Gémesi Ferenc: kiemelt feladat a szórványban élő magyarok támogatása
Kiemelt feladat a szórványban élő magyarok támogatása - mondta Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára a nemzetpolitika tavalyi eredményeiről és idei terveiről tartott hétfői tájékoztatóján.
A határon túli magyar közösségek 2009-es támogatásáról beszámolva Gémesi Ferenc közölte, hogy olyan kisebb lélekszámú közösségek, mint a horvátországi és a szlovéniai magyarok számarányuknál nagyobb mértékben részesültek támogatásban.
Hozzátette: a szomszédos országok magyarlakta vidékein megújult és felépült több oktatási intézmény. Megemlítette, hogy több kárpátaljai egyházi intézmény működése veszélybe került volna a magyar állam támogatása nélkül, mivel tavaly ősz óta nem kapnak pénzt az ukrán költségvetésből. Ezeken kívül főleg a román-magyar határon volt sikeres a "Varratmentes Európa" program keretében a hiányzó közúti összeköttetések újjáépítése, európai uniós támogatásokkal.
A Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára a 2010-es tervekről elmondta, hogy az idei évben a nemzetpolitika legfontosabb feladata a stabilitás megőrzése. Nem változott 2009-hez képest a támogatások összege, a februárban ötéves Szülőföld Alap kétmilliárd forintos kerete. "Nem fogunk választási szempontú nemzetpolitikát folytatni, sokkal fontosabb a stabilitás, nem a közösségek bevonásával kell a belpolitikát alakítani" - tette hozzá.
A 2010-es év kiemelt feladatai között megemlítette az erdélyi Mezőségi Magyar Iskolaközpont létrehozását a Szamosújvárban (Gherla) már egy hasonló intézményt működtető Téka Alapítvány bevonásával. Korábbi példák alapján közös román-magyar finanszírozással valósul meg a központ.
A nemzeti jelentőségű intézmények és programok köre kibővül 2010-ben. Több erdélyi oktatási és kulturális intézmény, irodalmi folyóiratok kerülnek be a közösségszervezés és a nyelvi-, kulturális identitás szempontjából fontos intézmények közé.
Folytatódik a csángó oktatás program a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége (MCSMSZ) szervezésében. Gémesi Ferenc szerint "dinamikus növekedés tapasztalható a program hatására", folyamatosan nő a magyar nyelvet tanulók száma a Csángóföldön. A 21 helyszínen folyó oktatásból 8-ataz úgynevezett Gyermekek házában tartanak. Ezeknek az önszerveződéssel létrejött kulturális központoknak a támogatására külön programot indítanak az idén.
Ugyancsak kiemelt támogatást élvez majd Kárpátalján a Técsői (Tjacsiv) Református Líceum felújítása, amely "szórvány szempontból a 2010-es év egyik legnagyobb beruházása" - mondta Gémesi Ferenc, hozzátéve, hogy felépülhet a Nagyberegi (Veliki Berehi) Református Líceum is. Az új intézmény az angol testvéregyház és magyar kormány támogatásával valósulhat meg. A szakállamtitkár emlékeztetett arra, hogy Kárpátalján az egyházak oktatási szerepe jelentősebb, mint más régiókban.
Erdélyben az idén folytatódik a nagyenyedi (Aiud) vártemplom viharkárok miatt tavaly megkezdett felújítása. Tovább bővítik a vicei (Vita) árvaházat, amelyhez uniós forrásokat is sikerült találni.
Emlékeztetett arra, hogy az európai uniós pályázatok új lehetőségeket nyitottak meg az utóbbi években. Fennmarad az idei évben is Szerbia és Ukrajna kiemelt támogatás - fűzte hozzá.
A világ magyarságának tavaly meghirdetett Vándor magyar című internetes játékról elmondta, hogy több ezer jelentkező regisztrálta magát a honlapon (http://vandormagyar.hu), amely az igényeket is figyelembe véve február 1-től megújul. Forrás: MTI

A nemzetpolitika három éve
„Bár 2010 választási év Magyarországon, nem fogunk választási szempontú nemzetpolitikát folytatni. Nem a magyar közösségek bevonásával kell Magyarországon belpolitikát folytatni” – fogalmazott Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára tegnap Budapesten, a nemzetpolitika három év alatt elért eredményeiről és ez évi terveiről tartott tájékoztatóján.
A szakállamtitkár kiemelte, továbbra is fontosnak tartják az elindított ügyeket, programokat, így ezeket folytatják, hiszen – mint mondta – a magyar kormány elkötelezett a megújított nemzetpolitika, a külhoni magyarsággal egyetértésben kialakított programok folytatásában. A költségvetési támogatás összege 2010-re is változatlan maradt, az idén februárban öt éves Szülőföld Alap pedig az előző évekhez hasonlóan idén is két milliárd forintos kerettel rendelkezik.
„A támogatott ügyek közül a nemzeti jelentőségű intézmények és programok köre kiemelkedik” – vélekedett Gémesi Ferenc, majd hozzátette, hogy a 2009. decemberi Magyar-Magyar Kormányzati Konzultáción a határon túli magyar szervezetek vezetőivel már megállapodtak a program 2010-2014 közötti folytatásáról.
A 2007-ben nemzeti jelentőségűvé nyilvánított romániai magyar intézmények körének és támogatási nagyságrendjének megtartása mellett új intézmények és programok is bekerülnek idén a keretbe: mint például a Mezőségi Magyar Iskolaközpont építése Szamosújváron, amely a magyar és a román kormány közös finanszírozásában valósulna meg.
„A Nemzeti Intézmények új körének meghatározásakor mindenekelőtt az adott intézmény anyanyelv és nemzeti identitás megőrző erejét vettük figyelembe. Az új intézmények is az oktatás és a kultúra területéről kerültek ki: a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Színművészeti Egyetem háttérintézményei, a Studium-Prospero Alapítvány – 5 millió forint, illetve a kolozsvári Protestáns Teológia – 3 millió forint működési támogatásban részesül nemzeti intézményként” – fogalmazott Gémesi.
Emellett Erdélyben a Korunk, a Helikon és a Látó folyóiratok is két-két millió forintos támogatást nyertek, illetve az Aradi Kamaraszínház is nemzeti jelentőségű intézmény lett.
Kánya Gyöngyvér, Budapest. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

Tükörterem és Varjúvár
Kós Károly képeskönyv
Alkalmasabb helyszínt a Kultúrpalota Tükörterménél nem is találhatott volna a szervező Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és a csíkszeredai Pallas Akadémia Könyvkiadó szerda esti rendezvényére, író-olvasó találkozójára, amelyen Sas Péter budapesti kutató Kós Károly képeskönyv című könyvét, a kiadó 550. kötetét mutatták be.
Nagy Miklós Kund nyitóbeszédében elmondta: a találkozó tisztelgés a magyar kultúra napja előtt, azon a helyen, amely a marosvásárhelyi magyar kulturális élet fellegvára, ugyanakkor az egyik legszebb közép-európai épület.
– Sas Péter budapesti kutató, művészettörténész sokadik könyve a Kós Károly képeskönyv, érdekességképpen megjegyezném: száznégy évvel ezelőtt, négy napnyi eltéréssel a Palotával átellenben, a Városháza dísztermében tartotta az ifjú Kós Károly a Kemény Zsigmond Társaságnál székfoglaló beszédét, amelyről ő is írt életrajzában.
Kós Károly említett visszaemlékezését Kilyén Ilka színművésznő olvasta fel, majd a kiadó részéről Sarány István főszerkesztő-helyettes méltatta röviden a művet és ismertette az idei kiadói tervet, amelyben számos művészeti kiadvány szerepel. – A magyar kultúra napja minden magyarok Himnusza révén összeköt minket. E kötet is ezt hangsúlyozza: erdélyi kiadó, magyarországi szerző, a kötet népszerűsítésére pedig erdélyi és magyarországi intézmények fogtak össze.
Nagy Miklós Kund szerint a könyv még közelebb hozhatja hozzánk Kós Károlyt: – A kilencvenes években nagyon aktívan működött Vásárhelyen a Kós Károly Egyesület, amelynek tevékenysége azóta lankadt. A kötet annak a kutatónak köszönhető, aki maga is a Kós Károly-díj kitüntetettje, Kós Károly egyik legavatottabb kutatója. Tíz fejezetre osztva próbálta felvillantani a legfontosabbakat, amelyeket Kós Károly tett, alkotott, örökségül hagyott ránk. A kötet olyan dolgokat is elénk tár, amelyekről kevesebbet tudunk, olyan képeket is közkinccsé tesz, amelyekkel nemigen találkozhattunk. Sok fénykép az ifjú építészt, irodalmárt, politikust örökítette meg. Amikor az említett székfoglaló beszédét mondta, mindössze huszonhét éves volt. Utána ívelt fel pályája, maradt, amikor a legnehezebb volt – mondta Nagy Miklós Kund, majd a szerzővel folytatott beszélgetésől, Sas Péter válaszaiból megtudtuk: a kötet Kós Károly életművének teljességét kívánja bemutatni, azt, hogy a nehéz történelmi helyzetben miként tudta megvalósítani mindazt, amit tett.
– Kós Károly képeskönyv a kiadvány címe, de nem csupán képekből áll. A cím arra utal, hogy Kós Károly mindig képekben gondolkodott. Munkásságának nagysága az itteniek számára természetes, a kötettel jelezni kívántam, hogy a magyarországiak számára is igen fontos. Meg szeretném írni a huszadik századi erdélyi magyar művelődés történetét, aminek Kós Károly az egyik sarkköve. Úgy érzem, ismerem ezt a világot. Ami a kutatás során meglepett, az elsősorban a leszármazottak, Kós Károly néprajzos és Kós András szobrászművész kedvessége, segítőkészsége volt. Az anyag nagy része nekik köszönhető. Idejében fogtam hozzá, ismertem olyanokat, akik Kós Károly közvetlen munkatársai voltak. Teljes életműve fontos, annak szeletei egymást kiegészítik, és ő mindegyikben teljes egészet alkotott. A mai kor politikusai példát vehetnének róla. Politikusi szerepvállalásakor elveiben szilárdan hitt, majd önként a háttérbe vonult, átadta a terepet. Szociális beállítottságú volt, nagyon fontos volt számára, hogy tegyen a népéért, publicisztikáját egy következő kötetben szeretném kiadni. Számomra egyet jelent a fogalommal: hűség – hallottuk a Sas Péterrel folytatott beszélgetés során, amelyben szó esett Kós Károly életéről, gyerekkori éveiről, a kolozsvári Református Kollégium emberformáló hatásáról, Sztánáról, a Kalotaszegről, a Varjúvárról, az újonnan megjelent kötet bemutatóján.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Szórvány – Fókuszban a szórvány – ötéves a Szülőföld Alap – Nemzeti jelentőségű intézmények és programok Erdélyben
A nagyenyedi vártemplom felújítási munkálataihoz való anyagi hozzájárulás is szerepel a 2010-es tervek között. Fennállásának öt éve alatt a Szülőföld Alap 8 milliárd forintot osztott ki. Több mint 10 000 beérkezett pályázatot bírált el, a támogatott programok száma 5400
A szórványban élő magyarok támogatása kiemelt fontossággal bír a magyar kormány számára, ezt a 2009-ben jóváhagyott támogatások is tükrözik, és ugyanezen elv alapján ítélik meg a 2010-es pályázatokat is. Minderről Gémesi Ferenc, a magyar miniszterelnöki hivatal szakállamtitkára számolt be a hét elején Budapesten. Közölte: olyan kisebb lélekszámú közösségek, mint a horvátországi és a szlovéniai magyarok számarányuknál nagyobb mértékben részesültek támogatásban. Ugyanakkor több kárpátaljai egyházi intézmény működése veszélybe került volna a magyar állam támogatása nélkül, mivel tavaly ősz óta nem kapnak pénzt az ukrán költségvetésből. Ezeken kívül, főleg a román–magyar határon volt sikeres a Gémesi Ferenc szakállamtitkár és a Törzsök Erika, a Nemzetpolitikai Főosztály volt főigazgatója által irányított „Varratmentes Európa” program keretében a hiányzó közúti és vasúti összeköttetések újjáépítése, európai uniós támogatásokkal. (Az alábbiakban Gémesi Ferenc beszámolójából idézünk.)
A kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős államtitkár elmondta: az idén a legfontosabb feladat a stabilitás megőrzése. Nem változott 2009-hez képest a támogatások összege, a februárban ötéves Szülőföld Alap kétmilliárd forintos kerete. „Nem fogunk választási szempontú nemzetpolitikát folytatni, sokkal fontosabb a stabilitás, nem a közösségek bevonásával kell a belpolitikát alakítani”, tette hozzá.
„A szórvány ügye az egyik legégetőbb témája a nemzetpolitikának, ezért is hoztuk létre tavaly határon túli szakértőkből a Szórvány Tanácsot, amelynek elnöke a szlovéniai magyarság parlamenti képviselője, Göncz László. A tanács javaslatai alapján csak a tavaly több mint 350 millió forintot fordított a miniszterelnökség szórványprogramokra”, magyarázta. Kormányzati támogatással működik a szórvány szempontból fontos projektek között az EMKE által létrehozott magyar házak hálózata, a munkácsi Szent István Líceum, a karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum, a kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Koordinációs Központja, illetve a técsői Református Líceum, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium Zentán, a Kosztolányi Dezső Nyelvi Tehetséggondozó Gimnázium Szabadkán, a nagybecskereki Miasszonyunk leánykollégium, illetve a muzslyai Emmausz fiúkollégium. Támogatják a szórványóvodákat Szolyván, Huszton, Bustyaházán, Técsőn, Aknaszlatinán, Nagybocskón, Gyertyánligeten. A csángó program részeként nem csak a kulturális eseményeket és a meglévő intézményeket támogatják, hanem a magyar nyelvű oktatás megerősítését is.
A beszámolóból kiderült: a költségvetési támogatás összege változatlan maradt 2010-re is, a Szülőföld Alap számára szintén biztosított az előző évekhez hasonlóan a 2 Mrd Ft-os keret.
Mezőségi Magyar Iskolaközpont
A 2010-es év kiemelt feladatai között található az erdélyi Mezőségi Magyar Iskolaközpont létrehozása Szamosújváron a már egy hasonló intézményt működtető Téka Alapítvány bevonásával. Korábbi példák alapján közös román–magyar finanszírozással valósul meg a központ, amelynek létrehozásával befejeződhet az észak-nyugat mezőségi és szamosháti szórványoktatás stratégiai fejlesztése, ahol 5 óvodai csoport, 16 alsó tagozatos, 8 felső tagozatos és 3 szakiskolai osztály működésére lenne lehetőség.
Bár Szamosújvár vonzáskörzete nem esik messze Kolozsvártól, az iskolaközpont létesítése indokolt. A bentlakás lehetősége vonzóvá teszi a magyar nyelvű oktatást, a kolozsvári elméleti líceumok pedig nem nyújtanak szakképzést, így a szamosújvári iskolaközpontban beindítandó szakoktatás hiánypótló lenne. Ezen túlmenően van egy olyan szociálisan hátrányos csoport, amely nem tudja fedezni a kolozsvári tanulás költségeit, de jelen helyzetben nincs lehetősége Szamosújváron magyarul tanulni. (Három magyar 8. osztály végzett a városban, de a tanfelügyelőség csupán egyetlen magyar nyelvű 9. osztály indulását hagyta jóvá. A gyerekek zöme román osztályba iratkozott be.)
Bővült a Nemzeti Intézmények köre
A 2007-ben nemzeti jelentőségűvé nyilvánított romániai magyar intézmények körének és támogatási nagyságrendjének megtartása mellett néhány új intézménnyel bővült a romániai intézményi kör, és új nemzeti jelentőségű projekt támogatása indul el. Több erdélyi oktatási és kulturális intézmény, irodalmi folyóiratok kerülnek be a közösségszervezés és a nyelvi-, kulturális identitás szempontjából fontos intézmények közé.
A Nemzeti Intézmények új körének meghatározásakor mindenekelőtt az adott intézmény anyanyelv és nemzeti identitás megőrző erejét vették figyelembe. Az új intézmények is az oktatás és a kultúra területéről kerültek ki: a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Színművészeti Egyetem háttérintézményei, a Studium-Prospero Alapítvány – 5 millió forint, illetve a kolozsvári Protestáns Teológia – 3 millió forint működési támogatásban részesül nemzeti intézményként. Ezzel a bővítéssel minden magyar, vagy magyarul is oktató felsőoktatási intézmény háttérintézménye nemzeti jelentőségű státust nyert.
Erdélyben három nagy múltú, egyben irodalmi-kulturális műhelyt is jelentő folyóirat van: a Korunk, a Helikon és a Látó. Két-két millió forintos támogatással nyerték el a nemzeti jelentőségű intézményi státust.
2007-ben a Nemzeti Intézmények kör kijelölésekor Erdélyben 9 magyar színház és egy opera működött. Azóta létrejött és jelentős sikereket ért el az aradi Kamaraszínház. Ezért bővítettük az aradival a nemzeti jelentőségű intézményként támogatott színházak körét, és emeltük 2 millióval a színházi támogatási keretet.
Elkészültek a tanári lakások Kolozsvárott, új diákétkezdéje van szintén a kincses városban az unitárius kollégiumnak és a Kalotaszentkirályi Iskolaközpont szórványkollégiumának, elkészült a Téglás Gábor Iskolacsoport Déván, az egyházmegye millenniumára megújult a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály Székesegyház, és felújították a csángó magyarok számára fontos központként működő Pusztinai Házat.
Folytatódik és egyben bővül a csángó oktatási program
Folytatódik a csángó oktatás program a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége (MCSMSZ) szervezésében. Gémesi Ferenc szerint „dinamikus növekedés tapasztalható a program hatására”, folyamatosan nő a magyar nyelvet tanulók száma a Csángóföldön. A 21 helyszínen folyó oktatásból 8-at az úgynevezett Gyermekek házában tartanak. Ezeknek az önszerveződéssel létrejött kulturális központoknak a támogatására külön programot indítanak az idén.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) 2000-től kezdődően szervezi a csángó gyermekek iskolán kívüli magyar nyelv oktatását. Az oktatás beindulásától kezdve a magyar kormány előbb pályázati formában, majd 2007-től kezdve a Nemzeti Jelentőségű Intézmények és Programok keretében támogatja ezen tevékenységüket.
A 2009/2010-es tanévre 21 moldvai településen több mint 1550 gyereket oktatnak magyar nyelvre (óvoda és 1–9. osztály). A 2005/2006-os tanévtől kezdve az MCSMSZ ösztöndíjával vált lehetővé több csángó gyerek számára, hogy középiskolai tanulmányait is magyar nyelvű iskolában végezhesse. Jelenleg 80 diák részesül ebben az ösztöndíjban Csíkszeredában, és 3 diák Székelyudvarhelyen, ami a szállás és étkezés biztosítását jelenti. Az utóbbi években egyre nagyobb igény mutatkozik az egyetemre, főiskolára járó csángó diákok kollégiumi elhelyezésére is.
Új elemként kerül be 2010-től kezdődően a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) által fenntartott és működtetett Gyermekek Háza hálózat. A 21 oktatási helyszínből jelenleg 8 (Magyarfalu, Lábnik, Külsőrekecsin, Csík falu, Lujzikalagor, Frumósza, Kostelek, Diószeg) működik ilyen formában. Ezek a közösségi házak az MCSMSZ saját tulajdonában vannak és nemcsak az oktatást, hanem egy-egy közösség magyar kulturális életét is szolgálják. Helyet adnak a különféle gyűléseknek, szakmai továbbképzéseknek, táboroknak, konferenciáknak. Kialakításuknál fogva az itt tanítók szolgálati lakásaként is funkcionálnak. Számos esetben a község lakosai számára szervezett egészségügyi szűrések is itt zajlanak.
A magyar elnöki hivatal első ízben tavaly biztosított 2,3 millió forint összegű támogatást a 2009/2010-es tanévre ezen házak fűtési költségeihez. 2010-től kezdődően az évi 7 millió forintos összegből nemcsak a rezsi kifizetése válik tervezhetővé, hanem a gyerekek számára sokkal nagyobb értékkel bíró internet-kapcsolat, valamint korszerű taneszközök és oktatási segédanyagok beszerzése is lehetővé válik.
A nagyenyedi vártemplom
Az erdélyi fejedelemség egyik szimbóluma a nagyenyedi református vártemplom. A tavaly a templom viharkárt szenvedett, a torony helyreállítása érdekében mind a román helyi hatóságok, mind a magyar kormány igyekezett mindent megtenni, ennek ellenére nagyértékű belső károk is keletkeztek. 2010-es terveink között szerepel a keletkezett károk elhárításához való hozzájárulás.
A vicei árvaház bővítése
A Possibilitas Egyesület évek óta két árvaházat működtet a besztercei szórványban, gondoskodik a nevelt gyerekek nehéz sorban élő, hátrányos helyzetű szüleiről is. Az alapítvány által gondozott gyerekek révén biztosított a kistérség magyar nyelvű osztályainak működése. Az elmúlt két évben hozzájárultunk az árvaház működéséhez, 2010-ben ahhoz a beruházáshoz nyújtunk segítséget, amely anyagi fedezetének zömét EU-s pályázaton nyerte el az egyesület.
Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság
A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság az egyedüli műemlékvédelemmel foglalkozó erdélyi magyar szervezet, amely országos hatáskörben fejti ki tevékenységét, már közel két évtizede. Ez egyértelműen meghatározza a KLMT helyzetét az erdélyi és romániai műemlékvédelemben. A KLMT feladata, hogy intézményesítse az erdélyi magyar műemlékvédelmi tevékenységet a tudatosítással, figyelemfelkeltéssel és a támogatási rendszer szervezésével párhuzamosan. Az erdélyi épített örökség az európai kulturális örökség szerves részét képezi. A szervezet célja: érzékennyé tenni a társadalmat, felhívni a figyelmet és bebizonyítani, hogy a kulturális örökség igenis érték. „2009-ben ünnepeltük a gyulafehérvári római katolikus érsekség 1000 éves és az EME 150 éves fennállásának évfordulóját. 2010-ben a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság megalakulásának 20. évfordulóját emeljük ki és támogatjuk, jelezvén az épített örökség és műemlékvédelem fontosságát”, olvasható a beszámolóban. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

A Miniszterelnöki Hivatal Kisebbség- és Nemzetpolitikai Szakállamtitkárságnak közleménye
A közelmúlt demográfiai kutatásai azt mutatják, hogy a szórványosodás folyamata a Kárpát-medencei magyar közösségekben az utóbbi évtizedben felgyorsult, és világossá vált, hogy az egyes közösségek vonatkozásában differenciált stratégiákra van szükség.
A Kormány ezért a nemzetpolitika keretében kiemelt kérdésként foglalkozik a szórványosodás kérdésével: ismert külhoni magyar szakértőkből ezért hozta létre 2008 októberében a Szórvány Tanácsot, amely konzultatív, javaslattevő testületként a szórványosodási folyamatok lassítása érdekében javaslatokat dolgoz ki. A rendelkezésre álló források hatékonyabb felhasználása érdekében a témában fellelhető kutatási anyagok, valamint szakértői vélemények ismeretében, stratégiát dolgoz ki, prioritásokat jelöl meg egy-egy régió szakmailag megalapozott támogatására. A Tanács elnöke Göncz László, a szlovéniai magyarság parlamenti képviselője, tagjai: Balázs-Bécsi Attila, Téka Művelődési Alapítvány elnöke (Románia), Hegyeli Attila, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége programvezetője (Románia), Lakatos András, Szövetség a Szórványért Alapítvány igazgatója (Románia), Pásztor Gabriella, oktatási szakértő (Románia), Vetési László, szórványlelkész (Románia), Losoncz Alpár, az Újvidéki Egyetem kutatója (Szerbia), Soós Mihály, a Vajdasági Módszertani Központ igazgatója (Szerbia), Hunčik Péter, a Fórum Kisebbségkutató Intézet kutatója (Szlovákia), Ambrus Pál, a Técsői Református Líceum igazgatója (Ukrajna), Tóth Mihály, jogász, kisebbségkutató (Ukrajna), Dr.sc. Horváth László, a Horvátországi Magyar Tudományos és Művészeti Társaság titkára (Horvátország).
A Szórvány Tanács javaslatára született döntés 2009-ben több kiemelt projekt támogatásáról, mint például a szamosújvári és válaszúti szórványkollégiumok működtetéséről, a felőri régiós magyar oktatási központ munkálatainak befejezéséről, a csángó oktatási programok továbbfejlesztéséről. A további támogatandó programok és intézmények tekintetében a Tanács régiónként prioritási listát készített.
Csak 2009-ben 350 millió forint támogatást kaptak a Tanács által javasolt szórványprojektek. Kormányzati támogatással működik a szórvány szempontból fontos projektek között az EMKE által létrehozott magyar házak hálózata, a munkácsi Szent István Líceum, a karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum, a kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Koordinációs Központja, illetve a técsői Református Líceum, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium Zentán, a Kosztolányi Dezső Nyelvi Tehetséggondozó Gimnázium Szabadkán, a nagybecskereki Miasszonyunk leánykollégium, illetve a muzslyai Emmausz fiúkollégium. Támogatjuk más intézmények mellett a szórványóvodákat Szolyván, Huszton, Bustyaházán, Técsőn, Aknaszlatinán, Nagybocskón, Gyertyánligeten, új diákétkezdéje van a Kalotaszentkirályi Iskolaközpont szórványkollégiumának, elkészült a Téglás Gábor Iskolacsoport Déván.
A 2010-es kiemelt szórványprogramok között szerepel a Mezőségi Magyar Iskolaközpont építése. Az iskolaközpont létrehozásával befejeződhet az észak-nyugat mezőségi és szamosháti szórványoktatás stratégiai fejlesztése, ahol 5 óvodai csoport, 16 alsó tagozatos, 8 felső tagozatos és 3 szakiskolai osztály működésére lenne lehetőség. A TÉKA Alapítvány a szamosújvári Mezőségi Magyar Iskolaközpont felépítéséhez évi 40 millió forint támogatást kap. Az Iskolaközpont felépítését a Szórvány Tanács prioritásként jelölte meg, a létesítmény a magyar és a román kormány közös finanszírozásában, a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont mintájára valósulna meg. 2009-ben a szamosújvári Helyi Tanács ingyenesen kiutalta az építési telket a város központjában, a MeH és a romániai Communitas Alapítvány pedig hozzájárult a tervdokumentáció költségeinek fedezéséhez.
Erdélyi projekt a vicei árvaház bővítése, közös gyermekház, tanulóház kialakítása az árvaházi és a falu szórványmagyar iskolásai számára. A Possibilitas Egyesület évek óta két árvaházat működtet a besztercei szórványban, gondoskodik a nevelt gyerekek nehéz sorban élő, hátrányos helyzetű szüleiről is. Az alapítvány által gondozott gyerekek révén biztosított a kistérség magyar nyelvű osztályainak működése.
Ugyancsak kiemelt programja az idei évnek a Gyerekek Háza program. A 21 csángó magyar oktatási helyszínből jelenleg 8 (Magyarfalu, Lábnik, Külsőrekecsin, Csík falu, Lujzikalagor, Frumósza, Kostelek, Diószeg) működik ilyen formában. Ezek a közösségi házak az MCSMSZ saját tulajdonában vannak és nemcsak az oktatást, hanem egy-egy közösség magyar kulturális életét is szolgálják. Helyet adnak a különféle gyűléseknek, szakmai továbbképzéseknek, táboroknak, konferenciáknak. Kialakításuknál fogva az itt tanítók szolgálati lakásaként is funkcionálnak. Számos esetben a község lakosai számára szervezett egészségügyi szűrések is itt zajlanak. 2010-től magyar állami támogatással nemcsak az intézmények fenntartása lesz biztosított, hanem a gyerekek számára sokkal nagyobb értékkel bíró internet-kapcsolat, valamint korszerű taneszközök és oktatási segédanyagok beszerzése is lehetővé válik.
Kárpátalján két projekt szerepel a kiemelt szórványtémák között: a Técsői Református Líceum bővítése révén Felső-Tisza-vidéki Magyar Oktatási és Kulturális Központ kialakítása, amelyben olyan körülményeket lehet létrehozni, hogy a szórványban élő magyarságnak lehetősége legyen az anyanyelvén igénybe venni az oktatást az alapfokútól a felsőfokú képzésig. Az új Nagyberegi Református Líceum tervek szerint 2011-re elkészülő épületének tetőterében kialakításra kerül egy 100 fős fiú-, illetve leánykollégium. Forrás: Nemzetpolitika.gov.hu

Arcokon derengő angyalok
KZST-est a Kultúrpalotában
Rendhagyó estet szervezett múlt havi rendezvényén a Kemény Zsigmond Társaság. Különlegeset, egyrészt mert amegszokottól eltérően a Kultúrpalota nagytermébe várták a közönséget, másrészt meghívott vendégük okán, akinekelőadása egyaránt szólt költészetről, zenéről, képzőművészetről és filozófiáról, mindezt saját tapasztalatokon csiszolódott nézőpontból, szubjektív értelmezésben.
Bálint Réka zongorajátékát követően Csíky Boldizsár, a KZST elnöke kérdéseire Nagy Attila költő, számos kötet szerzője, szakmáját tekintve orvos, válaszolt.
– Verseidben van egy tudatos, világos megfogalmazás, ugyanakkor a szép állapotok mellett rendkívül fontos számodra a forma. Azt mondod, nem tudod, mi a vers, de a formára nagy gondot fordítasz és nem mindegy számodra az sem, hogy milyen kultúrák vannak a hátad mögött. Mennyire gyűr mindez maga alá?
– Amikor leülök verset írni, általában a barokk zene inspirál. Nagyon szeretek olvasni, könyves családból származom. A forma nem gyűr maga alá, hogy ki mit használ, az elsősorban alkati dolog. Vannak költők például, akik nem bírnak az antik formákkal. Inkább ihletről van szó. Elindul az emberben valami, ami hozza magával a formát. De ha ez a forma sérti a belső hangot, akkor el kell dobni. Sokat olvasom a misztikusokat, Hésziodoszt, Hermész Triszmegisztoszt. Az Eckhart mester szerinti belső elvonulás híve vagyok, ami nem a világgal való szakítást jelenti, hanem önmegtisztulást, de a köz érdekében. Ezen a ponton találkozik a keleti és a nyugati misztika. Nagyon kedvelem a dolce stil nuovo-t és Jékely szerelmi költészetét. Ezek a dolgok érdekelnek. Ami a festészetet illeti, Giotto a kedvencem, nála tudom követni a lélek működését, arcain átdereng valami angyali. Úgy érzem, az ember errefelé kellene irányodjék. Orvos vagyok, első (gyerek)versemet negyedikes koromban írtam. Székely János verseim miatt a földbe döngölt, de irodalmat, filozófiát tanultam tőle, ő vezetett be a mítoszok világába is. A formára visszatérve, nagyon összejátszik a zene a nyelvzenével. Az írásról is azt tartom, amit a szakmámról: első helyen áll az alázat. És amit körülöttem látok, messzemenően nem az... Azokat az alkotókat becsülöm, akik emberileg is nagyok voltak. Mert voltak olyan kitűnő művészek is, akik emberi szempontból elítélendők. Nem tehetek róla, de én ha ilyenről hallok, bezáródom. Jékelyt ezért becsülöm oly nagyra, egyik kedvenc költőm, mesteremnek tekintem. Akárcsak Székely Jánost, aki mindenféle plecsnit, kitüntetést visszautasított. Ami viszont nagyon fáj: hogy micsoda züllés következett be a magyar nemzet lelkében. Erdélyinek vallom magam, magyar, örmény és német vér keveredik bennem, ezért is vagyok rendkívül toleráns. De ez a züllés – fáj. Ami rendkívüli módon feltölt, az a természet. Sokszor leülök a Somostetőn, a Maros partján. Ilyenkor mindig újra rádöbbenek, hogy csoda az élet – válaszolta Csíky Boldizsár kérdéseire színes, pergő, felolvasásokkal gazdagított előadásában Nagy Attila, szép számú közönség előtt, a KZST februári délutánján.
Nb. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Balázs-Bécsi Attila, aki nem a levegőbe építkezik
A szamosújvári Téka Alapítvány bentlakásában mintegy száz, mezőségi szórványvidékről származó gyermek lakik. Változatos délutáni foglalkozásokon, színvonalas rendezvényeken vehetnek részt. Hogyan nőtte ki magát egy 20 évvel ezelőtt indult táncházmozgalom ilyen hatalmas intézménnyé, amely a szórvány diákjait összefogja és neveli? Balázs-Bécsi Attila, az alapítvány „keresztapja” és elnöke áll mindennek hátterében.
Gyergyóremetén született, nyolc osztályt ott járt, majd az akkori csíkszeredai matematika-fizika líceumba, a mai Márton Áron Gimnáziumba került. Már ötödikes korában eldöntötte, hogy őt a történelem érdekli és történelemtanár szeretne lenni. Tanárai „régivágású, igazi pedagógusok voltak, akik a diktatúra ellenére is tág látókörben igyekeztek nevelni, miközben a közösség fontosságát is hangsúlyozták”. Tanárai mintája, valamint a bentlakás önszerveződő jellege – ahol mindenkinek kialakult a maga szerepe és felelőssége – határozták meg későbbi munkásságának alakulását.
Kétséges volt, hogy bejut-e az egyetemre, mivel akkoriban a történelem-filozófia fakultáson húsz helyre több mint négyszázan pályáztak, de már ebben is úgy tűnik, megtörte a jeget: iskolájának filológia osztályból előtte még nem jutottak történelem szakra. Az egyetemi évek a kommunista periódus „egyik legkeményebb időszakára” estek, de társaival együtt megpróbált minden művelődési lehetőséget kihasználni. Legjobb közösségformáló erőnek a táncház bizonyult, mivel igényes, és bármilyen formában nyitott szórakozást kínált. Ezért első évtől kezdve látogatta a táncházat, amit rá egy évre be is zártak, így a következő években „underground” táncházakat szerveztek. Kallós Zoltánnal is így találkozott, akivel bejárta a mezőségi falvakat; ekkor kezdett ismerkedni a vidékkel, és későbbi otthonával, Szamosújvárral.
Az egyetem elvégzése után, 1987-ben a tervszerű kihelyezések következtében Moldvába került, annak ellenére, hogy magas átlaggal végzett. „Amikor kitették a lehetséges helyeket, egy kollégámmal együtt elmentünk Zoli bácsihoz, ő pedig egyből rámutatott két falura, Jugányra és Burjánosra, azzal, hogy ott csángók élnek. Tehát odamentünk.” Ekkor már felesége, gyermeke volt Szamosújváron. Moldvában „önkéntes gyűjtőként” körbejárták a csángó falvakat, ami azonban tilos volt. „Elhatároztuk, hogy ha kiderülne, azt mondjuk: ha nem tetszik, küldjenek haza” – meséli nevetve.
A változások után Balázs-Bécsi Attilának lehetősége volt eldönteni, hogy Szamosújváron marad a családjával, vagy hazaköltözik velük a Székelyföldre. Nehéz döntés volt letelepedni szórványvidéken, de a külső hatás is nagy volt: a környéken nem volt, aki magyarul tanítsa a történelmet és társadalomtudományokat. Emellett az egyetemi évek alatt alkalma volt megismerni és megszeretni az itteni embereket, akiket nyitottnak, közvetlennek tart – így itt maradt.
1990-ben megszerezte tehát a végleges tanári helyet, de már akkor eldöntötte, hogy nem elégszik meg a tanítással, hanem valami „extrát” is hozni akar a város fiataljainak életébe. Saját magán tapasztalta a táncház közösségformáló erejét, a fiatalság pedig „széttartónak” bizonyult, így választása arra esett, amihez egyben a legjobban értett. Hogy még több fiatalt vonzzon, néha diszkót is szerveztek a néptánc mellett. Az érdeklődés nem maradt el: viszonylag rövid idő alatt, két év múlva már kialakult az a „kemény mag”, amely utána átvehette a táncoktatást.
„Sohasem titkoltam, hogy számomra a táncház eszköz és nem cél. Eszköze annak, hogy igényes szórakozási lehetőséget biztosítva igényes egyéneket és közösségeket neveljek ki. Nem akartam megragadni a táncház szintjén, ha mai kifejezéssel akarok élni, akkor a humán erőforrás nevelésének lehetőségét láttam az összejövetelekben.”
Maga a néptáncegyüttes 1992-ben alakult meg – ismét külső hatásra. Kettős igény mutatkozott meg, egyrészt szükség volt arra, hogy a gyerekek, fiatalok bemutassák a családjuknak is, amit tanultak, másrészt pedig a vidéknek nem volt még olyan magyar néptánccsoportja, amellyel nemzetközi versenyeken is szerepelhettek volna. Ezért hozták létre a Kenderkóc nevű együttest, amely később, 1994-ben vette fel a ma is ismert Kaláka nevet. „A névválasztás tudatos volt, mivel a kaláka a közösség érdekében végzett önkéntes munkát jelenti, a tánccsoport tagjai is részt vettek mindenféle egyéb munkában is.”
Mit szóltak a tősgyökeres szamosújváriak, amikor egy fiatal, nem-őshonos tanár kezdett szervezkedni? „Szerencsére első perctől támogattak, éreztették, hogy szükség van arra, amit csinálok – ha nem így lett volna, elmegyek. Legalább hat éven keresztül folyton hívtak: egyetemi tanárnak, Kolozsvárra a Brassai líceumba, rádiózni vagy politikai szerepvállalásra, de azt mondtam, be kell valamit fejeznem. Aztán mindig adódott egy újabb feladat, és maradtam.”
„Akkor is, most is szeretném, hogy megszűnjön az ’unalmas, isten háta mögötti kisváros’ képét hasznosító mentalitás. A világ közepe ott van, ahol te élsz, és neked kell pótolni a hiányosságokat, nem szabad a környezetet hibáztatni.”
A Téka Alapítványt 1993-ban jegyeztette be, harminc alapító taggal, mivel ekkor már szükség volt az intézményesülésre, és Balázs-Bécsi Attila egy civil szervezetben látta a megoldást. A művelődési központhoz szükséges épület megvásárlásáért már az alapítvány pályázott, amit 1995-ben meg is kaptak. Ekkor költöztek át a ferences kolostorból, amely eddig otthont adott a rendezvényeknek, és ettől kezdve igazi „kaláka-szellemben” bővítették mind az épületet, mind a programok skáláját. „Szívesen jöttek a gyerekek segíteni, ezáltal lett valóban a saját házuk, ami az ő kezük munkáját is viseli. Persze mi, ’felnőttek’ is itt voltunk egész nap, malteresen, meszesen.”
Lassan elkezdett kialakulni a néptánc melletti állandó programok képe is. Könyvtárat rendeztek be, képzéseket, foglalkozásokat tartottak, valamint körvonalazódott a rendszeres, nagyobb szabású rendezvények profilja is. 2009 januárjának összesítései azt mutatták, mintegy hétszázan vesznek részt a heti rendszerességű programokon, amelyek a felnőtt-és gyermekoktatástól kezdve a színjátszó körökön és kézműves foglalkozásokon keresztül a hangszeroktatásig (pl. hegedű, cselló) terjednek. Évi 8 rendezvényük közül a legrégebbi a szamosújvári tavaszi néptáncfesztivál, amelyet az idén tizenötödszörre rendeznek meg. Az őszi fesztivál pedig, amely eredetileg gyermek néptáncfesztivál funkcióját töltötte be, mára összművészeti programsorozattá alakult át, többek között orgona-és klasszikus zenei koncertekkel, kiállításokkal bővítve rendezik meg. Fontos még megemlíteni a 2005-ben induló Tóvidék-programot, amelynek célja a vidék falvainak kulturális és turisztikai rehabilitációja.
Az emberek a „Téka” hallatán nemcsak a néptáncra és programokra, hanem a szórványvidék gyerekeit összefogó bentlakásra is gondolnak. Ennek története 2000-ben kezdődött, amikor Válaszút és Szamosújvár csatlakozott egy szórványoktatási programhoz. Az egyezmény értelmében Válaszút vállalta az I-IV. osztályosok, Szamosújvár pedig az V-XII. osztályosok taníttatását, szállását, étkeztetését. Az egyezséget idén újítják meg, és Balázs-Bécsi Attila tervbe vette a támogatás kiszélesítését az innen kikerülő egyetemistákra is.
„Az utóbbi időben összetűzésekbe kerültem, mivel néhányan megkérdőjelezték a bentlakás szükségességét, iskolaközpontok létrehozásának fontosságát. Szeretném kiemelni, hogy miattunk egy falusi iskola sem szűnik meg. Olyan településekről fogadunk gyerekeket, ahol nincsen magyar, helyenként még román iskola sem, valamint olyan családból származókat, akiknek anyagi helyzete még a kötelező oktatásban való részvételt sem engedi meg. Haragszom, amikor íróasztalok mellől fogalmazzák meg az ellenvetéseket, miközben fogalmuk sincs a valódi helyzetről.”
A programhoz még mindig várják néhány falu csatlakozását. Nyári táborokat szerveznek a gyerekek számára, és ennek sikerélménye például Mezőkeszü: egyik tábor után jelentkezett egy gyermek, de ez elegendő volt ahhoz, hogy azóta évente egyre többen iratkozzanak be a Téka bentlakásába.
Az alapítványos bentlakás természetesen többet jelent szállásnál és étkezésnél. A gyakran halmozottan hátrányos gyerekek részére rehabilitációs programokat szerveznek; pszichológus, pszichopedagógus foglalkozik velük. A délutáni foglalkozásokat pedig a diákok igényei szerint is alakítják: ha valamit szeretnének, megszervezik nekik.
Az új bentlakás – részlet
Balázs-Bécsi Attila szerint azonban a szórványoktatási programnak csak akkor lesz finalitása, ha a legutóbbi terv, a mezőségi magyar iskolaközpont is megvalósul. „2006-ban, az új bentlakás avatása után összeültünk tanárokkal, szülőkkel, és megbeszéltük, hogy erre szükség van. Befejeztük a bentlakást, és ’hiányérzetünk’ támadt – kell még valamit építeni” – meséli mosolyogva. Nem tréfáltak, valóban megszülettek a tervek, három év kemény lobbizás után a tavaly minden szinten elfogadták a projektet, és idén már bele is kezdenek az építkezésbe. Ideális esetben 2013 őszén már beindulhat a jelenlegi állás szerint Kemény Zsigmond nevét viselő szamosújvári magyar iskola, amely a városi magyar nyelvű oktatás szétdaraboltságát is megszüntetné.
„Nemcsak abban gondolkodunk, hogy legyen magyar iskola, mert az milyen jó, hanem az oktatás az elvárt színvonalon kel történjen. Minden szempontból felszerelt iskolát fogunk építeni, és az is célunk, hogy adott szellemiségű nevelést biztosítsunk, amely vegyes adminisztrációjú iskolákban nem valósulhat meg. Nem a levegőbe építkezünk: felméréseink, dokumentumaink vannak az iskola szükségességére és létjogosultságára.”
Ezt a rengeteg megvalósítást és a jövőbeli terveket tekintve eszembe jut a „tanár úr”, amikor ötödikes koromban megtartotta nekünk az első történelemórát: amint lejárt az ötven perc, testületileg eldöntöttük, hogy szeretjük a történelmet. Jó tanár volt, és szerette is a munkáját. 2007-ben azonban otthagyta a „szép nyugdíjjal kecsegtető állást” – az intézmény akkorára nőtte ki magát, hogy egész emberre volt szükség.
Művészettörténészként még mindig szereti régi szakmáját, de egyre kevesebb ideje van rá. Időnként közöl egy-egy tanulmányt, vagy lektorálást vállal, de a pályázatírás és szervezés köti le az idejét. Állami támogatás nélkül, különféle alapokból kell havi 50.000 lejt előteremteni 103 gyermek ellátására és egyebekre. Nagy előnynek tekinti, hogy sikerült kitörni a magyarországi pályázatok „bűvköréből”, és már európai alapokra is pályáznak, sikerül egyéb forrásokat is lehívnia és menedzselnie. „Az én fizetésem kisebb, mint amennyit most tanárként keresnék. De sokkal szabadabb vagyok. Ez persze azt is jelenti, hogy többet dolgozom, de sohasem szerettem a kiszolgáltatottságot.”
Korábban visszautasította a politikai szerepvállalást, 2008 óta azonban tagja a Kolozs megyei tanácsnak. „Elvállaltam, de nincs ott a helyem. Nem az én köröm, én a civil szervezetek gondolkodásmódját, projektjeit képviselem. Befejezem, amit elvállaltam, de nem való ez nekem.”
Balázs-Bécsi Attila a sikerekről szinte mindig többes számban beszél. Nem feledkezik meg a tanítványairól, akik mára munkatársai lettek, vagy azokról, akik támogatták. Azt mondja, mindig félreállt, amikor látta, hogy kialakul a szakértői gárda, akik átvehetik a helyét. És belekezdett valami újabb programba. Március 15-én megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. “Ezt életpálya vége felé szokták átadni, mit akarnak, hogy nyugdíjba menjek?” – tréfált még a kitüntetéssel is.
„Egész életemben megtapasztaltam, hogy ha nagyon akarok valamit, sikerülni fog. Így volt ez az egyetemmel, a művelődési központtal, a saját házam megépítésével. Mindig azt mondták, nem is tudom, mibe vágok bele. Persze hogy nem tudtam – éppen ettől volt szép. De sikerült.”
Rácz Tímea
Transindex.ro

Meglátni a múlt jövőjét
Beszélgetés Haller Bélával, a Castellum Alapítvány elnökével
A haladó hagyományok felkarolásának szándékával jött létre 1993-ban Nagyenyeden az erdélyi történelmi családok tagjait tömörítő Castellum Alapítvány. A szervezet a nemesi származású családok tagjainak nyilvántartásba vétele és a sorstársak felkutatása mellett a rászorulók segítését, a kulturális örökség ápolását, a jogi, gazdasági és erkölcsi érdekvédelem megszervezését is állandó feladatának tekinti. A jelenleg mintegy kétszáz tagot számláló egyesület a visszaszerzett ingatlanok ésszerű kihasználását szorgalmazza, és segítséget nyújt a mindeddig vissza nem szolgáltatott ingatlanokkal kapcsolatos jogi kérdésekben. Szívügyének tekinti a műemlékvédelmet, a fiatalok nevelését, megismertetését múlt értékeivel. Április 18-a, Műemléki Világnap alkalmából Haller Bélával, a Castellum Alapítvány elnökével, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum tanárával beszélgettünk.
– Az utóbbi tíz-húsz évben számos olyan kötet látott napvilágot, amely az erdélyi műemlékek bemutatására vállalkozott. Ezekből az érdeklődők megismerhették a műemlékek múltját, és sok esetben hányatott jelenükről is képet kaphattak. Hogyan látja, hol tartunk ma a műemlékvédelem terén Romániában, mennyire figyel oda az állam az épített örökségre?
– Vegyes helyzet tapasztalható mostanság a műemlékvédelem terén: kiemelt, az állam figyelmét jelentős mértékben felkeltő, ugyanakkor igen elhanyagolt műemlékek is léteznek az országban. Az állam többnyire a legjelentősebb műemlékekre áldoz (pl. Bonchida), illetve azokra, amelyek a hivatalosan elfogadott és tanított történelemmel, vagy a turisztikai trendekkel vannak összefüggésben (Vajdahunyad, Törcsvár). Bonyolítja a helyzetet, hogy a műemlék-kastélyok jó része visszakerült régi tulajdonosaihoz, akiknek pénzügyi lehetőségeit a helyreállítás várható költségei messze meghaladják. Örömmel tölthet el viszont az, hogy az erdélyi szász örökség jó kezekben van: a németországi támogatásoknak köszönhetően sokat közülük tökéletesen rendbe hoztak. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy 2007-ben Nagyszebent Európa kulturális fővárosának számított. Szomorú azonban, hogy mindeközben az európai építészeti értékeket és stílusokat magukon viselő más erdélyi kastélyok (Aranyosmeggyes, Bethlenszentmiklós, Kerelőszentpál stb.) romokban hevernek. És ezt nem csak mi, a Castellum Alapítvány munkatársai és tagjai sajnáljuk. A bukaresti Ion Mincu Műépítészeti Egyetem harmadéves diákjai 2007-ben széleskörű felmérést végeztek, számba véve a romos kastélyokat. Megdöbbentő eredményre jutottak: felmérésük szerint Erdélyben, a Bánságban, a Partiumban és Máramarosban kb. 500, művészettörténeti szempontból igen értékes nemesi lak dacol az idő múlásával, jó részük az előrehaladott romlás állapotában van. Egy pillanatra még a közvélemény figyelmét is fel tudták hívni a helyzet súlyosságára, sajnos azonban minden csoda három napig tart...
– A Castellum Alapítvány érthetően szívügyének tekinti az épületek, sírkertek, emlékhelyek, sírok, és más, műemlék-jelleggel bíró objektumok feltérképezését. Miként viszonyultak ehhez a feladathoz az elmúlt időszakban?
– Pénzügyi lehetőségeink sajnos eléggé korlátozottak, legfőbb bevételi forrásunkat a tagok pénzbeli hozzájárulása, valamint magyarországi, romániai közalapítványok és állami intézmények támogatása jelenti számunkra. 2002-ben teljeskörű felmérést szerettünk volna végezni az erdélyi kastélyok állapotáról, és a visszaszolgáltatási kérések helyzetéről, de anyagi okokból nem tudtuk tervünket valóra váltani. Mivel nyolc évvel ezelőtt le kellett mondanunk egy ilyen jellegű kutatásról, ma sem ismerjük pontosan az össz-erdélyi helyzetet. Az egykor tagjaink tulajdonát képező kastélyok és udvarházak helyzetéről, amelyeknek egy része időközben visszakerült jogos tulajdonosához, természetesen tájékozottak vagyunk. Mivel az alapítványi tagság önkéntes alapon működik, senkit nem kötelezünk, hogy bekapcsolódjon az általunk folytatott tevékenységekbe: aki bizonyítani tudja nemesi származását, saját maga jelentkezhet nálunk.
Korábban többen is azt hitték, hogy jogi személyként a Castellum képes lesz fellépni a restitúció érdekében. Ez azonban nem így működik, a restitúció az állam és a tulajdonos között zajlik, ilyen értelemben nekünk nincs beleszólásunk a jogi procedúrába. Ennek ellenére folyamatosan foglalkozunk tájékoztatással, jogászok bevonásával hívjuk fel az érdeklődők figyelmét a törvények előírásaira, buktatóira. 2002-ben volt egy törvénykezdeményezésünk, amely talán hozzásegített az 1945. március 6-a és 1989. december 22-e között elkobzott magán-, egyházi- és közösségi javak visszaszolgáltatását rendező 2005/247-es számú restitúciós törvény lérejöttéhez.
– Az alapítvány másik fontos célkitűzése a kulturális örökség ápolása, a hagyományőrzés. Mennyire lát esélyt arra, hogy a fiatalokat is megnyerjék az ügynek?
– Erdélyi viszonylatban jelentős ellentmondás tapasztalható a kulturális örökség továbbadása terén: miközben a fiatal nemzedékek, a jelenlegi és a nemrég volt tizenévesek egy része egyre inkább bekapcsolódnak a kozmopolita, világszerte elfogadott és ismert értékekre alapozó kultúrába, az itthoni fiatalságnak többsége szerencsére a folytonosság biztosítását tűzi ki célul. A hagyományápoló fiatalok, akik népdalokat tanulnak és büszkén adják elő azokat a különböző összejöveteleken, táncházba járnak, ismerik, szeretik és olvassák a magyar irodalmat, igyekeznek észrevétlenebbé tenni és valamilyen módon elfedtetni a másik oldal jelenléte révén megjelenő ellentmondásokat.
Természetesen az alapítvány is megpróbál részt vállalni ebből a tevékenységből. 2001 óta irodalmi esteket szervezünk, amelyeken olyan neves személyiségeket mutatunk be, akik a történelmi családokhoz tartoznak, és Erdély művelődési életében jelentős szerepet játszottak (Bánffy Miklós, Kemény János, Wass Albert, Vita Zsigmond, Kemény Zsigmond, stb.). Testvérszervezetünkkel, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületettel (EMKE) közösen 2004 októberében például Balassi Bálint-emléknapot tartottunk. Életút-beszélgetéseink keretében az idősebb Castellum-tagok eddigi pályájukról mesélnek, élettapasztalataikat osztják meg a jelenlévőkkel. A Kolozsváron és Marosvásárhelyen szervezett teadélutánjaink célja pedig a családi kapcsolatok felelevenítése. Ezeken a rendezvényeken számos fiatal és gyermek vett részt az elmúlt években. Az alapítványon belül ifjúsági tagozat is tevékenykedik a történelmi örökség tudatosítása érdekében.
Időnként a Kemény Zsigmond Társasággal is vannak közös kezdeményezéseink: amikor arról volt szó, hogy halálának 60. évfordulóján újra kellene festeni Sényi László volt császári és királyi kamarásnak, a társaság titkárának sírfeliratát, a két szervezet képes volt együttműködni.
– Az alapítvány tagjai leginkább az évente egy alkalommal megszervezett összejöveteleken találkozhatnak és beszélgethetnek el egymással. Hogyan zajlik ez a program?
– A legjelentősebb ilyen jellegű, kétnapos rendezvényünk valóban a nyári találkozó, amelyet kezdetben Nagyenyeden tartottunk. 2000 óta, azt követően, hogy az alapítvány székhelye Marosvásárhelyre került át, Gernyeszegen gyülekezünk. Már most készülődünk az idei eseményre is: Erdélyből, Magyarországról, Nyugat-Európából és Amerikából jönnek tagtársaink. Az első nap az emlékezés jegyében zajlik, általában tudományos előadásokat hallgatunk, irodalmi szemelvények bemutatására kerül sor, másnap pedig ellátogatunk valamelyik kastélyhoz vagy templomhoz.
– A Castellum Alapítvány fokozott felelősségérzettel óhajt cselekedni az ország és a nemzet haladása érdekében. Hogyan viszonyul a mai modern világ a nemesi családok leszármazottaiból összetevődő Castellum Alapítvány tevékenységéhez, a nemesi címhez?
– Legtöbben rokonszenvvel követik tevékenységünket, pozitívan viszonyulnak hozzánk. Közben persze a történelem során vezető szerepet betöltő személyekkel szembeni elvárást is támasztanak irányunkba. A totalitárius korszakban ellenzékiséget jelentett, ha valaki kedvezően, adott esetben segítő szándékkal közeledett a nemesség leszármazottaihoz. Ez a fajta szemlélet a rendszerváltás után is megmaradt, de persze vannak e kérdésben másként gondolkodó egyének is.
– A Haller név is nemesi származásra utal. Hogyan honosodott meg a család Erdélyben?
– A család Németországból származik, felmenőim Mátyás király korában Budára, majd Erdélybe érkeztek. A legelső leszármazott, aki már Erdélyben élt, Haller Péter, Nagyszeben polgármestere és szász királybíró volt, az ő utódaiból alakult ki az erdélyi ág. Németek voltak, és fokozatosan magyarokká váltak, 1699. április 1-jén bárói, 1713. január 15-én pedig grófi rangot nyertek.
– Mit jelent az ön számára egy ilyen család sarja lenni?
– Jóleső érzéssel tölt el, ugyanakkor nagyon sok kötelezettséggel jár együtt: amikor az emberek tudomást szereznek erről a rangról, magas elvárásokat támasztanak birtoklója irányába. A közéletben korábban szerepet játszó személyek leszármazottjaként az ember emiatt felelősséget érez, igyekszik példát mutatni mások számára. A legszigorúbban gondolkodók ezt úgy értelmezték, hogy vissza kell szerezni a birtokot, a kastélyt, újra kell kezdeni a gazdálkodást vagy akár turisztikai célból a kastély közelében kell maradni. Ez valóban szép és a külvilág szemében példaértékű cselekedet lenne, de nem mindenkinek volt és van módja erre. Amikor a ‘89-es fordulat után elkezdődött a restitúció, a nemesi származásúak többsége életkorukkal magyarázhatóan és gazdasági tanulmányok hiányában nem kezdett el gazdálkodni. Szakmai és emberi helytállással, mások ügyéért való felelősségvállalással kell nekünk elsősorban példát mutatnunk a közösség számára.
– Hogyan kapcsolódott be az alapítvány tevékenységébe?
– Nagy szerepe volt ebben Torma Miklósnak, a Castellum korábbi ügyvezető elnökének. Igen megnyerő egyénisége volt. El tudta különíteni az örökérvényű értékeket azoktól az életforma-elemektől és kulturális formáktól, amelyek már nem hozhatók át a mai korba. Sikerült megtalálnia a hangot a kívülállókkal, a nem alapítványi tagokkal és a médiával is, egyszóval képes volt meglátni a múlt jövőjét. Ezen fáradozom én is nap mint nap, Torma Miklós halála óta utódjával, Ugron Zoltánnal.
– Az eddigi célkitűzéseken túl milyen más tervei vannak a Castellumnak a jövőre nézve?
– Felismertük a világhálón való jelenlét fontosságát, A meglévő weboldal mellett szeretnénk jobban működtetett, tevékenységünket még inkább tükröző internetes oldalt kialakítani. Jelentős előrelépéseket szeretnénk elérni a könyvkiadás tekintetében is: a tervbe vett kötet mindazt a szellemi anyagot foglalná magába, amely az utóbbi tíz évben a Castellum Alapítvány házatáján megfogalmazódott. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy semmit ne adjunk fel a már kialakult szokásokból és a tagok által elvárt módon tudjunk mindig tartalmat adni tevékenységeinknek. Jó hír, hogy magyarországi testvérszervezetünk, a Magyar Történelmi Családok Egyesülete (MTCSE) közbenjárásával idén március 27-én a Castellum is képviseltette magát a párizsi székhelyű Európai Nemesi Szövetség (La Commission d’ Information et de Liaison des Associations Nobles d’ Europe – CILANE) közgyűlésén: ott európai nyilvántartásba vették az alapítványt, bekerült az európai nemesi szervezetek közé, ezáltal pedig a nemzetközi körforgásnak is alakítója lehet a továbbiakban.
Ferencz Zsolt
Szabadság (Kolozsvár)

Együttműködés a magyar nyelvű oktatásért
Megújította együttműködési megállapodását a szamosújvári Téka Alapítvány és a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány, a mezőségi magyar nyelvű oktatás biztosítása érdekében. A két intézmény vezetősége elemezte a tíz éve megfogalmazott stratégiát, amelynek eredményeként létrejött egy mezőségi oktatási rendszer. Ez összehangolt és tervszerű módon, hosszú távon biztosítja a mezőségi szórványközösség anyanyelven történő oktatását. Az elmúlt 10 év alatt 250 gyerek tanulhatott és tanul magyarul. Felépült két korszerű kollégium, amelyek civilizált életkörülményeket és minőségi oktatást biztosítanak.
Létfontosságúnak tartják mind a szamosújvári Mezőségi Iskolaközpont felépítését és megvalósítását, mind a kolozsvári mezőségi egyetemisták számára létrehozandó bentlakás felépítését.
A két intézmény megállapodott abban, hogy közösen elemzik az oktatási törvény eredményezte új helyzetet a térségben, és megerősítették azon elhatározásukat, hogy továbbra is közösen döntenek a megoldásokról annak érdekében, hogy minden mezőségi magyar gyermek anyanyelvén tanulhasson. áll a Kallós Zoltán és Balázs Bécsi Attila által aláírt, szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.
Népújság (Marosvásárhely)

Forrásközelből hangyaszorgalommal
Jó érzés volt vásárhelyinek lenni kedden délután a Kemény Zsigmond Társaság estjén, amelynek vendége Pál-Antal Sándor nyugalmazott főlevéltáros volt. A szerző egy régen hiányolt és valószínűleg hamar népszerűvé váló könyvet, Marosvásárhely történetének első kötetét, Marosvásárhely története, I. kötet. A kezdetektől 1848-ig, mutatta be, amely a kezdetektől 1848-ig követi településünk múltját. A műhöz illő zenéről a vendéglátó Csíky Boldizsár zeneszerző gondoskodott, aki a szerzőt azzal a reménnyel ajánlotta a közönség figyelmébe, hogy várjuk a kötet folytatását.
A történetírás nagyon adós volt ezzel a kötettel, amelyet egy olyan hangyaszorgalmú ember írt meg, aki hiszi magáról, hogy köze van a "közhöz", szereti ezt a mi kis városunkat. Pál-Antal Sándor, a történelemírás nagymestere, hajnaltól késő estig dolgozva az elmúlt másfél évtized alatt, tizenöt történelemmel kapcsolatos könyvet írt, amelyek a Mentor Kiadónál láttak napvilágot – hangzott el Káli Király István, a kiadó vezetőjének ajánlásában.
Az1989-es fordulat és az utolsó húsz év irodalma nélkül, amikor több könyv jelent meg, mint korábban együttvéve, Pál-Antal Sándor műve nem születhetett volna meg. Ahogy az éveken át tartó magányos levéltári kutatómunka nélkül sem, amelynek során új dokumentumok kerültek elő. A hét évszázad történelmét felölelő anyag egybeszerkesztése nem volt egyszerű dolog. Pál-Antal Sándor nem lineárisan mutatja be a történelmet, hanem témakörök – gazdaság, politika, művelődés – szerint fogalmazza meg a lényeget arról a fejlődési folyamatról, amelynek során a város a Székelyföld keretéből kilépve Erdély negyedik településéve vált – méltatta a könyvet Spielmann Mihály főkönyvtáros, aki a két világháború közötti próbálkozások bemutatására is kitért.
Majd a szerző lépett a Kultúrpalota kistermének pódiumára, s beszámolt arról, hogy csíki születésű fiatalemberként hogyan vált igazi, vitathatatlan marosvásárhelyivé. A kolozsvári egyetem történelem szakának végzős hallgatójaként, 1963-ban az Állami Levéltár marosvásárhelyi fiókjához helyezték, ahol 42 éven át dolgozott. Fél évszázada él fogadott szülőföldjén, amelynek történelmét a legtermékenyebb erdélyi történészként az említett 15 kötet mellett száz tanulmányban és újságcikkek sokaságában dolgozott fel. Mivel tevékenysége első felében olyan írásokat kértek tőle, amelyeket az olvasó könnyen megért, ezt a stílust vitte át a szakdolgozatokra és a könyvekre is.
Helyzeti előnyét kihasználva, történészként a levéltárban arra törekedett, hogy a források tiszta vizéből ihletődjön. Kezdetben alkalomszerűen foglalkozott a város történelmével, elsősorban olyan cikkek helyesbítése kapcsán, amelyek nem a történelmi hűséget tükrözték. S bár 1989-ig alig jelent meg néhány tanulmánya, a levéltári dokumentumok rendezése és leltározása kapcsán elraktározta az emlékeket, s amikor lehetőség adódott, csak a pontos forrásokat kellett megkeresnie. Tófalvi Zoltán ajánlására fordult a Mentor Kiadóhoz, amellyel azóta is tart az állandó munkakapcsolat.
Bernády György 1916-ban egy történészcsoportot kért fel Vásárhely történetének megírására, s a hetvenes években egy 22 tagú munkacsoportot bíztak meg ezzel a feladattal, de számottevő eredmény egyik próbálkozásból sem született. Pál-Antal Sándorban egy évtizeddel ezelőtt merült fel egy Marosvásárhely történetéről szóló, hozzáértéssel megírt tanulmánykötet összeállításának gondolata, amihez résztanulmányokra volt szükség. Ebben volt segítségére két, Marosvásárhely történetére vonatkozó tanulmánykötet, a város történetéről szóló kisebb tanulmányok, valamint az a négy könyv, amelyek a történelem különböző vonatkozásait dolgozták fel. A már készen levő forrásanyagot újabb levéltári munkával kiegészítve született meg az átfogó mű, amelyre ezentúl lehet majd hivatkozni, részleteiben kiegészíteni – mondta a szerző, aki ígéretet tett, hogy a folytatás sem marad el. Majd hozzátette, hogy résztanulmányok hiányában sok időt felemésztő kutatómunkához az eddiginél jelentősebb támogatás, anyagi fedezet szükséges, hogy ne csak az erkölcsi elégtétellel maradjon a könyvespolcot megtöltő kiadványok nyomán.
A továbbiakban a marosvásárhelyi boszorkányüldözéssel valamint a levéltárral kapcsolatos kérdésekre válaszolt.
A rendezvény hangulatához illő zenét, Metz Albert Vonósnégyesét a filharmónia művészeiből álló együttes, Láni Oszkár dalait Tróznerné Szabó B. Kincső adta elő Ávéd Éva zongorakíséretével.
A szerző előtt pedig hosszú sor állt, hogy dedikáltassa a kötetet. Mert ahogy Spielmann Mihály mondta, "ezt a könyvet jó beilleszteni a könyvespolcra, asztalra tenni, forgatni". Tegyük hozzá, hogy minden vásárhelyi családban.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Balázs Ildikó: Wass Albert erdélyi korszaka*
1923–1944
Irodalom iránt fogékony diákként, majd bölcsészhallgatóként, gyakoroló magyartanárként Wass Albert író ismeretlen volt számomra. 1989-es halálhírét bemondta a Magyar Rádió, közöltem tehát én is az osztályommal magyarórán. A halálhír ráirányította nemcsak az ország figyelmét, hanem családom tagjai is emlékezni kezdtek rá. Apám, Balázs András (1909-2000), akitől az író vagy a "gróf" nevét gyerekkoromban többször is hallottam, a Wass család vasasszentgothárdi uradalmának gazdatisztje volt 1937-1938-ban. Gróf Wass Albertet képzett gazdászként, íróként és a munkaadójaként is tisztelte.
Később a családi kapcsolódás másfajta személyes kötődésre is ráirányította a figyelmem: gyerekkoromban több nyarat töltöttem apai nagyanyám, Balázs Róza falujában a mezőségi rokonoknál, Nyíresen, Déstől 8 kilométerre. Azonos földrajzi környezet, azonos kulturális, nyelvi és nemzetiségi közeg, mint Wass Albert szülőföldjén. Nyíres északi irányba mintegy húsz kilométerre van Vasasszentgothárdtól. Az ottani sós vizű, tarka kövecses patak, a szelíd lankák, kaszálók, nagy kiterjedésű, több száz éves erdők, bivalycsordák; romános akcentusú, elnyújtott beszédű, archaikus nyelvű magyarok beleépültek gyermekkorom vakációs világába. Ahogy feltámadt az író iránti országos és határokon túli érdeklődés, ugyanúgy kezdtem elmerülni nyelvi és szellemi világában – s a felismerés meglepetésével találtam meg sorai közt apám nyelvi fordulatait, szólásait, gondolkozásbeli hasonlóságokat.
Az ösztönzés viszont, hogy Wass Albert íróval foglalkozzam, műveit felkutassam, érmelléki apósomtól, Deák Andrástól (Piskolt, 1930 – ) származott. Elhangzott a Magyar Rádióban az Üzenet haza című vers, s feladatul kaptam, hogy kiderítsem, ki a szerző, és szerezzem meg a verset. Írtam a rádiónak, megküldték a gépelt szöveget. Elmentem a sárospataki városi könyvtárba, és kivettem az összes könyvét; nem volt sok. Utána kutatni kezdtem a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárában, s elém helyeztek olyan kiadványokat, melyek csodálatot és borzongást váltottak ki belőlem: az Erdélyi Szépmíves Céh abaposztós kiadványai még hagyján. Hanem az ötvenes években, Amerikában megjelent Magukrahagyottak műbőrkötésben! Olyan kiadványok, melyekhez az Országos Széchényi Könyvtár raktári állományából z-jelzettel (zárolva), csak kutatói igazolványom ellenében juthattam hozzá.
Elhatároztam, hogy feldolgozom az életművét. Konzultáló tanáromtól, Márkus Bélától azt a tanácsot kaptam, hogy a Wass- könyvek megjelenési évében kutassam át az erdélyi irodalmi folyóiratokat, keressem meg a könyvekről szóló recenziókat, kritikákat, hogy legyen kiindulási alapom. Óriási anyag tárult fel. Csak a Csaba című regényről mintegy negyven ismertetés került elő. Összeállítottam saját kutatásom megkönnyítése végett egy bibliográfiát, mely könyv formában megjelent, s amelyet végig kézikönyvként használtam a disszertáció írása során: a Wass Albert életmű-bibliográfia 1923–2003 című művet.
A kutatás során feltárult előttem a két világháború közötti erdélyi irodalmi élet – egészen más megvilágításban, mint ahogy Erdélyben a középiskolában vagy Debrecenben az egyetemen tanulhattam. Egy világ, melyhez csak kegyelettel nyúlhatunk az eltelt évtizedek távlatából: egy kisebbségbe szorult nemzet emberfeletti önfenntartó, azonosságmegőrző mozgalma, kultúra- és irodalomszervezése; a Kemény Zsigmond Társaság munkája, melynek Wass Albert fiatalon tagja volt; különböző irodalmi, közéleti és szaklapok tevékenysége, melyeknek munkatársa volt; az Erdélyi Szépmíves Céh munkássága, mely öt könyvét adta ki, valamint az Erdélyi Helikon szépirodalmi lap élete, melyben Wass Albert mintegy hússzor publikált prózát – mintha a kisebbségbe került nemzetrész panteonjában járnék.
A korabeli antológiák vizsgálata nagy értékű dokumentumanyagot fejt fel: az Új Arcvonal, a kétnyelvű Cot la cot – Vállvetve, melyben Wass Albert román szereplőjű és témájú írással szerepel; az Új erdélyi antológia, Séta bölcsőhelyem körül. Erdélyi elbeszélők és a Kemény Zsigmond Társaság által kiadott Erdélyi Hírmondó, mely a társaságnak Észak- Erdély anyaországhoz való visszatérte utáni magyarországi felolvasó-körútról tudósít.
Wass Albert végigélte a huszadik századot, beleszületett az egykori monarchiába, eszmélésének ideje az első világháború idejére esett. Írói kibontakozása a két világháború közötti romániai magyar irodalmi életbe vitt. A második világháborúban harcolt, aminek következményeként először Németországban, majd az Egyesült Államokban több mint fél évszázadot élt emigránsként. Szülőföldjére nem térhetett vissza látogatóba sem.
A Mezőség világa – a jellegzetes természeti alakzatok, az ott lakó magyar és román, valamint szórványosan előforduló örmény, zsidó, szász nemzetiségek, a különféle hit- és mondavilág – elkápráztatja a félárvasága folytán érzékeny lelkületű, érdeklődő gyermeket. A vadászat és halászat, a természetjárás fiatal életének tartozéka. Ezt írásaiba építi, mint környezetet, gondolkodási és nyelvi világot, s ebből építkezik még akkor is, amikor fizikailag nagyon távol kerül a szülőföldtől. Többféle nyelvi hatás éri: Szentgothárdon természetes a románok jelenléte – gyermekkorában megtanulja a nyelvüket. Édesanyja apjától való elválása után Bécsben él, a gyermek Wass Albert néhány nyarát ott tölti, németül is megtanul olyan szinten, hogy a későbbi külföldi tanulmányok nem okoznak gondot. A Mezőségen és Kolozsváron töltött gyermekkor és a diákévek, majd mezőgazdasági felsőfokú tanulmányai (Debrecen, Hohenheim/Németország, Párizs) után hazatér szülőföldjére gazdálkodni.
Főúri származása sokféle kötelezettséget ró rá. 1934-ben hazatér a vasasszentgothárdi családi birtokra, amelyből a román földosztást követően mindössze 200 hektár megművelhető föld maradt, valamint további pár száz hektár erdő. Ugyancsak 1934-ben veszi át nagyapjától a Széki egyházmegye gondnokságát, mely szintén kötelezettségeket rótt a családra. A Wass család ugyanis a pujoni és szentegyedi református egyházközség fenntartója volt (Vasasszentgothárdon nem volt már száz évvel korábban sem református gyülekezet, a hívek száma elenyészett. Az udvarház lakóin kívül alig éltek magyarok a faluban s az uradalomban.) A református egyházban tisztséget viselni ugyanakkor nemcsak kötelesség, hanem lehetőség is. Wass Albert műveiben – nyelvi, képi világában – többszörösen megnyilvánul református, vallásos műveltsége. Világképét átszínezi a természet szeretete és ismerete folytán valami fűben-fában élő istenben való hit – egyfajta panteisztikus-animisztikus gondolkozás. Írásainak különlegessége a megszemélyesített természetleírás, melyben mesefiguraként elevenednek meg a domborzati formák, a természet elemei. Erdélyi helyszínei a Mezőség (Kemény Zsigmond és Sütő András világa) és a Keleti-Kárpátokban a Kelemen, az Andrenyásza, az Istenszéke, a Borgói- havasok. A felvillantott helyszínek: Marosvásárhely, Szamosújvár, Kolozsvár, Szászrégen, Déda, Galonya, Ratosnya, Szalárd. A vadászat, mint írásainak toposza és életvitelének szenvedélyes tartozéka, szinte minden művében téma és motívum. Ezzel fonódik össze a komplex jelentésű puska – az emberi méltóság, önrendelkezés, hatalom – motívuma.
Ugyanebben az évben megnősül, s ez a feladat ugyancsak kötelezettségekkel jár: hat fia, akik közül öt megérte a felnőttkort, ma képzett tagja a társadalomnak. Apjuk emlékére tett alapítványuk révén az erdélyi magyarság támogatói.
Wass Albertre nemcsak irodalmi tevékenysége rótt munkát: szakcikkíróként dolgozik vadászati szaklapoknak, 1940-ben pedig Szolnok-Doboka vármegye vadászati szakfelügyelője lesz. Ugyanez év elején neki ítélik a Baumgarten-díjat írói tevékenységéért. Az első, nagy sikerű regényét, a Farkasvermet, megjelenését követően szlovákra és csehre fordítják.
Különös módon a magyarországi lapokkal és kiadókkal (Révai) is kapcsolatot tart olyan módon, hogy nemcsak anyaországi magyar, hanem a magyarországi németek lapjában is megjelennek rövidprózái német nyelven. Fordítójuk a Pester Lloyd munkatársa, akinek személyét illetően csak feltételezésekbe bocsátkozhatunk. Később egy másik jelentős fordítója első felesége, Eva Wass von Czege (született Eva Siemers), aki még az erdélyi korszakban írt, lebegő líraiságú Tavak könyvét fordítja németre (Märchen vom See). A későbbi időszakban további két könyvét fordítja nagy empátiával, kitűnő nyelvi fordulatokkal, hely- és háttérismerettel: Erdők könyve (Märchen vom Wald) és Adjátok vissza a hegyeimet! (Gebt mir meine Berge wieder!). Egyetlen német fordítója sem érte el azt a színvonalat és mívességet, amit Czegei Wass Éva. Később összesen hat nyelven jelentették meg műveit – szlovák, cseh, német, angol, holland, spanyol nyelven –, folyamatban van japán és török fordítása. Sajnos, idegen nyelvterületen nem vált ismertté.
Erdélyi és mezőségi íróként különös téma- és motívumvilágot hozott létre. A motívum a latin ‘mozgó, mozgásban levő’ jelentésű szó a mű alapegységét, legkisebb jelentéshordozó elemét jelöli. Olyan ismétlődő, variálódó eleme, mely egy alkotó életművében, egy műfaj, nép vagy térség művészetében visszatérő és alapvető jellemző. Mivel Wass Albertről az elmúlt években – e munka vizsgálódásaiba nem tartozó okokból is – nagyon sokat írtak, szükségesnek láttunk olyan elemzési szempontot keresni, mely irodalmi munkásságának alapegységét felfejtve objektív fogódzót nyújt az életmű értelmezéséhez.
Motívumainak, világalkotó elemeinek egy része a természettel függ össze, annak valamely eleme (fa, őzbak, kék hegyek, természet), más részük a társadalom szerkezetét, folyamatait irányító képviselők, a papok. Széles teret kapnak a misztikummal, mágiával kapcsolatos elemek is, mint a rontás, szem, időből kiszakadt (látó) öregember. Ezek minden írásában visszatérő motívumok, melyek a regények, prózák szövedékét átfonják. A fáknak kivétel nélkül minden művében megelevenednek a különböző fajtái: leggyakoribb a fenyő, kőris, dió, elszórtan fellelhető a jegenye, kökény(bokor). Szorosan összefüggenek a helytállás és a hazaszeretet, az otthon és a szülőföld fogalmával. A keresztény kultúrkörben a lélek szinonimája a madár – ennek fajtái Wass Albertnél a bagoly, vércse, holló, későbbi írásaiban pedig gyakori a lappantyú. Ezek részben éjjeli, másrészt mind ragadozó madarak – uralkodói szimbólumok. A temetés motívum lehetőséget teremt a társadalmi keresztmetszet elkészítéséhez. Fiatalkori motívuma a csajka, hajó vagy csónak – a létsíkok összekötője – későbbi írásművészetében válik szervező elemmé, akárcsak a kiteljesedő nyom motívum, mely fiatalkori termésében még a vadászathoz kötődik, később az életműhöz, amit egy ember létrehoz és örökségül hagy (Elvész a nyom). A teremtéstörténet és a mítosz is teret kap Wass Albertnél (Tavak könyve, Csaba).
Figyelmet érdemel Wass Albert időfogalma, időkezelése. A természet változásainak nyomon követése, a szubjektív és objektív idő ábrázolása impresszio-nisztikus vonást kölcsönöz leírásainak. Gyakori a címadásban jelzett évszak. A köznapi (havasi, román) emberek nemcsak főszereplők számos művében, fiatalkori elbeszélésében, később pedig nagyregényeiben, hanem írói azonosulást kínáló figurák, olykor cselekvési alternatívahordozók. Bár nem minden írásában ábrázolja a más nemzetiségűeket életvitel-azonosságot kínáló alakokként, hiszen a történelem változásai a történelmi folyamatok értelmezésére, az együtt lakó népekről árnyaltabb gondolkodásra késztetik. Olyan időszakot, századot élt át egy többnemzetiségű országban (először az Osztrák-Magyar Monarchia, majd Románia részeként létező Erdélyben), melyben minden gondolkodó rákényszerült a történelmi folyamatok és azokon belül nemzeti és önazonosság- kérdések boncolgatására. Így a legtöbb regényéről nem állapítható meg egyértelműen, hogy történelmi regény lenne. A történelem nála vagy cselekményhordozó, vagy háttér. A konfliktusok többnyire a lélek síkján zajlanak.
Ha címadását vizsgáljuk, sokszor világít rá valamilyen jelenségnek a fonákjára, árnyoldalára, amit a Farkasverem, A kastély árnyékában cím asszociál. A Mire a fák megnőnek címe az életmű egyik alapvető elemét, a Csaba mítoszt tartalmazza; nevelődésregény a világgal való szembehelyezkedést kifejező című Egyedül a világ ellen. A Tavaszi szél – kettős motívumot tartalmazó cím – a lélek és újrakezdés motívumainak egyesítése. Hasonló a vihar – változás, a történelem forgataga – a történelmi témájú, a hunokról szóló kisregény címében: Vérben és viharban. Műfajilag nehezen elhelyezhető a Jönnek!, mely – címadása folytán is – a publicisztika irányába mutat: irodalmi riportregény.
Wass Albertet az erdélyi irodalom ígéretes tehetségeként tartották számon a helikoni közösségen belül. Írói termékenysége mintegy húsz év alatt mutatkozott meg, amíg Erdélyben alkothatott. Minőségi irodalmat erdélyi korszakában a Farkasverem megjelenésétől számított tíz év alatt alkot. Gyakran említik Nyirő Józseffel és Tamási Áronnal egy sorban, ám a tematikai, földrajzi- helyszíni hasonlóságokon, valamint alakjaik hasonlóságán túl mindhárom életmű olyan színesen egyéni, hogy nehéz az összehasonlítás. Az ígéretes tehetség valójában a német emigrációban bontakoztatja ki szárnyait, legszebb regénye, A funtineli boszorkány című trilógiája már ott keletkezik.
A Wass-életmű folyamatos megjelentetése az emigrációs és hagyatékban lappangó műveket is lassan hozzáférhetővé teszi. Számos apróbb részlet helyezi az életművet más megvilágításba, s mutat rá nagyobb összefüggésekre. A német emigrációs anyag feltárása folyamatos, így német nyelvű műveinek kiadása is remélhetőleg hamarosan elkezdődik.
(A kutatás lezárult 2008 áprilisában)
*A Mentor Kiadónál frissen megjelent kötet előszava. Népújság (Marosvásárhely)

Sipos Domokos jézusi tanítása
A Kis-Küküllő parti városka fogyatkozó magyarsága joggal lehet büszke kultúrájára, híres embereire, a két világháború között kibontakozott irodalmi életére, amikor nyolc lapot is indítottak ott, közülük a Kis-Küküllő, majd a Vármegyei Hírlap a jelentősebb. Gyárfás Elemér vitacikkei, Kemény János gyermekkori emlékezései. A nyomda Dosztál Kálmánja. Az Erzsébet Könyvnyomda Rt. igazgatója és a Kis-Küküllő lap főszerkesztője 1921-től: Sipos Domokos. Jórészt neki köszönhetően tett szert országos hírnévre az újság. Az 1940-ig eltelt szűk két évtizedben hatvannyolc könyvet és négy időszaki kiadványt állítottak elő, kiadták egyebek mellett (a centenáriumra) Petőfi összes költeményeit, Gyárfás Elemér publicisztikáit és Bethlen Miklós kancellárról írott könyvét, Szombati- Szabó István verseit, és az író egyetlen, életében megjelent könyvét, amely már címével is az égbe kiált: Istenem, hol vagy?
Jó emlékezni sok egyéb mellett a Sipos Domokos centenáriumra. 1892. augusztus 4-én, „a neve napján” született, de csak október 3-án került sor az emlékezésre, amikor a költő földi maradványait a temető központi részében kialakított új sírban helyezték el, és felavatták síremlékét. Az akkori polgármester után Tófalvi Zoltán EMKE-alelnök, majd az újjáalakult Kemény Zsigmond Társaság elnökeként Oláh Tibor mondott beszédet, és koszorúzott (többek között) Kovács István, Sipos Domokos monográfusa, az SDME tiszteletbeli elnöke. Azóta maguk is találkozhattak az ünnepelt szellemével. Másnap az ökumenikus istentiszteletet követően felavatták az unitárius templom előtt Sipos Domokos mellszobrát, Bálint Károly marosvásárhelyi szobrászművész alkotását. Beszélt Dávid Gyula EMKE-elnök, Markó Béla, akkor RMDSZ- szenátor, Hunyadi László szobrászművész és a szobor alkotója. Puskás György, az SDME első elnöke vitte a szót.
Húsz év, öt elnök: Puskás György, Szakács György eltávoztak. Seprődi József, Iszlai Géza, Szilágyi András. Sok emlékezetes rendezvény, kórustevékenység, az anyanyelv megőrzésének, ápolásának számos megnyilvánulása, vetélkedők, versenyek, képzőművészeti kiállítások, könyvbemutatók, műkedvelő színjátszás, a szakmai képzés, önművelés megannyi formája. Húsz évnyi lassú eszmélés, a szabadság eufóriája után a józan megvilágosodás. Apróbb viszályok is. Önös érdekek előtérbe nyomulása. Kicsinyes haragszomrádok, megosztottság, „átkos különszakadás”, „pártviszály”.
Ma ott tartunk, hogy az egyik csapat mérkőzését nem nézi meg a másik közönsége, és viszont. Márpedig ez a húsz év arra int, főleg, amit a síremléken is olvashatunk, a Bárányka című vers szállóigévé nemesedett soraiban: „Ne engedelmeskedjetek csak a szeretetnek, csak a szeretetnek, csak a szeretetnek!”
Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely)

Iskolaközpont Szamosújváron
Magyar tannyelvű szórvány-iskolaközpont építéséhez kezdett a szamosújvári Téka Alapítvány. Az intézmény épületének alapkövét október 9-én, szombaton helyezik el Szamosújváron. Balázs–Bécsi Attilától, a Téka Alapítvány elnökétől megtudtuk: tizenegy évvel ezelőtt, a Kallós Zoltán Alapítvánnyal közösen indították el a mára már sikeresnek bizonyuló Mezőségi szórványoktatási programot.
A program lényege, hogy a Mezőség tájegységén szórványban élő kis- és középiskolás diákoknak minőségi magyar oktatást biztosítsanak. Az évek során két kollégiumi épület létesült: egy Válaszúton, egy másik pedig Szamosújváron.
„Elérkezett az idő arra, hogy önálló iskolaközpontot létesítsünk. Ez csak egy teljesen új épület és egy új intézményi rendszer kialakítása révén valósulhat meg, mivel Szamosújváron nincs magyar iskola” – mondta az ÚMSZ-nek a Téka Alapítvány elnöke. Jelenleg Szamosújváron négy iskolában működnek magyar tannyelvű osztályok. Az elképzelések szerint ezeket az osztályokat vonnák össze a megépítendő Kemény Zsigmond Mezőségi Szórvány-iskolaközpontba, ahová a környező szórványfalvak diákjai járnának majd.
Sipos M. Zoltán. Új Magyar Szó (Bukarest)

Kollégium után tanintézet épül Szamosújváron
Október 9-én fektetik le a szamosújvári Kemény Zsigmond Mezőségi Szórvány Iskolaközpont alapkövét – közölte a Téka Alapítvány. A civil szervezet a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvánnyal közösen 11 éve indította el a Mezőségi szórványoktatási programot, melynek köszönhetően az elmúlt több mint egy évtized alatt 300 gyerek tanulhatott magyarul.
A kezdeményezők azonban úgy vélik, válaszúti és szamosújvári szórványkollégiumok csak akkor tudják betölteni szerepüket, ha létrejön mellettük egy iskolaközpont is.
A tanintézet Szamosújvár, a Kis-Szamos mente, az Észak- és Belső-Mezőség és a Szamos menti dombság magyar településeit szolgálná ki, a bölcsődébe, óvodába és iskolába 650–700 gyerek járhatna. A kezdeményezők szerint az iskolaközpont egyetlen működő magyar iskola, osztály megszüntetését sem okozza. A kivitelezés a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont modelljét követné: az építkezést román és magyar állami és alapítványi forrásokból finanszíroznák, az épület tulajdonjoga pedig a Téka Alapítványé lenne. A szamosújvári tanács már kiutalt egy 8 ezer négyzetméteres telket a célra, az építkezési engedélyek is megvannak, így szeptember elsején már elkezdték az építkezést. Krónika (Kolozsvár)

Központ a szórványért
A szórványtelepülések lakóinak életbevágóan fontos, hogy legyen megbízható, minőségi, anyanyelvű oktatási központ a térségben – mondta lapunknak Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke a szamosújvári Kemény Zsigmond Oktatási Központ ünnepélyes alapkőletételét követően. A szombati alapkőletételen a magyar kormány számos politikussal képviseltette magát, de jelen voltak az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezető politikusai is. Eközben a Tordán megrendezett szórványkonferencia résztvevői egyetértettek abban, hogy a szórványközösségek életét meghatározó kedvezőtlen folyamatokat csakis erős, önálló magyar tanintézetek, kulturális, közösségi központok létrehozásával lehet megállítani.
A vegyes házasságokból származó gyerekeket is magyar iskolába terelheti a Mezőségi Szórvány Oktatási Központ, azért van szükség egy korszerű oktatási intézmény felépítésére. A szamosújvári magyar általános iskola ugyanis a legrosszabb állapotban van, így sok magyar szülő inkább adja a modern és jól felszerelt román iskolákba a gyerekét – nyilatkozta lapunknak Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke szombaton, a szamosújvári Kemény Zsigmond Oktatási Központ ünnepélyes alapkőletételét követően. Hozzáfűzte, különösen az olyan szórványtelepülések lakóinak életbevágóan fontos, hogy legyen megbízható, minőségi, anyanyelvű oktatási központjuk a térségben, ahol településenként csak egy-két magyar család él.
Hivatalosságok felvonulása
Szombat délelőtt az őszi napsütéses, de csípős, hideg időben több mint száz meghívott és érdeklődő sétált a Teleki Alapítvány székhelyétől a mezőségi szórvány magyarságot kiszolgálni hivatott leendő – bölcsődét, óvodát és iskolát egyesítő – oktatási központ udvarára. Hogy nem mindennapi eseményről volt szó, jól mutatja a tény, hogy szép számmal képviseltették magukat magyarországi tisztségviselők államtitkároktól miniszterelnöki tanácsosig. Rajtuk kívül jelen voltak a közalapítványok vezetői, a Kolozs megyei RMDSZ vezető politikusai, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács képviselői. Egyik újságíró kolléga meg is jegyezte: ritkán lehet ennyi hivatalosságot a gödör szélén látni. Az alapkő letételét megelőzően számtalan magyarországi és hazai elöljáró mondott beszédet, az esemény ünnepélyességét a szamosújvári fiatalok népdalok éneklésével és versek szavalásával teremtették meg.
Az összefogás ereje
Elsőként Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke köszöntötte az alapkőletétel ünneplő közönségét, majd Gönczi István, a beruházás kivitelezője ismertette a Szervácziusz László műépítész készítette műszaki tervet. „Vállaljuk, hogy a lehető leghamarabb át fogjuk adni az épületeket” – jelentette ki a kivitelező. Ovidiu Drăgan, Szamosújvár polgármestere is üdvözölte a Mezőség felé nyitó és a hagyományt és kultúrát megőrző iskolaépítő programot. „Meg vagyok győződve róla, hogy sikeres lesz” – fejezte ki optimizmusát a polgármester. Ezt követően szinte valamennyi hivatalos vendég mondott hosszabb-rövidebb ünnepi beszédet. Révész Máriusz magyarországi parlamenti képviselő, Orbán Viktor miniszterelnök gyermek- és családügyi tanácsadója az összefogás és az egyetértés fontosságát hangsúlyozta. „Ott épül egy-egy csoda, ahol ember van és mögötte erős közösség van” – dicsérte Révész Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány és a szamosújváriak vállalását. A fideszes politikus azzal a pokolban játszódó viccel szemléltette az összefogás jelentőségét, amelyből kiderül, hogy az oroszokat az ördögöknek nagyon kell őrizniük, mert mind ki akarnak mászni az üstből, amelyben főnek, a németeknek ki kell tenni egy táblát, hogy kilépni tilos, a magyarokat meg nyugodtan őrizetlenül hagyhatják, mert azok úgyis egymást húzzák vissza.
Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja beszédében kifejtette, stratégiai cél a szórvány iskolaközpont kiépítése. „A jelenlegi helyzetben nem tehetem meg, hogy ne emlékezzek meg az erdélyi magyar pedagógusok áldozatvállalásáról – mondta a főkonzul. Egységes cselekvést, konszenzust, ezt kérjük az erdélyi magyarságtól, mert Magyarország így tud hatékonyan fellépni a külhoni magyarok érdekében” – fogalmazta meg elvárásait Szilágyi Mátyás. „A bátor emberek földjén vagyunk, most” – jelentette ki Szép Gyula, az RMDSZ ügyvezető alelnöke arra utalva, hogy olyan helyen sikerül oktatási központot létrehozni ahol korábban leírták a magyarságot. „A szórványkérdést depolitizálni kell, nem válhat pártpolitikai csatározások áldozatává” – szögezte le Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke.
Folyamatosan kell lobbizni
A Kemény Zsigmond Oktatási Központ várhatóan 650–700 magyarul tanuló kisdiákot fogad be majd. Balázs-Bécsi Attila elmondta, a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont modelljét kívánják követni, ami azt jelenti, hogy az iskolaközpont közös román–magyar állami és alapítványi forrásokból finanszíroznák. A teljes beruházás értéke mintegy 3 millió euró, lejben kifejezve 12,63 millióba kerül. Jelenleg elkészült a teljes tervezési dokumentáció, megszerezték a szükséges építkezési engedélyt, a magyar kormány a Nemzeti Jelentőségű Intézmények és Programok keretében 40 millió forintnyi támogatást nyújtott, így október elejétől elkezdődtek a munkálatok a szamosújvári önkormányzat 8000 négyzetméteres belvárosi telkén.
Szamosújváron jelenleg a magyar gyerekek vegyes tannyelvű intézetben tanulnak, nincs önálló magyar nyelvű iskola. Az új oktatási központ része annak a hosszú távú oktatási programnak, amelyet a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány és a szamosújvári Téka Alapítvány tíz éve indított útjára. A mezőségi szórványoktatási program vállalt célja, hogy megoldja a szórványban élő magyarok anyanyelvű oktatását. Eddig a program keretében már felépítettek egy korszerű kollégiumot Válaszúton az 1–4. osztályos elemisták számára, Szamosújváron az 5–12. osztályos általános és középiskolások tanulhatnak majd.
Az új intézmény a tervek szerint egyaránt kiszolgálja Szamosújvárt, a Kis-Szamos mentét, Észak-Mezőséget, Belső-Mezőséget és a Szamos menti dombságot, azaz a háromezer négyzetkilométeren található több mint harminc szórványtelepülést. Balázs-Bécsi Attila ugyanakkor kérdésünkre elmondta, folyamatosan kell lobbizniuk a különböző finanszírozási formák elnyeréséért, az építkezés különböző szakaszait ugyanis egyenként hajtják végre, ráadásul a kisebbségi oktatást nem kezeli kiemelt fontosságúnak az Európai Unió, ezért strukturális alapok sincsenek rá. A kivitelező szerint, ha lesz pénz, akár egy év alatt is be lehet fejezni az oktatási központ felépítését, reálisan számolva azonban örülni kell annak is, ha négy-öt év alatt elkészül az iskolaközpont – fogalmazta meg várakozásait Balázs-Bécsi Attila.
Kiss Előd-Gergely, Krónika (Kolozsvár),

Már 2014-ben megnyílhat a szamosújvári magyar iskola – Több száz mezőségi gyermek tanulhat magyarul a szórványintézményben
Önálló magyar iskola alapkövét – a jövőnek szánt üzeneteket tartalmazó időkapszulával – helyezték el szombaton Szamosújváron, remények szerint már 2014-ben megkezdheti első tanévét több mint 30 mezőségi szórványtelepülés ifjúsága. A Kemény Zsigmond Mezőségi Magyar Oktatási Központ a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány 12, és a szamosújvári Téka Alapítvány 10 éve indított szórványoktatási programját teljesíti ki, amellyel hosszú távon biztosítanák a szórványközösség minőségi magyar nyelvű oktatását. Ezt segítik Válaszúton az 1–4., Szamosújváron az 5–12. osztályosok számára épített kollégiumok, ahol eddig mintegy 300 gyermek számára biztosítottak szállást és ellátást, lehetővé téve számukra az anyanyelven történő tanulást. Nem szokványos módon a Szamosújvári Helyi Tanács egyöntetűen szavazta meg a magyar iskola megépítésére szánt 8000 négyzetméteres telek kiutalásáról rendelkező határozattervezetet.
Az alapkőletételt megelőzően Szamosújvár épített örökségéből, a város életének mozzanataiból és történetéből kínált ízelítőt a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem diákjainak a Téka Alapítvány székhelyén megnyitott tárlata.
„A Téka húsz éve épít, többek között fiatal, lelkes és erős közösséget is, de eddig az iskolaközpont a legfontosabb projekt. Az ötlet négy évvel ezelőtt született meg a helyi pedagógusok és döntéshozók jóvoltából” – hangzott el Balázs–Bécsi Attila köszöntő beszédében, majd a kivitelező Arcon cég igazgatója, Gönczi István bemutatta a Szervácziusz László által tervezett épületet. „A beton- és téglaszerkezetű épület egyik ágának földszintjén és emeletén osztálytermeket, a másik ágában bölcsődét és óvodát, elülső részében pedig még egy osztálytermes részt építünk. A főbejárat fölött a Tékát és Szamosújvárt jelképező elemeket tartalmazó tornyos szerkezetet létesítünk” – részletezte Gönczi.
„Pénzzel a bolond is tud építeni, de pénz nélkül csak az, akinek hite van” – mondotta Orbán Viktor magyar kormányfő gyermek- és családügyi tanácsadója, Révész Máriusz, aki kiemelte: „Ott épülnek csodák, ahol ember és ember mögött közösség van.” Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja szintén értékelte a Szamosújváron „önerőből és összefogásból létrejövő intézményt”. A magyarországi Apáczai Közalapítvány igazgatója, Csete Örs a magyarság házának nevezte az épülendő központot. „Be kell gyűjteni mindent, még a szavakat is” – idézte Kányádi Sándor szavait az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, Toró T. Tibor hozzátéve: be kell gyűjteni a szórványgyerekeket is. Az eseményen Nagy Bercel, a Szülőföld Alap Oktatási Kollégiumának elnöke Répás Zsuzsanna, Magyarország nemzetpolitikájáért felelős helyettes államtitkár üzenetét tolmácsolta, az Oktatási Államtitkárság főosztályvezetője részéről pedig Varga Attila köszöntötte a jelenlévőket. Felszólalt továbbá az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Szép Gyula, Románia elnökének tanácsosa, Eckstein–Kovács Péter, Veres Valér tanácsos, Markó Béla miniszterelnök-helyettes kabinetfőnöke, Nagy Zoltán és László Attila kolozsvári alpolgármester is. A helyi döntéshozók közül Török Bálint alpolgármester és Ovidiu Drăgan polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Az ünnepély után a felszólalók egy része segédkezett az alapkövet jelképező időkapszula betonba öntésében.
Az időkapszula az iskolaalapítók jövőnek szánt üzenetét tartalmazza. Elhelyezték benne a telekkiutalásról szóló tanácsi határozat szövegét, az iskolaalapító okiratot, az iskolaalapító felhívást és azok névsorát, akik 2006 decemberétől 2007 közepéig aláírásukkal támogatták ezt a törekvést, Az én iskolám témában I–XII. osztályosok számára meghirdetett vetélkedő legjobbnak ítélt rajzait, verseit, prózai írásait, a Téka Alapítvány, a válaszúti Kallós Alapítvány és a szamosújvári Czetz János cserkészcsapat ismertetőjét, valamint Juhos Kiss János széki származású költő versét. Az időkapszula a majdani iskola bejáratának bal oldalán helyezkedik el, pontos helyét emléktáblával jelzik majd.
A 650–700 gyermek befogadására alkalmas bölcsődét, óvodát, általános iskolát, líceumot és szakiskolát is magába foglaló beruházás összértéke, az iskola felszerelésével együtt 12 630 000 lej. A projektet a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont példájára kiviteleznék, az építkezést a magyar és román kormány, illetve alapítványok fedeznék, egyelőre meghatározatlan arányban.
A 60 ezer euró értékű tervezés költségeit az RMDSZ és a magyar kormány segítségével fedezhettük. Az építkezés elkezdését a magyar fél eddig 40 millió forinttal támogatta. Ígéretet kaptunk, hogy 2014-ig az iskolaépítés benne marad a finanszírozást lehetővé tevő, Nemzeti Jelentőségű Intézmények és Programok projektben – mondotta Balázs–Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke. – A kivitelezés során megtörténhet, hogy a tervezettnél nagyobb összeget kell befektetni, de remélem, hogy a dévai iskolához hasonlóan megtaláljuk a forrást, és sikerül megépítenünk a központot. Az alap elkészítése 2011 áprilisáig tartana, reális elvárásaink szerint, ha minden a megfelelő ütemben halad, a központ négy-öt év múlva készülne el – tájékoztatott az alapítvány elnöke, akitől azt is megtudtuk, hogy az oktatási központ létrehozása után a helyi polgármesteri hivatallal kötött szerződés szerint a Téka Alapítvány célkitűzése a projektbe foglaltak alapján kialakítani a központ intézményes hátterét is.
Balázs–Bécsi Attila alapvető célnak tartja kiemelni a magyar diákokat a vegyes tannyelvű oktatási környezetből, továbbá anyanyelvű szellemiségű nevelést és oktatást biztosítani számukra egy önálló magyar iskolában. A válaszúti kollégiumban lakó kisdiákok a válaszúti iskolában tanulnak, majd onnan a szamosújvári kollégiumba kerülve, jelenleg a város négy különféle iskolájában folytatják tanulmányaikat, magyar nyelven. „Szamosújváron jelenleg a magyar gyermekek négy intézményben tanulnak öt épületben, van olyan tanár, aki három épületben tartja óráit. Ilyen körülmények között nem alakulhat ki egy összetartó, igényes magyar tanulói közösség. A jelenlegi helyzetben veszélyt jelent továbbá, hogy a szülők a minőség miatt eltekintenek az anyanyelvű oktatástól, és az egyre korszerűbb román iskolákba íratják gyermekeiket” – magyarázta Balázs–Bécsi Attila.
Nem szokványos jelenet, amikor egy román többségű helyi tanács tekintélyes méretű belvárosi telket utal ki önálló magyar iskola megépítéséhez. Balázs–Bécsi Attila ezt csak részben magyarázta a pártok közti koalíciós egyezséggel, hiszen a határozattervezetet mindenki egyöntetűen megszavazta. Az alapítvány elnöke úgy értékelte, a városban húsz év alatt megszületett egy olyan hangulat, miszerint a magyarokat megilleti egy önálló iskola. Kiderült, a szamosújvári iskolák vezetősége sem fél attól, hogy „elveszítené” a magyar osztályokat, néha inkább mintha szívesen „szabadulnának” az azokkal együtt járó plusz gondoktól. Balázs–Bécsi Attila elmondta, hogy miután a Petru Maior-líceumban három éven át sikerült két magyar kilencedik osztályt indítani, az idén a második kilencediket már az Ana Ipătescu iskolában kellett beindítani. A majdani szórványiskola a város négy intézményében szétszórtan tanuló gyerekeket gyűjtené egyetlen iskolába: a Válaszútról bekerülő kisdiá­kok 5. osztálytól a szamosújvári kollégiumtól öt percre, a távolsági autóbuszállomás közelében, a Fermei utcában megépülő intézményben tanulnának érettségiig. Az oktatási központ létrehozása egyébként nem vezet egyetlen magyar iskola vagy osztály megszűnéséhez sem, jó eséllyel megszüntetné vagy lényegesen visszaszorítaná viszont azt a jelenlegi gyakorlatot, miszerint a szórványtelepüléseken a magyar szülők jelentős része más lehetőség híján román nyelven taníttatják gyermekeiket.
SALLAI ANDRÁS LORÁND , Szabadság (Kolozsvár)

Magyar oktatási központ épül a szórványban
A Kolozs megyei Szamosújváron a múlt hét végén letették a Mezőségi Magyar Oktatási Központ alapkövét. A Kemény Zsigmond nevét viselő központ a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány és a szamosújvári Téka Alapítvány által, több mint tíz éve elindított mezőségi szórványoktatási program kiteljesedése, amely hosszú távon biztosítaná a magyar szórványközösség anyanyelvű oktatását. A tervezett oktatási központ által kiszolgált régió és célcsoport: Szamosújvár, a Kis-Szamos mente, Észak-mezőség, Belső-mezőség, valamint a Szamos-menti dombság. Az intézmény 650-700 szamosújvári vagy bentlakó és ingázó személyt fog kiszolgálni, és bölcsődét, óvodát, általános iskolát, valamint szakiskolát foglal magába.
Az alapkőletételt megelőzte egy kiállítás megnyitója: a Téka Alapítvány székházában Szamosújvár épített örökségéből, a város történetéből kínáltak ízelítőt a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem diákjai.
Ünnepi beszédében Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke elmondta: négy éve foglalkoznak a tervvel, egy teljesen új épület felépítése és egy új oktatási intézmény alapítása a mezőség egyik legnagyobb projektje, amely hagyományokból, a közösség erejéből nőtt ki. Balázs-Bécsi beszédét követően Gönczi István kivitelező ismertette az iskolaközpont tervét: a Szerváczius László műépítész által megálmodott létesítmény adminisztrációs épületet, osztálytermeket, óvodát és egy, az összefogást jelképező tornyot foglal magába.
A helyhatóságokat Ovidiu Drăgoi polgármester és Török Bálint alpolgármester képviselte az ünnepségen. Utóbbi elmondta, a központ „elkeresztelésekor” több jeles személyiség neve is szóba került, végül Kemény Zsigmond mellett tették le voksukat a döntéshozók. A város vezetői emlékeztettek arra, hogy Szamosújvár Helyi Tanácsa – rendhagyó módon – egyhangúlag szavazta meg a magyar iskola megépítésére szánt 8000 négyzetméteres telek kiutalásáról rendelkező határozattervezetet.
Révész Máriusz parlamenti képviselő – Orbán Viktor miniszterelnök gyermek- és családügyi tanácsadója – hangsúlyozta: az új magyar kormány beiktatásával korszakváltás történt a magyar-magyar kapcsolatokban. Kijelentette: ott épül a csoda, ahol az emberek mögött erős közösség áll, és erre nagyon jó példa a mezőségi szórványmagyarság. „Szamosújváron egység van, ezt pedig a magyar kormány is támogatja” – tette hozzá a képviselő.
„Mi, anyaországiak is nagyra értékeljük, ha önerőből fontos magyar intézmények jönnek létre Erdélyben” – emlékeztette az ünneplőket Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja. Kijelentette: „A magyar pedagógusok áldozatvállalását nem is tudjuk kellőképpen meghálálni. Mostoha körülmények között is ők a mi nemzetünk, a magyar nyelv őrzői”. A főkonzul a kormány támogatásáról biztosította a hasonló kezdeményezéseket, mivel ezek „a magyarság megmaradását garantálják”.
„A gazdasági válság egyik jó oldala, hogy spórolunk, a megtakarított pénzekből pedig építünk” – mondta Eckstein Kovács Péter, Románia elnökének tanácsadója. Felhívta a figyelmet arra, hogy elsősorban azokra kell időt szánni, és azokért kell tenni, akik másképp nem tudnak anyanyelvükön tanulni.
„Ünnepelünk, hiszen egy új iskola alapítása minden magyarnak ünnep” – jelentette ki Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, aki Tőkés László nevében is üdvözölte a jelenlévőket. Mint elmondta, szórványstratégia nélkül nem beszélhetünk a magyarság megmaradásáról, és mindenkoron meg kell találni a nemes kezdeményezések idejét és helyét.
Az alapkövet jelképező időkapszulát, amely a jövőnek szánt üzeneteket tartalmazza, a meghívottak helyezték el a majdani oktatási központ helyén. Az átadást 2014-re tervezik, a beruházás összértéke pedig – az iskola felszerelésével együtt – 12 630 000 lejre tehető.
Nánó Csaba, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Adománygyűjtés: a Kolozsvári Rádió hallgatói a mezőségi magyar oktatásért
A Kolozsvári Rádió magyar szerkesztősége gyűjtést szervez a Mezőségi Kemény Zsigmond Szórványoktatási Központ felépítésének támogatására. A Kolozsvári Rádió magyar szerkesztősége, hallgatói nevében, téglajegyet vásárol. A Bronz téglajegy 50 lej, az Ezüst 100, az Arany 1000, a Gyémánt téglajegy 10 000 lej. Adományát bárki bedobhatja a Kolozsvári Rádió gyűjtőurnájába december 5-én, délután fél 5-től a Kolozsvári Református Kollégium énekkarának ünnepi koncertjén vagy december 13-án, délután 6 órától a Szomszédnéni Produkciós Iroda nyilvános szilveszteri kabaréfelvételén a Kolozsvári Rádió nagytermében, a Donát út 160. szám alatt. Hétköznap 8 és 16.30 között a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségében is átveszik az adományokat. Balázs Bécsi Attila, a szamosújvári Téka Alapítvány elnöke elmondta: “Számunkra kellemes meglepetés. Tartottunk közgyűlést, és az alapítvány vezetősége is nagyon pozitívan viszonyult ehhez a kezdeményezéshez. A közvetlen anyagi segítségen kívül az is sokat jelent, hogy a Kolozsvári Rádió felvállalta ezt a projektet, és nemcsak hogy népszerűsíti, hanem ennek a fontosságát is kiemeli. Mi úgy gondoljuk: a téglajegyek, az anyagi hasznon kívül, amolyan felmérés arról, hogy a közösség mennyire tartja fontosnak, hogy a Mezőségnek legyen önálló magyar iskolaközpontja.” Transindex.ro

Hangok, színek szövetsége
Zene- és képzőművészet ünnepi találkozásának adott teret a Kemény Zsigmond Társaság keddi rendezvénye. Selmeczi György zeneszerző, zongoraművész, karmester az új magyar egyházi zene misztériumába avatta be a Bernády Ház nagyérdeműjét, ezt követően Nagy Miklós Kund Kákonyi Csilla festőművésznő három, különböző időpontokban készült Krisztus-ábrázolását méltatta.
– Az elmúlt 50 évben mindannyiunk számára létezett egy kötés Isten és a zene között. Az ihletett, áldott zenélés kapcsolatteremtés Istennel, elfogadása annak, hogy részei vagyunk a kicsinységnek, ami szemben áll ezzel a hatalmassággal. Mindig is ez volt az egyházi zene funkciója. A jó Istennel való szembesülés teremtette meg a késztetést a zseniális művészben arra, hogy monumentálisat alkosson, hogy elkezdje érzékelni a tér, az idő végtelenségét és ezt zenei formába öntse. Az isteni fogantatású zenében szövetségre lép az idő, a tér, a hang, olyan egység teremtődik, amelyben az énnek, az egónak a helyzetét csodálatos élmény meghatározni – mondta elöljáróban a zeneművész, majd arról beszélt, hogyan formálta saját képére a – nemzetkarakterológiájában ellentmondásos, a muzsikálás természeti törvényét egyrészt elfogadó, másrészt a megszokottól berzenkedő, újítani vágyó – magyar nép a gregorián énekeket. Selmeczi György arra is felhívta a figyelmet, hogy minden más kultúrnéptől eltérően a magyarnak nincsenek olyan nemzeti szerzői, akik kiemelkedő egyházzenei műveket alkottak volna.
– Zenebarátaim 1986 tavaszát tekintik mérvadónak a magyar egyházi zene létrejöttében, amikor gyermeki lelkülettel, pimaszságból megírtam az első misémet. Ennek az állításnak persze semmi alapja nincs, jó néhányan megelőztek. A rendszerváltás előtti években mindenkiben ott rejtőzött az igény arra, hogy a muzsika révén találkozzon az Úrral. Ugyanakkor, a már említett ellentmondásosságunk folytán, az újra is áhítoztunk. És ez az új azáltal lett új, hogy nagyon régi volt. Valami csodálatos, felszabadító dolog teremtődött, amelytől boldogok lettek az emberek – hallhattuk a meghívottól, aki a továbbiakban a 60-as, 70-es évek egyházi zenét ideologizáló, a zene vallásos dimenzióit rejteni igyekvő tendenciáira is kitért.
Az est második felében Nagy Miklós Kund Kákonyi Csilla három – 1987-ben, 2007-ben, illetve 2008-ban készült –, a képzőművész szándékától elvonatkoztatva trilógiának is tekinthető alkotását mutatta be az egybegyűlteknek.
– A megfeszített Krisztust a művészettörténet legnagyobbjai is megfestették, talán ebben a témában született a legtöbb kép. Kákonyi Csilla festményei mégis eltérnek a korábbiaktól. A Megfeszítve című nagykompozíciót 1987-ben alkotta a festő, az időpontból megértjük, miért ilyen magányos ezen a képen Krisztus. Ez a mű nem azt a történelmi mozzanatot hívja elő, amikor a Megváltó körül ott vannak a jól ismert alakok, itt a Messiás egyedül van. Ez az egyedüllét teszi különlegessé a kompozíciót – mondta a méltató, aki a Golgota motívumát a húsz, illetve huszonegy évvel később készült – a transzcendentális tér profanizálódásának jeleit rejtő – festménnyel hasonlította össze.
A találkozó végén Selmeczi György nem mindennapi zenei élménnyel – a Budapesti Rádió kórusa számára Csemiczky Miklóssal,Vajda Jánossal, Gyöngyösi Leventével, Orbán Györggyel közösen szerzett Öt szerző miséjével – búcsúzott a nagyérdeműtől.
Nagy Székely Ildikó, Népújság (Marosvásárhely)

Rendezvénymagyarság helyett működéstámogatásra van szükség - interjú Vetési Lászlóval
„Nemcsak a válság nyomta rá a bélyegét a munkánkra, az anyagi támogatásra, hanem érződik a politikai polarizálódás is. Nagy tanácstalanság van a szórványban a politikai csoportokat illetően, hisz mindenki szeretné valamilyen formában a zászlajára tűzni ezt a kérdést. Az anyagi támogatást sürgősen konkretizálni kell az új magyar kormánnyal.” - beszélgetés Vetési László református lelkésszel, szórványügyi előadóval. (Vetési László. Református lelkész, egyházi író, szórványkutató, szociográfus. 1953. december 26-án született Székelyudvarhelyen.
1976-ban végzett a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben. 1976–1983 között Bürkösön, majd a kolozsvári Pata utcai gyülekezetben teljesített lelkipásztori szolgálatot.
1983–1990 között az Erdélyi Református Egyházkerület kiadói szerkesztője, majd 1990-től szórványügyi előadó, az egyházkerület Szórványgondozó Szolgálatának vezetője.
1990–1992 között a Felebarát című szórványlap szerkesztője, 1996-tól szerkeszti az Üzenet Levél című szórványlap mellékletét.
Rendszeresen jelennek meg cikkei, tanulmányai, szórványelemzései a hazai és magyarországi sajtóban, több tanulmánykötet szerzője.
Jenei Tamással együtt a Czedler Márton és Földes Károly Szórványdíj alapítója.
Munkatársaival a romániai szórványmagyarság statisztikai felmérésének, a művelődés- és oktatástervezésnek, a nyelvi, etnikai és vallási rehabilitációs program stratégiai tervének a kidolgozója.
Munkásságát számos díjjal ismerték el, 2005-ben Bethlen Gábor-, 2009-ben Kemény Zsigmond-díjat kapott.)
Székelyudvarhelyen, tömbmagyar vidéken született. Hogyan irányult a figyelme a szórványra? – A végzős segédlelkész oda megy, ahova kihelyezik. Volt abban szándékosság is, hogy Szeben megyébe kerültem, a teológián egyházpolitikai világmegváltó szándékaink voltak Tőkés Lászlóval és még néhány kollégával. Ennek része volt, hogy egy megyében maradjunk, és közösen tegyünk valamit. Így kerültem Bürkösre, egy Szeben megye közepén fekvő elszigetelt településre, ahol 30–40 kilométerre vannak a legközelebbi magyar szomszédok. Bürkös tárháza volt valamennyi, egész Erdélyre jellemző szórványproblémának.
– Melyek voltak ezek a problémák?
– Először is a kisközösség túlélési küzdelme. Ha egy hagyományos közösség elszigetelt, kialakít védekezőtechnikákat, néhány tekintélyelvű emberre, általában a lelkészre vagy az egyházi vezetőségre építi a fennmaradását. Bürkösön volt egy keménykezű gondnok, aki a házassági tanácsadásig elmenően mindenbe beleszólt. Például segítettük a fiatalokat magyar házasságokat kötni. Bürkösön 1971-ben volt az első magyar–román vegyes házasság. A család, a falu irányította, hova kell menni lányért, fiúért. Ezenkívül léteztek egyéb immunizációs technikák is, de volt még Bürkösnek egy egyedülálló érdekessége, ami felkeltette az érdeklődésemet a kérdés iránt. Három-négy hónap után rájöttem, hogy a híveim 50 százaléka német eredetű, a magyarság asszimilálta a szászokat. Nagyon kedves idők voltak, nehéz idők, de épületesek. Az ember egy életre lökést kapott, hogy mit kell tennie. Egy székelyföldi meg különösen, hiszen alapvető együttélési formákat kellett megtanulnom.
– Az ottani tapasztalatok késztették arra, hogy létrehozza a szórvánnyal foglalkozó Diaszpóra Alapítványt? – A 70-es évek végétől a 80-as évek végéig, amíg Kolozsváron voltam, illetve a püspökségen dolgoztam kiadói szerkesztőként, nem volt törés. Nemcsak a bürkösi évekhez való hűségből jártam vissza és gyűjtöttem adatokat, már akkor rendszeresen jártam a vidéket, elsősorban a Mezőséget. Tudatosan készültem arra, hogy pontosan át kell látni, mi a helyzet, mit kell tenni, miben segíthetünk a tanítóknak, a lelkipásztoroknak. Ez persze nem volt könnyű, hiszen tevékenységünk a hatóságok figyelmébe került. De ’89 tettre készen talált, és tudtuk: itt az idő. Nagyon korán kezdtük az alapítványi munkát, 1991-ben már elhangzott az óhaj, hogy be kellene jegyezni egy ilyen szervezetet, és ’92-ben sikerült is. Nagyon sok területen kezdtük el a munkát, elsősorban teológusokkal és vidéken szolgáló lelkészekkel. Lassan eljutottunk oda, hogy információs és tanácsadói központként a szakmai tanácsadás, kapcsolattartás, közösségépítés, értelmiségre való vigyázás, oktatástervezés minden területét megpróbáljuk átlátni. A legkisebb közösségek meglátogatásától kezdve az egyházak vezetőségének, az RMDSZ-nek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak szóló tanácsadáson át eljutottunk a magyar kormány legmagasabb szintű tanácsadásáig, beleértve a Sólyom László volt államfőnél lezajlott szakmai találkozók rendkívül nagy visszhangot kiváltott szórványprogramját és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának szórványprogramját. Ezt a hatalmas skálát a közösségében utolsónak maradt magyartól a Magyar Köztársaság elnökéig megpróbáljuk becsületesen lefedni.
– Mit céloznak ezek a szórványstratégiák? – A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma a maga szórványstratégiáját ez év februárjában letette az asztalra. Hogy mi lesz a testülettel a továbbiakban, még nem kristályosodott ki. Ez egy általános, elvi megközelítés a Kárpát-medence, az őshonos magyarság és a diaszpóra magyarsága szemszögéből. Ehhez kell megvalósíthatósági tanulmányt, részletes tervet készíteni. A másik, amit a Nemzetiségi és Civil Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárság Répás Zsuzsanna vezetésével akar folytatni és kibontakoztatni, hogy ne csak a cselekvési terv legyen benne, hanem a hozzá tartozó összes eszköz-, intézmény- és lépésterv. Ezt az elkövetkezőkben kell elkészíteni. Várjuk, ki kap megbízatást erre.
– Mennyire segítik az önök munkáját a hatóságok, a politikai pártok? – Nemcsak a válság nyomta rá a bélyegét a munkánkra, az anyagi támogatásra, hanem érződik a politikai polarizálódás is. Nagy tanácstalanság van a szórványban a politikai csoportokat illetően, hisz mindenki szeretné valamilyen formában a zászlajára tűzni ezt a kérdést. Az anyagi támogatást sürgősen konkretizálni kell az új magyar kormánnyal. Mi csak ennek függvényében tudunk dolgozni, hiszen a nagy titkunk a vidékkel való kapcsolattartás. Nálunk a heti 600–700 kilométeres út fontos, hiszen pontosan át kell látnunk a helyzetet. Ha épül egy bentlakás, oda évente háromszor ki kell menni, megnézni, hogy állnak, mennyi pénzre van szükségük. Alanyi jogon kellene fenntartani ezt az egész rendszert. Jelenleg az egyház állja az iroda költségeit, a Communitas Alapítvány a munkatársaink fizetését és az utazásokat, de várjuk a folytatást.
– Sokan azt várják, hogy a magyarországi kormányváltással fellendül a határon túli magyar intézmények ügye, vagy legalábbis a támogatásuk megoldódik. – Nagyon vártuk már, hogy a támogatáspolitikában az esetlegességeket, véletlenszerűségeket felváltsa valamilyenfajta rendteremtés. Én is készen állok bizonyos tervekkel. A gépemben van néhány elképzelés, sürgősségi program arra vonatkozóan, hogy melyek azok a területek, ahol haladéktalanul kell cselekedni. Ezek elsősorban szórványbeli intézmények fenntartására irányulnak. Nekem fixa ideám, hogy ha nem jutunk el a lokális társadalomig, akkor szimbolikus cselekvés folyik, egyfajta rendezvénymagyarság, rendezvény-élményteremtés. Márpedig az említett intézményeknek működniük kell, értem ezen az iskolát, a lelki gondozást, kellene falugondnok, meg kell oldani a néptanítók kérdését. Ha nem jutunk el a működéstámogatásig, nagy bajok lesznek. Sokan kérdezik, hogy januárban ki fogja kifizetni 25–30, szórványfeladatot ellátó erdélyi magyar intézmény gázszámláját. A bentlakások támogatására külön pénzt kell elkülöníteni, mert csak egy részük kapja meg a román állami támogatást, a másik része ügyeskedik, pályázik vagy könyörög, hogy fenn tudja tartani magát. Az egyik legfontosabb feladat az intézmények fenntartásának normatív rendszerbe történő helyezése. Utána pedig tovább kell lépni, hogy minél szélesebb rétegekhez jussunk el.
– Eddig milyen eredményeket sikerült elérni? – Munkánk eredményessége kétféle skálán mozog. Az egyik az indirekt szolgálat. A témát belőttük a köztudatba, leülepedett a társadalom különböző rétegeiben, és egy idő után észrevétlenül, közvetett módon erősítette azokat a civil kezdeményezéseket, amelyeket nem akarunk, és nem is szabadna a magunk dicsőségének feltüntetni. De közvetett módon hozzájárultunk ezek sikeréhez. A legújabb siker a megyeközi kapcsolatok kialakulása a szórvány- és székelyföldi megyék között. Megyei tanács megyei tanáccsal, iskola iskolával, önkormányzat önkormányzattal, művelődési egyesülettel közvetlenül tartja a kapcsolatot. A történet leglátványosabb része a romániai magyar szórványoktatási hálózat megszületése, fenntartása és a teljes stratégizálás. Mi, egyházi alapítványként, én lelkészként szaktanácsadói helyet kaptam különböző kuratóriumokban, ahol nemcsak pénzről döntenek, hanem stratégiákról is. Részem volt az RMDSZ szórványoktatási stratégiájának kidolgozásában, most készül az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szórványstratégiája. Abban, hogy ma Erdély legnagyobb része szórványoktatási szempontból lefedett, nekünk is komoly részünk van. Nem mindig közvetlenül, hanem például azzal, hogy animátori szerepet vállalunk: a helyi közösségeket mozgósítjuk, tanácsot adunk, pályázati pénzekhez juttatjuk. Ha van valami, amire az elmúlt húsz esztendőben elmondhatjuk, hogy sikertörténet, az éppen a legkritikusabb helyzetben lévő gyermekközösségek megszólítása. Ma már az erdélyi magyar gyerekek 70–80 százaléka számára biztosított az objektív feltétele annak, hogy anyanyelven tanuljon. Ezt fontos sikernek tartom. A lelkészek támogatása szintén siker, van 36 olyan református gyülekezet Erdélyben, amely kiemelt státusú missziói feladatot kapott. A civil szféra kialakulását, erősödését az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesülettel közösen segítjük. Emellett vannak a pályázati rendszerek. Az Illyés Közalapítvány még meg sem született, amikor a magyar kormánynak már volt egy grémiuma, amelyben a határon túli magyaroknak szánt pénzekről az érintettek döntöttek. Ennek már ’90 őszétől tagja voltam, és elkezdődött a civil építkezés. Úgy döntöttünk, hogy olyan kezdeményezések kellenek, amelyek mögött építkezés van, nem pedig egy nagy zsák, melyben eltűnik a pénz. Hogy legyen egy dévai Téglás Gábor-iskola, egy szamosújvári Kemény Zsigmond-iskolaközpont, egy szilágycsehi, tordai magyar iskola. Ezeket mind sikerként említhetem. A legnagyobb siker pedig az, hogy valamennyi érintett intézmény között meg tudtuk, és meg tudjuk találni a kommunikáció, a közvetítés lehetőségét. Nem a törésvonalakat keressük. Amikor tenni kell valamit, nem az a fontos, hogy ki mit képvisel, milyen vallású vagy politikai nézetű, hanem hogy a gyermeknek iskolába kell járnia. Mindig ez a magasabb rendű cél, amely révén felül tudunk emelkedni a konfliktusokon, közvetíteni tudunk intézmények, egyházak, civil szervezetek, politikai alakulatok között.
– Az intézmények támogatásán kívül felméréseket is készítenek a szórványban élő magyar gyerekekről. Miről árulkodnak ezek a kutatások? – Most fejeztük be a Mezőség gyermekjegyzékét, közel 40 település gyermeklétszámát mértük fel, a csecsemőtől a 14 évesig. Ez azért fontos, mert vannak még hiányosságok. Sorolhatnám, hogy oktatási szempontból melyek az elmúlt évek nagy fájdalmai: a nagysármási iskolaközpont kiépítését nem tudtuk megoldani, a mezőbándit sem. Ezek nagy lélekszámú magyar közösségek, amelynek a vonzásereje földrajzilag, demográfiailag és gazdaságilag adott, és ide be kell hozni a környék gyermekeit. Ez volt az egyik nagy adatgyűjtő munkánk. A probléma az, hogy a megvalósítás már nincs teljes egészében a mi kezünkben. A helyi közösségeket kellene úgy mozgósítani, ösztönözni, hogy ők maguk érezzék szükségét, hozzák létre ezeket az intézményeket. Kutatásaink nem elméleti jellegűek, ez cselekvéstervezés. Stratégiákhoz gyűjtünk adatokat, amelyekből könnyen kibontható, hogy a következő lépést hol és hogyan kell megtenni. Ugyanez vonatkozik egy másik munkánkra is. Ez a Holt-tenger elnevezésű dokumentációs program olyan területekről, ahol vagy nagyon kevesen vagyunk, vagy már egyáltalán, de még maradt valami utánunk. Jelenlegi adataink szerint legalább 500 olyan település van Erdélyben, ahol valamilyen formában jelen volt a magyarság az elmúlt 150 esztendőben, és eléri az ezret a veszélyeztetett települések száma. Ide muszáj kimenni, megkeresni az utolsó magyart, lefényképezni az utolsó kastélyt, parasztházat, a temetőket, mert ezzel befejeződik a magyarság jelenléte azokon a településeken. És ennek az emlékezete is. Ez nagyon nagy feladat. Most már körülbelül 90 százalékban elvégeztük ezt a munkát Fehér megyében, 70–80 százalékban Hunyad megyében, Kolozs és Beszterce megye is viszonylag jó szakaszban van. Nemcsak a magyar településeket keressük fel, hanem a vonzáskörzetükben lévő román falvakat is, mert nagy a kölcsönhatás. S még mindig találunk nemesi temetőt, udvarházat, amelyet senki nem tart nyilván. Ez nagyon lesújtó. Erre szoktuk mondani, hogy az utolsó utáni percben vagyunk. Ha ezt most nem készítjük el, rögzíthetetlenek lesznek ezek az emlékek. Hihetetlen mennyiségben és ütemben pusztulnak el ezek, tűnnek el az emberek. Idén, egyetlen év alatt öt településen halt meg az utolsó magyar: három Kolozs megyében, egy Fehér és egy Hunyad megyében. Ez szomorú szám.
– Azáltal, hogy foglalkoznak a szórvánnyal, hogy létrejönnek a különböző intézmények, mennyi esély van arra, hogy a következő húsz évben másként alakul az erdélyi magyarság számaránya, mint az elmúlt húsz évben? – Ez a legnagyobb kérdés, amelyet feltettünk, felteszünk a témában. Nemcsak, hogy mi az értelme, hanem hogy milyen hatékonyságot mutathatnak fel ezek az intézmények. Szerencsére nem lehet mérni, és nem is méricskélünk, léteznek kőkemény elvárások. Ha építünk egy intézményt, annak hatékonyságát ki kell jelölni, mert milliókba, milliárdokba kerül. Nem lehet csak álmodni, hogy majd csak lesz belőle valami. Minden intézmény egyaránt beszél sikerekről és kudarcokról. Megmentett gyerekekről, hisz egy intézménynek nagyon nagy a hozzájárulása a magyarság régióban való fennmaradásához. Ez bizonyítható, Böjte Csabát emlegetjük a legtöbbet. Ha nem lenne Csaba atya, a gyermekek többsége bizonyosan elveszne. Nincs választás, átmenet, vagy megmentjük a gyereket, vagy az utcára kerül, elvész. És nemcsak az anyanyelv szempontjából, bizonyos helyzetekben ugyanis ez a legkisebb probléma, hanem az, hogy emberileg nem tudja sem a család, sem a közösség biztosítani számára a megmaradást. Ilyen értelemben ezek egzisztenciális intézmények, és ezt a feladatot 70–80 százalékban el is látják. A gyerekek közösséget kapnak, olyan nyelvi, emberi, hitbéli töltést, ami felvértezi őket a további életükre.
– Beszélt a kudarcokról is. Említene néhányat? – A legnagyobb problémája a szórványkérdésnek Erdélyben és a Kárpát-medencében is a nagyváros. Nem jutottunk el, nem tudunk eljutni a nagyváros magyarságának mélyebb rétegeihez, ahol a legnagyobb szükség volna a család, a gyermekek megszólítására. Tipikus példa erre Kolozsvár, Nagybánya, Brassó, Temesvár, Szeben. De közülük is Kolozsvár, ahol létezik az elit réteg, amely magyar nyelvi burokban él, magyar iskolába jár, magyar intézményekben dolgozik, másrészt létezik a periféria, amit általánosan Monostor negyednek szoktunk nevezni. Ahol a kolozsvári magyarság egyharmada marginalizálódik abból a nyelvi közegből, amelyből érkezett, vagy amelyben valamikor élt. A monostori magyarokhoz nem találtuk meg a bejáratot. Úgy élik le az életüket ugyanazon a Kolozsváron, több egyetem, magyar középiskola, szerkesztőség árnyékában, hogy semmilyen magyar közösségi élményben nincs részük. Többségi médiát fogyasztanak, vegyes környezetben barátkoznak, vegyes házasságban élnek, a gyerekük „băiat de cartier”, utcagyerek lesz. S ez vonatkozik minden erdélyi nagyvárosra. Itt vannak a nagy kudarcélmények. Nagyon kétséges, hogy ezt a kérdést hogyan lehetne kezelni. Ha valami fontos, az az, hogy megkeressük a nagyvárosi szórvány megszólításának módozatait.
– Karácsonyi ajándékprogramot is működtetnek. Ez miből áll? – Tizenvalahány éve a kapott támogatásokból hátrányos helyzetű településekre viszünk karácsonyi ajándékokat, ahol a gyülekezetnek erre nem futja. Ezzel egy kis ünnepet is viszünk az embereknek, akik ott élnek a többség tengerében, nincsenek közösségi, nyelvi élményeik, szociális problémákkal, magánnyal küszködnek. Voltak idők, amikor 1500–2000 csomaggal mentünk ki, ez a szám visszaesett 60–80-ra, de ezekkel is végigjárjuk Erdélyt, mert tartozunk egymásnak egy kis karácsonnyal.
– Ha már a karácsonynál tartunk: mi volt a legkedvesebb karácsonyi élménye? – Sok kedves karácsonyi élményben volt részem, hisz mi nem irodalelkészek vagyunk, hanem minden ünnepen szolgálunk, főleg olyan gyülekezetekben, ahol nincs lelkész. Vidékre feltétlenül ki kell menni, és mikor megy ki oda az ember? Amikor az örömet személyesen is kiviheti: karácsonykor. Az egyik legérdekesebb élményem egy Kolozsvártól nem messze található kicsi faluhoz kötődik, ahol az utolsó magyar él szerény körülmények között, Miki bácsi. Ő úgy fogalmazott: „Itt már egyedül én vagyok a gyülekezet”. Amikor karácsony előtt kimentünk, láttuk, hogy Miki bácsi háza előtt vágják a fát a szomszéd románok, az asszonyok a putriban takarítanak, karácsonyfát díszítenek, a szomszéd boltosné pedig töltött káposztát készít, hogy Miki bácsinak is legyen karácsonya. Nem kérdeztem meg, miért, nem lehet ilyet kérdezni, de így fogalmazott: „Ce să facem, Miki bácsi e al nost!” (Mit tegyünk, Miki bácsi a miénk!). Ez azt jelenti, hogy az egész közösség magáénak érzi a Miki bácsi sorsát. Érzi, hogy valamivel hozzá kell járulnia ahhoz, hogy neki is jusson szeretet, figyelmesség. Hihetetlen energiák vannak az emberekben, és nemcsak karácsonykor. És ez nemcsak erre az ormányi esetre vonatkozik. Annyi szeretetet soha senkitől nem kaptunk, mint a szórványban élő magyaroktól és románoktól egyaránt. Mindig kapunk simogató szót, bátorítást, hogy érdemes szeretetben élni.
– A fogyasztói társadalomban egyre inkább átértékelődik Jézus születésének ünnepe, a lelkiek helyett az anyagiakra tevődik a hangsúly. Ön hogyan érzékeli ezt? – A szórványban megőrizték a hagyományos ünneplési formát. Ha kimegyek a Mezőségre szolgálni, most is megérem, hogy a gyülekezeti tag a parókia előtt leveri a havat a cipőjéről és kántál, csak utána lépi át a küszöböt. És karácsony hajnalán a betlehemezők háromszor-négyszer is felköltenek. Itt a hagyományos karácsony még mindig él, alig érte el a szupermarketek vásárlási szele. Falusi környezetben tartalmasabb az ünnep. Persze, a nagyvárosi szórványban ez a fajta karácsony nem ismerős, de falun még mindig erőteljesen él a hagyományos karácsonyozás a maga minden szépségével együtt.
Pap Melinda, Krónika (Kolozsvár)

KZST +20
Ünnepel a Kemény Zsigmond Társaság. Az ötödszörre újjászületett, nagy múltú marosvásárhelyi közművelődési egyesület húsz évvel ezelőtt, 1991. január 17-én tartotta első összejövetelét a Bolyai Farkas Középiskola zsúfolásig megtelt dísztermében. Nagy esemény volt az akkor a város magyarsága számára, értékes hagyomány továbbvitelét, megújítását, a korigényekhez való igazodását vállalták fel a társaság alapító tagjai és a frissen választott vezetők. Tudatában voltak, hogy a megújuló társadalomban komoly szerep hárul rájuk, a KZST a megváltozott körülmények közt is fontos tényezővé válhat Marosvásárhely szellemi életében. És az is lett, az eltelt két évtized ezt igazolja.
Berde Mária, akit Dávid Gyula irodalomtörténész ezen a nyitóesten idézett, kiragadva az írónő egyik 1928-ban megfogalmazott gondolatát, tudta, hogy a több mint nyolc évtizeddel korábban megfogalmazottak az újraindulást szorgalmazó értelmiségiekre is érvényesek. "... mindenkire bízatik valami, kicsire kisebb, nagyobbra nagyobb, reánk itt e helyen az esett, hogy a háború után járó fájdalomnak, gyűlölködésnek, közönynek és anyagiasságba süllyedt életfelfogásnak az esztendőiben lomha és mégis örvényes folyón mentsük át a feléledő új munkakedv partjaira az önzetlen, másra soha rá nem törő, önértékében boldogan kiteljesülő szellemi munka fehér glóriás géniuszát." Nagyjából hasonló körülmények között kellett a követőknek is végezniük a maguk értékmentő tevékenységét. És majdnem mindenki tette azt, amit becsületbeli kötelességének érzett. Egyesek azóta elhunytak, mások kissé eltávolodtak a KZST-től, de mindig akadtak olyanok, akik átvegyék a stafétabotot. Ennek köszönhető, hogy húsz év múltával itthon és jóval távolabb is számos híve van a társaságnak, elismerés övezi munkásságát, és szívesen jönnek rendezvényeire a honi és anyaországi jeles irodalmárok, művészek, tudósok, előadók.
Lapozgatom a 91-es Népújság-kollekciót, böngészem a sárguló oldalakat, keresgélem a KZST akkori eseményeiről szóló tudósításokat, interjúkat. Van elég. Álljunk meg Gergely Géza Egy régi-új Társaság köszöntése című cikkénél. A színházi rendező már rég nincs közöttünk, mint ahogy a megújult KZST első elnöke, Oláh Tibor irodalmár, egyetemi tanár, alelnöke, Tonk Sándor történész is végleg eltávozott. Íme egy jellegzetes részlet a szövegből: "A legnagyobb élmény számomra: az újrakezdés feletti öröm, az együttlét boldogsága. Az, hogy olyanokkal is találkozom, akikkel több mint négy évtizeddel ezelőtt ugyanebben a teremben össze-összegyűltünk... És mint akkor régen, kialusznak a fényes csillárok, ünnepi csend üli meg a termet. Csakhogy Sényi Laci bácsi helyett, aki időközben az elíziumi mezőkre költözött, ez alkalommal fáradhatatlan jó barátunk és közírónk, Oláh Tibor jelenik meg a rivaldafényben. Alakulás-e vagy újraalakulás ez a mai rendezvény? – teszi fel az elnöki megnyitóbeszédében a főbenjáró kérdést. "Megválaszolása sokban függ attól, hogy a közeljövőben mivé válik, fejlődik – s remélhetőleg terebélyesedik – a most beinduló marosvásárhelyi társaság: márpedig ezt csak az egyesülethez önként csatlakozó tagság és a szabadon választott vezetőség hivatott eldönteni." Eldöntötték. A KZST-nek, amely a két évtized folyamán többnyire Bernády György nagyszerű megvalósításában, a Kultúrpalota kistermében gyűjtötte egybe az érdeklődőket, hűséges törzsgárdája alakult ki. Inkább korosnak mondható, mint fiatalnak, de az ifjak felé megmutatkozó folyamatos nyitás előbb-utóbb meghozza gyümölcsét, nyilvánvaló lesz a közönség-utánpótlás jelenléte az összejöveteleken. Legyünk optimisták ezen az évfordulón. Oláh Tibor is így állt és tevékenykedett az egyesület élén, és ugyanez az őt követő elnök, Csíky Boldizsár zeneszerző alapelve is. És titkárként Fülöp Géza vegyész-informatikus is azonos derűlátást, következetességet és nyitottságot tanúsított a KZST eddigi két évtizede során.
A jubileum számvetésre is alkalmat ad. A tizedik évfordulón Fülöp Géza már számos beszédes adatot felsorakoztatott, többek között közel 100 előadást és 69 előadót említett. Ezt bizonyára a január 25-i ünnepi összejövetelen is megteszi, látványos gyarapodással szemléltetve az elért eredményeket. De talán nem is a konkrétan mérhető sikerek a leglényegesebbek. Hanem az, hogy ebben a valós értékeket háttérbe szorító, emberségéből kivetkőzött társadalomban és korszakban, ahol mindenekelőtt a pénz az úr, anyagiak nélkül, szinte a semmiből sikerült a KZST-nek a szellemet és humanizmust olyan hőfokon éltetnie, hogy abból havonta vagy még gyakrabban egész közösség biztosíthatott magának lelki meleget, tartós élményeket. A társaság mellé a szóban forgó időszakban hála Istennek több más hasonló alakulat sorakozott föl, mindenik igyekszik becsülettel végezni a maga munkáját. És mindenikükre szükségünk is van. A KZST azonban a tradíció zászlóshajójaként mindig is megkülönböztető figyelemre tarthat számot. Éltetőinek ezt tudniuk kell. Csak így tovább, Kemény Zsigmond Társaság!
N.M.K. Népújság (Marosvásárhely)

Jubiláló KZST
Húsz éve alakult újjá a nagy múltú közművelődési társaság
Nívós összművészeti esttel, teljes telt házas közönség előtt ünnepelte újjáalakulásának huszadik évfordulóját a Kemény Zsigmond Társaság. A tizenkilencedik században az akkor Vásárhelyen élő Tolnai Lajos alapította egylet viharvert története során számos megszűnést, betiltást ért meg, de mindig újjáalakult; évszázadtól, évtizedtől függetlenül voltak olyanok, akik úgy érezték: folytatni kell a nagy elődök munkáját, az egykori hagyaték szellemében. Így történt 1989 után is, a társaság legújabbkori történetének huszadik évét ünnepli.
Kedd délután a Kultúrpalota Kistermében Csíky Boldizsár elnök Kemény János és Marosi Ildikó szavaival üdvözölte a jelenlévőket, majd Fülöp Géza alelnök szólt röviden a társaság utóbbi húsz évéről:
– Ceausescu rémuralma után az erdélyi magyar civil társadalom magára talált, létrehozta az igény és szükség diktálta szervezeteit. 33 marosvásárhelyi értelmiségi közművelődési egyesületet alapított, amely Gálfalvi György javaslatára felvette az egykori Kemény Zsigmond Társaság nevét: vállalva a folytonosságot, a társaság újjáalakult. Első elnökének Oláh Tibort, a színművészeti egyetem tanárát választották. Időközben változott a város és változtunk mi magunk is. A régi KZST irodalmi egyesület volt, ma közművelődési társaságként kell működnünk, feladatunk az irodalom, a művészetek, a kultúra és a tudomány terén elért eredmények ismertetése, terjesztése. Úgy érezzük, képességeink szerint sikerült eleget tennünk felvállalt céljainknak. Mai összejövetelünk a 188., hamarosan kötetbe foglaljuk eddigi estjeinket – mondta az alelnök, majd ifj. Csíky Boldizsár zongoraművész játéka (Chopin- művet zongorázott) után Dávid Gyula tartott előadást a huszadik század közepén betiltott KZST utolsó öt évéről és az azt követő időszakról. Mint értekezéséből kiderült, a háború után 1944 decemberében szervezték az első estet, amelyen többek közt Molter Károly is részt vett, 1948-ban pedig a forradalom százéves évfordulóját ünnepelték előadás-sorozattal. Az év végén a társaságot betiltották, a KZST szelleme akkor támadt fel, amikor 1973-ban Marosi Ildikónak megjelent a társaságról írt kötete.
A Castellum Alapítvány mint testvérszervezet nevében Haller Béla köszöntötte a jubiláló KZST-t, ezt követően Nagy Attila olvasott fel fordításaiból és verseiből. Zeno Vanceának, a KZST egykori tagjának Áprily- megzenésítését Madaras Ildikó énekelte Szőnyi Márta zongorakíséretével, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, Kemény János unokája nagyapjának a KZST-n 1941-ben elhangzott, kötetben meg nem jelent elnöki megnyitóját olvasta fel és köszönte meg a maga és a család nevében, hogy a társaságot újjáélesztették és megtartották azt a szellemiséget, amelyet a nagyapja is próbált éltetni egykoron. Oláh Tibor lánya, Kristó Oláh Boróka édesapjáról szólt, Oláh Tibor KZST-beli tevékenységéről beszélt, mint mondta, életében kiemelten fontos szerepet játszott a társaság, a hatvanas évekbeli stúdiós irodalmi estjeivel az akkor még nem létező KZST hagyományait folytatta. Pályáját az igényesség jellemezte önmaga és mások felé. Kilyén Ilka színművésznő Berde Mária Szentségvivők című regényének címadó történetét mondta el, Kovács András Ferenc verseit olvasta fel, az est végén, ifj. Csíky Boldizsár zongorajátékát követően (Csíky Boldizsár szerzeményét adta elő) Sebestyén Aba színművész szavalta Tompa László Lófürösztés című, méltán ismertté vált és a társaság múltjára, jelenére, jövőjére egyaránt igen jellemző költeményét.
Nagy Botond, Népújság (Marosvásárhely)

KZST – 1991 – 2011
Kétszázadik estjéhez közeledik a húsz éve újraalapított Kemény Zsigmond Társaság. A hamvaiból mindegyre újjáéledő vagy csak csődhelyzeteiből kilábaló nagy múltú marosvásárhelyi alakulat januárban tartotta legutóbbi feltámadásának jubileumi összejövetelét. Most évfordulós kiadványát is eljuttathatja az érdeklődőkhöz. Az anyagi lehetőségekhez igazodó, szerény kötet jóval vékonyabb, mint a Társaság gazdagabb korokban kiadott ünnepi könyvei, mégis értékes és megbecsülendő füzet, a távolabbi múlt gyöngyszemei is megcsillannak benne, és a közelmúlt, az utóbbi két évtized magyar szellemi élete is bizonyítja életképességét általa. És ez is könyvritkasággá válik pár esztendő múltán.
Múltról és jelenről ír elöljáróban Csíky Boldizsár zeneszerző, a KZST elnöke. Fényképek, sajtószemelvények és levelek, dokumentumtöredékek illusztrálják közlendőit. Az elődöket is sűrűn megidézi, a Társaság egyik egykori jeles éltetője, Sényi László méltatását például az író Molter Károlytól kölcsönzi: "Egyike azoknak a romantikus nemzeti különlegességeknek, amilyenekből az erdélyi kisebbségi magyar sors is csak keveset termelt ki... Osztályának erkölcseiből nem azt vette át, amit megszoktunk volt, hogy a művészet csak úri szórakoztató, hanem önmaga állt be az aktív művészet alázatos elősegítőjének. Lehetetlen meghatottság nélkül nézni... amint átalakult szellemországunk egyik láthatatlan oszlopának, s maga sem tudja, hogyan, miért, hősi szépségben hordja vállán népünk egyik fönntartó mestergerendáját." A "mester- gerenda"-hivatást sokan felvállalták a KZST hosszú története folyamán. Ezt köszöntötte többek közt Haller Béla, a Castellum Alapítvány elnöke, ezt részletezte átfogó tanulmányában az irodalomtörténész Dávid Gyula a januári vásárhelyi ünnepi esten, erre tért ki sajtótudósításokra alapozó visszatekintőjében Fülöp Géza informatikus, a KZST főtitkára. A kötetből nyilván nem hiányozhat az újraalapító tagok és az utóbb nyilvántartásba vettek névsora. És pontos képet alkothatunk arról is, milyen változatos, tematikailag, műfajilag mennyire gazdag élménykínálattal lepte meg hallgatóságát a Társaság 1991 és 2011 között. Számos honi és külföldi, többnyire anyaországi kiválóság, író, költő, művész, tudós, kutató professzor és más nagyszerű személyiség tisztelte meg aktív jelenlétével a szóban forgó 187 rendezvényen a marosvásárhelyi közösséget, közönséget. Volt, aki verset is ajánlott a Társaságnak. Nagy Attila Krúdy-ősz című költeménye éppenséggel a jubileumi kiadvány számára született. Marosi Ildikó irodalomtörténész pedig több dokumentumértékű képet bocsátott a szerkesztők rendelkezésére.
A MasterDruck nyomdában megjelentetett ízléses kötethez, melynek címoldalán Dóczyné Berde Amál eredeti rajza látható a magyarkapudi báró Kemény-kúria romjairól, a KZST ősszel újrainduló rendezvénysorozatán bizonyára még hozzá lehet jutni.
N.M.K. Népújság (Marosvásárhely)

Schmitt Pál a Krónikának: tizenötmillió magyarban gondolkodom
A magyar állampolgárság felvételére, a magyar nyelv védelmére, továbbá legalább egy idegen nyelv elsajátítására buzdított tegnap befejeződött kolozsvári látogatása során Schmitt Pál. A köztársasági elnök egység kialakítására szólította fel az erdélyi magyar politikai szervezeteket, vidékjárása során ellátogatott Magyarpalatkára és Válaszútra, amellett magas rangú állami kitüntetéseket adott át. Schmitt Pál a Krónikának elmondta: a könnyített honosítás révén nő a magyar nemzet tagjai közötti szolidaritás.
Kodály Zoltánt parafrazálva biztatott arra mindenkit tegnap Schmitt Pál Kolozsváron, hogy tanuljanak idegen nyelveket, hogy ezt a tudást felhasználva gazdagítsák anyanyelvüket. Kétnapos Kolozs megyei látogatása során a köztársasági elnök megnyitotta a 7. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust, amelynek részvevői szerinte jelentősen hozzájárulnak a magyarságtudomány gazdagodásához.
Beszédében úgy foglalt állást: ma ismét felértékelődött a sajátos, az egyedi, a nemzeti kultúra (...), az embereknek mind nagyobb szükségük van olyan lokális, regionális világokra és újra megtalált közösségekre, ahol biztonságban és otthon érezhetik magukat. Kiemelte, hogy a magyar nyelv védelmében mindenkinek jut feladat, a köztársasági elnöknek például a nyelvek és a kultúrák iránti érzékenység növelésére kell törekednie, hangsúlyozva a nyelvtanulás fontosságát, hiszen az idegen nyelvvel párhuzamosan újra lehet tanulni, gazdagítani a magyart.
Traian Băsescu román államfő, a kongresszus másik fővédnöke üzenetét kisebbségügyi tanácsadója, Eckstein-Kovács Péter magyar nyelven tolmácsolta: a saját nyelv és kultúra biztos pont a gazdasági, szociális, politikai válságok közepette. Miközben Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár üdvözölte, hogy az ötévente megrendezett hungarológiai kongresszusnak az a kincses város ad otthont, ahol a magyar nyelv használata miatt sokakat megszólítanak az utcán, Florin Stamatian prefektus sajnálatát fejezte ki, hogy gyerekkorában csak annyit sikerült megtanulnia magyarul: „Kezicsókolom, nagymama, hol van Gyuri.” Schmitt Pál a tanácskozáson jelentette be, hogy védnöksége alá vett a kolozsvári levéltár által felfedezett felbecsülhetetlen értékű dokumentumok közül egy Mátyás királytól származó adománylevelet.
Az államfő tegnap megbeszélést folytatott négy erdélyi magyar politikai-közéleti szervezet vezetőivel is, akiket egység kialakítására szólított fel, annál is inkább, mivel ősszel népszámlálást, jövőre pedig helyhatósági és parlamenti választásokat rendeznek Romániában. Kifejtette, a négy szervezetnek – EMNT, RMDSZ, MPP és SZNT – el kell érnie, hogy mindenki bátran, határozottan vállalja fel magyarságát a lakossági összeíráson, a választások előtt pedig a legmegfelelőbb közös jelöltek felkutatására kell törekedniük a lehető legjobb eredmény érdekében. Az elnök leszögezte: ahogy most a kincses városban, úgy a jövőben a Sándor-palotában is csak együtt ül le a szervezetek vezetőivel.
Az államfő ezután megtekintette a Kolozsvár közeli Magyarpalatka visszaszolgáltatott református iskoláját, majd ellátogatott a Kallós Zoltán által létesített, a néprajzkutató nevét viselő válaszúti Mezőségi Néprajzi Múzeumba, továbbá a közel száz kisdiák oktatását-nevelését biztosító szórványkollégiumba. Kallós Zoltán „idegenvezetésével” a köztársasági elnök megismerkedett a tavaly megnyitott múzeum páratlan, a mezőségi, az erdélyi és a moldvai magyarság életmódját, értékrendszerét, népviseletét bemutató gyűjteményével. Schmitt elragadtatással szemlélte a magyarpalatkai, széki és más tájegységek kellékeiből álló tisztaszobák kincseit, a 18. századi magyar fanyerget, és tetszését különlegesen kivívta a kalotaszegi menyecske magyar címerrel ellátott ruhája. Nagyot derült az államelnöki delegáció annak a 19. századi tányérnak a feliratán, amely ezt üzente majdani tulajdonosának: „Végy meg, k…a, mert szép vagyok”. Schmitt Pál támogatásáról biztosította az elsősorban magyar állami finanszírozással épülő szamosújvári Kemény Zsigmond Oktatási Központot, ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy jövőre hat unokájával tér vissza Válaszútra, hogy feltöltődjenek magyar nyelvvel, kultúrával. Lapunk kérdésére az államfő nagyon jó érzésnek nevezte, hogy mandátuma idején több tízezerrel nő a magyar állampolgárok száma. „Én tizenötmilliós nemzetben gondolkodom. A számunk nem nő, mert a nemzet ugyanakkora marad, de a kötődésünk, a köztünk lévő szereteterő, a jogi kötődés, a kohézió, a szolidaritás egyértelműen növekszik annak révén, hogy magyarságérzésüket, – tudatukat nagyon sokan a magyar állampolgárság felvételével is erősítik” – jelentette ki a Krónikának a köztársasági elnök.
Az államfő tegnap megbeszélést folytatott a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetőségével is. Ígéretet tett arra, hogy az akkreditáció kérdését ezentúl is prioritásként kezeli a felelős fórumokon, és elmondta, az RMDSZ vezetőitől pozitív visszajelzés érkezett az intézményi akkreditáció helyzetéről, így az erre vonatkozó végső döntést októberre várhatja az intézmény. Schmitt jelenlétében erdélyi magyarok tették le az állampolgársági esküt a kincses város magyar főkonzulátusán, megtekintette a Házsongárdi temetőt, ahol megkoszorúzta Dsida Jenő sírját. Kolozsvári látogatása záróakkordjaként Schmitt Pál tizenkilenc erdélyi magyar személyiségnek adott át állami kitüntetéseket. (Kitüntetett erdélyi magyarok. Schmitt Pál tegnap 19 erdélyi magyar személyiségnek adott át állami kitüntetést Kolozsváron. A Magyar Köztársaság arany érdemkeresztjében részesült Czirják Árpád nyugalmazott érseki helynök, Cs. Erdős Tibor festő, grafikus, Pozsony Ferenc néprajzkutató, Schupler Tibor, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye gazdasági igazgatója és Somai József közgazdász, a köztársasági érdemrend lovagkeresztjében pedig Pallai Béla Miklós József görög katolikus lelkész, Heim András és Valovits László grafikus, Fodor Imre, Marosvásárhely volt alpolgármestere, Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet, a Házsongárdért Alapítvány elnöke, Juhász Tamás egyetemi tanár, Király László költő, Kristófi János festő, Hermann János egyháztörténész, Balázs Bécsi Gyöngyvér, a Kallós Alapítvány elnöke. Az érdemrend középkeresztjét Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, a köztársasági elnök érdemérmét Guttman Mihály zenetanár, karnagy és Kallós Zoltán néprajzkutató, népzenegyűjtő kapta, míg elismerésben részesült Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen-kollégium igazgatója.)
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Több támogatásra lenne szüksége a szamosújvári szórványiskola-központnak
Megközelítőleg 2,5 millió euró hiányzik a mezőségi szórványmagyarságot kiszolgáló szamosújvári Kemény Zsigmond Oktatási Központ felépítéséhez – tájékoztatta lapunkat Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke.
Elmondta, a leendő tanintézetet nyolc részre, úgynevezett modulokra osztották, jelenleg az osztálytermeknek otthont adó három modul és a központi fűtést biztosító épületrész készül. „Ha ezek jövőre meglesznek, akkor az 1–8. osztályban beindulhat az oktatás, de ez nagyon optimista forgatókönyv, ugyanis ehhez a tanügyminisztérium engedélye is szükséges, az pedig hosszas folyamat” – nyilatkozta a Krónikának Balázs-Bécsi Attila.
Az alapítványvezető korábban úgy nyilatkozott, hogy támogatás hiányában a munkálatok hónapokig szüneteltek, szeptember elsején a Bethlen Alap 45 millió forintos támogatásának köszönhetően tudták folytatni az építkezést. Kérdésünkre hozzáfűzte: az anyagi források átmeneti elapadását elsősorban az okozta, hogy Magyarországon teljesen átalakult a támogatási rendszer. 2010-ig a szórványoktatási központ nemzeti jelentőségű intézménynek számított, ennek köszönhetően a magyar kormány még tavaly átutalta az első 40 millió forintot.
Mint részletezte, a státus további megtartásáról a Máért-ülésen dönthettek. Balázs-Bécsi Attila arról is beszámolt, hogy nem várt sikere lett a téglajegyek árusításának, ezúton eddig több mint 30 ezer lej támogatás érkezett a civil társadalom részéről. Bár a magyar társadalom hozzáállása rendkívül pozitív (nemcsak erdélyiek, anyaországiak is vásároltak téglajegyet) fontos hangsúlyozni, hogy a szamosújvári iskolaközpont létrehozása nem feltételezi más magyar iskolák bezárását, hiszen a leendő tanintézet kisdiákjai kizárólag olyan településekről érkeznek, ahol nem létezik magyar nyelvű oktatás.
„Szamosújváron a környékbeli falvakból származó magyar gyerekek négy tanintézet hat épületében szétszórva tanulnak, hiába próbáljuk mi magyar szellemiségben nevelni őket, ha a hétköznapokban román szellemiségű intézményekben nevelkednek” – mutatott rá a magyar oktatási központ jelentőségére Balázs-Bécsi Attila. A teljes projektről, a téglajegyrendszerről részletesebb tájékoztatást a www.teka.ro portálon találnak az érdeklődök, illetve a potenciális támogatók.
Mint arról beszámoltunk, az új oktatási központ része annak a hosszú távú oktatási programnak, amelyet a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány és a szamosújvári Téka Alapítvány tíz éve indított útjára. A mezőségi szórványoktatási program vállalt célja, hogy megoldja a szórványban élő magyarok anyanyelvű oktatását. Eddig a program keretében már felépítettek egy korszerű kollégiumot Válaszúton az 1–4. osztályos elemisták számára, Szamosújváron az 5–12. osztályos általános és középiskolások tanulhatnak majd.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Egy üzenet „hangszerelője”
Rendszeresen hallani világraszóló díjkiosztó ünnepségek – például az Oscar-gála – sztárjainak szájából, amikor átveszik a dicső szobrocskát, hogy köszönetet mondanak családjuknak.
Rendszeresen hallani világraszóló díjkiosztó ünnepségek – például az Oscar-gála – sztárjainak szájából, amikor átveszik a dicső szobrocskát, hogy köszönetet mondanak családjuknak. Marosi Ildikó biztosan nem mulasztaná el, hogy ugyanezt tegye. Házasságával ugyanis a Molter-család fogadta kebelébe, s ettől kezdve szinte elrendelésszerűen vette birtokba egy irodalmi örökség ápolásának minden terhét és örömét. Amikor a hetvenes években magam is járogatni kezdtem abba a Köteles Sámuel utcai házba, amely valamikor a Bolyaiak otthona volt, idős Molter Károly és neje még eleven valójukban képviselték egy évtizedekkel korábbi erdélyiség emlékezetét.
Marosi Ildikó legnagyobb érdeme, hogy türelmesen kivárta, amíg eljön az ő ideje, és akkor teljes gőzzel munkához látott. Évtizedeken át egyebet sem tett, mint gyűjtött, készülődött, tervezgetett, amikor pedig vége szakadt a rendszernek, amely az irodalom történetében is csonka vagy hamis képet hozott forgalomba, úgy lépett elő a hallgatásból, mint aki végre megvalósíthatja álmait. Az elmúlt 22 évben szinte megállás nélkül követték egymást a gondozásában megjelent irodalmi dokumentumok, és túlzás nélkül mondható, hogy az általa közzétett kötetek nélkülözhetetlen forrásai az Erdélyi Helikon című folyóirat és az Erdélyi Szépműves Céh, a Kemény Zsigmond Társaság, Bánffy Miklós és Molter Károly írói életműve megismerésének és kutatásának. Joggal mondható tehát az életmű-díj odaítélésének indoklásaként, hogy a közelmúlt irodalmi hagyatékának feltárásában elvégzett munkája méreteit és értékét tekintve egy egész intézmény teljesítményével ér fel.
Sok szó esik mostanában arról, hogy az irodalom, általánosabban a kultúra egésze, sajátos eszközökkel működteti a társadalmi emlékezet és felejtés intézményeit. Olyan rendszert hagytunk magunk mögött, amely ebben a tekintetben vétkes módon torz szemléletet és gyakorlatot honosított meg. Valódi értékeket ítélt feledésre vagy hallgatásra, és ál-értékeket emelt piedesztálra. Nem mindegy azonban, hogy miután letűnt ez a kor, mi lép a helyébe. Az Erdélyi Helikon tevékenységének, Bánffy vagy Molter és nemzedéktársaik életművének hiteles megismerésével egy olyan erdélyi szellemiség öröksége válik újra közkinccsé, amelynek a szigorúan vett esztétikai értéken túl is fontos üzenete van számunkra. Ez pedig – többek között – az európai léptékű műveltség és a befogadó, nyitott erdélyiség, a kritikus öntudat és a civil kurázsi üzenete.
Ennek az üzenetnek lett irodalomtörténészi munkásságával nagy hangszerelője Marosi Ildikó. Jó helyre szegődött fiatalon, és ez az ő szerencséje. De az, hogy a talált, pontosabban felkutatott kincseknek jó gondozója lett, már a mi szerencsénk.
Dicséret illesse érte!
(Szombaton, 2012. április 14-én tartotta közgyűlését Kolozsváron az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület. Ez alkalommal átadták a szervezet szakmai elismeréseit. Az EMKE életműdíját idén Marosi Ildikó marosvásárhelyi irodalomtörténész vehette át, laudációját a fentiekben olvashatják. A cím a szerkesztőtől származik.)
Horváth Andor. Új Magyar Szó (Bukarest)

Téka-tábor: hadüzenet a tévézésnek
Épülőben az új oktatási központ Szamosújváron
A szamosújvári Téka Alapítvány művelődési és oktatási központjában 13. alkalommal szervezték meg a nyári Honismereti és Anyanyelvi Tábort mezőségi szórványmagyar falvakból származó gyerekek számára. Változatos programok, kikapcsolódás, játszva tanulás – így foglalható össze röviden az egyhetes együttlét lényege. Mindeközben – ha nem is rohamléptekkel – épül az új Kemény Zsigmond Oktatási Központ is. Az erdélyi szórványoktatás egyik mérföldkövének számít a Balázs-Bécsi Attila tanár által megálmodott, és 1993-ban létrehozott Téka Alapítvány. A Téka-ház, amely többek között a Szórvány Művelődési Központnak és a Mezőségi Szórványkollégiumnak is helyet biztosít, a programok – és ezzel együtt a gyerekek – gyarapodásával kezdi túlnőni a mostani lehetőségeket, ezért 2009. október 9-én egy új oktatási központ alapkőletételére került sor Szamosújváron. A magyar kormány évente 45 millió forinttal támogatja a munkálatokat, a beígért román támogatást erre az évre a Ponta-kormány visszavonta – tudtuk meg az alapítvány elnökétől. Másrészt Balázs-Bécsi Attila megelégedéssel beszél a terv társadalmi támogatottságáról, hiszen az alapítványnak közel 3 millió forint értékben sikerült téglajegyet eladnia. Sürgősségi támogatást a Communitas Alapítvány is nyújtott, ebből különböző számlákat fizettek ki a munkavállalóknak. Az épület alapjának 80 százaléka már elkészült, a hétből négy modulon pedig a falazást is elkezdték. Az alapkő letételekor az építkezés befejezésének határidejét 2014-re határozták meg, ám a tények ismeretében az alapítvány elnöke nem bocsátkozik jóslatokba: „Abban reménykedem, hogy összeül egy vegyes – magyar-román – oktatási bizottság, amelynek napirendjére a kollégium ügye is felkerül, és határozottabb támogatást kapunk mindkét fél részéről” – bizakodik Balázs-Bécsi Attila. 650 férőhelyes épületről van szó, ahol bölcsődés kisgyerekektől érettségiző diákokig fogadják majd a fiatalokat. Ezzel nem szűnnek meg a mezőségi szórvány elemi iskolái, hiszen Szamosújváron, a Kemény Zsigmond Oktatási Központban ötödiktől folytathatják tanulmányaikat a fiatalok.
Játszva tanuljunk anyanyelvünkön!
Látogatásunkkor mintegy félszáz gyerek fogyasztotta jóízűen reggelijét a Téka udvarán, türelmetlenül várva az aznapi programokat. Az egyhetes Honismereti és Anyanyelvi Tábort a Téka Művelődési Alapítvány szervezi, és a Nemzeti Kulturális Alap támogatja a kezdetektől fogva. A nyári tábor vezetője Egri Hajnal, aki arról számolt be lapunknak, hogy az egyhetes együttlét remek alkalmat nyújt arra, hogy azok a diákok, akik Szamosújváron kívánnak ötödiktől iskolába járni – és a Téka bentlakásában fognak lakni –, ismerkedjenek környezetükkel, a pedagógusokkal, illetve barátkozzanak a kollégium szabályzatával, szokják meg a bentlakás hangulatát, szabályait. Az elmúlt tanévben több mint 110 gyerek lakott a kollégiumban, ezek közül sokan a tábort sem hagyják ki vakációs programjaik közül. És ha már a vakációnál tartunk, Egri Hajnal arról is tájékoztat bennünket, hogy a tevékenységek többnyire szórakoztató jellegűek, bár a nyelvi játékoktól a cserépégetésig rengeteg programban vesznek részt a diákok.
Egy fedél alatt a szórvány
A tábor résztvevői többnyire a mezőségi falvakból – Palatka, Búza, Keszű, Füzes, Szentmárton, Feketelak – érkeztek, de vannak közöttük szamosújváriak is, akik vakációjuk egy részét a Téka programjaival töltik. Többnyire a kézműves foglalkozások nyitják és zárják a napot, közben anyanyelvi vetélkedőkön vehetnek részt a diákok, történelmi témájú vagy népmesék hangzanak el. Az igazi kikapcsolódást talán az esténként megrendezett táncház, a népdalok éneklése, illetve a rendszeres kirándulások jelentik a tábor résztvevőinek.
Szentmártonban például lovagolhattak, szekérre ülhettek a gyerekek, de látogattak tájházat is, és megismerkedhettek a népi hagyományokkal. Azt már saját szemünkkel tapasztalhattuk, mekkora sikernek örvendett a diákok körében az internetes anyanyelvi játék, ahol helyesírási és szótári ismereteiket tehették próbára a résztvevők. De ugyanilyen népszerű a tábor résztvevői között a nemezelés, a festés, a gyöngyfűzés vagy a tűzzománckészítés és a könyvkötés fortélyainak ellesése. Többnyire csoportos foglalkozásokat tartanak, az alkotások pedig a kollégiumban maradnak – a visszatérő diákok később büszkén fedezik fel egy-egy kiállított tárgyban a sajátjukat, hiszen az asztalterítőtől a virágcserepekig itt minden a gyerekek munkáját dicséri. „Szeretek részt venni a táborban – mondja a Válaszútról érkezett Szilárd –, mert minden évben tanulunk valami újat, az idén például a bogozást.” A bogozás tulajdonképpen az ostorkészítés egyik alapművelete, de cérnából karkötők is készülnek ezzel a módszerrel. A feketalaki Eliza már a hetedik osztályt kezdi Szamosújváron, a nyári tábor lehetőséget ad számára a barátnőkkel való találkozásra, de tagja a néptánccsoportnak és a dalkörnek is. Mindketten elismerik, ha nem lennének itt, valószínűleg a számítógép és a televízió előtt töltenék a vakációt. Tegyük hozzá: ha modern korunk e két vívmánya mellől sikerül elvonni a gyerekeket legalább egy időre, máris hasznosnak mondható a Téka nyári tábora.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Csíky Boldizsár – 75
Az Erkel Ferenc-díjas marosvásárhelyi zeneszerző a napokban töltötte 75. életévét. A város művészeti és közéletének kiemelkedő személyiségét nagyon sokan köszöntötték születésnapja alkalmából. A helyi filharmónia, amelynek a 90-es években igazgatója, majd hosszabb ideig zenei tanácsosa volt, október 5-i ünnepi koncertjén tette emlékezetessé az eseményt úgy is, hogy ősbemutatóként tűzte műsorára Csíky Boldizsár Erdélyi rapszódia című szerzeményét. Olvasóink jókívánságait továbbítva, elsősorban erről az új műről kérdezgettük az ünnepeltet.
– Régóta érlelődött benned ez a kompozíció, vagy hirtelen elhatározás szülte ezt a nagylélegzetű alkotást?
– Az Erdélyi rapszódiát a filharmónia felkérésére írtam. Vasile Cazan kolléga mintegy fél éve kért tőlem egy új darabot erre az eseményre. Aztán, ahogy lenni szokott, az ember halogatja. Júniusban nekifogtam, nem nagyon ment, majd a nagy meleg miatt esett nehezemre, aztán mindegyre jött valami, ami jó indok volt az újabb halogatásra. Végül mégis észbe kaptam, augusztus elsején leültem, és egy hónap alatt elkészültem vele. Kemény munka volt, mert már nem volt időm vázlatozni, egyenesen partitúrába kellett írni.
– Nagyzenekarra…
– Igen, aztán az izgat, hogy valamit leírsz, és megtörténhet, hogy az illető klarinétos vagy bőgős mosolyog rajta, mert esetleg nem lehet úgy lejátszani.
– Beszéljünk kissé részletesebben a műről. Kezdjük a címmel, műfajjal. A magyar zeneirodalomban született még Erdélyi rapszódia?
– Lehetnek még ilyen művek, de nem tudom. A barátaimtól, kollégáimtól kitelik, hogy ilyen darabokat írjanak. Orbán Gyuri vagy Selmeczi például írhatott ilyesmit, de nincs más hasonló szerzeményről tudomásom. Az elnevezés műfaji motivációt is jelez. A kötött formák engem egy kicsit inspirálnak is. Ha megvan az, hogy formailag most ez meg ez kell következzék, a gondolatritmus kérdése nem tevődik fel olyan élesen. Egyébként akár kötött, akár nem, a zenei ideák egymásutánja teljesen egyedi, a stiláris sajátosságokon, a konkrét kifejezőeszközökön kívül erről ismerhetsz rá a szerzőre, mondjuk Mozartra vagy Händelre, hogy csak egypárat említsek a legnagyobbak közül. Rapszódiának különben sokféle darabot neveznek. Brahms például rapszódiának tekint nagyon kötött formájú műveket. Liszt olyan darabokat nevez rapszódiának, amelyekben megpróbál összefűzni és logikus sorrendbe állítani különféle, általa népinek tudott dallamokat. Rahmanyinov egy Paganini-témára írt egytételes versenyművére mondja, hogy rapszódia. Ami azt jelenti, hogy egy kicsit szabadabban kezeli a zenei anyagot, nem ragaszkodik annyira a műfaji előírásokhoz. Végső soron a tartalom és a forma kölcsönösen befolyásolja egymást.
– Kissé elméleti problémákba kezdünk mélyedni. Közelítsünk másképp a művedhez. Én, ha azt hallom, hogy rapszódia, mindenekelőtt hangulatra, érzelmekre gondolok. Nyilván a hangulat is lehet többféle, elégikus például, vagy romantikusan felfokozott. A mai kor, amiben élünk, különös, elidegenedett világ. A rapszódia nem korábbi korsza-kok műfaja?
– Lehet, hogy így van, bár ez a dolog sem feltétlenül korhoz kötött. Akkor, amikor a nagy klasszikusok vagy a nagy barokk szerzők komponáltak, mindenki azt vette ki a zenei eszköztárból, amit akart. Mindenki tudta, hogy milyen egy hármashangzat vagy milyen egy moduláció. Ezek a fogalmak mindenkinek közösen álltak rendelkezésére. Neefe, Beethoven tanára is pontosan úgy tudta mindezt, mint Beethoven. Mindannyian ugyanabból az anyagból, eszköztárból dolgozhattak, csak egyik így, másik meg úgy. Ez a gyakorlat azonban a XX. század elejétől, közepétől megszűnt. A kor behatárolásában azért van ez a bizonytalanság, mert volt akinél (például Rahmanyinovnál) nem szűnt meg soha. De mellette ott dübörgött Sztravinszkij, Bartók, Hindemith, az egész nagy generáció, és minden szerzőnek ki kellett alakítania a saját eszköztárát ahhoz, hogy egyéni hangot tudjon megütni. Ez külön nehézség, és nagyon nagy feladat. Nekem ’68-ban mutatták be az első nagyobb kompozíciómat, amit a kritika érdemesnek tartott arra, hogy foglalkozzon vele, és ezelőtt mintegy tizenöt évvel éreztem úgy, hogy van valamilyen stílusom, amiről rám lehet ismerni. Ez egy koncert során történt meg. Itt volt a Magyar Rádió kórusa Strausz Kálmán vezetésével, a Vártemplomban léptek fel, és kértek tőlem két darabot. Szokatlan módon Zrínyi Miklós szövegére írtam egyet. Az idő és hírnév nagyszerű vers. A másik egy Balassi Bálint-ének volt, A fülemüle. Amikor írtam, akkor is éreztem, hogy az eszközök jönnek, nem kell kínlódnom azzal, hogy megfogalmazzak egy harmóniát vagy egy ellenpontos szerkezetet. Amikor pedig hallgattam azt a vásárhelyi bemutatót, akkor éreztem, hogy valami történt. Azóta elég hosszú idő telt el. A nagy zsenik, akik közül már említettem néhányat, azonnal rátalálnak a saját hangjukra, a kisebb szerzők nehezebben szülik azt meg.
– A saját hang a szerző fontos erénye. De még vannak dolgok, amik sokat jelenthetnek számára. Az új művednek már a címében is jelezted az erdélyi jelleget. Ez is olyan sajátosság, amihez ragaszkodsz.
– Bartók nagyszerűen megfogalmazta, hogy létezik egy zenei anyanyelv, amely beleivódik a zeneszerzőbe, és azon a nyelven komponál. Ez nem vitézkötéses, bokacsattogtató, mindenáron magyar motívumokkal teletűzdelt valami. A műnek a szellemében kell hordoznia létrehozója magyarságát. Semmiféle utalás nincs arra, hogy a nagy Bartók-kompozíciók népdalidézeteket tartalmaznának, és mégis benne van azoknak a szelleme. Ha nagyon össze tudsz fonódni a saját zenei anyanyelveddel, a népdalkultúrával, az általa felkínált gazdagsággal, utána bármely műfajban úgy tudsz írni műzenét, hogy a háttérben ott van a népdalkincs is, és érezni lehet rajta, hogy az magyar zene. Ha ezt demonstratív módon, szájbarágósan csinálod, zenei demagógia lesz belőle, amivel nem sokra mész. A huszadik század elején még nem volt ezzel baj, hiszen akkor született az új irányulás, az eredeti népi dallamok felé fordulás, viszont a legnagyobb magyar zeneszerzők eljutottak egy olyan szintig, ahogy Bartók mondja, a harmadik fokozatig, amelyen már nincs erre szükség, az említett szellemet direkt utalások nélkül is sugározza a kompozíció. Nekem kevés olyan darabom van, amiben ez a szellem nincs meg, amikor hiányzik, az szándékos dolog. Ilyen például a Hölderlin- dalciklus.
– Egyetlen kérdés még az Erdélyi rapszódiáról: a vásárhelyi ősbemutatón úgy szólalt meg, ahogy írásakor önmagadban elképzelted?
– Én csak a magam receptjét tudom ezzel kapcsolatosan mondani, nem tudom, más hogy van ezzel. Elég nehezen írom a darabokat, nem olyan virtuóz gyorsasággal, mint pédául Orbán György, volt tanítványom, aki roppant mennyiségű jó művet ír. A szerzemény megszólaltatását illetően három változatot ismerek, előrebocsátva, hogy a szerző ideális dolgokat hall, amikor a darabját írja. Tizennyolc első hegedű, tíz cselló hangja csendül meg benne, a legfinomabb pianissimo meg hasonló különlegességek keringenek az agyában. A fantáziájában minden a legnagyszerűbb. A valóságban az egyik eset az, amikor rosszul értelmezik és rosszul játsszák le a művet, és akkor nagyon kínos érzésed van, szégyelled magad a közönség és önmagad előtt is. Másik változat: olyan nagyszerűen adják elő, hogy az az érzésed, az előadás jobb, mint a mű. Ez is előfordult velem. A harmadik eset az, amikor rájössz arra, hogy valamit rosszul írtál le, nem úgy szólalt meg, hogy elképzelted. Félrevezetted magad a papíron vagy a fantáziádban. Az elhangzó hangkombináció nem olyan, amilyenre számítottál. Ez még rosszab, mert nem tudod visszaigazolni önmagadnak, hogy jó, amit leírtál. Ilyen is volt a gyakorlatomban. Itt most Costin karmester nagyon megtanulta a partitúrát, presztízskérdést csinált abból, hogy nagyon jól ismerje. Bizonyos technikai részletecskéket jobban is le lehetett volna írni, három-négy helyen éreztem úgy, hogy kisebb problémák adódtak. Ha nem egy hónap alatt írom meg, hanem ésszerűbben álltam volna hozzá, és több időt hagyok magamnak, akkor lehet, hogy ezeket észreveszem. Viszont mondhatom, hogy ami le volt írva, azt nagyon jól megcsinálták. Nem volt olyan, hogy valaki elrontotta vagy közömbösen játszta volna. Pláne a karmesterről csak dicsérő szavakat tudok mondani.
– Lezajlott az ősbemutató. Most lazítás, pihenés következik? Vagy újabb feladatok várnak? Látom, kéznél van a három Hölderlin-lied partitúrája.
– Ez egy régebbi mű. Viszont egy nagyobb darab megírása után, ilyen felfokozott állapotban az embernek könnyebben jönnek a gondolatai. Így aztán megint írok valamit, pedig nem is kérte senki. Persze kisebb formációra, nem ilyen nagy zenekarra, mint a rapszódia esetében. Így volt akkor is, amikor a székesfehérvári zenekar mutatta be egyik művemet, a Concertatiót. Azt a 70. születésnapomra írtam, és az az Ilarion Ionescu-Galati karmester vezényelte, aki szintén 75 éves, és ezen a héten dirigálta a marosvásárhelyi szimfonikusok koncertjét. Utána rögtön, bár senki nem kérte, megírtam a Gulágot.
– Szóval arra is jók az ilyen kerek évfordulók, hogy az alkotóember meglepje magát valamilyen fontos új művel. Sokan hüledeztek, amikor azt hallották, hogy a 75. életévedet töltöd. Te magad érzed ezt a kort?
– Ha azt kérdezed, hogy fáj-e a derekam, akkor azt mondom, igen. Ha az jut eszembe, hogy régebb, boldogult ifjúkoromban elmentem egy hegyi halászatra, és csak úgy szökdöstem a sziklákon, most meg alig tudom felvonszolni magam az Ilva felső folyásánál levő sziklákig, akkor szintén azt kell mondanom, hogy érzem az idő múlását. És van még valami. Annak idején nem telt ilyen gyorsan az idő, mint manapság. Most, amikor igazán nem kéne, rettenetes gyorsan telik. A ’89-es fordulat óta, mióta annyi mindent átéltünk, és annyi minden történt velünk, villámgyorsan elrepültek az évek. Lehet, hogy azért, mert azóta aktívabb életet tudtunk élni.
– És azóta úgy is intézted, hogy mindig sok dolgod legyen. Számos területen igyekszel tenni valamit. A zeneszerzés mellett ott van az egyetemi oktatás, a Kemény Zsigmond Társaság irányítása, a Bernády Alapítvány kuratóriumi megbízatásai, a Pro Európa Liga, és még sorolhatnék néhány egész embert igénylő elfoglaltságot.
– Amikor annak idején kértem a nyugdíjaztatásomat a filharmóniától, azt hittem, hogy időmilliomos leszek. Vacakolok a kertben, írok, amikor és amihez kedvem van. Egy frászt! Folyton adódik valami. Talán ez az állandó aktivitás gyorsította fel az életem. De az is lehet, hogy ez egyszerűen egy biológiai folyamat, tőlünk függetlenül megváltozik az időérzékelésünk.
– Mikor lesz a következő zeneszerzői jelentkezésed? Nem véletlen, hogy előttünk vannak a Hölderlin-dalaid.
– Jó három évtizede születtek. Novemberben Budapesten a Művészetek Palotájában városunk szülötte, az egyre jobb teljesítményt nyújtó Borsos Edith fogja énekelni. A mű bemutatója nagyon rég volt, Pászthy Júlia vállalta az elődását és az akkori kamarazenekar, aminek én annak idején a Camerata Transsilvanica nevet adtam. Az "elvtársak" rettenetesen fel voltak háborodva emiatt, és rögtön törölték is az elnevezést. Na, ezt adja elő Edith. Nehéz falat ez egy szoprán énekesnőnek, a Kolozsvári Magyar Opera zenekara fogja kísérni a Müpában.
– És az újonnan született mű, amit említettél?
– Úgy néz ki, hogy egy vonósnégyes kompozíció lesz. Benne vagyok a svungban, de amíg nincs kész, nem szeretnék többet mondani róla. Ez olyan halászbabona-féle jó szokás.
– Azt kívánom, hogy ez a lendület minél tovább tartson, és minél tovább érezd, hogy sok időre van szükséged, hiszen rengeteg a mondanivalód.
– Remélem, hogy futja majd még bőven a fantáziából is.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

"Számomra a magyar kultúra szolgálata életcél"
Pro Cultura Hungarica díjat vehetett át Nagy Miklós Kund
Telt házas, mégis családias hangulatú ünnepség keretében adták át Nagy Miklós Kundnak, lapunk nyugalmazott főszerkesztőjének a Pro Cultura Hungarica díjat, amely a magyar kultúra értékeinek külhoni megismertetésében és terjesztésében, valamint a magyar nemzet és más nemzetek művelődési kapcsolatainak gazdagításában elévülhetetlen érdemeket szerzett külföldi állampolgároknak adományozható. Kedden du. 2 órakor a Tiberius vonósnégyes játéka alatt gyülekezett a szép számú publikum a Bernády Ház nagytermében – az erdélyi magyar kultúra marosvásárhelyi követei: írók, költők, képzőművészek, színházi szakemberek, szerkesztők, intézményvezetők tették tiszteletüket az eseményen, amelyet a Himnusz eléneklése után Zsigmond Barna Pál szavai nyitottak. Magyarország csíkszeredai nagykövetségének főkonzulja elmondta: két okból jött Marosvásárhelyre. Egyrészt a magyar kultúra napja alkalmából, másrészt azért, hogy Magyarország kitüntetését átadhassa Nagy Miklós Kundnak. – A Pro Cultura Hungarica díj átadására általában a konzulátuson kerül sor. De ez alkalommal kivételt tettünk és hazajöttünk, hogy nagy örömünkre Nagy Miklós Kund barátai között adhassuk át a magyar állam kitüntetését. A magyar kultúra napja nem piros betűs ünnepnap, de nemzeti imánk születésnapjaként meghatározza önazonosságunkat. Egyaránt szól múltunk kincseiről, jelenünk értékeiről és a jövő iránt érzett felelősségünkről. A Himnusz első sora immár a magyar alkotmány alapja is – kevés olyan alaptörvény van Európában, amely Istenhez szóló fohásszal kezdődik. Ezer évvel ezelőtt a kereszténység felvételével váltunk Európa részévé, a magyar kultúra napja pedig jelzés: ápoljuk, megóvjuk közös kultúránkat és anyanyelvünket – a kapcsot, amely megteremtette a határon túli magyarok számára az állampolgárság megszerzésének lehetőségét. Ez a nap ugyanakkor megfelelő alkalmat teremt az önvizsgálatra. Hiszen a kultúra ott és akkor terem, amikor akar. Ideális esetben kultúra és társadalom szerves egységet alkot. Ha ez nem így történik, akkor nem társadalomról, hanem csak egy manipulálható tömegről beszélünk. A mindenkori politikának van szüksége a kultúrára és nem fordítva. A kultúra nem szegődhet eszmék szolgálatába – miközben rámutat a sebekre, a mintát is felszolgálja. Képviselői azok, akik a sebeken túl megmutatják a járható utakat – fogalmazott Zsigmond Barna Pál, majd a Tiberius vonósnégyes játéka után Szarka Gábor konzul mondta el laudációját.
– Az erdélyi magyarságnak nagy szerencséje és érdeme, hogy minden városban akadnak nagyszerű kultúremberek, akik még szentnek tartják az ügyet. Marosvásárhelyen ilyen kultúrember Nagy Miklós Kund, aki évtizedek óta a magyar kultúra mindenese. Sokoldalú, de talán leginkább a képzőművészet áll hozzá a legközelebb. 1943-ban született Nagyenyeden. Ott érettségizett, majd a marosvásárhelyi pedagógiai iskolában szerzett román-magyar szakos tanári oklevelet. Tanár, majd a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa, utána könyvtáros és szerkesztő, időközben magyar-francia szakos diplomát szerez a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. 1990 után ismét a Marosvásárhelyi Rádiónál műsorvezető, az újjáalakult Kemény Zsigmond Társaság alapító tagja, a Népújság munkatársa, majd főszerkesztő- helyettese, végül – nyugdíjazásáig – főszerkesztője. Közel két évtizede hívta életre és szerkeszti a napilap hétvégi kulturális mellékletét, a Múzsát, amelyben folyamatosan ismertette a magyar kulturális élet újdonságait és teret biztosított a közölni kívánó szerzőknek. A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány alelnökeként számos jelentős művészeti szervezői és terjesztői munka köthető a nevéhez. Tucatnyi interjúkötet szerzője, a műfaj legjobb erdélyi képviselői között tartják számon. Kérdései mögött érezhető az alapos munka és felkészülés. Albumbemutatók, tárlatnyitók méltatója – jellemző rá a művészet és az alkotók iránt érzett tisztelet, aggódó és harcos szeretet. De mindez nem csupán lokálpatriotizmus, hanem igazi hazafias tettek összessége, amelyért Balogh Zoltán, Magyarország emberi erőforrásokért felelős minisztere a Pro Cultura Hungarica díjban részesíti őt. Példaképe lehet a más erdélyi városokban élő művészeti íróknak, művészettörténészeknek.
Az ünnepélyes díjátadót követően Nagy Miklós Kund szólalt fel.
– Megtisztelő a díj, az elismerés. Külön köszönöm, hogy a főkonzul és a konzul úr ideutazott, ebbe a városba, ahol együtt lehetek a barátaimmal, akik mind nagy-nagy odaadással szolgálják a magyar kultúrát. Hogy itt vehetem át, annak is tulajdoníthatom, hogy Marosvásárhely a magyar kultúra szempontjából igen fontos, talán a legfontosabb erdélyi település – ahogy Csokonai mondta, a csinos Nyugat és a durva Kelet között. És ő még nem is tudhatta, hogy mi következik…
Számomra a magyar és egyetemes, de mindenekelőtt a magyar kultúra szolgálata, értékeinek megismertetése életcél. Az idén százéves Kultúrpalota főhomlokzatán az egyik dombormű Kölcseyt ábrázolja. Bernády mert álmodni arról, hogy száz év elteltével is komoly kulturális élet lesz Marosvásárhelyen… és ilyen pezsgő, mint az elmúlt hónapokban, talán sohasem volt. Ennek örülnünk kell, de tovább kell dolgoznunk. És ha ebben nekem is van egy apró részem, akkor elmondhatom, hogy nagyon boldog vagyok – mondta az ünnepelt, akit vastapssal köszöntöttek az egybegyűltek, végül a Szózat eléneklése után a Tiberius vonósnégyes előadása zárta a meghitt, derűs és jó hangulatú ünnepséget.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely),

Szellemi központot tervez a Téka Alapítvány
A szamosújvári Téka Alapítvány és a Kaláka Néptáncegyüttes fennállásának 20. évfordulóját ünnepelték a múlt héten. Balázs-Bécsi Attila, a szórványkollégiumot is működtető alapítvány elnöke szerint egyre sürgetőbb lenne a Mezőségi Kemény Zsigmond Szórványoktatási Központ építésének befejezése.
Elvárásokat meghaladó volt az érdeklődés a január 22–27. között lezajlott Égtájak – Szamosújvári Kulturális Napokon – értékelte a rendezvényt lapunk érdeklődésére Balázs-Bécsi Attila, a szervező Téka Művelődési Alapítvány elnöke.
A rendezvénysorozatot – amely egyben az egyesület és a Kaláka Néptáncegyüttes 20 éves fennállásának ünnepe is volt – a budapesti Égtájak Kulturális és Közművelődési Egyesülettel közösen szervezte a szamosújvári egyesület. Az elnök szerint változatos eseményeket szerveztek – ruha- és fotókiállítás, táncház, színielőadás is volt a programok között –, ennek is köszönhető a nagyarányú részvétel. „A meghívottaink is megjegyezték, hogy olykor nagyvárosokban sem tapasztaltak ekkora érdeklődést, mint nálunk. A szombati gálaestre például legalább 200 érdeklődő nem fért be” – mondta Balázs-Bécsi Attila. Az elnök szerint az Égtájak Egyesület jogelődjével, az Égtájak Irodával több mint egy évtizede együttműködnek, a Kaláka Néptáncegyüttes rendszeres meghívottja volt az általuk szervezett Vendégségben Budapesten elnevezésű rendezvénynek. Idén pedig a Téka az Égtájakkal közösen pályázott Szamosújvári Kulturális Napok megszervezésére a Nemzeti Együttműködési Alapnál, amelytől határon túli alapítványok, csak magyarországi szervezettel együttműködve igényelhetnek támogatást.
A Téka Alapítvány és az általuk működtetett mezőségi szórványkollégium egyébként 2012-től Nemzeti Jelentőségű Intézmény, amely az elnök szerint nem azt jelenti, hogy ezentúl nagyobb támogatásban részesülnek, csupán azt, hogy nem kell a támogatásra minden évben külön pályázni. „A magyar államtól kapott támogatás a költségeinknek körülbelül a 30 százalékát fedezi, a fennmaradó részt nekünk kell előteremteni évről évre” – magyarázta Balázs-Bécsi Attila. A Mezőségi Téka Szórványkollégium egyébként jelenleg 126, szórványban élő diákot fogad be, közülük a legtöbben nem fizetnek szinte semmit. A bentlakóknak nemcsak szállást és étkezést biztosítanak, hanem különféle személyiségfejlesztő programokat is szerveznek nekik, iskolába viszont egyelőre a város tanintézményeibe járnak. Az alapítvány elnöke szerint ezért is egyre sürgetőbb a Mezőségi Kemény Zsigmond Szórványoktatási Központ felépítése, amelynek alapkövét 2010-ben tették le. A Bethlen Gábor Alap évi 45 millió forinttal járul hozzá az iskolaépítéshez, és bár 2014-ben már szerették volna elkezdeni az oktatást, ilyen ütemben legalább egy évtizeddel elhúzódhat az építkezés. „Ez nem kevés idő, hiszen a szórvány életében egy évtized alatt folyamatok fordulhatnak meg, így szüntelenül keressük a megoldást az építkezés felgyorsítására. Jelenleg a tervezett iskolaközpont nyolc épületrészéből négynek az építése folyik, az idei támogatásból az elsőt tudjuk befejezni” – magyarázta Balázs-Bécsi Attila. Az elnök emlékeztetett, hogy a Mezőségen két szórványkollégium működik, az övék, illetve a Kallós Zoltán Alapítvány által működtetett válaszúti, összesen mintegy 200 diákot fogadnak be, a térségben azonban nincs még önálló, magyar tannyelvű iskola a szórványdiákok számára, így a Kemény Zsigmond Szórványoktatási Központ egyfajta szellemi központ is lehetne.
Balázs-Bécsi Attila elmondása szerint az elmúlt évtizedekben már elkezdtek gondoskodni az utánpótlásról, a náluk tanuló ifjak közül többen Szamosújváron maradtak, így jól képzett, fiatal és lelkes csapattal dolgozhatnak. A Kaláka Néptáncegyüttesben az eltelt 20 év alatt mintegy 260 fiatal táncolt.
Varga László
Krónika (Kolozsvár),