Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Román Lottótársaság
9 tétel
2006. január 20.
Nemcsak ellenzéki, hanem kormánypárti politikusok is korrupciós botrányokba keveredtek: az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ugyanis nyomozást indított George Copos miniszterelnök-helyettes ellen egymillió eurós adócsalás vádjával. A DNA ugyanakkor a Lottótársaság elnöke, Nicolae Cristea, valamint az Ana Electronic vállalat másik részvényese, Gilio Giuseppe Roza ellen is elindította a nyomozást. George Copos miniszterelnök-helyettes kijelentette: nem fél az ellene indított eljárástól. A kormány sajtóközleményt adott ki, amelyben hangsúlyozza, hogy a DNA vizsgálata Copos üzletemberi tevékenységének arra az időszakára vonatkozik, amikor még nem volt a kormány tagja. /Farcádi Botond: Bűnügyi vizsgálat George Copos kormányfő-helyettes ellen. = Krónika (Kolozsvár), jan. 20./
2006. január 27.
George Copos kormányfő-helyettes a kormányülésen tájékoztatta a kabinet tagjait, hogy adócsalással vádolják bizonyos ingatlantranzakciók kapcsán, és hogy átadta az ügyészségnek azokat a dokumentumokat, amelyek bizonyítják, hogy minden adót és illetéket befizetett az államkasszába, jelentette be Calin Popescu Tariceanu kormányfő. Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) büntetőjogi vizsgálatot indított George Copos államminiszter, Nicolae Cristea, a Román Lottótársaság elnöke, valamint Giulio Giuseppe Rosa, az Ana Electronic társaság egyik részvényese ellen. A három személyt gazdasági bűncselekmények elkövetésével vádolják. /Copos szerint adócsalással vádolják. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 27./
2006. június 7.
Négyre emelkedett a magas rangú tisztségviselők elleni vádemelések száma. Az idén beindított és Monica Macovei igazságügyi miniszter által életben tartott nagyszabású korrupcióellenes harcban eddig időrendi sorrendben Emilian Cutean Fehér megyei parlamenti képviselő, Serban Mihailescu volt kormányfőtitkár, Marian Oprisan Vrancea megyei tanácselnök és George Copos volt miniszterelnök-helyettes korrupciógyanús dossziéját továbbították a bírósághoz. Copost azzal vádolják, hogy a Lottó Társaság elnökével, Nicolae Cristeával együtt több mint egymillió euróval károsították meg az államot. A Konzervatív Párt egyelőre nem vonja meg politikai támogatását Copostól, aki szenátor. Az eddig bíróság elé került személyiségek közül hárman a Szociáldemokrata Párthoz tartoznak, egy pedig a Konzervatív Párt tagja. /Copos is a bíróságra került. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 7./
2007. április 4.
Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt (PC) elnöke, a politikus lánya, Camelia Voiculescu, George Copos konzervatív párti üzletember, illetve Adrian Cristea, a Román Lottótársaság volt elnöke ellen indított bűnvádi eljárást az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). Az ügyészek pénzmosással és hamisítással vádolják őket. A PC elnöke kijelentette, hogy a DNA őt és lányát érintő vádjai olyan szakképzetlen személyek aberrációja és hülyesége, akik olyan embereket sároznak be, akik egész életükben dolgoztak. . /Pénzmosással vádolják Voiculescut. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 4./
2009. június 17.
A magyar nyelv ismerete nyújtotta előny miatt menesztheti a Román Lottótársaság Szász Mártont, az intézmény Hargita megyei profitközpontjának igazgatóját. A vezető üzleti szempontokat helyezett előtérbe, amikor néhány alkalmazott munkaköri leírásában az előnyök közé belefoglalta a magyartudást. Noha az alkalmazásnál ez nem számított kizáró oknak, a lottótársaság vizsgálatot kezdeményezett. A Jurnalul National napilap diszkriminációt, visszaélést emlegetett. Megteszik a szükséges lépéseket, és ha kell, az igazgató mandátumát is visszavonják, állt a CNLR közleményében. A Román Lottótársaságnál közölték a Hargita Népével: „az idegennyelv-ismeret előnyt jelenthet bárki számára a társalgásban, ami viszont a munkaviszonyokat illeti, nem lehet bármilyen beosztásnál követelményként előírni azt”. A magyar nyelv ismeretét feltételként megszabó Kedves Imrét ezer lejre büntette tavaly az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), mivel a Hargita Megyei Közpénzügyek vezérigazgatója úgy hirdetett meg 12 állást a vezérigazgatóság csíkszeredai, székelyudvarhelyi és székelykeresztúri kirendeltségeinél, hogy kritérium volt a magyarnyelvtudás. /Mihály László: Kihúzta a lutrit a magyartudással. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 17./ Nem diszkriminált a Román Lottótársaság Hargita megyei profitközpontjának vezetője azzal, hogy előnyként tüntette fel néhány munkaköri leírásban a magyar nyelv ismeretét, állította Asztalos Csaba, a Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke. /Mihály László: Asztalos: nem diszkriminált a lottóigazgató. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 17./
2010. február 5.
Prioritás a könyvbeszerzési program újraindítása
„A közkönyvtárak nem ragadhatnak meg a ’90-es években betöltött szerepüknél. Olyan korszerű tájékoztató központokká kell válniuk, ahová szívesen járnak az emberek, és ahol másfajta szolgáltatást is találnak, nem csak régi és új könyveket” – mondta Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter azon a vitán, amelyet az általa vezetett szaktárca a Biblionet programmal közösen szervezett.
„A romániai közkönyvtárak a támogatás és a humán erőforrás tekintetében is hátrányos helyzetbe kerültek a rendszerváltás után. A könyvtárosok érdeme az, hogy életben tudták tartani ezeket az intézményeket” - jelentette ki Kelemen Hunor, és azt is hozzátette, a minisztérium következetes közpolitika kidolgozásával segítheti ennek a szakterületnek a működését. „Ennek a közpolitikának az összeállításakor újra kell gondolnunk a közkönyvtárak vidéki és kisvárosi közösségek életében betöltött szerepét is” - hangsúlyozta a tárcavezető, aki megköszönte a Bill és Melinda Gates Alapítványnak, valamint az IREX Alapítványnak a közkönyvtárak alkalmazottjai képzésének felvállalását. „Ez a projekt példa arra, hogy sok mindent meg lehet valósítani egy, Románia számára jelentős támogatással és jó ötletekkel. A mi kötelességünk lesz tartalommal megtölteni a Biblionet program teremtette keretet” - tette hozzá a miniszter, aki szerint az önkormányzatoknak is felelősséget kell vállalniuk a közkönyvtárak megfelelő működtetéséért. Deborah Jacobs, a Bill és Melinda Gates Alapítvány Global Libraries programjának igazgatója a könyvtáros új hatásköreiről beszélt, és elmondta, hogy ez az új szerep az intézmények működésével kapcsolatos tevékenységeket is feltételez, hogy a könyvtárlátogatóknak ne csak a könyvállományhoz legyen hozzáférésük, hanem más kulturális, szociális és oktatási szolgáltatásokhoz is, amelyekért ezeket az intézményeket felkeresik. „Nem kell elvárniuk azt, hogy a miniszterhez hasonló felvilágosult tisztségviselők végezzék helyettük ezt a munkát” - tette hozzá Deborah Jacobs, aki értékelte Kelemen Hunor miniszternek a koherens közpolitikák kidolgozására vonatkozó szándékát és azt, hogy foglalkoztatja a közkönyvtárak további sorsa.
„A minisztérium könyvbeszerzési programjának újraindítása elsődleges számunkra. Idén nem lesz alkalmunk erre, hiszen vissza kell szereznünk azokat az alapokat, amelyeket az Országos Lottótársaságtól és a szerencsejáték-szolgáltatók hozzájárulásából különíthettünk el kifejezetten erre a célra. Támogatjuk a falusi, községi és városi könyvtárosok képzésére irányuló valamennyi kezdeményezést, hiszen az ő tevékenységüknek, az új igények szerint, a társadalom- és oktatásszervezés területére is kell terjednie. Partnerséget szeretnénk kötni ugyanakkor az Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztériummal az új olvasói nemzedék és korszerű könyvtári szolgáltatások használóinak képzése érdekében” - hangsúlyozta hozzászólásában a miniszter, aki megbeszélésre hívta a Könyvtárosok Országos Szövetségének képviselőit, hogy a 2002-ben elfogadott könyvtártörvényre vonatkozó módosító javaslatokról tárgyaljanak. „Annak idején sokat foglalkoztunk ezzel a törvénnyel a Parlamentben, de a jogszabály aktualizálásra szorul. Ezért arra kérem a szövetséget, hogy tegyen javaslatot a tökéletesítésére” - mondta befejezésképpen Kelemen Hunor miniszter.
(rmdsz.hírszerk.) Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

2014. április 23.
„Kevés a pénz a kultúrára”
Jelentős összegeket kellene elkülöníteni a kulturális minisztérium részére ahhoz, hogy nagyszabású projektek is megvalósulhassanak – jelentette ki interjújában Kelemen Hunor.
A kulturális miniszter elmondta, mielőbb aktualizálni kell néhány kulturális területen a törvényi hátteret, például az épített örökségre, a mozikra, az alkotók egyesületeire vonatkozó jogszabályokat. A kulturális intézmények alkalmazottaira vonatkozó bérrácsot 2015-től megváltoztatná.
A kulturális miniszter mandátuma alatt az épített örökségi törvénykönyv kidolgozását is befejezné. A törvénykönyv megalkotását első kulturális miniszteri mandátuma alatt kezdte el, a megszövegezés nagyrészt elkészült, azonban a közvitára bocsátás hátravan, így leghamarabb az őszi ülésszakon tárgyalhatja meg a parlament ezt a tervezetet. A miniszter szerint előnyösebb lenne, ha egy törvénykönyvbe lenne foglalva minden terület, amelyet érinthet egy műemlék-felújítás.
„Előnyösebb az, ha egy és ugyanaz a törvény több területet is szabályoz, hiszen például egy műemlék felújításakor figyelembe kell venni a régészeti vizsgálatokat is” – mondta Kelemen. Hozzátette, az épített örökség tönkretételét súlyosabb szankciókkal szándékozik büntetni. Decentralizálná a műemlékvédelmi bizottságot, nagyobb döntési hatalmat adna a helyi viszonyokat inkább ismerő területi műemlékvédelmi bizottságoknak, hogy azokat ne lehessen megkerülni az országos műemlékvédelmi bizottsághoz fordulva.
Kelemen elmondása szerint nagyon sok pénzre van szükség a műemlékjegyzékben szereplő ingatlanok felújításához, azonban idén az erre elkülönített költségvetés nagyon alacsony.
„Jövőre számottevően kell növelni az erre elkülönített összeget, és a Regionális Operatív Programon keresztül is meg kell próbálni bővíteni ezt a költségvetést” – mondta Kelemen, aki szerint komoly anyagi ráfordítással is csak 8-10 év alatt lehet majd felmutatni valamit ezen a területen. Hangsúlyozta, a műemlékek felújítása nemcsak az országos intézményeknek, hanem a helyi hatóságoknak is felelőssége, például a városközpontok és az ott található műemlékek felújítása esetében is szerepet vállalhatnak.
A műemlékjegyzékben szereplő, magántulajdonban levő ingatlanok tulajdonosaiban tudatosítaná a felelősséget, azonban a magas karbantartási költségek ellensúlyozására adókedvezményt szeretne bevezetni.
Elmondta, a minisztériuma számára a legnagyobb infrastrukturális jellegű problémát a múzeumok helyzete jelenti. Kiemelten említette a Kolozsvári Történelmi Múzeumot: ennek raktárhelyiségei telítődtek, és nincs pénz az épület felújítására, éppen ezért prioritást élvez a minisztérium számára ennek a kérdésnek a megoldása. Kelemen elmondta ugyanakkor, megoldást szeretne találni annak az összegnek a pótlására is, amelyet korábban a Lottótársaságtól kapott az Országos Kulturális Alap.
(Agerpres). Nyugati Jelen (Arad)

2015. március 18.
Huszonhat rendelet egy csapásra
Egyetlen sürgősségi rendeletben 26 korábbit módosított a kormány múlt heti ülésén, a legteljesebb titokban, minden előkészítés, közvita és tájékoztatás nélkül. Az idei 2-es számú sürgősségi kormányrendelet a péntek esti Hivatalos Közlönyben jelent meg, és olyan korábbi sürgősségi rendeleteket módosít, amelyeknek egymáshoz semmi közük sincs. A bennük foglalt intézkedésekről sem előtte, sem utána nem nyilatkozott egyetlen miniszter sem;
Victor Ponta kormányfő az újságírók kérdésére tegnap kijelentette, hogy nem több rendelet egybecsomagolásáról, hanem több cikkelyről van szó, amelyeket pénzügyi intézkedések kötnek össze. A megarendelet címe semmitmondó: Sürgősségi kormányrendelet egyes jogszabályok módosításáról és más intézkedések. Szakértők szerint a kormány így próbálja elrejteni azt a külföldről is sokat bírált gyakorlatot, miszerint a parlament feje fölött, sürgősségi kormányrendeletekkel irányítja az országot. Egy ilyen jogszabály veszélyes precedens, és az alkotmánybíróságon el kellene buknia – véli több civil szervezet is, amelyek Victor Ciorbea ombudsman közbelépését és Victor Ponta kormányfő lemondását követelik. A román kormányt az Európai Bizottság (EB) idei, január 28-án közzétett jelentése is bírálta azért, mert törvénytervezetek helyett sürgősségi rendeletekkel irányítja az országot; a jelentés a nép ügyvédjét, Victor Ciorbeát is elmarasztalja, amiért nem támadta meg az alkotmánybíróságon azokat, amelyek csakis az ő hatáskörébe tartoznak. A 2015/2-es megarendelet többek között a következőket mondja ki: a román Lottótársaság bevételeinek 2 százalékát kulturális projektekre lehet fordítani, az energiaügyi minisztérium kölcsönöket adhat és szenet vehet a nukleáris energiavállalatnak, az állami intézmények által nyújtott támogatások legkevesebb 40 százalékát egészségügyi, tanügyi és sportcélokra kötelező fordítani, és legfeljebb 20 százalékát más tevékenységekre, a helyi rendőrség alkalmazottai kaphatnak élelmiszerpótlékot, a vezetőtanácsok tiszteletdíja nem változik (de ez alól vannak kivételek), az Első ház program résztvevői második ingatlant is vásárolhatnak azonos feltételekkel, a művelődési tárca húszezer eurós tagsági díjat fizet a Traduki hálózatnak, a határon túli románok tájékoztatására és rendezvényeire fordítható összegek a kormányfőtitkárság költségvetésében szerepelnek, a hibrid gépjárművek adóját 95 százalékkal csökkentik, az igazságügyi minisztérium felhasználhatja tartalékalapját a börtönbeli körülmények javítására, a korrupció- és terroristaellenes ügyészségek vezetői és a prefektusok is kapnak protokollpénzt, az önkormányzatok vehetnek fel kincstári kölcsönt európai uniós terveik megvalósításához.
A megarendelet ellen 13 civil szervezet lépett fel, közleményben kérik Victor Ciorbea ombudsman közbelépését, és emlékeztetnek arra is, hogy a sürgősségi kormányrendeletek miatt már hatodik alkalommal fordulnak a nép ügyvédjéhez. Az aláírók szerint a 26-ból egyik rendelet sem sürgős és nem is alkotmányos. Az APADOR-CH (Helsinki Bizottság) emberjogi szervezet statisztikái szerint az utóbbi 11 évben háromnaponként született egy sürgősségi kormányrendelet Romániában: 2004-től 2014-ig összesen 1548, évente átlag 145. Ez azt jelenti, hogy Románia minden hatvanadik órában rendkívüli helyzetben volt, amikor a kormánynak azonnali döntést kellett hoznia a parlament helyett. A legtöbb sürgősségi rendeletet – 228-at – 2008-ban, a legkevesebbet – 94-et – 2014-ben fogadták el, de ez is sokkal több az indokoltnál egy európai uniós tagállamban. Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. január 6.
Sorin Grindeanu kormánya felszámolta a miniszterelnöki kancelláriát
A Grirndeanu-kormány első ülésén sürgősségi rendelettel számolta fel a miniszterelnöki kancelláriát, ennek feladatait, tevékenységét, személyzetét a kormányfőtitkárság veszi át.
A Hivatalos Közlönyben megjelent rendelet szerint Román Lottótársaságot visszahelyezték a pénzügyminisztérium felügyelete alá. A technokrata kormány 2016 júniusában döntött arról, hogy a kormányfő felügyelete alól a gazdasági minisztérium hatáskörébe utalja át a társaságot. A Ponta-kormány 2015-ben sürgősségi kormányrendelettel helyezte át azt a pénzügyminisztérium felügyelete alól a kormányfő irányítása alatt álló Országos Szerencsejáték Hivatalhoz.
Eközben az Állami Vagyonügynökség a kormány felügyeletéből a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztériumhoz kerül át.
Az első kormányülésen elfogadott rendelet több minisztérium szerkezetét, illetve megnevezését is módosította.
Így lett egyebek mellett kulturális és nemzeti identitási minisztérium.
Ez a rendelet felhatalmazza ugyanakkor az európai ügyekért felelős tárca nélküli minisztert, hogy a külügyminiszter mellett jogszabályokat láttamozzon. Az ő feladata lesz ugyanis többek között Románia 2019-es európai uniós elnökségségének előkészítése, illetve koordinálja az ország európai ügyekkel kapcsolatos álláspontját, és ezeket kötelező módon láttamozza.
2012-ben az alkotmánybíróság úgy döntött, hogy az ország elnöke képviseli Romániát az Európai Tanácsban. Az államfő elküldheti maga helyett a miniszterelnököt, de ebben az esetben is az elnök feladata meghatározni az ország álláspontját.
Szabadság (Kolozsvár)