Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Román Nemzeti Galéria (Bukarest)
3 tétel
2008. június 19.
A Marosvásárhelyen élő Kolozsvári Puskás Sándor szobrászművész igazi polihisztor: most jelent meg néhány éve napvilágot látott szakácskönyvének – Varázspálcám fakanál – bővített változata. Az immár 80 éves Kolozsvári Puskás Sándor 64 éve szobrászkodik. „Nem érzem a koromat. Legfeljebb az a baj, hogy kicsit fáradékony vagyok” – mesélte. Kolozsváron született, ott élt – idézte a múltat. „Mátyás Mátyás professzor segített a világra, a Szent Mihály-templomban kereszteltek, és mikor Márton Áron egyéves püspök volt, akkor bérmált engem. ” A Kolozsvári nevet 1955-ben vette fel, mert nem tudta kiharcolni, hogy magyarosan írják a Puskás nevet. Újabb kötete a szobrairól fog szólni, több mint kilencven szobor reprodukciója lesz a kötetben. Több műve Bukarestben a Nemzeti Galéria gyűjteményét gazdagítja, a kolozsvári, marosvásárhelyi, csíkszeredai, székelykeresztúri, zetelaki, nagyszalontai múzeumokban is találhatók szobrai. Bethlen Gábort ábrázoló szobrát Gyergyószárhegyen, a Bethlen-bástyában helyezték el. A csodálatos Székely madonna egyik példánya egy csíksomlyói gyűjtemény része, a másik pedig a Zetelaki Múzeumban várja látogatóit. /Máthé Éva: Szakács, művészi szinten. = Krónika (Kolozsvár), jún. 19./
2013. június 22.
Kolozsvári Puskás Sándor – 85
Június 18-án töltötte 85. életévét Kolozsvári Puskás Sándor. Jó erőben, derűs hangulatban érte a születésnapja, természetes, hogy szakácsművészete néhány különlegességének is örülhettek a köszöntői. Szobrászművészetét a közeljövőben megjelenő kötet viszi még közelebb a széles közönséghez. Hat és fél évtizedes alkotói pályájának fontosabb megvalósításait így is sokan ismerik, a készülő kötet mindazt igyekszik majd minél részletesebben felmutatni, ami 1948-as első kiállítási szereplése óta a szobrász keze alól kikerült. Sokoldalú, megújulásra mindig kész, egyéni hangú, karakteres művészt tisztelünk személyében, számos jelentős monumentális munka és kisplasztika alkotóját, akinek művei köztereket díszítenek, múzeumi gyűjteményeket gazdagítanak, intézmények, családi otthonok féltve őrzött kincsei. Történelmi személyiségek arcmásainak egész sorával gyarapította nemzeti panteonunkat, a népélet, a falu világa ihlette szobrokkal járult hozzá a hagyományok jelképes tárházának folyamatos bővítéséhez. Munkásságába magunk is többször próbáltunk betekintést nyújtani lapunkban, a Múzsa oldalain mindegyre meg- megjelentettünk reprodukciókat alkotói újdonságaiból. Ma egy olyan terrakotta portréjának a fotóját közöljük, amely alighogy megszületett 1956-ban, máris eltűnt a szemek elől, magántulajdonba került. Szerencsés véletlen folytán a harmonikus szépségű, életnagyságúnál kissé nagyobb, színes plasztika alkotója és a tulajdonos találkozott a közelmúltban Marosvásárhelyen. Kolozsvári Puskás Sándor felfrissíthette és fényképen is megörökíthette közel hatvan esztendeje készült művét.
Nem egy bizonyos, ismert egyént ábrázol a Honfoglaló magyar nő. A szobrászt mindig érdekelték a különböző embertípusok, pályája első évtizedében főleg jeles tudós barátai, mentorai hatására különösen sokat foglalkozott ezzel a kérdéssel. A régészként, történészként, művészként is nagy hatású László Gyula tanácsai is ösztönözték a szobrászt, hogy elmélyüljön ezen a területen. E sajátos női arcmás mellett több hasonló fogantatású munkája keletkezett akkoriban, például a Székely paraszt és a Gyimesi csángó, amelyek szép hazai, sőt nemzetközi sikert arattak, majd bekerültek a bukaresti Román Nemzeti Galéria kollekciójába. Érdekes, hogy akárha a terrakotta nő párja lenne, négy évtized teltével, 1996-ban, a millecentenáriumi évfordulóra Kolozsvári Puskás Sándor elkészítette a Honfoglaló portréját is. Ez lett az egyik legnépszerűbb alkotása. Számos művészetkedvelő láthatta tárlaton, bemutattuk mellékletünkben is. A mai reprodukció első közlés, biztos tetszeni fog olvasóinknak a keleties arcvonású, jellegzetes öltözetű, sajátosságaiban egy egész korszakot és mindannyiunk számára meghatározó nemzedéket képviselő, ismeretlenül is ismerős, rokonszenves nő. Alkotójának további jó egészséget, sok energiát, munkakedvet és újabb értékes műveket kívánunk! Isten éltesse sokáig!
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)
2017. május 20.
Megnyílt a Zichy-tárlat!
„A művészet nélküli ország olyan, mint a virág nélküli kert.” (Gróf Zichy Edmund)
Noha az idei Múzeumok éjszakája csak pénteken vette kezdetét, a rendezvénysorozat talán legjelentősebb és legnívósabb tárlatának megnyitójára már csütörtökön sor került. A Zichy-gyűjteményről van szó, amelynek festészeti anyaga a Maros Megyei Múzeum kiállítótermében látható, a Kultúrpalota második emeletén. A méltán hírneves és rendkívül értékes képző- és iparművészeti kollekciót a XIX. században gyűjtötte a mecénás, arisztokrata Zichy család, gróf Zichy Jenő pedig halálakor Budapest városára hagyományozta. Ezen gyűjtemény egy részét állították ki Marosvásárhelyen.
A tárlatnyitóra a galéria szomszédságában, a Kultúrpalota kistermében került sor teljes telt házas közönség előtt, ahol elsőként Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója üdvözölte a megjelenteket, köszöntötte a meghívottakat és bemutatta a szervezőket, illetve azok képviselőit.
– Első alkalommal láthatjuk Marosvásárhelyen ezeket az európai műremekeket. Köszönöm a Maros Megyei Tanács segítségét, a vásárhelyi, budapesti és bukaresti kollégáknak, hogy segítettek megszervezni ezt a kiállítást, hatalmas munka volt az anyag szállításának megszervezése, a katalógusanyagok megszerkesztése és román nyelvre fordítása – e gigászi munkát hat hónap alatt sikerült elvégezni. A Zichy család a magángyűjteményéből a 19. században nagyon sokat adományozott a magyar államnak, a kollekció ezen részét tekinthetik meg. Köszönjük, hogy a budapesti Szépművészeti Múzeum másodszor is lehetővé tette egy itteni kiállítás megszervezését, hiszen a Zichy család mottója szerint a művészet nélküli ország olyan, mint a virág nélküli kert. A bukaresti Nemzeti Múzeum a harmadik partnerünk, a tárlat szeptemberben Bukarestben lesz látható, a télen tér vissza Magyarországra.
Péter Ferenc megyei tanácselnök hozzátette: – Megtisztelő számomra, hogy részt vehetek ezen a kiállítás-megnyitón. A Maros Megyei Tanács mindig partnere volt a múzeumnak és más megyei kulturális intézményeknek a filharmóniától a Maros Művészegyüttesig. Örvendek és gratulálok Soós Zoltánnak és csapatának, hogy sikerült az együttműködést megkötni, és elhozni ide ezt a nagyszerű kiállítást, amelyet egy olyan gyönyörű épületben mutathatunk be, mint a Kultúrpalota.
– Minden kiállítás rendelkezik egy olyan érzelmi töltettel, amely nemzeti érzelmeink felé mutat – mondta Magyarország csíkszeredai konzulátusának képviseletében dr. Flender Gyöngyi konzul. – Egy hosszú távú partnerség újabb sikeres lépése ez a több helyen is bemutatandó tárlat, amely főhajtás egy nagyszerű gyűjtő és donátor család előtt. Zichy Edmund gróf monarchiaszerte csodás gyűjteményt teremtett. Rendkívüli tisztánlátással közelített a művészekhez, a művészetek bőkezű támogatója és művelt mecénás volt, kiállításokat kezdeményezett, valamint jelentősen hozzájárult a köz javára megvalósuló képzőművészet támogatásához. Erdélyi felmenőit is szem előtt tartotta, a két erdélyi vasútvonal üzleti részével foglalkozott és publikált is a témáról. Fia, gróf Zichy Jenő számos kezdeményezésében apja nyomdokain haladt. A hatalmas gyűjteményt megnyitotta a közönség előtt, miután pesti palotáját új szárnnyal bővítette. Végrendeletében a teljes gyűjteményt Budapest városára hagyta. A XX. század viszontagságai ellenére a gyűjtemény megmaradt, és külön öröm, hogy egy részét ezúttal Marosvásárhelyen is megtekinthetjük.
Kósa András Lászlónak, a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet igazgatójának szavai szerint a tavaly a magyar szecesszió világhírű alkotójának, a XIX. század világ-sztár designerének, Róth Miksának a méltó megemlékezésére került sor a világ legszebb szecessziós épületében, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. De a Zichy család gyűjteménye is itthon van Marosvásárhelyen, a kollekció megtekintésekor fedezzük fel Zichy Jenő személyiségét is. Intézményeket alapított és támogatott, többször járt Ázsiában és utazásairól könyveket is írt, hatalmas összeggel segítette és részt vett az osztrák–magyar északi-sarki expedíció megszervezésében – ennek az expedíciónak köszönhető, hogy egy kis sziget a Ferenc József-föld nevet viseli –, valamint iskolát is épített. A műpártoló és műgyűjtő tevékenysége rendkívüli jelentőségű. A kollekció egy olyan mecénás, arisztokrata család gyűjteménye, amely feladatának tekintette a műpártolást és műgyűjtést. A Balassi Intézet mindig is partner lesz az ilyen jellegű kezdeményezésekben, és reményeink, terveink szerint a bukaresti Román Nemzeti Galériában ezek a kiállítás-sorozatok folytatódni fognak.
Gosztola Annamária és Cora Fodor művészettörténészek, a tárlat kurátorai a kiállítás szakmai részéről szóltak. Gosztola Annamária elárulta, hogy a Zichy család tagjai – a családról bővebben olvashatnak majd a kiállítás katalógusában – elkötelezett hívei voltak a tudománynak és művészeteknek. – A hatalmas gyűjtemény Jenő halála után ugyan megőrződött, de kívánsága ellenére nem maradt egyben, művészeti ágak szerint különböző részekre szakadt szét. A mostani kiállítás a gyűjtemény festészeti anyagából áll, bő három évszázadot fog át, és nem kevesebb, mint nyolc iskola munkáiból merít a flamandtól a németen keresztül a magyarig. Bibliai jeleneteket, portrékat, csataképeket, tájképeket, életképeket, csendéleteket egyaránt tartalmaz, és három szekcióra oszlik: az olasz emlékanyag remeke, a német, osztrák, cseh és magyar iskolákhoz tartozó művek, valamint a flamand és németalföldi alkotások – hallottuk az idei Múzeumok éjszakája első tárlatnyitóján.
K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely)