Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Romániai Kalózpárt
2 tétel
2015. március 2.
Eltörölte az Alkotmánybíróság a pártalapítást nehezítő megkötéseket
Eltörölte az Alkotmánybíróság csütörtökön a párttörvény azon rendelkezését, amely szerint új politikai alakulat bejegyzéséhez legalább 25 ezer támogató aláírás szükséges. Az alkotmánysértőnek minősített cikkely arról is rendelkezett, hogy az aláírásoknak az ország 41 megyéje közül legalább 18-ból és a fővárosból kell származniuk és megyénként legalább 700 támogatóra van szükség. Az alkotmányossági óvást az úgynevezett Romániai Kalózpárt alapítói intézték a taláros testülethez. Az Alkotmánybíróság szavazattöbbséggel döntött úgy, hogy a pártalapítást nehezítő rendelkezések sértik az alaptörvény 40. szakaszában szabályozott egyesülési jogot.
Népújság (Marosvásárhely)

2016. február 10.
Jelentett is, meg nem is Frunda
A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (SZIVOT) archívumában jelenleg megtalálható megfigyelési, valamint hálózati dossziék alapján kijelenthető, hogy Frunda György és az állambiztonsági szervek viszonya hullámzó volt: a „közeledés” időszakait minden esetben „elhidegülés” követte, és bár az ügyvéd soha nem utasította el egyértelműen az együttműködést, azonban vigyázott arra, hogy beszámolói mindig az általánosságok szintjén mozogjanak – állapítja meg az Átlátszó Erdély.
A blog újságírója kikérte a SZIVOT-tól a Frunda Györgygyel kapcsolatos iratokat, s bár azoknak csupán egy részét bocsátották rendelkezésükre, azok ismeretében úgy tűnik, Frunda felhasználta a Securitátét útlevélszerzésre, de csupán jelentéktelen jelentéseket írt. A teljes írás itt olvasható: http//erdely.atlatszo.hu/2016/02/09/jelentett-is-meg-nem-is-itt-van-fruda-szekusdosszieja/ PORONDON A REGIONÁLIS PÁRTOK. A politikai pártokról szóló új törvény hatályba lépése óta, mely szerint a legalább 25 ezer tag helyett három is elég, a Bukaresti Törvényszéken 86 új párt bejegyezését kezdeményezték. A bejegyzést kérők nem mindegyike kapott kedvező választ a bíróságtól. Ennek megfelelően eddig csak 29 párt esetében született kedvező döntés, a többit vagy már elutasították, vagy még mindig vizsgálják a benyújtott dokumentumaikat. Az új szervezetek között sok a regionális jellegű: a fővárosban például az Egységesen Megmentjük Bukarestet és a 200-an Bukarestért Párt, de vidéken is számos ilyen zsebpárt alakult: az Argeşért és Muscelért Párt, a Mi Vranceánk Párt, a Galaciak Pártja, a Botosányiak Pártja. És sok bizarr nevű és világos program nélküli párt is létrejött: a Gétodácia Párt, a Romániai Kalóz Párt, a Szabad Emberek Pártja vagy a Humanista Erő Pártja. A bukaresti törvényszék el is utasította néhány ilyennek a bejegyzését: a III. Erő Forradalma Pártét, az Autonóm Konzervatív Dácizmus Pártjáét, az Új Forradalom Pártét vagy a Fogarasföld Pártjáét. (Főtér)
A SZOCDEMEK NAGY DOBÁSA. „Jó” nevű jelölttel száll be a kolozsvári polgármesteri székért folyó harcba a Szociáldemokrata Párt: Aurelia Cristea parlamenti képviselőt indítják. Cristea valamelyik Ponta-kormányban a társadalmi párbeszédért felelő tárca nélküli miniszteri tisztséget töltötte be, de neve inkább azért ismert, mert ő kezdeményezte azt a törvényt, amely betiltja a dohányzást a zárt nyilvános helyiségekben. (Transindex) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)