Tudományosan előkészítik a politikai döntéseket – Budapesten ülésezik az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete
(MTI) – Az éghajlatváltozás, a környezetvédelem, a "szintetikus" biológia, valamint Magyarország 2011-es uniós elnökségének prioritásai szerepelnek az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének (EASAC) június 17-18-i budapesti ülésének napirendjén.
A European Academies Science Advisory Council elnevezésű szervezetet 2001-ben alapították az európai nemzeti tudományos akadémiák azzal a céllal, hogy segítsék a tudományosan megalapozott uniós döntéshozatalt. Ennek érdekében az EASAC stratégiai tanulmányokat és koncepciókat készít az Európai Parlament és az Európai Bizottság részére. A testület jelenleg 27 európai tagállam nemzeti akadémiájának vezetőiből áll.
A budapesti ülésen alakul meg az EASAC új elnöksége, amelyet a közelmúltban e-mailben, elektronikus szavazással választottak meg. A vezetőség új elnöke Sir Brian Heap brit biológus, a Royal Society tagja. A három alelnök közül Sven Kullander magfizikus, a svéd Királyi Tudományos Akadémia alelnöke, illetve Jos van der Meer kutatóorvos, a Holland Királyi Művészeti és Tudományos Akadémia alelnöke már korábban is betöltötte az adott tisztséget.
"Az ülésen áttekintjük az EASAC által kezdeményezett projekteket, így a biológiai programot. Ebben szerepel természetesen a klímaváltozás, s részben az éghajlattal összefüggő fertőző betegségek, valamint az antibiotikum-rezisztens tuberkulózis problémája, de egy új kérdés is az érdeklődés homlokterébe került – a szintetikus biológia, amely lényegében az élő szervezetek összerakását jelenti. Ez ma a biológia egyik legdinamikusabban fejlődő területe, így vele kapcsolatosan az EASAC létrehozott egy alcsoportot, amelynek a beszámolóját hallgatjuk meg és döntünk a projekt további menetéről" – közölte Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
Szerepel a napirenden az akadémiák részvétele a közügyekben, erre szolgál a Science Policy Dialog Project.
"Készült egy felmérés, amely az akadémiák és a politikacsinálók közötti együttműködést vizsgálta. A program arra irányul, hogy az akadémiák kicseréljék tapasztalataikat, s megtalálják a döntések tudományos előkészítésében való közreműködés optimális módszereit. Az Akadémia az elkövetkezendő években még aktívabb szerepvállalásra törekszik a politikai döntések tudományos előkészítésében" – emelte ki Pálinkás József.
Népújság (Marosvásárhely)

Lucian Blaga: Soviniszták egymásközt
Fordította: Zsehránszky István
Már a második napon, miután birtokba vettem új munkahelyemet a Batthyáneumban, betelepedett az irodámba egy orvos, aki befejezte a gyakorlóidejét. Meg akart ismerkedni velem. Bevallotta, hogy várnia kellett erre vagy négy évet, amit a tisztitótűz különféle katlanjaiban töltött. Hogy nem vált nyomorékká, az a csontjainak köszönhető, amelyek keményebbek minden kínzóeszköznél.
Most itt, ebben a nagy, bár kevésbé ismert, történelmi múltú kisvárosban végre gyakorolni szeretné orvosi hivatását, de egyelőre nem engedik meg neki. Ezért, mondhatni, passzióból jár a könyvtárba. Az orvostudomány történetével kapcsolatosan szeretne megtudni egyet-mást a penészes fóliákból. A Batthyáneumban bőségesen található dokumentum-anyag erről a területről.
Naponta találkozunk, és valami barátságféle kezd kialakulni közöttünk. Lae Niculae, így hívják az orvost, magas, csontos és jól vág az esze. Valakitől hallottam, hogy Lae Niculae hozzáértő és lelkiismeretes szakember hírnévre tett szert, még mielőtt megjárta volna a börtönöket, amelyeknek zordsága illett az ő egyéniségéhez. (...)
Az orvos apja ortodox pap volt egy észak-erdélyi faluban. Amikor a bécsi döntés révén Észak-Erdélyt átadták Magyarországnak, Lae Niculae apját megölte néhány magyar lakos; kegyetlenül meggyilkolta őt, mindössze azért, mert oláh pap volt, és ez még az első napokban történt, miután Horthy hadserege elfoglalta a térséget. A második világháború végén Erdély visszakerült hazánk határai közé. Lae Niculae a bújdosásból hazatért Kolozsvárra, majd szülőfalujában termett, hogy felkutassa apja gyilkosait. Öt évvel a bűntény után Lae Niculae el akarta indítani a pert a gyilkosok ellen, akik szabadon éltek, bár tudták róluk, hogy mit tettek. Eszébe akarta juttatni a gyilkosoknak, hogy a bűnért büntetés jár.
Lae Niculae apjának gyilkosai, köszönik szépen, gondtalanul lebzseltek, viszont - hogy volt, hogy nem volt? – az új helyi hatóság letartóztatta őt, aki nem akarta büntetlenül hagyni a gyilkosokat. Az új helyi hatóság, noha új, továbbra is magyar volt – de kommunista, a kezdődő korszak szabványainak megfelelő. (...) A kommunista helyi hatóság végül elfogatta a gyilkosokat, de elfogatta Lae Niculaét is, a románt, aki pert akart indítani az apja magyar gyilkosai ellen.
Történt viszont ennél hihetetlenebb is. (...) Lae Nicolae adott pillanatban felfedezte, hogy a sötét börtöncellában, ahol aztán egy éven át ült bezárva, nincs egyedül, együtt kell laknia az apja gyilkosaival. Így nézett ki tehát az igazság az új törvények szerint. A gyilkosok magyar parasztok.
A meggyilkoltnak a fia román. Előbbiek vétke soviniszta indítékkal elkövetett emberölés; utóbbi „vétke" is gyilkossággal ér fel: „soviniszta" indítékkal cselekedett. Az új hatóság véleménye szerint nem az erkölcsi önérzet és a gyermeki szeretet sarkallta Lae Nicualét a gyilkosok felkutatására, hanem a gyűlölet.
A nemzetiségek közötti gyűlölet, amely többé nem létezhet a földkerekségen. A gyilkosokat, akárcsak az igazságot kereső embert ugyanannak a bűntettnek, soviniszta magatartásnak az elkövetésében nyilvánították vétkesnek; következésképpen ugyanazt a büntetést érdemlik, s egyúttal a legsúlyosabbat: egy ideig együtt kell éljenek ugyanabban a cellában, hogy lassacskán, és kölcsönösen, kövé váljék a lelkük.
Sőt, mi több, Lae Niculae rákényszerült arra, hogy orvosi segítséget nyújtson apja gyilkosainak. Azok ugyanis rendre megbetegedtek; mintha készakarva történt volna: a szerencsétlen Lae Nicolae keresztény lelkiismeretét még jobban próbára tették.
Lucian Blaga és a Nobel-díj
Amikor Lucian Blaga a Kháron ladikja című önéletrajzi regényét írta, nagyon jól tudta, hogy az ő életében nem fog megjelenni ez a mű. Nem, mert a kommunista rendszer kitiltotta Blagát az irodalomból, sőt másokat – a világ szellemi elitjét, közöttük a Svéd Akadémia bölcseit is megakadályozta abban, hogy értéküknek megfelelően méltányolják a nagy erdélyi író—költő—drámaíró műveit, Blaga munkásságát. Ugyanis 1956-ban Nobel-díjra javasolták Blagát, sőt az esélyesek listáján ő volt az első helyen. Ezt a kommunista állam a szocialista Románia elleni aljas támadásnak tekintette, s eget verő tiltakozási kampányt indított. Mire a bölcs zsűri csendben visszalépett, második helyre csúsztatta Blagát, és Juan Ramón Jiméneznek ítélte oda a díjat. Neki is jól jött, mert két év múlva eltemették. Blaga négy év múlva halt meg. A posztumusz esszé-regény számunkra is fontos, rálátást biztosít egy tragikus korszakra – amikor emberséggel álcázták az embertelenséget; kővé keményítették az emberi lelket. Nem csak mi voltunk kisebbségben, hanem a román többség is. Nem véletlen, hogy Magyarországon, a másik kommunista katlanban, Blaga szellemi súlycsoportbeli megfelelője, Illyés Gyula is írt egy hasonló című könyvet, a Kháron ladikjánt. Érdemes lenne együtt kiadni a kettőt – hiszen párhuzamos történetek, gondolatok, sorsok, életek és művek.
Maszol.ro

Herta Müller: A múlt feldolgozása évtizedekig eltarthat
Az írónő elmondta: egykori politikai üldözöttként nagyon odafigyel a politikai hírekre, a magyar helyzetről is megfogalmazta véleményét a beszélgetésen.
Politikai kérdések is szerepeltek Herta Müller Nobel-díjas román származású német író pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Az alkotó a Szavak ördögi köre címmel az életét a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban bemutató tárlat záróeseményére érkezett Budapestre és műveiből fog felolvasni.
Az írónő elmondta: egykori politikai üldözöttként nagyon odafigyel a politikai hírekre, de „naiv újságolvasónak" tartja magát.
"Az ember felfigyel, ha a hírekben azokról az országokról van szó, ahol már járt. Akik az irodalom, a művészetek iránt érdeklődnek, szükségképpen a politika iránt is kíváncsiak" – fogalmazott Herta Müller. Az MTI kérdésére elmondta, hogy művei már azelőtt is megjelentek Romániában, hogy 2009-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat. Ezért – folytatta – neki alapvetően nem a művei fogadtatásával van problémája az egykori hazájában, hanem az „örökös szemrehányással" azzal kapcsolatban, hogy a külföldön élő értelmiség már nem érti az országot, „nincs beleszólási joga" az ország ügyeibe. Herta Müller kiemelte: nem ért egyet azzal, hogy a román értelmiség megszépíti a múltat és túlértékeli az egykori ellenállást, az ellenzék szerepét. Szerinte a Securitate emberei ma is az élet minden területén jelen vannak, a privatizációs eljárások során jelentős vagyonokra tettek szert, és újra politikai hatalomra törnek.
"A mai titkosszolgálat a régi személyi állományának 40 százalékát átvette" – fogalmazott Herta Müller. Megjegyezte, hogy a román értelmiség nem foglalkozik ezzel, amikor az akták megnyíltak, kevesen voltak kíváncsiak a róluk szóló jelentésekre. Arról is beszélt, hogy a múlt feldolgozása évtizedekig eltarthat, és valójában sohasem fog véget érni. Szólt arról, hogy számos területről nem esett szó, ilyen például egyes társadalmi csoportok szerepe a diktatúrában, és a kutatóknak fel kellene dolgozni az orvosok, tanárok, postások, papok szerepét a kommunista elnyomó gépezetben.
Herta Müller Lélegzethinta című művének szerzőtársáról, barátjáról, a 2006-ban elhunyt Oskar Pastiorról 2010-ben kiderült, hogy a román titkosszolgálatnak dolgozott. A Nobel-díjas író elmondta: sokként érte a hír, de aztán utánanéztek a jelentéseinek, és kiderült, hogy Pastior tíz év alatt mindössze hét jelentést írt.
"Ezek a jelentések teljesen jelentéktelenek, és azt mutatják, hogy őt belekényszerítették ebbe, ezért nem tudom elítélni" – fogalmazott az írónő, aki felidézte, hogy a szolgálatok részben a lágerben írt verseivel, részben a homoszexualitásával is zsarolhatták Oskar Pastiort. „Döntenie kellett: aláír vagy börtönbe megy". Herta Müller szerint az egykori ügynökök felett nem szabad elhamarkodottan ítélkezni, egyénileg kell megvizsgálni az egyes eseteket.
A Nobel-díjas író újságírói kérdésre kitért a magyarországi politikai helyzetre is, hangsúlyozva, hogy főként az újságokból és barátaitól tájékozódik.
"Az a benyomásom, hogy autoriter irányba mozdultak el a dolgok. Amit Magyarországról hallok, az tulajdonképpen ijesztő" – jelentette ki, hozzátéve, hogy ezt sokan furcsállják, hiszen „Magyarországot liberális, nyílt országnak tartották". Herta Müller szerint a nacionalizmus mindig elszigetelődéshez, provincializmushoz vezet.
Az írónő bírálta a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval szembeni „hangulatkeltést", szerinte ezzel a kormány „megosztja a lakosságot és elszigeteli az országot".
Arra a kérdésre, hogy van-e nemzetisége a Nobel-díjnak, Herta Müller azt felelte, hogy bár Romániában született és 43 éves koráig ott is élt, már nem román állampolgár, és nem is románul, hanem német nyelven ír. Elmondta, hogy nem anyanyelve a román – csak tizenévesen kezdte tanulni -, ezért elbizonytalanodik, ha románul kell írnia. „Ez német nyelven nem történik meg velem, de ha németül írok, románul is írok, hiszen annak szóképei itt vannak a fejemben" – magyarázta. „Nemcsak azért írok, mert átéltem a diktatúrát, hiszen valószínűleg enélkül is írtam volna, csak éppen más témákról. Hogy mi lesz a téma, azt nem én keresem, azok birtokolnak engem. Az élet azért fontosabb, mint az írás" – szögezte le.
Herta Müller elmondta, hogy a Nobel-díj érdemben nem, csak a külsőségekben változtatta meg az életét. „Jó ebben, hogy azok a könyveim, amelyek a diktatúrával foglalkoznak, sok vitát keltenek. A diktatorikus országokban a műveimet gyakran szamizdatként olvassák a hivatalos fordítás hiányában. Ez a Nobel-díj nélkül nem történt volna meg" – tette hozzá.
A romániai születésű német író 2009-ben kapta az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Királyi Akadémia akkori indoklása szerint az írónő „a költészet tömörségével és a próza tárgyilagosságával rajzolta meg műveiben az otthontalanság tájképét".
MTI
Erdély.ma

Elhunyt Kertész Imre
Budapest – Életének 87. évében hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Kertész Imre. A Nobel-díjas írót 2016. március 31-én, hajnali 4 órakor budapesti otthonában érte a halál – tájékoztatta csütörtökön Nyáry Krisztián, a Magvető Könyvkiadó igazgatója az MTI-t.
Kertész Imre az elmúlt hónapokban betegen is részt vett az 1991-2001 közötti naplóbejegyzéseket tartalmazó A néző című utolsó könyve sajtó alá rendezésében. Kertész Imrét a Magvető Könyvkiadó saját halottjának tekinti.
Kertész Imre 1929. november 9-én született Budapesten. 1944. június 30-án, tizennégy évesen Auschwitzba deportálták. Megjárta a buchenwaldi koncentrációs tábort, majd a lágerek felszabadítása után, 1945-ben hazatért Magyarországra.
1955 és 1960 között keletkezett írásai egy részét beépítette az 1960-tól 1973-ig írt első regényébe, a Sorstalanságba. A nyolcvanas években írói és műfordítói munkái jelentették megélhetését, a sikert csak az évtized második fele és a magyarországi rendszerváltás hozta meg számára. Lelkes fogadtatásra talált német nyelvterületen, összegyűjtött művei 1999-ben a Rowohlt Kiadó gondozásában jelentek meg. 1998 óta a darmstadti Deutsche Akademie für Sprache und Dichtung tagja; a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
2002-ben a világon először magyar íróként Kertész Imre kapta az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Akadémia döntése indoklásában így írt: “egy írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben.” Kertész Imre 1975-ben megjelent, díjazott műve, a Sorstalanság máig az egyik legfölkavaróbb és leghitelesebb holokausztregény.
Főbb művei között van A kudarc, a Kaddis a meg nem született gyermekért, Felszámolás, a K. dosszié, Gályanapló, Valaki más: a változás krónikája, Európa nyomasztó öröksége, A végső kocsma, A néző – feljegyzések 1991-2001.
Számos elismerés mellett Kertész Imrét 1989-ben József Attila-díjjal tüntették ki, 1997-ben Kossuth-díjat kapott és elnyerte a lipcsei könyvvásár nagydíja és a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál nagydíját. Herder-díjjal tüntették ki 2000-ben, egy évvel később pedig a német Becsületrenddel. 2002-ben Budapest díszpolgára lett, 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét vehette át, majd a Goethe-emlékérmet. 2004-ben a párizsi Sorbonne, 2005-ben a berlini Freie Universität díszdoktora lett. 2014-ben megkapta a Magyar Szent István Rendet.
– MTI – erdon.ro