Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Şcoala Ardeleană [mozgalom]
7 tétel
1997. november 20.
Nov. 20-án folytatódott a szenátusban a tanügyi törvényt módosító 36/1997-es számú sürgősségi kormányrendelet általános vitája. A vitában Markó Béla szövetségi elnök, Verestóy Attila frakcióvezető és Puskás Bálint Zoltán Kovászna megyei szenátor fejtette ki az RMDSZ álláspontját, és érvelt az eredeti szövegváltozat helyessége mellett, szakmai, lélektani és pedagógiai érveket is felsorakoztatva. Az RMDSZ álláspontját támogatta Laurentiu Ulici, a Román Írószövetség elnöke, a Románia Alternatívája Párt szenátora. Laurentiu Ulici a bevándorlóktól markánsan elkülönítve határozta meg a nemzeti kisebbség fogalmát. El kell fogadnunk - mondotta - a romániai magyarságnak a kulturális önazonosság megőrzésére irányuló törekvését. Hangoztatta, hogy utóbbiba az anyanyelvi kultúra egésze, a történelmi és földrajzi ismeretek anyanyelven történő elsajátítása is természetszerűleg beletartozik. Analógiaként megemlítette, hogy Ukrajnában, Kárpátalján és Észak-Bukovinában a román kisebbséghez tartozó iskolások ma is románul tanulhatják a román tagozatú iskolákban a történelmet és a földrajzot. Ezer éve élnek magyarok Erdélyben, mely így az ő otthonuk is, hadd érezzék magukat otthon - mondotta -, ugyanakkor viszont minden módon oda kell hatni, hogy a magyar gyermekek minél tökéletesebben elsajátíthassák az iskolákban a román nyelvet. Markó Béla rámutatott arra, hogy határozott politikai akaratra van szükség a reformokat gátló akadályok elhárításához, ideértve a kisebbségpolitikai vonatkozásokat is. A romániai magyarság nemcsak saját, hanem az itt élő többi nemzetiség érdekében is fellép, amikor a kisebbségi jogok helyreállításáért száll síkra. Mert léteztek bizonyos jogok, melyeket az ötvenes évek végén, de méginkább a hatvanas években, a Ceausescu-korszakban vontak meg tőlünk, s ezekhez az állapotokhoz kell tulajdonképpen visszatérni. Az eddigi viták kizárólag a kisebbségi anyanyelvi oktatásra vonatkozó módosításokra koncentrálódtak, és a lényeget elkerülni látszanak. Holott a romániai közoktatás megfelelő költségvetési és strukturális kereteinek a biztosítását kellene mindenekfölött szem előtt tartani. A román gyermekek jogait semmiképpen sem sértő jogigényeinket hangoztatva, a jogkorlátozások eltörlését és ugyanakkor a román nyelv lehető legeredményesebb elsajátítását is célunknak tekintjük - szögezte le Markó Béla. Puskás Bálint szenátor emlékeztetett arra, hogy sok elítélő véleményt lehet hallani a pozitív diszkriminációról, miközben az RNEP a pozitív diszkriminációs intézkedések egész sorát követeli a Kovászna és Hargita megyei román lakosság javára. Azok, akik a két világháború közötti romániai előzményekre hivatkozva kardoskodnak a jogkorlátozó szabályozás bevezetése mellett, megfeledkeznek arról, hogy mekkorát változott a világ azóta mifelénk és Európában. Verestóy Attila frakcióvezető az előtte felszólaló nagy-romániás Florea Preda RMDSZ- és magyarellenes kirohanásaira gunyorosan reagálva megjegyezte, hogy a magyarság kiutasítására és inkriminálására vetemedett színes fantáziájú szónok csak azért érdemelhet elnézést, mert a parlamenti mentelmi jog védelme alatt áll. Sérelmezték itt az 1879-es magyar tanügyi törvényt, amely a román iskolák számára is kötelező tantárgyként vezette be a magyar nyelvet, de arra már nem tértek ki, hogy a múlt század második felében milyen is volt a tényleges számaránya a Kárpátokon inneni és túli román népiskoláknak, hogy hol is alakult ki a román szellemiség történetében oly fontos szerepet vivő Erdélyi Iskola. A romániai politikai pártok elfogadták a román-magyar alapszerződést, és itt mégis kilencszer hallottuk Magyarországot mint minden rossz kútfejét fölemlegetni. A sürgősségi kormányrendelet a kormánykoalíció közös akaratából fogalmazódott meg és alkalmazása a helyzet javulásához vezetett. A politikai egyezség valóra váltását az RMDSZ nem kényszerítheti ki, hiszen csak 11 szavazattal rendelkezik a szenátusban. Mi azoknak a szavazatára számítunk, akik hisznek az egyetértés szükségességében és nem kételkednek a mi jóhiszeműségünkben. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), nov. 20., 1159. sz., nov. 21., 1160. sz./
2003. március 11.
"Magyar történelmi emlékhelyek, szoborparkok kialakítását, valamint több jeles magyar személyiség szobrának elhelyezését javasolja az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének közművelődési és egyházügyi bizottsága, olvasható közleményükben, amelynek aláírója Boldizsár Zeyk Imre, a szakbizottság tagja. A javaslatok között szerepel szoborparkok létrehozása, amelyek lehetséges helyszínéül a kolozsmonostori apátsági templom környékét, a Farkas utcai Romkertet, valamint a Magyar utcai Kétágú református templom cintermét jelölték meg. Az apátsági templomhoz tervezik Szent István és Szent László király, valamint Szent Imre herceg és Budai Nagy Antal (szóba kerülhet még I. Béla és IV. Béla király is) egész alakos vagy mellszobrát. A Romkertben szeretnék elhelyezni Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király mellszobrát, azonban az első kolozsvári egyetem megalapítóját egész alakos szobor is megilletné. Ezt a tervek szerint a Farkas utcában helyeznék el, az Erdélyi Iskola képviselőinek szoborcsoportjával szemben. Szintén a Romkertbe szánnák Bocskai István, I. Rákóczi György, Apáczai Csere János, Kriza János, Kelemen Lajos és Kós Károly mellszobrát. A Kétágú templom cintermébe szintén szoborparkot terveznek, a magyar mártírok és az 1956-os áldozatok emlékére. Külön szoborjavaslatokkal is előáll a bizottság. Petőfi Sándor szobrát a volt Petőfi utcában, a Biasini szálló előtti kis parkba szeretnék elhelyezni. A Szent Mihály-templom vonzáskörzetébe képzelték el Márton Áron püspök szobrát, míg a Bocskai téri Nemzeti Színház elé Kótsi Patkó János, illetve Janovics Jenő mását tervezik. Tervbe vették ugyanakkor a Babes-Bolyai Tudományegyetem központi épületének udvarán található szoborpark kiegészítését az erdélyi magyar tudományos élet szellemi nagyságaival. Ott lenne a helye Brassai Sámuel polihisztornak, Szádeczky-Kardoss Gyulának, Románia első világháború utáni főgeológusának, valamint Kristóf György irodalomtudósnak. A bizottság szorgalmazza Bocskai István szülőházának külső emléktáblával való megjelölését, valamint a román nyelvű emléktáblák szövege valóságtartalmának alapos felülvizsgálatát. /Magyar történelmi emlékhelyeket! Szobrokat tervez az RMDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 11./"
2003. szeptember 17.
"Szept. 15-én Ion Iliescu államfő a romániai sajtó képviselőjével találkozott a budapesti Román Kulturális Központban, ahol összefoglalta magyarországi tárgyalásait. A román államfő elégedett volt budapesti látogatásának első napjával: úgy ítélte meg, hogy a román-magyar kapcsolatok jó irányba fejlődnek, a gazdasági együttműködés különlegesen sikeres. Iliescu ismét részletesen kitért az aradi Szabadság-szobor körüli úgymond "túlzottan felkapott" vitára. Megfogalmazása szerint kissé érthetetlen, hogy a magyarokat foglalkoztatja ez az ügy. Megemlítette, hogy néhány évvel ezelőtt a román fél felajánlotta a szoborcsoport átadását a magyarság számára. "Mert nem ezt a radikális megoldást támogatjuk, inkább közös megoldást keresünk, hogy a Szabadság-szobor is több más szobor mellett egy aradi román-magyar megbékélési parkban kerüljön elhelyezésre" - fogalmazott a román államfő. Szept. 16-án a sajtó kizárásával került sor Medgyessy Péter és Ion Iliescu megbeszélésére, amit semmiféle sajtónyilatkozat nem követett. Ezt követően a román és a magyar államfő közösen részt vett az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán szervezett ünnepi megemlékezésen a Román Tanszék megalakulásának 140. évfordulója alkalmából. Ion Iliescu előadásában az Erdélyi Iskola néhány jeles képviselőjének az életútjára emlékezett, olyan román személyiségekre, akik szervesen kötődtek a budapesti román nyelvű felsőoktatáshoz. A Szili Katalin országgyűlési elnökkel történt találkozó szintén zárt ajtók mögött zajlott, Ion Iliescu államfő azonban a Gozsdu udvarban tett sétája során a romániai sajtónak elmondta, hogy délelőtti megbeszélésén főleg a Budapest-Bukarest autópálya ügyét és a státustörvény romániai alkalmazását érintette. Szept. 23-án Adrian Nastase és Medgyessy Péter Bukarestben ír alá új egyezményt a kedvezménytörvény alkalmazásáról, mondta Iliescu, aki részletesen kitért a Gozsdu vagyon rehabilitálására is. Mint mondta, a vagyont kezelő új román-magyar alapítvány egyelőre tulajdonjogi gondokkal szembesül, mivel a helyi önkormányzat néhány évvel ezelőtt kereskedelemmel foglalkozó cégeknek adta bérbe az ingatlan több helyiségét. Iliescu ismét kitért a román nyelvű iskolai oktatásra Magyarországon, amely szerinte "nem felel meg az elvárásának" A román államfő úgy véli: a magyarországi román diákok heti egy órában tanulnak román nyelvet, és két-három hetente van egy román történelem és általában román kultúrával foglalkozó órájuk. Ez bármilyen mérce szerint is kevés, fogalmazott Iliescu, aki jelezte, hogy a témában komoly tárgyalások folynak a magyar illetékesekkel. Délután a román delegáció Gyulára és Battonyába utazott, ahol az Országos Román Önkormányzat képviselőivel tárgyalt. /Makkay József: Iliescu ajánlata a Gozsdu vagyonról. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 17./ Ion Iliescu elnök látogatást tett a budapesti Városházán is. A látogatáskor Demszky Gábor főpolgármester méltatta Ion Iliescunak a két ország 1996-os történelmi kibékülésében, az alapszerződés megkötésében játszott szerepét. A két ország közötti megbékélés állt azoknak a megbeszéléseknek a középpontjában, amelyeket a román államfő szabad demokrata képviselőkkel folytatott. A felek egyetértettek abban, hogy a megbékélés folyamata "javuló tendenciát mutat" - mondta Kuncze Gábor pártelnök. A megbeszéléseken szó volt az aradi Szabadság- szobor felállításáról. A pártelnök tájékoztatása szerint a szabad demokrata képviselők arra kérték a román elnököt, "hasson oda, hogy mielőbb oldódjon a feszültség". Iliescu találkozott Orbán Viktor volt miniszterelnökkel, a Fidesz elnökével is. - Meglepődve látjuk, hogy több mint két év elteltével is újabb és újabb nehézségek állnak elő az aradi Szabadság-szoborcsoport felállítása körül és nem is egészen értjük, miért történik így - mondta Orbán Viktor az MTI-nek a román elnökkel való megbeszélést követően. "Udvariasan kértük a román államfőt, hogy maga is járuljon hozzá a probléma minél hamarabb történő megoldásához, hogy az ott élő magyarok elképzelései megvalósulhassanak" - jelentette ki Orbán Viktor. - Karnyújtásnyira álltunk az aradi Szabadság- szoborcsoport október 5-iki avatásától, és még ma is időben be lehetne fejezni, ha tiszta politikai szándékkal közelítjük meg a kérdést - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke, miután megbeszélést folytatott Ion Iliescu elnökkel. Hozzátette: ha Magyarország és Románia újabbakkal tetézi a régi sebeket, akkor "mindig messzebb kerülünk az európaiságtól". Dávid Ibolya a találkozón Ion Iliescu segítségét kérte ahhoz, hogy a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem két magyar kara, a társadalom- és a természettudományi fel tudjon állni. Iliescu elnök kedden felkereste a Magyarországi Román Ortodox Egyház felújítás alatt álló budapesti kápolnáját. Magyar Máriusz vikárius köszönetet mondott Románia segítségéért Ion Iliescunak. Tájékoztatása szerint Magyarországon 21 román ortodox egyházközség és ugyanennyi templom, illetve kápolna működik. A vikárius becslése szerint Budapesten 200-300 család tartozik a román ortodox egyházhoz, országos szinten a hívők száma 8-10 ezerre tehető. /Véget ért Ion Iliescu magyarországi látogatása. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 17./"
2015. január 17.
Kádár Gyula: A történelem nem harci eszköz, hanem tudomány
A középkorra nem jellemző az etnikai elnyomás Évszázadokon át senkit nem zavart, ha az elpusztult magyar települések helyén román falvak létesültek, mert a pusztán maradt falu és határa értéktelen volt. Erdélyben az etnikai hovatartozásnak nem volt jelentősége. Demény Lajos akadémikus kutatásai alapján ismerjük az első román családok Marosszékbe telepítését. 1600 táján – a háborús pusztítások eredményeképp – itt is jelentős a népességfogyás, szükség van a munkaerőre, ezért 76 marosszéki székely falu 196 román család beköltözését engedélyezi.
Hosszú évszázadokon át az erdélyi magyarok, románok és a szászok békességben éltek. Ez ma is megvalósítható lenne, ha az itt élők ismernék a propagandamentes történelmi múltat. Azonban a román nacionalisták folytatják az 1918-ban megkezdett nemzeti elnyomó, felszámoló politikát, melynek része az imaginárius történelem jogérvként való felhasználása. A románság többsége nem tudhatja, hogy a román nép a Balkán-félszigetről, illetve a két vajdaság – Moldva és Havaselve – területéről vándorolt Erdélybe. Nem tudhatják, hogy a középkorban nem volt etnikai elnyomás, a nyelvnek nem volt politikai jelentősége. Így például a székelynek és a magyarnak ugyanaz a nyelve, de külön rendi nemzethez tartozik. Székelyföldön, Szászföldön, a Vármegyékben csak a szabad jogállásúakat tartják székelynek, magyarnak, szásznak, a jobbágyok, a zsellérek nem tagjai a rendi nemzeteknek. A románság azért marad ki az erdélyi nemzetek sorából, mert későn és nem egyszerre telepedik le. A betelepedés hosszú folyamat, kezdetben jelentéktelen kisebbséget alkotnak, a társadalmi jogállásnak megfelelően integrálódnak a szász, a magyar és a székely jogú társadalomba. Így alakul ki az a helyzet, hogy Fogaras-földet leszámítva – amely hosszú ideig a vazallus havaselvi vajdák hűbérbirtoka – a románok vezető rétege a magyar nemesség öntudatos része lesz, bár tekintélyes részük nem tud magyarul. Ezzel magyarázható, hogy a románságnak Erdélyben nem alakul ki saját nemesi rétege, ezért jut jelentősebb szerephez a klérus a társadalmi-politikai küzdelmek irányításában. A Horea-felkeléskor az alsó papság, 1848/49-ben a papság széles tömegei vezeti híveiket.
Románok a korai századokban
Kik élnek a középkori Erdélyben? Erre nem nehéz választ adni. Hely hiányában nem térünk ki a régészet és más tudományágak eredményeinek bemutatására, csak a toponímia szolgáltatta adatokat ismertetjük. Az okmányokban előforduló földrajzi nevek aránya szemléletesen mutatja az etnikai viszonyokat. A magyarok mellett – a 11. század vége és a 13. század közepe közti időszakban – kimutatható a besenyők, a szlávok és a németek erdélyi jelenléte, de románokra utaló megnevezés nincs. Az oklevelekben szereplő 511 helynévből a 13. század végén 428 (83 százalék) magyar, három román (0,6 százalék). Ez azt jelenti, hogy Erdélyben az első román telepesek a nagy tatárjárás után (1241) jelentek meg, majd fokozatosan növekedett számuk. 1400-ban az ismert 1757 helynév aránya: 1355 (77 százalék) magyar, 76 (4,3 százalék) román. A románokat – az akkori szóhasználattal oláhokat – többnyire kunszármazású kenézek, vajdák telepítik, akik címük ellenére egyszerű falutelepítők. Némelyek felemelkednek a magyar nemesség soraiba, mások lecsúsznak, és jobbággyá válnak. Ez nem etnikai alapon történik. Bármelyik nemzeti közösséghez tartozó, ha királyi, egyházi vagy magánbirtokra telepedik, akkor – saját földtulajdon hiányában – fokozatosan jobbágysorba süllyed.
A nemzeti ébredés korában
A nemzetiségi hovatartozás – a nemzeti ébredés, az újkor hajnaláig – senkit nem érdekel, csupán a társadalmi jogállás. A 18. században megerősödő román nacionalizmus felfedezi a történelem nemzetformáló szerepét, és azt a nemzettudat-építés eszközévé teszi. Az Erdélyi Iskolának (Şcoala Ardeleană) nevezett maroknyi román értelmiségi – Ion Budai-Deleanu, Petru Maior, Samuil Micu Klein és Gheorghe Şincai – teremti meg a román őshonosság mítoszát, amelyet a politikai küzdelmek során jogforrásként használnak. 1791-ben a Supplex Libellus Valachorum (Az erdélyi oláhok kérelme) című beadványban már azzal érvelnek, hogy a románok a Traianus császár által letelepített rómaiak leszármazottai, s őket mint őslakókat illeti meg Erdély negyedik nemzeteként való elismerés.
Később már célul tűzik ki a románság külön tartományba, mai szóval élve területi autonómiába való tömörítését. Az őshonosságra való hivatkozás, a történeti jog mellett fontos érv a románok nagy számának emlegetése, tehát az etnikai jog. Küzdenek az erdélyi román ortodox egyház szerb egyháztól való elszakításáért (is), így alakul meg 1864-ben a karlócai szerb érsekségtől független, Szeben központú erdélyi ortodox egyház. Fokozatosan teret hódít Erdély Magyarországtól való elszakításának gondolata, melyet az Osztrák Birodalom keretében, külön koronatartományban látnak megvalósíthatónak. Ezt tükrözi Andrei Şaguna püspök Ferenc Józsefhez benyújtott (1849. február 25.) emlékirata. A román politikai elit arra kéri a császárt, hogy legyen a birodalom összes románjának uralkodója, vegye fel a románok nagyfejedelme címet.
Fordulat a román önállósodási küzdelemben
Amikor Erdély határán 1881-ben megjelent a Románia névre keresztelt független állam, gyökeret vert egy nagy román állam megteremtésének gondolata. Amíg a román nacionalizmus – a 18. század második felében és a 19. század elején – a történelmet a román nemzeti tudat megteremtésére használja, majd a nemzeti egyenlőségért folytatott harc eszközeként, a 20. század elején propagandaként szolgál Erdély elszakítására. Az erdélyi románok jelentékeny része jövőjét – még az első világháború előtti évtizedben is az Osztrák Birodalom keretében – föderalista államközösségben képzeli el. 1906-ban Aurel C. Popovici – aki élvezi Ferenc Ferdinánd osztrák trónörökös támogatását – kidolgozza a Nagy-Ausztria Egyesült Államok tervét. E föderális államrendszerben Székelyföldnek külön állami státust szánt. Popovici figyelembe veszi a székely többség etnikai jogát az általa lakott területre. Erdélyt, Bánságot és Partiumot mint román többségű régiót román államként szeretné megszervezni. Ezt az erdélyi románság, elsősorban a görög katolikus egyház klérusa, nagyszámú román értelmiségi és a szervezett szocialista munkásság támogatja. Ők nem szívesen csatlakoznának az elmaradott társadalmi-politikai színvonalon álló Romániához. A következő években egyre nagyobb teret nyert a gondolat, hogy Erdély Romániával való egyesülése után a fejlettebb régió felemeli az alacsonyabb szinten lévőt. Amikor az első világháború idején Románia – szövetségeseinek többszörös elárulásával – minden szomszéd országtól területet szerzett, az erdélyi románság betagolódott Nagy-Romániába.
A skizofrén félelem
1918 után a szélesebb látókörű erdélyi románok hamar megtapasztalják a balkáni demokrácia áldásait, az alacsonyabb életszínvonalat, a politikai kultúra elmaradottságát. Bár uralkodó nemzeti státussal és gazdasági előnyökkel kompenzálják őket, de elégedetlenségük leszerelésére fokozzák az imaginárius történelmi múlt mítoszát, kiemelt szerepet biztosítva a félelemkeltésnek, emlegetve az ezeréves magyar elnyomást. A skizofrén félelem, Erdély elvesztésének réme, az őshonosság, a dicső múlt emlegetése fontos maszlaggá vált. Megjelent a magyar kártya, a félelemkeltés propagandája, melyet ma is eredményesen alkalmaznak.
A nacionalista szemlélet sziklaszilárd alapja a történelem lesz. Ez olyan kábítószer, olyan bódító drog, amely alapján felejteni lehet a szegénységet, a korrupciót, a társadalom bajait. Ma is fontosabb a 700 ezres székelység felszámolása, mint arra törekedni, hogy megfelelő feltételek teremtésével megállítsák a fiatal román nemzedék kivándorlását. A lényeg: a nacionalizmusból sokan jól élnek. A tömegek kárpótlására kéznél a nemzeti büszkeség, a dicső múltban ábrándozás öröme.
Az imaginárius történelem eredménye
A román politikai elit jelentős része – propagandajellegű történelmi ismeretekkel felvértezve – jogosnak tartja a székelyek jövevényként való kezelését, fenyítését egy-egy magyar szóért, ősi szimbólumai használatáért. A székelység, bár szülőföldjén őshonos, de megtűrtként, másodrangú állampolgárként él, mert még a saját himnuszának éneklése is bűncselekmény! A székely nép azért célpontja a szélsőséges idegengyűlöletnek, mert nem akar beolvadni a románságba, nem akarja elhagyni szülőföldjét, küzd a megmaradását biztosító területi autonómiáért. Tiltakozik az olyan régiósítás ellen, amelynek célja kisebbségbe szorítása, a székely tömb etnikai fellazítása, a románosítás felgyorsítása. A fasiszta ideológia talaján álló szélsőséges nacionalista erők a székelyeket még másodrangú állampolgárként sem akarják megtűrni. Az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) hívei a Tiszától a Dnyeszterig terjedő egységes, homogén nemzetállam, Nagy-Románia megteremtéséért küzdve úgy gondolják, hogy abban nincs helyük az idegeneknek, magyaroknak. A székelyföldi románok egy része hallgatólagosan szimpatizánsa, cinkosa a szélsőséges Új Jobboldalnak. Lélekben helyesli a magyarellenes tüntetéseket. A december elsején évi rendszerességgel masírozók azzal az átlátszó, álszent ürüggyel tüntetnek, hogy a székelyek megalázzák, elnyomják a románokat. A székely városokban felvonuló hősök fasiszta ideológiára utaló szlogeneket harsognak, mint például a Székelyföld nem létezik! Menjetek haza Ázsiába, Mongóliába stb.
Arra a kérdésre, hogy 2014-ben miért lehet magyarellenes tüntetéseken ilyen jelszavakat skandálni, a választ a történelemoktatásban találjuk. A történelmi tudat legmélyén ott lappang a történelmi sérelmek megtorlásának vágya. A kitalált történelem szerint a magyarok leigázták az őslakó románokat, elvették Erdélyt, majd – az 1918-as egyesülés után – az ősi román föld elrablásán mesterkednek. A román média gyakran csúsztat, félretájékoztat, erősíti e beteges félelmet. Megállapítható, hogy az említett szlogenek a gyűlöletkeltő történelmi ismeret tükrei. Bár az Új Jobboldal még nem tett szert tömegbázisra, de ez nem megnyugtató sem a magyarság, sem a polgári demokráciában gondolkodó románok számára, mert százezrek, talán milliók vannak, akik, bár nem tagjai a szélsőségesen intoleráns mozgalomnak, lelkük mélyén egyetértenek velük. Ne feledjük, az Új Jobboldal szellemi elődei az 1930-as években minisztereket, miniszterelnököket, tábornokokat, magas rangú politikusokat gyilkoltak, mert a hatalom az idegengyűlöletet saját érdekeiknek megfelelően próbálta felhasználni.
Új esztendő kezdetén nem kívánhatunk mást, mint az együttélés szellemének meghonosodását, amelynek alapja a kollektív jogok biztosítása, a történelem tudományként való értelmezése.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A középkorra nem jellemző az etnikai elnyomás Évszázadokon át senkit nem zavart, ha az elpusztult magyar települések helyén román falvak létesültek, mert a pusztán maradt falu és határa értéktelen volt. Erdélyben az etnikai hovatartozásnak nem volt jelentősége. Demény Lajos akadémikus kutatásai alapján ismerjük az első román családok Marosszékbe telepítését. 1600 táján – a háborús pusztítások eredményeképp – itt is jelentős a népességfogyás, szükség van a munkaerőre, ezért 76 marosszéki székely falu 196 román család beköltözését engedélyezi.
Hosszú évszázadokon át az erdélyi magyarok, románok és a szászok békességben éltek. Ez ma is megvalósítható lenne, ha az itt élők ismernék a propagandamentes történelmi múltat. Azonban a román nacionalisták folytatják az 1918-ban megkezdett nemzeti elnyomó, felszámoló politikát, melynek része az imaginárius történelem jogérvként való felhasználása. A románság többsége nem tudhatja, hogy a román nép a Balkán-félszigetről, illetve a két vajdaság – Moldva és Havaselve – területéről vándorolt Erdélybe. Nem tudhatják, hogy a középkorban nem volt etnikai elnyomás, a nyelvnek nem volt politikai jelentősége. Így például a székelynek és a magyarnak ugyanaz a nyelve, de külön rendi nemzethez tartozik. Székelyföldön, Szászföldön, a Vármegyékben csak a szabad jogállásúakat tartják székelynek, magyarnak, szásznak, a jobbágyok, a zsellérek nem tagjai a rendi nemzeteknek. A románság azért marad ki az erdélyi nemzetek sorából, mert későn és nem egyszerre telepedik le. A betelepedés hosszú folyamat, kezdetben jelentéktelen kisebbséget alkotnak, a társadalmi jogállásnak megfelelően integrálódnak a szász, a magyar és a székely jogú társadalomba. Így alakul ki az a helyzet, hogy Fogaras-földet leszámítva – amely hosszú ideig a vazallus havaselvi vajdák hűbérbirtoka – a románok vezető rétege a magyar nemesség öntudatos része lesz, bár tekintélyes részük nem tud magyarul. Ezzel magyarázható, hogy a románságnak Erdélyben nem alakul ki saját nemesi rétege, ezért jut jelentősebb szerephez a klérus a társadalmi-politikai küzdelmek irányításában. A Horea-felkeléskor az alsó papság, 1848/49-ben a papság széles tömegei vezeti híveiket.
Románok a korai századokban
Kik élnek a középkori Erdélyben? Erre nem nehéz választ adni. Hely hiányában nem térünk ki a régészet és más tudományágak eredményeinek bemutatására, csak a toponímia szolgáltatta adatokat ismertetjük. Az okmányokban előforduló földrajzi nevek aránya szemléletesen mutatja az etnikai viszonyokat. A magyarok mellett – a 11. század vége és a 13. század közepe közti időszakban – kimutatható a besenyők, a szlávok és a németek erdélyi jelenléte, de románokra utaló megnevezés nincs. Az oklevelekben szereplő 511 helynévből a 13. század végén 428 (83 százalék) magyar, három román (0,6 százalék). Ez azt jelenti, hogy Erdélyben az első román telepesek a nagy tatárjárás után (1241) jelentek meg, majd fokozatosan növekedett számuk. 1400-ban az ismert 1757 helynév aránya: 1355 (77 százalék) magyar, 76 (4,3 százalék) román. A románokat – az akkori szóhasználattal oláhokat – többnyire kunszármazású kenézek, vajdák telepítik, akik címük ellenére egyszerű falutelepítők. Némelyek felemelkednek a magyar nemesség soraiba, mások lecsúsznak, és jobbággyá válnak. Ez nem etnikai alapon történik. Bármelyik nemzeti közösséghez tartozó, ha királyi, egyházi vagy magánbirtokra telepedik, akkor – saját földtulajdon hiányában – fokozatosan jobbágysorba süllyed.
A nemzeti ébredés korában
A nemzetiségi hovatartozás – a nemzeti ébredés, az újkor hajnaláig – senkit nem érdekel, csupán a társadalmi jogállás. A 18. században megerősödő román nacionalizmus felfedezi a történelem nemzetformáló szerepét, és azt a nemzettudat-építés eszközévé teszi. Az Erdélyi Iskolának (Şcoala Ardeleană) nevezett maroknyi román értelmiségi – Ion Budai-Deleanu, Petru Maior, Samuil Micu Klein és Gheorghe Şincai – teremti meg a román őshonosság mítoszát, amelyet a politikai küzdelmek során jogforrásként használnak. 1791-ben a Supplex Libellus Valachorum (Az erdélyi oláhok kérelme) című beadványban már azzal érvelnek, hogy a románok a Traianus császár által letelepített rómaiak leszármazottai, s őket mint őslakókat illeti meg Erdély negyedik nemzeteként való elismerés.
Később már célul tűzik ki a románság külön tartományba, mai szóval élve területi autonómiába való tömörítését. Az őshonosságra való hivatkozás, a történeti jog mellett fontos érv a románok nagy számának emlegetése, tehát az etnikai jog. Küzdenek az erdélyi román ortodox egyház szerb egyháztól való elszakításáért (is), így alakul meg 1864-ben a karlócai szerb érsekségtől független, Szeben központú erdélyi ortodox egyház. Fokozatosan teret hódít Erdély Magyarországtól való elszakításának gondolata, melyet az Osztrák Birodalom keretében, külön koronatartományban látnak megvalósíthatónak. Ezt tükrözi Andrei Şaguna püspök Ferenc Józsefhez benyújtott (1849. február 25.) emlékirata. A román politikai elit arra kéri a császárt, hogy legyen a birodalom összes románjának uralkodója, vegye fel a románok nagyfejedelme címet.
Fordulat a román önállósodási küzdelemben
Amikor Erdély határán 1881-ben megjelent a Románia névre keresztelt független állam, gyökeret vert egy nagy román állam megteremtésének gondolata. Amíg a román nacionalizmus – a 18. század második felében és a 19. század elején – a történelmet a román nemzeti tudat megteremtésére használja, majd a nemzeti egyenlőségért folytatott harc eszközeként, a 20. század elején propagandaként szolgál Erdély elszakítására. Az erdélyi románok jelentékeny része jövőjét – még az első világháború előtti évtizedben is az Osztrák Birodalom keretében – föderalista államközösségben képzeli el. 1906-ban Aurel C. Popovici – aki élvezi Ferenc Ferdinánd osztrák trónörökös támogatását – kidolgozza a Nagy-Ausztria Egyesült Államok tervét. E föderális államrendszerben Székelyföldnek külön állami státust szánt. Popovici figyelembe veszi a székely többség etnikai jogát az általa lakott területre. Erdélyt, Bánságot és Partiumot mint román többségű régiót román államként szeretné megszervezni. Ezt az erdélyi románság, elsősorban a görög katolikus egyház klérusa, nagyszámú román értelmiségi és a szervezett szocialista munkásság támogatja. Ők nem szívesen csatlakoznának az elmaradott társadalmi-politikai színvonalon álló Romániához. A következő években egyre nagyobb teret nyert a gondolat, hogy Erdély Romániával való egyesülése után a fejlettebb régió felemeli az alacsonyabb szinten lévőt. Amikor az első világháború idején Románia – szövetségeseinek többszörös elárulásával – minden szomszéd országtól területet szerzett, az erdélyi románság betagolódott Nagy-Romániába.
A skizofrén félelem
1918 után a szélesebb látókörű erdélyi románok hamar megtapasztalják a balkáni demokrácia áldásait, az alacsonyabb életszínvonalat, a politikai kultúra elmaradottságát. Bár uralkodó nemzeti státussal és gazdasági előnyökkel kompenzálják őket, de elégedetlenségük leszerelésére fokozzák az imaginárius történelmi múlt mítoszát, kiemelt szerepet biztosítva a félelemkeltésnek, emlegetve az ezeréves magyar elnyomást. A skizofrén félelem, Erdély elvesztésének réme, az őshonosság, a dicső múlt emlegetése fontos maszlaggá vált. Megjelent a magyar kártya, a félelemkeltés propagandája, melyet ma is eredményesen alkalmaznak.
A nacionalista szemlélet sziklaszilárd alapja a történelem lesz. Ez olyan kábítószer, olyan bódító drog, amely alapján felejteni lehet a szegénységet, a korrupciót, a társadalom bajait. Ma is fontosabb a 700 ezres székelység felszámolása, mint arra törekedni, hogy megfelelő feltételek teremtésével megállítsák a fiatal román nemzedék kivándorlását. A lényeg: a nacionalizmusból sokan jól élnek. A tömegek kárpótlására kéznél a nemzeti büszkeség, a dicső múltban ábrándozás öröme.
Az imaginárius történelem eredménye
A román politikai elit jelentős része – propagandajellegű történelmi ismeretekkel felvértezve – jogosnak tartja a székelyek jövevényként való kezelését, fenyítését egy-egy magyar szóért, ősi szimbólumai használatáért. A székelység, bár szülőföldjén őshonos, de megtűrtként, másodrangú állampolgárként él, mert még a saját himnuszának éneklése is bűncselekmény! A székely nép azért célpontja a szélsőséges idegengyűlöletnek, mert nem akar beolvadni a románságba, nem akarja elhagyni szülőföldjét, küzd a megmaradását biztosító területi autonómiáért. Tiltakozik az olyan régiósítás ellen, amelynek célja kisebbségbe szorítása, a székely tömb etnikai fellazítása, a románosítás felgyorsítása. A fasiszta ideológia talaján álló szélsőséges nacionalista erők a székelyeket még másodrangú állampolgárként sem akarják megtűrni. Az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) hívei a Tiszától a Dnyeszterig terjedő egységes, homogén nemzetállam, Nagy-Románia megteremtéséért küzdve úgy gondolják, hogy abban nincs helyük az idegeneknek, magyaroknak. A székelyföldi románok egy része hallgatólagosan szimpatizánsa, cinkosa a szélsőséges Új Jobboldalnak. Lélekben helyesli a magyarellenes tüntetéseket. A december elsején évi rendszerességgel masírozók azzal az átlátszó, álszent ürüggyel tüntetnek, hogy a székelyek megalázzák, elnyomják a románokat. A székely városokban felvonuló hősök fasiszta ideológiára utaló szlogeneket harsognak, mint például a Székelyföld nem létezik! Menjetek haza Ázsiába, Mongóliába stb.
Arra a kérdésre, hogy 2014-ben miért lehet magyarellenes tüntetéseken ilyen jelszavakat skandálni, a választ a történelemoktatásban találjuk. A történelmi tudat legmélyén ott lappang a történelmi sérelmek megtorlásának vágya. A kitalált történelem szerint a magyarok leigázták az őslakó románokat, elvették Erdélyt, majd – az 1918-as egyesülés után – az ősi román föld elrablásán mesterkednek. A román média gyakran csúsztat, félretájékoztat, erősíti e beteges félelmet. Megállapítható, hogy az említett szlogenek a gyűlöletkeltő történelmi ismeret tükrei. Bár az Új Jobboldal még nem tett szert tömegbázisra, de ez nem megnyugtató sem a magyarság, sem a polgári demokráciában gondolkodó románok számára, mert százezrek, talán milliók vannak, akik, bár nem tagjai a szélsőségesen intoleráns mozgalomnak, lelkük mélyén egyetértenek velük. Ne feledjük, az Új Jobboldal szellemi elődei az 1930-as években minisztereket, miniszterelnököket, tábornokokat, magas rangú politikusokat gyilkoltak, mert a hatalom az idegengyűlöletet saját érdekeiknek megfelelően próbálta felhasználni.
Új esztendő kezdetén nem kívánhatunk mást, mint az együttélés szellemének meghonosodását, amelynek alapja a kollektív jogok biztosítása, a történelem tudományként való értelmezése.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. február 24.
Kiegyezéssel „román” és „magyar” szobor is lesz Marosvásárhelyen?
Egy „román” és egy „magyar” szobor felállítását készül megszavazni csütörtök délután a marosvásárhelyi önkormányzat.
z első lényegében egy szoborcsoport, mellyel az Erdélyi Iskola mozgalom képviselőinek állítanának emléket a vár mellett. Ennek a makettje már el is készült, és a városháza első emeleti folyosóján tekinthető meg – azoknak, akiket a kapus felenged. „Cserében” az RMDSZ Bethlen Gábor egészalakos szobrát kéri a főtér alsó részébe.
Amint beszámoltunk róla, a szövetség már meg is hirdette a pályázatot, melyre április derekáig lehet jelentkezni. A szövetség még az őszi választások előtt fel szeretné állítani az alkotást, ami a lapunk által megkérdezett ismert képzőművészek szerint lehetetlen kihívás.
Soós Zoltán, a szövetség helyi tanácsosa és egyben polgármesterjelöltje szerint mindkét szobornak helye van a városban. A 19. századi mozgalom tagjainak azért, mert komoly hatást gyakoroltak a román kultúra fejlődésére, egyesek közülük pedig románként a Református Kollégium diákjai voltak, míg a fejedelem emlékének szánt szobor állítását az teszi aktuálissá, hogy Bethlen Gábor pontosan négyszáz évvel ezelőtt, 1616-ban emelte szabad királyi városi rangra Marosvásárhelyt.
Szucher Ervin. Székelyhon.ro
Egy „román” és egy „magyar” szobor felállítását készül megszavazni csütörtök délután a marosvásárhelyi önkormányzat.
z első lényegében egy szoborcsoport, mellyel az Erdélyi Iskola mozgalom képviselőinek állítanának emléket a vár mellett. Ennek a makettje már el is készült, és a városháza első emeleti folyosóján tekinthető meg – azoknak, akiket a kapus felenged. „Cserében” az RMDSZ Bethlen Gábor egészalakos szobrát kéri a főtér alsó részébe.
Amint beszámoltunk róla, a szövetség már meg is hirdette a pályázatot, melyre április derekáig lehet jelentkezni. A szövetség még az őszi választások előtt fel szeretné állítani az alkotást, ami a lapunk által megkérdezett ismert képzőművészek szerint lehetetlen kihívás.
Soós Zoltán, a szövetség helyi tanácsosa és egyben polgármesterjelöltje szerint mindkét szobornak helye van a városban. A 19. századi mozgalom tagjainak azért, mert komoly hatást gyakoroltak a román kultúra fejlődésére, egyesek közülük pedig románként a Református Kollégium diákjai voltak, míg a fejedelem emlékének szánt szobor állítását az teszi aktuálissá, hogy Bethlen Gábor pontosan négyszáz évvel ezelőtt, 1616-ban emelte szabad királyi városi rangra Marosvásárhelyt.
Szucher Ervin. Székelyhon.ro
2016. február 26.
Peti András megtörte a frakciófegyelmet
Rácáfolva az egy nappal korábban tett kijelentésére megszavazta a városmenedzseri állás létrehozására vonatkozó határozattervezetet Peti András marosvásárhelyi alpolgármester.
Az elöljáró ezzel megtörte a frakciófegyelmet, hiszen az RMDSZ a városmenedzseri állásról és a szoborállításról szóló határozatok halasztását kérte a csütörtöki soros tanácsülésen. Azonban sikertelenül, hiszen kollégája, Claudiu Maior alpolgármester tanácsára Peti igennel szavazott a polgármester jobbkezének szánt menedzserre.
Az ülésen elsőként a városmenedzseri állás létrehozásáról szóló tervezet került napirendre. Bakos Levente szóvá tette, hogy bár fontosnak tartja az állást, a választások előtt pár hónappal nem időszerű a Dorin Florea polgármester jobbkezének is tartott személy kiválasztása.
A teremben lévő Dorin Florea azt mondta, hogy hét éve kéri már a „citymenedzser” kinevezését, és semmiképp nem arról van szó, hogy neki kell egy ember, hanem arról, hogy a városnak van szüksége egy hozzáértő személyre. A menedzsernek fő feladata, hogy kövesse, és életbe ültesse a városi tanács döntéseit, mutatott rá. Józsa Tibor a határozatban szereplő kritériumokkal volt elégedetlen, és kérte a tervezet elhalasztását. Benedek István szerint fontos lett volna már nyolc éve egy ilyen állást létrehozni és betölteni, de úgy vélte, most már késő.
Claudiu Maior ülésvezető először a tervezet elhalasztását bocsátotta szavazásra, de az RMDSZ-nek nem volt elegendő szavazata ahhoz, hogy ez átmenjen. A második szavazás előtt Claudiu Maior rászólt a bizonytalankodó Peti Andrásra, kijelentve: „Peti, te a végrehajtók tagja vagy alpolgármesterként, s nem a párt utasítására kell hallgass”. Ennek hatására, vagy sem, de Peti szerdai nyilatkozataival és a frakció döntésével ellentétben megszavazta a tervezetet, és Benedek István is igennel szavazott.
A szerdai sajtótájékoztatón, amelyet Peti András Soós Zoltán frakcióvezetővel közösen tartott, az alpolgármester azt furcsállta, hogy Florea miért nem hirdette meg a tisztséget rögtön a 2012-es választások után. „Szükség van egy városmenedzser szaktudására, de ahogy eddig vártunk, még várhatunk pár hónapot, hogy majd az új városvezetés nevesítse azt, akit erre érdemesnek talál, és akiben megbízik” – szögezte le az RMDSZ-es alpolgármester.
A csütörtöki tanácsülésen fontos kérdés volt az Erdélyi Iskola Mozgalom képviselőinek állítandó szoborcsoport kérdése is. Az RMDSZ javaslatára a határozathoz hozzácsatolták, hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek is emlékművet állítanak. Peti András még az ülés előtt kérte a város főépítészétől, hogy készítsen egy jegyzéket azokról a határozatokról, amelyek az elmúlt években szoborállításról születtek és nem valósultak meg.
Karácsony Erdei Etel azt kérte, hogy a szoborállításról szóló határozatot halasszák el, s kérjék ki a lakosság véleményét arról, milyen szobrokat szeretnének látni a városban. Soós Zoltán elmondta: azért kérték a halasztást, hogy a következő ülésig határozzák meg a szoborcsoport és az erdélyi fejdelem szobrának pontos helyszínét. Míg az Erdélyi Iskola Mozgalomnak emléket állító alkotást a vár mellé szeretnék elhelyezni, és ezt senki nem ellenzi, az RMDSZ-frakció azt szeretné, hogy Bethlen Gábor szobra a főtéren álljon.
Soós Zoltán szerint azonban ebbe Dorin Florea polgármester nem fog beleegyezni. A szoborállításról szóló határozattervezetet végül nem halasztották el, mert nem volt meg az ehhez szükséges szavazatszám. Így elvi döntés született a szoborcsoport és a Bethlen Gábor-szobor állításáról, de egyikhez sincs konkrét helyszín rendelve. Várhatóan a következő ülésen fognak erről vitázni a vásárhelyi önkormányzati képviselők.
Simon Virág. Krónika (Kolozsvár)
Rácáfolva az egy nappal korábban tett kijelentésére megszavazta a városmenedzseri állás létrehozására vonatkozó határozattervezetet Peti András marosvásárhelyi alpolgármester.
Az elöljáró ezzel megtörte a frakciófegyelmet, hiszen az RMDSZ a városmenedzseri állásról és a szoborállításról szóló határozatok halasztását kérte a csütörtöki soros tanácsülésen. Azonban sikertelenül, hiszen kollégája, Claudiu Maior alpolgármester tanácsára Peti igennel szavazott a polgármester jobbkezének szánt menedzserre.
Az ülésen elsőként a városmenedzseri állás létrehozásáról szóló tervezet került napirendre. Bakos Levente szóvá tette, hogy bár fontosnak tartja az állást, a választások előtt pár hónappal nem időszerű a Dorin Florea polgármester jobbkezének is tartott személy kiválasztása.
A teremben lévő Dorin Florea azt mondta, hogy hét éve kéri már a „citymenedzser” kinevezését, és semmiképp nem arról van szó, hogy neki kell egy ember, hanem arról, hogy a városnak van szüksége egy hozzáértő személyre. A menedzsernek fő feladata, hogy kövesse, és életbe ültesse a városi tanács döntéseit, mutatott rá. Józsa Tibor a határozatban szereplő kritériumokkal volt elégedetlen, és kérte a tervezet elhalasztását. Benedek István szerint fontos lett volna már nyolc éve egy ilyen állást létrehozni és betölteni, de úgy vélte, most már késő.
Claudiu Maior ülésvezető először a tervezet elhalasztását bocsátotta szavazásra, de az RMDSZ-nek nem volt elegendő szavazata ahhoz, hogy ez átmenjen. A második szavazás előtt Claudiu Maior rászólt a bizonytalankodó Peti Andrásra, kijelentve: „Peti, te a végrehajtók tagja vagy alpolgármesterként, s nem a párt utasítására kell hallgass”. Ennek hatására, vagy sem, de Peti szerdai nyilatkozataival és a frakció döntésével ellentétben megszavazta a tervezetet, és Benedek István is igennel szavazott.
A szerdai sajtótájékoztatón, amelyet Peti András Soós Zoltán frakcióvezetővel közösen tartott, az alpolgármester azt furcsállta, hogy Florea miért nem hirdette meg a tisztséget rögtön a 2012-es választások után. „Szükség van egy városmenedzser szaktudására, de ahogy eddig vártunk, még várhatunk pár hónapot, hogy majd az új városvezetés nevesítse azt, akit erre érdemesnek talál, és akiben megbízik” – szögezte le az RMDSZ-es alpolgármester.
A csütörtöki tanácsülésen fontos kérdés volt az Erdélyi Iskola Mozgalom képviselőinek állítandó szoborcsoport kérdése is. Az RMDSZ javaslatára a határozathoz hozzácsatolták, hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek is emlékművet állítanak. Peti András még az ülés előtt kérte a város főépítészétől, hogy készítsen egy jegyzéket azokról a határozatokról, amelyek az elmúlt években szoborállításról születtek és nem valósultak meg.
Karácsony Erdei Etel azt kérte, hogy a szoborállításról szóló határozatot halasszák el, s kérjék ki a lakosság véleményét arról, milyen szobrokat szeretnének látni a városban. Soós Zoltán elmondta: azért kérték a halasztást, hogy a következő ülésig határozzák meg a szoborcsoport és az erdélyi fejdelem szobrának pontos helyszínét. Míg az Erdélyi Iskola Mozgalomnak emléket állító alkotást a vár mellé szeretnék elhelyezni, és ezt senki nem ellenzi, az RMDSZ-frakció azt szeretné, hogy Bethlen Gábor szobra a főtéren álljon.
Soós Zoltán szerint azonban ebbe Dorin Florea polgármester nem fog beleegyezni. A szoborállításról szóló határozattervezetet végül nem halasztották el, mert nem volt meg az ehhez szükséges szavazatszám. Így elvi döntés született a szoborcsoport és a Bethlen Gábor-szobor állításáról, de egyikhez sincs konkrét helyszín rendelve. Várhatóan a következő ülésen fognak erről vitázni a vásárhelyi önkormányzati képviselők.
Simon Virág. Krónika (Kolozsvár)
2017. február 8.
Egy új Erdély története – román szemmel
Történészként az ember sok könyvbemutatón megfordul. Legtöbbször az ilyen eseményeken a bemutatandó kötet szerzője, családja, barátai, kollégái és egy szűkebb, a sajtóból értesülő értelmiségi csoport vesz részt. Néhány tucat ember általában, akik az adott téma iránt különös érdeklődést tanúsítanak. Ellenben január végén a Néprajzi Múzeum impozáns nagytermében mintegy négyszáz résztvevő gyűlt össze egyetlen kötet miatt: Ioan Aurel Pop történész, akadémikus és Ioan Bolovan rektorhelyettes a Scoala Ardeleana (Erdélyi Iskola) kiadónál megjelent Erdély története című legújabb, bővített és javított kiadását mutatták be. Nemcsak a kötet, de az esemény maga is eléggé érdekes volt ahhoz, hogy ezzel egy kicsit részletesebben foglalkozzunk.
Erdély története – a kötet címe értelemszerűen nagyon fülbemászó és a téma monumentalitásához illően nagy tömegekhez szól. Az elsősorban történelmi könyvek kiadására szakosodott román kiadó honlapján talán pont ezért jelenik meg ez a kötet úgy, mint „bestseller”. A sikere borítékolható. Ez nemcsak azért szükséges, mert a Román Tudományos Akadémia és a Banca Transilvania által támogatott kötet költségei az egeket verik (színes fotók, krétalap, keményfedeles kötés), de a két szerző neve már eleve biztosíték a sikerhez. Ioan Aurel Pop az elmúlt években a román sajtóban egyre gyakrabban a Lucian Boia-féle kritikai történetírás és nemzetmítoszokat romboló historiográfia legnagyobb élharcosaként jelenik meg. Nemcsak kiváló rétori tehetsége, de címei és akadémiai státusza is legitimálja őt arra, hogy egy újfajta román történetírást vezessen be. Ez a történetírás a 19. századi buzgó romantikus nacionalizmus és a Lucian Boia-féle nehezen megfogható, negatív és nemegyszer olcsó mítoszromboló historiográfia közzé helyezhető. Az új Erdély története előtt már Pop tavaly kiadta az Erdély, öntudati állapotunk (Transilvania, starea noastra de veghe), enyhén patetikusra sikeredett című kötetét, amelyben megelőlegezte a jelenlegi kötet ideológiai hátterét. Ugyancsak érzékelhető a Ioan Aurel Pop-féle történetírás szelleme a Lucian Boiának írt válaszkötetében, ahol élesen bírálja a bukaresti történészt és a nemzetromboló gondolatok helyett a nemzeti identitás megerősítését, az „egészséges” románságtudatot népszerűsíti.
Ez a jelenség volt érzékelhető a hétvégi könyvbemutatón is. Volt ott román pópa, polgármester, egy sor akadémikus is és olyan óriási tömeg, amelyhez hasonlót magyar nyelvű könyv bemutatóján jómagam még nem láttam. A jászvásári egyetem rektorhelyettese által tartott könyvbemutatón is kiderült, hogy a Nagy Egyesülés közeledte új fordulatot fog hozni a hivatalos román történetírásban. Óriási hangsúlyt fog kapni a román nemzeti öntudat, nemzeti büszkeség fiatalos lendületű megerősítése és egy új nemzetprojekt kidolgozása, melynek legfőbb célja az, hogy a románok ne szégyenkezve éljék meg kulturális és nemzeti identitásukat itthon és különösen külföldön, hanem büszkeséggel és öntudattal. Ez a jelenség jól illeszkedik az Európában és a tengerentúlon is jelentkező újfajta nacionalizmus hullámához is, ahol az értékvesztett, dekadens, ultraliberálisnak mondott, önön vesztébe rohanó Nyugat-Európa morálja kerül kissé megerőszakolt kontrasztba a tradicionális, régi elveire büszke és saját identitását, nemzeti múltját újrafelfedező társadalmakkal.
Ioan Aurel Pop rövid, de szép beszédében kiemelte, hogy ő nem képes másképp, csakis románként megírni Erdély történetét. A kötetben a románság szemszögéből láttatja azt az európai régiót, amelyet ma egy mini-Európának is tekinthetünk. Hangsúlyozta, hogy bár a két szerző igyekezett „objektív történetírásra”, ez egy ilyen téma esetén aligha érhető el. Ellensúlyként ajánlotta a néhány éve megjelent háromkötetes, 1600 oldalas Erdély történetét, amelyet német és magyar szerzőkkel együtt szerkesztettek és írtak, és amelyik sokkal részletesebb, árnyaltabb, az objektív történetíráshoz közelebb álló művet ad az olvasók kezébe.
Az, hogy egy történész elismeri, nem tud objektív történetírást írni még nem is túl nagy baj. Persze, akkor kérdés, hogy miért kell olyan hevesen bírálni az ugyancsak elfogultságáról ismert Lucian Boiát. Az már kevésbé örömteli azonban, hogy az eseményen egyetlen magyar történész sem vett részt, és ahogy ez lenni szokott, a párhuzamos történetírás úgy tűnik, továbbra is létezik Erdélyben. A kötet tehát a Nagy Egyesülés centenáriumának egyik előszavaként jelent meg és egy újfajta román történetírás mintapéldányaként, amelyre érdemes lesz majd az elkövetkezőben jobban figyelni. Az esemény pozitív jellegéről talán annyi emelendő ki, hogy az internetes médiák és a jó marketing valóban képes ma is több száz embert vasárnap délben is egy könyvbemutatóra vonzani. A kötetben a magyarok, szászok és zsidók története is viszonylag objektív arányban jelenik meg. A gazdagon illusztrált kötetben ott találjuk a magyar királyok és erdélyi fejedelmek portréi mellett az erdélyi magyar kultúra nagy alakjait is, Brassaitól, Szilágyi Sándor történészen át egészen Bartók Béláig, aki legfeljebb gyűjtései és koncertjei révén kötődik a történelmi Erdélyhez.
Csak reménykedni tudunk abban, hogy az 1986-os monumentális, három kötetes Erdély története és az annak rövidebb, egykötetes 1989-es és 1993-as Erdély rövid története után megjelenik majd magyarul is egy új szintézis Erdélyről, lehetőleg román és magyar történészek közreműködésével. A nemrég megjelent monumentális Székelyföld története ugyan visszhangra talált a magyar értelmiség körében, az továbbra is kérdés, milyen fogadtatása lesz a román történészek és érdeklődő nagyközönség körében. Az a magyar történetírás szerepe is lenne, hogy a román kollegákkal összefogva az „új nemzet-projekt” fogalmába és az új történetírás ideológiájába megfelelő helyett biztosítsanak az erdélyi magyarság, szászság, zsidóság vagy örménység történetének és múltjának is.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)
Történészként az ember sok könyvbemutatón megfordul. Legtöbbször az ilyen eseményeken a bemutatandó kötet szerzője, családja, barátai, kollégái és egy szűkebb, a sajtóból értesülő értelmiségi csoport vesz részt. Néhány tucat ember általában, akik az adott téma iránt különös érdeklődést tanúsítanak. Ellenben január végén a Néprajzi Múzeum impozáns nagytermében mintegy négyszáz résztvevő gyűlt össze egyetlen kötet miatt: Ioan Aurel Pop történész, akadémikus és Ioan Bolovan rektorhelyettes a Scoala Ardeleana (Erdélyi Iskola) kiadónál megjelent Erdély története című legújabb, bővített és javított kiadását mutatták be. Nemcsak a kötet, de az esemény maga is eléggé érdekes volt ahhoz, hogy ezzel egy kicsit részletesebben foglalkozzunk.
Erdély története – a kötet címe értelemszerűen nagyon fülbemászó és a téma monumentalitásához illően nagy tömegekhez szól. Az elsősorban történelmi könyvek kiadására szakosodott román kiadó honlapján talán pont ezért jelenik meg ez a kötet úgy, mint „bestseller”. A sikere borítékolható. Ez nemcsak azért szükséges, mert a Román Tudományos Akadémia és a Banca Transilvania által támogatott kötet költségei az egeket verik (színes fotók, krétalap, keményfedeles kötés), de a két szerző neve már eleve biztosíték a sikerhez. Ioan Aurel Pop az elmúlt években a román sajtóban egyre gyakrabban a Lucian Boia-féle kritikai történetírás és nemzetmítoszokat romboló historiográfia legnagyobb élharcosaként jelenik meg. Nemcsak kiváló rétori tehetsége, de címei és akadémiai státusza is legitimálja őt arra, hogy egy újfajta román történetírást vezessen be. Ez a történetírás a 19. századi buzgó romantikus nacionalizmus és a Lucian Boia-féle nehezen megfogható, negatív és nemegyszer olcsó mítoszromboló historiográfia közzé helyezhető. Az új Erdély története előtt már Pop tavaly kiadta az Erdély, öntudati állapotunk (Transilvania, starea noastra de veghe), enyhén patetikusra sikeredett című kötetét, amelyben megelőlegezte a jelenlegi kötet ideológiai hátterét. Ugyancsak érzékelhető a Ioan Aurel Pop-féle történetírás szelleme a Lucian Boiának írt válaszkötetében, ahol élesen bírálja a bukaresti történészt és a nemzetromboló gondolatok helyett a nemzeti identitás megerősítését, az „egészséges” románságtudatot népszerűsíti.
Ez a jelenség volt érzékelhető a hétvégi könyvbemutatón is. Volt ott román pópa, polgármester, egy sor akadémikus is és olyan óriási tömeg, amelyhez hasonlót magyar nyelvű könyv bemutatóján jómagam még nem láttam. A jászvásári egyetem rektorhelyettese által tartott könyvbemutatón is kiderült, hogy a Nagy Egyesülés közeledte új fordulatot fog hozni a hivatalos román történetírásban. Óriási hangsúlyt fog kapni a román nemzeti öntudat, nemzeti büszkeség fiatalos lendületű megerősítése és egy új nemzetprojekt kidolgozása, melynek legfőbb célja az, hogy a románok ne szégyenkezve éljék meg kulturális és nemzeti identitásukat itthon és különösen külföldön, hanem büszkeséggel és öntudattal. Ez a jelenség jól illeszkedik az Európában és a tengerentúlon is jelentkező újfajta nacionalizmus hullámához is, ahol az értékvesztett, dekadens, ultraliberálisnak mondott, önön vesztébe rohanó Nyugat-Európa morálja kerül kissé megerőszakolt kontrasztba a tradicionális, régi elveire büszke és saját identitását, nemzeti múltját újrafelfedező társadalmakkal.
Ioan Aurel Pop rövid, de szép beszédében kiemelte, hogy ő nem képes másképp, csakis románként megírni Erdély történetét. A kötetben a románság szemszögéből láttatja azt az európai régiót, amelyet ma egy mini-Európának is tekinthetünk. Hangsúlyozta, hogy bár a két szerző igyekezett „objektív történetírásra”, ez egy ilyen téma esetén aligha érhető el. Ellensúlyként ajánlotta a néhány éve megjelent háromkötetes, 1600 oldalas Erdély történetét, amelyet német és magyar szerzőkkel együtt szerkesztettek és írtak, és amelyik sokkal részletesebb, árnyaltabb, az objektív történetíráshoz közelebb álló művet ad az olvasók kezébe.
Az, hogy egy történész elismeri, nem tud objektív történetírást írni még nem is túl nagy baj. Persze, akkor kérdés, hogy miért kell olyan hevesen bírálni az ugyancsak elfogultságáról ismert Lucian Boiát. Az már kevésbé örömteli azonban, hogy az eseményen egyetlen magyar történész sem vett részt, és ahogy ez lenni szokott, a párhuzamos történetírás úgy tűnik, továbbra is létezik Erdélyben. A kötet tehát a Nagy Egyesülés centenáriumának egyik előszavaként jelent meg és egy újfajta román történetírás mintapéldányaként, amelyre érdemes lesz majd az elkövetkezőben jobban figyelni. Az esemény pozitív jellegéről talán annyi emelendő ki, hogy az internetes médiák és a jó marketing valóban képes ma is több száz embert vasárnap délben is egy könyvbemutatóra vonzani. A kötetben a magyarok, szászok és zsidók története is viszonylag objektív arányban jelenik meg. A gazdagon illusztrált kötetben ott találjuk a magyar királyok és erdélyi fejedelmek portréi mellett az erdélyi magyar kultúra nagy alakjait is, Brassaitól, Szilágyi Sándor történészen át egészen Bartók Béláig, aki legfeljebb gyűjtései és koncertjei révén kötődik a történelmi Erdélyhez.
Csak reménykedni tudunk abban, hogy az 1986-os monumentális, három kötetes Erdély története és az annak rövidebb, egykötetes 1989-es és 1993-as Erdély rövid története után megjelenik majd magyarul is egy új szintézis Erdélyről, lehetőleg román és magyar történészek közreműködésével. A nemrég megjelent monumentális Székelyföld története ugyan visszhangra talált a magyar értelmiség körében, az továbbra is kérdés, milyen fogadtatása lesz a román történészek és érdeklődő nagyközönség körében. Az a magyar történetírás szerepe is lenne, hogy a román kollegákkal összefogva az „új nemzet-projekt” fogalmába és az új történetírás ideológiájába megfelelő helyett biztosítsanak az erdélyi magyarság, szászság, zsidóság vagy örménység történetének és múltjának is.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)