A Szent Korona-film Sepsiszentgyörgyön
Háromszékre érkezett a FilmLab stúdió A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában című, tavaly készült tudományos ismeretterjesztő filmje, mely az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Történettudományi Intézetének Pálffy Géza által vezetett Lendület – Szent Korona Kutatócsoportjának eddigi legfontosabb kutatási eredményeiről és ¬felfedezéseiről számol be. A filmet a Szent György Napok rendezvényeként közönségtalálkozón mutatták be szerda este a sepsiszentgyörgyi Művész moziban.
A népes, közel félszáz érdeklődőt a szervező Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet Magyarország sepsiszentgyörgyi kulturális központjának vezetője és Farkas Balázs, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának ideiglenes ügyvivője köszöntötte. A film készítéséről a forgatókönyvíró és rendező Bárány Krisztián beszélt. A filmet testvére, Bárány Dániel fényképezte. Jelen volt Cseh István, gyergyószentmiklósi származású zeneszerző. A kutatócsoportot Katona Csaba történész képviselte. Méltatta Pálffy Géza munkáját, és a kutatásaikból osztott meg anekdotákat. Elmondta: vannak, akik támadják amiatt, hogy fimet készítettek, de hát a tudósoknak is alkalmazkodniuk kell a mai technikához, minden eszközzel ismertté kell tenni a kutatási eredményeket, legyen az film, internet, közösségi oldal. A film a mohácsi vész, 1526 és az utolsó magyar királykoronázás, 1916 közötti időszakban mutatja be a Szent Korona történetét, ugyanis a kutatóknak páratlan értékű dokumentumokat, sőt, nemzeti kincseket sikerült felfedezniük. Ezek közé sorolható a koronázási jelvények 1551-ből és 1622-ből származó leltára, valamint a Szent Korona 17. századi közszemléinek felfedezése. Ez utóbbiakra a soproni király- és királyné-koronázások (1622, 1681) alkalmával került sor. Koronázási zászlókat és a műkincspiacról beszerzett címeres koronázási pálcát is láthatunk. A főszereplő Pálffy Géza kutató, de megjelenik id. Bertényi Iván, a Szent Korona történetének korábbi kutatója, és még számos történész közreműködött. A filmet festmények, metszetek, fényképek és hagyományőrző jelenetek színesítik. A film IV. Károly 1916. december 30-i koronázását már korabeli mozgóképek segítségével mutatja be. A bemutató utáni beszélgetés még folytatódott volna – ha a műsoron levő film vetítési időpontja miatt nem kellett volna kiüríteni a termet.
Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Huszonnyolc éve a kultúráért (Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület)
A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület kedden délután tartotta közgyűlését a városi művelődési házban. A tagságból csupán heten tartották érdemesnek ott lenni a megnyitón – igaz, az összejövetel végére megtelt a nagyterem a népfőiskola soros előadásának hallgatóival. Mint elhangzott: aki itt van, azért jött, mert dolgozni akar. Gazda József, az egyesület elnöke a szervezet tevékenységi beszámolójának nyitányában megjegyezte: nem számított az érdektelenségre. Ugyanakkor a távollévők érdemeit értékelte, mondván, rendszeresen részt vesznek az eseményeken, de a gyűlést nem szeretik.
A közgyűlés legfontosabb pontja a tisztújítás volt. A fentiek szellemében a munkát továbbra is vállalta elnökként Gazda József, maradtak az alelnökök is, Molnár János, Czilli Balázs, valamint t. Bende Tamás csomakőrösi református lelkész, a könyvelést Demes Éva folytatja. A Fábián Ernő Népfőiskolát továbbra is nt. Balogh Zoltán református lelkész-esperes vezeti, az Ignácz Rózsa Irodalmi Klubot Gödriné Molnár Márta. Gazda József a Kőrösi Csoma Sándor Egyesület munkáját értékelve elmondta, óriási feladatot vállalt a szervezet, nemcsak Kovászna, hanem az egész Kárpát-medence magyarságának megmaradásán, életben tartásán dolgozik a kultúra jóvoltából. Az egyesület legfontosabb rendezvénysorozataként említette a Kőrösi Csoma Sándor Napokat. Idén 28. alkalommal szervezték meg, a visszajelzések szerint ez a magyarságkutatás legnagyobb rendezvénye. 30–40 kutató vesz részt, az elhangzott előadásokat immár 23. alkalommal könyvbe is foglalták – mondta Gazda. Összegzésként elmondta: Kovásznán élő kultúra van, és ez nem létezne az egyesület nélkül. A tagok között a terhek megoszolhatnak, sokan vállalnak részfeladatokat. Név szerint említette Gödriné Molnár Mártát, Szabó Etelkát, Balogh Zoltánt, Demes Évát, Konnáth Ritát, Bende Tamást, Molnár Jánost. A Csoma-napok történetében idén fontos változás következett be, a szervezésben eddig részt vevő entitások mellett a megyeháza, a Balassi-intézet, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum is bekapcsolódott – hangoztatta. Kiemelte, hogy a kovásznai városháza és a megyei tanács részéről konkrét ígéret is elhangzott, hogy közreműködnek az évek óta csak tervként létező kovásznai Csoma-múzeum létesítésében, amely dokumentációs központként is működne. „A szülőföld állította kutatóközpont lehetne”, az intézményvezetést elkötelezett Csoma-kutatóra bíznák – nyomatékosított.
Molnár János a Csoma-napok kulturális programjainak szervezőjeként elmondta, jó ötlet volt, hogy öt évvel ezelőtt bevezették a gálaestet. Helyi és meghívott, a testvérvárosokból érkező együttesek, csoportok lépnek fel változatos programmal, mindig telt ház előtt. Hangsúlyozta: várják a városvezetés részéről, hogy időben egyeztessenek a testvértelepülésekkel, ezzel segíthetik a szervezést. Molnár Márta az egyesület fiókintézményeként működő Ignácz Rózsa Irodalmi Klub tevékenységéről számolt be. A tavaly szeptemberben kezdődött idényben számos rendezvényt szerveztek, amelyeken szakavatottak értekeztek a magyar irodalom nagyjairól, több könyvbemutatóra is sor került. Külön kiemelte, a rendezvényeken állandó fellépők a Diákszínpad tagjai, a Boldog Apor Péter Gyermekotthon lakói is. Negatívumként fogalmazta meg, hogy az irodalmi kör tevékenységében nem vesz részt a városi könyvtár. Balogh Zoltán a Fábián Ernő Népfőiskola tevékenységét összegezte. Számára életre szóló feladat lett a népfőiskola vezetése, pedig nehéz a szervezés, a tudományos értekezések sokszor száraznak tűnhetnek. Ennek ellenére nagyon sokan látogatják az előadásokat – mondta. Demes Éva pénzügyi beszámolójában kiemelte, működésük pénzügyi alapját a pályázatokon elnyert vissza nem térítendő összegek jelentik, de kapnak támogatást hazai és magyarországi közintézményektől is. A könyvelő nem felejtette el kihangsúlyozni: egyre csökken az adományok értéke, tavalyelőtt 1750 lej folyt be magánszemélyektől, tavaly csak 1000 lej.
Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ajánló
KÖNYVBEMUTATÓ
Ma 18 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében mutatják be a Dózsa György halálának 500. évfordulójára emlékére szervezett tudományos konferencia előadásait tartalmazó, Dózsa című kötetet. Dr. Balázs Lajos egyetemi tanár A Dózsa-konferencia és -kötet időszerűsége címmel, Oláh-Gál Róbert Bolyai-kutató A Dózsa-genealógia és Bolyai János gondolatai Dózsa Györgyről címmel tart előadást. A kötetet Sarány István főszerkesztő és Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet igazgatója mutatja be.
SZÍNHÁZ
Május 31-én, szerdán 19 órától a kézdivásárhelyi Vigadó nagytermében a Városi Színház előadja Ray Cooney Ketten a neten című darabját.
HUMORPINCE
A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Pinceklubjában május 31-én, szerdán 18 órától a Humorpince meghívottjai a Sepsiszentgyörgyi Irodalmi Kerekasztal (SIKER) tagjai, akik felolvasó estet tartanak Tavaszi színkavalkád címmel.
ZENE
* Május 31-én, szerdán 18 órától a sepsiszentgyörgyi belvárosi református templomban pünkösdi hangversenyt ad a Georgius Kamarazenekar és a Csíki Kamarazenekar. A koncert előtt Pap Attila lelkész hirdet igét. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kötetben a Dózsa Györgyről szóló értekezések
Dózsa György a magyar történelmi nemzettudat része, kínhalála sorsforduló a magyarság történelmében – fogalmazta meg Balázs Lajos néprajzkutató, a Dózsa című kötet sepsiszentgyörgyi bemutatóján.
Kovászna és Hargita megye tanácsa, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Csíkszeredai Fiókegyesülete Dózsa György halálának 500. évfordulója alkalmából 2014 májusában szervezett egy tudományos emlékkonferenciát. Ennek a konferenciának az előadásait tartalmazza a Dózsa című kötet, melyet a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban, a könyvtár és a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja szervezésében mutattak be kedden este Sepsiszentgyörgyön.
A könyvet bemutató Balázs Lajos néprajzkutató felidézte, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület Csíkszeredai Fiókegyesülete célul tűzte ki a székely magyar közösség felemelkedését tudományos ismeretterjesztés által, ezért minden évben szerveznek egy konferenciát, bizonyítva, hogy a székelység nemcsak fogyasztója, hanem gyarapítója is az összmagyar tudományosságnak, kultúrának.
A konferenciák sorát 2014-ben a Dózsa György halálának 500 évfordulójára szervezett emlékkonferenciával indították, tizennyolc történész, irodalom, és művészettörténész nevezett be, az előadásainkból kiderült, mennyire jelenlevő Dózsa az életünkben, arculata, szellemi portréja hogyan változik korról korra, és végül a konferenciával tovább gyarapodott a Dózsa-jelenség megismerésének koncentrikus köre – számolt be a néprajzkutató.
A könyvbemutatón a kötetet kiadó Hargita Népe lapkiadó főszerkesztője, Sarány István kifejtette, a konferencia és a könyv is kalákában készült, hozzájárul egy árnyaltabb Dózsa- kép kialakításához.
Szebeni Zsuzsa a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központjának igazgatója, az est házigazdája a kötet kitűnő minőségét, a tudományos igényesség mellett az olvasmányosságát, és gördülékenységét méltatta. Végül Oláh-Gál Róbert, Bolyai-kutató bemutatta A Dózsa-genealógia és Bolyai János gondolatai Dózsa Györgyről című előadását.
Bíró Blanka / Székelyhon.ro

Kós Andrásról nemhivatalosan
Az ember és művész
Kós András (1914–2010) szobrászművész alkotásaiból nyílik ma kiállítás 18 órakor az Árkosi Művelődési Központ Olt utcai székházában, tudhattuk meg Szebeni Zsuzsa sajtótájékoztatóján. Magyarország Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi fiókjának vezetője ugyanakkor azt is elárulta, hogy meglepetésekben lesz részük az idelátogatóknak.
A művész, Kós Károly fiaként látott napvilágot, mely tény nem vált az előnyére, hiszen alkotóként egy életen keresztül apja árnyékával birkózott. Élet és Rajz címet viselő, saját rajzaival illusztrált önéletrajzi kötetéből ugyanakkor azt is megtudhatjuk, hogy már gyermekkorában szeretett fából faragni. Nem a véletlen műve volt tehát, hogy szobrász vált belőle. Alkotásairól Jakobovits Miklós festőművész a róla írt nekrológjában így fogalmazott: „Mint templomi gótikus szobrok vonulnak fel előttünk remek alkotásai, mint olyan jelzések az időről és Erdélyről, melyek nagyszerű jellemek karaktereit mutatják be, mint küzdeni tudó, de egyben felszentelt alakok, melyeknek erkölcsi magasságába mindannyian vágyunk.”  
Amint a sajtótájékoztatón kiderült, ennek a tárlatnak Budapest és Kolozsvár után Sepsiszentgyörgy a harmadik helyszíne lesz, viszont katalógus kiadására most első alkalommal kerül sor. Ezúttal pedig nem a művész hivatalos, közismert arcát mutatják be, hanem a gyermekét, apáét és nagyapáét. Éppen ezért a kiállítás anyagát a Kós örökösök magángyűjteményéből származó, általa készített, de személyes célokat szolgáló tárgyak alkotják.
Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A harmónia szobrásza (Kós András alkotások a bástya-házban)
„Minden, ami Kós Károlyhoz és családjához kötődik, az nekünk szívügyünk, és azt szerény lehetőségeinkhez képest minden erőnkkel támogatjuk” – mondta Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a Kós András szobrászművész alkotásaiból készült sepsiszentgyörgyi kiállítás csütörtök délutáni megnyitóján, melyet az Árkosi Művelődési Központ, a Balassi Intézet Magyarország Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókja, valamint Kós András örökösei szerveztek. A kiállításmegnyitón Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa is képviseltette magát.
Miután Kopacz Attila, az Árkosi Művelődési Központ vezetője házigazdaként köszöntötte a közönséget, rövid zenei nyitány következett, majd Gál Hajnalka konzul asszony szólalt fel, aki bevallotta, hogy korábban nem ismerte Kós András műveit, de amint alkalma nyílott erre, ismét rácsodálkozott, hogy milyen sok, a nagyközönség számára még mindig ismeretlen magyar érték van. Mint mondta, a szépség felfedezésében közös élmény köt össze minket az alkotóval, aki a maga során semmi mást nem tett, mint felfedezte a szépséget a körülötte lévő világban. Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója tárlatnyitójában kifejtette, hogy talán azért nem lehetett maga is Kós András tanítványa, mert akkoriban történt felsőbb utasításra a kolozsvári szobrászati szak teljes ellehetetlenítése, több szobrász kényszerpihenőre küldése, de ezek a művészek mégis hivatkozási alapnak számítottak a pályakezdők számára. Kós Andrást a harmónia szobrászának nevezte, véleménye szerinte igazi gyöngédség és harmonikus világszemlélet látható a most kiállított munkáiban is, annak ellenére, hogy a művész a világháborút és az orosz fogságot is megjárta. Vargha Mihály szerint Kós András Élet és rajz című, a tárlaton is látható kis könyve olyan szépírói vénáról tanúskodik, ami gondolatban az édesapjához, Kós Károlyhoz vezet, akiről mindnyájan tudjuk, hogy nemcsak fantasztikus építész, hanem publicista, regényíró, politikus is volt, és bármihez nyúlt, arany lett belőle. Mint elmondta, az általa vezetett intézménynek csak egy Kós András-műve van, de vevők lennének továbbiakra is, és mivel a szobrok jelenlegi kolozsvári tárolási feltételei nem a legmegfelelőbbek, felajánlotta a múzeum segítségét e műtárgyak állagmegőrzésében. Kós Katalin, a művész lánya örömmel nyugtázta, hogy a kiállítást Sepsiszentgyörgyön is bemutathatják, kifejtve, hogy a tárlat nagyrészt azokból az ajándéktárgyakból áll, amelyekkel édesapja gyakorta megörvendeztette szeretteit családi ünnepek alkalmával. Elmondta, hogy korábbi együttműködéseik során Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókjának vezetője vetette fel a kiállítás ötletét, és köszönettel tartozik ezért a lelkes szakmai hozzáállásért. A művész lánya pár érdekes családi történetet is elmesélt a kiállított munkákkal kapcsolatosan, majd részletet olvasott fel édesapja önéletrajzi könyvéből. A kiállításon két monográfia is látható a művészről, Kós Katalin pedig örömmel jelentette be, hogy hamarosan a harmadik is napvilágot lát Gazda József gondozásában.
Szebeni Zsuzsa szerint a személyes tárgyakból készült kiállítások is hozzájárultak ahhoz, hogy Kós András méltó helyére kerülhessen a nemzeti Parthenonban, ezt megérdemli annak dacára, hogy két ízben is sikertelenül terjesztették fel Kos­suth-díjra. Megköszönve Vargha Mihálynak az állagmegőrzésre tett nagylelkű felajánlását, elmondta: a művész egyes alkotásait nagyon szívesen látnák akár köztéren, akár a Székely Nemzeti Múzeum udvarában. Elhangzott még, hogy korábban Budapesten és Kolozsváron is nagy sikerrel mutatták be ezt a kiállítást, és apró jelek bizonyítják, hogy mindenhol jól megtalálja helyét.
Végül a rendezvény zenei vezetője, Stan Katalin románul is összefoglalta az elhangzottakat, majd Constantin Muşat és Ioana Ionescu fiatal művészek zenei epilógusa következett. A kiállítás július 1-jéig látogatható.
Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ajándékként született alkotások
Kós-örökség
Kós András szobrászművész örök érvényű ajándékai címmel nyílt kiállítás az Árkosi Művelődési Központ Olt utcai székhelyén, Sepsiszentgyörgyön. A nagy érdeklődésnek örvendő eseményt megtisztelte jelenlétével az alkotó lánya és egyben hagyatékának örököse, Kós Katalin is.
Kopacz Attila házigazda köszöntő szavai után Gál Hajnalka, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának munkatársa Kós András személyes rendeltetésű szobrairól és faragványairól megfogalmazott gondolatait osztotta meg a szép számú hallgatósággal. A tárlatot megnyitó Vargha Mihály szobrász, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója az általa nagyra tartott művész méltatása mellett kitért a család, valamint a kolozsvári Farkas utcai református gyülekezet tulajdonában lévő életművet fenyegető veszélyekre is. Nem megfelelő tartósítás esetén ugyanis a túlnyomórészt fából készített szobrok tönkremehetnek. Éppen ezért ennek megelőzéséhez felajánlotta az általa vezetett intézmény segítségét.
Kós Katalintól megtudhattuk, hogy a jelen kiállítás anyagának túlnyomó részét azon ajándéktárgyak alkotják, mellyel édesapja egy-egy ünnep vagy évforduló alkalmából megörvendeztette szeretteit. Köztük található az a fa kottatartó, melyet annak idején zenei középiskolába járó lánya számára készített.
Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókjának kurátorszerepét is betöltő vezetője a művész néhány gipszmintában maradt alkotására hívta fel a figyelmet, melyek ércbe öntése az utókorra vár. Az elhangzottakat Stan Katalin, Bukarestben élő zenekritikus román nyelven is összefoglalta, Constantin Muşat hegedű és Ioana Ionescu zongorajátéka pedig az eseményhez méltó hangulatot teremtett.
Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Makkai Sándorról nyílik kiállítás Brassóban
Makkai Sándor (1890–1951) erdélyi magyar író, református püspök életművét, egyházi, irodalmi és közéleti tevékenységét bemutató tárlat nyílik Brassóban, a Reménység Házában csütörtökön 19 órától.
A reformáció 500. évfordulója alkalmából rendezett, Tudománnyal és fegyverrel című kiállítást a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókintézete, a brassói Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület és a Reménység Háza szervezi.
A rendezvény házigazdája: Ménessy Miklós református lelkész és Házy Bakó Eszter, a közművelődési egyesület elnöke, kurátor Makkai Lilla református lelkész, köszöntőt mond Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője és Szebeni Zsuzsa, a kulturális központ igazgatója – közölte a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókintézete.
A reformáció 500. évfordulója alkalmából immár Brassóban is bemutatkozó tárlaton olyan ritkaságok is láthatók, mint Makkai Sándor Szilvássy Karolának írt levelei, doktori értekezése, családi képek, valamint grafikái és versei, amelyek kevésbé ismert darabjai az életműnek. Emellett olyan sarkalatos pontokat is felelevenítenek, mint az egyik legnagyobb vitát gerjesztő, Magyar fa sorsa – A vádlott Ady költészete című munkája, valamint a kisebbséggel kapcsolatos felelősségre rávilágító írásai, amelyek szintén nagy vihart kavartak. „Hangulatos és tartalmas tárlatot akartunk létrehozni” – hangsúlyozta a kurátor, hozzátéve, teológiai professzori tevékenységének eddig ismeretlen vetületeire is rávilágítanak. A kiállítás a 125 éve született Makkai Sándor életének – az irodalmi élet jól ismert alakjának – filozófiai és vallástörténeti vonatkozásait is igyekszik bemutatni, körbejárni. Szebeni Zsuzsa kitért arra is, hogy a Makkai-tárlat az Erdélyi Helikont bemutató kiállítások újabb darabja. Ebben a sorozatban mutatták be korábban a Kós Károlyról, Bánffy Miklósról és Szilvássy Karoláról szóló anyagot is. Kiemelte, a kutatások összefüggenek egymással, és ezáltal egy érdekes területet sikerül egyre jobban feltérképezni. Mint mondta, ide tartozik Kemény János is, akinek a közeljövőben szintén bemutatják az életpályáját. Makkai Sándor 1926-ban lett az erdélyi református egyházkerület püspöke, és e tisztében sokat tett az erdélyi magyarságért, tanügyi, kulturális és irodalmi szintjének megtartásáért, felemeléséért, valamint a román szenátus tagjaként a magyarok politikai jogaiért. A küzdelmekbe belefáradva elhagyta Erdélyt, 1936-tól Debrecenben volt egyetemi tanár. Irodalmi munkássága során történelmi és társadalmi kérdésekkel foglalkozó regényei, irodalomtörténeti, egyházi témájú, filozófiai és pedagógiai szakcikkei jelentek meg. Elnöke volt a Magyar Protestáns Irodalmi Társaságnak. Krónika (Kolozsvár)

Carola, a különleges
Egy egészen különleges egyéniség, Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola életét bemutató kiállítás nyílt hétfő délután Sepsiszentgyörgyön a Lábas Ház alagsori kiállítótermeiben, a pannók és tárgyi emlékek révén azonban nem csupán egy tragédiákkal átszőtt életút, hanem a századforduló kolozsvári művészeti, társadalmi és hitéletének egy szelete is megelevenedik.
Szilvássy Carola báróné (1876–1948) Kolozsvár emblematikus személyisége, az első világháború sebészeti különítményének ápolónője, aktív közéleti tevékenységet folytató hölgy volt, a Kolozsvári Nőszövetség elnöke, a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság tagja, az Erdélyi Színpártoló Társaság alelnöknője, az Erdélyi Helikon védasszonya, az Óvári Szalon mozgatórugója, az Erzsébet Rend kitüntetettje, a diakonissza mozgalom első számú támogatója. Édesapja Szilvássy Béla földbirtokos, édesanyja báró Wass Antónia. Carola báró Bornemissza Elemérnek lett a felesége. Egyetlen gyermekük korai halála után különváltak. Hetvenkét éves korában halt meg Kolozsváron – tájékoztatja a látogatót a Szilvássy Carola életútját bemutató pannó. A Magyarország Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókintézete által szervezett tárlat megnyitóján Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok köszöntötte a jelenlévőket, beszédében a női emancipáció szükségességét, a nők kiemelt szerepét hangsúlyozta. Flender Gyöngyi, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja Szilvássy Carolát méltatva elmondta, vállalkozó szellemű, a kor társadalmi normáival szembemenő, intelligens asszony volt, de a sors kegyetlen volt hozzá, soha nem tudta feldolgozni egyetlen gyereke halálát, és művészi kibontakozását is megakadályozta beszédhibája. Hozzátette, Székelyföldön még él az emberekben a nők tardicionális szerepéről való felfogás, a Szilvássy Carola életútját bemutató kiállítás egyik hozadéka ennek változtatása kellene hogy legyen.
Szebeni Zsuzsa, a fiókintézet igazgatója, a kiállítás kurátora elmondta, Szilvássy Carolával Nyáry Krisztián Így szerettek ők című magyar irodalmi szerelmes könyvében találkozott, a szerző azonban csupán Bánffy Miklós múzsájaként tüntette fel, holott Carola több volt ennyinél, ezért tartotta szükségesnek felkutatni, majd kiállítást készíteni életútjából.
Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lovas ünnep Maksa fölött (Hetedik Székely Vágta)
A lovassport iránt elkötelezettek, futamokon indulók, hagyományőrző huszárok, szervezők vonultak fel szombat délben immár hetedik alkalommal az Óriáspince-tetőn kialakított körpályán. Az idén jubiláló Nemzeti Vágta hivatalos előfutamán, a Székely Vágta megnyitóján hatalmas székely zászlót vontak fel, s az első napon egyebek mellett megtartották két versenyszám előfutamait, este pedig A csillagösvény népe eredettörténeti táncköltemény ősbemutatóját is. Tegnap délután a nézők két döntőn is szurkolhattak, a Góbé futam, illetve a Székely Vágta legjobbjainak. Az előbbit a csíkkozmási Bálint András, utóbbit a kézdivásárhelyi Berde Loránd nyerte.
Barátságtalanul indult ugyan a szombat, ám az Óriáspince-tetőre folyamatosan érkeztek az érdeklődők, akiket elsőként a rétyi fúvósok rövid műsora fogadott, s készültek a lovas ünnepre a két éve felújított emlékmű körül gyülekező vásárosok, lacikonyhák, gyermekfoglalkozások szervezői egyaránt. „Székelyföldet mi a lelkünkben hordozzuk” – fogalmazott köszöntőjében Tamás Sándor megyei önkormányzati vezető, aki hangsúlyozta: sokan még nem tudják, hogy éppen ezért nem lehet tőlünk elvenni. „Amit a földrajzi Székelyföldtől idegen hatalmak elvettek, az a lelki Székelyföldnek mindig része maradt” – mondta. Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke kifejtette: Székelyföldön a nagyközönség számára a Székely Vágta méltán a legismertebb lovasverseny, emellett azonban fontos a hagyományos lovassportok fennmaradására is figyelni. Az előfutamok előkészületeit és első köreit már számos látogató követte, közben a körpálya fölötti tér, valamint a kézművesvásár is benépesülni látszott. Bőrművesek, fafaragók, gyöngyfűzők hozták el portékáikat, s kínáltak lószerszámokat, kiegészítőket, kerámiatárgyakat, játékokat, könyveket, a levendula és hagyományos népviselet mellett szőnyegeket, varrottasokat, mézeskalácsot, szalmakalapot és dísztárgyakat is felsorakoztattak a kézművesek. Közelükben három sátorban fogadták a gyermekeket különféle foglalkozásokra, és nagy sikert aratott, főként a fiúk körében, a kisvasút: többen kézbe is vették a távirányítót, próbálkoztak a szerelvények mozgatásával. Az idei Székely Vágta programjai közt érdekes színfoltot jelentett a Balassi Intézet kiállítása, mely annak a ménesnek állít emléket, amelyet 1689-ben Bánffy György, a későbbi gubernátor alapított, s amelyet 1944-ben a szovjet hadsereg a menekítés ellenére elpusztított. Szebeni Zsuzsa igazgató, A Varázslatos-Bánffy-ménes című tárlat kurátora lapunknak elmondta: régi álma valósult meg azzal, hogy a Székely Vágtán jelen lehetett az erdélyi ménesek egyik legjelentősebbikének és legrégebbikének emléket állító kiállítás. Az anyaggyűjtés kapcsán megjegyezte: felfigyelt arra, hogy a Bánffy-dokumentumok szinte mindegyike magában foglal a lovakra vonatkozó valamilyen információt. A gazdagon illusztrált kiállítás révén az érdeklődők gróf Bánffy Miklós lovas és lótenyésztő elköteleződését is megismerhetik. Akinek pedig nem nyílt alkalma a Székely Vágtán betérni a tárlatot befogadó sátorba, az augusztusban tájékozódhat a Bánffy-ménesről, Sepsiszentgyörgyön immár kibővített változatban mutatják be történetét.
Demeter Virág Katalin / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A FÁRADHATATLAN HARCOS
A legjobb kezekben van határon túli kultúréletünk egy lényeges szelete.
Ahol Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a sepsiszentgyörgyi Balassi Intézet Magyar Kulturális Központjának igazgatója, egyetemes és magyar kultúránk épp olyan elszánt, mint amilyen gyönyörű harcosa megjelenik, ott biztosan történik valami. Legyen szó a Kós család vagy a Bánffyak életművéről, az 1848-as özvegyekről vagy Kemény János hagyatékáról, Szebeni Zsuzsa a szigorúan tudományos megközelítés mellett mindig benne él témáiban. Valami egészen titokzatos – tisztán tudományos lépésekkel be sem járható – úton kerül a témába időben és térben, hiszen úgy tud beszélni például Szilvássy Caroláról, mintha személyesen ismerte volna.
Novemberben vette át az intézmény vezetését – ezzel gyakorlatilag hazatért szülőföldjére. Kacskaringós életpálya az övé, Kolozsváron és Debrecenen át érkezett Budapestre. Húsz évig volt az Országos Színháztörténeti Intézet határon túli referense, ezalatt havi rendszerességgel hazajárt Erdélybe, és mára alapos kapcsolatrendszert épített ki a legkülönbözőbb intézményekkel.
Sepsiszentgyörgyön feladata a magyar kulturális értékek bemutatása, elsősorban a magyar közönségnek, de bizonyos számú román érdeklődővel is számolnak, akikre Szebeni elmondása szerint különösen figyelnek. – Szem előtt tartom a szórványvidéket: Szebent, Medgyest, Brassót és Szászvidéket. Nagy örömünkre szolgált, hogy a Sepsiszentgyörgyön is sikerrel bemutatkozott 1848-as özvegyek kiállításra, melynek a teljes szövegét román nyelven is olvashatják az érdeklődők, épp 25 ezer néző vásárolt jegyet a szebeni Astra Falumúzeumban, a román kulturális élet egyik ismert központjában – meséli lelkesen Szebeni Zsuzsa, aki anno az Erdélyi Helikon közösségét választotta doktori disszertációja témájául, most pedig elszánta magát: mandátumának lejártáig minden helikonistáról összeállítanak egy életmű-kiállítást.
Jelenleg a báró Kemény János-kiállításon dolgoznak, amely Marosvécsen fog bemutatkozni. A Petőfi Irodalmi Múzeummal együttműködve sikerült feltárni a hagyatékot, ebben a Kemény család is nélkülözhetetlen segítséget nyújtott – öt-hat unokatestvérről van szó, akik mind kulturális területen tevékenykednek.
– Sepsiszentgyörgyön fantasztikusan aktív kulturális élet van, beszéljünk akár színházfesztiválokról vagy városfesztiválokról, minden este három-négy program közül választhat a közönség, annak ellenére, hogy egy hatvanezres városról van szó. A képzőművészet felülreprezentált, a kiállítóterek kérdése olykor fejtörést okoz, ahogy az időpontok is, de szoros az együttműködés Vécsi Nagy Zoltánnal, az Erdélyi Művészeti Központ vezetőjével, Vargha Mihállyal, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójával,
Kopacz Attilával, az Árkosi Kulturális Központ vezetőjével és Bocsárdi Lászlóval, a Reflex Fesztivál és a Tamási Áron Színház igazgatójával. Mivel kevesen vagyunk az intézetben, ezért stratégiám: az ő nagy rendezvényeikhez olyan szeletet adni akár magyar, akár nemzetközi területről, hogy az ő elképzeléseiken belül, de mégis a saját szájunk íze szerint gazdagítsuk a programot. Ez történt március 15-én is: hathetes előkészítés után kültéri kiállítással, könyvbemutatóval, iskolai előadással és egy brassói képzőművészeti tárlattal voltunk jelen.
Egy március 15-i ünnepségen újdonsággal kell előállni, és ez sikerült: most kezdjük kutatni, milyen szerepe volt a nőknek és a gyerekeknek a forradalomban túl azon, hogy kötést téptek, kokárdát varrtak. Adataink vannak arra, milyen nélkülözhetetlenek voltak például a fegyvergyártásban, tölténykészítésben – sorolja az igazgató, aki tényleg mindenhol jelen tud lenni: a Székely vágta rendezvényhez például a Bánffy-ménes történetéről szóló anyagot csatoltak.
Amikor Szebeni Zsuzsa azt mondja, hogy kevesen vannak az intézményben, azt szó szerint kell érteni: mint igazgatónak egy titkársági asszisztense van, igazából ketten csinálnak mindent. Igény is lenne a bővülésre, leginkább a szakmai munkában, hiszen minden területen dolgoznak a zenétől képzőművészeten át a gyermekprogramokig. De a remélt bővülésig is összetehetjük a kezünket, amiért ilyen harcostársaink vannak.
Juhász Kristóf / Magyar Idők

Dokumentumok Kemény Jánosról
Kiállítás a marosvécsi várban
Mint minden évben, az idén is sok irodalom- és kultúrtörténeti érdekességet tartogatott a helikoni leszármazottak találkozójának első napja, amelyen a különleges marosvécsi várúrról, Kemény Jánosról összeállított kiállítás megnyitója mellett az 50 éve elhunyt Áprily Lajos életéhez és munkásságához kapcsolódtak az előadások.
A várudvaron pénteken délután művészi műsor teremtette meg a találkozó első napjának hangulatát. Szépen szólt a Csíky Csaba karnagy vezette Musica Humana női kórus hangja, amelynek előadását Csíky Csengele színművésznő fellépése szakította meg, aki a legismertebb Áprily Lajos-versekből szavalt néhányat, majd a kórus zárta a műsort. Hadd tegyük hozzá, ami az előadás közben is elhangzott, hogy Csíky Csaba karnagy nagyapja református lelkészként a Vécsi Szövetség megalapítói között volt.
A nézők pedig, akárcsak jómagam, egy kis fantáziával a napsütötte várudvaron képzeletben felidézhették az önálló erdélyi irodalom bölcsőjének egykori hangulatát.
A szabadtéri előadást kiállítás-megnyitó követte. Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a Balassi Intézet Magyar Kulturális Központ sepsiszentgyörgyi fiókintézetének vezetője ezúttal a kastély urának, a helikoni rendezvények házigazdájának az életéről és munkásságáról állított össze tárlatot, amely Kemény János sokrétű és változatos munkásságából irodalomszervezői, lelkészi és színházszervezői tevékenységét emeli ki.
Mint később elmondta, a javaslat H. Szabó Gyulától származott, „aki tapasztalt szerkesztőként pontosan ismeri a helikoni közösség és az Erdélyi Szépmíves Céh létrejöttének a fontosságát”. A kiállított anyag összegyűjtése és rendezése kellemes folyamat volt – hangsúlyozta Szebeni Zsuzsa, aki Farkas Adrienne újságírót, a Carola Egyesület alapító tagját kérte meg, hogy külső szemmel a Helikon jelentőségéről és manapság betöltött szerepéről beszéljen, arról az erőtérről, amely a két világháború közötti években Kelet szellemét mutatta fel. Elhangzott, hogy a kutatómunkát a Petőfi Irodalmi Múzeumban Tóth Andrea segítette. A kiállítás szervezője újdonságként Ligeti József, a nemzetközi hírnevet szerzett pécsi balettmester Kemény Jánosról szóló véleményét ismertette.
Kemény János életét őseinek az irodalomhoz (az emlékíró fejedelem és Kemény Zsigmond révén) és a színházhoz (Káli Nagy Lázár, az első magyar kolozsvári kőszínház alapító igazgatója) való kettős kötődése határozta meg – indult Szebeni Zsuzsa összefoglalója.
A családja által az Egyesült Államokba „száműzött” apa és amerikai feleségének házasságából született Kemény János tízéves korában tért vissza özvegyen maradt édesanyjával Erdélybe, ahol Marosjára és Enyed között töltötte a gyermekkorát. Iskoláit Kolozsváron végezte, s bár az irodalom iránti érdeklődése korán megmutatkozott, családja kérésére a Bécsi Egyetem erdőmérnöki karán folytatta tanulmányait, szűkös anyagi körülmények között élve. A császárvárosban az emigrációban élő írókkal, művészekkel tartott kapcsolatot, és 1923-ban a Tizenegyek Antológiájában szerepelt írásával. Tanulmányait váratlanul szakította meg, amikor gyermektelen rokonától annak halála után megörökölte a marosvécsi várkastélyt és a vagyont is.
Életéhez hasonlóan házassága is regénybe illő, hiszen egy váratlan találkozás nyomán szerette meg és vette feleségül Augusta Patont, a Görögországban élő angol archeológus és műfordító leányát. Házasságukból hat gyermek született.
Kemény János 1926 nyarán hívta meg először marosvécsi otthonába azokat a romániai magyar írókat, akikből később a helikoni munkaközösség szabad parlamentje kialakult.
Ennek jelentőségéről Szebeni Zsuzsa Molter Károlyt idézte: „Kemény János elévülhetetlen és legnagyobb alkotása a Helikon. Mert jó, ha tudjuk, akkoriban nemigen voltak »emberlakta« váraink, amikor 1926 júliusában Kemény János hívására huszonhat erdélyi író bevette ezt a négybástyás várkastélyt a havasok lábánál. Marosvécsre egy bátor szellem és gondolat fészkelte be magát, mégpedig Európa-szerte a legsajátosabb vállalkozás, és egy kisebbség íróinak alakulata. Voltak közöttük jó barátok és elkeseredett ellenfelek, konzervatívok és fanatikus újítók, de ha az írói parlament nem éppen egy rajongóan lelkes és imponálóan fiatal ember és annak megértő, művelt háznépének környezetében ül össze, bizony úgy szerteszéledünk, hogy hírünk se marad, elszikrázik az egész história, mint a tűzijáték. Hogy ez nem így történt, azt Kemény János gondoskodásának köszönhetjük. Ez a gondoskodás súlyos összegeket is jelentett, magunkfajta pénztelen írók szemében egyenesen horribilis summákat! Ki fordította vagyonának tetemes részét a közjóra, a lenézett vidéki irodalomra vagy a színházra? Senki, csak Kemény János”.
A pályaképben elhangzott, hogy 1928-ban irodalomszervező szerepet vállalt a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaságban, amelynek elnöki tisztségét is betöltötte.
Neve szervesen kapcsolódik az erdélyi színjátszás történetéhez. 1931-ben vette át a kolozsvári Thália Magyar Színház Rt. vezetését mint elnök-igazgató, s vagyonának egy részét a kolozsvári színház gazdasági helyzetének a rendbetételére szánta. Az állástalan zsidó színészek érdekében engedélyt szerzett a zsidó színház beindítására, amelyet saját jövedelméből segélyezett. 1941-44 között a Kolozsvári Nemzeti Színház főigazgatója volt, 1945-52 között a marosvásárhelyi Székely Színház egyik megszervezője és dramaturgja, 1954-58 között a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet könyvtárosa, majd 1968-as nyugdíjazásáig a Művészet és az Új Élet színházi és művészeti rovatának vezetője.
A kiállítás szervezője az életrajzhoz hozzátette, hogy torokszorító dokumentumokat talált a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Nehezményezte, hogy ezeket nem tükrözi a Színháztörténeti lexikon, amelyben említést sem tesznek arról, hogy Kemény János a kolozsvári színház főigazgatója volt. Bár a jegyzőkönyvekből is kiderül, hogy 40.000 hektár erdőt forgatott be annak érdekében, hogy a színház adósságállományát kiegyenlítse, a színházi kötetben nem szólnak róla. Az egyik legszomorúbb dokumentum az az elbocsátó irat, ami egyértelműsíti, hogy őt, aki a Székely Színház teljes szerkezetét, gazdasági és művészeti életét kidolgozta, azonnali hatállyal elbocsátották. „Olyan történésekről van szó, amelyek jóvátételre szorulnak” – mondta Szebeni Zsuzsa, abban reménykedve, hogy a vécsi várban nyílt kiállítást sokan megtekintik.
És végül Ligeti Józsefet idézte, aki Kemény Jánost a 20-as években ismerte meg, amikor a kolozsvári Román Opera balettmestere volt. Ligeti a trianoni állapotok bemutatása után a következőket írja: „Egyszer csak felbukkant valaki, aki a süllyedő hajót kivezette és kikormányozta. A süllyedő hajó a magyar kultúra volt. A magyar színház és a magyar irodalom, és ez a mentőöves valaki, ez volt Kemény János, aki akkor került vissza, ha jól tudom, külföldről, és ő vette kezébe a magyar kultúrának a megmentését”, és ő volt az, aki az erdélyi magyarság megosztását célzó törekvéseket, „az elválasztást, elsatnyulást megállította” – zárta a nemzetközi hírű szakember szavaival nyitóbeszédét Szebeni Zsuzsa. A kiállítás megtekintése után a Kispipázóban zajlott az Áprily Lajosról és pályatársairól szóló konferencia, amelyre visszatérünk.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)

Szelíden és jósággal nevelték őket
Egy ménes emlékezete
Az Eresztevény fölé emelkedő Óriáspince-tető után, hétfő délután a Lábas Ház alagsorában is megnyitották a Varázslatos Bánffy-ménes című kiállítást. Megtekintésével nemcsak egy csodálatos lóállomány történetébe nyerünk betekintést, hanem az egyik erdélyi főúri család sarja, gróf Bánffy Miklós életútjába is.
Marton Lichtfusz Katalin meleg köszöntő szavai után, Nagy Zoltán, a sepsiszentgyörgyi városháza oktatási és kulturális irodájának vezetője fordult az egybegyűltekhez. Ennek során megtudhattuk, hogy a Szebeni Zsuzsa által megálmodott, majd létrehozott tárlatot az illetékesek túl értékesnek és szépnek találták ahhoz, hogy csak a Székely Vágta három napig tartó rendezvényei alatt legyen megtekinthető. A felszólaló szerint ugyanis általa visszakapunk egy pici szeletet a valamikor Tündérkertnek nevezett Erdélyből, és egy olyan mozaikkocka kerül ismét a helyére, melyre méltán lehetünk büszkék.
Mindez elsősorban a bukaresti Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókja vezetőjének, Szebeni Zsuzsának köszönhető, aki ebből az alkalomból gróf Bánffy Miklós pályafutásának főbb mozzanatait is felvillantotta a nagyközönség előtt. Megnyitóbeszédében pedig köszönetet mondott Barcsay Tamásnak a családi albumból rendelkezésére bocsájtott és a Bánffyak, illetve ménesük mindennapjaiból ízelítőt nyújtó fotókért, valamint Köntés Ernő agrármérnök, lótenyésztőnek a szakmai tanácsadásért.
A családi hagyatékból kinagyított naplórészletek és levéltöredékek böngészése közben a látogató lelki szemei előtt egy letűnt kor történései rajzolódnak ki, de belepillanthatunk egyik jeles képviselője, gr. Bánffy Miklós dús érzelmeibe és szárnyaló gondolataiba is. Magyarországról, az ősi családi fészekbe történt 1926-os visszatérése után például a következőket írja: „A fák, a bukszusbokor még nagyobbak, még dúsabbak, mint mikor jobb időben elhagytam őket. És most, mikor mindezt viszontlátom, erősebben és világosabban látom meg, hogy mi is legyen az, ami ezt a helyet páratlanná teszi. Az ember érzi, hogy századok óta mindenki, aki itt lakott, szenvedélyesen szereti a helyet. Mindenki a saját ízlése szerint szépített és beletette a lelkét és a nemzedékek egymásra fektetett kultúr-rétegei idézik fel azt a varázst, mely mindenfelől az embert itt körülveszi.”
Odébb lépve az egykori erdélyi nemes lóállományról olvashatunk egy 1881-ben megjelent cikket, melyből kiderül, hogy 1828-hoz képest, amikor 117 ménesben 2543 anyakanca volt található, 1881-ben már csak 56 magánménes létezett, 773 anyakancával. Ebből a gr. Bánffy Györgyé volt a legnagyobb, mely 40 angol félvér anyakancát számlált.
A lovakhoz való viszonyukról Bánffy Miklós így írt: „Bonchidán legalábbis száz évre visszamenőleg ugyanúgy bántak a lovakkal. Ugyanabban a környezetben születtek és éltek, és ugyanúgy gondoskodtak a nevelésükről. Mindig szelíden és jósággal. Sem atyám, sem nagyatyám nem tűrtek semmi durvaságot. Én sem tűröm el.”
Nem véletlen tehát, hogy a II. világháború végén, a front közeledtével Bánffy először nem a családi értékek, hanem a ménes megmentésére gondolt, ami azonban sajnos nem sikerült. A bevonuló szovjet katonák egyszerűen felfalták őket. Így hát a nagy becsben tartott, értékes paripák már csak az emlékezetünkben élhetnek tovább.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nemzeti opera Sepsiszentgyörgyön
Tegnap este indult Sepsiszentgyörgyön a Magyar Állami Operaház nagyszabású vállalkozása, az OperaTúra, mely során Erdélybe hozták Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját és Lehár Ferenc A víg özvegy című operettjéből készült balettelőadást. Az alkalomból sajtótájékoztatót tartott tegnap a Bod Péter Megyei Könyvtárban Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója. A Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókirodájának vezetője által szervezett találkozón elhangzottak lapban való megjelenésére – a sajtó természeténél fogva – a Hunyadi László bemutatója után kerülhet sor. A kultúrának nemzetegyesítő ereje van, és ez alkalomból annak teátrális megnyilvánulására számítanak, mondotta a főigazgató. Ókovács Szilveszter elmondta, a Hunyadi László-opera kevert stílusú előadás, amelyben láthatók mai jelenetek és korhű öltözetben eljátszottak is. Az elején feltűnik tucatnyi bőrönd, melyeket mai öltönyös fiatalemberek hordanak. Tulajdonképpen politikai dráma: valaki magához akarja ragadni a hatalmat, ehhez idegen segítséghez folyamodik, de igyekszik úgy feltüntetni, mintha nem ő akarná ezt, hanem az idegen. Nagyon magyar történet, tette hozzá, s folytatta: ezért ez kortalan darab, bármikor elképzelhető. A statiszták behozzák a bőröndöket, s megmutatják azok tartalmát: bennük felségjelvények, egyikben a Szent Korona, másikban pallos, harmadikban gyűrű, következőben lánc stb. Ezeket bezárják, összekeverik, s a következőkben nem lehet tudni, mikor melyikben mi van. Mindig előtűnik valamelyik jelvény, de nem lehet tudni, melyik. Ilyen a mai világ, hogy egyenarcú politikusok jelennek meg, s nem tudjuk, kinek mi van a táskájában. Hunyadi László lefejezése kapcsán az igazgató elmondta, a nagy történelmi áldozatok árnyékában mindig ott van egy lehetőség. Itt a kis Mátyás lehetősége, akiből nagy király lett, és mai létünket neki is köszönhetjük. A fogadtatást megelőlegezve Ókovács Szilveszter úgy vélte, megvan az emberekben a vágy viszontlátni a többi magyart, s egy-egy ilyen alkalommal az impulzusok megsokszorozódnak. Erkel Ferenc egész életében a magyar történelemből választotta operáihoz a témát. A nemzeti opera előadását az együvé tartozás jeleként értelmezi. Várja, hogy rengetegen legyenek. Elővételben tegnap reggelig 9000 jegyet váltottak Erdély nyolc városában. 20 ezer résztvevőre számítanak. Annyi ajándékcsomagot készítettek elő. Tulajdonképpen missziót teljesítenek – fejtette ki a igazgató. A túra februárban a többi határon túli vidéken folytatódik. Terveik szerint jövő ősszel újra ellátogatnak Erdélybe, akkor szabadtéri előadással, és igyekeznek több helyszínre, kisebb városokba is eljutni. Amennyiben az is sikeres lesz, igyekeznek állandósítani a turnékat. Az opera mellett balettet is elhoztak, az kevésbé ismert műfaj, de egyenrangú az operával. A víg özvegy dalai nagyon slágeresek, mókás jelenetek vannak, könnyen nézhető, kecses mozdulatokkal teli a balett, remélik, hogy a közönség tetszésére lesz. A szereposztásban idegen nevek is megjelennek. Ennek az a magyarázata, hogy a világban a gazdasági válság nyomán balettek szűntek meg, a szovjet utódállamokban nagyon komoly balettoktatás folyik. Egy-egy állás meghirdetésekor 600–700-an jelentkeznek az egész világból. A balettnél az számít, hogy minél magasabb legyen a színvonal.
Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

KÜLDETÉST TELJESÍTENEK – ÉREZNÜNK KELL, HOGY ÖSSZETARTOZUNK
A Magyar Állami Operaház Sepsiszentgyörgyön kezdődő, Kárpát – Haza elnevezésű turnéjáról és az általuk bemutatásra kerülő előadásokról tartott hétfőn sajtótájékoztatót Ókovács Szilveszter, az intézmény főigazgatója.
A Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében lezajlott, háttér információkban gazdag esemény szervezője és házigazdája Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókjának igazgatója volt.
A két intézményvezető kötetlen beszélgetése során többek között megtudhattuk, hogy a nagyszabású, első szakaszában Sepsiszentgyörgyöt, Csíkszeredát, Székelyudvarhelyt, Marosvásárhelyt, Nagyváradot, Temesvárt, Aradot és Kolozsvárt érintő turnéra, az Operaház várhatóan csaknem másfél évig tartó felújítása teremtett alkalmat. Ez nem azt jelenti azonban, hogy a munkálatok elvégzése után nem fognak az elszakított területekre ellátogatni. Szándékuk szerint ugyanis ettől kezdve erre rendszeresen sort fognak keríteni, hiszen minden magyar embernek szüksége és joga van arra, hogy a nemzethez tartozónak érezze magát. Ehhez pedig egy megfelelően kiválasztott opera, vagy balett előadás is hathatósan hozzájárul. Nem véletlen tehát, hogy Erkel Ferenc 1844-ben, a reformkor tetőpontján komponált hazafias műve, a Hunyadi László bemutatása mellett döntöttek, mely bemutatója óta megszakítás nélkül a magyar repertoár megbecsült darabja.
Kárpát- medence szerte nagyszabású, igazi kulturális esemény számba menő fellépéseket terveznek a magyar közösségek számára, de nem csak. Szellemi élményben szeretnék ugyanis részesíteni az illető országokban számbeli többségben élő nemzetek tagjait is, ezért az előadásokat a megfelelő nyelven feliratozzák. Céljaik megvalósítása érdekében pedig nem spórolnak sem az erre ráfordított idővel, sem a személyzet létszámával, vagy kellékek mennyiségével, így a pénzzel sem, amint ezt a mostani fellépéssorozat számadatai is tükrözik. Így a Magyar Állami Operaház, a Magyar Nemzeti Balett, az Opera Zenekar és az Opera Kórus 380 művészét, munkatársát és felszerelését tizenkét kamion és kilenc autóbusz szállítja. Ekkora tömeg és nagy mennyiségű kellék mozgatása és elhelyezése azonban a jó szándékon, valamint szervezésen kívül őszinte fogadókészséget is feltételez a házigazdák részéről, melyben a főigazgató tájékoztatása szerint egyetlen helyszínen sem szenvedtek hiányt.
Kiderült továbbá, hogy a szereplők számára nehézséget okoz a megszokottól eltérő színpadi környezet. Az előadások színvonalának és hatásfokának a szempontjából pedig a sportcsarnokok akusztikája is, ugyanis érthető módon nem operaelőadások megtartására tervezték ezeket. A megfelelő technika alkalmazásával természetesen mindezt lehet kedvező irányba befolyásolni, viszont ennek eredménye csak az előadás során fog megmutatkozni. Bíznak azonban Istennek a turnén lévő áldásában, melyet az előkészítés során már többször megtapasztaltak.
A főigazgató véleménye szerint ugyanakkor az anyaországból magukkal hozott adni akarás, valamint a közönségben élő együvé tartozás érzésének találkozásából és összefonódásából csakis kölcsönös öröm és a közös jövőt pozitív módon meghatározó élmény születhet.
Bedő Zoltán / Erdély.ma

Filmen örökítette meg a marosvécsi találkozókat Kemény János báró
Családi filmet kevesen forgattak a két világháború között Erdélyben, de Kemény János báró közéjük tartozott: a 17. Filmtettfeszt kolozsvári kiadásán az Erdélyi Helikon íróit láthattuk mozgóképen.
Az erdélyi irodalom mecénása, az Erdélyi Helikon megszervezője, Kemény János báró nemcsak szenvedélyes vadász volt, kedvtelései közé tartozott a fényképezés és a filmkészítés is. Mindez akkor derült ki, amikor Czigány Zoltán filmrendező az 1990-es évek elején kalandos módon bukkant rá Párizsban a 9,5 miliméteres tekercsekre és felhasználta azokat a Kemény János báró filmjei című 1992-es dokumentumfilmjében.
Ezt a filmet láthatta hétvégén a kolozsvári közönség, maguk a tekercsek ugyanis jelenleg a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban található Kemény-hagyatékban várják, hogy sor kerüljön a digitalizálásukra, tudtuk meg a filmvetítés utáni beszélgetésen.
Czigány Zoltán filmrendező megkereste azokat az embereket, akik még emlékezhettek a filmtekercseken látható emberekre, levetítette nekik a felvételeket és rögzítette első reakcióikat. Megszólal többek között Kemény Árpád, Marosi Ildikó, Sütő András, Kiss Jenő, Teleki Gemma, de a Kemény-gyermekeket a marosvécsi kastélyban nevelő egykori cselédlány is.
A felvételeken vadászzsákmánnyal pózoló Kemény János bárót, szaladgáló gyermekeit és a marosvécsi kastély számos híres vendégét láthatjuk: például Bánffy Miklóst, Tamási Áront, Nyírő Józsefet vagy a jóízűen nevető Teleki Károly grófot. A felvételek alatt és között hallható kommentárokból képet alkothatunk a marosvécsi találkozók hangulatáról, megtudjuk például, hogy Dsida Jenő, aki mindig a toronyszobában kapott szállást, itt olvasta fel először Psalmus Hungaricust. De a film nem áll meg az aranykornál, a megszólalók az államosítás utáni hányattatásokra is utalnak, és néhány felvillanó, retinánkba égő felvételen feltűnnek a kastélyban 2014-ig működő Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ szomorú körülmények között élő lakói.
Újabb filmfelvételek kerülhetnek elő
A némafilm-felvételek ismétlődéséből látni, hogy a Párizsban előkerült filmanyag nem túl hosszú. „Ez a jéghegy csúcsa” – mondta a Filmtettfeszt keretében szervezett beszélgetésen Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a sepsiszentgyörgyi magyar kulturális központ vezetője. Mint mondta, a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött Kemény-hagyaték teljes átfésülését nyáron kezdték el. „Van olyan boríték, ami nem volt kinyitva, illetve még mindig van a mikrofilmtárban olyan felvétel, leginkább vadászatokról, amelyeknek a feldolgozása mai napig nem történt meg” – magyarázta a kutató, aki azt is hozzátette, hogy vannak olyan filmjelenetek, amelyekhez a Dámvad című, Kemény Jánosról szóló dokumentumfilm készítésekor még nem fértek hozzá, annak ellenére, hogy tudtak a létezéséről.
Nagy Kemény Géza, a báró unokája felidézte, hogy a hagyatékot a bukaresti magyar nagykövetség és a MALÉV-járat segítségével juttatták el a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumba, mikor a család úgy döntött, hogy áttelepül Magyarországra. Nem volt egyszerű: a hagyatékot MALÉV feliratú táskákban vitték, hogy ne keltsen feltűnést, hiszen a Securitate figyelte minden lépésüket.
Az örökös elárulta, hogy a hagyaték eddigi feldolgozása során a Czigány Zoltán 1992-es filmjében elhangzottakhoz képest számos új információ derült ki, például az, hogy a mészégető munkásként gürcölő írót Petru Groza parancsára helyezték át jobb munkahelyre. Előkerültek ugyanis Petru Groza akkori román miniszterelnök Kemény Jánoshoz magyar nyelven írt, irodalmi értékű levelei, külön érdekesség, hogy az elsőben még elvtársnak, a másodikban már írónak nevezi, a harmadikban pedig már őszinte barátsággal üdvözli. Kemény János válaszai sajnos egyelőre ismeretlenek.
Új megvilágításba került Kemény János színháztörténeti szerepe
A Kemény család három éve kapta vissza a marosvécsi kastélyt, ahol azóta, a helikoni leszármazottak éves találkozóján több kiállítást nyitottak meg, legutóbb nyáron, éppen Kemény Jánosról. Ez egy „alapkiállítás”, amit témák szerint fejlesztenek tovább, most éppen egy színháztörténeti résszel, mondta el Szebeni Zsuzsa.
Mint utalt rá, elképzelhető, hogy Kemény Jánosnak nagyobb szerepe volt a marosvásárhelyi Székely Színház alapításában, mint eddig gondolták, ugyanis előkerült az intézmény részletes költségvetés-tervezete, műsorpolitika-vázlata az író kéziratai között. „A történelmi körülmények nyilván nem tették lehetővé, hogy exponálja magát” – magyarázta a színháztörténész.
A feldolgozás alatt álló hagyaték több kincset tartalmaz még, hívta fel a figyelmet Szebeni Zsuzsa: egy „nagyon komoly” történelmi családregény vázlatát, Bánffy trilógiájának párhuzamát, személyes hangvételű jellemzéseket irodalmi személyiségekről, illetve a helikoni jegyzőkönyvekben olyan meglátásokat az erdélyi színház, mozi, vagy múzeum helyzetéről, amelyeket ma felmerülő kérdések kapcsán is lehetne hasznosítani.
Amellett, hogy minden más erdélyi arisztokratánál többet költött a kultúra támogatására, például megmentette a kolozsvári színházat egy óriási válságtól, Szebeni Zsuzsa abban látja Kemény János jelentőségét, hogy volt diplomáciai érzéke, a sokféle erdélyi értelmiségit együttműködésre bírni. maszol.ro

(N)ők is hősök (A Balassi Intézet vándorkiállítása Kézdivásárhelyen)
(N)ők is hősök – Magyar női sorsok az I. világháborúban címmel nyílt kiállítás Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Ház galériájában csütörtökön. A november 12-ig látható tárlat a nők I. világháborús küzdelmes helytállását és áldozathozatalát mutatja be archív felvételek és tárgyak segítségével. A Balassi Intézet vándortárlatának kurátorai ifj. Bertényi Iván történész és két fotótörténész, Bodnár Zita és Kincses Károly. A tárlatot Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke nyitotta meg, az anyagot Dimény-Haszmann Orsolya muzeológus méltatta. Az esemény házigazdája Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi fiókjának vezetője volt.
Az I. világháború volt az első modern háború. Abban az értelemben is, hogy nem csupán a hadseregeknek kellett megküzdeniük egymással, hanem a hadviselő felek igyekeztek az egész társadalmukat mozgósítani a győzelem érdekében. Ezért a háború Magyarország számára sem csak a hadköteles korú férfiak részvételével zajlott, hanem részt vett benne az akkori országban élt mintegy 11 millió nő is. Ha a fegyveres harcokban – néhány érdekes, de nagyon csekély számú kivételtől eltekintve – csak a férfiak vettek részt, a nőkre is fontos feladatok hárultak. A férfiak lelkesítése, a sebesültek ápolása a hagyományos elvárások közé tartozott, de ezt most kiegészítette, hogy a milliószámra a frontra került férfiak helyét is zömmel a nőknek kellett betölteni a gazdaságban. Az elhúzódó háborúban a termelés fenntartásának nagy szerepe volt, s mivel a megtermelt javakból elsősorban a harcoló hadseregek részesültek, a hátországban maradtak ellátása egyre romlott. Ennek kárvallottjai közé tartoztak a sok esetben családfenntartói szerepre kényszerült nők is. A nők háborús áldozathozatala ugyan egészen más jellegű volt, mint a hazájukért véráldozatot hozó férfiaké, de a háború jellegéből fakadóan szintén nélkülözhetetlennek bizonyult. A Balassi Intézet kiállítása az ő küzdelmes helytállásukat kívánja néhány jellemző részlet, számos, korábban sosem láthatott archív felvétel és tárgy segítségével bemutatni – olvasható a tárlatot népszerűsítő anyagban. Dimény-Haszmann Orsolya rávilágított, a kiállítás alulnézetből, a nők szemszögéből, a nőt állítva középpontba mutatja meg, hogyan élték át az egyes emberek az első világégést, milyen volt a hátország élete, miközben a fronton dúltak a harcok. A történelemkönyvek adatait emberközelbe hozza, megmutatva mindazt a borzalmat, amit a háború következtében átéltek. A háború végkimenetele nemcsak a hadseregek harci teljesítményétől függött, hanem a hátország teljesítőképességétől is. Mivel egyik hadviselő fél sem volt felkészülve egy hosszan elhúzódó háborúra, ez óriási terhet rótt mindenkire. A munkaerőhiányt a nők korábbinál jóval szélesebb körű munkába állításával próbálták megoldani. Magyarországon már az első világháború előtt is nemcsak a paraszti gazdaságokban dolgoztak a nők, hanem cselédként, gyári munkásként, tanító- és óvónőként, a modern nagyvárosokban pl. telefonos kisasszonyként. Tudjuk azt is, hogy a háború előtti Magyarországon a nők társadalmi szerepe korlátozott volt. Elsődleges feladatuknak a férfiak segítését tartották, s a háború elején az elitek által irányított sajtó is ezt várta el a magyar nőktől. Új szerepekkel találkozunk, megjelenik például a női utcaseprő, női villamoskalauz. A háború hatására az addig meglehetősen zárt paraszti világkép jelentős módosuláson ment át. Társadalomtörténeti szempontból is fontos változást hozott a nők tömeges bevonása a háborús eseményekbe. Az első világháború során alkalmaztak először tömegméretben nőket férfiak ápolására, nemcsak Nyugat-Európában, de a Monarchiában is. A kor felfogása szerint a női lélekhez leginkább az ápolónői munka illett. A háború elején a legelőkelőbb családok asszonyai és leányai szinte versengtek egymással, hogy valamelyik kórházban önkéntes ápolónői munkát kapjanak. A harctereken sínylődő katonák utolsó fogódzója, a szeretet kétféleképpen jelentkezett: a lelki, szerelmi kötődésben és a testi vágyakozásban. A háború ezeket a természetes érzéseket előbb gyötrelmekké változtatta, azután szétzúzta. Előfordult az is, hogy a vőlegény helyett, annak megbízásából szabadságra hazautazó bajtárs vezette oltár elé a menyasszonyt, de tudunk példát távházasságokra is. A nőktől a kor elvárása szerint jobban megkövetelték a hűséget, a közösség ellenőrző tekintete vigyázta a nők erkölcseit. Akadtak példák arra is, hogy az orosz hadifogoly összeházasodott a magyar lánnyal, és a háború után is együtt maradtak. Ha a világháború alatt írt leveleket olvassuk, többféle nőalakot látunk. Elsőként az édesanya, majd a testvér, kedves, feleség jelenik meg, mint megtartó erő, akiért érdemes kibírni a háború borzalmait, akinek léte ösztönzi a katonát a harcra is, a hazatérés remé­nyében – mondotta Dimény-Haszmann Orsolya. Szebeni Zsuzsa lapunknak elmondta: nagyon sikeres a tárlat, kiállították Bécsben, Berlinben, Szófiában, Kézdivásárhely után Moszkvában, majd Tallinban lesz látható. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megmutatják Erdővidék kincseit
Az Erdővidéki Közművelődési Napok szervezői jelentős mérföldkőhöz érkeztek: a régió kulturális életét megmozgató eseménysorozatra huszonötödik alkalommal kerül sor. A program előadóestet, könyvbemutatót, koncertet, színjátszó előadást foglal magában, s átadják az Erdővidék Kultúrájáért díjat is.
Hétfőn Csadi Zoltán budapesti színművész Petőfi Sándor Úti levelek Kerényi Frigyeshez című művéből szerkesztett előadását mutatja be a baróti nagyérdeműnek a városi művelődési ház Bodosi Dániel Termében.
Kedden Incze László muzeológus-történész emléke előtt tisztelegnek, azt követően Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi kirendeltségének igazgatója a Bánffy Miklós pályaképe című kiállítást nyitja meg az Erdővidék Múzeumában.
Szerdán Egyed Emese egyetemi tanár Verses találkozások című kötetét, illetve az általa szerkesztett Baróti Szabó Dávid: Kisded szótár és Lukáts István: Andalgj hát, citerám című könyvet mutatják be.
Csütörtökön Erdővidék Múzeumának vendégei Ségercz Ferenc és barátai lesznek, pénteken Miklósváron az Erdővidék Kultúrájáért díjat adják át a kistérség, Erdővidék kulturális örökségének védelméért, a vidék hírnevének öregbítéséért gróf Kálnoky Tibornak. Az alkalomból a Kálnoky-kastélyban fellép a Codex és Kájoni Consort régizene-együttes, illetve közreműködőként a csíkszeredai Györfi Erzsébet és a marosvásárhelyi Lőrinczi György.
Szombat reggel Fehér János művészettörténész vezetésével Szent László nyomában Háromszéken címmel autóbuszos kiránduláson keresik fel a lovagkirály emlékét falképeken őrző templomokat. Hecser László / Háromszék; Erdély.ma

A múzeumőr Incze Lászlóra emlékeztek (Erdővidéki Közművelődési Napok)
Az Erdővidéki Közművelődési Napok részeként Baróton Incze László muzeológus-történészre emlékeztek (fotó), majd Bánffy Miklós pályaképét bemutató kiállítást nyitottak meg kedden Erdővidék Múzeumában.
A megemlékezés a baróti római katolikus temetőben vette kezdetét, ahol a múzeumteremtő Incze László alakját egykori munkatársa és barátja, Haszmann Pál muzeológus elevenítette fel, s szólt arról az időszakról, amikor a hetvenes évek elején közösen gyűjtöttek anyagot a kézdivásárhelyi múzeum számára.
Erdővidék Múzeumának udvarán Demeter László, az intézmény igazgatója szólt a szülőföldjétől messze kerülő, de örök életében barótinak megmaradó Incze Lászlóról. Olyan kiemelkedő munkát végzett, ami méltóvá teszi, hogy Erdővidék nagyjai között tartsuk számon, és azon a telken, ahol egykoron Baróti Szabó Dávid szülőháza állt, Kászoni Gáspár és Dénes István emléktáblái mellé az övét is elhelyezzék – mondotta.
Jánó Mihály művészettörténész a mérhetetlen tudását megosztó tanár és kiváló pedagógus, a nagy műveltségű, kiemelkedő kutatómunkát végző, hely- és céhtörténeti tanulmányokat író, valamint múzeumőr Incze Lászlót méltatta. Mint mondotta, a szó szoros értelmében is lehet ezt érteni, hiszen értékeinknek nemcsak összegyűjtője, de szigorú őre is volt. Dimény Attila, a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum vezetője úgy fogalmazott: elődjének munkája példaként szolgál a mai fiatal szakembereknek, s kiemelt fontosságúnak tartják, hogy örökségét gondozzák. Dimény örömét fejezte ki, hogy Incze Lászlóról nem feledkezett meg Barót, s emlékét megőrzi. A leleplezett emléktáblát Bíró Károly baróti káplán áldotta meg. A múzeum Kászoni Gáspár Termében a Bánffy Miklós pályaképe című kiállítást Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi kirendeltségének igazgatója nyitotta meg. Mint mondotta, szerencsések a barótiak, amiért gond nélkül emléket állíthatnak kiváló személyiségeiknek, ők már tíz évnél is régebb próbálkoznak, hogy a kolozsvári Bánffy-palotán rövid magyar és román felirattal is ellátott emléktáblán tüntessék fel, hogy ott született a polihisztorként is számontartott Bánffy Miklós, aki többek közt regényíróként, novellistaként, festőművészként, grafikusként, könyvillusztrátorként, lótenyésztőként, politikusként és diplomataként is helytállt. Szebeni Zsuzsa a kiállításról szólva elmondta: az immár harmincnegyedik alkalommal bemutatott, bőségesen dokumentált anyaggal Bánffy szerteágazó tevékenységét kívánták láttatni.
A vándorkiállítás két érdekes darabjáról, Mozart A varázsfuvolájához és Bartók A kékszakállú herceg vára előadásához készült jelmezek rekonstrukciójáról az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szcenikai gyűjteményének vezetője, Turnay Tímea beszélt. Mint mondotta, mi sem bizonyítja Bánffy Miklós sokoldalúságát és zsenialitását jobban, mint hogy ebben a különleges műfajban is különlegeset tudott alkotni: bár a jelmezek jól hordhatóak, a mai szakemberek számára is komoly kihívást jelentett azok rajzok szerinti újraelkészítése. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A 90 éve született Kovács Ildikó rendezőre emlékezik a Puck Bábszínház
A kolozsvári Puck Bábszínház történetében meghatározó szerepet betöltő Kovács Ildikó rendező a napokban töltötte volna be a 90 évet, emlékére ingyenes eseménysorozatot szervez pénteken a bábszínház, derül ki az intézmény közleményéből.
Reggel kilenc órakor megkoszorúzzák Kovács Ildikó sírját a Házsongárdi temetőben.
Tizenegy óráról a Puck Bábszínház színpadán a Vitéz László és az elátkozott malom című vendégelőadás lesz látható. A három év felettieknek szóló előadást Kovács Ildikó rendezte, előadója pedig a Magyarországról érkező Pályi János bábszínész, rendező, Kovács Ildikó egyik neves tanítványa.
A délután négy órától kezdődő kiállításmegnyitón Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a sepsiszentgyörgyi Balassi Intézet Magyar Kulturális Központjának igazgatója; Ács Piroska, a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója, valamint a hamarosan román nyelven is megjelenő Kovács Ildikó bábrendez monográfia fordítója, Năstasă Kovács Ana Maria szólalnak fel a Puck Bábszínház előcsarnokában.
Kovács Ildikó filmes kísérleteiről kevesen tudnak, ezért meglepetésként 16:40-től egy húsz perces vetítéssel várják az érdeklődőket.
Öt órától Világteremtés a bábszínpadon címmel fényképvetítéssel egybekötött beszélgetésre kerül sor Fekete Anetta színháztörténész, muzeológus felvezetésében. E program házigazdája Varga Ibolya rendező lesz.
Az emléknapot az Ördögverő jóbarátok című előadás zárja. A Puck Bábszínház vásári bábjátékát Kovács Ildikó 2005-ben rendezte. maszol.ro

Kalandregény a sziklahitű lovagkirályról
Napvilágot láttak a Szent László Kárpát-medencei legendáriuma című kiadvány első példányai és a térképek, amelyeket a témához kapcsolódó rajzfilmmel együtt mutatnak be januárban – mondta el lapunknak Fazakas Szabolcs ötletgazda. A kiadványt minden Kárpát-medencei magyar iskolába szeretné eljuttatni a legendárium csapata.
A sziklahitű király – Szent László Kárpát-medencei legendáriuma című könyv első 150 példánya érkezett meg a nyomdából a hétvégén. „Ezeket a köteteket tekinthetjük korlátozott számú kiadásnak, mivel Gyöngyössy János, a könyv krónikás illusztrátora kézzel írja meg a kiadvány gerincét. A tervek szerint januárban mutatjuk be a kalandregényt, amelyet a térképpel együtt ajándékként szeretnénk eljuttatni minden Kárpát-medencei magyar iskolába” – mondta el a Krónika megkeresésére Fazakas Szabolcs, a kötet ötletgazdája, a Székelyföldi Legendárium vezetője. Hozzátette, a történet narrátora egy képzeletbeli lény, Szőr Manó, aki egykor Szent László mellett harcolt a csatatereken, és akit a király – Muszka Sándor története szerint – azzal a feladattal ruházott fel, hogy addig éljen és hirdesse a nagyszerű idők fényes tetteit, amíg erre igény és érdeklődés mutatkozik.
A kiadvány a háromszéki Szacsvától, azaz Kelet-Székelyföldtől egészen az Őrségig, Kelet-Ausztriáig egységesen mutat be szellemi vagy tárgyi emlékeket, 230 helyszínről begyűjtött Szent László-történeteket, amelyek konkrét földrajzi koordinátákhoz kapcsolhatók. „Ez a mű tulajdonképpen egy ízes szófordulatokkal teletűzdelt kalandregény, illusztrált művészettörténeti csavargás a múltban és a jelenben, miközben felelevenedik a legtöbb népi hagyomány, monda és hiedelem, amely napjainkban is él, és a szent király alakjához kötődik.
A kötet választ keres arra a kérdésre, hogy miként él Szent László alakja a mai ember emlékezetében, mi maradt meg abból az életműből, amelyet már a kortársak is nagyra értékeltek, és amely néhány évszázad alatt valóságos kultusszá nőtte ki magát, és napjainkban is érezteti a hatását” – mondta el lapunknak Gyöngyössy János történeti grafikus. Úgy fogalmazott, tudjuk, hogy a szent király sírja az idők során valóságos zarándokhely lett, ahol csodás gyógyulások és igazságtételek történtek, uralkodók rótták le kegyeletüket a lovagkirály földi maradványai előtt, uralkodócsaládok temetkeztek a szarkofágját őrző egykori váradi székesegyházba. Gyöngyössy hozzátette, a Székelyföld és a Felvidék templomaiban igen gyakran megfestették az 1068. évi győztes kerlési csatát, illetve az ehhez kapcsolódó legendát, amely az egyetlen olyan falkép, amely nem nyugati ihletésű, hanem több keleti hagyományt is magába olvasztó magyar „lelemény”.
A könyvhöz legendáriumos mintára térképet is készítettek, amelynek hangsúlyos eleme a leányrabló kun legyőzésének híres legendája. Ez a monda egyfajta képregény formájában hirdeti számos templom falán a középkor óta a híres cserhalmi–kerlési csatát (és annak utótörténetét), amely Váradon a csata előtti püspöki áldással kezdődött, majd Belső-Erdélyben, Beszterce környékén zajlott.
Gyöngyössy János több mint száz Kárpát-medencei templomot kutatott fel, és az azokban fennmaradt, megmentett kerlési legenda falképeit is feldolgozta. A szent királyról szóló legendák kulcsjeleneteit ábrázolta, amelyekhez szöveges leírást mellékelt. Fazakas Szabolcs arról is beszámolt lapunknak, hogy meglepetésként a könyvhöz készítenek egy rajzfilmet. Mint kifejtette, még dolgoznak az animáción, amely 5 perc 20 másodperc lesz. Ezt szintén Gyöngyössy János illusztrálja, az ő rajzait használják háttérként, amikor Szőr Manó a könyv segítségével végigvezeti a gyerekeket a Szent László-legendáriumon.
Dokumentumfilmet mutatnak be Szent László legendájáról
Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa és a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókja szervezésében mutatják be hétfőn és kedden a Szent László-legenda című dokumentumfilmet, amelyet Szentgyörgyön és Csíkszeredában tekinthet meg a közönség. Az első bemutatót hétfőn 18 órakor a sepsiszentgyörgyi Művész moziban tartották, a vetítésen részt vett Marosán Csaba színművész és dr. Jánó Mihály művészettörténész. A filmet kedden 18 órakor a csíkszeredai Lázár-ház dísztermében is bemutatják a Gál Sándor utca 9. szám alatt. Az esemény vendége lesz Marosán Csaba színművész és ft. dr. Darvas-Kozma József esperes, a rendezvények házigazdája Kőrösi Viktor Dávid konzul. Bede Laura / Krónika (Kolozsvár)

Bánffy Miklós művészi pályaképéről nyílik tárlat Kézdivásárhelyen
Gróf Bánffy Miklós művészi pályaképét mutatja be az Illúzió és tükröződés című kiállítás, amely csütörtökön nyílik meg 18 órakor a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban.
A tárlatot, amely jövő év március 18-ig látogatható, a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókja és a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szervezi. A megnyitón Lukács Bence Ákos, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja mond köszöntőt, a kiállítás kurátora Szebeni Zsuzsa színháztörténész, látványtervezője Szebeni-Szabó Róbert fotográfus. A tárlat időtartama alatt a közönség megtekintheti Oláh Katalin Griff című dokumentumfilmjét. Amint a cím is jelzi, a kiállítás központi gondolata az illúzióra épül, még akkor is, ha valós dokumentumokra és kézzelfogható műalkotásokra támaszkodik– írták közleményükben a szervezők. Rámutatnak, Bánffy Miklós különleges alkotó: egyszerre ír darabot, rendez, intendáns, de a színpadi látványtervezés az a művészeti ág, amelyben európai színvonalon alkot. Illúzió, mert azt a tünékeny művészi világot hivatott visszaadni, amely Bánffy Miklós sajátja, de rég elpusztult.
Azt a világot kulcsregényében, az Erdélyi történetben kíméletlen pontossággal, ugyanakkor ma már romjaiban is szépséges illúzióként ábrázolja. A regény, amely Marius Tabacu remek fordításában hamarosan románul is olvasható lesz és számos világnyelvre is lefordították, rendkívül népszerű.
Bánffy Miklós sokoldalúságát nehéz bemutatni, de a kiállítás megkísérli megvillantani azt a páratlan alkotóerőt, amely az Orosz Balett 1912-es budapesti meghívásával kezdődött, és tervezői, intendánsi tevékenysége révén a modern magyar szcenika-művészet megújulásához vezetett.
A tárlaton Bánffy mára már megsemmisült alkotásai is teret kapnak, a Varázsfuvola, Bartók Kékszakállú vára, vagy az Ostoba Li című színdarab vizuális megformálása. A kiállításon először lesz látható Bánffy Miklós eddig ismeretlen tájképe. A kiállítás meghatározó részét képezik Nicolette Jelen Bánffy modern szilikátművei, aki világát üvegbe és tükörbe komponálja. A jelenleg New Yorkban élő képzőművész munkáiban a család képzőművészeti tehetsége és egyedi világlátása „tükröződik".
Nicolette Jelen különféle technikákkal egyedi munkákat hoz létre, pasztelleket, művészi könyveket, olajfestményeket, illetve sokszorosítható metszeteket készít. A kiállítótér két teremében a kiállítás célja egy újabb tünékeny illúzió létrehozatala, amely néhány hónap erejéig visszavarázsolja a családi arcképcsarnok egy részét, valamint a bonchidai kastélykörnyezet egy szűk, de karakterisztikus szeletét. Krónika (Kolozsvár)