Lényegi módosítás nélkül ismét megszavazta a képviselőház az illetékeltörlési törvényt
MTI - Lényegi módosítás nélkül fogadta el a képviselőház szerdán azt az illetékeltörlési törvényt, amelyet egy hete küldött vissza megfontolásra a parlamentnek Klaus Johannis államfő.
A 102 féle díjat és illetéket megszüntető, a választási kampány előtt, októberben egyhangúlag megszavazott jogszabály ellen az államfő előzőleg alkotmányossági óvást is emelt, de az alkotmánybíróság szerint a tervezet nem sérti az alaptörvényt.
A jogszabály egyebek között eltörölné a gépjárművek után fizetendő környezetszennyezési díjat, a cégbejegyzési illetéket, az ideiglenes útlevelekre fizetendő konzuli illetéket. A törvénytervezet a rádió és televízió előfizetési díjak eltörlésére is kiterjed. Ez utóbbi rendelkezés ellen a függetlenségüket féltő közmédiumok, romániai és nemzetközi médiaszervezetek is tiltakoztak.
Az államfő azt kérte a parlamenttől, hogy mielőtt ilyen döntést hozna, dolgozza ki a közszolgálati média intézményi reformját, és biztosítsa finanszírozását. Johannis arra is figyelmeztette a törvényhozókat, hogy az illetékek - egyébként sokak által várt - eltörléséhez az adófegyelem növelését célzó intézkedéseket kellene társítani, különben a bevételkiesés fennakadásokat okozhat az állami intézmények működésében.
Rekordsebességgel fogadták el
A kétkamarás parlament rekordsebességgel másodszor is elfogadta a törvényt, így az államfő nem tagadhatja meg kihirdetését. A tervezetet most már csak a választásokon győztes szociáldemokraták és parlamenti szövetségeseik szavazták meg: a jobboldal ellene voksolt. Az egyedüli módosítás a tervezetben az, hogy nem 2017-től, hanem a kihirdetése utáni hónap első napján lép életbe.
A törvénytervezetet előterjesztő Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök azzal indokolta a sietséget, hogy a jogszabályt a 2017-es költségvetési törvény elfogadása előtt hatályba akarják léptetni.
Dragnea kijelentette: senkinek sem kell "sírnia a köztévé és közrádió vállán", mert éppen a szerdán megszavazott törvény mentesíti őket a politikai befolyás alól, hiszen a jogszabály szerint a közmédia működéséhez és fejlesztéséhez szükséges pénzösszegeket a kormánynak bele kell foglalnia az állami költségvetés tervezetébe. A PSD elnöke szerint ezentúl a közmédiának nem kell sem a kormánynál, sem a parlamentnél "kéregetnie", az éppen befolyásos politikai vezetők kegyeit keresnie.
Az államfőnek elvileg tíz napon belül kell kihirdetnie a törvényt, de az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) már bejelentette, hogy újabb alkotmányossági óvással próbálkoznak, amit a közmédia autonómiáját szavatoló előírásra alapoznak.
Kelemen Hunor: fenntartásaink vannak
A 102 adónem eltörléséből 100-zal egyet értünk minden további nélkül, ám bizonytalanságot eredményezne a közszolgálati rádió és televízió működésében az illetékek eltörlése - hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök a törvénykezdeményezés plénumi vitáján. „A 102 adónem eltörléséből, 100-al minden további nélkül egyet értünk. Indokoltnak tartjuk az adóterhek csökkentését, azonban nem tartjuk hasznosnak a rádió- és tévéilleték eltörlését. Ez az intézkedés nagyobb bizonytalanságot eredményezne a közszolgálati rádió és televízió működésében, más megoldást kell találni, amely elősegíti e két állami intézmény problémamentes üzemeltetését. Az illetékek eltörlésével megváltozik a finanszírozási rendszer, és ez tükröződni fog a két intézmény működésében is. Ezt leszámítva az RMDSZ egyetért a további 100 adónem csökkentésével, hiszen ez egy első lépést jelentene afelé, amit kampányban vállaltunk” – hangsúlyozta Kelemen Hunor. 
Az RMDSZ elnöke úgy értékelte, hogy a közszolgálati rádió- és tévéadók eltörlése tovább mélyítené a két állami intézmény körül kialakult problémákat: „Amennyiben hatékonyak akarunk lenni, akkor nem az adónemek eltörlésével kell kezdenünk a két intézmény megreformálását, hanem vissza kell térnünk az alapokhoz: a működésüket szabályzó törvényhez, és ezt kell újragondolni, majd utána beszélhetünk az illetékekről.” Kelemen Hunor plénumi felszólalásában nehezményezte, hogy a 102 illeték eltörlésére vonatkozó törvénykezdeményezést csak a pénzügyi szakbizottság tárgyalta újra, míg a képviselőház kulturális bizottsága nem lett megkeresve az államelnök által visszaküldött törvénytervezet megvitatása során.
„Ha vissza akarjuk adni a parlamentnek a hitelét és valós szerepét, akkor szakmaiságot kell társítani a döntéshozás mellé. Az ilyen jellegű törvénykezdeményezéseket minden érintett szakbizottságban kell megtárgyalni, így a kulturális bizottságban is” – fogalmazott Kelemen Hunor szövetségi elnök.
Az RMDSZ megszavazta a tervezetet
A 102 illeték eltörlésére vonatkozó törvénykezdeményezés kitér többek között a cégek bejegyzésére vonatkozó adók eltörlésére, a nem bírósági adónemek kiiktatására, valamint számos konzulátusi adóteher törlésére. Továbbá afelől is rendelkezik, hogy a nyugdíjasok számára ingyenes legyen a nyugdíjpénztár által nyújtott szolgáltatásokhoz és információkhoz való hozzáférés. A jogszabály eltörli a gépjárművekre fizetendő környezetvédelmi bélyegilletéket is.
A szövetség képviselőházi frakciója törvénymódosító-javaslatban kérte a rádió- és tévéilleték eltörlésére vonatkozó cikkelyek visszavonását, azonban ezt a szakbizottsági ülésen elutasították. Ezért az RMDSZ alsóházi frakciója fenntartásokkal szavazta meg a törvénykezdeményezést, amely a közszolgálati rádió- és tévéilleték eltörlésének kivételével, jelentősen könnyít a bürokratikus eljárásokon. maszol.ro

Beszélgetés Faragó Péter megyei elnökkel, parlamenti képviselővel
Hatékonyabbá tenni az érdekképviseletet és -érvényesítést
Faragó Péterrel, az RMDSZArad megyei szervezetének az elnökével, parlamenti képviselővel visszatekintünk az érdekvédelem tavalyi tevékenységére, az idei terveket elemezzük, de parlamenti képviselőként is az elképzelései felől faggatjuk.
 – Elnök úr, hogyan értékeli a megyei szervezet tavalyi munkáját?
– Év elején mindenki megpróbál visszatekinteni, összegezni mindazt, amivel az elmúlt esztendőben foglalkozott. Minden kétséget kizárva, 2016 a közösségünk szempontjából nagyon nehéz, rengeteg kihívással tarkított év volt, mivel az országban két választást is szerveztek. Júniusban helyhatósági, míg decemberben parlamenti választásokon kellett felmutatnia az erdélyi magyar közösségnek egy olyan erőt, amivel bizonyítottuk: az országban számolni kell velünk, de az elvárásaikkal is. Ennek próbált megfelelni az RMDSZ Arad megyében, ahol az önkormányzati választásokra fel tudtunk mutatni 4 eredményes esztendőt. Mert a 2012-ben megkapott bizalmat azokban az önkormányzatokban, ahol jelen voltunk megháláltuk, hiszen a településeink kormányforrások nélkül is fejlődtek, szépültek az elmúlt évek során. Azért, mert helyi, illetve megyei költségvetésből mindenhol meg tudtunk valósítani olyan beruházásokat, amelyek az érintett közösségek mindennapi életét jobbá, szebbé tudják tenni. A jelzett eredmények jóvoltából, azoknak a felvázolásával a megyei eredményeink egy-két kivételtől eltekintve, jól alakultak, hiszen meg tudtuk tartani a polgármestereinket, az alpolgármestereink számát növelni tudtuk, megőrizhettük az Arad városi tanácsosainkat és az alpolgármestert, de a megyei tanácsban is a mérleg nyelve tudunk lenni. Az nagyon fontos, hiszen azzal, olyan forrásokat tudunk biztosítani, amelyeknek a jóvoltából a következő években is, tovább fejlődhetnek a településeink. Az ott működő polgármestereinket, alpolgármestereinket úgy támogathatjuk, hogy a magyarság igényei, elvárásai szerint fejlődjenek a következő években.
– Hogyan értékeli a parlamenti választások megyei eredményét?
– Szerintem az év legnagyobb kihívását éppen a decemberi megmérettetés jelentette számunkra, hiszen az utóbbi 4 évben minden alkalommal elmondtuk, mennyire hiányzik a megye magyar közösségének, illetve a megyei szervezetnek is a parlamenti képviselő. Éppen ezért, nem titkolt célunk volt a bukaresti törvényhozásba való visszakerülésünk, aminek érdekében alaposan kidolgozott, hatékony RMDSZ-es kampányt készítettünk elő. Ehhez nagyban hozzájárult az anyaországi kormánynak és az ottani médiának a támogatása is, amit természetes dolognak tartok, ennek immár 26 éve így kellett volna működnie! Mert a külhoni magyarság sikeréért az anyaországi kormánynak, a politikai pártoknak és a médiának is mindent meg kell tennie! Ez egy olyan nagy segítségnek bizonyult, amire feltétlenül szükség volt a jó eredményhez, amit országos szinten is elértünk 2016. december 11-én. Ennek következtében, az erdélyi magyar közösség egy erős parlamenti képviselettel rendelkezik.
Kormányon kívül is eredményeket
– Térjünk rá a törvényhozási munkára!
– Erről előrebocsátom: a parlamentben, sajnos egyelőre nem tudunk a mérleg nyelve lenni, ugyanis az SZDP az ALDE nevű koalíciós partnerével együtt túlnyerte magát, ezért a mi szavazataink nélkül is kényelmes többséget alkot a törvényhozásban. Éppen ezért, a velük folytatott tárgyalásokon részünkről kormányzati szerepvállalásról szó sem volt. Ilyen körülmények között nekünk se lett volna érdekünk. Ahhoz viszont, hogy a választások előtt elhangzott terveinkkel, elképzeléseinkkel kapcsolatban eredményeket tudjunk felmutatni, a többséggel valamilyen megállapodásra van szükség. Meg is született egy parlamenti támogatásról szóló megállapodás, ami féléves időszakra szól. Ennek során azokat a törvénytervezeteket, feladatokat, amelyeket előzetesen megbeszélünk egymással és elfogadunk, támogatjuk is a parlamentben. E megállapodásra alapozva remélem, hogy már az első félévben 2-3 olyan kézzelfogható megvalósítást tudunk felmutatni, amelyek a magyar közösségünk számára pozitív hatást gyakorolnak.
– Milyen pozitívumokra gondol?
– Elsősorban a nyelvhasználati jogok területén remélt előrelépésre. Ez nagyon fontos számunkra Arad megyében is, hiszen kampányban sokszor elmondtuk: legfőbb prioritás számunkra, hogy a nyelvhasználati küszöböt a jelenlegi 20%-ról 10%-ra levigyük. Legrosszabb esetben is 15%-ra le tudjuk szállítani. Ugyanakkor itt is legyen egy alternatív küszöb, miszerint egy 5, 7, esetleg 8 ezres lélekszámú, egyazon közigazgatási egységben élő közösség használhassa az anyanyelvét az ügyintézésben, és ne csak a polgármesteri hivatalokban, hanem az alájuk rendelt, úgynevezett dekoncentrált intézményekben is. Minden olyan hivatalra gondolunk, ahol ügyintézés zajlik. A jelzett intézkedéseknek a bevezetése, komoly pozitív hatással lenne a magyar közösségeinkre is. Annak a tagjai ténylegesen érezhetnék: jobban számba vannak véve ebben az országban, ahol mindenki az anyanyelvén kommunikálva tud együttműködni a hatóságokkal. Ennek a kivitelezése azt is bizonyítja, hogy a kormányzat mennyire veszi komolyan a parlamenti támogatásunkat.
– Köztudott, hogy a Ponta-kormány óta valóságos hajtóvadászat folyik a székelyzászló ellen. A nemzeti szimbólumainknak a szabad használata a prioritások között van-e?
– A kormányzó többséggel folytatott előzetes megbeszéléseken, tárgyalásokon ez volt a második legfontosabb téma. E tekintetben teljesen nyíltak voltak a megfelelő rendezés érdekében. Vagyis minden közigazgatási egység egy jó törvény eredményeként, hivatalosan is használhassa az identitását kifejező szimbólumokat. Emiatt ne váljon boszorkányüldözéssé egy székelyzászló, egy közigazgatási egység bármilyen szimbóluma. Mind az életnek, mind pedig a törvénykezésnek természetes része kell, hogy legyen! Mindenki helyben dönthesse el, milyen szimbólumokat kíván használni egy nemzetiség vagy közigazgatási egység. Ha ezt is el tudjuk velük érni, úgy gondolom, nem hiábavaló a kormánnyal való parlamenti együttműködés, amelyben bízunk, amelyre számítunk. Mert a közmondás szerint, a puding próbája az evés. Vagyis az első fél évben dől el, mit tudunk az elképzeléseinkből megvalósítani. Ha ez sikerül, gondolkodhatunk további együttműködésben is…
Teljesíthetők-e az ígéretek?
– A román politikát ismerve, ahol a hatalom rendszeresen erodálódik a pártok közötti ingázások miatt, meglehet, hogy egy-két év múlva a szilárd többség törékennyé válik. Erről mi a véleménye?
– Az igazsághoz tartozik, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint, a mostani egy igen erős, szilárd többség, amit úgymond, a katonai fegyelem rendszerében működtetnek. Éppen ezért egyelőre nem érzem az erodálódás veszélyét, de ugye, Romániában, ahol akár naponta is pártot változtathatnak a képviselők és a szenátorok, soha nem lehet tudni… Szerencsére, két olyan év következik, amikor nem lesznek választások, ezért a 2019 tavaszán sora kerülő EP-választásokig két olyan nyugodt, építkező év következhet, amire nagyon nagy szüksége van az országnak. Ebben az időszakban igen sok törvénynek a működési hátterét rendbe kellene tenni, pontosítani, módosítani, hogy azok egyértelműek legyenek, valóban az ország és a közösségek érdekeit szolgálják.
– Talán azzal akadhatnak gondok, hogy a jelenlegi meggyőző többség a választási kampányban olyan ígéreteket tett, amelyeknek a teljesítése elé komoly akadályok gördülhetnek. Ha egy éven belül az ígéretekből nem valósulnak meg bizonyos dolgok, az erodálódás nagyon beindulhat. Erről mi a véleménye?
– A Szociáldemokraták választási ígéretei valóban rettentően hangzatosak, magas mércét állítottak, amiért toronymagasan tudtak győzni. Az ígéretek megvalósítása vagy elmaradása függvényében marad, vagy csökken a népszerűségük. Mert az általuk sugallt közhangulat, miszerint az intézkedéseik során több pénz marad, jut a polgároknak, nehezen képzelhető el, de hát ők vezetik a minisztériumokat, ők hozhatják meg ez ügyben a döntéseket, az átcsoportosításokat, ezért reménykedjünk a sikerben. Egy viszont nagyon fontos: ne vonjanak el a szükségesnél több forrást a beruházásoktól, a közösségek fejlesztésétől. Ha nem így tesznek, az ország gazdasága lelassul, a költségvetési hiány emelkedik, elindulhat egy olyan inflációs hullám, ami pillanatok alatt lenullázhatja az ígéreteket, a többletbevételi lehetőségeket. Nagyon bízom abban, hogy olyan, eddigi fölösleges pénzszórásokat fognak leállítani, amelyek senkinek nem voltak a hasznára, de átcsoportosítva, futja majd a nyugdíjemelés mellett minden ígéret beváltására.
– A kormány támogatása azt is jelenti, hogy az Oktatási Minisztériumban megmarad a Kisebbségi Államtitkárság?
– Tudomásom szerint, ezt nem fogják módosítani, és a kisebbségi államtitkár megmaradása mellett abban is bízom, hogy a Művelődési Minisztériumban is létrehoznak egy Kisebbségi Államtitkárságot. Ez a két minisztérium az, ahol nagyon hangsúlyosan jelennek meg a mi igényeink, hiszen a kisebbségi oktatás és kultúra alappillére az erdélyi magyar közösség nemzeti identitásának. A Művelődési Minisztériumban működő államtitkárság bizonyára nagy hasznára lenne a kisebbségi közösségeknek. A következő hetekben ennek a megvalósítására is fény derülhet.
Tartós helyi koalíciók, bővülő ügyfélfogadás
– Térjünk vissza megyénkbe, ahol az RMDSZ által vállalt kormánytámogatás, visszás helyzetet okozhat, mivel az érdekvédelmi szövetség megyei szervezete az aradi, de a megyei tanácsban is a Nemzeti Liberális Párttal lépett koalícióra. Véleménye szerint, a hatalom nem gyakorol-e nyomást a megyei, illetve helyi koalíciós viszonyok megváltoztatására?
– Nekünk Arad megyében több mint egy évtizede létezik stabil, viszonylag jól működő koalíciónk a PNL-vel. Az együttműködés alapja mindig a kölcsönös bizalom, illetve az volt, hogy a közösségünk felé tett ígéreteiket, vállalásaikat mindig teljesítették. A helyhatósági választásokat követően, 2016 júniusában alapos megbeszélések után olyan döntést hoztunk, hogy a választásokat Arad megyében megnyert PNL-vel együttműködünk a következő 4 évben. A már több mint féléves együttműködés azt mutatja, hogy a vállalásaikat betartják, ezért semmilyen érdek nem fűz bennünket, hogy egyik hónapról a másikra változtassunk az eddigi politikánkon. Nem hiszem, hogy bármilyen, erre gyakorolt nyomás eredményes lehet. Mert minden megyei szervezet joga, hogy az érdekeinek megfelelően kösse meg a helyi koalíciót. Egyébként Erdély-szerte az RMDSZ megyei szervezetei felváltva kötöttek együttműködési szerződéseket a PNL-vel vagy a PSZD-vel. Minden szervezet a szabad akarata szerint. A kormánytámogató tárgyalásokon szóba se került a megyei, illetve helyi, kötelező támogatások kérdése.
– Parlamenti képviselőként el tudja-e továbbra is látni az RMDSZ megyei elnöki tisztségét?
– Mivel a megyei Ügyvezető Elnökség és az Állandó Tanács is bejáratott, viszonylag jól működő rendszert képeznek, nem hiszem, hogy gondot okozna az a heti 3-4 nap, amit Bukarestben kell eltöltenem. Akik itthon vannak, végzik a feladatukat, én is azt teszem Bukarestben, ahol a Parlament Környezetvédelmi Bizottságában is tevékenykedem. Aradi munkámat az RMDSZ jelzett testületeivel egyeztetve fogom végezni.
– A programjában szerepelnek-e olyan időpontok, amikor Aradon vagy vidéken várja a bármilyen gondjukkal küszködő polgárokat?
– Februártól fog beindulni, hogy hetente pontosan meghatározott program szerint várom mindazokat, akiknek bármilyen gondja, velem közlendő észrevétele van amellett, hogy a Parlamenti Iroda naponta 9–17 óra között az RMDSZ Arad megyei székházában várja a polgárokat, bármilyen gondjukkal. Ha nem is tudok rendszeresen jelen lenni, telefonon állandóan elérhető leszek. Ugyancsak februártól indul be Pécskán és Kisjenő-Erdőhegyen az a kihelyezett parlamenti iroda, ahol pontosan meghatározott program szerint, hetente egy-két napon várják a helybeli és a környékbeli polgárokat.
– Tekintve, hogy az ország dél-nyugati régiójának többi megyéiben más magyar parlamenti képviselő nem jutott mandátumhoz, a Temes, Hunyad és Krassó-Szörény megyékben élő magyarok gondjait fel tudná-e vállalni?
– Természetesen, ha ezekből a megyékből is lesznek ilyen jellegű megkeresések magánszemélyek vagy RMDSZ-szervezetek részéről, mind magam, mind pedig az RMDSZ-frakció valamelyik tagja megpróbál majd segíteni. Ilyen irányú megbeszélést máris tartottunk Winkler GyulaEP-képviselővel is, akivel megpróbáljuk a rendszert úgy működtetni, hogy évente 2-3 vagy akár több esetben is egy-egy képviselő vagy szenátor megjelenjen minden olyan megyében, ahol a magyarság nem rendelkezik parlamenti képviselettel. Ezek egy-két napos, tematikus vagy szabadon választott, előre meghirdetett programok lennének. E programoknak a véglegesítését február 1-je után véglegesítjük Bukarestben, mert az RMDSZ számára nagyon fontos, hogy olyan megyékben is gyakorolja az érdekképviseletet és -érvényesítést, ahol sokan támogatták a szövetséget, de nem tudtak mandátumot szerezni.
– Sok sikert kívánok terveinek a véghezviteléhez! Köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Lemondott Traian Băsescu
Lemond pártelnöki tisztségéről Traian Băsescu, aki kedden éjjel Facebook-bejegyzésben jelentette be távozását a Népi Mozgalom Párt éléről.
A volt elnök emlékeztetett, hogy vezetésével az alakulat 2014-ben bejutott az Európai Parlamentbe, 2016-ban pedig a román parlamentbe is.
„Egészséges szerkezetet hagyok hátra, a fiatal generációra vár a feladat, hogy erős pártot építsen fel” – fogalmazott Băsescu, aki hozzátette, mától, a parlamenti szesszió kezdetével lemond a PMP elnöki tisztségéről és elindítja a stafétabot átadásával járó folyamatot.
Végezetül leszögezi, nem mond le párttagságáról és szenátori mandátumáról.
maszol.ro

A rendszerváltás mérnöke – Borbély Imre halálára
Erich Honecker német és Todor Zsivkov bolgár kommunista pártvezér bukása után, 1989. november vége felé Borbély Imre egy temesvári baráti beszélgetésen kijelentette: most Nicolae Ceaușescu következik. 
Azt is hozzátette, hogy ha Ceaușescu hatalma nem dől meg még az 1989-es év vége előtt, a pártvezér akár hosszú évtizedekre is hatalmon maradhat. Ez tudniillik azt jelentené, hogy a román diktátor tanult a magyarországi, csehszlovákiai, kelet-németországi, bulgáriai eseményekből, és megtette az intézkedéseket hatalma bebiztosítására.
Nehéz idők voltak. Szorult a hatósági hurok Tőkés László körül. A temesvári lelkésznek, az őt körülvevő presbitériumnak, baráti körnek és a temesvári református gyülekezetnek egyre nehezebb kihívásokkal kellett szembenéznie. A parókiát a Szekuritáté megpróbálta hermetikusan elzárni a külvilágtól, a lelkészt körülvevő csoport tagjait egyenként próbálták eltávolítani Temesvárról, Tőkés Lászlóra álarcos, késes betörők támadtak a lakásában. A bíróság elrendelte a kilakoltatását. A gyülekezet tagjai, és a hozzájuk más vallásúként csatlakozók – amilyen Borbély Imre is volt – már a vasárnapi istentiszteletekre is milicisták sorfalai között juthattak be.
Ebben a nyomorúságban teljesen valószerűtlennek tűnt a Ceaușescu küszöbön álló bukásáról szóló jövendölés. A kommunista kor szülötteinek többsége nem látott túl a rendszer határain. Általános érzés volt: ebbe születtünk bele, és ebben is fogunk meghalni. Tőkés László küzdelme a megsemmisülés felé tartott, a Szekuritáté nap mint nap jobban bekeményített. Az eseményeket egy koordinátarendszerben bejelölve, és a jelöléseket összekötve szinte ábrázolni lehetett volna a megtorlás fokozódását. A vektort meghosszabbítva pedig meg lehetett volna nézni, mikor metszi a megtorlás vektora az idő tengelyét, ki lehetett volna számítani, hogy mennyi van még hátra. De ez nem volt ok arra, hogy ne tegyen meg mindenki mindent, amit megtehet.
Borbély Imre nem tartozott a közhalandók közé. Ő mindenkinél tájékozottabb volt a világ dolgaiban: látta az összefüggéseket, stratégiát alkotott a Szekuritátéval való küzdelemre. Tájékozottságának, politikai éleslátásának fontos forrásai voltak a Nyugat-Németországba disszidált barátai, akik a legsötétebb időkben is ellátták folyóiratokkal, német nyelvű stratégiai, politológiai tárgyú szakirodalommal. Kiemelkedett a temesvári ellenállás kemény magjából a diktatúrák természetéről, határairól, és a határokon túli szabad világról felhalmozott tudásával. Azt azonban még ő sem gondolta, hogy éppen a temesvári ellenállási mozgalom vezet el a diktatúra bukásához. Azt sem gondolta, hogy neki és családjának is oroszlánrésze lesz a temesvári népfelkelés kibontakozásában, közvetve pedig abban, hogy Ceaușescu nem éli már meg az új évet.
A beteljesedett jövendölés
Mindenki megtett mindent, ami tőle telt. Imre részt vállalt abban, hogy a temesvári lelkészről szóló hírek Magyarországra jussanak. Ha sikerült találkoznia Tőkés Lászlóval, a hadviselés stratégiájából merített tanácsokat adott neki, esténként pedig – amikor a takarékosság jegyében – az egész városban lekapcsolták a villanyt, a sötétség keltette dermedtség pillanatában kinyitotta belvárosi lakása ablakát, és tele torokból felkiáltott: „Ceaușescu, România!” A pártgyűlések szlogenje elé a kiáltás körülményei tettek negatív előjelet. Aki csak hallotta, megértette, hogy kinek kell köszönni a sötétséget, a rabságot, a nélkülözést.
December 15-én este nagy csomag gyertyát küldött a Tőkés László kilakoltatása ellen tüntetőknek. 16-án ott volt a lelkész védelmére összesereglett tömegben, majd bent járt a parókián, tanácsokat adott. Talán az sem a véletlen műve, hogy testvére, Borbély Zoltán állította le három társával a villamosforgalmat a templom mellett, hogy a Ceaușescu-diktatúra és a kommunizmus elleni tüntetéssé alakítsa a lelkész melletti szolidaritástüntetést. Imre még akkor sem bízott abban, hogy Temesvárról indul a romániai rendszerváltozás, amikor az első sortüzek eldördültek a városban. Hazament, és leborotválta a szakállát, hogy a Szekuritáté ne ismerje fel. Átalakulása olyan jól sikerült, hogy amikor felesége, Viki a város főterén szembement a szakáll nélküli férjével – mint később elmesélte –, az volt az első gondolata: „ezt az embert már láttam valahol”. Időben menekült egy barátjához. A Szekuritáté a munkahelyén és a lakásán is kereste.
A német nyelvű középiskolai tanulmányok és a német kulturális beágyazottsága később is hasznosnak bizonyult. 1990 januárjában, amikor Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter Temesváron kereste fel Tőkés Lászlót, Imre készítette fel barátját a tárgyalásokra, és ő is tolmácsolt a felek között.
Szimbólumok és jövőtervezés
Borbély Imre elkötelezett magyar volt, aki a nemzeti érzései, a nemzeti szimbólumok kérdésében nem ismert tréfát. Egyszer elmesélte, hogy kamaszként hogy verte végig Zoltán öccsével a német iskola bozgorozó táborát, és hogy kapta meg a maga részét az érettségi után az iskola igazgatója is, aki nem védte meg a diákjait az etnikai alapú csúfolódástól.
1992-ben (vagy 1993-ban) az aradi október 6-ai megemlékezésre egy tekercs tenyérnyi széles piros-fehér-zöld szalaggal a zsebében érkezett, ezt tűzte az RMDSZ-elnökség koszorújára. Amikor a szövetség helyi vezetői – megriadván az esetleges következményektől – megpróbálták levenni, a testi erejét is latba vetve állt őrt a koszorú mellett. Szikrázott a szeme, látszott, hogy mindenre elszánt a szalag védelmében. Így kezdődött a nemzeti színek használata az RMDSZ-ben. De ő állította fel az aradi vértanúk tiszteletére a román parlamentet is egyperces néma csendet parancsolva, és 1994-ben elsőként szólalt fel magyarul a képviselőházban március 15-én.
E példák ellenére sem volt a múltba révedő politikus. Íróasztala mellett folyamatosan a jövőt tervezte. Gyártotta az elméleteket az RMDSZ állammodelljéről, amelyben az ügyvezető elnökség lesz a kormány, a platformok lesznek a pártok, és a belső választások eredményeként felálló Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) lesz a parlament. Elmélkedett az erdélyi magyarok társnemzeti státuszáról, a háromszintű autonómiáról, Románia föderalizálásáról és a külhoni magyar állampolgárságról. Dolgozatot írt a szubszidiáris nemzetstruktúráról, amelyben a határon túli magyarok olyan erőt adnak hozzá az anyaország erejéhez, mint a világ zsidósága Izrael államéhoz. Olyan helyzetet teremtett 1992-ben, amelyben a kételkedők is megszavazták a kolozsvári autonómianyilatkozatot, és fel is esküdtek rá a város főterén álló Szent Mihály-templomban. Parlamenti képviselő volt, de nem érezte otthon magát a bukaresti törvényhozásban. Eleve kudarcra ítélt szélmalomharcnak tekintette azt a küzdelmet, amelyet egy-egy törvénycikkely kedvező átalakításáért vívott a szövetség frakciója. Az RMDSZ kormányra lépését pedig csak azzal a feltétellel támogatta, ha a magyarság áttörést hozó jogokat kap cserében. Már 1996-ban kijelentette: a hatalom korrumpálja a politikai vezetőket. Olyan romániai magyar érdekképviseletet áhított, amelynek vezetői elkötelezettek a közösség iránt, és sem rovott múltuk, sem pedig korrupt viselkedésük okán nem zsarolhatók.
Tenni, amit kell
Borbély Imrét nem szerette az RMDSZ vezetése. Féltek tőle, veszélyesnek tartották. A szövetségben a kis lépéses politika hívei voltak hatalmon, ő pedig nagy lépéseket javasolt. Sohasem abból indult ki, hogy mit lehet, hanem abból, mit kell tenni a kitűzött cél eléréséért. Még az általa bevezetett kifejezések is szitokszóvá váltak. Egy bukaresti magyar rendezvényen az egyik RMDSZ-es képviselő azzal mentegetőzött a másik előtt: „engem aztán igazán nem lehet helyzetteremtő politikusnak nevezni...”
1996-ban maga is látta, hogy megosztja a romániai magyar politikai elitet, ezért nem vállalta a szövetségen belüli megmérettetést az államelnökjelölti tisztségért. Azt azonban hozzátette, ha ő lenne az RMDSZ jelöltje, Románia föderalizálásának programjával szállna versenybe. Féltek tőle, ezért kiszorították az RMDSZ vezetéséből. Ő pedig csalódott volt. Azt érezte: többet tehetne a közösségéért, de nem tartanak rá igényt. Így 1996-tól már csak a Magyarok Világszövetségében kereshetett terepet a nemzetstratégiai gondolatainak. Munkája eredményeit akkor láthatta, amikor nem a magyar érdekképviseleten, nem a romániai viszonyokon múlt elméleteinek a megvalósítása: a jobboldali budapesti kormányoknak köszönhetően megtörtént a magyar állampolgárság kiterjesztése, és elindult a határon átívelő nemzetegyesítés. Hogy miben is volt más, mint a többiek? Abban, hogy racionálisan gondolkodott. Tiszták és rendezettek voltak a gondolatai, melyek mögül rendre felsejlett a tudás, a kreativitás és a bátorság. Amit állított, a mögött mindig ott volt a bizonyosság. És más volt abban is, hogy a személyes sérelmeit mindig félre tudta tenni a képviselt ügyek szolgálata érdekében.
A szabadság kulcsa
Úgy adódott, hogy nagyon közel kerültem a Borbély családhoz. 1989 nyarán, Tőkés László emlékezetes tévéinterjúja után a lelkésztől kijövet az utcán állt meg mellettem a fekete autó. A fél napom a Szekuritáté egyik vallatótermében telt. Próbáltak megfélemlíteni. László figyelmeztetett ezután, hogy nem szerencsés egyedül laknom, és ha már egyedül bérelek lakást, legalább annyit tegyek a biztonságomért, hogy napi rendszerességgel jelentkezem valakinél, akinek kulcsot is adok. Borbély Imre kapta meg a lakásom kulcsát. Neki kellett volna szétnéznie a lakásomban, ha egy nap nem jövök. Így váltam mindennapos vendéggé és félig-meddig családtaggá Borbélyéknál. Vittem-hoztam a híreket, és a sokat beszélgettem Imrével, Vikivel és a fiaikkal. A beszélgetések pedig afféle szabadegyetemmel értek fel. Szívtam magamba a tudást a hatalom természetéről, azokról a szempontokról, amelyek alapján a hatalmon lévők meghozzák a döntéseiket, és arról a világról, ami a szögesdróton túl van. Több olyan esetre emlékszem, hogy legyintettem egy-egy gondolatra, amit mástól hallottam. Amikor azonban Imre mondta ugyanazt, akkor már nem lehetett legyinteni rá.
Mert ő soha nem mondott olyant, amit előzőleg ne rágott volna meg alaposan, aminek ne nézett volna utána, aminek a szakirodalmát nem ismerte volna. Borbély Imre tudása, tiszta gondolkodása, elkötelezettsége, bátorsága nagyon fog hiányozni az egész Kárpát-medence magyar közéletéből.
Gazda Árpád |
kronika.ro

Életigenléses tiszteletadás az erdélyi magyar áldozatoknak
Lezárult a Gulág-Gupvi emlékév, de az emlékezés örök marad
A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti épülete adott otthont szombaton annak a kolozsvári rendezvénynek, amellyel lezárult a Szovjetunió kényszermunkatáboraiba hurcolt hadifoglyok és civil internáltak emlékévének programsorozata. Népes közönség előtt Tonk Márton egyetem tanár, dékán köszöntője után Murádin János Kristóf történész, egyetemi adjunktus nyitotta meg a találkozót, amelyen három dokumentumfilmet mutattak be a második világháború befejező szakaszában a Szovjetunió fogolytáboraiba hurcolt, embertelen körülmények között fogva tartott és dolgoztatott erdélyi, ezen belül kolozsvári magyarok tragikus történeteiről. A vetítést kerekasztal-beszélgetés követte, amelyen történészek, filmrendezők és két túlélő vett részt, a közönség pedig kérdéseket tehetett fel a látottak-hallottak kapcsán. Végezetül bemutatták azt a mobiltelefonos applikációt, amely a hetvenhárom évvel ezelőtti kolozsvári gyűjtőpontok helyszínére kalauzolja az érdeklődőt.
Köszöntőjében Tonk Márton dékán arra emlékeztetett, hogy az akkori Gulág-Gupvi-áldozatok kálváriája, egy szűk társadalmi réteget kivéve, az egész erdélyi magyarság szenvedését jelentette. A történtekről a mai fiataloknak nem lehet közvetlen tudomásuk, ezért meg kell ismertetni velük a történelemnek ezen sötét fejezetét. A Sapientia–EMTE a magyar kormány és parlament által meghirdetett, s a kommunizmus áldozatainak emléknapján, február 25-én lezárult Gulág-Gupvi emlékév keretében tizenegy előadással, huszonöt családi hagyatékból-gyűjteményből létrejött emléktárgy-kiállítással tisztelgett az áldozatok emléke előtt, és ebben oroszlánrészt vállalt magára Murádin János Kristóf és Benkő Levente történész. Az egyetem diákjai kutatómunkát végeztek, amelynek eredménye hamarosan hozzáférhetővé válik.
A jelenlévők egyperces néma felállással adóztak az áldozatok emlékének. Ezt követően Murádin János Kristóf  interjúira hivatkozva az életigenlés motívumának diadalát hangsúlyozta, és felidézte a legendás túlélő, Olafsson Károly, Placid atya által hirdetett négy szabályt: a szenvedést nem szabad dramatizálni, mert attól csak gyengébb lesz az ember; keresni kell az élet apró örömeit; különbek vagyunk rabtartóinknál; akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb elviselni a szenvedést.
A filmvetítés Farkas György Székelyföldi terror és miért éppen Kolozsvár? című alkotásával kezdődött. A dokumentumfilmben a témát kutató történészek (Benkő Levente, Murádin János Kristóf és Nagy Alpár Csaba), valamint a kegyeletápolást felvállaló és szorgalmazó lelkészek (Józsa István Lajos és Ungvári Barna András) mutatják be a történteket. A filmben a Szovjetunióba hurcolt magyarok tragédiája is igazolja, hogy a nácizmus és a kommunizmus gaztettei azonosak, ráadásul az erdélyi elhurcolások (amelynek során a legtöbb embert, ötezret Kolozsvárról indítottak a szovjet kényszermunkatáborokba) a kárpátaljai korabeli intézkedésekhez hasonlóan a tervszerű etnikai tisztogatás fogalmát is kimerítik. Erről az embertelenségről, mint ahogyan a kevés pozitív példáról is (előfordult, hogy románok igyekeztek magyarokat megmenteni az elhurcolástól) beszélni kell, különben nem lehet szó igazi történelemírásról – összegzett a film.
A második bemutatott alkotás Tóth Orsolya (Sapientia–EMTE) A szovjet fogság emlékeinek nyomában Kolozsváron című dokumentumfilmje volt. Ebben kolozsvári, Kolozsvár környéki, valamint székelyföldi (erdővidéki és kézdiszéki) túlélők mesélik el élményeiket az ártatlan emberek utcákról, munkahelyükről és saját házukból való elhurcolásától a szibériai lágerekig, a dombászi szénbányákig, a Kaukázusig – ahol embertelen feltételek között dolgoztatták őket, s naponta százával haltak meg a foglyok –, egészen a hazautazásig és az itthoni életbe való visszailleszkedésig. A zsúfolt marhavagonokban való szállításuk semmiben nem különbözött a zsidók náci haláltáborokba való elhurcolásától – derült ki az elhangzottakból.
Meglepetésként a közönség egy harmadik felvételt is megtekinthetett, pontosabban Csibi László Édes Erdély, itt voltunkcímű filmje nyersanyagának egy rövid részletét, amelyben Kolozsi Gergely István túlélő Csibi László kamerája előtt meséli el a Szovjetunióban átélt fogolykálváriáját.
A kerekasztal részvevői Murádin János Kristóf, Benkő Levente és Nagy Alpár Csaba történészek, Farkas György filmrendező, Pásztor Péter filmszerkesztő, Bitay László és Gergely István túlélők voltak. Farkas György elmondta: filmje tulajdonképpen kettőnek az ötvözete, közelebbről külön alkotásokként véglegesítik a székelyföldi terrorról és elhurcolásokról, illetve a kolozsvári deportálásról szóló filmeket. Az alkotók célja, hogy minél több fiatal megismerhesse a huszadik század ezen szomorú történetét. Ezt szolgálja az a mobiltelefonos applikáció is, amelynek segítségével megtalálhatók, illetve ismerteteket lehet szerezni azokról a kolozsvári helyekről, ahova 1944. október közepén ötezer magyar civil férfit gyűjtöttek össze, majd hurcoltak romániai lágereken keresztül a Szovjetunióba.
A rendezvény zárszavaként Murádin János Kristóf elmondta: „Ez a mi történetünk, emlékét őrizni a mi felelősségünk, mert bennünk él. A kutatómunka sokkal eredményesebb lett volna ezelőtt fél évszázaddal, de hátha az emlékév lezárta mégis nyitva maradó kapukat jelent.”
Ördög Béla
Szabadság (Kolozsvár)

Laczikó Enikő: Romániának el kell fogadni a kisebbségek jogállásáról szóló törvény-tervezetet
„Még mindig nem fogadta el a román parlament a kisebbségek jogállásáról szóló törvény-tervezetet, amelyet 2005-ben nyújtott be az akkori kormány a törvényalkotó testület elé. Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala évente megerősíti ennek a törvénynek a szükségességét és annak eredeti formájában való elfogadását” – mutatott rá Laczikó Enikő, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkár-helyettese azt követően, hogy az intézmény képviselői a kisebbségvédelmi keretegyezmény szakértőivel találkoztak ma délelőtt Bukarestben.
Laczikó Enikő elmondta, hogy Romániában még mindig nem szabályozták a nemzeti kisebbségek státusát, hiszen jelen pillanatban a kisebbségeket nem tekintik államalkotó tényezőknek. „A Romániában élő nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek korlátozott módon élhetnek jogaikkal, hiszen számos értelmezési és alkalmazási gondokkal kell szembenéznünk. Bár az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala igyekszik eleget tenni a különböző jogértelmezési kéréseknek, a gyakorlat azt mutatja, hogy nem alkalmazzák a törvényeket, értelmezési problémák merülnek fel” – fogalmazott az államtitkár-helyettes.
A Keretegyezmény betartását monitorizáló bizottság tagjai rákérdeztek a nemzeti kisebbségek szimbólum-használata körül kialakult problémákra, illetve azokra a perekre, amelyeket a székelyföldi önkormányzatok ellen indítottak a hatóságok. Az államtitkár-helyettes elmondta: „sürgősen szabályozni kell a szimbólum-használatot, hiszen elfogadhatatlan, hogy a 21. században nem használhatjuk szabadon ezeket.”
Laczikó Enikő hangsúlyozta, hogy az Etnikumközi Hivatal fontosnak tartja a kisebbségekkel való szoros együttműködést, és az azokkal való folyamatos konzultálást, hiszen csak így lehet reális megoldásokat javasolni a valós problémákra. maszol.ro

Kulcsár-Terza is találkozott a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény Tanácsadói Bizottságával
Kulcsár-Terza József a Magyar Polgári Párt képviselőjeként, a román parlament képviselőházának emberi jogi, nemzeti kisebbségi és egyházügyi bizottságának tagjaként április 7-én a parlamentben találkozott az Európa Tanács Romániában tartózkodó küldöttségének tagjaival, akiket arról tájékoztatott, hogy a román állam több vonatkozásban továbbra sem tartja be a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény aláírása által vállalt kötelezettségeit. A Kisebbségvédelmi Keretegyezmény Tanácsadói Bizottságának tagjaival folytatott megbeszélésen a képviselő ismertette azokat a túlkapásokat, amelyek által egy európai uniós tagállam himnuszának elénekléséért a Magyar Polgári Pártra a hatóságok büntetést róttak ki, valamint hogy az igazságszolgáltatás bírósági ítéletben a székely zászló használatát és a magyarság autonómiatörekvéseit konfliktusforrásnak minősíti. „Ugyanakkor felhívtam a figyelmet arra is, hogy hamis az az állítás, mely szerint az autonómiatörekvések a román állam területi egységét veszélyeztetnék, hiszen az autonómia éppen arra kínál megoldást, hogy az erdélyi magyarság az államhatárok módosítása nélkül biztosítsa megmaradását a szülőföldjén. Emlékeztettem a bizottság tagjait az Erdély Romániához történő csatolásának és a modern román állam létrejöttének körülményeire, valamint az 1918-ban, Gyulafehérváron tett ígéretekre, amelyek betartása esetén ma a romániai magyar nemzeti közösség olyan területi autonómia keretei között élhetne, amelyre több példát is találunk az Európai Unión belül. Végül tájékoztattam a Tanácsadói Bizottság tagjait, hogy a felsorolt problémák megoldása érdekében nyitottak vagyunk a párbeszédre, és erre lehetőséget kínál a kezdeményezésemre létrehozott parlamenti albizottság, amely a romániai magyarság ügyeivel hivatott foglalkozni” – számol be Kulcsár-Terza, aki a találkozón bemutott és a küldöttségnek ajándékozott egy székely zászlót. A képviselő szerint az Európa Tanács szakértőivel folytatott tárgyalás kiváló lehetőséget biztosított a romániai kisebbségvédelem hiányosságainak felvázolásra, és bízik abban, hogy a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény romániai tiszteletben tartásáról készült jelentésben, valamint az Európa Tanács Románia felé történő ajánlásaiban is megfogalmazást nyernek. (közlemény) Transindex.ro

A kolozsvári kórházakban is lesz magyar nyelvű kiszolgálás
kérdezett: Kertész Melinda
2017. április 13. 14:54, utolsó frissítés: 14:54
Az anyanyelven történő egészségügyi ellátásra vonatkozó kerettörvény hatására több magyarul beszélő orvost is alkalmazhatnak. Korodi Attilát kérdeztük.
házként megszavazta a képviselőház kedden azt az RMDSZ által benyújtott törvénytervezetet, amely garantálja az anyanyelv használatát az egészségügyben és a szociális ellátást biztosító intézményekben azokon a településeken, ahol a magyarok számaránya eléri a húsz százalékot vagy az 5000 főt. A törvény részleteiről Korodi Attila képviselőt, az RMDSZ alsóházi frakciójának vezetőjét kérdeztük.
- Kedden fogadtok el az egészségügyben az anyanyelv-használattal foglalkozó törvényt. Milyen lépések vezettek el a törvénytervezet elfogadásáig?
Korodi Attila: – Az elmúlt hetekben politikai egyeztetések sorozatát folytattuk le, nem volt könnyű meggyőzni a parlamenti pártokat a törvény fontosságáról. Kedden a plénumban már biztosnak látszott a tervezet megszavazása, viszont a szakbizottságokban a vitáink bonyolultak voltak. Szerencsére érvényben van a kormánykoalícióval a parlamenti megállapodásunk, ennek köszönhetően tudtuk ezt az anyanyelv-használatra vonatkozó tervezetet napirenden tartani, és a döntés szintjére vinni. De a végső hajrában, a keddi plenáris ülésen már a többi, ellenzéki párt is támogatta, addig viszont nem volt egyértelmű, hogy megszavazzák.
- Melyek voltak a kifogásaik a bizottságokban a kollégáknak?
- A parlamentben még most is ódzkodnak dönteni, lépni olyan ügyekben, amelyek bővítik vagy egyértelműsítik a nemzeti kisebbségek jogait. Ez a hangulat benne van a levegőben, noha az első ülésszak plenáris ülésein nem igazán fejezték ki. Azonban a bizottsági üléseken eléggé erőteljesen megjelennek ezek a vélemények, amelyeket pártvezetői és frakcióvezetői szinteken folytatott egyeztetéseken lehet ellensúlyozni. Most sikerült megszavaztatni ezt a törvényt, amit még az államelnöknek kell ellenjegyeznie. Azt gondolom, hogy az államelnök alá fogja írni ezt a törvényt, mert a parlament egyöntetűen megszavazta.
- Mikor lép érvénybe a törvény, mikor lesz érezhető a hatása?
– Ennek a törvénynek az érvényessége automatikus, viszont kezdődik egy másfajta politikai és érdekérvényesítő küzdelem. Egyfelől a minisztériumi szabályzókban le kell tisztázni, hogy ezt a törvényt hogyan kell működtetni. Megmondom őszintén, hogy itt még sok dolgunk lesz, mert a bukaresti minisztériumok nem arról híresek, hogy önszántukból és önkéntesen, nyitottan kezeljék ezeket a kérdéseket. Másfelől szükség lesz minden egyes helyi önkormányzati struktúra, helyi magyar közösségi politikai vezetés, vagy civil társadalmi csoport fellépésére azért, hogy a helybeli egészségügyi és szociális intézményekben is érvényesíteni lehessen ezt a törvényt. Nagyon komplex folyamat következik, tehát megvan a keret, de ebbe a keretbe be kell vinni a tartalmat. Ez legalább ugyanolyan nehéz lesz, mint amilyen nehéz volt a törvény elfogadtatása itt, a parlamentben.
- Ha egy kicsit gyakorlatiasabb szintre visszük le a kérdést, a tervezet megalkotása előtt felmérték, hogy hány intézményt érintene ez a törvény, ahova akár új orvosi, személyzeti állásokat kell kiírni?
– Őszintén fogalmazok: intézményi szinten, darabszámra nem lehet ezt mérni. Viszont a települések, lényeges helyszínek szempontjából mértük: gondoljunk a Szilágyságra, Kolozs, Arad, Temes, Fehér, Brassó megyére, Bihar megye néhány régiójára, ahol vannak olyan közösségek, ahol a magyarság számaránya nem éri el a 20%-ot. Éppen ezért a törvénybe a 20%-os küszöb mellett beiktattuk – egyébként első alkalommal – az 5000 fős alternatív küszöböt is. Ez azért fontos, mert kizárja annak a lehetőségét, hogy ezt a törvényt valaki ne alkalmazza például Kolozsváron. Kolozsváron a számok, százalékok mögé bújtak nemegyszer, gondoljunk csak a helységnévtábla ügyére. Az 5000 fős küszöb azért fontos, mert ettől kezdve Konstancán is ugyanúgy kell működtetni a törvényt a török-tatár kisebbség esetében, mint Kolozsváron, a magyar közösség esetében. Ennek a törvénynek érvényt szerezni nem lesz feltétlenül konfliktusmentes törekvés, szerintem ellenállásra is lehet számítani, de a törvény számbeli előírásainak megfelelő nemzeti kisebbségek tagjai számára anyanyelven is elérhetővé kell tenni az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat. Ha nem akad minden esetben az illető páciens anyanyelvén beszélő orvos, garantálni kell azt, hogy a beteg megfelelően tudjon értekezni az orvossal, és az intézményes szociális védelmi rendszerben levő személyek is haszonélvezői legyenek ennek a törvénynek.
- Ez a törvény az egészségügyben új állásokat is jelentene, ahova olyan orvosok, szakemberek kerülhetnek, akik beszélnek magyarul, illetve az adott kisebbség nyelvén?
– Én remélem is, hogy jelent. Rengeteg minisztériumi egyeztetésnek kell végbemennie, ahol lemodellezzük a szükséges orvosok és szakemberek számát. A legrosszabb forgatókönyv az lenne, ha fordítókkal próbálnák rendezni az anyanyelven történő kommunikálást, hiszen a törvény szelleme nem erről szól, hanem arról, hogy anyanyelvén is ki kell tudni szolgálni a betegeket, vagy a szociális intézmények szolgáltatásaira szorulókat. Úgyhogy remélem, hogy ez összességében azt is jelenti, hogy magyar orvosok azért is találnak majd állást a vegyes etnikumú vidékeken, mert magyar anyanyelvűek, és ugyanez érvényes a szociális intézményekben dolgozókra is.
- Egy kórház esetében kiválthatja a magyarul beszélő orvos hiányát az, ha az egészségügyi személyzet valamely tagja beszél magyarul, vagy az adott kisebbség nyelvén?
- – Ha a hippokratészi esküt vesszük figyelembe, szélsőséges esetben kiválthatja. Fontos az, hogy egy-egy komplikált orvosi szakágban lehessen anyanyelven értekezni a beteggel. De biztos, hogy lesznek olyan helyzetek, amikor ezt megpróbálják megspórolni.
- Azt meg lehet becsülni, hogy versenyvizsgákat mikor írhatnak ki az új orvosi helyekre?
– Erről korai beszélni. Most létezik a törvény, van kötelezettség, így országos és helyi szinten kell kidolgozni annak módját, hogy ezeket a rendelkezéseket gyakorlatba ültethessük. Gondoljunk bele, az egyetemi, regionális kórházakat leszámítva, helyi szinten a megyei önkormányzatok az egészségügyi intézmények fenntartói. Ezáltal nagyon komoly szerep hárul az önkormányzati képviseletekre, a helyi szintű párbeszédre, hogy ezt a törvény adta lehetőséget úgy alkalmazzák, hogy az tényleg működjön. Szerintem lesznek erre jó példák, amelyekből kialakulhat egy egységes alkalmazási módszertan.
- Költségvetési kiegészítést kapnak erre a célra az egészségügyi és szociális intézményeket fenntartó önkormányzatok?
– Szerintem erre nem lesz szükség. Nézzük meg, hogy hány kórházban, hány egészségügyi poszt van jelen pillanatban lefedve, legtöbb esetben orvoshiány van. Tehát most arra kell koncentrálni, hogy az orvosok létszámát magyar orvosokkal is növeljék. Az orvosok bérezése hathatósan jó irányba változott, és az új bérezési törvény is legrövidebb távon elsősorban az orvosi béreknek kedvez. Így vonzó lehet az orvosi állások betöltése, és könnyebb lesz eleget tenni az egészségügyi anyanyelvtörvény előírásainak. Transindex.ro

Az erőpróba főpróbája
Szakaszgyőzelemként könyvelheti el az RMDSZ, hogy a parlament elsöprő többséggel szavazta meg azt a tervezetet, amely kötelezővé teszi az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben a magyar nyelv használatát.
Ami előrelépésnek tűnik az az, hogy az államelnöki kihirdetés előtt álló jogszabály nemcsak azokra a településekre vonatkozik, ahol a magyarok számaránya eléri a húsz százalékot, hanem azokra is ahol eléri az 5 000 főt. Mintegy 330 közigazgatási egységben kell(ene) alkalmazni. Itt él az erdélyi magyarok 87 százaléka. Az sem mellékes szempont, hogy hosszú évek után ez az első nyelvi jogok bővítésére vonatkozó törvénytervezet, amelyet elfogadott a parlament. Ez mintegy azt sugallja, hogy a kormánypártok és az ellenzék sem tekinti a kisebbségi kérdést olyan fontos törésvonalnak, amelynek mentén meg lehet nyerni vagy el lehet veszíteni egy-egy választást, így engednek. Igaz, hogy az RMDSZ-nek le kell futnia a kötelező köröket, tárgyalnia kell – előbb a kormányoldallal, aztán az ellenzékkel is –, de ennek a korábbi gyakorlatnak a visszavezetése célravezető(bb)nek tűnik.
Hogy mennyit és meddig enged a kormánykoalíció, az hamarosan kiderül. Hiszen az elfogadott törvénytervezet annak a jogszabálynak a főpróbája, amelyet az RMDSZ húsvét után készül beterjeszteni, s amely a nyelvhasználati küszöb csökkentésétől és alternatív nyelvhasználati küszöbök bevezetésétől az utcanévtáblák és közlekedési táblák feliratainak kétnyelvűsítéséig sok mindenre kiterjed. Kiderül többek közt az is, hogy egy folyamat vagy fondorlat eredménye volt-e a keddi szavazás kimenetele.
Utóbbira az utalhat, hogy Románia ugyan ratifikálta a kisebbségi nyelvek európai chartáját, de van jó néhány olyan terület, ahol annak előírásait nem máig ültették gyakorlatba.
A kedden elfogadott jogszabálynak költségvonzata is van. Nem olyan jelentős, hogy azt ne lehetne felvállalni, de lehetőség arra, hogy a chartához hasonlóan alkalmazását el ne odázhassák anyagi okokra hivatkozva.
Az meglehet, hogy magyar beteget nem aláznak meg többé, mint tette azt az emberségből megbukott kolozsvári orvos a baróti diáklánnyal, de nehezebb lesz elérni azt, hogy például Brassóban minden kórházban magyarul mondhassuk el, hogy hol és mi fáj. Vannak még szerencsére magyar orvosok Brassóban, és a MOGYE-n is szép számmal tanulnak brassóiak, ám elvándorlásukat nem a frissen elfogadott jogszabály gátolhatja meg. Bár az erdélyi magyarság javuló közhangulata, Nyugat-Európa növekvő gondjai csökkenthetik a migrációs kedvet.
Az is biztató előjel, hogy az RMDSZ realistán közelít az erőpróbához, amelyet választóiknak szakítópróbaként is ajánlanak. Elárulták azt is, hogy az RMDSZ-nek a kormánypártokkal kötött parlamenti együttműködési megállapodásába belefoglalták azt is, hogy megtörténik az Európa Tanács által elfogadott egyezményekben vállalt kisebbségvédelmi kötelezettségeknek megfelelő jogharmonizáció. Ugyanis rengeteg visszás helyzet van most Romániában ezen a téren, a húsvét után megvitatásra ajánlott tervezet pedig ezeknek a helyzeteknek a feloldására kínál megoldást. Az RMDSZ együttműködési megállapodása azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e a kormánypártokkal megegyezni a tervezet elfogadásáról.
Noha Kelemen Hunor megvallotta: rég leszokott arról, hogy optimista legyen, ám abban bízik, hogy párbeszéddel megoldhatóak a vitás kérdések is. Az utóbbi időben a kormánykoalíció is mintha erre az álláspontra helyezkedett volna. Sőt, mintha Európában is úgy vélnék, az Unió jövője szempontjából fontos a kisebbségi kérdés rendezése.
Ambrus Attila / maszol.ro

Amit látsz, az nem igaz – a helyzet sokkal rosszabb
A román politikus ugyanazzal az ostoba természetességgel teszi meg a lépést a külföldiek elárulásától a saját népe elárulásáig. Sabin Gherman írása.
Ezek aztán kemények… Megjelenik a tévében Olguţa (Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter – a szerk.) és a korrepetálás megadóztatásával fenyegetőzik, a Parlamentben pedig Iordache (Florin Iordache volt igazságügy-miniszter, jelenlegi képviselőházi alelnök – a szerk.) akarja törvénybe foglalni, hogy a pártoktól ne lehessen elkobozni az illegális kampánypénzeket. Hasonlóképpen szánakozva zokognak a román szegények sorsán, miközben 130 millió régi lejre kétszerezik meg a saját fizetésüket. Üvöltöznek, hogy nem vagyunk gyarmat, de amerikai adótörvényt akarnak – ez egy 74.608 oldalas törvény és a tengeren túli közgazdászok már évek óta küzdenek a leegyszerűsítéséért.
Rácuppantak az ostobák a marmaládéra, ez történik most. A totális kofák – a fodrászok rémei – vannak most hatalmon.
A legostobábbak megválasztották a legostobábbakat, mert különben nem tudom megérteni, hogyan kerülhettek bukovárisok az ország élére.
Ott van az a bukaresti is (Gabriela Firea főpolgármester – a szerk.), aki a legfájintosabb erkélyt akarja díjazni – miközben ő a haza újgazdagjaihoz méltó díszletben lakik, tengeralattjáró-ablakokkal a kandalló mellett. Amaz a Munkaügyi Minisztériumot uralja, miután Románia legtöbb segélyezettjével bíró megyéjének fővárosában szerezte a tapasztalatát. A Képviselőház munkaügyi bizottságának elnöke egy bizonyos Solomon (Adrian Solomon – a szerk.), aki felvilágosult kommunistának mondja magát – és igen, a híres Vaslui megyében szerzett közigazgatási tapasztalatával érkezett. A PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.)egy (természetesen bolygószintűen sikeres) ruhatervezőnőt (Liliana Turoiu – a szerk.) akar a Román Kulturális Intézet (ICR) élére ültetni, csakhogy ő nem igazán fogja fel, hogy egy jól felvarrt ingujjhoz nem nagyon illik a „meghoztam az apportomat” – ez inkább a román nyelv sliccéhez való, hölgyem. De az illető teleormani (Liviu Dragnea PSD-elnök származási helye – a szerk.), tehát egy meteorit sem robbanthatja ki a helyéből.
Miután látta, hogy mekkora hullámokat vet a progresszív adózás, a teleormani bég (Liviu Dragnea – a szerk.) úgy tett, mint általában: létezik egy szörnyűséges terv, mellyel el akarják érni, hogy az Európai Bizottság túlzott hiány miatt megbüntesse Romániát, összeesküvést forralnak a román szocializmus ellen, mi jót akarunk tenni, de a földönkívüliek nem hagyják. Még a pénzügyest is elküldte, hogy mindenféle zöldségeket meséljen nekünk, este pedig visszatért a képernyőkre a bég: nem vagyunk gyarmat, mi vagyunk itt örökre az urak, mânz-viezure-barză (a dákopatákat kifigurázó felsorolása a román nyelvben állítólag fennmaradt dák szavaknak – a szerk.). Mert amit látsz, az nem igaz…
Ez a banda valójában megérezte, hogy a civilizáció kihívásai itt hosszú távú megtollasodást ígérnek. Ezekben nincs bátorság világosan kimondani, hogy le sem szarják az Európai Uniót, de mindent elkövetnek, hogy kikerüljenek az Unióból: egy 3 százaléknál nagyobb hiány az euró-övezettől, vagyis az EU-hoz tartozás kiteljesedésétől való eltávolodást jelenti. Ezt akarják, a falu szélén a lábát lógató lusta banda gondolatmenetét követve: munkát keresek, de add Istenem, hogy ne találjak. Nem mutatkozhatnak Putyin ideológusaival, de Dugin a Parlamentben és a Bukaresti Főpolgármesteri Hivatal termeiben mutatja be ostobaságait; üvölt bennük a román büszkeség, de szintén ők csinálnak az emberek – egyszerű – ortodoxiájából egy kremli Cárnak megfelelő ideológiát. Szintén Moszkva szállította nekik az ügyeletes ellenségeket is: Soros és a nyitott társadalom, a multik, a külföldiek – arra az esetre, ha az emberek az itteni lopkodásokról kérdezgetik őket.
A román politikusnak egész történelme során nem okozott nehézséget keresztezett ujjakkal esküt tenni. Olyan természetességgel mondott egyet és csinált mást, mintha a világ népei hazugságon, ravaszkodáson, ügyeskedéseken alapulnának.
A román állam így, e politikusok kénye-kedve szerint épült föl
– és még csodálkozunk, ha valaki arra emlékeztet minket, hogy a mieink hazudtak az 1878-as berlini kongresszuson, hogy hazudtak az első világháborúban és hazudtak a másodikban is. Még most is hazudnak.
Úgy-ahogy bekerültünk az európai klubba, bekerültünk a NATO-ba is; így, bice-bócán is, de gyümölcsöző történelmi korszakban élünk – Romániának sohasem voltak ekkora biztonsági és jóléti garanciái, még akkor is, ha idegesít minket, hogy már nem vághatjuk bele a kést a disznóba és muszáj szétválogatnunk a szemetet.
Annak az eurovilágnak vagyunk a részei, ahova mindenki igyekszik, ott vagyunk, amiről a Szabad Európát, vagy az Amerika Hangját hallgatva álmodoztunk; még mindig itt vagyunk, de ezek vezetésével a világon nem lesz egyetlen normális ember sem, aki megbízna a kézfogásunkban – a román politikus pedig mindig ugyanazzal az ostoba természetességgel tette meg a lépést a külföldiek elárulásától a saját népe elárulásáig.
Sabin Gherman; foter.ro/cikk

RMDSZ: megakadályoztuk a székely zászló és a székely himnusz betiltását
Az RMDSZ-nek sikerült megakadályoznia a székely zászló és a székely himnusz betiltását előíró törvénytervezet elfogadását – adja hírül a szervezet szerdai közleménye.
A tervezet betiltotta volna, hogy a Románia által el nem ismert országok, vagy Románia egységét veszélyeztető szervezetek által használt szimbólumokat – a zászló és a himnusz – bárki használhassa.
„Azt tapasztaljuk folyamatosan, hogy a székely zászló kitűzését folyamatosan törvényszéki eljárások büntetik és távolíttatják el, holott Romániában törvény nem tiltja használatukat. Ma a parlamentben egy olyan törvénykezdeményezést utasítottunk el, amely betiltotta volna a regionális szimbólumok, a székely himnusz és a székely zászló használatát. Meg kell érteniük a többségi pártok képviselőinek, hogy a kisebbségek szimbólumainak használata nem jelent veszélyt a román társadalomra, a nemzetállamra. Nem veszünk el semmit a többségtől, sőt, inkább hozzáteszünk – hangsúlyozta a közlemény szerint Korodi Attila Hargita megyei képviselő azt követően, hogy a képviselőház döntő házként utasította el azt a jogszabály-kezdeményezést, amely betiltaná a régiók zászlóinak kitűzését és a régiók himnuszainak éneklését. Korodi hozzátette, hogy jelenleg az RMDSZ parlamenti csoportja egy olyan törvénycsomagon dolgozik, amely lehetővé tenné szimbólumaink szabad használatát: „a rendszerváltás óta küzdünk a parlamentben, kormányon és ellenzékben a célunk mindig ugyanaz volt. Több jogot, nagyobb biztonságot közösségünknek, tiszteletet az erdélyi magyaroknak. 100 évvel a Gyulafehérvári ígéretek után folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy közösségünket újabb és újabb támadások érik. Már nemcsak az a kérdés, hogy bővíthetjük-e megszerzett jogainkat, hanem az is, hogy visszaveszik-e azokat tőlünk. Egy erős parlamenti képviselet hiányában senki nincs, aki megakadályozza, hogy magyarellenes törvények szülessenek” – hangsúlyozta az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője. A fent említett tervezet betiltotta volna, hogy a Románia által el nem ismert országok, vagy Románia egységét veszélyeztető szervezetek által használt szimbólumokat – a zászló és a himnusz – bárki használhassa, amely burkoltan a székely himnusz és a zászló használatának betiltását célozta, ugyanakkor arra kötelezte volna a tanintézményeket, hogy mindennap, az iskolakezdést megelőzően, és minden sporteseményen, mérkőzésen a román himnuszt játsszák el – olvasható a közleményben. Székelyhon.ro

A kétnyelvűség hamis illúziója
Nem szeretnék ünneprontó lenni, és lelohasztani magyar politikusaink hurráoptimizmusát a romániai egészségügyben használatos magyar nyelv térhódításáról. Az erdélyi és a magyarországi sajtó kész tényként tálalta a hírt az RMDSZ által benyújtott és megszavazott törvénytervezetről, amely előírja, hogy magyar lakosságú, vegyes vidékek egészségügyi hálózatában anyanyelvü-kön mondhassák el panaszaikat az orvoshoz forduló betegek.
Van már ehhez hasonló törvény, amit az önkormányzatokban ma sem alkalmaznak, a román parlament pedig elfogadott egy újabbat, hadd lássa a világ, hogy Románia – papíron legalábbis – betartja a kisebbségek nyelvi jogait. Aki vegyes lakosságú vidéken él, jól tudja, hogy a románul rosszul beszélő olaszteleki kislánnyal a kolozsvári sürgősségin tavaly megesett gyalázat távolról sem egyedi eset, legfenebb a hozzátartozók nem csapnak cirkuszt. Évekkel ezelőtt ezt jómagam is megtapasztaltam gyerekeimmel, amikor a bunkó román szakorvos azt kérte számon rajtam, hogy hatéves kisfiam miért nem tudja elmondani neki románul, hol fáj, mi a panasza. Miután felocsúdtam pofátlanságától, nem éppen szalonképesen elmagyaráztam az orvosnak, hogy harminc-negyven évvel ezelőtt minden épeszű kolozsvári román tudott annyit magyarul, hogy legalább konyhanyelven elboldoguljon a vegyes lakosságú környezetében. Mondanom sem kell, a gyereket más orvoshoz vittem, de hát tudjuk, hogy nem ez a jellemző.
A frissen elfogadott törvénnyel éppen az a baj, hogy az ilyen orvosok viselkedésére semmiféle gyógymódot nem ad, miközben a kétnyelvűség hamis illúzióját kelti. Valójában magyar politikusaink számára jelent gumicsontot. Valaki is komolyan hiszi, hogy egy olyan országban, ahol a kulturális autonómiáról szóló törvénytervezetet lesöpörték az asztalról, a mostani jogszabály egy őszinte gesztus irányunkba? Talán inkább arról van szó, hogy az Európa Tanács jelentéstevőinek kolozsvári látogatása és a készülő országjelentés tette ezt ennyire sürgőssé. Hogy a román kormánynak egy újabb érve legyen amellett, hogy a magyarság hangoskodásának nincs alapja, mert a törvények az önkormányzatokban és az egészségügyben is biztosítják a szabad anyanyelvhasználatot.
Mindannyian tudjuk, hogy csak akkor kezdődhet el a magyar nyelv erdélyi térhódítása, ha a román mellett anyanyelvünk is hivatalossá válik. Ha törvény szabályozza, hogy a vegyes lakosságú vidékeken élő kétnyelvűség szellemében patikától vasútállomásig és polgármesteri hivataltól kórházig bárhol megszólalhatunk magyarul. És választ is kapunk. Ha ezt magyar politikai elitünk nem tűzi ki célként, akkor maradnak a pótcselekvések. Amelyek szépen hangzanak, de gyakorlati hozadékuk nulla.
Makkay József / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A PNL, az USR és a PMP alkotmányossági kifogásai egyértelműen kisebbségellenesek!
Állásfoglalás
Érthetetlen és elfogadhatatlan a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) és a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) pálfordulása: miután április 11-én a pártok képviselői a parlamentben támogatták a kisebbségek anyanyelv-használatának kiterjesztését az egészségügyben és a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben, törvénykezdeményezésünket az Alkotmánybíróságon támadták meg.
Ez a hozzáállás, sajnos, azt bizonyítja, hogy ezen pártok részéről nem érvényesül az a nyitottság és a kisebbségek iránti tisztelet, amelyet képviselőik gyakorta használnak szólamok szintjén nyilvános szerepléseikkor. Sőt, a PNL egykori elnöke, a jelenlegi államfő egyenesen modellértékűnek nevezi Romániát a kisebbségvédelem szempontjából.
Sajnálatos, hogy saját európai pártcsaládjával is szembefordul a PNL és a PMP, hiszen az Európai Néppárt elvei és értékei között kiemelt helyet kap a kisebbségek védelme.
Úgy véljük, ha segíteni nem tudnak, legalább ne akadályozzák munkánkat, kisebbségi törekvésünket mondvacsinált érvekkel. Az Alkotmánybírósághoz eljuttatott, 124 képviselő által jegyzett dokumentumban ugyanis azt állítják, hogy törvénytervezetünk nem biztosítja a törvény előtti egyenlőséget a társadalomban.
A PNL, az USR és a PMP alkotmányossági kifogásai egyértelműen kisebbségellenesek!
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke / Népújság (Marosvásárhely)

Ambrus Attila: A mindent elsöprő kisebbség
Elsöprő többséggel fogadta el a Parlament azt a jogszabályt, amely kötelezővé teszi az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben a magyar nyelv használatát – írtam egy héttel ezelőtti jegyzetemben. Amely a visszafogottság jegyében született. Nem véletlenül és nem oktalanul. Megtámadták ugyanis az Alkotmánybíróságnál az ellenzéki pártok a jogszabályt.
A Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek Meg Romániát Szövetség és a Népi Mozgalom Párt a taláros testülethez fordult, a 124 képviselő által aláírt kereslet szerint ugyanis az elfogadott, de ki nem hirdetett jogszabály nem biztosítja a törvény előtti egyenlőséget a társadalom tagjai számára.
Nincs ebben semmi meglepő. Ami a kisebbségi jogok biztosítását illeti, kormánypártok és ellenzék közt nincs semmi különbség. Még politikai diskurzus szintjén sincs. Azaz ott van: attól függ, hogy ki kérdezi a honatyát vagy honanyát. Ha magyar újságíró faggatja véleményéről, rendkívül nyitott, megértő és megengedő, elismeri, hogy jogos a kérés és ő mindenképpen megszavazza. Ha a hírtelevízióknak nyilatkozik, azzal indítja nyilatkozatát, hogy ő elutasította a javaslatot, mert az szegregációhoz, pluszjogokhoz és a többség iránti diszkriminációhoz vezetne.
Mondom ezt azoknak, akik az utóbbi időben azzal vádolják az RMDSZ-t, hogy lepaktált a komcsikkal, elárulta a demokratikus ellenzéket, s eltávolítaná a székelyeket szeretett fogadott atyuskájuktól, Traian Băsescutól.
Apropó Băsescu. Az ellenfelei által éppen a tatár származásával meggyanúsított politikai kalandor volt az, aki azzal érvelt a jogszabály ellen, hogy a törvénymódosítás értelmében a konstancai kórházakban a tatár és török, a bukaresti kórházakban pedig a roma nyelvet ismerő személyeket kell majd alkalmazni. Mit mondjak? Valóban borzalom lenne. Nem is beszélve arról, amiről Traian Băsescu mélyen hallgat, csak a szeme sarkából kacsint választóinak: „Értitek, ugye, hogy itt nem Konstancáról és nem Bukarestról, nem a tatárokról, törökökről, nem is a romákról van szó, hanem azokról a fránya magyarokról, akik Brassóban és Aradon, Temesváron és Nagybányán, sőt az úgynevezett Székelyföldön is jogszerint magyarul akarják elmondani az orvosoknak, hol fáj!”
Hiába próbálom meg elhessegetni az összeesküvés elméletet, nem sikerül. Egyre több bizonyítékot szolgáltat a hazai politikai élet arra a feltevésre, hogy a kormány- és az ellenzéki pártok közt nincs lényegi megítélésbeli különbség, ami a kisebbségi jogok biztosítását illeti. Ha az egyik oldal elfogadja, a másik oldal elutasítja és viceversa.
Az erőpróba főpróbája volt ez a törvény. A főpróba második felvonásához jutottunk. Az Alkotmánybíróságban többen vannak a kormánykoalíció által jelölt bírók, mint ellenzékiek. Az elmúlt hetekben a kormánykoalíció döntéseit rendre alkotmányosnak találta a taláros testület.
Elképesztően meredek az a felvetés is, hogy a törvény nem biztosítja a társadalmi egyenlőséget, mivel tatár beteg tatárul, a roma románi nyelven mondhatja el, milyen egészségügyi panasszal jelentkezett az orvosnál. A jogszabály ugyanis nem azt írja elő, hogy török betegnek romániul kellene beszélnie orvosával, sőt, még azt sem hogy minden orvosnak ismernie kellene Konstancán a tatár nyelvet.
Nem csoda, ha az ellenzék vezetője Raluca Turcan nem akart válaszolni a maszol.ro kérdéseire. Az sem, hogy van olyan képviselő, aki azt állítja, meghamisították az aláírását, mások azt, hogy átverték, azt sem tudták, mit írnak alá.
A kisebbségellenesség ilyen foka szégyelleni való. Főként, ha zsigeri. maszol.ro

Beszélgetés Király András tanárral, oktatási államtitkárral
„Úgy érzem, hogy semmi sem hullott az ölembe véletlenül” (2.)
– Mikortól lettél fizetett politikus?
– Azért, mert politikus voltam, nem kaptam fizetést. Kevesen hitték el akkoriban, hogy a megyei RMDSZ-elnöki tisztségért nem jár anyagi ellenszolgáltatás. Ugyanez volt a helyzet a pedagógusszövetségnél is. Akkor kaptam először pénzt a politizálásért, amikor városi tanácsos lettem, és járt a pár száz lejes tanácsosi juttatás. Azután, képviselőségem idején, már járt a rendes fizetés.
– Melyiket tartod érdekesebbnek, a tanítást vagy a politizálást?
– Szerettem tanítani. Politikusnak lenni viszont különleges dolog számunkra. Európa jobb helyein politikusképzés létezik. Mi véletlenszerűen lettünk politikusok. De úgy érzem, hogy az amatőrök között mi vagyunk a legjobbak. Amit csinálunk, azt egy meghatározott cél elérése érdekében tesszük, egy közösség számára. Volt, amikor nem sikerült megoldani bizonyos problémákat, de ebben a környezetben is igyekeztem alkalmazni a közvetlen párbeszédet. Nem szerettem a köntörfalazást. Úgy érzem, hogy nem volt rossz időszak az, amikor a megyei RMDSZ élén álltam.
– Szeretsz hosszú gyűléseken ülni?
– Normális ember nem szereti a hosszú gyűléseket, de van, amikor rákényszerül végigülni őket. Meg lehet szokni. Számtalan konferencián, kongresszuson részt kellett vennem. A hosszabbak közben ki lehet menni a büfébe, régebben pedig tarthattam cigarettaszünetet.
– Dohányzol?
– Tíz évvel ezelőtt abbahagytam.
– Hogyan telnek egy államtitkár hétköznapjai?
– Létezik egy megszabott program. Csütörtök–péntekre kialakul a következő hét rendje. Hétfőn a miniszter úgynevezett minisztériumi kollégiumot tart. Ezen az államtitkárok és a főtitkár vesz részt. Megbeszéljük az előttünk álló problémákat. Egyébként a hétfő és a kedd számomra parlamenti nap, amikor tartom a kapcsolatot a tanügyminisztérium és a Parlament között… A minisztériumban van egy kabinetem, amelyben a folyó ügyeket intézzük. Van kabinetfőnököm, vannak tanácsosaim, van egy igazgatóság, amely a kisebbségi kérdésekkel foglalkozik, a különböző osztályoktól begyűjti a prezentálandó anyagokat. Ezek tevékenysége mind a hatáskörömbe tartozik. Közben tartunk találkozókat a többi kisebbségi szervezettel, időnként konferenciákon kell részt vennem; amíg kormányon voltunk bizonyos eseményeken én képviseltem a minisztériumot nemzetközi szinten.
– A kisebbségi oktatásban felmerülő konfliktushelyzetekbe volt alkalmad beleszólni?
– 2015-ig elsősorban velem tárgyalta meg a miniszter ezeket az ügyeket. Sajnos 2016-ban, amikor kialakult Marosvásárhelyen az a bizonyos eset a katolikus líceumban, a miniszter úgy döntött, hogy helyettem egy másik államtitkárt küld oda, aki azelőtt két héttel került a minisztériumba. És szerintem rosszul látták meg a kérdést.
– Szállodában laksz, vagy kaptál lakást Bukarestben?
– Államtitkárnak lakás jár, amit a minisztérium fizet. Van szolgálati gépkocsim is sofőrrel.
– Hol étkezel?
– A parlamenti napokon nincs időm hazamenni. Akkor bekapok valamit a parlamentben. Különben otthon, a lakásomon eszem.
– Főzöl magadnak?
– Időnként főzök, de általában viszek itthonról. Ellát a család.
– Mi a kedvenc ételed?
– Nem vagyok válogatós. Nagyon szeretem a sülteket, a pörköltet, de legjobban a halászlét. A csorbát is megeszem…
– Sokan ismernek Aradon?
– Tavaly augusztusban az Aradi Napok idején felsétáltunk a központba a Forray utcán keresztül. Összesen két ismerőssel találkoztam. Nagyon megváltozott a város…
– Elismerik mindazt, amit tettél a magyar oktatásért?
– Különösebben nem foglalkoztat ez a kérdés. Őszintén szólva, belátásom szerint, ez a mérleg nincs egyensúlyban. Első keserű tapasztalatom az volt – és nehezen emésztettem meg –, amikor a Csiky 90 éves születésnapjára kiadott emlékkönyvbe egy fél oldalt sem írhattam. Akkor, amikor a főgimnáziumi rangot is én harcoltam ki az iskolának.
– Nyugodj meg, én sem kaptam helyet a kötetben. Pedig én voltam az igazgató.
– Úgy érzem, hogy valahol eltolódások vannak. A megboldogult Tokay György szavai jutnak eszembe, aki azt mondta: „Nem elég jónak lenni, nem is fontos jónak lenni. Annak kell látszani!” Én nem szeretem az önreklámozást. De annak a híve vagyok, hogy ismerjük el azoknak a munkáját is, akik előttünk voltak.
***
– 2003-ban alakult meg a Szabadság-szobor Egyesület. A mai napig elnöke vagy. Hallhatnánk róla valamit?
– Pontos célunk volt az alapításkor. Az volt az elképzelésünk, hogy az Egyesület révén vigyük be a köztudatba a szobor fontosságát. Hogy érezzék az emberek azt, hogy nem csak visszaállítunk egy szobrot, hanem ez a mindenkori magyaroknak az a szobra, amellyel vissza tudnak tekinteni történelmükre. Úgy gondoltuk, hogy ezáltal az Egyesület tesz egy lépést a román fél felé is, és benne is tudatosítja, hogy ez egy értékes műalkotás. Két történészkonferenciát is rendeztünk… Végül is a Szabadság-szobor Egyesületet bízták meg azzal, hogy levezényelje az egész visszaállítást. Mi kötöttük meg a szerződéseket a magyar kormánnyal… Sokat dolgoztunk. A szobor újraállítási ünnepségén beszédemben elmondtam, hogy meg kell valósítanunk azt, hogy a város érezze magáénak ezt a műalkotást, kerüljön városi tulajdonba, és kerüljön fel a műemlékek lajstromára. Végül ezek mind megvalósultak.
– A szobor felállítása után milyen feladatai voltak-vannak az Egyesületnek?
– Írtunk számára egy új alapszabályt. Maradt a célok között a Szabadság-szobor körüli kérdések ébrentartása, az aradi magyar közösséggel való kapcsolattartás, a fiatalokkal való kapcsolatok kialakítása, helytörténeti munkák kiadása… Ezenkívül tulajdonunkba került a Kovách Géza-hagyaték. Megvásároltuk azt a családtól, és átadtuk a gyulai levéltárnak, akik nagyon készségesek voltak. Együttműködésünk eredményeként kiadtunk egy válogatott Kovách Géza-tanulmánykötetet. Idén az Aradi Magyar Napokra lesz készen egy második Kovách Géza-kötet, amelybe színesebb, rövidebb írásai kerülnek be. Idén negyedik alkalommal rendezzük meg az általános iskolások részére a helytörténeti vetélkedőt. Jövőre ki szeretnénk adni az Arad halad című kötetünk folytatását.
***
– Vannak igazi barátaid?
– Igaziak a gyerekkori barátaim. Akik még mindig megvannak.
– Milyen a viszonyod az emberekhez?
– A tisztségek, amelyeket betöltöttem, jelentős mértékben megváltoztattak engem. Sosem voltam túl nyitott ember, de idővel megtanultam, hogy közlékenynek kell lennem, ha jó kapcsolatot akarok, diplomatikusan, nyitottan kell hozzáállnom a dolgokhoz. Ma bármikor, bárkivel, bármilyen közösségi kérdésben nyugodtan tudok beszélgetni.
– Mi a véleményed a jelenlegi politikai helyzetről?
– Megvallom, hogy 2011 óta nem nagyon foglalkozom politikai kérdésekkel. 2011 után hagytam, hogy megyei RMDSZ-szinten utódaim tegyék a dolgukat úgy, ahogy ők látják jobbnak. Nem szólok bele a munkájukba. Szerintem lehetne jobban dolgozni, nyitottabban. Úgy érzem, hogy az aradi RMDSZ túlságosan beskatulyázta magát. A jelenlegi Arad megyei politikai pártok esetében általában a minőség hiányát érzékelem. Hiányoznak azok a minőségi emberek, akik a régebbi időket fémjelezték. És sajnos, ez kihat a parlamentre is. Gyenge ember gyengébbet küld a parlamentbe, akinek parancsolni tud. Ezt látom Bukarestben is. És ez nem jó!
– Vannak megvalósulatlan álmaid?
– Fiatalkoromban voltak álmaim. Ifjú tanárként sóvárogva néztem Európa térképét; rengeteg helyre el szerettem volna jutni. Európa-bolond vagyok. Nem kívánkozom Dubajba vagy a Távol-Keletre, de Európába nagyon szívesen megyek.
– Sokat utazol?
– Igen.
– Turistaként vagy hivatalból?
– Hivatalos külföldi útjaim már nemigen vannak, amióta nem vagyunk kormányon… Nagy élmény volt hivatali utam Türkmenisztánba. Ott megkérdezték, mit szeretnék. Elmondtam, hogy régi álmom látni a sivatagot. Erre kivittek a közeli sivatagba. Fantasztikus élmény volt.
– Ott is vannak tevék?
– Abban a sivatagban akkor csak homok volt…
– Melyik európai országot szereted a legjobban?
– Németországban élnek rokonaink; őket évente meglátogatjuk. Különben Olaszország áll legközelebb a szívemhez. És kedvenc focicsapatom a Juventus. Egyik gyerekkori álmom volt, hogy jussak el Torinóba és lássam futballozni a Juvét. Több meccsüket láttam a helyszínen. Akárhányszor ellátogatok Torinóba, elmegyek a Kossuth-szoborhoz is, amelyet Cegléd városa emelt.
– Voltak kudarcaid az életben?
– Hogyne! De ahogy múltak az évek, rájöttem, hogy a kudarcokból is tanulni kell. Az utóbbi időszakban, sajnos, mások kudarcait kell kijavítanunk. Gondolok itt oktatási és iskolai kérdésekre. Egyre nehezebben megy, mert vannak törvényes rendelkezések, amelyek meghatározzák pontosan, hogy egy kérdésben kinek mi a felelőssége, és hol van meghúzva a határ. Az emberek nem értik meg, hogy nem tudom orvosolni államtitkárként a kis közösségek összes, mindennapi gondját. Ezek egyszerűen nem minisztériumi kompetenciák. Úgy érzem, hogy ennek ellenére, csapatommal igyekszem elmenni majdnem a falig.
***
– Terveid?
– Azt hiszem, hogy aktív emberként elértem a maximumot. Február elején betöltöttem 70. életévemet.
– Isten éltessen sokáig!
– Az embernek tudnia kell, hogy van egy határ. Másfél évvel ezelőtt kértem helyettesítésemet. Mert hiába érzi magában az ember a lendületet, be kell látnia, hogy az évek nem múlnak el nyomtalanul, és sok mindent már rutinból próbál megoldani, sok mindennel már nem is tud megfelelően foglalkozni. Szeretném szépen lezárni ezt a fejezetet, és foglalkozni azzal, amivel helyi szinten érdemes. Gondolok itt a Szabadság-szobor Egyesületre, elsősorban azokra a tevékenységeire, amelyek a fiatalok felé irányulnak. Szívesen részt vennék a Megyei Kulturális Autonómia Tanács munkájában is, amelyet soha nem tudtunk megtölteni tartalommal. Megvan a tapasztalatom, az összeköttetéseim, erős civilszervezetet tudnánk ebből létrehozni, egy RMDSZ-hez kapcsolódó testületet, amellyel össze tudjuk fogni azokat, akik nem politikus beállítottságúak, és előre tudunk vinni elsősorban oktatási és ifjúsági kérdéseket.
– Elárulnál-e valamit családodról?
– Nagyon szívesen. Már elmondtam, hogy feleségemmel, aki nyugalmazott óvónő, Szapáryligeten ismerkedtünk meg. Házasságunk után született egy lányunk, Andrea, aki – hál’ Istennek – anyja pontossága mellett a szorgalmát is örökölte. Jogot végzett, ügyvéd. Megvan az a családi háttér, összhang, amire szükségem van. Sokszor elmondtam, hogy mindaz, amit elértem, ennek a családi háttérnek köszönhető. Feleségem és anyám, amíg élt, mindig mellettem voltak, és támogattak. Persze ezáltal feleségem nem tudta úgy kiteljesíteni elképzeléseit, mint ahogy szerette volna. De ebből sohasem volt különösebb problémánk.
– A politikusok hisznek Istenben? Egy politikusnak szüksége van a hitre?
– Mindenképpen szüksége van. De elsősorban önmagában kell hinnie. Aki nem hisz abban, amit csinál, inkább ne csináljon semmit! A múltkor egy állami szervnél azt kérték, hogy esküdjek fel a bibliára és a feszületre. Megmondtam, hogy reformátusként, a keresztre nem, de a bibliára szívesen felesküszöm, mert hiszek… A hit ad egy lehetőséget arra, hogy megnyugtassam a lelkiismeretemet, hogy higgyek olyan dolgokban, amelyek előrevisznek és segítenek. De nem vagyok hitbuzgó.
– Templomjáró vagy?
– A belvárosi református templom presbitere vagyok. Amikor itthon tartózkodom, elmegyek az istentiszteletre, úrvacsorát veszek. Úgy érzem, hogy megfelelő egyensúlyban van ez a kérdés. Hinni kell!
– Van elég szabadidőd?
– Időnként elgondolom, hogy ha már nem kell a parlamentbe meg a minisztériumba mennem, rengeteg szabadidőm lesz. Több időm jut majd a családra… Nagyon elkeserített minket rottweilerünk korai kimúlása. Hét és fél éves volt. Egy agresszív rák vitte el.
– Ő is a családhoz tartozott.
– Ez a kutya borzasztóan hozzánk nőtt.
– Vettetek másik kutyát?
– Azt mondtuk, hogy nem kell másik, de augusztusban veszünk egy rottweilert.
– Mit csinálsz legszívesebben szabadidődben?
– Sajnos, a mozi kimaradt az életemből. Fiatalságunk népszerű időtöltése volt. Jó filmeket vetítettek. A múltkor jutott eszembe, milyen szép film volt „A hegy” Spencer Tracy-vel, vagy „Moby Dick, a fehér bálna”. Ma is kedvencem, a „Keresztapa”, főleg az első része. Időnként újranézem. Otthon mozizok, segít benne a DVD-lejátszó.
– Szeretsz tévézni?
– Elsősorban a sportközvetítések érdekelnek, legjobban a Juventus meccsei.
– A híradót szoktad követni?
– Ritkán.
– Hogyan oldod a stresszt?
– Itthon szoktam néha kocogni, Bukarestben nincs meg rá a lehetőség. Viszont a minisztériumból lakásomig, ha tél van, ha nyár, sétálok. Reggel autó visz, hogy időben odaérjek… A gyűlések utáni, laza csevegések is segítenek oldani a stresszt.
– Mulatni szoktál?
– Nagyon ritkán. Régen nagy születés- és névnapokat tartottunk, de az a társaság szétment. Ma már legszívesebben otthon a családban ünnepelek. Szilveszterezni sem szeretek elmenni nyilvános helyre.
– Emlékszel még Beatles-számokra?
– Hogyne! A telefonomra a Yesterday-t töltöttem fel csengőhangnak.
– Vonz a képzőművészet?
– Amatőr szinten. Ami szép, az tetszik.
– Tudsz úszni?
– Jól. Mi a Maros mellett nőttünk fel. Nem a komppal mentünk át Zsigmondházára, a túlsó partra, hanem – virtusból – úszva.
– Borotválkozol mindennap?
– Vasárnap, mikor templomba megyek, természetesen, és hétfőtől péntekig a minisztériumban naponta.
– Ki szoktad kapcsolni a telefonodat?
– Soha. Kivéve, ha repülőn ülök, vagy egy megbeszélésen vagy gyűlésen vagyok. A szolgálati telefont nem is illik kikapcsolni.
– Pozitívan gondolkozol?
– Igen. Megtanultam, hogy ha szükségem van az életben egy sikerélményre, akkor csakis a pozitív gondolkozás segíthet. Erre tanítottam meg a munkatársaimat is.
– Van-e hiányérzeted?
– Időnként. Van, amikor úgy érzem, hogy nagyobb odafigyeléssel, több segítséggel többet tudtunk volna elérni. De ezeket a sikertelenségeket a saját számlámra írom.
– Mit tennél másképpen, ha most kezdenéd?
– Nem biztos, hogy szeretném újrakezdeni. Negyvenhét éves munkaviszonyom alatt voltak hullámvölgyek is, nem csak hullámhegyek. Nem sokat filozofálgatok ezen. Amit elrontottam, soha nem próbáltam másra kenni. Ezért szeretném, hogy akkor ismerjék el mindazt, amit tettem a közösségért!
Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)

Kelemen: az egészségügyi törvény kapcsán az ellenzék versenyt fut kisebbségellenességben
Az ellenzéknek, bár első körben megszavazta, végül túl sok volt a kisebbségi nyelvet beszélő személyzet alkalmazása, a civileknek viszont túl kevés. Legalább a kormánypártok nem gondolták meg magukat.
A képviselőház ellenszavazat nélkül fogadta el áprilisban az egészségügyi törvény RMDSZ által kezdeményezett módosítását, amely előírja, hogy azokon a településeken, amelyekben egy kisebbség aránya eléri a 20%-ot vagy az 5000 főt, az egészségügyi és szociális intézményekben kötelező az illető kisebbségi nyelvet beszélő személyzet alkalmazása. Ezt követően azonban ellenzéki képviselők az Alkotmánybírósághoz fordultak a módosítás miatt. Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel a törvénymódosítás menetéről, az ellenzéki pálfordulásról, a kormánypártok hozzáállásáról és a civilek által megfogalmazott kritikáról beszélgettünk A politika belülről legfrissebb kiadásában. A műsort, amelynek Balázsi-Pál Előd, a Transindex felelős szerkesztője a moderátora, vasárnap, április 30-án 17:30-kor közvetíti az Erdélyi Magyar Televízió, hétfőn pedig az Erdély FM-en is meghallgatható. A beszélgetés első része alább olvasható, a második, az RMDSZ kongresszusáról, a női kvótáról, az új szlogenről és a FUEN kongresszusáról szóló részt hétfőn közöljük.
Balázsi-Pál Előd: Az utóbbi hetek egyik nagy témája az egészségügyi törvény módosítása volt. Menjünk végig ezen a folyamaton, és nézzük meg, mi történt, és miért van ilyen felháborodás körülötte. Kezdjük az elején: amikor egy törvénytervezet megszületik, az hogy történik, kik azok, akik dolgoznak rajta, mennyi idő az, amíg elkészül egy módosítási javaslat?
Kelemen Hunor: – Az elmúlt esztendőben volt néhány olyan eset – Nagyváradon egy, Kolozsváron egy másik – egészségügyi intézetekben, kórházakban, klinikákon, amikor románul jól nem beszélő embereket súlyos diszkrimináció ért. A gyakorlat azt mutatta, hogy ez így nem mehet tovább.
Másrészt pedig a Nyelvi Charta, amit Románia ratifikált, a kisebbségek chartája, pontosan előírja azt, hogy milyen területeken kell az anyanyelvhasználatot biztosítani. A Charta ugyan azt mondja, hogy az egészségügyi intézményekben, szociális intézményekben, igazságszolgáltatásban, közigazgatásban, oktatásban, kultúrában az anyanyelvhasználat természetes, de le kell fordítani ezt a mindennapok nyelvére. Ezért tavaly, még a múlt parlamenti ciklusban Kerekes Károly és néhány kollégánk elindította ezt a törvénykezdeményezést, ami azt jelentette, hogy létező törvényekhez olyan módosító javaslatokat iktattunk be, amelyek lehetővé tették azt, hogy az anyanyelvhasználat az egészségügyi rendszerben, illetve a szociális intézményekben biztosított legyen. Mert ez a természetes, ez a normális. Elindult a parlamenti vita, ami ebben az esetben a szenátusban kezdődött, és a képviselőház a döntőház. A parlamenti ciklus végén még csak a szenátusban volt a törvénytervezet, illetve ott hallgatólagosan elfogadták (azaz a rendelkezésre álló idő alatt nem szavaztak róla, ezért átkerült a képviselőházba – szerk.), és az új parlament kezdte el vitatni február végén ezt a törvénytervezetet a képviselőházban, a szociális bizottságban, az egészségügyi bizottságban, a költségvetési bizottságban. A szakbizottságokban, úgy, ahogy kell, végigvitatták. Volt némi halasztás, amíg meg tudtuk győzni a kollégákat, hogy szavazzák meg a román kollégák a bizottságban is. Meg kellett győzni őket, ez nem volt egy egyszerű történet, de meggyőztük, és plenáris ülésen húsvét előtt megszavazta a parlament.
- Mik voltak azok az érvek, amelyekkel meg lehetett győzni a román kollégákat?
– Egyrészt Románia nemzetközi kötelezettségvállalásai, másrészt a gyakorlati élet azt mutatja, hogy erre szükség van, harmadrészt ha van anyanyelvhasználatra alkotmányos előírás, és ez a közigazgatási törvényben a 20 százalékos küszöböt írja elő, akkor ezt így próbáltuk kivetíteni és továbbvinni ezekkel az érvekkel az egészségügyi rendszerben is. Itt még hátravan az igazságszolgáltatás, amire van törvény, de az igazságszolgáltatás rettenetesen menekül, ódzkodik attól, hogy alkalmazza a törvényt. Saját maga, aki a törvényt felügyeli és az igazságot szolgáltatja, nem alkalmazza a törvényt, mindig azzal bújnak ki, hogy nincs elég pénzük fordítóberendezésekre és tolmácsokra. Szóval az érveink racionális érvek voltak. A törvényességet, a jóérzést, a toleranciát, a párbeszédet, a már meglévő jogszabályokat hoztuk szóba, és sikerült meggyőzni a kollégákat, hogy megszavazzák a bizottságban, majd a plenáris ülésen. A frakcióvezetők között volt még egy egyeztetés, amikor kollégáink meggyőzték a liberális frakciót, meggyőzték az USR és a PMP frakcióvezetőit, hogy szavazzák ők is meg. Ezért történt az, hogy a végszavazáson a parlamentben nem volt ellenszavazat, egy-két tartózkodással átment ez a törvénytervezet, és az első pillanatban mi is azt gondoltuk, jóhiszeműen, hogy íme, egy olyan kérdés, egy olyan pillanat, amikor senki nem akar versenyfutást tartani magyarellenességből vagy kisebbségellenességből. Mert ez nem csak a magyarok számára biztosítaná az anyanyelv használatát, hanem más kisebbségeknek is, ugyanis bevittünk egy alternatív küszöböt is. Ez az újdonság az eddigi szabályozásokhoz képest, 5000 fős kisebbség esetében is lehet kérni az anyanyelvhasználatot egy településen. Például Konstanca városában ez lehetővé teszi azt, hogy a tatárok, törökök kérjék az anyanyelvhasználatot, vagy Temesváron akár a szerbek. Az etnikai arányokat nem tudom fejből, de más közösségek számára is lehetővé teszi, hogy az anyanyelvhasználatot a gyakorlatba ültetve kérjék, használják, éljenek vele.
- Valószínűleg mindenki számára meglepetés volt, hogy gyakorlatilag egyöntetűen szavazta meg a képviselőház ezt a törvénytervezetet, utána azonban több frakció is az alkotmánybírósághoz fordult. Mi állhat ennek a hátterében?
– Nehéz egyetlen motivációt keresni. Traian Basescu indította el ezt, azzal, hogy nem lehet elfogadni az alternatív küszöböt, azt, hogy Konstanca városában – ő konstancai – majd a törökök és tatárok is kérhetik, hogy anyanyelvükön beszélhessenek az öregotthonban vagy a sürgősségi klinikán. Kiadta az utasítást a frakciónak, földbe döngölte őket, hogy mért szavazták meg. Ő szenátor, tehát a képviselőházi szavazáson nem vehetett részt, a szenátusi hallgatólagos elfogadáskor pedig még nem volt szenátor, akkor még csak jelölt volt. A lényeg az, hogy utasítást adott a képviselőházi frakciónak, hogy támadják meg az alkotmánybíróságon. Ők ezt az utasítást nagy sebességgel végrehajtották, és megkeresték a liberálisokat és az USR-seket is, hogy írják alá ők is. A liberálisok közül nagyon sokan aláírták, az ideiglenes pártelnök is megrótta a kollégáit, hogy miért szavazták meg egy héttel korábban, másrészt hogy miért nem támadták ők meg, miért kellett nekik Basescuhoz igazodniuk. Ez volt az, amit én versenyfutásnak neveztem a kisebbségellenességben. Az USR-ből is aláírták néhányan, mert legyünk őszinték, ott is vannak jó néhányan nacionalisták. A nacionalisták – nem mondom azt, hogy egyenlő arányban – de terítve vannak a román pártokban mindenhol, és pontosan egy marosvásárhelyi, POL-gyökerekkel rendelkező USR-s is aláírta, hogy példát is tudjak adni.
Éppen a minap volt az együttes ülésen Basescuval egy aprócska szóváltásom. Amikor együttes ülése van a képviselőháznak és a szenátusnak, akkor egymás mellett ültünk, és mondta nevetve, hogy „rám soha ne számítsatok, mert mindig ellenem szavaztatok”. Én meg mondtam neki, hogy ez nem jelenti azt, hogy magyarellenesnek kellene lenni, mert magyarok szavazatával lett kétszer államelnök. Az igaz, hogy én egyszer sem szavaztam rá, de ettől mi még nagyon jól kormányoztunk együtt. Na, ezen egy nagyot kacagott a szokásos módján, de az biztos, hogy minden egyes olyan kérdésben, ahol betehet, be fog tenni ezután is. Látszik, hogy ő egy skorpió, ilyen a természete.
- De ha jól értem, ő nem magyarellenes megfontolásból támadta ezt a törvényt.
– Jó, én nem akarom mentegetni. A lényeg, hogy alkotmánybíróságon megtámadtak egy olyasvalamit, ami nem alkotmányellenes, ami természetes, amit a jóérzés diktál, és ez kisebbségellenes mindenestül. Magyarellenes, cigányellenes, zsidóellenes és így tovább, tatárellenes, törökellenes... Azonkívül eszméletlen butaságokat írtak az alkotmánybírósági keresetben, ha valaki azt elolvassa, szörnyülködhet, hogy milyen mondatokkal lehet az alkotmánybírósághoz fordulni. Én nem hiszem, hogy az alkotmánybíróságon ezzel a törvénnyel bármi probléma történne. Másrészt hozzátenném, hogy hétfőn-kedden gyorsan tájékoztattuk mind a Néppárt elnökét, Joseph Dault, mind a főtitkárt, Antonio Lopez-Isturiz White-ot, mert elfogadhatatlan az, hogy a néppárti kollégáink támadnak meg az alkotmánybíróságon egy olyan törvényt, amely a kisebbségeknek egy plusz lehetőséget teremt meg az anyanyelvhasználatra. Ez nem egy elfogadható gyakorlat, nem elfogadható elv, hogy néppárti kollégát egymást alkotmánybíróságon próbálják meg ellehetetleníteni. A másik dolog, hogy eddig még csak a PSD és a régi PNL támadott meg olyan törvényt, amely a kisebbségeknek anyanyelvhasználatot biztosított. Ez a tanügyi törvény volt, 2011-ben. Ehhez a mostanihoz azonban felsorakozott az ellenzék tokkal-vonóval, Basescu, Raluca Turcan, Nicusor Dan, mind a három ellenzéki pártból. Ezért mondom azt, hogy a tanulságokat is le kell vonni. Ebből egyértelműen arra a tanulságra lehet jutni, hogy a román pártok, függetlenül attól, hogy ideológiailag hol állnak – persze ez is egy bonyolult kérdés, hogy a liberálisok hol állnak ideológiailag – magyarellenessé, kisebbségellenessé válnak. És hogy magunkra számíthatunk, és arra a lehetőségünkre, hogy partnereket szerezzünk ideig-óráig a magyar érdekek mellé.
- Az RMDSZ a választások előtt sokszor hangsúlyozta, hogy szükség lenne arra, hogy ismét visszatérjen a parlamentbe vetett bizalom. Én megvallom, hogy elvesztettem a maradék bizalmamat is abban a pillanatban, amikor azok a képviselők, akik egyik nap megszavaznak egy törvénytervezetet, pár nappal később az alkotmánybíróságon megtámadják ugyanazt. Hogy lehet ezt egyáltalán felfogni, hogy ennyire változzon teljes képviselőcsoportoknak a véleménye pár nap alatt?
– Szinte azt mondhatnám, hogy Romániában ez nem is kellene, hogy meglepetést okozzon, mert ilyen még volt, csak talán nem kapott ekkora nyilvánosságot a magyar médiában, mert nem magyar ügyről volt szó. Talán még lesz ezután is ilyen, nem is ez a kérdés. A kérdés az, hogy a pártvezetők, akik a többséget adják, akik a kormányzáshoz szükséges többséget biztosítják, egy-egy időszakra képesek-e túllépni a mindenféle zsigeri vagy taktikai szempontokból végzett számításaikon, és képesek-e a közösségeket, a közügyeket előtérbe hozni, és úgy kormányozni. Mert amikor az ellenzékről van szó, akkor sajnos azt kell mondanom, hogy sokszor a józan észnek a nyomát sem lehet föllelni a döntéseikben. Mert itt aztán tényleg nem értem, hogy pontosan mi lehetett a problémájuk. Csak azért, mert Băsescu kezdeményezte, a PNL is beszállt, hogy nehogy lemaradjon a kisebbség-ellenességnek nevezett versenyfutásba, és versenyeznek, hogy ki szakítja át elsőként ezt a szalagot. Ez érthetetlen. De gyakorlatilag számomra az a kérdés mindig, és ez, elismerem, egy nagyon pragmatikus megközelítés, hogy azok, akik kormányoznak, azok, akik a többséget biztosítják, képesek-e a józan mérlegelésre, a jó döntések meghozatalára, és képesek-e elkerülni a mindenféle egyéb kicsúszásokat, akár egyik, akár másik oldalon. Képesek-e nem úgy viselkedni, mint a fundamentalisták?
- Az ellenzéki pártok alkotmánybírósághoz való fordulását követően a kormánypártok részéről történt valamilyen változás az ehhez a törvényhez való hozzáállásban? Érezhető volt az, hogy esetleg ők is újragondolnák ezt?
– Nem, abszolút nem. Szóba sem került. Én azóta beszéltem már mindkét pártvezetővel, mindkét házelnökkel, mind Tăriceanuval, mind Dragneával, és ez a kérdés szóba sem került. Ilyen szempontból azt gondolom, hogy ma nem ez, ami őket foglalkoztatja, és azt tudom mondani, hogy ez volt az első próbája az együttműködésünknek, amit tartalommal kell megtölteni a mi szempontunkból, a közösségi érdekek szempontjából. Nyilván ez előrevetíti azt is, hogy körülbelül mire számíthatunk, amikor a közigazgatási és az anyanyelvhasználatra vonatkozó módosításokat tartalmazó törvény a parlament elé kerül. Egy csomó más olyan ügy van, amelyekben vagy megegyezünk, vagy nem egyezünk meg. Van egy téma, amit már hetek óta jegelünk, mert mi nem egyeztünk bele, és, bár nélkülünk is meg tudnák hozni a döntést, nem hozzák meg. Hogy miben nem tudtunk megegyezni? A szenátusban van egy olyan törvénytervezet, hogy az önkormányzatoknál nem szükséges a kétharmados többség akkor, amikor vagyoni jellegű döntésekben határozatokat kell hozni. Mostanig ez szükséges volt, ezt akarják módosítani. Különösen azért, mert a nagyvárosokban nincs kétharmada senkinek, és az EU-s projektekhez nagyon sokszor olyan döntéseket kell hozni, amelyek vagyoni jellegű kérdéseket érintenek, és ezeket nem tudják meghozni, ezért csúsznak az Európai Uniós pályázatok. Mi egy olyan kompromisszumot akarunk, és ezt javasoljuk a jövő héten, hogy csak azokban a kérdésekben kelljen eltekinteni a kétharmadtól, ahol Európai Uniós pályázatról van szó. Mert Székelyföldet leszámítva ez bennünket nagyon sok helyen a partnereinkkel szemben gyengít, a tárgyalási pozícióinkat gyengíti. Mert velünk van kétharmaduk, nélkülünk nincs. Ha nincs szükség kétharmadra, akkor nincsen szükség ránk. Ez egy pragmatikus kérdés, viszont az Európai Uniós projekteket sem lehet emiatt jegelni, elhalasztani, ezért azt fogjuk javasolni, hogy amikor EU-s projektről van szó, akkor legyen megengedett az, hogy a fele plusz egy szavazat elegendő legyen a vagyoni jellegű határozatoknál.
- Az egészségügyi törvény módosítása kapcsán az RMDSZ kicsit úgy járt, mint a nyuszika a viccben, sőt, sokkal rosszabbul, mert miközben az ellenzéki pártoktól kapott egy taslit azért, mert van sapka a fején, egy kolozsvári civil szervezettől, az AGFI-tól meg azért kapott taslit, mert nincs sapka a fején. Ez a szervezet azt mondja, hogy valójában az egészségügyi törvény módosítása nem bővíti a nyelvi jogokat. Mi az RMDSZ álláspontja, másrészt mi a mechanizmus, ami ilyenkor történik, amikor egy ilyen jellegű kritika éri a szervezetet? Hogyan reagál a szervezet erre?
- Örülünk, hogy azért kritizálnak, mert tettünk valamit. Eddig nem volt semmi, azért meg nem kritizáltak. Én különösebben ezzel nem kívánok foglalkozni, minden építő kritikának helye van, engem nem zavar. Eddig ilyen probléma nem merült fel, mert az egészségügyben, a szociális intézményekben az anyanyelvhasználat nem volt lehetséges, illetve a nemzetközi kötelezettségvállalások lefordítása a gyakorlatra nem történt meg. Azokra a kifogásokra, amelyek arra vonatkoznak, hogy nem elég részletes, és nincsenek szankciók, azt tudom mondani, hogy a törvény általában a keretet biztosítja, és nem részletezi. Kormányhatározatokra van szükség, az biztos, minden egyes törvény alkalmazásához. Ugye jogászoknak ezt nem kell különösebben magyarázni, nem kell magyarázni az egyszerű embernek sem, ő tudja, hogy van egy törvény, aztán jönnek kormányhatározatok, amelyek az alkalmazásának a részleteit szabályozzák, és ott kell mindazt majd beírni a kormányhatározatba, ami a törvényes kereteken túli gyakorlati alkalmazásban szükséges. Azt gondolom, hogy ez meg fog történni, de minden építő bírálatot szívesen meghallgatok. Amikor meg csak arról szól, hogy megint nincsen sapkád, nyuszika, akkor arra nem tudok mit mondani. Mi dolgozunk, tesszük, amit tennünk kell, és akkor bíráljanak, amikor tévedünk. Amikor meg hozzá tud tenni valaki valamit ahhoz, amit mi elvégeztünk, azt én nagyon jó néven veszem, bárhonnan jöjjön ez a bírálat, engem nem zavar. A munkamegosztásra egyébként nagyon nagy szükség lenne. A jó értelemben, és a jóhiszeműen végzett munkamegosztásra. Mert valóban, civil szervezetek nagyon sokszor el tudnak végezni olyan munkát is, amit egy politikai szervezet – számtalan okot fel tudok hozni, hogy miért – nem tud elvégezni. Másrészt viszont nem tud elvégezni egy civil szervezet olyan feladatokat, amelyeket egy parlamentben levő politikai szervezet el tud végezni. Ha van egy jóhiszemű, és a közös érdekeket szolgáló munkamegosztás, az az erdélyi magyar embereknek az ügyét segíti, ebben biztos vagyok. Hogy ezt ki lehet-e alakítani, illetve kivel lehet kialakítani, ez egy nagy kérdés.
- Most az alkotmánybíróságnak kell döntenie az egészségügyi törvény módosítása kapcsán. Hogyan történik az alkotmánybíróság döntése, teljesen zártkörű, ők egymás közt eldöntik, hogy mennyire megalapozottak azok az érvek, amelyeket az ellenzéki pártok jelen esetben felsoroltak, vagy esetleg meg is hallgatják a feleket?
– Pontos eljárásokat nem tudok. Ők kijelölnek egy raportőrt, aki elkészíti a jelentést, szakemberekkel is konzultál természetesen, hiszen ott van egy csomó olyan alkotmányjogász, segédbíró, meg mindenféle egyéb szakértő, akikkel ezt végignézik, és egy jelentés alapján vitatkoznak, érvelnek, döntenek. Voltak olyan esetek, amikor meghallgatták a feleket. Például amikor konfliktusról volt szó az intézmények között, államelnöki hivatal és parlament, kormány és parlament, kormány és államelnöki hivatal közt. Nem egyszer volt az, hogy bement Băsescu, bement Johannis, tehát az elmúlt években ez is egy gyakorlat. De az ülések nem nyilvánosak. A döntést az alkotmánybírók meghozzák, és utána nyilvánosságra kerül. De az alkotmánybíróságon nem szokás az, hogy bent ül a média, és az alkotmánybírósági ülést végigköveti. Nem tudom, hogy ki a raportőr, de én biztos vagyok abban, hogy ebben a törvényben alkotmányellenesség nincsen, hogy semmi olyat nem tesz, ami az alkotmány bármelyik cikkelyén túlmutatna. Így különösebben nem foglalkoztatott ez a kérdés, ki fog derülni rövidesen.
- Lehet tudni arról valamit, hogy az államfőnek mi az álláspontja, ugyanis neki is ki kell ezt még hirdetnie?
– Nem tudom, erről őt kell megkérdezni.
.- Kisebbségiként azért nem kellene probléma legyen ez számára. – Ne érjen minket meglepetés, adja az Isten! Transindex.ro

Ki vezeti Romániát?
Iohannis, Dragnea, Tăriceanu, Grindeanu, a SRI (Román Hírszerző Szolgálat), a DNA (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság), az Antena 3, a SIE (Külügyi Hírszerző Szolgálat), a szabadkőművesek, az EU, a „Szolgálatok”, Oroszország, az USA, a Parlament. Ki vezeti Romániát?
Íme, egy újabb kérdés a „kába polgár” életéből! Azért alakult ki bennünk ez a tanácstalanság, mert mindenféle „gondokkal”, „riadóztatásokkal”, „leleplezésekkel”, „kampányokkal”, „sajtóbombákkal” bombáztak, mérgeztek és manipuláltak minket, melyek kikergettek bennünket az odúnkból. Már csak az érdekel minket, hogy megjelenjen a bankkártyánkon a bérünk, hogy idejében megkapjuk a nyugdíjunkat, meghozza a postás a gyermeknevelési segélyt, megtartsuk az állásunkat, milyen akció van a szupermarketben, legyen mit az asztalra tennünk, majd boldoguljunk! Túl kicsik vagyunk mi ahhoz, hogy tudjuk, ki vezeti Romániát. És még ha keresnénk is a választ, ebben az életben nem fogjuk megtudni. A tévéinkben nincs egyetlen megbízható és ép elméjű ember, aki megmondhatná, ki vezet vagy legalábbis kik osztoznak a hatalmon (és a pénzen). Az – unalmas és középszerű – politikai színpadról csak annyit tudunk felfogni, hogy a PSD (Szociáldemokrata Párt) majd felemeli a béreket és a nyugdíjakat, méltányos módon, és ennyi. Az internetről még ennyit sem, túl nagy a nyüzsgés, túl nagy a zűrzavar, egy csomó „fake” (trükk, csinálmány) van.
„Ceauşescu idejében jobb volt”, mert pontosan tudni lehetett, ki vezeti Románia Szocialista Köztársaságot: Nicolae Ceauşescu. Persze, voltak olyan elméletek, melyek szerint állítólag Elena Ceauşescu, a Securitate vagy Moszkva vezetnek, de ezek szintén csak az elménket megzavaró hazugságok, tehát nincs értelme gyötrődnünk.
Amíg választ találunk egy ennyire nehéz kérdésre, hogy ki vezeti Romániát, talán azt kellene tudnunk, hogy ki vezeti azt az osztályt, részleget, céget, intézményt, vállalatot, multit, minisztériumot, közösséget, melyben dolgozunk. Azért, hogy tudjuk, ki irányítja a munkánkat és végső soron az életünket. Sőt, azt is, hogy kik irányítják a gyógyszer-, fegyver-, energia-, olajügyleteket, ahol a legtöbb pénz forog. Aztán azt is, hogy ki áll ezek mögött. Igen, ez egy bombakérdés egy összezavart, elködösített, agymosott, manipulált, felmosóronggyá tett polgár számára! Ki áll ezek mögött? Ki áll a tévé mögött, melyet estéről estére nézünk? Ki áll a kedvenc híroldal mögött? Ki áll a bérünket kifizető cégtulajdonos mögött? Ezt akkor sem tudnánk meg, ha kilenc életünk lenne.
Lehet, hogy a bizalom érzését kellene terjeszteni a polgárok tömegében. A bizalmat abban, hogy Romániát becsületesen, intelligensen, elképzelések (nagyon fontos az elképzelés!) alapján, profin vezetik. És akkor a legkevésbé sem érdekelne minket, hogy ki vezeti Romániát. De ki építhetné ki ezt a bizalmat? Ki? Azok, akik most vezetnek minket? A választottaink részéről kevés bizonyíték (tény) van arra, hogy ők vezetik Romániát. Annak alapján, amit ezekben az években láttunk, az egész inkább csak egy folyamatos verekedésnek tűnik a hatalomért.
Polgári minőségünkben mi is biztosak szeretnénk lenni abban, hogy valaki vezeti Romániát. Nem feltétlenül a neve érdekel minket, csak teljesen biztosak akarunk lenni abban, hogy Romániát vezetik. Jól.
(Petre Barbu / Adevarul.ro; Eurocom.wordpress.com; itthon.ma/szerintunk

Európa mellett
Jean-Claude Juncker oly szívélyesen csókolta homlokon Traian Băsescut a parlamentben, hogy e politikusok között kevésbé gyakori pillanat vált bukaresti látogatásnak legismertebb, szinte emblematikus képévé. Pedig az Európai Bizottság elnökének tegnapi romániai jelenléte, üzenete nem jelentéktelen, annál is inkább, mert a mostani megkésett Európa-napi ünnep alkalmával az ország Európai Unióhoz való, tíz évvel ezelőtti csatlakozására is emlékeztettek.
Ma ugyan már megszokottnak tűnik, de az a tény, hogy 2007. január elsejétől az EU közösségéhez tartozhatunk, visszafordíthatatlan és jelentős változásokat eredményezett politikai, gazdasági és társadalmi téren egyaránt. Ám az is bizonyos, hogy az itteni, vitatható elkötelezettségnél lényegesebb Brüsszel egykori és mostani befolyása, kényszerítő ereje, hiszen Románia az EU nélkül még ott sem tartana, ahová mostanra sikerült felkecmeregnie. És ez nem a mély válságban lévő testület felértékelése, hanem annak tudomásulvétele, hogy a bukaresti politikusok bármikor sajátossá és eredetivé tehetik az itteni demokráciát, s bizony, ha nem lennének fékek, az ország s vele együtt egész társadalma roboghatna lefelé a lejtőn. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetnének az EU és bürokratikus intézményei ellen jogos kifogások, ne lehetne például szóvá tenni kisebbségvédelmi téren számos hiányosságot. Ám ebből továbbra sem következik, hogy a Románia demokratizálódási folyamatát is elősegítő testületet gyengíteni kellene, avagy netán el kellene távolodni tőle. Nem, mert az ország lakói számára egyedül az euroatlanti irányultság szavatol lassú, ám mégis látható fejlődést. Juncker egyébként jó érzékkel bókolt a román népnek, ölelkezett a pusziért sorban álló politikusokkal, erősítve a frankofón családhoz tartozás élményét. Nem azért tette, mert oly mély barátságban lenne az itteni elítélt államférfiakkal, hanem mert a gyötrődő, saját problémáit nehezen megoldó Európának továbbra is szüksége van Romániára. A parlamentben és a Cotroceni-palotában nem azért utalt a Fekete-tenger jelentőségére, mert többre tartaná azt a francia Riviéránál, hanem mert geopolitikai téren felértékelődött Bukarest szerepe, s Brüsszelben ma már úgy látják, Európa nem a brassói Fekete-templomnál, hanem a Fekete-tenger partjánál ér véget. És bár csak úgy záporoztak a hangzatos szavak az európai irányultságról, a bátorságról és a közös jövőről, illetve a jól megérdemelt schengeni tagságról, aligha változik az a nézet, miszerint az ország uniós tagsága továbbra is inkább tekinthető jól működő kényszerházasságnak, mintsem elvek és értékek feltétlen azonosságának. Valójában mindkét fél jól jár, mi több, a Romániában élők számára a tagság több haszonnal jár, mint veszteséggel. Ez egy szerencsés állapot, már csak az Erdélyben, Székelyföldön élő magyar közösségnek kellene érzékelnie valamiféle kisebbségekkel kapcsolatos hazai szemléletváltást, ugyanis a régi beidegződések az ország nyugati irányultsága ellenére sem változtak.
Mózes László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bővítenék a nyelvi jogokat (Közigazgatási törvény)
Benyújtotta tegnap az RMDSZ a parlamentbe a közigazgatási törvényt módosító javaslatát, amellyel az anyanyelvhasználati jogokat kívánja bővíteni. A tervezetbe foglalt módosítások két területet érintenek: a nyelvi jogokat és a szimbólumhasználatot.
A javasolt törvénymódosítás a jelenlegi húsz százalékról tíz százalékra csökkentené azt a küszöbértéket, amely fölött egy kisebbség tagjait anyanyelvhasználati jog illeti meg a helyi közigazgatásban. A javaslat egy alternatív küszöböt is bevezetne, hogy a nyelvhasználati jogokat az arányukban kicsi, de létszámuk alapján mégis jelentős kisebbségi közösségek is élvezhessék. Az RMDSZ ugyanakkor szankciók törvénybe iktatását is javasolja, melyekkel azokat az önkormányzatokat lehetne sújtani, amelyek nem tartják tiszteletben a nyelvhasználati jogokat. A kezdeményezés azokon a településeken is biztosítaná a kisebbségi anyanyelvhasználat lehetőségét, ahol a kisebbségek a módosított küszöbértéket sem érik el, de az önkormányzat az anyanyelvhasználat alkalmazása mellett dönt. Az RMDSZ kiterjesztené azoknak az intézményeknek a körét, amelyekben érvényesíteni kellene a többnyelvűséget. Az önkormányzatok mellett a közszolgáltatásokat nyújtó helyi vagy megyei intézményekben, a prefektusi hivatalokban, illetve a kormánynak alárendelt intézmények kirendeltségeiben is érvényesíteni kellene a többnyelvűséget. Többek között a kataszteri hivatalban, az adóhivatalban, az egészségügyi igazgatóságnál és a mezőgazdasági támogatásokat kifizető ügynökségnél. A javaslat szerint a hivatalok képviselőinek nemcsak szóban kellene anyanyelven kommunikálniuk a kisebbségekkel, hanem írásban is. A közérdekű információkat, űrlapokat a kisebbségek nyelvén is biztosítani kellene. A módosított törvény hatálya alá eső településeken ugyanakkor nemcsak az intézményeket és a helységnévtáblákat, hanem az utcanévtáblákat és az útjelző táblákat is kétnyelvűvé kellene tenni. A szövetség azt is javasolta, hogy a kisebbség nyelvén is történjék meg az anyakönyvi kivonatok kibocsátása, és lehessen házasságot kötni. A tervezet a szimbólumok szabad használatát is kezdeményezi, hogy „senkit ne büntessenek meg azért, ha például a székely zászlót kitűzi egy hivatalra vagy közintézményre”. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kijelentette: egyértelművé tennék a törvényben a félreérthető és a rosszindulatúan félreértelmezett passzusokat. Javaslataikat a kisebbségvédelmi keretegyezményből, valamint a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartájából vezették le. Az Európa Tanács idézett dokumentumait Románia ratifikálta, de a bennük rögzített jogokat a valóságban sosem érvényesítette. Az elnök szerint a ratifikált szerződések be nem tartása, a hatóságok és bíróságok korlátozó jogértelmezése, valamint a többnyelvűség mögötti politikai vagy adminisztratív akarat hiánya teszi szükségessé a törvénymódosítást. „A román diplomácia lépten-nyomon azt állítja, hogy országunk megoldotta a kisebbségi kérdést, hogy ilyen értelemben modellértékű Románia. Mi ezzel szemben azt mondjuk, koránt sincs minden rendben. Viszont, amennyiben elsőként a román parlamenti pártok nyitottságot tanúsítanak, viszonozzák az általunk kezdeményezett párbeszédet, akkor jó úton indulhatunk el a kisebbségi jogok kiszélesítése szempontjából” – idézte az RMDSZ-tájékoztató Kelemen Hunort. Benkő Erika képviselő, a tervezetet kidolgozó munkacsoport tagja korábban lapunknak azt nyilatkozta: „a nyelvi jogok az a terület, amely érinthetetlen, nem lehet belekötni. Akárhová megyünk nemzetközi fórumokon, már bebizonyosodott, hogy ez támadhatatlan, ezért azt javasoltam, hogy ezt vigyük fel a maximumig, azért is, mert lehet, hogy még le akarnak belőle faragni, de azért is, mert ha tényleg megvalósulna mindaz, ami a törvényben van, akkor de facto a magyar nyelv hivatalossá válna a régióban”. A képviselő ugyanakkor rámutatott, hogy reális keretek közé igyekeztek szorítani a kétnyelvűséget, a jelenlegi törvény arról rendelkezett, hogy mindent, ami megszületik magyarul, le kell fordítani románra. Javaslatuk szerint csak azt kell majd lefordítani, ami valóban közérdekű és fontos. „Az egésznek az lenne a lényege, hogy az állampolgárok minden szinten tudjanak élni nyelvi jogaikkal. Logikus keretet próbáltunk adni az egésznek. A továbbiak már az embereken múlnak” – részletezte Benkő Erika, hozzátéve: a tervezet – melyet még ebben az ülésszakban el szeretnének fogadtatni – sorsa a kormánykoalícióval való parlamenti együttműködés szakítópróbája is. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Túlbuzgó prefektus vagy túlzó panaszok? (Sepsiszentgyörgyön a parlamenti albizottság)
Kulcsár-Terza József képviselő kezdeményezésére, a párbeszéd jegyében és egy folyamat elindításának reményében érkezett Sepsiszentgyörgyre tegnap a román parlament magyar közösséggel foglalkozó albizottsága. A három képviselő – ketten betegség miatt távol maradtak – a székelyföldi megyeitanács-elnökökkel, civil szervezetek szószólóival találkozott, este közös vacsorán vettek részt a háromszéki román polgármesterekkel, ma délelőtt pedig találkoznak Sebastian Cucu prefektussal. Szeretnék jobban megismerni az itt élő magyarok gondjait – fogalmazták meg, bár a sajtótájékoztatón az is kiderült, egyikük a felvetett panaszok némelyikét találja túlzónak, másikuk a kormány helyi megbízottjának egyes lépéseit véli konfliktusgerjesztőnek. A kiszállás tapasztalatairól dokumentum készül, igyekeznek elérni, hogy a parlament napirendjére kerüljön a magyarság gondjainak orvoslása – hangzott el.
A román parlament emberi jogi, nemzeti kisebbségi és egyházügyi bizottságán belül működő, a romániai magyarság ügyeivel foglalkozó albizottság Kulcsár-Terza József kezdeményezésére jött létre, és az ő ötlete volt a kétnapos székelyföldi terepszemle is. Mint fogalmazott, ez csak az első lépés, a közeljövőben Erdély más régióiba is ellátogatnak, szeretnék, ha még a nyári vakáció előtt elkészülne a magyar gondok leltára. Fontosnak tartotta, hogy kollégái a helyszínen tájékozódjanak, bizonyos ügyeket ismertek, de nagyon sok mindenről nem hallottak eddig. A civil szervezetekkel folytatott megbeszélésen – részt vett a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat, a Civilek a Katolikus Iskoláért, a LAM Alapítvány, a Székelyföld Megmaradásáért Mozgalom, a Sepsi Reform Egyesület, a MERT és a református egyházat képviselő Sántha Imre lelkész – mindenki elmondhatta gondját-baját, és megfogalmazódott, jelenleg a legnagyobb probléma a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyének rendezése, de szó volt a székely zászló körüli hercehurcáról és az autonómia kérdéséről is. A Szociáldemokrata Párt színeiben megválasztott Vîrză Mihăiţă felszólalásában óvatosan fogalmazott, még elemeznie kell a hallottakat – mondotta, empatikusabb volt viszont a romákat képviselő Vasile Daniel, aki elmondta: céljuk, hogy a parlament napirendjére kerüljenek egy-egy kisebbség, így a magyarság sajátos gondjai. Tartalmasnak, előremutatónak nevezte a megbeszéléséket, és bízik benne, eredménye is lesz tájékozódásuknak. Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök a sajtótájékoztatón az albizottság segítségét kérte, elmondta, a prefektus megtámadta egy román–magyar együttélési kódex létrehozására vonatkozó kezdeményezésüket, alapfokon pert nyertek ugyan, de hasznos lenne, ha a képviselők is véleményt fogalmaznának meg indítványukról, mely meglátása szerint segíthetné a vitás kérdések legalább kétharmadának rendezését. Maros megyét Kocsis Róbert megyeitanács-tag képviselte, aki példamutatónak nevezte a kezdeményezést, és úgy vélte, ha sikerülne kiiktatni a napi, heti rendszerességű intézmények közötti vitákat, az a régió javára válna, vonzóbb lehetne a befektetőknek, jobban fejlődhetne gazdasága, turizmusa. Tamás Sándor háromszéki megyeitanács-elnök a szerbiai példát ismertette, ahol valóság a kettős nyelvhasználat és a helyi autonómia, két nyelven állítják ki a hivatalos dokumentumokat, mégsem dől össze a világ. Kiemelte, nagyon fontos, hogy a képviselők eljöttek és a helyszínen tájékozódnak, hisz már több ízben kiderült, Bukarestből Székelyföld egészen másképpen látszik. Szűkszavú nyilatkozata után újságírói kérdésre válaszolva kicsit bőbeszédűbb lett Vîrză Mihăiţă, aki tapasztalatairól szólva elmondta, bizony egyes panaszokat túlzónak talált, majd ki is fejtette: a prefektus ellen megfogalmazott vádakra gondol, hisz a kormány helyi megbízottja nem tesz egyebet, csak a törvényeket alkalmazza, azok pedig ugyanazok az egész országban. Kollégája, Vasile Daniel pontosítani igyekezett, ő például éppen a prefektus akcióit véli túlkapásnak, abszurdnak nevezte, hogy kétnyelvűsége miatt megtámadja a pályázati űrlapokat, és ellehetetleníti az egész folyamatot. Véleménye szerint az ilyen lépések csak a konfliktushelyzet kiélezésére jók. Vîrză Mihăiţă még egyszer nekifutott a magyarázkodásnak, finoman igyekezett utalni a magyarok túlzott érzékenységére, „gyermekes frusztrációjára”, meglátása szerint éppen azért szükséges a párbeszéd, tárgyalás, hogy sikerüljön feloldani ezeket.
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kis lépés a reform útján
Vass Levente, a képviselőház egészségügyi bizottságának titkára szerint összességében sok pontban sikerült javítani a parlamentben az egészségügyi reformról szóló, még az előző kormány által elfogadott sürgősségi kormányrendeletet.
A képviselő ugyanakkor leszögezte: az egészségügyi rendszer megfelelő működéséhez teljes körű reformra lenne szükség, ezzel csak néhány halaszthatatlan kérdést orvosoltak. Így ismét lesz minden kórháznak adminisztratív igazgatója, aki az intézmény hotelszolgáltatásainak bővítéséért, a beszerzési folyamatok javításáért, a kórházi körülmények javulásáért felel majd. Szintén lényeges, hogy a kórházigazgatók nem tölthetnek be ezután semmilyen tisztséget pártok vezetőségében, de joguk lesz egyszerű tagként pártszimpátiájukat kinyilvánítani vagy megtartani. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jöttek, láttak, visszamentek (Sepsiszentgyörgyön a parlamenti albizottság)
Gyakorlati hozadéka lehet a parlamenti albizottság székelyföldi látogatásának, román kollégái kérésére Kulcsár-Terza József várhatóan hivatalos bemutatót tarthat a régióról, specifikus gondjairól az emberi jogi, nemzeti kisebbségi és egyházügyi bizottságnak. Erről az MPP-s képviselő számolt be a kétnapos kiszállást értékelő sajtótájékoztatóján. Feszültnek nevezte Kulcsár-Terza a Sebastian Cucuval folytatott megbeszélést, nem volt jó hangulatú találkozó, erősödött meggyőződése, hogy a kormánybiztos felső utasításra cselekszik. Szó volt a magyar nyelv használatáról, a székely zászlóról, a kétnyelvű feliratokról – Cucu kitartott álláspontja mellett, hogy ő csak a törvényt alkalmazza –, de vita kerekedett a magyar gyermekek románoktatásáról is, a prefektus nem értette, miért lenne szükség speciális tantervre, mint fogalmazott „Romániában élünk, mindenkinek tudnia kell románul”. Végül kicsit elbizonytalanodott, amikor Kulcsár-Terza rákérdezett, normálisnak tartaná-e, ha Magyarországra költözne, hogy gyermekei ugyanolyan tankönyvből tanulják a magyar nyelvet, mint a magyar iskolások. „Látszott, elgondolkozott, mintha megértette volna a lényeget” – számolt be a képviselő. Elmondta, eddig nem találkozott a prefektussal, de most felajánlotta, szívesen nyújt tájékoztatást, ad tanácsokat máskor is, jó lenne, ha időről időre leülnének és megtárgyalnák a vitás dolgokat.
Kulcsár-Terza József ismét kitért a civil szféra képviselőivel folytatott megbeszélésre, mint fogalmazott, kollégái majdnem teljes képet kaphattak az itteni helyzetről. A román polgármesterekkel szervezett közös vacsorára csak a dobollói községvezető ment el, így az csonkára sikerült, pedig szerették volna irányukba is kiterjeszteni a párbeszédet. Ezt követően vetette fel Vîrză Mihăiţă SZDP-s képviselő, jó lenne, ha pontosabban megismernék kollégáik is a székelyföldi helyzetet, Kulcsár-Terza pedig rábólintott, ha a bizottságban szavazatával is támogatja a javaslatot, ő szívesen tart egy magyarázó, eligazító bemutatót. Szükség lenne erre, mert a parlament tagjainak többsége nagyon keveset tud a régióról, az itt élőkről, valós követeléseikről, a román média elhallgatja vagy ferdítve mutatja be a történéseket, csak botrányok esetében foglalkozik a térséggel, s lám, az albizottság mostani látogatását sem tartották említésre méltónak.
Az MPP-s képviselő reméli, kollégáiban partnerekre talált, nemcsak ígérik, támogatják is majd kezdeményezéseit. A székelyföldi találkozókról jegyzőkönyv készült, megszületik egy jelentés is, amely a román parlament hivatalos dokumentuma lesz.
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Még jól látszik a csillagösvény
Csaba királyfit ünnepelték Nyárádszeredában
Szombaton ötödszörre szerveztek emlékünnepséget a kisvárosban Csaba királyfi tiszteletére. A tartalmas program keretében aktuálpolitikai kérdések is felvetődtek, díjakat adtak át, koszorúztak, szórakoztak.
A Magyar Polgári Párt országos és helyi szervezetei, Nyárádszereda Székely Tanácsa, az Erdélyi Magyar Ifjak helyi szervezete és a Kerecsen egyesület szervezésében ötödször ünnepelték Csaba királyfit. Erre 2012 óta kerül sor, amióta a kisváros Kövér Lászlótól, a magyar országgyűlés elnökétől Csaba-szobrot kapott elismerésül, amiért határozottan fellépett az ortodox egyház erőszakos templomépítési szándéka ellen. Minden évben május utolsó hétvégéjén kerül sor az ünnepségre, tavaly a választási kampány miatt maradt el. 1944-ig május 30. Csaba királyfi hivatalos ünnepe volt, ezt próbálták feléleszteni a szeredai kezdeményezők azért, hogy erősítsék Maros megyében a székely nemzettudatot. Ebben segített a székely zászló és a Csaba-szobor is, és remélhetőleg „ragályos” lesz, mások is megszervezik – mondta el lapunknak Bíró József Attila, az MPP helyi elnöke. Az ünnepség a városi könyvtárban kezdődött délután, de előtte nem feledkeztek meg arról, hogy néhai Csíki Sándor sírját felkeressék, aki ezt az ünnepséget megálmodta, létrehozta. Siklódi Réka a székely himnusz kevésbé ismert sorait énekelte el, Nagy Hunor Gergő Csaba királyfi mondáját adta elő, majd két érdekes előadást is meghallgathatott a mintegy százfős közönség. Miholcsa József szobrászművész Csaba királyfi és a székelyek mitológiáját tizenhat éve faragta meg, s ennek kapcsán tartott a csodaszarvasig, csillagképekig, szkítákig, de az indiai művészetig is elnyúló tartalmas értekezést. Szerinte a székelyek mitológiája a csillagok tükörcserepeiből igenis összerakható, sőt hiszi azt is, hogy Csaba királyfi Szent László lényében, személyében is visszatért népéhez egykoron. Dr. Köllő Gábor nyárádremetei plébános a csillagképeken túli szimbólumrendszerekről is szót ejtett, amelyet csak mi ismerünk, a mi életünk kulcsrendszere van benne, míg a pentaton dallam struktúrája a csillagképekben is benne van – fejtegette, rámutatva, hogy történelmünket és oktatásunkat ma mások írják, ezért kiesett szívünkből az ősmagyar tudás, elfelejtjük énekeinket, táncainkat is. Az ünneplők megkoszorúzták Csaba királyfi főtéri szobrát, majd a középiskola udvarán Biró Zsolt parlamenti képviselő és Novák Zoltán szenátor megadták a kezdőrúgást a helyi RMDSZ és MPP szervezetek közötti focimeccsre, a szervezők pedig hatalmas adag babgulyásra is várták a tömeget, a gyerekeknek pedig foglalkozásokat szerveztek. „Lészen autonómia” Egy ilyen ünnep kapcsán elkerülhetetlen rávilágítani az aktuálpolitikai kérdésekre, így Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke arra mutatott rá, hogy minden állítás ellenére a székely autonómiamozgalom nem fulladt ki. Kipróbálták a tömegmozgalmat és a nemzetközi diplomáciához is fordultak, mert a törvényesség eszközeit kell felsorakoztatni az autonómia mellett. A székelység sem a lendületéből, sem a szabadságvágyából nem fogyott ki, mert az autonómia maga a szabadság intézménye. A székelység egész történelme a szabadságért folytatott harcról, a jogtiprásról és az az elleni fellépésekről szólt, a székely a „jog népévé” vált, és az autonómiát a jog eszközeivel fogja megszerezni – hangzott el. Biró Zsolt, az MPP elnöke ajándékokat adott át a helyieknek és a felvidéki Berzéte küldöttségének, majd rámutatott: Európában és Romániában kettős mércét használnak a kisebbségek és a különböző régiók identitását illetően. Ezt a helyzetet szeretnék most a parlamentben a helyi közigazgatási törvény módosítása révén feloldani, rendezni a szimbólumhasználat kérdését, de azt is megpróbálják később elérni, hogy Székelyföldnek is legyen hivatalos ünnepnapja, ahogyan más romániai térségeknek már van. Továbbviszik az éneklést Csaba királyfi ünnepén a kezdeményezők minden évben díjat nyújtanak át egy személynek vagy szervezetnek, intézménynek „szülő- földünkön való megmaradásunk érdekében végzett önzetlen munkásságáért és hagyományaink, valamint kultúránk ápolásáért”. Idén a szeredai Bocskai Dalkarnak ítélték oda a díjat, a sokévi munka tiszteletéül és köszönetéül. Az oklevél és emlékplakett mellé egy 1000 lejes vásárlási utalvány is járt, ezzel segítenének a kórust leendő új székházának berendezésében. Ferencz Csaba karnagy meglepődve vette át a díjat, amely erőt, lendületet adhat a „lányoknak”, hogy a következő évben nagyobb szabású ünnepséget szervezhessenek a női kar megalakulásának 30. és a szeredai karéneklés 150. évfordulójára. Az 1988-ban alakult női kar az 1929-ben létrejött Bocskai Dalkar „jogutódja”, az elmúlt húsz év alatt mintegy 50 településen 250 fellépést számlált itthon és külföldön, öt éve ezüst fokozattal minősített kórus, és nélküle elképzelhetetlen a kisváros és a Nyárádmente kultu- rális élete – hangzott el Kovács Júlia volt tanfelügyelő laudációjában.
Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely)

Bukaresti katedrális, magyar „alapkövekkel”
Templomépítési láz történelmi pénzgyűjtő előzményekkel. Szilágyi Aladár jegyzete.
Úgy tűnik, harmadik nekifutásra gyorsabban halad a román ortodox egyház és politikai elit régi álma, a Nemzet Megváltása Katedrális felépítése. Az 1990 után kitört templomépítési láz csúcsidejében havonta tíz templomot – azaz háromnaponta egyet – szenteltek fel, csupán Nagyváradon 27 görög keleti istenháza épült. Ennek a folyamatnak a betetőzése lesz a Catedrala Mântuirii Neamului, melynek alapkövét 2007-ben helyezték el a betonbarokk Román Parlament szomszédságában.
Az állam ingyen adta át az ortodox egyháznak a 300 millió eurót érő területet. Európa leggigantikusabbnak szánt ortodox székesegyházának költségei eddig körülbelül 400 millió euróra rúgnak, óvatos becslések szerint ez az összeg a befejezésig 600 millióra fog emelkedni. Ennyi talán elegendő lesz a 120 méter hosszú, 70 méter széles, 110 méter toronymagasságú, 5500 férőhelyes, megalomán nemzetmegváltást szolgáló intézmény felépítésére. Ám a komplexumként köréje, alája tervezett parkolók, plázák, vendéglők, múzeumok stb. kialakítására már nem. Dániel pátriárka közadakozásra szólította fel a megyéket, a városokat, a cégeket, a hívek seregét. A kormány eddig 80 millió eurónyi közpénzzel járult hozzá a remélhetőleg más felekezetű, netán vallástalan honpolgárok üdvét is egyaránt szolgáló történelmi projekthez.
Némi történelmi pikantéria: a Nemzet Megváltása Katedrális építését Románia függetlenségének kivívása után, 1879-ben döntötték el. Mivel az építkezés megindításához sem volt pénze, a Brătianu-kormány a Román Királyság két akkori szövetségeséhez: a Német Császársághoz és az Osztrák-Magyar Monarchiához fordult egy akkor igen jelentős hitel érdekében. Közben Románia szakított a Hármasszövetséggel, a pénzt nem katedrálisépítésre, hanem fegyverkezésre fordították. Románia a mai napig nem adta vissza a kölcsönt a jogutód államoknak, az 1920-as, illetve az 1947-es párizsi békekötésekre hivatkozva!
Legalább ennyire pikáns nyelvileg a nemzetmegváltó székesegyház elnevezése is. Hiszen akatedrális görög eredetű közhasználatú szó, a hangzatos măntuire a magyar megmentés-ből, a neam pedig a nem, nemzet szavunkból ered! erport.ro

Faragó Péter parlamenti képviselő sajtóértekezlete
Terítéken a tudatos magyarellenes hisztériakeltés
Június 22-én az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének a székházában sajtóértekezletet tartott Faragó Péter megyei elnök, parlamenti képviselő, aki előrebocsátotta: két témát kíván érinteni: a szervezet belső életében történt változásokat, illetve az ország aktuális politikai helyzetét fejtegetné.
A szervezeti élettel kapcsolatban a tavasszal megszervezett belső választásokat érintette, amelyek során a helyi szervezetekben megtörtént a teljes tisztújítás. A közelmúltban megszervezett megyei kongresszuson több mint 200 küldött részvételével megejtették az alapszabályzaton szükségessé vált módosításokat; megszervezték a Megyei Küldöttek Tanácsának (MKT), illetve a megyei elnök megválasztását. Ezúttal is köszönetet mondott a következő mandátumra neki szavazott bizalomért. A megyei kongresszus után megszervezték az MKT alakuló ülését, amelynek elnökévé Hadnagy Dénes tanárt választották, ugyanakkor megválasztották a szakbizottságok elnökeit, illetve ügyvezető elnöki tisztségében megerősítették Péró Tamás megyei tanácsost. Az új alapszabályzat értelmében, a megyei szervezet vezetőségében nőtt a hölgyek részaránya, amit helyesnek, fontosnak tart minden tekintetben.
A továbbiakban kitért az ország politikai helyzetének az elemzésére, ami nem könnyű, hiszen az elmúlt napokban igen felforrósodott a politikai hangulat.
A legutóbbi parlamenti választások eredményei alapján megalakult kormánykoalícióról megjegyezte: az RMDSZ nem óhajtott részt venni a koalícióban, amellyel azonban létezik egy parlamenti együttműködési megegyezése. Abban rögzítették, hogy heti egyeztetés alapján támogathatják egymást célkitűzéseiknek a parlamenti elfogadásában. Az együttműködés jóvoltából az utóbbi hónapokban sikerült olyan törvénymódosításokat végrehajtani, amelyek nemcsak a kisebbségek, hanem az ország minden polgárának az érdekeit szolgálják. Egyik legfontosabb előrelépés volt a parlament által jóváhagyott, majd az Alkotmánybíróságon megtámadott törvénymódosítás, amely a nemzeti kisebbségek által nagyobb arányban lakott települések egészségügyi intézményeiben a nyelvükön is beszélő szakemberek biztosítását írja elő. Szerencsére, az Alkotmánybíróság elutasította az óvást, ezért a módosítás hatályba lépett.
A Szövetség is támogatta a koalíciót a közalkalmazottak egységes bértörvényével kapcsolatos kezdeményezését, ami remélhetőleg jó hatással lesz nem csupán a közalkalmazottak bérére, hanem munkájuknak a hatékonyságára is.
Gyűlöletkeltő hisztéria
Ami a napokban lezajlott bizalmatlansági indítványt illeti, Faragó Péter kifejtette: szerinte egy koalíciós többségnek jogában áll a saját kormányát is leváltani bizalmatlansági indítvánnyal, még akkor is, ha ez világpremiernek számított.
Ha ők úgy látták jónak, az a szövetséget nem zavarta, de nem is vett részt a bizalmatlansági szavazáson. A magyarság szempontjából rendkívül fontos volt a bizalmatlansági szavazás előtti tárgyalások miatt, szándékosan kirobbantott magyarellenes hisztéria, amelynek a szélsőséges voltára senki nem számított. Mert a józanész számára elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy EU-tagállamban, a nemzeti kisebbségek jogos igényei kapcsán rövid idő alatt ennyire vehemens hisztériahullámot keltsen a közmédia. A hétfőn látott és hallott gyűlöletszító hisztéria túllépte mindenfajta européer képzeletnek 2017-ben feltételezhető megnyilvánulását.
A hétfői parlamenti ülésen az RMDSZ semmi újat, semmi rendkívülit, semmi olyan jogot nem kért, ami nem létezne más uniós tagállamokban. A szövetség több mint 10 éve benyújtotta a Román Parlamentbe a Nemzeti Kisebbségek Jogállását szabályozó törvénytervezetet, amely azóta is a hivatal fiókjában hever. Minden politikai párttal megvitatták e törvénynek a fontosságát, az életbe léptetésének a szükségességét, csakhogy egyetlen párt sem vállalta fel a támogatását. A hétfői tárgyalások eredményeként, e törvénytervezet újra a szakbizottságok elé került, ami azonban elindította a minden képzeletet felülmúló, tapasztalt soviniszta, nemzetiséggyűlölő hisztériát. A jelzett törvénytervezetnek az elfogadásával senki nem veszítene, de a nemzeti kisebbségek az állam határain belül, az állam intézményeinek a segítségével támogatást kapnának az anyanyelvű oktatásuk gyakorlásában, a kultúrájuk, az identitásuk megőrzésében. Ugyancsak értetlenséggel tekintenek annak a törvénytervezetnek az elutasítására, minek értelmében március 15-ét a romániai magyarok ünnepévé nyilvánítanák, hiszen a jelzett napon a magyarok rendszeresen ünnepelnek, az államfő vagy a miniszterelnök is hivatalosan köszönti őket.
A hisztériahullám kirobbanásával, e törvénytervezetek elfogadtatása lehetetlenné vált, de nem adják fel, egy alkalmasabb időben visszatérnek a kérdésre, ismételten politikai támogatást fognak kérni az elfogadásukhoz.
A magyar etnikum ellen indított hétfői hisztériahullám miatt az RMDSZ az Audio-vizuális Tanácshoz, míg a Traian Băsescu volt államfő gyűlöletkeltő megnyilvánulásai miatt a Diszkrimináció-ellenes Tanácshoz fordult panasszal.
A Nyugati Jelen által feltett, Klaus Iohannis államfő németországi üzenetével kapcsolatos kérdésre Faragó Péter leszögezte: Néhány perccel az SZDP vezetőségéhez küldött üzenete előtt – amiben felhívta a figyelműket, nehogy valamiféle autonómia-alkuba belemenjenek –, arról beszélt, hogy Romániában milyen széles körű szabadságjogokkal rendelkeznek a nemzeti kisebbségek. Éppen ezért az államfőnek az átlagpolgárnál és -politikusnál is sokkal jobban meg kellene értenie, mit jelent a nemzeti kisebbségek jogainak a tiszteletben tartása. Mivel az SZDP-vel folytatott tárgyalások során szóba sem került semmiféle autonómiakérdés, meglepő volt Iohannis célt tévesztett üzenete, amivel valószínűleg csatlakozni akart a soviniszta vezérszónokokhoz – zárta sajtóértekezletét Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, parlamenti képviselő.
Balta János Nyugati Jelen (Arad)

A Sapientia szakmát ajánl!
Kolozsváron, az erdélyi felsőoktatás fellegvárában, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara már tizenöt éve részesíti minőségi képzésben az egyetemi hallgatókat. Irányelve nem a tömegképzésben, hanem a diák- és gyakorlatközpontú oktatásban testesül meg. A kiscsoportokban foglalkoztatott diákoknak lehetőségük van a tanárokkal való közvetlen kapcsolatok kialakítására, akik így megfelelő időt tudnak fordítani a hallgatókra.
Az egyetemi kampusz modern felszereltségével teret, lehetőséget és kényelmet biztosít az oktatás, a haladás és a fejlődés számára. Korszerűsített, integrált környezettudományi laboratóriumok segítik az oktatókat és hallgatókat a kutatásokban, kísérletekben, a kari épületben található Erdély egyik legnagyobb és legfelszereltebb TV stúdiója, amely a maga 200 négyzetméterével egyaránt alkalmas rövidfilmek forgatására, de akár nagyobb lélegzetű tévéműsorok készítésére is. Az épülettömb utolsó emeletén található tágas könyvtár az olvasási és kutatási lehetőségek mellett csodálatos kilátással szolgál a belvárosra.
Július 10-én kezdődnek a nyári beiratkozások a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán. A következő tanévre a Kar alapképzésen és mesterképzésen is kínál lehetőségeket a továbbtanulók számára. Alapképzésen négy szak indul (Környezettudomány, Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok, Filmművészet, fotóművészet, média valamint Jog szak) 120 hellyel, amelyeknek több mint fele tandíjmentes. Ugyanakkor, a 2017/2018-as tanévben a Kolozsvári Kar magiszteri képzésein (Diplomácia és interkulturális tanulmányok, Filmtudomány, Környezetvédelem és monitoring, valamint Európai és nemzetközi üzleti jog (LLM mesterképzési szakok) 60 helyet ajánl.
A Sapientia EMTE Kolozsvári Kara a szakmai lehetőségek tárházát nyitja meg hallgatói előtt. Minden szakhoz olyan specifikus tevékenységek, gyakorlatok vagy tanulmányutak társulnak, amelyek hozzájárulnak egyrészt az elméleti anyag elsajátításához, másrészt pedig kiváló lehetőségek az oktatók és hallgatók, hallgatók és hallgatók közötti kapcsolatok kialakítására és erősítésére. A környezettudomány szakos hallgatók lehetőséget kapnak külföldi terepgyakorlatokra (évente Görögországba szerveznek szakmai gyakorlatot), az európai tanulmányok és nemzetközi kapcsolatok valamint a jog szakos hallgatók különböző országok intézményeibe látogathatnak el (Brüsszel – Európai Parlament, Európai Bizottság, Európai Unió Tanácsa, Régiók Bizottsága stb., a budapesti és bukaresti parlamentbe), míg a filmművészet, fotóművészet, média szakos hallgatók különböző TV stúdióknál végezhetik szakmai gyakorlatukat.
Az idei évben a beiratkozási időszak július 10-én kezdődik, majd július 19–24. között zajlanak a felvételi vizsgák. szatmar.ro

Megtanult küzdeni az új oktatási államtitkár
Tapasztalatból tudja, hogyan kell kiállni a magyar oktatás érdekeiért Kovács Irén Erzsébet, az új oktatási államtitkár, aki Király Andrást váltja a tisztségben.
Eddigi pályafutásom során megtanultam, mikor van a küzdés és mikor az együttműködés ideje, hogyan kell kiállni a magyar oktatás érdekeiért, hogyan kell azokat helyi és megyei szinten képviselni” – jelentette ki Kovács Irén Erzsébet frissen kinevezett oktatásügyi államtitkár, Szilágy megye volt főtanfelügyelő-helyettese, aki Király Andrást váltja a tisztségben.
A biológus és angol szakos pedagógus végzettségű Kovács Irén Erzsébet középiskolai tanárként, majd egyetemi adjunktusként tevékenykedett, igazgatója volt a zilahi Wesselényi Református Gimnáziumnak, 2013 óta pedig Szilágy megyei főtanfelügyelő-helyettesként dolgozott. Kelemen Hunor szövetségi elnök abban bízik, hogy Kovács Irén ezt a tudást és tapasztalatot használja fel a továbbiakban egy olyan területen is, ahol még sok a megoldandó kérdés és a sajátos probléma. Hozzátette: az oktatás kérdése ma, de a következő években is prioritása az RMDSZ-nek, az új államtitkárnak pedig az lesz a feladata, hogy a végrehajtói hatalom szintjén is képviselje azt, amire a következő nemzedéknek, a magyar közösségnek szüksége van.
„A minőségi oktatást ki kell terjesztenünk, hiszen azt látjuk, hogy gyorsan változik a világ, a munkaerőpiac körülöttünk, a felgyorsult globalizációban pedig tudnunk kell alkalmazkodni, fel kell zárkóznunk. A szakemberekkel elkészített 2013–2015 közötti megyei prioritási listákat fel kell frissítenünk, a tűzoltást pedig tudatos tervezésre kell felváltanunk. Legutóbbi, zilahi kongresszusunkon stratégiai dokumentumot fogadtunk el arról is, hogy nyílt pályázatot hirdetünk a román tankönyvek írására, amelyet a szövetség finanszíroz” – részletezte az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor kiemelte, olyan oktatási reform készül, amelyről ma még viszonylag keveset tudni, de amellyel kapcsolatosan már most kijelenthető: semmi olyat nem szabad elfogadnia az RMDSZ-nek és a magyar közösségnek, amely a megszerzett jogokból vágna vissza.
„Nekünk a parlamentben, a kormányban, helyi szinten is azt kell mondanunk, hogy a magyar oktatásnak nincs alternatívája.
Ezt az elvet kell képviselnie Kovács Irénnek, továbbá vállalnia kell a döntés felelősségét azért, hogy a magyar gyermekek és szülők érdekei érvényesüljenek mindenek előtt” – összegzett a szövetségi elnök. Krónika (Kolozsvár

A földrajz bosszúja: Romániának muszáj barátkoznia a visegrádi négyekkel
A cím első mondatát Robert Kaplantól kölcsönöztem, még akkor is, ha Románia esetében a földrajznak az utóbbi időben inkább pozitív szerepe volt, releváns stratégiai pillérként körvonalazódva az EU és a NATO határánál. Összekapcsoló, szűrő és szakértelmi, ismereti és érték-kivetítő térségi státusszal Kelet és a volt szovjet térség felé, de ugyanakkor kapcsolati elemként is a Nyugat-Balkán, a közel-keleti térség, Észak-Afrika felé, ami különleges stratégiai relevanciájú specifikus tulajdonságokkal és távlatokkal ruházott fel minket. De íme, ugyanez a földrajz most a korlátait is megmutatja és kihangsúlyozza az egyesült európai térben a szomszédos övezetek közötti gondokat. Valóban, Románia törekvései és az ambíciós szint, a politikai profil és a közvélemény támogatása a jelenlegi és távlati európai integráció magja felé tol minket. Ez egy politikai szinten vállalt, a közéletben konvergens és politikai szinten alapvető módon támogatott opció.
A Parlamentben nincsenek szélsőséges, eurofób, populista pártok, a polgárok többsége az euroatlantival együtt továbbra is támogatja az európai integrációt, egyaránt kiállva az Amerikai Egyesült Államokkal fenntartott stratégiai partnerség, a NATO-tagság és az európai integráció mellett. Másrészt a földrajz és az európai szomszédság miatt
Európa magja felé magyar szomszédainkon, a visegrádi térség államain keresztül vezet az út.
Sőt, szárazföldön még a Schengen-övezetbe is a Magyarországgal meglévő nyugati határunkon keresztül tudunk belépni. Igaz, hogy a globalizálás miatt a világ kisebbé, lapossá, közelivé, barátságossá és ismerőssé, egymástól függővé és nagy távolságra kihatóan kölcsönös hatásúvá vált, de a térbeliséget szigorúan elektronikusan vagy légi úton nem lehet kompenzálni (mely szintén alá van vetve a szomszédság szabályainak, ahogy arra az amerikai stratégiai partnereink is rájöttek az afganisztáni és főleg iraki hadjárat során, amikor nem használhatták az incirliki bázisukat).
Röviden, ahhoz, hogy fizikailag eljuss Nyugat-Európába, mindenképpen keresztül kell menned Közép-Európán és a visegrádi térségen. Sőt, e tényhelyzet miatt gyakorlatilag Románia regionális együttműködésre van ítélve a közvetlen szomszédaival.
Pragmatikusan szemlélve a dolgokat, teljes mértékben kötelező egy ilyenfajta kapcsolatépítési irányvonal és ez meg is jelenik a román külügyminisztérium cselekvési irányaiban. De ennek a tényhelyzetnek mélyebb szintű stratégiai és biztonsági jelentései is vannak, amelyek az adott szomszédokat magukba foglaló európai szintű opciók figyelembe vételét is megkövetelik.
Természetesen nehezen élnek együtt demokratikus, liberális, európai elvek és értékek populista, elszigetelődés-párti, bevándorlásellenes, sőt eurofób kísértésekkel, hogy a térség bizonyos államai által végrehajtott illiberális pszeudo-demokráciák felé sodródásokról vagy az európai maggal szembeni erőszakos és konfrontációs megközelítésekről ne is beszéljünk. Amikor a szomszédaid dekonstruktivista értelemben beszélnek reform-elvárásokról, európai szankcióformák célpontjaivá válnak és azzal vádolják a Nyugatot, Macron Franciaországát, hogy nem szeretik Közép-Európát, akkor sérül Románia esélye is arra, hogy bekerüljön az európai magba és erőteljes, mondjuk úgy, az európai elkötelezettségeket kiegészítő regionális alkalmazkodásokat és elköteleződéseket igényelnek, melyek képesek az európai integráció legbensőségesebb folyamataihoz való tartozásra vonatkozó törekvések szintjének megfelelő tartalmat, realizmust és alkalmazhatóságot nyújtani.
Tehát úgy gondolom, hogy a romániai opció stratégiai és szemléleti természetű elemeinek rögzítése, az USA-val, Németországgal és Franciaországgal közvetlen kapcsolatban álló globális jelenlétének, szerepének és elkötelezettségeinek körvonalazása után ezeknek az opcióknak, törekvéseknek és elkötelezettségeknek a valóságba való átültetése a visegrádi térséghez tartozó közvetlen szomszédainkkal kialakított közvetlen kapcsolatokat tesz szükségessé. A NATO kontextusában már van egy működő 9 tagú bukaresti formátum, a NATO keleti határánál már működik a Lengyelország–Románia–Törökország agglutinációs és stabilitási hármas, tehát az európai dimenzióban is be kell indítani és meg kell erősíteni a szomszédokat magukba foglaló formátumokat. Éppenséggel a kétoldalúakkal kezdve, a Lengyelországgal meglévő kitűnő és erősödő kapcsolaton túlmenően. Iulian Chifu / Evz.ro; Főtér; http://itthon.ma/nagyvilag

Kit zavar március idusa?
Az 1848. március 15-én kitört magyar forradalom elsősorban az osztrák császári Monarchia elnyomó, megalázó rendszere ellen irányult. A cél a magyar nemzet felszabadítása volt, de a világszabadságot is zászlójukra tűzték...
E napról a magyar nemzet azóta is megemlékezik, ünneppé vált, amelyet az erdélyi magyarok is magukénak éreznek. Ha most, 169 év után Romániában ezt kifogásolják, az a magyar nemzet gyalázása. Nemrég Traian Băsescu volt államfő azt dörögte a parlament szószékéről, hogy ha a magyarok ünnepelni akarják március 15-ét, menjenek Budapestre, itt, Romániában nem tehetik. Az NLP újdonsült elnöke, Ludovic Orban már a magyar nyelv elismerését is lehetetlennek tartja. Ilyen és ehhez hasonló nyilatkozatokat hallhattunk minden egyes párt szószólói és a tévés műsorvezetők részéről – úgy tűnik, bármilyen párt és tévécsatorna legyen, ugyanazt a nacionalista levest fújja.
Amikor a szociáldemokraták saját kormányukat megbuktatták, az RMDSZ álláspontját is megkérdezték, és a válasz az volt, hogy bármilyen kormány is lesz, a magyar jogokat biztosítani kell. Ez felébresztette az alvó oroszlánt, kórusban támadtak a magyarokra, és akadt magát történésznek nevező személy, aki az 1848-as forradalmat úgy állította be, mintha a románok ellen történt volna. Az illető azzal riogatta a tudatlan románokat, hogy a magyarok el akarják venni Erdélyt, és persze mindenki a román nemzetállamért aggódott. De hogy lehet nemzetállam az, ahol a magyaron kívül 17 nemzeti kisebbség létezését ismerik el? Ennyire heves magyarellenes támadás még a Ceauşescu-korszakban sem volt! Akkor hol is áll a XXI. században, a modern demokráciában Románia?
Mi azért ne adjuk fel a reményt, menjünk előre, ünnepeljük március 15-ét itthon, méltósággal, ahogy eddig is tettük. Állítsuk meg a román nacionalizmust! Egyszer csak győzni fog az igazság, a józan ész Romániában is.
N. Kányádi Mihály, Szentivánlaborfalva / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az erdélyi kérdés magyar szempontból
A Magyar Kisebbség nevű nemzetpolitikai szakfolyóirat 1995-ös újraindulásától kezdve egy-egy téma köré építi lapszámait. 1998-ban az első lapszám az erdélyi kérdéssel foglalkozott, a vitaindítót Molnár Gusztáv írta. Erre reflektált Borbély Imre alább olvasható, sok ponton ma is aktuális szövege.
A fontos az, hogy tudjuk, mi liberálisok és nem liberálisok: ameddig az erdélyi kérdés az ott élő népek önrendelkezési jogának érvényesítésével megnyugtatóan nem rendeződik, a magyar állam igen, de a magyar nemzet nem tekintheti és főként nem érezheti magát szuverénnek.
(Molnár Gusztáv: „Nemzeti liberalizmus”. Limes 1. évf. 1. szám)
A Magyar Kisebbség olvasói számára Erdély kérdése két okból is fontos lehet. Az egyik az univerzalista szempont. Érdekes végiggondolni, merre halad a világ és Európa. E szempontból Erdély sorsa, mint történelmileg kialakult kulturális és gazdasági entitásé ugyanannyira fontos, mint Padániáé, Skóciáé, Walesé vagy éppenséggel Korzikáé vagy Bretagne-é.
Molnár Gusztáv nagyívű tanulmánya (Az erdélyi kérdés. Magyar Kisebbség 1997/3–4) tetszetős módon helyezi el az erdélyi kérdést a római és bizánci kultúrkör feszültségterébe, és helyes következtetésekre jut, amikor a devolúciót jelöli meg az Erdély-kérdésre adott válaszként. A másik ok, amiért „az erdélyi kérdés” fontos lehet a Magyar Kisebbség olvasói számára, az a közvetlen érintettség, hiszen az olvasótábor jelentős hányada erdélyi és/vagy magyar. Az olvasóknak ez utóbbi minősége talán bír akkora súllyal, hogy érdemes e kérdéskomplexumot ebből a specifikusan etnikai nézőpontból is végiggondolni.
Erdély ősidőktől fogva lakott terület, melyet az utóbbi két évezredben sorra különböző kultúrájú népesség lakott, rövidebb-hosszabb ideig. Egyesek jelenléte a mai napig meghatározó, mások nem hagytak maguk után nyomot.
Valószínűleg a kelta vándorlásokat követő időszakban állandósult itt és a környező régiókban a trák jelenlét. Ezeknek a Dunától északra letelepült törzseit dákoknak nevezték. A dákokat Erdély területéről a római invázió és 160 éves uralom, valamint a rá következő harcos barbár hódítások nyomtalanul elseperték. A fegyverrel hódító és általuk tovaűzött törzsek mellett egy csendes szláv betelepedés is végbement, melynek emlékét számos földrajzi elnevezés mai napig őrzi.
A magyarok bejövetelét megelőzően Erdély avar, frank, majd bolgár fennhatóság alatt állt. A magyar hódítást követően létrejött egy, az egész Kárpát-medencét politikailag egyesítő apostoli királyság. A 12. században magyar királyok szászokat telepítettek Erdélybe. A tatárjárást követően, az elnéptelenedett királyságban, így Erdélyben is, az újabb germán telepítésekkel párhuzamban megjelenik a román etnosz is. A románok etnogenezise vitatott. Létrejöttük kulturális gyökereivel kapcsolatosan a kizárólag római és a kizárólag dák eredet között számtalan hipotézis van. Hasonló a helyzet az etnogenezis helyével kapcsolatosan is, amelyet egyesek a Dunától északra, mások a Dunától délre helyeznek, a kompromisszumos hipotézis szerint a Dunától délre és északra fekvő területek egyszerre is szóba jöhetnek. Az érvek elfogulatlan elemzése a roesleri tézisekhez közeli következtetésre vezetnek.[1] Ezek szerint a románság az i.e. 140-ben kezdődő, Thesszáliát és Macedóniát célzó több évszázadon át folytatott római betelepítések és a helyi lakosság latinizálódásának a terméke, amely magán hordozza a hosszas illír (mai albán) és szláv kohabitáció nyelvi jegyeit. A 12. században még a Dunától délre alakítottak a bolgárokkal együtt közös carátust, de lassú északra vándorlásuk a 13. században elérte Erdélyt.
A románság bevándorlása a következő évszázadokban folyamatos volt. E beszüremlés legfőképpen gazdasági motivációjú lehetett, a bevándorlók zömmel nincstelenekből állottak. Így az Erdélyben feldúsult románság csak nagyon gyér elittel rendelkezett, amely éppen kis számánál fogva, folyamatosan asszimilálódott a magyar vagy szász elithez. Ez a magyarázata annak, hogy nem létezett román elit, amely a később létrejött nemesi nemzetek uniójában részt vehetett volna. Le kell szögezni azt a tényt is, hogy a magyar, székely és szász elem nem pusztán a politikai elitet (nációt) adta, hanem döntően ők határozták meg az erdélyi civilizáció arculatát, mely ennél fogva szerves része maradt a nyugati (katolikus és protestáns) civilizációnak azután is, hogy a 18. és 19. században az ortodox románság az országban számbeli többséget ért el. A román nemzetmitológia alapját, a tényeken alapuló, imént vázolt történelmi úttal szemben, Románia mai területére vonatkoztatott, abszolút autochtónia és töretlen kontinuitás hite képezi.
A trianoni, majd párizsi békediktátumok Erdélyt és Magyarország keleti részeit az óromán királysághoz csatolta. 102 000 négyzetkilométernyi terület és csaknem kétmilliónyi magyar került a mondvacsinált történelmi jog ürügyén délromán fennhatóság alá. A békefeltételeket diktáló nagyhatalmak sok esetben figyelmen kívül hagytak saját fennen hirdetett elveik szempontjából felettébb releváns tényeket, például azt, hogy az erdélyi magyarság az önrendelkezési jog alapján 1918 decemberében a kolozsvári népgyűlésen kinyilvánította azon követelését, hogy Magyarországhoz csatoltassék. Figyelmen kívül maradt az etnikai proporcionalitás elve is.
A történelem kevés olyan szerencsés fordulatot ismer, mint amilyennel az elmaradott Ó-Romániából Nagy-Románia lett. A 80%-os analfabetizmussal, akkut korrupcióval és archaikus mezőgazdasággal küszködő balkáni országocska a területtel együtt nyugati civilizációt is nyert, olyan szász, magyar és (a 19. század második felében létrejött) erdélyi román teljesítmény-eliteket (Leistungseliten) és szakembergárdát, amelyek a világszínvonalat képviselték. A szinte hihetetlen méretű nem remélt szerencseélmény talán a mélyebb indoka annak, hogy a román politikai elitben az önfegyelmező viselkedésformák vékony rétege alatt a mai napig ott lappang az olykor hisztériába torkolló magyarellenesség. Racionális okát ennek kár is keresni, minden jel arra utal, hogy Lucian Boiának van igaza, aki a következőket írja a történelmi félelmekből fakadó s a történelmet átrajzolni igyekvő román nemzetideológiákról:
„Amennyiben nem az erő – amely mindig talál magyarázatot, beleértve a történelmieket –, hanem a jog hivatott arra, hogy döntsön, annyiban a múlt szerepének hátrálnia kell a jelen tényeivel és a választás szabad kinyilvánításával szemben. Erdélyben a román jogokat csak látszólag támasztják alá a dákok vagy a dáko-rómaiak. Viszont ténylegesen alátámasztja ezeket az a helyzet, hogy a lakosság döntő többsége román és akármikor, ha szükség lenne rá, a régió legtöbb lakosa határozottan kinyilvánítaná a Romániához való tartozás igényét. Ha Erdélyben megtörtént volna egy etnikai számaránycsere – egy olyan jelenség, amely a világ különböző részein megtörtént –, akkor a dolgok másképp állnának. Kinek lehet az az igénye, hogy több száz évvel ezelőtti határokhoz és etnikai arányokhoz térjünk vissza? Kosovo esete tanulságos: itt a szerb ősiség és kontinuitás ténye ma abba a sokkal meggyőzőbb érvbe ütközik, hogy itt egy hatalmas albán többség él. Ebből a szempontból Erdély kérdése le van tárgyalva. A magyar vagy román mitológiai gyakorlatok semmit sem változtatnak: Erdély kétségkívül román, mint ahogy megkérdőjelezhetetlen az is, hogy itt él egy magyar kisebbség, amelynek az őt illető specifikus jogait illik elismerni. Sem a kontinuitás, sem a bevándorlás nem változtathat egy fikarcnyit a probléma adatain!”[2]
Boia téziseit az igazság kedvéért azért annyiból árnyalni kell, hogy az Izrael felének megfelelő erdélyi és partiumi tömbmagyar területekre ugyanaz vonatkoztatható, mint Koszovóra. Le kell szögezni, hogy a román politikai teljesítmény- és szellemi elitek történelmi tudata, világképe (Weltanschaung) éppen azoktól a mítoszoktól van áthatva, amelyeket Boia leleplez. Az erdélyi kérdés megértéséhez éppen ezért a történelmi háttér, annak elferdült tudata a román társadalmon belül és ennek politikai-lélektani ismerete elengedhetetlenül fontos. Lucian Boia „Történelem és mítosz a román tudatban” című könyve eddig az egyedüli komoly, pártatlan, valóban tudományos munka, melynek célja a román történetírás demitizálása, nyugati alapokra helyezése. Míg Patapievici a román mitológiával itt-ott szembeszálló és azzal a szerelem-gyűlölet hangján polemizáló könyvét intenzív médiabotrány kísérte, addig Boiát agyonhallgatják.[16]
Boia felnőtt álláspontjához képest sajnos a Helsinki Bizottság bukaresti elnökének, Gabriel Andreescunak Molnár Gusztáv által idézett ajánlása az erdélyi magyarság számára nem nevezhető annak. Szerinte: „Ha az erdélyi magyarság az önrendelkezés és a különböző autonómiaformák fetisizálása helyett a versenyszellemre, a multikulturalitásra, a román–magyar határ mentén elhelyezkedő területek közötti kapcsolatok maximális elmélyítésére helyezné a hangsúlyt, mozgásba lendíthetné Erdély egészének polgári öntudatát. Óriási fényűzés, megbocsáthatatlan mulasztás volna nem kihasználni e társadalmi mélyszerkezetben a régi Mitteleuropa civilizatórikus erejét még mindig őrző csodálatos tartomány előnyeit. Erdély ily módon modernizációs lokomotív-szerephez jutna.”
Ez sajnos felelősségáthárítás, melyet semmiféleképpen sem lehet felnőtt magatartásnak tekinteni. Milyen versenyszellemre helyezze a magyarság a hangsúlyt? (Netán a román–magyar versenyére?) A román–magyar határ mentén elhelyezkedő területek közötti kapcsolatok maximális elmélyítését hogyan szorgalmazza a magyarság anélkül, hogy szecessziós iszonyt ébresszen a románságban? (például a szatmári magyar tömb esetében) és milyen eszközökkel? Amikor 7 évi posztkommunista és egyévi demokratikus román liberalizálás még a tömbmagyar területeken is (tehát ott, ahol a magyarok számaránya meghaladja a 75%-ot), a privatizált vagyon mindössze 15–18%-át juttatta magyar vállalkozók kezébe? Mit ért Andreescu multikulturalizmuson? Netán a magyar kultúra megőrzését, minthogy egyik hordozója a „régi Mitteleuropa civilizatórikus erejének”? Az RMDSZ egész autonómiaprogramjának nincs is más célja, sem értelme, mint éppen ez. Az autonómia az egyetlen megvalósítható, non-konfrontatív, toleráns, kompromisszumos, liberális és demokratikus, a modern integrálódó Európa paradigmájából egyenesen következtethető eszköze annak a kultúramegőrzésnek, melyből e multikulturalizmus felépülhet. Akkor miért helyezi Andreescu (s vele együtt Molnár Gusztáv) szembe az eszközt a céllal? Hogyan igényelhet az elnök a Helsinki Bizottság liberális pódiumáról egy egész közösség részéről altruizmust?! Altruizmust igényelni egyenértékű a másik eszközzé tételének szándékával, és ezért mélységesen antiliberális. A romániai politikai realitások vajon milyen magyar szerepet tesznek lehetővé a modernizációs erdélyi lokomotívon? A mozdonyvezetőét, a fűtőét, netán a fűtőanyagét?!
Nem világos, hogy Molnár Gusztáv ezt a „figyelmeztetést” miért tartja jól időzítettnek. Talán azért, hogy felhívja figyelmünket arra, hogy igenis lehetne szerepünk az erdélyi kérdés megoldásában? Ez esetben még kevésbé értelmezhető a vitaindító politológus azon megállapítása, hogy „Erdély kérdése nem magyar, hanem román kérdés.” Vajon hogyan és mennyire? Olyan mértékben, amint a többségi hatalomhoz viszonyítva nagyságrenddel kisebb Csecsenföld kérdése nem csecsenkérdés, hanem orosz, vagy amennyire Kosovo nem albán-, hanem szerbkérdés? E retorikus kérdésekre adott empirikus válasz a látszat ellenére is Molnár Gusztávnak ad igazat, hiszen Erdély kérdésében és azon belül az erdélyi magyarság kérdésében ‘89 előtt és után, az erdélyi politikai elit öngáncsoltsága és az anyaország beteg, autoimmun reflexei miatt mind a mai napig valóban csak a román nemzetstratégia érvényesült.
De a vitaindító tanulmány érvelése, felépítése és következtetései nem empirikusak, hanem elvi alapúak. Az egyik elvi premissza a Romániát átszelő kultúrhatár devolúciós ereje. Nehéz lenne elvileg vagy empirikusan ezt az erőt tagadni.
Románia északnyugati fele valóban hordozza mindazon kultúrértékeket, melyekről Andreescu vagy (az ugyancsak említett) Hurezeanu beszél. Max Weber (akit egyébként szemellenzős doktrinerek vagy kultúrvaksággal vert elrugaszkodottak éppen úgy támadnak, mint Huntingtont1) már a század elején meggyőző érvrendszerrel bizonyította, hogy a modern nyugati civilizáció előfeltétele, kovásza a protestáns etika létrejötte volt [3]. A protestáns és katolikus magyarok eleve nyugati mentalitásúak. Az erdélyi románság, habár manapság, a kommunista diktatúra erőszakos valláspolitikája következtében, zömében ortodox, valóban nyugatiasabb gondolkodású a regátinál; ez nemcsak a politikai opciókban testesül meg, hanem a munkamorálban is és olyan fontos „apróságokban”, mint az adott szó súlya, a pontosság vagy az igazmondás. A mentalitás eme építőkockái, ha nem is akkorák, mint a protestáns etikára jellemzőek, de ugyanolyan "formájúak" és ugyanúgy épülnek egymásra. Dél-Romániában más formájúak és mást eredményeznek [4, 5, 6]. Így hát a transzszilvanizmus nem pusztán a modernizáció, hanem a nyugatosítás hajtóerejévé válhat.2
Erdély pozitív szerepe viszont feltételekhez van kötve. Ahhoz, hogy a civilizációs mozdony elinduljon, először létre kell jönnie. Erdélynek el kell jutni az öndefiniálódáshoz és önrendelkezéshez. Ezt Molnár pontosan le is írja, de a megoldást – „mert Erdély román kérdés” – Romániától várja. Romániának nyújtja az alternatív jövőképet: devolúció, illetve föderáció – és akkor majd az Erdély-mozdony kihúzza az egész ország-szerelvényt a balkáni megfeneklettségéből és Nyugat felé vontatja. Vagy pedig a centralista etatizmus folytatódik, minek következtében az egész ország lecsúszik a Montenegrótól Kamcsatkáig húzódó válságövezetbe.
Nem világos Molnár Gusztáv elképzelése a devolúciós vagy föderatív modell „felajánlásáról”. Elsősorban ki az, aki a devolúció „felajánlását” megteheti? A román nép egésze? Hogyan? Plebiszcitum által? Ha félre is tennénk az ez irányú népszavazás kiírásának jogi (sőt alkotmányjogi) buktatóit – vajon eljuthatunk a kollektív bölcsesség ama fokára, hogy a horizontális transzfer (kizsákmányolás) dél- és keletromán haszonélvező tömegei a kényelmes forrásról önként lemondjanak, hogy majd a gazdaságilag önállósuló provinciák konkurenciaharcában kevesebbért többet kelljen dolgozniuk?
Ha Mancur Olson [7] fejtegetései a kollektív cselekvést illetően igazak (és annak látszanak), nem várható el, hogy a közvetlen önérdekkel szemben magasabb szintű, méghozzá hipotetikus jövőbeli haszon reményében a regáti többség "történelmileg helyesen" a devolúcióra szavazzon.
Sajnos nem tapasztalható az elsődlegesen érdekelt erdélyi románságon belül sem devolúciós tömegnyomás.
A gondolat itt-ott felbukkan, sokan helyeslik, de nem nyíltan. Vadim Tudort viszont mind többen követik, teljes nyíltsággal. Lehet, hogy a devolúciós paradigma csak egy unionista paroxizmus törvényszerű bukása után nyer majd kontúrt és tömegbázist Erdélyben.
De a tömegbázis magában nem elég. Curzio Malaparte [9] többek között az 1920-as varsói eseményeket elemezvén bizonyítja, hogy világos céllal és a megvalósítás koncepciójával felvértezett elit híján még az akut forradalmi helyzet (tehát a tömegek maximális tettrekészsége esetén) sem vezet politikai cselekedethez. 3
Erdély devolúciója tehát elsődlegesen az autochton, a decentralizációban és annak devolúciós hatalmi (államstrukturális) biztosításában érdekelt, érdekét felismerő, vállaló és önreflexióra képes elit akaratához van kötve. Sajnos e sorok írója az egyetlen erdélyi politikus, aki (parlamenti képviselőként) nyíltan síkra szállt Románia föderalizálása mellett. [11] A Parlament folyosóin folytatott magánbeszélgetések alkalmával nem egy erdélyi román képviselő jelezte egyetértését. Ezzel viszont ki is merült föderációtámogató potenciálja. Ennek a passzivitásnak nincs racionális magyarázata. Forrása a történelmileg kialakult, zsigerekben hordozott félelmekben, előítéletekben és ellenérzésekben keresendő, amelyeket a románságban az önazonosságához ragaszkodó erdélyi magyarság ébreszt.
Vilfredo Pareto [10] a történelmet kétféle politikai elit – oroszlánok és rókák – hatalmi körforgásával (cirkulációjával) magyarázza. Az oroszlánok a civilizáció értékrendjét hordozzák magukban (reziduumként), és annak megfelelően akarják a társadalmat és berendezkedéseít módosítani. Autoritásuk morális radikalizmusuknak köszönhető, és nem utolsósorban hajlamuknak az erőszak alkalmazására. Tevékenységük rendközpontú, tehát fellépnek a korrupció, spekuláció, csalás és anarchia (libertinizmus) ellen. A rókáknak nincsenek a közjóval kapcsolatos törekvéseik, igyekezetük a hatalom birtoklására és öncélú kihasználására korlátozódik. Hatalmukat éppen az oroszlánok által megvetett és üldözött módszerek bevetésére alapozzák (korrupció, libertinizmus, hedonizmus, spekuláció, csalás stb.).
Molnár is jelzi, hogy a Maniu-intermezzótól eltekintve, Nagy-Romániában a kezdetektől máig délromán érdekeltségű (és többnyire eredetű) politikai elit uralkodik. Ez az elit viszont, az első számú haszonélvezője az erős központosításnak, hiszen ez garantálja a „saját zsebre menő” újraelosztást. A kommunista hatalomgyakorlás (az ellentétes szlogenek dacára) mindenütt kontraszelekciós mechanizmusokat indított be. Ceaușescu Romániájában még inkább, mint máshol. 1989 után, Kelet-Németország és Csehország kivételével, az összes rendszerváltó országban a korábbi politikai elit átmentette hatalmát. Romániában eredményesebben, mint máshol. Ennek köszönhetően a romániai (román és magyar) politikai elitben túlsúlyba kerültek a rókák, és immáron ők diktálják az iramot. Egy olyan délromán Atatürk színrelépése, aki (a török szekularizáció kardcsapásához hasonló módon) átvágja a centralista, etatista érdekcsomót, az ország szubszidiáris, föderális alapokra helyezésével, egyelőre még várat magára.
Ha munkahipotézisként elfogadjuk Molnár Gusztáv vitaindítóban képviselt premisszáját, hogy Erdély kérdése román kérdés, akkor erre a kérdésre a következő válaszok lehetségesek:
– Erdély szecessziója
– Románia föderalizálása
– benne Erdély külön politikai entitás [11]
– Erdély feldarabolása más provinciák között
– Devolució – Erdély területére vonatkoztatott külön státus
– Egységes központosított nemzetállam
Erdély és a történelmi Magyarország egyéb Romániához csatolt területén viszont nagyszámú magyar nemzeti közösség él.4Így hát Erdély kérdése nem pusztán román kérdés – legfennebb a délromán uralkodó politikai elitet terhelő felelősség. De még e felelősség sem kizárólagos, hiszen a születő romániai demokrácia valós felelősséget ró az érintett magyar közösség politikai elitjére is (a magyarországi politikai elitnek pedig e felelősség jegyében való cselekvés egyenesen alkotmányos kötelessége).
Az Erdély körüli román–magyar disputára elvileg a következő megoldások kínálkoznak:
– a vitatott terület etnikumarányos felosztása (lakosságcserével stb.) a két ország között;
– a szecessziós megoldás (független Erdély létrejötte és a Partium visszacsatolása az anyaországhoz, ami a visszakerült területeken élő magyarság problémáját megoldaná, tehát magyar szempontból megoldást jelentene);
– a magyar nemzeti közösségek strukturális (szubszidiáris) beemelése a magyar „politikai nemzetbe”, határmódosítás nélkül (egy határokon átnyúló magyar „konföderáció” az integrált Európa paradigmáján belül);
– a magyar nemzeti közösség önkormányzatát szavatoló autonómiaformák életbeléptetése (ezen belül tömbmagyar területek devolúciós különstátusa);
– egész Erdély területére vonatkoztatott különstátus és azon belül a tömbmagyar területek önigazgatása (dél-tiroli modell);
– lassú elrománosítás, a valós megoldásokat lebegtető román politikum halogató taktikájával párhuzamban a tömbmagyar területek etnikai adottságainak mesterséges megváltoztatása és a szórvány lassú elcsángósítása (ez a megoldás van most folyamatban);
– az anyaországi magyarság fogyásával lépést tartó szervezett áttelepítés;
– a magyarok elűzése és/vagy kiirtása (az ethnic cleansing délszláv mintájára).
Ezen megoldások közül a szubszidiaritás elvén alapulók (föderáció, devolúció – a magyar közösség önkormányzatának életbeléptetésével) azok, amelyek mind magyar, mind román szempontból racionálisak és kielégítőek.5
Modernizációs szempontból (életszínvonal-növekedés) a devolúciós megoldás mind az erdélyi román, mind pedig a magyar közösség számára tagadhatatlan előnyt jelentene, hiszen az Andreescu által is jelzett kultúrértékek szabadon kibontakozhatnának és gazdasági szempontból gyümölcsözhetnének. Ennek áttételesen az óromán rész is haszonélvezője lehetne (mozdonyszerep).
Ó-Románia rövid távon a horizontális transzfer megszűntének gazdaságilag kellemetlen következményeit lenne kénytelen viselni. Közép- és hosszútávon viszont know-how átáramlás és a gazdasági kényszer hatására ott is erőteljesebbé válna a modernizáció. Következtetésképpen leszögezhető, hogy hosszútávon valamely szubszidiáris megoldás egész Románia számára előnyös: belpolitikailag gazdasági következményei folytán, külpolitikai szinten pedig az ország integrációs esélyeinek megnövelésével.
Az, hogy az erdélyi magyar kérdés megoldása a román devolúciós folyamat puszta körülménye marad-e vagy pedig egy, a magyarság számára kielégítő megoldás e devolúció feltételévé válik – már nem a román, hanem a magyar politikai elit akaratától függ.
A tranzíció éveiben meghozott döntések hosszú évtizedekre nézve meghatározóak lehetnek. A magyarság most olyan európai paradigmának megfelelő megoldást kell, hogy találjon specifikus problémájára, amely a határmódosítás kikerülésével a szubszidiaritás elvén nyugszik.
„Három és fél millió magyar, a Kárpát-medencében élő magyarság egynegyede nem integrálható sem a magyar nemzetállam, sem a környező nemzetállamok politikai rendszerébe”[12] – írja Molnár Gusztáv. Egyértelmű, hogy az ez irányú politikai cselekvés nem román, hanem magyar feladat. A nemzet sorsa iránt felelősséget érző bármilyen politikai irányzat követői számára is megszívlelendő Molnár Gusztáv nemzeti liberálisoknak szánt intelme: „Nemzeti liberális az, aki a magyar nemzet egészének, annak a bizonyos 15 milliónak a kérdésére akar liberális választ adni. Nemzeti liberális az, aki tudja, hogy a parlamentáris demokrácia intézményrendszerének megteremtése, valamint állami szuverenitásunk helyreállítása önmagában nem elegendő ahhoz, hogy nemzetünk életében a liberalizmus teljes és végleges győzelméről beszélhessünk. Ehhez ugyanis a teljes magyar nemzet önrendelkezési jogának maradéktalanul érvényesülnie kell.”[13]
„A nemzet […] nem lehet szabad emberek közössége, nem lehet civil társadalom, ha nem szuverén. Ez a szuverenitás nem ruházható át senkire és semmire. Ha egy állam betársul valamilyen konföderációba, vagy más államokkal együtt létrehoz egy konföderációt, a kölcsönösség és önkéntesség elve alapján lemondhat szuverenitása bizonyos ismérveiről. A nemzetre ez nem vonatkozik, a nemzet ezt semmilyen körülmények között nem teheti meg, éppen úgy, ahogy az emberi személy sem mondhat le feltétlenségéről és a civil társadalom sem a maga autonómiájáról. Ahogy a személy nem rendelhető alá semmilyen külső instanciának, és a társadalom sem a kormányzatnak, éppen úgy a nemzet sem rendelhető alá egy másik nemzetnek. Ez a nemzetek önrendelkezési jogának mélyebb – liberális – értelme.”[14]
„A liberális értelemben, tehát szabad emberek közösségeként felfogott magyar nemzet szempontjából másodlagos kérdés, hogy a nemzettestet alkotó egyes részek milyen államkeretben élnek önrendelkezési jogukkal, de életbevágó, hogy élhessenek vele, hogy az egyes nemzetrészek ne legyenek kiszolgáltatva más nemzeteknek.” [15]
Molnár Gusztávnak e régebbi okfejtéseivel maradéktalanul egyetérthetünk. Meggyőzően bizonyítják, hogy az itt élő magyarság ragaszkodása önazonosságához, valamint ősi szülőföldjéhez Erdély kérdését kiemeli az egyéb román kérdések közül és nemzetközivé teszi azt.
Az integrálódó Európa paradigmájának megfelelő választ e kérdés csak a szubszidiaritás elvének alkalmazásával nyerhet, de nem pusztán territoriális vonatkozásban, hanem etnikaiban is.
Könyvészet
[1] Robert Roesler: Romanische Studien, Untersuchungen zur elteren Geschichte Romaniens. Verlag von Duncker & Humbolt Leipzig 1871.
[2] Lucian Boia: Istorie si mit în constiinta româneascã. Humanitas, Bucuresti 1997.
[3] Max Weber: Etica protestantã si spiritul capitalismului. Humanitas, Bucuresti 1993.
[4] Borbély Imre: Merre vigyük végzetünk? Az RMDSZ II. Kongresszusán (1991. május) szétosztott anyag, megjelent a Hitel 1991/13, 14-es számában.
[5] Gelu Pãteanu: Amit Romániáról tudni kell. Világszövetség I/1–2, 1992. aug. 15.
[6] Kozma Szilárd: Kultúrzóna. Beszélgetés Borbély Imrével, az RMDSZ elnökségi tagjával, Hitel 1992/8.
[7] Mancur Olson: A kollektív cselekvés logikája. Osiris, Budapest 1997.
[8] Fernand Braudel: Gramatica civilizatiilor. Meridiane, Bucuresti 1994.
[9] Curzio Malaparte: Tehnica loviturii de stat. Nemira, Bucuresti 1996.
[10] Vilfredo Pareto: Traité de sociologie generale. 1933.
[11] Horia Alexandrescu: Scopul final al minorității maghiare din România este dobândirea statului de natiune-partener – în viziunea radicalului Borbély Imre, candidat la presedentia Uniunii. Cronica românã 1995. május 12.
Az interjú föderációs vonatkozású része:
– Ebben az értelemben támogatta ön Románia föderalizálásának ötletét Bruxelles-ben?
– Én elválasztanám a föderalizálás ötletét a társnemzetétől, mivel Romániában a magyar diaszpóra nagy területeken él. Csak Székelyföldön és Biharban élnek tömbben. Egy etnikai alapú föderáció csak ez utóbbiakat érintené. Én nem hiszem, hogy a föderalizáció egyik módozata lenne az etnikai problémák megközelítésének.
– És mégis beszélt a föderalizációról; milyen értelemben?
– Olyan értelemben, hogy én azt hiszem, hogy a föderalizáció megoldás lehetne a romániai románoknak. Különben az a véleményem, hogy mindannyiunknak jobb lenne a román országok föderizációjában élni.
– Miért ?
– Bebizonyosodott, hogy a szubszidiaritás elve nagyon jó hatással van.
– Hol?
- Mindenhol. Ez azt jelenti, hogy a megoldásokat azon a szinten kell megtalálni, ahol a probléma megjelenik. A gyakorlat bebizonyította, hogy a problémák megjelenhetnek helyi szinten, gazdasági, földrajzi, történelmi régiókban, a mentalitások szintjén és országos szinten. A föderáció, úgy, ahogyan az Ausztriában, Németországban létezik, és ahogyan Spanyolországban körvonalazódik, pontosan megfelel ezeknek a szinteknek. Én azt hiszem, hogy a bánsági jelleg például nagyon jól kialakult a történelem folyamatában, eljutva az autochton mentalitás szintjére. Ugyanez a helyzet a munténiaiakkal, olténiaiakkal, moldovaiakkal is. Egyidejűleg ezek a régiók gazdasági entitások is. És a problémákat, amelyekkel szembesülnek, meg lehetne oldani helyi szinten. Egy ilyen felosztásnak feszültségoldó hatása lenne, továbbá felszabadítana bizonyos helyi energiákat, amelyek máskülönben nem érvényesülhetnek, mivel szisztematikusan vannak elhelyezve. Mindezek mellett a régiók fejlesztése a helyi sajátosságok jegyében történne.
– És, hogyan látja ön ennek a tervnek a megvalósulását?
– Romániában én a népművészetből indulnék ki e régiók körvonalazásában.
– Tehát térjünk vissza Munténiához, Moldovához…
– …Olténia, Bánság, Crisana, Belső-Erdély, Bukovina. Ha a zene a lélek tükre, akkor a helyi népművészet, amely nagyon jól elhatárolódik, egy nagyon jó vezető volna. Ez támogatná a helyiek politikai preferenciáit is. A bánsági parlament teljesen más struktúrájú lehetne, mint mondjuk a moldovai.
– Azaz minden vidék a saját parlamentjével!
– Igen, úgy, mint Németországban vagy Ausztriában. Ezeknek a parlamenteknek nem kell méretben megegyezniük a bukarestivel.
– De Németországban létezik a Bundestag is.
– Természetesen, itt is létezne egy kapcsolat. Én azonban szigorúan csak a helyi törvényhozásra és végrehajtásra gondoltam, amely csak helyi problémákkal foglalkozna.
– Igen, de kinek tartoznának ezek elszámolni?
– A helységek a régiónak vagy a tartománynak számolnának el. Például Lugos Temesvárnak számolna el, és Temesvár Bukarestnek. A szövetségi törvényeket Bukarestben hoznák. A tanügyről, honvédelemről, egészségügyről stb. van szó, amelyek általános jelleggel bírnak. A gazdasági jellegű problémákkal viszont az úgynevezett landok foglalkoznának, ahol az adókat is be lehetne szedni, melyeknek 1/3-a az illető landnál maradna, egy-egy jutna a helységeknek és a szövetségnek.
– És ha a régiót külső támadás éri, akkor ki biztosítja a védelmét?
– Hadsereg csak egy van, mint ahogy csak egy szövetségi rendőrség és egy szövetségi polgárőrség van.
– Tehát ön azt állítja, hogy ha egy vállalat sztrájkba lépne, az már nem a központban reklamálna, hanem helyi szinten.
– Igen.
– És milyen hatalmuk legyen a helyi vezetőknek? Vannak régiók és régiók?
– Leszűkítve a problémákat egy történelmileg és gazdaságilag egységes régióra könnyebben lehet megoldásokat találni. Látja, létezik két szemléletmód: liberális és egalitarista szocialista. Egyes régiók választhatnák az utóbbit anélkül, hogy ezzel más régiók fejlődését gátolnák.
– Mi történne a moldvai csángókkal? Mit csinálnának ők, mint kisebbség?
– Azt csinálnának, amit akarnak. Alávetnék magukat a helyi hatalomnak.
– Mint az erdélyi románok, nem? Már azokra a vidékekre gondolok, ahol kisebbségben vannak.
– Ott spontán módon területi autonómiák jönnének létre Erdély belsejében. Ez az én feltételezésem. A Mócok országa pl. egy egészében román entitás a maga jellegzetességeivel. Ugyanígy a Tara Momarlanilor és a Fogaras. Én azt hiszem, hogy ezen az úton logikusan eljuthatunk a múlt újraelevenítéséhez.
[12] Molnár Gusztáv: Miért kell a konfederáció? Limes 1992/7–8. 57.
[13] Molnár Gusztáv: Az igen és nem határán – a liberalizmus esélyei Közép-Európában és környékén. Limes 1991/nov.–dec. 3.
[14] Molnár Gusztáv: Nemzeti liberalizmus., Limes 1991/okt. 20.
[15] Uo. 22.
[16] H.R. Patapievici: Cine suntem. = Politice. Humanitas, Buc. 1996.
—————————————
1 Samuel P. Huntington az Eatoni Egyetem Kormányzástudományi Karának professzora és a Harvard Egyetem John M. Olin Stratégiai Kutatási Intézetének igazgatója, az ominózus „Clash of civilizations?” című tanulmányát az általa vezetett intézet „A változó biztonsági környezet és az amerikai nemzeti érdek” elnevezésű projektje keretében dolgozta ki, és a Foreign Affairs 1993 nyarán megjelent számában publikálta. A tanulmány születési körülményei már jelzik, hogy célja a valóság megközelítése, nem pedig a rózsaszínű univerzalista-liberális mainstream-konformitás támogatása volt.
2 Au faux de mieu átveszem a vitaindító terminológiáját, habár tulajdonképpen a nyugati civilizáció két síkjáról, az anyagiról („modernitás”) és szellemiről („nyugatosodás”) van szó Fernand Braudel jól megalapozott civilizációfelfogásában [8].
3 A politikai elit nélkülözhetetlenségére már korábban Vilfredo Pareto [10] is rámutatott.
4 Az 1991-es népszámlálás szerint 1,67 millió – ez a szám viszont, ha a történelmi helyzet úgy alakul, hogy egzisztenciális előnyt jelent magyarnak lenni, nagy valószínűséggel drasztikusan növekedne. Példa erre a lengyelországi és oroszországi németek számának a természetes szaporulatot nagyságrendekkel meghaladó gyarapodási üteme, amióta megnyílt számukra a németországi letelepedés lehetősége.
5 Magyar értékkonzervatív (önazonosság-őrző) szempontból a devolúciós megoldás csak az etnikai önkormányzat kíséretében nyújt hasznot, hiszen egy föderációban a liberális demokrácia és jogállamiság keretein belül is lehet "eredményesen" nemzeti asszimilációs politikát folytatni. Ez ellen csak strukturális és szubszidiáris (szuverenitástranszferrel járó) megoldások nyújtanak megnyugtató garanciát.
Megjelent a Magyar Kisebbség 1998/1-es számában. borbelyimre.blogspot.hu