonyítja, hogy évről évre többen szállnak versenybe – mondta köszöntőjében a fővédnök, Markó Béla szenátor, aki szerint a vetélkedő lehetőséget teremt az erdélyi magyar szellemi hagyományok felmutatására. A helyszínen pedig a Bolyaiak példája azt igazolja, hogy akaraterővel lehet teljesítményt elérni, s a tudás birtokában a nagy igazságok is kétségbe vonhatók.
A Haller Béla tanár vezette nyitóünnepségen Szabó Csilla, az Oktatásügyi Minisztérium tanácsosa, a tanfelügyelőség, a helyhatóságok képviselői, Bálint István iskolaigazgató és Oláh-Gál Róbert egyetemi tanár, a verseny elnöke köszöntötte a résztvevőket. Az ismert Bolyai-kutató elmondta, hogy Bolyai János tevékenységében van még feltárnivaló, s az eddig elvégezett munka folytatására biztatta a fiatalokat.
Az ember akkor ember, ha összes választási lehetőségei közül a legnehezebbet választja – hangzott el az elnök biztatása a díjkiosztó ünnepségen, ahol a zsűrik képviselői értékelték a diákok teljesítményét és ismertették a legjobb helyezést elértek nevét, iskolájukat, felkészítő tanárukat. A díjkiosztást megelőzően minden részt vevő iskola diák és tanár képviselőjét a színpadra szólították, s emléklappal valamint egy kis csomaggal jutalmazták meg. A tantárgyverseny színvonalát jelzi, hogy az informatikavetélkedő nyertesei a Sapientia EMTE marosvásárhelyi műszaki karának bármely szakára felvételi nélkül beiratkozhatnak, a földrajz- és történelemvetélkedő nyerteseit pedig a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem földrajz, kulturális turizmus, történelem, régészet, levéltárosi, művészettörténelem, nemzetközi turizmus szakán veszik fel a versenyen elért eredményük alapján. A zsűrik élén neves egyetemi tanárok álltak Kolozsvárról, Marosvásárhelyről és Csíkszeredából.
A Nyárádi Erasmus Gyula növény- és állatbiológia vetélkedő eredményeit dr. Fodorpataki László, a BBTE docense értékelte, s az írásbeli feladatok megoldása mellett kiemelte az állatok viselkedését egyéni megfigyelés alapján bemutató dolgozatok színvonalát. Növény- és állatbiológiából az első helyen Bíró Enikő (tanár Fehér Katalin), a Nagy Mózes Elméleti Líceum diákja végzett. Madaras Barna bolyais diák (József Éva tanítványa) a második lett. Anatómia és élettanból Harsa I. Mihai-Iuliu (Székely Mikó Kollégium, tanár Csia Emese Kinga) kapta az első díjat. Nagy Zsuzsanna a Bolyaiból (József Éva diákja) a harmadik lett.
Nagy műgonddal, szépen kidolgozott tételeket bírált el a Teleki Sámuel országos középiskolai földrajzverseny zsűrije – számolt be dr. Nagy Egon, a BBTE docense. Általános természetföldrajzból Gábor Ibolya (Márton Áron EL – tanár Gidó Mária) írta a legjobb dolgozatot, humánföldrajzból Kerekes Anna Hajnalka (Kölcsey Ferenc Főgimnázium – tanár Tar István).
A Kalkulusz országos informatikai tantárgyverseny programozói vetélkedőjét elemezve dr. Antal Margit, a Sapientia EMTE adjunktusa örömmel mondta, hogy a programozói szakon megkétszereződött a résztvevők száma. A legjobb eredményt Vass Péter (Nagykárolyi EL – Muszka Ágnes tanítványa) érte el. Az alkalmazói vetélkedőt Székely István (Salamon Ernő EL – tanár Csiki Zoltán) nyerte.
A Societas Humana társadalomtudományok versenyének mérlegét Láday Zoltán tanár foglalta össze. Az Üzleti tervek verseny élére a legjobb vállalkozói tervvel a Székely Mikó Kollégium két diákja, Krecht Rudolf és Szigeti Botond került (tanáruk Szabó Anna). Barabási Róbert Csaba és Szabó Tamás, a marosvásárhelyi Elektromaros Iskolaközpont tanulói (tanár Dósa Zsolt) dicséretet kaptak. A társadalomtudományokból írt szakdolgozatok egyharmada kiváló minőségű volt – számolt be dr. Kósa István, a Sapientia EMTE csíkszeredai karának dékánhelyettese, majd ismertette az első helyezettek nevét. Az élen Mihály Imola, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum diákja (Erdei Ildikó tanítványa) végzett.
A Historia Nostra történelmi vetélkedő témája a magyarság (1699–1848 közötti) történelme volt. A díjazottak nevét dr. Rüsz Fogarasi Ildikó, a BBTE Történelem-Filozófia Karának dékánhelyettese jelentette be. A legjobb dolgozatot Dósa Helga, a marosvásárhelyi Református Kollégium tanulója írta (tanár Benedek Zsolt). A bolyais Nemes Szilárd (tanár Hajdú Zoltán) dicséretet kapott.
A Fabinyi Rudolf kémiavetélkedő mérlegéről dr. Donáth Nagy Gabriella, a MOGYE Gyógyszerészeti Karának adjunktusa számolt be, s az első helyezetteknek Zayzon Zsuzsanna, a Richter Gedeon Gyógyszergyár ajándékát is átadta. Általános és szervetlen kémiából Csomós Attila (Nagy Mózes EL, tanár Rozsnyai Árpád), szerves kémiából Léva Norbert (Nagy Mózes EL – Rozsnyai Árpád) vitte el az első díjat.
Nagyszerű vetélkedő volt, zárta az értékelések sorát a rendezvényt támogató oktatási minisztérium tanácsosa, Szabó Csilla, aki jövőre meglepetést helyezett kilátásba.
Befejezésként soroljuk fel, hogy kik működtek közre a Magyar Tannyelvű Középiskolák VIII. Országos Tantárgyversenyének szervezésében: dr. Bálint István igazgató, Horváth Gabriella igazgatóhelyettes, József Éva biológia-, Molnár Zoltán földrajz-, Fejér Magdolna informatika-, Láday Zoltán társadalomtudomány-, dr. Borsos Szabolcs filozófia-, Hajdú Zoltán történelem- és Patek Enikő kémiatanár. A rendezvényt a szaktárca mellett a polgármesteri hivatal, a Sapientia EMTE Környezettudományi Tanszéke, a BBTE és a Richter Gedeon Románia támogatta.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Felvételi: az erdélyi magyar középiskolák toplistája
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Erdély legkeresettebb magyar tannyelvű középiskolája a kilencedik osztályba történő felvételi eredményei szerint. A felvételi idén is úgy zajlott, hogy a középiskolai helyeket számítógéppel osztották el a nyolcadikosok között a képességvizsgán kapott osztályzataik, tanulmányi átlaguk és a beiratkozási íven bejelölt opcióik alapján.
Az admitere.edu.ro honlapon hétfőn este tették közzé a számítógépes elosztás eredményeit. Ezek szerint 9,45 volt az utolsó média, amellyel be lehetett kerülni a nagy múltú háromszéki iskola matematika-informatika osztályába. Kilencesen felüli volt a bejutási jegy a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumba és a csíkszeredai Márton Áron Elméleti Líceumba is.
Az alábbiak közöljük a nagyobb arányban magyarok lakta megyék legkeresettebb magyar tannyelvű középiskolai osztályainak listáját az utolsó bejutási média alapján:
Bihar – Ady Endre Elméleti Líceum (természettudományok) – 8,96
Szatmár – Nagykárolyi Elméleti Líceum (természettudományok) – 8,75
Szilágy – Zilahi Silvania Főgimnázium (természettudományok) – 8,93
Kolozs – Kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum (matematika-informatika) – 8,98
Maros – Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum (természettudományok) – 9,19
Hargita – Csíkszeredai Márton Áron Elméleti Líceum (természettudományok) – 9,07
Kovászna – Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (matematika-Informatika) – 9,45
Az összesen 145 896 nyolcadikos diák 99,65 százaléka került be kilencedik osztályba a számítógépes elosztás révén; 51,48 százalékuk elméleti, 48,52 százalékuk műszaki képzést biztosító osztályban folytatja tanulmányait. Idén összesen 827 nyolcadikos végezett tízes általánossal, beleértve a képességvizsga osztályzatát is. Az ország legelitebb középiskolája a bukaresti Sf. Sava Főgimnázium, ahol 9,77 volt az utolsó bejutási média.
A számítógépes elosztás eredményei alapján összeállítottuk az erdélyi középiskolák magyar tannyelvű osztályainak megyénkénti toplistáját is.
Bihar megye
Nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum (természettudományok) – 8,96
Nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnázium (filológia) – 7,74
Nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnázium (informatika) – 7,58
Szatmár megye
Nagykárolyi Elméleti Líceum (természettudományok) – 8,75
Nagykárolyi Elméleti Líceum (matematika-informatika) – 8,48
Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium (természettudományok) – 8,36
Szilágy megye
Zilahi Silvania Főgimnázium (természettudományok) – 8,93
Zilahi Silvania Főgimnázium (matematika-informatika) – 8,92
Szilágycsehi G. P. de Băsești Szakközépiskola (matematika-informatika) – 8,50
Kolozs megye
Kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum (matematika-informatika) – 8,98
Kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium (matematika-informatika) – 8,83
Kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum (természettudományok) – 8,46
Maros megye
Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum (természettudományok) – 9,19
Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum (társadalomtudományok) – 8,71
Marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium (természettudományok) – 8,68
Hargita megye
Csíkszeredai Márton Áron Elméleti Líceum (természettudományok) – 9,07
Székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium (természettudományok) – 9,05
Székelyudvarhelyi Tamási Áron Elméleti Líceum (természettudományok) – 8,99
Kovászna megye
Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (matematika-informatika) – 9,45
Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (természettudományok) – 9,07
Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (természettudományok) – 8,90
Maszol.ro

Bábszínházi vetélkedőt rendeztek Szatmárnémetiben
Az idei színházi évadban ünnepli fennállásának tízedik évfordulóját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Brighella Bábtagozata, amelynek tiszteletére 2013. október 25. és 27. között programsorozatot szerveznek. Az ünnepség előkészítéseképpen BábSzóTér címmel vetélkedőt szerveztek óvodás és kisiskolás csoportok számára. „Első alkalommal rendeztünk bábos vetélkedőt, amellyel a bábozás népszerűsítése a célunk a Szatmár megyei óvodás és kisiskolás gyermekek és nevelőik körében” – részletezte Bandura Emese, a bábtagozat megbízott vezetője. -
A vetélkedő valamennyi résztvevője értékes könyvjutalomban részesült a Communitas Alapítvány és az RMDSZ jóvoltából, illetve apró meglepetéseket és a 10 éves ünnepség vendégelőadásaira szóló meghívókat vihetett haza.
Az első alkalommal megrendezett BábSzóTér vetélkedőn a következő díjakat osztotta ki a háromtagú zsűri (Tamás Ágnes művészeti titkár, Doloczky Márta pedagógus és Bandura Tibor bbászínész):
Legszebb díszlet
Kölcsey Ferenc Napköziotthon és Óvoda, Szatmárnémeti
Felkészítő: Makranczi Erika, Orosz Júlia
Bábelőadás címe: Az aranyeke, népmese
Bábfajta: fakanál
Szereplők: Bozsó Bíborka, Dénes Máté, Krüzselyi Bálint, Riedl Kovács Csenge
Legszebb előadásmód
Dr. Vasile Lucaciu Iskola, Szatmárnémeti
Felkészítő: Zab Tímea
Bábelőadás címe: Hurrá, megjött a kiselefánt étvágya!
Bábfajta: csuhébáb
Szereplők: Ács Patrick, Kozsán Tiffany, Angyal Viktória, Pavlitska-Engi Daiana
Legjobb ötlet (rendezés)
Református Gimnázium, előkészítő osztály, Szatmárnémeti
Felkészítő: Pándi Beáta
Bábelőadás címe: Jékely Zoltán: A három pillangó
Bábfajta: fakanál, pantomim
Szereplők: Gödri Ágnes, Máthé Rebeka, Valkai Andrea, Kis Bálint
Kreatív látvány
1-es számú Óvoda, Nagykároly
Felkészítő: Márkus Katalin
Bábelőadás címe: A három kismalac és a farkas
Bábfajta: fakanál
Szereplők: Bohonyi Maya, Dávid Fruzsina, Márkus Csongor, Krizbai Kincső, Soimos Hanna, Szécsi Anasztázia
Legjobb bábelőadás
Hám János Óvoda, Szatmárnémeti
Felkészítő: Hársfalvi Veronika
Bábelőadás címe: A kéményseprő és a pékinas
Bábfajta: fakanál
Szereplők: Cala Zselyke, Erdei Jázmin
A legjobb bábos csapat
Református Kinizsi Óvoda Szatmárnémeti
Felkészítő: Csáki Hajnalka
Bábelőadás címe: Nagyapó retke
Bábfajta: kézbáb
Szereplők: Szegedy Mátyás, Gábor Abigél, Galambos Dóra, Király Fruzsina, Képes Boglárka, Csató Barbara
Maszol.ro

A kolozsvári Szabó Brigitta nyerte a szatmári versmondó versenyt
A vártnál és a szokásosnál kisebb közönsége volt a Szatmárnémetiben 21. alkalommal megrendezett Gellért Sándor kárpát-medencei szavalóversenynek.
A mintegy ötven résztvevőből - néhányan a Vajdaságból és Szlovéniából is érkeztek - 21-en jutottak be a vasárnapi döntőbe, ami arra is alkalmat adott, hogy felvételről eredetiben lehetett hallani mint szavalta a mikolai magányban élő, s a Don-kanyart is megjárt költő saját verseit.
Akárcsak két éve, a vetélkedőt most is egy kolozsvári lány, Szabó Brigitta nyerte, aki már az elődöntőn is maximális pontot kapott a zsűri tagjaitól. Az értékelésnél joggal mondták róla: olyan jól szaval bármilyen verset, hogy az ember azt hihetné már elrontani se tudja!
A jelenlevők színvonalasnak mondták a versenyt, néhányan azobnan azt is hozzáfűzték, hogy nem érte el a korábbi évek szintjét. Ezt egyebek között Nagy Gyula, a Kölcsey Főgimnázium magyar irodalom tanára is megerősítette, aki maga is három diákot hozott a versenyre.
A versenyt a Szent-Györgyi Albert táraság szervezte, aki az Árpád Egyesületet és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot is bevonta a szervezésbe.
maszol.ro

Németh Géza-emlékdíj népdalokért
A székelykeresztúri Simó Margit zenetanárnőt és tanítványát, Orbán Emőkét jutalmazták Németh Géza-emlékdíjjal vasárnap a csíkszeredai református templomban elismerésül, hogy kiemelkedő tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra megőrzéséhez és megmaradásához.
„Legyen áldás Simó Margit hangján, mikor énekel és mikor énekelni tanít” – ezekkel a szavakkal zárta laudációját Márton Magda, nyugalmazott székelykeresztúri pedagógus, miután ismertette volt kollégája életpályáját. Mint mondta, Simó Margit alapította a székelykeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola Gyermeklánc kórusát, amely 22 év után is aktív, és számos fellépést, előadást tudhatnak maguk mögött itthon és külföldön egyaránt. Méltatásában ugyanakkor szó esett arról a sok díjról is, amelyekben a közösségéért tevékenykedő zenetanárnő részesült, többek között Pro Urbe-díjjal és a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki munkásságát.
A tanítványt is díjazták
Simó Margit közös népdaléneklésre szólította fel a díjátadó ünnepség résztvevőit, akikkel így közösen énekelte el az Aki egymást tiszta szívből szereti című népdalt. Ezt követően a zenetanárnő az általa Németh Géza-emlékdíjra javasolt tanítványának, Orbán Emőkének munkásságát méltatta. „Nem elégedik meg azzal, ami adva van, ami épp csak arra elég, hogy létezzen, hanem mindig is arra törekedett, törekszik, hogy életminőséget biztosítson úgy a körülötte lévő kisebb, mint nagyobb közössége számára” – így jellemezte volt tanárnője Orbán Emőkét, akiről elmondta, hogy jelenleg angol szakos tanárnőként tanít a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. Orbán Emőke az ünnepségen nem tudott részt venni, így helyette édesanyja, Fülöp Helén vette át az elismerést.
Tizennégy éve alapították az emlékdíjat
„Simó Margit a tizennegyedik pedagógus azok sorából, akik Németh Géza-emlékdíjat kaptak eddig, és ugyanennyi tanítvány is díjat kapott az évek során. A díjazottak között szerepelt néptánc oktató, néprajzos, több könyv szerzője, kórusvezető és még sokan mások” – sorolta a díjazottak listáját Csikós Klára, a Németh Géza Egyesület elnöke. Többek között csíkszeredai, brassói, székelyudvarhelyi, csíkmadarasi, korondi, gyergyóalfalui és gyímesközéploki pedagógusok részesültek Németh Géza-emlékdíjban. Ezt az elismerést a magyar millennium évében alapították, azzal a céllal, hogy a magyar kultúra megőrzéséért tevékenykedő pedagógusok munkáját kitüntessék. Azóta minden évben a Magyar Kultúra Napjához legközelebb eső vasárnap megszervezik a díjátadó ünnepséget a csíkszeredai református templomban, az istentiszteletet követően. Az emlékdíjjal járó festményt Xantus Géza csíkszeredai képzőművész, kisebb ajándékokat Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, valamint a pénzjutalmat Sógor Csaba EP-képviselő ajánlotta fel.
A magyar kultúra összetart
A Magyar Kultúra Napját január 22-én ünnepeljük, hiszen 1823-ban ezen a napon született meg a Himnusz Kölcsey Ferenc tollából. Sógor Csaba felszólalásában elmondta, nem véletlen, hogy ezen a napon a nemzet napszámosairól, a pedagógusokról emlékezünk meg, „rájuk próbáljuk terelni figyelmünket, hálánkat, szeretetünket” – fogalmazott. Ünnepi beszédében a Magyar Kultúra Napjáról beszélt Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja is. „Ez a nap egyaránt szól a múlt örökségről, a jelen kincseiről, a jövőbeli nemzedékekért, gyermekekért vállalt felelősségről” – emelte ki a főkonzul. Felszólalásban ugyanakkor még elmondta, hogy már három éve folyamatos és töretlen az az érdeklődés, ami a honosítást övezi. „Nekünk azt kell követnünk, ami összeköt bennünket. Több mint száz év után a külhoni magyar állampolgárok először vehetnek rész magyarországi választásokon és ez ünnep az egész magyarság számára” – hangsúlyozta Zsigmond Barna Pál. Mint mondta, fontos, hogy a kultúránkra, hagyományainkra büszke nemzet maradjunk.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro,

Botrány tört ki a szatmárnémeti Kölcsey Főgimnáziumban a magyar zászló miatt
A Szatmár megyei tanfelügyelőség „véleményszabadságot veszélyeztető" és „etnikumközi feszültségeket gerjesztő" megnyilvánulását bírálta a bukaresti Active Watch szervezet.
A szólásszabadságért küzdő civil csoport a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban múlt pénteken történt incidenssel kapcsolatban fejtette ki álláspontját. Korábban a Gazeta de Nord-Vest Szatmár megyei napilap számolt be arról, hogy a román fejedelemségek egyesülésének évfordulóján tartott szatmárnémeti koszorúzást magyar diákok egy csoportja megzavarta. A lap szerint a diákok a megkoszorúzott szobor szomszédságában álló gimnázium ablakában hangoskodtak a román himnusz alatt, és színes papírlapokból rögtönzött piros-fehér-zöld zászlót tűztek rövid időre az ablakba.
A helyi román lap az iskola igazgatóságát és a Szatmár Megyei Tanfelügyelőséget is megkérdezte. Pataki Enikő, az iskola igazgatója elmondta, azonosították a megnyilvánulás kezdeményezőjét, aki megbánta a tettét. Claudiu Mondici megyei főtanfelügyelő-helyettes közölte, azonnal felvették a kapcsolatot az iskola vezetőségével, amelyik vizsgáló bizottságot állított fel.
A tisztségviselő „sajnálatosnak, és rendkívül veszélyesnek" minősítette a történteket. Az Active Watch weboldalán emlékeztetett arra, hogy tavaly március 15-én – amikor egy kovásznai iskolában egy román lány tűzött román nemzeti színű szalagot a hajába a magyar nemzeti ünnepen – gyökeresen más volt a reakció. Akkor az Országos Diszkriminációellenes Tanács azért rótt ki 400 lejes (26500 forint) bírságot az osztályfőnökre, mert az „hatalmával visszaélve" eltávolította a hajpántot. Az Active Watch úgy véli, a nem román zászló kitűzése a szabad véleménynyilvánítás kategóriájába tartozik, még akkor is, ha ezt egyesek sértőnek érzik. „A szabad véleménynyilvánítást veszélyezteti, ha ehhez a bűnösség fogalmát társítják" – hangsúlyozta a civil szervezet, amely szerint a tanfelügyelőség reakciója túlméretezett volt, és feszültséget gerjesztett. Pataki Enikő, a gimnázium igazgatója az MTI-nek pénteken elmondta, az iskola fegyelmi bizottsága a szülők jelenlétében meghallgatta a tanulókat, és diákcsínynek minősítette az ügyet. A kezdeményezőt az intézmény belső szabályzatának megszegése miatt megrovásban részesítették. „Azt is elmondtuk a diákoknak, hogy otromba dolognak tartjuk mások ünneplésének a megzavarását" – nyilatkozta az igazgatónő. MTI
Erdély.ma,

Érettségi nélkül az egyetemen
Az érettségi vizsgán megbukott diákok is jelentkezhetnek az egyetemi kollégiumokba a kormány által kiadott, az oktatási törvény módosítására vonatkozó rendelet alapján – számolt be a Digi 24 hírtelevízió.
Az „érettségi nélküli egyetemi hallgató” névre keresztelt projektet három éve már Ecaterina Andronescu akkori oktatási miniszter is kezdeményezte, Victor Ponta miniszterelnök azonban hevesen bírálta az elképzelést, amely szerinte „nem jelent megoldást a felmerült problémára”, így azt végül a parlament elutasította.
A kormányfő ehhez képest üdvözölte a most elfogadott sürgősségi rendeletet, amely szerint azok a diákok, akiknek nem sikerült átmenő jegyet szerezniük az érettségi vizsgán, egyéves felkészítő programon vehetnek részt a felsőoktatási intézmények kollégiumaiban, a képzést az állam finanszírozza.
„Az oktatási rendszer nem dzsungel”
„A romániai oktatási rendszer nem egy dzsungel, ahol csak az erősek érvényesülnek, illetve élnek túl. Az oktatási törvény módosítására vonatkozó megvalósítások valóban jók és hatékonyak” – fogalmazott Ponta a múlt heti kormányülésen.
A miniszterelnök meglátását és a módosító rendeletet hevesen bírálta Traian Băsescu államfő. „Tisztában vagyok vele, hogy Victor Ponta nem tiszteli a végzettséget, hiszen doktori disszertációját plágiumnak minősítették, de a tapasztalatait nem kellene országos szinten népszerűsítenie” – fogalmazott az államfő.
Ecaterina Andronescu egyébként 2011-ben annak nyomán kezdeményezte a törvénymódosítást, hogy az érettségi eredmények a megelőző húsz év mélypontját jelentették: a végzősöknek alig 45 százaléka szerzett oklevelet.
Az oktatási minisztériumba még nem érkezett arra vonatkozó konzultációs megkeresés, hogy a fiatalok érettségi nélkül is beiratkozhassanak egyetemre – tájékoztatta lapunkat Király András. A tanügyi államtitkár kifejtette: a sürgősségi kormányrendelet értelmében az idei érettségin megbukott diákok nem egyetemre, hanem valamely felsőoktatási intézmény kollégiumába iratkozhatnak be, ahol felkészítik őket a tizenkettedikes záróvizsgára.
„Egyetemre az iratkozik, aki érettségizett, mint ahogy kilencedik osztályba is az jelentkezhet, aki elvégezte a nyolc osztályt, és letette képességfelmérő vizsgát” – fogalmazott az államtitkár. Király emlékeztetett: 2011 előtt – vagyis az új tanügyi törvény hatályba lépését megelőzően – a magánegyetemekre érettségi oklevél nélkül is felvételizhettek, mert az intézmények arra számítottak, hogy a diákok egy év múlva megszerzik az oklevelet, de ezt a lehetőséget a jelenleg érvényben levő jogszabály eltörölte.
„A minőség rovására megy a kezdeményezés”
A kezdeményezést kifogásolja Soós Anna, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese. Mint lapunknak kifejtette: több szempontból is ellenzik, hogy az egyetemek érettségi felkészítőt, vagy posztliceális képzéseket szervezzenek, mint ahogy azzal sem értenek egyet, hogy a szaktárca tavasszal harmadik érettségi vizsgaszessziót bonyolítson le. „Meg kell őrizni az érettségi komolyságát. Ezek a módosítások az oktatás minőségének rovására mennek” – vélekedett a rektorhelyettes.
Ezzel szemben János Szabolcs, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektora a Krónikának úgy nyilatkozott: eddig nem foglalkoztak azzal a lehetőséggel, hogy felkészítőket tartsanak középiskolát végzett diákoknak, de a tanügyi törvényt módosító kormányrendeletet mindenképpen figyelembe veszik. Elmondása szerint, ha igény mutatkozik rá, a Nagyváradi Állami Egyetemhez hasonlóan ők is szerveznek érettségi előkészítőt azok számára, akiknek még nem sikerült oklevelet szerezniük, de ez kimondottan az iskolai felmérőre vonatkozna.
A Nagyváradi Állami Egyetem szenátusa már holnap dönt a felkészítő központ működtetéséről, néhány napon belül pedig már a felvételit is meghirdetik a diákok számára. „Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen minden tantárgyból indíthatunk képzést” – magyarázta Constantin Bungău rektor. Mint hangsúlyozta: az egy éves felkészítő ingyenes lesz a diákok számára, hiszen a projektet a szaktárca finanszírozza.
Elfogadják külföldön az érettségi oklevél helyett kiadott igazolást
A külföldi felsőoktatási intézmények is elfogadják azt az igazolást, amit érettségi oklevél helyett kapnak az idei vizsgán sikeresen szereplő végzős diákok – biztosította a leendő felvételizőket Remus Pricopie tanügyminiszter.
A tárcavezető a Digi 24 hírtelevízió egyik műsorában beszélt arról, hogy az igazolások kibocsátását ezen a héten kezdik, a dokumentumok pedig egy éven keresztül lesznek érvényesek – állítása szerint ez idő alatt az érettségi diplomák nyomtatása körüli kérdéseket is tisztázzák.
Hasonlóan vélekedett Király András oktatási államtitkár, aki lapunknak elmondta: a minisztériumhoz nagyon sok panasz érkezett, amiért a diákok nem kapnak érettségi oklevelet, ezért nem tudnak beiratkozni a külföldi egyetemekre. „A szaktárcától mindegyik idén vizsgázott diák egyforma igazolást kap, amit a nemzetközi egyezmények alapján a külföldi felsőoktatási intézményeknek is el kell fogadniuk” – hívta fel a figyelmet az RMDSZ-es államtitkár.
Mint kifejtette: az oklevelek kiállítását a közbeszerzési folyamat késése akadályozza, ez néhány hónapig biztosan elhúzódik, ezért kapnak a leérettségizett fiatalok a tanfelügyelőségek pecsétjével ellátott igazolást.
Az államtitkár állítását egy szatmárnémeti édesapa is megerősítette, aki a Krónikának elmondta: lánya – a Kölcsey Ferenc Főgimnázium végzőse – a nagy-britanniai University of Birmingham fizika szakára nyert felvételt, így levélben értesítették az egyetemet arról, hogy egyelőre csak igazolást tudnak benyújtani, és azt a választ kapták, hogy ideiglenesen elfogadják ezt a dokumentumot.
Danku Pál hozzátette: segítségükre volt az is, hogy a román oktatási tárca honlapján elérhetőek voltak az érettségi eredmények, így az angliai intézmény hivatalos helyen is tájékozódhatott. A Szatmár megyei végzősök közül egyébként sokan jelentkeztek magyarországi egyetemekre, a diákok pedig az online felvételi rendszerbe legkésőbb július tizedikéig tölthették fel a dokumentumokat. Az egyik érintett diák lapunknak elmondta: úgy tudja, hogy a külföldön érettségizettek legkésőbb szerdán, e-mailben pótolhatják az iratcsomót, így reménykedik abban, hogy nem lesznek gondjai az évkezdéssel.
Mint ismeretes, a szaktárca azért kénytelen igazolásokat adni az érettségi oklevelek helyett, mivel az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vizsgálatot indított a Romdidac nevű – korábban állami tulajdonban lévő, de néhány éve privatizált – cég ellen, amely a rendszerváltás óta az egyetlen olyan vállalat, amely állami megbízást kap a diplomák kinyomtatására.
A DNA felszólítására a minisztérium felbontotta a Romdiackal kötött megállapodást, az új megbízatásra vonatkozó közbeszerzési eljárásnak azonban még nem jutottak a végére. Remus Pricopie a Digi 24-nek úgy nyilatkozott: a kormány várhatóan két héten belül eldönti, hogy kinek adják át a nyomtatás jogát, a kiválasztott vállalat azonban minden bizonnyal az állami nyomda lesz.
Krónika (Kolozsvár)

Beiratkozás posztliceális képzésre
A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium a 2014-2015-es tanévben egy egészségügyi ápolókat képző posztliceális osztályt és egy gyógyszerész asszisztensképző posztliceális osztályt indít.
Államilag támogatott képzés (7 hely) – egészségügyi ápolókat AMG Államilag támogatott képzés (12 hely) – gyógyszerész asszisztensképző AF
A képzés magyar nyelvű és az Oktatási Minisztérium által engedélyezett, az egyetlen ilyen jellegű, magyar nyelvű államilag támogatott képzés a Partiumban. A képzésre egyaránt jelentkezhetnek érettségivel rendelkező, illetve tizenkét osztályt végzett, de érettségi diplomával nem rendelkező diákok. A felvételi jegy 50 % a felvételi írásbeli teszt eredménye, 50 % az érettségi átlaga – azon diákok esetében, akik nem rendelkeznek érettségivel, ezt 4-es jegynek számítjuk, tehát pl. teszt eredménye 10+4/2=7 felvételi jegy. A felvételi teszt egy 30 kérdést tartalmazó dolgozat, egyenként 4 válaszlehetőséggel, kérdésenként egy helyes válasszal, a meghirdetett tematika szerint. Az egészségügyi ápoló szakra jelentkezők számára biológiából, a gyógyszerész aszisztens szakra jelentkezők számára biológiából és kémiából kell felvételizni. Vidékről vagy más megyéből jelentkező diákjaink számára igény szerint bentlakási elhelyezést is biztosítunk. A képzés magas színvonalát oktatóink, a város neves magyar orvosai és ápolói biztosítják. Beiratkozni szeptember 1.-5. között munkanapokon 9-14 óra között az iskola titkárságán lehet.
erdon.ro

Szatmár 20 – egy eltűnt város nyomában
Marosvásárhelyről utazom érettségi találkozóra Szatmárnémetibe. Nem csak az egykori iskolám emlékeit keresem a határ menti városban. A rendszerváltás „maturandusaiként” tanúi voltunk annak, mit ígért ez a hármas-határ menti vidék, eljött az ideje a számvetésnek. Parászka Boróka írása.
„Több esélyt is kaptunk, egyikkel sem éltünk” – Szatmárnémeti főterén hangzik el ez a mondat, ahova 19 év után térek vissza – húsz éves érettségi találkozóra. Az egykori Kölcsey sarkán várom az egykori osztálytársaimat, elsőként érkezem a régi helyre, az utánam jövőket inkább a mozgásukról, a lépteikről ismerem meg, mint a vonásaikról. Mintha a saját szüleink jöttek volna el a megbeszélt találkára, tévedésből. Az is lehet, hogy valamilyen tehetségtelen színházi maszkmester űzne rossz tréfát velünk. Sötét karikák, mély ráncok, húsz fárasztó, gondokkal terhes év az arcokon. – Mi lett veletek? – kérdezném, az első percek zavara után. Többen ismételgetik a jól nevelt „semmit sem változtál” mondatot, akiknek erre nem futja, azok inkább tapintatos hallgatással méregetik a többieket. Végül én sem szembesítem az osztályt azzal, milyen messzire sodródtunk önmagunktól. Megbecsülöm azt, hogy sokan jelen vannak. Kivéve azokat, akik meghaltak, vagy nyomtalanul eltűntek a külföldi munkavállalás ködében, a belföldi családi és egzisztenciális drámákban, vagy egyszerűen csak hátat fordítottak a múltnak, és eszük ágban sincs találkozókra járni.
Ez a város nem az a város
Az idő nyomai követhetőek, a tér, a város viszont eltűnt körülöttünk. Feldolgozhatatlan, amivel Szatmárnémetiben húsz év után szembesülünk. A rendszerváltás maturandusaiként, a forradalom utáni első évfolyam voltunk, velünk indult az új oktatási intézményalapítási láz, a magyar iskolarendszer újjáépítése. A hármas határ mentén éltünk, és 1990-ben úgy tűnt, Szatmárnémeti az ígéret földje, ha valahol, hát itt aztán közelednek majd az országok, kibomlanak a lehetőségek, visszatérnek a hajdani dicsőségek. Ma nyoma sincs mindennek. A magyar szecesszió megbecsült épületei mállanak, a belváros omlik. Mintha háborús vidékre érne az ember, amelyet súlyos bombatalálat ért. Az osztálytársak „magánöregedésének” drámája mögül a közhalál tragédiája bontakozik ki. Valami visszahozhatatlanul most tűnik el ebből a városból. Valami olyasmi, aminek nyomait középiskolásként még láthattuk, vagy sejthettük. A 19. század végi, 20. század eleji magyar polgárosodás vágyai, terei, ígéretei még kiolvashatóak voltak akkor a belváros üzletházaiból, bérházaiból. Azt ugyan senki sem mesélte el, tanította meg a rendszerváltás éveiben, hogy a „zsidó korzót” belakó zsidók kik voltak, miből, miért és kiknek építették fel üzleteiket.
Bvételeikből hogyan épült, fejlődött valaha a város. De még járhattunk az egykori üzlethelységekben. A rendszerváltás előtt az „átkos” hiánygazdaságával szembesülhettünk ezekben, 1990 után pedig a zsigeri, kispályás posztszocializmus-prekapitalizmus torzóival. Azt sem tudtuk, hogy kik lehettek azok, akik az Északi Színház szerény, a város méretéhez szabott léptékű, biztos ízlésű nézőterét, páholyait, színpadát felépíttették. De megérthettük azt itt, hogy a kultúra a város szíve, agya, hogy színházba járni kell, és jó. Éreztük, hogy mennyire fontos a méretarányosság, a lépték, az ízlés. Nevelt a város, amelynek építői, kitalálói rég eltűntek. 18 ezer zsidót a szatmári gettóból hajtottak haláltáborokba. (Sorsukról keveset tudhattunk, nem volt tananyag, mesélni alig mesélt valaki). A svábok Németországba, a szatmári magyarok közül sokan Magyarországra költöztek.
Ámodók és gyanakvók
Húsz évvel ezelőtt a magyar nyelvű közoktatás azzal a lendülettel indult újra, hogy a város közössége visszaveszi, amit a korábbi évtizedekben elvesztett. 1989 őszén, nyolcadikos diákként úgy tudtuk, csak az Eminescu líceumban lesz magyar nyelvű elméleti oktatás, aki nem képes maximális teljesítményre, az nem is álmodhat arról, hogy ott tovább tanulhat. 1990 első hónapjaiban rengetegen dolgoztak fegyelmezett csapatmunkában azon, hogy a „magyar lici” – ahogy a városi szleng nevezte – újraindulhasson. Sikerrel jártak, a tanévet már a bőség zavarában zártuk: reál és humán tagozat is indult, sok-sok osztály várta a jelentkezőket. Volt némi vita arról, hogy az új intézmény hol működjön. Reménytelennek tűnt, hogy az egykori katolikus gimnázium impozáns épületét kapja akkor a magyar közoktatás. Megegyezés született arról, hogy a kisebb, szerényebb egykori református iskola lesz a régi-új magyar oktatási központ. Így indult el megint a Kölcsey líceum, ahol 1990 szeptemberében Lovas János tanár úr elmagyarázta nekünk, micsoda történelmi vidék ez a Szamoshát, a Károli Biblia-fordítások bölcsője, ahol az irodalmi magyar nyelv érlelődött. Akkor még álmában sem gondolta senki, hogy a Kölcseyt húsz év múlva nem találjuk a helyén. A költő szobra ugyan még ott áll a Láncos-templom előtt (rajta a felirat közben megkopott), a közoktatást biztosító iskolát azonban több éves magyar-magyar vita után elköltöztették. Ma újra a katolikus egyház egyik épületében működik. Nem a katolikus gimnázium egykori, általunk már Eminescu líceumként ismert épületében, hanem a jezsuita konviktus ingatlanában. Ott, ahol a „mi időnkben” az Unió szakközépiskola működött, és amellyel 1990 tavaszán ijesztgettek a tanáraink. Ha nem tanulunk elég jól, oda kerülünk, a bukottak közé. (Ennyit a szakoktatás korabeli megbecsüléséről.) Az egykori Kölcsey helyét mára a Református Gimnázium vette át. Hogy hogyan zajlott a két iskola szétválasztása, az ingatlanok elosztása körüli vita, az hozzánk, a városból elszármazottakhoz, csak hírfoszlányokban jutott el. Most az érettségi találkozó szervezésekor, és a helyszínre érkezésünkkor tapasztalhattuk: barátságok, évtizedes szakmai kapcsolatok mehettek rá erre a konfliktusra. Hónapokkal a találkozó előtt még az is elterjedt: nem is mehetünk vissza az egykori osztályunkba, az osztályfőnöki órát sem tarthatjuk meg ott, hiszen már nem ott működik a mi iskolánk jogutódja. A hírekkel és félelmekkel ellentétben nagyon barátságos volt a fogadtatásunk, a véndiákszövetség tagjai kis kitűzővel a bejáratnál vártak. Téglás tanár úr, osztályfőnökként mégis a „mi helyünkre”, az egykori „magyar kabinetbe” vezetett. Ez – a helyszíni tájékoztató szerint – nem osztályteremként működik, egyházi hivatal kapott itt helyet. Az íróportrék, amelyek a kilencvenes évek elején díszítették a falakat, mindenképpen eltűntek. Nem láthattuk a saját tablóinkat sem: „mindent elköltöztettek innen” – magyarázza egy volt osztálytárs, kicsit csípősen, mert a forradalomban tragikusan elhunyt Sófalvi György emléktábláját sem találjuk. Később kiderült, az előítéletek beszéltek belőle, az emléktábla csak más helyet kapott, de maradt ugyanennek az ingatlannak a falán.
A gyanakvás, a másikra mutogatás alig enyhül ott tartózkodásunk alatt. Régi kölcseys tanáraink örömmel üdvözölnek („lám, milyen jó volt az az iskola, ha ma is így ragaszkodtok hozzá”), és aggodalmaskodva kérdik, a helyben maradó, immár szülővé váló kölcseysek hova íratják a gyerekeiket? A régi iskolába, vagy a „refibe”? Nem szünetel a gyerekekért folytatott harc, kezelhetetlen helyzet. Van, aki büszkén mondja, hogy ragaszkodik a Kölcseyhez, van, aki arról panaszkodik, hogy a közintézménybe nem, csak az egyházi, református iskolába fogadták be a gyerekét. Annak, aki nem itt élte le az elmúlt két évtizedet, érthetetlen ez a vagy-vagy dilemma, a magyar-magyar vetélkedés.
Erre futotta
Osztályfőnöki órán számvetés, ki merre vetődött, kivel mi történt, a rendszerváltás kamaszaival, akiknek arcát mára sötét árnyékok, mély ráncok keretezik? 1990-ben Lovas tanár úr sokszor elmondta, nekünk, humánosoknak, sok mindent kell bepótolni, kevés a magyar tanár, történelem szakos tanár, a pszichológus, a tanító. Érettségi után valóban, többen diploma nélkül állást kaptak, „segédtanítóként”. Évekig szolgáltak a Szatmár környéki falvakban, amíg szükség volt rájuk. Aztán, aki időben kapcsolt, oklevelet szerzett, és maradt állásban, aki nem, az kisodródott a pályáról. Bölcsész szakon kevesen végeztünk. A rendszerváltás gazdasági válságának éveiben gyorsan munkába kellett állni, nem volt pénz egyetemre. Így a többség művelt proletárrá, polgárrá lett.
Az érettségi vacsora helyszíne egy remek helyi étterem, állítólag az ország egyik legjobb konyháját vezetik itt. Két osztálytársam bábáskodott az elindulásakor. 1994-ben még tanárok akartak lenni, aztán nagyon hamar pincérként kerestek állást, megjárták a magyarországi vendéglátóipari képzés lépcsőfokait. Nem lett belőlük tanár, de nagyot alkottak, ha van sikeres helyi vállalkozás Szatmárnémetiben, akkor az általuk erősített étterem az. Gyárban dolgozó osztálytársnőm demonstrálja, milyen volt az irodalomtanítás húsz éve: először Kassáktól idéz, aztán Nichita Stănescuról beszélgetünk. Meg arról, hogy férje (ugyanennek az évfolyamnak a diákja) kamionosként járja Európát, hátha a most érettségiző fiuk legalább esélyt kap az egyetemi tanulásra. A pszichológus diplomával rendelkező osztálytársnőnek nekiszegzi a kérdést az osztályfőnök, „meg lehet élni ezzel a képesítéssel?” A legtöbbet három éve elhunyt osztálytársunkról, Fodor István újságíróról beszélgetünk, aki naponta járta a vidéket, írta a krónikáját Szatmárnak, rögzítette a mindennapok nyomait. „Egyszer nálam is volt, magamra se ismertem, mi mindent írt rólam” – mondja mosolyogva az egyik „bejárós”, a Kaplonyból ingázó osztálytárs. Barátjával és padszomszédjával, egy másik sváb fiúval (mára meglett családapák) ma egy német vállalkozásban dolgoznak közösen. Büszkék, mosolyogva, lelkesen mesélnek. Jó látni az örömük, közben azon merengek: annak idején miért nem beszéltünk-beszéltek arról, hogy ők svábok?
A város helyzetéről kevés, keserű szó esik. „Nem idevalósi” a polgármester, nem értékeli a város hagyatékát – magyarázza valaki. Van, aki a helyi üzleti élet visszáságairól mesél, arról, hogyan falják fel egymást a vállalkozások. Rémtörténet kering arról, hogyan csempész cigarettát Ukrajnából a helyi elit egyik ismert képviselője szolgálati autóval. Nem tudom, igaz-e, vagy sem, de ha igaz – gondolom – akkor ennyi lett a hármas határ előnyeiből húsz év alatt. Rossz érzéssel állok fel az ünnepi asztal mellől. Mi lett volna, ha a magyar közösséget nem osztják meg a felekezeti, politikai és üzleti érdekek? És mennyi a felelőssége a város pusztulásában azoknak, akik elmentek innen? Én Marosvásárhelyen élek, az én felelősségem hol kezdődik? Tipikus erdélyi családtörténetünk során sok várost hagytunk magunk mögött egy évszázad alatt. Éltünk Fogarason, Gyergyóban, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Kolozsváron, Nagyváradon. Szatmárnémeti sokadik „átmeneti” otthonunk. Romlásán úgy szörnyülködünk, hogy eredeti fényéről csak halvány benyomásaink lehetnek. Azok közül, akiknek családi, személyes örökségük ez a város, csak kevesen élnek már itt. Némileg vigasztal, hogy aludni a városvégi Gellért Sándor utcában található szállodába mehetek. Lám, a nyolcvanas években épített gyári munkásszálló-negyedben kapott utcát a Bözödújfaluból-Debrecenből ide származó költő, műfordító. Örömöm csak addig tart, amíg az Északi Színház mellett elhaladva a híres-hírhedt negyedbe, a 16-os „mikróba” érek. A színház épülete zárva: még a művészbejáró előtti pihenőpad is eltűnt. Felújításra vár ez az ingatlan is, a falakon a tavalyi évad plakátjait felejtették. Felépült viszont a 16-os negyedben a kilencvenes évek elején elkezdett, a Szamos-töltés mellé épített, hihetetlen méretű ortodox templom. Nyoma sincs rajta annak az arány- és stílusérzéknek, amellyel évtizedekkel és rendszerekkel korábban az Északi Színházat megtervezték
A munkásnegyedet azért húzták fel mérnöki pontossággal, és a Ceauşescu rendszerben szabványnak számító igénytelenséggel, hogy a vidékről, a szamosháti falvakról ide költözőknek biztosítsák az élhető komfort-minimumot. Mára nyoma nincs ennek a társadalomszervezésnek. Aki éri-marja alapon szigetelik a paneleket, a központi fűtésrendszer rég megszűnt. Aki tud magánkazánnal fűt, akinek erre nem telik, az a szomszéd lakás melegében bízik. A fűtőházat – mi mássá? – görög-katolikus templommá alakították át. Ezen a vidéken évtizedek óta dúl az ortodox–görög-katolikus háború, a negyed egyik végén az egyik felekezet hatalmas katedrálisa, a negyed másik végén a másik felekezet fűtőház-temploma: a világnézeti egyensúly bizonyos értelemben megvalósult. A proletárkomforttal pedig ma már ki törődik?
A Gellért Sándor utcai szállón sajnos nyoma sincs annak, mire kötelezné az utcanév az intézményt. Szűkös, penészes a szoba, drága az ellátás. Másnap kényelmetlenül hagyom magam mögött iskolám városát. Alkudozom magammal, mivel tartozom én, az Erdély közepére menekülő, ennek az Erdély peremvidékén lévő közösségnek. Legalább annyival, hogy megírom én is – immár Fodor István helyett is – miféle pusztulás folyik ott az utolsó utáni órákban.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

82 éves korában elhunyt Dr. Bura László
Dr. Bura László helytörténész, néprajzkutató, pedagógus, újságíró, nyelvész, pedagógiai szakíró 2008 óta Szatmárnémeti díszpolgára volt. Élete során több szatmári oktatási intézmény létrehozásában vett részt, alapító tagja volt a Szatmárnémeti RMDSZ-nek és ott bábáskodott a nemrég megszüntetett Szatmári Magyar Hírlap születésénél is. Számos helytörténeti írás, tanulmány szerzője volt, szombat éjszakai halálával hatalmas űrt hagyott a megye kulturális életében. Életútja ismertetésében Kaiser Ernő laudációjából idézünk.
Szatmárnémetiben született 1932. március 31-én; Szülővárosában végezte a középiskolát, 1950-ben érettségizett az Állami Magyar Fiúlíceumban. A Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv- és irodalom szakot végzett 1950-1954 között, magyartanári oklevelet szerzett. IV. éves korában gyakornoknak nevezték ki az egyetem Magyar Nyelvészeti Tanszékére, az államvizsga után ugyanott dolgozott főgyakornokként. 1955. március 26-án letartóztatták, a Nagyváradi Katonai Törvényszék 6 év börtönbüntetésre ítélte államellenes szervezkedésért. Ügye újratárgyalásakor (1956. június végén) megszüntették ezt a vádpontot, de megmaradt az 5 év büntetés tiltott kiadvány terjesztéséért, amelynek letöltése alól azonban az 1955. évi kegyelmi Dekrétum felmentette.
1956. szeptember 1-től Mezőpetriben majd Szatmárnémetiben általános iskolában tanított, megnősült, mind a négy gyermeke egyetemet végzett. 1971-től az akkor létesített Magyar Líceum tanára 1990 januárjáig (az iskola neve közben többször megváltozott), 1987-1989 között fél katedrája a Mihai Eminescu Líceumban volt (az oda helyezett magyar osztályokat tanította).
1968-ban beiratkozott a Babes-Bolyai Tudományegyetem filológiai karára doktori képzésre, 1972-ben megszerezte a filológia doktora tudományos címet. Nyelvészeti tárgyú doktori értekezést írt, témája a faipari kismesterségek szakszókincsének kutatása.
Az 1989. december 26-án az akkor megalakult RMDSZ alapító tagja, négy éven át a Szatmár megyei vezetőségének tagja. 1990 januárjában megválasztották az akkor vegyes tannyelvű gimnázium 5-ös számú Ipari Líceum igazgatójává.
1990. január végén kezdődött Bura László iskolaszervezői munkássága. A kétnyelvű líceumból a II. félévben 10 párhuzamos magyar tannyelvű osztállyal plusz esti tagozattal működő líceum lett, és 1990 őszétől visszaszerezte a Kölcsey Ferenc Líceum nevet. 1991-ben hozzájárult ahhoz, hogy a líceum épületében annak tanáraival meginduljon az ún. Református Szemináriumi Líceum, és a Római Katolikus Szemináriumi (későbbi nevén Hám János) Líceum.
1994. augusztus 31-én nyugdíjba ment, a megyei tanfelügyelőség azonban kinevezte a Hám János Líceum igazgatójává, melyet a következő tanévtől 3 éves egészségügyi posztszekunder tagozattal kiegészítve Hám János Iskolaközponttá alakított. 65. életéve betöltésekor 1997. november 30-tól végleg nyugdíjba ment.
A Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kara 1999. október 1-től Szatmárnémetibe kihelyezett Tanítóképző Főiskolai Tagozatot indított. Az egyetem Szenátusa Bura Lászlót adjunktusi beosztásban előadóvá nevezte ki, egyúttal a Főiskola helyi tanulmányi igazgatójává. Az intézmény működését irányította 2004-ig, azóta a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kara kihelyezett (bolognai típusú) egyetemi tagozatán óraadó tanár volt.
Munkáját számos díjjal ismerték el: 1996-ban Romániai Magyar Pedagógus Szövetség Életmű-díjjal tüntette ki, 2004-ben kapta meg az Identitas-díjat, 2005-ben nyelvészeti és néprajzi munkákért a Szatmár Megyei Tanács kulturális díjával tüntették ki, 2008-ban Szatmárnémeti díszpolgára lett - hogy csak néhányat soroljunk fel a rengeteg elismerésből.
Dr. Bura László halálával pótolhatatlan veszteség érte a szatmári, erdélyi tudományos és kulturális életet.
Nyugodj békében, Laci bácsi.
Bura László (Szatmárnémeti, 1932. március 31. − Szatmárnémeti, 2014. augusztus 31.)
szatmar.ro

Faültetéssel ünnepelt a jubiláló szatmári EKE
Faültetéssel, kirándulással és emléktábla-avatással ünnepli az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) szatmári osztálya megalakulásának 20. évfordulóját.
Miután a tagság és a szimpatizánsok körülbelül egy hónapja a Kolozs megyei Várfalván tartottak többnapos tábort, szombaton Szatmárnémetiben 20 darab platán elültetésével emlékeztek meg a jeles évfordulóról.
Szabó László elnöktől megtudtuk, bár a 19. század végén alakult, majd országos méretűvé vált szervezetnek a kommunizmus idején történt feloszlatása előtt szinte minden nagyobb településen volt tagszervezete, Szatmárnémeti esetén nem találtak erre utaló feljegyzést, így 1994-ben valóban alapításról és nem újjászervezésről volt szó.
Az ötlet és a megvalósítás egyaránt Csillag Antal, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium egykori földrajztanárától származott, akinek tiszteletére hamarosan emléktáblát helyeznek el. Az elnök szerint nem is egyet, hanem kettőt – egyet a Kölcsey régi épületében, melyben jelenleg a református gimnázium működik, és egyet abban az ingatlanban, ahol jelenleg működik az iskola.
Szabó László szerint az aktív tagságuk létszáma 50 közelében mozog, a szimpatizánsaik viszont ennél jóval többen vannak, egy-egy népszerű megmozdulásra sokan érkeznek. „A szervezet alapszabályzatában szereplő mindhárom területen, azaz természetjárás, örökségvédelem és környezetvédelem témájában egyaránt örömmel fogadjuk a kezdeményezéseket, a tevékenységek olyan irányba bővülnek, amerre az aktív emberek alakítják” – fejtette ki.
Elmondta, az évente szervezett Tour de Tour kerékpáros tájékozódási verseny és az autómentes nap alkalmából tartott biciklis kirándulások mellett jelenleg igen népszerű a tiszai kenutúrájuk. Ugyanakkor olyan programok is megjelentek az egyesületi életben, mint a Mária-út kialakításában való részvétel.
A kirándulásokon és sporttevékenységeken túl a legtöbben a Túr menti, több mint 20 ezer hektáros Natura 2000-es terület gondnokaiként ismerik a szervezetet, ami nem ritkán vezet konfliktusokhoz a beruházni akaró vállalkozókkal, vagy épp politikusokkal. Szabó László ezzel kapcsolatban elmondta, a szervezet egy szakemberekből álló csoportja vállalkozott erre a komoly feladatra, mely valóban sért néha egyes érdekeket.
Kifejtette, volt eset rá, hogy megkeresték: vezetőként próbáljon meg enyhíteni a gondnokság szigorán, azonban ezt elutasította. Elmondta, neki nem szakmája a természetvédelem, ezért a vitákba nem kíván belefolyni, fellépni pedig csakis akkor lenne hajlandó, ha törvénytelenség gyanúja merülne fel, amire eddig nem volt példa. Az elnök szerint a jövőben is szívesen fogadnak mindenkit, aki szeretne bekapcsolódni az egyesületi életbe.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)

Pályázati pénzből újul meg a Kölcsey Ferenc Főgimnázium
Pályázati úton újítanák fel a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium épületét. A projektet, melynek kivitelezéséhez a Regionális Operatív Programból kívánnak pénzt lehívni, csütörtöki ülésén hagyta jóvá a városi tanács.
A Szatmári Római Katolikus Püspökség tulajdonában lévő épületet a városi önkormányzat bérli az iskola számára, a központi ingatlan azonban igen rossz állapotban van.
Amint arról több ízben beszámoltunk, a Kölcsey-gimnázium három éve volt kénytelen elhagyni régi ingatlanját, a református egyház ugyanis visszakapta a Kálvin téren lévő egykori fiúiskola épületét, melybe a 90-es években újjáalakult református gimnáziumot költöztette.
Maskulik Csaba városi tanácsostól megtudtuk, a tanintézet által jelenleg használt épület felújítását célzó tervezetet a katolikus püspökség készíttette, és a dokumentáció szerint a szükséges munkálatok értéke eléri a 31 millió lejt.
Az épületet kívül-belül tatarozni kívánják, kivételt csak a körülbelül két éve megjavított tető képez. Az önkormányzati képviselő lapunknak elmondta, a tervek szerint manzárdosítják is a tanintézetnek otthont adó épületet, melyet naponta körülbelül ezer diák látogat.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)

Keresztülhúzott diáktervek
Aggasztja az erdélyi és partiumi diákokat, pedagógusokat a hír, miszerint ősztől megszűnhet a magyar nyelvű gyógyszerészképzés a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE).
Bár ez a képzéstípus már korántsem olyan népszerű, mint az előző években, a vásárhelyi felsőoktatási intézmény vezetőinek a bejelentése számos diák terveit áthúzta. Sokan közülük külföldön folytatnák tanulmányaikat, mások kénytelenek a román nyelvű képzést választani.
„Elkeserítő, ami történik, tanácstalanok vagyunk” – fogalmazott Barta Mónika csíkszeredai biológia szakos tanár, akit munkatársunk arról kérdezett, a székelyföldi városban tanuló végzősöket hogyan érintette Leonard Azamfirei rektor múlt heti bejelentése.
A Márton Áron Gimnázium pedagógusa – aki rendszeresen részt vesz a MOGYE-re készülő helyi diákok felkészítésében – azt mondta, Hargita megye legnagyobb tanintézetéből hagyományosan sokan felvételiznek a MOGYE-re, és bár legtöbben az orvosi szakot választják, az idei végzős évfolyamból tudomása szerint 10-12 diák a magyar tannyelvű gyógyszerészeti szakra készül.
„Ezek a végzősök legalább másfél éve készülnek a felvételire. Kiváló képességű, komoly gyermekekről van szó, akik rendszeresen tantárgyversenyeken vesznek részt, és akik előtt most bezárulni látszik a lehetőség, amiért már rég küzdenek” – mutatott rá a pedagógus.
Barta Mónika elmondta, már tájékoztatta az érintett diákokat a vásárhelyi felsőoktatási intézmény terveiről, de még nem beszélték meg a diákokkal, hogy ez miként érinti őket, és mit tehetnének. „Míg nem születik végleges döntés az ügyben, nem is tudunk tanácsot adni a végzősöknek” – tette hozzá. Úgy véli, ez egyébként sem lesz könynyű, hisz ők kémiából készültek, és kevés más lehetőség nyitott előttük, esetleg vegyészmérnöki vagy kémia szakra mehetnének – említette Barta Mónika.
Létfontosságú a magyar gyógyszerészképzés
A Székelyföld számára létfontosságú, hogy Marosvásárhelyen legyen magyar nyelvű gyógyszerészképzés – mondta el megkeresésünkre Szabó Péter. A Kovászna Megyei Gyógyszerészkamara elnöke szerint a székely megyékben élő magyar fiatalok szempontjából is fontos, hogy a térségben működjön egy minőségi oktatást szavatoló egyetem, ahol anyanyelven sajátíthatják el a szakmát.
„Azok a székelyföldi fiatalok, akik a gyógyszerészi hivatást választották, általában Marosvásárhelyre mentek tanulni, alapvető, hogy magyarul sokkal jobban megtanulhatják a mesterséget” – szögezte le Szabó Péter. A gyógyszerészkamara elnöke szerint olyan gyógyszerészekre van szükség, akik ismerik a magyar szaknyelvet, a betegekkel, orvosokkal is meg tudják értetni magukat.
Irány külföld…
„Nagyon rosszul érintenek engem a marosvásárhelyi gyógyszerészeti egyetem akkreditálása körüli gondok, mivel százszázalékosan biztos voltam eddig abban, hogy oda felvételizek” – nyilatkozta érdeklődésünkre Ludróczky Brigitta. A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium végzőse szerint amint megtudta, hogy problémák lehetnek az általa választott szakkal, úgy döntött, tájékozódik más lehetőségek felől. Mint elmondta, mivel magyar nyelven szeretne továbbtanulni, elsősorban a magyarországi egyetemek által nyújtott képzésekkel ismerkedik.
Csalódottak a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium diákjai is. Van, aki úgy érzi, már nem lenne ideje megtanulni a román szaknyelvet, mások viszont hajlandóak románul is tanulni a cél érdekében. Mátéfi Gréta Tamara két éve döntött a patikusi pálya mellett, és elszomorítónak tartja a hírt, miszerint lehet, ősztől nem kezdheti el az ehhez szükséges képzést.
„Sokat készültünk eddig a felvételire, feladatokat oldottunk meg. Elég nagy baj lenne, ha nem indulna magyarul a szak, mert nem tudom, akkor hová mennék. Ahhoz, hogy a román tagozatra felvételizzek, már nem lenne elég időm, hogy megtanuljam a szakszavakat. Második opcióm az orvosi egyetem” – fogalmazott a végzős.
„Szomorú lennék és csalódott, ha nem indulna magyar nyelvű gyógyszerészeti szak idén – mondta Turós Gréta, aki nyáron döntötte el, hogy gyógyszerész szeretne lenni. – Ha nem lesz más választásom, a román tagozatra felvételiznék, mert eldöntöttem, hogy ezt a pályát választom. Tudom, hogy nehéz lenne, mert tizenkét évig magyarul tanultam, és a felvételire újra kellene tanulnom az anyagot”.
Népszerűbb az orvosi
A székelyudvarhelyi természettudomány szakirányú gimnáziumi osztályok diákjai körében az orvos- és a fogorvosképzés a legnépszerűbb – tudtuk meg a városi tanintézetek vezetőitől. A Tamási Áron Gimnázium igazgatója, Laczkó György munkatársunknak elmondta, korábban készítettek egy felmérést a diákok körében, eszerint jelenleg egyetlen végzősük sem választaná a gyógyszerészeti szakot Marosvásárhelyen.
Hozzátette, ennek ellenére az előző években is bőven volt arra példa, hogy diákjaik közül sokan meggondolták magukat az utolsó száz méteren. Laczkó úgy véli, amennyiben megszűnne a magyar tannyelvű képzés, bizonyára sokakat eltántorítana a beiratkozástól.
A Krónika által megkérdezett kolozsvári magyar diákoknak nem áll szándékukban Marosvásárhelyen tanulni, hiszen orvosi és gyógyszerészeti egyetem van Kolozsváron is, s ha mégis elhagynák a kincses várost, akkor külföldön tanulnának inkább tovább.
Csete Melinda, a János Zsigmond Unitárius Kollégium 11. osztályos diákja lapunknak elmondta, számára kézenfekvőbb a szülővárosi opció. Hozzátette: a hétvégén egy biológia tantárgyversenyen nagyenyedi diákokkal beszélgetett a MOGYE helyzetéről. „Szóba került a jelenlegi helyzet is, a diákok többsége azt mondta: abban az esetben, ha nincs lehetőségük arra, hogy anyanyelvükön tanuljanak tovább, akkor inkább Kolozsvárra jönnek, mert úgy tudják a kolozsvári egyetem amúgy is színvonalasabb” – mondta a 17 éves diáklány.
Amint arról beszámoltunk, jelen állás szerint a MOGYE nyáron száz helyre hirdet felvételit a gyógyszerészeti fakultáson a román tagozaton, és nem hirdethet felvételit a magyar gyógyszerészképzésre.
Az intézményben évek óta konfliktusokat szül a magyar tagozat háttérbe szorítása, működésének akadályozása: jóllehet Vásárhelyen 1948 óta létezik magyar gyógyszerészképzés, csak ideiglenes akkreditációs kérelmet hagynának jóvá, míg a román szaknak végleges engedélyt kért a vezetőség. Szilágyi Tibor volt rektorhelyettes szerint azonban az egyetem román vezetősége és a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség próbálja meg ellehetetleníteni a magyar gyógyszerészképzést. A volt rektorhelyettes elmondása szerint a román és magyar nyelvű képzés akkreditációs kérelme azonos, csak a dosszié fedőlapján ír mást.
A felsőoktatási intézmény szenátusa egyébként hétfőn ülésezett, de megoldás helyett csupán két lehetséges megoldást vázoltak fel. Egyik esetben a magyar képzést a román keretében engedélyeznék, a másikban a magyar tagozat külön akkreditációt kaphatna, de – álláspontjuk szerint – ez kizárólag ideiglenes lehet. A magyar tanárok egyik lehetőséget sem fogadják el, ugyanis ezeket diszkriminatívaknak minősítik a magyar diákokra nézve.
Szabó Béla tagozatvezető elmondta, a közös működési engedély csak egyfajta megtűrt státust szabna meg a magyar képzésnek. Az ideiglenes működési engedélyt pedig azért nem tartják elfogadhatónak, mert az egyetem vezetőségének az álláspontja szerint ez sem biztosítana önállóságot a magyar képzésnek, és a jelenlegi helyzethez képest is visszalépést jelentene.
A szenátusi ülés után a magyar tagozat vezetősége arról határozott, hogy nyílt levélben fejtik ki álláspontjukat a minisztériumnak és az akkreditációs bizottságnak, és hivatalos állásfoglalásra kérik a hatóságokat. Furcsállják továbbá, hogy a MOGYE februári toborzó körútja kevés kivétellel elkerülte az erdélyi magyar középiskolákat, ellenben román és szász vidékeken meglehetősen aktív kampányt folytattak.
Krónika (Kolozsvár)