Traian Chebeleu elnöki szóvivő márc. 25-i sajtóértekezletén bejelentette, hogy Iliescu elnök aláírta 24 elítélt kegyelmi kérvényét, köztük a zetelaki és oroszhegyi magyar elítéltekét. Az elnök kétharmadával csökkentette Ambrus Pál és Nagy István 15-15 éves, háromnegyedével Boldizsár Ferenc, Illyés István, Karsai László, Nagy Imre és Vass-Kiss Előd 18 és 20 év közötti, továbbá Bálint Mihály börtönbüntetését. Ugyanakkor kegyelmet kaptak a volt RKP Politikai Végrehajtó Bizottságának póttagjai. Az elnöki kegyelem még nem teszi lehetővé a szabadulásukat, azonban a helyi szerveknek jogukban áll szabadlábra helyezni őket. Az RMDSZ ezt pozitív lépésnek tekinti, mondta Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, azonban tovább folytatják a harcot a börtönben maradt Cseresznyés Pálért. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 26./ Cseresznyés Pált tíz évre ítélték 1993. jún. 7-én. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./

1949-ben a Romániai Magyar Népi Szövetség bukaresti elnöki hivatalának munkatársai lázasan készülődtek a tizenhárom vértanú tábornok százéves évfordulója alkalmával megrendezendő ünnepségekre, emlékezett Czédly József. Révy Ilona kultúr- és propaganda tevékenységért felelős alelnök azt akarta, hogy az ünnepség fénypontja Zala György csodálatos Szabadság-szobrának eredeti helyére való visszaállítása legyen. Ebből azonban nem lett semmi, annak ellenére, hogy az akkori aradi alpolgármester, Kővágó József biztosított róla: technikailag meg lehet oldani a szobor visszaállítását (akkor még nem létezett azon a helyen a román katonahősök emlékére utólag felállított emlékmű). A legfelsőbb engedélyt a Kommunista Párt Politikai Bizottságának kellett volna megadnia, személy szerint a nemzeti kisebbségek problémáival (is) foglalkozó Miron Constantinescu titkárnak. A javaslatot akkor azzal az érvvel utasították vissza, hogy ne sértsék meg az aradi várban is állomásozó Vörös Hadsereget túlságosan nagyszabású emlékünnepély megtartásával, alkalmat adva ezáltal, hogy párhuzamot vonjanak a világosi fegyverletételt kikényszerítő cári orosz csapatok és a „felszabadító” szovjet hadsereg szerepe között. Az elutasításában valójában nem ez volt a döntő érv, hanem az, hogy hanem az hogy Constantinescu nem kedvelte a magyarokat. 1949. október 6-án, az ünnepség keretében az aradi színházban, a marosvásárhelyi Székely Színház díszelőadásban, a legjobb színészi gárda felvonultatásával (Kovács György, Lohinszky Loránd) Illyés Gyula Fáklyalángját mutatta be. Páratlan élmény volt. /Czédly József: Hatvan éve, Aradon. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 9./

Novák Csaba Zoltán: SZÉKELY ÉS KOMMUNISTA. Egy romániai magyar kommunista káder, Fazekas János életútja

25 éve jelentették be a falurombolási tervet
Huszonöt éve, 1988. április 29-én jelentette be Nicolae Ceausescu államfő, a Román Kommunista Párt (RKP) főtitkára, hogy az országban 2000-ig végrehajtják az ún. településszisztematizálási tervet, melynek során „agráripari centrumokat" hoznak létre. A köznyelvben falurombolásként elhíresült program a tizenháromezer romániai falu mintegy felének a felszámolását irányozta elő.
Romániában már a hetvenes évek óta folyt a városok és városközpontok szisztematizálása. Az erőltetett városiasítás – a statisztikákban legalábbis – látványos eredményekkel járt, 51 község vált várossá. Ezt követte a vidéki területrendezési elképzelés megvalósítása, amely nem csak a lerombolandó, elköltöztetendő falvakat, hanem minden települést érintett, mert drasztikusan csökkentette a beépíthető területet és elrendelte az ezen kívül eső házak, családi gazdaságok elköltöztetését. Az intézkedésektől a pártvezetés a mezőgazdasági művelésre alkalmas terület háromszázaléknyi növekedését remélte.
A falurendezési terv részleteit 1988. április 29-én ismertette Nicolae Ceausescu az RKP KP Politikai Végrehajtó Bizottságának ülésén. Eszerint az első szakaszban, 1990-ig elkészítik az átrendezés minden részletre kiterjedő tervét, s felmérik a falvak lakosainak számát. A két-háromezer főnél kevesebb lakosú településeket, azaz a romániai falvak felét eleve életképtelennek minősítették. Az 1995-ig tartó második szakasz végére megyénként 2-3 agráripari komplexumot terveztek kialakítani, az utolsó szakaszban pedig, 2000-ig 558 városi jellegű agráripari központ jött volna létre iskolákkal, kórházakkal, sport- és művelődési központokkal. A lakosságot többszintes lakóházakba akarták áttelepíteni, ezeket kizárólag a központi típustervekkel összhangban lehetett megépíteni. (1985-től már több települést felszámoltak Bukarest környékén és Giurgiu megyében, de a modellértékűnek tekintett új településeken többnyire a legalapvetőbb szolgáltatások is hiányoztak.)
Ceausescu bejelentését követően az ország egész területén megkezdődött a községek átszervezése: a falvak bontásához még hozzá sem fogtak, de sok helyen az orvosi ellátást már megszüntették. Nagyságukra nézve a magyarlakta falvak nem érték el az életképessé nyilvánítás alsó határát, s veszélyeztetettekké váltak a német nemzetiségű falvak is, mivel lélekszámuk az NSZK-ba történő erőteljes kivándorlás miatt folyamatosan csökkent.
A tervezett településrendezés nyilvánvalóan e nemzetiségek szellemi hagyományai és közösségi tudata ellen is irányult, erősítve a román lakosság módszeres betelepítésével támogatott homogenizációs folyamatot. Mindez ellentétes volt a polgári és politikai jogok nemzetközi egységokmányával és a helsinki záróokmánnyal, amelyeket Románia is aláírt.
Nicolae Ceausescu bejelentése után az értelmiség egy része tiltakozott a pártvezetésnél. Közleményekben tájékoztatta a külföldet is, a nemzetközi közvélemény felfigyelt a tervekre, s Románia egyre nagyobb politikai nyomás alá került. Hevesen tiltakozott a falurombolás ellen Ausztria és az NSZK, s kiéleződött a magyar-román viszony is.
A magyarlakta településekről érkező riasztó hírek hatására több magyarországi civil szerveződés 1988. június 27-én tüntetést szervezett a budapesti Hősök terén a romániai falurombolás ellen, a demonstráción mintegy 60-70 ezer ember vett részt. Három nappal később az Országgyűlés állásfoglalásban hívta fel a romániai Nagy Nemzetgyűlés figyelmét a megsemmisítésre kijelölt falvak felbecsülhetetlen történelmi és kulturális értékeire, kifejezve reményét, hogy a román vezetés eláll a terv végrehajtásától. Románia válaszul bezáratta a kolozsvári magyar konzulátust és a diplomáciai kapcsolatok megszakításának lehetőségét is felvetette. Mindennek nyomán menekültek ezrei kezdtek Romániából Magyarországra áramlani. A feszült politikai helyzetben augusztus 28-án teljesen váratlanul találkozott Aradon az új magyar miniszterelnök, Grósz Károly Nicolae Ceausescuval, de egyetlen fontos kérdésben sem sikerült megállapodásra jutniuk.
A településszisztematizálási programot a román vezetés 1988 végén lelassította, amiben a nemzetközi tiltakozásoknál nagyobb szerepet játszott az anyagi eszközök hiánya. A falvakat eredetileg buldózerekkel akarták a földdel egyenlővé tenni, de aztán ekkoriban láttak napvilágot azok az elképzelések, hogy iskola, közlekedés, orvosi ellátás, postai szolgáltatás híján inkább hagyják őket maguktól elhalni. A tarthatatlan bel- és külpolitikai állapotot végül a romániai forradalmi átalakulás szüntette meg, amely 1989. december 22-én magával sodorta Nicolae Ceausescut és egész rendszerét.
MTI
Erdély.ma

A magyar nyelvű oktatás helyzete a multikulturálisnak mondott Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) az egyetlen olyan intézmény, ahol az 1,4 milliós erdélyi magyarság az anyanyelvén képezheti gyógyítóit. Az egyetemet 1945-ben királyi rendelettel kizárólag a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés biztosítása végett hozták létre.
A MOGYE 1962-ig csak magyar nyelven működött, országos és nemzetközi hírnévre tett szert. A Román Kommunista Párt Politikai Bizottsága 1962-ben telefonon közölt határozatával elrendelte a román tagozat létrehozását. A kétnyelvű oktatás bevezetése ürügyén erőszakos elrománosítás kezdődött, magyar nyelven csak előadásokat lehetett tartani, a gyakorlatok, szemináriumok, megbeszélések, diplomavizsgák kizárólag román nyelven folyhattak. Nagyszámú magyar oktatót nyugdíjaztak és bocsátottak el, és egyre kevesebb magyar hallgatót vettek fel. 1989-ben, a kommunizmus bukásakor, az egyetemen az elsőéves magyar hallgatók aránya nem haladta meg a 15%-ot (korábban fele-fele volt az arány!), az oktatóknál pedig a 33%-ot. Ma, 24 évvel a fordulat után a magyar oktatók aránya tovább csökkent, nem éri el a 30 százalékot sem! A multikulturálisként meghatározott MOGYE jelenlegi vezetőségének, adminisztrációjának és diákságának etnikai térképe a következő: a rektor román, három prorektor román, egy prorektor magyar, mindhárom dékán román, a szenátusi elnök román, a gazdasági igazgató román, a prodékánok közül kettő román, három magyar, az adminisztratív személyzet kilenc ügyosztályának minden vezetője román, a dékáni hivatalokban 15 titkárnő közül 14 román, egy magyar. A magyar diákok létszáma kb. 1750 a 4800-ból. Az 1989. decemberi fordulat után az egyetem magyar diákjai, tanerői és a magyarság akkori politikai képviselői a paritás elvének tiszteletben tartását követelték, sztrájkoltak is ennek érdekében. Mindhiába. Jellemző módon 24 év után így néz ki a paritás! A magyar oktatás fejlődését, visszaállítását – a magyar nyelvű gyakorlati oktatás és ezáltal az oktatói utánpótlás akadályoztatásával – eszközökben nem válogatva gátolja az egyetemi szenátus kétharmados román többsége.
2011. januárban elfogadták az 1. sz. új román tanügyi törvényt. A törvény által kijelölt három multikulturális egyetem számára előírták azt, hogy a kisebbségek az egyetem keretén belül létrehozandó önálló tagozatokon, oktatási vonalakon saját maguk megszervezhetik a teljes körű, anyanyelvükön történő oktatást. A két másik multikulturális egyetem (a kolozsvári Babes–Bolyai és a marosvásárhelyi Művészeti) a tanügyi törvény kisebbségi rendelkezéseit tiszteletben tartva alkotta meg az egyetemi chartát. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a kétharmados román többségű szenátus az egyetemi autonómiára hivatkozva elutasította a törvénynek az anyanyelvi oktatás kiterjesztésére vonatkozó rendelkezései egyetemi chartában történő rögzítését és azok alkalmazását. Számos tevékenység esetén a román nyelv kizárólagos használatát írták elő. Ennek következtében a törvényt kidolgozó és beterjesztő akkori román oktatási minisztérium törvényellenesnek nyilvánította az új MOGYE-chartát, és elutasította annak jóváhagyását. Miután minden próbálkozás kudarcot vallott, az Ungureanu-kormány a tanügyi törvény által biztosított egyetlen lehetőséggel élt, és kormányrendelettel létrehozta a külön magyar kart. Ezt a tanügyi törvény 132. szak. (5) bekezdése alapján hozott kormányhatározatot a Victor Ponta és Crin Antonescu által vezetett ellenzék törvénysértőnek nevezte, erre a nem létező törvénytelenségre hivatkozva bizalmatlansági indítványt terjesztett elő, és megbuktatta a kormányt. A Victor Ponta által alakított új kormány az előző kormány tanügyminisztériumának törvényességi kifogásait semmibe véve jóváhagyta a magyar nyelvű gyakorlati oktatást és szemináriumokat, a magyar nyelvű diplomavizsgát tiltó törvénysértő chartát. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg hatályos charta előírásai szerint a tanagyag 30%-a magyar, 70%-a pedig román nyelven kerülhet elsajátításra. Igencsak problémás – és tudomásunk szerint sehol a világon nem alkalmazott – megoldás az, hogy az előadásokon magyarul leadott tananyagot a szemináriumokon, a gyakorlatokon román nyelven kérik számon! Sérül tehát a magyar hallgatók óhaja/joga, akik a tananyag tökéletesebb elsajátítása érdekében választották az anyanyelvi oktatást.A MOGYE-charta egyáltalán nem tartalmazza a tanügyi törvény 135. szakaszának a kisebbségi nyelven történő oktatást szabályozó rendelkezéseit, amelyek előírják a teljes körű anyanyelvi oktatást és az önálló anyanyelvi – esetünkben a magyar – tagozatok létrehozását. Ennek következtében a 2011. évi 1-es tanügyi törvény 128. szakaszának rendelkezéseit kellene alkalmazni, miszerint a törvénytelen előírásokat tartalmazó egyetemi charta abszolút semmis. Ezt a semmisséget azonban a romániai bíróságok egyelőre nem hajlandóak kimondani. (Szerintem csak jogi úton lehetne előrelépni, mivel a Ponta-kormány "születési hibájának" következtében nincs abban a helyzetben, hogy kormányhatározattal törje meg a szenátus román kétharmadának csökönyös ellenállását.)
Szinte érthetetlen, hogy Markó Béla volt RMDSZ- elnök és Király András jelenlegi tanügyi államtitkár miért száll szembe a törvény által biztosított jogok alkalmazását kicsikarni akaró magyar tanerők tiltakozó lépéseivel. (A magyar oktatók megelégelték azt, hogy a MOGYE szenátusának román kétharmada nemcsak a tanügyi törvényt, hanem annak politikai nyomásra felpuhított, 2012 szeptemberében megkötött egyezségbe foglalt előírásait sem hajlandók betartani. Közgyűlésükön eldöntötték, hogy a vezető tisztségeket betöltő képviselőik tiltakozásképpen beadják lemondásukat, a vezető testületekbe beválasztott tagok pedig bojkottálni fogják ezek tevékenységét mindaddig, amíg nem állítják helyre a törvényességet.) Felhívom a nyilatkozgatók figyelmét arra, hogy az RMDSZ legelső kormányba lépésekor belefoglalták a kormányprogramba az 1959- ben megszüntetett önálló kolozsvári Bolyai Egyetem visszaállítását. Amikor a Ciorbea- kormány elzárkózott ettől, akkor Markó Béla nyilvánosan csodálkozott azon, hogy a román politikusok nem tartották be ígéreteiket! Amikor Napóleon bukása után visszatértek a Bourbonok, Talleyrand, a nagy politikai túlélő azt nyilatkozta, hogy "semmit sem tanultak, semmit sem felejtettek". Markó Béla jelenlegi halogató álláspontjáról viszont levonhatjuk a következtetést, hogy semmit sem tanult, de felejtett. Ti. jelenleg szóba sem kerül az önálló Bolyai Egyetem visszaállítása, az időhúzással, a Petőfi–Schillerezéssel teljesen lekerült a napirendről. Ha a teljes körű magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésből hiányzó hetven százalékot nem sikerül visszapótolni, itt Marosvásárhelyen is beállhat a Bolyai-szindróma: a politikai ellenszélben küzdő magyar oktatók és diákok elfásulnak, beletörődnek a jelenlegi helyzetbe. Jellemző módon már megjelentek a román kétharmadhoz dörgölődző "sztrájktörők", akik önigazolásként elmondhatják azt, hogy még Markó Béláék is támogatják pecsovics viselkedésüket… Szerintem mindenki be kell lássa, hogy a magyar oktatók és diákok küzdelmét minden politikai erő és a civil társadalom is egyöntetűen kell támogassa!
Kincses Előd. Népújság (Marosvásárhely)

A magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés aggasztó helyzete a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) az egyetlen olyan intézmény, ahol a közel másfél milliós erdélyi magyarság az anyanyelvén képezhetné gyógyítóit. Az egyetemet 1945-ben – a párizsi béketárgyalások előtt – királyi rendelettel kizárólag a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés biztosítása végett hozták létre. 1962-ben a Román Kommunista Párt Politikai Bizottsága telefonon elrendelte a román tagozat létrehozását. Ezzel kezdetét vette a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása. A teljes körű magyar oktatás visszaállítását huszonegy évvel a nacionál-kommunista diktatúra megdöntése után (!) a 2011. évi 1-es tanügyi törvény írta elő.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a kétharmados román többségű szenátus az egyetemi autonómiára hivatkozva módszeresen elutasította az új román tanügyi törvény anyanyelvi oktatás kiterjesztésére vonatkozó rendelkezéseinek az egyetemi chartában történő rögzítését és azok alkalmazását. Számos tevékenység esetén a román nyelv kizárólagos használatát írták elő. Látván, hogy politikai nyomással nem lehet kikényszeríteni a törvény alkalmazását, jogi útra tereltük az ügyet.
Az RMOGYKE (elnöke prof. dr. Kincses-Ajtay Mária) és a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (elnöke Tubák Nimród) 2013 novemberében a Bukaresti Táblabírósághoz fordult. Azt szerettük volna elérni, hogy állapítsák meg: a Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hivatal (ARACIS) marosvásárhelyi használatra megalkotott szabálya (sztenderdje) érvénytelen. A kifogásolt sztenderd kimondta, hogy a klinikai gyakorlatok kizárólag román nyelven folyhatnak, vagyis a magyar diák a kórteremben csak románul szólhatna a románul alig beszélő idős nagymamájához… Ezt a diszkriminatív tiltást a MOGYE szenátusának román kétharmada a klinikai gyakorlatokon kívül kiterjesztette a preklinikai gyakorlatokra (beleértve az anatómiát, noha a halottak már nem beszélnek), a szemináriumokra és a diplomavizsgákra is.
A két felperes (az RMOGYKE és az MMDSZ) körlevélben felkérte az RMDSZ, az EMNT, az EMNP és az MPP elnökeit, hogy a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés védelmében lépjenek be a bukaresti perbe. Sajnos, csak az EMNT és az EMNP érezte át az ügy fontosságát, az ismét kormányra került RMDSZ és az MPP nem volt hajlandó beavatkozni a közigazgatási eljárásba. Az RMDSZ- vezetés elutasító döntése szerfelett meggondolkoztató, és akarva-akaratlanul igazolja Victor Ponta miniszterelnök érvelését, aki azzal indokolta az RMDSZ újabb kormányba léptetését, hogy ezáltal "megszelídíti" a magyarság képviseletét. Felidézem, az RMDSZ-vezetés azt hangoztatta, hogy azért is lépett be a kormánykoalícióba, hogy meg tudja oldani a MOGYE-n a magyar oktatás ügyét. Az RMDSZ a 2011-ben indított marosvásárhelyi közigazgatási perbe is csak a koalíciós Ungureanu-kormány megbuktatása után vállalta fel a támogató beavatkozást. Tehát ismételten bebizonyosodott, hogy a magyar orvos- és gyógyszerészképzés érdekében csak akkor áll a sarkára az érdekvédelminek mondott szövetség, ha ellenzékben van?! Az RMDSZ passzivitása nehezen védhető, mivel a magyar oktatás visszaállítása ügyében csak jogi úton vagy polgári engedetlenséggel lehetne előre lépni. A Ponta-kormány "születési hibájának" következtében – ti. a MOGYE-n a magyar fakultás létrehozását elrendelő kormányhatározat ellen benyújtott bizalmatlansági indítvánnyal buktatták meg az Ungureanu-kormányt – nincs abban a helyzetben, hogy kormányhatározattal törje meg a szenátus román kétharmadának csökönyös ellenállását.
A magyar oktatók megelégelték, hogy a MOGYE szenátusának román kétharmada nemcsak a tanügyi törvényt, hanem annak politikai nyomásra felpuhított, 2012 szeptemberében megkötött egyezségbe foglalt előírásait sem hajlandó betartani. Közgyűlésükön eldöntötték, hogy a vezető tisztségeket betöltő képviselőik tiltakozásképpen beadják lemondásukat, a vezető testületekbe beválasztott tagok pedig bojkottálni fogják ezek tevékenységét mindaddig, amíg nem állítják helyre a törvényességet. Szinte érthetetlen, hogy Markó Béla volt RMDSZ-elnök, Kelemen Hunor jelenlegi elnök és Király András tanügyi államtitkár miért száll szembe a törvény által biztosított jogok alkalmazását kicsikarni akaró magyar tanerők tiltakozó lépéseivel. Sajnálatos módon az RMDSZ-es illetékesek "elfelejtették", hogy ma már senki sem beszél az önálló kolozsvári Bolyai Egyetem visszaállításáról. A politikai pipogyaság és az idő múlása oda vezetett, hogy jelenleg szóba sem kerül az önálló Bolyai Egyetem visszaállítása, e jogos követelés teljesen lekerült a napirendről. Ha a teljes körű magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésből hiányzó hetven százalékot nem sikerül visszapótolni, itt, Marosvásárhelyen is beállhat a Bolyai-szindróma. A politikai ellenszélben küzdő magyar oktatók és diákok elfásulnak, beletörődnek a jelenlegi helyzetbe. Az egyetem vezetősége a hangadó magyar professzorokat újabban bűnvádi feljelentésekkel és munkajogi eljárásokkal vegzálja! Szerencsére a MOGYE- ügyben nincs egyetértés a Fidesz-kormány és az RMDSZ-vezetés között – Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes határozottan kijelentette, hogy 100%-ig támogatja a magyar tanerők tiltakozó lépéseit.
Az általunk szorgalmazott jogi megoldás a Bukaresti Legfelső Ítélőtábla és Semmítőszék kezében van. Ha a fellebbezési eljárásban kedvező ítélet születik, akkor annak azonnal érvényt lehet szerezni a MOGYE-n. A Bukaresti Táblabíróságon lefolytatott bizonyítási eljárás során kiderült, hogy az ominózus, a magyar nyelv kitiltását rögzítő jogszabály valójában nem is létezik. A Bukaresti Táblabíróság mindezek ellenére elutasította az RMOGYKE és az MMDSZ abszolút megalapozott közigazgatási keresetét, sőt ezzel sem elégedett meg, hanem érdemben helyben hagyta a MOGYE magyaroktatás-ellenes beavatkozását. Az Azamfirei rektor által aláírt beavatkozás tételesen tartalmazza azt, hogy az elméleti oktatáson kívüli tevékenységek, vagyis a gyakorlatok, szemináriumok, záróvizsgák nyelve a román, kijelentve azt is, hogy ez a helyzet nem diszkriminálja a magyar oktatást!? Érvként hozzáfűzi, hogy sok magyar diák olyan előrelátó, hogy eleve a román tagozatra iratkozik be… Tehát oda jutottunk, hogy ezt az alkotmányt- és tanügyi törvényt, nemzetközi egyezményeket sértő álláspontot az elsőfokú ítélet helyben hagyta. Méghozzá úgy, hogy ennek érdekében egy nem létező jogszabályt alkalmazott! Ezt a lehetetlen helyzetet a Bukaresti Legfelső Ítélőtábla előtt sorra kerülő fellebbezési eljárásban mindenképpen meg kell változtatni! Mindehhez a nemzetközi figyelemfelkeltés, az összmagyar összefogás elengedhetetlen. A Legfelső Ítélőtáblán szeptember 19-én sorra kerülő sorsdöntő tárgyalás előtt feltétlen tudatosítanunk kell a román vezetésben azt, hogy egy ilyen ítélet milyen rossz fényt vet a román igazságszolgáltatásra, súlyosan sértve az európai normákat, a román alkotmányt és a tanügyi törvényt. Bármilyen nehéz, de át kell törni a román média és politikum által felállított hallgatás falát. Ha a szeptemberi bukaresti fellebbezési tárgyalás mégsem hoz változást, akkor be kell látnunk, hogy az 1945/46-os Romániával szemben 2014 Romániája nem hajlandó biztosítani a teljes körű magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzést. Ez esetben vissza kell térni az 1946-os megoldáshoz, amikor Marosvásárhelyen az orvos- és gyógyszerészképzés magyarországi professzorokkal indult el, akik azután kinevelték az erdélyi utánpótlást is. A Sapientia egyetem keretében vagy a romániai magyar orvos- és gyógyszerészképzést támogató anyaországi egyetemek kihelyezett tagozataként lehet megoldást találni erre az égető és fájó kérdésre.
Kincses Előd, Népújság (Marosvásárhely)

Huszonöt év: lángra lobbant a temesvári szikra
Öt nappal az 1989. évi temesvári megmozdulásokat kirobbantó események után Nicolae Ceauşescu visszatért Iránból. Temesváron a városközpontot a felkelők ellenőrizték, akik kezdték megszervezni magukat, megalakították a Román Demokratikus Frontot, a várost pedig szabad területnek nyilvánították.
Bukarest nem mozdul…
Nicolae Ceauşescu hazatérte után este televíziós beszédében a történteket Románia megcsonkítására, a szocializmus szétzúzására irányuló nemzetellenes, provokatív akciónak minősítette, amely mögött idegen hatalmak állnak. A nap folyamán egyébként tüntetések voltak Aradon, Kolozsvárott, Nagyváradon, Brassóban, Nagyszebenben, Besztercén, Konstancában és Buzăuban. A külföldi hírügynökségek értesülnek arról, hogy Tőkés László életben van, Temesvárról Menyőre szállították.
http://www.youtube.com/watch?v=YMKw7YHPaGo
Másnap, december 21-én reggel a bukaresti vezetőség – Pârcălăbescu, a Hazafias Gárda parancsnoka javaslatára – több ezer, botokkal felfegyverzett zsil-völgyi bányászt küldött vonatokon Temesvárra, azzal az indokkal, hogy a magyarok és a huligánok feldúlták Temesvárt, és meg kell fékezni őket. A Temesvárra érkező bányászok saját szemükkel győződtek meg az igazságról, és a felkelők mellé álltak, egy részük pedig el sem indult otthonról.
Ugyancsak december 21-én délelőttre, a hatalmában még mindig biztos Nicolae Ceauşescu népgyűlést hívott össze Bukarestbe, és a megjelent kb. 100 000 fős tömeg előtt elítélte a temesvári „vandálok” és „huligánok” cselekedeteit. A tömeg a beszéd első részében a szokásos kommunista jelszavakat skandálta, és úgy tűnt, a temesvári forradalmárok egymagukra maradnak. Amennyiben ugyanis a bukaresti tömegek nem álltak volna át a temesvári forradalmárok oldalára, akkor Ceauşescunak minden bizonnyal sikerült volna vérbe fojtania a forradalmat.
A diverzió
A forgatókönyv azonban nem a diktátor terve szerint alakult. Még máig sem tudni, minek a hatására bolydult meg az addig fegyelmezetten viselkedő tömeg. Szemtanúk szerint petárdarobbanás hallatszott, a hangszórók hirtelen zúgni kezdtek, a tömeg megrémült, a sorok megbomlottak. Nem tudni pontosan azt sem, ki követte el a diverziót, de a téren összegyűlt százezer ember hirtelen harciassá vált. A rendbontás nyomán az élő tévé-közvetítés mintegy három percig szünetelt.
Az ugyancsak megrémült Ceauşescu és felesége képtelen volt visszaszerezni az irányítást a tömeg felett, hiába „hallózott”, hiába szólította fel a tömeget, hogy „mindenki maradjon a helyén”, és fölöslegesen ígért havi, akkor pénzben mintegy 4 dollárnak megfelelő 100 lejes fizetést a munkásoknak. 
A szétszéledő tömeg egy része ellepte a környező utcákat, és antikommunista és Ceauşescu-ellenes jelszavakat kezdett kiabálni. A tüntetők végül ellepték a Piața Kogălniceanu, Piaţa Unirii, Piaţa Rosetti, és a Piaţa Romană közötti utcákat és tereket. Ceauşescu, a felesége, az RKP Politikai Végrehajtó Bizottságának tagjai a pártszékházban maradtak, és hozzáláttak a megtorlás megszervezéséhez.
Véres megtorlás
Egyre többen csatlakoztak a fegyvertelen tüntetőkhöz, akik farkasszemet néztek a katonasággal, a terrorelhárító egység (USLA) pajzsos tagjaival. Megjelentek a Securitate emberei is, a hatalom a helyszínre tankokat, csapatszállító járműveket vezényelt, a tűzoltók vízágyúval lőtték a tömeget.
Több tüntetőt halálos lövés ért, számos embert letartóztattak. Egy csapatszállító jármű az Intercontinental szálloda körzetében belehajtott a tömegbe. A tüntetőknek mindeközben sikerült barikádot építeniük a Dunărea étterem előtt – ez csaknem éjfélig kitartott, ekkor azonban egy harckocsi elsodorta. A heves tüzelés éjfél után alábbhagyott, a tömeg szétoszlott, de a tüntetők utáni hajtóvadászat hajnali 3-ig folytatódott. Hajnalban a tűzoltókocsik vízsugárral lemosták a véres utcákat.
Megmozdultak a munkások
Ceauşescu másnapra azt hitte, sikerült elejét venniük a bukaresti megmozdulásoknak, jóllehet testvére, Ilie Ceauşescu, a védelmi miniszter egyik helyettese figyelmeztette, hogy hatalmas tömegek közelednek a városközpont felé. Ceauşescu ekkor azt felelte, hogy a pekingi Tienanmen téren 1989-ben egy millió tüntető gyűlt össze, és azokat is elintézték a hatóságok. Reggel nyolc órára a párt Központi Bizottságának székházában tehát összehívták a párt politikai végrehajtó bizottságának az ülését.
Még aznap, december 22-én, a korareggeli órákban a peremkerületekben lévő iparvállalatokból és lakónegyedekből hatalmas tömegek indultak Bukarest központja felé, áttörték a rendfenntartó erők kordonjait (több katona átállt a felkelők oldalára), és a pártszékház körüli utcákban gyülekeztek, majd megtöltötték a központi teret is.
Fél tíz körül a kormány védelmi minisztere, Vasile Milea a hivatalos változatnak megfelelően öngyilkosságot követett el. A magyarázat szerint a tárcavezető árulást követett el és a felelősségre vonástól félve vetett véget életének. Nem hivatalos változat szerint maga Ceauşescu lőtte – lövette? – le, de erre sem derült mindmáig fény.
Ezt követően rendkívüli állapotot hirdettek az egész országban, megtiltották, de a rendeletnek a karhatalom már nem szerzett érvényt. 
A „jóbarát”
Ceauşescu Victor Atanasie Stănculescut – aki a diktátor családjának barátja volt – akarta honvédelmi miniszterré kinevezni, a ravaszságáról is nevezetes tábornok, azonban a szerepet nem vállalta el: ezt természetesen nem mondhatta meg Ceauşescunak, ezért egészséges lábát begipszeltette. Ceauşescu eszén azonban nem járt túl: a diktátor követelte, hogy jelenjen meg a pártszékházban, majd – szóbelileg – rábízta a Honvédelmi Minisztérium vezetését.
Victor Atanasie Stănculescu átvette az operatív irányítást, és az elkövetkező 2-3 órában színleg teljesítette a diktátor parancsait, de a háttérben olyan utasításokat adott, amelyek a spontán népi megmozdulást támogatták, majd a délelőtt folyamán, bizalmi emberein keresztül öt olyan parancsot adott ki, amelyek keresztülhúzták Ceauşescu terveit. Így például leállította a csapaterősítéseket, megtiltotta a lőfegyverek használatát (beleértve a figyelmeztető lövéseket is), és utasította a katonai egységek parancsnokait, hogy kezdjenek tárgyalásokat a tüntetőkkel. Egyben megszerezte a Securitate vezetője, Iulian Vlad tábornok, valamint a pártszékház védelmét ellátó V. igazgatóság parancsnokának támogatását is
Mivel a belügyminiszter, Tudor Postelnicu, helyettesével együtt folyamatosan a pártszékházban tartózkodott (és a tüntetések megkezdése után már nem is tudott onnan eltávozni), a belügyminisztérium erőinek gyakorlati irányítását is  Iulian Vlad valamint a helyi rendőrparancsnokok vették át, akik a helyzet ismeretében úgy döntöttek, nem alkalmaznak erőszakot.
A diktátorhoz hű Nicolae Eftimescu tábornok, a vezérkar főnökének első helyettese megpróbálta a közeli Köztársaság Palotától átcsoportosítani a páncélozott csapatszállító járműveket és harckocsikat a pártszékház bejáratához, hogy kimenekítsék onnan a legfelső vezetést, azonban a pártszékházban lévő katonai híradó alegység a parancsot nem továbbította, mert nem Stănculescutól jött.
A puccsba torkollt forradalom
Stănculescu tanácsára Nicolae Ceauşescu végül is úgy döntött, hogy helikopteren hagyja el a pártszékházat, és a hadsereg három titkos irányító bunkerének egyikébe utazik. Ekkor kíséretével együtt lifttel felment a pártszékház utolsó emeletére, onnan a tetőre, és 12:09-kor helikopterrel elhagyta az épületet. Elutazás előtt Elena Ceauşescu a „jó barátot”, Stănculescut kérte meg, viselje gondját a Ceauşescu-gyermekeknek…
A diktátor távozását követően a Palota téren ünnepi hangulat lett úrrá. A tüntetők betörték a pártszékház ablakait, az épületet védő fegyveresek, nem használták fegyvereiket, hanem civil ruhában elvegyültek a tömegben. A kinyitott bejárati ajtón egyre többen nyomultak be, és elkezdték kidobálni az ablakokon Ceauşescu írásait, portréit, a propagandaanyagokat, amelyeket a téren összegyűlt tömeg meggyújtott.
Stănculescu azt is parancsba adta, csakis a Honvédelmi Minisztérium által kiadott parancsokat kell teljesíteni.
Délután fél három körül a felkelők birtokába jutott televízió épületében megjelent Ion Iliescu, több tábornok – közöttük Nicolae Militaru, Mihai Chitac – kíséretében. Élő adásban, drámai hangon erősítették meg a régi rendszer bukásáról szóló híreket, és kérték a hadsereg és a lakosság támogatását. Közölték, hogy a Securitate megszűnt, és a belügyminisztérium egységei a honvédelmi minisztérium alárendeltségébe kerültek. Később Iliescu megjelent a pártszékház erkélyén is, ahonnan beszédet intézett a tömeghez.
A temesvári és a bukaresti forradalom ettől a pillanattól kezdve vált puccsá.
BT
maszol

Huszonöt éve végezték ki a Ceaușescu-házaspárt
Huszonöt éve, 1989. december 25-én végezték ki Romániában a népfelkelés által megbuktatott román diktátort, Nicolae Ceaușescut és feleségét.
Nicolae Ceaușescu 1918. január 26-án született az Olt megyei Scorniceștiben. Még fénykorában is nagy becsben tartotta szülőhelyét, amelyet "szocialista mintatelepüléssé" akart átalakítani. A falut 1988-ban várossá minősíttette, a régi parasztházakat leromboltatta és paneltömböket emeltetett a helyükre, a változásokat csak múzeummá alakított szülőháza élte túl.
izenegy éves korában cipészinasként került Bukarestbe, ahol bekapcsolódott a munkásmozgalomba. A kommunista ifjúsági szervezet egyik vezetőjeként 1936-ban, majd 1940-ben is bebörtönözték, s paradox módon a rács mögött kezdődött politikai karrierje. Együtt raboskodott ugyanis Gheorghe Gheorghiu-Dej-zsel, aki a második világháború után az ország teljhatalmú irányítója lett.
Ceaușescu 1944-től hagyományos pártkarriert futott be: az ifjúkommunista szövetség bukaresti, majd országos titkára, főtitkára, a bukaresti pártbizottság tagja, országgyűlési képviselő, mezőgazdasági, majd honvédelmi miniszterhelyettes volt. Gheorghiu-Dej 1952-ben, a rivális frakciókkal való leszámolás után vitte be fiatal protezsáltját a Központi Bizottságba, ahol a pártvezér hű famulusaként már két évvel később a Politikai Bizottság tagja lett.
A csúcsra 1965-ben, Gheorghiu-Dej halála után jutott fel: ő lett a párt első számú vezetője, 1967-ben az Államtanács elnöke, majd 1969-ben a hadsereg főparancsnoka is. Hatalmát 1974-ben tovább erősítette a testére szabott államfői poszttal, a hivatalos fotók ezután jogarral a kezében ábrázolták. A Conducător (Vezér), a "Kárpátok géniuszának" alakja köré mind erősebb személyi kultusz fonódott, versek, képek, filmek magasztalták. A hivatalos ikonográfia része lett felesége, Elena is, aki idővel a formális hierarchiában is a második helyet foglalta el férje után.
Ceaușescut kezdetben odahaza és többé-kevésbé nyugaton is népszerűvé tette a többi szocialista országénál önállóbb, nacionalista politikája. Igyekezett növelni Románia nemzetközi súlyát, mozgásterét, látványosan fejlesztette a kapcsolatokat a nyugati államokkal és Kínával, miközben azért figyelembe vette az alapvető szovjet érdekeket. 1958-ban elérte a szovjet csapatok kivonását Romániából, 1968-ban távol maradt a Varsói Szerződés "prágai tavaszt" eltipró katonai intervenciójától, 1980-ban elítélte Afganisztán szovjet megszállását, 1984-ben elküldte sportolóit a többi szocialista ország által bojkottált Los Angeles-i olimpiára.
A Nyugat hosszú ideig táplált illúziókat Ceaușescu iránt. 1969-ben Richard Nixon amerikai elnök ellátogatott Bukarestbe, az Európai Közösség pedig a szocialista tábor országai közül 1974-ben egyedül Romániával kötött kereskedelmi megállapodást.
A romániai lakosság számára az újságokban gyakran emlegetett "aranykor" egyre inkább rémálommá változott. A Ceaușescu-korszak politikai és kulturális enyhüléssel kezdődött, de a végletekig központosított hatalom néhány év után az emberek életének totális ellenőrzésére tört. Korlátozták a szólás- és sajtószabadságot, a rettegett titkosrendőrség, a Securitate minden formálódó ellenzéket csírájában igyekezett szétzúzni.
A megalomániás Conducător az 1960-70-es években idejétmúlt nagyipari beruházásokra tékozolta el a gazdaság erőforrásait, az ezekre felvett hatalmas hitelek erőltetett törlesztése a nyolcvanas években komoly élelmiszer-, üzemanyag-, energia- és gyógyszerhiányhoz vezetett, s az ország az éhínség, a gazdaság pedig az összeomlás szélére került.
Az 1970-es években megindított homogenizálási program a nemzetiségek elrománosítását célozta, ebbe illeszkedett a "településrendezési" terv is, amely több ezer, zömében magyarok lakta falu felszámolását tűzte ki célul. Az elnyomás, a nyomor, a nepotizmus (a nyolcvanas években a Conducător 400 rokona volt magas párt- és állami tisztségekben) odahaza belső ellenállást, nemzetközi téren felháborodást váltott ki.
A feszültségek 1989-ig többnyire gyorsan felszámolt sztrájkok formájában jelentkeztek, 1987-ben brutálisan leszámoltak a brassói munkáslázadás résztvevőivel is. A Nyugaton és Keleten egyaránt elszigetelődött Ceaușescu 1989-ben minden erővel igyekezett elejét venni a szocialista országokban megindult erjedésnek, a párt novemberi kongresszusán a demokratizálás és a reformok ellen foglalt állást. 1989. december 16-án azonban, amikor a temesvári lakosság meg akarta akadályozni Tőkés László református lelkész eltávolítását parókiájáról, sortűz dördült, és az összecsapásokban száznál többen vesztették életüket.
A tüntetések a következő napokban átterjedtek a nagyvárosokra és Bukarestre is, ezért az iráni látogatásáról előző nap hazatért Ceaușescu december 21-én saját támogatottságának demonstrálására nagygyűlést hívott egybe. Az elnöki palota erkélyén megjelenő diktátorba a tömeg belefojtotta a szót, s aznap már lőttek a bukaresti utcákon. Amikor 22-én a hadsereg átállt a felkelők oldalára, az elnöki pár helikopterrel elmenekült a pártközpont tetejéről. A pilóta üzemzavarra hivatkozva Târgoviște közelében leszállt, majd az autóval továbbmenekülni próbálókat elfogták. –
Ceaușescut és feleségét egy sebtében felállított rögtönítélő bíróság elé állították, s népirtásért, közjavak, városok és falvak tönkretételéért, a nemzetgazdaságban okozott súlyos károkért, szökési kísérletért és egyéb bűnökért halálra ítélték. Az ítéletet a tirgovistei laktanya udvarán azonnal végrehajtották. A perről és a hatalom néhány nappal korábban még teljhatalmú birtokosainak szitává lőtt holttestéről készült felvételeket másnap mutatták be a román televízióban. A harcok ezután fokozatosan megszűntek, győzött a forradalom.
maszol/MTI

Az 1989-es forradalommal kapcsolatos vizsgálat kiterjesztését kérik
Az 1989-es forradalommal kapcsolatos vizsgálat kiterjesztését kéri a Főügyészségtől a forradalmárokat tömörítő 1989. December 21. Egyesület. Az Agerpres hírügynökségnek küldött közlemény szerint az egyesület tagjai kérik, terjesszék ki a bűnvádi eljárást azokra a "gyilkos tettekre és diverziós cselekedetekre", amelyeket a Román Kommunista Párt (PCR) Politikai Végrehajtó Bizottsága tagjainak, a pártfőtitkároknak, valamint a '89 decemberében tisztségben volt politikai és katonai vezetőknek tulajdonítanak. Az egyesület szerint emellett a vizsgálatnak ki kellene terjednie az egykori szekuritáté, a rendőrség (volt milícia) és az ügyészség temesvári, kolozsvári, nagyszebeni, brassói, bukaresti, marosvásárhelyi és más olyan városokban tevékenykedő munkatársaira, ahol december 14-étől letartóztatások voltak, illetve ahol halálos áldozatokat és sérülteket követelt a forradalom elfojtására tett kísérlet. Az egyesület ugyanakkor kéri az államelnöktől, a Legfelső Védelmi Tanácstól, a kormánytól és az akkori katonai szervek utódintézményeitől a román államhatár környékén 1989 decemberében Avax repülőgépekről végzett lehallgatások, valamint a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE), a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a védelmi minisztérium és a belügyminisztérium 1989 decembere és 1990 júniusa között kelt dokumentumai titkosításának feloldását. Az egyesület azt is kéri, bűnpártolás miatt indítsanak bűnvádi eljárást azok ellen, akik akadályozták a rendszerváltó forradalommal kapcsolatos események kivizsgálását, illetve akik lezárták a dossziét. (agerpres) Transindex.ro