Visszakapta a Kölcsey Ferenc Főgimnázium jelenlegi épületét a református egyház Szatmárnémetiben. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium kiemelkedő eredményeket ért el országos és nemzetközi szinten egyaránt, fontos közösség- és magyarságépítő szerepet tölt be. Évente megrendezett véndiák-találkozóira a világ minden részéből hazalátogatnak az egykori diákok. Az épület jogos tulajdonosa, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület kivárta az ötéves türelmi időt. Többen úgy gondolják, a városi önkormányzatnak kellene rendezni a gimnázium ügyét. A Kölcsey-pártiak viszont a reformátusokra orrolnak – pedig ők csak jussukat szeretnék visszakapni. Jelenleg a Kölcseyben általános és középiskolai oktatás is folyik, majdnem 800 diák kezdte meg a tanévet. Az egyik megoldás az lehetne, ha a két iskola egyesülne, az egyházi ingatlanban tevékenykedve tovább. Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere szerint a Kölcsey nem kerülhet az utcára, új ingatlan építésére pedig az önkormányzatnak nincs lehetősége. /Végh Balázs: Elköltöztetnék a Kölcsey-gimnáziumot. = Krónika (Kolozsvár), szept. 24./

Az utóbbi időben vita folyt arról, hogy mi lesz Szatmárnémetiben a Kölcsey Ferenc Főgimnázium sorsa, ha ki kell költöznie mostani épületéből, amit a református egyház visszakapott. Sipos Miklós esperes elmondta: nem céljuk a Kölcsey kiköltöztetése, mindössze azt szeretnék, hogy a Református Gimnázium is méltó körülmények között működjék. A Református Gimnázium nem egyházi iskola, mert nem az egyház alapította, és teljes egészében az állam tartja fenn, így kimondottan jogi értelemben az egyháznak kevés köze van hozzá. Köze van viszont az épületekhez, amelyeknek jog szerinti tulajdonosa. Ilyen nehéz helyzetet kizárólag empátiával, nagy-nagy felelősséggel lehet megoldani. /Veres István: A Refi is állami iskola! = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), szept. 30./

A szatmári magyarság a júniusi helyhatósági választáson az RMDSZ révén valósággal túlnyerte magát. A megye összlakosságának 37 százalékát kitevő magyarság a fontos tisztségek 70 százalékát vitte el. (Övé a megyeitanács-elnöki és a hat közül a négy legjelentősebb város polgármesteri széke.) A rendszerváltás óta ilyen még nem volt. Szatmár megyében egymást tángálja a jó magyar, írta Sike Lajos, a lap munkatársa. Hetek óta a helyi sajtó leggyakoribb témája két magyar líceum egymásnak feszülése. A kérdés: költözik-e tavasszal Szatmárnémeti leghíresebb iskolája, a Kölcsey Főgimnázium, hogy a patinás épületet visszaadja jogos tulajdonosának, a Református Gimnáziumnak (amely különben jó éve egy másik visszakapott épületben működik), vagy továbbra is a helyén marad? Az önkormányzatnak nincs olyan alkalmas épülete, ahol közel nyolcszáz diákot el lehetne helyezni. Az újságíró szerint egyes „nagy magyaroknak” fontosabb más magyarok kiütése, szerinte erre példa Kincses Előd képviselőként való indulása Markó Béla ellenében. /Sike Lajos: Üsd ki? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 3./

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület matematikai és informatikai szakosztálya a magyar tudomány napja Erdélyben rendezvénysorozat keretében, november 14-én megtartotta konferenciáját Kolozsváron, amelyet idén Réthy Mór emlékének szenteltek abból az alkalomból, hogy a híres matematikus és fizikus 160 éve született. Réthy Mórnak, aki 1874 és 1886 között Kolozsváron volt egyetemi tanár, nagy szerepe volt abban, hogy a kolozsvári magyar egyetemen meghonosodott a Bolyai-féle nem euklidészi geometria oktatása. A szakosztály, a Farkas Gyula Egyesület a Matematikáért és Informatikáért, valamint a Radó Ferenc Matematikaművelő Társaság 2006 óta évente Farkas Gyula Emlékéremmel díjazza azokat, akik legtöbbet tettek a matematikai műveltség terjesztéséért, a tehetséggondozásért. A díjat idén Biró Judit, a Székely Mikó Kollégium (Sepsiszentgyörgy) tanára, Kürthy Katalin, a Báthory István Elméleti Líceum (Kolozsvár) és Olosz Ferenc, a Kölcsey Ferenc Líceum (Szatmárnémeti) nyugalmazott tanárai vehették át. Az emlékérem Széchenyi Kinga magyarországi képzőművész munkája. A családias, megható ünnepségen részt vettek az előző évek díjazottjai közül Bandi Árpád (Marosvásárhely), Néda Ágnes (Kolozsvár), Farkas Miklós (Segesvár). A tavalyi díjazott Tárnoky György (Nagyvárad) azóta elhunyt. /Borzási Péter: Réthy Mór Emlékkonferencia. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./

December 18–án Szatmárnémetiben a Babes-Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozata és a Polgármesteri Hivatal közös szervezésében dr. Bura László egyetemi tanárnak díszpolgári címet adott át Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere. Dr. Bura László /sz. Szatmárnémeti, 1932. márc. 31./ tudományos tevékenységét nyelvészként kezdte, egyetemi tanársegédként. Azóta 33 könyvet jelentetett meg, kilencet pedig társszerzőként, kisebb cikkeinek, tanulmányainak a száma pedig megközelíti az 1800–at. Egyformán otthonosan mozog a nyelvkutatás, a névtan, a lexikológia, a lexikográfia, a folklór, a néprajz, a nyelvművelés, a művelődéstörténet, a helytörténet, valamint az iskola és az egyháztörténet területén. E tekintélyes tudományos munkásságot dr. Bura László szabad idejében, pedagógusi hivatásának gyakorlása közben fejtette ki. 1990–től 1994–ig, nyugdíjba vonulásáig a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatótanára, hét éven át pedig a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont egyik alapítója és első igazgatója volt, neki köszönhető, hogy a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem elindíthatta első évfolyamát Szatmárnémetiben. /Gugulya–Hégető Lóránd (volt diákja): Díszpolgári cím dr. Bura Lászlónak. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), dec. 19./

Még folynak a tárgyalások a Református Gimnázium, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium /Szatmárnémeti/, a Speciális Iskola, valamint a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség vezetősége között, az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásának ügyében. A református egyház visszakapta azokat az épületeket, amelyekben jelenleg a Speciális Iskola, valamint a Kölcsey Ferenc Főgimnázium is tevékenységet folytat. Az egyház igényt tart a fentebb említett épületekre, mivel azokban felsőfokú oktatást, valamint iskolabővítést szeretne véghez vinni. /Februárban dől el a Kölcsey sorsa. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jan. 22./

Rövid távon megoldódott Szatmárnémetiben a Kölcsey Ferenc Főgimnázium sorsa, jelezte Kónya László főtanfelügyelő–helyettes. Tárgyalások folytak a református egyháznak visszautalt ingatlanokkal kapcsolatban, ugyanis a Speciális Iskola mellett, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumnak is költöznie kellett volna mostani épületéből A Speciális Iskola a nyári vakációban költözni fog, a Kölcsey azonban továbbra is maradhat az épületben. A jövő tanévtől a két tanintézmény, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, valamint a Református Gimnázium közösen használják majd az épületet. /Megegyeztek: nem költözik a Kölcsey. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), febr. 21./

Szatmárnémetiben a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumnak mégiscsak költöznie kell a jelenlegi épületből, ugyanis a református egyház igényt tart arra. Kónya László főtanfelügyelő–helyettes elmondta, hogy a Református Gimnázium a jövő tanévtől átköltözik a Kölcsey épületébe, és a fennmaradó „üres” osztálytermeket – előzetes egyeztetés alapján – használhatja majd a Főgimnázium. Azoknak a kölcseys osztályoknak, amelyek nem kapnak majd helyet az eddig használt épületben, a tanítási óráik ugyancsak a református egyház tulajdonában lévő Speciális Iskola épületében zajlanak majd. A két tanintézmény a jövő tanévtől közösen használja a Kölcsey Ferenc Főgimnázium által eddig használt épületében a könyvtárat, a dísztermet és a tanárit, továbbá az iskola udvarát és a kazánházból átalakított, a közeljövőben átadásra kerülő tornatermet is. /Költözik a Kölcsey egy része. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), febr. 24./

Sikeresnek ígérkezik az a diverzió, amely a szatmárnémeti magyarság megosztására irányul, s amely a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium által használt ingatlan kapcsán kezd kibontakozni. Az 1948-ban államosított egyházi épületet a református egyház öt évvel ezelőtt visszakapta, s idén májusban járna le a törvényben meghatározott öt év, amikor a bérlő/használónak költöznie kellene az épületből. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium vezetősége, arra való hivatkozással, hogy az intézmény a Szatmár megyei magyarság szellemi-oktatási fellegvára volt az elmúlt ötven évben – s jelenleg is az – vonakodik a költözködéstől. Az a klasszikus eset áll fent, amikor a tolvaj kiált rendőrért. A fő bűnbak a református egyház, amely használni is akarja a visszakapott iskolát, a szatmári magyarság érdekeit szem előtt tartva. Felajánlották a Kölcseynek a szóban forgó főépület közös használatát, továbbá a szomszédos két egyházi ingatlan épület használatának jogát. Kónya László megyei főtanfelügyelő-helyettes szerint megegyezés született arról, hogy a Kölcsey Főgimnázium a három egyházi épületben megosztva fogja szeptembertől az új tanévet kezdeni. Elek Imre, a Kölcsey igazgatója azonban ezt a megoldást nem fogadta el. Az igazgató Tőkés Lászlónak címezve nyílt levelet tett közzé, amelyben a Kölcsey vezetősége, tanári kara és szülői bizottsága nevében arra kéri a püspököt, hogy vesse latba befolyását annak érdekében, hogy a szatmári református egyház hagyja meg a főgimnázium használatában legalább még egy ideig az épületet. /Bódi Sándor: Reményik nem a tolvajt: a tulajdonost inti. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 4./

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium /Szatmárnémeti/ tanári közössége nyilatkozatban áll ki az iskola mellett. A református egyház visszakapta ingatlanait. Romániában nem létezik egyházi iskola, hangsúlyozták a nyilatkozatban, csak állami iskolák vannak, melyek közt egyházi jellegű állami iskolák is működnek, mint amilyen a Református Gimnázium is. Milyen erkölcsi alapon áll épületválasztási előnyben a Református Gimnázium? – tették fel a kérdést. Mindkét iskola a Szatmár megyei magyar oktatás egy sajátos szeletét vállalja fel, mindkettőre szükség van. /Kölcseys tanárok nyilatkozata. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), márc. 10./

Március 2-én Tőkés László református püspök igehirdetése után fórumot tartottak Szatmárnémetiben, a Láncos templomban, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, illetve a Református Gimnázium épületcseréjének, valamint a küszöbön álló átszervezéseknek az ügyében. A találkozón az egyház képviselői, valamint RMDSZ-es vezetők szólaltak fel, egyként hangsúlyozva, hogy egész magyarságunkra káros hatással lehet a rossz közhangulat, ami a két magyar iskola helycseréje kapcsán kialakulóban van. Tőkés László kifejtette, nem az egyház hibája, hogy idáig fajultak a dolgok, ebben a helyzetben pedig megoldást csak az összefogás hozhat. Ilyés Gyula polgármester hangsúlyozta: mindössze egy évig tartó „kényelmetlenségről“ van szó, amíg az átszervezés lezajlik. Az elöljáró szerint két-három éven belül Erdély legszebb magyar iskolaközpontjával büszkélkedhet majd Szatmárnémeti. A találkozón szó esett arról is, hogy mekkora kárt okozhatnak a magyarságnak a sajtóban megjelenő nyílt tiltakozó levelek, illetve a Kölcsey kiköltöztetését kifogásoló vélemények. A fórumon a Kölcsey Gimnázium vezetősége nem képviseltette magát. /A békességet próbálták keresni. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), márc. 23./

A szatmárnémeti polgármesteri hivatal kezdeményezésére március 30-án újabb egyeztetést szerveztek a Kölcsey Ferenc Főgimnázium ügyében. Az egyház, a városi és megyei tanács, a megyei tanfelügyelőség és a két iskola képviselői megtárgyalták, és aláírták az iskolák épületcseréjére vonatkozó ütemtervet. Elek Imre, a költözni kényszerülő főgimnázium igazgatója nem látta el kézjegyével a dokumentumot. „Nem írhattam alá a felkínált szerződést, mert azzal az általam képviselt tantestület, szülő- és diákközösség, valamint a szatmári magyarság érdekei sérültek volna” – magyarázta az intézményvezető. „A törvény a másik félnek ad igazat, ezt nem is vitatom, ám azt kifogásolom, hogy a kialakuló helyzet Erdély egyik legjobban működő magyar középiskolájának munkáját lehetetlenítené el” – nyilatkozta Elek Imre. Szerinte a három épületben nem lehetne folytatni az eddigi minőségi oktatást. Annak, hogy az igazgató nem látta el kézjegyével a szöveget, különösebb jogi vonzatai nincsenek, a dokumentum alapvetően morális erejű megállapodás, amit azért kezdeményeztek, hogy egy mindenki számára elfogadható megoldást találjanak –mondta Kereskényi Gábor jogász, alpolgármester. Hangsúlyozta, a városvezetés megpróbálja megoldani, hogy a Kölcsey ne kerüljön ki a városszélre, relatíve központi helyen maradjon, a jelenlegi épületétől mintegy 50 méterre. „Ez csak három épület igénybevételével oldható meg. Mást nem tehetünk, az nem lenne jó senkinek, ha a végrehajtók lakoltatnák ki az iskolát” – tette hozzá az alpolgármester. Szatmár megye tanácsa vállalja a jelenleg református épületben működő kisegítő iskola elköltöztetését. Az ütemterv szerint első lépésben a 2008/2009-es tanév lezárásakor, az érettségi vizsgák után a református gimnázium átadja a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumnak a Béke tér 10. szám alatti épületét. A főgimnázium továbbra is korlátlanul használhatja majd a főépület új szárnyát, mivel az nem képezi a református egyház tulajdonát. /Végh Balázs: Elosztották a Kölcseyt. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 1./

2009. január 24-én a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium vezetősége, tanári kara és szülői bizottsága nevében Elek Imre igazgató intézett nyílt levelet a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökéhez, az általa vezetett gimnázium sorsa, illetve a Református Egyház visszaszerzett iskolai ingatlanai jogos birtokbavételének intézése tárgyában. Ugyanebben az ügyben a Kölcsey Főgimnázium tanári közössége március 9-én nyilatkozatot tett közzé. Az iskolai szülőbizottság is Tőkés László püspökhöz fordult az iskolaügy általuk helyesnek tartott rendezése tárgyában. Mindezekre válaszolt Tőkés László, előrebocsátva, hogy április 15-én újabb egyeztetés lesz az RMDSZ és a református egyház vezetőinek, valamint az iskolaügyben közvetlenül érintett felek képviselőinek részvételével Szatmárnémetiben. Tőkés László kifejtette, hogy az egyház több évtizedes jogfosztás után, 2004-ben visszaszerezte önkényesen elkobzott szatmárnémeti iskolaépületeit, és ezáltal megnyílt az út a több évszázados református felekezeti oktatás – részleges – helyreállítása előtt. Nem helyénvaló, hogy a saját iskolaépületek iránti jogos igényt rossz színben próbálják feltüntetni. Vissza kell utasítani azt, hogy az egyházat megvádolják az iskolai épületvita ügyében, és megkérdőjelezzék a román kommunista rezsim által elorozott iskolájához való jogát. /Tőkés László válasza iskolaügyben. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 15./

Kompromisszumos megoldás születhet a szatmári Kölcsey Ferenc Líceum és a Református Gimnázium közötti ingatlanvitában: április 15-én Szatmárnémetiben a helyi és megyei önkormányzat, az RMDSZ, a két tanintézmény, illetve a református egyház képviselői közötti egyeztetésen javaslat született, melynek értelmében egy évvel elhalasztják a Kölcsey Ferenc Líceum kiköltözését és egyúttal a református kollégium beköltözését a református egyház által már 2004-ben visszaszerzett központi épületbe, a Kölcsey Gimnázium pedig 2010-ben a Református Kollégium jelenleg használt, szintén egyházi tulajdonú épületében, valamint a közelben lévő kisegítő iskola ingatlanában kezdi meg a tanévet. Tőkés László, az EMNT elnöke fontosnak nevezte, hogy közelebb kerültek az álláspontok. /Megoldódhat a két szatmári középiskola közötti vita. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 16./

Szatmárnémetiben a Kölcsey Főgimnázium év halasztást kapott a költözésre. A reformátusok birtokba akarják venni visszakapott épületüket, a Református Gimnázium számára. Ezt nem akarja elfogadni a Kölcsey Főgimnázium igazgatója. Az újságíró elítélte Tőkés László püspököt, szinte kiprovokálva, hogy újabb vita induljon a lassan megszülető egység helyett. /Sike Lajos: Elegánsan. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 23./

Amennyiben jövő nyáron valóban költöznie kell a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumnak, az iskola minden valószínűség szerint a Zárda templomhoz tartozó épületben folytatja majd működését, mondta Kereskényi Gábor szatmárnémeti alpolgármester A katolikus egyház a Zárda épületének mindkét szárnyát (azt, ahol jelenleg az Aurel Popp Művészeti Líceum működik, illetve ahol a Vointa Sportklub székel) hajlandó volna hosszú távra bérbe adni e célra. Az ingatlan alkalmas volna arra, hogy a Kölcseyt befogadja, így nem kellene „szétszakítani” az iskolát, ami ellen hevesen tiltakozott mind a főgimnázium vezetősége. A főgimnázium épületét ugyanis visszaszolgáltatták a református egyháznak, a felekezet pedig a szatmárnémeti Református Gimnáziumot kívánta beleköltöztetni. Az alpolgármester szerint, ha a Kölcsey a Zárdába költözik, az Aurel Popp Művészeti Líceum ismét visszamegy majd régi helyére. A legjobb megoldásnak Elek Imre, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatója is a Zárdát tartja. /Babos Krisztina: A Zárdába költözhet a Kölcsey. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), júl. 2./

Tizennyolcadik alkalommal rendezték meg a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban a véndiákok találkozóját. A kétnapos rendezvény rendhagyó osztályfőnöki órával kezdődött, amit felvonulás és mulatság követett. /Véndiák-találkozót tartottak a Kölcseyben. = Krónika (Kolozsvár), júl. 13./

Szatmárnémerti képviselő-testülete jóváhagyta azt a határozattervezetet, amely lehetővé teszi a Kölcsey Ferenc Főgimnázium áthelyezését a volt katolikus zárdaiskola épületébe. A református egyház jogos tulajdonosként visszakapta a Béke téri saroképületet, így a Szatmár megyei elitlíceumnak ki kell költöznie az ingatlanból. Az előzetes tervek szerint a város pályázati pénzekből kívánja megoldani a viszonylag romos állapotban lévő zárdaépület felújítását. Amennyiben a szükséges pénzt nem sikerül határidő előtt megpályázni, a város kénytelen lesz saját tartalékaiból félretenni az építkezésre, ugyanis a kérdés sürgető, mert a kölcseyseknek a 2010–2011-es tanévet már ebben az ingatlanban kell kezdeniük. A kölcseysek megelégedéssel fogadták a költözés ötletét. /Végh Balázs: Költözhet a Kölcsey-főgimnázium. = Krónika (Kolozsvár), júl. 31./

Bura László szatmárnémeti nyelvész, nyugalmazott főiskolai tanár még a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen végzett, magyar szakon. A magyaron kívül állandó tárgy volt a heti négy román és négy orosz nyelvóra, de ezeket nem ismerték el második szakként. Bura László /sz. Szatmárnémeti, 1932. márc. 31./ 1954-ben végzett az egyetemen, majd egy évig az egyetem Magyar Nyelvészeti Tanszékének főgyakornoka volt. 1955 márciusa és 1956 májusa között politikai fogoly. 1956. szeptember 1-től általános iskolai tanár később középiskolai, főiskolai tanár. Csaknem száz tanulmány, számos cikk, több mint 40 kötet szerzője és lexikonok szerkesztője. A filológia doktora, 1972-ben védte meg magyar nyelvészeti disszertációját a BBTE-n. Kutatási területei a lexikológia (szakszókincskutatás), a névtan, a nyelvművelés, a (szellemi) néprajz és a művelődéstörténet. 2000-től az MTA Köztestületének tagja. Bura László emlékezett arra, hogy az egyetemen tanára volt Nagy István író is. Előtte nem lehetett más íróra dicsérő szót szólni, mert számára saját maga volt az egyedüli. Nagyon érdekes volt az egyetemi években a Moldvában folytatott gyűjtés. Együtt dolgoztak nyelvészek, néprajzosok, zenekutatók. Burát 1955-ben letartóztatták államellenes szervezkedés címén. A vádirat szerint indirekt módon megsértette a munkásosztály önérzetét, mert tiltólistán lévő könyvet is találtak nála. Végül a másfél év fogság után kiengedték. Néprajzi, nyelvészeti és később hely-, iskola- és egyháztörténeti munkákkal, falumonográfiával foglalkozott. 1989 után Bura Lászlót Szatmárnémetiben megválasztották az akkori román–magyar vegyes tannyelvű líceum, a későbbi Kölcsey igazgatójának. 1998-ban sikerült kihelyezni Szatmárra a BBTE tanítóképző főiskoláját, amelynek néhány évre tanulmányi igazgatója volt. Jelenleg betanít az azóta egyetemmé fejlődött tanítóképzőbe, és számos munkája van kész vagy félkész állapotban. /Végh Balázs: Évtizedek óta a magyar kultúra szolgálatában. Beszélgetés Bura László szatmárnémeti nyelvésszel, nyugalmazott főiskolai tanárral. = Krónika (Kolozsvár), szept. 11./

A tervek szerint a Kölcsey Ferenc Főgimnázium 2010 őszén beköltözhet a zárdaépület mindkét szárnyába, de ahhoz, hogy a római katolikus egyháztól bérelt ingatlant újra oktatási célra használhassák, fel kell újítani, és a két épületrész közötti átjárást is meg kell oldani – derül ki a szatmárnémeti önkormányzat közleményéből. A református és a katolikus egyház is beleegyezését adta az ingatlanok felújításába és az épületcserékbe. A református egyház visszakapta a Béke téri saroképületét, amelyben jelenleg a Kölcsey Gimnázium működik. A különböző városi és megyei intézmények közös egyeztetése nyomán a 2010–2011-es tanévet az iskola már a jelenlegi ingatlanjával szomszédos, egykori zárda épületében kezdheti meg. /Végh Balázs: Jövőre oldódnak meg a Kölcsey gondjai. = Krónika (Kolozsvár), okt. 9./

Széchenyi István a jelenben
Szatmár megye – A150 éve elhunyt gróf Széchenyi István tiszteletére a Széchenyi Emlékévnek nyilvánított idei esztendőben Szatmár megyében is ünnepségsorozattal emlékeznek meg a legnagyobb magyarról.
Gróf Széchenyi István a magyar reformkor nagy vezéregyénisége, politikus, író, akinek nevéhez a magyar gazdaság, a közlekedés, és a külpolitika megreformálása fűződik. Szatmár megyében Széchenyi-emlékbizottság alakult (Erdei D. István parlamenti képviselő, Szőcs Péter történész, a Szent István Kör elnöke, Kónya László főtanfelügyelő-helyettes, Enyedi István, a Megyei Hagyományőrző Tanács főmunkatársa és Sike Lajos újságíró, az Országos Széchenyi Kör megbízottja, az emlékbizottság ügyvivője), amely öt rendezvénnyel emlékezik meg a legnagyobb magyarról. Az elsőre áprilisban kerül sor, amikor a szatmárnémeti Szent István Kör gróf Széchenyi Istvánra emlékező ünnepi ülést szervez az RMDSZ szatmári székházában. Kortársunk Széchenyi címmel Kereskényi Sándor tanár, politológus tart előadást, majd Sike Lajos újságíró beszámol az április 8-án Budapesten, az Akadémián tartandó országos megemlékezésről. Ezt követően május 3-án gróf Széchenyi István életét és munkásságát bemutató kiállítás nyílik a Szatmár Megyei Múzeum nagytermében.
A tárlatot a nyár folyamán Nagykárolyba is elviszik, s végül Kőszegremetén is bemutatják. Hogy Széchenyi életét és munkásságát az ifjúság is jobban megismerje, az emlékbizottságSzéchenyi-vetélkedőt rendez középiskolások számára, melynek megyei döntőjére június 4-én kerül sor a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. Szeptember 4-én Kárpát-medencei Széchenyi-emlékünnepséget rendeznek Kőszegremetén, ahol Erdély egyedüli szabadtériSzéchenyi emlékműve áll (Emeltetett 1861-ben).Az ünnepség a helyi református templomban kezdődik, ahol Sziszik József lelkipásztor hirdet igét, orgonán játszik dr. Enyedi István, egyházi-zene és néprajzkutató. Majd az ünnepség a falu fölött lévő emlékműnél folytatódik. Köszöntőt mond Csehi Árpád RMDSZ és megyei tanácselnök, és Sike Lajos újságíró. Meghívott előadók: Kelemen Hunor kulturális miniszter, Katona Tamás budapesti történész ny. nagykövet és államtitkár, Péchy Mária az Országos Széchenyi Kör elnöke, Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Kenessey Károly a nagycenki Széchenyi múzeum igazgatója, Erdei D. István parlamenti képviselő, Kubik József a Széchenyi Kör nyíregyházi elnöke, valamint Dohi Károly remetei helytörténész. Végezetül pedig október első felében a Széchenyi tiszteletére külön táblával megjelölt emlékfát is ültetnek a szatmári Kossuth-kertbe.
Pándi Annamária. Forrás: erdon.ro

Kárpát–medencei matematikusok
Szatmárnémeti – Hétvégén Szatmárnémetiben tartották meg a XIX. Nemzetközi Magyar Matematika Verseny döntőjét, mely eredményhirdetése hétfőn volt.
Hétfőn délelőtt a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia nagytermében tartották meg a XIX. Nemzetközi Magyar Matematika Verseny ünnepélyes díjkiosztóját. A Kárpát–medencében magyarul tanuló középiskolás diákok számára megrendezett versenyen közel 200 versenyző mérte össze tudását. A verseny nemzetközi szakaszát első alkalommal tartották meg szatmárnémetiben, melynek megszervezését a megyeközpont három magyar tannyelvű középiskolája — Református Gimnázium, KölcseyFerenc Főgimnázium, Hám János Római Katolikus Iskolaközpont — vállalta magára. A díjak kiosztása előtt a Hám János Iskolaközpont Adoremus diákkórusa az iskola Históriás együttesével közös produkciót mutatott be: megzenésített keresztutat. Ezt követően Csehi Árpád, a Szatmár megyei tanács elnöke köszöntötte a jelenlévőket, mint volt matematika–fizika szakos diák. Elmondta, szerinte nemcsak a verseny fontos ezalkalommal, hanem az is, hogy több ország szakemberei tudnak találkozni, valamint biztos abban, hogy a diákok körében is kötődtek barátságok. Kereskényi Gábor Szatmárnémeti alpolgármestere hozzátette, hogy a megyeközpontban az elmúlt hétvégén két olyan rendezvény is volt, mely összefogja a Kárpát–medence magyarságát. A szóban forgó matematikaverseny mellett a Kárpátalja Expressz is megállt Szatmárnémetiben. Kónya László főtanfelügyelő–helyettes elmondta, hasonló nagyságú kárpát–medencei találkozóra Szatmárnémetiben 1605 óta nem került sor. Majd dr. András Szilárd a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, egyben a nemzetközi matematika verseny zsűrijének elnöke értékelte a diákok munkáját. A korábban versenyzőként is szereplő adjunktus elmondta, a verseny rangját bizonyítja, hogy a korábbi résztvevők közül számos kutató került ki. A díjazottak az elismerő oklevelek mellett különböző különdíjakat is kaptak, mint a legeredményesebb erdélyi–, kárpátaljai–, szatmári– lánynak járó különdíj, a legtürelmesebb feladatmegoldó stb. A legjobb eredményt elérő erdélyi diákok a tanügyminisztérium oklevelét vehették át, mely bejutást biztosít hasonló profilú egyetemekre. Emellett Sógor Csaba RMDSZ–es európai parlamenti képviselő közösen Gál Kinga magyarországi– és Mészáros Alajos felvidéki európai parlamentiképviselőkkel brüsszeli kirándulást ajánlottak fel a régiók legjobb eredményeit elérő diákjai számára. Forrás: erdon.ro

Szatmárnémeti fekete márciusa – interjú Formanek Ferenccel
A román és magyar közösség közötti feszültség hiányának tudható be, hogy 1990 márciusában az akkori hatalomnak nem sikerült a marosvásárhelyihez hasonló véres eseményeket előidézni Szatmárnémetiben – mondja a Krónikának adott interjúban Formanek Ferenc, Szatmár megye egykori alelnöke. A Nemzeti Egység Ideiglenes Tanács megyei alelnöke szerint akárcsak Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben sem lehet spontán gyülekezésről beszélni. Szerinte úgy tűnik, már Ceauşescu idején kidolgoztak egy forgatókönyvet erre a két városra.
– Írásban jelezte, hogy pontatlan a Kincses Előd lapunknak adott interjújában az az állítás, mely szerint 1990-ben Szatmárnémetiben a magyarság nem állt ki ön és Pécsi Ferenc mellett, így már nem hozták be az avasi románokat, és elmaradt a véres összecsapás. Nem így volt?
– Nem egészen. Annak idején RMDSZ-elnökségi határozatot hoztunk arról, hogy megünnepeljük március 15-ét. Az ünneplés azonban már pár nappal az esemény előtt problémássá vált. Ha jól emlékszem, 12-én megjelentek a Szatmár megyei adminisztrációs palotában a helyi Vatra Românească vezetői, és kifejtették: tudomásuk van róla, hogy sokan érkeznek a határ túloldaláról erre az ünnepre azzal a hátsó szándékkal, hogy visszacsatolják Szatmárnémetit Magyarországhoz. A látogatást nem vettük komolyan, mert nem észleltünk semmilyen román–magyar feszültséget.
– A román kollégái nem bizonyultak fogékonyaknak a Vatra felvetéseire?
– A Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsnak Szatmár megyében Nicolae Popdan volt az elnöke, Nicolae Manea és én voltunk az alelnökei. Nálunk mind iskolaügyben, mind egyéb kérdésekben mondhatni problémamentes volt az együttműködés. A román kollégák majdhogynem kacagásba törtek ki, amikor meghallották a vatrás félelmeket. Meg is egyeztünk, hogy ezek hőzöngők, akiket nem kell komolyan venni. Aztán 15-ét megelőzően megérkezett Bukarestből egy Iordan Rădulescu nevű ezredes, aki azt mondta, azért küldték, hogy a román–magyar feszültséget enyhítse. Nem értettük a látogatást, hiszen mi semmilyen feszültséget nem éreztünk. Ha jól emlékszem, az ezredes elbúcsúzott tőlünk, és azt mondta, Marosvásárhelyre megy.
– Nem éreztek feszültséget, mégsem ünnepelhették meg március 15-ét úgy, ahogy tervezték.
– Arra készültünk, hogy két koszorút helyezzünk el: egyet Szatmárnémeti belvárosában a Bălcescu-szobornál, egyet pedig Erdődön a Petőfi-emlékműnél. 15-én reggel azonban összeverődött pár száz román ellentüntető a Bălcescu-szobornál, így azt nem lehetett megközelíteni.
– Úgy gondolja, hogy az említett Rădulescu ezredest küldték megszervezni az eseményeket?
– Ha nem is személyesen szervezte, de ezt spontán gyülekezésnek nem lehet nevezni. Abban az időben egyetlen párt sem lett volna képes arra, hogy vidékről a városba szállítsa emberek százait. Efféle mozgósításra az akkori viszonyok között még a megyei tanács sem lett volna képes. A tanácselnök sem diszponált akkor a szállítóvállalatok szállítási eszközei fölött.
– De hát az RMDSZ korábban közel százezres néma tüntetést tudott szervezni Marosvásárhelyre. Nem lehet, hogy pusztán a nemzeti öntudat, az okkal vagy ok nélkül érzett veszélyhelyzet gyűjtötte össze a román közösséget is?
– Ezt nem a mostani szemmel kell tekinteni. A marosvásárhelyi gyertyás-könyves felvonulás hét végén, munkaszüneti napon történt. Március 15-e viszont csütörtökre esett. Akkoriban még mindenki munkaviszonyban állt, és nem volt annyira ura a helyzetének, hogy spontán módon abba tudja hagyni a munkát, és elmenjen tüntetni. Amikor tudomására jutott az avasújvárosi kórházigazgatónak, hogy szervezik az emberek szatmári utazását, lebeszélte őket az útról. Ha egy igazgató úgy döntött, hogy felvonul a munkásaival, akkor azok felvonultak, ha egy igazgató ellenezte a felvonulást, a munkások sem mentek. Itt spontaneitásról nem lehet beszélni. Valaki szólt az igazgatóknak, hogy engedjék el az embereket.
– Hogyan viszonyult a magyarság az ellentüntetéshez?
– Amikor látszott, hogy konfliktust, verekedést akarnak szítani, beláttuk, annak semmi értelme, hogy odamenjünk lökdösődni a koszorúval. Így azt egy Krisztus-szoborhoz tettük le. Az ellentüntetők azonban megindultak a főtér felé, és akin kokárdát láttak, azt ütlegelni kezdték. Többnyire úgy indult a dolog, hogy le akarták tépni a kokárdát. Mi Kossuth-kokárdákat készíttettünk, melyeken a román és a magyar nemzeti színeket kombináltuk össze, ezzel is jelezvén, hogy az 1848-as forradalom mindannyiunké. A kokárdák alapján könnyű volt kiszúrni a magyar ünneplőket. Sajnos többen súlyosan meg is sérültek. A dolognak az vetett véget, hogy a magyarok autókba szálltak, és elmentek Erdődre. A provokáció azonban mind a városban, mind pedig Erdődön folytatódott. A Petőfi-szobornál levágták a hangosításunkat. 12 óra tájt valaki jelezte, hogy Pécsi Ferivel vissza kellene mennünk a városba, mert zavargások vannak. Ekkorra már küzdőtérré alakult a város központja, egy önmagát ünneplő román tömeg pedig az adminisztratív palota előtt Pécsi Ferenc és az én lemondásomat követelte. Amikor odaértünk, a rendőrség széttárta a karját és azt mondta, ők semmit sem tehetnek, mert feljelentés történt ellenünk, amelyben etnikai ellentétek szításával és anyagi visszaélésekkel vádolnak. A tömeg azt skandálta, álljunk ki eléjük, ha merünk. Annyira nem voltak tisztában azzal, hogy ki-kicsoda, hogy amikor kimentem, meg is tapsoltak. Csak akkor kezdtek fütyülni, amikor kiderült, hogy én vagyok Formanek.
– Hogyan oszlott fel végül is a román tüntetés?
– Amikor hallották, hogy a rendőrség és az ügyészség megkezdi az ellenünk szóló névtelen feljelentés kivizsgálását, szétszéledt a tömeg. Másnap az RMDSZ tanácskozásán többen is voltak, akik utcai demonstrációt követeltek, de én elleneztem, mert úgy éreztem, éppen ezt várják tőlünk, hogy aztán lehessen intézkedni ellenünk. Több napon keresztül folytak a politikai egyeztetések, és a végső kompromisszum lényege pedig az volt, hogy az RMDSZ megtarthatta a megyei alelnöki tisztséget, de ezt nem tölthetem már én be. Arról viszont nem szoktak beszélni, hogy a teljes román vezetést is leváltották.
– Nekik az volt a bűnük, hogy tárgyaló viszonyban voltak a magyarokkal?
– Nem indokolták meg a leváltásukat, de egyértelműen ez volt az ok. Utána Románia-szerte megváltozott a légkör. Március 15-ét arra használták fel, hogy az 1989 decemberében kialakult román–magyar szolidaritást felszámolják. Ebben pedig Szatmárnémetinek kiemelt szerepet szántak. A Pécsi Ferenc ellen és ellenem szóló névtelen feljelentést az ügyészség három napig vizsgálta, aztán ejtette a vádakat.
– Hogyan látszott Szatmárnémetiből az, ami néhány nappal később Marosvásárhelyen történt?
– A családommal elmentünk Szatmárról, mert nem éreztük biztonságban magunkat. Belőttek a lakásunk ablakán.
– Fegyverrel?
– Nem tudjuk mivel, de az ablak ki volt lyukadva, és egy ólomgolyót találtunk a hálószobánkban. Minekutána mind én, mind a feleségem vásárhelyiek voltunk, hát hazamentünk. Március 19-én hajnalban Király Károllyal együtt utaztam Bukarestbe. Az a furcsa helyzet alakult ki, hogy az RMDSZ országos alelnökeként én voltam Bukarestben a szövetség legmagasabb rangú tisztségviselője. Domokos Géza és a többiek ugyanis Budapestre utaztak, ahol a román–magyar megbékélésről szóló értelmiségi találkozót szerveztek, Király Károlynak pedig nem volt RMDSZ-tisztsége. Március 20-án kihallgatást kértem Ion Iliescutól, hogy tájékoztassam a helyzetről. Miközben tombolt a verekedés Marosvásárhely főterén, én Iliescu előszobájában várakoztam, de végül nem fogadott. Az események szervezettségét azonban az is jelzi, hogy közben Gelu Voican Voiculescuval beszélgettem, aki tudott már arról, hogy bányászvonatok vannak útban Vásárhely felé.
– Húsz év telt el a fekete március óta. Látszik már, hogy miért éppen Szatmárnémeti és Marosvásárhely volt a célpont?
– Úgy tűnik, már Ceauşescu idején kidolgoztak egy forgatókönyvet erre a két városra. Ma már interneten is kutatható a magyar állambiztonsági szerveknek jó pár erre utaló dokumentuma. Elérhető egy olyan 1989 júliusában keltezett jelentés is, mely szerint Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben a román államhatalom a magyar veszélyre hivatkozva gyakorlatokat tartott. Ez azért érdekes, mert 1990 márciusában mind Marosvásárhelyen, mind Szatmárnémetiben a hatalom széttárt karokkal nézte, hogy mi történik. Ezt a konfliktust minden bizonnyal központilag hagyták jóvá, de találtak hozzá mind román, mind magyar oldalon olyan embereket, akik a hangulatot ebbe az irányba terelték.
– Ha ugyanaz volt a forgatókönyv, miért sült el másképpen a történet a két városban?
– Kincses Előd folyamatosan panaszkodott Marosvásárhelyen, hogy nem tud szót érteni a helyi román vezetőkkel. Ezzel szemben Szatmárnémetiben politikai színtéren nem volt román–magyar konfrontáció.
– Az iskolaügy is másképpen alakult a két városban. Marosvásárhelyen már azt is extrém követelésnek tekintették, hogy a Bolyai Farkas Gimnázium 1990 szeptemberétől, az új tanév kezdetétől magyar iskolává váljék, Szatmárnémetiben viszont már 1990 januárjától magyar iskolaként működött a Kölcsey-gimnázium.
– Ez a két város vezetői közötti különbséget jelezte. Szatmáron a román kollégák, ha időnként értetlenkedve fogadták is a kéréseinket, lehetett velük tárgyalni, és meg lehetett találni a kompromisszumos megoldásokat. Szatmárnémeti akkor is nyitottabb volt, ma is nyitottabb, mint Marosvásárhely. Amikor két közösség politikai elitje párbeszédet folytat, általában nincsenek konfliktusok, ha viszont a politikai elitben nincs meg a szándék a kompromisszumos megoldások megkeresésére, konfrontáció alakul ki. Lám, Szatmáron párbeszéd és magyar polgármester van, Marosvásárhelyen pedig ma sincsen szándék arra, hogy a helyi vezetők bármiről kompromisszumos megállapodást kössenek, román a polgármester, és megmaradt a feszültség.
– Hogyan tekint ma az akkori szerepvállalására?
– Jó lenne egyszer tisztán látni az akkori történéseket, de ma sincs betekintésünk az iratokba. Engem a hatalom arroganciája zavar a leginkább. Különbség van a diktatúra és a mai világ között, de minduntalan azt érezni, hogy csak átalakult a hatalom. Megmaradt az a hatalmi góc, amelyik annak idején még Ceauşescu körül alakult ki. Ezért nem akarnak ma sem elszámolni a ’89-es vérengzésekkel, a szatmárnémeti vagy marosvásárhelyi fekete márciussal. Én azután még három hónapot dolgoztam az RMDSZ-ben, de a feleségem és a kislányom nem akart már hazatérni, és 1990 szeptemberében én is kértem a magyarországi tartózkodási engedélyt. Azóta is ott élek, és nem politizálok.
Gazda Árpád
Krónika (Kolozsvár)

Néprajzi, iskola, és egyháztörténeti múzeum nyílt Kökényesden
A község gazdag kulturális értékeit bemutató múzeum anyagát Fazekas Lóránd, Kökényesd nyugalmazott tanára gyűjtötte össze a falubeliek segítségével. A gyűjtemény szemléletes képet nyújt a kökényesdi fiatalok, a településre látogatók számára a közösség múltjáról, gazdag kulturális értékeiről.
Vasárnap került sor Kökényesden a Néprajzi, iskola, és egyháztörténeti múzeumhivatalos megnyitójára, ahová meghívást kaptak a község volt tanárai, elszármazottai, egyházi képviselők, a Szatmár Megyei Múzeum képviselői, és a helyi lakosok mellett mindazok, akik hozzájárultak a múzeum létrehozásához, jelen volt Erdei D. István parlamenti képviselő is. Sabadus Mária, a múzeumot működtető Rokka Kulturális Egyesület nevében mondott köszönetet Fazekas Lóránd tanárúrnak, hiszen az ő kezdeményezésére jött létre a tárlat. Fazekas Lóránd 40 évig tanított biológiát és földrajzot Kökényesden. Az 1970-es években kezdte összegyűjteni a már csak a padlásokon őrzött, vagy a falubeliek mindennapi életében még mindig használt tárgyakat, amelyek arról mesélnek, „hogyan teremtették meg a helyi emberek a környezet adta lehetőségekből a mindennapi megélhetést”. A tanárúr diákjai, falubeliek segítségével „sok padlásjárás révén” hagyományos használati tárgyakat gyűjtött össze, amelyeket először a helyi kultúrotthonban állítottak ki, majd a polgármesteri hivatalba kerültek. Most a néprajzi gyűjtemény végre méltó helyet kapott a kökényesdi Római Katolikus Egyházközség által felajánlott épületben, melynek egyik termében néprajzi, a másikban egyház-, és iskolatörténeti kiállítás kapott állandó helyet.
A régi iskoláról
A múzeum iskolatörténeti részlege a megyében egyedülálló, a múlt század iskoláját mutatja be, létrehozásához hozzájárultak a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból, Túrterebesről, a megye régi iskoláiból kapott tárgyak is. Ugyanabban a teremben látható a községet ábrázoló 1865-ös legrégibb térkép és egyéb történelmi emlékek is. „Jövőt építeni csak a múltra lehet”, kezdte beszédét Simon Levente polgármester, köszönetet mondva Fazekas Lóránd tanárúrnak, a község egyik díszpolgárának önzetlen munkájáért, amellyel hozzájárult ezen értékes tárlat létrehozásához, melynek segítségével a községbe látogató turisták megismerhetik a Túr menti település kultúráját, értékeit. Dr. Enyedi István muzeológus Szatmár megye egyik legkiválóbb néprajzkutatójának nevezte Fazekas Lórándot, aki tanári pályája alatt több értékes tanulmányt is írt a község kulturális, vallási szokásairól, kutatásai helyet kaptak a múzeum egyháztörténeti részlegén, ahol egy helyen tekinthetők meg a görög katolikus, római katolikus, református és zsidó vallási emlékek.
A hivatalos köszöntők elhangzása után Nt. Harangozó Sándor, kökényesdi görög katolikus címzetes esperes áldotta meg a község múltját bemutató múzeumot.
erdon.ro

„Amit hittem és hirdettem”
Bura László szakíró szerint Scheffler János mártír püspök a hit, a becsület, a tisztesség kitűnő példája
Bejárta a sajtót a hír, hogy a pápa jóváhagyta Scheffler János egykori szatmári megyéspüspök boldoggá avatását. Mint ismeretes, csak azokat szokták ilyen elismerésben részesíteni, akiket az egyház különös tisztelettel és megbecsüléssel övez. A mártír püspökről az utóbbi időkig alig tudott valamit a közvélemény, talán azért is, mert 1989 után inkább a sokáig elhallgatott városépítő püspök, Hám János került előtérbe, hiszen az általa emeltetett épületek ma is meghatározzák a történelmi Szatmárnémetit. Az említett változás jórészt beszélgetőtársunknak köszönhető, aki két könyvet is írt Scheffler Jánosról.
Ön ismert nyelvész, irodalmár, néprajzos, közíró, hogyan került kapcsolatba János püspökkel, aki – mint könyveiből is kiderül – csakugyan megérdemli az egész katolikus egyház megkülönböztetett figyelmét.
A rendszerváltás utáni első szatmári püspök, Reizer Pál 1991-ben megkért: állítsak össze róla egy életrajzot, mert előterjesztik boldoggá avatását. Bár keveset tudtam róla, érdekesnek, sőt, izgalmasnak tűnt a feladat, mivel János püspök egyértelműen a kommunizmus áldozata, a hírhedt zsilavai börtönben, válogatott kínzások nyomán vesztette életét. Gyűjtöttem az adatokat, ahol csak lehetett, olvasgattam körleveleit, beszélgettem olyan személyekkel, akik ismerték. Ebből lett az első, kisebb könyv.
Aztán amint a szokásos egyházi úton megindították az eljárást, kellett egy jóval részletesebb és nagyon jól dokumentált, úgynevezett kritikai életrajz, amely Scheffler János életének és munkásságának minden mozzanatát tartalmazza, mellékelve a hiteles bizonylatokat, mint például az iskolai bizonyítvány, az egyetemi kinevezés, körleveleinek, tanulmányainak, a könyveinek és az azokról írt cikkeknek, kritikáknak a másolatai. Vagyis össze kellett szednem mindent, amit ő írt és vele kapcsolatban írtak.
Ez négy-öt évi gyűjtőmunka volt, ami naponta olykor több órát vett igénybe. Mindent elolvastam tőle és vele kapcsolatban, amihez csak hozzáfértem. Csak a naplója több hónapra lekötött. Nem mindig vezetett naplót, de amikor Rómában a Gregoriana Egyetemen tanult vagy – már a teológia és az egyházjog professzoraként – tanított, naponta feljegyezte élményeit, gondolatait.
Sikerült felhajtanom három volt zsilávai cellatársát, akik csak megerősítették azt a képet bennem, ami már előzőleg is kialakult, azaz hogy a becsület, tisztesség, az erkölcs példája volt. Mikor áttanulmányoztam az egész anyagot, végképpen meggyőződtem róla, hogy Scheffler János egy nagy formátumú, egyetemes értékű egyházi személyiség volt.
Kutatásai nyomán hogyan látszik, milyen volt ez a tragikus véget ért életpálya?
Scheffler János tízgyermekes, szegénysorú kálmándi családból származott. Mint a Nagykároly környéki falvak akkori lakói közül annyian, apja sokat kubikolt a Kraszna szabályozásánál, s a fiúcska ki-kijárt hozzá, olykor segített is neki a talicskázásban. Kiváló szellemi képességeire a helyi pap-tanító figyelt fel, ő járta ki, hogy az egyház támogatásával taníttassák.
Hogy mennyire tudatában volt családja rászorultságának és mennyire igyekezett szerény lehetősége szerint is enyhíteni az otthoni gondokon, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az olaszországi tanulmányai során kapott ösztöndíjból rendszeresen megtakarított kisebb-nagyobb összegeket, és azokat hazaküldte szüleinek. Külön kiemelném a rendszeretetét.
A középiskolában olyan latin nyelvtankönyvet állított össze, amelyből az egész osztály készülhetett az érettségire. Azért, hogy az órákon könnyebben jegyzetelhessen, megtanult gyorsírni. Tudatosan képezte magát. Az olasz mellett franciául, németül, angolul is tanult, hogy segítségükkel minél nagyobb műveltségre tegyen szert. Ugyanakkor törekedett, hogy a régi sváb nyelvet se felejtse el és hazamenve svábul beszélhessen az öregekkel.
Könyvében olvastam, hogy a püspök a börtönben szlovákul is tanult, ami azért enyhe túlzással sem nevezhető nemzetközi nyelvnek.
Ez is csak az emberi nagyságát és empátiáját dicséri. Egyházmegyéjében nem csak magyarok, de németek és szlovákok is laktak, mindenekelőtt Kárpátalján és az Avasban, és kötelességének tartotta az ő nyelvük ismerését. Körleveleit is ezen a három nyelven adta ki, hogy mindenki a maga anyanyelvén olvashassa. A tudatosság, a rendszeretet, a célszerűség, a szociális érzékenység nevelői munkájában is mindig jelen volt.
Nagyon ügyelt, hogy a Trianon utáni román hatalom által megszüntetett iskolákat mielőbb visszaállítsa. Az 1919-ben felszámolt szatmári katolikus főgimnáziumot újraindította és ő lett az igazgatója. Tanított gimnáziumban, szemináriumban, teológián, de például a kolozsvári Ferenc József Egyetemen is. Dsida Jenő is a tanítványa volt, s a költő annyira szerette, hogy verset írt hozzá.
Naplójából kitűnik, hogy minden diákját igyekezett közelről megismerni, beleértve családi helyzetüket és napi gondjaikat, mert csak így tudott velük egyénileg is foglalkozni. Nevelői elvei ma is érvényesek. Nála nem számított, hogy ki milyen nemzetiségű, vallású, mindenkiben az egyetemes embert tisztelte. Kutatásaim során találkoztam olyan esettel, hogy a református fiú katolikus papnak tanult, s az apja megkereste Scheffler püspököt, hogy ő térjen-e át a katolikus hitre? Miért térne, maradjon nyugodtan eddigi hitében, válaszolta a legtermészetesebb hangon a püspök.
Mindezek után az is természetes, hogy lehetőségei szerint segítette az üldözött zsidókat. Mit tud erről a kutató?
Mondhatom, nem csak elegendő utalást, de bizonyítékot is találtam rá. Engel Köllő Károly kolozsvári irodalomtörténész, aki a püspök tanítványa volt, külön is beszélt nekem az ezzel kapcsolatos tevékenységéről, arról, hogy miként járt el vagy igyekezett eljárni különböző esetekben. De több olyan írás fennmaradt, amelyben segítségét kérik.
Az sem véletlen, hogy a szatmári zsidók hozzá folyamodtak: járjon közbe egy zsidó középiskola beindítása ügyében. Meg is tette a szükséges lépéseket, de a zsidóüldözések miatt az iskola már nem kapta meg a működéséhez szükséges kormányzati engedélyt.
A püspök első pillanattól makacsul ellenállt a kommunista hatalomnak. Az ön könyve szerint mindenáron azt szerették volna elérni, hogy a Rómától elválasztott katolikus egyház gyulafehérvári püspöke legyen.
Ő ezt kategórikusan elutasította. A Szekuritáté jelentésében is az áll, hogy csak a Szentszéket ismeri el, őt a pápa nevezte ki és esküje kötelezi. Először a Hunyad megyei Körösbányára internálják, majd amikor látják, hogy ott sem törik meg és nem lesz a békepapi mozgalom és más kommunista kitalációk híve, 1952 márciusában először Bukarestbe, majd Zsilavára viszik.
Már a belügyminisztérium cellái is a kemény testi és lelki megdolgozást, ráhatást szolgálták, ott többször kihallgatják, vallatják, próbálják „jobb belátásra” bírni.
Bura László (1932, Szatmárnémeti)
Tanár, nyelvész, néprajzkutató. A kolozsvári Bolyai Egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalomtanári diplomát. 1956-ban politikai elítélt, majd rehabilitálják. Mintegy harminc nyelvészeti, művelődéstörténeti, néprajzi, város- és egyháztörténeti könyv szerzője.
1973-tól a bölcsésztudomány doktora. 1971-től a szatmári magyar líceum tanára, majd 1990-től igazgatója, később a Babeş-Bolyai Egyetem szatmári tagozatának tanára. A Magyar Néprajzi Társaság levelező tagja, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon társszerzője, több kulturális és pedagógiai díjjal tüntették ki
A győzködők között volt Szenkovics Sándor, Szatmár akkori parlamenti képviselője, és Fazakas János, a párt központi bizottságának titkára. Ám János püspök szilárdan ellenállt, nemcsak azért, mert erős jellem volt, de azért is, mert jól ismerte az egyházjogot, tudta, hogy számára nem lehet más út. A borzalom hónapjai következtek.
Zsilava földalatti celláit, kazamatáit a rendszerváltás után már sokan leírták. Mindenki a pokol fenekének nevezi, ahol bármit megcsinálhattak a rabokkal. A hitvány étkezés, az embertelen bánásmód hamar kikezdte a legerősebb szervezetet is. A heti fürdésre az udvaron lévő fürdőbe futólépésben kellett menniük, az ott váltakozva rájuk engedett forró és hideg zuhany után mentek vissza a fűtetlen földalatti cellákba.
János püspök egy ilyen „kezelés” és a mínusz 20 fokos hidegben megtett „séta” után lett rosszul a cellában s halt meg 1952. december hatodikán hajnalban. Egyik cellatársa, Dan Mizrahy bukaresti zeneszerző az utolsó szavaira is visszaemlékezett: „Ibi vacabimus et videbimus...” Jól megjegyezte, mert János püspök latinra is tanította. A szent ágostoni idézet azt jelenti, hogy „Amit hittem és hirdettem, azt látni fogom...”.
Mire emlékezett még Dan Mizrahy és a másik két cellatárs?
Nemcsak Mizrahy, de a velük lévő Weiner Gusztáv zsidó kereskedő is mondta: János püspök tudta, hogy hamarosan meghal. Úgy vélte, egy katolikus papnak nem szégyen kommunista börtönben meghalni, hiszen a kötelesség teljesítése, a hitéhez, az elveihez való hűség jutatta oda. Külön rendelkezett, hogy ruháit cellatársai között osszák szét.
Igaz, hogy koporsó nélkül temették el Zsilaván, vagy inkább elkaparták, tehát még halálában is megalázták?
Igaz. Hogy ne kelljen új sírhelyet ásni a fagyos földben, egy még nyitott sírba helyezték, keresztbe a már benne lévő két holttest fölé. Tudva, hogy püspökről van szó, a temető ortodox lelkésze megjegyezte magának a sírt. Évvel később így lehetett János püspök földi maradványait azonosítani és hazaszállítani szeretett városába.
A székesegyház kriptájában egy fémkoporsóban nyugszik, Hám János, a másik nagy szatmári püspök mellett. Boldoggá avatása már egy olyan korban történik, amelynek eljöveteléhez az ő makacs kommunizmusellenessége és vértanúsága is hozzájárult.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

Mi történt 1989 decemberétől 1990 májusáig?
Ismeretlenek tüntették el az iratanyag egy részét, egyesek máig ódzkodnak mesélni az egyes településeken történtekről: a 89-kutatás résztvevőivel beszélgettünk.
A hiányos dokumentumok és a máig az emberekben élő félelem is akadályozza az 1989 végén és 1990 elején több erdélyi városban történtek rekonstruálását, az egyesek által forradalomnak, mások szerint puccsnak nevezett eseménysor kapcsán. Idén indult a Kisebbségkutató Intézet és a Progress Alapítvány közös kutatási projektje a '89-es események kapcsán Bárdi Nándor történész kezdeményezésére. A kutatás többek közt azt célozza, hogy a még meglévő dokumentumokat – újságokat, plakátokat, fényképeket, videó- és hangfelvételeket, iratokat, jegyzőkönyveket stb. – összegyűjtse, és ezek alapján rekonstruálja az 1989 végétől 1990 májusáig történt események kronológiáját, elsősorban a romániai nemzeti kisebbségek szemszögéből. A különböző városok a temesvári események visszhangjára reagálva mind-mind megélték a maguk „kis forradalmait”; több helyen is halálos áldozatokat követeltek az események, lincselések is voltak. Ebben az öt hónapos intenzív periódusban alapították meg a Nemzeti Megmentési Front helyi szervezeteit, az RMDSZ-t, a MADISZ-t, illetve számos kisebbségi szervezetet is. A marosvásárhelyi etnikai konfliktus, a fekete március kihatott más településekre, az ottani magyar-román viszonyokra. Ennek visszhangjára, illetve a máig tisztázatlan, háttérben folyó események, szerepek felderítésére is fókuszál a kutatás; a vizsgált periódus záróeseménye az első szabad választás 1990 májusában.
A kutatás során a fontosabb erdélyi városokban, municípiumokban, ahol jelentős számú kisebbség él, egy-egy helyi kutató igyekszik összegyűjteni a fellelhető dokumentumokat. Gondot jelent, hogy több erdélyi városból is a kilencvenes évek elején ismeretlenek elvitték felsőbb utasításra a Nemzeti Megmentési Front irattárát. „Elsősorban magyar szempontú kronológiák készülnek, de igyekszünk a jelentősebb kisebbségekre is odafigyelni, elsősorban Temesváron, Aradon, Szatmáron, Nagyváradon, Nagybányán, ahol több nemzetiség is együtt él. Elsősorban megyeközpontokat választottunk, illetve van néhány olyan kisebb város, amely bár nem megyeközpont, de fontos, hogy megjelenjen. Remélhetőleg sikerül a 89-es események magyar értelmezését is bevinni a román történeti diskurzusba” – vázolta az elképzelést Gidó Attila, aki Novák Csaba Zoltánnal együtt kutatásvezetőként koordinálja a helyi kutatók munkáját. A kutatás kiemelten figyel arra, hogyan vesznek részt már a kezdetektől vagy lépnek be utólag a kisebbségek képviselői a hatalmi struktúrákba. A dokumentumokból összeállt településspecifikus kronológiákat ezért interjúkkal is kiegészítik, amelyeket a helyi kutatók olyan személyekkel készítenek, akik cselekvő részesei voltak az eseményeknek a szóban forgó időszakban. Azokban a városokban – eddig összesen 13 településen –, ahol már tavasztól dolgoznak a helyi kutatók a témán, már elkészült az eseménykronológia. „A kutatás első fázisából néhány érdekességet már megállapíthatunk, bár természetesen ezt nem tekinthetjük végeredménynek, hiszen a történelemről való vélekedés szubjektív dolog. Kísérleteztünk az események szakaszolásával, és úgy gondolom, nemcsak az általam kutatott Marosvásárhely esetében érvényes ez, hanem a többi városnál is” – magyarázta kérdésünkre Novák Csaba Zoltán. „Négy szakaszt azonosíthatunk be: a temesvári eseményektől a Ceaușescu-házaspár meneküléséig tartana az első, december 16-22. között. Van egy nagyon rövid időszak, az új hatalmi szerkezet kiépülése december 22-től körülbelül január elejéig. A december 29-től február elejéig tartó időszakot a Nemzeti Megmentési Front határozza meg, majd február elején alakulnak meg a nemzeti egység ideiglenes tanácsai, amelybe már a Fronton kívüli szervezetek is beépülnek: újjászervezett politikai pártok vagy frissen alakult szervezetek. A Nemzeti Ideiglenes Tanács tevékenysége egészen a májusi választásokig alkotja a negyedik időszakot” – mondta. Forradalom volt-e vagy puccs 1989-ben? „Én úgy látom, kettős folyamat találkozik valahol térben és időben. Semmiképp sem hanyagolható el a népmozgalmi része, nagyobb erdélyi városokban – Temesvárhoz hasonlóan Kolozsváron, Szebenben, Brassóban, Marosvásárhelyen – még a diktátor bukása előtt is van nagyobb tömegmegmozdulás, illetve több esetben számos halálos áldozatot követelő beavatkozás a hadsereg részéről. Mindenképp van tehát forradalmi tömegjellege az eseményeknek” – tette hozzá. Ebben az időszakban nagy a kádermozgás; január végére, február elejére olyan struktúra alakul ki, amely gyakorlatilag alárendelt Bukarestnek. Ám azelőtt viszont napokra megszűnik a központi hatalom befolyása, a Securitate visszahúzódik, a régi pártstruktúrák szétesnek, gyakorlatilag az egyedüli erő a hadsereg. „Egyre többen látják úgy bukaresti szemszögből is kutatók, hogy a hadseregnek nagyon fontos szerepe volt, sokkal fontosabb, mint gondolnánk. Merem állítani, gyakorlatilag a hadsereg döntötte el, melyik legyen az az új politikai struktúra, amely Romániát a változás útján viszi. Ők fogadják el az Iliescu által vezetett új hatalmi struktúra működését, éspedig azért, mert ennek a csoportosulásnak van olyan praxisa, amely lehetővé teszi, hogy az állam működése gyakorlatilag folytatódjon. Nagyon sokan a nomenklatúra tagjai voltak a 60-as, 70-es években, majd valamilyen ok miatt a Ceaușescu-féle pártvezetésből kikerültek” – magyarázta Novák. A székelyföldi városokban egyértelműen magyar szervezésben alakulnak ki az új hatalmi struktúrák. Marosvásárhely érdekessége, hogy ellentétben a többi nagyobb erdélyi várossal, ahol a magyarság viszonylag későn, december 22. után épül be a hatalmi szerkezetbe, itt párhuzamos struktúrák alakulnak ki. A hadsereg minden más nagyobb városban uralja a helyzetet, Marosvásárhelyen azonban az első napoktól kezdve Király Károly révén egy erős magyar mag alakul ki. Novák Csaba Zoltán szerint ez a kettős hatalmi megosztás a fő oka annak, hogy később az indulatok elszabadulnak, nem sikerül stabilizálni a helyzetet.
Néhány kronológiakészítővel az általuk kutatott városokban tapasztalt helyi specifikumok kapcsán a szelterszi társadalomtudományi táborban beszélgettünk, miután a kutatásvezetők bemutatták a projektet a tábor résztvevőinek. Kolozsváron rengeteg halálos áldozatot és sebesültet szedett a forradalom. A magyarság szinte az első percektől képviseltette magát a hatalmi struktúrákban, a politikai, egyházi és diákszervezetek révén is – mondta el kérdésünkre Fodor János történész. A fekete március után, főleg mivel időközben itt is megalakult a Vatra Românească, érezhető volt egy etnikai konfliktus kiéleződése, amelyet azonban sikeresen csillapítottak a városban – tette hozzá a kolozsvári kronológia készítője. A kutatónak szerencsére rendelkezésére álltak a Kolozsvári Rádió korabeli hangfelvételei, az írott sajtó archívuma is megvan. Hátravan még az egyházi, RMDSZ-iratok átvizsgálása. Bár a kutatók nagy része fiatal, és mondhatni gyerek vagy kamasz volt a szóban forgó események idején, Fodor János nem tapasztalt emiatt akadályokat, nem akarták „megmondani neki a tutit” azok, akik felnőtt fejjel érték meg 1989-et. „Mindenhol segítőkész emberekre találtam, különösebb magyarázkodás nélkül sikerült megszereznem a kívánt dokumentumokat, remélhetőleg ez nem változik az adatgyűjtés további fázisaiban sem” – mondta a Transindexnek.
Szatmárnémetiben teljesen békésen zajlott le a forradalom, egy tüntetés volt december 23-án. Megyei és városi szinten is a hadsereg volt az, amely minden fontos tisztséget és pozíciót betöltött, a magyarság képviselőinek csak december végén sikerült bekapcsolódniuk a Nemzeti Megmentési Frontba – mondta el a Transindexnek a szatmári kronológia készítője, Sárándi Tamás. 1990 februárjában a magyarság helyi vezetői megelégedetten nyilatkoznak az elért eredményekről, teljesen békés átmenetként zajlik a magyar nyelvű oktatás visszaállítása, a Kölcsey Ferenc Gimnázium már januárban megkezdi működését. Március elején azonban helyi szinten is megalakul a Vatra Românească, nekik „köszönhetően” zajlik le Erdélyben a Marosvásárhely után a második legnagyobb összetűzés március 15. kapcsán, és a békés folyamat megtorpan – tette hozzá. Szatmárnémetiben igen nehéz összegyűjteni a dokumentumokat, nemhogy a Front irattára, de még a helyi újság korabeli lapszámai sem voltak fellelhetőek. Ami maradt, az az RMDSZ-nél fellelhető csekély anyag – sorolta a buktatókat a kutató, felhívva a közvélemény figyelmét, hogy akinek birtokában van bármilyen kordokumentum, bocsássa rendelkezésre, ezzel is segítve az események megértését. Hargita megyében ebben az időszakban elég sok lincselés történt, így Székelykeresztúron is – itt egy rendőrt öltek meg a tüntetők. Itt is megalakultak a Front, az RMDSZ helyi szervezetei, érdekességként pedig a Székely Ifjak Fóruma, amelynek képviselője később be is jutott a parlamentbe – mesélte Vass Réka. A kisvárosban megoszlanak a vélemények, hogy népfelkelés történt-e, vagy – mint ahogy sok vezető beosztású ember gondolja – megrendezték a „forradalmat”. „Azt tapasztaltam, hogy az emberek készségesek egy bizonyos pontig, érdeklődéssel fogadnak, hiszen ez a témát senki nem kutatta eddig Keresztúron. Ám van egy pont, ahol egyszer csak bezárulnak a kapuk, nem hajlandók se nyilatkozni, sem pedig forrásokat vagy anyagokat a rendelkezésemre bocsátani. Arra szoktak hivatkozni, hogy ha nem is ők, de a családjuk veszélybe kerülhet. Én próbálom mindenkivel tisztázni, hogy nem igazságot tenni jöttem, és nem értékítéleteket megfogalmazni, a kutatásnak ugyanis nem ez a célja. Minden alkalommal hangsúlyozom a Kisebbségkutató Intézet diszkrécióját, azt, hogy ezek az anyagok kutatók számára lesznek hozzáférhetőek” – mondta a helyi kronológia készítője. Kézdivásárhelyen Miklós Katalin készíti a kronológiát. Itt is egy lincselés áll az események középpontjában: Aurel Agache őrnagyot megölik, és a milícia épületét is felgyújtják 1989-ben. Mivel egy román nemzetiségű személy hal meg, a későbbiekben a román hatalom, illetve egyes politikai pártok támogatásával sikeresen kreálnak belőle etnikai ügyet. Miközben máshol az országban a hasonló lincseléseket vagy nem vizsgálják ki, vagy a tettesek általános amnesztiát kapnak, Kézdivásárhelyen öt embert vádolnak. „Az ügynek máig ható következményei vannak, a népharag áldozatául esett őrnagy halála után fotók és tanúvallomások alapján összeállítanak egy vádiratot, amit 1997-ben véglegesítenek, 1999-ben pedig ítélet születik a feltételezett elkövetők ellen. Akik nem menekülnek el, 4-7 évi börtönbüntetést kapnak, illetve pénzbeli kártérítés kifizetésére kötelezik őket. Ám 2002-ben is perek sorozata indul. Végül Strasbourgban mindkét félnek – a vádlottaknak és az ifjabb Agache-nek is – kártérítést ítélnek meg, előbbieknek azért, mert diszkriminatív módon volt összeállítva a perirat, a családnak pedig az ítélet miatti késedelemért” – foglalta össze röviden Miklós Katalin. Nagybányán a hatalomátvétel aránylag békés zajlott. December 23-án nagy tömeg gyűlt össze a város központjában, melynek tetemes részét a környék vállalatainak munkásai adják, és bár az indulatok elszabadultak a megyeháza „bevételénél”, az eseményeknek nem volt súlyosabb sebesültje. A közigazgatási szervekben a katonaság hangsúlyos jelenléte tapasztalható – vázolta kérdésünkre az eseményeket a nagybányai és zilahi kronológia készítője, Kiss Ágnes. A nagybányai fejlemények különlegessége a bányaipari alkalmazottak részvétele, akik tüntetéseket és sztrájkokat szerveznek; követeléseiket Bukarest fokozatosan teljesíti (például béremelés, különböző juttatások). Hálájukat a Nemzeti Megmentési Front és Iliescu-párti tüntetéseken való részvétellel fejezik ki több alkalommal is. További érdekesség, hogy korán megalakul a környezetvédő mozgalom, tüntetéseket és aláírásgyűjtést szerveznek a környezetszennyező anyagokat kibocsátó gyárak ellen. Még december folyamán megalakulnak Máramaros megyében a magyar és német kisebbségi szervezetek, februárban pedig az ukrán (RUSz). Jelentős többségi-kisebbségi konfliktusra nem kerül sor. Zilahon a hatalomátvétel teljesen békésen zajlott. A rendőrség, katonaság, Securitate villámgyorsan átállt. Jelentős többség-kisebbség konfliktusra nem került sor, bár provokációnak minősíthető események akadtak. Például március 15-re virradó éjszaka ismeretlenek festéket öntenek a zilahi Wesselényi-szoborra – foglalta össze Kiss Ágnes. A zilahi kutatást akadályozza, hogy nyoma veszett a megyei Ideiglenes Nemzeti Megmentési Front iratanyagának; elkallódott az a pár múzeumhoz beküldött élménybeszámoló is, amelyek Cornel Grad történész, Gheorghe Şişeşteanu szociológus és Bajusz István muzeológus felhívására érkeztek. A tervek szerint a kronológiákat önálló kötetben jelentetik meg jövőre, illetve egy konferenciát is szerveznek ebben a témában. A kutatás anyaga várhatóan az interneten is elérhető lesz majd az Adatbankban.
Bakk-Dávid Tímea. Transindex.ro

Leváltják a Kölcsey igazgatóját
Szeptember elsején több település iskolájában lejárt az iskolaigazgatók mandátuma, s ezzel egyidőben veszélybe kerültek a magyar igazgatói helyek is. Korábban nem hivatalos forrásból kiderült, hogy ezen igazgatók helyére a jelenlegi főtanfelügyelő, Mariana Popa politikai alapon, saját pártjából, a PDL-ből való embereket akar a tanintézmények vezetői székekbe ültetni, akár olyanokat is, akik nem is tudnak magyarul. Ennek hírére RMDSZ-es vezető politikusok, köztük Csehi Árpád tanácselnök, egyeztetésbe kezdtek. Múlt hét pénteken úgy tűnt, hogy sikerült megegyezésre jutniuk, azonban e hét elején a főtanfelügyelőnő mégis másként döntött, s a harcos hangnemben zajló egyeztetések tovább zajlottak. Veszélybe kerültek többek közt az ákosi, az egri és a kökényesdi magyar igazgatói helyek, valamint az erdődi, a sződemeteri és a halmi iskolákban az aligazgatói helyek. A kinevezéseket illetően még folyik az egyeztetés. A magyar líceumok igazgatóinak is lejárt a mandátuma. A Református Gimnázium és a Hám János Iskolaközpont esetében, lévén tematikus tanintézmények, az adott egyháznak is beleszólása volt, így maradtak az igazgatók. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium esetében sem akart beleszólni a főtanfelügyelőnő a kinevezésbe, azonban itt váltás történt. A tanári kar javaslatát is figyelembe véve, Pataki Enikő magyar szakos tanárnő lett az igazgató, Bálint Zsuzsa informatika szakos tanárnő pedig az igazgatóhelyettes. A nagykárolyi 3-as Számú Általános Iskola újonnan kinevezett igazgatója Visnyai Csaba lett. Szerettük volna megkérdezni a főtanfelügyelőnőt, hogy miért akarja politikai alapon kinevezni az igazgatókat, azonban nem sikerült elérnünk, ahogy az ügyben érintett prefektust sem. Csehi Árpád megyei tanácselnök lapunk kérdésére elmondta, hogy még folynak az egyeztetések, s mindent megtesznek azért, hogy azokban az iskolákban, ahol magyar tannyelvű oktatás folyik, ott a vezetésben is legyen magyar képviselet. Felháborodásának adott hangot atekintetben, hogy a jelenlegi kinevezések és intézkedések teljesen ellentétesek a kormányprogrammal s a kisebbségpolitikával. Szerinte a nyolcvanas és kilencvenes évek állapotai köszöntenek vissza, ahol hasonló módon, azaz politikai alapon neveztek ki vezetőket. Hozzátette, hogy nem fogják engedni, hogy a húsz év alatt felépített helyi kisebbségi oktatás bástyáját egyetlen tollvonással lerombolják. Az eseményekről már hivatalosan is értesítették Markó Bélát, az RMDSZ elnökét, egyben kormányfőhelyettest. Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)

Leváltások pártalapon?
Politikai okokat sejtenek Szatmáron az iskolaigazgatók menesztése mögött
Rendkívüli megyeitanács-ülést hívott össze tegnap Csehi Árpád, a Szatmár megyei önkormányzat RMDSZ-es elnöke, mert az utóbbi napokban több iskolaigazgatót is leváltottak a térségben, köztük több magyar pedagógust is.
Megkongatták a vészharangokat Szatmár megyében: pár nap leforgása alatt tizennyolc iskolaigazgatót és aligazgatót váltottak le a térségben. Az érintettek egy része és több helyi önkormányzati politikus úgy véli, a leváltások mögött politikai okok húzódnak, és az elbocsátott intézményvezetőket a nagyobbik kormánypárt, a PD-L „pártkatonáival” helyettesítik.
Ezt a vélekedést erősíti a Halmiban szolgálatot teljesítő Sárosi Tibor aligazgató esete, aki állítja: közölték vele, hogy ha a továbbiakban a demokrata-liberálisok zászlaja alá áll, akkor a szomszédos Kökényesden igazgató lehet. Incze Lajos, Halmi polgármestere tegnap a Szatmár megyei önkormányzathoz fordult és jelezte: a helyi testület nem járul hozzá Sárosi leváltásához.
Az önkormányzat döntését a helyi lakosok aláírásgyűjtéssel igazolják: háromszáz csatlakozó vélte úgy, ragaszkodik az eddigi aligazgatóhoz. A megyei önkormányzat tegnapi ülésén részt vett Radu Giurca prefektus is: neki azt üzenték Halmiból a tiltakozók, ha a követelésüknek nem lesz foganatja, a prefektúra épülete előtt demonstrálnak a továbbiakban.
Hasonló helyzet alakult ki Nagykárolyban, a helyi elméleti líceumban: az igazgatócserét itt is a tantestület és a szülők tiltakozása követte, a frissen kinevezett Radu Ciocotisan egy nap után kénytelen volt lemondani.
Vámfaluban a liberális polgármester, Vasile Corodan emelt szót az intézményvezetők cseréje ellen, Gheorghe Jurchiş, Csehál önkormányzati vezetője szintén csatlakozott a tiltakozók sorához. Az elmúlt napokban olyannyira elmérgesedett a pártpolitikai konfliktus a megyében, hogy híre terjedt, Szatmárnémetiben a Kölcsey Ferenc gimnázium vezetője is politikai játszmák áldozata lesz.
Érdekek és rémhírek
Csehi Árpád, a megyei önkormányzat RMDSZ-es elnöke a sokasodó panaszok miatt tegnap azonnali hatállyal összehívta a polgármestereket és más, iskolaügyben illetékes tisztségviselőket. A megyei tanács elnöke „elfogadhatatlannak” minősítette mindazt, ami igazgatócsere címén az elmúlt napokban történt. Csehi úgy vélte, ez az eljárás ellentétes a kormány által szorgalmazott decentralizációval: így nem nő, hanem csökken a helyi önkormányzatok hatásköre.
Csehi álláspontját kiegészítette Szatmárnémeti polgármestere, Ilyés Gyula, aki felháborítónak tartotta, hogy a fenntartókat kizárták a döntéshozásból. Radu Giurcă prefektus tegnapi tárgyaláson úgy nyilatkozott, nincs tudomása a sérelmezett ügyek hátteréről, mert szabadságon volt, és csak a tegnap tért haza. Dacára annak, hogy a vitatott intézkedések mögött a megyei tanfelügyelőség áll, Mariana Popa főtanfelügyelő más irányú elfoglaltságaira hivatkozva nem vett részt az megyei önkormányzat által kezdeményezett egyeztetésen.
Új törvényre várnak
Király András, az oktatási minisztérium államtitkára az ÚMSZ megkeresésére elmondta: a szatmári konfliktussorozat több csatornán is begyűrűzött már a szaktárcához, és Daniel Funeriu tárcavezető álláspontja világos: nincs helye politikai döntéseknek ilyen horderejű ügyekben. Az államtitkár szerint felesleges és káros pánikot kelteni, mert Szatmár megyében sem etnikai, sem politikai indok nem állt az igazgatócserék mögött.
„Az érvényes jogszabályok szerint azok az intézményvezetők, akik nem versenyvizsga révén töltik be a tisztségüket, évente köthetnek menedzseri szerződést, amelynek érvényessége szeptember 1-jétől a következő év augusztus 31-ig tart” – ismertette a jogszabályt Király András, aki szerint az lenne a kívánatos, hogy az ilyen jellegű szerződéseket ne hosszabbítsák meg több alkalommal, mert ez a versenyvizsgarendszer kijátszására alkalmas kiskapu.
Arra a kérdésre, ki felelős az elmaradt versenyvizsgákért, az érintett iskolaigazgatók, vagy a vizsgáztató hatóság, az államtitkár egyértelmű választ adott. „Három éve nincs megfelelő versenyvizsgáztatás, és azért nincs, mert az oktatási tárca az új tanügyi törvényre vár. Amíg nincs új törvény, nincs vizsga, és elismerem, ez az állapot lehetőséget teremt a visszaélésekre” – fogalmazott Király. Hozzátette, Daniel Funeriu tájékoztatást kért a megyei tanfelügyelőségtől a szatmári ügyekben, és figyelmeztette a főtanfelügyelőt jogszabályi kötelezettségeire.
Szezonviták országszerte
A Szatmár megyeihez hasonló konfliktusok bontakoztak ki az utóbbi napokban országszerte. A Gorj megyei tanfelügyelőség közleményben jelezte, hogy hiába neveztek ki három igazgatót gyors egymásutánban Leleşti község iskolájába, mindhárom jelölt gyorsan visszalépett.
A tanfelügyelőség szerint a helyi PSD gyakorol nyomást az érintettekre. Vâlcea megyében ezzel szemben a PSD-s jelölteket szorították háttérbe – a hírek szerint – a PD-L-s ellenjelöltek. A konfliktusok „szezonális” jellegét – amelyre Király András nyilatkozatában utalt – erősíti, hogy tavaly szeptemberben Arad és Kolozs megyében vált politikai kérdéssé a kinevezések ügye.
Ellenségesen fogadták tegnap a szatmárnémeti Aurel Pop Művészeti Líceum új igazgatóját azon a találkozón, amelyen az új intézményvezető mutatkozott be a szülőknek és a tanároknak. Utóbbiak nehezményezték azt, hogy szerintük Szabo Marcel politikai alapon került az iskola élére, a döntésből a tanfelügyelőség kihagyta a szülői bizottságot.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

Cserkészévnyitó
Szatmár megye – Szeptember 18–án, szombaton 13 órai kezdettel a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium épületében (Cosbuc utca 2. szám) tartja meg a Dsida Jenő Cserkészcsapat cserkészévnyitóját — tudtuk meg a csapatvezetőtől, Boga Ferenctől.
Az évnyitóra a cserkészek minden érdeklődőt és leendő cserkészt szeretettel várnak. erdon.ro

Kifüstölték a Kölcseyt
Ismét igaza lett Széchenyinek: ellenségeink nem tudnak annyit ártani, mint amennyit mi ártunk önmagunknak! A nagyhírű szatmári magyar iskola, a Kölcsey Főgimnázium az új tanévre végleg elhagyta évtizedeken át megszokott épületét.
Hiába volt minden tárgyalás, egyezkedés, halogatás, a helyi magyarság többségének érdekére való hivatkozás, távozott a nyolcszáz diák és a nyolcvan tanár!
Még szerencse, hogy a katolikus egyháznak akadt a közelben egy kevésbé kihasznált épületegyüttese, és felajánlotta azt. Ám a városvezetés és a szülők igyekezete ellenére, máig csak felét tudták rendbe tenni. A múlt héten a félig romos épületrész felújításának költségeiről tárgyalt a helyi tanács, s az egyik szocialista képviselő, Viorel Solschi tanár megdöbbenésének adott hangot, hogy egy olyan elit magyar iskolának, mint a Kölcsey, amelyre a románok is felnéznek, nincs végleges helye!
Az előzmény az ÚMSZ-ből is ismert. A történelem fintora: 1957-ben a Kölcsey, mint állami iskola, a kommunista hatalom által megszüntetett, több évszázados református gimnázium épületében jött létre. A politika széljárása miatt közben többször átnevezték, majd 89 után ismét Kölcsey lett. Kiváló teljesítménye okán letörölhetetlenül ez a név ragadt rá. Igazi rangot a legnehezebb kommunista években kapott, amikor teljes végzős osztályok „sétáltak be” innen a legjobb egyetemekre.
Nagyra szökött a remény, mikor látszott, hogy a Láncos-templom körül négy-öt iskolaépületet visszakap a református egyház. Tőkés püspök leutazott Szatmárnémetibe, és a helyi magyar vezetőkkel a Láncosban szándéknyilatkozatot írt alá, hogy nevezett épületekben egy református iskolaközpontot hoznak létre. Mára ez a terv füstbe ment. Ennek egyik oka az, hogy akkor szó sem volt a Kölcsey épületének kiürítéséről, hisz bőségesen jutott hely a Refinek.
Közben Tőkés László EP-képviselő lett, s már nem volt fontos a református központ, így azok élére állt, akik a Kölcsey távozását akarták, ami azért is furcsa, mert ide több református diák jár, mint a Refibe. (De hiába, ha az ügy olyan színezetet kapott, mintha a Kölcsey az RMDSZ líceuma lenne és szándékosan gátolná az újraindulása óta tébláboló református iskolát.)
Talán dacból, a kifüstölt Kölcsey nem a felkínált régi udvaron, hanem a filharmóniában tartotta tanévnyitóját. Az új igazgató, Pataki Enikő nagy tapsot kapott, amikor kijelentette: a Kölcsey erejét nem a falak adják, hanem szellemisége, tanárai és diákjai teljesítménye. S erre nagyon vigyáznak ezután is. Akárki ellenében.
Sike Lajos