Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Svájci Protestáns Segélyszervezet /HEKS/
11 tétel
2012. május 16.
A mozgalom erkölcsi felelőse (LAM-történet)
Kató Béla kuratóriumi elnök vallomása
Bárhonnan kezdjük legombolyítani a LAM-história fonalát, bárki meséli el a történtek rá eső részét, a szálak minden irányból és minden esetben egy központi személyiséghez, Kató Béla mai és akkori kuratóriumi elnökhöz vezetnek.
A munkatársai által ötletgazdának minősített úttörő, az Erdélyi Református Egyházkerület mai püspökhelyettese ezek szerint különös ihlető erővel bírt már egyszerű illyefalvi lelkész korában is, s e képessége még nagyobb személyes invenciójában gyökerezik. Tucatnyi olyan kezdeményezés fűződik ugyanis nevéhez, amely számára nagy hazai és nemzetközi elismerést hozott, s mely sajátos erkölcsiséggel feltöltött modernizációs vállalkozásainak vonzáskörébe ezreket vont be a Székelyföldön és azon kívül. Alábbi vallomásos szavaira érdemes fokozottabban odafigyelni, mert távlatos próbálkozásai ma több ágon is sikeres mozgalmak formájában futnak tovább az időben.
Mindennel el kell számolni
– Imponáló az ön által elindított programok száma, a puszta felsorolás is ámulatot kelt: imaterem – csűr átépítéséből – még a diktatúra utolsó évében, majd a középkori vár felújítása, az új konferencia-központ és szálloda, a gyermekfalu, a LAM, a falusi pékség, építővállalat stb., utóbb a Diakónia Alapítvány... és a sor korántsem teljes. Ma ön egyházának püspökhelyettese és a Sapientia Alapítvány kuratóriumának is elnöke, elkobzott egyetem helyett saját önálló felsőoktatási intézményt épít, ezúttal az egész erdélyi magyarságnak...
– A kérdés ugye az, hogyan is lehetett ennyi mindent csinálni és folyamatosan újakat kezdeni. Hogyan illeszkedik bele ebbe a LAM Alapítvány? Nos, több oka van, hogy létrejött. Az első: minket, református lelkészeket úgy neveltek, hogy nekünk a teljes emberrel kell foglalkoznunk, nem csak a lelkével. A másik pedig, ami engem determinált, az, hogy én Barátoson születtem, és Illyefalván lettem lelkész.
– Földműves családból?
– Oldalágon volt értelmiségi a családban a tipikus székely elosztás szerint, hogy kell egyet küldeni tovább tanulni, a többi pedig maradhat itthon. A nagyapám testvére így lett állomásfőnök, az ő gyerekei közül az egyik Kolozsváron bankigazgató, a másik a Kolozsvár–Brassó vonal főnöke. Édesapám testvére a háborúban meghalt, ő fogságba esett, s egyedül maradván, amikor hazajött, itthon kellett boldogulnia. Hogy földműves családban nőttem fel, önmagában még nem meghatározó arra nézve, hogy énbelőlem mi lett, és miként cselekedtem, de az viszont igen, hogy édesapám négy év és nyolc hónapot orosz fogságban töltött. Ott ő komoly "egyetemi" képzésben részesült... Én hazatérte után, 1954-ben születtem. Nos, ő ott a fogságban éli meg, mit is jelent a kommunizmus. Olyan elkobzott, kisajátított templomokban lapátolt búzát, ahova bejött a női nacsalnyik, ostorral vert végig a szentképeken, és köpött egy nagyot. Megdöbbentő volt a székely fiúnak. Északon, Arhangelszkben történt, a Dvina folyó torkolatánál. Fél idejét ott töltötte, a többit pedig a donbászi szénbányákban. Nos, mint minden ilyen megmenekült embernek, az élete tele volt csodákkal. A lényeg az: hazajött, és mindent tudott már arról, ami következni fog. És akkor ő ezért felvállalta a barátosi egyházközség gondnokságát! Fiatal emberként ő lett az egyházi gondnok. Ez mélyen meghatározta az én életpályámat, mert olyan tartós, mélyhitű embert keveset ismertem, mint amilyen ő volt. Nem az a kegyeskedő, áhítatoskodó típus volt, akiből szintén van az egyházban, hanem egy józan, reális gondolkodású ember, de akinél folyamatosan lehetett érezni, hogy el kell számolni mindennel. Tehát olyan kapcsolat Isten és ember között, amit mi normálisnak találunk. Erre lenne szükség igazából, s erre illik rá, hogy valakinek van hite, s hinni lehet!
Szabó Dezső nyomdokában
– Most a LAM-ra térve, nem az a fő motívum ebben, hogy én földműves családból származom, ez második helyre kerülhet. Hiszen édesapám a rendszerváltás előtt két évvel meghalt. De én tudtam, mit jelentett az ő életében a várakozás és a hit, hogy ennek egyszer véget kell érnie. Annyira, hogy amikor a kollektivizálás megkezdődött a hatvanas évek elején, kivitt engem a mezőre, a földjeink koordinátáit megjelölte, egy-egy cserefacöveket vert le mind a négy sarkukon fél méter mélyen.
– Amikor senki sem hitt benne?
– Ő tudta, hogy ennek vége lesz egyszer. Ebből adódott, hogy a földosztáskor, 1991-ben e cövekek sokaknak segítettek, mert azoktól el lehetett indulni. Én ezt a világot nagyon ismertem, és tudtam, mit jelent a székely gazdaembernek a tulajdon. Amiben ő maga fejleszt, dolgozik, elképzeli a jövőjét, és rendezi azt, amije van. És biztos voltam benne, hogy 1990-ben a helyzet valóban megváltozik. Viszont azt is láttam, mennyire tehetetlenek és képzetlenek az emberek. Annyira irányítottak voltak korábban, hogy vágytak valaki vezetésére. Nem tudták, merre kell menni. Akkora zűrzavar volt, annyifelé húzták-nyúzták őket, hogy fontossá vált a világos vezetés és látásmód. Hogy miért kellett ebbe egy református lelkésznek beleállni? Ahogy mondottam, úgy neveltek bennünket, hogy minket minden kell hogy érdekeljen, ami a népünkkel történik. És adott esetben be kell állni, rendkívüli időkben rendkívüli dolgokat kell végrehajtani.
– Annyi rosszat összeírtak arról a protestáns teológiáról, az utókor úgy átvilágította, és annyi hibát talált benne...
– Mégis élt benne ez a szellem. Ma már látjuk a szekusdossziékból, milyen gyarlók voltak egyes tanáraink, de ennek ellenére, amit lehetett, mások mégis átadták. Másik okom, amire utaltam az előbb, az volt, hogy Szabó Dezső bátyja, Jenő Barátoson volt lelkész, és utána Illyefalvára jött. Őróla mintázta az író Az elsodort falu hősét. Én még középiskolás koromban az indexen lévő, az akkori lelkésztől titokban ideadott könyvet elolvastam. És ahogy Illyefalvára helyeztek, még egyszer átolvastam. Szabó Dezsővel lehet vitatkozni sok mindenben, de ahogy ő az értelmiség felelősségét megfogalmazta, és ahogy ítéletét megalkotta: el fog veszni a falu, elsodródik, ha az értelmiség nem vállalja a maga szerepét – nos, ebben biztosan igaza van. Ezek azok a komponensek, amik miatt számomra nem volt kérdéses, hogy mivel kell foglalkoznom 1990-ben.
Az adomány első leckéje és a második
– Amikor januárban a nyugati segélyszállítmányok elindultak Románia fele, özönlött be a használt ruha és az élelmiszer.
– Ezek spontán módon az egyházakat keresik.
– Hozzánk is, a korábbi kapcsolatok révén, a községházára bejött két kamion áru. Akkor mindenki felbuzdult, és ebben az emberi bűn és a gyarlóság olyan elemeit fedeztem fel, amitől megrémültem. Ahogy az emberek megnyilvánultak, megdöbbentett, és nagyon korán azt mondtam: ezt nem szabad csinálni. Ezzel tönkre fogják tenni a népünket. Valami olyasmit éreztem, valami olyasmi történt, mint amikor a latin-amerikai indiánok közé bevitték az alkoholt és az üveggyöngyöket. Az embereknek, akik itt mindig serényen dolgoztak, a munkájukból éltek, ha most alamizsnát kezdünk osztani, abból nagy baj lesz. Erre három hónap múlva jöttem rá, amikor befejeztük az osztást, és azt kérdezték: mikor jön a következő? Megéreztem, koldussá fogjuk szegényíteni e népet, ha mindig ezt fogja várni. Annyit sose fognak hozni, hogy neki abból emberi, kellemes életvitele legyen, hanem olyan színvonal alatti életformát alakítanak majd ki, amely mindig a várakozásra épít. Ma már látjuk a válság sújtotta világban, hogy a munkanélküliség következményeként hány helyen csüggenek a segélyen, amíg van, elvagyunk vele, de utána marad a sóvárgás, esetleg a beletörődés, hogy nincs több. Ez volt az a felismerés, amely mindenki mástól megkülönböztetett engem. Kijelentettem: ezt befejeztük!
– Nem volt hajlandó részt venni a további kiosztásban?
– Nem! Azt mondtam: ide többet ne hozzanak segélyt. Ezt úgy általában jelentettem ki. Én a HEKS-szel (a svájci evangélium szerint reformált egyház segélyszervezetével) álltam kapcsolatban. Persze, az egész világot nem tudtam befolyásolni, az alamizsnaosztás tovább folyt, amíg volt, amit kiosztani. De azt mondtam: próbáljunk meg másként segíteni. Neveljük arra az embereket, hogy önmaguk tudják azt előállítani és megteremteni, amiből élni akarnak. Ez nagyon haladó cél volt, és megegyezett a svájci gondolkodásmóddal. Ők sem szerették volna száz évig finanszírozni az itteni életet, hanem abban kívántak segíteni az embereknek, hogy ők magukon tudjanak segíteni.
– Segíts magadon, az Isten is megsegít. A protestáns erkölcstan magja.
– Szerencsés dolog volt, hogy az én gondolatom találkozott az övékkel. Tulajdonképpen ez a LAM elindításának története. Persze, én 1990-ben még úgy hittem, léteznek erre alakított szervezetek, például a korabeli gazdaköri mozgalom, mely az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének nyomdokaiba kívánt lépni. Kinda Zalán utalt is rá, hogy ezek az emberek hozzám fordultak, de én elküldtem őket ehhez a szervezethez, mert úgy gondoltam, nem az én feladatom ezzel foglalkozni. Kézdivásárhelyen volt élénkebb a mozgás. A történetben a fordulópontot az hozta meg, hogy felismertem, látva, milyen formában és hogyan működik a mi életünk, hogy el fogjuk veszíteni ezt az ügyet, mert a korrupció és a hozzá nem értés mindent kisiklat. Meg fogja enni az egészet! Az első, Svájcba küldötteket nem azok szerint a kritériumok szerint válogatták, amit én később felállítottam, hanem belejátszott a kapcsolatrendszer, miegymás. Utólag azt mondom: nekik sem volt kárukra. De akkor láttam, más irányba csúszhat el a dolog, és megijedtem. Később a kirostáltaktól hallottam is olyasmit, lehet, korrupciós kapcsolat is szerepet játszott a válogatásban. Nos, ekkor vettem én vissza, és azt mondtam: tessék ide jönni, ettől a perctől kezdve az élére állok. Megalakult a LAM. Hivatalosan 1992 júniusában, de gyakorlatilag már 1990 közepétől működik a rendszer a segítségnyújtásban és a külföldi tanulmányutak megszervezésében.
Krédó
– Láthatjuk ma is, a korrupciós kérdés óriási probléma az országban. A svájciak is tele voltak kétellyel, mert nekik voltak előtanulmányaik erre vonatkozóan. Én erre próbáltam koncentrálni, és a mai napig úgy érzem, a mozgalomnak tulajdonképpen az erkölcsi felelőse vagyok. Nem vagyok közgazdász, bár sok mindent megtanultam, és van egy kis érzékem hozzá, de igazán szakember a lelkek ismeretében vagyok. Tudatában vagyok annak, nem a rendőröktől, ellenőröktől kell félni, hanem az Úristen előtt kell mindannyiunknak elszámolnunk tetteinkről. Ez a fajta felelősségvállalás a LAM szellemisége, mely mára a munkatársakra is átragadt, és kiválasztásuk is eszerint történik. Itt nem arról szól a történet, hogy azt nézzük: ki mennyit ül az íróasztal mellett. Itt mindenki szabad. A feladatot el kell végezni, de makulátlanul kell elvégezni, mert ha egyetlenegyszer is gyanú merül fel valakivel kapcsolatban, hogy nem a megegyezett rendszer szerint dolgozott, az tudja, örökre elveszít mindent.
– Létezik leépítés?
– Van és volt. Egy-két esetben. Nem is nagy dolgok miatt, de ebben a közösségben dolgozni kitüntetés. Aki ide beáll, annak nem csupán munkahelyi magatartása, de családi életvezetése is számít, és az, ahogyan eljár a világban. Nem mindenütt követelik meg, de itt férj-feleség sem dolgozhat együtt, de még szerető sem, mert az egy más viszony. Ami tehát elindította és működteti a LAM-ot: nagyfokú bizalom bent, és kifelé vetítve is nagyfokú transzparencia.
(folytatjuk)
B. Kovács András. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Kató Béla kuratóriumi elnök vallomása
Bárhonnan kezdjük legombolyítani a LAM-história fonalát, bárki meséli el a történtek rá eső részét, a szálak minden irányból és minden esetben egy központi személyiséghez, Kató Béla mai és akkori kuratóriumi elnökhöz vezetnek.
A munkatársai által ötletgazdának minősített úttörő, az Erdélyi Református Egyházkerület mai püspökhelyettese ezek szerint különös ihlető erővel bírt már egyszerű illyefalvi lelkész korában is, s e képessége még nagyobb személyes invenciójában gyökerezik. Tucatnyi olyan kezdeményezés fűződik ugyanis nevéhez, amely számára nagy hazai és nemzetközi elismerést hozott, s mely sajátos erkölcsiséggel feltöltött modernizációs vállalkozásainak vonzáskörébe ezreket vont be a Székelyföldön és azon kívül. Alábbi vallomásos szavaira érdemes fokozottabban odafigyelni, mert távlatos próbálkozásai ma több ágon is sikeres mozgalmak formájában futnak tovább az időben.
Mindennel el kell számolni
– Imponáló az ön által elindított programok száma, a puszta felsorolás is ámulatot kelt: imaterem – csűr átépítéséből – még a diktatúra utolsó évében, majd a középkori vár felújítása, az új konferencia-központ és szálloda, a gyermekfalu, a LAM, a falusi pékség, építővállalat stb., utóbb a Diakónia Alapítvány... és a sor korántsem teljes. Ma ön egyházának püspökhelyettese és a Sapientia Alapítvány kuratóriumának is elnöke, elkobzott egyetem helyett saját önálló felsőoktatási intézményt épít, ezúttal az egész erdélyi magyarságnak...
– A kérdés ugye az, hogyan is lehetett ennyi mindent csinálni és folyamatosan újakat kezdeni. Hogyan illeszkedik bele ebbe a LAM Alapítvány? Nos, több oka van, hogy létrejött. Az első: minket, református lelkészeket úgy neveltek, hogy nekünk a teljes emberrel kell foglalkoznunk, nem csak a lelkével. A másik pedig, ami engem determinált, az, hogy én Barátoson születtem, és Illyefalván lettem lelkész.
– Földműves családból?
– Oldalágon volt értelmiségi a családban a tipikus székely elosztás szerint, hogy kell egyet küldeni tovább tanulni, a többi pedig maradhat itthon. A nagyapám testvére így lett állomásfőnök, az ő gyerekei közül az egyik Kolozsváron bankigazgató, a másik a Kolozsvár–Brassó vonal főnöke. Édesapám testvére a háborúban meghalt, ő fogságba esett, s egyedül maradván, amikor hazajött, itthon kellett boldogulnia. Hogy földműves családban nőttem fel, önmagában még nem meghatározó arra nézve, hogy énbelőlem mi lett, és miként cselekedtem, de az viszont igen, hogy édesapám négy év és nyolc hónapot orosz fogságban töltött. Ott ő komoly "egyetemi" képzésben részesült... Én hazatérte után, 1954-ben születtem. Nos, ő ott a fogságban éli meg, mit is jelent a kommunizmus. Olyan elkobzott, kisajátított templomokban lapátolt búzát, ahova bejött a női nacsalnyik, ostorral vert végig a szentképeken, és köpött egy nagyot. Megdöbbentő volt a székely fiúnak. Északon, Arhangelszkben történt, a Dvina folyó torkolatánál. Fél idejét ott töltötte, a többit pedig a donbászi szénbányákban. Nos, mint minden ilyen megmenekült embernek, az élete tele volt csodákkal. A lényeg az: hazajött, és mindent tudott már arról, ami következni fog. És akkor ő ezért felvállalta a barátosi egyházközség gondnokságát! Fiatal emberként ő lett az egyházi gondnok. Ez mélyen meghatározta az én életpályámat, mert olyan tartós, mélyhitű embert keveset ismertem, mint amilyen ő volt. Nem az a kegyeskedő, áhítatoskodó típus volt, akiből szintén van az egyházban, hanem egy józan, reális gondolkodású ember, de akinél folyamatosan lehetett érezni, hogy el kell számolni mindennel. Tehát olyan kapcsolat Isten és ember között, amit mi normálisnak találunk. Erre lenne szükség igazából, s erre illik rá, hogy valakinek van hite, s hinni lehet!
Szabó Dezső nyomdokában
– Most a LAM-ra térve, nem az a fő motívum ebben, hogy én földműves családból származom, ez második helyre kerülhet. Hiszen édesapám a rendszerváltás előtt két évvel meghalt. De én tudtam, mit jelentett az ő életében a várakozás és a hit, hogy ennek egyszer véget kell érnie. Annyira, hogy amikor a kollektivizálás megkezdődött a hatvanas évek elején, kivitt engem a mezőre, a földjeink koordinátáit megjelölte, egy-egy cserefacöveket vert le mind a négy sarkukon fél méter mélyen.
– Amikor senki sem hitt benne?
– Ő tudta, hogy ennek vége lesz egyszer. Ebből adódott, hogy a földosztáskor, 1991-ben e cövekek sokaknak segítettek, mert azoktól el lehetett indulni. Én ezt a világot nagyon ismertem, és tudtam, mit jelent a székely gazdaembernek a tulajdon. Amiben ő maga fejleszt, dolgozik, elképzeli a jövőjét, és rendezi azt, amije van. És biztos voltam benne, hogy 1990-ben a helyzet valóban megváltozik. Viszont azt is láttam, mennyire tehetetlenek és képzetlenek az emberek. Annyira irányítottak voltak korábban, hogy vágytak valaki vezetésére. Nem tudták, merre kell menni. Akkora zűrzavar volt, annyifelé húzták-nyúzták őket, hogy fontossá vált a világos vezetés és látásmód. Hogy miért kellett ebbe egy református lelkésznek beleállni? Ahogy mondottam, úgy neveltek bennünket, hogy minket minden kell hogy érdekeljen, ami a népünkkel történik. És adott esetben be kell állni, rendkívüli időkben rendkívüli dolgokat kell végrehajtani.
– Annyi rosszat összeírtak arról a protestáns teológiáról, az utókor úgy átvilágította, és annyi hibát talált benne...
– Mégis élt benne ez a szellem. Ma már látjuk a szekusdossziékból, milyen gyarlók voltak egyes tanáraink, de ennek ellenére, amit lehetett, mások mégis átadták. Másik okom, amire utaltam az előbb, az volt, hogy Szabó Dezső bátyja, Jenő Barátoson volt lelkész, és utána Illyefalvára jött. Őróla mintázta az író Az elsodort falu hősét. Én még középiskolás koromban az indexen lévő, az akkori lelkésztől titokban ideadott könyvet elolvastam. És ahogy Illyefalvára helyeztek, még egyszer átolvastam. Szabó Dezsővel lehet vitatkozni sok mindenben, de ahogy ő az értelmiség felelősségét megfogalmazta, és ahogy ítéletét megalkotta: el fog veszni a falu, elsodródik, ha az értelmiség nem vállalja a maga szerepét – nos, ebben biztosan igaza van. Ezek azok a komponensek, amik miatt számomra nem volt kérdéses, hogy mivel kell foglalkoznom 1990-ben.
Az adomány első leckéje és a második
– Amikor januárban a nyugati segélyszállítmányok elindultak Románia fele, özönlött be a használt ruha és az élelmiszer.
– Ezek spontán módon az egyházakat keresik.
– Hozzánk is, a korábbi kapcsolatok révén, a községházára bejött két kamion áru. Akkor mindenki felbuzdult, és ebben az emberi bűn és a gyarlóság olyan elemeit fedeztem fel, amitől megrémültem. Ahogy az emberek megnyilvánultak, megdöbbentett, és nagyon korán azt mondtam: ezt nem szabad csinálni. Ezzel tönkre fogják tenni a népünket. Valami olyasmit éreztem, valami olyasmi történt, mint amikor a latin-amerikai indiánok közé bevitték az alkoholt és az üveggyöngyöket. Az embereknek, akik itt mindig serényen dolgoztak, a munkájukból éltek, ha most alamizsnát kezdünk osztani, abból nagy baj lesz. Erre három hónap múlva jöttem rá, amikor befejeztük az osztást, és azt kérdezték: mikor jön a következő? Megéreztem, koldussá fogjuk szegényíteni e népet, ha mindig ezt fogja várni. Annyit sose fognak hozni, hogy neki abból emberi, kellemes életvitele legyen, hanem olyan színvonal alatti életformát alakítanak majd ki, amely mindig a várakozásra épít. Ma már látjuk a válság sújtotta világban, hogy a munkanélküliség következményeként hány helyen csüggenek a segélyen, amíg van, elvagyunk vele, de utána marad a sóvárgás, esetleg a beletörődés, hogy nincs több. Ez volt az a felismerés, amely mindenki mástól megkülönböztetett engem. Kijelentettem: ezt befejeztük!
– Nem volt hajlandó részt venni a további kiosztásban?
– Nem! Azt mondtam: ide többet ne hozzanak segélyt. Ezt úgy általában jelentettem ki. Én a HEKS-szel (a svájci evangélium szerint reformált egyház segélyszervezetével) álltam kapcsolatban. Persze, az egész világot nem tudtam befolyásolni, az alamizsnaosztás tovább folyt, amíg volt, amit kiosztani. De azt mondtam: próbáljunk meg másként segíteni. Neveljük arra az embereket, hogy önmaguk tudják azt előállítani és megteremteni, amiből élni akarnak. Ez nagyon haladó cél volt, és megegyezett a svájci gondolkodásmóddal. Ők sem szerették volna száz évig finanszírozni az itteni életet, hanem abban kívántak segíteni az embereknek, hogy ők magukon tudjanak segíteni.
– Segíts magadon, az Isten is megsegít. A protestáns erkölcstan magja.
– Szerencsés dolog volt, hogy az én gondolatom találkozott az övékkel. Tulajdonképpen ez a LAM elindításának története. Persze, én 1990-ben még úgy hittem, léteznek erre alakított szervezetek, például a korabeli gazdaköri mozgalom, mely az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének nyomdokaiba kívánt lépni. Kinda Zalán utalt is rá, hogy ezek az emberek hozzám fordultak, de én elküldtem őket ehhez a szervezethez, mert úgy gondoltam, nem az én feladatom ezzel foglalkozni. Kézdivásárhelyen volt élénkebb a mozgás. A történetben a fordulópontot az hozta meg, hogy felismertem, látva, milyen formában és hogyan működik a mi életünk, hogy el fogjuk veszíteni ezt az ügyet, mert a korrupció és a hozzá nem értés mindent kisiklat. Meg fogja enni az egészet! Az első, Svájcba küldötteket nem azok szerint a kritériumok szerint válogatták, amit én később felállítottam, hanem belejátszott a kapcsolatrendszer, miegymás. Utólag azt mondom: nekik sem volt kárukra. De akkor láttam, más irányba csúszhat el a dolog, és megijedtem. Később a kirostáltaktól hallottam is olyasmit, lehet, korrupciós kapcsolat is szerepet játszott a válogatásban. Nos, ekkor vettem én vissza, és azt mondtam: tessék ide jönni, ettől a perctől kezdve az élére állok. Megalakult a LAM. Hivatalosan 1992 júniusában, de gyakorlatilag már 1990 közepétől működik a rendszer a segítségnyújtásban és a külföldi tanulmányutak megszervezésében.
Krédó
– Láthatjuk ma is, a korrupciós kérdés óriási probléma az országban. A svájciak is tele voltak kétellyel, mert nekik voltak előtanulmányaik erre vonatkozóan. Én erre próbáltam koncentrálni, és a mai napig úgy érzem, a mozgalomnak tulajdonképpen az erkölcsi felelőse vagyok. Nem vagyok közgazdász, bár sok mindent megtanultam, és van egy kis érzékem hozzá, de igazán szakember a lelkek ismeretében vagyok. Tudatában vagyok annak, nem a rendőröktől, ellenőröktől kell félni, hanem az Úristen előtt kell mindannyiunknak elszámolnunk tetteinkről. Ez a fajta felelősségvállalás a LAM szellemisége, mely mára a munkatársakra is átragadt, és kiválasztásuk is eszerint történik. Itt nem arról szól a történet, hogy azt nézzük: ki mennyit ül az íróasztal mellett. Itt mindenki szabad. A feladatot el kell végezni, de makulátlanul kell elvégezni, mert ha egyetlenegyszer is gyanú merül fel valakivel kapcsolatban, hogy nem a megegyezett rendszer szerint dolgozott, az tudja, örökre elveszít mindent.
– Létezik leépítés?
– Van és volt. Egy-két esetben. Nem is nagy dolgok miatt, de ebben a közösségben dolgozni kitüntetés. Aki ide beáll, annak nem csupán munkahelyi magatartása, de családi életvezetése is számít, és az, ahogyan eljár a világban. Nem mindenütt követelik meg, de itt férj-feleség sem dolgozhat együtt, de még szerető sem, mert az egy más viszony. Ami tehát elindította és működteti a LAM-ot: nagyfokú bizalom bent, és kifelé vetítve is nagyfokú transzparencia.
(folytatjuk)
B. Kovács András. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. június 26.
Kató Béla püspökhelyettes kapta az Európai Polgári Díjat
2012-től módosult az Európai Parlament által 2008-ban alapított Európai Polgári Díj odaítélését meghatározó szabályzat. Az új szabályok értelmében a díjat mostantól évente egyszer adják át, és az eljárást januárban kezdik el. Minden tagállamban felállítanak egy nemzeti bírálóbizottságot, amely az adott tagállamból öt lehetséges díjazottat választ ki. A díjazó hatóságként eljáró Kancellária ezt követően a 27 tagállamból összesen legfeljebb 50 jelöltet választhat ki, figyelembe véve a földrajzi eloszlás és a nemek közötti egyensúly elveit.
Mint ismeretes, a díjat minden évben olyan kivételes teljesítményt nyújtó személyeknek ítélik oda, akik munkájukkal hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához, vagy az EU értékeinek képviseletére hivatott programok kialakításához. A tavaly Tőkés László erdélyi EP-képviselő kezdeményezésére Smaranda Enache emberjogi harcos, a marosvásárhelyi Pro Europa Liga társelnöke részesült Európai Polgári Díjban.
Idén Tőkés László Kató Béla református lelkipásztort, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettesét és főjegyzőjét jelölte a magas rangú kitüntetésre, aki 2012-ben egyedüli díjazott Erdélyből, illetve Romániából.
Az sepsiillyefavai lelkipásztor az első nyugati segélyszállítmány dömping után a svájci HEKS-szel és más nyugati segélyszervezetekkel karöltve Illyefalván két alapítványt hozott létre: a KIDA-t (Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány) és a LAM-ot (Landwirtschaft-Agricultura-Mezőgazdaság). Felépíttetett egy Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Központot, ugyanakkor a LAM alapítványon keresztül több mint 600 fiatalt küldött ki Nyugat-Európába képzésekre, melyek elvégzése után a fiatalok visszatértek szülőföldjükre, és vállalkozásokat indítottak alapítványi támogatással. Ezek a fiatalok ma már képesek arra, hogy az Unió által nyújtott alapokat felhasználják és a falvakban a gazdaság és a társadalmi élet motorjaivá váljanak. Kató Béla ugyanakkor a Diakónia Alapítvány országos hálózatát építi, amely az idősek, betegek, fogyatékosok gondozásával foglalkozik, oly módon, hogy a gondozottakat és családjaikat az önsegítés útjára rávezesse. A díjazott továbbá hatékonyan részt vett és vesz a mai napig az önálló anyanyelvű egyetemi oktatás megszervezésében is a 2000-ben alapított Sapientia Egyetem kuratóriumának elnökeként.
A nemzeti díjátadó ünnepségre 2012 novemberében kerül majd sor. Erdély.ma
2012-től módosult az Európai Parlament által 2008-ban alapított Európai Polgári Díj odaítélését meghatározó szabályzat. Az új szabályok értelmében a díjat mostantól évente egyszer adják át, és az eljárást januárban kezdik el. Minden tagállamban felállítanak egy nemzeti bírálóbizottságot, amely az adott tagállamból öt lehetséges díjazottat választ ki. A díjazó hatóságként eljáró Kancellária ezt követően a 27 tagállamból összesen legfeljebb 50 jelöltet választhat ki, figyelembe véve a földrajzi eloszlás és a nemek közötti egyensúly elveit.
Mint ismeretes, a díjat minden évben olyan kivételes teljesítményt nyújtó személyeknek ítélik oda, akik munkájukkal hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához, vagy az EU értékeinek képviseletére hivatott programok kialakításához. A tavaly Tőkés László erdélyi EP-képviselő kezdeményezésére Smaranda Enache emberjogi harcos, a marosvásárhelyi Pro Europa Liga társelnöke részesült Európai Polgári Díjban.
Idén Tőkés László Kató Béla református lelkipásztort, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettesét és főjegyzőjét jelölte a magas rangú kitüntetésre, aki 2012-ben egyedüli díjazott Erdélyből, illetve Romániából.
Az sepsiillyefavai lelkipásztor az első nyugati segélyszállítmány dömping után a svájci HEKS-szel és más nyugati segélyszervezetekkel karöltve Illyefalván két alapítványt hozott létre: a KIDA-t (Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány) és a LAM-ot (Landwirtschaft-Agricultura-Mezőgazdaság). Felépíttetett egy Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Központot, ugyanakkor a LAM alapítványon keresztül több mint 600 fiatalt küldött ki Nyugat-Európába képzésekre, melyek elvégzése után a fiatalok visszatértek szülőföldjükre, és vállalkozásokat indítottak alapítványi támogatással. Ezek a fiatalok ma már képesek arra, hogy az Unió által nyújtott alapokat felhasználják és a falvakban a gazdaság és a társadalmi élet motorjaivá váljanak. Kató Béla ugyanakkor a Diakónia Alapítvány országos hálózatát építi, amely az idősek, betegek, fogyatékosok gondozásával foglalkozik, oly módon, hogy a gondozottakat és családjaikat az önsegítés útjára rávezesse. A díjazott továbbá hatékonyan részt vett és vesz a mai napig az önálló anyanyelvű egyetemi oktatás megszervezésében is a 2000-ben alapított Sapientia Egyetem kuratóriumának elnökeként.
A nemzeti díjátadó ünnepségre 2012 novemberében kerül majd sor. Erdély.ma
2014. július 10.
Kálvin János-szobrot avattak Sepsiszentgyörgyön
Kálvin János első, Erdélyben felállított egész alakos szobrát avatták fel július 10-én, csütörtökön, a hetedik Magyar Reformátusok Világtalálkozóján Sepsiszentgyörgyön. Az eseményen több neves politikus és egyházi vezető is felszólalt.
A szobrot az ennek ötletét elindító, illetve ügyét képviselő Incze Sándor nyugalmazott esperes, a Székely Mikó Alapítvány elnöke, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület elnöke, valamint Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester leplezték le. A 240 centiméter magas szobrot Bocskai Vince szovátai képzőművész tervezte és alkotta meg. A leleplezés alatt a háromszéki egyesített kórus tartott előadást.
Kató Béla püspök ünnepi beszédében Székelyföld egyik legfontosabb őrhelyeként említette a sepsiszentgyörgyi vártemplomot, illetve az ennek árnyékában levő Kálvin-teret, ahol a szoboravató ünnepség zajlott. Mint mondta, a székelyeket úgy ismeri a világ, mint határőr-katona népet, akik Magyarországot és egyben a nyugati kereszténység mellett hitet tett Európa határait védték. Ugyanakkor Genf is őrhely volt, egyik őrének pedig Kálvin János számított, aki a leghitelesebben hirdette Isten igéjét, és, aki bár keveset tudott a magyarokról, útmutatása azonban mégis jelen volt a reformátusok közel öt évszázados tanításában.
„Most pedig Kálvin János bronz szobra beáll a sepsiszentgyörgyi református vártemplomának védői közé, azok közé akik évszázadokon keresztül kiegyenesített kaszával és a hit fegyverével védték ezt a helyet. Ez a szobor ettől kezdve a nyugati keresztyénség határköve is, jelzi, hogy a székelyföldi református közösség az európai protestantizmus erős bástyája” – hangoztatta a püspök.
Gottfried Locher, a svájci HEKS segélyszervezet képviselője elárulta, hogy Genfben sokszor nem látták szívesen Kálvint, de most már mindenki számára ismert: ő úgy közvetítette az evangéliumot, hogy az fontos legyen. „Amikor leleplezünk egy szobrot, nem csak a múltba tekintünk. Ebben az esetben mindenképpen így van, hiszen Kálvin három olyan dolgot hozott a világba, amelyek ma is nagyon fontosak: a Krisztusba vetett hit, egy közösséghez való tartozás, valamint megmaradni egyszerű embernek” – magyarázta a svájci képviselő.
Kálvin János az a nem magyar híresség, akiről a legtöbb utcát nevezték el Magyarországon – magyarázta Balog Zoltán lelkipásztor, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője. „Az élet az erő és a szabadság, ezek pedig megmaradnak. Ha megőrizzük, akkor előbb-utóbb kiviláglanak azok az alapok, amelyeken áll. Ez a szobor is olyan kövön áll, amelynek négy sarka van, ez pedig a magyarság számára a hitet, a kultúrát, a közösséget és a nemzetet szimbolizálja” – hangoztatta Balog, aki hozzátette, ez a négy fogalom határozza meg a magyarság helyét Európában.
A miniszter azt is elmagyarázta, hogy két karakteres része van a szobornak, ezek az arc és a kéz, a többit eltakarja a palást. Amíg az arc azt mutatja, hogy szembe kell nézni az élettel, annak nehézségeivel, addig a kéz azt jelöli, hogy dolgunk, tennivalónk van a világban.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ünnepi beszédében megköszönte, hogy a háromszéki megyeszékhelyet választották a világtalálkozó megszervezésére annak ellenére, hogy jelenleg a város egy „nagy építőtelep”. Mint mondta, ezzel jelezték Háromszéknek és a városnak a fontosságát a Kárpát-medencében. A polgármester elmondta, hogy Székelyföld a nyugati kereszténységnek köszönhetően tudta önazonosságát megőrizni, illetve kiemelte, nem csak a keleti és nyugati vallások határa a térség, hanem Brassónál egy mentális választóvonal is van, amely a székelyeket megvédte a beolvasztástól. „Mert könnyebb ország-, mint kulturális határokat mozgatni, és nem véletlen, hogy az erdélyi magyar egyházak támadásoknak vannak kitéve” – fejtette ki Antal.
A polgármester azt is elmondta, minden kornak szüksége van reformerekre, akárcsak Székelyföld lakóinak, akik szembe kell szállniuk a félelmeikkel, kitartással és hittel kell végigmenniük az úton jogaikért, és a közösségért is ki kell állniuk. Az egyházakkal partnerségben el kell érni az önrendelkezést, és el kell érni, hogy a magyar nyelv regionálisan hivatalos nyelv legyen.
Kelemen Hunor, Románia miniszterelnök-helyettese elmondta, folytatni kell a közterek azon fajta elfoglalását, amikor a magyar történelemben ismert személyiségek szobrait állítjuk fel.
Az eseményen még jelen volt Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, Csige Sándor Zoltán vezető konzul, aki a csíkszeredai főkonzulátus képviselőjeként érkezett, valamint Marius Popica, Kovászna megye prefektusa is.
A szoboravatás szabadtéri istentisztelettel zárult.
Bencze Melinda, Székelyhon.ro
Kálvin János első, Erdélyben felállított egész alakos szobrát avatták fel július 10-én, csütörtökön, a hetedik Magyar Reformátusok Világtalálkozóján Sepsiszentgyörgyön. Az eseményen több neves politikus és egyházi vezető is felszólalt.
A szobrot az ennek ötletét elindító, illetve ügyét képviselő Incze Sándor nyugalmazott esperes, a Székely Mikó Alapítvány elnöke, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület elnöke, valamint Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester leplezték le. A 240 centiméter magas szobrot Bocskai Vince szovátai képzőművész tervezte és alkotta meg. A leleplezés alatt a háromszéki egyesített kórus tartott előadást.
Kató Béla püspök ünnepi beszédében Székelyföld egyik legfontosabb őrhelyeként említette a sepsiszentgyörgyi vártemplomot, illetve az ennek árnyékában levő Kálvin-teret, ahol a szoboravató ünnepség zajlott. Mint mondta, a székelyeket úgy ismeri a világ, mint határőr-katona népet, akik Magyarországot és egyben a nyugati kereszténység mellett hitet tett Európa határait védték. Ugyanakkor Genf is őrhely volt, egyik őrének pedig Kálvin János számított, aki a leghitelesebben hirdette Isten igéjét, és, aki bár keveset tudott a magyarokról, útmutatása azonban mégis jelen volt a reformátusok közel öt évszázados tanításában.
„Most pedig Kálvin János bronz szobra beáll a sepsiszentgyörgyi református vártemplomának védői közé, azok közé akik évszázadokon keresztül kiegyenesített kaszával és a hit fegyverével védték ezt a helyet. Ez a szobor ettől kezdve a nyugati keresztyénség határköve is, jelzi, hogy a székelyföldi református közösség az európai protestantizmus erős bástyája” – hangoztatta a püspök.
Gottfried Locher, a svájci HEKS segélyszervezet képviselője elárulta, hogy Genfben sokszor nem látták szívesen Kálvint, de most már mindenki számára ismert: ő úgy közvetítette az evangéliumot, hogy az fontos legyen. „Amikor leleplezünk egy szobrot, nem csak a múltba tekintünk. Ebben az esetben mindenképpen így van, hiszen Kálvin három olyan dolgot hozott a világba, amelyek ma is nagyon fontosak: a Krisztusba vetett hit, egy közösséghez való tartozás, valamint megmaradni egyszerű embernek” – magyarázta a svájci képviselő.
Kálvin János az a nem magyar híresség, akiről a legtöbb utcát nevezték el Magyarországon – magyarázta Balog Zoltán lelkipásztor, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője. „Az élet az erő és a szabadság, ezek pedig megmaradnak. Ha megőrizzük, akkor előbb-utóbb kiviláglanak azok az alapok, amelyeken áll. Ez a szobor is olyan kövön áll, amelynek négy sarka van, ez pedig a magyarság számára a hitet, a kultúrát, a közösséget és a nemzetet szimbolizálja” – hangoztatta Balog, aki hozzátette, ez a négy fogalom határozza meg a magyarság helyét Európában.
A miniszter azt is elmagyarázta, hogy két karakteres része van a szobornak, ezek az arc és a kéz, a többit eltakarja a palást. Amíg az arc azt mutatja, hogy szembe kell nézni az élettel, annak nehézségeivel, addig a kéz azt jelöli, hogy dolgunk, tennivalónk van a világban.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ünnepi beszédében megköszönte, hogy a háromszéki megyeszékhelyet választották a világtalálkozó megszervezésére annak ellenére, hogy jelenleg a város egy „nagy építőtelep”. Mint mondta, ezzel jelezték Háromszéknek és a városnak a fontosságát a Kárpát-medencében. A polgármester elmondta, hogy Székelyföld a nyugati kereszténységnek köszönhetően tudta önazonosságát megőrizni, illetve kiemelte, nem csak a keleti és nyugati vallások határa a térség, hanem Brassónál egy mentális választóvonal is van, amely a székelyeket megvédte a beolvasztástól. „Mert könnyebb ország-, mint kulturális határokat mozgatni, és nem véletlen, hogy az erdélyi magyar egyházak támadásoknak vannak kitéve” – fejtette ki Antal.
A polgármester azt is elmondta, minden kornak szüksége van reformerekre, akárcsak Székelyföld lakóinak, akik szembe kell szállniuk a félelmeikkel, kitartással és hittel kell végigmenniük az úton jogaikért, és a közösségért is ki kell állniuk. Az egyházakkal partnerségben el kell érni az önrendelkezést, és el kell érni, hogy a magyar nyelv regionálisan hivatalos nyelv legyen.
Kelemen Hunor, Románia miniszterelnök-helyettese elmondta, folytatni kell a közterek azon fajta elfoglalását, amikor a magyar történelemben ismert személyiségek szobrait állítjuk fel.
Az eseményen még jelen volt Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, Csige Sándor Zoltán vezető konzul, aki a csíkszeredai főkonzulátus képviselőjeként érkezett, valamint Marius Popica, Kovászna megye prefektusa is.
A szoboravatás szabadtéri istentisztelettel zárult.
Bencze Melinda, Székelyhon.ro
2014. július 11.
Legyenek láthatóvá tetteid (7. Magyar Református Világtalálkozó Sepsiszentgyörgyön)
A mai napon emberi világunk találkozhat az isteni irgalomnak és a jóságnak a világával. Találkozhat Isten gyógyító erejével, mert gyógyulásra van szükségünk. Találkozhat azzal a boldog tapasztalattal, amit olyan ritkán és nehezen mondunk ki, hogy jó dolog magyarnak lenni, és jó dolog reformátusnak lenni – hangsúlyozta ft. Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke tegnap a Sepsiszentgyörgyön tartott 7. Magyar Református Világtalálkozó megnyitóján.
A nap fénypontja Kálvin János egész alakos bronzszobrának leleplezése volt, amit a Magyar Református Egyház püspökeinek szolgálatával tartott, úrvacsorás istentisztelet követett. Bocskai Vince szovátai szobrászművész alkotásának, Kálvin János egész alakos szobrának leleplezése után nt. Incze Sándor, a Sepsi Református Egyházmegye nyugalmazott esperese, a szoborállítást kezdeményező Székely Mikó Alapítvány elnöke megköszönte a támogatást a helyi és a megyei önkormányzatnak, valamint a magánszemélyek és vállalkozók adományát és segítségét (képünk). A világtalálkozó programjai minden korosztályt megszólítottak, a 2009-ben egyesített magyar református egyházak Generális Konventje pedig a tervezett napirendekkel megkezdte ma is folytatódó plenáris ülését. A kézművesek, a különböző egyházmegyékből érkezett nőszövetségi csoportok már kora reggel berendezték sátraikat az Erzsébet park szélén, a színház előtt megálló autóbuszokból szinte folyamatosan szálltak le a távolról Sepsiszentgyörgyre érkező hívek, akiket nt. Szegedi László erdélyi egyházkerületi generális direktor a Kálvin János nagyságát méltató hangos ismertetője fogadott, aki pedig többet kívánt megtudni a nagy reformátorról, neves egyháztörténészektől kérhetett bővebb tájékoztatást.
Sokszorozzuk meg az Ige fényét
A világtalálkozót ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke nyitotta meg, aki köszöntőbeszédében emlékeztetett, hogy voltak idők, amikor gyanakvás, meghurcoltatás járt azért, ha valaki a határon átcsempészte a Bibliát, a magyar nyelvű irodalmat, de a sok küzdelem az anyanyelvért és érte meghozta, hogy ma, akik a világon magyar reformátusok vagyunk, nem vagyunk elválaszthatóak, minket az anyanyelv és a közös kultúra összetart. A határok feletti magyar–magyar összetartozás a magyar nemzet egyik legfontosabb erőforrása – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki szerint ennek az összetartozásnak a kötelékei elsősorban lelki, szellemi természetűek. „Azért jöttem el, hogy kifejezzem a magyar kormánynak azt a szándékát, hogy arról az erőről, ami önökben van, mi nem szeretnénk lemondani. Mi azt az erőt hozzá szeretnénk ragasztani minél szorosabban az egész Kárpát-medencei magyarságnak az erejéhez. Azt szeretnénk, hogy a reformáció és a magyar, ami a történelemben összetartozott, a jövőben is összetartozzon. Ez a kötelék ma erősebb, mint tegnap volt, és dolgozzunk együtt és imádkozzunk együtt, hogy holnap, holnapután még erősebb legyen.” Ft. Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke szerint Sepsiszentgyörgy egy napra a világ közepe, „mert ahol hitben, szeretetben találkozunk, bárhol legyen is az a hely, mindig az a világ közepe”. Felszólított, hogy „vegyük körbe az Ige világosságát mindannyian, igaz emberi magyar református keresztyén harcunkkal, sokszorozzuk meg az Ige fényét, és akkor olyan fényesség támad, hogy a gyógyulások, egybetalálások, megbékélések, megerősödések lehetővé válnak”.
„2009-ben egymás felé fordultunk, egymás kezét megfogtuk, és a szétdaraboltságból egység lett. (...) Mi ezt az egységet kifejezni jöttünk ide, együtt örvendezni, együtt ünnepelni, együtt adni hálát ide, Sepsiszentgyörgyre, Székelyföldre. Itt is itthon vagyunk, itt is helyünk van. Isten népe vagyunk, és Isten népe akarunk maradni, de tudatosítjuk, hogy ez egyedül Krisztus által lehetséges” – hirdette ft. Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházkerület püspöke. A központi színpadon tartott megnyitón közreműködött a Kolozsvári Református Kollégium Vegyes Kara Székely Árpád karnagy vezényletével, valamint a sepsiszentgyörgyi belvárosi gyülekezet Harmónia kamarakórusa Jakab Csaba vezetésével.
Kálvin János közöttünk
Az ünneplő közösség elfoglalta a református vártemplom előtti Kálvin teret, a baróti, sepsibodoki, gidófalvi, sepsiillyefalvi, kökösi és a vártemplomi kórusok egyesített kara énekelt, majd ft. Kató Béla szólt elsőként a szoboravatón. Elmondta, hogy „Kálvin János tanítása búvópatakként volt jelen a magyar református egyház több mint négy és fél százados történetében. Ő volt, aki talán leghitelesebben és legérthetőbben tolmácsolta számunkra Isten szavát, a megváltás igéjét, azt a szót, amely a várakozó őrállók számára remény, világosság és béke volt.” Kató szerint Kálvin beköltözött vártemplomainkba, tanítása megváltoztatta Székelyföld arculatát, megerősített önvédelmi harcunkban, vártemplomaink kőfalait az ő segítségével béleltük ki Igével, a francia származású svájci reformátort magyarrá, székellyé fogadtuk. Gottfried Locher, a Svájci Református Egyházszövetség elnöke azt hangsúlyozta, hogy Kálvin egyszerű ember volt, aki a Krisztus-hitet adta nekünk, és azt, hogy mindannyian Krisztusban egyek vagyunk. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere felszólalásában elmondta, a mi magyarságunkat, helyünket a világban a hit, a kultúra, a közösség és a nemzet egysége határozza meg, Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, kulturális miniszter pedig úgy vélte, az a választás, hogy Kálvin Jánosnak szobrot állítsanak a sepsiszentgyörgyi reformátusok, olyan értékválasztás, amely nem a múltról szól, hanem a jelenről és a jövőről, de a múltból jön. Kiemelte, jó lenne, ha a genfi szellemiség nemcsak Székelyföldön és Erdélyben, hanem az egész országban elterjedne, otthonra lelne. „Ha mindaz, ami számunkra érték, a szabadság, a függetlenség szeretete, a gondolkodni tudás szeretete otthonra lelne a Kárpátokon túl is, az ország minden szegletében. Ha az a munkaszeretet, rendszeretet, amelyet a kálvini eszmék a teológiai gondolatokon túl közvetítenek, otthonra lelne minden egyes közösségben.” Aki a protestáns etikán nő fel, azt a Balkán soha nem tudja bekebelezni – szögezte le Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki szerint minden korban szükség van reformerekre, mert hajlamosak vagyunk belemerevedni a megszokottba, a rutinba, és egy idő után észre sem vesszük, hogy változás, újítás nélkül zsákutcába jutunk. „Minden korban szükség van olyan emberekre, akik felismerik annak az igényét, hogy ami nem működik, azon változtatni kell, hiszen az emberi élet túl rövid ahhoz, hogy helytelen, hibás és bűnös úton járjunk. Székelyföldnek is reformokra, bátor, új utakat kereső és nyitó gondolkodókra, cselekvő emberekre van szüksége. Le kell számolnunk a félelmeinkkel, a rossz beidegződésekkel, meg kell vizsgálnunk, mi az, ami működik, és mi az, ami nem. El kell döntenünk, milyen úton megyünk tovább, és azon az úton kitartással, hittel és a győzelembe vetett szilárd meggyőződéssel végig kell mennünk. A jogainkért és a közösség jövőjéért minden körülmények között ki kell állnunk. Az egyházakkal partnerségben létre kell hoznunk Székelyföld belső önrendelkezését, el kell érnünk azt, hogy a magyar nyelv regionális hivatalos nyelv legyen.
Tárjátok ki szíveteket
Az ünnepi istentiszteleten, amelyet a tíz magyar református egyházkerület püspökei szolgálatával tartottak, ft. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét. Pál apostolnak a Korintusiakhoz írt 2. levele 6. fejezetének 11–18. versét olvasta, melynek alapján azt hirdette: „Tárjátok ki szíveteket, és ebbe a kitárt szívbe hadd férjen bele bánatunk, örömünk, gyengeségünk, mert akkor leszünk igazán Isten egy népe, ha merünk vallani bűneinkről, gyengeségeinkről, elhibázott dolgainkról, szomorúságunkról.” Az úrvacsorás ünnepi istentiszteleten az egyesített vegyes kar mellett közreműködött a Maksai József vezette rétyi Kováts András Fúvószenekar, a Kolozsvári Református Kollégium Vegyes Kara, valamint Proszán Tímea versmondó.
Együtt kell felemelnünk szavunkat
Míg délután az érdeklődők a meglepetések színházában és a szabadtéri zenés programokon szórakoztak, a Székely Mikó Kollégium dísztermében ft. Kató Béla erdélyi és ft. Csűry István királyhágó-melléki református püspök aláírta a Svájci Református Egyházak (HEKS) képviselőjével, Ueli Locherrel azt a szerződést, amelyben a svájci fél vállalja a lelkésztovábbképzés, a diakóniai munka és a kicsi, de még életképes romániai református gyülekezetek infrastrukturális támogatását. A Magyar Református Egyház Generális Konventje késő délutáni plenáris ülésének megnyitóján Kató Béla hangsúlyozta, jelzésértéke van annak, hogy a magyar részegyházak püspökei a Székely Mikó Kollégiumban üléseznek. Szerinte ma is nagy szükség van az összefogásra, együtt kell felemelnünk szavunkat, együtt kell tiltakoznunk, ha egy közösség bajban van. Ezt követően elhangzott a református egység elmúlt éveinek beszámolója, az ülés ma a bizottságok jelentéseivel, közös gondok megbeszélésével folytatódik.
Fekete Réka, .
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A mai napon emberi világunk találkozhat az isteni irgalomnak és a jóságnak a világával. Találkozhat Isten gyógyító erejével, mert gyógyulásra van szükségünk. Találkozhat azzal a boldog tapasztalattal, amit olyan ritkán és nehezen mondunk ki, hogy jó dolog magyarnak lenni, és jó dolog reformátusnak lenni – hangsúlyozta ft. Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke tegnap a Sepsiszentgyörgyön tartott 7. Magyar Református Világtalálkozó megnyitóján.
A nap fénypontja Kálvin János egész alakos bronzszobrának leleplezése volt, amit a Magyar Református Egyház püspökeinek szolgálatával tartott, úrvacsorás istentisztelet követett. Bocskai Vince szovátai szobrászművész alkotásának, Kálvin János egész alakos szobrának leleplezése után nt. Incze Sándor, a Sepsi Református Egyházmegye nyugalmazott esperese, a szoborállítást kezdeményező Székely Mikó Alapítvány elnöke megköszönte a támogatást a helyi és a megyei önkormányzatnak, valamint a magánszemélyek és vállalkozók adományát és segítségét (képünk). A világtalálkozó programjai minden korosztályt megszólítottak, a 2009-ben egyesített magyar református egyházak Generális Konventje pedig a tervezett napirendekkel megkezdte ma is folytatódó plenáris ülését. A kézművesek, a különböző egyházmegyékből érkezett nőszövetségi csoportok már kora reggel berendezték sátraikat az Erzsébet park szélén, a színház előtt megálló autóbuszokból szinte folyamatosan szálltak le a távolról Sepsiszentgyörgyre érkező hívek, akiket nt. Szegedi László erdélyi egyházkerületi generális direktor a Kálvin János nagyságát méltató hangos ismertetője fogadott, aki pedig többet kívánt megtudni a nagy reformátorról, neves egyháztörténészektől kérhetett bővebb tájékoztatást.
Sokszorozzuk meg az Ige fényét
A világtalálkozót ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke nyitotta meg, aki köszöntőbeszédében emlékeztetett, hogy voltak idők, amikor gyanakvás, meghurcoltatás járt azért, ha valaki a határon átcsempészte a Bibliát, a magyar nyelvű irodalmat, de a sok küzdelem az anyanyelvért és érte meghozta, hogy ma, akik a világon magyar reformátusok vagyunk, nem vagyunk elválaszthatóak, minket az anyanyelv és a közös kultúra összetart. A határok feletti magyar–magyar összetartozás a magyar nemzet egyik legfontosabb erőforrása – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki szerint ennek az összetartozásnak a kötelékei elsősorban lelki, szellemi természetűek. „Azért jöttem el, hogy kifejezzem a magyar kormánynak azt a szándékát, hogy arról az erőről, ami önökben van, mi nem szeretnénk lemondani. Mi azt az erőt hozzá szeretnénk ragasztani minél szorosabban az egész Kárpát-medencei magyarságnak az erejéhez. Azt szeretnénk, hogy a reformáció és a magyar, ami a történelemben összetartozott, a jövőben is összetartozzon. Ez a kötelék ma erősebb, mint tegnap volt, és dolgozzunk együtt és imádkozzunk együtt, hogy holnap, holnapután még erősebb legyen.” Ft. Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke szerint Sepsiszentgyörgy egy napra a világ közepe, „mert ahol hitben, szeretetben találkozunk, bárhol legyen is az a hely, mindig az a világ közepe”. Felszólított, hogy „vegyük körbe az Ige világosságát mindannyian, igaz emberi magyar református keresztyén harcunkkal, sokszorozzuk meg az Ige fényét, és akkor olyan fényesség támad, hogy a gyógyulások, egybetalálások, megbékélések, megerősödések lehetővé válnak”.
„2009-ben egymás felé fordultunk, egymás kezét megfogtuk, és a szétdaraboltságból egység lett. (...) Mi ezt az egységet kifejezni jöttünk ide, együtt örvendezni, együtt ünnepelni, együtt adni hálát ide, Sepsiszentgyörgyre, Székelyföldre. Itt is itthon vagyunk, itt is helyünk van. Isten népe vagyunk, és Isten népe akarunk maradni, de tudatosítjuk, hogy ez egyedül Krisztus által lehetséges” – hirdette ft. Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházkerület püspöke. A központi színpadon tartott megnyitón közreműködött a Kolozsvári Református Kollégium Vegyes Kara Székely Árpád karnagy vezényletével, valamint a sepsiszentgyörgyi belvárosi gyülekezet Harmónia kamarakórusa Jakab Csaba vezetésével.
Kálvin János közöttünk
Az ünneplő közösség elfoglalta a református vártemplom előtti Kálvin teret, a baróti, sepsibodoki, gidófalvi, sepsiillyefalvi, kökösi és a vártemplomi kórusok egyesített kara énekelt, majd ft. Kató Béla szólt elsőként a szoboravatón. Elmondta, hogy „Kálvin János tanítása búvópatakként volt jelen a magyar református egyház több mint négy és fél százados történetében. Ő volt, aki talán leghitelesebben és legérthetőbben tolmácsolta számunkra Isten szavát, a megváltás igéjét, azt a szót, amely a várakozó őrállók számára remény, világosság és béke volt.” Kató szerint Kálvin beköltözött vártemplomainkba, tanítása megváltoztatta Székelyföld arculatát, megerősített önvédelmi harcunkban, vártemplomaink kőfalait az ő segítségével béleltük ki Igével, a francia származású svájci reformátort magyarrá, székellyé fogadtuk. Gottfried Locher, a Svájci Református Egyházszövetség elnöke azt hangsúlyozta, hogy Kálvin egyszerű ember volt, aki a Krisztus-hitet adta nekünk, és azt, hogy mindannyian Krisztusban egyek vagyunk. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere felszólalásában elmondta, a mi magyarságunkat, helyünket a világban a hit, a kultúra, a közösség és a nemzet egysége határozza meg, Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, kulturális miniszter pedig úgy vélte, az a választás, hogy Kálvin Jánosnak szobrot állítsanak a sepsiszentgyörgyi reformátusok, olyan értékválasztás, amely nem a múltról szól, hanem a jelenről és a jövőről, de a múltból jön. Kiemelte, jó lenne, ha a genfi szellemiség nemcsak Székelyföldön és Erdélyben, hanem az egész országban elterjedne, otthonra lelne. „Ha mindaz, ami számunkra érték, a szabadság, a függetlenség szeretete, a gondolkodni tudás szeretete otthonra lelne a Kárpátokon túl is, az ország minden szegletében. Ha az a munkaszeretet, rendszeretet, amelyet a kálvini eszmék a teológiai gondolatokon túl közvetítenek, otthonra lelne minden egyes közösségben.” Aki a protestáns etikán nő fel, azt a Balkán soha nem tudja bekebelezni – szögezte le Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki szerint minden korban szükség van reformerekre, mert hajlamosak vagyunk belemerevedni a megszokottba, a rutinba, és egy idő után észre sem vesszük, hogy változás, újítás nélkül zsákutcába jutunk. „Minden korban szükség van olyan emberekre, akik felismerik annak az igényét, hogy ami nem működik, azon változtatni kell, hiszen az emberi élet túl rövid ahhoz, hogy helytelen, hibás és bűnös úton járjunk. Székelyföldnek is reformokra, bátor, új utakat kereső és nyitó gondolkodókra, cselekvő emberekre van szüksége. Le kell számolnunk a félelmeinkkel, a rossz beidegződésekkel, meg kell vizsgálnunk, mi az, ami működik, és mi az, ami nem. El kell döntenünk, milyen úton megyünk tovább, és azon az úton kitartással, hittel és a győzelembe vetett szilárd meggyőződéssel végig kell mennünk. A jogainkért és a közösség jövőjéért minden körülmények között ki kell állnunk. Az egyházakkal partnerségben létre kell hoznunk Székelyföld belső önrendelkezését, el kell érnünk azt, hogy a magyar nyelv regionális hivatalos nyelv legyen.
Tárjátok ki szíveteket
Az ünnepi istentiszteleten, amelyet a tíz magyar református egyházkerület püspökei szolgálatával tartottak, ft. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét. Pál apostolnak a Korintusiakhoz írt 2. levele 6. fejezetének 11–18. versét olvasta, melynek alapján azt hirdette: „Tárjátok ki szíveteket, és ebbe a kitárt szívbe hadd férjen bele bánatunk, örömünk, gyengeségünk, mert akkor leszünk igazán Isten egy népe, ha merünk vallani bűneinkről, gyengeségeinkről, elhibázott dolgainkról, szomorúságunkról.” Az úrvacsorás ünnepi istentiszteleten az egyesített vegyes kar mellett közreműködött a Maksai József vezette rétyi Kováts András Fúvószenekar, a Kolozsvári Református Kollégium Vegyes Kara, valamint Proszán Tímea versmondó.
Együtt kell felemelnünk szavunkat
Míg délután az érdeklődők a meglepetések színházában és a szabadtéri zenés programokon szórakoztak, a Székely Mikó Kollégium dísztermében ft. Kató Béla erdélyi és ft. Csűry István királyhágó-melléki református püspök aláírta a Svájci Református Egyházak (HEKS) képviselőjével, Ueli Locherrel azt a szerződést, amelyben a svájci fél vállalja a lelkésztovábbképzés, a diakóniai munka és a kicsi, de még életképes romániai református gyülekezetek infrastrukturális támogatását. A Magyar Református Egyház Generális Konventje késő délutáni plenáris ülésének megnyitóján Kató Béla hangsúlyozta, jelzésértéke van annak, hogy a magyar részegyházak püspökei a Székely Mikó Kollégiumban üléseznek. Szerinte ma is nagy szükség van az összefogásra, együtt kell felemelnünk szavunkat, együtt kell tiltakoznunk, ha egy közösség bajban van. Ezt követően elhangzott a református egység elmúlt éveinek beszámolója, az ülés ma a bizottságok jelentéseivel, közös gondok megbeszélésével folytatódik.
Fekete Réka, .
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 5.
Központokkal és népiskolákkal mentenék meg a szórványt
Évente mintegy ötezerrel csökken az Erdélyi Református Egyházkerület híveinek száma, második éve nem telnek be a teológián meghirdetett helyek.
Lesznek közösségek, ahol elfogynak az emberek, és lesznek gyülekezetek, ahova nem tudnak majd lelkipásztort küldeni. A szórványgyülekezetek nem tudják eltartani papjaikat, egy lelkipásztori állás fenntartásához minimum 8 ezer euróra van szükség. A szórványok lelkipásztorainak többnyire egyetlen keresőként kellene fenntartaniuk gyakran sokgyermekes családjukat. Ezen problémák megoldására született terve az egyházkerületnek, amelyet a magyar kormány és a svájci protestánsok segítségével valósítanának meg. 3-4 települést kiszolgáló központokat hoznak létre lelkészi lakásokkal, ifjúsági és diakóniai központtal, ezeket felszerelik, autót is biztosítanak a falvakat szolgáló lelkészeknek. A tiszteletes asszonyok a létrehozandó népiskolákban juthatnak kenyérkereső álláshoz.
Szórványgondozó lelkipásztorok találkoztak a napokban Algyógyon, a szórványgyülekezetek gondjairól beszélgetni. Itt ismertette Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az egyházkerületi vezetőségnek a szórványlelkészeket érintő döntéseit. Mint mondta, fontos, hogy a lelkipásztorok anyagi biztonsága biztosított legyen, hiszen ennek függvényében tudnak kifelé, a gyülekezet felé is valamit nyújtani a lelkipásztorok. – Ahol lehet, ott meg kell tartani a lelkészi állást. Az utolsó erőnkig meg akarunk tartani valakit, aki a gyülekezetben szolgál. Az egyházkerület ugyanakkor nem a lelkipásztort akarja eltartani, hanem a gyülekezeteket akarjuk megerősíteni, hogy képesek legyenek a lelkipásztorukat eltartani. Nem önmagunkat kell fenntartani, hanem a gyülekezetet kell abban segíteni, hogy minél hosszabb ideig képes legyen a lelkipásztorát eltartani – mondta a püspök.
Ki fizeti a papot?
Megkérdeztük Ballai Zoltánt, az egyházkerület gazdasági tanácsosát, milyen bevételekből fedezik költségeiket az egyes gyülekezetek, egyházközségek.
– Minden egyházközség önállóan szervezi meg az állásait: lelkipásztor, kántor, diakónus, harangozó, gondozó, néhol külön lelkigondozó, titkár, könyvelő. Az állások költségeinek fedezéséhez szükséges pénzösszeget az adott egyházközségnek kell előteremtenie, lelkészek és néhány világi állás esetében állami szubvenciót is kap. Kis gyülekezetek esetében legtöbbször a gyülekezet nem tudja előteremteni a fizetés fedezetét, ebben segít az egyházkerület saját alapokból, illetve pályázatokból. A parókia költségeit legtöbbször fele-fele arányban a lelkipásztor, illetve gyülekezet fedezi, de nagyon sok helyen a gyülekezet teljesen átvállalja a parókia költségeit. A gyülekezet istentiszteleti helyeinek és egyéb gyülekezeti célú épületeinek közköltségeiről szintén az egyházközségek gondoskodnak. Egy egyházközség fő bevételei tehát: egyházfenntartói járulék, perselypénz, adományok, rendkívüli adományok, támogatások, néhol ingatlanok, földek, erdők utáni bérjövedelem – mondta Ballai Zoltán.
Központok kialakításában segítenek a svájciak
Az egyházkerületben évente 5 ezerrel csökken a hívek száma, ugyanakkor tavaly és idén is kevesebb felvételiző jelentkezett, mint ahány helyet meghirdettek a teológián. Ez a fogyás óhatatlanul azt hozza magával, hogy lesznek helyek, ahol elfogynak az emberek, és lesznek gyülekezetek, ahova nem tudnak majd lelkipásztort küldeni. Így több gyülekezet kerül egy lelkipásztor szolgálata alá. Kató Béla elmondta, ennek a helyzetnek a megoldására vonatkozik az együttműködési terv, amelyet az erdélyi és királyhágómelléki egyházkerületek a Svájci Protestáns Egyházszövetség segélyszervezetével (HEKS) aláírtak. A következő négy évben kijelölnek bizonyos gyülekezeteket, ahol jövendőbeli központokat erősítenek meg – itt lesznek lelkészi lakások, ifjúsági és diakóniai központok, amelyek 3-4 települést szolgálnak majd ki, és ehhez járművet is biztosítanak a lelkipásztoroknak.
Az elmúlt időszakban az egyházkerület vezetősége áttekintette, hogy milyen jövedelme van egy egyházközségnek, és mekkora összeg kell egy gyülekezetnek ahhoz, hogy meg tudjon élni. Egy lelkipásztori állás fenntartásához (fizetés, parókia fenntartási költségei stb.) minimum 8 ezer euróra van szükség. Amennyiben nincs meg ez az összeg, ezt kell kiegészíteni. Ebben magyar kormánytámogatásra számítanak, hiszen Budapesttel sikerült megértetni, hogy ha az utolsó magyar adminisztrátor is kivonul a településről, akkor a közösség menthetetlenül hanyatlani kezd. A püspök szerint a támogatást pályázati formában fogják kiosztani, folyósításának is vannak kritériumai, amelyeket teljesíteni kell.
Csűry István királyhágómelléki püspök szerint nem arról van szó, hogy egy nagyobb gyülekezet viseli 8–10 kisebbnek a terhét, hanem egy erősebb gyülekezeti központ kiépítésével két-három direkt módon szolgáló lelkipásztornak a szolgálatával történne a szórványgondozás, nem egy munkatársra ráterhelve ezt a szolgálatot.
– Ennek kell az anyagi hátterét megteremteni. Egyébként nagyon sok minden már megvan, Isten az ölünkbe ejtette, a visszaszerzett ingatlanok között több is van, amelyek alkalmasak egy-egy ilyen központ kiépítésére. A legnagyobb probléma mindig az, hogy a szórványba kikerült lelkipásztor panasza egész áradatot jelent, és jogosak ezek a panaszok. Én magam is csodálom azokat a lelkészeket, akik akár évtizedeket kibírnak ilyen helyeken. A lelkipásztornak családja van. Jön az első kérdés, mit lehet a feleség szolgálatával kezdeni? A másik, jön a gyermek, hogyan iratom iskolába? Lehet látni, hogy bennünket senki az égvilágon nem támogat, és elsősorban a román államra gondolok, amelynek kutya-kötelessége lenne. Ha ezt a segítséget nem kapjuk, legalább nekünk legyen annyi megújító és újképpen gondolkodó felfogásunk, hogy ezeket a nehéz helyzeteket tudjuk enyhíteni.
Egyházi népiskolák nyílhatnak, papnékkel
A szórványgondozó lelkipásztorok egyik nagy kérdése és problémája a tiszteletes asszonyok munkahelyének a biztosítása. Az Erdélyi Református Egyházkerület a népiskolák visszaállítását tervezi ott, ahol a hivatalos, állami tanügy nem képes, vagy nem akarja ellátni az oktatást. Ehhez azonban a lelkipásztorok elkötelezettségére is szükség van, vállalniuk kell, hogy az adott közösségben maradnak huzamosabb ideig, hiszen ha néhány év után otthagyják a gyülekezetet, azzal csalódást okozhatnak.
Kató Béla arról is beszélt, hogy a lelkipásztorok jelen helyzetben nem csak lelkigondozói egy településnek, mindeneseknek kell lenniük, például közösségszervezőknek, egyébként ez a másik terület, amire külső támogatást lehet szerezni. Németországban 1700 emberre jut egy lelkigondozó, Erdélyben a jelenlegi statisztikák szerint 350–400 lélekre jut egy lelkipásztor. Ha nem tudják azt a plusz feladatot vállalni, ami nem kimondottan lelkipásztori teendő, akkor nem kapják meg a támogatást, amelyből fent lehet tartani ezeket az egyházközségeket. Azonban azt is fontos tudni, hogy a szolgálat nem pénz kérdése – hangsúlyozta Kató Béla. Pénzzel senkit sem lehet igazán motiválni, csak a tiszta szívből végzett munkának van tényleges eredménye, és csak ez okoz igazi örömöt – mondta a püspök.
Egyházi jövőkép Erdélyben
A hozzászólások során a lelkipásztorok arra is kíváncsiak voltak, hogyan látja a püspök az Erdélyi Református Egyházkerület jövőjét.
– Egyetlen egy nagy problémánk van, a lélekszámcsökkenés. Ez az egész keresztyén Európának a problémája. Ha a számokat nézzük, és nem jön be valami újabb gazdasági kudarc, akkor az erdélyi magyarság 1 millió körül stabilizálódhat. Most, akik gyülekezetekben vagyunk, temetünk. Eltemetjük a 3-4 testvérrel rendelkezőket. Most átlag két gyermeke van a fiataloknak, a lélekszámcsökkenés elkerülhetetlen – mondta Kató Béla. – Mivel Nyugat-Európában sem születik elég gyermek, semmilyen eszközünk nincs, hogy a gyermekeinket itthon tartsuk, hiszen Nyugaton sokkal jobban megfizetik a szakembereket. Ma már érzelmileg sem lehet hatni rájuk, ugyanannyi időbe kerül Nyugatról hazajönni repülővel, mint egy kisebb településről autóval egyik megyéből a másikba jutni. Az uniónak vesztesei vagyunk ilyen szempontból – mondta Kató Béla. A püspök szerint a megoldás az lenne, ha a családok 3-4 gyermeket vállalnának, mert egy-kettő talán elmegy külföldre, de nagyobb a valószínűsége, hogy az örökség gondozására is maradnak itthon. – Lelkipásztorként az a nagy kihívás, hogyan beszéljük rá a fiatalokat arra, hogy több gyermeket vállaljanak. Ember nélkül nincs ország, nincs közösség – mondta a püspök.
Kató Béla az egyházi vagyonról is beszélt: – Egy épület nem határozza meg a jövőnket. Ha egy gyülekezet elkezd szaporodni, akkor építhet, de lehet ezer esztendős egy épület, semmit nem ér, ha nincs, aki élettel betöltse. A szimbólumok fontosak, de ezek csak szimbólumok, nem ez dönti el a jövőnket. Ha a ránk bízottak azt kérik, hogy az emlékeket is őrizzük, akkor kötelességünk, de nem elég csak ezzel foglalkozni. Minden műemléket fel lehetne újítani, a kérdés, hogy kinek? Ha nincs, aki birtokba vegye az örökséget, akkor fölöslegessé válik az örökség, hiába van rá telekkönyvünk.
KISS GÁBOR, Szabadság (Kolozsvár)
Évente mintegy ötezerrel csökken az Erdélyi Református Egyházkerület híveinek száma, második éve nem telnek be a teológián meghirdetett helyek.
Lesznek közösségek, ahol elfogynak az emberek, és lesznek gyülekezetek, ahova nem tudnak majd lelkipásztort küldeni. A szórványgyülekezetek nem tudják eltartani papjaikat, egy lelkipásztori állás fenntartásához minimum 8 ezer euróra van szükség. A szórványok lelkipásztorainak többnyire egyetlen keresőként kellene fenntartaniuk gyakran sokgyermekes családjukat. Ezen problémák megoldására született terve az egyházkerületnek, amelyet a magyar kormány és a svájci protestánsok segítségével valósítanának meg. 3-4 települést kiszolgáló központokat hoznak létre lelkészi lakásokkal, ifjúsági és diakóniai központtal, ezeket felszerelik, autót is biztosítanak a falvakat szolgáló lelkészeknek. A tiszteletes asszonyok a létrehozandó népiskolákban juthatnak kenyérkereső álláshoz.
Szórványgondozó lelkipásztorok találkoztak a napokban Algyógyon, a szórványgyülekezetek gondjairól beszélgetni. Itt ismertette Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az egyházkerületi vezetőségnek a szórványlelkészeket érintő döntéseit. Mint mondta, fontos, hogy a lelkipásztorok anyagi biztonsága biztosított legyen, hiszen ennek függvényében tudnak kifelé, a gyülekezet felé is valamit nyújtani a lelkipásztorok. – Ahol lehet, ott meg kell tartani a lelkészi állást. Az utolsó erőnkig meg akarunk tartani valakit, aki a gyülekezetben szolgál. Az egyházkerület ugyanakkor nem a lelkipásztort akarja eltartani, hanem a gyülekezeteket akarjuk megerősíteni, hogy képesek legyenek a lelkipásztorukat eltartani. Nem önmagunkat kell fenntartani, hanem a gyülekezetet kell abban segíteni, hogy minél hosszabb ideig képes legyen a lelkipásztorát eltartani – mondta a püspök.
Ki fizeti a papot?
Megkérdeztük Ballai Zoltánt, az egyházkerület gazdasági tanácsosát, milyen bevételekből fedezik költségeiket az egyes gyülekezetek, egyházközségek.
– Minden egyházközség önállóan szervezi meg az állásait: lelkipásztor, kántor, diakónus, harangozó, gondozó, néhol külön lelkigondozó, titkár, könyvelő. Az állások költségeinek fedezéséhez szükséges pénzösszeget az adott egyházközségnek kell előteremtenie, lelkészek és néhány világi állás esetében állami szubvenciót is kap. Kis gyülekezetek esetében legtöbbször a gyülekezet nem tudja előteremteni a fizetés fedezetét, ebben segít az egyházkerület saját alapokból, illetve pályázatokból. A parókia költségeit legtöbbször fele-fele arányban a lelkipásztor, illetve gyülekezet fedezi, de nagyon sok helyen a gyülekezet teljesen átvállalja a parókia költségeit. A gyülekezet istentiszteleti helyeinek és egyéb gyülekezeti célú épületeinek közköltségeiről szintén az egyházközségek gondoskodnak. Egy egyházközség fő bevételei tehát: egyházfenntartói járulék, perselypénz, adományok, rendkívüli adományok, támogatások, néhol ingatlanok, földek, erdők utáni bérjövedelem – mondta Ballai Zoltán.
Központok kialakításában segítenek a svájciak
Az egyházkerületben évente 5 ezerrel csökken a hívek száma, ugyanakkor tavaly és idén is kevesebb felvételiző jelentkezett, mint ahány helyet meghirdettek a teológián. Ez a fogyás óhatatlanul azt hozza magával, hogy lesznek helyek, ahol elfogynak az emberek, és lesznek gyülekezetek, ahova nem tudnak majd lelkipásztort küldeni. Így több gyülekezet kerül egy lelkipásztor szolgálata alá. Kató Béla elmondta, ennek a helyzetnek a megoldására vonatkozik az együttműködési terv, amelyet az erdélyi és királyhágómelléki egyházkerületek a Svájci Protestáns Egyházszövetség segélyszervezetével (HEKS) aláírtak. A következő négy évben kijelölnek bizonyos gyülekezeteket, ahol jövendőbeli központokat erősítenek meg – itt lesznek lelkészi lakások, ifjúsági és diakóniai központok, amelyek 3-4 települést szolgálnak majd ki, és ehhez járművet is biztosítanak a lelkipásztoroknak.
Az elmúlt időszakban az egyházkerület vezetősége áttekintette, hogy milyen jövedelme van egy egyházközségnek, és mekkora összeg kell egy gyülekezetnek ahhoz, hogy meg tudjon élni. Egy lelkipásztori állás fenntartásához (fizetés, parókia fenntartási költségei stb.) minimum 8 ezer euróra van szükség. Amennyiben nincs meg ez az összeg, ezt kell kiegészíteni. Ebben magyar kormánytámogatásra számítanak, hiszen Budapesttel sikerült megértetni, hogy ha az utolsó magyar adminisztrátor is kivonul a településről, akkor a közösség menthetetlenül hanyatlani kezd. A püspök szerint a támogatást pályázati formában fogják kiosztani, folyósításának is vannak kritériumai, amelyeket teljesíteni kell.
Csűry István királyhágómelléki püspök szerint nem arról van szó, hogy egy nagyobb gyülekezet viseli 8–10 kisebbnek a terhét, hanem egy erősebb gyülekezeti központ kiépítésével két-három direkt módon szolgáló lelkipásztornak a szolgálatával történne a szórványgondozás, nem egy munkatársra ráterhelve ezt a szolgálatot.
– Ennek kell az anyagi hátterét megteremteni. Egyébként nagyon sok minden már megvan, Isten az ölünkbe ejtette, a visszaszerzett ingatlanok között több is van, amelyek alkalmasak egy-egy ilyen központ kiépítésére. A legnagyobb probléma mindig az, hogy a szórványba kikerült lelkipásztor panasza egész áradatot jelent, és jogosak ezek a panaszok. Én magam is csodálom azokat a lelkészeket, akik akár évtizedeket kibírnak ilyen helyeken. A lelkipásztornak családja van. Jön az első kérdés, mit lehet a feleség szolgálatával kezdeni? A másik, jön a gyermek, hogyan iratom iskolába? Lehet látni, hogy bennünket senki az égvilágon nem támogat, és elsősorban a román államra gondolok, amelynek kutya-kötelessége lenne. Ha ezt a segítséget nem kapjuk, legalább nekünk legyen annyi megújító és újképpen gondolkodó felfogásunk, hogy ezeket a nehéz helyzeteket tudjuk enyhíteni.
Egyházi népiskolák nyílhatnak, papnékkel
A szórványgondozó lelkipásztorok egyik nagy kérdése és problémája a tiszteletes asszonyok munkahelyének a biztosítása. Az Erdélyi Református Egyházkerület a népiskolák visszaállítását tervezi ott, ahol a hivatalos, állami tanügy nem képes, vagy nem akarja ellátni az oktatást. Ehhez azonban a lelkipásztorok elkötelezettségére is szükség van, vállalniuk kell, hogy az adott közösségben maradnak huzamosabb ideig, hiszen ha néhány év után otthagyják a gyülekezetet, azzal csalódást okozhatnak.
Kató Béla arról is beszélt, hogy a lelkipásztorok jelen helyzetben nem csak lelkigondozói egy településnek, mindeneseknek kell lenniük, például közösségszervezőknek, egyébként ez a másik terület, amire külső támogatást lehet szerezni. Németországban 1700 emberre jut egy lelkigondozó, Erdélyben a jelenlegi statisztikák szerint 350–400 lélekre jut egy lelkipásztor. Ha nem tudják azt a plusz feladatot vállalni, ami nem kimondottan lelkipásztori teendő, akkor nem kapják meg a támogatást, amelyből fent lehet tartani ezeket az egyházközségeket. Azonban azt is fontos tudni, hogy a szolgálat nem pénz kérdése – hangsúlyozta Kató Béla. Pénzzel senkit sem lehet igazán motiválni, csak a tiszta szívből végzett munkának van tényleges eredménye, és csak ez okoz igazi örömöt – mondta a püspök.
Egyházi jövőkép Erdélyben
A hozzászólások során a lelkipásztorok arra is kíváncsiak voltak, hogyan látja a püspök az Erdélyi Református Egyházkerület jövőjét.
– Egyetlen egy nagy problémánk van, a lélekszámcsökkenés. Ez az egész keresztyén Európának a problémája. Ha a számokat nézzük, és nem jön be valami újabb gazdasági kudarc, akkor az erdélyi magyarság 1 millió körül stabilizálódhat. Most, akik gyülekezetekben vagyunk, temetünk. Eltemetjük a 3-4 testvérrel rendelkezőket. Most átlag két gyermeke van a fiataloknak, a lélekszámcsökkenés elkerülhetetlen – mondta Kató Béla. – Mivel Nyugat-Európában sem születik elég gyermek, semmilyen eszközünk nincs, hogy a gyermekeinket itthon tartsuk, hiszen Nyugaton sokkal jobban megfizetik a szakembereket. Ma már érzelmileg sem lehet hatni rájuk, ugyanannyi időbe kerül Nyugatról hazajönni repülővel, mint egy kisebb településről autóval egyik megyéből a másikba jutni. Az uniónak vesztesei vagyunk ilyen szempontból – mondta Kató Béla. A püspök szerint a megoldás az lenne, ha a családok 3-4 gyermeket vállalnának, mert egy-kettő talán elmegy külföldre, de nagyobb a valószínűsége, hogy az örökség gondozására is maradnak itthon. – Lelkipásztorként az a nagy kihívás, hogyan beszéljük rá a fiatalokat arra, hogy több gyermeket vállaljanak. Ember nélkül nincs ország, nincs közösség – mondta a püspök.
Kató Béla az egyházi vagyonról is beszélt: – Egy épület nem határozza meg a jövőnket. Ha egy gyülekezet elkezd szaporodni, akkor építhet, de lehet ezer esztendős egy épület, semmit nem ér, ha nincs, aki élettel betöltse. A szimbólumok fontosak, de ezek csak szimbólumok, nem ez dönti el a jövőnket. Ha a ránk bízottak azt kérik, hogy az emlékeket is őrizzük, akkor kötelességünk, de nem elég csak ezzel foglalkozni. Minden műemléket fel lehetne újítani, a kérdés, hogy kinek? Ha nincs, aki birtokba vegye az örökséget, akkor fölöslegessé válik az örökség, hiába van rá telekkönyvünk.
KISS GÁBOR, Szabadság (Kolozsvár)
2016. augusztus 11.
Otthon az időseknél (Diakónia Keresztyén Alapítvány)
Ötvenegy Háromszéki faluban és három városban folytatja otthoni beteggondozói szolgálatát a Sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány (DKA), havonta közel ezer idős beteget látnak el, felét heti többszöri alkalommal látogatják. A szervezet idei első félévi tevékenységéről lapunknak Tóth Anna, az idősgondozói ágazat igazgatója számolt be.
A szolgálat legnagyobb bevétele, 257 250 lej (a félévi költségvetés 42,63 százaléka) tizennyolc helyi önkormányzattól származott az egyéni szolgáltatói szerződések révén, a legkisebb összeggel, 22 900 lejjel (3,79%) a megyei tanács támogatta az idősgondozást – derül ki a szervezet kimutatásából. A legnagyobb kiesést az állami szubvenció lecsökkentése jelentette, ami a bevételek csupán 15 százalékát tette ki. Az alapítvány az 1998. évi 34-es törvény alapján jogosult állami támogatásra, de idén éves szinten 120 ezer lejjel kap kevesebbet, mint tavaly, ami takarékosságra, a költségvetés átigazítására kényszerítette a szervezetet – közölte Tóth Anna igazgató. Külföldi adományokból, a svájci HEKS Alapítvány támogatásából, a Bethlen Gábor Alapnál elnyert pályázatból és saját bevételekből származó összegekkel együtt a Diakónia idősgondozói szolgálata 603 341 lejből gazdálkodott januártól júniusig. Huszonnégy munkatársuk Sepsiszentgyörgyön, Baróton, Kovásznán, valamint Árkos, Barátos, Bodok, Réty, Kommandó, Gelence, Gidófalva, Sepsikőröspatak, Sepsiillyefalva, Nagyajta, Bardoc, Vargyas, Nagybacon, Borosnyó és Zágon községben ápolja az idős betegeket, tizenhét gépkocsival járják a terepet, nyáron egymást helyettesítve még több helyszínre kimennek naponta. Rajtuk kívül az adminisztrációban és a tevékenységek összehangolásában nyolcan vesznek részt.
A szervezet baróti és kommandói szociális mosodájában az esztendő első hat hónapjában 473 csomag ruhát mostak és vasaltak ki, ezt a munkát a helyi ápolók végzik. A Diakónia hat vidéki raktáron keresztül és a Sepsiszentgyörgyi koordinációs központból kölcsönöz egészségügyi segédeszközöket, idén 129 új igénylő volt, ezenkívül korábbi kérések révén használatban van 232 eszköz. Nem csak az idősek testi ápolását tartják fontosnak, a gyászfeldolgozó önsegítő csoport és a baróti, valamint a Sepsiszentgyörgyi idősklub révén lelki támaszt, közösségi élményt is nyújtanak azoknak, akik a társas létet keresik.
Az elmúlt egy évben a DKA partnerként vett részt a Pro Hospice Erasmus+ európai projektben, munkatársai német, lengyel, spanyolországi, valamint portugáliai szervezetek palliatív típusú szolgálatait és országaik intézményrendszerét ismerhették meg. A pályázat zárókonferenciáját júniusban tartották a sepsiillyefalvi KIDA-központban. A tanultak és az évek óta összegyűjtött hasonló szakirányú tapasztalat segítségével az alapítvány palliatív típusú rezidenciális egység beindítását tervezi egy leendő multifunkcionális szociális ellátó központban.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Ötvenegy Háromszéki faluban és három városban folytatja otthoni beteggondozói szolgálatát a Sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány (DKA), havonta közel ezer idős beteget látnak el, felét heti többszöri alkalommal látogatják. A szervezet idei első félévi tevékenységéről lapunknak Tóth Anna, az idősgondozói ágazat igazgatója számolt be.
A szolgálat legnagyobb bevétele, 257 250 lej (a félévi költségvetés 42,63 százaléka) tizennyolc helyi önkormányzattól származott az egyéni szolgáltatói szerződések révén, a legkisebb összeggel, 22 900 lejjel (3,79%) a megyei tanács támogatta az idősgondozást – derül ki a szervezet kimutatásából. A legnagyobb kiesést az állami szubvenció lecsökkentése jelentette, ami a bevételek csupán 15 százalékát tette ki. Az alapítvány az 1998. évi 34-es törvény alapján jogosult állami támogatásra, de idén éves szinten 120 ezer lejjel kap kevesebbet, mint tavaly, ami takarékosságra, a költségvetés átigazítására kényszerítette a szervezetet – közölte Tóth Anna igazgató. Külföldi adományokból, a svájci HEKS Alapítvány támogatásából, a Bethlen Gábor Alapnál elnyert pályázatból és saját bevételekből származó összegekkel együtt a Diakónia idősgondozói szolgálata 603 341 lejből gazdálkodott januártól júniusig. Huszonnégy munkatársuk Sepsiszentgyörgyön, Baróton, Kovásznán, valamint Árkos, Barátos, Bodok, Réty, Kommandó, Gelence, Gidófalva, Sepsikőröspatak, Sepsiillyefalva, Nagyajta, Bardoc, Vargyas, Nagybacon, Borosnyó és Zágon községben ápolja az idős betegeket, tizenhét gépkocsival járják a terepet, nyáron egymást helyettesítve még több helyszínre kimennek naponta. Rajtuk kívül az adminisztrációban és a tevékenységek összehangolásában nyolcan vesznek részt.
A szervezet baróti és kommandói szociális mosodájában az esztendő első hat hónapjában 473 csomag ruhát mostak és vasaltak ki, ezt a munkát a helyi ápolók végzik. A Diakónia hat vidéki raktáron keresztül és a Sepsiszentgyörgyi koordinációs központból kölcsönöz egészségügyi segédeszközöket, idén 129 új igénylő volt, ezenkívül korábbi kérések révén használatban van 232 eszköz. Nem csak az idősek testi ápolását tartják fontosnak, a gyászfeldolgozó önsegítő csoport és a baróti, valamint a Sepsiszentgyörgyi idősklub révén lelki támaszt, közösségi élményt is nyújtanak azoknak, akik a társas létet keresik.
Az elmúlt egy évben a DKA partnerként vett részt a Pro Hospice Erasmus+ európai projektben, munkatársai német, lengyel, spanyolországi, valamint portugáliai szervezetek palliatív típusú szolgálatait és országaik intézményrendszerét ismerhették meg. A pályázat zárókonferenciáját júniusban tartották a sepsiillyefalvi KIDA-központban. A tanultak és az évek óta összegyűjtött hasonló szakirányú tapasztalat segítségével az alapítvány palliatív típusú rezidenciális egység beindítását tervezi egy leendő multifunkcionális szociális ellátó központban.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 15.
Isten áldásával nyíltak az ajtók
Nagyvárad – Ötévnyi munka eredményeként felépült a Csillagvárosi Református Egyházközség Gyülekezeti Központja. A folyamatról Vinczéné Pálfi Judit és Vincze Zoltán lelkipásztorokat kérdeztük.
Istennek legyen hála: kívül belül megújult templomunk – áll a vasárnapi hálaadó istentiszteletet hirdető meghívón. A délelőtt tíz órai hálaadó istentiszteleten Csűry István püspök hirdet majd igét. Amint Vincze Zoltán lelkipásztor elmondta, különleges pillanat ez, hiszen fogyó magyarságról, fogyó élettérről beszélünk, s az által, hogy sikerült befejezni a központot, nemcsak a hitnek egy bástyája, hanem a magyar kultúrának egy bázisa is felépült.
Tető nélkül
A munkálatok 2011-ben kezdődtek el, emlékeztek vissza Vincze Zoltán és Vinczéné Pálfi Judit, aki a gyülekezet önkéntesen szolgaló lelkipásztora, a Kriályhágómelléki Református Egyházkerület missziói előadó tanácsosa. A templom helyén eredetileg egy lakóház volt, melyet ’87-ben kapott a gyülekezet, miután a Gillányi (Cantemir) sugárúti imaházat államosították. A ház viszont kicsi volt – mindössze egy teremből és egy irodahelyiségből állt, nem volt elegendő a hely játszóház, vagy vakációs gyerekprogramok szervezésére, de egyébre sem, egyre szűkösebbnek érezték. Kényszerből kezdték el az építkezést, s biztatták egymást, hogy eljön majd a pillanat, amikor szép lesz. Az első év volt a legnehezebb – a bontás és az építkezés egyes fázisaiban nem volt fal, nem volt tető, így tartották az istentiszteleteket. Október végére épp tető nélkül állt a templom, kint vihar volt, ekkortól Rencsik Imrének, a Posticum alapítójának köszönhetően egy fél éven keresztül Posticumban tarthatták az istentiszteleteket, ott ünnepelték a karácsonyt is.
Indukciós hurok
„Az elmúlt tizenhét év során megtanultam, megtanultuk, hogy a lelkipásztornak jó értelemben vett menedzsernek is kell lennie. Isten szüntelen vezetésének, valamint a jó gazda mivoltnak köszönhető, hogy mindezt sikerült véghezvinni, hogy nem hagytuk kialudni a lehetőségeket. Úgy éreztük, ez egy élő gyülekezet, itt építkezni kell, erre a helyre szükség van” – mondta Vinczéné Pálfi Judit. Sok támogatót sikerült találniuk: németországi, svájci, hollandiai alapítványokat, gyülekezeteket, az egyházkerület közbenjárásának köszönhetően a hazai kultuszminisztérium is támogatta őket, de a magyar államtól is kaptak támogatást. S nem utolsó sorban, a gyülekezet is derekasan kivette részét, főleg a presbitérium erején felül adakozott. Vincze Zoltán elmondta: várakozáson felüli volt a segítségük, nem kedvetlenedtek el soha. A multifunkcionális gyülekezeti központ teljes mértékben megfelel a XXI. századi elvárásoknak, sőt, különlegességekkel is büszkélkedhet: például a hallássérültek számára kidolgozott szerkezettel, – indukciós hurok az elnevezése – melynek frekvenciájára rá lehet csatlakoztatni a hallókészülékeket, hogy a halláskárosultak mindenféle zavaró háttérzaj nélkül hallhassák az istentiszteletet. A Romániában talán egyedi, mindenképp ritkaságnak számító berendezést az Osztrák Diakónia, valamint a Svájci Református Egyház, Heks Segélyszervezete által kiírt pályázatának köszönhetően sikerült beszerezni, a Sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítványon keresztül pályáztak. Tizenöt gyülekezet pályázott különféle segédeszközökre, melyek a sérült személyek felzárkóztatását segítik elő.
Programok
Az istentiszteletek mellett, melyek vasárnaponként 10 és 17, illetve télen 10 és 16 órától kezdődnek, s bibliai alapú életvezetési tanácsadásként is felfoghatók, a templomban, központban bibliaórák, gyermekfoglalkozások (játszóházak, bibliahetek), idősek számára szervezett programok, lelkigondozói magánbeszélgetések, képzések, továbbképzések zajlanak. A manzárdszobákban hat személyt tudnak elszállásolni (a parókiában további tízet). A délelőtti istentiszteletek előtt egy órával kávéra, teára várják a híveket, hogy beszélgetéssel hangolódjanak rá az istentiszteletre. Tavaly a technikai berendezéseket szerelték fel, az idén a tetőtér beépítése fejeződött be, továbbá az udvar rendbehozatala is legnagyobb részt, jelenleg az utolsó simítások zajlanak. Vincze Judit hozzátette: szeretnék, ha ez a központ nyitott ajtó lenne minden váradi Istent félő és szerető ember számára.
Nyíltak az ajtók
Sok volt ez az öt év, s a bürokrácia is sok bosszúságot okozott, jegyezte meg Vincze Judit. Az építkezés általában szombat délig folyt, szombat délután takarítottak, a székeket mindig abba a sarokba helyezték, ahol volt szabad hely. Istennek hála, a munkálkodások alatt senkinek semmi baja nem történt, tette hozzá. Vincze Zoltán kihangsúlyozta: ha Isten áldása jelen van, akkor nyílnak az ajtók, s ezt végig érezni lehetett, olyan támogatásokat is kaptak, amelyekre nem is számítottak.
Neumann Andrea
erdon.ro
Nagyvárad – Ötévnyi munka eredményeként felépült a Csillagvárosi Református Egyházközség Gyülekezeti Központja. A folyamatról Vinczéné Pálfi Judit és Vincze Zoltán lelkipásztorokat kérdeztük.
Istennek legyen hála: kívül belül megújult templomunk – áll a vasárnapi hálaadó istentiszteletet hirdető meghívón. A délelőtt tíz órai hálaadó istentiszteleten Csűry István püspök hirdet majd igét. Amint Vincze Zoltán lelkipásztor elmondta, különleges pillanat ez, hiszen fogyó magyarságról, fogyó élettérről beszélünk, s az által, hogy sikerült befejezni a központot, nemcsak a hitnek egy bástyája, hanem a magyar kultúrának egy bázisa is felépült.
Tető nélkül
A munkálatok 2011-ben kezdődtek el, emlékeztek vissza Vincze Zoltán és Vinczéné Pálfi Judit, aki a gyülekezet önkéntesen szolgaló lelkipásztora, a Kriályhágómelléki Református Egyházkerület missziói előadó tanácsosa. A templom helyén eredetileg egy lakóház volt, melyet ’87-ben kapott a gyülekezet, miután a Gillányi (Cantemir) sugárúti imaházat államosították. A ház viszont kicsi volt – mindössze egy teremből és egy irodahelyiségből állt, nem volt elegendő a hely játszóház, vagy vakációs gyerekprogramok szervezésére, de egyébre sem, egyre szűkösebbnek érezték. Kényszerből kezdték el az építkezést, s biztatták egymást, hogy eljön majd a pillanat, amikor szép lesz. Az első év volt a legnehezebb – a bontás és az építkezés egyes fázisaiban nem volt fal, nem volt tető, így tartották az istentiszteleteket. Október végére épp tető nélkül állt a templom, kint vihar volt, ekkortól Rencsik Imrének, a Posticum alapítójának köszönhetően egy fél éven keresztül Posticumban tarthatták az istentiszteleteket, ott ünnepelték a karácsonyt is.
Indukciós hurok
„Az elmúlt tizenhét év során megtanultam, megtanultuk, hogy a lelkipásztornak jó értelemben vett menedzsernek is kell lennie. Isten szüntelen vezetésének, valamint a jó gazda mivoltnak köszönhető, hogy mindezt sikerült véghezvinni, hogy nem hagytuk kialudni a lehetőségeket. Úgy éreztük, ez egy élő gyülekezet, itt építkezni kell, erre a helyre szükség van” – mondta Vinczéné Pálfi Judit. Sok támogatót sikerült találniuk: németországi, svájci, hollandiai alapítványokat, gyülekezeteket, az egyházkerület közbenjárásának köszönhetően a hazai kultuszminisztérium is támogatta őket, de a magyar államtól is kaptak támogatást. S nem utolsó sorban, a gyülekezet is derekasan kivette részét, főleg a presbitérium erején felül adakozott. Vincze Zoltán elmondta: várakozáson felüli volt a segítségük, nem kedvetlenedtek el soha. A multifunkcionális gyülekezeti központ teljes mértékben megfelel a XXI. századi elvárásoknak, sőt, különlegességekkel is büszkélkedhet: például a hallássérültek számára kidolgozott szerkezettel, – indukciós hurok az elnevezése – melynek frekvenciájára rá lehet csatlakoztatni a hallókészülékeket, hogy a halláskárosultak mindenféle zavaró háttérzaj nélkül hallhassák az istentiszteletet. A Romániában talán egyedi, mindenképp ritkaságnak számító berendezést az Osztrák Diakónia, valamint a Svájci Református Egyház, Heks Segélyszervezete által kiírt pályázatának köszönhetően sikerült beszerezni, a Sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítványon keresztül pályáztak. Tizenöt gyülekezet pályázott különféle segédeszközökre, melyek a sérült személyek felzárkóztatását segítik elő.
Programok
Az istentiszteletek mellett, melyek vasárnaponként 10 és 17, illetve télen 10 és 16 órától kezdődnek, s bibliai alapú életvezetési tanácsadásként is felfoghatók, a templomban, központban bibliaórák, gyermekfoglalkozások (játszóházak, bibliahetek), idősek számára szervezett programok, lelkigondozói magánbeszélgetések, képzések, továbbképzések zajlanak. A manzárdszobákban hat személyt tudnak elszállásolni (a parókiában további tízet). A délelőtti istentiszteletek előtt egy órával kávéra, teára várják a híveket, hogy beszélgetéssel hangolódjanak rá az istentiszteletre. Tavaly a technikai berendezéseket szerelték fel, az idén a tetőtér beépítése fejeződött be, továbbá az udvar rendbehozatala is legnagyobb részt, jelenleg az utolsó simítások zajlanak. Vincze Judit hozzátette: szeretnék, ha ez a központ nyitott ajtó lenne minden váradi Istent félő és szerető ember számára.
Nyíltak az ajtók
Sok volt ez az öt év, s a bürokrácia is sok bosszúságot okozott, jegyezte meg Vincze Judit. Az építkezés általában szombat délig folyt, szombat délután takarítottak, a székeket mindig abba a sarokba helyezték, ahol volt szabad hely. Istennek hála, a munkálkodások alatt senkinek semmi baja nem történt, tette hozzá. Vincze Zoltán kihangsúlyozta: ha Isten áldása jelen van, akkor nyílnak az ajtók, s ezt végig érezni lehetett, olyan támogatásokat is kaptak, amelyekre nem is számítottak.
Neumann Andrea
erdon.ro
2016. december 9.
Segítenek a felzárkóztatásban
A kormány feladata lenne a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatása a kötelező oktatás szintjén, ezt törvény is szavatolja, a gyakorlatban mégis a civil szervezetekre hárul a felelősség – hangsúlyozta Makkai Péter, a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány képviselője szerdán a Csíki negyedi Gödri Ferenc Általános Iskolához tartozó Árvácska óvodában, ahol felavatták az óvodások és a délutáni oktatásban részt vevő diákok által is használható éttermet, a tanulók egy csoportja pedig rövid zenés műsorral köszönte meg a támogatást mindazoknak, akik előteremtik az anyagiakat az ingyenebédhez a felzárkóztató foglalkozásokhoz.
Háromszéken közel négyszáz gyermek vesz részt a Diakónia és a svájci HEKS Alapítvány által 50 százalékban támogatott programban, a költségek másik felét a megyei önkormányzat, valamint az érintett községek önkormányzatai biztosítják. Rétyen, Nagyborosnyón, Zágonban, Kovásznán, Csernátonban, Árkoson, Mikóújfaluban, Baróton és Zabolán az említett finanszírozással működnek a csoportok, a Gödri Ferenc Általános Iskola három csoportjának működéséhez a sepsiszentgyörgyi önkormányzat 50 százalékos arányban járul hozzá. A svájci HEKS évente 150 000 eurót fordít a háromszéki felzárkóztató programra – közölte Makkai Péter.
A Gödri-iskolában heti négy alkalommal tartanak délutánonként tevékenységeket, a támogatást hetvenkét gyermek után kapják, de körzetükben sok a rászoruló, így mindazokat bevonják a programba, akiknek erre a segítségre szükségük van – mondta Albert Andrea iskolaigazgató. A napi rendszeres munka eredménye meglátszik, hisz ezek a gyermekek otthon nem tanulnak – állítja Nemes Emil tanító, akinek a II. osztályban olyan tanítványa is van, aki tizenkét gyermekes családból származik. A délutáni programban IV. osztályosokkal foglalkozik, a gyermekek nagyon érdeklődőek, a tanulás mellett sakkoznak, faragnak, varrnak, társasjátékot játszanak.
Az iskola igazgatója megköszönte, amit az intézmény eddig kapott, kiemelte, hogy az Írisz Ház Kurta Zsolt mérnök vezette, fogyatékkal élő fiataljainak csoportja jó munkát végzett, ajtókat, ablakokat javítottak, csempéztek, festettek az étteremnek kialakított helyiségben, és kezdeményezte az óvoda udvarán lévő játszótér kibővítését olyan elemekkel, amelyeket a náluk működő speciális csoport gyermekei is tudnának használni.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A kormány feladata lenne a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatása a kötelező oktatás szintjén, ezt törvény is szavatolja, a gyakorlatban mégis a civil szervezetekre hárul a felelősség – hangsúlyozta Makkai Péter, a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány képviselője szerdán a Csíki negyedi Gödri Ferenc Általános Iskolához tartozó Árvácska óvodában, ahol felavatták az óvodások és a délutáni oktatásban részt vevő diákok által is használható éttermet, a tanulók egy csoportja pedig rövid zenés műsorral köszönte meg a támogatást mindazoknak, akik előteremtik az anyagiakat az ingyenebédhez a felzárkóztató foglalkozásokhoz.
Háromszéken közel négyszáz gyermek vesz részt a Diakónia és a svájci HEKS Alapítvány által 50 százalékban támogatott programban, a költségek másik felét a megyei önkormányzat, valamint az érintett községek önkormányzatai biztosítják. Rétyen, Nagyborosnyón, Zágonban, Kovásznán, Csernátonban, Árkoson, Mikóújfaluban, Baróton és Zabolán az említett finanszírozással működnek a csoportok, a Gödri Ferenc Általános Iskola három csoportjának működéséhez a sepsiszentgyörgyi önkormányzat 50 százalékos arányban járul hozzá. A svájci HEKS évente 150 000 eurót fordít a háromszéki felzárkóztató programra – közölte Makkai Péter.
A Gödri-iskolában heti négy alkalommal tartanak délutánonként tevékenységeket, a támogatást hetvenkét gyermek után kapják, de körzetükben sok a rászoruló, így mindazokat bevonják a programba, akiknek erre a segítségre szükségük van – mondta Albert Andrea iskolaigazgató. A napi rendszeres munka eredménye meglátszik, hisz ezek a gyermekek otthon nem tanulnak – állítja Nemes Emil tanító, akinek a II. osztályban olyan tanítványa is van, aki tizenkét gyermekes családból származik. A délutáni programban IV. osztályosokkal foglalkozik, a gyermekek nagyon érdeklődőek, a tanulás mellett sakkoznak, faragnak, varrnak, társasjátékot játszanak.
Az iskola igazgatója megköszönte, amit az intézmény eddig kapott, kiemelte, hogy az Írisz Ház Kurta Zsolt mérnök vezette, fogyatékkal élő fiataljainak csoportja jó munkát végzett, ajtókat, ablakokat javítottak, csempéztek, festettek az étteremnek kialakított helyiségben, és kezdeményezte az óvoda udvarán lévő játszótér kibővítését olyan elemekkel, amelyeket a náluk működő speciális csoport gyermekei is tudnának használni.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 14.
Délutáni oktatás Árkoson
A megye több más települése után Árkoson is beindult a délutáni oktatás, amelyet a Diakónia Keresztyén Alapítvány működtet a Svájci Protestáns Egyházszövetség segélyszervezetével (HEKS), valamint a megyei és helyi tanáccsal partnerségben. A programról Makkai Péter lelkipásztort, a sepsiszentgyörgyi Diakónia igazgatóját, Hunyadi Olga igazgatónőt és Oláh-Badi Éva délutáni oktatót kérdeztük. „A délutáni oktatás Árkoson része egy nagyobb projektnek, amely már három éve elindult a megyében. Első évben három településen kísérleteztünk, tavaly már tíz csoportunk volt, jelenleg pedig hússzal dolgozunk” – nyilatkozta lapunknak Makkai Péter lelkipásztor, aki szerint az árkosiak régi vágya vált valóra: sok szülő azért íratta szentgyörgyi iskolába gyermekét, vagy azért kellett gondozót fogadnia mellé, mert nem volt, akire hagynia délután, amíg végzett a munkával. A lelkész szerint ez a gondolat szülte korábban az árkosi bölcsőde beindítását is: miért utazzanak fölöslegesen, ha helyben is meg lehet oldani a gyerekek felügyeletét.
Makkai Péter arról is beszámolt, hogy sok utánajárással, szervezéssel, adminisztratív munkával jár a délutáni csoportok megszervezése és működtetése, annál is inkább, hogy a Diakónia meleg ebédet is biztosít, ezért meg kellett oldani az ételszállítást az ebédlőhelyiség, a mosogatás és egyéb gondok mellett. Mint mondta, a végső cél az lenne, hogy a román kormány belássa: ez valóban fontos a gyerekeknek, és elkezdje maga megvalósítani a projektet, hiszen a tipikus hazai példa szerint van délutáni oktatási törvény, de pénz hiányában nem működik. Ami Erdély más megyéi – Hargita, Maros, Fehér, Kolozs, Szilágy – mellett Kovászna megyében is megvalósult, az jelenleg elképzelhetetlen volna a svájci HEKS támogatása nélkül, amely a Diakónia, a Caritas és más partnerszervezetekkel közösen működteti ezt az oktatási hálózatot.
Hunyadi Olga, az iskola igazgatónője szerint a város közelsége nagyon sok diákot elszív Árkosról, de ők igyekeznek mindent megtenni azért, hogy megtartsák a tanulókat, próbálnak minden szinten lehetőséget kínálni az árkosi szülőknek, hogy helyben megoldhassák gyerekeik taníttatását és délutáni felügyeletét, azontúl pedig az is fontos szempont, hogy támogassák azt a néhány hátrányos helyzetű családot, akiknek sokat jelent a délutáni oktatással együtt járó meleg ebéd. Mint mondta, a szülők nagy része örült a lehetőségnek, gyorsan beteltek a rendelkezésre álló helyek. Oláh-Badi Éva tanárnő lapunknak elmondta, Kovács Zsolttal közösen tanítják a két délutáni csoportot, amelyekbe összesen huszonnégy gyerek jár, nulladiktól negyedikig vegyesen, és az úgymond rászorulók mellett olyan szülők is beíratták gyerekeiket, akik egyszerűen fontosnak tartják a délutáni foglalkozásokat. A tanárnő arról is tájékoztatott, hogy a délutáni oktatás heti négy napon át, hétfőtől csütörtökig az iskolai órák befejezésétől 16 óráig tart, hogy ebben az időben a Márton-napitól a Mikulás-ünnepségen keresztül sok tematikus tevékenységet is szerveznek, és hogy igyekeznek olyan családias hangulatot teremteni, amilyen sajnos, otthon sem adatik meg minden gyermeknek.
Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A megye több más települése után Árkoson is beindult a délutáni oktatás, amelyet a Diakónia Keresztyén Alapítvány működtet a Svájci Protestáns Egyházszövetség segélyszervezetével (HEKS), valamint a megyei és helyi tanáccsal partnerségben. A programról Makkai Péter lelkipásztort, a sepsiszentgyörgyi Diakónia igazgatóját, Hunyadi Olga igazgatónőt és Oláh-Badi Éva délutáni oktatót kérdeztük. „A délutáni oktatás Árkoson része egy nagyobb projektnek, amely már három éve elindult a megyében. Első évben három településen kísérleteztünk, tavaly már tíz csoportunk volt, jelenleg pedig hússzal dolgozunk” – nyilatkozta lapunknak Makkai Péter lelkipásztor, aki szerint az árkosiak régi vágya vált valóra: sok szülő azért íratta szentgyörgyi iskolába gyermekét, vagy azért kellett gondozót fogadnia mellé, mert nem volt, akire hagynia délután, amíg végzett a munkával. A lelkész szerint ez a gondolat szülte korábban az árkosi bölcsőde beindítását is: miért utazzanak fölöslegesen, ha helyben is meg lehet oldani a gyerekek felügyeletét.
Makkai Péter arról is beszámolt, hogy sok utánajárással, szervezéssel, adminisztratív munkával jár a délutáni csoportok megszervezése és működtetése, annál is inkább, hogy a Diakónia meleg ebédet is biztosít, ezért meg kellett oldani az ételszállítást az ebédlőhelyiség, a mosogatás és egyéb gondok mellett. Mint mondta, a végső cél az lenne, hogy a román kormány belássa: ez valóban fontos a gyerekeknek, és elkezdje maga megvalósítani a projektet, hiszen a tipikus hazai példa szerint van délutáni oktatási törvény, de pénz hiányában nem működik. Ami Erdély más megyéi – Hargita, Maros, Fehér, Kolozs, Szilágy – mellett Kovászna megyében is megvalósult, az jelenleg elképzelhetetlen volna a svájci HEKS támogatása nélkül, amely a Diakónia, a Caritas és más partnerszervezetekkel közösen működteti ezt az oktatási hálózatot.
Hunyadi Olga, az iskola igazgatónője szerint a város közelsége nagyon sok diákot elszív Árkosról, de ők igyekeznek mindent megtenni azért, hogy megtartsák a tanulókat, próbálnak minden szinten lehetőséget kínálni az árkosi szülőknek, hogy helyben megoldhassák gyerekeik taníttatását és délutáni felügyeletét, azontúl pedig az is fontos szempont, hogy támogassák azt a néhány hátrányos helyzetű családot, akiknek sokat jelent a délutáni oktatással együtt járó meleg ebéd. Mint mondta, a szülők nagy része örült a lehetőségnek, gyorsan beteltek a rendelkezésre álló helyek. Oláh-Badi Éva tanárnő lapunknak elmondta, Kovács Zsolttal közösen tanítják a két délutáni csoportot, amelyekbe összesen huszonnégy gyerek jár, nulladiktól negyedikig vegyesen, és az úgymond rászorulók mellett olyan szülők is beíratták gyerekeiket, akik egyszerűen fontosnak tartják a délutáni foglalkozásokat. A tanárnő arról is tájékoztatott, hogy a délutáni oktatás heti négy napon át, hétfőtől csütörtökig az iskolai órák befejezésétől 16 óráig tart, hogy ebben az időben a Márton-napitól a Mikulás-ünnepségen keresztül sok tematikus tevékenységet is szerveznek, és hogy igyekeznek olyan családias hangulatot teremteni, amilyen sajnos, otthon sem adatik meg minden gyermeknek.
Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 20.
Jónak lenni jó!
Mintegy 261 millió forint gyűlt össze a közmédia ötödik Jónak lenni jó! jótékonysági akcióján, amely a Magyar Református Szeretetszolgálatot támogatta.
A svájci református egyházak segélyszervezete (HEKS) 31 millió forinttal, a Mészáros és Mészáros Kft. 20 millió forinttal járult hozzá a jótékonysági kampányhoz. Egy magánszemély 70 millió forintot érő, Pest megyei kúriát ajánlott fel a szeretetszolgálatnak, a Fővárosi Nagycirkusz 104 ezer forintot gyűjtött, továbbá minden ötödik adományozónak ingyen cirkuszjegyet biztosított. Bekapcsolódott a jótékonysági akcióba a külföldön élő magyarság is, adományok érkeztek többek között Svájcból, New Yorkból és Los Angelesből is. A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. Viktória mintával festett korsóvázája 1,5 millió, Jean-Paul Belmondo francia filmszínész kabátja 800 ezer, a Forma–1-es dedikált zászló 600 ezer forintért kelt el. A Jónak lenni jó! akció 2012-ben a Böjte Csaba által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítványt mintegy 100 millió forinttal, 2013-ban a Katolikus Karitászt csaknem 120 millió forinttal, 2014-ben a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet 167 millió forinttal, tavaly pedig a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot mintegy 225 millió forinttal segítette. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Mintegy 261 millió forint gyűlt össze a közmédia ötödik Jónak lenni jó! jótékonysági akcióján, amely a Magyar Református Szeretetszolgálatot támogatta.
A svájci református egyházak segélyszervezete (HEKS) 31 millió forinttal, a Mészáros és Mészáros Kft. 20 millió forinttal járult hozzá a jótékonysági kampányhoz. Egy magánszemély 70 millió forintot érő, Pest megyei kúriát ajánlott fel a szeretetszolgálatnak, a Fővárosi Nagycirkusz 104 ezer forintot gyűjtött, továbbá minden ötödik adományozónak ingyen cirkuszjegyet biztosított. Bekapcsolódott a jótékonysági akcióba a külföldön élő magyarság is, adományok érkeztek többek között Svájcból, New Yorkból és Los Angelesből is. A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. Viktória mintával festett korsóvázája 1,5 millió, Jean-Paul Belmondo francia filmszínész kabátja 800 ezer, a Forma–1-es dedikált zászló 600 ezer forintért kelt el. A Jónak lenni jó! akció 2012-ben a Böjte Csaba által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítványt mintegy 100 millió forinttal, 2013-ban a Katolikus Karitászt csaknem 120 millió forinttal, 2014-ben a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet 167 millió forinttal, tavaly pedig a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot mintegy 225 millió forinttal segítette. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. február 11.
Hosszú távra tervezik a délutáni programot
A Háromszéken zajló és esetenként induló iskolai oktatás utáni délutáni felzárkóztató programról egyeztettek a megyei önkormányzat vezetői a Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete (HEKS) és a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány vezetőivel.
Matthias Herren, a HEKS Alapítvány romániai munkacsoportjának elnöke, Emanuel Țipu irodavezető és Ioan Vlasa, a FAER Alapítvány igazgatója a megbeszélésen elégedetten nyugtázták az Erdély hét megyéjében – köztük Háromszéken – zajló, több mint 1500 gyereket érintő program eredményeit.
A programot indító és finanszírozó svájci alapítvány képviselői Románia viszonylatában hosszú távra terveznek. Helyi közigazgatási egységek, iskolák és egyházak közös együttműködésével igyekeznek továbbvinni a projektet 2018 után is. Szeretnék, ha a délutáni tanítás az iskolai oktatás részévé válna, de természetesen nem akarják a már – leginkább városokon – működő csoportok szerepét átvenni. Ehhez a társadalmi, strukturális változáshoz elsősorban megyén belüli igényfelmérésre van szükség – összegezte Matthias Herren. A találkozón leszögezték, létrehoznak egy szakemberekből álló munkacsoportot, melynek feladata lesz június végéig elkészíteni a megyei igényfelmérést. Azt is megbeszélték, hogy a továbbiakban is folytatják az eddig eredményesnek bizonyult együttműködést.
Háromszéken idén a program összértéke 1 millió lej, ennek 50 százalékát a HEKS Alapítvány, 25–25 százalékát pedig a megyei, valamint a helyi önkormányzatok biztosítják. 17 csoportban több mint 350 tanuló részvételével zajlik délutáni oktatás. A gyerekek a tanítás mellett meleg ebédben is részesülnek, tehát szociális vonzata is van a programnak. (sz.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Háromszéken zajló és esetenként induló iskolai oktatás utáni délutáni felzárkóztató programról egyeztettek a megyei önkormányzat vezetői a Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete (HEKS) és a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány vezetőivel.
Matthias Herren, a HEKS Alapítvány romániai munkacsoportjának elnöke, Emanuel Țipu irodavezető és Ioan Vlasa, a FAER Alapítvány igazgatója a megbeszélésen elégedetten nyugtázták az Erdély hét megyéjében – köztük Háromszéken – zajló, több mint 1500 gyereket érintő program eredményeit.
A programot indító és finanszírozó svájci alapítvány képviselői Románia viszonylatában hosszú távra terveznek. Helyi közigazgatási egységek, iskolák és egyházak közös együttműködésével igyekeznek továbbvinni a projektet 2018 után is. Szeretnék, ha a délutáni tanítás az iskolai oktatás részévé válna, de természetesen nem akarják a már – leginkább városokon – működő csoportok szerepét átvenni. Ehhez a társadalmi, strukturális változáshoz elsősorban megyén belüli igényfelmérésre van szükség – összegezte Matthias Herren. A találkozón leszögezték, létrehoznak egy szakemberekből álló munkacsoportot, melynek feladata lesz június végéig elkészíteni a megyei igényfelmérést. Azt is megbeszélték, hogy a továbbiakban is folytatják az eddig eredményesnek bizonyult együttműködést.
Háromszéken idén a program összértéke 1 millió lej, ennek 50 százalékát a HEKS Alapítvány, 25–25 százalékát pedig a megyei, valamint a helyi önkormányzatok biztosítják. 17 csoportban több mint 350 tanuló részvételével zajlik délutáni oktatás. A gyerekek a tanítás mellett meleg ebédben is részesülnek, tehát szociális vonzata is van a programnak. (sz.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)