A tizedik nemzedék ballagott a Sapientián
Minden ballagási rendezvény felemelő, megható és egy életre szóló esemény hallgatóknak, szülőknek egyaránt. A Sapientia ünnepsége még ennél is több, hangulatában, lelkületében, nemzeti együvé tartozásunk jegyében kiemelkedik más felsőfokú oktatási intézmények közül, hiszen ezt igazán a magunkénak érezhetjük. Szombaton az egyetem aulájában e szép ünnepségnek lehettünk részesei, amikor reményekkel és bizakodással tele végzősökkel népesült be az egyetem. A folyosók, a karzatok gyermekeik örömében osztozó szülőkkel, hozzátartozókkal teltek meg. A ballagási ünnepségen részt vett Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke, dr. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, valamint dr. Kelemen András, a marosvásárhelyi kar dékánja.
A hit szárnyakat adott a kibontakozáshoz
A szombati ünnepség a hallgatók karonkénti bevonulásával kezdődött. S ez volt az a pillanat, amikor ennyi szép fiatal láttán örömkönnyek csillantak meg a szülők, hozzátartozók szemében. Az ünnepi beszédek sorát Kató Béla püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke kezdte.
– Nem minden esztendőben sikerül mindenhova eljutnom a ballagási ünnepségekre, de most Marosvásárhelyre különösen odafigyeltem, és azért jöttem ide, mert ti vagytok a X. évfolyam ezen az egyetemen. Minden ballagás ünnep, de egyúttal mérföldkő is.
Az Ószövetség népe, amikor valamilyen nagy utat megtett, vagy elérkezett valahová, mindig követ, emléket állított. Ezeknek a mérföldköveknek a neve eben-háézer, ami magyarul azt jelenti: mindeddig megsegített bennünket az úr. Tíz esztendő nem nagy idő egy nemzet, egy nép életében, de úgy gondolom, hogy mi most mindannyian egy mérföldkőhöz érkeztünk, és illik nekünk is ezt megörökíteni. Mindeddig megsegített bennünket is az úr! Ezért most a hálaadás kövét kell felállítanunk, és együttesen kell hálát adnunk ezért a tíz évért. Kedves oktatók, nagyon sokat harcoltatok és harcoltok azért, hogy végül győzni tudjunk, ez a győzelem most itt nyilvánvaló. Tudjuk azt, hogy a Sapientia EMTE nem épp olyan erős, mint amilyennek szeretnénk, lehet, hogy gyenge a hangja, s is lehet, hogy bizonytalanság van körülöttünk, de ez a végzős diáksereg igazolja, hogy mi a szépet, a jót és az értéket akartuk. Mindenki érzi, hogy ennek az egyetemnek az alapja a hit, amely szárnyakat adott a kibontakozáshoz. Diákok, induljatok! Pedig most szeretnénk leginkább megtartani benneteket! Most látjuk a ti fejlődéseteket, és büszkék is vagyunk azokra az eredményekre, amiket elértetek. A kérdés az, hogy hová mentek? Sejtéseink vannak, hogy hová, de biztosat nem tudunk mondani. El kell ismerni, hogy recept sincs arra, hogy hová jó menni a mai embernek. Ez az egyetem, amely most kezd beágyazódni az erdélyi magyarság életébe, igyekezett számotokra tudást adni, de a tananyag a mai gyorsan fejlődő világban mulandó. Még nagyon sokszor kell újra és újra tanulni azért, hogy ebben az életben érvényesülni tudjatok. Reméljük, hogy a Sapientia egy vonatkozási pont marad a ti életetekben. Bárhol legyetek, büszkén tegyetek hitet szülőföldetek, Erdély értékeiről! Az itt kapott szeretetet, türelmet, jóságot és békét mint legfőbb értékeket adjátok tovább. Szeretnénk még itt tartani benneteket, de úgy, ahogy Ábrahámnak is el kellett hagynia otthonát, hogy az Ígéret földje az övé lehessen, úgy nektek is el kell hagynotok az egyetemet. Bátorítson az, hogy Ábrahám nemcsak küldetést, hanem ígéretet és áldást is kapott. Ígéretet arra, hogy nagy nép lesz. Ábrahám hitt, és meglátta, hogyan teljesedik be Isten ígérete. Sok fiatal úgy indul el az életben, hogy nem kéri házasságára szülei áldását, nem kéri életére az Isten áldását, mert úgy gondolja, hogy csak a maga erejében bízhat és erre támaszkodhat. Mégis most megáldalak benneteket, áldott legyen a ti utatok, és higgyetek abban, aki ide vezérelt benneteket, a mi Istenünkben. Isten áldjon meg benneteket! – hangzott el Kató Béla ünnepi beszéde, egy életre szóló útravaló a végzősök számára.
Műveltnek, okosnak lenni jó dolog
Dr. Dávid László elmondta, hogy évről évre hiányérzés tölti el, hiszen a hallgatók bizalommal jöttek ide, belakták ezt a teret, ami második otthonuk volt, barátságok, szerelmek is szövődtek itt. És most egyből vége mindennek. Igazi mérföldkő ez, ami akkor is érvényes volt, amikor a hallgatók a Sapientiát választották, hiszen műveltnek, okosnak, elkötelezettnek lenni jó dolog. Mennyire jó érzés, barátok közt, hasonló értékeket valló emberek között itthon lenni! Egy igazi értelmiségi nemcsak az anyagi világot próbálja megérteni, nemcsak anyagi sikerekre vágyik, hanem szellemi, művészeti és társadalmi téren is vannak elvárásai. Meg vagyok győződve, hogy ti is ilyen módon akartok sikeresek lenni. És itthon akartok sikeresek lenni! Tanács, ami sokéves tapasztalatból fogant: semmilyen megbánás nem teheti jóvá az elszalasztott lehetőségeket! Az erdélyi közösség – sajnos – számtalan lehetőséget elmulasztott! – mondta a rektor.
A beszélők sorát dr. Kelemen András dékán folytatta, majd a tanszékek képviselői léptek mikrofon elé: dr. Forgó Zoltán, a Gépészmérnöki Tanszék vezetője, dr. Kovács Loránd, a Kertészmérnöki Tanszék vezetője, dr. Kátai Zoltán, a Matematika-Informatika Tanszék vezetője, dr. Domokos József, a Villamosmérnöki Tanszék képviselője, dr. Tőkés Gyöngyvér, az Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszék vezetője, dr. Imre Attila, az Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék vezetője. A ballagó diákok részéről Münzlinger Zoltán, a hallgatói önkormányzat részéről Moni Róbert szólt a ballagókhoz, tanárokhoz.
A beszédek között Kovács Melinda énekelt, majd a néptánccsoport mezőségi táncot járt. Bakos Emília a Boldogasszony anyánk régi himnuszunkat énekelte.
Az ünnepséget a történelmi egyházak lelkészeinek áldása, a magyar, a székely és a régi székely himnusz eléneklése zárta.
Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely)

Az erdélyi közösséget erősítő nemzedék
A tizenharmadik végzős generációt búcsúztatták szombaton a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karán, s ezzel idén is a legszebb, legfelemelőbb és a hallgatók számára a legemlékezetesebb napját élte meg az intézmény. Az ünnepélynek részesei voltak a végzősök virágcsokrokkal érkező szülei és hozzátartozói, akik hittek és bíztak abban, hogy gyermekeiket a boldoguláshoz szükséges legjobb tudással tarisznyálták fel. 
Legyetek nyitottak, bölcsek és befogadók a jóra!
Hogy kivétel nélkül minden diák mennyire fontos volt az egyetemnek s a közösségnek, jelzi, hogy miközben az ünneplőbe öltözött aulába szakonként érkeztek a ballagó évfolyamok, minden végzős neve elhangzott. Ki tapssal, ki könnyező szemmel fogadta a legnagyobb kincset jelentő ifjakat. A történelmi magyar egyházak képviselői tanévzáró istentiszteletet tartottak, imában köszönték meg azokat az áldásokat, amelyek a hallgatókat végigkísérték, s amelyek hozzájárultak a gyarapodáshoz, a tudáshoz, a bölcsességhez, a tökéletesebb emberré váláshoz. Ugyanakkor hálájukat fejezték ki az imádságos háttérért, a családért, amely feltétele volt a tanulásnak, a diákévek alatt felhalmozott emlékeknek, megélt szerelmeknek, az együtt töltött emlékezetes perceknek. A bukások, a csalódások, a sikertelenségek is részei voltak a diákéveknek, az áthidalásukra és leküzdésükre hitre, bizalomra és reménységre volt szükség. Arra kérték Istent, hogy a nagy kihívások és az út elején álló fiatalok nyitottak legyenek és befogadók minden jóra, hogy ne szégyelljék Istenhez fordulni segítségért, bölcsességért.
Az összegyűjtött téglákból épül katedrális
Dr. Kelemen András, a marosvásárhelyi kar dékánja köszöntötte a végzősöket és hozzátartozóikat, majd felkérte a hallgatóságot, hogy némán emlékezzenek meg a nemrégiben elhunyt dr. Kovács Lóránt egyetemi docensről, a kertészeti tanszék vezetőjéről és Márk András hallgatóról. A dékán megköszönte a tanári kar áldozatos munkáját, a diákoknak, hogy a Sapientiát választották, a szülőknek, hogy rájuk bízták gyerekeik felsőfokú oktatását. Ha valamit ki kellene emelni a végzősök teljesítményéből, az mindenképpen az általuk elért számtalan szakmai siker lenne. A dékán szólt arról, hogy nehéz tanévet zárnak, de ha eszébe jut az a csíki mondás, hogy nincs is hideg, csak gyenge ember, akkor erős emberek vehetik az akadályokat. A dékán egy személyes élményét osztotta meg a hallgatósággal, elmondta, hogy egyszer egy kellemetlenség folytán este későn hagyta el az egyetem udvarát, és felajánlotta a buszmegállóban várakozó hallgatónak, hogy autóval beviszi a városba. Megkérdezte tőle, hogy miért ilyen későn megy haza az egyetemről. Mert kertészmérnök-hallgatóként mikroszkopikus metszetet kellett készítenie, ami nem nagyon sikerült, de a tanár úr biztatására addig próbálkozott, amíg jó lett. Kiderült, hogy a lány Böjte atya házában lakik a Tudor negyedben. – Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy mi az egyetem célja, akkor biztosan állíthatom, hogy ez, pont ez! – fogalmazott a dékán, aki elmondta, a mai ifjúság legnagyobb „betegsége”, hogy egyre inkább elveszíti optimizmusát, egyre borúlátóbb a jövőt illetően, de bizodalmát fejezte ki, hogy a végzősök az itt szerzett tudással megállják a helyüket az életben, kitartó munkával, a tanárok folytonos támogatása és irányítása mellett, a kényelmes megoldások kerülésével sikerük lesz a pályán, s az optimizmus mindig olyan mozgatórugó lesz, ami jó, megbecsült szakemberekké teszi őket. A dékán Böjte Csaba gondolataival zárta beszédét, melynek lényege, hogy Istennek célja van az emberekkel. Mert ő a téglákat nem szétdobálja, hanem bölcs szeretettel összegyűjti, és építkezik. „Belőletek épít katedrálist!” 
Higgyetek magatokban, tietek a jövő!
Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke ünnepi beszédében kiemelte, hogy rendkívül látványos fejlődést tudhat magáénak az egyetem. Az elmúlt évek bizonyítják, hogy az itt folyó képzés színvonalas, a végzősök versenyképes tudással hagyják el az intézményt. Elmondta, sok fiatalt ismer, aki itt végzett, komoly szakmai tudással rendelkezik, cégeknél vezető tisztségeket töltenek be, vagy saját vállalkozást vezetnek. Az elnök azt kívánta, hogy minél többen maradjanak szülőföldjükön, találjanak munkahelyet a régióban, s alapítsanak családot, hiszen az erdélyi magyar közösségnek szüksége van rájuk. Szükség van a fiatalos lendületre, a jól képzett szakemberekre, az új látásmódra, az ötletekre. A ballagás napja legyen a hála és a köszönet napja is azok iránt, akik segítettek, a szülőknek, akik anyagi erőfeszítést tettek azért, hogy gyermekeik tovább tanulhassanak. Végül a fiataloknak szólt a bátorító szó: Higgyetek magatokban, és legyetek bátrak, mert tietek a jövő! – fogalmazott az elnök.
Köszöntések és himnuszok
A ballagási ünnepségen a tanszékvezetők és oktatók köszöntötték a hallgatókat és hozzátartozóikat: dr. Forgó Zoltán, a Gépészmérnöki Tanszék vezetője, dr. Fazakas Csaba, a Kertészmérnöki Tanszék vezetője, dr. Kupán Pál, a Matematika–informatika Tanszék oktatója, dr. Domokos József, a Villamosmérnöki Tanszék vezetője, dr. Tőkés Gyöngyvér, az Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszék vezetője, dr. Imre Attila, az Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék vezetője.
Nagy sikerrel lépett fel a Sapientia EMTE néptánccsoportja, amely györgyfalvi táncokat adott elő. Megható momentuma volt a ballagásnak Nyitó Anetta informatikushallgató előadásában Ambrus Ádám gitárkíséretével elhangzó Kell még egy szó című dal, melyet hosszas tapssal, az emberi nagyság és kitartás előtti főhajtással üdvözölt a hallgatóság. 
A ballagó diákok nevében Kovács Szabina Zsuzsanna búcsúzott a tanároktól és a diáktársaktól, míg Ferencz Katalin a hallgatói önkormányzat nevében mondott búcsúbeszédet. 
A hagyományhoz híven, a végzős évfolyamok felelősei búzakalászokat adtak át a következő generációnak. 
A ballagási ünnepség a magyar, a székely és a régi székely himnusz eléneklésével zárult. 
MEZEY SAROLTA Népújság (Marosvásárhely)