Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Secolul XX
4 tétel
1996. április 25.
Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke Bukarestbe utazott, a Romániai Írószövetség meghívására. Ápr. 23-án a Magyar Kulturális Központban magyar értelmiségiekkel találkozott, ápr. 24-én pedig a romániai Írószövetség székhelyén aláírta Laurentiu Ulici elnökkel együtt a két írószervezet közötti egyezményt a hosszú távú együttműködésről, a különböző nyelvű írók, szellemi műhelyek összefogásáról. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 25./ Pomogáts Béla örömmel nyugtázta a Secolul XX. bukaresti folyóirat hamarosan megjelenő különszámát, ez valóságos antológia. Pomogáts Béla ápr. 25-én előadást tartott a bukaresti egyetem hungarológus hallgatóinak. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 25./
2008. szeptember 26.
Marosvásárhelyen mutatták be a Secolul 21 című folyóirat legutóbbi számát, amelynek törzsanyagát a városban tavasszal megszervezett interkulturális kollokvium írott változata képezi. Alina Ledeanu főszerkesztő arra is magyarázatot adott, hogy miért éppen Marosvásárhelyt választották a köztér mint a párbeszéd helyszíne, a kollokvium helyszínéül. A város jelentős művelődési központ, ugyanakkor az itt élő két nemzetiség viszonya 1990-ben olyan válságon ment keresztül, amely példa nélkül való Románia jelenkori történelmében. Meg akarták tapasztalni a szervezők, hogy a város mennyire dolgozta fel ezt a traumát. /Máthé Éva: Nyilvános terek keresése. = Krónika (Kolozsvár), szept. 26./
2010. március 20.
Smaranda Enache: „Megbélyegzett ember, nemzetáruló lettem”
"A belügyi szerveknek főként az nem tetszett azokban a napokban, hogy a forradalmi hevület mennyire közel hozta egymáshoz az erdélyi magyar és román közösséget, hogy hirtelen egymásra találtak. Ez hosszú távon erdélyi autonomista törekvésekhez vezethetett volna. Sikerének akkor lett volna komoly esélye, ha mind a magyarok, mind a románok óhajtották volna az autonómiát. Szerintem, és sok más értelmiségi szerint főként ezért hoztak létre törésvonalat a két etnikum között."
Játsszunk el a gondolattal, hogy 1989. december végén járunk, és ismét összegyűlünk mi, marosvásárhelyi magyar és román értelmiségiek, és létrehozzuk azt a bizonyos Barátság Platformot, amit annak idején aláírtunk, közzétettünk, mert hittünk abban, hogy eljött a „szeressük egymást, gyerekek” szlogen megvalósulásának boldog korszaka. Vajon tehettünk volna valamit másképpen? Megakadályozhattuk volna a márciusi véres konfliktust? Vagy olyan konspiratív gépezet indult be, ami ellen esélyünk sem lett volna cselekedni?
– Sok mindent tehettünk volna, de ahhoz tudnunk kellett volna, hogy valójában mi is történik. Meggyőződésem, hogy kész forgatókönyv alapján történtek a marosvásárhelyi események, és mi ezt nem vettük észre. Decemberben a tömeg azt skandálta a városban, hogy testvérek vagyunk, sovinizmus nem létezik, az emberek komolyan gondolták, hogy a forradalom a nemzeti ellentéteket is feloldja. De a közhangulat nagyon rövid idő alatt romlott. Január végén már nemzetiségi összecsapás történt Szászrégenben, amelyet a Vatra Românească elődje, a Frăţia Românească provokált. A Vatra február 6-i, a vásárhelyi Sportcsarnokban rendezett nagygyűlésén igen kemény jelszavak hangzottak el, mint például: „Magyar vért akarunk inni!”. Ha jól emlékszem, olaj volt a tűzre François Mitterand francia elnök kijelentése is, már ami a magyarokkal szembeni igazságtalan bánásmódra vonatkozott. Januárban a Cuvântul Liber megyei lapban naponta megjelent valamilyen uszító cikk, például arról, hogy az önálló magyar iskolák szeparatizmushoz, külön magyar kórházak, járdák létéhez vezet... A közszolgálati televízió is táplálta ezt a hangulatot, megjelentek a vérlázító térképek Erdély elcsatolásával kapcsolatban. Nekünk, itteni értelmiségieknek semmilyen tapasztalatunk nem volt a válságkezelésben, nem voltunk tisztában a nagy geopolitikai folyamatokkal.
Smaranda Enache
1950. március 31-én született Marosvásárhelyen, orvos családból származik. Bukarestben bölcsésztudományi diplomát szerzett, specialitása a magyar és a francia nyelv, pár évig Bukarestben fordítóként dolgozott, majd Marosvásárhelyen tanított. 1983-tól a rendszerváltásig az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház irodalmi titkára, majd művészeti igazgatója. 1990 után a Társadalmi Dialógus Csoport ügyvezető igazgatója, a marosvásárhelyi Pro Europa Liga alapító tagja, társelnöke. 1998 és 2001 között Románia finnországi és észtországi nagykövete. Az Alianţa Civică szervezet alapítója, számos hazai és nemzetközi emberjogi szervezet tagja. Cikkei jelentek meg a Gazeta de Mureş, Revista 22, Altera, Secolul XXI, Provincia, Uncaptive minds (SUA) kiadványokban. Számos emberjogi tanulmány, kötet szerzője, társszerzője. Több magyarországi díj kitüntetettje, megkapta Marosvásárhely díszpolgára címét is, de lemondott róla, amikor azt egy erre nem méltó marosvásárhelyi személyiségnek is odaítélték.
"A belügyi szerveknek főként az nem tetszett azokban a napokban, hogy a forradalmi hevület mennyire közel hozta egymáshoz az erdélyi magyar és román közösséget, hogy hirtelen egymásra találtak. Ez hosszú távon erdélyi autonomista törekvésekhez vezethetett volna. Sikerének akkor lett volna komoly esélye, ha mind a magyarok, mind a románok óhajtották volna az autonómiát. Szerintem, és sok más értelmiségi szerint főként ezért hoztak létre törésvonalat a két etnikum között."
Játsszunk el a gondolattal, hogy 1989. december végén járunk, és ismét összegyűlünk mi, marosvásárhelyi magyar és román értelmiségiek, és létrehozzuk azt a bizonyos Barátság Platformot, amit annak idején aláírtunk, közzétettünk, mert hittünk abban, hogy eljött a „szeressük egymást, gyerekek” szlogen megvalósulásának boldog korszaka. Vajon tehettünk volna valamit másképpen? Megakadályozhattuk volna a márciusi véres konfliktust? Vagy olyan konspiratív gépezet indult be, ami ellen esélyünk sem lett volna cselekedni?
– Sok mindent tehettünk volna, de ahhoz tudnunk kellett volna, hogy valójában mi is történik. Meggyőződésem, hogy kész forgatókönyv alapján történtek a marosvásárhelyi események, és mi ezt nem vettük észre. Decemberben a tömeg azt skandálta a városban, hogy testvérek vagyunk, sovinizmus nem létezik, az emberek komolyan gondolták, hogy a forradalom a nemzeti ellentéteket is feloldja. De a közhangulat nagyon rövid idő alatt romlott. Január végén már nemzetiségi összecsapás történt Szászrégenben, amelyet a Vatra Românească elődje, a Frăţia Românească provokált. A Vatra február 6-i, a vásárhelyi Sportcsarnokban rendezett nagygyűlésén igen kemény jelszavak hangzottak el, mint például: „Magyar vért akarunk inni!”. Ha jól emlékszem, olaj volt a tűzre François Mitterand francia elnök kijelentése is, már ami a magyarokkal szembeni igazságtalan bánásmódra vonatkozott. Januárban a Cuvântul Liber megyei lapban naponta megjelent valamilyen uszító cikk, például arról, hogy az önálló magyar iskolák szeparatizmushoz, külön magyar kórházak, járdák létéhez vezet... A közszolgálati televízió is táplálta ezt a hangulatot, megjelentek a vérlázító térképek Erdély elcsatolásával kapcsolatban. Nekünk, itteni értelmiségieknek semmilyen tapasztalatunk nem volt a válságkezelésben, nem voltunk tisztában a nagy geopolitikai folyamatokkal.
Smaranda Enache
1950. március 31-én született Marosvásárhelyen, orvos családból származik. Bukarestben bölcsésztudományi diplomát szerzett, specialitása a magyar és a francia nyelv, pár évig Bukarestben fordítóként dolgozott, majd Marosvásárhelyen tanított. 1983-tól a rendszerváltásig az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház irodalmi titkára, majd művészeti igazgatója. 1990 után a Társadalmi Dialógus Csoport ügyvezető igazgatója, a marosvásárhelyi Pro Europa Liga alapító tagja, társelnöke. 1998 és 2001 között Románia finnországi és észtországi nagykövete. Az Alianţa Civică szervezet alapítója, számos hazai és nemzetközi emberjogi szervezet tagja. Cikkei jelentek meg a Gazeta de Mureş, Revista 22, Altera, Secolul XXI, Provincia, Uncaptive minds (SUA) kiadványokban. Számos emberjogi tanulmány, kötet szerzője, társszerzője. Több magyarországi díj kitüntetettje, megkapta Marosvásárhely díszpolgára címét is, de lemondott róla, amikor azt egy erre nem méltó marosvásárhelyi személyiségnek is odaítélték.
2016. január 23.
Elhunyt Paul Drumaru
A magyar irodalom egyik legavatottabb román fordítója volt.
Paul Drumaru január 21-én hunyt el. A neves műfordító, költő, író haláláról lánya számolt be a Facebookon, mint írta, édesapja elment, „hogy az angyaloknak írjon verset”.
Drumaru 1938. december 5-én született Gyulafehérváron. Gyulafehérváron és Nagyváradon kezdte tanulmányait, volt könyvelő és könyvtáros a Regionális Könyvtárban, Nagyváradon. Az Alexandru Ioan Cuza Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett 1966-ban, román nyelv és irodalom szakon. 1964-ben részt vett Lunar 11 művészeti csoport megalapításában. Korrektorként tevékenykedett a Chronicle magazinnál, a iași-i Nemzeti Színház irodalmi kritikusa, majd a Kriterion Kiadó szerkesztője volt (Bukarest, 1971-1998).
Négyszer nyert magyar műfordításaiért díjat a Romániai Írószövetségtől (1972, 1976, 1981, 1986), szintén műfordításért díjat kapott a Bukarest Írószövetségtől (1996), majd elnyerte az Artisjus díját (Budapest, 1977), a Déry Tibor-díjat (1987), megkapta a Pro Cultura Hungarica oklevelet és plakettet (1997).
A Partium című újságban debütált (Nagyvárad, 1957), megjelentek munkái a Tribuna, a Cronica, a Convorbiri literare, a Iaşul literar, az Ateneu, a Luceafărul, a Contemporanul lapoknál, valamint A Hétben, a Magyar Naplóban (Budapest), a Provincia (Kolozsvár), a Viaţa românească, a Secolul 20 és a Lettres intemationales folyóiratokban.
A klasszikus és kortárs magyar irodalom olyan alkotóinak műveit ültette át kiválóan román nyelvre, mint Ady Endre, Babits Mihály, Bálint Tibor, Farkas Árpád, József Attila, Kányádi Sándor, Király László, Konrád György, Kovács András Ferenc, Markó Béla, Mózes Attila, Örkény István, Pilinszky János, Szilágyi Domokos vagy Visky András.
pazs. foter.ro
A magyar irodalom egyik legavatottabb román fordítója volt.
Paul Drumaru január 21-én hunyt el. A neves műfordító, költő, író haláláról lánya számolt be a Facebookon, mint írta, édesapja elment, „hogy az angyaloknak írjon verset”.
Drumaru 1938. december 5-én született Gyulafehérváron. Gyulafehérváron és Nagyváradon kezdte tanulmányait, volt könyvelő és könyvtáros a Regionális Könyvtárban, Nagyváradon. Az Alexandru Ioan Cuza Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett 1966-ban, román nyelv és irodalom szakon. 1964-ben részt vett Lunar 11 művészeti csoport megalapításában. Korrektorként tevékenykedett a Chronicle magazinnál, a iași-i Nemzeti Színház irodalmi kritikusa, majd a Kriterion Kiadó szerkesztője volt (Bukarest, 1971-1998).
Négyszer nyert magyar műfordításaiért díjat a Romániai Írószövetségtől (1972, 1976, 1981, 1986), szintén műfordításért díjat kapott a Bukarest Írószövetségtől (1996), majd elnyerte az Artisjus díját (Budapest, 1977), a Déry Tibor-díjat (1987), megkapta a Pro Cultura Hungarica oklevelet és plakettet (1997).
A Partium című újságban debütált (Nagyvárad, 1957), megjelentek munkái a Tribuna, a Cronica, a Convorbiri literare, a Iaşul literar, az Ateneu, a Luceafărul, a Contemporanul lapoknál, valamint A Hétben, a Magyar Naplóban (Budapest), a Provincia (Kolozsvár), a Viaţa românească, a Secolul 20 és a Lettres intemationales folyóiratokban.
A klasszikus és kortárs magyar irodalom olyan alkotóinak műveit ültette át kiválóan román nyelvre, mint Ady Endre, Babits Mihály, Bálint Tibor, Farkas Árpád, József Attila, Kányádi Sándor, Király László, Konrád György, Kovács András Ferenc, Markó Béla, Mózes Attila, Örkény István, Pilinszky János, Szilágyi Domokos vagy Visky András.
pazs. foter.ro