Több mint négy évtizede szolgálja az erdélyi közművelődés ügyét Gábor Dénes, a Bolyai Tudományegyetem biológia-kémia szakának végzettje. Gábor Dénes 28 évig volt az Egyetemi Könyvtár könyvtárosa. Itt vált az ex librisek szerelmesévé. Jelenleg a legismertebb ex libris gyűjtők egyike. Napvilágot látott Gábor Dénes Erdélyi közművelődési kaleidoszkóp /Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár/ című könyve, azon írásainak gyűjteménye, amelyeket a hatvanas évektől napjainkig a sajtóban megjelentetett. A könyvjegyek alkotóiról, neves képzőművészekről írt méltatásai mellett különösen gazdag a bibliofiliával kapcsolatos anyagok választéka. Gábor Dénes kiegészítette Tóth Kálmán torzóban maradt bibliográfiai céduláit és megjelentette Romániai Magyar Könyvkiadás 1944–1949 /Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 1992/ címmel. Mindezek mellett Gábor Dénes eredeti szakmájához sem lett hűtlen. Biológiai szakkönyvekhez írt bevezető tanulmányokat, tudománynépszerűsítő cikkekben felhívta a figyelmet neves évfordulókra. /N. J.: Az erdélyi közművelődés napszámosa. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./

December 16-án mutatták be Lám Béla levelezése Áprily Lajossal, Mannsberg Arvéddal, Olosz Lajossal, Reményik Sándorral /Stúdium Kiadó, Kolozsvár/ című kötetet Kolozsváron. A könyvet Hantz Lám Irén, Lám Béla lánya állította össze. Hantz Lám Irén szerint a levelek az erdélyi irodalom részei, olyan mozaikdarabok, amelyekből végül összeálló kép születik. /Török Á. Rebeka: Könyvbemutató a Lutheránus Püspökségen. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./

Megjelent Lám Béla levelezése Áprily Lajossal, Mannsberg Arvéddal, Olosz Lajossal, Reményik Sándorral /Stúdium Kiadó, Kolozsvár, 2005/ című könyv, összeállította Hantz Lám Irén. A levélírók: egy mérnök (Lám Béla), egy tanár, költő (Áprily Lajos), egy ügyvéd (Olosz Lajos), egy közgazdász (Mannsberg Arvéd) és egy jogot végzett költő (Reményik Sándor). Barátok. Barátságukat Reményik Sándor szellemisége hozta létre, Lám Béla egyénisége tartotta fenn. A kötetből megismerhető öt erdélyi értelmiségi sorsa, azoké, akik otthon maradtak és azoké, akik elhagyták Erdélyt. /Új könyv. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 2./

Hantz Lám Irén, Lám Béla kisebbik leánya egybegyűjtötte édesapja Áprily Lajossal, Mannsberg Arvéddal, Olosz Lajossal és Reményik Sándorral folytatott levelezésének hozzáférhető anyagát, 232 levelet. Az aradi könyvbemutatón /Lám Béla levelezése Áprily Lajossal, Mannsberg Arvéddal, Olosz Lajossal, Reményik Sándorral. Stúdium Kiadó, Kolozsvár, 2005/ a szerző exkluzív interjút adott a Nyugati Jelennek. Hantz Lám Irén Kolozsváron, a Brassai Sámuel Líceumban földrajztanárként dolgozott nyugdíjazásáig, de mindig szívügyének tekintette édesapja hagyatékának rendezését. Lám Bélának 1967-ben A körön kívül címmel jelent meg önéletrajzi regénye. Hantz Lám Irén Török Zoltán professzor hatására a földrajz szakot választotta. Nem bánta meg, mert a tanári munkától rengeteg szépet kapott. Most, nyugdíjas éveiben az irodalmi hagyatékot szeretné rendezni. Hantz Lám Irén írói pályája 1990-ben Reményik Sándor levelezésének a közlésével indult, a Korunkban. Hat év múlva látott napvilágot a Torockói útikalauz, ami költői, művészi elemeket is tartalmaz. Ezután Város az Őrhegy alatt címmel képes-szöveges összeállítást készített Nagyenyedről, de Torockószengyörgyről is írt könyvet. Torockói receptes könyv címmel Áprily Lajosnak és Szilágyi Domokosnak a különféle ételekről szóló verseivel megtűzdelve, torockói ínyencségeknek a receptjeit gyűjtötte egybe. Édesapja hátrahagyott írásait, illetve a Lám család eredetét, történetét 2002-ben, születésének a 100. évfordulójára állította össze. Hantz Lám Irén még a Reményik-album kiadását tervezi, ezzel befejezettnek tekinti a hagyaték feldolgozását. /Balta János: Exkluzív interjú Hantz Lám Irénnel. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 29./

Megjelent Huber András Gyilkos nagy köd /Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár. 2006/ című novelláskötete. A szerző az élet apró-cseprő dolgainak alapos ismerőjeként, biztos kézzel vezeti végig az olvasót a mindennapok egy-egy rövidke szeletén. /B. Osvát Ágnes: Huber András: Gyilkos nagy köd. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 9./

Megjelent Bodrogi György emlékezése: Tanári pályám töredékei /Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár, 2006./ Bodrogi György a tanár, a természetjáró, a fényképész színes egyéniség volt. A könyv könnyed, pergő stílusa, önéletrajzi fonala, a tanítványokkal közös kalandok felelevenítése sokkal inkább az ifjúsági regények műfajába sorolja az alkotást. /Balázs Bence: Naplótöredékek. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 5./

Tanár, művelődés- és sajtótörténész – olvasható Huber Andrásról a lexikonban. Nyugdíjaztatása után teljesedett ki szépírói munkássága, a 89-es fordulat után a Gyilkos nagy köd /Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár/ című novellagyűjteménye immáron az ötödik kötete. Első könyve még 1982-ben jelent meg, sajtó alá rendezte festő nagybátyja, Dési Huber István Levelek a szülőföldre című vallomásos kötetét. Huber András Désen, az erősen megritkult magyar lakosságú városban élve egész Erdélyt befogja figyelő tekintetével. Százarcú nagyhatalom (Lapok az erdélyi magyar időszaki sajtó történetéből) /Pallas–Akadémia Kiadó, Csíkszereda, 1997/ című könyve a bizonyság erre. Következő munkái dési helytörténeti sétáiról, majd a Szamos völgyi írástudókról szólnak. /Gyilkos nagy köd. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 9./

Megjelent Jancsó Miklós kolozsvári színművész hatodik kötete, amely a Fizetett taps /Stúdium Kiadó, Kolozsvár/, mely nem pusztán elméleti írásokat, hanem személyes jellegű meglátásokat, visszaemlékezéseket is tartalmaz. Erdélyben könyvet kiadni nem üzleti vállalkozás, főleg, ha olyan szűk réteget érint, mint a színház témában érdekeltek tábora – mutatott rá Tőkés Elek, a Stúdium Kiadó igazgatója. A kötet példányszámáról elmondta: akkora példányszámban látott világot „mint ahányan egy stúdió előadás székein elférnek. ” /kb: Fizetett taps. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 31./

Első ízben szervezte meg a kolozsvári Octavian Goga Megyei Könyvtár a Kolozsvári kiadói év – könyv és sajtó elnevezésű kiállítást, amelynek keretében számos díjat is kiosztottak. A kiállításon harmincnál több kiadó termékei, továbbá több tucatnyi újság és folyóirat példányai tekinthetők meg: összesen mintegy 600 cím mutatja be az elmúlt év kolozsvári kiadói és nyomdai termését. A rendezvényt Doina Popa igazgatónő és Kerekes Sándor megyei tanácselnök nyitotta meg. A könyveknek megítélt díjak közül egy magyart részesítettek elismerésben, a gyermekkönyv kategóriában a 300 példányban megjelent Titokmorzsák a természetből /Stúdium Kiadó/ című könyvet, szerzője, Kiss Bitay Éva, aki idős kora ellenére megjelent a díjkiosztón. /F. I. : Kiosztották a 2006-os kiadói év díjait. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./

Könyvritkaságnak számító kötetet mutattak be június 25-én Szent Mihály Caritas összejövetelén. Jancsó Miklós kolozsvári színész A megfizetett taps /Stúdium Kiadó, Kolozsvár/ című könyve mindössze 150 példányban látott napvilágot. A kötetet a kiadó igazgatója, Tőkés Elek ismertette. Jancsó Miklós kötete a színház közéleti szerepéről szóló cikkeit tartalmazza. /Varga Melinda: A megfizetett taps gyönyörűsége. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 27./

A néhány napja Kolozsváron elhunyt gróf Béldi Miklósra /sz. Dicsőszentmárton, 1925. ápr. 9. – Kolozsvár. 2007. aug. / természettudományi szakíróra emlékezett Fodor Sándor, akit a Bolyai Tudományegyetemen még hallgató korában gyakornokká nevezte ki professzora. Béldi Miklós Szucságon tanított, onnan ment nyugdíjba. A madártannal foglalkozott és még diktatúra éveiben három könyve jelent meg: a 60-as évek elején az Ismerjük meg a madarakat című, tudománynépszerűsítő könyve az Ifjúsági Kiadónál (Dáné Tibor szerkesztői jóvoltából), a Madarász szemmel a Kárpátokban, amelyet 1970-ben adott ki a kolozsvári Dacia Kiadó. Ezt tíz év múlva, 1980-ban követte szintén a Dacia gondozásában a Madárhatározó, majd pedig 1989-ben a Kriterionnál az Élet az erdőben című kötet. 1995-ben a kolozsvári Studium Kiadó jóvoltából megjelent az Egy esztendő a madarak világában című könyve, majd pedig a Kriterion kiadásában, 1999-ben az Európa vízimadarai, végül az ugyancsak kolozsvári Tinivár Kiadó gondozásában Az erdélyi havasok ösvényein című munkája 2005-ben. Összesen tehát nyolc könyvet írt Béldi Miklós. A román kommunista rezsim a magyar nyelvű tudományos jellegű könyvek kiadását rossz szemmel nézte, mert hangoztatta, hogy a tudomány nyelve ebben az országban nem a magyar. Így Béldi Miklós könyvei is csak egyes szerkesztők ügyes politizálása nyomán láthattak napvilágot. Béldi Miklós származása miatt az egyetemen nem folytathatta kutatói munkáját, doktorálni se hagyták. Nemcsak egyetemi állásából távolították el, de az elemi iskolában sem dolgozhatott: Szucságról is eltávolították mintegy négy-öt évre, hogy üzemi munkásként dolgozzon. Béldi nem panaszkodott az őt ért méltatlanságok miatt. /Fodor Sándor: Tiszteletadás. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./

Kováts József író, a fametsző Buday György, Kolozsvári Grandpierre Emil és Wass Albert osztálytársak voltak a kolozsvári Református Kollégiumban. Ebben a kollégiumban az energiák, az elmének és a léleknek és a jellemnek az erőfeszítései összeadódva, összefonódva a magyar identitás egyik pillérévé váltak Erdély történelmében. Amikor jó idők jártak, ez az intézmény képes volt elraktározni, felhalmozni, az értékeket. Amikor rossz idők jöttek, képes volt a tartalékokból okosan gazdálkodni. Mindezt bemutatta Kolozsvári József: A Világítótorony – A Kolozsvári Református Kollégium és Leánygimnázium története. (Stúdium Kiadó, Kolozsvár, 2007) című könyvében. /A Református Kollégium félezredik éve fele tart. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./

Nagyenyeden bemutatták Áprily Lajos verseit tartalmazó Az erdőn túl /Stúdium Kiadó, Kolozsvár/ kötetet. A népes közönségnek a házigazda, Győrfi Dénes könyvtáros dokumentum gyűjteménye, Dvorácsek Ágostonnak a költő kedvenc virágait ábrázoló fényképkiállítása és Lőrincz Zoltán enyedi fotói teremtették meg a megfelelő hangulatot. A költő a kollégium tanára volt (1909–1926), itt alapított családot, itt kezdte el sikeres költői és tanári pályáját. Józsa Miklós ny. magyar tanár a költő nagyenyedi emlékeit idézte fel. A Hantz Lám Irén kolozsvári ny. tanár által összeállított Áprily-kötet 33 verset tartalmaz, mind a hazavágyódás költeményei. /Bakó Botond: Az erdőn túl – könyvbemutató Nagyenyeden. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 30./

Huber András 1966 óta közöl cikkeket, novellákat, tanulmányokat. Napvilágot látott a négy művéből álló, lexikon értékű sorozata. A tanulmánykötetek érdekes kortörténeti művek. A százarcú nagyhatalom, Város az időben, Akikhez a múzsák bekopogtak címmel eddig megjelent művekhez társul a legújabb Összefutó utak. Hely és művelődéstörténeti tanulmányok Désről /Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár/ című kötet, a sorozat befejezéseként. /Lukács Éva: Összefutó utak – könyvbemutató Désen. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 11./

Az erdélyi városok, települések helytörténete, művelődéstörténete kimeríthetetlen kutatási terület napjainkban is. Megjelent Huber András Összefutó utak /Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár/ című vaskos kötete. Alcíme: Hely- és művelődéstörténeti tanulmányok Désről. Huber András szeretett városának, Désnek – az egykorinak és a mainak egyaránt – kiváló ismerője; elkötelezett kötődéséről számos tanulmányban, közleményben tett bizonyságot az utóbbi években. Szabó T. Attila munkásságának a folytatását, kiegészítését jelentik Désre vonatkozó munkái. Szabó T. Attila 1937-ben Dés helyneveiről közölt tanulmányt az Erdélyi Tudományos Füzetekben, majd 1943-ban Dés települése és lakossága címmel jelent meg írása – ugyancsak az Erdélyi Tudományos Füzetek rangos sorozatában. Huber András könyvében jelentős helyet foglalnak el Dés múltbeli és jelenkori irodalmi-művészeti életének eseményeiről szóló részek. /Nagy Pál: Város a história forgatagában. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 17./

A Studium Kiadó /Kolozsvár/ saját nyomdával dolgozik, nem igényel támogatásokat, igyekszik önálló lenni. Tőkés Elek, a kiadó igazgatója tájékoztatott: 1991-ben alakult a vállalkozás, nyelviskolával kezdték és az ebben forgatott pénzt fektették be a könyvkiadásba. Az első könyvet 1993-ban sikerült kiadniuk. Elsősorban didaktikai és akkreditált tudományos kiadó, de szépirodalmat és ismeretterjesztő jellegű munkákat is kiadnak. Az iskolai vagy egyetemi tankönyveket minden további nélkül kiadják, nem csak magyar nyelven, hanem románul is. A másik kategória az egyetemi tanárok tudományos munkáit, kutatásait foglalja magába. Egyik legnagyobb vállalkozásuk volt a négy kötetes Magyar irodalmi szöveggyűjtemény, amelyet még a Helikon közössége szerkesztett, de nem volt keretük a kiadásra. Egy sikeres Reményik Sándor monográfiát is kiadtak. – A kiadó gerince és legnagyobb bevétele a tankönyv. /Varga Réka: „Lehetőleg saját lábon” A könyvek útja. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 19./

Hangulatos könyvbemutatón volt szeptember 8-án Kolozsváron a Szentegyház utcai Phoenix könyvesházban, ahol bemutatták Gottlieb Rózsa Az emlékezés mélyvizeiben /Stúdium Kiadó, Kolozsvár/ című önéletrajzi könyvét. A nemrég 95. életévét betöltő, Kölnben élő művésznő önéletrajzi regényének bemutatóján a család barátai, ismerősei is részt vettek. A könyvbemutatón a szerző három festményét is megtekinthették az érdeklődők, köztük a lágerélményt „feldolgozó” sötétszürke-fekete kompozíciót. /Musca Szabolcs: „A szerző önmaga tanúja” = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./

Január 14-én Kolozsváron a Phoenix Könyvesboltban Asztalos Lajos Kolozsvár épített kincsei /Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár, 2008/ című épített öröksége című kötetét Tőkés Elek, a Stúdium Könyvkiadó igazgatója mutatta be. Az igényes kiadvány az itt élők és az elszármazottak számára egyaránt szívet melengető alkotás. A kötet eleget tesz a tudománynépszerűsítésnek és a nyelvi igényességnek. Bármely Kolozsvárról szóló könyv képes valami újat nyújtani az olvasónak. Asztalos Lajosban a lelkes helytörténész tiltakozott a kötet terjedelmi korlátai miatt. Többek között ezért nem sikerült beszerkesztenie egy térképvázlatot, ami pedig nagyon hasznosnak bizonyult volna. /Ö. I. B. : Újabb kötet a kincses városról. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./ „Már több mint negyven éve Kolozsváron élek, és elmondhatom magamról, hogy ismerem a várost, ez a könyv mégis rengeteg újat tartalmaz” – fejtette ki véleményét Tőkés Elek Asztalos Lajos Kolozsvár épített kincsei című könyvének kolozsvári bemutatóján. A kötet a város legszebb és legjellegzetesebb épületeit mutatja be történeti és művészettörténeti szempontból. „Asztalos Lajos nyitott szemmel figyeli a csaknem ezer éves város kincseit, észrevesz olyan apróságokat, amelyeken mások átsiklanak. A könyv végigköveti az építészeti alkotások állapotának alakulását a történelem során. Érdemes felfigyelni ezekre az alkotásokra, hiszen az épített kincsek a városlakók szellemi és műveltségi szintjét, illetve igényességét is tükrözik” – mutatott rá Tőkés Elek. Szerinte a szerző elismerésre méltó nyelvi igényességgel alkotta meg a szövegeket, a Rohonyi D. Iván által készített fényképek pedig valósághűen tárják az olvasók elé a város díszeit. /Hideg Bernadette: Kolozsvár épített kincsei. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./

Szék monográfiáját mutatták be
Dr. Szabó Márton gyermeksebész főorvos Szék község monográfiája – néprajz és néphagyomány című könyvének bemutatójával vette kezdetét csütörtökön délután a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely 2010–2011-es évi rendezvénysorozata. A kolozsvári Stúdium Könyvkiadónál idén megjelent kötetet elsőként Tőkés Erika, a kiadó munkatársa ajánlotta a kolozsvári Reményik Sándor Galériába betérők figyelmébe. – Mindannyiunk Marci bácsija fejet hajt szűkebb pátriája, Szék kultúrája előtt: bár ő maga nem hivatásos etnográfus, mintegy fél évszázados gyűjtőmunkája, hatalmas odaadása és neves szakemberek írásainak böngészése révén adja közre munkáját – magyarázta Tőkés Erika. A kötet tartalmi összetételének ismertetése után a szerzőnek adta át a szót, aki a két évvel ezelőtt napvilágot látott Égig érő jegenyecímű életrajzi könyvéről szólt néhány szót.
Többek között az is kiderült, hogy Romániában ő honosította meg a csecsemőkori csípőficam kezelését. Mint mondta, mostani kötetének összeállítása során unokahúga is segítségett neki, aki az Országos Széchényi Könyvtár munkatársaként szorgosan gyűjtögette a széki téma kapcsán Magyarországon megjelent írásokat. Emellett természetesen Szabó Márton is folyamatosan számon tartotta a Kolozsváron megjelent cikkeket. – Két kötetre való, mintegy 1200 oldalnyi szöveg gyűlt össze, de végül, székiesen mondva, nem akartam hosszú lére engedni ezt az egészet. Leginkább a huszadik századdal foglalkoztam – mondta a szerző, majd részletesen ismertette kötetét. Az est zenei aláfestéséről Székely Katalin gondoskodott, aki széki népdalokat adott elő.
F. ZS. Szabadság (Kolozsvár)

Hogy került a csizma az asztalra? Avagy miért foglalkozik tankönyvekkel az RMDSZ Oktatási Főosztálya?
Jogosan vetődhetett fel a kérdés minden jóhiszemű olvasóban, midőn Péntek János professzor úr megnyilatkozásait olvasta a Krónika október 1-jei számában B. Kovács András tollából (Használhatatlan, csapnivaló tankönyvek, Szempont).
Egy kis emlékeztető a nyilatkozatból: „Amikor 1999-ben a miniszteri rendelet a kisebbségi szervezetekre bízta a tankönyvek ügyét, akkor az RMDSZ ebből kizárta az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsot, a pedagógusszövetség szakmai szervezetét. A miniszteri rendelet a tankönyvek szakmai ellenőrzési jogát biztosítja, e munkába a tankönyvtanácsot nemhogy nem vonták be, hanem gyakorlatilag kizárták. Kuratóriumi elnökként kijelenthetem, hogy a tankönyvtanácsot a mai napig nem hozták olyan helyzetbe, hogy szakmai szervezetként legyen valamilyen kompetenciánk. Beszélni beszélhetünk róla, de szavunknak nincs foganatja. A tankönyvüggyel gyakorlatilag ma az RMDSZ-irodák, a kolozsvári oktatási főosztály foglalkozik. Márpedig sehol a világon nem történt még meg, hogy egy politikai párt irodájában folyjanak az úgymond szakmai munkálatok, ráadásul az általam már vázolt eredménnyel”.
A fentiek alapján akár fel is háborodhatna a tisztelt olvasó, de a helyzet az, hogy a minden kétséget kizáróan igazolható események és kordokumentumok komolyan cáfolják az idézett állítások igazságtartalmát, megkérdőjelezve hitelességüket. Számomra fölöttébb bizarr, mi több, groteszkbe hajló, hogy a professzor úr annak az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsnak a kizárásával vádolja az RMDSZ-t, mely az Ügyvezető Elnökség kezdeményezésére jött létre 1993-ban és Péntek Jánost választotta kuratóriuma elnökének.
Az első időszakban (1993–1997 között) a Fiser Fülöp Ildikó és Cs. Gyímesi Éva (mindketten az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnökei voltak) által bejegyeztetett Collegium Transsylvanicum Alapítvány keretében tevékenykedett, majd ezt követően a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetség szaktestületeként fejti ki tevékenységét. Az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács megalakulását követően az Ügyvezető Elnökség két munkatársat foglalkoztatott az anyanyelvű oktatásunkkal kapcsolatos problémák megoldása érdekében. Fóris-Ferenczi Rita a tanügyi reform, oktatási programok, míg Székely Győző a magyar nyelvű tankönyvkiadás kérdésköréért felelt.
De hagyjuk a korai előzményeket, térjünk vissza a közelmúlthoz. Kezdjük ott, hogy a Péntek professzor úr által említett miniszteri rendelet (OMEC nr. 3950) nem 1999-ben, hanem 2005. április 25-én jelent meg, az RMDSZ igen erélyes fellépésének köszönhetően. Ebben az időszakban az oktatási minisztériumot Mircea Miclea vezette, az RMDSZ képviseletében pedig Kötő József töltött be államtitkári funkciót. A 9 cikkelyt magában foglaló – ma is érvényben levő – rendelet szabályozza a kisebbségek nyelvén folyó oktatásban, a kötelező oktatás szintjén használható tankönyvek ügyét. Néhány fontosabb kitétel:
A kisebbségi oktatásban használhatóak az anyanyelven megírt és engedélyeztetett tankönyvek. • A magyar kisebbség számára minden tantárgyból legkevesebb 2 alternatív tankönyvet kell biztosítani. • Az anyanyelvű oktatásban – államközi protokoll alapján – lehet alkalmazni az anyaországban használatos tankönyveket. • A kisebbségi tankönyvkiadást a kötelező oktatás szintjén az állami költségvetésből finanszírozzák. • A román nyelvből fordított tankönyvek csak a minisztérium Kisebbségi Főosztálya jóváhagyását követően nyomtathatók ki.
Ez utóbbi rendelkezés befoglalását az RMDSZ pontosan azért szorgalmazta, hogy lehetőség nyíljon a silány minőségű fordítások kiiktatására. A rendelet mellékletében a fordítások szakmai ellenőrzésének lebonyolítására az RMDSZ-t és az RMPSZ-t (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége) nevesíti. A rendelet megjelenését követően, mint az Ügyvezető Elnökség Oktatási Főosztályának vezetésével frissen megbízott ügyvezető alelnök megbízatást kaptam a szakmai szervezetek és a magyar érdekeltségű tankönyvkiadók vezetőivel folytatandó érdemi tárgyalásokra annak érdekében, hogy mihamarabb találjunk megoldást a rendeletben foglalt jogosítványok gyakorlatba ültetésére. Az első közös megbeszélésre 2005. május 28-án került sor Kolozsváron, az Ügyvezető Elnökség Majális utcai székházában.
Hogy milyen fontosságot tulajdonított az RMDSZ a tankönyv-problematikának, gondolom, egyértelműen jelzi, ha közlöm a tanácskozásra általam meghívott és ott megjelent személyek névjegyzékét: Markó Béla – szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes, Takács Csaba – ügyvezető elnök, Kötő József – oktatásügyi államtitkár, Asztalos Ferenc – képviselő, a parlament oktatási szakbizottságának elnöke, Lászlófy Pál – az RMPSZ elnöke, Péntek János – professzor, az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács kuratóriumának elnöke, Gyenge Csaba – egyetemi professzor, P. Dombi Erzsébet – docens, Fóris-Ferenczi Rita – adjunktus, Veres Valér – adjunktus, Balla Júlia – középiskolai tanár, Székely Győző – tankönyvszerkesztő, Tőkés Elek – a Stúdium Kiadó igazgatója, Szikszai Ildikó – az Ábel Kiadó igazgatója, Varga Károly – a Corvin Kiadó igazgatója és Tulit Zsombor – a T3 Kiadó igazgatója.
A többórás tanácskozáson a jelenlevők egyhangúlag elfogadták Lászlófy Pálnak, a pedagógusszövetség elnökének javaslatát. „Az én javaslatom az, hogy a közoktatás általános problémáinak és ezen belül a tankönyvellátás gondjainak megoldására hozzuk létre a Romániai Magyar Közoktatási Tanácsot (RMKoT – a felsőoktatási Tanács mintájára), amely legyen egy hárompillérű testület: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Magyar Tankönyvkiadók Egyesülete képviseletével. (Az idézet az ülésen készült jegyzőkönyvből származik.)
A tanácskozás végén Markó Béla szövetségi elnök megbízott, mint oktatásért felelős ügyvezető alelnököt, hogy egy héten belül dolgozzam ki az RMKoT szervezési és működési szabályzatát, és Lászlófy Pállal közösen készítsük elő a testület következő ülését. Folyamatos információcseréket és egyeztetéseket követően került sor az RMKoT az év július 9-i ülésére, ugyancsak a Majális utcai székházban.
Ez alkalommal közösen egyeztettünk a románból történő tankönyvfordítások minőségi ellenőrzésének procedúráját illetően. A 9 tagú testületből e sorok íróján kívül jelen voltak: Kötő József államtitkár, Asztalos Ferenc képviselő, Dáné Károly, az Országos Tankönyvkiadó igazgatója, Lászlófy Pál RMPSZ-elnök, Székely Győző, az Erdélyi Tankönyvtanács képviselője és Tulit Zsombor a Magyar Tankönyvkiadók Egyesülete képviseletében. Döntések sorát hoztuk meg arra vonatkozóan, hogy kiket kérünk fel a már lefordított és a kiadók által lektoráltatott tankönyvek újralektorálására, milyen mértékű legyen az elvégzett munka honoráriuma, hogyan történjen a kapcsolattartás és információcsere a szerzők-kiadók-oktatási főosztály-szaklektorok-minisztériumi Kisebbségi Főosztály- láncolatban. Néhány név azon személyek közül, akiket az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács és a magyar tankönyvkiadók javaslatára kért fel az RMDSZ Oktatási Főosztálya a fordítások ellenőrzésére: dr. Gyenge Csaba – műszaki tudományok, dr. Kerekes Jenő – gazdaságtudományok, dr. Ágoston Katalin – műszaki tudományok, dr. Orbán Béla – matematika, dr. Lányi Szabolcs – ipari kémia, dr. Makkai Ferenc – kémia, dr. Csibi Vencel – mérnöki mechanika, Darvay Béla – fizika, dr. Ráduly-Zörgő Éva – pszichológia, dr. Péntek Imre – pszichológia, dr. Ionescu Klára – informatika, dr. Robu Judit – informatika, Vincze Zoltán – történelem. Kötelességem, hogy ez alkalommal is megköszönjem mindegyikük felelősségteljes és magas szakmai igényességgel végzett munkáját. Tekintettel arra, hogy az RMPSZ anyagiak hiányában nem tudta teljesíteni előzetesen vállalt pénzügyi kötelezettségeit, 2005. augusztus 30-i dátummal a Communitas Alapítvány együttműködési szerződést kötött az RMPSZ-szel, mely alapján átvállalta a költségtérítések 60 százalékát.
Nos, a fenti – egyértelműen dokumentálható – tények ismeretében úgy érzem, jogos a kérdésfelvetés: hogyan beszélhetett kizárásról Péntek professzor úr megnyilatkozása során? De azt hiszem, erre a választ nem nekem kell megadnom!
A történelmi hűség kedvéért kell megemlítenem, hogy a „pártirodának” titulált Oktatási Főosztály 2008-ban arra is mert vállalkozni, hogy a CENTA Közép-európai Tanárakadémia együttműködésében Tankönyveink megújításáért címmel továbbképzést indított romániai magyar tankönyvszerzők számára. Tavasszal a Kolozsváron megszervezett képzésen mintegy 200-an vettek részt, és többek között olyan szakmabeliek tartottak előadást, mint: dr. Hoffmann Rózsa – egyetemi docens, dr. Vass Vilmos – egyetemi docens, Csapó Benő – egyetemi tanár, Antalné Szabó Ágnes – egyetemi docens, Valaczka András – tankönyvszerző, a Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt. vezetője, Kojanitz László – a Tankönyvkutató Intézet igazgatója, Horváth Zsuzsanna – az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főmunkatársa. A képzés folytatására ősszel került sor Budapesten azon 40 személy részvételével, akik teljesítették az előzetes megállapodás értelmében elfogadott feltételeket. A hallgatók két nap alatt külön csoportokban vettek részt a saját szakterületükre vonatkozó előadásokon és képzéseken. Az sem mellékes, hogy a két program lebonyolításához szükséges 160 ezer lejt (1,6 milliárd régi lej) szintén az Oktatási Főosztály „járta ki”, pályázva a Communitas Alapítványnál, a romániai és magyarországi oktatási minisztériumoknál.
Végezetül szinte félve merem leírni, hogy „pártirodaként” arra is volt bátorságunk, hogy magyar nyelvű tankönyvek megírására írjunk ki pályázatot a Communitas Alapítványon keresztül, és elkészülhetett hat olyan hiánypótló tankönyv, melyek elnyerték a szakemberek elismerését. Arról, hogy a folyamatosan megjelenő tanügyi törvénytervezetek elfogadtatására való hivatkozással az oktatási minisztérium évek óta nem ír ki pályázatot új tankönyvek megírására és ennek következtében az általunk megíratott tankönyvek nem kerülhettek a tanulók padjára, mi nem tehetünk. Amit viszont sikerült megtennünk, az, hogy az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) és az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány támogatásával az elmúlt kilenc évben – pályáztatási rendszerben lebonyolítva – több mint 92 ezer tankönyvet osztottunk ki ingyenesen 11. és 12. osztályos diákjainknak.
Hogy került tehát a csizma az asztalra? A legkézenfekvőbb válasz: odatették! Miért foglalkozik az RMDSZ tankönyvekkel és egyáltalán oktatással? Hát azért, mert egyrészt a választópolgárok szavazatokban kifejezett bizalma odatette és erre kötelezi, másrészt tudjuk, hogy helytálló a magyar közmondás, miszerint: segíts magadon, Isten is megsegít.
Lakatos András, az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke, gyakorló tanár, iskolaigazgató.
Előzmény:
Krónika (Kolozsvár), 2010 október 1.
Használhatatlan, csapnivaló tankönyvek
A Krónika kiemelt helyen foglalkozott a román nyelv oktatásának évtizedek óta vajúdó kérdésével, lévén annak megoldatlansága a kisebbségi oktatás egyik legégetőbb gondja.
Kimutatta: nem egy esetben ideológiai elfogultság siklatta ki a pedagógiai meggondolásokat, a didaktikailag indokolt elvek érvényesítését, s amikor a helyzet jobbra fordulhatna, a soros tanügyi reform elakadt, a legújabb törvénytervezet politikai időhúzás áldozataként a szenátusban vesztegel. No de az adott jogi lehetőségek kihasználásával is adósok vagyunk, miként az kiderül Péntek János nyelvészprofesszornak, az MTA kolozsvári akadémiai bizottsága és az erdélyi tankönyvtanács elnökének megállapításaiból. Az egyetemi tanár a tankönyvkiadás és a nyelvtanítás elvi szempontjai, az aktuálpolitikai helyzet beható ismeretében pontos diagnózist tud felállítani, és a bajok orvoslásához megoldásokat is sugall.
Alternatív tankönyvválaszték
Az alábbiakban a professzor úrnak a Sapientia- egyetem csíkszeredai karán a kétnyelvűségnek szentelt konferenciáján elhangzott előadásából vett gondolatokat szerkesztettük egybe egy, a témában folytatott beszélgetéssel.
Péntek János azzal kezdi, hogy még Andrei Marga minisztersége idején, 1999-ben a magyar tankönyvek ügyét rendeletben rábízták az RMDSZ-re, hogy az a Romániai Magyar Pedagógusszövetséggel karöltve gondoskodjék az új tankönyvek megírása fölötti felügyeletről. Ez Péntek János szerint nem valósult meg, illetve ami megvalósult belőle, azt mutatja, hogy e törvény adta lehetőséggel egyáltalán nem éltünk, illetve egyesek visszaéltek vele. Súlyos a vád, íme az indoklás. „A pályázatokra valóban elkészültek az alternatív tankönyvek. Kötelező módon több tankönyvnek kell lennie minden tárgyból, így a román tantárgy számára is több készült. Nos, én úgy látom, hogy ami ezek közül a leggyengébbnek bizonyult, amit nem mertek bevinni a román iskolákba, arra ráütötték, hogy jó lesz a kisebbségi oktatásnak – magyarázza a kolozsvári egyetemi professzor –. Látnivaló, ezeknek a tankönyveknek a szerzői kizárólag román anyanyelvűek, a kisebbségi nyelvekről nem tudnak semmit, ezek a tankönyvek egyáltalán nem kapcsolódnak semmilyen kisebbségi nyelvhez.
Kiegészítették ugyan őket magyar szójegyzékkel, de abból is látni, fogalmuk sincs, kinek készült, ugyanis a főnév mellé oda van írva, milyen nemű az a főnév, holott az a magyarban képtelenség. Találtam benne olyan feladatot: adjál példát a te nyelvedből arra, hogy a hangsúly alapján jelentős különbség keletkezik a szavak között. A hazai kisebbségek közül a magyarban, a szlovákban, a lengyelben stb. kötött a hangsúly, a feladat tehát abszurd elvárással lép fel.”
Magam is tanúsíthatom, hogy általam ismert kisebbségi iskolában elutasították e könyv használatát, nem a kisebbségeknek szánt, hanem inkább a kimondottan románoknak írott tankönyvet választotta a romántanár, mert azt tartja didaktikailag jobbnak. „Könnyebb belőle oktatni a magyar tanulókat is” – indokolta döntését a pedagógus. Ma tehát Romániában nem igaz, hogy a kisebbségi gyerekek nyolcadikig számukra készült románkönyvekből tanulnak, illetve nem úgy igaz, ahogy gondolnók.
A szakembernek lesújtó a véleménye ezekről a tankönyvekről, szerzőiket több szarvashiba elkövetése miatt is elmarasztalja. Mindenekelőtt képtelenségnek tartja, hogy „a kisebbségeknek” mint olyanoknak készítsen valaki tankönyvet. Annak ugyanis anyanyelv-specifikusnak kellene lennie, azaz valamennyit a diákok anyanyelvéből kiindulva kellene megalkotni, ráépítve az anyanyelvi tudásra azt, amit a másik nyelvből neki meg akarunk tanítani. Tehát nem lehet egy kalap alá venni olyan különféle szerkezetű és szemléletű, eredetű nyelveket, mint például a szlovák, a török, az ukrán, a magyar vagy a szerb. E kérdés megoldásához tehát még csak hozzá sem láttak nálunk, bár az oktatási minisztérium nemzetiségi osztályának mindig magyar volt a vezetője, s bár a törvényes lehetőség már tíz éve adott lenne hozzá.
Esélyegyenlőtlenség
Péntek János professzor elmondja, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács elé került ügy hasonlóképpen fájó és újabb fonákságra vet fényt. „Hátrányos megkülönböztetés, ha ugyanolyan vizsgakövetelményeket támasztunk a román és nem román anyanyelvűekkel szemben. Mert bármilyen jók lesznek, ha javulnak majd a román oktatás tantervei és a könyvei, akkor sem fogadható el, hogy érettségi vizsgán ugyanazokat a tételeket kapják a magyarok, mint a többségiek, és ugyanazon pontozással bírálják el teljesítményüket – állapítja meg a neves nyelvész –. Ott vannak a parlamentben az idegen nyelveket beszélő képviselők.
Vajon mit szólnának hozzá azok, akik azt állítják magukról, jól beszélnek franciául, ha odaállítanák egy francia anyanyelvű mellé őket, hogy együtt vizsgázzanak vele? Helyt tudnának-e állni egy ilyen vizsgán? Képtelenség. Ezt nem lenne szabad megengedni! Ezzel nyilvánvaló, hogy hátrányos helyzetbe hozzuk a gyermekeket. És nem csupán a vizsgáról van szó. Évente kimutatják statisztikailag, hogy románból hány magyar iskolás bukik meg, hogy mindez mennyit nyom átlagos osztályzatukban. Az egyetemi bejutás ma sok helyt pontozás alapján folyik, az érettségieredményeket is beszámítják, és ettől függ az is, hogy tandíjas lesz-e, vagy sem a diák. Ha átment ugyan románból, de a jegye gyenge, akkor ez méltánytalan hátrányba taszítja… És ennek orvoslására nem kell semmilyen előkészítés, mert a tantervi és tankönyvreformhoz több idő szükségeltetik, ez viszont egyszerű politikai döntést kíván csupán. Azaz más tételeket kell kidolgozni a magyar iskolák számára és kész!”
Péntek professzor úgy véli, az alternatív tankönyvek meglétét előíró paragrafus máig sem működik Romániában. Szerinte legalább két nyelvi szituációból kiindulva kellene az alternatív tankönyveket kidolgozni. „Az egyik az, amikor a gyerek viszonylag jól tud románul már korábbról, mert környezeti nyelve a román, a másik pedig, amikor gyengén vagy egyáltalán nem tud. Mint például a Székelyföldön. Ezeket a helyzeteket külön kellene kezelni. A törvény pedig megengedi ezt, mivel úgy fogalmaz: legalább két tankönyvnek kell léteznie a kisebbségi oktatásban minden tárgy esetében.
Ez tehát megoldható, és akárcsak a magyar oktatásában, a román esetében is az lenne a célravezető, ha minden osztály számára legalább két tankönyvünk lenne. Nem abból kell kiindulni, hogy a tankönyvszerzőnek mi van a fejében, hanem abból, hogy a tanulónak milyen a nyelvi környezete. Szórványban, esetleg olyan vidéken él-e, mint például Kolozsvár, ahol már hoz tudást magával az iskolán kívüli világból, vagy tömbvidéken, a Székelyföldön, ahol nem hoz. Tudnunk kell, merre akarjuk irányítani a gyermeket akár magyarból, akár románból. A lényege ugyanis az, hogy a kétnyelvűség fontos ugyan, de a hangsúlyok külön figyelmet érdemelnek, arra kell ügyelnünk, hogy az anyanyelv maradjon az elsődleges.
A kétnyelvűségnek magas szintűnek és jól hasznosíthatónak kell lennie, de úgy, hogy a második nyelv ne szorítsa háttérbe az anyanyelvet, különben a dolog elcsúszik a nyelvcsere fele. A második nyelv dominanciája a kétnyelvűségben asszimilációhoz vezet” – figyelmeztet Péntek János. A professzor egyrészt külön tantervet tart szükségesnek minden kisebbségnek (az anyanyelv-specifikusság elve alapján), legalább két tankönyvet szorgalmaz románból úgy, hogy az egyik a szórványnak, a másik a tömbnek készülne (a területspecifikusság elve), és ennek megfelelően külön vizsgatételeket és elvárásokat javasol.
Az egyetemi tanár egyébként felhívja a figyelmet az ún. törpe kisebbségekre, amelyek között akad nem egy, amelynek nem anyanyelvén folyik az oktatása, csak anyanyelvi óráik vannak a különben román tannyelvű iskolákban. Nos, esetükben a mai rendszer nem alkalmas a nyelv megőrzésére, fontos lenne számukra a külön nyelvi revitalizációs programok kidolgozása. Ismerős a probléma: a csángók hasonló kezelést igényelnének, külön nyelvélesztő oktatásra lenne szükségük. Ennek ma a jogi keretei, taneszközei is hiányoznak. Bár a Moldvai Magyar Csángószövetség és az ottani magyar nyelvoktatásban részt vevők rendkívüli erőfeszítései minden tiszteletet és támogatást megérdemelnek, ők sem az őket megillető szakmai segítséget, sem a jogi támogatást nem kapták meg eddig – miként még legalább tíz másik romániai kisebbség sem.
Vívmánnyá feltupírozott hamis megoldások
Péntek János úgy látja, a nyelvoktatásban nemcsak, hogy nem sikerült új jogi garanciákat hozni, de még az adott lehetőségek kiaknázása sem következett be, s miként az ún. „kisebbségieknek szánt” tankönyv mutatja, módszertanilag és színvonalát tekintve egyaránt elvétett „megoldás”. „Amikor 1999-ben a miniszteri rendelet a kisebbségi szervezetekre bízta a tankönyvek ügyét, akkor az RMDSZ ebből kizárta az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsot, a pedagógusszövetség szakmai szervezetét.
A miniszteri rendelet a tankönyvek szakmai ellenőrzési jogát biztosítja, e munkába a tankönyvtanácsot nemhogy nem vonták be, hanem gyakorlatilag kizárták. Kuratóriumi elnökként kijelenthetem, hogy a tankönyvtanácsot a mai napig nem hozták olyan helyzetbe, hogy szakmai szervezetként legyen valamilyen kompetenciánk. Beszélni beszélhetünk róla, de szavunknak nincs foganatja. A tankönyvüggyel gyakorlatilag ma az RMDSZ-irodák, a kolozsvári oktatási főosztály foglalkozik. Márpedig sehol a világon nem történt még meg, hogy egy politikai párt irodájában folyjanak az úgymond szakmai munkálatok, ráadásul az általam már vázolt eredménnyel” – panaszolja Péntek János nyelvész.
B. Kovács András

Levélbontó - Széki emlékek egy monográfia alapján
Nemrég mutatták be dr. Szabó Márton Székről írt monográfiáját, a Studium kiadó gondozásában. A 320 oldalas könyv egy élet gyűjtő, megfigyelő munkájának az eredménye, az irodalomjegyzék 221 címe tiszteletet parancsoló, tartalma fedi a címét: monográfia – a község életének, körülményeinek leltára. Célja, hogy az olvasó minél teljesebb képet kapjon a településről.
A könyvet lapozva Székkel kapcsolatos emlékeim után kutatok. Még láttam a fekete-piros ruhába öltözött lányokat a posta épülete mögött táncolni, hangtalanul, „egy pár lány, két pár lány”… Az ötvenes években a Főtér irányából az Óváron át, a posta mögött rövidítettem. Az emlék tél eleji. Délután 6-7 óra körül már sötétedik és hideg van. Kicsit csodálkoztam, hogy nem fáznak. A gyér utcai megvilágításban szinte kísérteties volt a lányok hangtalan tánca. A járókelők nem bámészkodtak. Megszokott kép volt csütörtök délutánján. Én is siettem a buszhoz, sötét volt és hideg.
A piacon murkot árultak és veteménynek magot. A széki murok márciusban volt a legkeresettebb portéka, mert megőrizte frissességét, zamatát. Főzeléket készítettem, levet préseltem belőle gyermekeimnek, és azon gondolkodtam, hogyan tárolhatják, nekem ez miért nem sikerül?
A hetvenes évek végén alkalmam adódott Székre látogatni. Késő nyári, ragyogó vasárnap délután volt, a faluban esküvőt tartottak. Részt vehettünk a vasárnap délutáni istentiszteleten. Minden meseszerűen szép volt, csak úgy kapkodtam a fejem. Gyönyörűek voltak a lányok a fekete-fehér-piros viseletben. Soha ilyen érdekes szabású, bő rakott ujjú inget nem láttam! Mint a spanyol infánsnők ruhája. A szép, barnaszemű fiatal arcokat kiemelte a fekete kendő. A menyasszony pártáját rozmaringból fonták, majdnem minden ház előkertjében ott nőtt a rozmaring. A férfiak az enciánkék mellényükkel és sárga szalmakalapjukkal vidám színfoltok a lányok körében.
Érdekesek a falurészek megnevezése is. A szokásos Alszeg és Felszeg mellett ott van CsiPKEszeg és Forrószeg is. Miért Csipkeszeg? (Ezt most megtudtam Szabó doktor könyvéből, de a Forrószegre nem kaptam magyarázatot.) Azzal az elhatározással hagytam el Széket, hogy ide gyakrabban vissza fogok jönni. Az újabb látogatásra 1988 tavaszán adódott alkalom. Lányom az egyetemen az angol szakot végezte, csoportjukban három lány volt magyarajkú. A ballagási ünnepségen nem volt szabad identitásukat szavakkal kifejezzék, a többség nem értette volna beszédüket. Valamennyiüknek eszébe jutott, hogy öltözzenek széki ünnepi viseletbe. Kimentünk hát Székre inget, szoknyát (fersinget), kendőt keresni. A három lány az ünnepélyen egymás mellett állt. A sok ilyen-olyan városi ruha közül kitűntek az egyszerű és méltóságteljes fekete-fehér-piros öltözetükkel. És beszéd nélkül is megnyilvánult identitásuk.
Szabó doktor könyve alapul szolgálhat egy Torockó-Szék összehasonlító tanulmányra is, sokban közös a hajdani városokból napjainkra faluvá alakult települések története.
Hantz Lám Irén, Szabadság (Kolozsvár)

Ünnep, tartós találkozás a könyvbe foglalt szellemmel”
Mátyás szülőháza előtt megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Számos sátor, sok-sok könyv, beszédek és egyelőre gyér érdeklődés: így foglalható össze röviden a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét tegnap délutáni megnyitója. A Mátyás király szülőháza előtti téren június 2. és 5. között zajló kulturális rendezvény a Romániai Magyar Könyves Céh, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése és az RMDSZ Főtitkárság Program és Ifjúsági Főosztályának szervezésében jött létre, azzal a szándékkal, hogy 82 évvel az első, 1929 májusában megrendezett Ünnepi Könyvhét, illetve 70 évvel az első kolozsvári Ünnepi Könyvhét után idén Erdély fővárosa ismét bekapcsolódhasson a magyar könyv ünnepébe. A szervezők remélik, hogy ezeken a napokon benépesül a Mátyás király és Bocskai István fejedelem szülőháza közötti tér, a kolozsvári magyarság jól érzi majd magát a magyar könyvek között, és érdeklődéssel követi a könyvbemutatókat, dedikálásokat, valamint a kísérőprogramokat egyaránt.
Könyvek A-tól Z-ig a Kolozsvár Társaságnál
A Kolozsvári Ünnepi Könyvhét hivatalos megnyitója előtt két órával mutatták be a Szentimrei Alapítvány gyűjteményéből összeállított Agyagfalvától Zsombolyáig. Magyar nyelvű könyvek Romániában 1918–1945 között című tárlatot. Az esemény helyszíneként a Kolozsvár Társaság főtéri székháza szolgált, ahol Kántor Lajos irodalomtörténész örömét fejezte ki a kiállítás kapcsán, és két, újonnan megjelent kiadványt ajánlott a nem túl népes közönség figyelmébe: Horváth Andor és Salat Csilla szerkesztésében, a Stúdium Kiadónál mostanra látott napvilágot az Erdélyi magyar írók – Paulovics László íróportréi című kötet, a Kolozsvári köszöntőben pedig Possler György Kolozsvárról elszármazott irodalomtörténészt „öregdiákok” (Benkő Samu, Balázs Sándor, Dávid Gyula, Kántor Lajos, Cs. Gyimesi Éva, Egyed Emese, Demény Péter) köszöntik 80. születésnapján.
Szabó Zsolt, a Szentimrei Alapítvány elnöke reménykedik abban, hogy a mostani tárlatnak a következő években is lesz folytatása, véleménye szerint egy-egy ilyen alkalom szervesen kiegészíti a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét rendezvényeit. A teljesség igénye nélkül kívántak ezúttal ízelítőt nyújtani az érdeklődőknek az 1918–1945 közötti időszak könyvterméséből, kitérve természetesen a 70 évvel ezelőtt megtartott első kolozsvári Ünnepi Könyvhétre is. A több mint hétezer kötetből 150-et sikerült kiállítani, „apró hozzájárulásként egyetlen jól körülhatárolható terület irodalmi dokumentumaiból”. Fiatalok és idősebbek ismerkedhetnek ennek révén az erdélyi magyar irodalom XX. századi vonatkozásaival, szépirodalmi, művészeti, gazdasági stb. témakörben egyaránt. Többek mellett Berde Mária: Télutó (1928, Kolozsvár), Madách Imre: Az ember tragédiája (1923, Kolozsvár), Szabédi László: Délia (1936, Kolozsvár) című kötetét, valamint A népkisebbségi törvény tervezetét (Paál Árpád, 1928, Kolozsvár), A Minerva könyvárjegyzékét (1927, Kolozsvár) és az EME 1943-as évkönyvét (1944, Kolozsvár) vehetjük szemügyre az öt tárlóban. – Talán érdemes lesz a következő Ünnepi Könyvheteken, esetleg ugyanitt, bemutatni egy-egy műhely – Erdélyi Szépmíves Céh, Minerva – vagy város – Nagyvárad, Marosvásárhely, Szatmárnémeti stb. – könyveit vagy sajtóját – hangsúlyozta továbbá Szabó Zsolt. (ferencz)
Hivatalos megnyitó a Mátyás szülőháza előtti téren
A délután négy órakor kezdődő hivatalos megnyitón elsőként László Attila alpolgármester szólalt fel a téren felállított színpadon, aki Kolozsvár „brandjének” nevezte a könyvet. Őt Kelemen Hunor kulturális miniszter, az RMDSZ elnöke követte. „A megjelent kiadók száma bizonyítja, hogy Erdélyben a magyar könyvkiadás talpon maradt, és továbbra is értéknek tartják a könyvet, nem pedig luxusterméknek. Az erdélyi magyar könyvkiadás utóbbi 21 éve a fejlődésről szólt”, mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a könyvnek szellemi, nem pedig anyagi értéket kell képviselnie. A miniszter hangsúlyozta: reményei szerint az Ünnepi Könyvhét helyet teremt magának Kolozsvár kulturális életében, és nemcsak szimbolikus helyfoglalás történt Mátyás király szülőháza előtt.
A megnyitón felolvasták Csoóri Sándor író, költő üzenetét, aki betegség miatt nem lehetett jelen a rendezvényen. „Hetven esztendővel ezelőtt Móricz Zsigmond volt a Kolozsvári Könyvnapok díszvendége. 2011-ben a nagy író után, szemérmesen mondom, én lehettem volna az. Mentségem csupán annyi, hogy ő akkor 62 esztendős volt, én pedig ma-holnap hússzal több! Ezért kérem, bocsássák meg és értsék is meg, hogy nem lehetek jelen személyesen váratlan betegségem miatt, csupán néhány gondolatommal”, állt a díszmeghívott levelében.
Dávid Gyula irodalomtörténész a szerző és az olvasó közvetlen találkozásának lehetőségét határozta meg a rendezvény lényegeként, és hangsúlyozta a könyvvásár fennkölt jellegét: „Ünnep, tartós találkozás a könyvbe foglalt szellemmel”.
Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja hagyományteremtőnek nevezte a rendezvényt, Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke pedig a könyvhét közösségteremtő és közösségépítő szerepére hívta fel a figyelmet, továbbá megvalósíthatónak tartja, hogy Kolozs megye több városában is megrendezzék a jövőben az ünnepi könyvhetet.
A megnyitó végén Szilágyi Szabolcs műsorvezető Kántor Lajost, a Kolozsvár Társaság vezetőjét szólította színpadra, aki elmondta: a Társaság, hagyományteremtő szándékkal, Kolozsvár büszkesége elnevezéssel oklevelet adományoz olyan embereknek, akik a város szellemi életének kiemelkedő vezetői, „munkásai”. Első alkalommal Dávid Gyula érdemelte ki ezt a címet, akinek Kántor Lajos nyújtotta át az oklevelet, illetve egy Kolozsvár címerét ábrázoló bőrmetszetet. (kovács)
Írottmuzsika a Bulgakovban
A Bulgakov Kávéház adott helyet a délután öt órakor kezdődő eseménynek, amelyre sajnos csupán néhány ember volt kíváncsi: a Kriterion Kiadó által frissen megjelentetett kötet Palocsay Zsigmond válogatott költeményeit tartalmazza, Írottmuzsika címmel. A Romániai Magyar írók sorozat jelen kötetéhez Egyed Péter írt bevezetőt, a válogatás is az ő nevéhez fűződik.
A könyvbemutatón H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója „adósságtörlesztésnek” nevezte a könyv megjelentetését, mint mondta, Palocsay Zsigmond költészete számos titkot rejt, újabb és újabb részleteit fedezhetjük fel.
Egyed Péter a kötet bevezetőjéből idézett fel néhány gondolatot, felidézve a költői indulását, illetve a Palocsay-líra fő jellemzőit. Az esemény zárásaképpen Hatházi András, Köllő Csongor és Kelemen Csongor olvasott fel néhány verset. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhétről bővebb információ és a rendezvény részletes programja a www.unnepikonyvhet.ro honlapon olvasható. (köllő)
Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsvári Ünnepi Könyvhét – H. Szabó Gyula: Kolozsvár büszke lehet ránk
Kolozsvárról szóló, illetve a városhoz kapcsolódó könyveket mutattak be szombaton délelőtt a Kolozsvár Társaság székházában. H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója a kis létszámú hallgatóságnak elmondta: tavaly Dávid Gyula irodalomtörténész, a Polis Kiadó igazgatójának volt az ötlete, hogy a könyvhét keretében kimondottan Kolozsvárról szóló könyveket is bemutassanak, a programpontot pedig idén is örömmel iktatták be az eseménysorozatba.
– Színes a bemutatásra kerülő könyvkínálat. Hátha büszke lesz ránk Kolozsvár, hogy ennyit írunk róla – élcelődött H. Szabó Gyula, majd rátért a legfrissebb, Kolozsvárról szóló kiadvány, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kezdeményezésére megjelentetett Kincses Kolozsvár Kalendáriuma bemutatására, kifejtve: szerethető Kolozsvár-képet tárnak benne az olvasó elé, a régi és a mai Kolozsvárt illetően egyaránt.
Szikszai Ildikó, az Ábel Kiadó képviselője Cseh Katalin 2008-ban megjelent A virágárus bácsi című verseskötetét hozta el az eseményre. – A virágárus bácsi, közel a kilencvenhez, úgy él társadalmi életet Kolozsváron, hogy a Főtéren vidáman elbeszélget az emberekkel, nyáron még idegenvezetői teendőket is el tud látni – mondta Szikszai, majd a szerző néhány költeményét olvasta fel.
A Donát Alapítvány részéről Zsigmond Ilka angoltanár a Kolozsváros. Milyen város? című műemlékpedagógiai kiadvány első két kötetét ismertette. – Szerzőtársammal, Fórizs Enikővel együtt arra törekedtünk, hogy a gyerekeket „műemlékfogyasztóvá” neveljük – hangsúlyozta Zsigmond Ilka, majd felhívta a figyelmet arra, hogy tankönyvként is ajánlják a köteteket.
A Kriterion Könyvkiadó több, Kolozsvárhoz kötődő könyvet adott ki az elmúlt években, így például az Árkossy István festőművész és Bágyoni-Szabó István prózaíró levelezését tartalmazó Világ árnya, világ fénye című beszélgetőkönyvet, amelyben H. Szabó Gyula szerint egyfajta „elveszett paradicsomként” jelenik meg a kincses város.
Nagy István íróról fia, Nagy Károly nyugalmazott egyetemi oktató Tanúság címmel írt könyvet. – Kevesek által ismert eseményekről, mi több, kulisszatitkokról ejtek szót, amelyekről a családomtól, illetve a szűkebb rokonságtól és az ismerőseimtől értesültem – árulta el Nagy Károly. Ugyancsak a Kriterion adta ki John Paget XIX. századi angol orvos erdélyi és magyarországi naplójegyzeteinek egyik kötetét. – A könyv főleg a néprajzosok számára kincsesbánya – méltatta a kiadványt H. Szabó Gyula.
Szabó Zsolt, a Művelődés folyóirat és könyvkiadó vezetője legfontosabb sikerként könyvelte el Herepei János (1891–1970) művelődéstörténész, régész műveinek sorozatát, amelynek első kötete a Farkas utcai templom XVII. századi restaurálását eleveníti fel, a második a Református Kollégium és a Farkas utca történetéről, míg a harmadik kötetben a Farkas utcai kőszínházról értekezik. Szabó Zsolt utalt még a Biró Vencel hagyatékából ránk maradt három könyvre is (A Kolozsvári Római Katolikus Gimnázium története, 1918–1940; A Báthory-Apor Szeminárium története 1579–1933; A kolozsvári Róm- Kath. Főgimnázium emlékalbuma, 1579–1929).
Dávid Gyula, a Polis Kiadó igazgatója felelevenítette: az ő kiadójuk jelentette meg legelőször Asztalos Lajos helytörténész Kolozsvár. Helynév- és településtörténeti adattár című könyvét. Ezt követően az Orbán Balázs életét bemutató Mikó Imre-könyvet (A szülőföld szerelmese), a Kós Károly levelezéseit tartalmazó Édes Idám! kötetet, továbbá Lőrinczi László Utazás a Fekete kolostorhoz, Kovács Béla 420 nap Szíriában és Veress Zoltán Füvek, fák, csillagok című könyvét ismertette.
A Stúdium Kiadó képviseletében Asztalos Lajos Kolozsvár épített kincsei, valamint Hantz-Lám Irén A templom arcai című kiadványát ajánlotta a jelenlévők figyelmébe Tőkés Erika, Hantz Lám Irén pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy utóbbi kötet Terényi Ede azon művének kottáját is tartalmazza, amelyben a kolozsvári zeneszerző városunk régi utcaneveit zenésítette meg.
A Baróton alig pár éve működő Tortoma Kiadó Gaal György Kolozsvár-kalauzának harmadik, bővített kiadásával volt jelen az eseményen. A szerző visszaemlékezett könyvének első két kiadására, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan angolul is megjelenhet mostani munkája.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Szilágyi-Tamás Júlia könyvét mutatták be az Apáczaiban
Szilágyi-Tamás Júlia Örvényben pörgő napok című kötetét mutatták be csütörtökön délután az Apáczai Csere János Elméleti Líceum dísztermében. A Stúdium Kiadó gondozásában idén megjelent kötetet méltatva Vörös Alpár iskolaigazgató kiemelte: olvasmányos kötetről van szó, legfontosabb érdeme azonban, hogy hiteles korképet rajzol. Mint mondta, a cím sem véletlen, Szilágyi-Tamás Júlia ugyanis egy nehéz, hanyatló periódusban lett az iskola magyartanára, éppen akkor, amikor az intézmény líceumi jellege megszűnt. – Bizonytalan idők voltak azok, nem tudhattuk, hogy ballagnak-e még nálunk tizenkettedikes diákok. Szilágyi-Tamás Júlia azonban az 1989-es változás után a közösség élére állt, és olyan célokat tűzött ki, olyan hagyományokat teremtett, amelyekből napjainkig táplálkozhat az iskola – hangsúlyozta az igazgató. Véleménye szerint több más mellett neki is köszönheti jelenlegi arculatát és támogatásait az intézmény, valamint azt, hogy ma is vannak Apáczai-napok. – Meghatározó egyéniség az iskola történetében, tanári és igazgatói pályán egyaránt – fűzte hozzá Vörös Alpár.
A kiadó nevében Tőkés Erika köszöntötte a jelenlévőket, a bemutató napját, november 15-ét láthatatlan betűkkel bejegyzendő ünnepnek nevezve, majd az író egykori tanítványai – Vallasek Júlia, Bálint Éva Zsófia, Molnár Galaczi Júlia, Şerban Kertész Szidónia és Ambrus Szőcs Enikő – olvastak fel részleteket a műből. Kifejtették: érdekes kiegészítésekkel szolgált számukra a könyv mindarról, ami diákkorukban történt. – Nem hivatalos történelmet ír le ez a kiadvány, mint a tankönyvek, hanem személyes történeteket, amelyek árnyalják a történelmet – magyarázta Vallasek Júlia. Ambrus Szőcs Enikő úgy nyilatkozott: „mindenki másképpen éli át a könyvet, mást fedez fel magának benne”.
Szilágyi-Tamás Júlia szerényen megjegyezte: az Örvényben pörgő napok igazából nem az ő érdeme, hiszen olyan volt a kor, neki csak meg kellett írnia. Aki a lehetetlent nem próbálja meg, annak a lehetséges sem sikerülhet, mondta. Arra a kérdésre, hogy milyen forrásokat használt fel munkája során, azt felelte: összegyűjtötte a korabeli dokumentumokat, újságokat, emellett emlékeinek felidézésével írta meg a kötetet. – Természetesen kimaradtak részek, mert ha az ember könyvet ír, eleve azokat a darabokat válogatja össze, amelyek összeillenek – fűzte hozzá a szerző.
Az est folyamán Monti Csárdását adta elő Gergely Bálint Ákos hegedűn és Kolcsár Péter zongorán, Kelemen Csongor színművész pedig Ferenczes István Szerelmes vers című költeményét szavalta el.
Zay Éva
Szabadság (Kolozsvár)

Születésnapot ünnepelt a Studium
Az Őszintén egy jobb egészségügyi ellátásért témával megtartott VIII. Menedzserképző Konferencián elhangzó előadásokat és a témához kapcsolódó vitákat hallgatva két napon át a marosvásárhelyi Studium Alapítvány tudásépítő tevékenységének lehettünk tanúi. Október 11-én délután a Tanári Lakások Szakkollégium udvarán az építő, közösségszervező munka eredményét ünnepelték az ottlakók, a konferencia résztvevői és a meghívottak. Tíz évvel ezelőtt ezen a napon avatták fel a Trébely utca 85. szám alatti épületet és a Rigó utcai szakkönyvtárat, mint a marosvásárhelyi állami magyar felsőoktatás háttérintézményeit. Az 1065 négyzetméter felületű tanári lakások és szakkollégium, amely azért épült, hogy jutányos áron hozzáférhető lakással támogassák azokat a fiatalokat, akik az alacsony kezdő fizetés ellenére az egyetemi pályát választották, beváltotta az elképzeléseket. Ezt bizonyítja a 88 felnőtt, akiknek az otthona volt vagy még ma is az a Trébely utcai épület, és a 15 kisgyerek, akik ott születtek, és társaikkal együtt kíváncsian figyelték, hogy mi történik körülöttük. A tanári lakásokkal egy nap felavatott Rigó utcai szakkollégium az évfordulóra egy emeletet kapott, ahol a Studium Alapítvány központi hivatalát rendezik be. A Tanári Lakások Szakkollégium földszintjén működő Studium Kiadót, amely azért jött létre, hogy a magyar oktatók egyetemi jegyzeteit a megfelelő minőségben jelentesse meg, az évfordulóra egy rendkívül korszerű digitális nyomdagéppel szerelték fel.
A születésnapra összegyűlt vendégeket az ottlakók nevében Lukács Márton Réka, majd dr. Kentelky Endre, a Sapientia kertészmérnöki tanszékének adjunktusa köszöntötte, aki gyakornokként hat évig volt lakója és három évig igazgatója a kollégiumnak. Bevallása szerint elismeréssel tekintett az akkor 28 éves dr. Vass Leventére, s arra gondolt, hogy a vele egyidős fiatalok közül vajon hányan mondhatják el, hogy megálmodtak és meg is valósítottak egy ilyen tervet a közért. Majd elmondta, hogy kertészmérnökként hogyan tervezte meg az épület környezetét, s hogyan kivitelezték, ültették el az 56 gyümölcsfát közösen, orvosok, gyógyszerészek, mérnökök és színészek, akikkel együtt úgy érezték, hogy a védőernyőt jelenti számukra a kollégium.
Erőbe öltöztünk! – a Studim Alapítvány jelszava a lendületes fiatalokra utal, de ugyanakkor azokra az erős gyökerekre is, amit azok az idősebb tanárok jelentettek, akik a lelkes és szorgalmas diákszövetségi vezetők mellé álltak. Az alapítvány létrehozásának körülményeiről, kitartó munkájáról, az együttműködésről dr. Jung János egyetemi tanár, a Studium kuratóriumának elnöke beszélt, majd hozzátette, hogy mindezt csak a hazai és elsősorban magyarországi alapítványok, intézetek, szervezetek támogatásával lehetett megvalósítani, amiért köszönetet mondott a jelen levő államtitkárnak.
A Studium kiemelt támogatója, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nevében Répás Zsuzsánna helyettes államtitkár értékelte az alapítvány 15 éves tevékenységét.
– Mindannyian tudjuk, hogy a Studium nélkül ma sokkal szegényebb lenne a vásárhelyi magyar felsőoktatás, és talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy hiánya közös magyar hiány lenne. Beszédében hangsúlyozta, hogy a nemzetpolitikai célok többé nem rendelődnek alá semmilyen más érdeknek. A Magyar Állandó Értekezlet által elfogadott nemzetpolitikai stratégia alapvető célja a gyarapodó közösségek támogatása. A számbeli, szellemi, gazdasági és jogi gyarapodásban kulcsszerepe van az anyanyelvű oktatásnak, amire mint a nemzeti szocializáció kiemelt területére nagyon oda kell figyelni. Az iskolákba, egyetemekbe vetett bizalom, a rájuk fordított támogatások a jövőbe vetett hitet jelentik – mondta Répás Zsuzsánna, aki az együttműködés, az összefogás fontosságáról s a polgári kormánynak az alaptörvényben rögzített felelősségéről szólva további támogatást ígért a Studiumnak és a vásárhelyi magyarságnak.
Dr. Egyed Imre egyetemi tanár, az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) Orvosi és Gyógyszerészeti Szakosztályának elnöke, kuratóriumi tag a korosztályok közötti együttműködés mellett az egészséges oktatás jelentőségének a felismeréséről szólt, amit a Studium mindenkori vezetőinek a figyelmébe ajánlott.
Az alapítvány a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem legfontosabb stratégiai partnere az EME és a diákszövetség (MMDSZ) mellett. A Sudium az elmúlt 15 évben rengeteget tett az 1700 magyar hallgatóval működő egyetem működéséért, egyrészt a szakkönyvtár és a szakkönyvkiadó létrehozásával, másrészt a tanársegédek lakásgondjainak a megkönnyítésével, az eszköztámogatással, az otthonteremtő szándékkal – emelte ki dr. Szilágyi Tibor, a MOGYE rektorhelyettese. Mivel a Studium rég túlnőtte eredeti szándékát, meg kell találnia a fejlődésnek azt a kiegyensúlyozott menetét, ami lehetővé teszi a folytatást – tette hozzá.
Végül dr. Vass Levente, a Studium Alapítvány alelnöke emlékezett vissza arra, hogy tíz évvel ezelőtt, a beköltözésük után egy hónppal megszületett fia volt az első kollégiumi gyermek, s a tanári lakások felépítésének egyik legnagyobb hozadéka az, hogy az ott élő szülőknek gyermekei születtek, s ma is szívesen költöznek oda az új lakók az épület, a kert, a csend miatt. A Studium-modellt, ami lelkes fiatalok s meggondolt idősebb tanárok együttműködése során kristályosodott ki, ma már más városokban is követik. Elmondta, hogy a diákszövetségi munkában elődei és utódai ma is biztatják, mellette állnak, a felgyűlt energiát és tapasztalatot pedig arra fordítják, hogy a kört kitágítva egy hálózatot hozzanak létre, amibe beletartozik a sepsiszentgyörgyi és a szatmári lakásépítés is a kezdő orvosoknak. A támogatásért köszönetet mondott az Igazságügyi Minisztériumnak és a Bethlen Gábor Alapítványnak illetve a Studium állandó támogatóinak abban a reményben, hogy az elkövetkező öt évben is számíthat a segítségükre. Ezt követően Kelemen Hunor, az RMDSZ elnökének üzenetéből olvasott fel egy részletet. Az ünnepségen elhangzott, hogy az évforduló kapcsán a Studium Alapítvány felvállalta a marosvásárhelyi Bolyai Farkas középiskola és a Református Kollégium támogatását, amihez a legnagyobb mértékben a Procardia cég járult hozzá.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Könyvbemutató a Bernádyban
"Az első idegsebészi metszés óta az első idegsebészi könyv"
Hiánypótló, értékes, tudományos, tömör, világos, egyszerű és lekövethető stílusában és formájában – csupán néhány jelző, ami elhangzott dr. Madaras Sándor idegsebész főorvos Idegsebészet című, múlt hét végén bemutatott könyvéről. A Studium Kiadó gondozásában megjelent idegsebészeti könyvet Marosvásárhelyen, a Bernády Házban mutatta be és méltatta dr. Mühlfay György egyetemi előadótanár, dr. Egyed-Zsigmond Imre egyetemi tanár, Gáspárik Attila, a Nemzeti Színház igazgatója és Kali István, a Studium Kiadó igazgatója.
A Studium Alapítvány alelnöke, dr. Vass Levente rövid köszöntése után ismerhettük meg alaposabban a külsejében az idegsebészet megkövetelte hűvös precizitáshoz illő színvilágú, tartalmában az elsősorban orvostanhallgatók, orvosok, és – miért is ne? – betegek, laikusok számára is igen értékes információkat tartalmazó kiadványt. Dr. Mühlfay György, a marosvásárhelyi fül-orr- gégészeti klinika vezetője szerint szemben a megszokott, nagy, vastag könyvekkel, az Idegsebészetet "kicsinek találta egy ilyen nagy tudományhoz", de alaposabban beleolvasva állíthatja: hihetetlenül értékes, tömör, tudományos és egyben gyakorlatias az egyik legbonyolultabb, legnehezebb sebészeti szakmáról "becsülettel megírt könyv". A kórismézés alapos lépései, a beteganyag tisztán látása, a pontos diagnózis felállítása – ebben az orvos útvezetőjévé válhat a könyv, amelyben "az idegsebészet egyszerűen tükrözött tudományként" jelenik meg. Dr. Egyed-Zsigmond Imre egyetemi tanár hangsúlyozta: az orvosszakma hosszú évtizedek óta vár egy idegsebészeti könyvre, majd hozzátette, fel kellene szólítani minden szakmai pályája végén levő orvost egy szakkönyv megírására az írás szépségével, gondjaival együtt. "Dr. Madaras Sándor röviden és velősen írta meg az Idegsebészetet, és pontosan így kellett megfogalmaznia" – mondta Egyed professzor, gratulálva a szerzőnek az erdélyi magyar orvostársadalom életében mérföldkövet jelentő magyar nyelvű könyvért. Gáspárik Attila a kiadványt az egyetemi akkreditáció szempontjából közelítette meg elsősorban, hiszen, mint mondta, szakkönyvek – és nem régi, hanem az utolsó ötévi "könyvtermés" – nélkül nem lehet akkreditáltatni egyetemi karokat, szakokat.
– Az Idegsebészet világos, egyszerű, lekövethető stílusban és formában megírt magyar orvosi szakkönyv, esély a MOGYE magyar tagozatának a túlélésre – tette hozzá a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója.
A könyvről maga a szerző nagyon személyes hangvételben beszélt, visszaemlékezve azokra a főorvosokra, szenzációs sebészekre, akiktől tanulhatott, "akik nemcsak tudtak operálni, de hagyták, hogy mi is operáljunk". Első műtétjére ma is emlékszik, a fejszével behasított koponyájú juhász páciense napjainkban is él, jól van. Az Idegsebészet könyv anyagának 80 százaléka már a ’90-es évek elején megszületett, amikor Svájcban dolgozott ösztöndíjas orvosként, aztán valamiért feledésbe merült. Az anyagot kiegészítette, digitalizálták, és a szerző már a második könyvén dolgozik. "Az idegsebészet olyan óriási szakterület, hogy egy-egy soráról könyveket lehet írni. Könyvemben csak azokról a szakmai dolgokról írtam, amelyekről tudom, hogy kiállták az idők próbáját" – mondta dr. Madaras Sándor. A MOGYE történetében soha nem adtak ki magyar nyelven idegsebészeti könyvet, ennek okát nem ismeri – tette hozzá. Talán az lehetne az egyik magyarázat, hogy az egyetemi oktatásban ma sincs benne kötelezően az idegsebészet, csak opcionális tantárgyként. "Valamiből tájékozódni kell az internet mellett, ezt a könyvet útmutatónak szántam az egyetemi hallgatók számára" – jelentette ki dr. Madaras Sándor.
Kali István minden orvost arra biztatott, hogy ragadjon tollat, írjon szakterületéről szóló könyveket, amelyeket a Studium Kiadó vár és megjelenésüket támogatja. A könyvbemutatón felszólaló dr. Szabó Árpád, 1957–1994 között osztályvezető idegsebész elmondta: az első idegsebészi metszés óta az első idegsebészi könyv, ami megjelent Marosvásárhelyen, a Madaras Sándor könyve. Márpedig az első idegsebészi metszést 1945-ben végezték, altatóorvos nélkül, helyi érzéstelenítéssel. "Boldogság e könyv, Madaras Sándor megtette azt, amit az előző idegsebész generációk kellett volna elvégezzenek, de nem volt rá idejük. Megköszönöm e könyvet" – zárta beszédét dr. Szabó Árpád.
Antalfi Imola

Népújság (Marosvásárhely),

Emlékek búvópatakja Hantz Lám Irénnel
Hantz Lám Irén családja, gyermekei és unokái kérésének tett eleget, amikor papírra vetette emlékeit. Ennek köszönhetően látott napvilágot a kolozsvári Studium Kiadó gondozásában az Emlékek búvópatakja című önéletírása. Szabadság (Kolozsvár)

Újságíró kollégánk emlékére
Szabó Piroska (1947–2014)
Egykori kolléga csengetett meg, hogy közölje, mint „régivel”, akik még emlékszünk egymásra, hogy – meghalt Szabó Piri. Az ilyen hír hallatán beálló pillanatnyi csend mindent magában foglal: elakadó lélegzetet, döbbenetet, s a hirtelen, szinte másodpercek alatt felpörgő emlékfoszlányokat, amelyekben feltűnnek képek, mozdulatok, hangok, események, színek és fények. A hírrel együtt jár a hitetlenkedés, majd a megrendülés, hogy váratlanul és hirtelen, ő is idejekorán ment el.
Azóta emlékezünk, és az emlékekkel együtt megelevenedett a régi szerkesztőség: hosszú, sötét folyosójával, irodákkal, régi asztalaival és mindenki külön írógépével, amelybe szakszerűen tudtuk befűzni a sárgás lapot, meg kicserélni a megkopott írógépszalagot. Az emlékeket belengi az enyhe cigarettafüst illata, és Piroska ismert mozdulata, ahogy rágyújt. Meg ahogy mesél közben. Jó mesélő volt, és mindig jókedvű.
A képi emlékek kitörölhetetlen velejárója a meleg hangja, szép kiejtése, türelmes beszédstílusa. Mindig nyugodtnak látszott, és sokszor nevetett: a komoly témákat is úgy tudta megírni, hogy a bosszúságot, kiábrándultságot, elégedetlenséget feloldotta jó humorával, ízes megfogalmazásával, és a cikk végén az olvasó fellélegezhetett, hogy mindenek ellenére a világ mégsem teljesen sötét. Mert az élet dolgait sokféleképpen lehet megélni és átélni, erről sokszor mesélt a fiatalabb kollégáknak – róla pedig az írásai meséltek. Jegyzetei tanúskodtak arról, hogy a körülvevő világ apró kis részletei is érdekelték, meglátta a szépet az egyszerűben, a jóságot az emberben, a boldogságot a gyermekben. Újraolvasva néhány vezércikkét, az a megdöbbentő, hogy annyi év után is aktuálisak az általa tárgyalt, elemzett problémák, meglátásai ma is helyénvalóak.
Szabó Piroska Nagyilondán született 1947. január 16-án, Kolozsváron érettségizett a 3-as számú líceumban, majd szintén Kolozsváron végezte el a Közgazdasági Egyetemet. Előbb a Kisipari, utána a Rokkantak Szövetkezeténél dolgozott, 1978–89 között főkönyvelő volt. 1989-től dolgozott az Igazságnál, majd pedig a Szabadságnál 1998-ig: politikai rovatvezető, szerkesztőbizottsági tag, 1997–98 között pedig az újság főszerkesztője. 1998–2001 között a Stúdium Kiadó szerkesztő munkatársa. Szabadság (Kolozsvár)

Egy erdélyi nyár emléke (Könyv-ínyencség Áprily Lajossal)
A rozsdabarna címlap felső részén ez áll: Erdélyi nyár Áprily Lajossal 1936. A címlap közepén egy csoportkép: rajta Áprily Lajos, Reményik Sándor és nyolc lányalak a marosvécsi kastély bejáratánál 1936 nyarán. A címlap alján hosszabb a szöveg: Naplók, levelek, fényképek alapján összeállította Hantz Lám Irén.
És amilyen beszédesen egyértelmű a kötet címoldala, olyan egyértelműen csobogó az 1936-os év nyarának meséje. Csobog és árad a mese, a történet. A Baár–Madas Református Leánygimnáziumból nyolc lány útra kel, és tanár-igazgatójuk vezetésével két hetet, július második felét tölti Erdélyben, hogy közelebbről megismerkedjen a tájjal, a természettel, emberekkel, gondolkodással, művelődéssel, és nem mellékesen az erdélyi szellemi élet néhány nagy alakjával. A kirándulást szervező Áprily Lajos, a költő, aki még 1929-ben települt át Magyarországra, örök honvággyal gondol szülőföldjére. A szétszakított, megkisebbedett új hazában is tanári erejének egy részét arra fordítja, hogy tanítványaival megismertesse szülőföldje városait, embereit, művelődését, életét. Már tavasszal elkezdi a szervezőmunkát, író- és költőtársakkal, barátokkal levelezve szövi terveit, hogy tartalmas nyárral ajándékozza meg érettségiző növendékeit. Az utazás emléke minden résztvevőben olyan eleven, hogy évek, évtizedek múlva is élnek az egykori kapcsolatok, kisebb-nagyobb szünetekkel folytatódik az akkor elkezdődött levelezés. (Csak az arcok veszítik el a fiatalság varázsát, az érettségit követő élet nyomokat karcol rájuk, de a múló idő ellenére is tudnak egymásról, keresik egymás kezét a távolból.) Ennek a békebeli irodalmi útnak sok írásos emléke maradt fenn: levelek sora Reményik Sándor és Áprily Lajos között, a két költő levelezése a lányokkal, két lány útinaplója és versek, versek sora. Ezt a változatos, színes anyagot szerkesztette, gyúrta olvasmányos, élvezettel lapozgatható – már-már albumszerű könnyedségű – regényes elbeszéléssé a szerkesztő Hantz Lám Irén, aki a különböző szerzők eltérő műfajú, szintű és hosszúságú írásait és az említett verseket egyetlen, derűs olvasmányfolyammá olvasztotta egybe, és a kötet végére válogatást illesztett a két költő találó verseiből. (A kötet érdekessége az is, hogy a szerző-szerkesztő ismerte „főhősét”. A költő Áprilynak jó ismerőse, író- és kortársa, barátja volt Lám Irén édesapja, Lám Béla. Talán ez a forrása a könyvet átszövő láthatatlan, de sugárzó, szeretetteljes tiszteletnek.) A szerencse (?) vagy a véletlen (?) a szerzőt az egyik egykori kiránduló, Ujfalusy Klára lányával hozta össze, Csonkáné Rácz Katalinnal, akitől a kéziratok egy részét, a kötet életre keltő magvát kézbe kapta, és a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárán, személyes családi levélkötegeken, irodalomtörténeti fényképtárakon keresztül vezette a két év alatt megszerkesztett kötetig. A változatosságra törekvő könyv egy szinte teljes évet bont ki a homályból, az 1936-osat, a nyári irodalmi tábor kezdeteitől annak utóéletéig, utalásaiból pedig Áprily Lajos életének elég hosszú részére lehet rálátni, a személyes sors apró rezdüléseire. Olyan mozzanatokra, amelyeket nem sokakkal osztott meg a 20. század egyik legszemérmesebb magyar költője. Olyan emberközelbe hoz ez az összeállítás két barátot (Reményik Sándort és Áprilyt), két egymás társaságára vágyakozó költőt, ami ritkaság a magyar irodalomtörténetben. Szakszerűen, visszafogottan és hitelesen talán csak Arany és Petőfi barátságát látjuk az irodalomtörténeti feldolgozásoknak köszönhetően ennyire éles színben felragyogni, mint amilyen éles, de melegen sütő, szelíd fényben a Reményik–Áprily barátság az ízléssel egymás mellé illesztett írásokból felragyog. Túl azon, hogy Reményik Sándor a kéthetes kirándulás egy egész hetét tölti a végzős csapattal, a fiatalság útja során megismerkedik Kós Károllyal, Kemény Jánossal, Szemlér Ferenccel, Tamási Áronnal is. Micsoda névsor, és milyen gondolat- és érzésvilágot ébresztő, életre bocsátó találkozások sora ez! Az események nemcsak a leírásban elevenednek meg, a közölt képekben a résztvevők életének pillanatai is megjelennek. A sokszínű, változatos, látványban jól adagolt képanyag, amely az oldalakat díszíti, óriási kutatómunkáról tanúskodik. (Hadd emeljek ki az összes közül egyet, amely megragadott, és irodalomtörténeti csemegének sem utolsó: ha le nem írták volna a kép alá, örök rejtély maradna, hogy kit rejt a martilapu-fejdíszű „Főnök Úr” pisztrángozó fényképe a Galonya-patak mellett.) Ha van a könyveknek lelkük, akkor olvasónaplószerű soraimban le kell írnom, hogy ennek a kötetnek, melynek a napokban fejeztem be olvasását, böngészését, valóban lelke van, nem is akármilyen. Az írásos emlékek, a képanyag és a jegyzetek gazdagsága mellett nehéz volt eldöntenie, melyikbe feledkezzék bele az irodalombarát. Mindeniket érdemes volt figyelemmel követni. A kolozsvári Stúdium Könyvkiadónak ezt a 2010-es megjelenésű, kemény borítású kötetét mindenképpen érdemes a színes irodalomtörténeti ínyencségek között számon tartani.
Lengyel Ferenc, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Könyvbemutató történelmi összefoglalóval
Főként értelmiségiekkel és könyvbarátokkal – köztük nagyszámú fiatallal – telt meg szeptember 24-én zsúfoltságig a kolozsvári Szent Mihály Egyházközség Római Katolikus Nőszövetségének díszterme, amely a nyári szünet után „évadnyitóként” az Emlékek búvópatakja című könyv bemutatójának adott otthont.
A rendezvény moderátora, Fodor György piarista konfráter köszöntőjében elmondta: minden nép sorsát befolyásolja az, ahogyan tiszteletben tartja, megbecsüli az értelmiségieket. Hiszen legtöbb esetben az alulfizetett, munkahelyproblémákkal küzdő tanítók, tanárok, kutatók, írók, színészek tekintik szívügyüknek a hagyomány- és értékmentést, a tudományos ismeretek, s nem utolsósorban a valós történelmi tények átadását a jelen és a jövő nemzedékeinek.
Ilyen, a szó szoros értelmében vett kolozsvári értelmiségi Hantz Lám Irén, a földrajztudomány doktora, a könyv szerzője, aki értékes munkásságot fejtett ki geológia–földrajz szakos középiskolai tanárként, könyvtárosként és fordítóként a Műszaki Főiskolán, valamint gyakornokként a Babeş–Bolyai Tudományegyetem fizikai földrajz tanszékén. Tudományos munkásságát a regionális természeti földrajz területén kezdte, a Rév–Báródi-medence kutatása során korszerű módszerek alkalmazásával mutatott fel eredményeket. Ugyanakkor számos tudományos ismeretterjesztő fordítás, megemlékezés, értekezés szerzője. Kereken húsz esztendeje nyugdíjas, de lelkesedése, tenni akarása nem lankadt. 1998-tól szépirodalmárként és szerkesztőként is jelen van hézagpótló, olvasmányos köteteivel.
Hantz Lám Irén szívében hordozza az Auguszteumban 1945–1950 között töltött éveket. Ezért kérte fel Kovács Sándor főesperes-plébánost a Kolozsvár szellemi életében fontos szerepet betöltő tanintézmény ismertetésére. A rendezvény moderátora, miután felolvasta a tanulmányt, kiemelte: többéves kitartó utánajárás eredményeként Kovács Sándor főesperes-plébánosnak sikerült visszaszereznie az Auguszteumot, a Római Katolikus Egyház jogos tulajdonát. Jelenleg körvonalazódik rendeltetése, amely leginkább szolgálhatja népünk közjavát.
A tulajdonképpeni könyvbemutató beszélgetés formájában történt, Egyed Emese egyetemi tanár és a szerző között. Egyed Emese elmondotta: nagyon nehéz meghatározni a könyv műfaját. Azt az ideálkeresést mutatja meg, amellyel Hantz Lám Irén saját életét értelmezi. Úgy pillant vissza, hogy bizonyos értékeket felemel, bizonyos dolgokat részletez. Az irodalomtörténész szerint Hantz Lám Irén könyve azoknak szól, akik olvasással teljesítik ki életüket; másrészt pedig egyaránt szól Hantz Lám Irén családjának, de azoknak is, akik a legkevesebbet tudnak a szerzőről, családról, a korról. A könyv nem kerüli meg a fájdalmas emlékezést sem, mer beszélni háborúról, betegségről, csalódásról, haragról. Hantz Lám Irén elmondta: öttagú családból származik, 1937-ben született, édesapja Lám Béla mérnök, édesanyja Kassiadi Erzsébet, orosz származású román–francia szakos tanárnő. Két testvére volt: Lám Leó, író, filozófus, aki Irénnél 16 évvel idősebb és Lám Béla első házasságának gyümölcse volt, és Erzsébet, akit Koszinkának ismertek: képzőművész, tanár, festőművész.
A rendezvényen Laczkó Vass Róbert színművész és a szerző olvasott fel a könyvből részleteket. Egyikből megtudhattuk: Hantz Lám Irén édesapja kitalált gyerekeinek egy képzeletbeli, láthatatlan figurát, „akit” Törpe Petinek neveztek el, és aki leveleket írt a gyerekeknek.
Törpe Peti 1946 karácsonyán kelt levelének felolvasása után Egyed Emese ehhez hasonló irodalmi példákat hozott fel: Mikes Lajos Sanyi manó című könyvét és Móra Ferenctől a Kincskereső kisködmönt. „Még ha édesapád nem is olvasta ezeket a regényeket, Törpe Peti levele azt bizonyítja, hogy a felnőttek és a gyerekek kommunikációját megfoghatatlan kincsek hatják át. 
A levelek azt mutatják, hogy olyan családban éltél, ahol érdemes volt játszani, ahol otthon volt a művészet, és ahol megpróbáltak magasabbra emelkedni, mint ahova az élet gyakran kényszeríti az embert a nyomorúságban” – tette hozzá Egyed Emese.
A külalakra is vonzó könyv kapcsán Tőkés Erika, a Stúdium Kiadó vezetője arra buzdította a közönséget, hogy mindenki írogassa le a saját élettörténetét, hiszen így születnek a kordokumentum értékű kiadványok. A dedikálással zárult rendezvény hangulatát emelte Balázs Ágnes zenetanár művészi közreműködése.
Fodor György
Vasárnap (Kolozsvár)