Marosvásárhelyen a református egyházi levéltárnak hosszú időn át dr. Farczády Elek történész-tanár volt a főlevéltárosa. Dr. Farczády Elek (1890–1974) tanulmányait a budapesti tudományegyetemen, a párizsi Sorbonne-on és az Ecole Nationale des Chartes nevű diplomatikai és paleográfiai főiskolán végezte. 1912-ben doktorált Az erdélyi vajdák igazságszolgáltatási hatásköre című értekezésével. 1951-ben kinevezték a Bolyai Dokumentációs Könyvtár igazgatójává. Az ő érdeme, hogy abban az időben sikerült a Bolyai-múzeum és a könyvtár anyagát biztonságba helyezni a Teleki Téka épületében. 1961-ben nyugalomba vonult, de a református egyház felkérésére mint főlevéltáros rendezte és katalogizálta az egyház irattárát. Ő fedezte fel a Teleki Tékában az ötödik magyar nyelvemléket, melyet Szabó T. Attilával Marosvásárhelyi sorok címen közöltek (Akadémiai Kiadó, 1957). Ezt az anyagot 1973-ban lényegesen átdolgozva és kibővítve Marosvásárhelyi sorok és Marosvásárhelyi glosszák (1973) címen újból megjelentették. Farczády megírta A marosvásárhelyi református egyházközség élete (1556–1948) című művét, melyet 2000-ben jelentettek meg Fülöp G. Dénes lelkipásztor szerkesztésében. /Fodor Sándor (S.): Járom az utat… Az ötödik magyar nyelvemlék felfedezője. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 11./

Elhunyt Jakabffy Attila /Marosvásárhely, 1955. nov. 2. – Marosvásárhely, 2007. ápr. 19./, az elmúlt tizenhét év marosvásárhelyi közéletének egyik jelentős alakja. Markóék idejében félreseperték őt. Jakabffy Attila azonban sohasem adta fel, mindig új utakat, új megoldásokat keresett a helyi magyar közösség szolgálatában. Ő volt az, aki 1989 forradalmi forgatagában először szólalt meg magyarul a bukaresti köztévében, miközben a tévé folyosóin még ropogtak a fegyverek. Szintén ő volt az egyik kezdeményezője a rendszerváltás utáni legszebb tüntetésnek, a feledhetetlen 1990. február 10-i könyves-gyertyás felvonulásnak, amely nyitánya volt az erdélyi magyarság békés jogköveteléseinek. Jakabffy Attila a Sorbonne-on szerzett politológusi diplomáját nemigen kamatoztathatta, az RMDSZ kiszorította őt a helyi politikai küzdelmek fő áramlatából. Nem akarták tanácsosként viszontlátni, mert túl radikális volt. Így történhetett meg, hogy a marosvásárhelyi tanácsban a tanácstagok nem mernek magyarul megszólalni. Radikálisnak számított, mert Kincses Elődnek nem fordított hátat. Amikor már leírták őt, bátor lépésre szánta el magát: fő mozgatórugója lett a Gherman-féle, Erdély autonómiáját elsőként meghirdető politikai csoportosulásnak. Az ügy ellen Markó Béla és társai tiltakoztak. Jakabffy Attila felismerte, hogy bármilyen autonómiatörekvés akkor lehet s eredményes, ha a románok egy részével közösen próbálják kiharcolni. Később társa, akiben annyira bízott, Sabin Gherman cserbenhagyta őt. /Fazekas Csaba: Búcsú egy igaz magyar embertől. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 25./

Felbolygatta a kedélyeket Neagu Djuvara Thocomerius – Negru Voda. Un voivod cuman la inceputurile Tarii Romanesti című legújabb könyve. Ebben a 90 éves történész leszögezte: a havasalföldi vajdaság alapítója, a román nemzet „atyja”, a legendás Negru Voda-ként ismert Basarab egyáltalán nem volt román, hanem kun. Ráadásul a párizsi Sorbonne egyetemen tanult Djuvara nemcsak a honalapító uralkodót, hanem a korai havasalföldi arisztokrácia zömét is etnikailag kunnak, kisebb részben pedig szlávnak határozta meg. Sőt, a dákoromán eredet kapcsán is felvetett kérdéseket: a rómaiakkal szemben elvesztett háború után a dákok további sorsa homályos, távolról sem olyan egyértelmű. A rómaiak által behozott katonák és telepesek nem voltak színtiszta itáliai latinok, hanem a többnemzetiségű birodalom balkáni, illetve közel-keleti részéről származnak. A nép a könyvet nemzetrombolásnak tekinti, mert a „kizárólagos dákoromán eredet”, s a „kontinuitás minden négyzetcentiméteren” című mítoszokat sulykolták beléjük. A kommunizmus nacionalista agymosásának nyomai nem tűnnek el. Különösen azoknál, akik a mai napig meg vannak győződve arról, hogy például Kolozsvár vagy Nagyszeben történelmi hagyatéka kizárólag román, amelyhez a magyaroknak vagy szászoknak semmi köze sem lehet. A visszajelzések azonban nem olyan visszautasítóak, mint tíz évvel ezelőtt, amikor megjelent Lucian Boia „Istorie si mit in constiinta romaneasca” című híres műve. A történelmi mítoszok akkori rombolását még egyértelműen nemzetárulásnak tekintették, akárcsak az ifjú kolozsvári történész, Sorin Mitu 1999-es tárgyilagos tankönyvét. /Chirmiciu András: Történelmi forradalom. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 22./

Június 28-án aláírták Nagyváradon a Sorbonne és a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) közötti együttműködési megállapodást. Michel Carmona, a Sorbonne Egyetem Urbanisztikai és Regionális Fejlesztési Intézetének igazgatója írta alá a megállapodást. /Fried Noémi Lujza: A Sorbonne a PKE partnere. = Krónika (Kolozsvár), jún. 30./

Majd fél évszázados szünet után most először ballagtak önálló magyar, államilag elismert felsőoktatási intézmény végzősei Erdélyben. A Partiumi Keresztény Egyetem kétszázhetven diákja búcsúzott el június 6-án Nagyváradon a tavaly akkreditált intézettől. Az egyetem hét szűk esztendejének vége szakadt – fogalmazott Tőkés László református püspök, EP-képviselő, a PKE elnöke. Tőkés megemlítette: nem csupán az évzárót ünneplik, hanem azt is, hogy éppen tíz évvel ezelőtt jött létre az intézmény. A tervekről beszélt Horváth Gizella, az egyetem rektora. Az eddigi tizenhárom képzési területet bővíteni szeretnék a magyar nyelv és irodalom szakkal. A rektor elmondta, hogy idén 475 helyet hirdetnek meg, amelyből 220 lesz tandíjmentes. /M. T. R. : Ballagtak a PKE diákjai. = Reggeli Újság (Nagyvárad), jún. 9./ 50 év után létrejött az önálló magyar egyetem Erdélyben – írták közleményükben a Partiumi Keresztény Egyetem vezetői egyúttal bejelentve, hogy kihasználva az intézmény akkreditációja által adódó “új lehetőségeket”, új szakokat és mesterképzést indítanak. “Egyetemünk hivatalos állami elismertetése számos előnyt biztosít azáltal, hogy bekapcsolódhattunk az egyetemi világ nemzetközi vérkeringésébe. Partnerintézményekkel kötöttünk együttműködési szerződéseink – Debreceni Egyetem, Corvinus Egyetem, Pécsi Egyetem, Sorbonne Egyetem stb. – hallgatóink és oktatóink számára lehetőséget teremtenek az ún. mobilitási programokban való részvételre” – áll a Tőkés László, Horváth Gizella és Tolnay István aláírta közleményben. Az egyetemet bővíteni szeretnék a magyar nyelv és irodalom szakkal. A Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar nyelvészet és irodalomtudomány tanszékeinek vezetői közleményben tiltakoztak az általuk indokolatlannak nevezett szakduplázási kezdeményezés ellen. /Magyar irodalom és nyelv szakot, mesteriket indítana a PKE. = Transindex. ro, jún. 9./

Az Interkulturali-THÉ Egyesület meghívására érkezett Kolozsvárra Karátson Endre, Párizsban élő magyar író, irodalomtörténész, műfordító. Szeptember 25-én tartott író-olvasó találkozó keretében Egyed Emese költő, irodalomtörténész, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának tanára Otthonok /Jelenkor Kiadó, Pécs, 2007/ című önéletrajzi könyvéről és a műfordításról kérdezte Karátson Endrét. Karátson Endre Budapesten született, az Idegen Nyelvek Főiskoláján tanult, majd az 1956-os forradalom leverése után Párizsba távozott, tanulmányait a Sorbonne-on fejezte be. A lille-i egyetemen tanított, irodalomtörténészként pedig a huszadik század francia irodalmával és a francia irodalom magyarországi hatásaival foglalkozott. Karátson Endre felesége, Nicole Bagarry-Karátson, a kiváló fordító emlékére díjat alapított, melyet szakmai zsűri ítél oda évente az általuk legjobbnak tartott, magyar irodalmi műveket franciára fordító személyeknek. /Ferencz Zsolt: A kincses városban járt Karátson Endre író, műfordító. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 28./

Vendégtanárok a színin
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen hagyománnyá vált neves tanárok, művészek meghívása a vendégtanár- programok keretében. A kurzusok révén friss áramlatok kerülnek az akadémiai "vérkeringésbe", a hallgatók és a tanárok is más szemléletmódokat, módszereket ismerhetnek meg. A teljesség igénye nélkül soroljuk fel az ebben a tanévben hozzánk látogatott vendégtanárokat: Lengyel Pál bábrendező, az egri bábszínház igazgatója, Béres Attila, a Budapesti Operettszínház főrendezője, dr. Leitner Sándor festőművész, a kaposvári egyetem professzora, Kéringer László karnagy, Horesnyi Balázs díszlettervező, Bányai Tamás lighting- designer, Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház igazgatója. Jelenleg (május 17. és 22. között) Lugossy László filmrendező, Spiró György író, Horváth Károly zeneszerző, a zalaegerszegi bábszínház igazgatója, illetve Nánay István kritikus, színháztörténész tartanak kurzusokat a színész, bábszínész, teatrológus és drámaíró osztályoknak.
A vendégtanárprogram zárópillanata George Banu, a Sorbonne-i Egyetem professzorának kurzussorozata lesz. A tartalmas és hasznos programot a magyarországi Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya és a Szülőföld Alap támogatta – olvasható a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem sajtóközleményében.

A múlt bűvöletében
A negyedik emeleti lakásban sok minden emlékeztet a nagyapára. Tájkép a nappali szobában, színes grafika Marosvásárhelyről, faragott, festett könyvespolc – amelyek az ő keze nyomát viselik, s két fénykép ovális keretben a fiatal dr. Farczády Elekről és feleségéről, Gesith Kornéliáról.
A szekrényben megsárgult dossziék, oklevelek, a rámába kívánkozó doktori diploma, géppel írott tanulmányok, újságból kivágott cikkek, gondosan befűzött dísztáviratok, köszöntő levelek és az azokra adott részletes válasz, minden összegyűjtve, pontosan feliratozva. S ott van legjelentősebb alkotása, a kis sárga könyv a marosvásárhelyi sorokról, s a 2000-ben megjelent zöld könyv, A marosvásárhelyi református egyházközség élete 1556–1948 között. Dr. Farczády Elek szerteágazó, alapos, pontos, rendkívül értékes város-, művelődés- és irodalomtörténeti kutatásainak eredményeiről azonban az említetteken kívül sajnos a mai napig sem született egy átfogó kiadvány, amely a teljes életművet bemutatná. Holott megírta Marosvásárhely monográfiáját is az első világháborúig, az 1851–54. évi székely összeesküvés történetét, s fordított latinból és franciából (például Anatole France La génie latin című regényét, csak úgy szórakozásképpen, ahogy Marosi Ildikó feljegyezte).
Tanár és tudós
Az évek során sokan emlékeztek meg róla. Volt tanítványai a mindig elegáns, arisztokratikus külsejű történelem-, latin-, s a franciát finom lejtéssel beszélő tanárként, később igazgatóként őrizték meg emlékezetükben. Spielmann Mihály történész a "levéltárakat búvároló tudóst", kutatót, a Teleki Tékát "élő műhellyé" változtató, a látogatók százait fogadó könyvtárost, a város műemlékeit szóban és írásban bemutató lokálpatriótát köszöntötte születésének századik évfordulóján. Csifó János rádiós újságírónak, a volt tanítványnak hét évtizedes életútját mondta el a kamerák előtt is.
Sok titkot fedezett fel, fejtett meg, így vált nyitott könyvvé számára a város története, s remek memóriával megáldva élő lexikonként minden kérdésre tudta a választ. "Tőle csak tanulni lehetett". Társaságában röpke pillanatnak tűnt az idő, mert öröm volt hallgatni – hangzott el a jó barát, Nagy Károly beszédében.
Az unoka emlékezetében
Ezek után arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen képet őriz a nagyapáról az unoka, a már említett tárgyi emlékek mellett, amelyek az árvíz sújtotta régi házból megmaradtak.
A Farczády házaspár egyetlen lánya, Farczády Éva, édesapját követve Budapesten francia nyelvet tanult, de 1945-ben a II. világháború miatt abba kellett hagynia egyetemi tanulmányait. Még abban az évben feleségül ment Teleki Endréhez, a később köztiszteletnek örvendő kiváló ügyvédhez, aki a marosvásárhelyi jogászok doyenjeként 96 évet élt. Lányuk, Teleki Éva, dr. Farczády Elek egyetlen unokája más utakat járt be. 1964-ben, amikor elvégezte a középiskolát, ígéretesebb dolog volt reál pályát választani. Édesapjának biztatására, no meg azért is, mert szerette a tantárgyat, szerves kémia szakot végzett a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen. Mivel nem akart tanítani, egy év kitérő után a marosvásárhelyi klinika központi laboratóriumában vegyészként dolgozott, majd 1983- tól az újonnan felépült klinika központi laboratóriumában nyugdíjazásáig főleg véralvadási vizsgálatokkal foglalkozott. A Procardia Orvosi Központ megalakulásakor részt vett a laboratórium kialakításában, berendezésében és fejlesztésében, amelynek szakmai irányítója volt éveken át, s 2001-től teljes állásban ott folytatta a tevékenységét.
Az írógépnél és a kertben
– Melyek az első emlékeid a nagytatádról? – kérdezem Teleki Évától, miközben a középkorú dr. Farczády Eleket ábrázoló képet nézzük, ahogy az általa faragott és festett könyvespolc alatt kedvenc rádiója társaságában elegánsan könyvet olvas. A másik képen kalapban, felöltőben a lakhelyéhez közeli vasúti átjárónál áll aktatáskával a kezében.
– Ha rá gondolok, azt látom, ahogy az írógépénél ül vagy a kredencen levő régi típusú rádiót bújja. Kisgyermekként a nyakába vesz, a kertben cseresznyét szedünk, az udvaron levő diófáról töri, hámozza nekem a friss diót, amit nagyon szerettem. A kicsikkel nem igazán tudott foglalkozni, a mindennapi életben naivan csodálkozott rá egyes dolgokra. Amikor a második évét még be nem töltött kisfiam gagyogását hallgatta, megkérdezte tőlem, hogy fog-e ez a gyermek értelmesen beszélni. Egy másik kép, ami eszembe jut, ahogy szertartásosan minden délután leül és mondja: anyuska, a téámat, amihez a nagymamám, aki remekül sütött-főzött, mindig valami aprósüteményt is felszolgált. Amikor nagyobb, értelmesebb lettem, sokat foglalkozott velem, történelemből és franciából gyakran segített. Édesanyám nagyon sok szeretetet, megértést kapott otthonról, és adott tovább nekünk. Arra tanított, hogy beszéljünk meg mindent, meséljem el a napi történéseket, a jókat és rosszakat, ami a biztonságérzetét jelentette. Nem volt titkolózás, s bár vitatkoztunk, nem maradtak tabuk közöttünk. Ezt az örökséget sikerült a gyermekeimnek is továbbadnom.
A Református Kollégiumtól a Sorbonne- ig
– Említetted egyszer, hogy téves állításokat is leírtak nagytatádról. Talán tisztázhatnánk?
– Akár a születésével is kezdhetnénk. Bár április 9-e szerepelt az irataiban, valóban 1890. április 8-án jött a világra, de akkoriban az otthoni szüléseket csak másnap jelentették be. Régi pedagóguscsaládból származik, az édesapja is tanár volt (makfalvi származású), a nagyapja tanító. A nővére, Farczády Jolán matematikát, természettudományokat oktatott a leánygimnáziumban. Nagyapám nyolcéves volt, amikor az édesapja meghalt. Ma is megvan a kérés, amivel az édesanyja szegénységi bizonyítványért folyamodott a helyhatósághoz, hogy a Kolozsváron tanuló lányát mentesítsék a költségektől. Nagyapám 1908-ban érettségizett a Református Kollégiumban, ösztöndíjasként került a budapesti Eötvös Kollégiumba, s a budapesti tudományegyetem heraldika, történelem, filozófia szakát végezte. Doktori dolgozatának címe: Az erdélyi vajdák igazságszolgáltatási hatásköre 1437 előtt. Ösztöndíjasként került ki 1913-ban a Sorbonne-ra. Oklevéltant, paleológiát, írástörténetet, régi iratok megfejtését tanulta az École Nationale des Chartes-ban, s a Francia Nemzeti Könyvtárban Bethlen Gábor fejedelem korát kutatva bukkant értékes adatokra. Kutatásainak az első világháború kitörése vetett véget. Hazatérése után a gyergyószentmiklósi főgimnázium történelem-latin szakos tanára, majd 1919-től Marosvásárhelyen tanár, iskolaigazgató.
A marosvásárhelyi nyelvemlék
Nyugdíjazását követően kapja a feladatot, hogy a volt Református Kollégium könyvtárát (60.000 kötet, 400 feldolgozatlan régi kézirat, 11.000 iskolai értesítő) és a Bolyai-múzeum anyagát rendezze és költöztesse el. Munkatársaival együtt cipelték át a feldolgozott anyagot a Teleki Tékába. Itt fedezte fel 1956-ban a Koncz- kódexben a 14. század második feléből származó hatodik (időrendben az ötödik) magyar nyelvemléket. A Marosvásárhelyi Sorok 44 magyar szóból álló mondatát, ami fordítás az ószövetségi Királyok könyvéből, és a 11 magyar szóból álló lapszéli jegyzetet nyelvészetileg Szabó T. Attila dolgozta fel, s szakszerű magyarázatokkal ellátva közösen jelentették meg 1957-ben az Akadémiai Kiadónál. Ugyanabban az évben a Kelemen- emlékkönyvben a Bolyai könyvtár értékeit írja le. Tanulmányai a romániai magyar lapokban jelennek meg, s gondosan megőrizte a helyi újságban, a Vörös Zászlóban közölt cikkeit is.
– Gondolom, felnéztél rá. Vagy gyermekkorban ez még nem tudatosult benned?
A nyelvemlék felfedezése miatt valóban nagyon büszke voltam rá, sokat jártam a Tékába, néztem, ahogy fehér köpenyben rendezi a könyveket. A Marosvásárhelyi Sorok és Marosvásárhelyi Glosszák bővített kiadása 1973-ban jelent meg, s 1974 januárjában, egy hónappal a halála előtt kaptam tőle egy dedikált példányt.
Várostörténet cikkekben, tanulmányokban
– Ahogy korábbi élete, nyugdíjas évei sem voltak mentesek a gondoktól, az anyagi nehézségek végigkísérték az életét. Hogyan élte meg mindezt?
– Bár a román állam a Munkaérdemrend II. fokozatával tüntette ki, 1961-ben végleg nyugdíjba küldték a Tékából. Mindvégig a nagymamámmal volt szerencséje, aki a tanítványa volt. Bár tehetséges volt, szépen énekelt, de feladott mindent a családért, s hogy a nagyapám kényelmét biztosítsa. Nagyon praktikus asszonyként panaszszó soha nem hagyta el a száját. Mivel a II. világháború alatt Budapestre menekültek, s ott élték végig az ostromot, mire hazajöttek, mindenük elveszett. Amikor nagyapámat a Tékából is nyugdíjazták, olyan kevés pénzt kapott, hogy kényszerűségből a kisipari szövetkezetnek gobelineket festettek. Nagyanyám éjszakákon át dolgozott, s nagyapám is segített neki. Amama, ahogy szólítottam, mindent el tudott intézni, finom ételeket sütött-főzött, s bármilyen, nem pénzzel megvásárolható dolgot kértem, mindent előteremtett számomra.
Nagyapa nyugdíjasként haláláig a református egyházközségek levéltárába járt, ahol 15.000 aktát rakott rendbe, s megírta a marosvásárhelyi református egyházközség történetét. Hogy némileg honorálják az ingyen végzett munkáját, nagymamát takarítónőként alkalmazták, amiért egy kis fizetést is kaptak.
Lakásukat mindkét árvízkor elöntötte a Poklos-patak, 1970-ben a víz félméteres volt bent a házban, s emiatt sok kézirat elázott.
– Életének fontos eseménye volt, amikor a vár helyreállítási munkálatai, s a Vártemplom tornyának megújítása során levették a torony sisakját koronázó gömböt, amelyben az 1600-as évektől helyeztek el a jövőnek szóló üzeneteket. Az 1971-es emlékiratot Farczády Elek írta. Mire emlékszel ebből az időből?
– Sokat foglalkoztatta, hogy az Országos Műemlékbizottság által 1963-ban elkezdett munkálatokat egy idő után abbahagyták, s a Vártemplom körül évekig ott voltak az állványok. A karbantartást végül az egyház fejezte be. A gömbben elhelyezett Pro memoria posteritatis szöveget valóban ő fogalmazta, de a legfinomabb rajzpapírra művészi kivitelben egy iparművész- tanár írta rá.
Nemcsak a régi emlékiratok szövegét, a marosvásárhelyi református temető legrégebbi, a cinterem mellé kiállított sírköveinek a feliratát is megfejtette.
S hogy mi mindennel foglalkozott még? Soroljunk fel néhány témát a megjelent és kéziratban maradt írásaiból: a marosvásárhelyi oktatás kezdetei és fejlődése, az ipari és tanoncoktatás kezdetei városunkban, a Bolyai Farkas középiskola a haladás szolgálatában, régi árvizek Marosvásárhelyen, a vár helyreállítási munkálatai, a helyreállított bástyák, az újságírás kezdetei, a marosvásárhelyi nyomdászat bölcsőkora, a szűcscéh számadáskönyve. A marosvásárhelyi református egyházközség életéről kiadott könyvben a történeti adatok, a református hívek számának alakulása, a lelkészek és presbitérium tevékenysége, Tolnai Lajos papsága mellett beszámolt Marosvásárhelyen tartott zsinatokról, a Kistemplom helyén álló ispotályról, a templom építéséről, az egyházi kegyszerek elrablásáról, az 1876-os tűzvészről, a Fürst-telepi ház megvásárlásáról, az egyházi malom működéséről és eladásáról, az egyházi iskolai oktatás intézményeiről, a vártemplomi feljáró építéséről, dr. Bernády György és Bodolla Ferenc főgondnokok tevékenységéről és sok egyéb eseményről, amelyeknek nyoma van az egyházi levéltárban.
– Visszaemlékszem, milyen nagy örömöt jelentett nagyapa számára, amikor 1972-ben Budapesten átvette az Eötvös Kollégium gyémánt oklevelét. Haláláig bejárt az egyházi levéltárba. Otthon esett el, nem lehet tudni, hogy megszédült vagy megbotlott, majd a szíve mondta fel a szolgálatot. Nagymama egy év elteltével követte, mert nélküle nem akart tovább élni – mondja Teleki Éva. Aki nemcsak a nagyapára, dr. Farczády Elekre lehet büszke, hanem gyermekeire is: lányára, Zayzon Zsigmond Zsuzsánnára, aki a marosvásárhelyi Richter Gedeon gyógyszergyár kommunikációs menedzsere, és fiára, Zsigmond Barna Pálra. A hajdani kisfiú, akinek gagyogását egy régi karácsonyon a dédnagyapa aggódva hallgatta, ma Magyarország csíkszeredai főkonzulja. A vásárhelyi tudós-tanár, dr. Farczády Elek emlékét pedig hat ükunoka őrzi tovább.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

Belföldi hírek
Hazazsuppolnák a cigányokat
A Franciaországból hazatérő romániai romák társadalmi beilleszkedésének támogatásáról írtak alá kétéves keretegyezményt tegnap Bukarestben a francia és román szakminisztériumok vezetői. A keretegyezmény részeként a francia bevándorlási hivatal kísérleti jelleggel magára vállalja 80, Franciaországban élő roma család hazaköltözésének költségeit, és saját vállalkozás elindításában is segíti őket.
A dokumentumot Manuel Valls belügyi és Bernard Cazeneuve európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter, román részről pedig Mircea Duşa belügyminiszter és Mariana Câmpeanu munkaügyi miniszter írta alá Victor Ponta kormányfő jelenlétében. Valls leszögezte: Franciaország folytatja az illegális roma táborok felszámolását, lakóikat pedig „kényszerítve vagy segítve” származási országukba irányítja. A hatóságok becslése szerint mintegy 15 ezer roma érkezett Franciaországba Közép- és Kelet-Európából.
Nincsenek titkos börtönök
Traian Băsescu államfő és a hivatalos látogatásra érkezett Dalia Grybauskaite litván elnök tegnap úgy nyilatkozott, nincs tudomásuk arról, hogy országaik területén titkos CIA-börtönök működtek volna. A két államfő az Európai Parlamentben kedden elfogadott határozatra reagált, amelyben az európai képviselők felszólítják az EU tagállamait – köztük elsősorban Litvániát, Lengyelországot és Romániát –, hogy folytassák a nyomozást a feltételezett CIA-börtönök ügyének tisztázására. Az emberi jogokat védő civil szervezetek azzal gyanúsítanak több uniós tagállamot, hogy a 2000-es évek elején az Egyesült Államok hírszerzése titkos európai börtönökben tartott fogva hosszabb-rövidebb ideig terrorizmussal gyanúsított személyeket.
Sokba került a belviszály
A politikai nyugtalanság és a fél éven belül történt három kormányfőváltás kihatott az uniós alapok lehívására – jelentette ki Dalia Grybauskaite litván elnök tegnap Bukarestben, és felhívást intézett a román politikusokhoz, hogy viselkedjenek felnőtt módra és felelősségteljesen. Románia az utolsó helyen áll az uniós tagországok közül, ami az európai alapok lehívását illeti, „ez pedig egy nagyon negatív üzenet. A politikai nyugtalanság miatt az ország megbénult, és nem tudja megoldani gondjait. Az önök országa elveszíti azt a lehetőségét, hogy felhasználja mindazokat a lehetőségeket és anyagi erőforrásokat, amelyekben a tagság révén részesülhetnének” – mondotta. A vendég szerint Románia a schengeni övezethez való csatlakozást is elszalaszthatja, ha a nép érdekei helyett továbbra is az ideológiai csatározásokra összpontosítanak a pártok. Végül kijelentette: nem a választások megnyerése, avagy elvesztése bír fontossággal, hanem az, hogy mit tesznek a megnyert hatalommal.
Plagizált, de doktor maradhat
A Bukaresti Tudományegyetem szenátusa tudomásul vette az egyetem etikai bizottságának jelentését, amely szerint Victor Ponta miniszterelnök doktori disszertációja plágiumnak minősül, de nem vonhatja vissza a doktori címét, mert magas rangú közhivatalnok esetében ezt csak az oktatási minisztérium teheti meg – közölte tegnap Mircea Dumitru rektor. Az egyetem vezetősége két jelentést is megtárgyalt, az etikai bizottság mellett egy háromtagú, a bukaresti, a strasbourgi és a sorbonne-i egyetem professzoraiból álló jogi bizottság is igazolta a plágiumot. Erről hivatalos átiratban értesítik a szaktárcát, és várják a döntést.
Egy medvét kilőhetnek
Kilövési engedélyt adott a Homoród menti falvak lakóit rettegésben tartó medvék egyikére a szaktárca. Homoródszentmárton és Homoródalmás községben idén 49 háziállatot – tehenet, juhot, kecskét, sertést – pusztítottak el, és három méhkaptárt dúltak fel a településekre bejáró medvék. A juhok karámjait kutyák védik, de már ezek is kezdtek félni. A falu szélén már nem is szántanak az emberek, mert mindent megesznek a vadállatok, és mivel nincs a falu szélén ennivaló, hát bejönnek a faluba – mondotta Rigó Mihály almási polgármester. Tavaly emberre is támadt a medve, mégsem adott a minisztérium kilövési engedélyt, idén az érintett községek polgármesterei közös levélben kérték, és abban reménykednek, hogy azt az állatot lövik ki, amelyik bejár a falvakba.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A románok története – Neagu Djuvara nyomán
Bő harminc esztendővel ezelőtt mondta egyik kedves tanárom, hogy „a történettudomány a nemzetek szemétládája”. Ez még egy olyan korban hangzott el, amikor csak egyfajta, ferde és ellenőrzött történelmet tanítottak nálunk, amelyet alávetettek a dákoromán kontinuitásnak és a marxista dialektikának. A magyar tannyelvű iskolák számára kiadott tankönyvek semmire nem voltak alkalmasak, hiszen ideológiát szajkóztak, s a román iskolákban használt, a „kanonizált” változat szöveghű fordításai voltak. Ha kellőképpen elhivatottnak érezte magát egy-egy pedagógus, ha megfelelő elszántság volt benne, hogy felkeltse a kisebbségi tanítványokban a tiszta tények és a források iránti igényt, akkor – ezt némi kockázattal – akár életre szólóan is megtehette már akkor a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, az elsötétített fénykorszakban is.
Bizonyára voltak még ilyen elhivatott tanárok másutt is.
De vajon mi történhetett a többségi berkekben, ahol lehámozva az ideológiai burkolatot, végül is egy tetszetős, romantikus és kereknek látszó áltudomány-féleséget kaptak a felnövekvő generációk? Olyan komfortosított történelmet, amellyel akár élethosszig el lehet lenni, s természetesen akár úgy, hogy a következő generációk is ezt a fertőzött és torz szemléletet viszik tovább.
Történt egy és más azonban a román oktatás berkeiben is, alternatív tankönyvek hatnak és működnek a középiskolákban, az egyetemeken és főiskolákon úgyszólván mindenről szó eshet, s a kinyílott világban lehetőség van arra, hogy európai kontextusban vizsgálják az ifjú értelmiségiek a régebbi és a közelmúlt eseményeit, s ilyenformán kezeljék a forrásokat is.
Neagu Djuvara személye garancia arra, hogy A románok rövid története (Koinónia Könyvkiadó, Kolozsvár, 2012. Ford. Horváth Andor. 380 oldal. Ára: 28 RON/2400 HUF) című könyv valóban hiánypótló legyen, és azt a célt szolgálja, amelyért annak idején íródott.
Kiderült, hogy 1989 után is jórészt ugyanazon a bükkfanyelven megszólaló, torz történelmet terjesztették, nehezen indult el az erjedés, s a „hivatalos” álláspontot a tanügy felelősei és az értelmiségiek nem tudták vagy nem voltak képesek kimozdítani a megkövült klisék közül.
A kötet nem a hagyományos módon keletkezett. Nem kell, s nem szabad itt holmi szakállas, hatalmas láb- és végjegyzet-apparátusra gondolni.
A bojári családból származó, diplomáciai tapasztalatokkal rendelkező, hosszú évtizedeket nyugati emigrációban és az európai tudományosság élvonalában eltöltő szerző hangszalagra mondta a románok történetét. Emiatt is rendhagyó, de saját bevallása szerint elsősorban azért járt el így, hogy „teljesen közérthető legyen, s nem csupán a történelem rajongói, hanem azok számára is, akiknek múltunk megismerése némiképp érdektelennek tűnt.” A kézirat szerkesztésekor csak az élő beszéd következetlenségeit és a stiláris buktatókat igyekeztek áthidalni. Ez idáig tizenegy kiadása látott napvilágot 1999 óta a bukaresti Humanitas Kiadónál. A szerző és szerkesztője – Irina Nicolau, aki az etnológia és a szóbeliség történetének szakembere – minden egyes kiadás alkalmával végzett még apróbb módosításokat a könyvön.
„Hazugságra nem lehet egy másik hazugsággal válaszolni – írja Djuvara az előszóban –, az egyedül érvényes válasz a maradéktalan intellektuális tisztesség. Csakis így tudjuk önmagunkat elfogadtatni a nemzetközi tudományos életben, elfoglalni a minket megillető helyet Európában és a nagyvilágban. Megőriztem – pedig némiképp megtévesztő – a „románok története” címet, jóllehet manapság egyre inkább Románia történelméről beszélnek. Először azért, mert hagyománya van, de amiatt is, hogy a románok lakta országot csak az 1859-es egyesülés után nevezték Romániának – akkor pedig alkalmazhatjuk-e a középkorban erre a területre?”
Amikor az érdeklődést felkeltő rövid ismertetőt írunk a műről, tulajdonképpen alig tudjuk megállni, hogy mindjárt ne a teljes kötetet adjuk minden potenciális olvasó kezébe. Több mind két évezredet fog át Djuvara munkája. Nem lehet abból bizonyos részleteket kiragadni, s csak úgy ajánlgatni. Talán a szerző őszinte szavait mellékelve érünk el igazán célt, hiszen külön előszót mellékelt a Koinónia-féle kiadáshoz: „Magyar olvasóimat arra kérem, legyenek meggyőződve arról, hogy e könyv írása közben a legőszintébb óhaj vezetett, hogy annak szelleme legyen a lehető legkevésbé részrehajló és egyben a lehető megértőbb a románokkal együtt vagy a szomszédságukban élő népek iránt.
Most pedig vágjanak bele bátran a románok történetébe – úgy, ahogyan én azt megfejtettem.”
Simó Márton
Neagu Djuvara 1916. augusztus 31-én született Bukarestben a román eredetű bojár családban. A Sorbonne-on történelem szakon végzett (1937), majd ugyanott jogi doktorátust is szerzett (1940). Tartalékos tisztként a keleti fronton harcolt, ahol az Ogyessza környéki hadműveletek során megsebesült.
Katonai szolgálatra alkalmatlannak nyilvánították, így 1943-ban, pályázat útján került a román külügyminisztérium szolgálati állományába. 1944. augusztus 23-án reggelén diplomáciai futárként küldték Stockholmba, ahol külügyi titkárként feladata volt elkezdeni a Románia kiugrását előkészítő tárgyalásokat a szovjetellenes háborúból. Svédországi állomáshelyén 1947-ig maradt, amikor a kommunista hatalomátvétel elleni tiltakozásként az emigránslétet választotta. A párizsi román emigráció militáns tagjaként, íróként, a Szabad Európa Rádió újságírójaként tevékenykedett 1961-ig, amikor Nigerbe hívták nemzetközi jogot és gazdaságtörténetet tanítani a Niameyi Egyetemre. Ez idő alatt folytatta filozófiai tanulmányait a Sorbonne-on, ahol 1972-ben – a jeles szociológus és filozófus Raymond Aron irányításával – doktorált. Mintegy húsz francia nyelvű kötetet publikált a románok történelméről, a szovjetek európai tévedéseiről és a „amerikai hegemóniáról”, amellyel oly hosszú időn át befolyásolták a „demokratikus világ” alakulását. Az 1989-es fordulat után hazatért szülőhazájába, 1991 és 1998 közt a Bukaresti Egyetem óraadó tanára. Számos állami díj kitüntetettje. Egyike a legaktívabb közéleti szereplőknek, és talán a legismertebb és legelismertebb szerző, akit főleg azok a nemzedékek tisztelnek és becsülnek, akik csak az emigrációból való visszatérése után ismerkedhettek meg munkásságával és azzal az európai szellemi kisugárzással, amely a született szellemi arisztokraták sajátja.
Találtunk egy 2011-es Djuvara-interjút a Román Televízió portálján. Megadjuk az elérhetőséget:
interviu-cu-neagu-djuvara-tvr-24-septembrie-2011
Amennyiben lesz rá lehetőségünk, a közeljövőben feliratozzuk a videó-felvételt vagy egyszerűen lefordítjuk a Mirela Nagâț által készített mindössze negyedórás, ám a megszólaló életének minden jelentősebb periódusát érintő beszélgetést, hogy a románul nem tudó olvasóink is értsék.
Az interjú magyar változata itt olvasható.
 
A románok története Neagu Djuvara nyomán
Ahogyan Djuvara látja
A Román Televízió által 2011. novemberében sugárzott Neagu Djuvara interjú némiképp rövidített és szerkesztett változata sokat segít a jeles alkotó emberi tulajdonságainak és az általa képviselt intellektuális álláspont megértésében.
„Törökország belépése az Unióba, az európai eszme elvetélését jelentené…”
A mai nap rendkívüli, nagy öröm számunkra, hogy rendhagyó interjút készíthetünk Neagu Giuvara, íróval, történésszel. Köszönöm, hogy elfogadta a meghívásunkat! Ön a ’40-es években már fiatal diplomataként komoly választás elé került. Amikor 1947-ben a kommunisták átvették a hatalmat, Ön a száműzetést választotta. Franciaországban, majd sokáig Afrikában élt. Csak a rendszerváltozás után, a ’90-es években tért vissza Romániába. Hogyan látja, milyen változások következtek be az akkor viszontlátott és lepusztult országban? Hová jutott el Románia a 2010-es évek elején?
Nagyon nehéz erre válaszolni. Én a véleményemet, a benyomásaimat leírtam már az Amintiri din pribegie (Emlékek a számkivetettségből) című könyvemben. Egyébként nem éreztem erre elég elhivatottságot. Én egy túl diplomatikus alkat vagyok, hiszen túl sokat éltem diplomaták közt. A nagyapám, a nagyapám testvére, aki külügyminiszter is volt, a nagybátyám is.
Ők azt mondogatták, hogy hagyjak fel a diplomáciával, mert ott az igazi feladatokat a politikusoknak adják, s igaziak, a karrierdiplomaták csak a másodrendű szerepeket kapják. Nekem az volt a szerencsém, hogy kedvelt és megbízott bennem az a kis csoport, amely a háborúból való kiugrást, az augusztus 23.-i akciót készítette elő. Úgyhogy az a tény, hogy engem küldtek ki Stockholmba a Szovjetunióval való tárgyalások elkezdésére, tulajdonképpen egy véletlennek számít.
És következett a negyvenéves száműzetés…
Igen. Én erre nem gondoltam. Ha sejtem azt, hogy nem tudok negyvennyolc órán belül visszatérni, akkor én nem megyek oda. Itthon maradt a feleségem és a gyermekem. Ki gondolt akkor arra, hogy az a rövid küldetés, a futárszolgálat tulajdonképpen negyven évet fog tartani?! Gondolt-a vajon valaki arra, hogy negyven éves lesz a szovjet- és vele együtt a kommunista uralom?!
Milyennek látta viszont Romániát 1990-ben?
Napirenden voltam az országban lezajló eseményekkel kapcsolatosan. Csalódtam viszont abban a vonatkozásban, hogy a románok fejet hajtanak majd, s kirázzák a hajukból a tetveket, amelyek a kommunizmus idején telepedtek meg rajtuk a negyvenöt éves kommunizmus idején. És ehhez még hozzá kell számítanom azt az „autentikus demokráciát”, amely utána mintegy 10-15 éven át tartott az Iliescu-rezsim idején. Ez a hosszú időszak teljesen átalakította a román népet.
És mit lát 2011-ben?
Nem rendeződtek a dolgok. Éppen a napokban néztem ezt a „drámát” a televízióban, hogy két ország van Európában, amely nem támogatja, hogy belépjünk a Schengeni-övezetbe, Németország és Franciaország. Egy évvel ezelőtt azt mondta az államelnökünk, Traian Băsescu, hogy ez a két állam tulajdonképpen zsarol minket, hiszen gazdasági érdeke fűződik ahhoz, hogy minket kirekesszen. Néhány héttel később, amikor razziát tartottak a határátkelőkön, kiderült, hogy minden egyes határállomáson korrupt határ-rendészek és vámosok szolgálnak, akik csúszópénz ellenére bárkit és bármit hajlandók ki- és beengedni az országhatárokon. Ez az ország jelen pillanatban egy drámát él át, s ez a dráma legalább ötven esztendeje tart. Nem mi voltunk a becsületesség modellje Európában, de nem voltunk utolsók sem! A román parasztban és a hétköznapi állampolgárban volt némi erkölcsi érzék. A paraszt mégiscsak tartott a pópától, valamelyest hallgatott a tanítóra, nem foglalkozott rendszeresen és életvitelszerűen lopással. A kommunizmus két dologra tanította meg… Először is: mindenüket elvették… Korábban azt hangoztatták, hogy a földművestől a kizsákmányolók vettek el mindent, hiszen az, akinek nem volt birtoka a termény ötven százalékáért dolgozott az uraságnak. A kommunisták azonban nem a termény felét vették el, hanem legalább nyolcvan százalékát. Úgyhogy a parasztnak is lopnia kellett. A lopás volt az egyetlen eszköz a túlélésre, a család fenntartására. Úgy terjedt el ez a szokás, hogy teljesen logikus, teljesen helyénvaló volt a túléléshez. Ez a jelenség nem tűnt el 1989 és 1990 után sem. Sőt, még inkább elterjedt, mint valami ragály, mint a tarlótűz futott szét az egész országra. Nálunk a püspöktől a bocskorosig mindenki lop. És ezt jól tudják a szomszédos és a távolabbi országokban is. Az európai hivatalokban jól ismerik a mindent elárasztó korrupciót, ami nálunk dívik.
Azt tartja Ön, hogy a Schengen-kérdésben az elzárkózást jórészt a bizalmatlanság okozza?
Teljesen. Bár nem mondják ki nyíltan, de valóban bizalmatlanok. A finnek azt mondták, hogy oldjuk meg magunk a cigánykérdést, pedig köztudott, hogy egész Európában problémát jelent a cigány kisebbség helyzete. Nem mi vagyunk az egyetlenek, akik nem tudunk mit kezdeni ezzel az etnikummal! Ez is egy európai ügy lenne. A hollandok nem mondanak semmit, pedig talán ők a legnagyobb befektetők újabban, ami azt jelenti, hogy bizonyos fokig mégiscsak bíznak bennünk, hiszen érdekük, hogy tudjanak itt kereskedni…
Azt nyilatkozták, hogy Romániai teljesíti a Schengeni alapfeltételek technikai részét…
Lehetséges. De ez nem elég! Itt működnie kell az igazságszolgáltatásnak. Látott-e bár egy minisztert, akit elítéltek volna? Vagy, ha nem ítéltek is el, legalább a törvényszék elejébe idézték volna? Húsz év óta nem lehet ilyenről hallani. Abban a pillanatban, amikor találkozunk ilyen esettel, akkor elmondhatjuk, hogy történik valami. Ha, mondjuk, Adrian Năstase volt-miniszterelnököt elítélik és lecsukják, akkor a nyugati fő-tisztségviselők talán felkapják a fejüket, hogy elkezdődtek nálunk a jó irányú átalakítások.
Időközben a korábbi miniszterelnök rács mögé került. Ez közelebb hozhatja Schengent?
Amikor Voinea tábornok – a forradalmi eseményeket vizsgáló ügyészek vezetője – azt mondja, hogy kilométernyi hosszúságú vádiratok vannak a birtokában Ion Iliescu elnök és társai 1989. decemberi tetteire, a Ceușescu-féle terroristákkal való rémhírekre, a népet félrevezető kampányra vonatkozóan – ezek el nem évülő bűnök –, s az ügyekben mégsem történik semmiféle előrelépés, addig bizalmatlanul viseltetnek irántunk a nyugati demokráciák.
Mostanában sokat beszélnek az euro-zóna válságáról, a gazdasági pangásról, de túl ezen, Ön milyennek találja az Európai Unió jövőjét?
Bevallom, hogy én személyesen is nagyon vártam az EU kibővítését. Mindig reményeket tápláltam egy igaz európai parlament iránt, amely igazi és hiteles, s amelynek valódi elnöke is van. Ez azonban nem vált valósággá még mostanra sem. Én köntörfalazás nélkül meg szoktam mondani, s egyáltalán nem rejtem véka alá a véleményemet, a tervezett későbbi bővítéssel kapcsolatban.
Ha Törökországot beveszik ebbe a közösségbe, ha kitolják az Európai Unió határát Iránig, ha Európa lélekszáma 70 millió muzulmánnal gyarapodik – hiszen így is van már 25 millió, akiket az elmúlt évtizedekben integráltunk –, amikor a keresztények már nem igazi keresztények, hiszen húsz százalékuk sem gyakorolja a vallását, nem jár templomba, akkor az európai értékrendnek örökre búcsút inthetünk.
Mi a baj az euróval?
Leginkább a görögök hibásak. Nagyon komolytalanok. Fel is vetették a franciák, hogy jelentsenek államcsődöt, töröljék el az adósságaikat és állítsák vissza a nemzeti valutájukat, a drachmát.
És ez a tartós gazdasági válság nem ingathatja meg Európa teljes szerkezetét is?
Nem. Nem hiszem. Minden fennálló rendszer, ha tetszik, minden birodalom, így például a római is, hány és hány válságot élt át! Hányszor gondolhattak arra a vezetői, hogy összeomlik, s mégis hosszú századokon át virágzott és gyarapodott! Kilábalunk, minden bizonnyal megszabadulhatunk a válságból, ha kissé minden európai nemzet és nemzetiség bölcsebben viselkedik.
Tisztelt Djuvara úr, Ön igen nagyrabecsült és ismert személyiség, főleg a fiatalabb olvasók kedvelik, akiknek körében A románok rövid története című munkája majdhogynem általános mértékben ismert és valóságos bestsellerként terjed és hat. Vélhető, hogy Ön egy űrt tölt be azoknak a generációknak a tudatában, amelyek úgy érzik, hogy őket egy hazug és misztifikált történelemmel vezették félre. Vajon, a románok ismerik-e manapság a saját történelmüket?
Én most súlyos dolgokat mondok. A kommunizmus idején történt hamisítás nagyon súlyos, de a bajok nem akkor kezdődtek. Ha azt a történelmet nézzük, amelyet Nicolae Iorga és más neves történész-elődök írtak, bizony, abban is találunk kozmetikázást. Én ellene vagyok ezeknek a dolgoknak. Én azt szeretném, hogy az általam írt történelem minél inkább megközelítse az igaznak vélt és az igazi valóságot.
Hogyha mérleget készítenénk a történelemi események terén, Ön szerint melyek lennének a legsúlyosabb hibák, amelyekre nem szívesen szoktunk gondolni?
Én nem válaszolok közvetlenül erre a kérdésére. Tudja, mit ajánlok? Vásárolja meg és olvassa el a Răspuns criticilor mei… című könyvemet, amelyben – úgy vélem – bebizonyítottam, hogy Havasalföld első vajdája kun származású. Honfitársaim azonban ezt a tényt a mai napig sem képesek elfogadni.
Mégis, melyek a legsúlyosabb történelmi tévedéseink, amelyekről nem szívesen beszélünk?
Sok ilyen van. Én egyet most felidézek, mert ez is olyan, hogy nem nagyon szeretik emlegetni. Nagy bűnünk, hogy 1913-ban bekebeleztünk két megyét Dobrudzsától délre, ez volt a Cadrilater. Egyáltalán nem lehetünk büszkék arra, hogy a görögök és a szerbek oldalán háborúztunk Bulgária, egy olyan ország ellen, amelyhez évezredes jó viszony köt. Nekünk arra a földre egyáltalán nem volt szükségünk. Amikor Romániához került a terület, a Bulgáriával fenntartott határunk volt a leghosszabb egész Európában.
Azt írja Ön az Amintiri din pribegie című önéletrajzi könyvében, amikor életének legkülönbözőbb szakaszairól vall, hogy még kémügyekbe is belebonyolódott. Az Afrikában eltöltött hosszú idők révén pedig Önt egyfajta egzotikum is körüllengi. Andrei Pleșu szerint, amikor Önről beszélünk, nem helytálló, ha azt mondjuk, hogy Neagu Djuvarával sok minden, hanem minden elképzelhető megesett.
Ez ellen én határozottan tiltakozom! Soha nem kerestem a bajt! Illetve vannak olyan dolgok, amelyeket képtelen voltam visszautasítani. Amikor Afrikába kerültem, eleinte attól féltem, hogy két hónap múltán elmenekülök onnan. Két év és a két évre járó szabadság után azonban – hiszen már majdnem ötvenéves voltam – arra gondoltam, hogy vén vagyok, Európában már nem tudok elhelyezkedni. Kétévente megújítgattam a szerződésemet. Így sikerült 1971-ig ott maradnom állásban.
Mi hiányzott leginkább Európából?
Néhány szobron és képzőművészeti alkotáson, a bűnön és a szenvedésen kívül, majdnem semmi nem látszik a kultúrájukból. Ez egyébként nem csak az afrikaiak hibája! Amikor szabadságra jöttem, azonnal Toszkánába, Dél-Franciaországba utaztam, hogy lássak szép épületeket, igazi falvakat és nagyszerű városokat, emlékműveket és katedrálisokat. Afrikában nem látni az ember keze által létrehozott műveket.
Ha lehet, meséljen arról a kémhistóriáról, amelyben benne volt…
Ez egy tökéletes bukás volt! Nem feledhetjük azonban el azt, hogy 1951-1952-ben, a hidegháború idején mindannyian azt gondoltuk, hogy nyakunkon a harmadik világháború… Az emigráns Román Nemzeti Tanács, a New Yorkban tartózkodó polgári árnyékkormány képviselői kerestek meg azzal az ötlettel, hogy vegyem fel a kapcsolatot a CIA-vel és a francia titkosszolgálattal. Az volt a meggyőződésem, hogy ezzel nagyon nagy jó teszek a hazámnak, de amikor kiderült, hogy a Románia területére ledobott ejtőernyősöket napokon belül elfogta a szeku, akkor nekem óriási bűntudatom támadt.
A mai Romániában alig tudnak valamit a jó ízlésről, az arisztokráciáról, a bojárokról. Ön több román történelmi család sarja, tanulmányozta is felmenői életét…
Igen, sokat foglalkoztam az őseimmel. Mi maradt belőlünk? Annyi, hogy megtanultunk egyfajta viselkedésmintákat és némi erkölcsi tartást. Gyakorlatilag azonban ennek már nincsen semmi értéke. Ne köpjük le a múltunkat, hogy úgy mondjam… Fizikailag is eltűnt nálunk az igazi arisztokrácia. A havasalföldi és a moldvai bojári családokban 1900 óta alig születtek gyermekek…
Ha fizikailag eltűntek, akkor már csak a szellem arisztokráciájáról beszélhetünk?
Adná a Jóisten! Gyakran még ez sem maradt meg nálunk… Tudja, nekem az az érzésem, hogy igen sok személyes titkot elárultam ebben az interjúban, úgyhogy, javaslatom, vessünk itt véget ennek a beszélgetésnek.
Köszönöm a lehetőséget!
Simó Márton fordítása
Székelyhon.ro

Nem vonják vissza Victor Ponta doktori címét
Az oktatási minisztérium elutasította a Bukaresti Egyetem szakértői jelentését, amely szerint Victor Ponta plagizált a doktori disszertációjában, és nem vonja vissza a kormányfő doktori címét.
Erről a tárca szerdán tájékoztatta a Gandul.info-t, miután a lap hivatalos álláspontot kért Ponta plágiumügyében. E szerint az oktatási tárca csupán az Országos Etikai Tanács (CNE) álláspontját tudja elfogadni, amely szerint a miniszterelnök tisztességes úton szerezte a doktori címét. A minisztérium arra hivatkozik, hogy törvény szerint csupán a CNE illetékes a köztisztséget betöltő személyek tudományos munkásságában elkövetett esetleges csalások kivizsgálásában.
Mint ismert, a plágium tényét elsőként az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) állapította meg tavaly júliusban Victor Ponta doktori dolgozatával kapcsolatban. Ám a testületet ülése idején Liviu Pop ideiglenes oktatási miniszter egy rendelettel átszervezte, és döntéseit érvénytelennek nyilvánította.
Ezt követően az oktatási minisztériumnak alárendelt Országos Etikai Tanács (CNE) szakmai bizottsága – melynek összetételét Liviu Pop szintén megváltoztatta – arra a következtetésre jutott, hogy a miniszterelnök disszertációja nem minősíthető plágiumnak.
„Szabad szemmel láthatóan csalt”
Az ügyet azonban a Bukaresti Egyetem is megvizsgálta, mert a politikus a fővárosi felsőoktatás intézmény jogi karán védte meg a dolgozatát. A rektor felkérésére készített szakértői véleményezés megállapította: a dolgozat „nyilvánvaló plágium". A véleményezést a jogtudományok három szaktekintélye készítette: Simina Tănăsescu, a bukaresti jogi kar professzora, Vlad Constantinesco, a strasbourgi egyetem oktatója és Claudia Ghica, a párizsi Sorbonne Egyetem jogi fakultásának dékán-helyettese.
A Bukaresti Egyetem a jelentés közzététele után fordult Ecaterina Andronescu oktatási miniszterhez, vonja vissza Ponta doktori címét. A tárcavezető korábban több alkalommal is azt nyilatkozta, „nincs ideje” ezzel az üggyel foglalkozni. Tavaly novemberben egyetemi professzorok, tudósok, kutatók nyílt levélben kérték az oktatási minisztert, hogy vonja vissza a kormányfő doktori címét.
Az ügyben tavaly a maszol.ro is megkeresett egy doktorátusvezető egyetemi professzort, aki – név nélkül nyilatkozva – a kormányfő interneten hozzáférhető doktori dolgozatát megvizsgálva szintén megállapította: a politikus „szabad szemmel láthatóan” a forrásmunkák megjelölése nélkül másolta a disszertációja nagy részét.
Maszol.ro,

Vörös Dani színeváltozásai
Egykor, nem is olyan régen, arra vágytunk, hogy nyugati irányba elhagyhassuk az országot. Ha nem is örökre, de legalább kicsit, hadd szippantsunk bele a Nyugat szabad levegőjébe. A Szabad Európa Rádióból azonban nemcsak a Mariahilfer Strasse bódító hangulata recsegett be otthonainkba, hanem a szabad szellem, a kritikus gondolkodás, a kommunizmus kíméletlen ostorozása is. Olyan volt, mint egy álom.
Hasonló csatornákon értesültünk a nyugati baloldali mozgalmak lényegéről is, hiszen az erősen szűrő romániai sajtóból legfeljebb a kommunizmus megállíthatatlan nyugati térhódításáról szerezhettünk tudomást. Abban pedig a hazai ismeretében pillanatig sem hittünk. Így volt a párizsi diáklázadások esetében is, amelyről lassacskán kiderült, hogy jóval közelebb volt az anarchiához, mint a vegytisztáságában is elfogadhatatlan nyugati balossághoz.
Daniel Cohn-Bendit nevét akkoriban hallottam először. A nanterre-i egyetem, majd a Sorbonne elfoglalásakor még egyfajta hősi nimbusz lengte körül a látványos szereplései, vörös haja és radikális politikai nézetei miatt „Dany le rouge”, vagyis Vörös Daniként emlegetett forradalmárt. A ’68-as diákmozgalmak fotóikonja lett az a néhány fénykép, amin kihívó szemtelenséggel mosolyog az őt körülvevő, rohamsisakos rendőrökre. A „marxista anarchista” akkoriban egyetértett Marxnak a kapitalista társadalomról írt elemzésével, de politikai megoldási javaslataival nem, s azt a nézetét külön a javára írtuk, miszerint a kommunista mozgalom új társadalom helyett csak új önkényuralmat hozott létre.
Az Európai Parlament kettős állampolgárságú, francia–német zöldpárti tagja mára jószerint csak a nemzeti hovatartozás másodlagosságáról vallott nézetét őrizte meg viharos ifjúkorából. Túl azon, hogy élesen bírálta „Isten” – vagyis a magyar Himnusz első sorának – szereplését az új magyar alaptörvény hitvallásában, az egyes országok parlamenti választásainak jelentőségét egy sporteseményhez hasonlította, ahol a polgárok szurkolóként viselkednek. Retorikája azt üzeni, hogy az uniós balliberális elit alapjaiban elveti az alulról legitimált nemzetállam eszméjét. S ezzel a magyar nemzetegyesítés híveivel párhuzamos világba navigálta magát.
Napjaink aggasztó jelensége, ahogyan a radikális balliberálisok kriminalizálják a nemzet fogalmát, folyamatosan hozzátapasztva a nacionalista jelzőt. Holott a nemzeti hűség magától értetődő, természetes dolog. A kriminalizált nemzetállam ezáltal nem a probléma, hanem éppen a megoldás lehetne az unió sokrétű válságára. Akár egy álom.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Világos, épített kultúránk fontos öröksége
Hogy egymásra találhassanak a nemzetiségek
Világos Nagyközség megszületésében elemi fontosságot játszott a vár, amit a rómaiak Castrum Lucidum néven emlegettek, ahonnan ered a magyar Világosvár elnevezés is. I. sz. 106. és 271. között, a kiváló stratégiai elhelyezkedése miatt az itt áthaladó római légiók állomáshelyéül szolgált.
A XII. században a helybeli katolikusok egy része latin rítusú volt. 1186-ban III. Béla magyar király – aki kiemelkedő egyház- és kultúratámogatóként a Római, de a Bizánci Katolikus Egyházzal is jó kapcsolatokat ápolt, az általa létrehozott állami adminisztrációnak az irányítását a párizsi Sorbone Egyetem végzőseire bízta, közülük Világoson is dolgozott a híres jegyző, Anonymus –, bencés kolostornak rakja le az alapjait a jelenlegi római katolikus templom helyére. 1331-től a világosi vár nagy kiterjedésű uradalomnak volt a központja, amihez I. Mátyás király uralkodása idején 121 település tartozott. A pápai adójegyzékekből kiderül, hogy 1333-ban katolikus parókia létezett Világoson, Galsa, Muszka és Borosjenő hívei számára, akik Agria egyházmegyéhez tartoztak. A parókia templomának az 1186-ban megalapított kolostor szolgált. 1439-ben a vár és a kolostor is Brankovics György szerb fejedelem birtokába került, aki a kolostort kőkerítéssel vonta körül. A világosi várat és a kolostort is magában foglaló uradalom 1445-ben Hunyadi János, majd 1464-ben a Báthori család birtokába került, amelyiknek a tagjai innen kormányozták Erdélyt. I. Mátyás király uralkodása idején, a Magyarországon létrehozott 4 nyomda közül, 1 – Jókai Mór szerint – Világoson működött. A világosi katolikus plébánia 3 templomát 1526-ban, még a mohácsi vész előtt a bevonuló törökök feldúlták, lerombolták. A Galsa felé húzódó dombok lábánál manapság is látszanak egy 55 méter hosszú, 15 méter széles templomnak, illetve a tornyának a maradványai. A dokumentumokból kiderül, hogy a román stílusban, valószínűleg a XIV. században épült templomot a várőrség, valamint az állami adminisztráció használta, ami arra utal, hogy akkoriban igen erős katolikus közösség élt a településen. Egy 1701-ben történt feljegyzés szerint, a török uralom után a várban létezett egy katolikus kápolna, ahol lelkész szolgálta a várőrséget. A török hódoltság idején a 3 kőépületből álló világosi kolostort ferences szerzetesek vezették, amíg a törökök le nem rombolták. A kolostor romjaiból Grassalkovich Antal gödöllői gróf, a püspökség és a lakosság támogatásával elkezdte, majd az uradalmat átvevő Bohus Imre báró 1753-ban befejezte a jelenlegi, Nepomuki Szent János tiszteletére, 1753. május 16-án felszentelt, késő barokk elemekkel díszített, román stílusban készült katolikus templom újjáépítését. A bibliai jeleneteket ábrázoló belső festési munkálatokat Hans Fischer, temesvári templomfestő készítette. A templomot 1798-99-ben felújították, csakhogy 1834. augusztus 21-én leégett, de Bohus János báró a saját költségén, a lakosság segítségével felújította, 1839-ben újra felszentelték. A templomi szolgálatot 1753-tól a konventuális ferencesek végezték, később egy káplán által segített plébános látta el a pasztorációs feladatokat. 1874–75-ben ugyancsak Bohus János báró a helybeli temetőben a családjának kápolnát épített, ami manapság is ravatalozóként működik, míg a templomnak 1906-ban orgonát ajándékozott, ami szintén működik. A helybeli hitéletben történtek ugyan változások, de a független parókus jogot megőrizték 1991-ig, amikor is a gyoroki katolikus egyházközséghez csatolták.
A Világoson zajlott oktatással kapcsolatos feljegyzés a XII. századból származik, amikor a Csanádi Egyházmegye latin nyelvű iskolát működtetett. Előbb Mária Terézia az 1746. április 15-én kiadott rendeletében, majd II. József is kötelezte a birodalom lakosságát az anyanyelven történő oktatásra. A rendelet nyomán, 1773-ban Világoson is megalakul az első magyar, illetve román nyelvű iskola.
Elődeink hagyatéka kötelez
Sokan úgy tudják, hogy Világos az 1848–49-es forradalom és szabadságharc végét jelentő, 1849. augusztus 13-án a település közelében bekövetkezett fegyverletétel miatt vonult be a magyar történelembe. A fent közölt történelmi tények bizonyítják a legjobban, hogy az itt meghonosodott katolikus egyházkultúra, illetve adminisztratív központ jóvoltából, Világos már évszázadokkal előbb is a történelmi események egyik fontos központja volt – olvasható a Frayna Edit nyugalmazott tanítónő által, a teljesség igénye nélkül összeállított, Greffner Ottó, Kovách Géza és Teodor Voştinar történészek kutatásaira alapozott gyűjteményében, ami románul megjelent az Actualitatea Şiriană, helyi jellegű lap augusztusi kiadványában is.
A helybeli katolikus templommal kapcsolatban örvendetes dolognak számít, hogy a Temesvári Római Katolikus Püspökség a torony és templom megromlott tetőszerkezetének a felújítására pályázatot nyújtott be a kormányhoz, amely 45 ezer lejjel támogatta, Világos Nagyközség Polgármesteri Hivatala és Tanácsa további 25 ezer lejjel járult hozzá a munkálatok finanszírozásához. A felújítást idén fejezték be, köszönet illeti a kezdeményezőket és szervezőket, a támogatókat és a kivitelezőket egyaránt. Abban reménykedjünk, hogy épített kulturális örökségünk e remekművének a külső és belső felújítására is hamarosan kerül majd kezdeményező és támogató.
Szerk. megj: Világos, tulajdonképpen az 1944. szeptemberi, tragikus események kapcsán került legutóbb a Nyugati Jelen érdeklődésének a középpontjába, amikor is a magyar csapatok visszavonulása nyomán elszabadult féktelen indulatoknak az áldozatává vált 10 magyar polgár, akiknek emléktáblát szerettünk volna állítani a templomban. Mivel a táblaállítás nem volt lehetséges, de azt is megtudtuk, hogy ama szeptemberi napokban egy német polgárt is lelőttek, a háború után a helybeli németeket kényszermunkára hurcolták, továbbá azt a román polgárt is földönfutóvá tették, aki a kritikus napokban a magyarok védelmére kelt, talán ildomosabb lenne Világoson felállítani az erőszak és a kommunizmus áldozatainak az emlékművét. Az nagyban hozzájárulhatna a múlt sérelmeinek a békés elrendezéséhez, az együtt élő nemzetiségeknek az egymásra találásához. E törekvésben bátorítás lehet a kormánynak és a helyi tanácsnak a templomtető felújításához nyújtott támogatása.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Victor Ponta kormányfő lemond a doktori címéről
Victor Ponta kedden Facebook-oldalán közölte, hogy lemond a doktori címéről. Mint ismert, a miniszterelnököt azzal vádolják, hogy részben másolta a disszertációját.
A kormányfő a közösségi oldalon arról számolt be, hogy döntéséről levélben értesítette a Bukaresti Egyetem rektorát is. „Ez a lépést már akkor meg kellett volna tennem, amikor megjelentek a disszertációmmal kapcsolatos plágiumvádak. Azért nem tettem meg, mert úgy gondoltam, hogy jóhiszeműen próbáltam cáfolni a vádat, és nem akartam a szakmát keverni a politikával” – írt a miniszterelnök.
A kormányfő közölte azt is, hogy szándékában áll újra próbálkozni – "a kor tudományos követelményeinek megfelelően" – a doktori cím megszerzésével, ám csak politikai pályafutása lezárása után. Ezzel arra is utalt, hogy korábban azzal védekezett: lehet, hogy dolgozatának egy részét másolta, de 2003-ban, amikor a disszertációját megvédte, a dolgozata megfelelt "az akkori követelményeknek".
A Nature írta meg először
Mint ismert, a plágiumvádakról a Nature folyóirat írt elsőként 2012-ben. A plágium tényét az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) meg is állapította 2012 júliusában Victor Ponta doktori dolgozatával kapcsolatban. Ám a testületet ülése idején Liviu Pop ideiglenes oktatási miniszter egy rendelettel átszervezte, és döntéseit érvénytelennek nyilvánította.
Ezt követően az oktatási minisztériumnak alárendelt Országos Etikai Tanács (CNE) szakmai bizottsága – melynek összetételét Liviu Pop szintén megváltoztatta – arra a következtetésre jutott, hogy a miniszterelnök disszertációja nem minősíthető plágiumnak.
„Szabad szemmel láthatóan csalt”
Az ügyet azonban a Bukaresti Egyetem is megvizsgálta, mert a politikus a fővárosi felsőoktatás intézmény jogi karán védte meg a dolgozatát. A rektor felkérésére készített szakértői véleményezés 2013-ban megállapította: a dolgozat „nyilvánvaló plágium". A véleményezést a jogtudományok három szaktekintélye készítette: Simina Tănăsescu, a bukaresti jogi kar professzora, Vlad Constantinesco, a strasbourgi egyetem oktatója és Claudia Ghica, a párizsi Sorbonne Egyetem jogi fakultásának dékán-helyettese.
A Bukaresti Egyetem a jelentés közzététele után fordult Ecaterina Andronescu akkor oktatási miniszterhez, vonja vissza Ponta doktori címét. A tárcavezető korábban több alkalommal is azt nyilatkozta, „nincs ideje” ezzel az üggyel foglalkozni. Tavaly novemberben egyetemi professzorok, tudósok, kutatók nyílt levélben kérték az oktatási minisztert, hogy vonja vissza a kormányfő doktori címét. Végül a minisztérium nem vonta vissza a kormányfő doktori címét.
Az ügyben 2012-ben a maszol.ro is megkeresett egy doktorátusvezető egyetemi professzort, aki – név nélkül nyilatkozva – a kormányfő interneten hozzáférhető doktori dolgozatát megvizsgálva szintén megállapította: a politikus „szabad szemmel láthatóan” a forrásmunkák megjelölése nélkül másolta a disszertációja nagy részét.
maszol.ro

A Világ Igazai közé kerülhet Gyárfás Elemér
A két világháború között időszak egyik legjelentősebb erdélyi magyar politikusát zsidómentő tevékenységéért tüntetheti ki a Jad Vasem Intézet.
A második világháború alatt sok ismert és ismeretlen román állampolgár tett tanúbizonyságot az emberi szolidaritásról, hisz életük és szabadságuk kockáztatásával zsidókat, romákat mentettek meg a haláltól. Bátorságuk példával szolgál számunkra. Nagyon szeretném, hogy a következő években az áldozatokra való emlékezéssel párhuzamosan próbáljunk minél több olyan bátor román állampolgárt megismerni, akik ilyen gesztusokat tettek a világháború alatt” – mondta 2015. január 27-én, a nemzetközi holokauszt-emléknapon Klaus Johannis államfő.
Az elnöki óhaj hamar meghallgatásra talált, hisz egy kezdeményezésnek köszönhetően lehetőség nyílt arra, hogy az Izrael által 1953-ban, Jeruzsálemben alapított, a holokauszt kutatásával, oktatásával, forrásainak gyűjtésével és bemutatásával foglalkozó tudományos intézet, a Jad Vasem a Világ Igaza kitüntetést adományozza Gyárfás Elemérnek, aki élete kockáztatásával mentett zsidókat a holokauszt alatt.
Az erdélyi magyar politikus, szenátor, jogász, közgazdász és publicista személyének elismerését Varga Andrea és Gabriel Catalan történészek javasolták az intézetnek, amely pozitívan véleményezte a felterjesztést. A Jad Vasem miután áttanulmányozta a felterjesztők által küldött bizonyítékokat, azt válaszolta, hogy azokból egyértelműen kiderül Gyárfás Elemér zsidómentő tevékenysége, ám a kitüntetés odaítéléséhez szükség van a körülmények részletes feltárására is. A kezdeményezők a sajtónyilvánosságtól remélik, hogy sikerül olyan még élő tanúkra, rokonokra, ismerősökre, felmenőkre, valamint családi visszaemlékezésekre, korabeli beszámolókra találni, amelyek segíthetnek az ügy pozitív végkimenetelében.
Gyárfás Elemér mindeddig ismeretlen tevékenységére úgy derült fény, hogy Varga Andrea Gyárfás unokájának, Gyárfás Mariannának jogi képviselőjeként a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság Levéltárában (ACNSAS) kutatott, és a kutatómunka során olyan korabeli nyilatkozatokra bukkant, amelyekből kiderült: a két világháború közti erdélyi magyar politikai élet egyik legfontosabb, ugyanakkor legvitatottabb személyisége zsidókat mentett a kolozsvári gettóból.
Varga és Catalan a Jad Vasemnek címzett levelükben azt írják: dr. Gyárfás Elemér zsidókat segítő tevékenysége a személyiségéből fakadó szerénység és alázat miatt maradt a homályban, valamint amiatt, hogy Romániában és Magyarországon egyaránt rossz szemmel nézték demokratizmusát, és az erdélyi magyarok és románok közötti válaszfalak lebontására irányuló aktivizmusát. A levélírók hangsúlyozzák, hogy míg a magyarok teljesen alaptalanul román szimpatizánsként könyvelték el, addig Romániában irredentaként tekintettek rá, és mindkét fél azzal vádolta, hogy a két szemben álló ország szélsőséges rezsimjeivel működött együtt. Holott Gyárfás Elemér nem tett egyebet, mint a Dél-Erdélyben maradt magyarság hivatalos képviselőjeként úgy próbált tárgyalni a budapesti és bukaresti kormányokkal, hogy minél több kedvezményt biztosíthasson az őt megbízó közösségnek.
A második világháború után a kommunista politikai ellenfelei hazaárulással vádolták és azt állították, hogy együttműködött az Antonescu-rezsimmel és a Sztójay-kormánnyal. Az ellene indított eljárás során elkobozták minden vagyonát és hozzátartozóinak zaklatását halála után sem hagyták abba. Gyárfás Elemér unokája ez ügyben fordult az igazságszolgáltatáshoz, és a levéltári kutatások alatt derült fény a nagyapa zsidómentő tevékenységre, amelyről magának a családnak sem volt tudomása.
Ki volt Gyárfás Elemér?
Gyárfás Elemér a Kis-Küküllő vármegyei Borzáson született 1884. augusztus 27-én. Kolozsváron, Budapesten és a Sorbonne-on végezte jogi tanulmányait, majd Erdélybe hazatérve 1909-ben ügyvédi oklevelet szerzett, és aktív szerepet vállalt a közéletben. 1917-18-ban Kis-Küküllő vármegye főispánja, 1918-ban pedig a helyi Nemzeti Tanács elnöke volt, majd 1921-ben a Magyar Szövetség élére került. 1921 után már az Országos Magyar Párt elnöki tanácsának tagja, 1926-tól Csík megyét képviselte a bukaresti szenátusban, ahol főleg egyházpolitikai, kulturális és közigazgatási kérdésekkel foglalkozott.
Ebbéli tapasztalatainak köszönhetően szerepe volt az erdélyi római katolikus egyház és a román állam között létrejött konkordátum megszövegezésében. Az erdélyi Római Katolikus Népszövetség alapítója és alelnöke, az Egyházmegyei Tanács tagja, 1933-tól pedig a Katolikus Státus világi elnöke volt. A dicsőszentmártoni Közgazdasági Bank, majd az Erdélyi Bankszindikátus elnöki, valamint a Románia Magyar Népközösség elnöki pozícióját is betöltötte 1941 és 1944 között. Publikációit, tanulmányait és cikkeit a Magyar Kisebbség, az Erdélyi Tudósító, a Kis-Küküllő, a Keleti Újság közölték, míg főmunkatársa volt az Erdélyi Lapoknak.
Már 1910-től amellett állt ki írásaiban, hogy az erdélyi magyaroknak meg kell ismerniük a román nyelvet és irodalmat, és le kell bontani a két népet elválasztó falakat. Állást foglalt az anyanyelven oktató felekezeti iskolák védelme érdekében, de a társadalmi kérdéseket kizárólag valláserkölcsi szempontból ítélte meg, nem véve számításba a nép, a munkásság követeléseit. Erdélyi problémák c. publicisztikai munkájának alapgondolata szerint "az erdélyi magyarságnak a [...] világtörténelmi hivatása, hogy összekötő kapocs legyen a Közép-Európa tengelyében elhelyezkedett román és magyar nép között", e célt azonban szűk osztályszempontok szerint értelmezte.
Legjelentősebb munkája Bethlen Miklós kancellár küzdelmes életét mutatja be az önálló erdélyi fejedelemség utolsó szakaszában. Cserei Mihály fő műve, a Historia (170912) nyomán jellemzi a politikust, s közli a Diploma Leopoldinumés az Olajágat viselő Noé galambjaszövegét, továbbá Bethlen Miklós Supplicatióját és a bécsi fogságból nejével és fiával folytatott levelezését, valamint sajtó alá rendezte Gyárfás Elek 1844-es úti-naplóját. Az erdélyi katolicizmus történetével foglalkozó tanulmányain kívül figyelemre méltó a Supplex Libellus Valachorumról szóló értekezése, amely ismerteti a román nép egykori követeléseit, s azok elutasítását a társadalmi és történelmi körülményekkel magyarázza. 61 évesen, Bukarestben halt meg 1945. október 4-én.
Sokoldalú személyiség
Gyárfás Elemért a két világháború között a román és a magyar hatóságok egyaránt szélsőségesnek nevezték. A világháború évei alatt filoszemitának tartották, (felesége édesanyja zsidó származású volt), a háború után antiszemitának bélyegezték. Romániában természetesen revizionizmussal és irredentizmussal vádolták, míg Magyarországon voltak hangok, amelyek árulónak és román pártinak nevezték. Sokoldalú tevékenysége miatt folyamatosan a nyilvánosság kereszttűzében volt, kortársai ellentmondásos személyiségnek tartották.
Úgy gondolta, hogy a 20. század eleji Magyarország szociális feszültségeinek oka a keresztény eszmeiség visszaszorulása. A problémakezelést egy autoriter politikus szerepvállalásától várta, ugyanakkor a nemzetiségi kérdésnek is nagy figyelmet szentelt. Ugyan a korabeli magyar nemzeti állameszme keretein belül mozgott mégiserőteljesen bírálta a magyar nemzetiségpolitikát, a nemzetiség asszimilációjára irányuló törekvéseket, és a velük szemben elkövetett erőszakosságokat. A dualizmus liberális nemzetiségpolitikáját elhibázottnak tartotta, mert nem tudott eredményes nemzetiségpolitikát felmutatni.
Politizálásában alapvetően konzervatív beállítottságú volt, kisebbségpolitikusként egy rugalmasabb, nyitottabb politika mellett kötelezte el magát, és többször tett tanúbizonyságot liberális felfogása mellett is. Gyárfás Elemér politikai gondolkodásáról és a róla kialakult képről bővebben itt olvashatnak. Az újonnan napvilágra került dokumentumokból egyértelműen kiderül, hogy Gyárfás Elemér személyesen is közbenjárt a zsidó ismerősei, barátai érdekében, és kitűnő hivatalos, személyes kapcsolatai útján sikerült olyan speciális iratokat, engedélyeket szerezni számukra, amelyek révén megmenekültek az internálástól/deportálástól. Jelenleg az alábbi személyek esetében van írásos bizonyíték a zsidómentő tevékenységre.
Korabeli tanúnyilatkozatok
Dr. Lakatos Sándor: a marosvásárhelyi ügyvéd Gyárfás Elemér gyerekkori barátja volt, 1944 júniusában internálta a Sztójay-kormány. Ekkor fordult Gyárfáshoz segítségért, aki a magyar belügyminisztériumi kapcsolatai révén elérte, hogy felmentsék a zsidó törvények hatálya alól. 1944 júliusa végén szabadult a gettóból, egy nappal azelőtt, hogy a fogvatartottakat Auschwitzba szállították. Lakatos Gyárfás közbenjárásának köszönhetően így a biztos haláltól menekült meg. Lakatos Sándor 1946. április 27-én keltezett nyilatkozatában azt állította, hogy Gyárfás további 4 zsidó származású személy esetében is elérte a zsidó törvények hatálya alóli felmentést.
Dr. Farkas Ernő: a kolozsvári ügyvéd esetében szintén Gyárfás Elemér volt az, aki Budapestre utazott és elérte, hogy barátja, a dicsőszentmártoni ügyvéd, Dr. Farkas Béla fiát kiengedjék a gettóból. A közbenjárásról az édesapa 1946. május 8-án, Dicsőszentmártonban írt nyilatkozata tanúskodik. Békési József: a “Distribuţia” Kőolaj Társaság ügyvezetője, akinek Gyárfás Elemér 14 évig, 1934-ig volt a felettese dicsőszentmártoni Közgazdasági Bankban. Békésit és családját szintén Gyárfás mentette meg a deportálástól, aki budapesti kapcsolatait felhasználva elérte, hogy a család ideiglenesen a Horthy Miklós út (ma Horea út) 10. szám alatti lakásban maradhasson, megmenekülve így a deportálástól. Békési József 1946. május 4-én a Népbíróságnak írt vallomásában arról is beszámol, hogy Gyárfás a dicsőszentmártoni Közgazdasági Bank zsidó származású alkalmazottainak, Löb Ernőnek és Goldstein Erzsébetnek tiszteletben tartotta vallásos meggyőződését, és munkaszüneti napot biztosított számukra, hogy megtarthassák a szombatot. A nyilatkozatból az is kiderül, hogy Gyárfás valamikor 1930 és 1932 között a szenátusban szólalt fel egy zsidó özvegyasszony védelmében, akitől el akarták venni egyik szabadalmát. Békési szerint az ügyet a korabeli sajtó nagy érdeklődéssel követte.
Egy dicsőszentmártoni román parasztember, Petru Trifon 1946. május 8-án kelt vallomása megerősíti azt, hogy Gyárfás Elemér nemcsak a zsidókkal szemben tanúsított tisztességes, jóhiszemű magatartást, hanem a románokkal szemben is, és nem alkalmazott semmiféle diszkriminációt, épp ellenkezőleg, mindig barátságos és segítőkész volt irányukba. A dokumentumokból tehát kiviláglik, hogy Gyárfás Elemér sem antiszemita, sem románellenes, sem irredenta nem volt, hanem minden állampolgárt egyenlőnek tekintett, és több zsidó családot is megmentett a biztos haláltól.
A fenti dokumentumok annak az ügyiratnak a részét képezik, amelyet a kommunista rezsim indított Gyárfás Elemérrel szemben a kolozsvári népbíróságon. Az 1945. évi 77-es számú ügyiratban zajló vizsgálatokat az után is folytatták, hogy a vádlott időközben elhunyt. Az ügyet végül kénytelenek voltak lezárni, mivel semmi bizonyítékot nem találtak arra vonatkozóan, hogy Gyárfás háborús bűnös lett volna, vagy szerepet vállalt volna az ország lerombolásában.
Tanúk, információk kerestetnek
A Világ Igaza kitüntetéshez a felterjesztők tehát olyan tanúvallomásokat, információkat, bizonyítékokat várnak a fenti nyilatkozatok kapcsán, amelyek révén a Jad Vasem Intézet meghozhatja döntését. Varga Andrea ugyanakkor egy, Gyárfás Elemérnek szentelt kiállítást szervezne 2015-ben Románia szenátusában, és egy dokumentumfilmet is szándékában áll készíteni a korabeli romániai magyar közélet jeles személyiségéről. Gyárfás Elemér életének és tevékenységének eddig ismeretlen részletei segíthetnek tovább árnyalni a róla kialakult, némiképp leegyszerűsített képet.
Jad Vasem holokauszt-emlékközpont
A Jad Vasemet 1953-ban a holokauszt dokumentációjának, kutatásának és pedagógiai feldolgozásának világközpontjaként, ill. emlékhelyeként hozták létre. Az intézet az Emlékezés hegyén, Jeruzsálemben található. A kiterjedt terület múzeumnak, kiállításoknak, emlékműveknek, kutatói és oktatási központoknak, archívumoknak és könyvtárnak ad otthont. Az intézet által alapított „Világ Igaza” kitüntetés azon megmentők emlékét őrzi, akik olyan nemzetek tagjai voltak, amelyek a gyilkolást előkészítették, kollaborálták, vagy ellenálltak. Magyar vonatkozása a „Világ Igazai fasor”, amelyben 1956 óta tiszteli meg a Jad Vasem azokat a nem zsidó embereket, köztük magyarokat (id. Antall József, Apor Vilmos, Bay Zoltán, Karig Sára, Keken András, Király Béla, Koren Emil, Márton Áron, Raile Jakab, Schlachta Margit, Sztehlo Gábor), bajorokat, lengyeleket és olaszokat, akik életük kockáztatásával mentettek zsidókat a holokauszt alatt. Minden Világ Igaza ültet (vagy számára ültetnek) egy örökzöld fát Jad Vasemben, ami a nevét viseli, ezzel jelképezve, hogy „aki egy embert ment meg, egy egész világot ment meg”. Az intézet 2014. január elsejéig 810 magyar és 60 román állampolgárt tüntetett ki a Világ Igaza elismeréssel.
transindex.ro

Az űrlap alja
Váradon a Boldog Észak szerzője
Pénteken folytatódik a Várad folyóirat Törzsasztal sorozata, a vendég ezúttal a Boldog Észak című regény szerzője, a Norvégiában élő Kun Árpád.
Március 20-án, pénteken 18 órától az Illyés Gyula Könyvesboltban várják az érdeklődőket az újabb Törzsasztal-estre. Kun Árpád József Attila-díjas, Déry- és Aegon-díjas író, költő, műfordító. 1965-be született Sopronban, jelenleg Norvégiában él. 1984-től jelennek meg írásai. 1985-1991 között az ELTE BTK magyar-történelem szakos hallgatója volt. 1995-től a párizsi Sorbonne-on tanult, ahol francia irodalomból szerzett diplomát. 1996-tól az ELTE BTK esztétika szakára is járt. Kolozsváron két éven át hétvégi gimnáziumot szervezett.
Egyetemen tanított francia festészettörténetet, forgatókönyveket írt egy tévésorozatnak, majd Bordeaux-ban volt magyar lektor 2003 és 2005 között. Sokáig a tengeren túlra készült, hogy angol nyelvű író lehessen belőle, ez a mai napig nem sikerült.
2006 óta feleségével és négy gyerekével Norvégiában lakik. Egy fjord-menti faluban házi kisegítőként dolgozik időskorúak mellett. Eddig hét vers- és prózakötete jelent meg. A Boldog Észak c. nagyregénye 2014-ben elnyerte a ma könyvért adható – nem állami – legrangosabb elismerést, az Aegon-díjat.
Regényének hőse Aimé Billion (Szeretett Billion) afrikai születésű fekete férfi, ázsiai (vietnámi) beütéssel, akit az afrikaiak fehérnek, a fehérek afrikainak tartanak. Norvégiában különös kapcsolatba keveredik az általa ápolt törpe születésű, mozgássérült nővel, Grétével.
Kun Árpád beszélgetőtársa ezúttal is Kőrössi P. József, a találkozó előtt a Boldog Észak kedvezményes áron megvásárolható a helyszínen. A belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Hetven éve hunyt el Gyárfás Elemér szenátor, az Erdélyi Római Katolikus Státus világi elnöke
Léczfalvi Gyárfás Elemér politikus, közgazdász az egykoron önálló faluban, ma a Dicsőszentmártonhoz tartozó Borzáson, 1884. augusztus 27-én született. A kolozsvári és budapesti jogi egyetemen, valamint a párizsi Sorbonne-on végzett jogi tanulmányokat. (1903-ban, kolozsvári joghallgató korában az ottani Szent Imre Kör alapító elnöke.) Az állam- és jogtudományi doktorátus megszerzése után Marosvásárhelyen ügyvédjelölt. Az 1909-ben letett szakvizsga után Dicsőszentmártonban, Kis-Küküllő vármegye székhelyén nyitott ügyvédi irodát. Abban az időben az ott megjelenő Vármegyei Híradó felelős szerkesztője. Az első világháborúban 1914-től az orosz fronton a 2. (székely) huszárezredben szolgált, és három év múlva tartalékos huszárszázadosként szerelt le. Háborús élményként – Gyóni Géza Csak egy éjszakára versének reminiszcenciájaként – írta le, hogy „a nehéz időkben hányszor elbeszélgettünk arról, hogy ha Európa összes diplomatáit, minisztereit, politikusait csak egy órára ki lehetne hozni ide… […] A diplomaták nem jöttek ki a lövészárokba, s a világháború most is folyik tovább.”
Politika és egyház
A világháború időszakában bekapcsolódott a politikai életbe, 1917 júniusától 1918 novemberéig Kis-Küküllő vármegye főispánja, ezt követően a forradalom időszakában a megyei Nemzeti Tanács elnöke. 1921-ben a Magyar Szövetség elnöki tanácsának tagja, majd működésének betiltása után a Magyar Néppárt és a Magyar Nemzeti Párt fúziójából 1922-ben megszületett Országos Magyar Párt vezetőségi tagja, valamint a közgazdasági szakosztály elnöke. 1926-tól 1938-ig két alkalommal Csík vármegye szenátora a román szenátusban, ahol egyházi, kulturális és közigazgatási kérdésekkel foglalkozott. Szenátortársai előtt kifejtette: „én ma sem teszek más egyebet, midőn képviselem és védelmezem egyházam jogait, mint amit elődeim tettek. […] nem akartunk egyetlen kormány kezében sem eszközökké süllyedni: sem az erdélyi fejedelmek, sem a Habsburgok, sem a magyar kormányok kezében.” Az Erdélyi Katolikus Státus a szenátus előtt. Gyárfás Elemér világi elnök beszéde és N. Jorga miniszterelnök válasza a szenátus 1932. február 12-iki ülésén (Kolozsvár, 1932.)
1917-től az Erdélyi Római Katolikus Státus gyűlésének, 1921-től igazgatótanácsának tagja, 1931-től a Státus – 1932 óta új nevén az Egyházmegyei Tanács – szabályzata szerint élethossziglan megválasztott világi elnöke. (A második bécsi döntés hatályának időszakában az észak-erdélyi részen Inczédy-Joksman Ödön alelnök.) A román szenátus előtt tisztázta, hogy elnökként sem fizetést, sem egyéb javadalmat, sem jelenléti díjat, sem költségtérítést nem kap. Az egyházpolitika fontos tényezője, 1920-tól az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség alapító-alelnöke, cselekvő részese a Vatikán és Románia között létrejött tárgyalásoknak, majd a két állam közötti Konkordátum megszövegezésének. 1929-ben az Erdélyi Katolikus Akadémia tagjai közé választotta, a társadalomtudományi és újságírói szakosztály elnöke, majd 1938–1940 között az abból létrehozott Pázmány Péter Társaság egyik alapítója és György Lajos mellett másik alelnöke. 1932-ben az egyik alapítója és 1936-ig főmunkatársa a nagyváradi Erdélyi Lapoknak. A második bécsi döntés után, 1940. november 4-től az 1944-es román kiugrásig a Dél-Erdélyben működő Romániai Magyar Népközösség elnöke. Kevéssé ismert, hogy a Maros megyei Szőkefalvi Római Katolikus Egyházközség főgondnoka volt. A dicsőszentmártoni Közgazdasági Bank, később az Erdélyi Bankszindikátus elnökeként, valamint publikációival a gazdasági-pénzügyi életben is nevet szerzett magának [Románia hivatalszervezete és erdélyi magyar pénzintézetek (Lugos, 1924), A leu árfolyama és a pénzügyi válság (Kolozsvár, 1924)].
Nemcsak magánemberként, politikusként is jól kamatoztatta magas szintű román nyelvtudását. Az 1920-as történelmi változás előtt megfogalmazott írásaiban a reálpolitika mondatta vele, hogy meg kell ismerni a román nyelvet és irodalmat, mely hathatósan elősegítheti a magyarok és románok közötti válaszfalak lebontását.
Lesz még egyszer ünnep Erdély földjén
Első jelentős publicisztikai gyűjteménye az Erdélyi problémák. 1902–1923. (Kolozsvár, 1923) címen megjelent kötet, melynek Elöljáróba részében hangsúlyozta, hogy „az erdélyi magyarságnak az az Istentől rendelt, világtörténelmi hivatása, hogy összekötő kapocs legyen a Közép-Európa tengelyében elhelyezkedett román és magyar népfaj között. […] Ez az egyetlen nagy cél, melyet az erdélyi magyarság ma maga elébe kitűzhet, s amelyért valóban érdemes küzdenie”. Ennek előzményeként a monarchia korabeli nemzetiségeivel való kívánatos kapcsolat kialakításának egyik fontos alapjaként már 1904-ben így fogalmazott: „minden magyar diáknak meg kellene tanulnia egy nemzetiségi nyelvet”. Az ellenségeskedés megszűnését a románság lelkületének, szokásának és vallásának jobb megismerésében látta, mely elengedhetetlen egy reális kép kialakításához. Mindezek ismeretében magától értetődő főispáni székfoglalójának ígérvénye: „Gondosan fogom ápolni a vármegye békéjét, a felekezetek, nemzetiségek, társadalmi osztályok harmóniáját.” Publicisztikai gyűjteményének Elöljáróbarésze és befejező írása, Az igazság lelke ugyanazzal a gondolattal kezdődik és végződik. „Ha az erdélyi magyarság meg tudja látni és be tudja tölteni ezt a történelmi hivatását, ha meg tudja értetni Budapesten, hogy a románság ellen elhangzott minden harag sugallta szó végeredményében az erdélyi magyarság testét, annak intézményeit, birtokállományát vagy kultúráját sebzi meg, és meg tudja értetni Bukarestben, hogy ha barátra és szövetségesre van Romániának szüksége, nem találhat biztosabbat, jobbat, kitartóbbat, mint azt, kinek szövetségesi hűségére és ragaszkodására kétmillió román állampolgár fajrokona a zálog – ha meg tudja ezeket értetni, ami pedig oly világos, oly kézenfekvő, akkor lesz még egyszer ünnep Erdély földjén is.” A gondolatoknak ismerősnek kell lenniük, hasonlóak olvashatóak Kós Ká­roly Kiáltó Szó címen elhíresült manifesztumában is. „Mi, kétmillió dolgozó, adózó, anyagi és kultúrértékeket produkáló polgár felséges erőgyarapodása vagyunk Romániának. […] Nyíltan és őszintén valljuk azonban: inkább vagyunk lojálisak, mint rebellisek, inkább építők, mint rombolók, inkább nyílt barátok, mint titkos ellenségek.” Kalotaszegi vállalkozás címen megjelent, a Korunk szerkesztőbizottságának írt levelében (Kolozsvár, 1971. május 24.) Kós Károly úgy emlékezett, hogy a korabeli politika „a Kiáltó Szó szerzőjének megszerezte az első osztályú ’nemzetáruló’ minősítést”. Hasonló mondataiért a maga korában Gyárfás Elemérre nem aggattak ilyen jelzőt, remélhetőleg a mostani időszakban, utólag sem kapja meg.
12 pont az autonóm Erdélyről
Az első világégés után, a formálódó új államhatárok időszakában, 1919. március 24-én 12 pontban az autonóm Erdély megvalósításáról memorandumot fogalmazott Iuliu Maniunak, a nagyszebeni Kormányzótanács elnökének. Javaslata szerint az Erdély címerét és lobogóját használó önálló „Erdélyország”-ban meg kell teremteni a három nemzet – magyar, román és szász – unióját és szövetségét, melyet 10-10 magyar és román, valamint 4 szász tagból álló, összesen 24 tagú kormányzótanács Gyulafehérvár székhellyel irányítana. A három nemzet bármely tagja becsületének, öntudatának megsértését, közöttük gyűlölet szítását felségsértésnek kellene tekinteni és annak megfelelően büntetni. Az időközben gyorsan változó történések miatt túlhaladottnak tekintette memorandumát és nem adta át címzettjének.
Legfontosabb munkája a Bethlen Miklós kancellár. 1642–1716. (Dicsőszentmárton, 1924) monográfia, melyben az önálló erdélyi fejedelemség időszakába illesztve a címadó erdélyi kancellár életét elemezte Cserei Mihály Historia (1709–1712) címen megszületett munkája alapján. Forrásként közölte a Diploma Leopoldinum, az Olajágat viselő Noé galambja és a Supplicatiószövegét, valamint Bethlen Miklós levelezését, melyet a bécsi fogságból feleségével és fiával folytatott. Művéről több ismertetés született, melyek közül a legalaposabb Biró Vencel piarista történészé. Monográfiája a korszak más történelmi jellegű munkáihoz hasonlóan „áthallásos”, a korabeli történések elemzésekor gyakran utalt saját korához való hasonlatosságokra. Marosvásárhelyen, 1924. október 12-én a Kemény Zsigmond Irodalmi Társaságban ez volt a székfoglalója.
Az Egyenes úton. 1901–1926. (Kolozsvár, 1926) címen megjelent második publicisztikai gyűjteményéhez Hirschler József pápai prelátus, főesperes-plébános írt előszót. A felkérés nem véletlen, cikksorozata a mélyen vallásos római katolikus Gyárfás Elemér nézeteit tükrözi. „Nekem, a társadalompolitikusnak, legerősebb és megingathatatlan bizonyítékom volt mindenkor az én keresztény hitem mellett az a napnál világosabban felismert igazság, hogy az emberi társadalom minden fájó problémájának egyetlen megoldása, minden vérző sebének egyetlen orvossága a hamisítatlan, tiszta, tündöklő keresztény világnézet.” Ezen az alapon állva adta egyik írása címének, hogy A Szent Imre Egylet üdvözli a Bethlen Gábor Kört. Abban meggyőződéssel vallotta: „Ez a mi Erdélyünk nem az az ország, melynek békéjét felekezeti viszályok képesek volnának feldúlni. […] Ez a mi Erdélyünk megszentelt földje a szabadságnak, a türelemnek, a szeretetnek.”
Ősei háromszéki primor származására utalva székelynek vallotta magát. Leszármazását A léczfalvi Gyárfás család sepsiszentgyörgyi ága címen a Genealogiai Füzetek negyedik évfolyamában mutatta be. 1925. október 20-án, a Kovászna megyei kézdikővári Szent Lőrinc vértanú-templom jubiláris ünnepségén elhangzott beszédében a székelységet így jellemezte: „A székelységet az ő katolikus öntudata megtanítja arra, hogy becsületes munka és önzetlen kötelességteljesítés és tiszta erkölcs és tiszta családi élet, tisztalelkű fiatalság és becsületben megőszült öregség olyan hatalmas erők egy nép életében, melyek biztosabban és tartósabban alapozzák meg egy nép életét, mint szuronyok erdeje és kincsek halmaza.”
Szabadság (Kolozsvár)

Párizsban élő író Kézdivásárhelyen
Az október 31-éig zajló Hagyományőrző Napok meghívottjaként hétfő este a Budapesten született, 1997 óta Párizsban élő Svitel Anna, a Sorbonne Egyetem kutatóházának munkatársa mutatta be 896. Utazás egy szám körül című, idén a L’Harmattan Kiadó gondozásában megjelent első regényét, melyben a 20. századi Magyarország egy-egy eleven képét festi meg. Egy belső és egy külső szereplő sorsán keresztül két szemszögből ad ízelítőt egy magyar család sorsából.
A szerző első alkalommal látogatott Kézdivásárhelyre, a várost az autonómiaharc és a székely öntudatosság fellegvárának nevezte, ezért is döntött úgy, hogy Erdélyben itt mutatja be könyvét. A tízmilliós lakosú Párizsban mintegy nyolcszáz magyar él Erdélyből, főleg Szatmár megyéből. Mint mondta, azért írta meg a könyvét, mert a saját bőrén tapasztalta, hogy 1997 és 2012 között a francia fővárosban szinte soha semmit nem lehetett hallani sem tévében, sem az írott sajtóban Magyarországról (hogy Székelyföldet ne is említse), a franciáknak fogalmuk nincs erről a térségről. 2012-ben fordulat állt be, de akkor a magyarságról negatív, a valóságnak nem megfelelő képet festettek, ami a Párizsban élő magyarokat nagyon bántotta. Ezért döntötte el, hogy olyan könyvet ír, amely megfelel a valóságnak, és a hétköznapi emberek szemszögéből mutatja be történelmünket a trianoni békediktátumot követően. Hangsúlyozta: könyvét nem a magyar, hanem a külhoni olvasóknak szánta, egy trilógia első kötete ez, amelyet a kiadó francia, olasz és angol nyelven is megjelentet. Könyve címét is megmagyarázta: a magyarság életében nagyon fontos évszám, a honfoglalás éve, de egyben misztikus szám is.
A kötetből részleteket olvasott fel Sebestyén Rita és Radányi Rozália. Sebestyén Rita két saját versét is elszavalta. A családias hangulatú író-olvasó találkozó kötetlen beszélgetéssel és dedikálással zárult, Svitel Anna a magával hozott tíz példányt ajándékba adta a megjelenteknek.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elhunyt Kertész Imre
Budapest – Életének 87. évében hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Kertész Imre. A Nobel-díjas írót 2016. március 31-én, hajnali 4 órakor budapesti otthonában érte a halál – tájékoztatta csütörtökön Nyáry Krisztián, a Magvető Könyvkiadó igazgatója az MTI-t.
Kertész Imre az elmúlt hónapokban betegen is részt vett az 1991-2001 közötti naplóbejegyzéseket tartalmazó A néző című utolsó könyve sajtó alá rendezésében. Kertész Imrét a Magvető Könyvkiadó saját halottjának tekinti.
Kertész Imre 1929. november 9-én született Budapesten. 1944. június 30-án, tizennégy évesen Auschwitzba deportálták. Megjárta a buchenwaldi koncentrációs tábort, majd a lágerek felszabadítása után, 1945-ben hazatért Magyarországra.
1955 és 1960 között keletkezett írásai egy részét beépítette az 1960-tól 1973-ig írt első regényébe, a Sorstalanságba. A nyolcvanas években írói és műfordítói munkái jelentették megélhetését, a sikert csak az évtized második fele és a magyarországi rendszerváltás hozta meg számára. Lelkes fogadtatásra talált német nyelvterületen, összegyűjtött művei 1999-ben a Rowohlt Kiadó gondozásában jelentek meg. 1998 óta a darmstadti Deutsche Akademie für Sprache und Dichtung tagja; a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
2002-ben a világon először magyar íróként Kertész Imre kapta az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Akadémia döntése indoklásában így írt: “egy írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben.” Kertész Imre 1975-ben megjelent, díjazott műve, a Sorstalanság máig az egyik legfölkavaróbb és leghitelesebb holokausztregény.
Főbb művei között van A kudarc, a Kaddis a meg nem született gyermekért, Felszámolás, a K. dosszié, Gályanapló, Valaki más: a változás krónikája, Európa nyomasztó öröksége, A végső kocsma, A néző – feljegyzések 1991-2001.
Számos elismerés mellett Kertész Imrét 1989-ben József Attila-díjjal tüntették ki, 1997-ben Kossuth-díjat kapott és elnyerte a lipcsei könyvvásár nagydíja és a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál nagydíját. Herder-díjjal tüntették ki 2000-ben, egy évvel később pedig a német Becsületrenddel. 2002-ben Budapest díszpolgára lett, 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét vehette át, majd a Goethe-emlékérmet. 2004-ben a párizsi Sorbonne, 2005-ben a berlini Freie Universität díszdoktora lett. 2014-ben megkapta a Magyar Szent István Rendet.
– MTI – erdon.ro

Könyvbemutató Déván
Kalandos sorsok és a magyar történelem másképpen
Különleges élményben részesültek azok a dévai magyarok, akik ellátogattak a Téglás iskolába a hétvégén szervezett könyvbemutatókra. Kún-Gazda Kinga tanárnő ugyanis két különleges sorsú személyiséget hívott meg, akiknek élete már eleve kaland, könyveik, pedig további csemege.
Püski István az édesapja, Püski Sándor által 1939-ben alapított híres kiadót mutatta be. A kiadót a magyar lélek megerősítése céljából alapították, különösképpen nemzeti érzelmű művek kiadására, legyen szó szépirodalomról, tudományos művekről vagy történelmi témájú könyvekről. A kiadót 1950-ben államosították, alapítóját pedig meghurcolták, börtönbe is zárták a kommunistákra oly jellemző mondvacsinált ügyek alapján. Püski Sándort azonban nem sikerült megtörni, 1970-ben kivándorolt az USA-ban, ahol New Yorkban újraindította a kiadót és magyar könyvesboltot nyitott a magyar emigráció számára. Vállalkozása óriási sikernek örvendett, 1980-ban Püskiék New York-i könyvesboltja a világ legnagyobb magyar könyvesboltjává vált, ahol nemcsak a saját kiadó által kiadott műveket lehetett megszerezni, hanem számos, akkoriban Magyarországon és a környező országokban ideológiai okok miatt betiltott művet is. A család és a kiadó 1990-ben települt vissza Budapestre, azóta ott folytatják nemzeterősítő tevékenységüket.
Cey-Bert Róbert Gyula élete is kalandos volt. Még kamaszként disszidált 1956-ban a szabadságharcban való részvétele nyomán, Genfben és a párizsi Sorbonne egyetemeken diplomázott, nagysikerű gasztronómiai író lett, majd a nyolcvanas években a távol-keletre sodorta a sors. Több évet élt Japánban, Hong-Kongban és Szingapúrban, keresztül-kasul járta be Kelet-Ázsiát, főleg Körösi-Csoma Sándor nyomdokain haladva. Fél évig buddhista szerzetes, keleti táltos tanítványai is voltak, akiktől elmondása szerint többet tanult, mint a sorbonne-i professzoraitól. Cey-Bert (eredetileg Czeibert) Róbert Gyula a kilencvenes évek derekán települt vissza Magyarországra, de azóta is minden évben 3-4 hónapot tölt Ázsia eldugott vidékein. Feltöltődni és ihletődni jár oda, ott írja meg magyar történelmi témájú regényeit.
A távol-keletiek azért olyan erősek, mert ismerik saját történelmüket, hamisításoktól mentes valós történelmüket, abból merítenek erőt, hangsúlyozta a világot beutazó Cey-Bert. Annak példáján kezdett el írni magyar történelemi témájú regényeket, mert a magyarság hasonló megerősítését tervezi. Könyveit természetesen a Püski Kiadó adja ki.
Cey-Bert szerint a hivatalos magyar történelem, ahogyan széles tömegek ismerik, tele van hamisításokkal, könyveiben ezeket igyekszik kiküszöbölni. Műveit azért írja regény formájában, s nem tudományos történelemkönyvként, mert utóbbiakat csakis a szűk szakma olvassa, míg előbbiek a széles olvasóközönségnek szólnak.
Déván négy könyvét mutatta be: az Attila, Koppány és A pozsonyi csata a magyarság őstörténetéről szólnak. Cey-Bert szerint a magyarok a hunok leszármazottjai, Attila király dicső ősünk, bármennyire is tagadná ezt a hivatalos magyar történetírás. A magyarok inkább a türk népekkel rokonok, mintsem a finn-ugorokkal, az utóbbi ideológiai szempontból az 1848–49-es forradalom leverése után Bécsben felépített hamisítvány.
A pozsonyi csata című könyvében a 907-ben, néhány évvel a Honfoglalás után, még Árpád vezér irányítása alatt történt dicső csatát mutatja be, amelyben a magyarok legyőzték szinte egész Nyugat-Európa egyesített seregeit, s amely akár a teljes magyar történelem legdicsőségesebb diadalának tekinthető, különben a magyar nemzet egyszerűen nem létezne a Kárpát-medencében. Koppány című művében szintén más megközelítésből mutatja be a történelem másik korszakos epizódját.
Végül az 1526: a végzetes mohácsi úttévesztés című művében a középkori történelmet dolgozza fel, a belföldi és főleg külföldi (nyugati) belviszályokat, mulasztásokat és önző érdekeket kidomborítva, melyek végül a dicső Magyar Királyság összeomlásához vezettek Mohács után. Magyarország nem Mohácsnál veszett el, hiszen az oszmánok kivonultak, s az ország egysége megmaradt, hanem az azt követő 15 évnyi belviszályokban, melyeknek a törökök csak az ország egyharmadának elfoglalásával tudtak véget vetni.
A könyveket a Püski Kiadótól lehet megrendelni.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Kinevezte az államfő Románia új Budapesti nagykövetét
Klaus Johannis szerdán írta alá a Marius Gabriel Lazurcă kinevezését Románia Budapesti nagykövetévé.
A Temesvári származású karrierdiplomata Alexandru Victor Miculát váltja a poszton. Utóbbit áprilisban a román külügyminisztérium államtitkárává nevezték ki.
azurcă a rendszerváltás első éveiben párhuzamosan járt a Temesvári Nyugati Egyetemre és a franciaországi Sorbonne-ra, majd két filológusi diplomája mellé a Sorbonne történelem–antropológia szakán mesteri fokozatot és doktori címet is szerzett.
Diplomáciai pályafutását 2006-ban kezdte a Máltai Lovagrend mellé kirendelt román nagykövetként. 2010 és 2016 között a Moldovai Köztársaságban volt Románia nagykövete, azelőtt pedig a Vatikánban teljesített szolgálatot szintén nagykövetként.
A Magyar Közlönyben június 22-én jelent meg Áder János köztársasági elnök határozata Marius Gabriel Lazurcă „magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövet kinevezéséhez való hozzájárulásáról” – írja a nol.hu.
maszol.ro

Balog Zoltán: együtt lesz szükség a magyarok és a románok erejére
Az erdélyi Nagyenyeden szombaton Balog Zoltán miniszter jelenlétében avatták fel a közel négyszáz éves Bethlen Gábor Kollégiumnak az Európai Unió forrásaiból felújított épületegyüttesét. A felújítás - melyhez a magyar kormány is 268 millió forintos támogatást nyújtott - az épületegyüttes tulajdonosa, az Erdélyi Református Egyházkerület, és a román többségű Nagyenyed önkormányzata közötti példás együttműködés révén valósult meg.
Balog Zoltán miniszter az ünnepi beszédében kitért arra, hogy eljön az idő, amikor a román-magyar versenyen túl a két ország erejének az összeadására is szükség lesz. Kijelentette: "Európa fölött hosszú időre is beborulhat az ég", és ilyen körülmények között különösen fontos, hogy a szomszédok összekapaszkodjanak, és együtt keressék a boldogulás útját. "Eljön az idő, amikor a szükséges versenyen túl együtt lesz szükség a magyarok és a románok erejére" - fogalmazott a miniszter, majd hozzátette: a lengyelek mindig is értették ennek a szükségességét, kezdik érteni a szlovákok és a csehek is, és Nagyenyeden úgy tűnik, hogy a román nemzet vezetői is érzik ezt.
"Milyen jó lenne, ha terjedne ez a megértés, ez a felfogás, amikor kiderül, hogy az erőknek össze kell adódni, mert vannak más erők is, amelyek ellenünk szövetkeznek" - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere.
Balog Zoltán hangsúlyozta: a kollégium jól példázza, hogy a restitúció során visszaadott ingatlanok jó célt szolgálnak Romániában. Hozzátette: a felújítás során is megmutatkozott "együttállásért" azonban meg is kell küzdeni. "Mindig, újra meg kell győzni Brüsszelt arról, hogy mi is vagyunk, és nélkülünk az Európai Unió csak vám-, adó-, és kereskedelmi közösség" - fogalmazott a miniszter. Szerinte Bukarestet is meg kell győzni arról, hogy "ami jár az jár, ami méltányos, azt meg kell adni", és lehetővé kell tenni, hogy az erdélyi magyar közösség újra kézbe vehesse egykor államosított tulajdonát. Reményét fejezte ki, hogy a visszaállamosított Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye is rendeződik, és újabb városok lesznek, amelyek az egyházak segítségével nemcsak a magyar közösséget, hanem Romániát is gyarapíthatják.
Az ünnepi alkalomból az iskolaudvaron tartott hálaadó istentiszteleten prédikációt mondó Kató Béla református püspök arról beszélt, hogy a Nagyenyedi kollégium - a magyar királyok vagy erdélyi fejedelmek által alapított kollégiumoktól eltérően - azért lehetett hosszú életű, mert a hit szilárd alapjára építették.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ( RMDSZ) elnöke szerint a Bethlen Gábor Kollégium felújítása során kialakult román-magyar együttműködésnek "helye van a jövő építése jó példái között". A politikus a kollégiumot az erdélyi magyarság Oxfordjának, Sorbonne-jának nevezte. "Kicsiben olyan, mint Erdély. Mindent túlél. És mint tudjuk, aki túlél, erősebb lesz" - fogalmazott az elnök, aki szerint az erdélyi magyarságnak az a feladata, hogy minőségivé tegye oktatását. Ettől függ ugyanis a fiatalok versenyképessége, és a szülőknek a magyar nyelvű oktatás iránti bizalma.
Király András a romániai tanügy-minisztérium államtitkára köszöntőjében kijelentette: az intézmény erőt és kitartást sugároz az egész romániai magyar közösség számára. Az államtitkár az iskolaalapító Bethlen Gábor fejedelem gondolatát idézve jelentette ki: "nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet".
Horatiu Josan, Nagyenyed korábbi polgármestere arra is kitért beszédében, hogy Mihail Halici, az első román vers szerzője, és Kőrösi Csoma Sándor, Tibet kutatásának az úttörője is a kollégiumban tanult. Oana Iuliana Badea jelenlegi polgármester kijelentette: büszkeséggel tölti el, hogy annak idején oktatási államtitkárként láthatta el kézjegyével a kollégium felújítási terveit, most pedig polgármesterként írhatta alá a felújított épület átvételét.
A Bethlen Gábor fejedelem által 1622-ben eredetileg Gyulafehérváron alapított iskolát csaknem fél évszázaddal később a tatárdúlás után költöztették Nagyenyedre. Az iskola Nagyenyedi épületeit többször lerombolták, újraépítették.
A jelenlegi, 19. századi épületegyüttes azt követően újulhatott meg, hogy az épületeket visszakapó református egyház megegyezett a város önkormányzatával, és 25 évre elengedte a bérleti díjat, ha a város pályázati úton megszerzi a felújítás költségeit.
Nagyenyed város önkormányzata 2010-ben nyert EU-s pályázatot a felújításra. A 29,65 millió lej (2,07 milliárd forint) értékű projekt költségeiből 23 millió lejt (1,61 milliárd forint) az EU forrásaiból, hárommillió lejt (210 millió forint) a román kormány forrásaiból biztosítottak. A magyar kormány az EU-pályázatba bele nem foglalható költségekhez nyújtott 268 millió forintos támogatást.
A felújítás során újravakolták, festették az épületek falait, kicserélték a tetőszerkezetet, a nyílászárókat, a fűtési rendszert, a villany- és vízvezetékeket. A felújítási projekt iskolai felszerelések beszerzésére, számítógépek és interaktív oktatási eszközök megvásárlására is kiterjedt.
inforadio.hu/MTI

Felavatták a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium felújított épületét
Múlt és jövő találkozásának lehettek tanúi mindazok, akik szombaton részt vettek a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium avatási, megáldási ünnepségén. A meghívottak, egykori tanárok és diákok ugyanis nemcsak a több száz éves falak ízléses, szakszerűen kivitelezett felújításának lehettek tanúi, arról is meggyőződhettek, hogy a közel négyszáz éves tanintézetnek nemcsak múltja, hanem jövője is van: a legújabb oktatási eszközökkel felszerelt kollégium már nemcsak Erdély egyik legrégebbi, hanem legkorszerűbb iskolájának is számít.
„A Nagyenyedi kollégium úgy újult meg, hogy a korhűségnek kétszeresen is megfelelt. Korhű módon lett felújítva, építészeti értelemben. És korhű technológia került belé: a 21. század oktatási követelményeit követve” – hívta fel a figyelmet az iskola udvarán, több száz személy jelenlétében tartott ünnepségen Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is. A politikus úgy vélte, az iskola vezetése ezáltal a régi hagyományt, az innováció, a megújulás, a tartalom, a minőség hagyományát követte, amelynek szellemében az alma mater egykori diákja, Apáczai Csere János és Kőrösi Csoma Sándor is elindult.
A politikus a kollégiumot az erdélyi magyarság Oxfordjának, Sorbonne-jának nevezte, és úgy vélte, megújulása minden erdélyi magyar sikere. „Kicsiben olyan, mint Erdély. Mindent túlél. És mint tudjuk, aki túlél, erősebb lesz” – fogalmazott az elnök, aki szerint a jövőben az erdélyi magyarságnak az a feladata, hogy minőségi oktatást biztosítson diákjai számára. Ettől függ a fiatalok versenyképessége, és a szülőknek a magyar nyelvű oktatás iránti bizalma, hívta fel figyelmet.
Rámutatott ugyanakkor, hogy a kollégium felújítása során kialakult román–magyar együttműködésnek is „helye van a jövő építése jó példái között”, emlékeztetve, hogy az épületegyüttest a tulajdonos Erdélyi Református Egyházkerület és a román többségű Nagyenyedi önkormányzat közötti példás együttműködés révén, uniós forrásokból korszerűsítették, de a felújítást anyagilag a magyar kormány is támogatta.
„Az erőknek össze kell adódni”
A magyar–román együttműködés szükségességét hangsúlyozta Balog Zoltán, a magyar kormány emberi erőforrások minisztere is, kijelentve: eljön az idő, amikor a román–magyar versenyen túl a két ország erejének az összeadására is szükség lesz. „Európa fölött hosszú időre is beborulhat az ég”, és ilyen körülmények között különösen fontos, hogy a szomszédok összekapaszkodjanak, és együtt keressék a boldogulás útját.
„Milyen jó lenne, ha terjedne ez a megértés, ez a felfogás, amikor kiderül, hogy az erőknek össze kell adódni, mert vannak más erők is, amelyek ellenünk szövetkeznek” – jelentette a miniszter. Balog Zoltán rámutatott, a Nagyenyedi kollégium jól példázza, hogy a restitúció során visszaadott ingatlanok jó célt szolgálnak Romániában. Arra is felhívta a figyelmet, hogy időről-időre Bukarestet is meg kell győzni arról, hogy „ami jár, az jár, ami méltányos, azt meg kell adni”.
Reményét fejezte ki, hogy megoldódik a visszaállamosított Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye, és újabb városok is lesznek, amelyek az egyházak segítségével fejlődnek. Balog Zoltán egyébként tolmácsként is bemutatkozott az ünnepségen, Dietmar Arends németországi evangélikus püspök köszöntőjét fordította magyarra, aki meg is jegyezte: még nem érte akkora megtiszteltetés, hogy egy miniszter tolmácsolja szavait.
Hitre épített iskola
Az iskolaudvaron tartott hálaadó istentiszteleten mondott prédikációjában Kató Béla református püspök arról beszélt, hogy az enyedi kollégium – a magyar királyok vagy erdélyi fejedelmek által alapított kollégiumoktól eltérően – azért lehetett hosszú életű, mert a hit szilárd alapjára építették. Adorjáni Dezső evangélikus püspök rámutatott, bár az enyedi alma mater nagyon jó kezekben van a református egyháznál, erkölcsi feljogosítást kér arra, hogy az evangélikusok is magukénak mondhassák, hiszen azáltal, hogy az évszázadok során befogadta az evangélikus fiatalokat, az erdélyi evangélikus egyház meglétéhez is hozzájárult, számos erdélyi magyarhoz hasonlóan az ő családjának is számos tagja, ükapja, dédapja és nagyapja is Enyeden volt diák.
A püspök arra is rámutatott: rendhagyó alkalom, hogy az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői ilyen örömteli és szép pillanatban legyenek együtt, hiszen általában nehéz napokon szoktak összezárni.
Király András oktatási államtitkár kijelentette: a felújított intézmény erőt és kitartást sugároz az egész romániai magyar közösség számára, míg Horaţiu Josan, Nagyenyed korábbi polgármestere arra is kitért, hogy Mihail Halici, az első román vers szerzője és Kőrösi Csoma Sándor, Tibet kutatásának az úttörője is itt tanult. Oana Iuliana Badea jelenlegi polgármester kijelentette: büszkeséggel tölti el, hogy annak idején oktatási államtitkárként láthatta el kézjegyével a felújítási terveket, most pedig polgármesterként írhatta alá az épület átvételét.
Színvonalas programmal várták a véndiákokat
Az ünnepi köszöntők után a jelen lévő református, római katolikus, unitárius és evangélikus elöljárók megáldották a felújított épületegyüttest, majd az iskola himnuszának akkordjaira Szőcs Ildikó igazgató, Kató Béla püspök, Horaţiu Josan volt és Oana Iuliana Badea jelenlegi polgármester vágta el a szalagot.
Az iskola vezetősége ebéddel és színvonalas programmal kedveskedett az eseményre eljött volt tanároknak, diákoknak, akik immár vendégként térhettek be a konviktusra, megcsodálhatták a felújított, új bútorzattal és modern eszközökkel felszerelt osztálytermeket, bentlakási szobákat, dísztermet, és egy cigaretta erejéig a tornakertbe is felsétálhattak nosztalgiázni.
Az ünnepi alkalomból az egyház anyagi támogatásával megújult dokumentációs könyvtár és természettörténeti múzeum is megnyitotta kapuit a látogatók előtt, míg a Bagolyvárban iskolatörténeti múzeum, az egykori neves diákokról elnevezett osztálytermekben számos kiállítás, bemutató várta a betérőket, akik az iskolafelújítás nehéz időszakába, illetve a modern felszerelés, a minden osztályban ott díszelgő okostáblák működésébe is betekintést nyerhettek.
Eközben az udvaron is folytatódott a program, a Collegium Gabrielense régizene-együttes és a Fügevirág néptánccsoport bemutatója során a vendégek a jelenlegi diákok ügyességéről győződhettek meg, míg az egykoriak nevében Antal Tibor véndiák és barátai gyimesi népdalokkal köszöntötték az ünneplőket.
Koncertekkel zárult az este
Az új cserkészotthon felavatása után este már a diákoknak szólt a program, a Bagossy Brothers Company koncertjén bulizhattak, másnap pedig a Kárpát-medencei református iskolák közös tanévnyitóján vehettek részt. Az alkalomból a kollégiumban található emlékhelyek sora is bővült, a főépület földszintjén gróf Mikó Imrének és dr. Vásárhelyi Boldizsárnak állítottak emléktáblákat.
A Bethlen Gábor fejedelem által 1622-ben Gyulafehérváron alapított, majd Apafi Mihály révén Nagyenyedre költöztetett, leromlott állagú iskola úgy újulhatott meg, hogy az épületeket visszakapó református egyház megegyezett a helyi önkormányzattal, hogy 25 évre elengedi a bérleti díjat, ha a város pályázati úton megszerzi a felújításhoz szükséges pénzt. A 2010-ben nyert, 29,65 millió lej értékű projekt költségeiből 23 milliót az EU, hárommilliót a román kormány biztosított.
A magyar kormány a pályázatba bele nem foglalható költségekhez nyújtott 268 millió forintos támogatást. A felújítás során újravakolták, festették a főépület, a kisiskola és a Bagolyvár falait, kicserélték a tetőszerkezetet, a nyílászárókat, a fűtésrendszert, a villany- és vízvezetékeket. A felújítási projekt keretében a megújult termeket számítógépekkel és interaktív oktatási eszközökkel szerelték fel, amelyekben a romániai magyar oktatásban úttörő módon kabinetrendszerben zajlik a tanítás.
Pap Melinda
Székelyhon.ro

Önmegértés és önazonosság az irodalomban
Létezik-e még egyáltalán közép-európai irodalom? – ezt a kérdést járta körül szerdán Temesváron az október 25. és 28. között szervezett Nemzetközi Irodalmi Fesztivál (FILTM) keretében tartott konferencia.
Az ötödízben tartott programsorozatra, amelyet annak jegyében tartanak, hogy a Bega-parti város nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa 2021 címet, az európai irodalom képviselői érkeztek: költők, írók, esszéírók, kritikusok. A közép-európai irodalomról szóló konferencián Balázs Imre József, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Intézetének tanára, a Korunk folyóirat főszerkesztő-helyettese, valamint a párizsi Sorbonne egyetemről Xavier Galmiche, a krakkói egyetemről Kazimierz Jurczak, a Temesvári Nyugati Egyetemről pedig Radu Pavel Gheo vett részt.
Az értekezés egyik témája az volt, hogy a közép-európai országokban vajon lehet-e az irodalmak egységéről beszélni az 1989 után egymást követő, sorozatos átalakulások után, és hogy a globalizáció sodrásának foglyaiként ezek az irodalmak körvonalazzák-e valamiképpen identitásukat, vagy már nem létezik az őket összefogó kohéziós erő. Balázs Imre József a Krónikának elmondta, a konferencián a szakértők egyetértettek abban, hogy a közép-európai irodalom gondolata elsősorban kutatási területként fontos, politikai relevanciája viszont visszaesőben van.
„1989 előtt a kelet-közép-európai irodalmaknak demokráciapárti, a Szovjetúniótól való elszakadásra vágyó, úgymond ellenzéki ereje és üzenete volt. A rendszerváltozás után az európai integrációs törekvések miatt ezekben az irodalmakban közös érdekek fogalmazódtak meg, mostanra ez már eltűnőfélben van. A közép-európai szerzők egyre kevésbé szeretik önmagukat közép-európai szerzőknek nevezni, műveiket inkább tágabb perspektívából kell megközelíteni: a konferencián erre példaként Krasznahorkai Lászlót és a lengyel Andrzej Stasiukot említették a szakértők” – mondta el Balázs Imre József.
Hozzátette, ő a közép-európai irodalom kontextusában legrelevánsabbnak tartott kortárs szerzőket említette meg a konferencián: Bodor Ádámot, Bartis Attilát, Dragomán Györgyöt, Tompa Andreát, Oravecz Imrét. A temesvári Radu Pavel Gheo író, esszéíró doktori értekezésének tekintélyes része Bodor Ádám művészetéről szól. Balázs Imre elmondta, a konferencián az is elhangzott, hogy bár a kolozsvári születésű Bodor Ádám, a marosvásárhelyi származású Bartis Attila és Dragomán György művészete a magyar kultúra szerves részét képezi, az, amiről írnak, a románok számára is releváns. Bodor Ádám írásművészetét pedig Herta Müller irodalmi Nobel-díjas, bánsági születésű, sváb származású német írónőével állították párhuzamba a konferencián részt vevő szakértők.
„Az, hogy létezik-e közép-európai irodalom, elsősorban az önmegértés szempontjából tekinthető fontosnak, identifikáció tekintetében viszont nem annyira aktuális már, mint amennyire 20-30 évvel ezelőtt volt” – összegezte a konferencián elhangzottakat Balázs Imre József. A Nyugattól Keletre mottójú rendezvénysorozat keretében további konferenciákat, kerekasztal-beszélgetéseket tartanak a Temesvári Nyugati Egyetemen. A nemzetközi irodalmi fesztivált többek közt a párizsi Sorbonne egyetemmel közösen szervezték.
Kiss Judit Krónika (Kolozsvár)|

Újabb csapás a gyógyszerészképzésre
Mottó: „Ceterum censeo Carthaginem esse delendam” (Egyébként javaslom Karthagó elpusztítását – Marcus Portius Cato)
Köztudomású, hogy működésének több mint hatvan esztendeje alatt a marosvásárhelyi gyógyszerészképzés túlnyomó része egyetemünk patinás főépületében zajlott. Helye volt itt az ódon falak között egyaránt előadótermeknek, laboroknak és dolgozószobáknak. Minden működött. Nagy hírű tanáraink évtizedeken át zajló, igen komoly munkája látványos, a szerény technikai felszereltséget messze meghaladó (sok készüléket helyileg állítottak elő a műhelyekben!), nemzetközileg is elismert eredményeket hozott.
Hadd említsem meg itt a teljesség igénye nélkül a Kopp Elemér és Rácz Gábor professzorok nevével fémjelzett farmakognóziai iskolát, továbbá Tőkés Béla, Ádám Lajos, Papp József, Kisgyörgy Zoltán, Gyéresi Árpád, Csedő Károly vagy Soós Pál és Kincses-Ajtay Mária kiváló tudós-professzorok nevét. Horizontális tudásuk, emberi tartásuk generációk példaképe lett. A kutatásban és a hallgatók szakmai felkészítése terén elért eredmények olyannyira színvonalasak voltak, hogy a Nyugat-Európába szökött kollégák diplomáját (a kolozsvári mellett) ott is elismerték!
Mindezek dacára évtizedek óta a fakultás következetes leépítése zajlik. A nyolcvanas évek végén aztán a csúcs a magyar nyelvű oktatás felszámolása volt. Mégis a ’89-es rendszerváltás után óriási erőfeszítések árán mintegy hamvaiból sikerült újra lábra állítani! Kiváló tanárom, Tőkés Béla Négymenetes spirális erőtér című, akár történelmi dokumentumnak is beillő munkájában remekül leírta ezt az időszakot. Napjainkban pedig a szenátus, fittyet hányva a tanügyi törvényre, kénye-kedve szerint intézkedik egyetemünkön. Hadd említsük itt meg példának a gyógyszerészeti kar legutolsó akkreditációja körüli megalázó huzavonát. Most befejezéséhez közeledik néhány sablonterv alapján épített, esetenként vitatható funkcionalitású új épület. A tanárok egy része még nem is ismeri pontosan rendeltetésüket. Ide akarják az ősz folyamán kitoloncolni mindenestől a gyógyszerészképzést is a régi épületből!
Félre ne értsenek, modern laborokkal ellátni bármely egyetemet igen fontos. De el lehet-e képzelni például a Sorbonne vagy az Oxford egy-egy alapvető fontosságú fakultását csupán semmitmondó, új épületekben működni? Mi történne az ott végzett temérdek generáció érzelmi, szellemi kötődésével, a hagyományok tiszteletével? Az előkészületek tehát javában folynak, vagyis minden „régi”, nagy értékű dokumentumot, folyóiratot, képanyagot, még használható laborberendezést/felszerelést, csodálatos bútorokat (préselt lemezből készültekkel helyettesítik), mindent, ami történelmet jelent, és súlyt ad a hasonló intézménynek, elégetnek vagy darabokra törnek!
Egyfajta Palmüra ez, primitív rombolás. A szerény kérdezőnek pedig kézenfekvő a válasz: modern laborokat kapnak, a jelenlegi épület nem felel meg a modern követelményeknek, stb! S ezután az orvosi kinetoterápiás, bábaasszonyi stb. képzés számára megfelel? Következésképpen tiltakozom a gyógyszerészeti kar méltatlan kilakoltatása ellen, és felkérek minden ott végzett kollégát, tanárt, hogy hasonló módon járjon el!
Utóirat. Különös figyelmébe ajánlom írásomat parlamenti képviselőjelöltjeinknek, akik remélem, hogy hatékonyabban képviselik majd a MOGYE-ügyet, mint elődeik, akik elégtelenre vizsgáztak ez esetben is!
dr. Pokorny László
A szerző főgyógyszerész, egyetemi előadó, a Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagja
Krónika (Kolozsvár)