Egy hajóban a szomszédokkal
Rettegtek egy nagyot közvetlenül az Orbán-kormány megalakulása után a különböző nyugat-európai elemzők, amiért – szerintük – nacionalista, revizionista, a szomszédos országokat lenéző politikai garnitúra rendezkedik be Budapesten, veszélybe sodorva a térség stabilitását.
Ehhez képest ma, két és fél év kormányzás után a szomszédságpolitika hordozza a legkevesebb konfliktusforrást a magyar diplomáciában. Ha nagy visszhangot kiváltó közös fellépésre eddig nem is volt példa, a környező országok megértették a közép-európai szolidaritás fontosságát az Unión belül. A hisztériakeltésben érdekelteknek abban sem volt igazuk, hogy az egyszerűsített honosítás felháborítja a szomszédokat, és uniós riadalmat kelt. Egyetlen ország, Szlovákia tett csupán gyors lépéseket a kettős állampolgárság ellen, saját alkotmányát is figyelmen kívül hagyva.
Magyarország jól mérte fel, hogy jelenlegi gazdasági és politikai súlyával nem asztalcsapkodással tud eredményes lenni a határon túli magyarok gondjait illetően, hanem úgy, ha saját maga próbál kedvező törvényes keretet adni a külhoni magyar közösségeknek. Az áttelepedés nélkül megszerezhető állampolgársággal úgy sikerült a rendszerváltás utáni legfontosabb lépést megtenni az anyaországon kívül élő nemzettársak érdekében, hogy közben egyetlen állammal sem kellett éles konfliktusba kerülni. Az eddig jól működő szomszédságpolitika számára a legnagyobb erőpróbát az idei év jelentette, hiszen Szlovákiában és Szerbiában „izgalmas” eredményekkel zárult választásokat tartottak, az ukrajnai megméretés sem hozott semmi jót, Romániában pedig jövő hétvégén következik a szavazás.
Sokan fogadtak nagy tételben arra, hogy Robert Fico visszatérése újabb hidegháborús állapotot teremt Pozsony és Budapest között. Nem így történt. Ján Slotáék nem tudták átugrani az ötszázalékos parlamenti küszöböt, az abszolút többséget szerző Irány–Szociáldemokrácia pedig most érezte időszerűnek bebizonyítani az Uniónak, hogy elkötelezettsége a szoros európai integráció mellett nem ismer határokat.
A Brüsszel iránti szerelem hangos kinyilvánítása mellett Ficóék számos olyan, a gazdaságot érintő lépést tettek, amelyekkel az Orbán-kormány is élt, a magyar–szlovák határ menti együttműködés zökkenőmentesnek tűnik, elmaradt a nyílt magyarellenes retorika, azaz az új pozsonyi vezetés a vártnál jobban indított. Még akkor is, ha a magyar egyszerűsített honosításra válaszként elfogadott, a kettős állampolgárságot tiltó törvény életben maradt, annak érvényesítése kíméletlenül zajlik, akárcsak Iveta Radicová idején.
Az Unió által szlovák belügynek tartott kérdésben a kelet-európai kis országok afférjai iránt amúgy is látványos érdektelenséget mutató Brüsszel irányából nem várható lényegi lépés. Ezért is lenne hiábavaló és kontraproduktív a kétoldalú tárgyalásokat általánosságban elutasító magyar magatartás. Némileg váratlanul, tucatnyi képviselő pártváltásával májusban elfogyott az a jobbközép kormánytöbbség Romániában, amely nemcsak a Demokrata-Liberális Párt és az RMDSZ koalíciós kormányának adott biztos hátteret, de a magyar–román államközi kapcsolatokat is húsz éve nem tapasztalt bizalmi viszonnyá alakította. Formálisan a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának önállóságát biztosító határozat elutasításán bukott meg Mihai-Răzvan Ungureanu kabinetje, az őt követő Victor Ponta a Szociálliberális Unióval (USL) maga mögött olyan magyarellenes retorikával élt, amely utoljára talán a kilencvenes évek elején dívott Bukarestben. Aztán jött a Nyírő József újratemetése körüli tragikomikus hercehurca, amely végképp padlóra küldte a kétoldalú kapcsolatokat.
Pontától néhány alkalommal személy szerint Orbán Viktor is megkapta a magáét, a szociáldemokrata vezér nem tudja megbocsátani a magyar miniszterelnöknek, hogy baráti viszonyt ápol a balliberálisok ősellenségének számító Traian Băsescuval, és olykor kampányol neki. A román külügyminiszter októberi budapesti látogatása elmozdította ugyan a holtpontról a magyar–román kapcsolatot, uniós keretek között, gazdasági területen folytatódik az együttműködés, de a december 9-ei romániai parlamenti választásokig igazi diplomáciai áttörés nem várható Bukarest viszonylatában.
Májusban Magyarországon, de máshol is hidegleléssel fogadták Vojiszlav Seselj egykori harcostársának, a mostanra jobboldalivá szelídült Tomiszlav Nikolicsnak a választási győzelmét, a belgrádi hatalomváltást. Mint azóta kiderült, az új elnök mindenkinél jobban igyekszik bizonyítani elkötelezettségét az európai integráció iránt, s miután az ő politikai múltjával nehezen támadható nemzeti vonalon, jóval bátrabban képes nyitni korábban tabunak számító kérdésekben is. Nikolics mindenkit meglepett a nemrég Budapesten tett bejelentésével, miszerint a szerbiai magyar és a magyarországi szerb közösség érdekében fejet kell hajtani a második világháború idején történt vajdasági vérengzések áldozatai előtt.
Az Áder János államfővel született közös megállapodás szerint ez a jövő évben meg is történik. A mostani jó kapcsolathoz egyébként hozzájárult az is, hogy Orbán Viktor még a magyarországi választások előtt találkozott az akkor még szintén ellenzéki Nikoliccsal. A magyar–szerb viszonyt egyébként nem zavarta meg a budapesti diplomácia egyik legsikeresebb akciója sem, amikor tavaly a szerb uniós tagjelöltség megvétózásának kilátásba helyezésével sikerült elérni a vajdasági magyarok számára diszkriminatív restitúciós törvény korrigálását.
A Viktor Janukovics nevével fémjelzett ukrán vezetéssel kifejezetten jól indult a magyar kormány kapcsolata, a bizalom akkor illant el, amikor Kijev – vélhetően a helyi oligarchák nyomására – úgy rajzolta át a kárpátaljai választókörzeteket, hogy a magyaroknak ne legyen esélyük egyéni képviselőt juttatni a parlamentbe. Történt mindez Janukovics Orbán Viktornak tett személyes ígérete ellenére. Az már a kárpátaljai magyar belső viszonyok eredménye, hogy az MSZP-vel jó kapcsolatot ápoló Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Gajdos István a semmibe vett magyar kérés ellenére elfogadta a hatalom ajánlatát, s a Régiók Pártjának listáján mandátumhoz jutott. A nyílt ígéretszegés nyomán kialakult bizalomvesztés ugyanakkor nem jelenti a Magyarország számára rendkívül fontos gazdasági együttműködés megtorpanását. Nem is jelentheti, hiszen Ukrajna óriási piac, s így kihagyhatatlan lehetőség a magyar áruknak, befektetőknek.
Az Orbán-kormány első évében, amikor mintegy vezényszóra jelentek meg az „aggódó” írások és politikusi nyilatkozatok Nyugat-Európában, kiderült, hogy a negatív történelmi sztereotípiák ellenére Magyarországnak nem okvetlenül közvetlen környezetében kell keresnie rosszakaróit.
Bár számszerű öszszegzés nincs, nagyságrendekkel kevesebb „elemző” cikk, állásfoglalás jelent meg Romániában, Szlovákiában vagy Szerbiában az „Európa-ellenes, populista” Orbán Viktorról, a „fasiszta veszélyről”, mint például Németországban, tátott szájjal csodált nyugati barátunknál. Ezért is van értelme a kelet-közép-európaiak, a volt szocialista államok, az új uniós tagok – nevezze, ki hogy akarja – együttműködésének. A térségben mindannyian tudják, érdeksérelem esetén pillanatok alatt bárkire lecsaphat a gazdasági hatalmak bárdja.
Pataky István
A szerző a Magyar Nemzet külpolitikai rovatvezető-helyettese
Krónika (Kolozsvár)

Hogyan szítsunk románveszélyt Észak-Bukovinában és magyarveszélyt Erdélyben (Ahogy az ukránok bánnak a románokkal Ukrajnában, úgy bánnak a románok a magyarokkal Erdélyben)
Belefáradtam, hogy a többetnikumú régiókban zajló rituális és ostoba nacionalizmusról és egyéb szocio-/etnopata megnyilvánulásokról írjak – de egy friss csarnócai (Cernăuţi/Csernyivci)/észak-bukovinai eset újra lelket öntött belém –, mert részletesen dokumentálja, hogy a román nacionalisták erdélyi magyarokkal szembeni vádjai azonosak azokkal, melyekkel az észak-bukovinai románokat illetik az ukrán nacionalisták. Már a legelején előrevetítem és kiemelem az elkövetkező – déjà vu ízű – nevetséges történet pozitív aspektusát: a romániai románoknak az ukrajnai román nemzettársaik helyzetébe helyezve magukat lehetőségük volna – belülről – megérteni a romániai magyarok helyzetét.
Vegyük sorra: Ukrajnában a kijevi Rada/Parlament 2017. szeptember 5-én elfogadta az oktatási törvény módosítását, melynek 7. cikkelye a jövőben korlátozni fogja a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatást az óvodákban és az elemi oktatásban. A visszalépés óriási és aggasztó – főleg a nemzeti kisebbség 2014 előtti nyelvi helyzetéhez képest, amely akkoriban egyértelműen kedvezőbb volt a romániainál! Kétségtelen, hogy valóságos nacionalista puccsal és a nemzeti kisebbségek jövőjével szembeni merénylettel van dolgunk a szomszédos országban. Ukrajna elnöke, Petro Porosenko – a (nemzeti/nemzetközi) tiltakozások ellenére – 2017. szeptember 5-én kihirdette a törvényt, zavartalanul kijelentve, hogy Ukrajna ezzel az „európai standardokhoz” zárkózik fel, és éppenséggel mintául szolgálhatna a szomszédos országok számára. Nevetséges és nyíltan sértő, nem igaz? Főleg, hogy a törvény nyilvánvalóan ellentétes a kisebbségi és regionális nyelvek chartájával – az ezen a téren jelenleg létező (és sok országban sajnos nem nagyon alkalmazott) európai standarddal. De íme, mennyire torzítva vagy manipuláló/uszító módon számol be egy vállaltan nacionalista ukrán újságíró/politikus egy 2017. október 19-i cikkében a bukovinai románok oktatási törvény elleni tüntetéséről. Ismertetem aszerint, amennyit az eredeti szövegből, valamint Gugel tolmács úr segítségével sikerült megértenem, a Csarnócai Regionális Tanács (Chernivetska Oblasna Rada) előtti, nagyjából 200 fős tüntetésről írottakat: 1. állítólag a moszkvai patriarchátus (román) pópái is részt vettek (mintha ez önmagában gond lenne) 2. állítólag többször is azt skandálták, hogy „Szégyen!” („Ganba!”), amikor a regionális hatóságok egyik képviselője (Okszana Palijcsuk) azt magyarázta a tüntetőknek, hogy szerinte mennyire „kedvező” az oktatási törvény a kisebbségekre nézve, akiknek kötelességük annak az államnak a nyelvét is megtanulni, ahol élnek, nemcsak az anyanyelvüket(!)
3. a románok jelen lévő egyes képviselői (Vaszil Teritzanu = Vasile Tarateanu és Aurica Bojescu) állítólag a Régiók Pártjának voltak a tagjai, mely szervezet 2014-ben állítólag Donbasz régió kiválását váltotta ki
4. több tüntető állítólag letámadta a riportert, hogy „Miért nem beszél románul?”
5. több tüntető állítólag „agresszív” és ismételt módon kijelentette a riporternek, hogy „Itt Románia volt, van és lesz!”
6. több tüntető állítólag közölte, hogy a bukoviniai ukránok „megszállók”
7. a donbaszi háború állítólag ugyanilyen típusú tüntetésekkel, orosz pópák jelenlétével, valamint az anyanyelv használatával kapcsolatos szlogenekkel és (hamis) elégedetlenségekkel kezdődött… 8. az ukrán politikusok ahelyett, hogy a szarvánál fogva megragadták volna a bikát („szembeszállnának” a román tüntetőkkel), gyáván viselkedtek, elmenekülve a felelősség elől
9. a tüntetők állítólag egyáltalán nem fogadták kedvezően azt az Okszana Palicsuk? (eltérő névírás az eredeti szövegben – a szerk.) által ajánlott „jogos” „megoldást”, hogy egyaránt zárják be az ukrajnai román és a romániai ukrán iskolákat is 10. következésképpen a tüntetés „szeparatista” jellegű volt!
U. i.: Egy másik forrásból származó információk szerint, a román tüntetők környékén állítólag néhány buszban egy ukrán szélsőséges szervezet tagjai várakoztak, készen arra, hogy mesterséges konfrontációt és konfliktusos helyzetet „produkáljanak” a románokkal…
A cikk komor perspektívával („Mióta számítanak megszállóknak az ukránok Ukrajnában? Hova jutunk?”) és egy, az elégedetlenkedő románoknak címzett nyílt fenyegetéssel („Meggyűlik a bajotok, ha nem hagyjátok abba az ilyenfajta megnyilvánulásokat!”) zárul. Valójában a tüntetés résztvevői csak elégedetlenségüket fejezték ki békés módon egy egyértelműen diszkriminatív és asszimilációs célú törvénnyel szemben, ukrán(!), román és angol nyelven skandált és írott szlogenekkel, Ukrajna (!) és Románia zászlójának kíséretében. Vagyis minden törvényesen, tisztességesen, demokratikusan, helyesen zajlott – és így is kellett volna bemutatni azt a médiában, az újságíró politikai irányultságától függetlenül. Most pedig térjünk vissza Romániába/Erdélybe, és a fenti szövegben álljon román helyett magyar, ukrán helyett román, Bukovina helyett Erdély, Donbasz helyett Székelyföld, Cernăuţi/Csernyivci helyett Marosvásárhely, Régiók Pártja helyett RMDSZ – az újságíró/politikus esetében pedig Petro Kobevko helyett Bogdan Diaconu, Dan Tanasă, vagy Ionuţ Ţene. Ahaj! TÖKÉLETESEN áthelyezhetjük magunkat a 2017-es Ukrajnából a 2017-es Romániába, az itteni magyarok jogos követeléseire vonatkozó mesterséges, szuperfelfújt „botrány” és az ellenük irányuló szekusjellegű, tettetetten hazafiaskodó manipulálás és uszítás kellős közepébe, melynek már hónapok, évek, évtizedek óta tanúi vagyunk! Azt hiszem, nem kell részletesen bizonyítani, hogy a nagyobb létszámú, szervezett, „potens” kisebbségeket nálunk is „veszélynek” tartják, jogos követeléseiket „szeparatizmusnak”, a média pedig „orosz” szerepvállalást sejtet a „kisebbségi” ügyekben, a nacionalista közvélemény paternalista módon az „államnyelv megtanulását” követeli a kisebbségektől és végső soron azoknak a „kiváltságoknak” a felszámolását, melyekkel az „örökké elégedetlen” kisebbség állítólag máris rendelkezik. Ha pedig az ország területén élő etnoellenségek nem térnek észhez, akkor meg kell őket fegyelmezni, vagy erőszakkal ki kell kergetni őket az országból. Ahogy az észak-bukovinai példa is mutatja, az ukrajnai és romániai (és máshonnani!) etatista nacionalizmus célja – lényegében véve – egy és ugyanaz: a nemzeti kisebbségek legitim jogainak megsértése és zaklatásuk, hogy asszimilálják és/vagy eltávolítsák őket az országból, bizonyos történelmileg többetnikumú/többnyelvű, magukat a többnemzetűségre vonatkozó tények dacára „nemzetinek” nevező, viszonylag fiatal államokhoz (más hatalmak által!) csatolt régiók etnikai-nyelvi megtisztítása/homogenizálása céljából. Bonyolultnak/zavarosnak hangzik, de banálisan egyszerű – és nagyban és nyíltan gyakorolják ezt számos európai, ázsiai, afrikai államban. Nem mondok példákat, nyugodtan választhatnak találomra ilyeneket a széles e világon jelenleg zajló konfliktusokról szóló tévéhírekből. Ha pedig a valamely nemzeti csoport létezését biztosító jogok előre megfontolt megsértése közepette még szeparatista megnyilvánulások/„momentumok” is megjelennek egyes kisebbségiek (általában egyének vagy egy szűk csoport részéről és zömmel csak nyilatkozatok szintjén) részéről, akkor többé ne tegyünk úgy, mintha nem látnánk ellenségességük és elégedetlenkedéseik VALÓDI okait. Bukovinai románok = erdélyi magyarok. Tanulság: A Bukovina Ukrajna vagy Besszarábia Románia típusú szlogeneket az Ukrajna Románia jelmondattal kellene kiegészíteni! Mert nacionalista-etatista gyakorlataik szinte azonosak – csak enyhe időbeli eltéréssel. Türelmetlenül várom, hogy Romániában a villanyoszlopokon megjelenjenek az első ilyen üzenetet hordozó matricák, vagy a falakon, illetve országutak és autópályák hídjai alatt méteres betűkből álló graffitik! Igen: UKRAJNA ROMÁNIA! Az alábbi fényképről: NEM a zászló színe vagy a hordozóik jelentik a gondot – hanem az ilyenfajta nemzeti jelképekkel közvetíteni kívánt üzenet és cél. (A fényképen helyettesítsék – ízlés szerint – a román zászlót magyarral, székellyel, vagy ukránnal – és elvileg ez NEM lenne ok semmilyen botrányra!) A fénykép akár Csarnócán is készülhetett volna, a bukoviniai románok nyelvi jogok védelmében tartott tüntetésén, de nincs így. A fényképen „bárhonnani” románok menetelése látható, akiket pont Kézdivásárhelyre hoztak – őshonos helyi román lakosság hiányában – felvonulni 2015. december 1-jére. A Román Hírszerző Szolgálat/Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Ellenes Igazgatóság 2015. december 1-jén ugyanebben a városban „robbantotta” a rendkívül nevetséges „petárdiádát”, mely ugyanolyan lelepleződött magyarellenes diverzió volt, mint az udvarhelyi Kauflandnál a hideg sütőrácson kipukkadt „miccsiádia”. Tehát: a gond az üzenettel van – még akkor is, ha azt „szentségesen szentnek” tartott nemzeti jelképekkel közvetíted, remélve, hogy ezáltal elfojthatod vagy hiteltelenítheted a provokatív üzenettel szembeni bírálatokat. Azok a románok, akik 2017. december 1-jén is folytatni akarják a trikolór többetnikumú vagy zömmel nem román régiókban való tüntető körbehordozásának gyakorlatát, csatlakozhatnak Mihai Tirnoveanu csoportjához – azzal a javaslatommal, hogy a buszaikkal menjenek egyenesen Csarnócára/Cernăuţi-ba/Csernyivcibe. Újabban közvetlen vonatjáratok is vannak Szűcsvásárról (Suceava)! Úgy láttam, hogy az ottani román nemzettársaknak támogatásra van szükségük, és erőszakos asszimiláció fenyegeti őket – nem úgy, mint a román állam által kiváltságosan kezelt székelyföldi románokat. A bukovinai románok pedig elmagyarázhatják majd a romániai turistáknak, hogy ők, bukovinai románok, nagyon hasonló helyzetben vannak, mint az erdélyi/székelyföldi magyarok!
Egyedülálló és páratlan pedagógiai tapasztalat lenne ez a túlságosan sovén érzelmekkel rendelkező személyek számára. Egyfajta „Iskola másként” – amin szeretném, ha részt venne egy Dan Tanasă, Ioan Vasile Ţene és Bogdan Diaconu is. Ha szükséges, akár adományokat is gyűjteni fogunk, hogy kifizethessük az útjukat! Hans Hedrich / Neuerweg.ro; Eurocom.wordpress.com; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)