Hagyományaink, örökségünk
Néprajzi gyűjtő- és bútorfestőtábor
Az alábbiakban a Kovászna megye Tanácsa fenntartásában működő Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola által a héten Felsőrákoson rendezett néprajzi gyűjtő- és bútorfestőtábor programját ismertetjük.
A programban mától péntekig előadások is szerepelnek, ezeket délelőttönként 10 órától tartják a felsőrákosi volt kántori lakon. Így ma dr. Szőcsné Gazda Enikő muzeológus A forráskutatás és gyűjtőmunka módszerei és eszközei címmel, holnap dr. Balázs Lajos néprajzkutató Őstörténeti rítusok a székely-magyar sorsforduló szokásokban címmel, csütörtökön Pál Tünde bútorfestő A bútorfestés nyersanyagai és technikái címmel, pénteken pedig Fülöp Szabolcs Kalandozások napúton-napútfélen címmel tartanak előadást.
Az előadásokon való részvétel ingyenes, azokon bárkit szívesen látnak – tudtuk meg Pál Tündétől, a népiskola munkatársától. A tábor ideje alatti néprajzi gyűjtőmunkába is be lehet kapcsolódni, amikor egyfelől a Felsőrákoson még fellelhető festett bútorokat térképezik fel, másrészt a lakodalmi, temetési szokásokról gyűjtenek adatokat a táborlakók. A tábor táncházzal zárul péntek este.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Értékmentők Felsőrákoson
Menteni azt a tudást, amely az elmúlt évtizedekben érdektelenség és a kényelem miatt elenyészni látszik; felfedezni a tudatosan óvott, de rejtve mAradt, különleges igénnyel varrt, mívesen hímzett ruhadarabjainkat, hogy tanulhassunk belőlük; öreg festett ládákat és bútordarabok mintáit lemásolni és lefényképezni, hogy színvilágukat, formáikat, díszítőmotívumaikat közkinccsé tegyük s újból felhasználhassuk – ez volt a célja a héten a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola Felsőrákoson tartott néprajzi gyűjtő- és bútorfestő táborának.
A tábor előzményének a kilencvenes években az újraéledő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet által szervezett népi mesterségek táborát lehet tekinteni. Az akkor és most is főszervezőként működő Pál Tünde úgy fogalmazott, fontos, hogy a ma még élő nyolcvan-kilencven éves nemzedéket megszólítsák s arra kérjék, mesterségbeli fogásaikat osszák meg: másként nem mArad meg, elvész az elődök által évszázadok alatt megteremtett kincs. „Közhely, ha azt mondom, néprajzgyűjtői szempontból az utolsó percekben vagyunk, s amit ma nem sikerül összegyűjtenünk, holnapra elvész. Közhely, de igaz, hiszen már az az idős korosztály, amelyet a napokban felkerestünk, már az sem emlékszik, az sem rendelkezik azzal a tudással, amely még néhány évtizeddel ezelőtt létezett. Például már négynyüstös hímes szőttest sem tud készíteni senki, a fiatalabbak közül pedig osztovátát nem tudnak vetni. Meg is kértünk valakit, ha legközelebb osztovatát vet, szóljon, filmezzük le, mAradjon meg, ne csak a leírás, de a mozdulatok is rögzüljenek. Az ingvarrást többen megtanulták az utóbbi években, de az sem az igazi már. Távolról szépnek néznek ki, de közelebbről már észrevehető, sokkal egyszerűbbek, hadd ne mondjam, igénytelenebbek” – mondja a fiatalasszony, majd sirül-térül, s férfiinggel tér vissza, és magyarázni kezdi, miben különbözik a régi és az új. Mint mondja, csak a mellében megfigyelhető, hogy a régiek gombházának széle nyolcas azsúrral van összeöltve, több a lerakás, a vállban nincs meg a diszkrét díszt adó, ék alakú letoldás – s a sor még folytatható lenne. Esetenként nemcsak a kész ruhákat nézik, vizsgálják át alaposan finom különbségek után kutatva a tábor résztvevői, de a rég abbahagyott daraboknak is megörvendenek, mert azok talán kicsit többet megmutatnak, visszafejthetőbbé válnak a titkok.
Hasonlóképpen figyelnek a festett bútorokra is. A kőhalmi barna és a Brassói zöld alapú ládákból találni még szép számban, de a Pulu Pista bácsi által helyben festett bordó alapúból már csak hírmondó mAradt. Érthető is, hiszen a hetvenes, majd a kilencvenes években érkező felvásárlók értették a dolgukat, felismerték az értéket, s vitték is, mint a cukrot – bezzeg, a kevésbé értékes, mondhatni, futószalagon készült Brassói darabokat meghagyták. A tárgyi hagyatékon túl a szellemi örökséget is dokumentálni próbálták a táborozók. Az átmeneti rítusokhoz és emberi sorsfordulókhoz – születés, keresztelő, konfirmálás, esküvő, halál és temetés – köthető szokásokat is rögzítették.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Népzenei műhelymunka Csernátonban
A Kovászna megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa szervezésében vasárnaptól szombatig zajlik a felsőcsernátoni Hanna Panzióban a hatodik Mozsika népzenei műhelymunka.
Mágori István, a művelődési központ munkatársa elmondása szerint a népzenei tábor hosszú távú célja népzenénk, néptáncaink, népszokásaink ápolása, megőrzése, éltetése és a nagyközönség körében történő népszerűsítése, rövid távú célként pedig a népzeneápolást, a népzenei együttesek megalakulásának elősegítését, illetve népi hangszereink megszerettetését tűzték ki. A napi nyolcórás műhelymunka során a harminchat, zömében Hargita és Kovászna megyei tanuló kétféle tevékenységen vesz részt: népdalokat tanulnak István Ildikó, a Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola ének- és tánctanára vezetésével, illetve hegedűn, brácsán, nagybőgőn és cimbalmon zajlik népzeneoktatás. A legfiatalabb résztvevő hatéves, a legidősebb huszonéves. Visszatérő résztvevő az Amerikai Egyesült Államokban élő Orbán Anna. A népdaloktatás kis csoportokban történik, míg a népzeneoktatás esetében a résztvevők a műhelymunka első napjaiban egyesével vagy hangszerenként elosztott kis csoportokban, az oktatók szakmai irányítása mellett tanulnak. Ezt követően a műhelymunka további napjaiban egy népi zenekar felépítése szerint gyakorolják a csoportban való zenélést. A résztvevők két tájegység – Sóvidék és Vajdaszentivány – zenéjét tanulják meg kezdő és haladó szinten, zenei ismeretüknek megfelelően. A hangszereken történő oktatást a Sepsiszentgyörgyi Heveder Zenekar tagjai (Fazakas Levente – hegedű, Szilágyi László – brácsa, ifj. Bajna György – nagybőgő, Fazakas Albert – cimbalom) és Román Hunor (hegedű) vezeti. A műhelymunka során szerzett ismereteket a résztvevők a rendezvény zárónapján egyéni, illetve közös előadás keretében mutatják be egymásnak, illetve a nagyközönségnek.
Idén a gálaestet rendhagyó módon nem a Hanna Panzió udvarán, hanem a Kézdivásárhelyi Borudvarban rendezik pénteken 18 órakor az Őszi sokadalom részeként, ennek szervezői pedig a művelődési központ, a megyei önkormányzat, a Kézdivásárhelyi Antanténusz Egyesület és Hegedűs Ferenc vállalkozó, a Borudvar tulajdonosa.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Színházi tábor
Nemcsak abban segített a hét elején zárult zabolai színházi tábor a résztvevő pedagógusoknak, hogy színjátszóköri vezetőként gyarapíthassák eszköztárukat, hanem abban is, hogy önmagukat jobban megismerjék és feltöltődve kezdjék az új tanévet – derül ki a jelenlévők beszámolóiból.
A Sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely a Művészeti és Népiskolával közösen szervezte meg a színjátszócsoportok vezetőinek szakmai táborát, ez volt az egy éve tartó képzés negyedik állomása. A Háromszéki és távolabbi résztvevők számára a színházi gyakorlatokban való elmélyülés, a keresés és a kísérletezés újabb impulzusokat adott az általuk vezetett színjátszó csapatok szakmai tevékenységének átgondolására és hatékonyságára – véli Fazakas Misi, aki Prezsmer Boglárkával és Mucha Oszkárral közösen irányította az önismereti és személyiségfejlesztő gyakorlatokat, drámajátékokat, beszédkészség-fejlesztő feladatokat és a színházi alapképzést.(fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megújult az unitárius templom belseje (Szentivánlaborfalva)
A szeptember utolsó vasárnapjára eső őszi hálaadás és a templombelső megújulásának ünnepét tartották vasárnap a szentivánlaborfalvi unitárius gyülekezetben.
Milyen jó, hogy van egy ünnep, amikor megállunk egy pillanatra, és hálát adunk az Úr jótéteményeiért, életünk örömeiért – hangsúlyozza Buzogány-Csoma István szentivánlaborfalvi unitárius lelkész, aki a vasárnapi hálaadás okán azért is köszönetet mond, hogy sikerült megújítani a templombelsőt, a régóta javításra szoruló padok festett kazetta mellvédet kaptak, ráadásul az úrihímzésű régi terítők mintái köszönnek vissza ezekről, amelyek egykor díszítették a templomot. Tervezik azok felújítását is, mivel a leheletvékony darabokat igencsak kikezdte az idő vasfoga. A kazetták története igen érdekes: a lelkész házaspár részt vett a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola Pál Tünde vezette hároméves bútorfestő tanfolyamán, és végzős társaikkal, valamint néhány első és másodéves besegítővel döntöttek úgy, hogy a vizsgamunkát kihelyezett terepen, Szentivánlaborfalván készítik el, az alkotásokat pedig a gyülekezetnek ajándékozzák. Megkezdődött a faanyag beszerzése, a padok egyszínűre festése, Buzogány-Csoma István volt a főrajzoló mester, aki a padok méretéhez igazított mintarajzokat elkészítette, a festőcsapat alapozott és a színekkel követte a rajzolatot, a gyülekezet pedig családonként örökbe vett egy-egy kazettát, mintha téglajegyet vásárolnának, és így gyűlt össze a pénzalap az anyagokhoz. Mások ebéddel, vacsorával kínálták a közmunkás kazettafestőket.
Huszonhárom virágmintás kazetta díszíti mostantól a padokat, nemsokára a külső javítás is megkezdődik – a templom kördíszítése málladozik, azt kell leverni és kicserélni –, nem áll meg tehát a munka, de az élet sem a gyülekezetben, hiszen a szentivánlaborfalviak idén is részt vesznek novemberben a Dávid Ferenc-emlékzarándoklaton Déván, ahol Dávid Ferenc 1579-ben bekövetkezett haláláig szenvedett börtönbüntetést.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

István Ildikóék ünnepváró ajándéka
Az ünnepvárásban is megtörténhet a csoda – bizonyították tegnap este István Ildikó tanítványai, akik az internetes világ kihívásai mellett és ellenére a magyar népdalok megismerését, megtanulását és tovább éltetését választották. Advent második vasárnapján a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban tartott, Örvendezzünk című műsorral a Művészeti és Népiskola népdal szakkörös diákjai mutatkoztak be. Az elemista és általános iskolás tanoncok székelyföldi karácsonyváró dalaikkal, archaikus imádságaikkal, rigmusaikkal, köszöntőikkel Jézus-várástól János napjáig kísérték a nagyszámú közönséget. Oktatójuk munkáját dicséri, hogy nemcsak a gyermekhangokat csiszolta, hanem figyelmet szentel a hagyományok éltetésére is.
Így került műsorba egy-egy eleme a híres udvarhelyszéki regölésnek, amit a kénosiak vicces és komolyabb formában is ismernek. István Ildikó mezőföldi altatója volt az előadás gyöngyszeme, de az egy szólamban éneklő, vegyes korosztályú népdalkórus már csak azért sem maradt le ettől a produkciótól, mert minden énekese úgy tartotta: gyöngyszemet hordoz énekhangon. Az osztálynyi énekcsoportot hangszerrel kísérte Mihály Pál (hegedű) és Lőrinczi Zsolt (brácsa, koboz).
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Több száz gyermeknek adják át az örökséget (A népzene és népdal az életük)
Székelyderzsen született, édesanyjától tanulta a legszebb dalokat, amelyek egy életre meghatározták útját. István Ildikó és férje, a szentegyházi származású Mihály Pál hangszerjavító, hangszerkészítő muzsikus a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolában és háromszéki falvakban kétszáz gyermeknek tanít népdalt és néptáncot, az elmúlt tizenöt esztendőt ideszámítva akár az ezret is eléri óvodás és iskolás tanítványaik száma. Tegnap véget ért az Ildikó vezette népdalszakkör karácsonyi előadássorozata, mától a Mihály család lélekben a karácsonyra készül. Náluk hagyományosan a csend és a nyugalom jelenti az ünnep varázsát. Mindezekről az 1807-ben református parókiának épült, általuk felújított sepsiszentkirályi otthonukban beszélgettünk.
– Az volt a szerencsém, hogy egyszerű családban születtem, ahol a népdal érték – indokolja Ildikó, hogy honnan ered a népdal iránti szeretete. – Édesapám juhász volt, édesanyám mellette a háziasszony. Szüleim nagyon szépen mulattak, sokat énekeltek. Édesapám és két fiútestvére szépen táncolt és énekelt, nagyapámtól örökölték, a génjeikben volt. Hárman vagyunk testvérek, és nyaranta mindig volt még hat-hét ember segítségként a juhok mellett, így voltunk mi nagy család. A faluközösség is összetartó volt. Fájlalom, hogy ez kiveszett. Régen, ha valaki elkezdett építkezni, a fél falu ott volt, családként élt a falu is, közösségként. Volt egy nagyon jó papunk, Katona Dénes, neki is sokat köszönhetünk, és ott a gyönyörű templom, annak is megvan az ereje. – A székelyderzsi dalok elkísértek a székelyudvarhelyi gimnáziumba is, az ének miatt egy éjszakára még fogdába is kerültél. Hogy történt ez? – Akkor Dr. Petru Groza Líceumnak hívták a székelyudvarhelyi középiskolát, jelenleg Tamási Áron Gimnázium. Az volt a szerencsém, hogy ahogy bekerültem a gimnáziumba, elég hamar a Venyige együtteshez csapódtam. Ez nagy dolog volt. Hetente egyszer jártunk táncházba, amit bizony akkoriban nagyon tiltottak. Tizenhat évesként egy éjszakát zárkában töltöttem amiatt, hogy a táncház végén mindig elénekeltük a Haza is kéne már menni kezdetű kalotaszegi hajnalit, ami azzal végződik, hogy „valamennyi magyar lány, piros pántlika haján, szeret is az engem igazán”. Talán ez volt a bűnünk, mert egyszer, ahogy a táncházból kijöttünk, négy lódenkabátos egy bentlakó társamat és engem elkapott, beraktak egy dubába, a fejünkre húztak egy zsákot, és azzal elvittek. A néptanács épületének egy sötét termébe vittek, ott jól elnáspángoltak, tenyerünket és talpunkat verték, és folyamatosan azért nyaggattak, mondjuk meg, ki biztatott, hogy ezt csináljuk, és kitől tanultuk. Természetesen minket senki nem kötelezett éneklésre. Ez volt 1986-ban.  Tíz év a színpadon
– Magyartanár akartál lenni, mégis a néptáncos, népdalénekes pályára léptél. – Szép Gyula székelyudvarhelyi muzsikus szorgalmazta, hogy ezt az utat válasszam. Akkor indult a Háromszék Táncegyüttes és Csíkszeredában a Hargita. Először a Háromszék hirdette meg a versenyvizsgát, de mivel akkor érettségiztem, nem tudtam járni a felkészítőkre, ezért Könczei Árpi azt mondta, nem teheti meg másokkal szemben, hogy felvesz. Szalai Zoli is ott volt a bizottságban, és szólt, hogy egy hét múlva Csíkszeredában is tartanak vizsgát. Így kerültem a Hargita együtteshez, ahol tíz évet töltöttem táncosként és énekesként. Sepsiszentgyörgyre úgy kerültem, hogy Pali megkérte a kezem. Akkor hívtak a Háromszék Táncegyütteshez, de nem vállaltam, mert családot akartam, és úgy gondoltam, le kell jönnöm a színpadról, inkább tanítok, de azért valahogy folytatnám az éneklést is, mert nagyon szeretem. A Plugor Sándor Művészeti Líceumban akkor működött a mindmáig egyetlen néptáncosztály, egy ideig helyettesítettem az oktatót. Aztán megszületett a kislányunk, Dorka, és gyermeknevelési szabadság alatt jártam néptáncot tanítani óvodákba, emellett egyénileg is felléptem, zenekar nélkül. Aztán megkeresett Szilágyi Zsolt, a Művészeti és Népiskola akkori igazgatója, és megkérdezte, elvállalnám-e a néptáncoktatást. Így kerültem oda ezelőtt tíz évvel. Alkalmazhattak, bár nem volt szakvégzettségem, de megvolt a tíz év régiségem a színpadon. 
Hegedű és ló
Mihály Pál Szentegyházán nőtt fel, tizennégy évesen került Székelyudvarhelyre iskolába állategészségügyi szakosztályba, mert az volt az álma, hogy állatorvos legyen. Édesapja cipészmester volt, a családnak volt egy kis gazdasága, Pali ott szerette meg az állatokat. Jelenleg is van lova, a lovaglás számára sport és kikapcsolódás, azt mondja, szabaddá teszi.  Székelyudvarhelyen a Szász testvérekkel, Józseffel és Lőrinccel muzsikált, úgy is volt, hogy Ildikó énekelt és a fiúk zenéltek.
– Hogy került az első hegedű a kezedbe?
– Nyolc-kilenc éves koromban nővérem vette nekem az első hegedűt karácsonyra, s ha már ott volt a hangszer, valamit kellett kezdeni vele. Szüleim elküldtek zenetanárhoz, hogy tanuljak meg játszani. Zongoraszakos volt az illető, néhány évig jártam hozzá, nagyon untam, s egyszer azt mondta, nemigen van, amit tovább taníthatna nekem, így abbamaradt. 
Bekerültem Székelyudvarhelyre a líceumba, ott az osztálytársak között volt, aki muzsikálgatott. Alakítottunk egy rockzenekart, de nem volt hangszerünk, és nem is igen tudtunk zenélni. A többiek egy kicsit jobb anyagi körülmények között voltak, egyik vett dobot, másik gitárt, én nem mehettem haza szüleimhez, hogy vegyenek nekem hangszert. Készítettem egy elektromos gitárt. Addig faragtam, csiszoltam, még a mágnesmagot is megtekercseltem, igaz, két hónapig tartott, de végül megszólalt a gitár. Még én is meglepődtem, hogy sikerült. Közben hegedültem is, lakodalomba jártunk a barátokkal. De aztán összetörött a hegedűm, megreperáltam, egy idő múlva másoknak is javítottam hegedűt, így kezdődött hangszerjavító tevékenységem. A lakodalmakból elég szépen lehetett pénzt keresni, így otthonról nem kellett anyagi segítséget kérnem. Tánccsoportoknak is muzsikáltunk, a gyáraknak általában volt csoportja, és pénzért elvállaltuk a zenélést, sőt, ennek fejében kértem és kiutalással kaptam is egy garzonlakást, tizedikes koromban már kiköltöztem a bentlakásból. Készültem állatorvosira, nagyon sokat tanultam, be is iratkoztam a felvételire, de végül nem mentem el, utolsó percben úgy döntöttem, hangszerkészítő leszek. Ez 1989-ben történt.
Elmentem dolgozni állategészségügyi technikusként a homoródszentpáli kollektívbe. Egyszer meglátogatott a nővérem, aki akkor már Sepsiszentgyörgyön lakott, és látva a körülményeket fél órát sírt, majd azt mondta, ezt tovább ne folytassam. Szentivánlaborfalvára mentem az állami gazdasághoz, majd következett a katonaság, és mire visszajöttem, már nem voltak meg a gazdasági épületek, szétszedték. Haza nem akartam menni, hát hogy nézett volna ki, huszonéves fiatalember, aki hazamegy, mert nincs, miből megélnie, így elvállaltam mindenféle munkát, műanyagfröccsöntést, gombot öntöttem, törtem az őrkői követ. És eltartottam magam. 
Egy kocsmázás alkalmával jött Simonffy Béla zenészbarátom, aki a művészeti líceumban tanított, és javasolta, hogy menjek az iskolába hangszerjavítónak. Így kerültem 1993-ban oda. Kerezsi János volt az igazgató, tudta, hogy állategészségügyi technikusi végzettségem van, de azt mondta, próbáljam meg. És másnap kezdtem. Munka közben tanultam meg igazán a szakmát, és lassan kezdtek komolyabb munkákkal is megbízni. 1998-ban készült el az első hegedűm, azóta több mint száz hegedűt készítettem. A szerszámokat is én készítettem, most is azokkal dolgozom. Jelenleg fél állásom van a művészeti líceumban, és korrepetitor vagyok a Művészeti és Népiskolában Ildikó néptáncóráin. Utamra indulok
Baróton felnőtteket tanítottak, majd néptánccsoportot indítottak Vargyason, Bereckben, Köpecen, Középajtán, egy ideig jártak tanítani Kézdiszentlélekre, Fülébe, Bodosba, Kökösbe, Sepsiillyefalvára, Sepsibükszádra, sepsiszentgyörgyi óvodákba és iskolákba. Jelenleg Vargyason a harmadik nemzedékkel foglalkoznak, ők a Csillagkövetők néptánccsoport. Tanítottak táborokban, évekig oktattak Nagybánya és Máramarossziget környéki településeken, farsangi időszakban Marosvásárhelyen foglalkoznak több száz gyermekkel. Hétfő szabadnap a Mihály családban, ez a maguk által választott vasárnap, kedden és szerdán Ildikó népdalszakkört tart a Művészeti és Népiskolában 12 órától este nyolcig, csütörtök délután Köpecen tanítanak, pénteken Bereckben, szombat délelőtt Vargyason, délután Középajtán, vasárnap vannak a fellépések. Dorka lányuk hatodik osztályos a Plugor Sándor Művészeti Líceumban, ő is népdalkörös. 2013-ban jelent meg Ildikó első lemeze, az Utamra indulok. Zenél: Mihály Pál, Kelemen István, Gáspár Csaba (hegedű), Lőrinczi Zsolt (brácsa), Csibi Szabolcs (nagybőgő), Fazakas Albert (cimbalom), Melkuhn Róbert (furulya). Sok helyen bemutatták már, de a legnagyobb élmény a székelyderzsi lemezbemutató volt. Ildikó: – Amit lehetett, otthon mindent megtanultam a szüleimtől és a mulatságokban. Sokat dolgoztunk a mezőn, és ott sokat énekeltünk. Édesanyám volt a példaképem az énekben, ő gyönyörűen énekelt. A középiskolában a tánccsoport műsoraiban énekeltem, sok csíki, udvarhelyi, gyimesi éneket tanultam, a Hargita együttessel gyűjteni is jártunk. Szalai Zoli volt a vezetőnk, nagyon sokat segített a tudatos munkában. A lemezen nagyrészt székelyderzsi dalokat énekelek. A hangszeres kíséret azért érdekes, mert Paliék a homoródabásfalviaktól tanulták meg, Derzsen már jó ideje nincsenek muzsikusok. Nálunk a Marci család volt a nagy muzsikus család. Marci János prímásnak volt három fia, velük muzsikált, és a homoródabásfalvi fúvósók erősítették a bandát, így tanulták meg a derzsi muzsikát. 
– Négy éve indítottad a népdalszakkört a Művészeti és Népiskolában, a huszonhárom tanítványoddal egyenként foglalkozol...
– Minden álmom az volt, hogy éneket tanítsak. A népdal bővíti a szókincset, minden dal egy történet, ezáltal is tanulnak a gyermekek. Az ének, a zene felszabadít, boldoggá tesz.
 Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szemléletváltást sürgetnek
Adóval a turizmusfejlesztésért
A megyei statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint több mint 97 ezer turista fordult meg Háromszéken az elmúlt év során, illetve 520 ezernél több éjszakát töltöttek különböző szálláshelyeken, ami indokolttá tenné az idegenforgalmi adó bevezetését, hiszen az ebből befolyó összegből a helyi turizmus fejlesztését, népszerűsítését lehetne támogatni. A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a megyei önkormányzat és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület képviselői közösen lépnek fel az idegenforgalmi fejlesztésekért.
A jelek szerint sikerül követni az elmúlt években tapasztalt irányt, a megszálló turisták száma évről évre növekszik a megyében, és lassan eléri a célként meghatározott százezres létszámot – értékelte a statisztikai adatokat Grüman Róbert, a megyei önkormányzat alelnöke. Nem változott ugyanakkor a külföldi és belföldi turisták aránya, ez továbbra is tíz, illetve kilencven százalék megoszlást mutat. A céltelepüléseket illetően az első helyen tavaly is Kovászna városa állt, ide több mint 45 és fél ezer turista érkezett, második helyen Torja község áll (tulajdonképpen Bálványos és környéke) közel 18 ezer látogatóval, harmadik Sepsiszentgyörgy valamivel több, mint 13 ezer vendéggel. Az alelnök a kovásznai számmal kapcsolatosan hozzátette: itt még mindig jelen van az úgynevezett szociális turizmus, azaz az államilag támogatott gyógykezeltetési jegyekkel érkezők is belekerültek a statisztikába, de a fürdővárosban más jellegű idegenforgalom is jelen van, négycsillagos szállodák is megvetették a lábukat. Arra a kérdésre, hogy a szociális turizmussal élők hány százalékát teszik ki a Kovászna városba érkezőknek, nem rendelkeznek pontos adattal, de a teljes megyei vendégszámnak ez körülbelül a húsz százaléka lehet, ami nem egy számottevő arány. Torja és Sepsiszentgyörgy eddig is a preferenciák közé tartozott, ahogyan Kézdivásárhely is egyike volt az előkelő helyen álló turisztikai célpontoknak (tavaly több mint 6600-an fordultak meg a városban). A községek közül a már említett Torján kívül egyébként Bardoc községben volt látványos ugrás megfigyelhető, míg 2015-ben 678 szállásfoglaló turistát jegyeztek, addig tavaly ez a szám felugrott 1200 fölé. Grüman Róbert, valamint Édler András-György, a kamara elnöke véleménye szerint ennek oka az olaszteleki Daniel-kastély felkapottságában keresendő. Hasonló fejlesztésekre szükség lesz a továbbiakban, illetve a népszerűsítésre ezután is nagy hangsúlyt kell fektetni.
Ennek kapcsán Grüman Róbert, valamint László Endre, a kamara alelnöke, idegenforgalmi szakember úgy véli ideje lenne, ha Kovászna példáját követve, a megye többi településén is bevezetnék az idegenforgalmi adót. Ezt kizárólag a turisták fizetnék be, a helyi önkormányzatok költségvetésébe kerülne, és a szállás árához viszonyítanák, vagy egy szimbolikus összeg lenne, mint jelenleg a fürdővárosban: éjszakánként egy lej. Ez az adónem egyébként más térségekben sikeresen működik, külföldön már bevett gyakorlat. Tekintve, hogy Háromszéken tavaly több, mint  520 ezer éjszakát (ami személyenként 5 éjszakát jelent nagyjából) töltöttek a megszálló turisták, ha ezt csak egy lejjel szoroznánk be, az 520 ezer lejt jelentene, amit az idegenforgalom fejlesztésére lehetne fordítani helyi szinten, az európai gyakorlat szerint elsősorban a népszerűsítésre. Érdeklődésünkre, hogy ez az összeg aránytalanul magas lenne egyes közigazgatási egységekben, másokban pedig elenyésző, Grüman Róbert, valamint László Endre rámutattak: tekintve, hogy a népszerűsítés terén egyre szorosabb az együttműködés a különböző intézmények között, egy egységes felhasználási stratégiát is ki lehet alakítani ezen a téren. László Endre ugyanakkor arról is beszámolt, hogy már tárgyaltak az adónemről, de egyelőre több kifogás is felmerült például a behajtás körül, ezeket remélhetőleg sikerül rendezni. A fő gond az, hogy ez pár éve egy fakultatív adónem, és az önkormányzatoktól függ, hogy bevezetik-e vagy sem, és sokan nem akarnak többletmunkát vállalni. Az idegenforgalom egyébként továbbra is mintegy két százalékát teszi ki a megye gazdaságának, az ágazati vállalkozások 22 millió euró körüli forgalmat jegyeztek tavaly.
Ami 2017-et illeti, ez egyben a turizmus éve is Háromszéken, továbbra is érvényes, hogy szemléletváltásra van szükség, ami az idegenforgalmi szolgáltatásokat illeti, azaz csomagokban kell gondolkodni, helyspecifikus programokat nyújtva az idelátogatóknak. A cél, hogy minél hosszabb ideig itt lehessen tartani a turistákat, ehhez pedig emelt hozzáadott-értékkel kell az alapszolgáltatásokat ellátni. László Endre szerint emellett a szolgáltatások színvonalán is javítani kell, valamint az oktatást és továbbképzést is biztosítani kell. A sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola elindult ezen az úton, de bővíteni kell ezeknek a képzéseknek a körét – tette hozzá. László Endre szerint idéntől alapvető változtatásokat vezetnek be a népszerűsítés vonalán, egységesítik az arculatot – eddig mindenki a maga feje után is végezte ezt –, illetve a szakkiállításokon igyekeznek túllépni a nonprofit népszerűsítésen (így a közös Székelyföld stand a soron kívül következő Romexpo kiállításon új helyszínen, a legerősebb idegenforgalmi irodák között jelenik meg). 
A népszerűsítés terén a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület több tervet is kidolgozott: a megyei turisztikai iroda megnyitása, az információs tanulmányutak folytatása bukaresti újságírókkal és bloggerekkel, egy megyei turisztikai applikáció kidolgozása, valamint budapesti, bukaresti kiállításokon és a hamarosan megrendezésre kerülő manchesteri Góbé Feszten való részvétel.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vargyasi Melinda: „Kötelesség megőrizni a régit, és megújulni”
Míves munka nemzedékeken át
A munkái üzenetek. Igényességről árulkodnak, nyugalmat árasztanak, és a megújulásra való képességről beszélnek. Vargyasi Melindáról inkább csak azok hallottak Sepsiszentgyörgyön, Székelyföldön, akik maguk is kézműveskednek, varrnak, szabnak, és összefutottak vele vagy ott, ahol tanít, vagy ahol tanul, netán vásárokban, ahol díszes kiegészítőit árulja, esetleg magánvállalkozásában, ahol megvarrja a nőknek álmaik egyedi alkalmi ruháját. Mindezt csendben végzi: a műve szerepel, ő pedig szerényen öltöget a háttérben.
– Nagymamámnál töltöttem, falun a gyermekkorom nyarait, s valamivel el kellett üssem az időt, így ő mutatta meg nekem a különböző kézimunkafajtákat, öltéseket, hogy lefoglaljam magam – meséli. – Édesapámnak is volt tehetsége ehhez a fajta munkához. Nekünk az iskolában komoly kézimunkaóráink voltak, ma is megvan a jegyzetfüzetem a kötésmintákkal, a mintakendőm, amelyen a különböző hímzéstechnikákat gyakoroltuk. Még befőzést is tanítottak nekünk, recepteket írtunk. Ezeken az órákon nyúltam először varrógéphez, s ennek hatására suttyomban az otthoni gépet is előszedtem, mert az addig tabu volt számomra.
Játékszer és karrier
– Mivel a szüleim váltásban jártak munkába, egyik távozása és a másik érkezése között volt szinte egy óra, amikor egyedül voltam otthon; ez volt az én időm. Csak hát a kapkodásban eltört tűk, becsípett cérnák elárulták titkos tevékenységemet, így aztán rájöttek, de tovább már nem tiltották ténykedésem.
Vargyasi Melinda, a Vármeli márkanév méltán büszke birtokosa a kézdivásárhelyi ruhaipari technikumban végzett 2000-ben, a ruhatervező-technikus szakon, még a néhai Kosztándi Jenő festőművésztől tanulta a divatrajzot.
– Látjuk, tapasztaljuk, a szakmában a gép a főszereplő. Aki varrni akar, megteheti a készruhaiparban is, de ott csak egy munkafázishoz fér hozzá. Aki szeretne érteni is ahhoz, amit csinál, a folyamatot elejétől végig ismerni, a végeredményben is gyönyörködni, az szabás-varrás tanfolyamon sajátítja el a szakma csínját-bínját: tervezéssel indul a folyamat, szabásminta-szerkesztés, szabás, összeállítás, próba következik, majd a véglegesítő műveletek. Egyediségre mindig lesz igény – vallja meggyőződéssel Melinda, aki a technikum elvégzése után szinte azonnal magánvállalkozásba fogott.
Mindig van, mit tanulni
– A békéscsabai kézműves szakiskola oktatói Erdélyben tartottak kétéves hímzőtanfolyamot, persze, nem hagytam ki a lehetőséget. Az ottani iskolából két hónaponként lejártak Szentgyörgyre, a katolikus plébánián működő Kolping Házba, ahol egy-egy intenzív hétvégén tanultunk, majd a közbeeső periódusokban gyakoroltunk. Több mint húsz magyarországi és Erdélyi tájegység mintáit sajátítottuk el, varrtuk, többnyire hagyományosan, lakástextíliákon alkalmazva a mintákat, néhányan azonban ruhadarabokra is ráloptuk.
A szakmában nem egy szezonra tervezik a ruhákat, a népviseletből átmentett szabásvonalakat kicsit modernizálják, de mindenképpen klasszikusabb darabokat terveznek, hogy a viselhetősége arányos legyen a belefektetett munkával, idővel és pénzzel. A megvarrt gyönyörűségeket Vargyasi Melinda a budapesti Hagyományok Háza szakmai zsűrijével bíráltatja el a „modern” kategóriában, ami azt feltételezi, hogy a régi mintákat a mai kor emberének igényeit kiszolgáló ruhadarabokra alkalmazza. Kellő tapasztalatszerzés után (ez legkevesebb 30 pozitívan elbírált darabot jelent) nyert el a népi iparművész címet-rangot, közben, ugyancsak Békéscsabán elvégezte a játszóházvezetői és kismesterség-oktatói tanfolyamokat. A napokban a népi viseletvarró-tanfolyamra is beiratkozott, amit a Békés Megyei Népművészeti Egyesület a Hagyományok Házával közösen indított.
Türelemmel oktatva
Közben a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolában varrótanfolyam oktatójaként is kenyérbe esett. Itt a szoknyától a kabátig mindent megtanítanak, egész kollekciókkal kellett levizsgázniuk a tanoncoknak – már a második évfolyam végzett –, akik nem győzték elismerő szavakkal illetni Melinda végtelen türelmét, ami a sokszoros elbontások után sem lankadt. A hét minden napjára jut délutáni szakkörös tevékenység, ahol az elsajátított tudást adja tovább, a hobbivarrás-tanfolyamon a szabás-varrás alapjaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők, az Öltögető hímzőkörben a kézi hímzés technikáit sajátíthatják el, akár kezdők is, a Varróklubban tematikus foglalkozásokon fejlesztik tudásukat a visszajáró tanítványok.
Míg nekünk mindezt felsorolni is sok, Melinda lazító tevékenységnek tartja a kézimunkát, csak a határidők nyomasztják. – A varrás alkotás, amit csak odaadással, összpontosítással lehet csinálni (tehát minden más kizárásával) mert ha nem, legközelebb az ollóval kell kezdeni – mondja.
Jó vásár-e vásározni?
A művek megtalálják a maguk hordozóit. Melindával kézművesvásárokon lehet találkozni, de internetes oldalakon is fellelni egyedi alkotásait. Innen adódik a kérdés. Jó vásár-e vásározni?
– Ha állandóan újul a készlet, akkor igen. De nem ártana több lehetőség az értékesítésre. Magyarországhoz képest harmincévnyi bepótolnivalónk van, ott ugyanis rengeteg pályázattal segítik a kézműveseket, népművészeket, egyesületi szinten is menedzselik őket, míg itthon nem látok változást ebben az irányban. A helyi egyesületek és a Romániai Magyar Népművészek Szövetsége inkább tájékoztatással segíti az alkotókat.
Azt viszont már nem kell búsulnia, hogy nem lesz, aki továbbvigye a szakmát.
– A lányom, Dorka is tevékenykedett a Kreakids stúdiónál, rajzol, tervez, varrogat mindenféle apróságot kicsi korától. Sőt, már pocaklakó korától megbarátkozott a varrógéppel, annak a zakatolása volt nálunk az altatódal – emlékszik vissza mosolyogva.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Egyre népszerűbbek a vidéki kórusok – Karvezetőképző Baróton (Megyeinfó)
Lőfi Gellért vezetésével rendeztek képzést kórusvezetőknek és azoknak, akik kórust létesítenének Erdővidéken. A harmadik karvezetőképzésre Baróton került sor május 2–4. között.
A Művészeti és Népiskola tevékenységében a különböző művészeti ágak, így a zenei oktatás is kiemelt fontossággal bír. Gáj Nándor, az intézmény vezetője ennek kapcsán emlékeztetett, hogy az elmúlt évek során egyre több településen kezdett működni valamilyen dalárda vagy kórus, amelyeket a legtöbb esetben lelkes helybeli, műkedvelő önkéntes karvezetők irányítanak. „Azt mindenki érzi, hogy egy-egy ilyen megnyilvánulás, szervezkedés mekkora jelentőséggel bír egy település életében. Jó hatással van a közösségre, és az sem ritka, hogy a kórusok villámgyorsan fejlődnek, sok kiváló produkciót láttunk már. Nyilvánvaló, hogy egy-egy kórus sikerének kulcsa a karvezető személyén múlik, így arra törekedtünk, hogy a helyi közösségek életében fontos szerepet vállaló karnagyok számára szakmai segítséget nyújtsunk. Lőfi Gellért személyében nagyon lelkes képzőre találtunk, aki több hasonló akcióban bizonyította rátermettségét, hozzáértését” – magyarázta az igazgató.
Lőfi Gellért tanár kiemelte, Kovászna megyében ez az egyetlen olyan tanfolyam, amely az amatőr karnagyokra koncentrál. Értékelése szerint a visszajelzések rendkívül kedvezőek: a résztvevők folyamatosan visszatérnek, az eredmény pedig szinte kézzelfogható, hisz a képzéseket követően megközelítésben, illetve az előadásra szánt művek kiválasztásában is körültekintőbbek a karvezetők. A képzésen szó volt a kottaanyagok megválasztásáról, a művek kidolgozásáról, vezénylési és énektechnikai kérdésekről. Idén további két alkalommal tartanak még képzést karnagyoknak. A tanfolyamon tizenegyen vettek részt, az elméleti felkészítést követően pedig mindegyik karnagy a Zathureczky Gyula Református Énekkar tagjaival gyakorolhatta a frissen elsajátított technikákat. (A Megyeinfó Kovászna Megye Tanácsának fizetett tájékoztatója) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Több mint a hagyományok éltetése
Megélhetést jelent
A sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola 120 sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi középiskolás diáknak szervezett mesterség-bemutatót június 13-án, kedden, partnerségben a csernátoni Haszmann Pál Múzeummal, ez utóbbi műhelyeiben és udvarában.
A program célja azoknak a hagyományos népi mesterségeknek a bemutatása volt, amelyeket a népfőiskola mesteremberei, szakemberei oktatnak. A fiataloknak a Művészeti és Népiskola igazgatója, Gáj Nándor tartott ismertetőt az iskolában zajló képzésekről, Haszmann Pál nyugalmazott muzeológus pedig a hagyományos népi mesterségekről, azok fontosságáról mesélt.  A fiatalok megismerkedhettek a szövéssel, kádársággal, bútorfestéssel és fafaragással, ugyanakkor népi mesterségeket bemutató dokumentumfilmeket néztek meg, és megtekinthették a Kovászna Megyei Művelődési Központ által készített, népi mesterségeket ismertető kiállítást is.
A Művészeti és Népiskola egyik legfontosabb feladatának tekinti a szakképzést, valamint a régi mesterségek: a kádárság, a népi kovácsolás, a fafaragás és a népi bútor­asztalosság oktatását. Mind a négyet kiváló mesterek oktatják, akik kiemelkedő teljesítménnyel rendelkeznek saját szakmájukban: a kádár szakmát a haralyi Szőke Tibor Barna, a fafaragást a csernátoni Haszmann László, a népi bútor­asztalosságot Bagoly Zoltán, a kovács szakmát az olaszteleki, népi iparművész címmel kitüntetett Nagy György tanítja. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Több mint hobbi
Tanulás szabadidőben a művészeti és népiskolában
Aki tehetséget, vonzalmat érez a képzőművészet, a hangszeres zene, a népi díszítőművészet, balett, tánc, éneklés iránt, de nem kívánja tanulmányait kizárólag ebben az irányban folytatni, művelheti mindezt amatőrként, de igazán igényesen csak akkor, ha az alapokat szakembertől tanulja meg. Erre van lehetőség a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolában, ahol több mint húsz szakosztály működik, s bár a tanév már rég véget ért, még a napokban is az iskola tanítványainak hangszereitől volt hangos a zabolai Csipkés.
A jövőre ötvenéves intézmény az elmúlt tanévben huszonegy háromszéki településen működtette osztályait, a közel hatszáz tanítványnak több mint húsz tanár tartotta az elméleti és gyakorlati órákat. Gáj Nándor igazgató szerint a gyermekek esetében különösen fontos a művészeti oktatás, mert készségeket, képességeket fejleszt, és erre sajnos a hagyományos oktatás nem fektet hangsúlyt, a felnőtteket pedig abban segíti, hogy ne veszítsék el alkotókészségüket, és kikapcsolódásként is nagyon jó.
Hagyomány szerint a csoportok tanévzáró ünnepségeket tartanak, ilyenkor a közösséghez tartozás érzése is felerősödik a diákokban, a szülők, rokonok, barátok, ismerősök is láthatják, hallhatják, ki mennyit fejlődött. A bútorfestés, népi díszítőművészet osztály tanítványai nem csak otthonukat díszíthetik a maguk készítette tárgyakkal, többen vásárokban is megjelennek portékáikkal, a hangszeresek többsége együttesekben, táncházakban kamatoztatja tudását, a népdaltanulás szókincsbővítést is jelent, a balett a mozgáskoordinációban, egészséges testtartásban is segít, és kétség nem fér hozzá, a művészetekben való jártasság és azok művelése, valamint az esztétikai eszköztár bővítése olyan plusz a kulturális műveltség tekintetében, ami leginkább személyes tapasztalat által szerezhető meg.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföld felértékelődik (SIC Feszt Csomakőrösön)
Székelyföld jövőjéről, aktuálpolitikai kérdésekről és a jövő évi magyarországi parlamenti választásról, Székelyföldről mint erős brandről beszélt a csomakőrösi SIC Feszt szabadegyetemen Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, valamint Kozma Mónika, Maros Megye Tanácsa elnöki kabinetjének vezetője – áll a szervezők közleményében. A rendezvényen a politikai témák mellett gazdálkodási lehetőségekről is szó esett, szombaton családi napot tartottak, esténként koncertek zajlottak.
„Székelyföld mindenekelőtt politikai brand. És még inkább azzá válik, hiszen úgy látjuk, hogy az elkövetkező tíz évben mind Budapesten, mind Bukarestben Székelyföld felértékelődik” – vélekedett Tamás Sándor. Kovászna Megye Tanácsának elnöke arra is felhívta a figyelmet: 2018-ban Magyarországon parlamenti választásokat tartanak, és „a négy évvel ezelőtti megmérettetéshez hasonlóan vagy még azon túlmutatóan szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Orbán Viktor kormánya nyugodtan tudja folytatni azt a munkát, amelyet elkezdett, mert meggyőződésünk, hogy a Kárpát-medencei magyar közösségekre – beleértve Erdély, Székelyföld ügyét is – nagy hatása van a nemzeti kormány tevékenységének, mert nemcsak politikai nyilatkozatokat tesz, hanem olyan gazdaságélénkítő, családi vállalkozásokat segítő, a bölcsődétől az egyetemig terjedő oktatási hálózat kiépítését segítő programjai vannak, amelyek számunkra nem politikai kérdések, hanem létkérdések” – idézte a tanácselnököt a szervező Háromszéki Ifjúsági Tanács közleménye.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke úgy véli, a brand egy eszköz, amelynek megvan az anyagi értéke is az eszmei mellett. Az egységes megjelenítés nemcsak egy cég, de egy térség egészének hasznára válhat. Ismertette a székely termék mozgalom létrejöttét, azt, hogy miként érték el a termékek minőségének és ezáltal értékének is a növelését. A brand építésének másik pozitív hatása a magyar–magyar kapcsolat megerősödése. Kozma Mónika, a Maros megyei tanács elnöki kabinetvezetője kiemelte: az a céljuk, hogy Kovászna és Hargita megyével együttesen, közös összefogással alkossák Székelyföldet, amelyet fiatalosabbá kell tenni, és meg kell szerettetni a fiatalokkal.
Mezőgazdasági jövőkép címmel a háromszéki gazdák részvételével interaktív előadásnak is helyet adott a SIC Feszt. A szakmai beszélgetést Könczei István, a Hárit fiatal gazdákért felelős képviselője vezette, résztvevői: Orbán Miklós, az AgroSic Közösségek Közti Társulás vezetője, Márton Árpád RMDSZ-es képviselő és Kozma Béla, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság irodavezetője. A mezőgazdasági igazgatóság vezetője ismertette Petre Daea tárcavezető hivatalos levélben megfogalmazott intézkedési tervezeteit, amelyek a mező- és állatgazdálkodókra, pályázati lehetőségekre, állami támogatásokra, adócsökkentésekre vonatkoznak. A SIC Feszten szombaton immár másodjára tartottak családi napot a Háromszéki Ifjúsági Tanács és a Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola szervezésében. „A hagyományteremtő szándékkal tavaly elindított kezdeményezés egyre nagyobb népszerűségnek örvend a háromszéki családok körében, ebben az évben több mint ötszáz érdeklődőt vonzott” – mondotta Grüman Éva, a családi nap főszervezője. A HalVirág Bábszínház szórakoztatta a kicsiket, fellépett Zöldi Lara, a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola diákja, valamint olyan kézműves, ügyességi, készség- és képességfejlesztő foglalkozások is várták a kicsiket és nagyokat, mint a hangyasuli, bútorfestés, családi fotózás, agyagozás, nemezelés, szövés, mézespogácsa-díszítés, origami, családi fotózás, ügyességi játékok, látványpékség, Legendárium, de fakanálbáb-készítés és légvár is volt. Kondor Ágota, az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének alelnöke, mentálhigiénés szakember Mitől nő a nő? címmel tartott előadást, Máthé Kriszta doTERRA-szaktanácsadó az Illóolajok a családban című beszélgetést vezette, dr. Bodó Erika, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház gyermekgyógyász szakorvosa a szülők kérdéseire válaszolt, este pedig a Folker együttes táncházzal zárta az eseményt. (farcádi) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)