"Júl. 29-30-án zajlott le Székesfehérváron egy kétnapos konferencia, amelynek szervezői a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör /SMIKK/, a temesvári Interconfessio Társaság és a székesfehérvári Vörösmarty Társaság. B. Szabó Péter, a SMIKK elnöke megnyitó beszédében jelezte, hogy ez tanácskozás a tavaly Kolozsváron "Magyar paradigma és a posztmodern jövőkép" című eszmecsere folytatása. Egy lehetséges, dinamikus magyar paradigma körvonalait szeretnék megfogalmazni. Borbély Imre, az Interconfessio elnöke vitaindítójában hangsúlyozta, hogy az új magyar paradigma /léthelyzetfelfogás/ kidolgozása politikusok feladata. Borbély Imre reális célként a tudásközpontú - de a jelenlegi "hatalmi elit" által nem az államprioritás szintjére emelt - nemzetfejlesztést jelölte meg a magyarság felemelkedésének útjaként. A nemzetnek tudástöbbletre kell törekednie, s igazodnia kell az informatikus robbanás követelményeihez. Duray Miklós előadásában sűrűn előfordult a nemzethalál gondolata. Hegedűs Lóránt református püspök az agónia népének nevezte a magyart. Szőcs Géza a megmaradás módozatait vizsgálta. Dr. Lázár Imre budapesti pszichológus szerint az elmúlt ötven esztendő kommunista családpolitikája mind emberileg, mind társadalmilag olyan károsodást okozott, amely nemzedékek sorát tette tönkre. Ferencz Szabolcs szociológus szerint a kommunikáció nemcsupán nemzettestek között szükséges, hanem ház és ház, család és család között. / /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 1., Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 2./ Az eszmecsere jelentőségét jelzi, hogy Csoóri Sándor vállalt védnökséget a konferencia rendezése felett, Fodó Sándor, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének /KMKSZ/ elnöke is megjelent az eszmecserén. B. Szabó Péter bejelentette, hogy az eszmecserét folytatják, szeptemberben a Vajdaságban, jövőre Zürichben, illetve Szlovákiában, azt követően ismét Székesfehérváron. /MTI/ Előzmény: 1994. nov. 19-én tartották Kolozsváron a tanácskozást. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1994. nov. 26-27./ "

A közelmúltban Zentán rendezett konferenciát a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség /VMMSZ/, az erdélyi Interconfessio Társaság és a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör /SMIKK/. A téma: Magyar médiastratégia a harmadik évezred küszöbén. A konferencia a Magyar paradigmák /létmodellek/ eszmecsere-sorozat harmadik állomása volt Kolozsvár, illetve Székesfehérvár után. A résztvevők valamennyi találkozón a magyarságnak a világban, illetve a Kárpát-medencében elfoglalt helyéről, a kisebbségbe szorult nemzetrészek kilátásairól folytattak eszmecserét. A jelenlegi találkozón a felszólalók kifejtették, hogy a mai magyarországi írott és beszélt sajtó továbbra is a hatalom szolgálatában áll, ez a hatalom pedig nem képviseli az egyetemes magyarság érdekeit, nem képes meggyőző célt kitűzni a nemzet elé. Vass Csaba szociológus szerint a tájékoztatás a hatalom nyelvén beszél. Esztergály Előd a kölni Magyar Nemzeti Hírszolgálat képviseletében elmondta, hogy a tájékoztatás túlnyomó többségében nemzetidegen, kozmopolita erők kezében van, akik az információs hatalommal visszaélve manipulálják a tömeget. Pokol Béla politológus szerint a magyar tömegtájékoztatás alig néhányszáz kulcspozíciója át tudja venni a korábbi pártközponton keresztüli irányítást, különösen ha a pénzt és a bankokat irányítók birtokosai ugyanahhoz a politikai erőcsoporthoz tartoznak. Borbély Imre három célkitűzést szorgalmazott: a/ tudásközpontú nemzetfejlesztést, amelyet főleg az anyaországban állampolitikai szintre kellene emelni. b/ Szubszidiáris /önálló kiegészítő/ nemzetstruktúra- és tudat kialakítása, amely valamennyi nemzetrész önálló fejlődését jelentené. c/ Szervesítő algoritmusok felépítése, vagyis a közösségen belül közösségerősítő, szervesítő struktúrákat kell létrehozni. A résztvevők megalakították saját médiastratégiai műhelyüket, amely átfogó tanulmányban összegezi az elhangzott javaslatokat. B. Szabó Péter, a SMIKKE elnöke elmondta, hogy nem kívánnak új sajtóterméket megteremteni. A konferenciasorozat lényege az együttgondolkodás, felkészülés a Magyarok IV. Világkonferenciájára, melynek napirendjén szerepel a nemzettudat és nemzetstratégia. A konferencia résztvevői pártok fölöttiek, nem elkötelezettek egy ideológiának. Nemzetstratégiáról olyan társadalmi erőnek kell gondolkodnia, amely magába tudja foglalni az egész megosztott nemzetet. Ez ebben a pillanatban ilyen kizárólag a Magyarok Világszövetsége. - A hallgatag többséget kell megszólítani. - Az eddigi tanácskozásokon kikristályosított célkitűzés például a tudásközpontúság, amely nemzeti feladat. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 1./ Előzmény: kolozsvári tanácskozás: 1994. nov. 19. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1994. nov. 26-27./, székesfehérvári tanácskozás: 1995. júl. 29-30.: 1551. sz. jegyzet.

"Székesfehérváron megtartották az Új magyar paradigma újabb tanácskozását a temesvári Interconfessio, a svájci SMIKK /Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Társaság/, valamint a székesfehérvári Vörösmarty Társaság szervezésében. A máj. 26-án befejezett tanácskozáson megállapították, hogy a mai Európában vívott konkurenciaharcban a magyarság számára a tudásközpontú nemzetfejlesztés a járható út. Ezt az új magyar paradigmát, a magyarság számára tartalmas, mozgósító jövőképet dolgozzák ki a tanácskozásokon. A szellemi folyamat elindítója, Borbély Imre, az Interconfessio Társaság elnöke az MTI-nek elmondta: fontosnak tartják, hogy az új magyar alkotmány megalkotásánál vegyék figyelembe: a Magyar Köztársaság a magyar állampolgárok és a határon kívül élő magyarság hazája. Hasonló cikkelyre van példa Németország, Horvátország, Spanyolország és Olaszország alkotmányában. Ez a gyakorlatban egy felsőházban valósulhatna meg, melynek munkájában részt vehetnének a határon túli magyar népcsoportok legitim képviselői. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 28./ Az első tanácskozást Kolozsváron tartották, 1994. nov. 19-én. Az új magyar paradigma gondolatkörét megtárgyaló rendezvénysorozat első fázisának lezárásaként a székesfehérvári konferencia az eddigi tanácskozások összegezését célozta. A rendezvény a Magyarok Világtalálkozójának nemzetstratégiai kérdésekben való dokumentációját is szolgálta, csakúgy, mint a konferencián bemutatott Magyar jövőkép. Egy minőségi paradigma című tanulmánykötet bemutatása, amely a kolozsvári, székesfehérvári és zentai konferenciákon elhangzott előadások gyűjteménye. Az első napon a Borbély Imre által felvázolt paradigma-elképzelés első "támpontja", a tudásközpontú nemzetfejlesztés témakörben Tőkéczki László, Vass Csaba és Lázár Imre tartott előadást. A második nap témáját a szubszidiáris /önálló-együttműködő/ nemzetstruktúra és a szervesítő algoritmusok képezték. szubszidiáris nemzetstruktúra a minél nagyobb önállósági fokon élő magyar nemzetrészek modellje, melyekben azonban a magyarság egységét biztosító összekötő szálakkal, úgynevezett szervesítő algoritmusokkal kell megtartani szellemi és sorsközösségtudatát. Duray Miklós nem tudott eljönni, felajánlotta Önrendelkezés a Szlovákiában élő magyarság törekvéseiben című tanulmányát. A kárpátaljai magyarság önrendelkezési törekvéseiről Kovács Miklós történész, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség /KMKSZ/ frissen megválasztott elnöke beszélt. Hódi Sándor, a Vajdasági Magyar Szövetség /VMSZ/ alelnöke a nemzeti tábor pesszimizmusának indokolatlanságára hívta fel a figyelmet. Az erdélyi magyarság önrendelkezési törekvéseinek problémáiról Borbély Imre tartott előadást. Legnagyobb gond a programba vett célkitűzések tudatos elszabotálása. Három és fél éve programban szerepel a magyarság önmegszámlálása, az erdélyi magyar kataszter felállítása, mely egyszerre biztosítaná egy kiterjedt önsegélyezési rendszer, egy nemzeti szindikátus kialakításának alapját, valamint a választói névjegyzékül szolgálná. A belső választások viszont a mára bebetonozott RMDSZ-nómenklatúra hatalmát veszélyeztetnék. Bakos István, az Magyarok Világszövetsége /MVSZ/ főtitkára az egyes magyar nemzetrészeket összekötni képes szálak és intézményi struktúrák témájában az MVSZ integráló szerepét hangsúlyozta. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 12./ A védnökök között volt Csoóri Sándor, a MVSZ elnöke. A témakörök: tudásközpontú nemzetfejlesztés, szubszidiáris nemzetstruktúra /ezen belül: a kisebbségbe szorult nemzetrészek önrendelkezési törekvései az egyes nemzetrészeket összekötő szálak/, végül a nemzetstratégia. /Meghívó alapján/"

Egerről minden magyar embernek Gárdonyi Géza híres regénye, az Egri csillagok jut eszébe legelébb. Magyari Lajos  élete jó szerencséjének tartja, hogy vannak egri barátai, kik szíves invitálással s ezen is túlmenően jófajta szállásmesteri gondoskodással tisztelik meg a székely embereket.  Az első közülük dr. Lisztóczky László tanár, aki a Honfoglalás utcai ,,rezidenciájában” szokta vendégül látni sepsiszentgyörgyi, udvarhelyi, marosvásárhelyi barátait. Hatalmas könyvtárszobája valóságos Kárpát-medencei unikum.   Legemlékezetesebb vizitációja akkor volt, amikor a jó emlékezetű Hervay Zoltán festőművész és kiváló grafikusművész lánya, Hervay Katalin társaságában voltak ott, dr. Lisztóczky László tanár és a SMIKK (Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör) meghívására. Akkor, erdélyi, anyaországi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki és nyugati szór­ványmagyarok találkoztak. /Magyari Lajos: Egri vitézek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 6./ Emlékeztető: Lisztóczky László több erdélyi antológiát állított össze: Isten kezében. Romániai magyar költők istenes versei /Castrum, Sepsiszentgyörgy, 1993/ Hazahív a hűség. Romániai magyar költők vallomásai a szülőföldről /Castrum, Sepsiszentgyörgy, 1993/ Versekben tündöklő Erdély. Magyar költők erdélyi verseinek gyűjteménye a Gyulafehérvári Soroktól mind a mái napig. Egybeszedte Szentimrei Jenő /Kolozsvár, 1941/ Az új, bővített kiadást gondozta Lisztóczky László /Castrum, Sepsiszentgyörgy, 1996/ Lisztóczky László az antológiát kibővítette az 1945 utáni költőkkel Illyés Gyulától, Csoóri Sándortól Tollas Tiborig, Vári Fábián Lászlóig, Kovács András Ferencig. A megmérő idő: az emberélet fordulói romániai magyar költők verseiben /Castrum, Sepsiszentgyörgy, 1996/ Hegyek, fák, füvek: romániai magyar költők versei a természetről /Castrum, Sepsiszentgyörgy, 1998/

Égtek a vonalak adás után - Kitálalt az újságíró
A temesvári forradalom negyed százados évfordulójára
1989 november hetedikén, élő adásban, francia nyelven interjút adtam a genfi TV Híradónak Tőkés Lászlóról. Akkoriban a nemzetközi közvélemény még nagyon keveset hallhatott az üldözött temesvári lelkipásztor kivételesen bátor magatartásáról.
Király Károly vagy Szőcs Géza tiltakozásai alkalmanként már eljutottak Nyugatra, de az ő kálváriájának híre még nem.
Az elmondottakat eddig nem publikáltam, ám most, a temesvári forradalom negyed százados évfordulóján felidézem az interjú születésének ma már kor-dokumentumként értékelhető előzményeit, illetve magát a beszélgetést.
1989-ben Magyarországon fölgyorsultak a rendszerváltozáshoz vezető események, melyekben jelentős szerepet játszott az elnyomott erdélyi magyarok melletti kiállás. Akkoriban újságíróként dolgoztam egy hetilapnál, főképpen kisebbségi és emigrációs témákról írtam, amelyek a „tiltott” kategóriából már átkerültek a „tűrtbe”.
„Támogatásról” persze még nem lehetett szó: saját költségünkön utazva adtuk elő például, különböző református templomokban és művelődési házakban a Forrás Kör erdélyi irodalmi estjeit, melyeknek társ-szerkesztője és rendezője voltam.
Ugyanebben az esztendőben interjút készítettem az akkor már végletekig elkeseredett Sütő Andrással, színdarabjainak betiltásáról, továbbá az itáliai emigráns Illyés Elemérrel, akinek „Erdély változása” című munkája a romániai magyarok XX. századi történelmének egyik leghitelesebb feldolgozása. A Magyarországon hivatalosan még nem rehabilitált Fejtő Ferenccel is akkoriban publikáltam párizsi beszélgetést, melyben ő hangsúlyosan szólt a román emigráns-társával, Eugène Ionesco-val közösen szerkesztett, a Ceauşescu rezsimet keményen elítélő memorandumról.
Kész csoda, hogy nem kerültem rá a Romániából kitiltott „persona non grata”-k gyarapodó listájára. Igaz, amikor nagynéném halála miatt Nagyváradra utaztam, a vasútállomástól szállodai szobámig követtek. Sőt még éjszaka is utánam jöttek a sötét folyosón lévő illemhelyre, ami elég félelmetes volt. Eszembe is ötlöttek Szőcs Géza akasztófa-humoros verssorai a rettegett Securitate tisztről: „ki egész éjjel szállodád / ablaka alatt álldogá’t / s ki bármit megtehet veled, barátom”.
Ilyen előzmények után, az emigráció irodalmáról is publikáló újságíró-irodalmárként kaptam meghívást a SMIKK (Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör) lugano-i konferenciájára. A gyakran széthúzó nyugati magyar emigrációt főképpen két ügy tartotta össze: az 1956-os forradalom demokratikus eszméinek megőrzése, illetve az elnyomásban élő magyar kisebbségek sorsának figyelemmel kísérése.
1989 novemberének első napjait töltöttem Svájcban: találkoztam a négynyelvű ország – jellemző módon latin nyelvű – Pro Helvetia nevű kulturális alapítványának sajtófőnökével, Vevey-i otthonában fölkerestem Vajay Szabolcs történészt, Argentína UNESCO-diplomatáját, Genfben pedig Nemes Nagel Lajost, aki NAGEL néven akkoriban a világ legelismertebb útikönyv-kiadója volt, mellesleg Ciprus tiszteletbeli konzulja.
A SMIKK-konferencián elsősorban Magyarország jövője, az újra kialakulóban lévő többpárt-rendszer volt a téma, emlékeim szerint az előadók között szerepelt − mások mellett − itthonról Lengyel László, Gecsényi Lajos és Szigethy Gábor, az emigránsok közül Saáry Éva, Határ Győző, Sárközy Mátyás. A svájci emigráns Szőcs Gézával szintén találkoztam, a zürichi pályaudvaron.
A SMIKK egyik alapítója és lelke a Fribourg-ban élő Major-Zala Lajos író volt, aki váratlanul megkért, hogy a nagy nézettségű genfi Téléjournal-nak adjak interjút a romániai magyarság helyzetéről: „Kevés franciául beszélő, az erdélyi helyzetet ismerő anyaországi szószóló vetődik Svájcba” - buzdított, miközben megszervezte szereplésemet. Major-Zala akkoriban jelentette meg a sepsiszentgyörgyi grafikus, Plugor Sándor rajzaival illusztrált erotikus verseit, később pedig a nagybeteg erdélyi művésztárs svájci gyógykezelését is segítette.
Ellátogattam a reformáció nevezetes Genfi Emlékművéhez, remélve, hogy Bocskai István erdélyi fejedelem szobor-alakja bátorságot adhat, hiszen idegen környezetben, egyenes adásban kellett beszélnem egy kényes kérdésről, ráadásul nem az anyanyelvemen.  Fölvetődhet a kérdés: a svájci közszolgálati televíziót − tehát az ottani közvéleményt is − miért érdekelte egy „magyar ügy”?
A figyelem hátterében a négy hivatalos nyelvvel rendelkező államszövetség nyelvi pluralizmusa állhatott, amelyre már Kós Károlyék is hivatkoztak a transzilvanizmus eszmevilágának kialakításakor, és amelyről Major-Zala így vallott egyik versében:
„A fribourg-i költő / ki magyarul / svájci embert fogalmaz / e négynyelvű hazában / s Európát érzi ujjbegyében”.
Az érdeklődésnek azonban volt egy konkrét, aktuális motivációja is: a legnagyobb svájci médiabirodalom, a Ringier éppen akkoriban kezdte meg tárgyalásait magyarországi jelenlétéről, melyet később Romániára is kiterjesztett.  
Az előzményekhez tartozik még − ha csak közvetetten is −, hogy nem sokkal svájci utazásom előtt Zalatnay István református lelkész kérésére franciára fordítottam Tőkés László édesapjának, Tőkés István egykori genfi teológusnak az életrajzát, remélve, hogy ottani tervezett kitüntetése némi védettséget jelenthet fia számára.
1989-es genfi interjúmat eddig azért sem publikáltam, mert 1990-től nyugdíjba vonulásomig már nem újságíróként, hanem diplomataként dolgoztam.
***
Íme, a Svájcban − és vélhetően a román Securitate-nál − akkoriban komoly figyelmet kiváltó beszélgetés, szó szerinti magyar fordításban (eredetijét videofelvétel őrzi):
A Genfi TV-Híradó Jean-Francois Fournier által készített bevezetője:
„Erdély problémája sokat foglalkoztatja Magyarországot, mivel több, mint 2 millió magyar él ott. Külön világ ez Európa szívében, saját nyelvvel, amely ugyanahhoz a nyelvcsaládhoz tartozik, mint a finn, vagyis se nem szláv, se nem germán. Az egyre fogyó magyar népesség egyharmada él Magyarország határain kívül, főképpen a romániai Erdélyben. Saját szülőföldjükön szembesülniük kell Ceauşescu falurombolási terveivel és erőszakos asszimilációs politikájával. Ezért sokan Magyarországra menekülnek.
Vendégünk Balázs Ádám magyar újságíró:
Mindenekelőtt szögezzük le, hogy Ceauşescu despotikus és őrült diktatúrája nemcsak a magyarokat nyomja el, hanem saját nemzetét, a románt is. A zsidókat csak azért nem, mert őket már korábban, pénzért »eladta« Izraelnek. Ám a nemzeti kisebbségeket duplán elnyomja: a »maradék« németek mellett, főképpen Európa legnagyobb nemzeti kisebbségét, a magyart. Egyre kevesebb iskolájuk van, egyre nehezebben tudnak anyanyelvükön tanulni − ez a rendszer már-már majdnem olyan, mint a fasizmus. Eddig mintegy 30 ezer romániai magyar kért politikai menedékjogot Magyarországon. Néha életüket is kockáztatva szöknek át a határon, ahol még rájuk is lőhetnek. Jelenleg Magyarország minden politikai menekültet befogad a Genfi Konvenció értelmében. A magyarokat, de a románokat vagy a kelet-németeket is. Magyarország nemrégiben három menekülttábort hozott létre.
Végül engedje meg, hogy megemlítsek egy aktualitást. Romániában megkezdődött a szellemi ellenállás. Nemcsak a románok között, Doina Cornea-val az élen, akinek Ön bizonyára ismeri a nevét, de a magyar értelmiségiek körében is.  Egy magyar kálvinista lelkész, akit Tőkés Lászlónak hívnak, tiltakozó levelet szerkesztett, melyet eljuttatott a nemzetközi szervezeteknek. Nagyon bátor ember, hiszen ezzel saját életét is kockáztatja. Mit is akar ő tulajdonképpen? »Nemet« mond a diktatúrára és  »Igent«  a szabadságra, a demokratizálódásra: emberi jogokat követel Európa legnagyobb kisebbségének. Ennek a magyar papnak el kellett hagynia az otthonát, sőt, a despotikus hatalom azt akarja, hogy még a városát is hagyja el. Tőkés László jelenleg a templomban tartózkodik − mint a középkori üldözöttek −, a temesvári Isten Házát választotta menedékül. Remélem, hogy ennek a rettenetes diktatúrának az eltűnése után a magyar nemzetiségnek − és természetesen az egész országnak − demokratikus átalakulásban lesz része.”
 - Köszönöm Önnek, hogy itt volt és reméljük, hogy így lesz!”
***
Mint később megtudtam, az adás után égtek a vonalak: a diktátor svájci „fülei” felháborodottan tiltakoztak, sőt elérhetőségemet tudakolták. A TV-stúdióból egyenesen a vasútállomásra siettem, ahol felültem a hazafelé tartó vonatra.
Másfél hónap múlva Temesváron kitört a forradalom.  
Heti Válasz (Budapest)

Történészeknek, lelkészeknek és volt képviselőnek ítélte oda a Bethlen Gábor-díjat
Egyed Ákos történettudósnak, az Erdélyi Múzeum Egyesület volt elnökének, Sir Bryan Cartledge angol történésznek, diplomatának, egykori nagykövetnek, Markus Meckel evangélikus lelkésznek, a Német Demokratikus Köztársaság utolsó külügyminiszterének, valamint Zétényi Zsolt ügyvédnek, volt MDF-es parlamenti képviselőnek ítélte oda idén a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma az erdélyi fejedelemről elnevezett díjakat.
Az elismerést minden évben azok kaphatják meg, akik életművükkel, áldozatos munkájukkal sokat tettek a magyarság értékeinek megőrzése, gyarapítása és Közép-Európa népeinek békés együttélése érdekében.
Az elismeréseket vasárnap este a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban adta át a megjelenteknek Lezsák Sándor, az alapítvány kuratóriumi elnöke, az Országgyűlés fideszes alelnöke, valamint az erdélyi fejedelmet ábrázoló érem alkotója, Péterfy László szobrászművész.
Sir Bryan Cartledge és Markus Meckel az ünnepségen nem tudtak megjelenni, így nem vették át személyesen a kitüntetést.
Lezsák Sándor, amikor Zétényi Zsoltnak a díjat átadta, megjegyezte: a jogvédő "következetes igazságtételi és emberi jogi munkásságával elérte, hogy mindeddig semmilyen állami kitüntetésben ne részesülhessen", ugyanakkor elérte azt is, hogy a Bethlen Gábor-díjat kiérdemelje.
A Bethlen Gábor-díjak mellett az ünnepségen adták át a Márton Áron-emlékérmet Árva Lászlónak, a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium igazgatójának és Pawel Cebula lengyel ferences szerzetesnek, "a lengyel-magyar barátság éltetőjének".
A kuratórium az erdélyi katolikus egyház püspökéről elnevezett emlékérmet - az időközben szeptemberben elhunyt - Saáry Éva geológusnak, költőnek, a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör volt elnökének is odaítélte. A díjat – Szervátiusz Tibor szobrászművész bronzból készült alkotását - a művész lánya vette át.
A rendezvényen adták át a - Kossuth-díjas magyar íróról elnevezett - Tamási Áron-díjat is, amelyet a kuratórium Margittai Gábor író, tanárnak a Magyar Nemzet szerkesztőjének ítélt oda.
A Bethlen Gábor Alapítvány honlapján egyebek mellett az olvasható, hogy az alapítványt 1979-80-ban a magyar szolidaritás hívei hozták létre, és a korabeli kommunista vezetés ellenzése közepette, hatéves küzdelemmel vívták ki működésének hivatalos jóváhagyását. A 65 kezdeményező és a később csatlakozott támogatók révén a térségben elsőként létrejött legális új polgári összefogás alapítói: Illyés Gyula, Németh Lászlóné, Kodály Zoltánné és Csoóri Sándor.
(MTI), Budapest

Egyed Ákos Bethlen Gábor-díjas
Egyed Ákos történettudósnak, az Erdélyi Múzeum Egyesület volt elnökének, Sir Bryan Cartledge angol történésznek, diplomatának, egykori nagykövetnek, Markus Meckel evangélikus lelkésznek, a Német Demokratikus Köztársaság utolsó külügyminiszterének, valamint Zétényi Zsolt ügyvédnek, volt MDF-es parlamenti képviselőnek ítélte oda idén a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma az erdélyi fejedelemről elnevezett díjakat.
Az elismerést minden évben azok kaphatják meg, akik életművükkel, áldozatos munkájukkal sokat tettek a magyarság értékeinek megőrzése, gyarapítása és Közép-Európa népeinek békés együttélése érdekében. A díjat vasárnap este a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban adta át a megjelenteknek Lezsák Sándor, az alapítvány kuratóriumi elnöke, az Országgyűlés fideszes alelnöke, valamint az erdélyi fejedelmet áb­rázoló érem alkotója, Péterfy László szobrászművész. Sir Bryan Cartledge és Markus Meckel az ünnepségen nem tudott megjelenni, így nem vette át személyesen a kitüntetést.
A Bethlen Gábor-díjak mellett az ünnepségen adták át a Márton Áron-emlékérmet Árva Lászlónak, a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium igazgatójának és Pawel Cebula lengyel ferences szerzetesnek, „a lengyel–magyar barátság éltetőjének”. A kuratórium az erdélyi katolikus egyház püspökéről elnevezett emlékérmet az időközben szeptemberben elhunyt Saáry Éva geológusnak, költőnek, a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör volt elnökének is odaítélte. A díjat – Szervátiusz Tibor szobrászművész bronzból készült alkotását – a művész lánya vette át. A rendezvényen adták át a Kossuth-díjas magyar íróról elnevezett Tamási Áron-díjat is, amelyet a kuratórium Margittai Gábor író tanárnak, a Magyar Nemzet szerkesztőjének ítélt oda.