Egész napos magyar adással, kisebb területen lesz hallható a Kolozsvári Rádió
November elsejétől egész napos magyar adással jelentkezik, de kisebb területen lesz fogható a Kolozsvári Rádió – tájékoztatta az MTI-t Szentannai Ágota, a közszolgálati rádió főszerkesztő-helyettese.
A főszerkesztő-helyettes elmondta, az egész napos magyar adás a most induló 98,8 Khz-es ultrarövid hullámú frekvencián Kolozsvár körzetében lesz fogható. Erdély más régióiban a megszokott idősávokban lesznek hallhatók Bihar, Beszterce és Szilágy megyében középhullámon, Szatmár megyében pedig ultrarövid hullámon a magyar nyelvű műsorok.
A közszolgálati Kolozsvári Rádió eddig nyolc közép- és ultrarövid hullámú frekvencián sugárzott. A reggeli, kora délutáni és egyik éjszakai idősávban magyarul, máskor románul szólalt meg. A most induló, kizárólag magyar adást sugárzó frekvenciáért cserében a magyar szerkesztőség lemondott a Kolozs, Szeben és Fehér megyei ultrarövid hullámú frekvenciákról. Ezeken novembertől már csak román adás lesz hallható.
Szentannai Ágota elmondta: olyan műsorstruktúrát alakítottak ki, amelyikben a közszolgálati jellegű műsorok elsősorban azokba az idősávokba kerültek, amelyek alatt az adás nagyobb területen fogható magyar nyelven. A reggeli idősávban félóránként, napközben óránként közvetítenek majd híreket, és háromszor jelentkezik a Napóra című negyedórás hírműsoruk. Hozzátette, az egyelőre csak Kolozsvár körzetében hallgatható idősávban sok zene, az esti órákban pedig élő beszélgetések lesznek. Azt is megemlítette, hogy egyre többen hallgatják interneten a műsort. A kolozsvariradio.ro honlapon az egész napos adás elérhető lesz.
A főszerkesztő-helyettes reményét fejezte ki, hogy vagy újabb frekvenciák megszerzésével, vagy a meglévő frekvencia erősítésével az elkövetkező években növelni tudják az egész napos kolozsvári magyar műsor adáskörzetét.
A közszolgálati Marosvásárhelyi Rádió 2013 óta sugároz Székelyföld nagy részén hallgatható egész napos magyar adást. (MTI) Népújság (Marosvásárhely)

„Beszippantott a rádió”
Könyvbemutató és népdaltanítás a múzeumban
Csütörtökön mutatták be a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban Sántha Emőke népdalénekes, rádiós szerkesztő …kis pacsirta és Bíborba, bársonyba, gyöngyöskoszorúba című kiadványait.
Dimény Erika múzeumpedagógus, a szerző beszélgetőtársa köszöntötte a jelenlévőket, majd a VIII. Őszirózsa Országos Népdalvetélkedő október 22-én Temesváron megrendezett döntőjében a céhes várost és Háromszéket képviselő Biszak Beáta és Dimény Kata, a Molnár Józsiás-iskola negyedikes, illetve hatodikos diákjai énekeltek egy-egy népdalt.
Ezt követően Dimény Erika és Sántha Emőke beszélgetéséből a szerzőről és a bemutatott kiadványokról tudhattak meg érdekes dolgokat az érdeklődők.
– 1995-ben végeztem a filológián, és a tanügyben kezdtem dolgozni, Tordán. Azonban a magyar katedrát kiegészítendő, földrajzot, filozófiát, történelmet is kellett volna tanítanom, és szerintem lehetetlen, hogy egy ember egy fejjel négyféle dolgot tanítson különböző korosztálynak. Ekkor láttam meg az újságban, hogy a Kolozsvári Rádió szerkesztői állásra versenyvizsgát hirdet, és azóta is ott vagyok, beszippantott a rádió – mesélte a szerző.
A 2015-ben kiadott …kis pacsirta című rajzos daloskönyvben Sántha Emőke – aki több mint húsz éve tanít népdalokat a Kallós Zoltán Alapítvány gyerek- vagy felnőtt népzene- és néptánctáboraiban – öt tájegység (Dunántúl, Moldva, Felcsík, Kalotaszeg és Mezőség) kicsiknek könnyen tanítható dalait gyűjtötte össze azzal a céllal, hogy a népdalt megszerettesse. Minden dalt színes, vízfestékkel készült illusztráció kíséri így könnyebben társítja a rajzhoz a szöveget az a gyerek is, aki még nem tud olvasni, emellett a szerző az egyes fejezetek elején bemutatja minden terület hangszereit, amint azok a vidékre jellemző állatokat hajtják.
A zeneiskolák által is használt könyvköz közkívánatra CD is készült, amelyen „gyerekek muzsikálnak és énekelnek, hiszen elsősorban nekik szól, és ez által egy olyan alapot kapnak, amire lehet építeni”, fogalmazott Sántha Emőke.
Az idén megjelent Bíborba, bársonyba, gyöngyöskoszorúba című múzeumpedagógiai kiadvány kivágható papírbabákat tartalmaz, amelyek a Kallós Zoltán Múzeum és Népművészeti Központban is bemutatott öt néprajzi tájegység (Kalotaszeg, Mezőség, Szék, Moldva, Szászvidék) különböző életkorokat képviselő népviseleteibe öltöztethetők. Emellett az egyes vidékek ruhái fehéren is megtalálhatók, hogy saját képzelete alapján mindenki elkészíthesse a neki legjobban tetsző helyi viseletet, „hiszen a könyv azzal a céllal készült, hogy beindítsa a gyerekek fantáziáját”.
A továbbiakban Sántha Emőke megtanította a jelenlévőknek a Felszállott a kakas a meggyfára című népdalt, majd a kereskedelemben nem forgalmazott, kizárólag a Kallós Alapítványon keresztül beszerezhető könyvek, CD-k helyszínen vásárolt példányait dedikálta.
Daczó H. Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Hol vagytok, temesvári magyarok?
Hatalmas érdeklődést váltott ki a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) legújabb riportkötetének temesvári bemutatója, amely Hol vagytok, temesvári magyarok? címmel jelent meg a nagyváradi Europrint Kiadónál. A közel kéttucatnyi hazai és vajdasági újságíró riportjaiból összeállt több mint 450 oldalas kötetet Rácz Éva MÚRE-elnök és Szűcs László, a kötet szerkesztője mutatta be a temesvári közönségnek az Új Ezredév Központban, a beszélgetést Bartha Csaba rádiós szerkesztő moderálta.
A szombat esti könyvbemutató résztvevőit Gazda István házigazda lelkipásztor köszöntötte, majd Rácz Éva beszélt a MÚRE legújabb riportkötet sorozatáról, amely 2014-ben indult az Időutazás Farnastól Zsobokig című, kalotaszegi témájú kötettel. 2015-ben jelent meg a besztercei szórványról szóló Nem magyarul magyarok című kötet és idén született meg a harmadik, eddig legterjedelmesebb Hol vagytok, temesvári magyarok? című riportkötet, amely a MÚRE újságíróknak a nagyvárosi szórványban szerzett tapasztalatait foglalja kötetbe. A terjedelmes könyv a 2016. július 8–10. között megszervezett temesvári MÚRE-riporttábor hozadéka, az ötletgazda nem más, mint a színházi bemutatókról, fesztiválokról elmaradhatatlan Simon Judit nagyváradi újságíró, aki a nagyvárosi környezetben van igazán elemében, akkor is, ha egy szórványközösségről kell írni.
Mi van a kötetben? Erről Szűcs László szerkesztő számolt be az olvasóknak, aki szerint a Brassóból, Nagyváradról, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, a Székelyföldről és a Vajdaságból érkezett újságíróknak az volt az első temesvári benyomása, hogy külföldön járnak. Az írott és az elektronikus sajtó jeles képviselői felosztották egymás közt a „vadászterületeket”: a város múltja, történelme, egyházak, kultúra, művészetek, oktatás, helyi személyiségek, intézményemberek vagy a hétköznapok hősei (pincér, nyugdíjas, szállodai dolgozó, önkéntes stb.). Az újságírók nyomába eredtek a multikulturalizmus, a bánsági soknyelvűség mítoszának és mai valóságának, felkutatták a székely gyökerekkel rendelkező temesváriakat, de szó esik a kötetben a művészeti élet sajátos helyi fejlődéséről, az anyanyelv oktatásának és színháznak, a kulturális intézményeknek a kulcsszerepéről a szórványban. A temesvári magyarságról szóló különleges kötet szerzői: Ambrus Attila és Ambrus Melinda (Brassói Lapok), Antal Erika (maszol.ro), Bakó Zoltán (Vásárhelyi Hírlap), Bodolai Gyöngyi (Népújság), Bögözi Attila (Erdélyi Riport), Deák Gyöngyi (Kolozsvári Rádió), Farkas-Ráduly Melánia (Nőileg Magazin), Gáspár Sándor (Marosvásárhelyi Rádió), Kemenes Henriette nagyváradi költő, kulturális újságíró, Kovács Péter és Prózsa Lilla-Zsuzsanna egyetemi hallgatók (BBTE), Maksay Magdolna (Kolozsvári Rádió), Martinek Imre (Hét Nap, Vajdaság), Rácz Éva (Kolozsvári Rádió), Sarány István (Hargita Népe), Simon Judit (Erdélyi Riport), Szekeres Attila (Háromszék), Szucher Ervin (Krónika) és Tóth Lívia (Hét Nap, Vajdaság).
A riportkötet címét provokálónak, figyelemfelkeltőnek szánta a kötet szerkesztője, de ugyanakkor azt a realitást is tükrözi, hogy a temesvári utcán csak elvétve hall magyar szót az ember, és csak előzetes tájékozódás, hosszas előkészítés nyomán találtak riportalanyaikra a messzi földről érkezett újságírók. „A teljesség igénye nélkül, de a hitelesség igényével igyekszik ez a könyv megmutatni legalább néhány vonását e város arcának, Temesvár sokarcúságának” – mondja a kötet előszavában Szűcs László. A kötetbe becsúszott néhány apró pontatlanság, ami nem meglepő, viszont megbocsátható, hiszen a riporttábor résztvevői közül sokan először jártak életükben Temesváron. A színes és fekete fehér fotókkal illusztrált Hol vagytok, temesvári magyarok? című kötet 25 lejbe kerül, és bárkinek ajánlom, akit érdekel a temesvári magyar közösség múltja és jelene, épített öröksége, intézményei, örömei és bánatai, mindennapos küzdelmei.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)

BESZÁMOLÓ a Magyar Tudomány Napja Erdélyben 15. fórumáról (az erdélyi magyar kutatók és kutatások seregszemléje 2016 novemberében)
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 2002-ben határozta el, hogy csatlakozik a magyar tudomány novemberi ünnepéhez, és megszervezte első konferenciáját A Magyar Tudomány Napja Erdélyben (MTNE) címmel. Az évente megtartott rendezvény időpontja – az EME 1859-es alapító közgyűlésére emlékezve – a november 23-ához közeli hétvégére lett kitűzve. Hagyományunkká vált azóta, hogy a pénteki nyitónapon plenáris előadások hangozzanak el a tudomány időszerű kérdéseiről, szombaton pedig a hét szakosztály és fiókegyesületeink tartják meg a saját tudományterületükhöz szabott konferenciájukat, illetve az egyes régiókban és tudományágakban felmerülő sajátos kérdéskörökben maguk határozzák meg annak a tematikáját is. Az évek során ezek a rendezvények is kiszélesedtek, s az egyes konferenciákat november különböző időpontjaiban tartjuk meg.  A Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat célja, hogy a különböző tudományágak és tudományos műhelyek számára teret biztosítson az elért eredmények bemutatására, megvitatására, valamint a jövőbeni feladatok kijelölésére és egyeztetésére.  Az EME hét szakosztálya és négy fiókegyesülete összesen 15 rendezvényével járult hozzá Egyesületünk központi rendezvényéhez, s ezáltal kapcsolódott a Magyar Tudományos Akadémia tudományünnepi rendezvénysorozatához. 
A rendezvények változatos képet mutattak téma, nagyságrend, helyszín és célközönség tekintetében, volt közöttük öt nemzetközi tudományos konferencia, tudomány-népszerűsítő rendezvény, illetve emlékkonferencia is. Kilenc rendezvény Kolozsváron, hat vidéken zajlott (Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy). 
Ha számszerűsíteni szeretnénk rendezvénysorozatunkat, akkor elmondhatjuk, hogy összesen 700 vettek részt 324 szerző 215 munkát mutatott be, a plenárison, a szakosztályi és fiókegyesületi rendezvényeken mintegy 650 résztvevő volt.  A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című konferencia nyitóünnepségét és plenáris előadásait november 25-én tartottuk Kolozsvárott, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében.  Az idei tudománynap témája az Oknyomozó tudomány volt, amely a tudományos kutatások alapját jelentő, a körülöttünk levő világban tapasztalt jelenségek okainak felderítésére utal, és kijelölésében, az elmúlt évekhez hasonlóan, az MTA javaslatát vettük figyelembe. Rendezvényünk fővédnöke hagyományosan a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Lovász László akadémikus volt. A Magyar Tudományos Akadémiát Kocsis Károly, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke és Tarnóczy Mariann osztályvezető képviselte.  A rendezvényt Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke nyitotta meg, aki köszöntötte a meghívottakat, intézményi képviselőket, s beszédében kiemelte a rendezvénysorozat jelentőségét, ezt követően Kocsis Károly, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, s kiemelte a határon túli magyarok tudományos tevékenységének jelentőségét, folyamatos támogatásának szükségességét, összefogását, s az MTA ebben való szerepét. A köszöntések sorában következett, Kecskés Tibor konzul, aki Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja köszöntőjét tolmácsolta. A továbbiakban Bitay Enikő, az EME főtitkára, a fórum programfelelőse bemutatta a rendezvénysorozat tizenöt ülésszakának témáit, jelentőségét, fényképes kivetítéssel illusztrálva a már megrendezésre került tudományos üléseket. Ezt követően kezdődtek el a plenáris előadások. 
Az idén a plenáris előadások megtartására különböző szakterületeket képviselő fiatal kutatókat kértünk fel, figyelembe véve a szakosztályok javaslatait. Így kilenc kutatási témába és ezek eredményeibe láthattunk bele, melyek tükrözték a fiatal generáció tudományos törekvéseinek irányát és a jövőbeni lehetőségeket. 
Betekintést kaptunk a mezőgazdaság fejlesztési lehetőségeibe; a földtani kutatásoknak a tengerek és óceánok megismerésében betöltött szerepébe; a mechanizmusok és robotok világába. Ezenkívül az 1400 körüli népességváltásra vonatkozó bizonyítékokat ismerhettük meg oknyomozó megközelítésben, illetve újabb kutatási adatokat Gyulafehérvár mint fejedelmi székváros külső főteréről és lakóiról a XVI. század közepén. 
Az idei Debüt-díjas médiakutató Hogyan látták elődeink a két világháború közti Kolozsvárt? című előadása a kolozsvári amatőr fotósok látásmódjára koncentrált, nyomába eredt a fényképészek médiaműveltségének és vizuális kultúrájának, valamint a képeslapok nyújtotta városkép változásaival hasonlította össze mindezt. 
Bodó Zalán előadásának lényege, hogy a mesterséges intelligenciában a gépi tanuló algoritmusok az emberi tanulás különböző típusait modellezik. Egy költséghatékony osztályozást, a félig felügyelt gépi tanuló algoritmus módszerét ismerhettük meg az informatikus szakember beszámolójából.  Az egyik legrégebben ismert neurológiai kórképről, az epilepsziáról s ennek feltáratlan hátteréről tartott előadást a meghívott orvos-kutató. Végül a kisebbségi (anyanyelvű) jogászképzésről, az egykori Bolyai Tudományegyetemen zajló jogászképzés rekonstrukciójáról és tanulságairól egy jogászkutató számolt be. 
A tudománynapi rendezvény keretében 2016-ban is sor került a gr. Mikó Imre-emléklapok átadására. Maróth Miklós akadémikusnak,az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete igazgatójának, az MTA volt alelnökének és Vékás Lajos akadémikusnak, a Magyar Tudományos Akadémia alelnökének intézményünk gr. Mikó Imre-emléklapot adományozott az EME-ben zajló tudományos kutatói és ismeretterjesztő munkásság folyamatos és hatékony támogatása elismeréseként adományozott  Nyárádi Imre-István agrármérnök az EME Agrártudományi Szakosztályában kifejtett munkássága és a mezőgazdasági tudományok területén végzett egyetemi oktatói tevékenysége és kutatómunkája elismeréséül, míg Orbán-Kis Károly egyetemi docens, kutatóorvos az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályában kifejtett munkássága és az orvostudomány területén végzett egyetemi oktatói tevékenysége és kutatómunkája elismeréséül részesült gr. Mikó Imre-emléklapban.  A rendezvény záróakkordjaként, társintézményünket megtisztelve, könyvbemutatóra kerül sor. Az EMKE fennállásának 130 éves évfordulójára kiadott Életpályák, programok a közművelődés szolgálatában c. kötetről Dávid Gyula írt ismertető szöveget, amelyet Szémán Rózsa olvasott fel. A kötetet Biró Annamária, az EME felelős kiadója méltatta. A két intézmény közös kiadásában megjelent kötetet Bartha Katalin Ágnes szerkesztette, aki a szerkesztési munkálatokról, a kötet létrehozásának hátteréről, körülményeiről beszélt. 
A központi rendezvény ünnepi hangulatához egy kiskoncert járult hozzá: Négy zsoltár címmel. Nicolas Vallet (1583–1642) feldolgozásában a 24., 42., 92. és 100. zsoltárt adták elő Fehér Árpád, Macalik Abigél, Macalik Arnold. A trió a feldolgozásokat az eredeti, 1619-es tabulatúrák alapján játszotta, korhű hangszereken: reneszánsz lanton, psalteriumon és tenorfurulyán.  A rendezvény meghitt hangulatban, az EME székházában folytatódott állófogadással, kötetlen beszélgetéssel.  Másnap, november 26-án szombaton további hét rendezvény zajlott párhuzamosan különböző helyszíneken s más-más szakterületeket felölelően, a szakosztályok szervezésében Kolozsvárt, illetve Marosvásárhelyen a fiókegyesület szervezésében. 
Akinek nem sikerült eljutnia rendezvényeinkre, kiadványainkból is tájékozódhat az egyes szakterületeken elhangzott előadásokról. Az évi rendszerességgel megjelenő Certamen sorozatban a nyelv-, irodalom-, néprajztudomány, történelem és művészettörténeti szekció előadásait, valamint a Műszaki Tudományos Közlemények sorozatban a reál tudományok szakterületén elhangzott előadások írott változatát olvashatják. A természettudományi előadások közlésre javasolt tanulmányai pedig a Múzeumi Füzetek – Acta Scientiarium Transylvanica folyóiratban lesznek terjesztve.  Természetesen mindegyik rendezvény fontos volt számunkra, jellemzői voltak a szakmaiság, a korszerű tudományos eredmények bemutatása, megvitatása, terjesztése s mindemellett a tudományos közösségépítés.  A rendezvénysorozatot a kolozsvári RTV, rádió és Szabadság napilap folyamatosan népszerűsítette, s tették közé a rendezvényeken készített interjúkat, beszámolókat.  Pl. a Szabadság napilap, 2016. november 17-én előzetesként közölt a rendezvénysorozatról Oknyomozással (is) népszerűsítik a magyar tudományt.Küszöbön az erdélyi magyar kutatók és kutatások seregszemléje címmel. 
Sajtóvisszhang, pl. a Szabadság napilapban, mely 2016. november 26-án jelent meg, „Magyar tudományról oknyomozással” címmel. Ugyancsak a Szabadság honlapján tették közzé a megnyitó napján a fotó-anyagot a rendezvényről, Oknyomozás jegyében zajlik az Erdélyi Múzeum-Egyesület hagyományos konferenciája címmel, mely itt látható...  Interjú a Kolozsvári Rádióban Kolozsvár volt a magyar tudomány fővárosa. Beszélgetés dr. Bitay Enikővel  A rendezvényünket a Magyar Tudományos Akadémia, a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány és a Kolozs Megyei Tanács támogatták, melyet ezúton is megköszönünk, hiszen hozzájárultak sikeres lebonyolításához, megvalósításához. 
Kolozsvárt, 2016. 11. 30. 
Bitay Enikő, 
az EME főtitkára 
eme.ro

Guttman Mihályra emlékeztünk, aki mindig köztünk marad
Sok személyes élményt elevenítettek fel Guttman Mihály (1926–2013) karnagyról egykori tanítványai – akikből később tanár kollégák, munkatársak lettek –, zenésztársai szerdán délután, a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) közös rendezvényén. Helyszínként a ferences kolostor refektóriuma szolgált, amely több mint fél évszázadon át adott otthont a kolozsvári zenelíceumnak.
Tóth-Guttman Emese, a RMD elnöke kifejtette: a dalosszövetség és az EMKE a 2016-os évet Guttman Mihály-emlékévnek hirdette meg, a karnagy születésének 90. évfordulója tiszteletére. Ennek során az idén megvalósított hangversenyek, kórustalálkozók, népdalvetélkedők Guttman Mihály emlékének adóztak. A rendezvénysorozat a mostani kerekasztal-beszélgetéssel zárult.    
– Szinte hihetetlen, hogy már három éve nincs köztünk Misi bácsi, de sokan még mindig úgy érezzük, hogy jelen van mindenhol, ahol énekkarok találkoznak,  népdalversenyeket szerveznek – mondta Széman Péter EMKE-elnök. Angi István zeneesztéta úgy fogalmazott: Misi bácsi ars poeticája a szeretet volt – és ezt támasztotta alá a Víg Emese televíziós szerkesztő által készített portréfilm-részlet, amelyet az est folyamán megtekinthettünk.
Jakab Gábor káplán kiemelte, hogy Misi bácsi emberségére építette magyarságát, kereszténységét, hivatását, majd Almási István népzenetudós emlékezett. Felidézte, hogy az 1948-as tanügyi reform után, zeneakadémiai hallgatóként a fiatal Guttman Mihály szakszerűen, helyesen és a diákok képességeihez mérve tartotta a zeneóráit a 2-es számú Fiúlíceumban. – A legtöbbször „édes fiamnak” nevezett minket. Mivel a diákok már akkor kipécézték a tanárok szavajárását, másnaptól kezdve azt mondták: „édes fiam” jön énekórát tartani. Amikor bekerültem a zenekonzervatóriumba, együtt énekeltünk Nagy István kamarakórusában. Gyönyörű szép lírai tenorhangja volt. A Bolyai Egyetem 1959-es megszüntetése után Misit leváltották a zenelíceum éléről, és Jagamas János népzenetudósnak is búcsút kellett mondania a folklórintézetnek. Akkor mondta Misi: „János, mi levitézlettünk”. Ennek ellenére nem esett kétségbe, hanem továbbra is lelkiismeretesen, lelkesen és nagyszerű tudással végezte tanári munkáját. A rendszerváltást követően, hosszú időn át minden ősszel zsűritagok voltunk Szatmárnémetiben a Hajnal akar lenni népdalversenyen. Egyik évben lábfájásra panaszkodott, majd szokásos humorával megkérdezte: „miért fáj csak a jobb lábam, ha ugyanolyan idős, mint a bal?” – részletezte Almási István.
Szarvady Irén nyugalmazott zongoratanár a zenelíceum 1950-es létesítésére, valamint Misi bácsi humoros természetére utalt, majd Dáné Tibor Kálmán, az EMKE korábbi elnöke szólt az egybegyűltekhez. – Amikor 1993-ban az EMKE-hez szegődtem, lelki közelséget, partnerséget éreztem iránta. Misi bácsi hihetetlen egyensúly-ember volt, józan eszével mindig visszaterelte a jó kerékvágásba a beszélgetésünket, a döntéshozatalban is segített. Hihetetlen mágus volt a közösségszervezés terén is; érezte és tudta, hogy a kórusokon keresztül hogyan lehet egy közösséget megfogni, és rábírni a véleményformáló személyeket a közösség hasznát szolgáló együttműködésre – hangsúlyozta.
Török Béla csellóművész, aki 1950-ben kisdiákként került a zenelíceumba, megjegyezte: „ha a zenekarban vagy a kamarazene-együttesben valaki nem úgy játszott, ahogy kellett volna, Misi bácsi csak annyit mondott: »úgy játszol, mintha a csürülyei filharmóniában lennél«”. – Miután eltávolították az igazgatói székből, karmesterként, kamarazene-tanárként tanította a fiatalságot, igen magas színvonalon. Amikor 1972-ben létrejött a filharmónia kórusa, az akkori igazgató őt kérte fel a szervezésre. Aztán megalakította a kórust, próbált velük, de végül más karnagyot neveztek ki. Folyamatosan tartotta a kapcsolatot volt diákjaival, kamarazene-tanárként sok gyerekkel szerettette meg ezt a műfajt, szép eredményt érve el – elevenítette fel több mint fél évszázados emlékeit Török Béla. 
Szőke Zoltánné a tordaszentlászlói kórus tagjaként a szeretetből fakadó emberséget, önzetlenséget, türelmet, a tökéletességre való törekvést emelte ki, amely nem ismerte a középszerűséget; Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója Guttman Mihály szigorúságára, rendszeretetére és az operára való odafigyelésére világított rá, Márkos Albert hegedűművész pedig zenei titkári tevékenységét méltatta.
Benkő Judit, a Kolozsvári Rádió szerkesztőjének véleménye szerint Misi bácsi nemcsak a dalosszövetség, hanem a zeneiskola „mozdonya” is volt, mint egy hadvezér, a Toduţă utcából szervezte az eseményeket. – Neki köszönhető az is, hogy a RMD és a rádió között létrejött egy sorozat, amelynek keretében évek óta dalosokat, azaz kórusokat mutatunk be a koncertteremben megszervezett esteken – magyarázta.
Máté Árpád, a zeneiskola egykori aligazgatója hálás a sorsnak, hogy Misi bácsi kortársa lehetett. – Misi bácsi soha nem ment nyugdíjba, még hivatalos nyugdíjaztatása után sem. Fantasztikus szervező volt, hihetetlen munkabírással. Tanácsát mindig kikértük, megfogadtuk, Misi bácsi egész haláláig igazgató volt – mesélte. 
Az est folyamán Péterffy Enikő nyugalmazott matematikatanár és Ercse Gyöngyvér nyugalmazott hegedűművész – aki a zenelíceum első érettségi diplomáját kapta 1950-ben – is emlékezett, közreműködött a Guttman Mihály Pedagóguskórus Bedő Ágnes karnagy vezetésével.
Nagy-Hintós Diana Szabadság (Kolozsvár)

Ismertette elképzeléseit a Figura új vezetője
„Azért működött és működik jól ez a színház, mert a léte, minden alkalmazottja számára egy közös ügy” – fogalmazott bemutatkozó sajtótájékoztatóján a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház új igazgatója. Albu István versenyvizsgával nyerte el az intézmény vezetői tisztségét, az állást december elsejétől tölti be. A színház feladatának tekinti, hogy a „közös ügyet” kiterjessze a város vezetőségére és lakóira.
Miután az elmúlt évad végén igazgató nélkül maradt a Figura Stúdió Színház, megbízott vezető látta el a menedzseri feladatokat az intézménynél. A megüresedett állás betöltésére kétszer is versenyvizsgát hirdetett a fenntartó városi önkormányzat, a pályázat nyertesét, a sepsiszentgyörgyi Albu Istvánt nevezte ki a menedzseri tisztségre.
Albu István korábban vendégrendezőként már dolgozott a Figuránál. Ő vitte színre a De mi lett a nővel? az Arab éjszaka, a Fizikusok és a Zűrzavaros éccaka című előadásokat, a munkafolyamatok során rálátása nyílt az intézmény tevékenységére. Akkori meglátásait a kinevezésétől eltelt időszak tapasztalatai is megerősítették. „Vendégrendezőként megfogalmazódott, az utóbbi két hétben pedig igazgatóként is úgy látom, hogy azért működött és működik jól ez a színház, mert léte minden alkalmazottja számára egy közös ügy. Úgy gondolom, hogy az lenne a legfontosabb feladatunk, hogy ezt a közös ügyet kiterjesszük a város lakóira, hogy a gyergyószentmiklósiak is magukénak érezzék a színházat. Ebben a kicsi városban eleve csodaszámba megy, hogy tud működni a Figura. Nagyon nagy erény, hogy egy olyan intézménye van Gyergyószentmiklósnak, amelyik évente – a két fesztiváljával akár – a város legnagyobb kulturális eseményét biztosítja” – fogalmazott.
Rendkívülinek nevezte, hogy a kisváros meg tudja engedni, fel tudja vállalni, hogy kísérleti színházat működtessen, fontosnak tartja, hogy a településvezetés is érezze az intézmény létének, működésének pozitívumait. „A közös ügyet ki kellene terjeszteni a városvezetés felé is, hogy ennek a kis kincsnek, ékszernek, kuriózumnak – amit a Figura jelent – a fontosságát minél inkább közösen tudjuk megfogalmazni és átérezni” – mondta.
Ugyanilyen fontosnak tartja a színház jelenlétét Gyergyószentmiklóson kívül is. A turnék, fesztiválok kell jelentsék azt a bizonyos másik síkot, amin a Figurának működnie kell, „hisz ha csak az utóbbi időben született előadások minőségét, értékét vesszük figyelembe, már akkor is kijelenthető, hogy a Figurának helye van bármelyik erdélyi magyar színház mellett.”
Rendezőként és igazgatóként is vallja: egy adott színházról az előadásai beszélnek. Ennek fényében fejezte ki örömét a készülő darab kapcsán: a Barabás Árpád által rendezett Ibusár című előadás az összefogásról is beszél, lévén, hogy három intézmény – a Figura, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhelyi Táncműhely – közös produkciójaként jön létre.
Fontos az összefogás a Figura székhelyét biztosító művelődési ház adminisztrációs kérdéseinek ügyében is – hangsúlyozta Albu István. Mint kifejtette, az épület megérett egy teljes felújításra, az apró javításokkal csak odázni lehet, nem pedig megoldani a gondokat. „Nem titok, mindenki láthatja, hogy lassan már életveszélyes helyzetek is kialakulhatnak” – utalt az épület állagára, hozzátéve, hogy a helyzetet csak masszív beruházással, teljes felújítással lehet orvosolni. A Figura képtelen megoldani a szükséges beruházást, a városvezetés együttműködésére és ígéreteire számít. „Örvendek annak, hogy jó a kommunikáció a városvezetővel, a polgármesteri hivatallal. Közösen dolgozunk azon, hogy minél hamarabb lépni lehessen ez ügyben, hogy tudjuk biztosítani a megfelelő körülményeket az itt dolgozóknak, vendégszereplőknek és a közönségnek” – jelentette ki az új igazgató. 
Szilveszteri bemutatóra készül a Figura
Az évad második bemutatójára készül a Figura Stúdió Színház. Parti Nagy Lajos – Darvas Ferenc Ibusár című darabját Barabás Árpád jegyzi rendezőként; az előadás koprodukció a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal és az Udvarhely Néptáncműhellyel. A gyergyószentmiklósi bemutatóra, amely egyben szilveszteri előadás is, december 30-án, péntek este 7 órától kerül sor a Figura nagytermében.
Albu Istvánról
Albu István 1984-ben született Sepsiszentgyörgyön. 2007-ben szerzett diplomát a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának színművészeti szakán. Színészként a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a Kézdivásárhelyi Városi Színházban és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karán, valamint több rövidfilmben, televíziós reklámban szerepelt. Színpad-, világítás-, hang- és videotechnikában, illetve díszlet- és jelmeztervezésben tanulóévei és munkássága során szerzett tapasztalatokat. Számos darab rendezőjeként jegyzik nevét. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a Kolozsvári Magyar Operában, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, a Kézdivásárhelyi Városi Színházban, a Szatmárnémeti Északi Színházban, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban, a kolozsvári Váróterem Projektnél, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, illetve a Kolozsvári Rádiónál voltak önálló rendezései. Rendezői munkatársként is számos előadásban dolgozott.
Pethő Melánia Székelyhon.ro

Távozik a Kolozsvári Rádió főszerkesztő-helyettese
A kinevezése után mindössze három hónappal távozik a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségének éléről Szentannai Ágota, aki október elseje óta töltötte be a regionális csatorna főszerkesztő-helyettesi tisztségét.  Szentannai kinevezése egybeesett azzal, hogy a Kolozsvári Rádió magyar adása novemberben elsejei hatállyal áttért az egész napos sugárzásra az új, 98,8-as FM-frekvencián. Megtudtuk, a főszerkesztő-helyettes december 29-étől már nem dolgozik a közszolgálati csatorna kolozsvári stúdiójánál, mivel a budapesti Román Kulturális Intézet programszervezője lesz.
„Addig is próbálom előkészíteni, megtervezni a rádió műsorait, megszervezni a szerkesztőségi munkát január közepéig. Arról, hogy ki lesz helyettem a magyar szerkesztőség vezetője, még nem lehet semmit tudni, a rádió bukaresti vezérigazgatója fogja kinevezni az illetőt" – mondta el a Krónika megkeresésére Szentannai Ágota, aki a főszerkesztő-helyettesi tisztséget tíz évig betöltő Rostás-Péter Istvánt váltotta. Hozzátette, a Donát úti rádió egész napos magyar nyelvű adása egyelőre nem rendelkezik elegendő munkatárssal, folyamatos változások, ugyanakkor egy egészséges fluktuáció is jellemezte az elmúlt időszakot, ráadásul többen is megbetegedtek.
Szentannai kérdésünkre azt is elmondta, tulajdonképpen már másfél éve számított arra, hogy a budapesti Román Kulturális Intézethez kerül, hiszen a kinevezésének folyamata már korábban beindult, de ez csak azt követően vált hivatalossá és valósult meg konkrétan, hogy elkezdett dolgozni a Kolozsvári Rádiónál. „A román külügyminisztérium küld ki Budapestre a négy éves mandátum idejére, egyelőre azonban még azt sem lehet tudni, hogy ki fogja vezetni a Román Kulturális Intézetet" – mondta Szentannai Ágota. A távozó főszerkesztő-helyettes – aki egyébként Demeter András, a román közszolgálati rádió egykori elnök-vezérigazgatója révén került a csatornához – korábban úgy nyilatkozott lapunknak: új, aktuális értelemben vett közszolgálatiságot szeretnének képviselni, ami egyszerre köti le a hallgató figyelmét és nyújt számára hasznos és érdekes információt. Lapunk értesülései szerint egyébként a Kolozsvári Rádió magyar adásánál egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a 24 órás sugárzásra való átállás. A szerkesztőség azt tekinti a legnagyobb hiányosságnak, hogy nem sikerült új állásokat kicsikarni a bukaresti vezetőségtől, így gyakorlatilag kevesebben kénytelenek előállítani a többszörösére nőtt adásidőt, mint a korábbi néhány órásat. (Mint megírtuk, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szeptemberben mondott le a Kolozsvári Rádiónál papíron betöltött szerkesztői posztjáról, amely ezáltal meg is szűnt). Ugyanakkor rossz alkunak bizonyult a frekvenciaváltás is, a jelenlegi, csak Kolozsváron (valamint az interneten) fogható ultrarövid hullám ugyanis még a kincses város bizonyos negyedeiben is élvezhetetlen.
Kiss Judit, Rostás Szabolcs
kronika.ro Erdély.ma

Áll a bál az RMDSZ-es sajtónál
Petíció indult hétfőn a Progress Alapítvány által kiadott Erdélyi Riport portál megszüntetése ellen. Nem ez az egyetlen újdonság az RMDSZ-es sajtó háza táján: menesztették a szintén a Progress által kiadott Maszol.ro portáltól többek között Ágoston Hugó vezető publicistát, ugyanakkor Nagy-Debreczeni Hajnal már nem Kelemen Hunor szövetségi elnök sajtótanácsosa, hanem a Progress vezetője.
Érdekes változások mentek végbe az elmúlt időszakban az RMDSZ-közeli médiában, de váltás történt a szövetségi elnök közvetlen környezetében is sajtóvonalon. Az Erdélyi Riport szerkesztősége december 29-én közzétett nyilatkozatában hozta nyilvánosságra, hogy kiadója, a kolozsvári Progress Alapítvány 2017. január 1-jétől anyagi okok miatt meghatározatlan időre szünetelteti a portál működtetését, a munkatársakkal pedig szerződést bont.
A karácsony előtt közölt döntés nyomán a részben Nagyváradon szerkesztett portál stábja arra kérte az RMDSZ által működtetett alapítványt, hogy a jogok átadásával, jelképes eladásával adjon lehetőséget számukra a 14 évnyi munka folytatására új befektetők, támogatók bevonásával. Az Erdélyi Riport 2002 őszén hetilap formájában jött létre Nagyváradon a Scripta Rt. kiadó gondozásában, alapítói közül ma Simon Judit és Szűcs László dolgozik a lapnál. 2009 tavaszán a Riport Kiadó Kft. vette át a lapot, később a Kós Károly Alapítvány, majd a nyomtatott változat megszűnése után a Progress Alapítvány adminisztrálta.
A szerkesztőség úgy véli, olyan érveket, kulturális értékeket – például számos témában közölt riportsorozat – tudnak felsorakoztatni létjogosultságuk mellett, amelyek szerintük minden bizonnyal elkerülték a döntéshozó figyelmét. Emellett fontosnak tartották emlékeztetni arra, hogy a 2015 áprilisában megszűnt nyomtatott hetilap, illetve szerkesztői szinte valamennyi fontos magyar sajtószakmai elismerésben részesültek, szerkesztői és állandó szerzői pedig mintegy harminc könyvet publikáltak.
Szűcs László, az Erdélyi Riport főszerkesztője a Krónikának hétfőn elmondta, „erős kifejezés" lenne azt mondani, hogy tárgyaltak a kiadó vezetésével, amikor az gyakorlatilag közölte, hogy kiszállnak a portál további finanszírozásából. „Amikor elhangzott, hogy kifejezetten anyagi okokból szüntetik meg, én azt mondtam, ha nekik nem kell az online lap kiadói joga vagy a weboldal használata, mi hajlandók vagyunk átvenni akár jelképes összegért is, ezt követően pedig akár egy civil szervezetet bejegyeztethetünk a működtetésére. A kiadó vezetője akkor azt mondta, nem látja akadályát. Most várom a jelentkezését" – közölte Szűcs.
Mint kifejtette, Nagy-Debreczeni Hajnal, a Progress Alapítvány vezetője azt mondta, a cél az, hogy archiválják az oldalt. „A munkatársak részéről egyértelmű, hogy mindenki folytatni szeretné, sőt olyanok is jelentkeztek, hogy dolgoznának nekünk, akik eddig nem voltak szerzők" – tette hozzá. Szűcs azt is közölte, ha nem engedik át a névhasználatot vagy az oldalt, „nem nagy dolog" kitalálni egy új oldalt és nevet, amelyen jeleznék, milyen felületnek az utódja. Hétfőn egyébként Demény Péter költő kezdeményezésére petíció indult azzal a céllal, hogy a Progress gondolja át az Erdélyi Riport megszüntetéséhez vezető döntését. Az aláírók szerint – akiknek száma kedd reggelig megközelítette a háromszázat – az online felületen „minden ellenkező híreszteléssel szemben kiegyensúlyozott, tárgyilagos írások jelentek meg".
Az Erdélyi Riport megszüntetési szándékával egy időben változások történtek az RMDSZ-es alapítvány másik portáljának, a Maszolnak a háza táján is. A Krónika értesülései szerint önként távozott a portáltól Lázár Lehel lapigazgató, ugyanakkor menesztették Ágoston Hugó vezető publicistát és Gál Mária főmunkatársat. (Egy decemberben indult petíció aláírói éppenséggel cenzúrával vádolták meg a Maszol.ro-t, miután az megtagadta Gál Máriának a Szijjártó Péter külügyminisztert bíráló jegyzete közlését). Ágoston Hugó – aki a Maszol elődjének, az Új Magyar Szó napilapnak az alapító főszerkesztője volt – a Krónikának elmondta, december 19-én Nagy-Debreczeni Hajnal kiadóigazgató telefonon közölte vele, hogy köszöni az eddigi munkáját, és gazdasági okokra hivatkozva bejelentette: nem hosszabbítják meg a szerződését.
Az erdélyi magyar sajtóban egyedi, 12 állandó és több bedolgozó munkatárssal rendelkező, naponta két publicisztikával jelentkező véleményrovat ötletgazdája és vezetője elmondta, bizonyos jelek alapján fel volt készülve erre, és korábban maga is fontolgatta lemondását, de azzal áltatta magát, hogy még normálisan tudják működtetni a rovatot. „Utána pedig, amikor szinte bizonyossá vált a dolog, elhatároztam, hogy nem kímélek meg senkit az eltávolításommal járó kellemetlenségektől és az erkölcsi következményektől" – jelentette ki lapunknak a közismert publicista.
„Visszautasítom a gazdasági okot, hiszen helyettem és a rajtam kívül menesztett újságírók helyett újak jönnek, tehát anyagi okokról nem lehet szó" – fogalmazott Ágoston Hugó, aki elmondása szerint ezt telefonon közölte is Nagy-Debreczeni Hajnallal, és írásbeli indoklást kért, melyet nem kapott meg. „Miután telefonon felmerült, hogy gazdasági okok miatt rúgnak ki, ezt kikértem magamnak, és azt mondtam, azonnal nyílt levélben párhuzamot vonok a Népszabadság megszüntetésével, mert azt is gazdasági okokkal indokolták. Ekkor már a levelében az igazgató asszony nem hivatkozott gazdasági okokra. A baj az, hogy nem hivatkozott semmire, tehát nem indokolták meg, hogy miért kell mennem" – mondta Ágoston.
Az általa írt levélre – melyet lapunkhoz is eljuttatott – a kiadó csupán annyit válaszolt, hogy mivel szerződése lejárt, nem áll módjában meghosszabbítani azt. „Egészen biztosan nem azért menesztett az RMDSZ lapja, mert RMDSZ-ellenes cikkeket írtam. Erről szó sincs, nem írtam és nem is fogok írni RMDSZ-ellenes cikkeket, egyrészt mert nem tévesztem össze az RMDSZ-t a vezetőivel, másrészt mert fontosabbnak tartom közösségünk képviseletét akár a személyes dolgaimnál is. Viszont másfelől korábbi reakciók a legmagasabb szinteken és az utóbbi hónapok fejleményei inkább azt jelezték, hogy a magyar kormány politikájának, legfőképpen a gyűlöletkampánynak és a sajtóval való bánásmódnak, a Népszabadság megszüntetésének a bírálata az ok" – jelentette ki a Krónikának Ágoston Hugó.
Hozzátette, tudomása szerint hozzá hasonlóan a portál több neves publicistáját – Gál Máriát, Sebestyén Mihályt, Krebsz Jánost és Cseke Gábort – értesítette még arról Cseke Péter Tamás főszerkesztő, hogy nem tartanak igényt a munkájukra. Ágoston Hugó elmondta, tudomása szerint a publicisták közül Székedi Ferenc jelezte a Maszolnak, hogy a történtek fényében nem folytatja a munkát. Lapunk úgy tudja, nem közöl többet a Maszolon Demény Péter sem, a riportos petíció elindítója.
Nagy-Debreczeni Hajnal, a Progress Alapítvány elnöke hétfőn az Erdélyi Riport kapcsán lapunknak elmondta, a print kiadás 2015-ös megszüntetése nyomán közölték a szerkesztőséggel, hogy menjenek át online változatba, ezt pedig egy év alatt futtassák fel. „Ez azonban nem sikerült, a napi 150–200-as látogatottság ugyanis a gyengébbnél is gyengébbnek minősíthető. Ezért az a döntés született, hogy egyelőre ilyen formában nem működhet tovább a portál. Ugyanakkor megvizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy milyen változások lennének szükségesek a portál jobbá, olvasottabbá tétele érdekében" – jelentette ki Nagy-Debreczeni Hajnal, aki az Erdélyi Riport megszüntetése ellen indult petíciót kommentálva hozzátette: a döntés már megszületett az online felület működtetésének szüneteltetéséről; mindez egy munkakönyves alkalmazottat érint, a többi szerzői jogdíjjal állt alkalmazásban a portálnál.
A Progress vezetője a Maszolnál történt változásokról elmondta, Ágoston Hugó szerződése december 31-én lejárt, Lázár Lehel távozása pedig közös megegyezéssel történt, ám mivel ezek a kiadót érintő belső döntések, részletesebben nem kívánja kommentálni őket. Egyébként a Progress 2015-ben 497 ezer lej (110 ezer euró) támogatásban részesült az RMDSZ részéről.
Lemondott az RMDSZ-elnök sajtótanácsosa
Nagy-Debreczeni Hajnalt megkértük, erősítse meg vagy cáfolja ama értesülésünket, miszerint lemondott Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sajtótanácsosi tisztségéről. „Ez hülyeség. Nem nyilatkozom erről. Majd ha lesz hivatalos tájékoztatás az ügyben, akkor a Krónika is megkapja" – érkezett a válasz.
Lapunk információi szerint Nagy-Debreczeni Hajnalnak az RMDSZ-elnök mellől történt távozása azzal állhat összefüggésben, hogy a korábbi televíziós újságíróról 2015-ben kiderült: évekig javadalmazásban részesült a Kolozsvári Rádió alkalmazottjaként, holott ott érdemi munkát nem végzett. A botrány kirobbanását követően Kelemen kommunikációs tanácsadója kitartott amellett, hogy a két tisztség nem összeférhetetlen egymással, majd 2015 áprilisában lemondott a rádiónál 2010 augusztusától betöltött munkahelyéről, ahová a közszolgálati televíziótól való áthelyezése útján került.
Balogh Levente,Pap Melinda,Rostás Szabolcs
kronika.ro

Hivatalos: Kelemen Hunor sajtótanácsost váltott
Hivatalossá vált a Krónika értesülése, miszerint Nagy-Debreczeni Hajnal már nem Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sajtótanácsosa. Ezeket a teendőket január 4-étől a 23 éves Könczei Árpád látja el.
Lapunk keddi számában közölt, az RMDSZ által finanszírozott portálok háza táján bekövetkezett változásokról szóló cikkünkben számoltunk be arról, hogy információink szerint Nagy-Debreczeni Hajnal lemondott a szövetségi elnöki hivatalban betöltött sajtótanácsosi tisztségről. Amikor az érintettet hétfőn megkértük, erősítse meg vagy cáfolja értesülésünket, a volt televíziós újságíró „hülyeségnek" nevezte az információt. Mindazonáltal hozzátette: majd ha lesz hivatalos tájékoztatás az ügyben, akkor azt a Krónika is megkapja.
Nos, ez a hivatalos megerősítés nem sokat váratott magára. Kedden ugyanis éppen Nagy-Debreczeni Hajnal tájékoztatta arról kör-emailben a magyar sajtót, hogy január 4-étől Kelemen Hunor szövetségi elnök sajtótanácsosa Könczei Árpád lesz. Utóbbiról egyelőre annyit sikerült megtudnunk, hogy 1993-ban született Kézdivásárhelyen, és a Kolozsvárt székelő szövetségi elnöki hivatal munkatársa.
Mint megírtuk, Nagy-Debreczeni Hajnalnak az RMDSZ-elnök mellől történt távozása azzal állhat összefüggésben, hogy a korábbi televíziós újságíróról 2015-ben kiderült: évekig javadalmazásban részesült a Kolozsvári Rádió alkalmazottjaként, holott ott érdemi munkát nem végzett. A botrány kirobbanását követően Kelemen kommunikációs tanácsadója kitartott amellett, hogy a két tisztség nem összeférhetetlen egymással, majd 2015 áprilisában lemondott a rádiónál 2010 augusztusától betöltött munkahelyéről, ahová a közszolgálati televíziótól való áthelyezése útján került.
Bár a rádiós állás betöltése az RMDSZ-elnök tudtával – és minden bizonnyal a befolyásának köszönhetően – történt, a nagy port kavart ügy vélhetően kínossá vált Kelemen Hunor számára. A politikus egyébként éppen 2016 szeptemberében vált meg a Kolozsvári Rádiónál 27 éve betöltött állásáról, amelyet 1997-ben történt államtitkári kinevezése óta tartottak fenn számára.
Nagy-Debreczeni Hajnal jelenleg az RMDSZ által működtetett Progress Alapítvány (ez a kiadója a megszüntetés alatt álló Erdélyi Riport, illetve a Maszol.ro portálnak) elnöki tisztségét tölti be, ugyanakkor a Román Közszolgálati Televízió (TVR) igazgatótanácsának a szövetség által delegált tagja.
Rostás Szabolcs
kronika.ro

A rádióba tart az RMDSZ távozó ügyvezető elnöke
A Krónika értesülései szerint a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségéhez tart az RMDSZ ügyvezető elnöki tisztségéről lemondó Kovács Péter. Úgy tudjuk, a politikus döntésének oka a szövetség csúcsvezetőségében fennálló személyi ellentétekben keresendő.
Megválik az RMDSZ ügyvezető elnöki tisztségétől Kovács Péter, aki egyúttal az alakulatból is távozik. Váratlan döntését a politikus szerdán, aTransindex hírportálnak adott interjúban hozta nyilvánosságra, közölve: lemondását aznap iktatja az RMDSZ-nél.
„Minden embernek joga van váltani. Még a politikusoknak is. Nem tudom elfogadni azt az érvelést, hogy aki egyszer belevágott a politikába, az meg van bélyegezve, más feladatot nem végezhet, onnan kell nyugdíjba menjen" – jelentette ki a portálnak a 42 éves politikus, aki 1999-ben kezdett dolgozni az ügyvezető elnökség struktúrájának legalsó szintjén, majd végigjárta a ranglétrát. Kovács elmondta, az azóta eltelt 18 év alatt rengeteg tapasztalatot és tudást szerzett, volt része sikerekben és kudarcokban, barátokat és ellenfeleket egyaránt szerzett, és az utolsó hat évre a legbüszkébb, amikor az „első vonalban", Kelemen Hunor jobbján dolgozhatott.
Távozása okairól az ügyvezető elnök csupán annyit mondott, hogy voltak személyes ellentétek az RMDSZ-ben, ami ennyi idő alatt óhatatlanul összegyűl, és voltak olyan döntések, amelyekkel nem feltétlenül értett egyet, részletekbe azonban nem bocsátkozott. A Transindex kérdésére, hogy hol folytatja pályafutását, Kovács közölte: visszatér „első szerelméhez", a médiához, ifjú korában ugyanis erre készült, bővebben azonban nem beszélt a terveiről.
A Krónika úgy tudja, az RMDSZ egykori második embere a Kolozsvári Rádió frissen megüresedett főszerkesztő-helyettesi tisztségét készül átvenni. Mint ismert, a magyar szerkesztőség irányításával együtt járó poszt azután üresedett meg, hogy a tavaly októberben kinevezett Szentannai Ágota a budapestiRomán Kulturális Intézethez igazolt át. A fluktuáció egyáltalán nem kedvezett a szerkesztőségnek, amely novembertől a korábbihoz képest karcsúbb állománnyal volt kénytelen áttérni az egész napos sugárzásra.
És hogy mi köze a kolozsváriBabeș-Bolyai Tudományegyetem politikatudományok szakán diplomázott, majd a bukarestiCarol I. Nemzetvédelmi Egyetem Nemzetvédelmi Kollégiumának posztgraduális továbbképzésén részt vett Kovács Péternek a sajtóhoz? Annyi, hogy 1997-1998-ban éppen a kolozsvári területi rádióstúdiónál dolgozott szerkesztőként (ifjúsági műsorokban), 1999-ben pedig sajtóelőadóként kezdte az RMDSZ sajtóirodájánál.
Lapunk információi szerint Kovácsnak az ügyvezető elnöki posztról való – hónapok óta tervezett – távozása mögött belső személyi ellentétek lapulnak. Több forrásból is úgy értesültünk, hogy a szövetség második embere a Nagy Zoltánnal, Kelemen Hunor elnök kabinetigazgatójával – valamint utóbbi feleségével, a sajtótanácsosi tisztségről frissen lemondott Nagy-Debreczeni Hajnallal – régóta fennálló nézeteltérései miatt döntött úgy, hogy nem folytatja tovább az alakulatban. A hatalmi harcot már csak azért is volt nehéz csillapítani, hogy a szövetségi elnök bizalmasának számító Nagy egyúttal ügyvezető alelnöki tisztséget is betöltött az RMDSZ-nél, vagyis Kovács közvetlen beosztottja volt.
Kovács Péter egyébként nyolc évig töltött be alelnöki tisztséget a kolozsvári ügyvezető elnökségen, 2011-ben pedig – Kelemen Hunor megválasztása után nem sokkal, az elnök javaslatára – megkapta a frissen létesült főtitkári posztot, amelyet 2015-től „visszakereszteltek" ügyvezető elnökségre. Az RMDSZ „ fő megmondóemberének" számító politikus államtitkári rangban irányította az Országos Ifjúsági Hatóságot is, emellett 2003-2007 között a Communitas Alapítvány igazgatója volt. A 2009 óta rendezett választásokon az RMDSZ kampányfőnökeként is tevékenykedett.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Sajtó ideát is van
Megtudtuk ezt is: vége.
Ami nem sikerült a román kommunista diktatúrának és összes cenzorának, a ’89 után beköszöntött vadkapitalizmusnak, a gazdasági és politikai (be)hatásoknak, az olvasó elpártolásának, az iWiwnek és a Facebooknak, nos az Orbán Viktornak, kormányának és a Fidesznek összejött.
Nincs többé pártatlan és szabad magyar újságírás Romániában, ledőltek a független magyar nyelvű sajtó utolsó bástyái is a transzszilván sajtóprérin, egyáltalán: kilehelte lelkét az erdélyi magyar sajtó. Vagy ahogy a romániai, erdélyi viszonyokat amúgy kiválóan ismerő, történetesen kolozsvári származású Tamás Gáspár Miklós filozófus, közíró a Hvg.hu-n egész pontosan fogalmaz: „Az erdélyi magyar sajtónak is vége”.
Ugyanakkor más anyaországi – és persze erdélyi – portálokon, blogokon és fórumokon is szembetalálkozunk ezekkel a szentenciaként kinyilatkoztatott véleményekkel, amelyeknek kivétel nélkül az a végkövetkeztetése, hogy a sajtó elleni merénylet kifejezetten a budapesti kormány lelkén szárad. „A nyomtatott sajtó mindent túlélne, ha nem lenne ilyen pusztító kormányunk. Lám, megszűnik a Nagyváradi Napló és ilyen-olyan műhelyek” – mondta ki a végszót a napokban az ATV-ben Kovács Zoltán, a budapestiÉlet és Irodalom főszerkesztője.
Még ha innen, a ránk kényszerített túlvilágról is, de nem árt kissé helyretenni a dolgokat. A TGM szerint nem létező Krónika hasonlóképpen volt-nincs olvasói nagyon is jól tudják, hogy nem a majd’ száz évvel ezelőtt kimúlt Nagyváradi Napló napilap, hanem az Erdélyi Riport portál megszüntetését, legalábbis tevékenysége felfüggesztését jelentette be annak tulajdonosa. Aminek erdélyi magyar olvasó emberként, de főleg a szakma alapjait Nagyváradon kitanuló (többek között riportos kollégáktól is!), a tollforgatásnak ugyanott nekiveselkedő újságíróként egyáltalán nem örülök. Még akkor sem, ha a korábban hetilap, majd pedig „csak” portál formájában megjelenő sajtóorgánumban megjelentekkel nem mindig és nem mindenben értettem egyet. (És remélem, online médiafelületüket a történtek ellenére megtarthatják, vagy új helyre költözhetnek.) Ugyanez a helyzet az azonos tulajdonosi hátterű Maszol.ro hírportáltól elbocsátott publicisták esetében is: a véleményünk többnyire nem „pászolt”, ettől azonban emberileg át tudom érezni a helyzetüket.
Márpedig én nem venném a bátorságot, hogy a Riport bezárása és a Maszolnál végrehajtott elbocsátások alapján azt a következtetést vonjam le, hogy befellegzett a sajtószabadságnak. És hogy ez a Fidesz műve. A mostani médiaapokalipszist vizionálók közül miért nem temette senki a romániai magyar sajtót az Erdélyi Napló hetilap 2009-es – végül egy évig tartó – vagy más magyar lapok, rádiók, televíziók bezárásakor? Bármennyire is ágálnak ellene a sajtómunkások, ez a szakma manapság nem sokban különbözik más hivatásoktól, és adott esetben az újságírókra, sajtótermékekre is addig van igény, amíg a tulajdonos úgy látja jónak. Lehet nem megbékülni ezzel az állapottal – és elvonulni blogot, portált létesíteni –, viszont kedvezőtlen fejlemények esetén nem elegáns sajtóhalált kiáltani, és mondvacsinált, a nyilvánosság előtt jól hangzó okokat keresgélni.
A legtöbben szóvá se tették, hogy több mint két évtizeden keresztül – természetesen a magyar közösségnek nyújtott állami pénzek révén – az RMDSZ diszponál a romániai magyar média jelentős része fölött. Egyszerűen hozzászoktunk, hogy a szövetség saját belátása – értsd: politikai érdekei – szerint juttat számára kedves újságírókat vezető pozíciókhoz, illetve nevez ki a sajtóhoz mit sem konyító csókosokat a közszolgálati médiában.
Magas rangú RMDSZ-es politikusok háttérbeszélgetések során gyakran dicsekedtek azzal, hogy a romániai magyar sajtóban egyedül a sepsiszentgyörgyiHáromszék, illetve a Krónika főszerkesztőjének kilétére nincsenek befolyással. Ez vajon nem a sajtó függetlenségének durva befolyásolása? Bezzeg akkor nem indult petíció, amikor kiderült, hogy a szövetségi elnök a Kolozsvári Rádiónál tartat fenn jól fizető állást sajtótanácsosa számára, miközben a lecsupaszított struktúrával működő magyar szerkesztőség maroknyi gárdája azon kínlódik, hogy miként vágjon neki az egész napos sugárzásnak. Senki sem féltette a független sajtót, amikor a Donát úti közmédiához főszerkesztő-helyettesnek kinevezték az RMDSZ-elnök bizalmasának a rádiózáshoz mit sem értő bizalmasát, aki két hónap elteltével amúgy is megpattant, hogy a helyét átadja másnak. Aki történetesen a politikai alakulat belső hatalmi harcaiba belefáradt volt ügyvezető elnök. (Annyira irigylem azokat a politikusokat, akik a székely bácsihoz hasonlóan mindenhez „is” konyítanak.) És még mondja valaki, hogy ezt sem a Fidesz vajazta le...
Tetszik, nem tetszik, az RMDSZ jelenlegi vezetősége most látta elérkezettnek az időt arra, hogy olyan markáns személyi és intézményes változásokat eszközöljön a sajtójában, amilyeneket éppen jónak lát. Hosszú éveken keresztül megtette ugyanezt azoknak a médiaintézményeknek az esetében is, amelyekhez normális sajtóviszonyok, demokratikus játékszabályok közepette hozzá se szagolhatott volna. Viszont egyesek bármennyire is szeretnék elhitetni a világgal ennek az ellenkezőjét, attól még létezik magyar sajtó, egyáltalán médialét az RMDSZ-es sajtón kívül is. Azt pedig, hogy mennyire (volt eddig is) független ez a pártsajtó, azt döntse el mindenki egyedül.
P. S. TGM igazán szólhatna Kovács Zoltánnak, hogy a Nagyváradi Naplót napra pontosan 83 éve, január 6-án szüntették meg. Tán a Fidesz.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Szabad-e szóljon a sajtó Erdélyben? És lesz akihez?
Van-e, lehet-e életképes és hiteles, magyar sajtótermék Erdélyben? Fél napon át magába mélyedt a szakma.
Leépül, de legalább magának kevésbé hazudik az erdélyi magyar média – ezzel a benyomással távoztam az Erdélyi médiajelentés éves konferencia idei kiadásáról. Az előző években is sok érdekes dolgot talált rajtunk az akadémiai górcső, idén habnak ígérkezett az előadások tortáján az a kibeszélőshow, amelyre fő-, vezető és felelős szerkesztőket hívtak értekezni a sajtó szabadságáról.
Ezért kevesebb szó esett konkrét sajtótermékek konkrét gyakorlatáról, és több általános szó az újságírás általános elveiről ezen a korántsem forradalmi hétvégén a Kolozsvári Akadémiai Bizottság székházában. Az újságírás külső feltételeiről szóló előadások vegyesen motiválhatták a szakma gyakorlóit (ha sűrűbben fordultak volna elő a hallgatóságban): a jogi feltételek több, a tárgyi-anyagi feltételek kevesebb „hatalmat” adnak az újságírónak, mint amennyit gondoltunk.
Helló, újságírók!
Kiderült Vallasek Magdolna jogász előadásából, hogy például a munka- (és nem szerzői jogi) szerződéssel foglalkoztatott újságírók szolgálati alkotásainak felhasználási és közlési joga az újságírót és nem a kiadóját illeti, hacsak nincs egy erről szóló külön kitétel a munkaszerződésében. A sajtóban megjelenő híreket, információkat viszont nem védi a szerzői jog, mert elsőbbséget élvez a közérdek, illetve a közvélemény információhoz való joga.
Kevés, de egyre több sajtóst érint az internetes újságok videós tartalmaira vonatkozó szabályozás, amely még csak készül, de már európai bírósági döntés született arról, hogy a tévéműsorokat szabályozó médiajog vonatkozhat netes videókra is. Még legalább 4-5 év, amíg ebből konkrét jogszabály születik, de ez a nemzetközi trend – tudtuk meg Kokoly Zsolttól, a Sapientia oktatójától.
Azok a hazai újságírók, akiket mélyebben érdekel a médiajog, már két éve böngészhetik Vallasek Magdolna Médiajogi kalauzát, amelyet a MÚRE jelentetett meg könyvben, hamarosan pedig a honlapján is a megfelelő frissítésekkel. 
Helló, kiadók, politikusok, rádióigazgató!
Két előadás foglalkozott konkrét kiadványokkal: Matekovics János két háromszéki napilapot hasonlított össze, Rácz Éva a szórványosodás szempontjából nézett rá saját munkahelyére, a Kolozsvári Rádióra. 
Matekovics elemzése arra jutott, hogy a finanszírozási háttér meglátszik a Háromszék, illetve a Székely Hírmondó tartalmán is. A piacról, olvasói előfizetésekből megélni igyekvő Háromszék több „hasznos” cikket közöl, olyanokat, amelyek témája közvetlenül érinti célközönségét, a Kovászna megyei lakosokat (egészségügy, oktatás, hazai és lokális gazdaság), addig a Székely Hírmondó bulvárosabb témaválasztásával és szenzációhajhászóbb tálalással igyekszik megfogni az olvasóit, akikből nem tud megélni, Matekovics szerint a helyi RMDSZ támogatását élvezi.
Míg a székelyföldi tömbmagyarság még versenyhelyzetet is tud teremteni a helyi sajtópiacon, a közszolgálati rádió kolozsvári területi stúdiójának magyar adása még a nyelvmegőrzés és identitásápolás alapfeladatait sem tudja ellátni, annyira lecsökkent a tudósítói hálózata és az adáskörzete, derült ki Rácz Éva összefoglalójából.
Tíz éve még 11 területi tudósító segítségével számoltak be nemcsak Kolozs, hanem Bihar, Szatmár, Máramaros, Beszterce, Fehér megye fontosabb történéseiről, napi 6-7 órában, adáskörzetük pedig 8 megyére terjedt ki úgy, hogy néha akár 12-ben is fogható volt az adás. 2016 végén a vezetőség és az RMDSZ által sikerként kommunikált átállás a 24 órás adásra viszont azzal járt, hogy a rádió adáskörzete drasztikusan lecsökkent, és mindössze két területi tudósítót foglalkoztat, miközben nincs törvényi akadálya a regionális tudósítói hálózat fenntartásának.
A 24 órás adás mindössze Kolozsváron és három szomszédos településen fogható, de ez is csak elméletben. A rádiósok maguk is tapasztalják, és rengeteg hallgató is jelez nekik, hogy még Kolozsváron is csak hézagosan jön be ultrarövid hullámon az adás. Múlt héten konkrét ígéretet kaptak arra, hogy az FM adó erősségét száz wattról ötszázra emelik, de azt nem tudni, hogy mikortól. 
Ez a kolozsvári, apahidai, tordai hallgatók számára jó hír, de a szilágysági, besztercei, aranyosvölgyi magyar rádiózók továbbra sem hallanak helyi magyar szót, mert a 4 órásra csökkent középhullámú adás is sokkal rosszabb minőségben fogható, mint eddig. Gyakorlatilag hallgathatatlan Tordán vagy Désen – panaszkodnak még a Főtér olvasói is.
Vagyis nemcsak a rádió egyik saját elve, a regionalitás sérül a magyar adás kapcsán, hanem a nyelvváltás határán álló szórványban eddig ellátott kultúrmissziós feladatának sem tud eleget tenni a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztősége. A magyar adás elveszítése a szórványban azzal jár együtt, hogy gyorsan elvesztődik a magyar adás iránti igény is, és nem biztos, hogy tíz év múlva lesz még akinek adást készíteni.
Hogy ezt ne mindig a vétlen szerkesztőkön kérjük számon, megkérdeztük, kihez forduljunk minél többen, ki dönt az adáskörzetek csökkentéséről és növeléséről. Rácz Éva a közszolgálati rádió elnök-vezérigazgatóját, Ovidiu Minculescut ajánlotta mindazok figyelmébe, akik tenni szeretnének valamit azért, hogy visszakapják a magyar adást, mert a mindenkori vezetés feladata, hogy a frekvenciagondot megoldja. 
Helló, olvasó, helló, szabadság!
Az előadásokat két radikálisan ellentétes álláspont, pontosabban érzésvilág összeütközése követte a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének főszerkesztők részvételével meghirdetett kerekasztalán. Az ütközés viszont egyáltalán nem volt radikális, nem estek egymásnak az emberek, sőt: megértették egymás álláspontját, ha nem is fogadták el.
Az egyik álláspont az igényes olvasóé, amelynek külön örültem, mert ez amilyen ritkán jut el az újságíróhoz, olyan értékes motivációs forrás. Már-már revelációként hat, hogy van, aki kifejezetten igényli az alaposan utánajárt anyagokat vagy azokat a témákat, amelyek általában a legkevesebb olvasót vonzzák az ingyenes online felületeken: például hogy mikor mit szavaznak meg az RMDSZ képviselői a parlamentben.
A közéleti számonkéréshez persze nemcsak igényes olvasó kell, hanem bátor, motivált és jól megfizetett újságíró is, ez a kombináció pedig nagyon ritka az erdélyi magyar szerkesztőségekben. Amelyek vezetői képviselték a másik érzésvilágot: a problémák pontos beazonosítása ezeknél az évtizedek óta gyakorló újságíróknál inkább rezignáltsággal társul. Persze még így sem mindegy, hogy a szerkesztőség, amelyet működtetsz, zömében olvasói előfizetésből, vagyis kevés pénzből épp csak hogy túlél, vagy magánvállalkozó próbálja kihozni legalább nullszaldósra, vagy zömében hazai vagy magyarországi közpénzből működik.
Mindenki függ a pénztől, a sajtópénzek zömét a politikum osztja, a politikum pedig megosztja a sajtót és uralkodik – hangzott el a szerkesztőségi vezetőktől. Amilyen kiábrándító ez a kvázi konszenzusos megállapítás, majnem annyira lelkesítő az, hogy a különböző beállítottságú és anyagi hátterű kiadványok vezetői ezt így el merték egymásnak mondani.
Ahogy azt is, hogy bár ők viselik a vezető tisztséget, személyzeti vagy kényesebb tartalmi kérdésekben a kiadó dönt. Ez a nyilvános beismerés apró, de valószínűleg az első lépés, amely kivezethet a teljes kiszolgáltatottságból, és olyan önszerveződést ösztönözhet, amely valamiféle védelmet nyújthat a retorzióktól tartó újságíróknak.
Lehet-e szabad és színvonalas a sajtója egy olyan, nem túl számos közösségnek, amelynek alacsony a vásárlóereje, ahol kevés a fizető olvasó (azok is csak a regionális kiadványokat tudják eltartani); ahol az online hirdetési piac fejletlen, egyébként is lefölözi a Google és a Facebook; ahol a legtöbb olvasót elérő kiadványokat a politikum tartja el és fogva közpénzből?
Lehet, szólt a harmadik, de még elég halk álláspont. Az egyik hang Szűcs Lászlóé volt, az Erdélyi Riport volt főszerkesztőjéé, aki csak a '90-es évek Bihari Naplójánál érezte magát olyan szabadnak, mint most. Az RMDSZ osztotta pénzből működött, egy hónapja felfüggesztett Erdélyi Riport munkatársai jelenleg egy ingyenes blogfelületen, fizetés nélkül írnak és közölnek. És közben megpróbálják kitalálni, hogyan folytassák.
A másik hang Sipos Zoltáné volt, az Átlátszó Erdély újságírójáé, aki bloggerkedésből él. Egyáltalán nem egyedi az erdélyi magyar sajtó helyzete, épp ezért van ötlet és pénz a nemzetközi porondon az ilyen problémák megoldására, csak meg kell keresni úgy a működtethető üzleti modellt, mint a megpályázható pénzeket – biztatott.
Üdítőbb, de sokkal több időt és elhivatottságot igényel ez az attitűd, mint az a három alternatíva, amelyben például Cseke Péter, a maszol.ro főszerkesztője látja az újságíró szabadságát: 1. más pályára megy; 2. olyan laphoz szerződik, ahol egyezik az álláspontja a lapéval; 3. elfogadja és nem hangoztatja, hogy más a véleménye, mint a kiadó, a főszerkesztő vagy a kollégák álláspontja.
Sipos szerint ezzel csak áldozatnak vagy kényszerpályán mozgónak érezzük magunkat, holott mi vagyunk azok, akik változtatni tudunk. Szerinte a döntéshozók félnek tőlünk, újságíróktól, de mi ne féljünk élni a hatalmunkkal.
Az RMDSZ pedig alakuljon végre párttá, ne ő ossza a magyar kisebbség kulturális önazonosságát fenntartani hivatott közpénzt, és főleg ne magának – javasolta Szilágyi N. Sándor professzor. A magát „alkalmi közírónak” nevező nyelvészprofesszort felháborítja, hogy míg az RMDSZ 22 millió lejt kapott 2015-ben a romániai költségvetésből a magyar kisebbség kulturális identitásának megőrzésére, félmillió lejt tagdíjakból és adományokból, addig hétmillió lejt költött saját fenntartására.
Szerinte az RMDSZ-nek párttá kellene alakulnia, abból a pénzből megélnie és pártsajtót fenntartania, amit parlamenti pártként egyébként is kapna, a kisebbségi identitás megélésére szánt közpénzt pedig egy romániai magyar kulturális alapnak kellene kezelnie, és megfelelő szakmai kuratóriumokkal szétosztania. „Ez a közpénz eredeti rendeltetésétől el van térítve, mert nem azért adják, hogy abból egy politikai párt ellébecoljon” – fogalmazott a professzor.
Antal Orsolya is számonkérte az RMDSZ politikusainak attitűdjét, akiket a parlament fekete lyukként nyel el ahhoz képest, hogy mit csinálnak a saját sajtótermékkel nem rendelkező USR politikusai: élő videót közvetítenek vagy szövegesen számolnak be a Facebookon arról, hogy mi a téma a parlamenti bizottságokban, vagy hogy a kormánypártok épp milyen parlamenti procedúrákkal lehetetlenítik el a vitát a bizottságokban vagy a plénumban.
A sokirányú beszélgetésből persze nem derült ki, hogy ki és mikor fogja megtörni a sunnyogó politikus – sunnyogó sajtó – passzív, érdektelen választó ördögi körét, de legalább már beszéltünk róla. És még fogunk, mert létrejött erre egy nyilvános Facebook-csoport, illetve egy ígéret a MÚRE részéről, hogy a következő kerekasztalra a kiadók vezetőit hívják el.
foter.ro

Kovács Péter szerkesztő lett a Kolozsvári Rádiónál
Kevesebb mint egy hónappal az RMDSZ ügyvezető elnöki tisztségéről való lemondása után szerkesztőként alkalmazták a Kolozsvári Rádiónál Kovács Pétert – számol be Rostás Szabolcs a kronika.ro-n. A volt politikus kedden megerősítette a Krónika értesülését, hozzátéve: január 31-i hatállyal áll a közszolgálati rádió területi stúdiója magyar szerkesztőségének alkalmazásában.
Kovács Péter – aki egyébként furcsállta, mitől hír az, hogy egy politikai alakulat egyik volt vezetője hol vállal munkát – érdeklődésünkre leszögezte, alkalmazása teljesen törvényes volt, ám nem igényelte versenyvizsga kiírását, mivel munkaviszonya egyelőre meghatározott időtartamra szól. A Krónika kérdésére, miszerint ha versenyvizsgát írnak ki a Kolozsvári Rádió nemrég megüresedett főszerkesztő-helyettesi tisztségére, megpályázza-e az állást, Kovács úgy válaszolt: erről majd az adott időben fog dönteni.
A Krónika egyébként úgy tudja, hogy a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségéhez – amely tavaly novemberben állt át az egész napos sugárzásra – összesen három új szerkesztőt vettek fel, Kovácson kívül Kristály Beát és Ferencz Zsoltot. A létszámbővítés mindenképpen indokolt volt, mivel a szerkesztőség a korábbihoz képest karcsúbb állománnyal volt kénytelen áttérni a 24 órás adásra.
Az RMDSZ-ben 1999 óta politizáló Kovács Péter január 4-én, a Transindex portálnak adott interjúban jelentette be, hogy aznapi hatállyal megválik a szövetség ügyvezető elnöki tisztségétől, egyúttal az alakulatból is távozik. Döntése okairól az ügyvezető elnök csupán annyit mondott, hogy voltak személyes ellentétek az RMDSZ-ben, ami ennyi idő alatt óhatatlanul összegyűl, és voltak olyan döntések, amelyekkel nem feltétlenül értett egyet, részletekbe azonban nem bocsátkozott.
Miközben Kovács lemondásakor jelezte: visszatér „első szerelméhez", a médiához (1997-1998-ban éppen a kolozsvári területi rádióstúdiónál dolgozott szerkesztőként), a Krónika már akkor megírta, hogy az RMDSZ egykori második embere a Kolozsvári Rádió frissen megüresedett főszerkesztő-helyettesi tisztségét készül átvenni. A magyar szerkesztőség irányításával együtt járó poszt azután üresedett meg, hogy a tavaly októberben kinevezett Szentannai Ágota átigazolt a budapesti Román Kulturális Intézethez – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Csifó János beszélgetős délutánja
A marosvásárhelyi Vár-lak idei első vendégét fogadta egy fázós ja- nuári délutánon. A társaság már összegyűlt, mindnyájan Csifó János nyugalmazott rádióriporterre várunk. Bő húsz perc után nyílik a Kedei-műterem, és már az ajtóból halljuk a szabadkozást, bocsánat- kérést az „objektív okok” miatti késésért. (Kisebb karambolba keveredett a taxi, újat kellett hívnia.) Sietősen elfoglalja a helyét, majd „nekitürkölőzve” jelzi, hogy kezdhetjük. A szerepek megfordulnak, az ismert rádióriporter „riportalannyá” válik. Mivel kezdi? Gye- rekkorával, két születésnapjával. Hogyhogy? – kapjuk fel fejünket. „Igen, igen, így volt, 1935. január 28-án születtem Medgyesen. Édesapám be akart íratni a városházán, de azt mondták, János név nincs, csak Ioan, és azt sem írják, hogy Csifó, hanem csak Cifo. És mert édesapám ezzel nem értett egyet, elment lelkész rokonunkhoz, és tőle már a kitöltött keresztlevéllel ment vissza a városházára. Másodszorra félsikerrel járt, a Csifót beírták, a Jánost azonban lefordították. Igen ám, de addig el- telt pár nap, így a hivatalos „világi” okmány 31-én lett kiállítva...” És mesél, mesél tovább, a gondtalan gyermekkorról, majd a háború ideje alatti költözésről, amikor a család egy nap alatt csak- nem minden mozdíthatót felpakolt egy teherautóra, felkerült az édesapa suszterműhelye is, így jutottak el Marosvásárhelyre. Csifó János két évig a marosvásárhelyi színművészeti főiskola hallgatója volt, majd a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán szerzett oklevelet. A diákévek alatt a Kolozsvári Rádió diákszerkesztője lett. Marosvásárhely visszavárta. Tanulmányai befejezése után a Marosvásárhelyi Rádiónál helyezkedett el, riporter, majd szerkesztő osztályvezető volt, nyugdíjba vonulásáig. Többek között az önálló kabaré- és folklór- műsorok, három, a televízióban bemutatott bohózat, a Szellemi öttusa, a Vikingek földjén, a 95 éves a 20. század, valamint a Megy a magnó vándorútra műsorok jelzik gazdag munkásságát. A meghitt visszaemlékezést egy-egy kérdés szakította meg a társaság részéről, mely által újabb fonal indult el, és Csifó János mesélt, mesélt szakadatlanul. Szóba került az 1990 februárjában végrehajtott „hőstett” is, ahogy Bölöni Domokos fogalmaz, méltán nevezhető hőstettnek a Marosvásárhelyi Rádió (még a diktatúra idején bedobozoltatott és Jilavára szállított) teljes aranyszalagtárának visszaszerzése, hazahozatala. Csifó János így emlékszik: „Velünk (marosvásárhelyi rádiósokkal) csomagoltatták be a szalagtárat, összepakolták, és elvitték Jilavára. Mi akkor ezt úgy értelmeztük, hogy a szalagokat egy pincébe helyezik, hogy menjen tönkre minden, és ne maradjon belőle semmi, mert elegük volt ebből a magyar kultúrából. 1990 februárjában azt mondtam a bukaresti igazgatóságnak, hogy mi a szalagtárhoz szeretnénk jutni, mire a válasz az volt, ennek semmi akadálya, csak érte kell jönni. Nagy hóban indultunk el, kértem Király Károlytól egy csukott teherautót, olyan három-öt tonnást, mi hárman, Borbély Zoltánnal, Kacsó Tiborral és Asztalos Oszkárral vonaton utaztunk Bukarestbe. Ott kísérőt adtak mellénk, akivel elmentünk Jilavára. Hatalmas, hangárszerű telepre vittek, és amikor beléptünk az épületbe, jóleső, kellemes meleg csapott meg, szaksze- rűen volt tárolva, külön részlegen mindenik területi rádióból elhozott szalagtár, a mienk úgy volt, ahogy becsomagoltuk. 45 ezer szalagot pakoltunk fel a kocsira, és azonnal indultunk vissza, de nem a megszokott úton, mert tartottunk az esetleges feltartóztatástól. Nem megyünk Ploieşti felé, mondtam, mert ott már háromszor megtörtént, hogy felborítottak olyan ko- csikat, amelyekben dokumentumok voltak, és azokat mind eltüntették.” Kerülő úton, megküzdve a Crivăţ (a román Nemere) hidegével és havával (befújta az utat), egy katonai alakulatnál töltött éjszaka után szerencsésen megérkezett a felbecsülhetetlen értékű szállít- mánnyal Csifó János Marosvásárhelyre. Értékmentés volt ez a javából. Marosvásárhelyen a Garabontzia Kiadónál 2013-ban jelent meg a Megy a magnó... egy rádiós emlékei című kötete. Erről így beszélt: „Összegyűlt egy csomó minden az életből, és gondoltam, össze kéne fogni, volt benne dokumentum, volt benne történelem, alkotás...” Nevek, életek, emberek. Megannyi beszélgetőtárs. Megelevenedik a közelmúlt: Bözödi György, Demény Lajos, Kós Károly, Lakatos István, Jakabos Ödön, Nagy Imre, Tarr László, Csorba András, csak pár nevet említek. Külön érték a Lapok egy emlékkönyvből fejezet, amelyben a riportalanyok saját kezű bejegyzései találhatók. Mi, olvasók és hallgatók, hálásak vagyunk, hogy Csifó János megosztotta velünk pályája élményeit, annak néhány derűs epizódjával. Vidám hangulatú, kötetlen beszélgetéssel zárult a vár-laki délután. Jó volt újból együtt lenni a születésnap alkalmából.
Doszlop Lídia
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar könyvekkel gyarapodott a Gerhardinum Líceum könyvtára
„Vigyük a könyveket olyan helyre, ahol jó szolgálatot tesznek”
Június 14-én, szerdán érkezett meg Temesvárra a Kolozsvári Rádió és a kolozsvári Szabadság napilap által összegyűjtött könyvek egy mikrobusznyi szállítmánya. A könyvgyűjtést a kommandói iskola az év elején leégett könyvtára számára indították el a kolozsváriak idén februárban, de azóta jutott könyv Zsobokra, Magyarlapádra, Nagyenyedre és a bánsági szórványba, a Gerhardinum Római Katolikus Líceumnak is.
„Februárban arra kértük a kolozsváriakat, hogy hozzanak könyveket kisiskolásoknak – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Rácz Éva, a Kolozsvári Rádió munkatársa, aki Kovács Péter rádiós kollégájával hozta el Temesvárra a könyvszállítmányt –, hoztak könyveket kicsiknek és nagyoknak egyaránt, voltak olyanok, akik egész könyvtárukat ideadták, azzal, hogy vigyük olyan helyre, ahol olvasnak az emberek, ahol jó szolgálatot tesznek a könyvek. Nemcsak  Kommandóra jutott könyv, hanem Magyarlapádra a Szórványkollégiumnak és az Általános iskolának, Zsobokra a Gyerekotthonnak, Nagyenyedre a Bethlen Gábor Kollégiumnak, ahol a régi, rongyosra olvasott könyveket is helyettesítik ezekkel a könyvekkel.
Közben a bánsági szórvány, Temesvár is eszünkbe jutott, ahol tavaly a MÚRE riporttáborát tartottuk. Akkoriban felhívott egy hallgató, hogy fel akarja ajánlani a könyvtárát bárhová, ahol szükség van könyvre. Mivel éppen Temesváron jártunk, felajánlottuk a szórványmagyarság gyerekei számára a könyveket, és Marossy Zoltán a Geml József Társaság nevében köszönettel elfogadta az adományt. Most újból megkérdeztük a temesváriakat, és megtudtuk, hogy a Gerhardinum Római Katolikus Líceum könyvtárának jelentős része román nyelvű könyv. Annyi könyvet hoztunk most el, amennyit a mikrobusz elbírt, és abban egyeztünk meg az iskola vezetőségével, hogy küldenek ők egy mikrobuszt Kolozsvárra a könyvadomány másik feléért. Vannak könyvek kicsiknek és nagyoknak, hazai irodalom a 90-es évekből, régi Kriterion-könyvek és Magyarországról a rendszerváltás előtt becsempészett könyvek, a Világirodalom Remekei sorozat kötetei. Jakab Ilona iskolaigazgató megköszönte az adományt, és Isten áldását kérte az adakozókra, ami nagyon megható volt”.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)

CSOMORTÁNYI ISTVÁN NYÍLT LEVELE KELEMEN HUNORNAK
Nyílt levél Kelemen Hunor pártelnöknek
Tisztelt Elnök Úr!
Jelezz balra és fordulj jobbra… hangzik a Ceaușescu-érát jellemző, klasszikussá vált erdélyi vicc csattanója. Bizony ez a „tíz éves” vicc jutott többünk eszébe, mikor pár nappal ezelőtt olvashattuk, hogy Nagyváradon Markó Béla és Lengyel László beszélgetéskötetét Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke és parlamenti képviselője mutatta be. Pártelnöki elődjét, Markó Bélát, azt gondolom, soha nem fogjuk elfelejteni, ha nem másért, hát azért, mert a 2002-es választások második fordulóját meg sem várta, mikor midannyiunk – az erdélyi magyarok – nevében gratulált Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelöltnek.
És bizony Lengyel László közgadász-politológust is nehéz lesz emlékezetünkből kitörölni, hiszen „szakértőként” mindenkor az elvárt és megrendelt eréllyel igyekezett megmagyarázni nekünk, hogy miért is rossz minden, amit a nemzeti oldal tesz és miért is demokratikus és hasznos a bal-liberális oldal valamennyi rezdülése. S látva, hogy manapság is minő ügybuzgalommal szolgál Lengyel – most éppen Botka László szocialista miniszterelnökjelölt-jelölt tanácsadójaként – önkéntelen is Kövér László örökérvényű szavai tolulnak eszünkbe: „kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna”.
Nekünk, bihariaknak, Szabó Ödön sem szorul bemutatásra, őkelme azonban arra a kétes kárpát-medencei hírnévre is szert tett, hogy ő volt az, aki mintegy fenyegetésképpen, a kormánypártok gyengítésének nyílt szándékával, az RMDSZ SZKT ülésén alig pár esztendeje még erdélyiek magyarországi pártjának bejegyzésére tett javaslatot. Szabótól nem álltak távol e „hasznos” ötletek, hiszen korábban éppen az ő meghívására érkeztek ifjúsági káderképzést tartani az MSZP-s Istvánok, Nyakó és Újhelyi. „Minden szavazat számít, az meg, hogy hogyan szerezzük meg, soha ne derüljön ki” – oktatták akkor. S bizony ki feledhetné, hogy Gyurcsány Ferencet és Demszky Gábort Erdélyben egyedül Nagyváradon fogadták, a helyi RMDSZ vezérkar, Bíró Rozália, Szabó Ödön, Kiss Sándor és Lakatos Péter lelkes meghívására?
Elnök Úr!
Még Ön sem vitathatja, gonosz időket éltünk 2010 előtt. Olyan időszakot kellett átvészelnünk, melyet ép ésszel senki nem sírhat vissza. Amíg öszödi beszédében Gyurcsány arról panaszkodott, hogy majdnem beledöglött, hogy úgy kellett tenni, mintha kormányozna, addig a gazdaságilag és moráljában tönkretett nemzet valóban az összeomlás szélére került. Eszerint joggal merül hát fel a kérdés, hogy miért jó nekünk, erdélyi magyaroknak, ha pártja nem csupán cinkos tétlenséggel, de tevékeny módon, főelkövetőként irányítja a bal-liberális megmondó emberek határon túli szellemi kútmérgezését?
A Lengyel-Markó-Szabó szereplés másnapjáig azt gondoltam, ezúttal csupán a sötét-RMDSZ-ként emlegetett bihari párttársainak magánakciójáról van szó, mígnem kiderült, hogy a nagyváradi bemutató után alig egy nappal, Kolozsváron már az Ön főszereplése mellett folyt le ugyanaz.
Nagyváradon, 2017. szeptember 14-én Lengyel László politológus a következőket mondta: „Van egy kormány, mely a fejünk felett hadonászik, és adott esetben kiteszi az asztalra, hogy Erdélyért vérzik a szíve.”, illetve meglátásában Magyarország nemzetközi megítélése olyannyira mélypontra süllyedt, hogy bármit tesz vagy mond a kormány, annak az ellenkezője történik, ezért „sokkal többet árt Budapest, ha megszólal Erdély-ügyben még annál is, mintha inkább néma maradna”.
Elnök Úr! Ön is így gondolja? Ezért szervezik a Lengyel Lászlók erdélyi turnéjait? És ezért tartja ön olyan fontosnak, hogy együtt lépjenek fel? Önök tényleg így gondolják?
Mert mi, az erdélyi magyarok többsége éppen az ellenkezőjét! Mi azt látjuk, hogy végre olyan kormányunk van, melynek valóban számít Erdély és erről nem csak beszél, ha nem tesz is érte. Van egy kormányunk, mely visszaadta Magyarország nemzetközi megbecsülését, melynek erdeményeképpen lehetősége és ereje van megszólalni erdélyi közösségünk sorskérdéseiben és ezt meg is teszi. Az elmúlt időszak igazolta, hogy „Budapest nem maradhat néma”, hiszen határozott fellépésével hatékonyabb védelmet ad számunkra, mint a bukaresti „érdekképviselet” – elég, ha csupán a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium helyzetére gondolunk.
Elnök Úr!
Önök – a nemzeti kormány legerőteljesebb segítő szándékának ellenére – időnként, ha tehetik, szembe mennek legalapvetőbb kárpát-medencei érdekeinkkel. Itt már nem véletlenekről, félreértett vagy félremagyarázott esetekről van szó.
Érthetetlen, hogy miközben a napnál világosabbak Soros György tevékenységének következményei, Ön a francia közszolgálati rádió romániai adójának (RFI) Tusványos előtt pár nappal adott interjújában, a valós veszélyt bagatelizálva, a következőket mondja: „…nem hiszem, hogy Soros képes lenne rezsimeket megdönteni, és főleg arra nem tartom képesnek, hogy globális problémákat okozzon, mint ahogyan időnként bemutatják”.
Érthetetlen, hogy a román közszolgálati rádió RMDSZ-befolyása alatt álló magyar részlegeinél és a közvetlenül RMDSZ-kézben lévő Erdély Tv-nél továbbra is Parászka Boróka és társai működnek és a Magyar ATV indoktrináltságát megszégyenítő elkötelezettséggel uszítanak a nemzeti értékek, a hagyományos értékrend ellen. Mindeközben pedig a nyíltan ultraliberális és a tavalyi kvótareferendum alatt a Kétfarkú Kutya Párt erdélyi gúnyplakát-kampányával kapcsolatban „nyilvánvalóan semmilyen felelősséggel nem tartozó” Kovács Péter volt ügyvezető elnököt szépen és csendben a Kolozsvári Rádió magyar adásának túlfizetett igazgatójává buktatták föl.
Egyenesen elképesztő, hogy a nyugat-Európát morális válságba taszító „politikailag korrekt” beszédmód fő témáit párttársai hogyan csempészik be nap mint nap az erdélyi magyar közbeszédbe, a parlamentben hogyan szavaznak össze-vissza a hagyományos családmodell védelmére szánt alkotmánymódosítás kapcsán, hogy ennek betetőzéseként maga a legújabb ügyvezető elnökük és kampánygurujuk, Porcsalmi Bálint – valóban igazi LMBTQ-aktivista módjára – tegyen egyenlőségjelet a meleg kisebbség és az őshonos nemzeti kisebbségek helyzete és védelmének szüksége között.
Minderre sem Bukarest, sem a kisebbségi lét folyamatos alkukényszere nem szorította sem Önt, sem párttársait. Adódik hát a nyilvánvaló következtetés: ezekben az ügyekben mutatkozik meg a Bukarestben konformista, a román kormánytöbbséghez szinte feltételek nélkül odasimuló, de Budapesten harcos jogvédő RMDSZ valódi Janus-arca.
Pedig soha nem volt még oly nagy szükség a következetes és hiteles erdélyi magyar politikára és a magyar összefogásra, mint éppen most, mikor a centenáriumi évnek kikiáltott 2018 előtt egyre sűrűsödnek a provokációs és uszító cselekmények.
Azonban Önöknél sajnos most éppen fordítva van, mint az említett rendszerellenes viccben: Önök jobbra jeleznek és balra fordulnak.
Mély kiábrándultsággal,
Csomortányi István,
az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke
kelt Nagyváradon, 2017. szeptember 16-án
Erdély.ma

Lemondott a Transindex főszerkesztője
Kulcsár Árpád lemondott a Transindex főszerkesztői tisztségéről. Ezt Gyöngyi Annamária lapigazgató jelentette be csütörtökön a Kolozsvári Rádióban. Utóbb a Transindexen megjelent egy írás, amelyben Kulcsár Árpád megindokolja lemondását.
A főszerkesztő távozásának előzménye, hogy a Transindex az elmúlt napokban két olyan cikket közölt, amely szexuális zaklatóként állítja be Váta Lórándot. A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének becsületbírósága szerdai határozatában lejárató kampánynak minősítette a két írást, és felkérte a portál főszerkesztőjét, hogy nyilvánosan kérjen elnézést „az emberi méltóságában megsértett és megalapozatlanul bizonyítékok nélkül megvádolt” színésztől.
„Elismerem, hogy komoly hibát követtünk el, és ezért Váta Lóránd felé valóban bocsánatkéréssel tartozunk” – indokolta lemondását a Transindexen megjelent írásában Kulcsár Árpád. A távozó főszerkesztő mentségül azt hozza fel, hogy nem volt precedens arra, amit megpróbált, az erdélyi magyar sajtó hasonló eseteket nem tárt még fel. „Lemondásom nem valamilyen nyomásra történik, leszámítva a felém irányuló lincshangulat bizonyos nyomását” – írta. maszol.ro

Előttünk az elődeink – könyv a 225 éves kolozsvári zenés színjátszásról
Hogyan fogadták Kolozsváron a XIX. század második felében Liszt Ferencet? Hányféle elnevezéssel illették Mozart Don Giovanni című operáját? Többek között ezekről is tudomást szerezhetünk a kolozsvári magyar zenés színjátszás 225 évét összefoglaló, Előttünk az elődeink. 225 év a kolozsvári magyar zenés színjátszás történetéből című kiadványból, amelyet csütörtök este mutattak be a Kolozsvári Magyar Operában az ünnepi gálaműsor előtt.
Benkő Judit és Fekete Adél muzikológus, illetve Laskay Adrienne karnagy, zenei szakíró foglalta össze egy-egy tanulmányban a 225 évet. A kötetben Angi István zeneesztéta, Selmeczi György karmester, rendező és Oláh Emese alpolgármester köszöntője is helyet kapott, a szép kivitelezésű kiadványt az Idea Plus nyomda jelentette meg.
– A Kolozsvári Operabarátok Köre sikeresen pályázatának köszönhetően jelenhetett meg a kolozsvári magyar zenész színjátszás 225 évét összefoglaló kötet. A tudományos értékkel rendelkező és olvasmányos tanulmányokat három képzett és tájékozott munkatárs írta meg. Figyelemfelkeltő az értékes képanyag is. A könyvet elolvasva rálátásunk lesz, honnan indult a zenés színjátszás Kolozsváron, mit örököltünk, milyen a társulatunk, mit építhetünk erre a múltra. Van kellő alapunk arra nézve, hogy a jövőt biztatónak képzeljük el – mondta az az 500 példányban megjelent kötetről Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója.
– Meghatódottan olvastam a Hunyadi téri új színház megnyitása előtti és annak kapcsán megjelent beszámolókat. Fantasztikus élményt jelentett a régi plakátok megtekintése is, a mód, ahogyan Kolozsvár és lakosai pénzt áldoztak az új színházra, ugyanakkor nagy tisztelettel búcsúztak el a Farkas utcai kőszínháztól. Akkor a kolozsváriak szeretettel, elkötelezettséggel pártolták a színházat – vélte Benkő Judit muzikológus, a Kolozsvári Rádió komolyzenei műsorainak szerkesztője, aki az 1792-től 1900-ig, pontosabban a Hunyadi téri új színház felavatásáig tartó időszakról írt tanulmányt.
Laskay Adrienne karnagy, zenei szakíró 1900-tól 1990-ig foglalta össze a zenés színjátszás történetét. – Nagy kihívás volt ilyen rövid idő alatt elkészíteni a tanulmányt. Az 1940–44 közötti korszakról például hatalmas anyag gyűlt össze, amit jó lenne egy bővített kiadványban újra közölni – jegyezte meg Laskay Adrienne.
Fekete Adél muzikológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karának oktatója megtiszteltetésnak tartja, hogy őt kérték fel az 1990–2017-es időszak feltérképezésére, illetve a könyv szerkesztésére. Ez utóbbi feladatot Szép Gyula igazgatóval együtt végezték el, derült ki a könyvbemutatón. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Igaz mesék örököse
Nagymamainterjúk Bódizs Edit tollából
Somlyóújlak múlt századbeli mindennapjaiba pillanthat be, asztaltáncoltatásról, esztendősbálról, „kőccsönkapálásról” és még sok egyéb érdekességről szerezhet tudomást Bódizs Edit Interjú a nagymamámmal című könyvének olvasója. A kis táskában, nagyobb kabátzsebben is elférő olvasmány – amint azt alcíme is jelzi – szilágysági történet, színekkel, hangulatokkal, ízekkel, életigenléssel teli időutazás az 1911-ben született Nagy Zsuzsanna szemszögéből, aki úgy tartotta, neki volt a legszebb „fiatal ílete”.
A mű 2015-ben a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadó gondozásában jelent meg. A későbbiekben Stracula Attila román nyelvű fordításában a Sălajul Pur şi simplu internetes újság is közölte, pár hete pedig a Hepehupa szilágysági művelődési folyóirat hozza le sorozatban. Folyamatban van a román nyelvű kötet megjelentetése is – tudtuk meg a szerzőtől, akit elsőként a kötet születésének előzményeiről, a „nagymamás” beszélgetések forgatókönyvéről kérdeztünk.
– Mindkét nagymamámat nagyon szerettem, a kalotaszegit és a somlyóújlakit is, de utóbbival valahogy közelebbi volt a kapcsolatunk. Nagyrészt ő nevelt, édesanyám ugyanis esti tagozaton oktató tanárnőként sokat volt távol otthonról. Sokszor kértem arra, hogy meséljen nekem a gyermek- és fiatalkoráról, és ő mindig szívesen idézte fel a régmúlt idők dolgait. Én ezeket a meséket örököltem tőle. A könyvben olvasható interjúkat 1998–99-ben készítettem, volt, amikor jegyzeteltem, máskor kazettán rögzítettem az emlékeket. Több mint másfél évtized múlva kerültek elő ezek a feljegyzések, felvételek. A Kolozsvári Rádió „lecsapott rájuk”, a rádió blogján Szilágyi Szabolcs húsz héten át jelentette meg az egyes részleteket. Rádiós munkatársként péntekenként úgy láttam neki a kéziratok szerkesztésének, mintha műsort készítenék. Végiggondoltam, hogy milyen oldalon viszem a beszélgetést, néha utólag szúrtam be kérdéseket. Az ízes tájnyelvet viszont minden esetben megőriztem.
– Hogyan fogadták az interjúkat az olvasók?
– Nagyon kedvezően. A somlyóújlakiak is követték az interneten a történetet, idősebb emberek csak azért regisztráltak a közösségi oldalon, hogy olvashassák, mások a gyermekeik, unokáik révén jutottak hozzá. Számos visszajelzést kaptam, biztattak, hogy folytassam, mert várják. Egyre inkább úgy éreztem, hogy nagymamám emlékei mellett a falu is részese kell legyen a történetnek. Ugyanakkor a személyes múlt és a település életének felidézése közben arra is gondot fordítottam, hogy a városi embereknek is mondjon valamit a könyv, számukra is humoros, élvezhető legyen.
– Milyen témaköröket érintesz benne?
– A két világháború alatti és közötti időszakot, a kommunizmus világát, hétköznapokat és ünnepeket. Egyebek mellett azt is elmesélem, hogyan ment férjhez egy újlaki asszony 1929-ben, és hogyan kapálták meg egymás földjét kalákában az emberek. De az is kiderül, mekkora traumát jelentett nagymamámnak az, hogy nagyapám elnök lett a kollektívben. Az eseményeket időrendi sorrendben követem. Mindemellett a somlyóújlaki 700 éves dupla falú templomról is szó esik a könyvben. A műemlék templomot egyébként a kötet végén Zsigmond Attila személyes hangvételű írása is közel hozza az olvasókhoz.
– Az időutazást korabeli fényképek is segítik.
– Számos családi és falubeli fotográfia birtokába jutottam, amelyek hajdani arcokat, viseleteket, életérzéseket villantanak fel. Az utolsó fotó pedig a jelenbe repít vissza, a 2015. március 15-ei ünnep egyik pillanatát örökíti meg a felújított somlyóújlaki templom előtt.
– Hol vásárolható meg az Interjú a nagymamámmal?
– Bár sokat eladtunk belőle, a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadó könyvesboltjában még kapható. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)