Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Regio [folyóirat] (Budapest, Magyarország)
4 tétel
2006. november 25.
A rendszerváltás előtt két évtizeden át működő Magyar Külügyi Intézet visszaállításáról és az Antall-kormány által 1991-ben létrehozott Teleki László Alapítvány megszüntetéséről döntött a kormány. Mindez a gyakorlatban a minisztériumon kívüli külügyi kutatások további leépítését és államosítását jelenti. Az intézet vezetője a jelenleg még Svédországban dolgozó külpolitikai szakértő, a szabad demokrata kötődésű Dunay Pál lesz. A 2007. évi költségvetés tervezetben a Teleki László Alapítvány nem jelent meg, míg 132 millió forintos támogatással feltűnt a Magyar Külügyi Intézet. Erről a lépésről az alapítvány vezetőivel és különösen annak kuratóriumi elnökével semmiféle egyeztetést nem folytattak. Kosáry Domokos a kezdeményezésről semmit sem tudott, és levélben kérte Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt arra, hogy a korrigálják a „hibát”. Kérdés, hogy miért hatékonyabb a költségvetési intézményként működő Magyar Külügyi Intézet, mint a Teleki László Alapítvány, amely igen jelentős saját forrást biztosít az alapítványi célok megvalósítására, és milliárdos nagyságú vagyonnal rendelkezik. Az új intézetet húsz fővel tervezik létrehozni, míg az alapítvány jelenleg összesen 46 munkatársat foglalkoztat. Értesülések szerint a leépítésnek feltehetőleg az alapítvány két intézete közül a Közép-európai Tanulmányok Központja, ezen keresztül a kisebbségi kutatás látja a kárát. A Teleki László Intézet jelenleg Magyarország egyetlen külpolitikai, szomszédságpolitikai elemző, tudományos intézete. Az intézet igen jelentős kapcsolati és szellemi tőkével rendelkezik, a térségben kialakított tudományos hálózata egyedülálló. Két folyóirata a Külügyi Szemle és a Régió. Az alapítvány az intézet működtetése mellett jelentős tudományszervező, programlebonyolító központként folyamatosan nyert el pályázati, illetve kormányzati megbízásokat. Jelentős szerepet vállalt a moldvai csángókkal kapcsolatos kutatási, könyvkiadási és közösségiház-építési programokban. /Államosítják a Telekit. – Megszüntetik az Antall-kormány által létrehozott alapítványt. = Magyar Nemzet, nov. 25./
2009. április 15.
Vida Gábor író mondta el véleményét a romániai felsőoktatási rendszerről Gyalázatos az a rendszer, ahol diplomát szerezni pénz kérdése /Szabadság, márc. 21./ címmel. Erre reagált Papp Z. Attila szociológus, az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársa. Sok mindenben egyetért Vida Gáborral egyetemi látlelet ügyben, de Papp Z. Attila szerint ez kihívás, amelyet kezelni kell. A mai felsőoktatás eltömegesedett, ez új kihívást jelent. Az oktatási rendszerek az egyik legnehezebben reformálható társadalmi entitások. Nagyon fontos, hogy minél több felsőoktatási intézménnyel kapcsolatos döntési kompetencia helyi szintre kerüljön. Papp Z. Attila nem értek egyet Vidával azzal, amit az interjú címében is szerepel, miszerint „gyalázatos az a rendszer, amelyben diplomát szerezni pénz kérdése”. Ugyanis soha nem létezett olyan rendszer, amelyben diplomát szerezni ingyen lehetett volna. Az oktatókat, a képzést az állam kifizette, a hallgatónak pedig saját egzisztenciájukat biztosítaniuk kellett. Nem biztos, hogy az ingyenes képzés növeli a minőséget. A jelenlegi román felsőoktatási rendszer nem sokban különbözik más közép-európai rendszerektől, 1989 óta a felsőoktatásban tanulók száma mintegy megötszöröződött. Nem megoldott az eltérő igényű hallgatók kezelésére. A hangsúlyt elsősorban olyan kompetenciákra, készségekre kell helyezni, amelyeket a későbbiekben minél hosszabb ideig gyümölcsöztetni lehet. Papp Z. Attila /sz. Gyergyószentmiklós, 1969/ 1996-ban végzett a Temesvári Nyugati Egyetem szociológia szakán, majd 2006-ban a budapesti ELTE-n védte meg doktori disszertációját. Budapesten él, az MTA Kisebbségkutató Intézet munkatársa, a Regio című folyóirat szerkesztője, több önálló kötet, és több mint 80 tanulmány szerzője magyar, angol és román nyelveken. /Ferencz Zsolt: A mai felsőoktatásnak az a célja, hogy mindenki találja meg benne a helyét” Beszélgetés Papp Z. Attila szociológussal, az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársával. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 15./
2010. július 21.
Legyen menő a magyarlakta területekre kirándulni"
Kérdezett:: B. D. T.
A projekt lényege a nemzeti összetartozás gondolatának korszerű, fiatalos megjelenítése. Valóban „kötelező tananyag” leszünk a magyarországi diákok számára? [interjú]
Parlament előtt a határon túli osztálykirándulások kiterjesztéséről szóló határozattervezet, amelynek értelmében a magyar állam átfogó oktatási programot indítana a Magyarországgal szomszédos államokban élő magyar közösségek megismerése, személyes kapcsolatok kialakítása céljából. A határozattervezet iskolai emléknap bevezetését javasolja a Nemzeti Összetartozás Napján (június 4.), 2013-tól normatív rendszerben támogatná a határon túlra szervezett osztálykirándulásokat, létrehoznák a Magyarság Háza nevű oktatási és közművelődési intézményt, amely a Magyarország határain kívül élő magyar közösségeket mutatná be. Az Apáczai Közalapítvány 2009-ben indított Határtalanul! pilot programja keretében idén május-júniusban hatezer magyarországi középiskolás látogatott meg egy kisebbségi magyar közösséget. Az eddigi tapasztalatokról Csete Örsöt, a közalapítvány vezetője mesél:
– 2009 óta azon dolgozunk, hogy a Határtalanul! pilot programot lebonyolítsuk és a tapasztalatai alapján kidolgozzuk az említett parlamenti határozatban jelzett iskolai emléknap, külhoni kirándulás és a Magyarság Háza koncepció tervét. Hogyan függ ez a három dolog össze? A pilot program kapcsán először csak az osztálykirándulás ötlete volt meg, aztán az előkészítő kutatásunk során lett világossá, hogy az utazás önmagában nem elég: ekkor tettük mellé, hogy a „külhoni témát” az osztálykirándulásokon túl is be kell vinni a közoktatás falai közé. Majd belefutottunk abba, hogy nincs egy hely Magyarországon, ami mindennek a módszertani megvalósításában segíthetne, nincsen Magyarság Háza.
A kiutazóknak – és minden középiskolásnak és egyetemistának – fotópályázatot hirdettünk, mutassák be, ők hogyan látták a „határon túlt”. Az iwiw és a Facebook oldalakon klubokat indítottunk a projektnek, egy hónap alatt számos rajongónk lett. A youtube-ra is feltöltöttünk 25 filmet, amit az utazásokról készítettek az iskolások és a tanárok. A honlapunkat egyfajta külhoni kirándulást segítő felületté alakítjuk, felhasználva ehhez a pilot projekt 182 útjának útvonalát, beszámolóit, képeit. Az Apáczai Közalapítványnál pályázó, az utazásokon résztvevő pedagógusok hozzáállása lelkes és elkötelezett. A pedagógusoknak kulcsszerepük van a projekt sikerében: ha a határon túli utazások jól sikerülnek, ha a hazaérkező diákok elégedettek lesznek a résztvevő 132 iskolában, akkor az inspirálni fogja a többi – most még nem utazó – diákot (és szüleiket is!), hogy jelezzék az iskolájuk vezetése felé, hogy ők is szeretnének utazni. Az iskola pedig majd jelzi a fenntartónak, jelzi nekünk, jelzi a politikának. És ez egy „alulról jövő” bátorítás lehet arra, hogy a program folytatódjék. Úgy tapasztalom, jelentős háttértámogatásra lesz szükség ahhoz, hogy a Nemzeti Összetartozás Napja tényleg az „összetartozás” napja lehessen az iskolákban. A Határtalanul! pilot programban részt vevő pedagógusok közül többen beszámoltak arról, hogy számos kollégájuk nem rendelkezik személyes tapasztalatokkal a külhoni magyarságról, és sokan nem tudják, milyen ismereteket kellene tanítani minderről. Nagy szükség van tehát kidolgozott óratervekre, előadók ajánlására, kapcsolódó országos és helyi programok generálására, az egész logisztikai támogatására. Mindez indokolja egy önálló intézmény, a Magyarság Háza létrehozását, amely a tanácsadás mellett szakértőket, így történészeket közvetíthet ki az iskoláknak a külhoni magyarságot bemutató órára, a június 4-i iskolai emléknapra. A ház persze emellett oktatási centrum is lenne, kiállításai, interaktív felületei mind azt a célt szolgálnák, hogy bemutassa azt a helyzetet, miszerint Magyarország és a magyar nemzet határai nem esnek egybe, és miképpen lehetne ezt az adottságot a jövőben a nemzet javára fordítani. Olyan intézményre volna szükség, amely ezen kívül kedvet ad látogatóinak a szomszédos országok magyarlakta területeinek személyes felfedezésére. Csak akkor lesz a Magyarság Házának jövője, ha a nemzeti összetartozás gondolatát korszerűen, fiatalosan tudja megjeleníteni és megértetni.
- Milyen konkrét ötleteket támogatnak?
– Az Apáczai Közalapítvány keretében kétféle utazást támogatunk: az egyik egy körutazás, annyi sajátossággal, hogy néhány szakmai programelemet is be kellett illeszteni az útitervbe. Például a közgazdaságot tanuló osztály látogatást tesz egy OTP bankfiókban, a forgácsoló osztály ellátogat egy magyar gépipari vállalkozó üzemébe, az ács-állványozó osztály felmegy néhány padlásra ácskötéseket nézni, satöbbi. És persze ezek mellett megtekintik mindazokat a hagyományos turisztikai nevezetességeket, amit „illik” megtekinteni. A másik fajta utazás inkább táborozás jellegű, ahol a magyarországi szakközépiskolások egy határon túli, hasonló profilú magyar testvérosztállyal valami művet hoznak létre közösen, olyan valamit, ami kapcsolódik az általuk tanult mesterséghez. Például egy vízvezeték-szerelést tanuló csoport Szabadkán, a helyi magyar szakiskola udvarán egy szökőkutat épített: a magyarországiak készítették a vízvezetéket, a szabadkai magyar fiúk a kőművesmunkát végezték és közösen burkolták mozaikkal. Egy másik példa, hogy egy nemzetközi hírű magyarországi hegedűművész egy magyarországi és egy erdélyi zeneiskola diákjainak tart Erdélyben kurzust. Ezek a projektek egy-egy közös cselekvésen keresztül összehozzák a részt vevő gyerekeket, tanár kollégákat. A projektet előkészítő kutatásunk szerint a magyarországi szakiskolai osztályok tanulóinak 42 százaléka még soha nem járt a szomszédos országokban. Nem azért, mert nem szerettek volna, hanem azért, mert nem volt rá lehetőségük. Óriási dolog, hogy egy busznyi fiatalnak közel a fele életében először eljuthat a magyarlakta területekre, és ott a kulturális és szakmai élményeken túl emberi kapcsolatokra tesz szert.
- A közalapítvány honlapján közleményben üdvözölték a Fidesz képviselői által benyújtott határozattervezetet, amely egyébként hivatkozik is az Apáczai pilot programjára. Abban a kontextusban, hogy utólag egyesek (pl. a Jobbik elnöke) megpróbálták kisajátítani az intézményesített határon túli osztálykirándulások ötletét, talán jó lenne tisztázni, honnan jön a projektterv.
– A határon túlra irányuló osztálykirándulás egy alkalmas eszköz lehet a magyarországi diákok külhoni magyarokkal kapcsolatos tudatlanságának lebontására – az alapgondolat az Apáczai Közalapítvány projekttervei között már 2001-ben megjelent, akkoriban azonban nem tudtunk az ötlethez forrást is hozzárendelni. Az elképzelést aztán beépítettem az általam írt Magyariskola Programba, amit a Régió 2006/1. számában publikáltam. Két évvel később írtam meg azt a pályázatot, amely 220 millió forintot hozott az országos kiterjedésű külhonba irányuló tanulmányi kirándulás pilot-jára. Tavaly december 4-én közölt cikkemben a külhoni „nagy osztálykirándulást” a történelmi fiaskó megismétlődésének legjobb ellenszereként ajánlottam az olvasók figyelmébe, és ugyanitt javasoltam a Magyarság Házának megalapítását is. Egy jó projektötlet persze sok embernek eszébe juthat. A puszta ötletnél azért jóval továbbléptünk: kidolgoztuk és most ki is próbáljuk, hogyan lehetséges több százezer fiatalt bevonni és élményekkel, tudással megajándékozni a külhoni magyarság megismertetése érdekében. Bízom benne, hogy nem fullad be forrás hiányában ez a program is, mint korábban jó pár a külhoni támogatási területen. Remélem, a politikai „hátszél” a program kiterjedését eredményezi.
- Testvériskola-programok eddig is működtek, illetve a már a kilencvenes években kialakuló testvértelepülés-kapcsolatok révén eddig is nyílt lehetőség a kommunikációra, ismerkedésre. Miben hoz újat a Határtalanul! program?
– A Határtalanul! programnak egyrészt sajátossága, hogy a teljes Kárpát-medencére kiterjed, ami azt jelenti, hogy például a pilot programban bármely magyarországi szakközépiskola bármely magyarlakta területekre szóló utazásra pályázhatott bármennyi kiutazó gyerekkel..
Másik jellemzője a programnak – és talán a leglényegesebb! –, hogy egy szemléletmódot igyekszünk Magyarországon a fiatalok között elterjeszteni: hogy a magyarlakta területekre kirándulni fiatalos, klassz, menő dolog. A külhoni kirándulás ugyanis nem lehet csak a jobb iskolák kiváltsága, nem lehet pénzkérdés, világnézeti kérdés. Ezért a program operatív tervezésekor korántsem csak osztálykirándulásokban gondolkodtunk, hanem egy országos – jobb híján használom ezt a szót – „mozgalomban”, egy olyan közhangulat megteremtésében, amelynek keretében „trendi” a külhoni utazás, az ottani kapcsolatok, a külhoniakról szóló tudások.
- Mi történik, ha valaki egyszerűen nem akar részt venni egy ilyen kiránduláson? Minden diák irtózik a „kötelező” szó hallatán. Valóban „kötelező tananyag” leszünk számukra?
- – Jelenleg a projekt kipróbálása pályázati formában történik, így ha egy diák nem akar részt venni, könnyen találnak a helyére másikat. Nem kétséges a számomra, hogy ha sikerül „trendi” cselekvésként elfogadtatnunk a fiatalok körében a külhoni kirándulás tényét, akkor inkább azzal kell megküzdenünk, hogy többen szeretnének jönni, mint a források szabta lehetőség. Véleményem szerint egy „kötelező” rendelkezés az iskola vezetését kötelezi, és nem a diákokat: az intézményvezetésnek pedig az a feladata, hogy megtalálja azt a megvalósítási formát, amely a leginkább célravezető és kivitelezhető. Csak egy példa: miért ne lehetne, hogy az Összetartozás Napján több magyarországi iskola valamilyen közhasznú cselekedetet végez (papírt gyűjt és leadja, parkot tesz rendbe) és a befolyó – nyilván szerény, de nem is ez a lényeg! – bevételt felajánlja egy-egy szórványban működő magyar iskolának? A közösségért végzett munka örömét, a felajánlás gesztusát a mai Magyarországon égető szükség lenne újratanulni. „Kötelező tananyag” lesz a külhoni magyarság? Ami engem illet, ennek nagyon örülnék. Egy ügyes iskola ezt nyilván úgy oldja majd meg, hogy a diákok szemében ne a „kötelező” szó hangsúlyozódjék, hanem a „lehetőség” szó. A lehetőség egymás megismerésére, megértésére, adott esetben a szolidaritásra. A projekt legfontosabb társadalmi eredményének Magyarországon azt a tovagyűrűző hatást tartom, amely a kiutazó diákok mellett a családjukat, személyes környezetüket érinti. Hazaérkezik a diák, és otthon elmondja az élményeit, elmeséli, hogy jól érezte magát, és bármiről beszél, a külhoni magyarságról fog beszélni. Ez sok szülő, nagyszülő fejében fog apró kis változásokat eredményezni. Egy rétege lehet a projekthatásoknak a kialakuló személyes kapcsolatok nemzetpolitikai eredménye: a Trianon-trauma, valamint a 2005. december 4-i trauma közös feldolgozása, meghaladása. A projekt erősíteni fogja – vélhetően elsősorban szórványkörnyezetben – azt az érzést, hogy „nem vagyunk egyedül, számon tartanak minket, értékesek vagyunk”. Én korántsem tartom lebecsülendőnek ezt a lelki aspektust. De például teljesen más jellegű hatás következik abból is, hogy a kirándulók külhonban fognak megszállni, étkezni, kulturális javakat fogyasztani, reményeim szerint évente százezres létszámban.
- Egyre gyakoribb, amikor az Erdély-láztól megittasult honfiak a ló túlsó oldalára esnek, eljönnek a skanzenbe „igazi magyarokat” nézni. Némileg a már működő testvériskolai programok is azt igazolják, hogy egy ilyen párnapos vagy –hetes itt-tartózkodás során gyakorlatilag nem látható meg "Erdély igazi arca".
– Egyetlen látogatástól, egy emléknaptól, a Magyarság Házától azonnali csodát nem lehet várni. Elég arra gondolni, hogy hány év lemaradását, hány dolog megbeszéletlenségét, hány cselekvés elvégzetlenségét kell közösen bepótolnunk. A csoda, „Erdély igazi arca” első pillantásra nem fog megmutatkozni a többségnek, hiszen ez egy hosszú, soktényezős folyamat. A pilot programunk keretében is van már egy társaság, akik bár májusban jöttek haza Erdélyből Budapestre, de ahogy elmondták, már szervezik, hogy augusztusban néhányan visszautazzanak. Bizonyára lesz közülük olyan, aki később megint vissza fog menni, és majd átlát azokon a toposzokon, amelyekre a kérdés utal. És ha majd a parlamenti határozathoz kormányhatározat, és ebből következően a program kiterjedése is társul, akkor egyszerű statisztikai kérdés lesz, hogy egyre több az olyan fiatal, aki előbb-utóbb Erdély igazi arcát is meglátja, megismeri és megérti. Transindex.ro
Kérdezett:: B. D. T.
A projekt lényege a nemzeti összetartozás gondolatának korszerű, fiatalos megjelenítése. Valóban „kötelező tananyag” leszünk a magyarországi diákok számára? [interjú]
Parlament előtt a határon túli osztálykirándulások kiterjesztéséről szóló határozattervezet, amelynek értelmében a magyar állam átfogó oktatási programot indítana a Magyarországgal szomszédos államokban élő magyar közösségek megismerése, személyes kapcsolatok kialakítása céljából. A határozattervezet iskolai emléknap bevezetését javasolja a Nemzeti Összetartozás Napján (június 4.), 2013-tól normatív rendszerben támogatná a határon túlra szervezett osztálykirándulásokat, létrehoznák a Magyarság Háza nevű oktatási és közművelődési intézményt, amely a Magyarország határain kívül élő magyar közösségeket mutatná be. Az Apáczai Közalapítvány 2009-ben indított Határtalanul! pilot programja keretében idén május-júniusban hatezer magyarországi középiskolás látogatott meg egy kisebbségi magyar közösséget. Az eddigi tapasztalatokról Csete Örsöt, a közalapítvány vezetője mesél:
– 2009 óta azon dolgozunk, hogy a Határtalanul! pilot programot lebonyolítsuk és a tapasztalatai alapján kidolgozzuk az említett parlamenti határozatban jelzett iskolai emléknap, külhoni kirándulás és a Magyarság Háza koncepció tervét. Hogyan függ ez a három dolog össze? A pilot program kapcsán először csak az osztálykirándulás ötlete volt meg, aztán az előkészítő kutatásunk során lett világossá, hogy az utazás önmagában nem elég: ekkor tettük mellé, hogy a „külhoni témát” az osztálykirándulásokon túl is be kell vinni a közoktatás falai közé. Majd belefutottunk abba, hogy nincs egy hely Magyarországon, ami mindennek a módszertani megvalósításában segíthetne, nincsen Magyarság Háza.
A kiutazóknak – és minden középiskolásnak és egyetemistának – fotópályázatot hirdettünk, mutassák be, ők hogyan látták a „határon túlt”. Az iwiw és a Facebook oldalakon klubokat indítottunk a projektnek, egy hónap alatt számos rajongónk lett. A youtube-ra is feltöltöttünk 25 filmet, amit az utazásokról készítettek az iskolások és a tanárok. A honlapunkat egyfajta külhoni kirándulást segítő felületté alakítjuk, felhasználva ehhez a pilot projekt 182 útjának útvonalát, beszámolóit, képeit. Az Apáczai Közalapítványnál pályázó, az utazásokon résztvevő pedagógusok hozzáállása lelkes és elkötelezett. A pedagógusoknak kulcsszerepük van a projekt sikerében: ha a határon túli utazások jól sikerülnek, ha a hazaérkező diákok elégedettek lesznek a résztvevő 132 iskolában, akkor az inspirálni fogja a többi – most még nem utazó – diákot (és szüleiket is!), hogy jelezzék az iskolájuk vezetése felé, hogy ők is szeretnének utazni. Az iskola pedig majd jelzi a fenntartónak, jelzi nekünk, jelzi a politikának. És ez egy „alulról jövő” bátorítás lehet arra, hogy a program folytatódjék. Úgy tapasztalom, jelentős háttértámogatásra lesz szükség ahhoz, hogy a Nemzeti Összetartozás Napja tényleg az „összetartozás” napja lehessen az iskolákban. A Határtalanul! pilot programban részt vevő pedagógusok közül többen beszámoltak arról, hogy számos kollégájuk nem rendelkezik személyes tapasztalatokkal a külhoni magyarságról, és sokan nem tudják, milyen ismereteket kellene tanítani minderről. Nagy szükség van tehát kidolgozott óratervekre, előadók ajánlására, kapcsolódó országos és helyi programok generálására, az egész logisztikai támogatására. Mindez indokolja egy önálló intézmény, a Magyarság Háza létrehozását, amely a tanácsadás mellett szakértőket, így történészeket közvetíthet ki az iskoláknak a külhoni magyarságot bemutató órára, a június 4-i iskolai emléknapra. A ház persze emellett oktatási centrum is lenne, kiállításai, interaktív felületei mind azt a célt szolgálnák, hogy bemutassa azt a helyzetet, miszerint Magyarország és a magyar nemzet határai nem esnek egybe, és miképpen lehetne ezt az adottságot a jövőben a nemzet javára fordítani. Olyan intézményre volna szükség, amely ezen kívül kedvet ad látogatóinak a szomszédos országok magyarlakta területeinek személyes felfedezésére. Csak akkor lesz a Magyarság Házának jövője, ha a nemzeti összetartozás gondolatát korszerűen, fiatalosan tudja megjeleníteni és megértetni.
- Milyen konkrét ötleteket támogatnak?
– Az Apáczai Közalapítvány keretében kétféle utazást támogatunk: az egyik egy körutazás, annyi sajátossággal, hogy néhány szakmai programelemet is be kellett illeszteni az útitervbe. Például a közgazdaságot tanuló osztály látogatást tesz egy OTP bankfiókban, a forgácsoló osztály ellátogat egy magyar gépipari vállalkozó üzemébe, az ács-állványozó osztály felmegy néhány padlásra ácskötéseket nézni, satöbbi. És persze ezek mellett megtekintik mindazokat a hagyományos turisztikai nevezetességeket, amit „illik” megtekinteni. A másik fajta utazás inkább táborozás jellegű, ahol a magyarországi szakközépiskolások egy határon túli, hasonló profilú magyar testvérosztállyal valami művet hoznak létre közösen, olyan valamit, ami kapcsolódik az általuk tanult mesterséghez. Például egy vízvezeték-szerelést tanuló csoport Szabadkán, a helyi magyar szakiskola udvarán egy szökőkutat épített: a magyarországiak készítették a vízvezetéket, a szabadkai magyar fiúk a kőművesmunkát végezték és közösen burkolták mozaikkal. Egy másik példa, hogy egy nemzetközi hírű magyarországi hegedűművész egy magyarországi és egy erdélyi zeneiskola diákjainak tart Erdélyben kurzust. Ezek a projektek egy-egy közös cselekvésen keresztül összehozzák a részt vevő gyerekeket, tanár kollégákat. A projektet előkészítő kutatásunk szerint a magyarországi szakiskolai osztályok tanulóinak 42 százaléka még soha nem járt a szomszédos országokban. Nem azért, mert nem szerettek volna, hanem azért, mert nem volt rá lehetőségük. Óriási dolog, hogy egy busznyi fiatalnak közel a fele életében először eljuthat a magyarlakta területekre, és ott a kulturális és szakmai élményeken túl emberi kapcsolatokra tesz szert.
- A közalapítvány honlapján közleményben üdvözölték a Fidesz képviselői által benyújtott határozattervezetet, amely egyébként hivatkozik is az Apáczai pilot programjára. Abban a kontextusban, hogy utólag egyesek (pl. a Jobbik elnöke) megpróbálták kisajátítani az intézményesített határon túli osztálykirándulások ötletét, talán jó lenne tisztázni, honnan jön a projektterv.
– A határon túlra irányuló osztálykirándulás egy alkalmas eszköz lehet a magyarországi diákok külhoni magyarokkal kapcsolatos tudatlanságának lebontására – az alapgondolat az Apáczai Közalapítvány projekttervei között már 2001-ben megjelent, akkoriban azonban nem tudtunk az ötlethez forrást is hozzárendelni. Az elképzelést aztán beépítettem az általam írt Magyariskola Programba, amit a Régió 2006/1. számában publikáltam. Két évvel később írtam meg azt a pályázatot, amely 220 millió forintot hozott az országos kiterjedésű külhonba irányuló tanulmányi kirándulás pilot-jára. Tavaly december 4-én közölt cikkemben a külhoni „nagy osztálykirándulást” a történelmi fiaskó megismétlődésének legjobb ellenszereként ajánlottam az olvasók figyelmébe, és ugyanitt javasoltam a Magyarság Házának megalapítását is. Egy jó projektötlet persze sok embernek eszébe juthat. A puszta ötletnél azért jóval továbbléptünk: kidolgoztuk és most ki is próbáljuk, hogyan lehetséges több százezer fiatalt bevonni és élményekkel, tudással megajándékozni a külhoni magyarság megismertetése érdekében. Bízom benne, hogy nem fullad be forrás hiányában ez a program is, mint korábban jó pár a külhoni támogatási területen. Remélem, a politikai „hátszél” a program kiterjedését eredményezi.
- Testvériskola-programok eddig is működtek, illetve a már a kilencvenes években kialakuló testvértelepülés-kapcsolatok révén eddig is nyílt lehetőség a kommunikációra, ismerkedésre. Miben hoz újat a Határtalanul! program?
– A Határtalanul! programnak egyrészt sajátossága, hogy a teljes Kárpát-medencére kiterjed, ami azt jelenti, hogy például a pilot programban bármely magyarországi szakközépiskola bármely magyarlakta területekre szóló utazásra pályázhatott bármennyi kiutazó gyerekkel..
Másik jellemzője a programnak – és talán a leglényegesebb! –, hogy egy szemléletmódot igyekszünk Magyarországon a fiatalok között elterjeszteni: hogy a magyarlakta területekre kirándulni fiatalos, klassz, menő dolog. A külhoni kirándulás ugyanis nem lehet csak a jobb iskolák kiváltsága, nem lehet pénzkérdés, világnézeti kérdés. Ezért a program operatív tervezésekor korántsem csak osztálykirándulásokban gondolkodtunk, hanem egy országos – jobb híján használom ezt a szót – „mozgalomban”, egy olyan közhangulat megteremtésében, amelynek keretében „trendi” a külhoni utazás, az ottani kapcsolatok, a külhoniakról szóló tudások.
- Mi történik, ha valaki egyszerűen nem akar részt venni egy ilyen kiránduláson? Minden diák irtózik a „kötelező” szó hallatán. Valóban „kötelező tananyag” leszünk számukra?
- – Jelenleg a projekt kipróbálása pályázati formában történik, így ha egy diák nem akar részt venni, könnyen találnak a helyére másikat. Nem kétséges a számomra, hogy ha sikerül „trendi” cselekvésként elfogadtatnunk a fiatalok körében a külhoni kirándulás tényét, akkor inkább azzal kell megküzdenünk, hogy többen szeretnének jönni, mint a források szabta lehetőség. Véleményem szerint egy „kötelező” rendelkezés az iskola vezetését kötelezi, és nem a diákokat: az intézményvezetésnek pedig az a feladata, hogy megtalálja azt a megvalósítási formát, amely a leginkább célravezető és kivitelezhető. Csak egy példa: miért ne lehetne, hogy az Összetartozás Napján több magyarországi iskola valamilyen közhasznú cselekedetet végez (papírt gyűjt és leadja, parkot tesz rendbe) és a befolyó – nyilván szerény, de nem is ez a lényeg! – bevételt felajánlja egy-egy szórványban működő magyar iskolának? A közösségért végzett munka örömét, a felajánlás gesztusát a mai Magyarországon égető szükség lenne újratanulni. „Kötelező tananyag” lesz a külhoni magyarság? Ami engem illet, ennek nagyon örülnék. Egy ügyes iskola ezt nyilván úgy oldja majd meg, hogy a diákok szemében ne a „kötelező” szó hangsúlyozódjék, hanem a „lehetőség” szó. A lehetőség egymás megismerésére, megértésére, adott esetben a szolidaritásra. A projekt legfontosabb társadalmi eredményének Magyarországon azt a tovagyűrűző hatást tartom, amely a kiutazó diákok mellett a családjukat, személyes környezetüket érinti. Hazaérkezik a diák, és otthon elmondja az élményeit, elmeséli, hogy jól érezte magát, és bármiről beszél, a külhoni magyarságról fog beszélni. Ez sok szülő, nagyszülő fejében fog apró kis változásokat eredményezni. Egy rétege lehet a projekthatásoknak a kialakuló személyes kapcsolatok nemzetpolitikai eredménye: a Trianon-trauma, valamint a 2005. december 4-i trauma közös feldolgozása, meghaladása. A projekt erősíteni fogja – vélhetően elsősorban szórványkörnyezetben – azt az érzést, hogy „nem vagyunk egyedül, számon tartanak minket, értékesek vagyunk”. Én korántsem tartom lebecsülendőnek ezt a lelki aspektust. De például teljesen más jellegű hatás következik abból is, hogy a kirándulók külhonban fognak megszállni, étkezni, kulturális javakat fogyasztani, reményeim szerint évente százezres létszámban.
- Egyre gyakoribb, amikor az Erdély-láztól megittasult honfiak a ló túlsó oldalára esnek, eljönnek a skanzenbe „igazi magyarokat” nézni. Némileg a már működő testvériskolai programok is azt igazolják, hogy egy ilyen párnapos vagy –hetes itt-tartózkodás során gyakorlatilag nem látható meg "Erdély igazi arca".
– Egyetlen látogatástól, egy emléknaptól, a Magyarság Házától azonnali csodát nem lehet várni. Elég arra gondolni, hogy hány év lemaradását, hány dolog megbeszéletlenségét, hány cselekvés elvégzetlenségét kell közösen bepótolnunk. A csoda, „Erdély igazi arca” első pillantásra nem fog megmutatkozni a többségnek, hiszen ez egy hosszú, soktényezős folyamat. A pilot programunk keretében is van már egy társaság, akik bár májusban jöttek haza Erdélyből Budapestre, de ahogy elmondták, már szervezik, hogy augusztusban néhányan visszautazzanak. Bizonyára lesz közülük olyan, aki később megint vissza fog menni, és majd átlát azokon a toposzokon, amelyekre a kérdés utal. És ha majd a parlamenti határozathoz kormányhatározat, és ebből következően a program kiterjedése is társul, akkor egyszerű statisztikai kérdés lesz, hogy egyre több az olyan fiatal, aki előbb-utóbb Erdély igazi arcát is meglátja, megismeri és megérti. Transindex.ro
2014. október 8.
ÚJRAINDULT a REGIO
ÚJRAINDULT a REGIO c. folyóirat! - A REGIO. Kisebbség Kultúra Politika Társadalom (www.regio.reviews) negyedévenként megjelenő tudományos folyóirat, az összehasonlító régió-, társadalom- és kultúrakutatás orgánuma, amelyet a nemzeti és a kisebbségi kérdés tanulmányozásán keresztül jelenít meg. A lap fontos feladatának tekinti a kortárs, nemzetközi (társadalom) elméleti viták, valamint a magyar nyelven még nem elérhető, alapműnek számító írások tanulságainak közvetítését a hazai olvasók felé. A folyóirat 2010 óta szüneteltette megjelenését, most on-line, peer-review, nyílt hozzáférésű folyóiratként jelenik meg. Tekintse meg első lapszámunkat itt: REGIO. Kisebbség Kultúra Politika Társadalom és töltse le a frissen megjelent cikkeket itt: REGIO, 22.évf. (2014), 1.szám (http://www.kisebbsegkutato.tk.mta.hu/)
kisebbsegkutato.tk.mta.hu/hirek/2014/10/ujraindult-a-regio
ÚJRAINDULT a REGIO c. folyóirat! - A REGIO. Kisebbség Kultúra Politika Társadalom (www.regio.reviews) negyedévenként megjelenő tudományos folyóirat, az összehasonlító régió-, társadalom- és kultúrakutatás orgánuma, amelyet a nemzeti és a kisebbségi kérdés tanulmányozásán keresztül jelenít meg. A lap fontos feladatának tekinti a kortárs, nemzetközi (társadalom) elméleti viták, valamint a magyar nyelven még nem elérhető, alapműnek számító írások tanulságainak közvetítését a hazai olvasók felé. A folyóirat 2010 óta szüneteltette megjelenését, most on-line, peer-review, nyílt hozzáférésű folyóiratként jelenik meg. Tekintse meg első lapszámunkat itt: REGIO. Kisebbség Kultúra Politika Társadalom és töltse le a frissen megjelent cikkeket itt: REGIO, 22.évf. (2014), 1.szám (http://www.kisebbsegkutato.tk.mta.hu/)
kisebbsegkutato.tk.mta.hu/hirek/2014/10/ujraindult-a-regio