Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
RMDSZ Kolozsvári Szervezet
36 tétel
2017. április 3.
Oláh Emese: csapatban tudunk érvényt szerezni a kolozsvári magyarok érdekeinek
Oláh Emesét jelöli a következő tanácsülésen az alpolgármesteri tisztségre az RMDSZ Kolozsvári szervezete – tudatja az RMDSZ helyi szervezetének szombati közleménye. A döntést a március 31-én tartott választmányi ülésen hozta meg a kolozsvári szervezet, ezt követően az RMDSZ Megyei Állandó Tanácsa egyhangúan hagyta jóvá a javaslatot.
Március 31-én, délután ült össze az RMDSZ Kolozsvári Szervezetének választmánya. Az ülést a kolozsvári szervezet elnöke, Horváth Anna hívta össze, azt követően, hogy március 21-én hivatalosan is benyújtotta lemondását Kolozsvár alpolgármesteri tisztségéről. A kongresszusi küldöttek megválasztása és a jelenlegi politikai helyzet kiértékelése mellett, a harmadik napirendi pont az alpolgármester-jelölt nevesítése volt. Ugyancsak ezen gyűlés keretében nevesítették a városi RMDSZ-frakció új tagját is, hiszen Csoma Botondnak képviselővé történt megválasztása után le kellett mondania városi tanácsosi tisztségéről.
„Horváth Anna munkabírásának és városvezetői képességeinek köszönhetően a kolozsvári magyarok visszanyerték a városvezetésbe vetett bizalmukat. Ezt a bizalmat továbbra is meg kell őriznünk. A tisztség, melyre ma megbízást kaptam, hatalmas felelősséggel és sok munkával jár. Az elmúlt öt év városházi tapasztalatai segítenek a felelősség felvállalásában és az öt tagú frakció, Horváth Annával az élen segít majd a munkában. Csak így, csapatban tudunk érvényt szerezni a kolozsvári magyarok érdekeinek” – nyilatkozta Oláh Emese az ülést követően.
Döntés született arról is, hogy Csoma Botond parlamenti képviselő helyét a városi tanácsban Nistor Dániel, a tavaly júniusi választási lista hatodik helyén szereplő fiatal építőmérnök veheti át. A városi választmány nevesítéseit a soron következő városi tanácsülésen kell jóváhagynia a megyeszékhelyi tanács testületének. Szabadság (Kolozsvár)
2017. május 31.
Tárgyalás zászlóügyben
Megkezdődött tegnap a kolozsvári zászlóügy tárgyalása. Az eljárást az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kezdeményezte: megbízott ügyvédje által azt kérte, hogy semmisítsék meg azokat a jegyzőkönyveket, amelyek alapján a csendőrség március 15-én négy személyt megbüntetett, mert Erdély-zászlóval vonultak fel az ünnepségen.
A négy jegyzőkönyvet más-más bíróhoz rendelték ki, így négy külön tárgyalás várható az ügyben. Az első tárgyaláson jelen volt Soós Sándor, az EMNP alelnöke is, tanúként pedig Czirmay Zoltán, az RMDSZ kolozsvári szervezetének ügyvezető elnöke, a nemzeti ünnep szervezője volt beidézve. Ítélethirdetésre június 14-én kerül sor. Luka Lehel György ügyében az első tárgyalásra július 3-án, Fancsali Ernő és Vincze Zoltán ügyének tárgyalására ősszel kerül sor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 24.
A szórványért, szívvel és lélekkel
Újfajta szemléletmódot képviselnek azok a fiatal politikusok, akik az autonómia és a szórványkérdés kapcsán azt mondják, a két fogalom nem kizárja, hanem kiegészíti egymást. Benkő Erika háromszéki és Csoma Botond kolozsvári RMDSZ-es parlamenti képviselők azt állítják, az erdélyi magyar közösségen belül párbeszédet kell kezdeményezni, a feleknek értő módon kell egymás felé fordulniuk. A tömbben és szórványban élő magyarok élethelyzete eltérő, sok gondunk különböző, de számos problémánk azonos, szükségünk van egymásra, szolidárisnak kell lennünk – hangsúlyozza Benkő Erika.
Erdély és Székelyföld bármelyik szegletében a ma gondjainak orvoslása mellett a jövő, a vállalható élet megteremtése a tét. És bár ez térségenként változó kihívást jelent, az elfogadhatatlan, hogy a székelyföldi autonómia kérdését magyar ajkú politikusok azért seperjék le az asztalról, mert – miként gyakran hangoztatták – az itteni, egy­előre csupán remélt önrendelkezés a szórványban élő nemzettársaink kárára válna. Ez a vitatható diskurzus állandósulni látszott az érdekképviselet holdudvarában, azt eredményezve, hogy a székelyföldiek és a szórványbeliek ingerültebben mutogathattak egymásra. Ezt próbálták valame­lyest ellensúlyozni a székelyföldi megyei önkormányzatok és egyházak, arra törekedve, hogy intézményesített, szakmai és emberi kapcsolatrendszert alakítsanak ki a szórványbeliekkel. A szórványkérdésben minden elvesztegetett nap, hónap, esztendő pótolhatatlan veszteséget jelent. Hogy mégis sikeres szórványkollégiumok működhetnek Erdély-szerte, az főként a történelmi egyházaknak, illetve a magyar állami támogatásnak köszönhető. Többet is el lehetett volna érni, ám ehhez nem a tömbbelieket és a szórványbelieket kellett volna egymás ellen hangolni, hanem a megoldandó feladatokra kellett volna erőteljesen figyelni, működőképes szórványstratégia mentén kellett volna cselekedni, már a kilencvenes évek elejétől. Ám ahhoz, hogy ebben a pillanatban mentsük, ami még menthető, szükséges, hogy politikai szinten minél többen felvállalják Benkő Erika és Csoma Botond gondolatait, s cselekedjenek. Ha valaki a tennivalókra kíváncsi, elég, ha a szórványgondozásban kiemelkedő, Vetési Lászlóékhoz köthető kolozsvári Diaszpóra Alapítvány honlapjára vagy Facebook-oldalára pillant. Mi több, a szórványbeliekkel való törődés szükségességére már az iskolában fel kellene hívni a figyelmet, attól függetlenül, hogy szerepel-e vagy sem a tantervben. Hiszen tanítani, tanulni lehet az odafigyelést, a szolidaritás iránti igényt, azt, hogy itt, Erdélyben, Székelyföldön valóban szükségünk lenne egymásra. S míg a törvény szavatolni fogja az önrendelkezéshez – vagyis az emberi méltósághoz – való jogunkat, bebizonyíthatjuk, hogy saját vállalásként, szívvel és lélekkel törődünk azokkal a mostoha  körülmények között élő nemzettársainkkal, akik önhibájukon kívül kerültek nyelvi peremvidékre.
Mózes László Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 1.
Oláh Emesét jelöli a következő tanácsülésen az alpolgármesteri tisztségre az RMDSZ Kolozsvári szervezete – tudatja az RMDSZ helyi szervezetének szombati közleménye. A döntést a március 31-én tartott választmányi ülésen hozta meg a kolozsvári szervezet, ezt követően az RMDSZ Megyei Állandó Tanácsa egyhangúan hagyta jóvá a javaslatot.
Március 31-én, délután ült össze az RMDSZ Kolozsvári Szervezetének választmánya. Az ülést a kolozsvári szervezet elnöke, Horváth Anna hívta össze, azt követően, hogy március 21-én hivatalosan is benyújtotta lemondását Kolozsvár alpolgármesteri tisztségéről. A kongresszusi küldöttek megválasztása és a jelenlegi politikai helyzet kiértékelése mellett, a harmadik napirendi pont az alpolgármester-jelölt nevesítése volt. Ugyancsak ezen gyűlés keretében nevesítették a városi RMDSZ-frakció új tagját is, hiszen Csoma Botondnak képviselővé történt megválasztása után le kellett mondania városi tanácsosi tisztségéről.
„Horváth Anna munkabírásának és városvezetői képességeinek köszönhetően a kolozsvári magyarok visszanyerték a városvezetésbe vetett bizalmukat. Ezt a bizalmat továbbra is meg kell őriznünk. A tisztség, melyre ma megbízást kaptam, hatalmas felelősséggel és sok munkával jár. Az elmúlt öt év városházi tapasztalatai segítenek a felelősség felvállalásában és az öt tagú frakció, Horváth Annával az élen segít majd a munkában. Csak így, csapatban tudunk érvényt szerezni a kolozsvári magyarok érdekeinek” – nyilatkozta Oláh Emese az ülést követően.
Döntés született arról is, hogy Csoma Botond parlamenti képviselő helyét a városi tanácsban Nistor Dániel, a tavaly júniusi választási lista hatodik helyén szereplő fiatal építőmérnök veheti át. A városi választmány nevesítéseit a soron következő városi tanácsülésen kell jóváhagynia a megyeszékhelyi tanács testületének. Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 21.
Magyar ügyintéző iroda nyílik Kolozsvár Főterén
Pénteken nyitja meg kapuit az első magyar ügyintéző iroda Kolozsvár Főterén. Ezáltal a kolozsvári magyar régi kérése teljesül: lesz egy hely, ahol kérdéseikkel és problémáikkal anyanyelvükön fordulhatnak a Szövetség és az Eurotrans Alapítvány munkatársaihoz a hét öt napján.
Könnyített, gyors ügyintézést tesz lehetővé Kolozsváron az Eurotrans Alapítvány és Szövetség Kolozsvári Szervezetének a Főtér szomszédságában (Szentegyház utca 2. szám) megnyíló új, közös irodája, amelynek célja a közösséggel való kapcsolattartás, valamint a mindennapi ügyintézésben való segítségnyújtás. A kolozsváriak naponta 9 és 18 óra között fordulhatnak az iroda munkatársaihoz önkormányzati és városgazdálkodási problémák bejelentésével is. A Kolozsvári Városi Tanácsba megválasztott magyar önkormányzati képviselőkkel ugyanezen a helyszínen lehet majd találkozni heti fogadóórájukon.
Az ügyintéző irodában ugyanakkor lehetőség nyílik az Európai Védelmet Jogainknak kezdeményezés aláírására, a magyar állampolgárság igénylésére és a 2018-as magyar országgyűlési választásokra való regisztrációra. Az ügyintéző iroda az RMDSZ Kolozsvári Városi Szervezete és az Eurotrans Alapítvány kezdeményezéséből jön létre. maszol.ro
2017. október 7.
„S ők élni fognak, élni mindörökkön”
A szabadságharc nem magyar mártírjairól is beszéltek Aradon
A Báthory-líceum dísztermében kezdődött az RMDSZ Kolozsvári Szervezete által szervezett október 6-i megemlékezés, majd az ünnepi műsor után a Házsongárdi temetőben Tamás András honvéd alezredes emlékoszlopánál folytatódott. Gergely Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója (képünkön) elmondta: a civil szervezet 17 éve gondozza a temető műemléksírjait, így Tamás András honvéd alezredes emlékoszlopát is, amelyet a közelmúltban felújítottak, így a szétmálló kő és olvashatatlan felirat helyett most szépen felújított emlékmű előtt tiszteleghetünk. Megtudtuk: a Házsongárdi-temetőben közel ötven, 1848-as hős sírja található.
„Ezeréves ittlétünk egyik legvéresebb eseményére emlékezünk, amikor az emberek életüket adták a szabadságért, az igazságért. Ma is ugyanolyan harcokat kell vívnunk, mint azok, akik előtt most tisztelgünk” – hangzott el.
„Ne hátráljunk meg, hanem ahogy a történelem során eddig is tettük, fogjunk össze és folytassuk a harcot most, amikor a parlamentben leseperték párbeszédkészségünket, amikor nincs jogunk anyanyelvünk használatára a közigazgatásban, és felerősödtek a magyarellenes támadások” – mondta beszédében Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke.
Enyedi Tamás Kolozs megyei RMDSZ-es tanácsos a forradalmakban, háborúkban elhunyt hősök emlékének éltetéséről értekezett, majd Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere szólalt fel. „Október hatodika túlmutat a gyász miatt érzett fájdalmon. Ma sokkal fontosabb arra gondolni, hogy elődeinkhez hasonlatosan fel kell vennünk a harcot. Mi most olyan szabadságot élvezünk, amelyről az aradi tizenhárom még csak nem is álmodhatott. A több nemzetiségű aradi mártírok számára a közös cél az önrendelkezés volt. Nekünk most új jövőképet kell alkotnunk, ezért fontos, hogy a siker és ne a kudarc lebegjen a szemünk előtt” – magyarázta az alpolgármester.
A honvéd alezredes emlékművének megkoszorúzása után az erdélyi történelmi magyar egyházak képviselőinek áldását hallgathattuk meg, majd a Himnusz eléneklésével zárult a rendezvény.
A Házsongárdi temetőben megszervezett emlékező rendezvényen közreműködött Marosán Csaba színművész, a Református Kollégium énekkara (vezényelt Székely Árpád igazgató), szavalt Oláh Loránd, az O. Goga Általános Iskola diákja. Ezt követően a Farkas utcai református templomban ökumenikus istentiszteletre került sor.
A szabadságharc nem magyar mártírjairól is beszéltek Aradon
A szabadságharc nem magyar mártírjairól és a mai nemzedéknek szóló üzenetéről is beszéltek a szónokok pénteken Aradon, a vértanú tábornokok emlékére állított Szabadság szobornál rendezett megemlékezésen.
A magyar kormány képviseletében felszólaló Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára, a magyar és nem magyar mártírok áldozatvállalása előtt tisztelgett. Ünnepi beszédében elmondta: a leszármazottak és Magyarország prágai nagykövetsége kezdeményezésére hamarosan emléktáblával jelölik meg a csehországi Dobrány városkában Ormai Norbert honvédezredes, az első aradi vértanú szülőházát. Október hatodikán a nem magyar származású szabadságharcosokra, a horvát, szerb, német és osztrák származású aradi vértanúkra, a szlovák honvédekre, a bécsi légióra, a lengyel önkéntesekre, a ruszin katonákra és a román származású honvédekre is kegyelettel emlékezik a nemzet vértanúi előtt tisztelgő magyarság – tette hozzá.
A Szabadság-szobornál mondott beszédében Íjgyártó köszönetet mondott Arad vezetőinek, és polgárainak, amiért óvják a szabadságért folytatott küzdelemben testvérekké vált magyar és nem magyar mártírok emlékhelyét. Rámutatott: továbbra is jó szándékra, kölcsönös tiszteletre és megértésre van szükség ahhoz, hogy a térségben élő népek boldogulhassanak szűkebb hazájukban. „Így érhetjük el, hogy országainkat és népeinket csak jelképes határok válasszák el, szabadon használhassuk nyelveinket, megőrizhessük iskoláinkat, intézményeinket, élhessünk jogainkkal, hogy a jó és nemes ügyeknek ne csak mártírjai, hanem boldog birtokosai is lehessünk” – zárta beszédét.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke azt hangsúlyozta, hogy minden nemzedéknek meg kell vívnia a maga szabadságharcát, a romániai magyar közösségnek pedig ma a parlamenti demokrácia eszközeivel kell lehetővé tennie, hogy a következő nemzedékek is magyarként élhessenek szülőföldjükön. A politikus szerint az ezer éve Erdélyben és száz éve Romániában élő magyar közösség úgy tud méltó lenni az aradi vértanúk áldozatához, ha a mai kor eszközeivel megvívja nemzedéke szabadságharcát, s hogy mindig legyen egy következő nemzedék, amely a Szabadsá szobornál emlékezni fog az aradi vértanúkra. „Száz éve ennek az országnak vagyunk a polgárai, magyar közösségként itt teremtünk értéket, itt éljük életünket – örömmel, bánattal, szenvedéssel és alkotással –, és itt akarunk maradni a szülőföldünkön, megőrizve nemzeti identitásunkat” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
A megemlékezésen a szélsőségesen nacionalista Új Jobboldal (Noua Dreaptă) szervezet tucatnyi szimpatizánsa egy húszméteres román zászlót feszített ki a téren, de nem hangoskodott. A szervezet korábban Arad belvárosában rendezett bejelentett megemlékezést a magyar honvédség állítólagos negyvenezer román áldozatáról. Szabadság (Kolozsvár)