Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
RegioConsult Tanácsadó Iroda
6 tétel
2015. február 16.
Az űrlap alja
Felkutatják a magyar gazdákat Kolozs megyében
A mezőgazdasági gépek beszerzése, a földek tulajdonjogának tisztázása, a termékek értékesítése, a megbízható pásztorok és az induló tőke hiánya az aranyosszéki, kalotaszegi és mezőségi gazdák legnagyobb gondjai – derült ki a hétvégén első ízben megszervezett Kolozs megyei mezőgazdasági konferencián.
Az Aranyosszéki Gazdák Egyesülete szervezésében megtartott eseményre a kolozsvári Szent János úti Kerék csárdában került sor több mint hatvan gazda részvételével. A rendezvényt a magyarországi földművelésügyi minisztérium is támogatta, társszervezőként pedig a Kalotaszegi Gazdák Egyesülete, a Mezőségi Gazdák Egyesülete, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezete is csatlakozott.
A résztvevő gazdák a legnagyobb érdeklődéssel Kovács István, a Kolozs Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) munkatársának előadását kísérték figyelemmel. Ebből többek közt kiderült: a jelenlegi pályázati elbíráló rendszer számos visszaélést tesz lehetővé.
Például ha valaki állattenyésztésre nyer el támogatást öt évre, akkor megteheti, hogy az első év után eladja az állatokat, de továbbra is felveszi az érte járó támogatást, miközben a jószágokat megvásárló gazda nem kap értük támogatást. Ilyés Szabolcs, a Regioconsult pályázatíró cég vezetője pedig arra hívta fel a gazdák figyelmét, hogy nem az uniós pályázatok megnyerése a nehéz, hanem azok menedzselése.
Moldvai Árpád, az Aranyosszéki Gazdák Egyesületének elnöke a Krónika érdeklődésére elmondta: a konferencia célja többek közt az volt, hogy a gazdák egyrészt a pályázatíró cégektől tudják meg a forrásszerzéshez szükséges információkat, továbbá jogi tanácsadást is kapjanak a résztvevők.
Hozzáfűzte: elkezdtek építeni egy gazdakatasztert, azaz megpróbálják pontosan felmérni, hogy az Aranyosszéken, Mezőségen, illetve Kalotaszegen a magyar gazdák mit és mennyit termelnek, hogy aztán később felvegyék a kapcsolatot a bevásárlóközpontokkal. Eddig száz magyar gazdát sikerült azonosítaniuk.
Mint részletezte, annyival nehezebb a dolguk, mint a székelyföldi és a partiumi gazdaegyesületeknek, hogy nehezebb megtalálni a magyar gazdákat, hiszen nem csak színtiszta magyar településeken élnek, ezért lajstromba vételük időt és anyagi ráfordítást igénylő munka.
A szakember ugyanakkor arról is értekezett, hogy az Aranyosszéki Gazdák Egyesülete célközönsége a kis- és közepes vállalkozások. A nagygazdáknak már megvan a kapcsolati rendszerük, a termékek értékesítése is sokkal könnyebb a számukra. Céljuk, hogy kapcsolatot teremtsenek a támogatást nyújtó intézmények és a gazdák közt, illetve eljuttassák az információkat a gazdákhoz.
Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár)
2016. március 30.
Megújul a Szent Mihály-hegyi barokk templom
Felsőháromszék egyik legértékesebb és talán egyik legszebb épülete a Szent Mihály-hegyen díszelgő római katolikus barokk templom, ami bizony megérett a felújításra. A várfalakkal körülvett istenháza restaurálására 2011-ben nyílt remény, amikor a kulturális tárcát vezető Kelemen Hunor RMDSZ-elnök közel 200 ezer lejt írt jóvá a lemhényi egyházközségnek a felújításhoz szükséges tervek elkészítésére. Most úgy tűnik, pályázati pénzből sikerül a templomot és környékét eredeti pompájába visszaállítani.
Uniós forrásokra számítanak
A felújításhoz szükséges tervek 2012-ben elkészültek, és a lemhényi önkormányzat ki is állította az építkezési engedélyt. Miután az RMDSZ kilépett a kormányból, a pénzforrások nyomban elapadtak, jóllehet létezett egy országos program az A-kategóriás műemlékek felújítására. Már akkor tudni lehetett, hogy a templom, a védőgyűrű és a bástyák felújítása 1,1 millió euróba kerülne (áfa nélkül), ennyi pénzt azonban az almási és a lemhényi önkormányzatnak nem volt honnan előteremtenie. Most azonban van remény, hiszen érvénybe lépett a 2016–2020-as időszakra szóló európai uniós pályázati rendszer, amelynek az 5.2-es tengelyén, a gyulafehérvári székhelyű Központi Fejlesztési Régiónál jó esély van támogatáshoz jutni – tájékoztatott Kézdialmás és Lemhény polgármestere.
Első fázisban aktualizálták a terveket, így szinte készen áll az iratcsomó, amit a május végén esedékes kiíráskor le tudnak tenni. A Linea Kft. és a Regioconsult tanácsadó és pályázó cégek segítségével zajló folyamat ezen része azért fontos, mert az uniós pénzeket kezelő és elbíráló központ a leghamarabb pályázókat szolgálja ki először. 
Lépéselőnyben
A Molnár István és Lukács Róbert polgármesterek vezette két önkormányzat az almási és lemhényi katolikus egyházközséggel partnerségben pályázik, és más területen is lépéselőnyben vannak, hiszen a szükséges régészeti feltárások is megtörténtek.
A templomon fele-fele arányban „osztoznak” a lemhényiek és az almásiak, viszont a templomudvar (a védőgyűrűvel együtt), valamint a temető kétharmada Lemhényé, így a költségek is ennek tükrében oszlanak meg – várhatóan 55 százalékot kell állnia a 22 ezer eurót kitevő, 2,5 százalékos önrészből Lemhénynek. További kiegészítés, hogy a pályázati érték öt százalékát meg lehet pályázni útjavításra, ezt meg is fogják tenni, ugyanis 1,5 kilométer, a templomhoz vezető kövezett utat, továbbá a helybelieket és turistákat egyaránt kiszolgáló parkolót tudnának belőle építeni.
Új templomot varázsolnak
Az 1,1 millió euróból kívül-belül felújítanák a templomot: alapot öntenek, ahol szükséges, restaurálják a padlózatot, padokat, kicserélik a cserepet, mi több, talán az orgonát is felújítják. Ugyanakkor megerősítenék a tornyot, és még egy generátor vásárlása is szerepel a tervben, ami árammal látná el az épületet. A két önkormányzati vezető úgy becsüli, 2020-ra történne meg a templom teljes körű felújítása. A templom egyébként a késő-gótika stílusában épülhetett a XVI. század elején (ezt jelölheti a diadalíven levő 1510-es évszám), majd 1776–77-ben barokk stílusban átalakították. Késő-barokk főoltárának képe a templom védőszentjét, Szent Mihály arkangyalt ábrázolja (báró Szentkereszty Stefánia munkája, 1899). Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. április 14.
Újjávarázsolják a Szent Mihály-hegyi templomot
Felső- Háromszék egyik legértékesebb barokk műemlék épülete a Szent Mihály-hegyi 606 éves római katolikus templom. A várfalakkal körbevett templom külső-belső restaurálására a rendszerváltás után 2011-ben nyílt először lehetőség, amikor a művelődési és örökségvédelmi tárcát vezető Kelemen Hunor közel 200 ezer lejt hagyott jóvá a lemhényi római katolikus egyházközségnek a tervek elkészítésére. Ezek 2012-ben meg is voltak, a lemhényi polgármesteri hivatal kiállította az építkezési engedélyt. Megtörténtek a szükséges régészeti feltárások is.
Miután az RMDSZ kilépett a kormányból, a pénzforrások elapadtak, jóllehet létezett és ma is létezik egy országos program az A kategóriás műemlékek felújítására. A műemlék templom, a védőgyűrű és a bástyák felújítása 1,1 millió euróba kerülne (áfa nélkül), ennyi pénzt azonban a kézdialmási és lemhényi önkormányzatnak nincs honnan előteremtenie. Most viszont lehet remény, hogy megújul az értékes műemlék, hiszen elindult a 2016–2020-as időszakra szóló európai uniós pályázat, és jó esély mutatkozik támogatáshoz jutni.
Molnár István, Kézdialmás polgármestere arról tájékoztatott, hogy első szakaszban aktualizálták a terveket, így amint május végén kiírják a pályázatot, naprakész iratcsomót tudnak benyújtani. A pályázatot a Linea Kft. és a RegioConsult Tanácsadó Iroda támogatásával Kézdialmás és Lemhény önkormányzata, valamint a két egyházközség nyújtja be, az uniós pénzeket elbíráló gyulafehérvári központ a leggyorsabb igénylőket részesíti előnyben. Mivel a Szent Mihály-hegyi templom fele-fele arányban a lemhényi és a kézdialmási egyházközségé, viszont a templomudvar a védőgyűrűvel együtt, valamint a temető kétharmada Lemhényé, így a költségek is ennek arányában oszlanak meg, 55 százalékot kell állnia a 22 ezer eurót kitevő, 2,5 százalékos önrészből a községnek. Kiegészítésként a pályázat értékének öt százalékát lehet kérni útjavításra, ezzel számolnak is, ugyanis 1,5 kilométernyi, a templomhoz vezető kövezett utat, továbbá a helybelieket és turistákat egyaránt kiszolgáló gépkocsiparkolót alakíthatnának ki belőle. Az 1,1 millió euróból kívül-belül felújítanák a műemlék templomot: alapot öntenének, ahol szükséges, restaurálnák a padlózatot, padokat, kicserélnék a cserepet stb. Ugyanakkor megerősítenék a harangtornyot, és egy áramfejlesztő vásárlása is szerepel a tervben. Az elöljáró szerint 2020-ra fejeződne be a templom teljes körű felújítása.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 27.
A székelyudvarhelyi Jézus Szíve kápolnát is felújítják
Európai uniós alapokból újítják fel a székelyudvarhelyi Jézus Szíve kápolnát. Székelyudvarhely egyik legtöbbet emlegetett és egyben legvitatottabb eredetű műemléképülete, a Jézus Szíve kápolna a Keresztúr felé kivezető út mentén, a hajdani Gyárosfalva területén fekszik. Gyárosfalva 1571-ben Udvarhelybe olvadt, s lakosai beköltözése után a falu szinte egyetlen emléke a Jézus Szíve kápolna maradt. 
A Jézus Szíve kápolna belsejének értékes darabja a valószínűleg XVIII. században készült, az északi apszisban álló barokk oltár, melynek fából épített oszlopos, cirádás architektúrája aranyozott díszt kapott. Az oltár oromzatán Mária-monogram látható. Az oltárkép a gyermek Jézust ábrázolja a Báránnyal. Az oltáron újabban nyitott kutatóablakokban látszik annak eredeti, élénk színvilága. A felújítási projekt - amelynek pályázatát a RegioConsult készítette - teljes költségvetése 1,45 millió lej, amelyből 1,09 millió a vissza nem térítendő támogatás. A felújítás 2021 júniusára készül el. (hírszerk.) Transindex.ro
2017. október 6.
A dési, ótordai és bánffyhunyadi református templomok is uniós pénzből újulnak meg
A kolozsvári Szent Mihály templom mellett ezeknek a műemléképületeknek a restaurálásának finanszírozásáról is szerdán írták alá a szerződést, mintegy 20 millió lej értékben.
A kolozsvári Szent Mihály templom mellett három református templom felújításáról szóló szerződést is aláírtak október 4-én – tudtuk meg Ilyés Szabolcstól, a pályázatokat előkészítő RegioConsult vezetőjétől. Az Észak-nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség révén a dési református templom 11 753 049,40 RON (2 653 059 euró), az ótordai református templom 8 258 245,07 RON (1 864 163 euró), a bánffyhunyadi református templom pedig 10 513 919,81 RON (2 373 345 euró) vissza nem térítendő támogatást kapott felújításra európai alapokból. A Regionális Operatív Program 2014-2020 között elérhető alapjaiból a kolozsvári Szent Mihály templom 18 016 117,04 RON (4 066 843 euró) támogatást kapott. Hamarosan két újabb Kolozs megyei és két háromszéki műemléképület felújítására megítélt támogatás szerződését is aláírják.
A RegioConsult 19 magyar műemléképület felújításának a pályázatát állította össze és adta le, közülük 17 nyert, egy további pedig még felkerülhet a pótlistáról a támogatottak közé. Ilyés elmondta: ők maguk sem számítottak arra, hogy ilyen nagy lesz a sikerarány, és ekkora összegű támogatásokat tudnak lehívni – a magyar műemlékekre mintegy 30 millió eurónyi összeget. Ráadásul egy kolozsvári görög katolikus templom és a barcaszentpéteri evangélikus templom felújítására benyújtott pályázatukat is pozitívan bírálták el, így már a projektek összértéke (támogatás és önrész) 40 millió euróra rúg. Az idén erdélyi magyar műemlékek felújítására nyert támogatások összértéke Ilyés szerint valószínűleg több mint amennyi az elmúlt 25 évben összesen Magyarországról és Romániából érkezett erre a célra. Ha összehasonlítjuk azzal, hogy Magyarország évi mintegy 200 millió forintot (642 ezer euró) szán a Kárpát-medencei műemléképületek felújításának támogatására, és itt most egy 30 millió eurós csomagról beszélünk, valóban helyálló lehet a megállapítás. „Amire a leginkább büszkék vagyunk, hogy ez a folyamat mindenféle politikai beavatkozás zajlott le, teljesen szakmai alapon történt a pályázatok elbírálása, egyszerűen nem szólt bele senki” – mondja a cégvezető.
A sikeres pályázás egy nagyon hosszú folyamat eredménye, ezeknek a projekteknek már legalább 4-5 éve elkezdték a tervezését a tulajdonosok. A projektek előkészítését a RegioConsult részéről Görbe Beáta koordinálta, és több tucatnyi műemlékvédelmi szakember és tervező dolgozott az előkészítésen. A pályázatokat 2016. szeptember-október-novemberében adták be, a döntések idén az év első felében születtek meg, és most jutottak el a szerződéskötésig. Következő lépésként el kell készüljenek a részletes kiviteli tervek, megvalósíthatósági tanulmányok. A Szent Mihály templom dokumentációja jelenleg 1900 oldalnyi, és ehhez még el fog készülni egy részletes kiviteli terv, ami még legalább ennyi lesz – mondta el a szakember. Hozzátette: a projektek kivitelezése nagy valószínűség szerint jövő tavasszal indul, ha minden beszerzési folyamat sikeresen lezárul addig. Mostantól számítva négy év alatt kell kötelezően elkészülni a munkálatokkal, de Ilyés reális célnak tartja, hogy 2020 karácsonyáig befejeződjenek a munkálatok, „ha megfelelő a kivitelező, rendes, becsületes munkát végez, és tényleg el akarja ezt végezni”.
Ilyés arról is beszámolt, milyen „apróságok” nehezítik a munkafolyamatot. Bár a szabályzat szerint minden pályázatot elektronikusan kell benyújtani, és a román kormánynak létezik is egy ezt a célt szolgáló, MySMIS 2014 nevű rendszere, de ez 2016 őszén még nem működött, ezért minden pályázatot papíron adtak le. Így most a 2016-ban papíron beadott pályázatokat a szerződéskötés után elektronikusan ismét le kell adniuk, és csak a feltöltés után tud elindulni a folyamat. „Ez nem azért van így, mert közülünk valaki bármit is hibázott, hanem azért, mert a rendszer nem működött és nem indult el időben. Ezeket a pályázatokat nyilván digitalizáltuk még a leadás előtt, csak fel kell tölteni őket. Csakhogy a MySMIS 2014 legfennebb 50 megabájtos fájlokat enged feltölteni. Most el kell képzelni egy 1900 oldalas dokumentációt, ahol A0-ás vagy annál nagyobb méretű rajzok vannak, akár több száz is, és azoknak a szkennelt változatát egyenként kell feltölteni. Nem azért nem hívja le Románia az EU-s alapokat, mert mindenki hülye ebben az országban, hanem azért, mert a román adminisztráció képtelen megbirkózni ezzel a feladattal” – fogalmazott a cégvezető. Balázsi-Pál Előd / Transindex.ro
2017. október 14.
Restaurálják a kolozsvári evangélikus-lutheránus templom külsejét
Az Észak-Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség (ADR Nord-Vest) közvetítésével, az Európai Uniótól is származó pénzalapokból restaurálják a kolozsvári evangélikus lutheránus templom külsejét – tájékoztat Fehér Attila, a felekezet főtanácsosa.
„Két év kemény munka után pénteken aláírtuk a szerződést” – közli az egyházi vezető a Facebook-oldalán.
A Fehér Attila által leírtakból megtudjuk, hogy a pályázatot a RegioConsult iroda állította össze és nyújtotta be az Észak-Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökséghez, a tervezéssel a Tektum és az Irod M iroda foglalkozott.
„Köszönöm a megelőlegezett bizalmat a kolozsvári egyházközség vezetőségének, Adorjáni Dezső Zoltán püspöknek, dr. Csutak Ibolya felügyelőnek és a presbitériumnak. Ugyanakkor mindazoknak is köszönet akik segítettek és megértéssel voltak irántam a projekt elkészítésének idősz Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár)