Színlelt integráció
Európai szinten sajátos nevelésben, foglalkozásban a teljes diákság hét százaléka részesül, azaz minden száz gyerekből heten. Ez a szám romániai viszonylatban 0,65 százalék, a magyar gyerekeknek pedig csupán a 0,39 százaléka kap gyógypedagógiai ellátást – hangzott el az erdélyi magyar gyógypedagógusok szerdán és csütörtökön tartott tanácskozásán, amelynek helyszíne a gernyeszegi Grand Lion szálloda volt.
Pollacsek Tamás, a Romániai Magyar Gyógypedagógusok Szövetségének elnöke, a kolozsvári Hallássérültek Intézetének tanára kérdésünkre elmondta, hogy az elmúlt évben szervezték az első tanácskozást, azzal a szándékkal, hogy feltérképezzék az erdélyi magyar gyógypedagógiai ellátás helyzetét, amiről korábban nem volt átfogó kép. Az állami rendszerben folyó kezdeményezések mellett senki sem látta át, hogy mi történik a magánszférában, ezért a tanácskozásra minden ismert intézmény, alapítvány képviselőit meghívták. Az egyesület a Babes-Bolyai Tudományegyetem Alkalmazott Pszichológia Tanszékének Gyógypedagógiai Szakcsoportjával valamint a Szülőföld Alap támogatásával az idén másodszor tartott tanácskozást, amelyen romániai és magyarországi szakemberek adtak elő a gyógypedagógiában alkalmazott újszerű megközelítésekről, kreatív módszerekről. A főelőadók (Ráduly Zörgő Éva, Síkné dr. Lányi Cecília) és Bartók Éva negyven percet kaptak, a többi előadó húsz perc alatt mutatta be mondanivalóját a kollégáknak. A dolgozatok a nyelvi készségek fejlesztésétől a pszichodrámán át a hátrányos helyzetű gyermekek szociális kompetenciájának a fejlesztéséig változatos tematikát fogtak át, s főhelyen a diszlexiás gyermekek nevelése, tanítása szerepelt. Megható, szép, a gyerekek őszinteségét feltáró előadások hangzottak el, a zárónapon pedig az erdélyi magyar gyógypedagógiai ellátás jelenét vitatták meg, s hogy mit lehet tenni a bevezetőben felvázolt helyzet változtatása érdekében.
Pollacsek Tamás szerint vannak vidékek, mint például Marosvásárhely vagy Kolozsvár, ahol jobb a speciális ellátás, a szórványban viszont nagyon hiányzik. Kérdésünkre az egyesület vezetője kifejtette, hogy az inkluzív oktatás – amelynek során a korábban kisegítő iskolába járó hátrányos helyzetű gyerekeket többi társaik közé sorolták be, s a gyógypedagógusoknak heti egy-két óra jut egy gyerekre – valójában csak színlelt integrációt jelent.
– Bár ahhoz kicsik vagyunk, hogy az országos helyzetbe beleszóljunk, legalább az átlaghoz kellene felzárkózni a romániai magyar oktatásban is – nyilatkozta az egyesület elnöke.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Óvodapedagógusok, tanítók gyógypedagógiai képzése
A Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete szeptember 7–9. között szervezi meg Kolozsváron a Hogyan másképp? Az óvodás – és kisiskolás korú sajátos nevelési igényű gyermekek problémáinak felismerése és terápiás lehetőségei című képzését óvópedagógusoknak és elemi osztályokban oktató pedagógusoknak.
A gyógypedagógia szakmában nem, vagy kevésbé járatos óvópedagógusok, illetve szülők kérését és ez irányú igényét teljesíti az egyesület e program megszervezésével, hiszen hiányként érzékelhető a normál oktatási rendszerben a sajátos nevelési igényű gyermekek felismerésének módja, illetve azoknak a terápiás lehetőségeknek a megismerése is, amelyek e gyermekcsoport megfelelő ellátása esetén megvalósulhatnának. A képzés célcsoportja többrétű: az óvópedagógusok és az elemi oktatásban dolgozók mellett a leendő vagy már gyakorló szülőket is várják. Az előadások, kiscsoportos esetmegbeszélések, kerekasztal-beszélgetések során az a cél, hogy olyan gyakorlati ismereteket adjanak át, amelyek által ezen gyermekek felismerése könnyebbé válhat, s közvetve a pedagógus és szülő nevelési és oktatási tevékenysége is átminősülhet. A program és bővebb információ a www.gyogypedagogia.ro honlapon érhető el.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nyitni a társadalom felé
A hazai szakma keresztmetszetét ismertette és hiánypótló kiadványát mutatta be a 10. születésnapját ünneplő Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete szerdán Kolozsváron.
A Másképp című tanulmánykötet, amely az egyesület első kiadványaként látott napvilágot, egyfajta összegzést nyújt a speciális nevelési igényű gyerekek oktatásáról, ugyanakkor hiánypótló a tekintetben is, hogy nyitni szándékszik a nagyközönség felé.
Ismertségre és elismertségre törekszenek
„Az erdélyi magyar gyógypedagógusok munkájából kíván ízelítőt nyújtani a könyv, amely elsősorban természetesen a szakma képviselőit, de a normál oktatásban dolgozó pedagógusokat, illetve a sajátos nevelési igényű gyerekek szüleit is meg kívánja szólítani – mondta el Nagy Szilárd, az egyesület elnöke. – Nem kimondottan szakmai hangvételű – bár a szerzők főként nagy szakmai tapasztalattal rendelkező gyógypedagógusok – , személyes, szülők tollából származó írásokat is tartalmaz. A szervezetbe egyébként nemcsak gyógypedagógusok tartoznak, hanem a segítő szakma képviselői is, szociális munkások, pszichológusok, valamint óvónők és tanítónők. Célunk, hogy nyissunk a nagyközönség, a társadalom «ép» tagjai felé is – szükség van arra ugyanis, hogy ismertebbé váljon a munkánk. A gyűjtemény ötleteket, megoldásokat, lehetőségeket sorakoztat fel, ugyanakkor további tervek szövögetésére ösztönöz.”
A mintegy 300 tagot számláló kolozsvári székhelyű egyesület jubileumi ünnepségén a hazai gyógypedagógusi szakma közelmúltjáról, jelenéről, a nagyközönséggel való megismertetéséről és további lehetőségeiről is értekeztek a szakemberek. „Az egyesület mintegy összehangolni igyekszik az erdélyi magyar gyógypedagógusok munkáját. Fő tevékenységünk továbbképzők szervezése – ezeket a rendezvényeket nemcsak a szakmabelieknek szánjuk, hanem a normál oktatásban dolgozóknak is – ugyanis azt tapasztaljuk, hogy igénylik a pedagógusok. Ily módon is ismertségre és elismertségre törekszik a szakmánk” – fejtette ki Nagy Szilárd.
Az „utazó tanár” dinamikus munkája
A kötetben szó esik többek közt hallássérült, autizmussal, idegrendszeri, tanulási zavarokkal, fogyatékkal élő gyerekek, illetve koraszülöttek fejlesztéséről – ily módon egyfajta átfogó, perspektivikus képet nyújt a szakmáról, amelyről a normál oktatás szereplőinek olykor hiányosak vagy homályosak az ismereteik. Ez a szándékuk a szakmabelieknek is: valamelyest átjárhatóbbá tenni a normál és a gyógypedagógia között húzódó határvonalat. Erről a nyitásról beszélt Péter Ildikó, a kolozsvári Onisifor Ghibu-iskola úgynevezett „utazó tanára” – segítő tanára, aki gyógypedagógusként normál iskolában tanít speciális nevelési igényű gyerekeket.
„Sajátos terület ez, de hát mi nem sajátos a gyógypedagógiában? Az utazó tanárság mintegy öszszekapcsolja a két területet: a gyógypedagógusi munkát az ép gyerekek tanításával, és bevonja azok szüleit és pedagógusait is” – mondta Péter Ildikó. Úgy fogalmazott, ez a sajátos közeg rendkívül dinamikus munkát igényel.
„Mi vagyunk azok, akik a speciális intézmény határain túllépünk, és mintegy kimegyünk a tömegoktatásba. Normál iskolában tanítjuk a speciális nevelési igényű gyerekeket, akiknek megpróbáljuk úgy fejleszteni a képességeit, hogy megmaradhassanak a tömegoktatásban, és képesek legyenek elvégezni az iskolát.
Célcsoportunk a tanulási zavarral, alkalmazkodási és viselkedészavarral küzdő gyerekek – de szüleikkel és pedagógusaikkal is nagyon szoros kapcsolatot tartunk, hogy az előrehaladásukat segítsük” – mondta el a pedagógus. Arra is kitért, hogy az úgynevezett befogadó iskolában ez hoszszú folyamat, hiszen sok év telik el, amíg megértik, megtanulják tisztelni és figyelembe venni a segítő tanárok munkáját.
„A pedagógusok érzik, hogy segítjük a gyerekek fejlődését, ezáltal pedig az ő munkájukat lendítjük előre. És nem emeljük ki ezeket a gyerekeket a közösségből, hanem ott foglalkozunk velük. Az egyéni órák is nagyon fontosak, viszont sok tanítónő kéri, hogy vegyünk részt a tanórákon is” – ecsetelte a gyógypedagógus. 4
Arra is felhívta a figyelmet, hogy jó lenne úgynevezett „érzékenyítő napokat” szervezni rendszeresen az iskolákban – ennek keretében olyan élethelyzeteket teremtenek, melyekben az egészséges gyerekek megtapasztalhatták, mit jelent fogyatékkal élni. „A gyerekek igazából nagyon érzékenyek erre, és még fogékonyabbá lehetne tenni őket, ha lenne erre alkalom és erőforrás” – mondta Péter Ildikó.
Gyógypedagógus-képzés az egyetemen
A szakma iránti érdeklődésről, az egyetemi képzésről beszélt a találkozón Kiss Szidónia, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem gyógypedagógia szakának adjunktusa. „A gyógypedagógus-képzés az Alkalmazott Pszichológiai Intézetben történik. Az elméletin kívül gyakorlati felkészülést is igyekszünk biztosítani a hallgatók számára – intézményekbe látogatnak, dolgoznak, önkénteskednek, tehát szereznek tapasztalatot. Viszont az még nem biztos, hogy az egyetemen átlátja-e a fiatal, mire is adta a fejét…
Arra vonatkozóan, hogy mennyien helyezkednek el a szakmában, nincsenek konkrét felméréseink, viszont az első fokozati vizsga már elégtételt jelent számunkra, valamint az is, hogy pozitív visszajelzést kapunk az iskolák, kollégák részéről” – fejtette ki az egyetemi adjunktus. A szakma iránti érdeklődésről szólva elmondta, az egyetemen meghirdetett helyek mindig betelnek, sőt Magyarországról is jönnek Kolozsvárra gyógypedagógiát tanulni.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Ismertségre és elismertségre vágyó hivatás
A szakma hazai keresztmetszetét ismertető kiadványt mutatott be a közelmúltban a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete. A Másképp című tanulmánykötet egyfajta összegzést is nyújt a speciális nevelési igényű gyerekek oktatásáról, ugyanakkor a nagyközönség felé való nyitást is szorgalmazza.
Az erdélyi magyar gyógypedagógusok munkájából kíván ízelítőt nyújtani a könyv, amely elsősorban a szakma képviselőit kívánja megszólítani, de a normál oktatásban dolgozó pedagógusokat, illetve a sajátos nevelési igényű gyerekek szüleit is. A Nagy Szilárd (képünkön) elnökölte egyesületbe egyébként nemcsak gyógypedagógusok tartoznak, hanem a segítő szakma képviselői is, szociális munkások, pszichológusok, valamint óvónők és tanítónők is. „Szükség van arra, hogy nyissunk a nagyközönség, a társadalom »ép« tagjai felé is, hogy ismertebbé váljon a munkánk. A gyűjtemény ötleteket, megoldásokat, lehetőségeket sorakoztat fel, és további tervek szövögetésére ösztönöz” – tette hozzá Nagy Szilárd.
Az „utazótanár” munkája
A mintegy 300 tagot számláló, kolozsvári székhelyű egyesület kiadványában szó esik többek közt hallássérült, autizmussal, idegrendszeri, tanulási zavarokkal, fogyatékkal élő gyerekek, illetve koraszülöttek fejlesztéséről. Ily módon átfogó, perspektivikus képet is nyújt a szakmáról, amelyről olykor hiányosak vagy homályosak a normál oktatás szereplőinek ismeretei. A szakmabeliek ezért igyekeznek valamelyest átjárhatóbbá tenni a normál és a gyógypedagógia között húzódó határvonalat. Erről a nyitásról beszélt Péter Ildikó, a kolozsvári Onisifor Ghibu iskola úgynevezett „utazótanára”, segítő tanára, aki gyógypedagógusként normál iskolában tanít speciális nevelési igényű gyerekeket, így a munkája összekapcsolja a két területet.
Milyen egy ennyire sajátos közegben dolgozni, együttműködni, mediálni? – hangzott el a kérdés a könyvbemutató alkalmával tartott kerekasztal-beszélgetésen. „Sajátos terület ez, de hát mi nem sajátos a gyógypedagógiában? Az utazótanárság hidat képez a két terület, a gyógypedagógusi munka és az ép gyerekek tanítása között, és bevonja az utóbbiak szüleit és pedagógusait is – mondta Péter Ildikó. – Mi vagyunk azok, akik a speciális intézmény határain túllépünk, és kimegyünk a tömegoktatásba. Saját speciális módszereinkkel próbáljuk fejleszteni a gyerekek képességeit. Normál iskolában tanítjuk a speciális nevelési igényű gyerekeket, megpróbáljuk őket úgy kezelni, felzárkóztatni, hogy megmaradhassanak a tömegoktatásban, és képesek legyenek elvégezni az iskolát. Célcsoportunk a tanulási zavarral, alkalmazkodási és viselkedészavarral küzdő gyerekek, de szüleikkel és pedagógusaikkal is nagyon szoros kapcsolatot ápolunk.”
Befogadó iskola, „érzékenyítő” napok
Az úgynevezett befogadó iskolában ez hosszú folyamat, hiszen sok év telik el, míg megértik, megtanulják tisztelni és figyelembe venni a segítő tanárok munkáját. „A pedagógusok érzik, hogy segítjük a gyerekek fejlődését, jelenlétünkkel pedig az ő munkájukat lendítjük előre. Nem emeljük ki ezeket a gyerekeket a közösségből, hanem a partnerórák keretében a saját osztálytermükben foglalkozunk velük. Az egyéni órák is nagyon fontosak, sok tanítónő viszont határozottan kéri, hogy a tanórákon is vegyünk részt, akadályozzuk meg, hogy zavarják az órát” – ecsetelte a gyógypedagógus.
Hogy az „utazótanárok” milyen mértékben tudnak részt venni mindkét közösség életében, elsősorban attól függ, hogy mennyire képesek dinamikusan mozogni abban a közegben. Ott azt várják el tőlük, hogy megfelelő kommunikációs körülményeket teremtsenek, a sajátos nevelési igényű gyerekek megfelelőképpen kommunikálhassanak ép kortársaikkal és a pedagógusokkal is.
Hasznos lenne rendszeresen úgynevezett „érzékenyítő napokat” szervezni a magyar iskolákban – ennek keretében pedig olyan élethelyzeteket teremteni, amelyben az egészséges gyerekek megtapasztalhatják, mit jelent fogyatékkal élni. „A diákok igazából nagyon érzékenyek, és még fogékonyabbá lehetne tenni őket, ha lenne erre alkalom és erőforrás” – tartja Péter Ildikó. Körülbelül 10-15 éve tendenciaként érzékelhető, hogy egyfajta híd képződik például a halló és siket gyerekek között: a sajátosság már nem annyira ismeretlen, idegen jelenség, mint korábban, amikor a diákok aligha szembesültek azzal, hogy milyen is lehet egy siket gyerek élete.
Nőuralom az egyetemen
Kiss Szidónia, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem gyógypedagógia szakának adjunktusa a szakma iránti érdeklődésről, az egyetemi képzésről beszélt. „A gyógypedagógus-képzés az Alkalmazott Pszichológiai Intézetben zajlik, ahol az elméleten kívül gyakorlati felkészülést is igyekszünk biztosítani a hallgatók számára: intézményekbe látogatnak, dolgoznak, önkénteskednek, tapasztalatot szereznek. Az még korántsem biztos, hogy a fiatal már az egyetemen átlátja-e, mire is adta a fejét...” – mutatott rá az egyetemi oktató.
Szerinte a gyógypedagógusi tulajdonképpen nem is szakma, hanem hivatás. A jelentkezők közül akadnak, akiket menet közben elriaszt a felismerés, hogy valójában mit is jelent ez a munka, előfordulhat, hogy túl nehéznek, túl felelősségteljesnek találják. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy rendszerint sokkal több lány választja a gyógypedagógiát – jelenleg nem is tanulnak fiúk ezen a szakon. „Az egyetem utáni elhelyezkedési lehetőségekről nincsenek konkrét felméréseink, az első fokozati vizsga azonban már elégtételt jelent, valamint az is, ha pozitív visszajelzést kapunk az iskoláktól, kollégáktól” – fejtette ki az egyetemi adjunktus. A meghirdetett oktatási helyek mindenesetre rendre betelnek, nem csökken a jelentkezők száma, sőt, Magyarországról is érkeznek Kolozsvárra gyógypedagógiát tanulni.
Kiss Judit
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Mire jó egy színes pohár?
A fentebbi kérdést talán sokan felteszik, ám azok a pedagógusok, akik részt vettek Kovács Gábor, a Speed Stacks Hungary ügyvezető igazgatója által tartott, a Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete (RMGYE) által szervezett képzésben, minden bizonnyal az átlagosnál sokkal érdekesebb, mondhatni színesebb választ tudnak adni. A közelmúltban a kolozsvári Báthory-líceumban megtartott rendezvényen közel harminc erdélyi magyar pedagógus és gyógypedagógus vett részt – mifelénk ez volt az első ilyen jellegű foglalkozás, amelynek hivatalos neve Speed Stacks, azaz magyarul: Sport Poha-Rak.
A Sport Poha-Rak elnevezésű programot már 25 éve a világ 45 országában több, mint harmincezer iskolában/intézményben sikeresen alkalmazzák oktatási segédeszközként, versenyprogramként vagy akár szabadidős tevékenységként. Tanteremben, szakkörökben, testnevelési órák keretében vagy akár napközis programban is használhatjuk korosztálytól, képességektől, előképzettségtől függetlenül – kezdte a beszámolót Nagy Szilárd, a RMGYE elnöke.
Szabadság (Kolozsvár)

Pótolhatatlan szerepet tölt be a képzőművészeti tagozat
Az Apáczai líceum képzőművészeti osztályának megszüntetése ellen tiltakozik több kolozsvári civil szervezet. Valamennyien azt kérik az oktatási ügyekben illetékes szervektől, hogy állítsák vissza az évközben felszámolt V.B.-t, és hogy a következő tanév beiskolázási terveiben is szerepeljen a képzőművészeti V. osztály ezzel biztosítva a tagozat folytonosságát.
BMC: a képzőművészeti osztály engedélyezése nem “szívesség” 
A Barabás Miklós Céh (BMC) az Apáczai líceum képzőművészet tagozatának megalakulásától figyelemmel kísérte azon áldozatos tehetségpallérozó tevékenységet, mely során nemcsak hazai körökben, de nemzetközi viszonylatban is elismerést vívott ki magának ezen nevelési vonal, ezáltal is öregbítve az iskola hírnevét. Nem csoda hát, hogy a képzőművészeti osztály pedagógia- ellenes eljárással történt megszüntetésének lesújtó híre immár túllépte nemcsak Kolozs megye, hanem az országhatárokat is, felháborodást keltve képzőművészeti körökben szintúgy, mint a művészetkedvelő közönség széles táborában! – áll a romániai magyar képzőművészek színe-javát tömörítő szakmai szervezetnek szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.
„Igaz ugyan, hogy a képzőművészeti nyelvezet, mint kifejezési forma egyetemes, de a hozzá fűződő szókincsanyag birtokbavételének előfeltétele az anyanyelven való tanulás! Nem is beszélve arról, hogy az általános műveltség megkívánta ismeretanyag megszerzése is csak anyanyelven lehet kellőképpen hatékony!
Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum képzőművészeti tagozatának léte tehát nem különleges adomány, hanem nemzetközösségi oktatásunk amúgy is szegényes palettájának speciális színfoltja, amit a tanügyminisztérium, valamint a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség illetékes vezetőinek is tiszteletben kellene tartania!” – fogalmaznak a céh vezetői abban a reményben, hogy az oktatásügyi illetékesek, valamint az RMDSZ  mindent megtesznek a képzőművészeti osztály visszaállítása érdekében a 2016/2017-es tanév második félévétõl. Ugyanakkor elengedhetetlenül fontosnak tartjuk, hogy a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség a következő, 2017/2018-as tanévre szóló beiskolázási tervébe iktasson be egy újabb képzőművészeti V. osztályt, amelynek létrejötte alapvetően fontos előfeltétele az Apáczai Csere János Elméleti Líceum képzőművészeti tagozata fennmaradásának” - kérik.
RMGYE: Kiváló lehetőséget biztosított a sérült gyerekek számára is 
Hasonló közleményt fogalmazott a Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete (RMGYE). „Döbbenetünk annál is inkább nagyobb, mivel évek hosszú során megtapasztaltuk, hogy ez a tagozat kiváló keretet biztosított a tehetségápolásban résztvevő diákok személyiségfejlesztésén kívül a sajátos nevelési igényű gyerekek integrációjára is” - írják.
Indoklásuk szerint az Apáczai líceum képzőművészeti tagozata az egyetlen magyar tannyelvű ilyen jellegű oktatási forma Közép-Erdélyben, amely rendszeres következetességgel képzőművészeti kiállításokat szervezett és szervez a magyar anyanyelvű sajátos nevelést igénylő gyerekek számára. Rajz- és fotóversenyeken, változatos képzőművészeti műhelyfoglalkozásokon számtalanszor megszólította a sérült gyerekeket, fiatalokat (látás-, és hallássérült, értelmi fogyatékossággal rendelkező, vagy súlyos tanulási- és viselkedészavarral küzdő diákokat).
„A képzőművészeti tagozat a mássággal szembeni elfogadó, illetve támogató magatartásával elősegítette hátrányos helyzetű gyermekeink készség- és személyiségfejlesztését, sőt mi több: szorgalmazta ezen gyermekek pozitív társadalmi megítélését!
A társadalom részéről a hátrányos helyzetűek iránt tapasztalható közöny, netán megvetés ellentéteként, az Apáczai-líceum képzőművészeti tagozata által szervezett közös alkotó-alakító foglalkozásokon a családias, baráti légkör volt tapasztalható. A speciális bánásmód, odafigyelés erősítette gyerekeink motivációját, önkifejezési igényét, és hozzájárult annak felismeréséhez, hogy ők is egyenrangú szereplői a társadalomnak.  Megelégedéssel nyugtázhattuk az integráció iskolapéldáját: a fogyatékosságból adódó kiszolgáltatottság érzése csökkent, másmilyen gyerekeink ép társaikéval azonos feltételek közt, közösen fejezhették ki érzelmeiket, belső énjüket, világukat, a sok szép eredmény pedig nem váratott magára.
Egy európai és magát demokratikusnak nevezett társadalomban alapvető joga minden egyes gyereknek a képessége, adottsága, tehetsége szerinti nevelésre, oktatási formára anyanyelvén. Szinte közhelynek számít, mégsem elégséges hangsúlyozni: a modern kor pszichológiája és pedagógiája meggyőződéssel vallja: nem a gyereket kell az iskolához szabni, hanem az iskolát a gyerekhez. Ez teszi ugyanis lehetővé, hogy mindenki szabadon kibontakoztathassa önmagát. Az emberi és gyermeki jogok nyilatkozatai, egyezményei is mind-mind ezeket a nézeteket hangsúlyozzák. 
Ezzel szemben, a 21. századi, multikulturális nézeteivel büszkélkedő kolozsvári középiskolai oktatáspolitikában megdöbbentően más valóságot tapasztalunk: szárnyszegett, szegényessé zsugorodó, csupán számkeretek közé szorított oktatási-nevelési palettát, amelyben nem sok hely jut a képességfejlesztő alternatívákra, ami által egyre inkább elsivárosodik nemzetközösségi oktatásunk, amúgy is színszegény nevelési palettája.
Sajnálattal észleljük a helyben toporgás, sőt a visszafejlődés jeleit. Joggal tesszük fel tehát a kérdést: miért nem támogatja a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség a magyar anyanyelven történő képzőművészeti oktatást, noha arra reális igény van? Elképzelhető egyáltalán egy valamire való gyermekközpontúnak nevezhető, korszerű oktatáspolitika, ha abból kiiktatjuk a képzőművészeti nevelést, noha erre nemzetközösségünk részéről igény mutatkozik?
Az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban működő képzőművészeti oktatás hiánypótló, Közép-Erdély egyetlen ilyen jellegű tagozata, s mint ilyen, a jelenkori demográfiai mutatók tükrében, de a tehetségápolás sajátosságait tekintve sem mérhető a tömegoktatás mércéivel. A művészeti nevelés individuumra szabott, egyéni képességeket vesz figyelembe, megítélése és támogatása is speciális odafigyelést igényel. Ennek támogatását, ösztönzését várnánk el egy korrekt, korszerű, gyermekközpontú 21. századi oktatási rendszertől!
A fentiek tükrében, gyógypedagógiai elvként valljuk: pótolhatatlan az a szerep, amelyet betölt a szóban forgó képzőművészeti tagozat.
Kérjük a Kolozs Megyei Tanfelügyelőséget, hogy a következő tanév beiskolázási tervébe iktasson be egy, a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceumban létrehozandó V. osztályt, amely előfeltételét képezi a képzőművészeti tagozat további fennmaradásának. Nem kiváltság ez, hanem alapvető emberi, gyermeki jog.
Nyilatkozatunkat azzal a jószándékkal fogalmaztuk meg, hogy pozitív elbírálásban részesül a kolozsvári magyar tannyelvű általános iskolai képzőművészeti oktatás jövője, és továbbá is örülhetünk gyerekeink, fiataljaink időkön átívelő alkotásainak, önmaguk és a társadalom lehető legnagyobb hasznára” – érvel a magyar gyógypedagógusok romániai egyesülete.
A Kolozsvár Társaság kiáll a képzőművészeti tagozat mellett 
A Kolozsvár Társaság által szerkesztőségünkbe eljuttatott nyilatkozat értelmében a megszüntetett osztály hiánya súlyos következményekkel járhat a képzőművészeti tagozat megmaradása tekintetében.  „Éppen ezért határozottan kérjük, hogy az RMDSZ magyar oktatásért felelős országos vezetői lépjenek fel az illetékes hatóságoknál, hogy a következő tanév beiskolázási tervébe kerüljön be egy képzőművészeti V. osztály indításának a lehetősége, a mostani tanév folyamán pedig helyezzék vissza jogaiba a megszüntetett osztályt” – fogalmaz a nyilatkozat.
„A Kolozsvár Társaság több kiállítást is rendezett az Apáczais gyerekek rajzaiból, ezeknek szakmai és közönségsikere volt. Felelősnek érezzük magunkat a tehetséges rajzolni szerető és tudó gyerekek jövőjéért, és hogy ezek a gyerekek magyar nyelvű oktatásban részesülhessenek” – áll a közleményben.
Szabadság (Kolozsvár)

Ötven civil szervezet állt ki a megszüntetett kolozsvári magyar osztály mellett
A Kincses Kolozsvár Egyesület kezdeményezésére 50 kolozsvári magyar civil szervezet közös állásfoglalást fogalmazott meg az Apáczai Csere János Elméleti Líceum művészeti tagozatának védelmében - olvasható az egyesület közleményében. 
A Kolozs megyei tanfelügyelőségen január 19-én iktatták a Valentin Claudiu Cuibus főtanfelügyelőnek, illetve Török-Gyurkó Zoltán főtanfelügyelő-helyettesnek címzett levelet, melyet elküldtek az oktatási minisztériumba Király András György kisebbségek oktatásáért felelős államtitkárnak is.
Mint arról már korábban beszámoltunk, a líceum ötödik osztályát az iskolakezdés után szüntették meg, miután a szóbeli ígérgetések ellenére nem hagyták jóvá a csoport beindítását. Az ügyről bővebben itt olvashat. 
Az állásfoglalás aláírói határozottan kiállnak a kolozsvári magyar nyelvű képzőművészeti szakoktatás mellett, amely „a legmagasabb színvonalon biztosítja a gyermekek alkotó és önkifejező képességeinek fejlesztését, valamint művészeti-kulturális műveltségének megalapozását immár tizenhat éve”.
Felhívják a figyelmet, hogy az anyanyelvi oktatás mind Románia alkotmánya, mind a nemzetközi szerződések értelmében alapvető jog, amelyet az oktatási törvény a képzőművészeti oktatás terén is szavatol. Ennek megfelelően kérik az oktatási minisztériumot és a Kolozs megyei tanfelügyelőséget, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a jövőben is biztosítsák a magyar nyelven történő képzőművészeti oktatást.
Az állásfoglalás teljes szövege:. 
Állásfoglalás az Apáczai Csere János Elméleti Líceum
művészeti tagozatának védelmében
Mi, a kolozsvári magyar civil-szakmai egyesületek és alapítványok aggodalommal tekintünk az Apáczai Csere János Elméleti Líceum művészeti tagozatának ellehetetlenítésére. A magyar nyelvű képzőművészeti szakoktatás közép-erdélyi bástyája került végveszélybe, mely a legmagasabb színvonalon biztosítja a gyermekek alkotó és önkifejező képességeinek fejlesztését, valamint művészeti-kulturális műveltségének megalapozását immár tizenhat éve. Az Apáczaiban tanuló rajzszakosok tehetségét számos kiállítás és kiadvány tanúsítja. A diákok nemcsak kolozsvári, hanem országos és nemzetközi téren is bizonyították a képzés tehetségpallérozó tevékenységének eredményességét.
Az anyanyelvi oktatás mind Románia Alkotmánya, mind a nemzetközi szerződések értelmében alapvető jog, amelyet az oktatási törvény a képzőművészeti oktatás terén is szavatol. Nemzeti közösségünk érdekében, a törvény által biztosított jogaink alapján, felkérjük az Oktatási Minisztériumot és a Kolozs Megyei Tanfelügyelőséget, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a jövőben is biztosítsa gyermekeink számára a magyar nyelven történő képzőművészeti oktatást.
Tekintettel arra, hogy a helyzet megnyugtató rendezése a magyar közösség mellett az Oktatási Minisztériumnak, a tanfelügyelőségnek, valamint mindazoknak érdeke, akik a gyermekekben a kulturális és művészeti élet jövőjét látják, kérjük, vegyék figyelembe az oktatók, szülők, illetve a civil-szakmai szervezetek által felsorakoztatott érveket, és a közeljövőben esedékes beiskolázási időszakban találjanak megoldást a magyar nyelvű kolozsvári alapfokú képzőművészeti oktatás biztosítására.
Kolozsvár, 2017. január 17.
Kezdeményező:
Kincses Kolozsvár Egyesület nevében Gergely Balázs elnök
Aláírók:
Agnus Média Alapítvány nevében Szenkovics Dezső elnök
Amaryllis Társaság nevében László Bakk Anikó tiszteletbeli elnök
Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége nevében Péntek János elnök
Apáczai Csere János Baráti Társaság nevében Tamás István elnök
Argo Audiovizuális Egyesület nevében Szántai János István elnök
Armenia Örménymagyar Baráti Társaság nevében Bálint Júlia elnök
Bálint Tibor Baráti Társaság nevében  Bálintné Kovács Júlia tag
Barabás Miklós Céh nevében Kolozsi Tibor elnök
Bolyai Társaság nevében Gábor Csilla elnök
Donát Alapítvány nevében Zsigmond Ilka elnök
Életfa Családsegítő Egyesület nevében Deme Ilona Julianna elnök
Encyclopaedia Egyesület nevében Nagy Péter elnök
Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány nevében Kovács András igazgató
Erdélyi Kézmíves Céh Egyesület nevében Molnár Attila elnök
Erdélyi Magyar Filmszövetség nevében Lakatos Róbert Árpád elnök
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület nevében Széman Péter elnök
Erdélyi Múzeum-Egyesület nevében Sipos Gábor elnök
Filmtett Egyesület nevében Zágoni Bálint alelnök
Házsongárd Alapítvány nevében Gergely Erzsébet igazgató
Helikon Kulturális Egyesület nevében Karácsonyi Zsolt elnök
Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány nevében Pillich Katalin elnök
Homo Ludens Alapítvány nevében Vincze László elnök
Igen, tessék! – Da, poftiți! Egyesület nevében Talpas Botond elnök
Innovatív Oktatásért Egyesület nevében Mikó Zsuzsanna elnök
Jakabffy Elemér Alapítvány nevében Székely István elnök
Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság nevében Gaal György elnök
Kolozs Megyei Magyar Diáktanács nevében Bács Tímea elnök
Kolozsvár Társaság nevében Kántor Lajos elnök
Kolozsvári Magyar Diákszövetség nevében Lőrincz István Zoltán elnök
Kolozsvári Művelődés Egyesület nevében Szabó Zsolt elnök
Korzo Egyesület nevében Imecs-Magdó Eszter elnök
Kriza János Néprajzi Társaság nevében Jakab Albert Zsolt elnök
Magyar Ifjúsági Tanács nevében Fancsali Barna elnök
Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület nevében Péntek János elnök
Origo Egyesület nevében Márkos Tünde elnök
Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet nevében Fülöp Júlia elnök
PONT Csoport nevében Farkas András társalapító
Pósta Béla Egyesület nevében Bajusz István igazgató
Robert Schuman Egyesület nevében Szenkovics Dezső elnök
Romániai Építészek Rendje erdélyi fiókszervezetének nevében Guttmann Szabolcs István elnök
Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete nevében Nagy Szilárd elnök
Romániai Magyar Közgazdász Társaság nevében Ciotlaus Pál elnök
Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Kolozs megyei szervezete nevében Tárkányi Erika Tímea elnök
Sapientia Hallgatói Önkormányzat Kolozsvár nevében Andacs Zsolt Levente elnök
Sétatér Kulturális Egyesület nevében Király Zoltán elnök
Studcoop Diákszövetkezeti Egyesület nevében Hunyadi Attila Gábor elnök
Szarkaláb Kulturális Egyesület nevében Pillich Balázs elnök
SzINT Kulturális Egyesület nevében Pillich Balázs elnök
Tranzit Alapítvány nevében Könczei Csilla elnök
Vigyázó Egyesület nevében Sándor Eszter elnök
maszol.ro

Nem lehetünk közömbösek: foglalkozni kell a fogyatékkal élő fiatal felnőttekkel
Kétnapos konferenciát tartottak Együtt a fogyatékkal élőkért címmel a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Házában.
A hétvégi előadásokon és szakmai műhelyeken a felnőtté vált, iskolából kikerülő, fogyatékkal élő fiatalokról beszélgettek. Szó esett a csíkszeredai, enyhén értelmi sérült fiatalok munkaerőpiaci elhelyezkedésének esélyeiről is. A fogyatékkal élőkkel foglalkozó civil szervezetek munkatársainak, szakembereinek, illetve a sérülteknek és azok szüleinek szólt a konferencia immáron 11. kiadása is. A szakmai fórum témája ezúttal a speciális nevelési igényű fiatal felnőttekről szólt.
A pénteken megtartott megnyitón többek között felszólalt Nagy Szilárd, a Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének elnöke, kiemelve, ez a téma nem kerülhető meg, még akkor sem, hogy ezek a fiatal felnőttek már nem az oktatási rendszer részei.
„Meggyőződésem, hogy aki szakmai hivatástudattal rendelkező pedagógus, annak nem közömbös, hogy mi történik a felnőtt kort elérő fogyatékkal élő fiatallal” – emelte ki. Ludescher László, Gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának igazgatója arról beszélt, hogy itt a gyógypedagógusi szakmáról a ’90-es évektől kezdve beszélhetünk, így akár azt is mondhatnánk, hogy hasonló stádiumban van a szakma, mint azok a fiatalok, akikről a konferencia szól, akiknek az életét kívánják segíteni. Azt kívánta a résztvevőknek, hogy a hétköznapi nehéz munkájuk során még több energia, kitartás legyen, hogy azt végezni tudják, és hogy a konferencián annyi ötlettel, kreatív megoldásokkal töltekezzenek fel, amivel a hétköznapok szürkeségét át tudják vészelni.
A konferencia ideje alatt több előadás és műhelymunka zajlott, többek között bemutatót tartott Dászkel Ildikó, a Csíkszeredai Szociális Szolgáltatási Központ igazgatója is az Állami gondozásban élő, enyhe értelmi sérült fiatalok munkaerőpiacon való elhelyezkedése Csíkszeredában címmel. Előadásában ismertette a Hunyadi János utcában kiépített központot, ahol közel 90 értelmi fogyatékkal élő vagy tanulási nehézséggel küzdő gyermekeket gondoznak, akiknek többsége a csíksomlyói Szent Anna Speciális Iskolában tanul.
„Nálunk inkább enyhe értelmi sérültek vannak, akiknek vannak ugyan szociális készségeik, viszont a logikai összefüggéseket nehezebben tudják összekötni. Ezek a fiatalok azonban a kisebb feladatokat el tudják végezni, például egy varrodában a szálazás munkafázisát” – magyarázta. Hozzátette, emellett csomagolást, ragasztást is tudnak vállalni, ugyanakkor építkezésekben is szokták alkalmazni őket.
„Általános következtetés, hogy a cégek többségének fenntartásai vannak, főleg az értelmi sérülteknek alkalmazása tekintetében, hiszen asszociálják azzal, hogy »bolond«, könnyebben alkalmaznak más sérültséggel rendelkező fiatalokat, például mozgáskorlátozottakat vagy hallássérülteket” – részletezte.
Ugyanakkor elmesélte azt is, hogy azt tapasztalták, ahol esélyt kaptak gondozottjaik egy-két hónap próbaidőre, ott megtartották őket hosszabb időre munkaerőnek. „Az a legfontosabb, hogy a cégen belül legyen egy személy, aki felkarolja őket, akihez bármikor fordulhatnak segítségért” – hangsúlyozta az előadó.
Csíkszeredában inkább a nagyobb vállalatok, mint az Iris Service Rt., Ing Service Rt., valamint a Harplast Rt. alkalmaznak fogyatékkal élőket, illetve a varrodák is, a kisebb cégeknek fenntartásaik vannak.
Védett műhelyekben pedig inkább azok a fiatalok tevékenykednek, akik nem tudnák teljesíteni a cégek által követelt normákat, a védett közegben jobban elnézik hiányosságaikat.
Dászkel Ildikó statisztikát is bemutatott arról, hogy 2012–2017 között a 97 végzős diákból 49-en helyezkedtek el a munkaerőpiacon, közülük 15 lány és 34 fiú.
Többnyire varrodai munkásként, szobalányként, építőmunkásként, utászként, újságkihordóként, fafeldolgozóként vagy őrző-védőként helyezkedtek el. Kitért arra is, hogy sokuk alig 1–3 hónapig dolgozott az első munkahelyén, és jelenleg több mint a fele ezeknek a fiataloknak munkanélküli. A kitartásuk gyakori okai lehetnek többek között, hogy alacsonyabb teherbírásúak, illetve az, hogy nincsenek rákényszerülve. Nem értik a munkaszerződés vagy a szabadság fogalmakat, nem ismerik a pénz értékét, nem tudnak félretenni, hamar elköltik, és nagyok az elvárásaik, így keveslik a fizetést.
A különböző sérültségi szinttel rendelkezők különbözően viszonyulnak a munkához, ami a pontosságot, rutint, felelősséget, lelkesedést és elköteleződést illeti. A határintelligenciával rendelkező fiatalok az enyhe értelmi sérült vagy halmozottan sérült társaikkal szemben kockázatvállalóbbak, például elmennek külföldre dolgozni, tovább tanulnak, vagy akár jogosítványt is szereznek. Barabás Hajnal / Székelyhon.ro