Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2004. október 29.
Még nem született döntés arról, hogy a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) indul-e román pártok listáin a parlamenti választásokon, vagy sem. Szász Jenő, az MPSZ elnöke elmondta: még nem sikerül konszenzusra jutni a szervezet vezető politikusainak a hogyan továbbról. Az MPSZ Bihar megyei szervezete úgy határozott: nem indít jelölteket az Emil Constantinescu vezette Népi Cselekvés Pártjának parlamenti listáin. Szilágyi Zsolt, az MPSZ országos választmányának elnöke annyit mondott: "az erkölcsi felelősséget elemezve" jutottak erre a döntésre. Szilágyi szerint az az RMDSZ, amely a rendőrség és az ügyészség bevonásával oldja meg a pluralizmus kérdését, már nem képviseli a romániai magyarok, a demokrácia, az integráció érdekeit. Gazda Zoltán, a sepsiszentgyörgyi MPSZ elnöke kifejtette: öt megyében (Kovászna, Hargita, Bihar, Maros és Szatmár) kizárólag az MPSZ jelöltjei szerepelnek majd a Népi Cselekvés képviselőházi és szenátusi listáin. Gazda közölte, a két alakulat közti tárgyalások legfontosabb feltétele az, hogy az autonómia kérdése kerüljön be a Népi Cselekvés programjába. Albert Álmos, a Kovászna megyei RMDSZ elnöke tiltakozott az MPSZ döntése ellen. Albert szerint elfogadhatatlan, hogy az MPSZ képviselői egy román párt listáin indulnak a választásokon. /Sz. K.: Nincs még döntés az MPSZ választási részvételéről. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./
2007. április 17.
„Az etnikai tisztogatás folytatásától” tart Horia Grama, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Kovászna megyei szervezetének elnöke abban az esetben, ha az RMDSZ kapja meg az eddig demokrata párti jelöltek által betöltött tisztségeket. Albert Álmos nemrég közölte, a PD ellenzékbe vonulása után az RMDSZ érdekelt lenne az összes, eddig a demokraták által betöltött Kovászna megyei tisztség átvételében. A Kovászna megyei RMDSZ-elnök úgy véli, a 2004-es helyhatósági választások eredményei alapján a szövetség jelöltjeinek kellene betölteniük a vezetői tisztségek 75 százalékát a megye hivatalaiban. A megyében működő RMDSZ, PSD, PD, valamint a Nemzeti Liberális Párt és a Román Humanista Párt szervezeteinek vezetői megegyeztek abban, hogy a tisztségek 60 százalékát az RMDSZ, a maradék negyven százalékot a többi párt jelöltjei töltik be. /Fülöp Noémi: RMDSZ-monopóliumtól félnek Székelyföldön. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 17./
2007. augusztus 20.
A hét végén nem mozdították el a helyről a Székelyföld határát jelző táblát, azonban nagy valószínűséggel augusztus 20-án erre sor kerül. Ludovic Orban közlekedési miniszter kiadott egy rendeletet, miszerint el kell távolítani helyéről a Kökösnél elhelyezett reklámpannót, amelyet augusztus 16-án helyezett el a Kovászna megyei RMDSZ Markó Béla szövetségi elnök jelenlétében. A minisztérium műszaki hibákra hivatkozva akarja elmozdítani a táblát. /Eltávolítják a Székelyföld-táblát. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 20./
2008. április 7.
Április 6-án ülésezett az RMDSZ Kovászna megyei egyeztetőtanácsa, dönteni kellett: Demeter János vagy Tamás Sándor legyen-e a szövetség megyeitanácselnök-jelöltje. A 21 leadott szavazatból 19 volt érvényes, 11-en Tamás Sándort, 8-an Demetert támogatták. Az RMDSZ Állandó Tanácsa nevesíti majd a háromszéki elnökjelöltet. /Tamás Sándor több szavazatot kapott (Függőben az RMDSZ tanácselnökjelöltje). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 7./
2008. április 19.
Tudomásul vette a Kovászna megyei egyeztető tanács az RMDSZ alsó-háromszéki szervezetének döntését, miszerint megvonták a politikai támogatást a függetlenként induló Vajda Lajostól, tájékoztatott Baka Mátyás, az RMDSZ megyei elnöke. Azonban jelenlegi megyei alelnöki tisztségéből leváltására a törvény nem ad lehetőséget, mert hat hónappal a választások előtt már nem elmozdíthatóak az önkormányzati vezetők. /Farkas Réka: Nem válthatják le Vajda Lajost. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 19./
2008. május 31.
Május 30-tól szórják megyeszerte Háromszéken az RMDSZ Háromszéki Választási Figyelő fejléccel ellátott kiadványát, mellyel – értesülések szerint 50 000 példányban – a kampánycsendben óhajtanak jelentkezni. A Háromszék szerkesztősége független újsághoz méltó magatartással követte a helyhatósági választások kampányát, ezért a leghatározottabban tiltakozik nemcsak a lap címének, hanem hatóságilag levédett fejlécének ilyenszerű elsajátítása ellen, írta Farkas Árpád, a Háromszék főszerkesztője. A kiadvány nem a Háromszék napilap választási különkiadása! Az RMDSZ megyei szervezete régóta készül „fejünk fölül leverni a tetőt”, tette hozzá Farkas Árpád. /Farkas Árpád, a Háromszék főszerkesztője: Farkas Árpád, a Háromszék főszerkesztője: Ellopták a fejlécünket. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 31./
2008. július 11.
Az RMDSZ megyei operatív tanácsa elutasította Szőcs Dénes fellebbezését, így végérvényessé vált: Vargyas alpolgármestere többé nem a szövetség tagja, ezért hamarosan mandátumától és az önkormányzatban betöltött tisztségétől is meg kell válnia. Szőcsöt azért jelentették fel társai, mert megbocsáthatatlannak tartották, hogy elfogadta az Magyar Polgári Párt jelölését az alpolgármesteri tisztségre. Szőcs Dénes bízik abban, hogy az RMDSZ nem fogja végigvinni ügyét, és eláll attól a szándékától, hogy megfossza mandátumától. /Hecser László: Megfosztották RMDSZ-tagságától. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 11./
2008. október 24.
Háromra nőtt a hatból azoknak a MPP által támogatott független jelölteknek a száma, akiknek bizonytalan az indulásuk a választásokon. Az RMDSZ Kovászna megyei szervezete megóvta Szilágyi Sándor független szenátorjelölt indulását arra hivatkozva, hogy az illető párttag és MPP színekben megyei tanácsos. A sepsiszentgyörgyi törvényszék visszautasította a fellebbezést, mivel Szilágyi a jelöltsége mellé nyilatkozatot mellékelt miszerint lemondott párttagságáról. Ezt a döntést azonban a brassói táblabíróságnál megfellebbezheti az RMDSZ, mint ahogyan már megetette Ötvös Mózes képviselőjelölt esetében, akinek támogató aláírásai hitelességét kifogásolják. Ördög Lajos, az alsóháromszéki RMDSZ ügyvezető elnöke szerint Szilágyi Sándor esetében lapzártáig nem kapták meg a törvényszéki végzést, és annak ismeretében döntenek arról, hogy megfellebbezik vagy sem. Fekete Attila Gyula, az MPP által támogatott független sepsiszentgyörgyi képviselőjelölt fellebbezett, mert a választási bizottság elegendő támogató aláírás hiányára hivatkozva visszautasította jelöltségét. Fekete számára 2300 aláírást gyűjtött az MPP a szükséges 2241 helyett, de a választási bizottság csak 2079-et érvényesített, arra hivatkozva, hogy a kézjegyek egy része nem volt 4 példányban aláírva. Csinta Samu, az MPP Kovászna megyei ügyvezető elnöke bírálta MPP országos vezetőségét, és kifejtette: bebizonyosodott, hogy erkölcsileg és jogilag is a pártként való indulás lett volna a vállalható út. /Kovács Zsolt: Három független jelölt bizonytalan. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 24./
2009. március 19.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordul az RMDSZ Kovászna megyei szervezete, azt követően, hogy Codrin Munteanu prefektus a megye minden közintézményét felkérte: írják össze a magyar és román nemzetiségű alkalmazottjaik számát. Albert Álmos megyei RMDSZ-elnök szerint diszkriminatívnak minősíthető az etnikai alapú felmérés elrendelése, ami a nemzeti kisebbségek ellen irányul. Bejelentése szerint az RMDSZ a parlament visszaéléseket vizsgáló bizottságánál is jelenti az esetet. /Az RMDSZ diszkriminációnak tartja a nemzetiségi alapú statisztikát. = Krónika (Kolozsvár), márc. 19./
2009. augusztus 27.
A Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki szervezete szeptember elsejétől abban épületben fog működni, amely az RMDSZ megyei szervezetének is otthont ad. Ebben az épületben működik az RMDSZ háromszéki és sepsiszentgyörgyi szervezete, a Volt Politikai Foglyok Egyesületének sepsiszentgyörgyi fiókja, valamint az RMDSZ Kovászna megyei parlamenti képviselőinek – Márton Árpád és Édler András képviselők és Albert Álmos szenátor – az irodája. A Magyar Polgári Párt háromszéki szervezete eddig a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Kovászna megyei szervezetével működött egy épületben. /Háromszék: egy épületben az RMDSZ és az MPP. = Krónika (Kolozsvár), aug. 27./
2009. szeptember 18.
Az alsó- és felső-háromszéki RMDSZ-szervezetek vezetői megállapodtak abban, hogy közös Kovászna megyei RMDSZ-szervezetet alakítanak – jelentette be Albert Álmos, a szövetség alsó-háromszéki elnöke. Albert Álmos kifejtette: jó példával szeretnének elöl járni a hozzájuk hasonlóan külön szervezetként tevékenykedő Hargita és Máramaros megyei RMDSZ előtt. Abban állapodtak meg, hogy a Kovászna megyei RMDSZ-en belül öt szervezetet hoznak létre – Sepsiszék, Orbaiszék, Kézdiszék, Erdővidék és Sepsiszentgyörgy, amelyek maximális autonómiával rendelkeznek majd. Tamás Sándor megyei tanácselnök, a felső-háromszéki RMDSZ szervezet korábbi elnöke kifejtette: a megyei szervezeten belül létrejövő széki szervezetek esetében is érvényesül az arányosság elve, vagyis tagjaik számarányának megfelelően vesznek részt a közös megyei vezetésben. Hargita megyében három – csíki, udvarhelyszéki és gyergyói –, Máramarosban pedig két-két területi szervezet működik. /Kovács Zsolt: Fúzionáltak a területi szervezetek. „Újraegyesülés” Háromszéken. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./
2009. november 5.
A háromszéki magyar ifjúsági szervezetek tagjai helyet kérnek maguknak a politikában és az intézmények vezetésében. A Kovászna megyei magyar ifjúsági szervezeteket tömörítő HÁRIT vezetői bejelentették, hogy van jelöltjük az egységes Kovászna megyei szervezet vezetőségébe is, de a szövetség esetleges kormányra kerülése esetén intézményvezetői tisztségekben vagy bukaresti szakemberként szeretnék foglalkoztatni tagjaikat. Grüman Róbert, a HÁRIT elnöke kifejtette, első lépésként egy adatbázist készítenek fiatal szakemberekről, önéletrajzi adatokkal és diplomamásolatokkal, hogy ha szükség lesz rá, ajánlatokat tudjanak tenni. Grüman elmondta: készülnek az egységes Kovászna megyei RMDSZ-szervezet létrehozására. Azt kérik, hogy a fiatalok köréből nevezzék ki az RMDSZ megyei ügyvezető elnökét. Erre a tisztségre Tischler Ferencet, az ifjúsági igazgatóság aligazgatóját jelölik. /Kovács Zsolt: „Helyezkednének” a fiatalok. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 5./
2009. november 18.
Egyetlen pályázó, Tamás Sándor megyeitanács-elnök jelentkezett az RMDSZ Kovászna megyei elnöki tisztségére. A küldöttgyűlést november 18-án tartják. A két területi szervezet egyesítéséből létrehozott új megyei szervezet további vezetőségét majd a Háromszéki Képviselők Tanácsa választja meg. /Farkas Réka: Tamás Sándor lesz a megyei RMDSZ-elnök. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 18./
2009. december 14.
Magyar prefektus kinevezését kéri az RMDSZ Kovászna megyei szervezete, amennyiben a szövetség kormányzati szerepet vállal a Demokrata-Liberális Párt (PDL) mellett. Tamás Sándor megyei tanácselnök, az RMDSZ területi elnöke arról számolt be, hogy a demokrata-liberálisokkal folytatott tárgyalások során biztosan feltételként fog szerepelni a Kovászna megyei prefektusi szék és több dekoncentrált megyei intézmény igazgatói tisztsége is. Kovászna megyében az év elején váltották le a prefektusi tisztségből az RMDSZ által támogatott György Ervint, és helyére a Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt Codrin Munteanut nevezték ki. Az RMDSZ politikusai egy sor tiltakozó akciót szerveztek a prefektus és az intézményvezetők eltávolítása miatt. /Bíró Blanka: Magyar prefektust és igazgatókat akar a háromszéki RMDSZ Alapítvány. = Krónika (Kolozsvár), dec. 14./
2010. február 2.
Igazgatók kerestetnek Háromszéken
Több mint 120 önéletrajzot nyújtottak be a Kovászna megyei RMDSZ-hez a megyei intézmények vezető állásaira pályázó szakemberek. A szövetség megyei vezetői tavaly elkezdték készíteni az adatbázist, amely azokat a szakembereket tartalmazza, akik helyi és bukaresti vezetői tisztségekre javasolhatók.
A Demokrata-Liberális Párt (PDL) és az RMDSZ Kovászna megyében összesen 102 igazgatói és igazgatóhelyettesi tisztségen osztozott, a szövetség ezek 65 százalékát kapta. Tischler Ferenc megyei ügyvezető elnök szerint a tisztségekre pályázók között sok a fiatal, nem mindannyian tagjai a szövetségnek. Eddig csupán a megyei egészségbiztosítási pénztár élére nincs jelentkező.
Tischler szerint nem akarnak olyan személyt javasolni, akit a szakmai szervezetek nem fogadnak el. A héten több meghallgatást is szerveznek, a pénztár mellett az erdészeti felügyelőség és a pénzügyőrség élére keresik a megfelelő vezetőt. A PDL a tisztségek 80 százalékát illetően nevesítette az igazgatókat, míg az egyik alprefektusi tisztségbe Benedek Káplár Gábor volt Brassó megyei kormánybiztos-helyettest jelölték. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi RMDSZ-elnök a normalitás jeleként értékelte a döntést.
Egyezség Hargita megyében
Hosszas tárgyalások után Hargita megyében is megegyezett az igazgatói székek elosztásáról az RMDSZ és a PDL, az eredménye azonban egyelőre nem nyilvános. A területi RMDSZ tizenöt tagú vezető testületéből csupán négyen voltak jelen a tárgyalásokon, így amíg mindegyikük jóvá nem hagyja az eredményt, az csupán javaslat – mondta a Krónikának Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök.
„Ez román–magyar tárgyalásként is felfogható, ezért azt szeretnénk, ha etnikai paktumként fogadnák el” – mondta az elnök. Reményei szerint az egyezség alappillérei akkor is állni fognak, amikor az RMDSZ már nem lesz kormányon. „Azt szeretném, ha megszűnne a politikai alapú kinevezésű rendszer, és az igazgatók újból köztisztviselőkké válnának” – fejtette ki Borboly, aki szerint emiatt is fontos, hogy a tisztségeket szakemberek töltsék be. A végső egyeztetésre várhatóan pénteken kerül sor.
Meddő tárgyalások Szatmárban
Bár a kormánypárt Szatmár megyei vezetői többször is tárgyalóasztalhoz ültek, több fontos kérdésben még nem sikerült közös nevezőre jutniuk. „A legfontosabb nézetkülönbség az országos megállapodás helyi szintű hatását érinti. Az RMDSZ ugyanis minden olyan megyében, ahol megegyezés született, csupán a dekoncentrált intézmények vezetőségváltását kérte és vállalta a magyar lakosság számarányával megegyező mértékben. Ez Szatmárban 35,2 százalék” – áll a szövetség tegnapi közleményében.
Eszerint nem zárkóznak el a tárgyalásoktól, ám úgy vélik, hogy „az intézményvezetői tisztségek kérdése nem köthető a helyi önkormányzatokban kialakított politikai koalíciók és együttműködések átértékeléséhez”. Hozzáfűzik, az egyeztetésnek ebben a fázisában tárgytalan alelnökváltásról, alpolgármester-váltásról, a helyi önkormányzatokban való koalíciók újratárgyalásáról beszélni, ahogy a PDL kéri. Csehi Árpád Szabolcs tanácselnök szerint a megye és Szatmárnémeti közigazgatásában egyensúly tapasztalható, amelyet az RMDSZ a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) és a Szociáldemokrata Párttal (PSD) teremtett meg, és ezt nem kívánja felrúgni.
Mint arról beszámoltunk, a két kormánypártnak Kolozs megyében sem sikerült egyezségre jutnia, így a bukaresti pártvezetésre bízták az intézményvezetői tisztségek elosztását.
Bíró Blanka, Forró Gyöngyvér, Végh Balázs. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. október 5.
Merre tovább, RMDSZ?
Változásra van szükség az RMDSZ-ben – vallja Markó Béla elnökkel együtt a szövetség lapunk által megkérdezett központi és területi vezető politikusainak többsége. Arról azonban, hogy miből álljon a megújulás, eltérően vélekednek: egyesek az alapszabályzatot és a programot módosítanák, mások a Bukarest-centrikusság helyett a Székelyföldre irányítanák a figyelmet. Markó Béla elnöki tisztségben való maradása kapcsán is különböznek az álláspontok: a többség szerint még szükség van a tapasztalatára, de olyan is akad, aki ismer alkalmas utódot, azonban vigyázna, hogy a személycsere ne vezessen belső harcokhoz.
Egyetértenek Markó Bélával az RMDSZ központi és területi vezető politikusai abban, hogy a szövetségnek meg kell újulnia.
Mint ismeretes, az RMDSZ-elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) legutóbbi ülésén a februárban, Nagyváradon tartandó kongreszszus kapcsán kijelentette: fontosnak tartja a változást és a tisztújítást, szerinte a programot és az alapszabályzatot is újra kell gondolni.
Személyi változásokra is szükség van, de nem mindenáron – tette hozzá Markó, aki azt nem árulta el, hogy vállalna-e egy újabb elnöki mandátumot.
Markánsabb Székelyföld-politikát sürgetnek
Mindenképp újra kell tárgyalni az RMDSZ főbb irányvonalait jövőre – fejtette ki a Krónika megkeresésére Antal Árpád. A szövetség sepsiszentgyörgyi elnöke szerint a februári kongresszus után az RMDSZ-nek markánsabb Székelyföld-politikát kell folytatnia.
Javasolni fogják a székelyföldi szervezet megalakítását, valamint azt, hogy a szövetség fektessen sokkal nagyobb hangsúlyt a székelyföldi autonómia ügyére, mondta.
A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint az RMDSZ-nek olyan vezetőre van szüksége, aki tovább tudja vinni, sőt szorosabbra tudja fűzni az erdélyi magyar összefogásprojektet, és szoros kapcsolatot tud ápolni a Fidesszel és a magyar kormánnyal. „Olyan vezetőre van szükség, aki háttérbe tudja szorítani a szövetség azon politikusait, akik számára a gazdasági érdek fontosabb, mint a legkisebb település magyar óvodája” – szögezte le Antal Árpád, aki szerint az alapszabályzat és program módosítása fontosabb, mint a személyi kérdések.
Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester szerint nemcsak az RMDSZ-nek kell megújulnia, a teljes erdélyi magyar politikai palettán változásokra van szükség. Vissza kellene térni a szatmári kongresszus előtti állapotokhoz, és egy olyan egységes struktúrát létrehozni, amelyben egyaránt helye van a Markó-, Tőkés- és Szász-féle politikai irányvonalaknak, vallja a Hargita megyei politikus. Ráduly szerint „el kell felejteni” a Bukarest-centrikusságot, és helyette jobban kell figyelni Erdélyre és a Székelyföldre. „Az lenne az ideális, ha nem Bukarestből mondanák meg, mit kell tenni a Székelyföldön, hanem innen érkeznének a javaslatok, hogy mit csikarjanak ki a magyarság képviselői a fővárosi államhatalomtól” - jelentette ki az elöljáró. Markó Béla újrajelölése kapcsán kifejtette: „mindenki maga dönti el, hogy akar-e továbbra is egy tisztséget, vagy sem.”
Szerephez juttatnák az önkormányzati képviselőket
A jelenlegi struktúrát át kell gyúrni, a programban és a személyi összetételben is lehetnek módosítások, de az elvi kérdésekben nem lehet kompromisszumokat kötni – vázolta fel a fő irányvonalakat Tamás Sándor, a Kovászna megyei RMDSZ-szervezet elnöke. A háromszéki tanácselnök szerint ugyanakkor nem lehet engedni a szövetség etnikai jellegéből, hiszen meghatározó kisebbségpolitikát csak magyar szervezet tud folytatni.
A román pártokkal szemben korrektül, de határozottan kell fellépni, és etnikai jellegű alkukat kell kötni, vallja Tamás Sándor, aki szerint a szövetségen belül elfogadhatatlan a román pártokban fellelhető, magánérdek mentén történő haszonelvű politizálás. A háromszéki politikus szerint az RMDSZ Kárpát-medencében betöltött szerepére is rá kell erősíteni, míg az erdélyi magyar versenypárt megjelenése szükségessé tette a struktúra átalakítását, mert a sok helyi szervezettel, platformmal rendelkező RMDSZ-ben jelenleg nehézkesebb a döntéshozás. Nagyobb szerepet kell kapjanak az önkormányzati képviselők is, mondta Tamás Sándor.
Hasonlóan vélekedik Borbély László, a szövetség ügyvezető alelnöke is. Annak ellenére, hogy jónak tartja az RMDSZ programját, úgy véli, némi módosítások ráférnek. A marosvásárhelyi politikus szerint elsősorban az ügyvezető elnökség stratégiáján kellene csiszolni, mégpedig úgy, hogy az sokkal hatékonyabban működjön. Ugyanakkor sokkal több embert kellene bevonni a döntéshozatalba, főként olyanokat, akik önkormányzati szinten tevékenykednek.
Emellett a nagyváradi kongresszus egyik fő feladata a 2012-es választások célprogramjának a kidolgozása lesz, hangsúlyozta a környezetvédelmi miniszter. Markó Béla esetleges újrajelölése kapcsán kifejtette: még korai ezzel foglalkozni. „Markó mind az RMDSZ, mind az erdélyi magyarság meghatározó személyisége. Jelöltsége kérdésében elsősorban neki kell meghoznia a döntést, csak utána lesz mit kommentálni – pró és kontra. Tudomásom szerint mások is készülnek megmérettetni, de ez így természetes” – közölte Borbély László.
Belső harcoktól tartanak
„Teljes mértékben egyetértek Markó Bélával abban, hogy változásra van szükség mind a szervezet szerkezetében, mind a személyi összetételben. Persze nem kell fenekestül felforgatni a szövetséget” – nyilatkozta lapunknak Eckstein-Kovács Péter elnöki tanácsos. Markó Béla esetleges visszavonulása kapcsán a liberális értékeket valló politikus kifejtette: a 18 éves mandátum túl hosszú, és nem egészséges.
A Kolozs megyei politikus szerint Markó távozása akkor lenne jó, ha konszenzus születne a folytatást illetően, és nem lennének belső harcok. Kérdésünkre, hogy kit tart a legalkalmasabbnak az elnöki tisztségre, kijelentette: „Erre nyilvánvalóan nem fogok válaszolni, mint ahogy nyilvánvalóan vannak alkalmas jelöltek az elnöki tisztség betöltésére”.
A belső harcoktól, pártszakadástól tart Lakatos Péter parlamenti képviselő is. Lapunk kérdésére kifejtette: egyetért Markó Bélával abban, hogy az RMDSZ-ben változásoknak kell történnie, de nem mindegy, miféléknek.
A Bihar megyei politikus szerint elsősorban a szövetség alapszabályzatát és programját kellene módosítani, hiszen húsz év alatt hatalmas tapasztalatmennyiség gyűlt fel. Fontos változtatás lehetne szerinte, hogy az operatív döntéseket minél szélesebb körű konzultáció előzze meg, ehhez pedig bővített, vagy teljesen új grémiumra van szükség.
Az RMDSZ programjának néhány pontja sem áll már, hiszen négy év alatt hatalmas változások történtek a világban, például a gazdasági válság miatt számos feltevést újra kell értékelni, vallja a honatya. Lakatos szerint az RMDSZ vezetőségében is szükség van a változásra, de azt mindenképp el kell kerülni, hogy a pozíciókért való harcok olyan szakadásokat eredményezzenek, amilyenre a román pártok körében volt már példa.
„Neki kell döntenie”
Kelemen Atilla, a Maros megyei RMDSZ-szervezet elnöke szerint Markó Bélának kell döntenie a „hogyan továbbról”. „Tizennyolc év elnöklés sok pozitívumot, de negatívumot is képes eredményezni. Egyrészt Markó Béla tapasztalt, nagyon érzékenyen reagáló, óvatos politikus. Másrészt a tizennyolc év, nemcsak a politikában, minden területen erodál egy vezetőt” – fejtette ki álláspontját Kelemen.
A parlamenti képviselő úgy érzi, amennyiben Markó nem jelöltetné magát, az RMDSZ rendelkezik akkora potenciállal, hogy soraiból egy másik, szintén jól képzett, tiszteletnek örvendő politikust termeljen ki a szervezet élére. A párt 2011 utáni esetleges elmozdulását illetően kifejtette: erre nincs kimondottan igény.
„Az RMDSZ húsz éve folyamatosan mozog és fejlődik, követve választói igényeit. Úgy érzem, a szövetség mindig is betöltötte érdekvédelmi szerepét” – tette hozzá.
Képviselőházi kollégája, Máthé András Levente is úgy látja, hogy Markónak kell döntenie esetleges újrajelöléséről. „Markó Bélát az egyik legtapasztaltabb politikusnak tartom” – jelentette ki a Krónikának a Kolozs megyei honatya.
Arra a kérdésre, hogy kiket tartana alkalmasnak az elnöki tisztségre, nem kívánt nyilatkozni. Ellenben leszögezte: „Ráfér egy kis vérfrissítés a szövetség vezetőségére”.
Nélkülözhetetlen Markó?
„Értékmegőrző megújulásra van szükség” – véli Verestóy Attila szenátor, aki szerint össze kell békíteni az idősebb generáció tapasztalatát a fiatalok lendületével. Mint mondta, nem ért egyet azzal, hogy minden egyes RMDSZ-es politikusnak, aki meghaladott bizonyos kort, nyugdíjba kell mennie, csak azért, hogy átadja a helyet a fiataloknak. „Örökös dilemma, mikor van az a pillanat, amikor egy politikus a háttérbe vonulva segíti az élvonalat” – mondta az udvarhelyszéki politikus, aki szerint az RMDSZ-nek még legalább három évig nagy szüksége van Markó Béla munkájára.
Csehi Árpád-Szabolcs, a Szatmár megyei szervezet elnöke szerint egy jól működő rendszeren belül fontos a folyamatos megújulás, azonban az országos szervezetnek nem jelent gondot, hogy 93 óta folyamatosan ugyanaz a személy áll az élén. „Mindaddig, amíg nincs olyan jelentkező, aki legalább ugyanilyen hatékonyan el tudná látni a feladatot, nem érzem a váltás szükségét. Véleményem szerint a jelenlegi elnök megfelelően képviseli a romániai magyarság érdekeit itthon és külföldön egyaránt” – fogalmazott Csehi, aki szerint Markó Bélát a rendszerváltás utáni hazai politika három legfontosabb szereplője között kell említeni. A megyei tanácselnök szerint komoly kockázata lenne annak, ha Markó nem vállalna újabb mandátumot.
Véleményét Erdei D. István Szatmár megyei parlamenti képviselő is osztja. „Egyelőre nincs egy olyan jelölt, aki el tudná látni ezt a feladatot, annak pedig semmi értelme, hogy egy mondvacsinált ellenfelet állítsunk, aki nem nyeri el a többség bizalmát” – vélte a honatya. Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere nem kívánt nyilatkozni a kérdésben.
Párbeszédre van szükség
„Akkor lesz változás az RMDSZ vezetőségében, ha sikerül olyan személyt találni az elnöki tisztségre, aki karizmatikus és kellő tapasztalattal rendelkezik” – véli Bíró Rózália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elnöke.
„Tekintettel az RMDSZ összetettségére és sokszínűségére, mindenképp szükség van párbeszédre a szövetségen belül, amely majd vagy változáshoz vezet, vagy nem” – fogalmazott, hozzátéve, hogy változás csak a platformokkal és szervezetekkel folytatott párbeszéd alapján történhet.
Egyetért ugyanis Markó Bélával abban, hogy kell a megújulás, de nem mindegy, hogy ez milyen áron következik be. Így szerinte ha nem akad megfelelő ember a feladatra, nem érdemes változtatni. Kifejtette: bár sok tehetséges fiatalt találni az RMDSZ-ben, a szövetségi elnöki tisztség egész embert igényel.
Ha azonban helyén is marad Markó, még mindig beszélhetünk megújulásról a területi szervezeteken belül, hisz a szövetség ereje mindig is ezekben rejlett, vélte a váradi alpolgármester. Biró Rozália szerint az RMDSZ fő prioritása, hogy az erdélyi magyarok számára valós érdekképviseletet jelentsen, még mindig fontos cél, de egyébre is oda kell figyelni.
Egyre égetőbbek ugyanis a magyar fiatalok egzisztenciális problémái, ahhoz pedig, hogy ne vándoroljanak ki külföldre, azt kell elősegíteni, hogy ez megérje nekik, mondta.
Ha változni fog az RMDSZ, az azért lesz, hogy erősebbé, és semmiképpen nem azért, hogy gyengébbé váljon – szögezte le lapunknak Szabó Ödön, a Bihar megyei szervezet ügyvezető elnöke. Hozzátette, a bihari szervezet számára jelenleg az a legfontosabb, hogy minél jobban megszervezze a februárban Nagyváradon tartandó kongresszust.
Szerzők: Bíró Blanka, Jánossy Alíz, Kiss Előd-Gergely, Nagy Orsolya, Szucher Ervin, Végh Balázs, Krónika (Kolozsvár),

2010. október 21.
Erdélyből a T. Házba?
Kiiktathatják Magyarország alkotmányából azt a passzust, amely a választójogot állandó magyarországi lakhelyhez köti – erről Gulyás Gergely fideszes képviselő, az Országgyűlés alkotmány-előkészítő bizottságának alelnöke nyilatkozott több magyarországi televíziós csatornának. A magyar alkotmány ilyen irányú módosítása megnyitja annak a lehetőségét, hogy a magyarországi parlamenti választásokon azok a határon túli magyarok is részt vehessenek, akik 2011 januárjától magyar állampolgárságért folyamodnak. Magyarország a szavazati jog tekintetében is a román modellt követhetné, Románia határon túl élő állampolgárai ugyanis mindig is rendelkeztek a román politikába való beleszólás jogával.
A Krónika által megkérdezett erdélyi magyar politikusok üdvözlik a fideszes kezdeményezést.
„A jelenlegi alkotmány a választói jogosultságot magyarországi lakóhelyhez köti, mi ezt az állapotot nem kívánjuk megtartani” – nyilatkozta a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő, az új alkotmányt előkészítő eseti parlamenti bizottság egyik alelnöke. Gulyás a parlamenti bizottságnak az alapjogi munkacsoportját vezeti, melynek a választójoggal kapcsolatos kérdésekkel is foglalkoznia kell.
Hozzátette: javaslatukkal nem döntik el a kérdést, csupán a választójogi törvény módosításának vitájához utalják azt. Mint megjegyezte, elvileg ott is ki lehetne zárni a határon túliakat a választásra jogosultak köréből, de reményei szerint a Fidesz később kialakítandó hivatalos álláspontja is ezzel ellentétes lesz. Gulyás a Duna Tévének adott interjúban kijelentette: „Amikor a törvényhozó – egyébként nagyon helyesen – kedvezményes mandátumot biztosít a Magyarország határain belül élő, egyébként nem a magyar nemzethez tartozó nemzeti kisebbségeknek, akkor nincs okunk megtagadni ezt azoktól a magyar állampolgároktól, akik önmagukat a magyar nemzethez tartozónak gondolják, és egyébként a határokon túl élnek jól ismert történelmi okokból”.
A politikus azzal egészítette ki véleményét, hogy minden további részlet egyeztetés tárgya. Nem biztos, hogy az elképzelése ugyanolyan általános választójogot jelent, mint amit ma ismerünk. „Ez jelentheti meghatározott számú mandátumnak a betöltését is” – mondta. A politikus az Indexnek nyilatkozva elmondta, a Fideszben még nem tisztázott, milyen formában valósulna meg a szavazati jog megadása. Elképzelhetőnek tartott azonban olyan megoldást, hogy a határon túliak hat-nyolc külön mandátum sorsáról döntenének.
„A választójogi törvény kidolgozás alatt áll, ezért még csak sejtjük, hogy a választójogi rendszer megmarad a jelenlegi vegyes keretek között. Ha ez így marad, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy a Délvidékről, a Felvidékről vagy Erdélyből nem lehet azt meghatározni, milyen az egyéni képviselője Vácnak vagy bármely más településnek. Ezért talán praktikusabb lenne, ha egy külön meghatározott mandátumszám állna rendelkezésre, ugyanúgy, ahogy a nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletével kapcsolatos törvényjavaslat ezt tartalmazza” – mondta Gulyás. Különben Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős kormányfő-helyettes a Krónikának júniusi romániai látogatása idején adott interjúban elmondta: szerinte az állampolgárság és a szavazati jog elválaszthatatlan egymástól, és az Országgyűlés meg fogja találni azt a bölcs megoldást ebben a kérdésben, ami a leginkább kedvez az egyetemes magyarságnak.
Megoszlanak a vélemények Magyarországon
A Magyar Szocialista Párt egyelőre nem reagált az alkotmány-előkészítő bizottság alelnökének felvetésére, a Jobbik viszont pártolja a tervet. Szávay István, a párt Nemzetpolitikai Kabinetjének vezetője azonban nem hat-nyolc, hanem 26 mandátum sorsát helyezné a következő 200 fős parlamentből a határon túliak kezébe. „Mi a horvát modellen alapuló, vagy egy ahhoz hasonló választási szisztémát tekintenénk alapnak, amely szerint az elcsatolt területeken vagy az emigrációban élő, de magyar állampolgársággal rendelkezők külön választási körzetet alkothatnának és a pártok országos listáira szavazhatnának” – nyilatkozta az InfoRádiónak a jobbikos politikus. A javaslat ellen egyelőre csak a Lehet Más a Politika (LMP) foglalt állást. „Elvből ellenzem, hogy rendszerszerűen a választójog olyanoknak is járjon, akik egyébként az állam által közösséggé szervezett embereknek a sorsában nem osztoznak” – szögezte le a Duna Televíziónak Schiffer András, az LMP frakcióvezetője. Hozzátette: az állam az egy területen élő személyeket rendezi politikai közösségbe, a választójog azt a lehetőséget adja meg e közösség tagjainak, hogy a közös ügyek intézésébe beleszóljanak. „Egy országgyűlési képviselő-választáson az szavazzon, aki egyébként a megalakuló törvényhozás jótéteményeit vagy negatívumait viselni fogja. Egy választáson abba szólunk bele a választójogon keresztül, hogy egy országban hogyan alakuljon a rendészeti politika, az adórendszer, a társadalombiztosítás milyen legyen. Ebbe azok szóljanak bele, akiknek a bőrére megy ki az egész” – érvelt az ellenzéki politikus.
A román modell
A román választójogi törvény nem tesz állandó lakhely szerinti különbséget a román állampolgárok között. Így hát a romániai parlamenti és államelnöki választásokon a határon túli románok is leadhatják szavazataikat. Ezek zömét a Spanyolországban, Olaszországban és más nyugat-európai államokban letelepedett román vendégmunkások teszik ki, akiknek a száma meghaladja a kétmilliót. Százezres nagyságrendűre becsülik ugyanakkor azoknak a számát is, akik Moldávia állampolgáraiként a lakóhelyükön maradva szerezték meg a román állampolgárságot. Az elmúlt évtized közepéig a román állam csak az ország külképviseletein biztosított lehetőséget a külföldön élő románoknak a szavazásra, így a külföldi szavazatok száma is meglehetősen csekély volt; alig befolyásolta a választás kimenetelét. A külföldi szavazatokat a fővárosban leadott szavazatokkal összesítették. Ez is hozzájárult ahhoz például, hogy a Magyarországon nagy számban szavazó erdélyi magyarok 2000-ben a parlamentbe juttatták Pataki Júlia RMDSZ-es képviselőt.
Az egyéni választókerületes rendszer 2008-as bevezetésekor a törvényhozó külföldi választókerületeket is meghatározott. Az ország határain túl élő románok 4 képviselői és 2 szenátori mandátum sorsáról dönthettek. A számukra kialakított 221 szavazóközpontban mintegy 24 ezer román állampolgár voksolt. A választás érdekessége volt, hogy az ázsiai-afrikai választókerületben az RMDSZ jelöltje, Kötő József színházkritikus szerzett képviselői mandátumot, 34 szavazattal. A választójog kérdése nem képezte vita tárgyát Romániában 2009 decemberéig, amikor Traian Băsescu a határon túliak támogatásával szerzett újabb ötéves államelnöki mandátumot. Ha csak a Romániában leadott szavazatok számítottak volna a választáson, Mircea Geoană ülhetett volna az elnöki székbe. A 294 külföldi szavazóközpontban leadott 147 ezer szavazatból 115 ezret kapott Băsescu, aki a végső összesítés szerint mintegy 78 ezer szavazattal előzte meg Geoanát. Băsescu a Moldovai Köztársaságban aratta legfényesebb győzelmét: az itt leadott 12 ezer szavazat 95 százaléka az ő neve mellé került.
Horvát és bolgár választások a Bánságban
Románia egyébként a más államok által szervezett romániai választásokban is segítséget nyújtott. A horvát állampolgárságot is szerzett bánsági horvátok immár több mint egy évtizede szülőföldjükön maradva vesznek részt a horvátországi választásokon. Amint a Krónika többször is megírta, 2000 óta a Krassó-Szörény megyei horvát falvakban is létesítenek szavazóközpontokat a horvátországi választásokon, melyek biztonságát a román hatóságok biztosítják. 2005-ben Bulgária bukaresti nagykövete is azzal folyamodott a román hatóságokhoz, hogy a bolgár állampolgárságot is szerzett bánsági bolgárok számára Temesváron is létesítsenek szavazóközpontot. A román állam hozzájárulásával a vingai és óbesenyői bolgár közösség tagjai a Bánsági Bolgár Szövetség temesvári székházában szavazhattak.
Bizakodó erdélyi magyar politikusok
Mindenképp üdvözlendő, hogy napirendre tűzték a témát – reagált lapunknak a határon túliak szavazati jogára vonatkozó kérdésre Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közép-erdélyi régiójának elnöke. Hozzáfűzte, érdemben csak akkor tud reagálni a javaslatra, ha az Országgyűlés törvényben rögzíti a határon túliak választójogát.
Márton Árpád Kovászna megyei RMDSZ-es képviselő megkeresésünkre úgy nyilatkozott, jónak tartja, hogy elhárul az alkotmányos akadály az elől, hogy az állandó magyarországi lakhellyel nem rendelkező állampolgárokra is kiterjesszék a választójogot. Márton ugyanakkor hozzáfűzte, az alkotmánymódosítást követően a választójogot szabályozó törvényt is módosítani kell. „Személyes véleményem szerint elegáns lenne, ha a végső döntés előtt a határon túli magyarokat is megkérdeznék erről – erre a célra rendelkezésre állnak az intézményes fórumok, a Kárpát-medencei Képviselők Fóruma vagy a Magyar Állandó Értekezlet. Volt már rá példa, hogy a minket is érintő kérdésekről megkérdezésünk nélkül döntöttek Magyarországon” – fogalmazta meg elvárásait a képviselő.
Mint arról már beszámoltunk, Szász Jenő MPP-elnök Schmitt Pál államfő marosvásárhelyi látogatásakor felvetette: az erdélyi magyaroknak teljes joggal részt kellene venniük a magyarországi választásokon. Szerinte az állampolgárságnak a választójogot és a választhatóság jogát is jelentenie kell.
Gazda Árpád, Kiss Előd-Gergely, Krónika (Kolozsvár)

2010. december 23.
Antal Árpád: össze kell fogni Tőkéssel
Az RMDSZ székelyföldi szervezetének létrehozását sürgeti Antal Árpád András, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke. A Krónikának adott interjújában a háromszéki politikus hangsúlyozta, az újonnan létrehozandó regionális szervezet jobban össze tudja hangolni és hatékonyabban tudná irányítani a térség autonómiapolitikáját. Szerinte a román kormányban szerepet vállaló RMDSZ-nek együtt kell működnie a magyar kormány támogatását élvező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal és Tőkés Lászlóval.
Több alkalommal is hangot adott azon véleményének, miszerint létre kell hozni az RMDSZ székelyföldi szervezetét. Miért tartja ezt szükségesnek? – Erre vonatkozóan már az alapszabály módosítását célzó javaslatunkat is beterjesztettük. Szükség van egy olyan regionális szervezetre, amely össze tudja hangolni, irányítani tudja a térség autonómiapolitikáját. A szövetség jelenlegi felépítése nem tette lehetővé, hogy hangsúlyosan megfogalmazzuk a régió igényeit, így egy közös székelyföldi szervezetben kell gondolkodnunk. Mint ismeretes, Háromszéken egyesítettük a területi szervezeteket, de a széki szervezetek autonómiáját növeltük.
Az RMDSZ székelyföldi szervezetének az lesz az elsődleges célja, hogy irányítsa a régió közpolitikáit, összehangolja a székek munkáját, stratégiákat tervezzen, és megvalósítsa azokat, hangsúlyosan képviselje a régiót és törekvéseit. Nekünk úgy kell kialakítanunk a régiókat, hogy azok magukban foglalják Székelyföld autonómiájának a keretét. És nemcsak a Székelyföldben kell a szervezetnek regionálisan gondolkodnia, hanem véleményünk szerint a Partiumban is.
– Olyan vélemény is megfogalmazódott, miszerint a szórvány érdekeit sértené a székelyföldi RMDSZ megalakulása. – Ellenkezőleg: mi továbbra is fenntartjuk azt a tapasztalaton alapuló véleményünket, hogy egy erős Székelyföld minden erdélyi magyarnak érdeke. A Székelyföld a szórványnak is belső anyaországa tud lenni mind adottságai, mind affinitása alapján. Nemzetpolitikai szempontból Erdélyben csak akkor lehet előre tervezni, ha számolunk egy erőteljes és versenyképes Székelyfölddel. Az egyéves fennállását ünneplő Székelyföld–Szórvány Program sikere azt mutatja, régiónk nemcsak felelősen érez a szórványban élőkkel szemben, de felelősen is cselekszik. Ezt a programot a jövőben tovább terjesztenénk.
– Számos bírálat érte önt amiatt, hogy több sajtónyilatkozatban is az RMDSZ és az alakuló Erdélyi Magyar Néppárt összefogásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Miért tartja ezt fontosnak? – Én 2004 óta politizálok, és azóta hiszek az együttműködésben, abban, hogy az erdélyi magyar szervezeteknek közös célkitűzéseik kell legyenek. Az összefogás hatékonyságára a legjobb példa a legutóbbi EP-képviselő-választás Háromszéken, amikor az RMDSZ-lista Tőkés Lászlóval az első helyen több szavazatot kapott, mint korábban a szövetség és Tőkés külön-külön. A szavazópolgárok egy részét éppen az összefogás mozgósítja szerintem. Az új párt alapítása lehetőség, ugyanakkor veszélyeket is rejt az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyeztetése. Vállalkozóként bátran ki merem jelenteni: hiszek abban, hogy a politikai verseny előreviheti a romániai magyarság ügyét.
A politikai vezetők hozzáértésén múlik, hogy ezt a lehetőséget mire használják: egymást erősítik, vagy egymás ellen harcolva gyengítik az alakulataikat. A felelős politikusoknak tudniuk kell, hogy szükség van az összefogásra, hiszen másként nem érhető el a parlamenti bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöb. Egyértelmű most, hogy az új magyar kormánynak Tőkés László és az EMNT a partnere, így az erdélyi magyarság számára két erőforrás mozgósítható: az RMDSZ a román kormányban való részvételével, az EMNT a magyar kormány támogatásával segíthet. Ha ezt a két erőforrást egymással szembeállítjuk, kioltják egymást, ha egymás mellé állítjuk, erősek vagyunk.
– Elképzelhető, hogy ön egy másfajta kapcsolat kialakítását is szorgalmazza az EMNT által alapítandó párttal? – Értem, mire céloz. Én nem örülök személy szerint az új párt megalapításának – egy téglával sem fogok hozzájárulni az új szervezet létrehozásához –, és nem is támogatom ezt az ügyet, az együttműködést azonban továbbra is támogatni fogom az RMDSZ képviselőjeként. Ez két külön dolog.
– Nem tart attól, hogy ez az állásfoglalás szankciókat vonhat maga után? – Nem félek a büntetéstől. Autonóm politikusok vagyunk egy olyan szervezetben, amely az autonómiáért küzd.
– A február végére időzített nagyváradi kongresszuson 18 év után tisztújításra kerül sor az RMDSZ-ben. Elképzelhető, hogy a szövetség háromszéki szervezete, vagy a székelyföldi RMDSZ, ha úgy tetszik, előrukkol egy önálló elnökjelölttel? – A Kovászna megyei RMDSZ azt fogja javasolni a háromszéki küldötteknek, hogy fontolják meg Kelemen Hunor elnökké választását, hiszen személyében székelyföldi politikus kerülhet az elnöki tisztségbe. Januárban hivatalosan is döntünk arról, hogy a jelenlegi két elnökjelölt közül kit támogatunk a szavazatainkkal. Ha jól tudom, már a Hargita megyei RMDSZ is közölte, hogy Kelement támogatják, míg a Maros megyeiek részéről Borbély László is úgy nyilatkozott, jó megoldásnak tartja Kelemen Hunor jelölését az RMDSZ élére. Véleményem szerint meglepetésekre már nem nagyon lehet számítani. De talán túlságosan is sokat beszélünk az elnök személyéről.
Az RMDSZ reformja semmiképp sem egyetlen személyen fog múlni, ezt mi közösen kell hogy kivitelezzük. Csak együtt tudjuk elérni azt, hogy a szövetség megújuljon. A nagyváradi kongresszus után véleményem szerint az RMDSZ-nek az lesz a legfontosabb feladata, hogy egy vonzó jövőképet tudjon felmutatni az erdélyi magyarok számára, hogy az itt élők érezzék: ez a mi otthonunk, itt érdemes tervezni a jövőt, érdemes itthon gyereket vállalni.
Gyergyai Csaba, Krónika (Kolozsvár)

2011. január 14.
A regionális RMDSZ-szervezetek létrehozását szorgalmazzák
Rábólintott a héten az RMDSZ szabályzatmódosító bizottság arra a módosító indítványra, mely szerint lehetőséget teremtenének a regionális RMDSZ-szervezetek létrehozására. Ma Csíkszeredában tanácskoztak az RMDSZ székelyföldi vezetői, az ülésen Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöki tisztségére pályázó jelölt is részt vett.
A tanácskozáson arról született politikai döntés, hogy lehetőséget kell biztosítani egy partiumi, egy közép-erdélyi és egy székelyföldi regionális RMDSZ-szervezetet létrehozásának, hiszen a helyi ügyeket helyi szinten kell megtárgyalni. Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök megkeresésünkre elmondta, a mai egyeztetés eredménye szerint 2-3 megyei szervezet társulása révén lehetne létrehozni egy regionális szervezetet, amelyre azért lenne szükség, mert a régiók saját problémáikat jobban ismerik, és a helyi érdekeket is jobban lehetne így érvényesíteni.
Tamás Sándor továbbá elmondta, a szombaton sorra kerülő Háromszéki Állandó Tanácson dől el, hogy a Kovászna megyei RMDSZ kit támogat a szövetségi elnöki tisztséget megpályázó három jelölt közül. Elmondta, a más megyék esetéből okulva mindhárom jelöltet meghívták az ülésre, így Kelemen Hunornak, Eckstein-Kovács Péternek és Olosz Gergelynek egyaránt lehetőséget adnak programjuk bemutatására, miután a testület eldönti, kinek nyújt támogatást. Mint ismeretes, a korábbi MKT-k hol Kelemennek, hol Ecksteinnak nem nyújtottak lehetőséget a programjuk bemutatására.
A mai, csíkszeredai ülést követő sajtótájékoztatón Tamás Sándor hangsúlyozta, hogy ő személy szerint Kelemen Hunort támogatja. „Az ötvenes-hatvanas generáció már elvégezte feladatát, a harmincas generációnak még nincs elég tapasztalata, a negyvenes generációnak kell átvenni a stafétát” – fogalmazott a háromszéki tanácselnök. (hírszerk.) Transindex.ro

2011. április 22.
Kisebbségi törvényt és régióátszervezést kér az RMDSZ
Ragaszkodnak a Székelyföld fejlesztési régióhoz a háromszéki RMDSZ-es elöljárók. Tamás Sándor és Antal Árpád csütörtökön sajtótájékoztatón válaszolt Traian Băsescu államfő Kovásznán megfogalmazott felvetéseire, miszerint a fejlesztési régióknak nem etnikai, hanem gazdasági alapon kell szerveződniük, és az RMDSZ-nek a koalícióban nem voltak teljesíthetetlen feltételei. Az államfő ugyanakkor kijelentette, a szélsőségesek nem alhatnak nyugodtan.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei RMDSZ elnöke hangsúlyozta, a koalícióban akkor lesz továbbra is béke, ha a parlament elfogadja az RMDSZ két benyújtott jogszabálytervezetét, a kisebbségi törvénytervezetet, valamint a fejlesztési régiók újrafelosztására és a Székelyföld önálló régióként való megjelenítésére vonatkozó tervezetet. Antal Árpád, a szövetség sepsiszentgyörgyi elnöke üdvözölte az államfő kezdeményezését, hogy a régió fogalma az alkotmányban is megjelenjen, szerinte ezt az RMDSZ már húsz éve szorgalmazza, csak a román politikusok „későn érnek”.
A politikus szerint EU-konform érvekkel támasztják alá a Székelyföld régió megalakításának szükségességét: a térség közös gazdasági, szociális, földrajzi és történelmi kapcsolódási pontokkal rendelkezik. Antal Árpád a spanyol példával rukkolt elő, a spanyol alkotmány első cikkelye kimondja, hogy Spanyolország egységes nemzetállam, a második cikkely azonban leszögezi, hogy Spanyolországnak vannak autonóm régiói. Tamás Sándor hozzátette, az Unió 27 országa közül tizenegy államban van valamilyen típusú autonómia. „Nem vallunk szélsőséges nézeteket, ezért nyugodtan alszunk” – hangsúlyozta a poltikus.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

2011. június 15.
Tamás Sándor civil engedetlenségi akciót kezdeményez, ha nem jön létre a sajátos statútumú Székelyföld
Abban reménykedünk, hogy politikai úton oldódik meg a régióátszervezés. A mi szempontunkból elfogadhatatlan az a tény, hogy a jelenlegi nyolc fejlesztési régió alakuljon át megyékké. Számunkra az egyedüli elfogadható verzió az lenne, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye egy, a Székelyföld régióba tömörüljön, Szilágy, Bihar és Szatmár megye pedig ugyancsak egy entitás legyen, hiszen ott is egy sajátos magyar közösség él. Ha politikai úton ez a probléma nem oldódik meg, akkor kénytelenek leszünk polgári engedetlenségi akciókat szervezni. Az RMDSZ vezetőségével, a magyar egyházak vezetőivel, a helyi önkormányzatok vezetőivel, és a civil szervezetekkel már beszéltünk arról a lehetőségről, hogy békés felvonulást szervezzünk. Amennyiben ez úton nem érjük el célunkat, meglátjuk, mihez fogunk.” - jelentette ki Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke a Gândul napilapnak. A Kovásza megyei RMDSZ azt hangoztatta, hogy az egyedüli elfogadható variáns az lenne, hogy a Székelyföld Dél-Tirolhoz hasonló, speciális statútumot kapjon a régióátszervezés eredményeként. (gândul)
Transindex.ro

2011. november 21.
Székely referendum: támad a kovásznai prefektúra
Az egységes Székelyföldről szóló népszavazásra vonatkozó határozat visszavonását kéri a Kovászna megyei prefektúra a megyei önkormányzattól. A prefektúra szerint a határozat formailag és tartalmilag is hibás, a megyei önkormányzat jegyzője ugyanis nem ellenjegyezte, ráadásul a határozattervezetet csak a kilenc magyar polgári párti (MPP) tanácsos kezdeményezte, nem volt meg a szükséges egyharmados létszám. Amennyiben az önkormányzat nem vonja vissza a határozatot, megtámadja azt a közigazgatási bíróságon – áll a felszólításban. A Székely Nemzeti Tanács polgári engedetlenségre szólítana fel, ha a közigazgatási átszervezés során sérülne a régió egysége.
Törvénytelennek ítélte a megyei önkormányzatnak az egységes Székelyföldről szóló népszavazás megszervezésére vonatkozó határozatát a Kovászna megyei prefektúra, amely a döntés visszavonására szólította fel a testületet. A prefektúra leszögezi, hogy a határozat formailag és tartalmilag is hibás, a megyei önkormányzat jegyzője ugyanis nem ellenjegyezte, ráadásul a határozattervezetet csak a kilenc magyar polgári párti (MPP) tanácsos kezdeményezte, nem volt meg a szükséges egyharmados létszám. A prefektúra felszólításában leszögezi, amennyiben az önkormányzat nem vonja vissza a határozatot, megtámadja azt a közigazgatási bíróságon.
A megyei tanácshoz intézett felszólítást Valentin Ionaşcu alprefektus írta alá, de György Ervin prefektusnak is tudomása van róla, aki azt ígérte, mai sajtótájékoztatóján ad bővebb információt.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke elmondta, a megyei közgyűlés mai soros ülésén ismerteti a testülettel a prefektúra álláspontját, de azt fogja javasolni, hogy ne vonják vissza a határozatot. Kifejtette, inkább a pereskedést választja, még akkor is, ha a bíróságon korábban sok önkormányzatiságot sértő ítélet született. „Ha a bukaresti politikusok nem kérdezik meg a székelyföldieket a régióátszervezésről, akkor ilyen válaszra számíthatnak” – mondta Tamás Sándor, azon reményének adva hangot, hogy a román politikum, az állami hatóságok és a bíróság előbb-utóbb megérti, hogy adott kérdésekben a népszavazás a legmegfelelőbb döntéshozási forma.
Mint hangsúlyozta, más országokban a referendum szervezése természetesnek számít, Romániában azonban még nem alkalmazzák ezt a „demokratikus gyakorlatot”, és a bukaresti politikusok úgy akarják átrajzolni a megyéket, hogy meg sem kérdeznék az adott térség lakosságát. Holott a polgárok kell hogy az első helyen legyenek, főleg az olyan kérdésekben, mint a közigazgatási átszervezés, tette hozzá a tanácselnök, aki egyben az RMDSZ Kovászna megyei szervezetének az elnöke.
A hétvégén Sepsiszentgyörgyön tartózkodó Kelemen Hunor szövetségi elnök kifejtette: nem kell félni attól, hogy az emberek népszavazáson nyilvánítsanak véleményt a régiók és megyék átszervezéséről. Konstanca megyében már megszervezték a referendumot, és újabb öt megyében döntötték el az önkormányzatok, hogy népszavazást írnak ki a közigazgatási átszervezés kapcsán.
Nemmel szavazna az MPP
Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei elnöke szerint fel sem merül, hogy a polgári frakció megszavazza az inkriminált határozat visszavonását. „Ha jogi problémák vannak, mondja meg a prefektúra, hogy melyek azok, és korrigáljuk őket, de a határozat marad” – nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek a polgári politikus. Hozzátette, azt remélte, „nem teszik oda” Valentin Ionaşcu alprefektust, hogy a határozat visszavonására szólítsa fel a megyei önkormányzatot. Rámutatott, az elmúlt hónapokban valahányszor a prefektúra felszólítást küldött a magyar polgármestereknek, mindig a román alprefektus látta el kézjegyével, mivel György Ervin nem akarta vállalni ezt a szerepet. Az MPP-s politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a megyei tanács megalakulása óta első alkalommal volt konszenzus az RMDSZ és a polgári frakció között egy kérdésben.
Mint hangsúlyozta, a 2012. március 11-ére tervezett, a Székelyföld egységéről szóló referendumot nemcsak Kovászna, hanem Hargita és Maros megyében is meg kell szervezni. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hétvégi sepsiszentgyörgyi ülésén elfogadott egy határozatot, amelyben felkéri Hargita és Maros megye önkormányzatainak magyar képviselőit, hogy követve a Kovászna megyei mintát, fogadják el a népszavazásról szóló határozatot. Mint ismeretes, a Kovászna Megyei Tanács októberben megszavazta, hogy jövő év március 11-én referendumot szerveznek, amelyben Kovászna megye területének Bodzavidék nélküli módosításáról kérdezik a polgárokat, valamint arról, akarják-e, hogy a módosított területű megye a Székelyföld adminisztratív egység része legyen.
Polgári engedetlenséget javasol az SZNT
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) polgári engedetlenségre szólít, ha a kormány nem mond le a regionális újraosztás Székelyföld egységét sértő változatáról. A testület szombaton, Sepsiszentgyörgyön tartott ülésén mintegy 200 küldött szavazta meg a határozatot, mely szerint ha az állam megsérti az alapvető emberi jogokat, ellenségesen lép fel saját polgáraival szemben, akkor szorgalmazzák a polgári engedetlenség több formáját, a tiltakozó karszalag viselését vagy az adók és illetékek befizetésének megtagadását. A határozatban arra kérik a székelyeket, védjék meg az elvet, miszerint a „Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie” – közölte Gazda Zoltán, az SZNT háromszéki szóvivője. Elmondta, tervezik, hogy létrehoznak egy szolidaritási alapot, és ebből segíthetik majd azokat, akiket a polgári engedetlenség miatt megtorlás ér. Izsák Balázs, az SZNT elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a polgári engedetlenség erőszakmentes, szerinte a lakossággal ismertetni kell ennek lényegét és kockázatait, azonban mint hozzátette, remélik, hogy erre nem kerül sor.
A testület szombati ülésén arról is döntöttek, hogy áprilisban elkezdik az uniós szintű aláírásgyűjtő kampányt, hogy polgári kezdeményezésre az európai intézmények elé terjeszthessék azt a törvénytervezetet, amely sajátos jogállást biztosít azoknak a régióknak, ahol az őshonos kisebbség többségben él, mint például a Székelyföldön. Egy év alatt legalább hét európai országban egymillió kézjegyet kell összegyűjteni, mondta Izsák Balázs, aki szerint Románia és Magyarország mellett Ausztriában, Olaszországban, Spanyolországban, Szlovákiában és Nagy-Britanniában gyűjtenek támogató aláírásokat, mivel ezekben az országokban több nemzetiség él együtt. Mint magyarázta, a sajátos jogállás szavatolná, hogy ezeket a térségeket úgy kell fejleszteni, hogy ne változzanak a nemzeti, kulturális, vallási és nyelvi sajátosságaik.
RMDSZ: jegelni kellene az átszervezést
Eközben Fekete-Szabó András, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője pénteken Nagyváradon arról számolt be, hogy az RMDSZ a közigazgatási átszervezés „jegelését” kérte koalíciós partnerétől. Elmondta, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) képviselőivel a jövő évi választásokról folytatott egyeztetésen a megyék átszervezése is szóba került. Fekete-Szabó András szerint azzal, hogy jövőre az önkormányzati és a parlamenti választásokat egyszerre tartsák meg, amellett hogy olcsóbb, azért is értettek egyet a szövetség szenátorai, mert a koalíción belül bizonyos alkukat kötöttek meg. A frakcióvezető elmondása szerint az RMDSZ jelenleg azt kéri a kormánytól, hogy jegelje az átszervezést, mert az országnak annál sokkal égetőbb problémái is vannak, ráadásul választási év következik. „Nem tehetünk most ekkora lépést” – fogalmazott. Úgy véli, az új megyék méreteiről még tárgyalni kell, és az átszervezés csakis úgy lehetséges, ha a történelmi régiókon alapul. A szenátor szerint a jelenlegi fejlesztési régiók is túlságosan nagyok, hiszen a kevésbé erős megyék sokszor labdába sem rúgnak a pályázatoknál – például Szatmár a Kolozsvár központú Észak-erdélyi fejlesztési régióban. Emlékeztetett: három évvel ezelőtt az RMDSZ-frakció benyújtott egy, a fejlesztési régiók átrajzolását célzó törvényjavaslatot, ám az mai napig a fiókban porosodik.
Kell a régiósítás, de nem PDL módra
A közigazgatási átszervezés kapcsán a hétvégén Marosvásárhelyen vitafórumot is szerveztek RMDSZ-közeli szervezetek, a címül választott Van-e szükség közigazgatási átszervezésre Romániában? kérdést az est házigazdája és a szervező Kós Károly Alapítvány elnöke, Markó Béla egy József Attila-idézettel válaszolta meg: „A tenger valóban kék, barátom, / Csakhogy nem úgy kék, ahogy te gondolod.” Kibontva a költői gondolatot, a kormányfőhelyettes elismerte, hogy valóban szükség van a közigazgatás átszervezésére, de nem úgy, ahogy azt a bukaresti román politikusok elképzelik.
„A magyarság legnagyobb és legfontosabb ereje az önkormányzatokban van, s nem mindegy, hogy milyen jellegű közigazgatási egységekben élhetünk” – fejtette ki az RMDSZ volt elnöke. Hasonlóan vélekedett utódja, Kelemen Hunor is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy egy ilyen nagy horderejű kérdés megoldását jobban elő kell készíteni. Szerinte a megyéket nem lehet egyszerűen, baltával felszámolni. A politikai érdekek háttérbe szorításával és az állampolgár előtérbe helyezésével tanulmányokra és közvitákra van szükség. Az est egyetlen civil meghívottja, Novák Zoltán helyi történész is arra hívta fel a figyelmet, hogy az egypártrendszer idején a mindenható kommunista hatalom is jobban előkészítette az 1968-as megyésítést, mint a Demokrata-Liberális Párt és, Traian Băsescu államfő a csupán néhány hónapja hangoztatott átszervezést. A második világháború után Romániában három ízben történt jelentős átszervezés. Egyik sem volt konfliktusmentes, de az erdélyi magyarság szempontjából sem az 1950-es, sem az ’52-es, de még csak a ’68-as sem járt akkora térvesztéssel, mint amekkorával járhatna a nagyobbik kormánypárt által tervezett jelenlegi régióátszabás.
Kultúrára alapuló gazdasági fejlődés
A Bernády-házban tartott beszélgetésen Kelemen Hunor hangsúlyozta, hogy a leghatékonyabb és természetszerű átalakítási tervet az RMDSZ munkatársai dolgozták ki. Megítélésében a szövetség változata nem csak az erdélyi magyaroknak, hanem a többségi románoknak is jobb lenne. Kelemen szerint a PDL által szorgalmazott változat kidolgozói látszólag gazdasági érveket sorakoztatnak fel, ám a háttérben valójában politikai megfontolások állnak. Csutak István, az RMDSZ fejlesztési szakértője, a szövetség változatának egyik kidolgozója rámutatott: a gazdaságot valóban nem lehet elvonatkoztatni a politikától, azonban csak azokat a gazdasági régiókat tartja működőképesnek, amelyeket kohéziós erőként a kultúra tart össze.
Így látja a helyzetet Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke is, aki szerint sokkal könnyebb fenntartani azokat a tájegységeket, amelyek több száz évvel ezelőtt alakultak, mint azokat a mesterségesen rajzolt régiókat, melyekben például a tengerparti Konstancát a moldvai Vrancea megyével zárták össze. A természetellenesség másik példájaként a hargitai székelyeket és a Fehér megyei mócokat hozta fel.
A témához hozzászólók közül többen is fenntartották az RMDSZ évekkel ezelőtt kidolgozott egységes álláspontját, miszerint a három székelyföldi megyének egységes régiót kell alakítania, akárcsak a jelentős magyar lakossággal rendelkező Szilágy, Bihar és Szatmár megyében.
Bíró Blanka, Nagy Orsolya, Pap Melinda, Szucher Ervin

2011. december 19.
SZKT: tájkép csata előtt
Szövetségi Képviselők Tanácsát és civil konzultációt tartottak Sepsiszentgyörgyön
Ezüstfenyő-, illetve a Téglás Gábor-díjakat adtak át az RMDSZ „miniparlamentjeként” működő Szövetségi Képviselők Tanácsának szombaton, Sepsiszentgyörgyön tartott ülésén. A tizenhat év után Háromszékre visszatért SZKT-n elfogadták az RMDSZ szórványstratégiáját és a szövetség családpolitikájának gyakorlatba ültetését célzó cselekvési tervet.
Szűknek bizonyult a sepsiszentgyörgyi Bod Péter megyei könyvtár a hétvégén a háromszéki városba érkezett SZKT-küldöttek számára: az RMDSZ „miniparlamentjeként” működő Szövetségi Képviselők Tanácsa szombat reggeli nyitómomentumaira még Kovács Péter főtitkár sem fért be a Gábor Áron terembe, így többedmagával a könyvtár keskeny folyosóin hallgatta végig a magyar és székely himnuszt.
Házigazdaként Tamás Sándor, a Kovászna megyei RMDSZ elnöke köszöntötte a hosszú úttól elnyűtt partiumi és közép-erdélyi küldötteket, illetve a rövid távolság ellenére zömmel késéssel érkező székelyföldi társaikat. Tamás Sándor beszédében kifejtette: az erdélyi magyar nemzet talpra akar állni, ehhez mindenkire szükség van. „A népszámlálás eredményei azt mutatják, hogy Székelyföldön megfordult a száz éves trend: nőtt a magyarok, csökkent a románok aránya. Az idei cenzus visszaigazolja: ahol a feltételek adottak ahhoz, hogy sorsunkat kezünkbe vegyük, a jól elvégzett munkának megvan az eredménye” – fogalmazott az RMDSZ háromszéki elnöke.
„Nem vagyunk rabszolgák a gyarmaton!”
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök évzáró politikai beszámolójában leszögezte, a szövetségnek készülnie kell a jövő évi választásokra, ami nagy kihívás, hiszen a magyar versenypártok is készülnek megméretkezni. „A pártalapítás logikája az, hogy aki pártot épít, az versenyre készül, nem együttműködésre” – fogalmazott Kelemen, aki szerint az RMDSZ területi szervezeteinek el kell kezdeniük a felkészülést a választásokra. A román pártokkal kapcsolatosan a szövetségi elnök kifejtette: ha mindkét oldalon – a kormányban és az ellenzékben is – megharagszanak az RMDSZ-re, az azt jelenti, hogy a jó úton haladnak, mert az erdélyi magyar közösség érdekeit tartják szem előtt. „Nem rabszolgák vagyunk a gyarmaton, nekünk nem lehet parancsolni” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, aki szerint a gazdasági válság nehéz döntések meghozatalára kényszerítette a kormányt. Hogyan lesz plüssmaci a kárpáti medvéből?
Az elnöki beszédet követő felszólalások során több bírálat is érte Tőkés Lászlót az Európai Parlament alelnökeként kifejtett tevékenységéért, illetve pártalapítási szerepéért. A vitát Kovács Péter RMDSZ-főtitkár nyitotta meg, aki kifejtette: „Tőkés László mindent megtett azért, hogy az EP alelnöke maradjon. Tőkés Lászlónak tudtára adta a magyar, a német és a román EP-delegáció, hogy ebben a törekvésében nem támogatja. Tőkés László azért nem ’vállalt’ újabb mandátumot, mert tudta, hogy alulmaradna a szavazáson” – fogalmazott Kovács. Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform elnöke védelmébe vette Tőkést, és azzal vádolta az RMDSZ fiatal politikusait, hogy „a távol lévő temesvári harcos gyalázásával” próbálnak karriert építeni. Markó Béla volt szövetségi elnök kifejtette: éppen azok „oktatják ki” a szövetség politikusait, akik „az elmúlt húsz évben az erdélyi magyar közösség szolidaritásának szétverésén dolgoztak”. „Ez a távollét húsz esztendős” – fogalmazott Markó, aki bírálta az RMDSZ azon területi szervezeteit, amelyek hajlandóságot mutatnak választási párt bejegyzése révén közös listát indítani a szövetséggel konkurens magyar politikai alakulatokkal. „ A szövetség egyik-másik szervezete máris feladná az RMDSZ arcát és identitását egy képzelt koalíció kedvéért. Én nem értek egyet ezzel. Ma egyetlen hiteles érdekvédelmi szervezetünk az RMDSZ, és ezenkívül még van két pártocska. Tessék ezt így szemlélni, tessék önbizalommal gondolni nem elsősorban az összefogásra, hanem az egységre” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes, aki Tőkés Lászlóra utalva úgy fogalmazott: „a kárpáti medvéből plüssmaci lett”. Az „egység versus összefogás” dilemmát járta körül Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke is, aki kifejtette: nem szabad az erdélyi magyar közösségeket kitenni annak a veszélynek, hogy képviseletük felaprózódjon. „Ha nem vagyunk egységesek, a döntéseket mások fogják meghozni helyettünk” – fogalmazott Borbély.
Szórvány- és családbarát RMDSZ
Az SZKT-küldöttek két dokumentumot is elfogadtak: „a leszakadóban lévő részek sajátos problémáira és az asszimiláció megállítására” megoldásokat ajánló szórványstratégiát, illetve az „Együttműködés a magyar jövőért” című, családtámogató és gyermekvállalást ösztönző cselekvési tervet. Winkler Gyula EP-képviselő a Szórvány frakció nevében kifejtette: „szimbolikus helyszín Sepsiszentgyörgy, mert az itteni vezetők felismerték, hogy Székelyföld is erősebb lesz, ha a szórvány megerősödik”. Winkler szerint a népszámlálás a magyar szórványban nem hozott ugyan jó eredményt, de az RMDSZ kiemelten odafigyel ezekre a közösségekre. Kovács Péter főtitkára hangsúlyozta: konkrét, megvalósítható cselekvési tervet dolgoztak ki, amely a kultúra, a társadalomszervezés, az oktatáspolitika, az ifjúság és a sajtó területeire összpontosít. Ami a családtámogató és gyermekvállalást ösztönző cselekvési tervet illeti, Kovács elmondta: jövő évtől az RMDSZ-es önkormányzatainak bevonásávalgyermekvállalást ösztönző kormányzati intézkedés-csomagot dolgoz ki.
Átadták az Ezüstfenyő- és a Téglás Gábor-díjakat
„A magyarság szülőföldön való megmaradásáért és az RMDSZ programjának megvalósításáért” odaítélt Ezüstfenyő Díjakat adott át Kelemen Hunor a szentgyörgyi SZKT-ülésen. A díjazottak névsora: Bacsó László, Balázsi Dénes, Nagy Márton és Molnár József polgármesterek, Bálint Olga, Barna Gergő és Kiss Tamás szociológusok, Bogdán Zsolt-Miklós esperes, Bors Béla csíki RMDSZ-alelnök, Boros János építkezési tanácsadó, Dezméri István, az RMDSZ Hunyad megyei ügyvezető elnöke, Dénes Irénke, a Maros megyei pénzügyi igazgatóság vezetője, Egyed Péter egyetemi tanár, Gellért Gyula volt református esperes, Hegyeli Attila néprajzkutató, Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, Jakab Károly nyugdíjas agrármérnök, Kresz Béla szervezési referens, Kónya László nyugdíjas pedagógus, Márton Pál Árpád nyugdíjas sebész, Nagy Péter, az RMDSZ Krassó-Szörény megyei alelnöke, Pataki Enikő iskolaigazgató, Pálosy János mérnök, Rácz Éva miniszteri tanácsos, Sándor Kálmán közbirtokossági elnök, Szabó Á. Rudolf, a gyergyói területi RMDSZ ügyvezető elnöke, Szabó István-Károly főtanfelügyelő-helyettes, Szegedi László Tamás esperes, Tóth Ferenc, a RomGaz vezérigazgató-helyettese. A RMDSZ elnöke Téglás Gábor Díjat adott át Markó Béla miniszterelnök-helyettesnek, Takács Csaba volt ügyvezető elnöknek és Varga Károlynak a dévai magyar szórványoktatás megteremtése érdekében végzett munkájukért.
Kovács Zsolt
Új Magyar Szó (Bukarest)

2013. január 22.
Megfenyegették Tamás Sándort, a Kovászna megyei önkormányzat elnökét
Elektronikus levélben megfenyegették a székelyföldi autonómiatörekvések képviselete miatt Tamás Sándort, a Kovászna Megyei Tanács elnökét.
A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kovászna megyei elnöki tisztségét is betöltő politikus a keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, ügyészségi feljelentést tett a fenyegetés kapcsán.
Tamás Sándor elmondta, a Facebook-oldalán megjelölt személyes elektronikus postafiókjába érkezett a román nyelvű fenyegető levél, amelyben azt üzenték neki, vigyázzon az elkövetkezőkben, hogy miként veti fel az autonómia kérdését, mert „véletlen közlekedési baleset" áldozatává válhat. A fenyegető nyomatékosította: nem gondolja, hogy tréfa a levél.
Az elöljáró kijelentette, a levéllel a fenyegető a közéleti szerepéért kívánja megfélemlíteni, és a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát kívánja korlátozni. Arra az újságírói kérdésre, hogy hoz-e biztonsági intézkedéseket a fenyegetés után, Tamás Sándor kijelentette: „Igen, kitűzöm a székely zászlót a házam erkélyére".
MTI
Erdély.ma,

2013. január 25.
Magyar–magyar vita a kovásznai kampányban
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kovászna megyei szervezete csütörtöki közleményében elítéli, hogy Tamás Sándor és Antal Árpád Kovászna megyei RMDSZ-elöljárók „folytatják félrevezető tájékoztatási hadjáratukat.”
A néppárt szerint a két politikus a kovásznai időközi polgármester-választás kampányában is azzal riogatja a magyar választókat, hogy a néppártra leadott szavazatukkal a román pártokat támogatják, sőt Orbaiszék magyar parlamenti képviseletének elvesztéséért is az ellenzék szervezetét okolták, és okolják a mai napig, holott a választási eredményekből erre nem lehet következtetni.
„A számadatok azt mutatják, hogy még 2008-ban, amikor az RMDSZ magyar ellenfél nélkül indult a parlamenti választásokon, akkor sem sikerült elérni az abszolút többséget Orbaiszéken, a szövetség csupán 38,80 százalékát gyűjtötte be az érvényes szavazatoknak. A 2012-es adatokból viszont egyértelműen kiderül, hogy a magyar–magyar versenynek köszönhetően az orbaiszéki magyar szavazók többen mentek el választani, hiszen a két szervezet együtt már 46 százalékon teljesített. Ezzel együtt a magyar szervezetekre leadott voksok még az érvénytelen szavazatokkal együttesen sem voltak elegendők a mandátum elnyeréséhez szükséges abszolút többséghez az etnikai arányokból következően” – írja közleményében a néppárt.
Amint arról beszámoltunk, a kovásznai időközi választáson Málnási László Levente az EMNP, Thiesz János pedig az RMDSZ színeiben pályázza meg a tisztséget.
Krónika (Kolozsvár),

2013. január 27.
Sepsiszentgyörgyön ismeretlenek felhasították a román zászlót
Vasárnapra virradóra ismeretlenek felhasították azt a román zászlót, amellyel csütörtökön egy székely szimbólumokat tartalmazó táblát takartak el a hatóságok.
A Mediafax hírügynökség jelentése szerint az éjszaka folyamán egy tíz centiméteres és egy ötven centiméteres hasítás jelent meg azon a román zászlón, amellyel a prefektusi hivatal előtt a Sic – Terra Siculorum (Székelyföld) feliratú táblát takarták el csütörtökön a prefektusi hivatal képviselői.
Iulia Grigoras, a Kovászna megyei rendőrkapitányság szóvivője a hírügynökségnek valószínűsítette, hogy üvegszilánkkal vagy valamilyen fém tárggyal hasították fel a zászlót. A rendőrség rongálás és a nemzeti szimbólumok meggyalázása gyanújával indított vizsgálatot.
Codrin Munteanu prefektus kijelentette, a történtekért Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere visel „morális felelősséget". A kormány képviselője szerint a két elöljárónak a román szimbólumokat támadó cselekedetei és nyilatkozatai sarkallhatták az elkövetőket.
A 12 négyzetméteres Székelyföld-táblát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kovászna megyei szervezete helyezte el tavaly novemberben a prefektusi hivatal elé, hogy ezzel is tiltakozzék Codrin Munteanu prefektus székely jelképeket támadó intézkedései ellen.
A tábla elé a Moldva és Havasalföld egyesülésének évfordulója alkalmából tartott csütörtöki megemlékezésen helyeztetett el azonos méretű román zászlót a prefektus.

2013. január 31.
Leváltották Kovászna megye prefektusát
Az RMDSZ Kovászna megyei szervezete üdvözli azt a kormányintézkedést, amelynek alapján leváltották tisztségéből Codrin Munteanu prefektust, akit aztán a honvédelmi minisztérium főtitkárává neveztek ki. Tamás Sándor, megyei szervezet es a megyei tanács elnöke kijelentette: azért örül, mert a kormány rájött, hogy Munteanu „destabilizáló erő” volt az etnikumközi kapcsolatokban. Tamás azt is elmondta, hogy a megye jövendőbeli prefektusával, a szociáldemokrata Dumitru Marinescuval, aki egy ottani község polgármestere is volt, mindig jó volt az együttműködés. – Az eddigi jó kapcsolatok mellett remélem, hogy az új prefektus majd nem hagyja figyelmen kívül a székely közösség érzékeny pontjait, és együtt találjuk meg a megoldást az interetnikus gondokra és elősegítjük a megye fejlesztését – nyilatkozta Tamás Sándor.
Munteanu és a helybeliek között akkor robbant ki a konfliktus, amikor a volt tisztségviselő a prefektusi hivatal előtti pannót, amely Székelyföldet ábrázolta, román nemzeti zászlóval takarta le január 24-én.
Szabadság (Kolozsvár),

Destabilizáló tényező volt
Az RMDSZ Kovászna megyei szervezete üdvözli a kormány azon döntését, hogy a prefektusi tisztségből áthelyezte Codrin Munteanut a védelmi minisztérium főtitkári tisztségébe, és örül annak, hogy a kormány rájött: a prefektus destabilizáló tényező volt az entikumközi kapcsolatok szempontjából – nyilatkozta tegnap Tamás Sándor megyei tanácselnök, aki az új kormánymegbízottól jobb együttműködést vár.
Ugyanis mind neki, mind a megye polgármestereinek jó tapasztalatai vannak Dumitru Marinescuval, a megye jövendőbeli prefektusával, aki Előpatak község elöljárója volt. – Keresni fogjuk annak a módját, hogy a fejlesztési kérdésekben együttműködjünk – ígérte. – Azt remélem ugyanakkor, hogy a jövendőbeli prefektus figyelembe veszi a székely közösség érzékenységét, és együtt megoldásokat találhatunk az interetnikai gondokra és a megye fejlesztésére.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2013. február 5.
Időközi választások: RMDSZ-siker két településen
Fölényes győzelmet aratott az RMDSZ jelöltje Kovászna város és Szentábrahám község időközi polgármester-választásán. A közel tízezer lakosú Kovásznán az RMDSZ színeiben induló Thiesz János korábbi alpolgármester a szavazatok 63 százalékát szerezte meg. Magyar ellenjelöltjére, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) színeiben induló Málnási Levente korábbi polgármesterre a szavazók 2,6 százaléka voksolt. A lakosság harmadrészét alkotó román közösséget képviselő független jelölt, Sorin Iordan Popica a szavazatok 34 százalékát kapta. A választáson a polgárok 60,62 százaléka adta le szavazatát
Tamás Sándor, az RMDSZ Kovászna megyei szervezetének elnöke úgy vélte, ha megvalósult volna az RMDSZ által kezdeményezett magyar összefogás, még több magyar választópolgár élt volna a szavazati jogával. A politikus szerint az EMNP „fél év alatt harmadszor szerepelt le kínosan”. A polgármester-választást Lőrincz Zsigmond polgármester novemberi váratlan halála tette szükségessé.
A 87 százalékban magyarok által lakott Hargita megyei Szentábrahám községben az RMDSZ színeiben indult Simó Dezső Szabolcsot a szavazatok 64 százalékával választották polgármesterré. A Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltje, Szász József Albert a szavazatok 19, az EMNP jelöltje, Simó Mózes Zoltán a szavazatok 8 százalékát szerezte meg. A választók 57 százaléka voksolt. Szentábrahámban azért kellett választást tartani, mert a tavaly júniusban megválasztott Szőcs Béla lemondott tisztségéről.

2013. február 21.
Marad a székely tábla a háromszéki prefektúra előtt
Az RMDSZ Kovászna megyei szervezete újabb egy hónappal hosszabbította meg a sepsiszentgyörgyi prefektúra épülete elé tavaly novemberben kihelyezett „SIC – Terra Siculorum" (Székelyföld) feliratú óriáspannó területfoglalási engedélyét, így az új prefektusnak március 20-ig is ezt kell néznie hivatali ablakából.
Az RMDSZ háromszéki elnöke, Tamás Sándor lapunknak elmondta, addig tartják köztéren a Székelyföld táblát, amíg véget ér a „mesterségesen keltett konfliktus". A politikus kifejtette: Dumitru Marinescu prefektussal, Horia Grama szociáldemokrata képviselővel és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel elkezdték a tárgyalásokat, keresik a megoldásokat az interetnikus és intézmények közti konfliktusok feloldására és Kovászna megye fejlesztésére.
„A prefektus nyitott az egyeztetésekre, de elődje, Codrin Munteanu rossz szelleme még mindig belengi a megyét" – mondta Tamás Sándor, akinek meggyőződése, hogy hamarosan megtalálják a módját a feszültségek feloldására. Amíg azonban ez megtörténik, a Székelyföld-tábla a helyén marad – szögezte le az RMDSZ háromszéki elnöke.
Mint arról beszámoltunk, Tamás Sándor és Antal Árpád RMDSZ vezetők tavaly novemberben a Codrin Munteanu volt prefektus magyar szimbólumokat támadó akciói elleni tiltakozásként helyezték el az óriás-pannót a kormányhivatal elé. Időközben a prefektust lecserélték, viszont Codrin Munteanu az új kormánybiztos kinevezésekor az önkormányzat díszterméből eltávolította Kovászna megye hivatalosan elfogadott zászlóját, és ezzel kirobbantotta a hetek óta tartó székelyzászló-cirkuszt.
Kovács Zsolt
Maszol.ro