Dénes László, az ötödik születésnapját ünneplő Reggeli Újság főszerkesztője a vele készült beszélgetésben kifejtette, büszkék arra, hogy még léteznek. A pozícióit féltő konkurencia már akkor eltemetett lapjukat, amikor még meg sem született. Többé-kevésbé tartani tudták a színvonalat. Példányszámuk folyamatos, többnyire szerény emelkedést mutat, a lap egyszerre olvasmányos, értékorientált és hagyományőrző. Annak idején megrökönyödést keltett, hogy román üzletemberek – a Micula testvérek – alapítanak magyar lapot Nagyváradon. A városban akkor a régi pártlapból Bihari Naplóvá alakult és külföldi médiamágnásoknak eladott, elbulvárosított lap jelent meg. Miculáék soha nem ártották bele magukat a munkájába, szögezte le Dénes László, csak akkor szóltak, amikor valakik (általában politikusok) panaszkodtak a lapra, de ekkor is csak azért szóltak, hogy Dénes László tudja, honnan fúj a szél. Főszerkesztőként nem a tulajdonosokkal tartja a kapcsolatot, hanem a kiadóvezetővel, aki tárgyilagosságot és szakmai pontosságot vár el. Médiaszabadság van, de még inkább szabadosság. Ma már minden szemét nyilvánosságot kaphat, ha nem az igényesebb lapokban, akkor az elektronikus médiában, főleg az interneten. /Rostás Szabolcs: Médiaszabadosság és világkuka. = Krónika (Kolozsvár), márc. 9./

Évekkel ezelőtt a Civic Media Egyesület ezt kérte a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságtól, hogy minden romániai sajtóorgánum vezetőjéről derítse ki, együttműködött-e 1989 előtt a politikai rendőrséggel. Most megérkezett a bizottság hivatalos igazolása: Dénes László /a Reggeli Újság főszerkesztője/ nem működött együtt a Szekuritátéval. /Igazolták, amit eddig is tudtunk. Főszerkesztőnk nem működött együtt. = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 24./

Budapesten megjelent a Trianon Kutatóintézet kiadványa, a Trianoni Szemle első száma. A negyedévenként megjelenő folyóirat szerkesztői: Raffay Ernő, Takaró Mihály, Zeke Gyula és Veszeli Lajos. Felelős szerkesztő Szidiropulosz Archimédesz, görög származású, gyermekként Magyarországra menekült tanár és kutató. Az egyik írás szerzője Takaró Mihály professzor, akinek Trianon és a szabadkőművesség című írásából közölt részletet a Reggeli Újság. Magyarországon 1920-ban betiltották a szabadkőművességet, nagyon sok szabadkőműves irat, jegyzőkönyv, tagnévsor került nyilvánosságra. Nyilvánosságra került az összes páholy tagnévsora, mintegy 13.000 személy részletes adataival, a páholy megnevezésével. A feloszlató rendelet felelőssé tette a szabadkőművességet a történelmi Magyarország összeomlásáért, valamint a békefeltételek igazságtalan voltáért. /Tizenháromezer szabadkőműves?! = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 24./

Két könyvbemutatót is tartottak április 3-án Nagyváradon. A dunaszerdahelyi magyar írónő, Nagy Erika az Illyés Gyula Református Könyvesboltba vitte Zsákutca című kötetét, mely humoros írásokat, rövidprózai alkotásokat tartalmaz. A kiadványt Dénes László, a Reggeli Újság főszerkesztője méltatta. Barabás Zoltán, a Partiumi Magyar Művelődési Céh igazgatója megemlítette néhány váradi újságíró nevét, akik a kilencvenes évek elején véleményműfajban dolgoztak: Tőke Csaba, Implon Irén, Fábián Imre nyitja az illusztris névsort, de nem szabad elfeledkezni Szilágyi Aladárról és Gittai Istvánról sem, akik mai napig rendszeresen publikálnak. Nagy Erika elmondta: a Szlovákiai Magyar Írók Társasága rendszeresen szervez összejöveteleket a fiatal íróknak, s úgy érzi, a foglalkozások által nőtt az alkotókedv az ifjakban. A Magyar Autonóm Tartományról 1959-ben egy alkotói csoport tervezett könyvet megjelentetni, amelynek elkészültét Keszy-Harmath Sándor koordinálta. Az írásban huszonöt szakember vett részt, adatok ezrei révén nyújtottak képet az akkor még létező tartományról. A kötet azonban soha nem jelent meg. Mire nyomdába került volna, „kitört a botrány” – mesélte Nagy Béla, a néhai Keszy-Harmath veje, akinek most sikerült valóban kiadatnia a monográfiát, Volt egyszer egy autonómia címmel. A szerzőket meghurcolták, épphogy sikerült megúszniuk a börtönbüntetést, az összes fellelhető kéziratot elkobozta az államhatóság. Miután Keszy-Harmath 1991-ben elhunyt, leánya és annak férje, Nagy Béla találta meg a monográfia egyetlen fellelhető kéziratát. A Nagy Béla gondozásában a budapesti Szabad Tér Kiadónál megjelent dokumentumkötetet Nagyváradon mutatták be. /Nagy Orsolya: Új könyvek hétvégéje Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 6./

A Nagyvárad-szerte ismert és kedvelt írónő, orvos és világutazó, Jósa Piroska legfrissebb, útleírásokat tartalmazó kötetét mutatták be Nagyváradon. A mesés Kelettől a kincses Nyugatig – Kóborlások három kontinensen című, színes képekkel illusztrált kiadvány a hetvenöt éves írónő személyes hangvételű útleírásainak gyűjteménye. Dénes László főszerkesztő lapjában, a Reggeli Újságban évek óta folyamatosan közli a doktornő útleírásait. /Nagy Orsolya: Jósa Piroska útleírásait mutatták be Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 10./

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Sajtószolgálata közleményben utasította vissza Pataki Istvánnak a Reggeli Újságban megjelent két írásában /Újabb körhinta, 2009. július 29.; A párbajkesztyű iránya, 2009. augusztus 7./ megjelent, Tőkés László elleni vádaskodásokat. Nemigen meggyőző Pataki István azon óhaja, hogy „Többre érdemes hasznos energiánkat fordítsuk nemes célokra. Nem egymás kaszabolására. ” Pataki István költő ugyanis „politikai körhintáztatóknak, verklizőknek” minősítette – többek között – Orbán Viktort és Tőkés Lászlót. Az EMNT visszautasítja, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt a cikkíró saját sáros „ragacsába” lerántsa, továbbá az Erdélyi Magyar Összefogásért pedig nem kevés kockázatot vállaló Tőkés Lászlót holmi elvtelenül „lepaktáló” uniókonform opportunistának állítsa be. Pataki István az EMNT elnökét azzal rágalmazta, hogy csak vele „párbajozik”, Lukács Csaba és Bayer Zsolt magyarhoni újságírókkal viszont Fidesz-közeli pártállásuk miatt nem húz ujjat. /Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Sajtószolgálata: Közlemény. = Reggeli Újság (Nagyvárad), aug. 14./

Egy ideje a két Nagyváradon megjelenő magyar napilap /Bihari Napló, Reggeli Újság/ mellett egy magyar nyelvű hetilap, a Biharország is létezik Bihar megyében. A jórészt az RMDSZ-közeli hetilapként számon tartott Erdélyi Riport és a Nagyvárad.ro munkatársai által írt Biharországot a megyei önkormányzat által fenntartott Várad kulturális folyóiraton keresztül egyelőre teljes mértékben a Bihar Megyei Tanács tartja el. A lap megjelenését közpénzből finanszírozzák. A cél az volt, hogy legyen egy populáris, mégis szakmailag igényes, lehetőleg olcsó kiadvány, amely minden Bihar megyei magyarhoz eljuthat, mondta el Szűcs László főszerkesztő. A Biharország elsősorban a megyeszékhelyen kívüli városok, települések eseményeit tartalmazza, különösen szórványvidéken nagy az igény iránta. /Nagy Orsolya: A megyei közgyűlés tartja fenn a bihari hetilapot. = Krónika (Kolozsvár), okt. 16./

Miközben hetek óta a parlamentáris demokrácia és az alkotmányos jogállam megcsúfolása folyik Romániában, az állandósuló kormányválságról már nem is beszélve, a politikai pártokat és exponenseiket az égvilágon semmi más nem érdekli, mint az újabb és újabb koncok, a pozíció- és előnyszerzés, a közvagyon elprédálása és lenyúlása, a klikk- és maffiarendszer kiépítése és konszolidálása, állapította meg Dénes László, a Reggeli Újság főszerkesztője. A teljében lévő elnökválasztási kampány is ennek az egy kis tünete. A felszínen nevek és forgatókönyvek szálldosnak, a mélyben pedig ott örvénylik az össztársadalmi züllés. Az újságírók – az audiovizuális és a nyomtatott sajtó többnyire dróton rángatott munkásai –feladata: cinkosaivá lenni a politikai oligarchiának a lényeg elfedésében, a valóság kozmetikázásában. Az intelligens olvasó-néző-hallgató tudja: közvetíteni, kommunikálni, átadni kell, amit kapnak és amihez hozzájutnak, amit mondanak (hazudnak) az újságíróknak. Az elnökválasztási hajcihő az emberek kilencven százalékát nem érdekli. De túléljük ezeket a perceket is, írta Dénes László /Dénes László: Fecseg a felszín, hallgat a mély. = Reggeli Újság (Nagyvárad), nov. 12./

December 22-én Románia-szerte megemlékeztek az 1989-es fordulatról. Legfőképpen a média tett ki magáért. Többen észrevették, hogy a Reggeli Újság nem szentelt teret eme „jeles évfordulónak”. Másmilyen lapot csinálnak, indokolták. Már-már történelmi távlatból szemlélve látják, hogy mi történt akkor. A nemzetközi konjunktúra mentén kirobbant temesvári forradalom addigra többé-kevésbé győzött, majd nem történt más, mint egy diverzióval levezényelt államcsíny, amely gyakorlatilag átmentette a régi rendet, megtisztította a nemzetközileg szalonképtelen elemektől. Az egykori kommunista párt és politikai rendőrsége korszerűsödött, színesedett, és immár egy demokratizálódó közéletben őrizte meg vezető szerepét úgy, hogy a néptömegek máig azt hiszik: immár nekik is beleszólásuk van a dolgok menetébe. Tagadhatatlan: az országon végigsöpört a szabadság szele, megnyíltak a határok, sokasodtak a lehetőségek, de a felzárkózás Európához még gyermekcipőben jár. /D. L. : Hét évtized. = Reggeli Újság (Nagyvárad), dec. 23./

Körös utcát, Széles utcát… magyar utcaneveket! – Városszeretet könyvben és díjazásban
Jussuk iránt elkötelezett, ekképp európaiságukban is példamutató emberek gyűltek össze pénteken a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében. A megyeszékhely egyik legszebb terére, az Ezredévi emléktérre – melyet immár jó ideje Szabadságnak, azaz Libertăţiinek kellene titulálni – nyíló, a váradolaszi református egyházközség udvarában, a templom mellett lévő épületben talán a megszokottnál is többen tömörültek össze, hogy meggyőződjenek arról, nem mellőzendő nyakasság Körös utcának nevezni a Körös utcát.
Erre a visszaigazolásra – úgy tűnt – sokaknak igényük támadt, hiszen az intézmény vezetője, Török Sándor is szólt házigazdai köszöntőjében arról, hogy több szék vált szükségessé. Hiánypótló könyvről beszélt a továbbiakban az esemény egyik szervezőjeként az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei elnöke: a Várad lelke – Nagyváradi magyar utcanevek című kötet azonképpen rendszerezi a várost, hogy az itteni magyar megmaradást erősítse.
A másik szervező csoportnak, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) Partiumi–Nagyváradi organizációjának nevében Lovassy Cseh Tamás elnök beszélt arról az őrállási szükségről, amely arra vezetett maroknyi fiatalt, hogy tevékenykedjen a már-már eltünedező magyar utcanevekért is.
A lélekmelegítő rendezvény kevésbé fenséges pillanataként a könyvben is szereplő verseket igyekeztek elszavalni diáklányok. A közönség szerint több-kevesebb sikerrel… Persze taps biztatta a továbbgyakorlásra az előadót az első poéma után. Ám összehasonlíthatatlan vastaps méltatta a következő előadást: az EMI elnökségi tagja, Csomortányi István jó érzékkel hol adalékokkal, hol konkrét tényadatokkal domborította ki, hogy mennyire is a tolerancia városa Várad. Beszélt a passzív beolvasztásról s az etnikai tisztogatás egyik számadatáról: a mai 754 utcanévből tucatnál is kevesebb a magyarsághoz köthető. Az áldatlan állapot egyik felelősének mondta az RMDSZ-t, melynek vezetői „dőzsölnek”, szobrot állítanak maguknak, és bár a megyeszékhely elöljáróiként lépnek fel, nem biztosítják még a városházán sem a magyar nyelv használatának lehetőségét. A továbbiakban Lakatos Péter parlamenti képviselőt bírálta, amiért a magyarországi média pöcegödréből Váradra invitálta a kádári-horni-gyurcsányi rezsim vezető propagandistáját, Aczél Endrét. Az öt éve alakult váradi EMI tevékenységéről is szólt, valamint arról, hogy szerte a kontinensen elfogadott a többnyelvű utcanévtábla, s ezt határozatba foglalta a váradi tanács is, de semmi sem történt a gyakorlatban…
A lokálpatrióták gyülekezetének nevezte a teremben lévő bő száz Váradért elkötelezettet Kupán Árpád nyugalmazott tanár, helytörténész. Beszélt arról, hogy a szótárak meghatározásai szerint negatív töltettel is bírhat ez a lokálpatrióta kifejezés, mert földhözragadtságot, köldöknézést és elvakultságot sugall. Szerinte ez a könyv nem erről szól, mert itt elsődlegesen értékmentésről és dokumentálásról van szó. Ismertetésében szólt a kötet igen értékes részeiről, így az utcanevek 20. századi változásairól számot adóról. A térképfüggeléket, a Várad-szeretetükről tanúbizonyságot tett költőóriások verseinek szerepeltetését is méltatta, akár azt, hogy a kortárs versíró, lapunk külmunkatársa, Pataki István költeménye is helyet kapott a kiadványban. Könyvértékelését azzal zárta, hogy minden lokálpatriótához jusson el ez a kötet, s használja a benne lévő adatokat.
Ezután a szerző vette át a szót. Nagy József Barna elmondta, hogy nemcsak az övé, hanem az EMI-sek munkája is a kötet. Segítséget is kért a jelenlévőktől és könyvének minden majdani olvasójától: mivel nem teljes az utcák elnevezéseinek magyarázatát és a névadók rövid életrajzát taglaló fejezet – az adatokat bővíteni lehet majd az utánnyomásig. A kötetben szerepel az utcanevek régi magyar, valamint a mai, a hivatalos megnevezése. Az összeállító elmondta, a magyar elnevezéseket szeretné népszerűsíteni, mégpedig azért, hogy a magukat a magyar nemzethez tartozóknak vallók használják ezeket beszédben és írásban egyaránt.
A könyvbemutatót az EMNT Bihar megyei szervezete „Magyar helytállás” elnevezésű díjának átadása követte. Előbb a szervezet elnöke, Tőkés László európai parlamenti képviselő szólt a váradi magyarság megaláztatásának egyik példájáról: a városalapító király, Szent László nevét mindössze egy 300 méteres, teljességgel jellegtelen utca viseli, ráadásul Sfântul Ladislau-ra fordítva-torzítva. Szólt arról is, hogy a tizenöt általános iskola közül egyetlennek sincs magyar a neve, s a tucatnyi állami középiskola között is csak egynek. Kiegészítette Kupán Árpád észrevételét is: a patrióták a sajátjukat értékelők megnevezése, s ennek ellentettje a sovinisztáké, akik annyira gyűlölik a másét, hogy azonképpen sajátjukat sem szeretik. Javaslattal is élt a volt református püspök: a magyar tannyelvű és tagozatú középiskolákban is mutassák be a könyvet, ezzel is elősegítve az összeállítók céljának elérését.
A laudáció felolvasása után kiderült, hogy a magyar helytállásért odaítélt díszoklevelet és emlékplakettet hatan kapták meg idén, köztük a tavaly elhunyt, Várad-szeretetben is példamutató Tolnay Tibor (özvegye vette át) és a Reggeli Újság, amely 2004-es elindulása óta következetesen használja a régi magyar utca- és helyneveket.
A Váradot egykori fényében bemutató filmhíradók részleteinek levetítésével zárult volna az esemény, ám technikai gondok adódtak, így a Szózat eléneklését a dedikáció követte. Egyébként száznál több kötetet vásároltak meg a bemutatón, a további érdeklődők a Teleki utcai Illyés Gyula és a Garasos-híd melletti Libris Antica könyvesboltban vásárolhatják meg.
Megyeri Tamás Róbert
Nagy József Barna: Várad lelke – Nagyváradi magyar utcanevek. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

Markó beáll-e majd Tőkés ernyője alá? – Fogyunk, hát fogjunk össze! – EMNT-fórum Margittán a nemzet jövőjéről
Lakossági fórumokon ritkán tapasztalt parázs eszmecsere alakult ki kedd este Margittán. A Berettyó-parti városban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezetének rendezvényén majd félszázan jelentek meg, s szóltak hozzá érdemben – ami párját ritkító – a nemzetpolitikai kérdéshez: hogyan tovább erdélyi magyarság.
A központi Margaréta étterem egyik különtermében már jóval a beharangozott késődélutáni hat óra előtt gyülekeztek az érdeklődők, nem csak margittaiak, hanem a közeli Albisból is tucatnyian érkeztek. Talán azért is meglepő mindez, mert mindössze az aznapi Reggeli Újságban jelenhetett meg az esemény beharangozója. Ezt is magyarázta vitaindító beszédében Török Sándor, az EMNT megyei szervezetének elnöke: a közelgő Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum megszervezésének teendői miatt csak aznap derült ki, hogy sem Tőkés László EMNT-elnök, sem Toró T. Tibor ügyvezető elnök nem tud részt venni a margittai eszmecserén. Ezért nem hirdették meg jobban a fórumot – tudatta Török, aki ismertette a politikai célokért civil eszközökkel küzdő szervezet meg-, illetve újjáalakulásának indokait: az erdélyi magyar megmaradást szolgálja az EMNT, illetve ennek megvalósíthatóságát, az autonómiát. A kivihetőséget pedig ernyőszervezetként szolgálná, egymáshoz közelítve a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és a Magyar Polgári Pártot, valamint a párton kívülieket. Az erdélyi magyar politizálás zsákutcába jutott – értett egyet Orbán Viktor volt (és valószínűleg leendő) magyarországi miniszterelnök diagnózisával. És ezért nélkülözhetetlen egy tömörítő erő, mégpedig az itteni magyarság hitelessége végett – érvelt. „Röhejessé váltunk azzal, hogy az RMDSZ úgymond mindenkivel lefekszik” – mondta, s arról is szólt, hogy az MPP sem olyan lett, amilyennek eltervezték. Arról is beszélt, hogy ilyen körülmények között a politikai hitelesség az egyetlen járható út, ennek pedig eszményeként Tőkés László leköszönt református püspököt, európai parlamenti képviselőt nevezte meg. Hosszas beszédében ismertette egyebek mellett az autonómiaformákat is, így a területit, a kulturálist.
A margittai EMNT-szervezet vezetője, Bordás István ezután példát mutatott abban, hogy lényegbeli hozzászólásokra hogyan lehet buzdítani: bemutatta a jelenlévőket, köztük iskolaigazgatót, nyugdíjas bankvezetőt, ügyvédet, vállalkozót, fazekasmestert stb. El is kezdődött a fórum lényege, az eszmecsere. A szomorú margittai valóságot ismertette például Juhász András, az egyetlen helyi magyar közjegyző. Szakmájából adódóan látta, látja, hogy míg a románságnak rendre van pénze a földeket megvásárolni, a magyarságnak nem. A siralmas anyagi közállapotainkon túl a magyarságtudat hiányát fájlalta. Legalább egy kis koncot kapunk, ha ezt sem, akkor semmit – jellemezte az RMDSZ hozzáállását, illetve az ebből adódó passzivitást. Nem ez a helyes magatartás, domborította ki válaszában Zatykó Gyula EMNT-alelnök, aki az MPP váradi szervezetének elnökeként összefüggést vélt felfedezni aközött, hogy az RMDSZ nem áll következetesen az autonómia – a megoldás – mögé és mindegyre kormányszerepre törekszik. Amint mondta, az RMDSZ ereje abban áll, hogy a bukaresti pénzcsapokat irányítja, következtetésképpen nem érdeke megszüntetni ezt az állapotot azzal, hogy erdélyi vagy még alacsonyabb szinten szülessenek meg a döntések. Juhász közjegyző beszélt később az elszomorító megfogyatkozásunkról, s a követendő utat az egyházak, illetve ezek intézményeinek megerősítésében jelölte meg, amint mondta, ezek hivatottak az erkölcsi és a nemzettudati nevelésre. Egyetértett ezzel Bereczki András paptamási parókus lelkész, az EMNT megyei szervezetének elnökségi tagja: a felekezeti iskolák révén lehet megállítani az erdélyi magyarság eltűnését. Színmagyar település tizenhárom konfirmandusából öten román tagozaton tanulnak – szolgált adalékkal a közállapotokhoz.
Ilyen körülmények között pedig szükséges az összefogás – derült ki több hozzászólásból. S ennek kivívását abban látták, hogy a Tőkés László kijelölte úton kell megindulni. Felmerült az a kérdés is, hogy vajon az RMDSZ be fog-e az EMNT-elnök által tartott esernyő alá állni. Törökék szerint mindez megvalósulhat politikai nyomásra, mégpedig azonképpen, hogy minél többen tagjai lesznek az EMNT-nek. A párbeszédet ki kell kényszeríteni – fogalmazódott meg.
A két óránál hosszabbra nyúló fórumon szó esett még egyebek mellett arról, hogy jeles és tenni képes vezetők helyi szinten is lennének, ám a balkáni mentalitás akadályozza ezt meg, hiszen a klikkesedés, a kliensrendszer mentén születnek meg a döntések. Mind az RMDSZ-ben, mind az MPP-ben a tagok sokasága jóhiszemű – hangzott el többször is –, a vezetőkkel van gond. Továbbá az is jó párszor elhangzott, hogy Tőkés László az egyetlen hiteles politikus. Az első alkalom, amikor ezekről így lehet beszélnünk – hangoztatta Kovács Gábor nyugdíjas, egykori városvezető, s a helyeslésekből kiderült, hogy hasonló rendezvényekre szükség van mind Margittán, mind a kisebb településeken.
Az elköszönések rendjén leginkább bölcsességet kértek a felszólalók, hiszen az autonómiához vezető rögös úton erre van leginkább szükség, továbbá azt hangoztatták, hogy az összefogáshoz elengedhetetlen az, hogy meglássuk egymásban a magyart. Hogy ne azt keressük, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt minket.
Megyeri Tamás Róbert. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

A kulcsmondatokról
Kaptunk körülbelül egy hete egy közleményt arról, hogy Kolozsváron „megtartotta alakuló ülését az erdélyi magyar egyházak átvilágítási és közelmúlt-kutatási Szakmai Egyeztető Fóruma.” Az alakuló ülés résztvevői az általuk képviselt egyházak megbízásából elfogadtak egy alapítási nyilatkozatot is, amely aláíróinak névsorából kiderült, hogy valójában csak az erdélyi református, unitárius és evangélikus egyház volt jelen, vagyis csak ezek a magyar történelmi egyházak fogtak össze annak érdekében, hogy feltárják saját múltjukat – nyilvánvalóan a kommunista diktatúra idejére vonatkozóan. Csak később derült ki a különféle híradásokból, hogy sem a római katolikus egyház ( a négy erdélyi-partiumi püspökség egyike sem), de sem a kisegyházak (baptisták, adventisták stb.) nem óhajtanak csatlakozni ehhez a kezdeményezéshez. Magyarán: ők házon belül intézik el a lusztrációt és az esetleges felelősségre vonást. Nem kívánják kiteregetni a szennyest, de még pontosabb és tisztességesebb, ha úgy fogalmazunk: elvégzik ők a bűnök feltárását, a bűnök megtorlását vagy megbocsátását. Majd ők kiróják a szükséges penitenciákat, ha szükségesek egyáltalán, de teret engednek a bűnhődésnek, eklézsiakövetésnek, jóvátételi szolgálatnak és bűnbocsánatnak éppúgy, mint a körültekintő mérlegelésnek. Amúgy valami ilyesmit kérnek, követelnek és várnak el azok is, akik a református, untiárius és evangélikus egyházon belül sem helyeslik azt, amit a következetesen antikommunista Tőkés László és harcostársai indítottak, szorgalmaznak és végeznek. Jutott mindez eszembe annak kapcsán, hogy a március 10-i Reggeli Újságban ezen az oldalon megjelent Szerecsenmosdatás pártos segédlettel? című írásomért kaptam meleget és hideget az elmúlt napokban, eleget. Tőkés püspök hívei szerint „jól megmondtam” és „helyesen tártam elő az összefüggéseket”, ellenfelei (az egykori szekus besúgókat, kollaboránsokat leleplező akcióit helytelenítők) viszont azt vetették a szememre, hogy valaki fogta a tollamat, netán megrendelésre született a cikk.
Kedves olvasók, innen és onnan, én megvédeni magamat azért nem fogom, mert még azt az inszinuációt is kikérem magamnak, hogy nekem bárki is diktálhatna. Mindamellett meglehet, hogy zsigerileg elfogult vagyok (éltem én is mindkét rendszerben, s végignéztem a gengszterváltást), netán sajnálatosan tájékozatlan bizonyos dolgokban. Tanulni és okulni nem szégyen, állok elébe deresedő fejjel is. De arra hadd kérjem meg a kedves olvasót (mindkét oldalon), hogy ne olvassa bele az írásaimba azt is, ami nincs bennük. Az ominózus cikkre utalva például ne vegye magára a „szerecsen” kifejezést az, akinek nem inge. Szerecsen az, aki annak érzi magát, vagy akit mássága miatt ilyenfajta megkülönböztetés ér, mégpedig hátrányos. Jusson eszünkbe az is, hogy Fekete-Afrikában mi, európai fehérek vagyunk a „niggerek”. És a kulcsmondatok, fordulatok hogy el lettek felejtve vagy mellőzve abban a cikkben mindkét oldalon?! Például ez a rész: „Érdekes az is, hogy a lelepleződő egykori besúgók, kollaboránsok védelmére szinte mindig „a romániai magyarság érdekvédelmi és közképviseleti szervezete’, az RMDSZ és annak sajtója ugrik. Ami azt a benyomást kelti, mintha az RMDSZ-nek nem állna érdekében tisztázni és feltárni a múltat, illetve félreállítani a diktatúrában besározódottakat. Mintha az RMDSZ a kommunista átmentésben, a történelmi maszatolásban lenne érdekelt.” Ha ezek a mondatok nem az RMDSZ, nem a párt, nem a legerősebb kollektív reprezentánsuk érdekében szólnak, akkor ki mellett? Nem azt szeretnénk mindannyian, romániai magyarok, hogy ne képviseljenek minket olyanok, akiket szégyellnünk kellene? Tisztulást várunk másoknál, de öntisztulásunkat nem vesszük komolyan?
És vajon nem mutattam rá egyértelműen, hogy „a legutóbb ’leleplezett’ három bihari lelkipásztor akár még azt is felróhatja Tőkés Lászlónak, hogy miért pont ők és miért csak az ő nevük kerül terítékre, hiszen annyian működtek együtt – valamilyen formában – az egykori rezsimmel és annak titkosszolgálatával, hogy akár több ezer név is szerepelhetne az EP-képviselő listáin, és a legtöbbjük nem is egyházi személy, sőt, egyáltalán nem, nagyon sokan ma is aktív közéleti szereplők, politikusok, tisztségviselők, RMDSZ-esek vagy más szervezethez tartozók, szerte Erdélyben és a Partiumban. Magyarok ők is.” Nem éppen az írtam e sorokban, hogy nincsenek csak mocskos és csak makulátlan közösségeink, mert mindenütt vannak köztünk olyanok, akik valamilyen úton-módon-helyzetben esendőknek bizonyultak?
A kifogásolt írásom további részeiben saját értelmezését adtam annak, hogy miként látom én a megbotlottak és a soha meg nem botlottak viszonyát, jelezve: ez utóbbi kategória csak a leányregényekben létezik, vagy még ott sem. Nem írnám le, hogy „ne ítélj, hogy ne ítéltess”, mert tudom, az ember már csak ilyen: folyton ítélkezik, s ezzel magára ítéletet von. Ami lényeges: mindig adjunk esély egymásnak arra, hogy jóvá tegyük, amit elbaltáztunk. Követeljük ki magunknak ezt az esélyt. Tegyünk annyi jót, hogy a végső mérlegeléskor a rossz cselekedeteink, hibáink, vétkeink serpenyőjét magasba emelje az ellensúly: a helytállás súlya. Ez nyomjon a legtöbbet a latban.
Dénes László. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

Újságírók beszélgettek Tőkés Lászlóval Nagyváradon: ráfér Európára a keresztvíz
Húsz évvel ezelőtt avatták a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspökévé Tőkés Lászlót. A püspöki szolgálatról azóta lemondott, jelenleg európai parlamenti képviselőként, az EP alelnökeként tevékenykedő Tőkéssel négy újságíró beszélgetett a KREK székházának dísztermében szép számban megjelent közönség előtt.
A pénteki rendhagyó sajtóbeszélgetés A pusztai vándorlás útjának felén címet kapta. Tőkés László azt mondja, ezen az úton csak a maga erejéből haladhat tovább a magyarság, és semmiképpen nem elég csak Istenre hárítani a felelősséget. „Miért tartaná meg Istenünk Erdélyt, ha mi magunk nem tartjuk meg?” – tette fel a kérdést. Fábián Tibornak, a Harangszó főszerkesztőjének kérdésére válaszolva vette számba, hol tart jelenleg a vándorlásban. Számos eredményt sikerült elérni az elmúlt húsz évben, bár mint fogalmazott, a kezdeti lendület mostanra megtorpant.
Lapunk főmunkatársa, Gazda Árpád arra mutatott rá: sokan bírálják Tőkést amiatt, hogy püspökként a szószékről politikai tartalmú beszédeket tartott, közéleti, politikai megszólalásai alkalmával pedig még áldást is ad a hallgatóságnak. „Annyi baj legyen!” – kommentálta mosolyogva Tőkés. Elmagyarázta: az egyházba olyan időszakban vitte be a rendszert bíráló retorikát, mikor az tabunak számított, s az, hogy az egyre inkább világiasodó Európa „fázik” a keresztyén erkölcsöt hirdető megszólalásoktól, a legkevésbé sem baj. „Ráfér a szekuláris Európára egy kis keresztvíz” – jelentette ki Tőkés.
Rais W. István, a Bihari Napló főszerkesztője arra volt kíváncsi, mennyire látja aggályosnak az EP-alelnök az erdélyi magyarság körében tapasztalható megosztottságról. Tőkés kijelentette: ez a jelenség éppúgy nem véletlen, mint az, hogy a Ceauşescu-korszakban a magyart a románnal ugrasztotta össze a hatalom.
A Reggeli Újság főszerkesztője, Dénes László arra kérdezett rá, mi az európai közösség szándéka Romániával és az itteni magyarsággal. Tőkés szerint a román politikum helyesen lobbizik, nagy gondok nincsenek, de műhelytitok sem létezik, ami alapján az EP-ben a kisebbségben élő magyarokat megítélnék. Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Édes Erdély, itt vagyunk (Erdélyi bevonulás, 1940)
Ünneplés Kézdivásárhelyen
Új könyvvel jelentkezik a baróti Tortoma Könyvkiadó: a hetven évvel ezelőtti II. Bécsi Döntést követő erdélyi bevonulást eleveníti fel két neves magyarországi hadtörténész, Illésfalvy Péter és Szabó Péter az Erdélyi bevonulás, 1940 című kötetben.
A szerzők nem csak a magyar hadsereg Észak-Erdélybe és Székelyföldre való bevonulását követik nyomon napról napra, hanem annak előzményeit is felvázolják. Feltérképezik a román—magyar viszonyt, annak alakulását a döntést megelőző két évben, nyomon követik a mozgósított magyar haderő felvonulását a román határra, a szörényvári sikertelen tárgyalások utáni lépéseket, a döntést s annak következményeit. Szemléletesen mutatják be Észak-Erdély visszafoglalását korabeli hadi dokumentumok, sajtóhírek és szemtanúk visszaemlékezései alapján. A könyvet igen gazdagon illusztrálták az eseményeket megörökítő fotókkal. Olyannyira, hogy első átlapozásra képeskönyvnek tűnik, ám szakmai megalapozottsága okán tudományos munkát kap az olvasó. Érdekesség, hogy egy-egy városba való bevonulás tárgyalásakor a fejezet különleges illusztrációval kezdődik: egy borítékrészleten a Magyar Királyi Posta által kiadott bélyeget az illető település új bélyegzőjével pecsételték le. Azon a város 1920 előtti címere, az 1940-es évszám, valamint Nagyvárad, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely (s még sorolhatnánk) visszatért felirat olvasható. Mihályi Balázs térképe segíti a könnyebb áttekinthetőséget. Az előszót Szakály Sándor történész, az MTA doktora jegyzi. A könyv kapható a sepsiszentgyörgyi Diákboltban, megrendelhető a kiadó honlapján: www.tortoma.ro.
Hetven éve történt
Az 1940. augusztus 30-i II. Bécsi Döntés eredményét mind a román, mind a magyar fél csalódottan vette tudomásul: a románok sokallták, a magyarok, élükön gróf Teleki Pál miniszterelnökkel kevesellték, ám a tömegek úgy értékelték, a trianoni igazságtalanság részben jóvátétetett. Az előszóban olvashatjuk, a szerzők olyan könyvet szeretnének az olvasók kezébe adni a magyarság számára oly fontos hetven esztendővel ezelőtti eseményről, amely eligazítja az érdeklődőt a kor viszonyai és történései között, bemutatja az egykori szereplőket. Ezek mellett pedig települések, virággal borított harcjárművek, ujjongó és örömükben könnyező emberek jelennek meg a kötet lapjain. Mert vajon milyen érzés foghatta el vitéz lófő nagybaczoni Nagy Vilmos gyalogsági tábornokot, a magyar királyi 1. honvéd hadsereg parancsnokát, amikor több mint két évtizede nem látott szülőföldjére vezethette csapatait?
Előre, a Kárpátok gerincéig
Horthy Miklós kormányzó szeptember 3-án kiadott hadparancsában útnak indítja a Magyar Királyi Honvédséget, vonja ellenőrzése alá a döntésben megítélt területeket: ,,A trianoni igazságtalanság egy újabb része jóvátételt nyert. Indulunk, hogy újból birtokba vegyük ezer esztendős jussunk egy újabb részét. Felszabadulást viszünk 22 év óta rabbilincsben élő erdélyi magyar testvéreinknek és szeretetet a határainkon belül élő hozzánk hű nemzetiségeknek. Ezt tartsátok szemeitek előtt, amikor elindultok Isten és a Haza nevében: Előre a Keleti Kárpátok gerincéig!"
S a honvédség elindult. A IV. hadtest Szatmárnémeti, a II. hadtest Érmihályfalva, a 3. hadsereg Técső, a VII. és VIII. hadtest Máramarossziget előtt várta a határátlépést, melyet szeptember 5-re időzítettek. A megszállás néhány incidenstől eltekintve — Ördögkút, Szilágyipp, Márkaszék, Omboztelke — rendben zajlott. Fegyelemre intették a bevonulás fogadóit is. A Székely Nép szeptember 8-i számában báró Szentkereszty Béla felhívással fordult Háromszék vármegye magyarságához: ,,A székely önérzetből eredő méltóságteljes magatartás megköveteli, hogy őrizzük meg a rendet, a nyugalmat, és tartózkodjunk a kicsinyes, személyi bosszúállástól a román lakossággal szemben is."
Szeptember 5.
A bevonulás első napján Észak-Nyugat Erdély peremét vette birtokba a magyar hadsereg: Halmi, Óvári, Érmihályfalva, Nagykároly, Szatmárnémeti, Máramarossziget került magyar fennhatóság alá. A halmi készülődésről az Esti Kurír tudósítója jelenti: ,,A tegnapi éjszakát a község 5000 lakosa lázas izgalomban és boldog virrasztásban töltötte el. Gyertyavilágnál egész éjszaka névtáblákat festettek a magyarok, hogy reggelre kelve valamennyi román felírás eltűnjék. Diadalkapukat készítettek, kokárdákat varrtak, lobogókat hímeztek. Alig virradott meg, a boldog magyarok máris megindultak a község határába és szívdobogva várták a felszabadító magyar honvédséget."
Szeptember 6.
Második nap Nagyszalonta, Margitta, Nagyvárad, Felsőbánya, Kapnikbánya köszöntötte a honvédeket. Az előző napi szatmárnémeti bevonulás után Horthy Nagyváradra is lóháton érkezett: ,,Egyetlen fejként fordult az embererdő a kishíd irányába, minden szem arra szegeződik, ahonnan a kormányzót várják. Minden csillog és ragyog ebben a tündöklő őszi napsütésben. A zenekar az Erdélyi indulót játssza, és egy pillanat alatt teljes erejében kibontakozik a még soha nem látott meleg, lelkes ünneplés, mert a Sebes-Körös hídján feltűnt Magyarország kormányzója, aki eljött, hogy újra átvegye ezt az ősi magyar várost, amely szívében sohasem volt más, mint magyar. Büszkén táncol a fehér paripa a hátán altengernagyi díszben lovagló kormányzóval, aki mosolygó arccal, meghatottan fogadja a feléje áradó szeretet ezernyi jelét és tisztelgéssel köszöni meg a szűnni nem akaró ünneplést." — tudósít a Magyar Nemzet másnapi számában.
Szeptember 7.
Többek között Nagybánya, Szilágysomlyó, Bogdánd, Naszód, Élesd, Szelistye, Újnémet, Lecsmér került vissza. Igen érdekes, hogyan viszonyultak színtiszta román települések a határmódosításhoz. A Szelistyére érkező katonák biztosak voltak abban, hogy ott nem lesz ünneplés, ám kellemesen csalódtak: ,,A falu szélén két hatalmas fenyőfát pillantunk meg az út szélébe ásva, mint a karácsonyfa, úgy fel voltak díszítve színes papírossal, almával, szalagokkal, apró fafaragásokkal. Ez volt Szelistye diadalkapuja. Körülötte pedig ott várt a lakosság apraja-nagyja, bocskorban, darócban, hímzett vászoningben és kiáltoztak, integettek a honvédek felé... Szelistye népe kijött a falu végére ünnepelni. Pedig a visszavonuló román katonaság, mint ez később kiderült, azzal rémítette őket, hogy mindenkit megölnek a bevonuló magyarok. Nem volt szónoklat — mindössze hat üveg sör volt a faluban, ezt hozták el és így köszöntötték a bevonuló katonákat."
Szeptember 8.
Vezérkari jelentés a nap történéseiről: Csapataink a mai napra kitűzött menetcélokat — általában Királyhágó, Meszes-hegység gerincvonulata, Zsibó, Dés, Bálványosváralja, Sajómagyaros, Beszterce, Sajóvölgy és a Kelemen-hegység gerincvonulata — elérték. A megszállás tervszerűen folyik. Csapatainkat a lakosság lelkesedéssel fogadta.
Szeptember 9.
Csucsa, Bánffyhunyad, Szászrégen, Ördögkút, Szamosújvár, Désháza került többek között magyar kézre. Igen elhíresült, különösen román körökben, az ördögkúti mészárlás. Szemtanú szerint ,,a négy zászlóaljból álló menetoszlop utolsó zászlóalját a templomtoronyból meglövöldözték, mire a határvadász zászlóalj parancsnoka, Ákosy Károly alezredes megrohantatta egységeivel a templomot, parókiát, s az ott találtakat felkoncoltatta".
Szeptember 10.
Bonchida, Vasasszentgotthárd, Mezőbánd, Marosvásárhely, Nyárádszereda, Nyárádmagyarós, Mezőpanit, Gyergyószentmiklós, Maroshévíz, Parajd, Korond a főbb célpontok. A marosvásárhelyi bevonulásról így ír a Reggeli Újság: ,,Amerre a szem ellátott, mindenütt gyönyörű magyar viseletbe öltözött leányok, férfiak tömege folyta be a főtéri aszfaltot és a házak ablakaiból hatalmas piros-fehér-zöld lobogókat lengetett a szél. Az erkélyeket szőnyegekkel és virágokkal díszítették. Sorban érkeztek a vidéki falusi küldöttségek (...) A mezőmadarasiak koronás zászlóját Bursan Györgyné mentette át a román csendőrség és hatóság árgus szemei elől. Az utóbbi három hónapban dereka köré csavarta és így őrizte meg. (...) Az üdvözléseket vitéz nagybaconi Nagy Vilmos tábornok a következő lendületes szavakkal fogadja: Határtalanul boldog vagyok, hogy mint székely ember, én vezethettem be a magyar hadsereget Erdélybe, melyet a trianoni határ csak elválasztott, de soha el nem szakíthatott."
Szeptember 11.
Kolozsvár, Székelyudvarhely, Csíkszereda kerül vissza. A kolozsvári bevonulásról így ír a Keleti Újság: ,,Tízezrek ajkán csendül fel a Szózat, s mire hangjai elhalnak a kövér esőcseppek kopogásában, megkezdődik a diadalmas felvonulás, amelyhez foghatót soha nem láttunk. Mint egy érchenger dübörgött végig a városon a honvédség beláthatatlan hadoszlopa. Gyalogosok, géppuskások, légelhárító ütegek, tüzérek, huszárok vonultak el fenséges erővel, sziklaszilárd nyugalommal, arcukon az út porával, a visszaszerzett magyar földek áldott porával, mosollyal, ölükben virággal, örömünk, hálánk, boldogságunk, jövendőbe vetett hitünk szerény ajándékaival."
Szeptember 12.
Az Esti Kurír tudósítása a nap eseményeiről: A honvédség ma hajnalban a Csíki-medencében ismét fölkerekedett, és elhagyva Csík vármegyét, birtokába veszi a visszaszerzett erdélyi területek nyolcadik szakaszát. A tegnap birtokba vett Csíkszeredáról és Kányádról indulnak a csapatok, és megszállják a következő nagyobb helyeket: Barót, Nagybacon, Csíkszentgyörgy, Kozmás, Mikóújfalu, Sepsibükszád, Torja.
Szeptember 13. — bevonulás Háromszékre
A bevonulás utolsó napja, befejeződött a hatalomátvétel. Ekkor vonultak be Háromszékre. A jelentősebb települések Bölön, Előpatak, Sepsiszentgyörgy, Uzon, Dálnok, Zágon, Kovászna, Kézdivásárhely, Bereck, valamint az ezeréves határon innen, ma már Bákó megyéhez tartozó Sósmező. (A megyeszékhelyi ünnepségről József Álmos Bevonulás Sepsiszentgyörgyre, 1940 című képes könyvéből tájékozódhatunk részletesebben.) A Székely Újság a kézdivásárhelyi eseményeket idézi: ,,Szeptember 12-én megtisztult a város a román katonáktól, és így egy teljes napon át szabad volt a készülődés. Megindulhatott a nagy sepregetés, elő lehetett venni az eldugott magyar nemzeti lobogókat és leszedni a kertek virágait. Szeptember 13-ára gyönyörű virág és lobogó díszben köszönti a város a falvak zarándokló lakosságát. (...) Déli 12 óra lehet, amikor megérkezik a honvédsereg. Hatalmas gépkocsik. Tankok. Ágyúk. Bámulat és öröm a szemekben. Újra virágeső hull. S a szívekből felszabadult tomboló érzés átfűti az ezrekre menő tömeget. Ünnepi percek. Talán a Magyarok Istene is mosolyogva tekint le a sokat szenvedett népre, melyre szabadulást hoztak a dicső magyar honvédek."
A berecki bevonulásra az akkor tízéves Hankó Ibolya így emlékszik: ,,Szövik, varrják a székely ruhákat, lázban ég mindenki, aki székely. Szeptember 13-án a templom tornyából figyelik a bevonuló hadsereget. Küldöttség megy eléjük a falu végére. A katolikus iskolában szétszedik az osztályokat elválasztó deszkafalakat. A nagyteremben vacsora, kürtős kalács várja a bevonuló gépkocsizó alakulatot. Ilyen örömet csak az érezhet életében, aki ezt megérte. Édesanyám azt mondotta: most haljak meg, ilyen boldog soha nem leszek! (...) Megyünk ünnepelni Sósmezőre, ott van az ezeréves határ."
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A tisztességes polgári sajtó utáni vágyról
Jó egy évi szünet után ismét megjelent a romániai magyarság egyik legkülönösebb sorsú közéleti hetilapja, az Erdélyi Napló. Az 1991-ben napilapként, majd még ugyanazon év őszén hetilapként Nagyváradon indult, pártállami előzményekkel nem rendelkező lap több külső és belső átalakulást, illetve tulajdonosváltást ért meg az évek során, míg 1997-től polgári hetilapként volt jelen a honi sajtóprérin. Nemzeti, autonomista elkötelezettsége, a hatalommal szembeni kritikus hangvétele miatt az utóbbi időben kikerült a Bukarestből és Budapestről egyaránt támogatott lapok sorából, így 2009 nyarán az időközben Kolozsvárra költözött kiadó kénytelen volt átmenetileg beszüntetni a kiadását. A magyarországi fordulatot követő újabb tulajdonosváltás tette lehetővé a feltámadását, a múlt héten jelent meg az új sorozat első, kereskedelmi forgalomba még nem került száma, tegnapelőtt pedig a második, immár a piacon is. Mellékelten azt az írást nyújtjuk át a próbaszámból a Reggeli Újság olvasóinak, amivel az Erdélyi Napló előző (egyben lapunk alapító) főszerkesztője mintegy üdvözölte a hetilap újraindulását.
Amikor e sorokat ütögetem be a számítógépbe, éppen az 51. születésnapomat ünnepelhetném – ha volna rá okom. Nem okoz örömet sem az évek múlása, sem a magánkalendárium pirosló betűje, és legkevésbé az, ami az előző születésnapom óta történt – velem, velünk, Erdéllyel, az országgal, a világgal. (Talán a magyarországi fordulat lehetne ok a jubilálásra, de én például már annyira szkeptikussá váltam a politika kerekének ide-oda- és főleg visszatekeredése láttán, hogy már a kimúlt és lábamnál fekvő medve bőrére sem merek inni.)
Ezért aztán inkább nosztalgiázom az örömködés helyett. Mert még a komputer billentyűzetéről is az jut eszembe, hogy amikor jó húsz évvel ezelőtt felcsaptam firkásznak – mi tagadás, éppen ezen lap alapító főszerkesztője, Stanik István nógatására, bár 1990 tavaszán Erdélyi Napló még nem létezett –, csak hírből vagy esetleg a televízióból ismertük azt a fajta számítógépet, ami ma olyan közhasználati eszköz szinte, mint mondjuk a kenyérpirító. Rejtekhelyekről előszedett ócska Erikákon, külföldről adományként kapott, lepukkant böhöm hivatali írógépeken gyártottuk éjt nappá téve cikkeinket, esti nyomdai szolgálatokon ismerkedtünk az ólombetűkkel, kézi- és gépszedéssel, cinkográfiával, a kutyanyelvvel, kefelevonattal stb., olyan eszközökkel, eljárásokkal, technikákkal, amelyeket alig két évtized alatt olyannyira túlhaladott az idő, hogy korunk újdondásza már nem is találkozik velük. Az elektronikus, digitális érában éhen halt a nyomda ördöge is, sőt sokan ma már az írott és nyomtatott médiát is temetik-temetnék, azokkal az újságírókkal együtt, akik gondolatokat is akartak-akarnak közvetíteni, nem csupán szakmányban gyártani a megrendelt méretű és tartalmú szövegeket...
Húsz év csak egy röpke pillanat a történelemben – pláne a magyar sajtó történetében –, de nekem és kortársaimnak szinte egy fél élet, s ha megborzongok, ha belegondolok: vannak ma is pályatársaim, akik előző fél életüket a lélek- és nemzetromboló kommunista propaganda szolgálatában töltötték el (mondjuk ki: önként és dalolva), hogy 1989 utáni másik felét vagy vezekléssel, vagy – ami borzasztó és megbocsáthatatlan – ugyanolyan szervilis (gy)alázatban éljék meg és át. Erdélyi sajtónk legsötétebb fejezete: ezek a régi és mai bértollnokok sajnos egy olyan utánpótlásgárdát neveltek ki és állítottak maguk mögé, amelyikben nyoma sincs a hivatástudatnak és szakmai igényességnek, mert az ilyesmi egyszerűen nem kifizetődő.
Apropó nosztalgia: amikor 1991 tavaszán, a második RMDSZ-kongresszusra időzítve „piacra dobtuk” az első, nem Bukarestben szerkesztett és nyomtatott „országos magyar napilapot” Erdélyi Napló néven, hamar kiderült: Nagyváradról nem lehet terjeszteni, mert bár piaca még csak-csak lett volna, de a kommunikáció és szállítás akkor még annyira fővárosközpontú volt, s az infrastruktúra annyira harmadik világbeli, hogy a friss reggeli napilap többnyire esti vagy másnapi olvasmányként jutott el az emberekhez. (Húsz év telt el, de ma is decentralizációval és korszerű infrastruktúrával házalnak a választások előtt mindent megígérő politikusaink, magyarok és románok egyként, igaz, az akkori progresszió mára regresszióba csapott át, pedig a külvilág tömérdek pénzt feccölt bele Romániába, hogy Európa hátsó bejárata nézzen ki valahogy. De amíg van mit lopni, addig itt mindenki, aki odafurakodik a közöshöz, az lopni fog. Az RMDSZ nevű egykori magyar egység is szertefoszlott mára, s a lopkodásnak, csalásnak, átverésnek ebben is volt jócskán szerepe.) Tovább emlékezve: még ugyanazon év őszén, szinte ugyanaz a csapat feltámasztotta az Erdélyi Naplót, de már csak hetilapként – még ez a megnyilvánulási forma is a sajátos balkáni állapotokat tükrözte, hiszen egy naplót valójában naponta vezetni kell, de nekünk csak hetente adatott meg az írás-közlés-nyomtatás lehetősége.
A többes számot elhagyva jelzem nyomban: nem fogok a Erdélyi Napló közel két évtizedes történetével előállni, nem is tehetem, mert bár ott voltam az indulásánál, többszöri átalakulásánál, 1997-es polgári hetilappá igazításában is enyém a fő „bűn”. Talán a Kolozsvárra való – nem feltétlenül hátrányos – átköltözésében is közrejátszott 2003-as távozásom a lap éléről, ám onnantól a tavaly őszi kényszerű – és lám, szerencsére átmeneti – megszűnéséig a lap történetét nem nekem kell megírnom, mint ahogy az 1993-96 közöttit sem, amikor különböző más lapoknál próbáltam ki magamat. (Abban az időben igyekeztem kievickélni azokból a sajtóműhelyekből, amelyekben a túlélő szocializmus és a versenypárttá váló RMDSZ dominálni kezdett.)
Egy biztos: boldog időszaka az Erdélyi Naplónak sosem volt abban az értelemben, ahogy a politikai-üzleti klikkek által eltartott romániai magyar médiumok munkásai a boldogságot elképzelik – a hosszú pórázon és óvó tenyéren tartást, a mikrofonállványból politikussá, de legalább irodavezetővé való avanzsálást, a kultúraktivizmust és szinekúrát. Ezért reménylem magam (is), hogy előbb-utóbb mégiscsak létrejön egy olyan konstelláció a magyar nemzetpolitikában, amely a gondolat- és szólásszabadságot a rendigényűséggel, értékfelmutatással, innovatív és invenciózus hagyományápolással párosító, tisztességes polgári sajtónak kedvez. Talán ezen csillagállás előszelének tekinthető az Erdélyi Napló újraindulása is, amit csak üdvözölni tudok, nosztalgiázva is sok értő olvasót kívánva neki. Mert volt idő, amikor ez az olvasótábor nagyobb volt, mint az összes kis honi pártújságé együttvéve. (Egy jelképes főhajtással hadd emlékezzem meg bár zárójelben is azokról az egykori kollégákról és olvasókról, akik ezt az újraindulást már nem érhették meg.)
Lectori salutem!
Dénes László, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Néppárti román kollégája rontott rá az erdélyi EP-képviselőre
Tőkés László EP-képviselő meghívására az idei év utolsó brüsszeli munkahetén erdélyi újságírók küldöttsége tett munkalátogatást az Európai Parlamentben. Az Erdélyi Napló, a Reggeli Újság, a Háromszék és a Székely Hírmondó újságírói mellett meghívást kapott Bakk-Dávid Tímea, a Transindex hírportál szerkesztője is, annak elismeréseképpen, hogy éppen nemrég nyerte el a 2010. Európai Év Újságírója romániai díját. Kedden a hazai magyar sajtó képviselői – egyebek mellett – a Magyar Néppárti Delegáció ülésén is részt vettek, melyen Gyürk András küldöttségvezető köszöntötte és Tőkés László mutatta be őket. Lapunkat Ladányi Norbert képviselte Brüsszelben.
A zsúfolt munkanapon került sor az unióhoz tartozó országok néppárti parlamenti csoportjainak és az EP Néppárti frakciójának XIII. csúcstalálkozójára, melynek rendjén – többek között – Győri Enikő külügyi államtitkár tartott előadást a soron következő magyar EU-elnökség terveiről és prioritásairól. Felszólalásában Tőkés László külön is gratulált a magyar elnökség soknyelvűségre és kulturális sokszínűségre vonatkozó programjához, melyben az erdélyi magyarság kiváltképpen érdekelt. Az e tárgyban legutóbb megrendezett budapesti nemzetközi konferencia, továbbá Nagyszeben előző, valamint Pécs idei európai kulturális fővárosok szerepének és üzenetének méltatása kapcsán erdélyi képviselőnk a regionális kulturális együttműködést fontos stabilitási tényezőnek ítélte, melyre a feszültségekkel terhes Kelet- és Közép-Európában igen nagy szükség van.
Délután a romániai néppárti delegáció Theodor Stolojan elnökletével tartotta heti ülését, melyen erdélyi képviselőnkkel együtt Szilágyi Zsolt alelnöki kabinetfőnök is részt vett. Tőkés László EMNT-elnöki minőségében bejelentette, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szombati küldöttgyűlése új párt, az Erdélyi Magyar Néppárt megalakítását kezdeményezte. Ugyanakkor felajánlotta, hogy magyar részről készséggel támogatják Romániának a schengeni övezetbe való 2011 – márciusi felvételét –, amit több ország, köztük Franciaország és Hollandia is ellenez, minden jel szerint hatásosan. Tőkés felvetését Marian Jean Marinescu EP-képviselő váratlanul durva támadással „viszonozta” Jerzy Buzek legutóbbi támogató levele, valamint a „december elsejei gyásznap” kifejezésének használata kapcsán. Miként a vita során kiderült, augusztus folyamán a román Demokrata-Liberális Párt politikusa titkos levélben tett feljelentést a lengyel EP-elnöknél a volt váradi püspök ellen. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Csökkenő népszerűség, javuló (?) kommunikáció
Az óévből maradt hír, hogy a Bihar megyei RMDSZ-nek immár sajtóirodája is van, ami azért érdekes, mert eddig többnyire esetleges és közvetlen volt a kommunikációja a pártnak a helyi sajtóval: telefonon, sms-ben, e-mailben, illetve sajtótájékoztatókon közöltek egyet s mást a médiával, a legtöbb esetben szelektíven. Háromféle közlendője volt a bihari RMDSZ-nek a helyi sajtó – és azon keresztül a lakosság – irányába: 1. általános érvényűek, amelyeket a román nyelvű médiával is megosztottak a párt különböző rendű-rangú képviselői, 2. csak a magyar sajtónak szánt közlendők, amelyeket ily módon kizárólag választóiknak szántak, 3. csak a párt holdudvarához tartozó orgánumoknak eljuttatott információk. Ez utóbbi kategórián belül létezett egy külön úzus is: a megyei elnök rendszeres időközönként magához rendelte a párt félhivatalos közlönyeként működő Bihari Napló valamelyik munkatársát, és tollba mondott neki néhány magyarázkodásokkal és mentegetőzésekkel fűszerezett mondat, amelyeket aztán az említett lap főszerkesztője társszerzőként egy aktuálpolitikai üzeneteket tartalmazó interjúvá gyúrt össze és ekként publikált.
Az utóbbi hónapok gyakorlata azt mutatja, hogy a fenti három kommunikációs csatorna tovább él, de kiegészül egy negyedikkel is: a közképviseleti és érdekvédelmi szövetségként bejegyzett, de politikai versenypártként működő RMDSZ Bihar megyei szervezete immár sajtóirodát működtet. Ugyanis egy ideje ez az „intézmény” küld lapunknak (is) e-mailekben bizonyos információkat, írott- és képanyagokat, feladóként nincs természetes személy megnevezve. Értelemszerűen maga az egész szervezet – illetve annak elnöke – vállal felelősséget a küldeményekben szereplők hitelességért. A több csatorna azonban kevesebbet érhet. Az ilyen jellegű – névtelen, arctalan, házi gyártású – kommünikék ugyanis semmire sem kötelezik a címzettet: tudomásul veszi vagy sem, továbbadja vagy sem. Minden bizonnyal a bihari RMDSZ is számot vetett azzal, hogy ha kiiktatja vagy elkerüli a helyi sajtóval való személyes kapcsolattartást, mit nyer vagy mit veszít ezzel. Kétségkívül kényelmesebb az újságírók árgus szemétől elhúzódva politizálni, de nem biztos, hogy produktívabb.
A 2010-es év legutolsó példája a szerkesztőségünknek a „sajtóiroda” által eljuttatott anyag. Ebben három fotó kíséretében arról számol be a névtelen „tudósító” Az RMDSZ házhoz viszi az információt cím alatt, hogy „a magyar állampolgárság kedvezményes honosítási eljárással történő igényléséről tartottak tegnap (eszerint december 29-én, mivel a beszámoló 30-án este érkezett – D. L.) képzést a megyei RMDSZ szervezésében a bihari, magyarlakta települések képviselőinek.” A hivatali bükkfanyelven megfogalmazott beszámoló a továbbiakban arról szól, hogy Biharkeresztesről érkezett elöljárók tartottak fejtágítót bihari RMDSZ-politikusoknak és -aktivistáknak a pártszékházban. Mint kiderült, semmivel sem mondtak többet és mást, mint ami a www.allampolgarsag.gov.ro internetes honlapon megtalálható a kettős állampolgárság igénylési módjáról, ami eddig is megjelent a sajtóban, illetve ami minden romániai konzulátuson, EMNT-s demokráciaközpontban, valamint magyarországi anyakönyvi hivatalban megtudható. A közleményből az is kihámozható volt, hogy az RMDSZ is ígéri: megtesz mindent, hogy „még jobban megkönnyítsék a polgárok dolgát”.
Mint fentebb említettem, egy bárhonnan érkező közleménnyel, nyilatkozattal, állásfoglalással stb. egy sajtóorgánum szerkesztősége azt kezd, amit éppen jónak lát. Leközölheti egy az egyben, esetleg részleteiben, használhatja forrásként, idézhet belőle és hivatkozhat rá, sőt teljesen figyelmen kívül is hagyhatja. Hogy melyik eshetőséget választja, az sok mindentől függ. Egy biztos: semmilyen közlemény nem helyettesítheti azt a fajta közvetlenséget, amire az egyre népszerűtlenebb RMDSZ-nek szüksége lenne, ha még komolyan veszi azt a bizonyos közképviseletet és érdekvédelmet: meghívni az újságírókat, direktben tájékoztatni és hagyni tájékozódni, beengedni és eligazítani, partnernek tekinteni még akkor is, ha netán kényelmetlen kérdéseket tesznek fel vagy meglátják azt is, amit úgymond nem kéne. Hosszú a listája azoknak az eseteknek, amikor a bihari RMDSZ megyei vezetői és önkormányzati képviselői bizonyságát adták annak, hogy ellenségnek tekintik a sajtó egy részét (így például a Reggeli Újságot), nem pedig partnernek. Ezáltal persze választóik, a bihari magyar közösség egy részét is ellenségnek, nyűgnek tekintették. Az új esztendőre való tekintettel nem sorolom itt és most fel ezeket az eseteket, példákat, egyesekről írtunk, másokat nagyvonalúan elhallgattunk. Lapozva egyet várjuk kíváncsian a változást a kommunikáció és viszonyulás tekintetében is, hiszen a Markó utáni érában vagy másmilyen lesz az RMDSZ – ahogy kiszemelt utódja hirdeti –, vagy tán nem is lesz.
Dénes László, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Szekus módszerekkel a premontreiek ellen?
Két ismeretlen férfi támadta meg kedden a nagyvárad-hegyfoki premontrei prépostság levéltárosát, annak bukaresti lakásában, tudta meg a Reggeli Újság szerda délután Fejes Rudolf Anzelmtől, a szerzetesrend nagyváradi főapátjától. A levéltáros hölgyet ért inzultus feltételezhetően összefügg azzal a perrel, amelynek során a Szent István Vértanúról Nevezett Váradhegyfoki Prépostság visszaköveteli a román államtól, jelesül a nagyváradi önkormányzattól a premontreiek által alapított, tőlük elbitorolt, ma Mihai Eminescu költő nevét viselő gimnáziumot.
A hónapok óta folyó pereskedésben végül március 18-án született meg az elsőfokú döntés, amelyben a szerzetesrend igénylését elutasították. Mint ezt lapunk is többször megírta, a felperes és annak képviselője, Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd szerint a premontreiek érvényes dokumentációkkal, telekkönyvi kivonatokkal igazolták a bíróság előtt, hogy a szóban forgó ingatlanegyüttes – amelynek maga az iskolaépület csak egy része – a restitúciós törvények értelmében visszajár nekik. Ugyanis azt a román kommunista rezsim egy 198-48-as rablótörvény alapján kobozta el a római katolikus rendtől. Az alperes nagyváradi önkormányzat viszont semmilyen törvényes dokumentációval nem rendelkezik, egyedül Onisifor Ghibu professzor egykori levelezéseire hivatkoznak, aki a két világháború között éjt nappá téve azon ügyködött, hogy a kisebbségi egyházaktól és közületektől minél több vagyont elorozzon, „szerezzen” a román állam és közvetve a többségi intézmények, egyházak javára.
Csakhogy a 1930-as évek Romániája igazán nem egy mintajogállam volt, ráadásul az a bizonyos bírói ítélet nem is volt végleges. Az a sajtóban megjelent két érv is hamis, hogy a váradi prépostság nem rendelkezett jogi személyiséggel, illetve hogy az Úri utcai ingatlanokat a magyar állam tulajdonolta, így az impériumváltáskor jogszerűen kerültek át a román állam tulajdonába. Jogi személyiségét egy önkényes állami intézkedés nyomán valóban elveszítette átmenetileg a váradi prépostság a harmincas években, de 1940 tavaszán visszakapta, mivel Bukarest rákényszerült a Szentszékkel kötött konkordátum betartására, amit pár évvel korábban megsértett.
A premontreiek tulajdona pedig sosem volt magyar állami tulajdon, ezt a telekkönyvi bejegyzések egyértelműen igazolják. Tehát rengeteg hazugság és csúsztatás lát napvilágot a román médiában a rendről és annak tevékenységéről, helyzetéről, el egyenesen az egyház- és magyarellenes uszításig. Eklatáns példa az osztrák tulajdonú Jurnal bihorean – amelyet a helyi hatalom afféle félhivatalos szócsöveként kell kezelni – szerdai összeállítása, amely már címében is azt sugallja, hogy a papok a világi javakra és örömökre áhítoznak.
A márciusi ítélethozatalt követően múlt hét végén kapták meg a bírósági végzést a premontreiek, mondta el tegnap lapunknak Anzelm atya. A döntés indoklása a felperes és ügyvédje szerint több mint furcsa, ugyanis hat pontban jelenti ki, hogy az önkormányzat érvei nem állják meg a helyüket, illetve hogy a premontreiek által előterjesztett bizonyítékok valódiak, azonban furcsamód a váradi bíróság mégis arra az 1937-es rektifikációra hivatkozik ma is, amiről később egyértelműen bebizonyosodott, hogy közönséges okirat-hamisítás volt. Az ítélethozatal után pedig több inzultus érte már a váradi premontrei rendet, jelentette ki a prépost. Azon kívül, hogy kedden rátörtek a levéltáros hölgyre (aki feljelentést tett erről a rendőrségen) és megfenyegették, hogy megverik és megerőszakolják, ismeretlenek megrongálták a premontreiek Úri utca templomának gyóntatószékét és ajtóit. Az is furcsa, hogy a rend levéltárosát érthetetlen és törvénytelen módon nem engedték be a váradi várban működő levéltárba, hogy kikeressen onnan a rend tulajdonára vonatkozó dokumentumokat, azonban ezek mégis hozzáférhetők voltak mások számára. Nemrég ugyanis az állami levéltárban levő premontrei iratok másolata megjelent a tavaly októberben boldoggá avatott vértanú püspök, Bogdánffy Szilárd életét bemutató kötetben – mesélte a főapát. Az atyát már az sem lepi meg, hogy mindig a tárgyalási fordulók után látnak napvilágot a román nyelvű médiában mocskolódó, a közvéleményt félretájékoztató írások.
A prépost elmondta, már megfellebbezték az elsőfokú ítéletet, és kérik az ügy áthelyezését más megyébe. Mint megtudtuk, a váradi önkormányzat is fellebbezett, ugyanis Bolojanék is elégedetlenek a bírósági ítélettel, amely nem adott nekik egyértelműen igazat és nem jelentette ki, hogy az övék a gimnázium. Ráadásul még az iskola mögötti területek (az ún. Voinţa stadion) is visszajárnak a szerzetesrendnek, pedig oda a polgármesterék már mindenféléket terveznek, pl. parkolót. Nagyváradi magyarok egy csoportja nemrég aláírásgyűjtő akció kezdeményezését javasolta, így szeretnék jelezni támogatásukat a premontrei rend felé. Fejes Rudolf azt is elmondta, hogy sem a magyarság érdekvédelmi szervezetétől, az RMDSZ-től nem kapott eddig semmilyen támogatást, sem a váradi római katolikus püspökségtől. Mivel egy nagy múltú, egyházi hátterű magyar tanintézet sorsáról van szó – amely amúgy számos kiváló román, zsidó, szlovák és más nemzetiségű értelmiségit bocsátott útjára az évtizedek során –, Anzelm atya érthetetlennek véli, hogy mind a bihari RMDSZ, mind a püspökség inkább félrenéz, de valamiért nem foglal állást mellettük. Sőt, Markó Attila RMDSZ-es politikus, kisebbségügyi államtitkár, az Egyházi Ingatlanokat Visszaszolgáltató Különbizottság aligazgatója nemrég a Duna Televízió egyik műsorában határozottan úgy vélekedett, hogy a premontrei rendet nem illeti meg az egykori premontrei gimnázium (!). Fejes Rudolf Anzelm kijelentette, folytatja a harcot a gimnáziumért, még akkor is, ha megfélemlítéssel és egy demokratikus államban megengedhetetlen „szekus módszerekkel” akarják ettől eltántorítani.
Szőke Mária, Reggeli Újság
Erdély.ma

A Communitas esete a magyar sajtóval
Szinte észrevétlenül jelent meg a napokban a Communitas Alapítvány tavaszi kiírásának az eredményhirdetése. A kuratóriumok hozták formájukat, különösebb meglepetést nem okoztak. Az RMDSZ holdudvarához tartozó, vagy hozzájuk közel álló szervezetek idén is taroltak. Az alapítvány által kezelt lejmilliók kis hányadát nyilvános pályázati úton elosztó kuratóriumok hűek maradtak önmagukhoz: ahogyan eddig is, tették „kötelességüket”, és kirostálták a nem oda való, a más magyar pártok irányába elcsángáló delikvenseket.
Lévén, hogy idén egy-két ellenzéki napilapnak is hullattak némi morzsát, nagy felhajtás nem volt a Communitas örökös visszaéléseinek ügyében. Az meg bizonyára sokaknak nem tűnt fel, hogy a százszázalék RMDSZ-ellenőrzés alatt álló heti- és havilapok, vagy más időszakos periodikák kuratóriumában az RMDSZ-monopóliumot legkeményebben bíráló Erdélyi Napló, Polgári Élet vagy Erdélyi Gazda idén sem kapott egy banit sem.
Érdemes néhány szót szólnom a sajtótámogatások ügyéről, már csak azért is, mert a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének igazgatótanácsi tagjaként az előző években nekem is szerepem volt abban, hogy a napilapok által megpályázható nyilvános sajtótámogatások megítélésében az újságírószakmának is beleszólása legyen. Elértük, hogy hosszas kirekesztés után nem csak a Krónika, hanem a két, ellenzéki hangvételű megyei napilap, a Háromszék és a Reggeli Újság is támogatásban részesülhessen.
Ha jól számolom, a MÚRE képviseletében összesen három ilyen kuratóriumi ülésen vettem részt. Ha már a jobboldali sajtó részéről egymagamban voltam ott, valamit mozdítani próbáltam. Napilap számára jelképes összeg a megítélt évi 10 000-20 000 lej, mégis jó volt tudni, hogy a Reggeli Újság vagy Krónika részére nem volt kis siker keresztülvinni ezeket a döntéseket.
A párhuzamos sajtókuratóriumban viszont ez a fajta szakmai egyeztetés már nem működött. Itt a Communitas Alapítvány hozta hagyományos formáját: mindig hithű RMDSZ-katonák osztották az erdélyi magyarság pénzét, így természetesen szóba sem jöhetett, hogy az RMDSZ-vonaltól eltérő lapok részesüljenek támogatásban. Persze, mindig akadt egy-két kuratóriumi tag, aki azért rákérdezett, hogy az Erdélyi Napló például kaphat-e pénzt? A kétezres évek végéig ez úgy működött, hogy Markó Béla tudatta a nagyérdemű kuratóriummal, kik vannak tiltólistán. Az Erdélyi Napló néhány más lappal együtt hosszú éveken át a lista oszlopos tagja volt. Aztán kis erdélyi világunk változott, és az RMDSZ egyezkedésre kényszerült Tőkés Lászlóval. Ettől persze az RMDSZ-csúcs nem változott meg, de hirtelen, szemszúrásból eltűnt a virtuális lista. Tíz év után így eshetett meg, hogy az Erdélyi Napló 2009-ben egyszer csak kereken 5 000 lejt kapott, nagyjából annyit, mint egy községi polgármesteri hivatal faliújságja. Összehasonlításként írom, hogy az RMDSZ egyik szócsöveként elhíresült Erdélyi Riport hetilap abban az évben az általunk kapott összeg több mint hatszorosához jutott hozzá.
Amikor RMDSZ-tisztségviselőknek panaszkodtunk a méltánytalan pénzosztásról, válaszuk rendszerint az volt: miért nem megyünk Tőkés Lászlóhoz vagy Szász Jenőhöz pénzt kérni? Az természetesen egyikük fejében sem fordult meg, hogy a szétosztásra kerülő pénz nem valamiféle RMDSZ-mágnás személyes vagyona, hanem a romániai magyarság adólejeiből megítélt támogatás.
Az RMDSZ pénzosztó kuratóriuma semmit nem hajlandó saját hibáiból tanulni. Úgy tűnik, idén a kuratóriumokban ismét „listás szavazás” folyt. A Communitas ismétli önmagát, akár a történelem. Miközben a magyarországi kormányváltás rendre mindent kihúzott az RMDSZ alól, a figyelmeztetés nem elegendő. Ugyanott folytatják, mintha mi sem történt volna.
átvette Makkay József blogjából, 2011. május 23
Erdélyi Polgár /Az MPP Kolozs megyei lapja.

Tusványosi közmédia-vita
Az átalakuló magyar közmédia híradásaiban egyre inkább eltűnnek majd a határok a magyarországi és a határon túli magyarok között – jelentette ki a magyar közmédia több vezető személyisége tegnap Tusnádfürdőn
A közhiedelemmel ellentétben nem a Duna Televízió a legnézettebb magyarországi adó Erdélyben, és nem feltétlenül fedi a Magyarország határain kívül élők igényeit az, amit a magyar közszolgálati média nyújt: újra kell gondolni a közszolgálati tájékoztatást Erdélyben is – hangzott el azon a szakmai kerekasztalon, amelyet a közmédia átalakításának mikéntjeiről és miértjeiről tartottak tegnap a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében.
Összehangolják a tudósítói hálózatot
A beszélgetésen részt vett Pásztor Zoltán, a Kossuth rádió tartalomért és innovációért felelős igazgatója, Böröcz Zoltán, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezetője, továbbá Boros Zoltán, az EMNT médiapolitikai bizottságának elnöke, Makkay József, az Erdélyi Napló és Dénes László, a Reggeli Újság főszerkesztője.
Pásztor Zoltán arra figyelmeztetett, hogy a közmédia átszervezésére azért volt szükség, mert az eddig működő rendszerben rengeteg volt az átfedés, egy eseményen akár három-négy tudósítói stáb is megjelent. A Kossuth rádió vezető beosztású munkatársa hozzátette: „az átfedések ellenére gyakran azt sem tudták eldönteni, Erdélyben például kit lehet mozgósítani, hogyan lehet elérni, hogy a határon túli információszolgáltatás is megfelelő minőségű legyen a magyar médiában”.
Böröcz Zoltán elismerte, hogy a jelzett probléma komoly gondot okozott, és elmondta, hogy az eddiginél hatékonyabban szervezett, összehangolt tudósítói hálózat kiépítésébe kezdtek a magyarországi illetékesek, s ezt Erdélyben a magyarországihoz hasonló struktúra szerint működtetik majd. Az intézményvezető emlékeztetett, Magyarországon felmerült, hogy kereskedelmi televíziókkal és rádióadókkal kötnek együttműködési megállapodásokat, és ezek révén biztosítják majd azt, hogy mindenhol legyen kellő időben kellően felkészült tudósító.
A magyar közmédia vezetői hatékonyabb hírközlést igértek Tusnádfürdőn a határon túli magyaroknak
Üres magyaradások?
Boros Zoltán, az EMNT médiapolitikai bizottságának elnöke hangsúlyozta, hogy tavaly javaslatcsomagot nyújtottak be a magyar kormány illetékeseihez. A dokumentum előkészítésében hazai újságírók, médiaszakértők vettek részt. A legfontosabb megoldandó problémák között az erdélyiek is a tudósítói hálózat szervezését jelölték meg, továbbá azt, hogy a magyarországi rádióadók, például a Kossuth rádió műsora az eddiginél jobb technikai feltételek mellett legyen vételezhető.
Pásztor Zoltán válaszában jelezte, ez jelentős részben megoldódott, de a kérések maradéktalan teljesítésének pénzügyi akadálya van. Boros Zoltán „csodálatosnak” nevezte az együttműködést, a résztvevők pedig egyetértettek abban, hogy a közszolgálati média feladatait pontosítani kell Erdélyben. Makkay József, az Erdélyi Napló főszerkesztője elégedetlenségét fejezte ki a román rádió és televízió keretében működő magyar nyelvű közszolgálati műsorokkal kapcsolatban.
Úgy vélte, a romániai magyarság számára ebből a szempontból „légüres teret” a magyar közszolgálati médiának kellene betöltenie. Ehhez szerinte partneri kapcsolatot kellene kialakítani a magyarországi és az erdélyi médiában dolgozók között. Dénes László, a Reggeli Újság főszerkesztője felhívta a figyelmet arra, hogy a romániai magyarságon belül is több különböző „világ” van, a bukaresti, a partiumi vagy a székelyföldi magyaroknak megvannak a maguk sajátosságai. Kifejtette: a romániai magyar médiafogyasztókat is egyre kevésbé érdekli a politika, a mindennapi életükkel közvetlenebb kapcsolatban álló témák felé fordulnak.
Újragondolják a közmédiások elbocsátásait
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) újragondolja az elbocsátási szándékot egyes munkavállalók esetében, és szélesíti a leépítendőknek nyújtandó támogatások körét a Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsával (Közszat) kötött megállapodás értelmében – közölte Szabó László tegnapi sajtótájékoztatóján.
Az MTVA kommunikációs igazgatója közölte: az alap újragondolja az elbocsátási tervét azok a munkavállalókkal kapcsolatosan, akik fogyatékkal élő vagy legalább három gyermeket nevelnek, valamint azon házaspárok esetében is, akik mindketten érintettek a leépítésben. Hozzátette: legalább 25 millió forinttal megnövelik a leépítendőknek biztosított segélyalapot is, ami az eredeti tervek szerint 25 millió forint volt.
Szabó László hozzátette: semmilyen kiegészítő támogatás nem jár azonban azoknak, akiket vezető pozícióból bocsát el az MTVA. A kommunikációs igazgató arra nem tudott válaszolni, várhatóan hány ember mentesül az elbocsátás alól, mint mondta, az érintettek körét ea későbbiekben tekinti át az alap. Új Magyar Szó (Bukarest)

22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem
Beszélgetés az átalakuló közmédiáról
Az átalakuló magyar közmédia híradásaiban egyre inkább eltűnnek majd a határok a magyarországi és a határon túli magyarok között – jelentette ki a magyar közmédia több vezető személyisége szerdán Tusnádfürdőn.
"Az átalakuló magyar közmédia. Merre tovább, magyar sajtó?" címmel rendezett kerekasztal- beszélgetés keretében Böröcz István, a Médiaszolgáltatás- támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a jelenlegi nagy átalakításokról beszélt, különleges hangsúlyt helyezve a "múlt örökségére" és a gazdálkodási problémák megoldására.
A korábbi párhuzamosságok megszüntetésének hasznosságáról Pásztor Zoltán, a Kossuth Rádió tartalom és innovációs igazgatója, valamint Ókovács Szilveszter, a Duna Televízió vezérigazgatója is beszélt. Biztató eredménynek nevezték, hogy a határon túli magyar témákkal most már számos műsoruk foglalkozik, szinte mindegyik "keresztmetszetet" ad az erdélyi magyarság életéről is.
Dénes László, a Reggeli Újság főszerkesztője felhívta a figyelmet arra, hogy a romániai magyarságon belül is több különböző "világ" van, a bukaresti, a partiumi vagy a székelyföldi magyaroknak megvannak a maguk sajátosságai. Kifejtette: a romániai magyar médiafogyasztókat is egyre kevésbé érdekli a politika, a mindennapi életükkel közvetlenebb kapcsolatban álló témák felé fordulnak.
Állambiztonsági kérdés a történelem
A szerda esti heves vihar után csütörtökön reggel próbált magához térni a tábor közönsége. A hirtelen kerekedett vihar kidöntött egy fát az üdülőtelepen, megrongált két gépkocsit, és az egyik előadósátrat is elsodorta. Több tusnádfürdői panzió áram nélkül maradt.
A tábor területén 17 sátorban zajlanak különböző témákról előadások, beszélgetések.
Egyik sátorban a romániai egyházi levéltárak visszaszolgáltatásáról szólt a vita. A román levéltári törvény jelenleg nem teszi lehetővé a kommunista időkben elkobzott egyházi anyakönyvek és egyéb dokumentumok visszaszolgáltatását, de elvben kutathatóvá teszi a levéltári anyagot. Varga Andrea Bukarestben élő magyarországi történész a román országos levéltárral folytatott levelezésének vaskos iratcsomóját felmutatva cáfolta, hogy kutathatók lennének az iratok.
Úgy vélte, Romániában mind a mai napig állambiztonsági kérdésnek tekintik a történelmet. A vitából kiderült: elsősorban azokhoz a dokumentumokhoz nem lehet hozzáférni, amelyek az egykor elkobzott egyházi vagy magánvagyon visszaigényléséhez lennének felhasználhatók.
Ősz Sándor Előd, az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosa elmondta, hogy az elkobzott egyházi anyakönyvek a magyar állampolgárság igénylését is megnehezítik. Sok esetben ugyanis az egyházi anyakönyvekben fellelhető adatokkal lehetne bizonyítani, hogy egy-egy igénylő felmenői magyar állampolgárok voltak.
Szakértők a gazdasági válság természetéről
Egy másik sátorban a gazdasági válság természetéről, az új fejlesztési stratégiákról beszéltek.
Moderátorként Mátis Jenő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Gazdasági Bizottságának alelnöke felvetette a kérdést: a válság kivételes állapotnak tekintendő-e, és a jólét jelenti a normális helyzetet, avagy ennek a fordítottja az igaz. Megállapította, hogy jelen pillanatban nem csupán konkrét pénzügyi válságról kell beszélni, hiszen életünket meghatározó értékeink is válságban vannak.
Kifejtette: a Kárpát-medencében ezeréves gazdasági rendszert szakítottak szét, amely azóta sem állt újra össze. Ezért üdvözölte a magyar kormánynak a Kárpát-medencei gazdasági térség kialakítására irányuló törekvését.
Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős államtitkára úgy fogalmazott, hogy többféle válság van. Az elmúlt két-három évben pénzügyi válságnak lehettünk tanúi, amelynek komoly kihatásai voltak Magyarországra is. Most viszont már egy másik válságról, az államok válságáról beszélhetünk – tette hozzá, Emlékeztetett: néhány állam úgy reagált a reálgazdaság válságára, hogy megpróbált pénzt pumpálni a gazdaságba, így ma már az állami költségvetések válságáról van szó, és nem tudni még, hogyan lábal ki ebből Európa, túléli-e mindezt az euró.
Juhász Jácint, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem dékánhelyettese szintén a hitelezés fontosságáról beszélt. Szerinte a hitelezést az európai uniós támogatások terén is érdemes lenne bevezetni, mert a vissza nem térítendő támogatások nem hatnak ösztönzően a gazdasági fejlődésre Közép-Európában. Népújság (Marosvásárhely)

Bírálják az RMDSZ váradi rendezvényeit
Kertész Ákos író lehetséges nagyváradi látogatásáról, illetve a Nagyváradi Ősz rendezvénysorozat rejtett vetületeiről tartott sajtótájékoztatót tegnap délelőtt Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke.
A napokban vonta vissza a magyar Fővárosi Közgyűlés Kertész Ákos író budapesti díszpolgári címét a miatt a magyar nemzetet bíráló nyílt levele miatt, amelyet augusztus 29-én tett közzé az Amerikai Népszava. Felmerült már az író Kossuth-díjának visszavonása is, de erről még nincs döntés. Az EMNT remélte, hogy a díszpolgári cím törlése az író nagyváradi meghívásának visszavonását is maga után vonja majd. Ez azonban a jelek szerint nem történt meg – állítja Nagy József Barna, aki elmondta: a Várad folyóirat szerkesztői még az év elején bejelentették, hogy Kertész Ákos írót Nagyváradra invitálták a Törzsasztal című nyilvános interjúsorozat keretében, a hír pedig a folyóirat internetes oldalán azóta is olvasható, tehát a váradi meghívás az elmúlt hónap eseményeinek ellenére is érvényes. Az ügyvezető elnök ezt teljességgel elfogadhatatlannak minősítette. Véleménye szerint a hivatalosan a Bihar Megyei Tanács és a Communitas Alapítvány által támogatott Várad folyóiratot valójában az RMDSZ tartja fenn közpénzekből, s mint jobboldali érzelmű polgár visszautasította azt, hogy az általa befizetett adóból Kertészhez hasonló ideológiai irányultságú személyeket hívjanak Nagyváradra. „De ez egyáltalán nem meglepő, hiszen eddig is olyan baloldali szónokokat hívott Váradra az RMDSZ, mint Gyurcsány Ferenc, Újhelyi István, Aczél Endre, Nyakó István vagy Demszky Gábor” – fogalmazott Nagy, aki egyetértett olyan előadók meghívásával, mint Szakály Sándor történész vagy Fábry Sándor humorista, a meghívások valódi okait azonban nem tartotta őszintének. „Felháborító hogy jobb oldali emberek meghívásával próbálják legitimálni magukat – fogalmazott –, az RMDSZ így próbál idomulni az anyaország kormányához.” A sajtótájékoztató második felében az EMNT ügyvezető elnöke azon nézeteit is kifejtette, melyek szerint a Nagyváradi Ősz rendezvénysorozat valójában az 1944. október 12-én történt események, vagyis a szovjet és román hadsereg Nagyváradra való dicstelen bevonulásának megünnepléséből alakult ki. „Ez nagy ünnep a románok számára, de nem értjük, hogy az RMDSZ miért kell a magyarsággal is megünnepeltesse” – hangsúlyozta Nagy József Barna, aki gyásznapnak nevezte október 12-ét, majd felhívta a figyelmet arra, hogy az RMDSZ aktív szervezője e rendezvénysorozatnak, amibe nemcsak szimbolikusan folyt bele, hiszen ideológiailag is hasonult hozzá.
Szombati-Gille Sándor
Szervez a Párt
Immár nemcsak az EMNT szószólóinak tűnt fel, hanem az egyszerű váradi, bihari embereknek is, hogy az RMDSZ mintha máris megkezdte volna a jövő évi választások előkészítő kampányát, mégpedig az ősi római „kenyeret és cirkuszt” módszer jegyében, de csupán annak egyik vetületére építve, mégpedig a cirkuszra. Egyre-másra szervezik a párt saját aktivistái és szervezői – a magyarországi és székelyföldi műsorszervezők bevonásával – azokat a szórakoztató rendezvényeket, amelyeken népszerű, több-kevesebb színvonalat nyújtó „sztárok és celebek” lépnek fel, s ezekre a belépőket a pártszékházakban lehet beszerezni, hol pénzért, hol ingyen. De újabban az osztrák tulajdonban lévő bulvárlap, a Bihari Napló is betársul szervezőként és jegyárusítóként a nagyobb bevételt ígérő koncertekbe, előadásokba, nyilván nem a politikai profit reményében, mint az RMDSZ, hanem marketingfogásként. Mindenesetre a Nagyváradon szinte egymás sarkára lépő Fábry Sándor, Bródy János és Quimby együttes előadásaira a párt megyei és vidéki székházaiban lehet belépőket vásárolni.
Postafiók Farkas László nagyváradi polgár, a Reggeli Újság régi előfizetője szerkesztőségünkbe eljuttatott legújabb írásában – amely egy Kőrössi P. Józsefnek, a Törzsasztal mindenkori moderátorának címzett nyílt levél – felszólítja egykori iskolatársát, hogy tegyen le Kertész Ákos Váradra irányításáról, még akkor is, ha az író meghívása esetleg az általa elkövetett nemzetgyalázás előtt megtörtént. A személyes vonatkozású visszaemlékezésen túl a levélíró kifejezi csalódottságát amiatt, hogy egykori osztálytársa, barátja, a „kedves Papjóska” évek óta a nemzetáruló magyar balliberális kurzus híve, amit tetteivel is igazol. Reggeli Újság (Nagyvárad)

A „Tőkés-trösztnél” Dénes?
Lemondott a Reggeli Újság nagyváradi napilap főszerkesztői tisztségéről és a Tőkés László politikai érdekeltségébe tartozó sajtótröszthöz készül átigazolni Dénes László – értesült lapunk. A Magyarországon tartózkodó újságírót tegnap nem sikerült elérnünk, közvetlen munkatársai pedig nem kívánták kommentálni felettesük távozásának hírét. „Nem vagyunk felhatalmazva arra, hogy ezt az információt cáfoljuk vagy megerősítsük” – jelentette ki lapunknak Freund Emese főszerkesztő-helyettes. Dénes László értesüléseink szerint már a múlt év végén meglebegtette lemondását, amikor az ásványvíz- és üdítőital-palackozó cégcsoportjáról ismert üzletember-testvérpár, a Micula fivérek tulajdonában lévő napilap nehéz anyagi helyzetbe került. Úgy tudjuk, az újságíró – aki korábban az Erdélyi Napló főszerkesztője is volt – jelenleg a több erdélyi napilapot birtokló Udvarhelyi Híradó Kft.-vel folytat tárgyalásokat. A székelyföldi cég többségi részvényeit a Fidesz-közeli Határok Nélkül a Magyar Sajtóért Alapítvány birtokolja. A Reggeli Újság Dénes László vezetése alatt igen kritikusan viszonyult az RMDSZ-hez.
Cs. P. T.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Az olvasóhoz
Március 8-án lesz nyolcéves a Reggeli Újság, ami nem kerek évforduló, de hát az ember a saját gyermekének a születésnapját minden évben megünnepli, nemde? Nos, különösebb örvendezésre nincs okunk, annál inkább az előretekintésre a jelen történéseinek és a kor parancsának függvényében. Alulírott alapító főszerkesztőként köszöni az eddig bizalmat a lap tulajdonosainak, a kiadónak, munkatársainak és olvasóinak, de jónak látja váltani. A lapnál is megérett a helyzet némi átalakulásra, a fiatalítás, megújulás, a piaci és szakmai kihívásoknak megfelelő forma- és tartalomváltás igényével, az eddig felmutatott pozitívumok megtartásával persze. Radikális változásoktól ne féljen az olvasó, hiszen az újságot készítő csapat szinte ugyanaz lesz, két új kolléga valójában csak visszatért oda, ahonnan elment, közülük kerül ki mától, a naptári tavasz első napjától az új főszerkesztő, Borsi Balázs is, aki már töltött be vezető szerkesztői tisztséget a lapnál akkor, amikor még alig múlt húsz. Saját és vele egykorú kollégáinak dinamizmusában bízik a kiadó vezetősége, amivel alulírott csak egyet tud érteni. Főmunkatársként az átmenet zökkenőmentes lebonyolításában fogok segédkezni, míg el nem foglalom a felkínált posztot, ami szintén vezetői lesz és szintén a médiában. Tehát a szakmán belülről, de immár távolabbról fogom követni a Reggeli Újság sorsát, és drukkolok a tervezett finomhangolások sikerének. A főszerkesztőváltás csak a tavaszi meglepetések egyike, nem árulok el titkot, ha leírom: a kiadó a szombati lapszám újbóli megjelentetését is tervezi, sőt, talán lesz ismét külön színes műsormagazin is. Csak ez a fránya gazdasági mélyválság érne már egyszer véget, csak újságot venni és olvasni akarjanak még az emberek! Itt és most és a jövőben, magyarul.
Dénes László
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Az álompolgár
Két eset lehetséges. Az egyik az, hogy létezik Erdélyország, csak mi, hétköznapi halandók nem láttuk, nem hallottuk meg a kikiáltását, mert énekes Vazulként bizonyára megvakított és ólmot öntött füleinkbe az RMDSZ, a magyarországi baloldal, a finánctőke, az EU és a magyarság további ellenségei. Egyelőre azt sem tudni, hogy Erdély köztársaság-e vagy királyság, bár e tekintetben vannak monarchiára utaló jegyei. (De erről majd később.) Erdélyországnak mint nemzetközi jogalanynak a léte Tőkés László európai parlamenti képviselő gesztusaiban nyert közvetett bizonyságot. Az expüspök az Erdélyi Néppárt küldöttgyűlésén Csíkszeredában kijelentette, hogy szimbolikus gesztusként kitiltaná Erdélyből azokat a magyar állampolgárokat, akik gyalázzák hazájukat. „Hazaárulásként értelmezzük azoknak a viselkedését, akik külföldön támadják országukat, és muníciót szolgáltatnak a magyarellenes külföldi propagandának. Az ilyesmi nagyon ritka az európai nemzetek történelmében”, mondta a politikus, aki „persona non gratá”-nak nyilvánítaná a magyar szocialista EP-képviselőket, akik az Európai Parlamentnek a magyar kormányt elítélő határozatát megszavazták. E nyilatkozatból félreérthetetlenül kiderül, hogy Erdély önálló ország. Tőkés ugyanis nem Romániából, hanem Erdélyből tiltaná ki – szimbolikusan – az általa nem preferált módon szavazó magyar állampolgárokat. A nyilatkozatban szereplő jelképesség nem gyengíti, hanem erősíti Erdély közjogi entitását, hiszen ha van szimbolikus kiutasítás Erdélyből, akkor nyilván gyakorlati kiutasítás is kell hogy legyen, amelyhez azonban az EP-képviselő – vélelmezhető nagylelkűsége okán – nem folyamodik.
Megtudjuk továbbá a nyilatkozatból, hogy Tőkés Erdélyország idegenrendészeti hivatalának vezetője, a parlament szóvivője és/vagy a Legfelsőbb Bíróság elnöke, ugyanis jogkörében áll bizonyos cselekedeteket „hazaárulásként értelmezni”, és ennek az értelmezésnek azonnali jogkövetkezményei is vannak. Tekintettel arra, hogy az ilyen tisztséghalmozás valószínűtlen, azt kell feltételeznünk, hogy Erdélyország abszolút monarchia, ahol a király a törvényhozó, igazságszolgáltató és a végrehajtó hatalom is egyben, Tőkés pedig Erdély királya. Erre utal az idézett mondat királyi többese is („hazaárulásként értelmezzük”).
Erdélyország létét és abban Tőkés királyi minőségét bizonyítja az is, hogy az EP-képviselő a közelmúltban tiszteletbeli erdélyi polgárokká fogadta a szlovák állampolgárságuktól megfosztott magyarokat, akik felvették a magyar állampolgárságot (a nagyváradi Reggeli Újság egyenesen tiszteletbeli erdélyi állampolgárság adományozásáról ír). Számunkra is nyilvánvaló, hogy az, aki megtagadhatja egyes külföldiek beutazását Erdélybe, tiszteletbeli polgári (vagy állampolgári) címet is adományozhat; nem vitás, hogy Erdélyben a végrehajtó hatalmat Tőkés gyakorolja.
Ma még tisztázatlan, hogy mi, többiek – akik Erdélyben születtünk és itt élünk – automatikusan megkaptuk-e erdélyi (állam)polgárságunkat, vagy ezt majd Tőkéstől kell kérvényezni, aki magaviseletünk alapján eldönti, hogy méltóak vagyunk-e rá vagy sem. Azt sem tudni pontosan, hogy román állampolgárságunk megmarad-e az erdélyi felvétele után, ezek azonban már részletkérdések. A lényeg az, hogy Erdélyország létezik. Békésen, egyetlen puskalövés nélkül, Tőkés kinyilatkozására valósult meg.
A másik lehetőség, hogy Tőkés – akárcsak a legendás Edda együttes – álmodott egy világot magának (van hite a magas falak előtt), és úgy tesz, mintha ez a világ – amelynek ő az idegenrendészeti vezetője, bírája és királya – valóban létezne. Amolyan modern Don Quijote módjára nem vesz tudomást a valóságról, éli továbbra is az álmait. Még ez sem lenne baj. Minden embernek joga van álmaihoz és ahhoz, hogy – bármilyen képtelenek legyenek is – higgyen bennük. A baj az, hogy Tőkés az EMNT elnökeként és az EMNP védnökeként minket akar nekifuttatni a szélmalmoknak, ő pedig élvezné továbbra is – Markó Béla kifejezésével élve – álompolgári vízióit.
Székely Ervin
Új Magyar Szó (Bukarest)

Reggeli Újság: irányváltás
Beszélgetés Borsi Balázzsal, a nagyváradi napilap új főszerkesztőjével
Bár váltig cáfolta az ÚMSZ-ben év elején megjelent információt, lemondott a Reggeli Újság nagyváradi napilap főszerkesztői tisztségéről Dénes László, aki a Tőkés László politikai érdekeltségébe tartozó, székelyföldi központú sajtótröszthöz igazol át. Dénes helyét az ásványvíz- és üdítőital-palackozó cégcsoportról ismert testvérpár, a Micula fivérek tulajdonában lévő napilap élén a napokban Borsi Balázs vette át, aki korábban a Bihar megyei RMDSZ programkoordinátora volt.
A Reggeli Újság az eddigi főszerkesztő irányítása alatt enyhén szólva nem volt elfogulatlan a politikai kérdésekben...
–Próbálunk mind a politikában, mint egyéb vitás ügyekben középen maradni. Természetesen a kollegáink az adott műfaji határok keretein belül továbbra is hangot adhatnak a véleményüknek, azonban nem akarunk senkinek a lapja lenni, ahogy nem voltunk eddig sem. A tematikai változtatás célja és lényege, hogy egyre szélesebb rétegeket tudjunk megszóllítani, ahogy az európai trendek is erre ösztönzik és irányítják a megyei lapokat.
Megbízását követően alapjában véve változik-e a lap célkitűzése, jellege? – A lap alap-célkitűzése nem változik. Bihar megyében van még egy másik magyar napilap, természetesen mi nem akarunk ugyanolyat. A konzervatív újságírást visszük tovább, ami viszont nagyon fontos, hogy nem irtjuk ki a véleményanyagokat, hozzászólásokat, olvasói véleményeket, amelyeket akkor is közlünk, ha történetesen nem értünk velük egyet.
Szükségesnek érez változtatásokat a lap hangvételében?
– Hangvételben középre próbálunk állni, a polgári újságírás hagyományait követve. Sok kritika ért bennünket, hogy sok teret engedünk az egyik oldalnak, s kevesebbet a másiknak. Azoknak, akik itt dolgoznak, érzéseik és meggyőződéseik vannak. Ha megjelenik, ha nem, mindenkinek megvan a politikai meggyőződése. Leghelyesebben úgy lehet ezt megfogalmazni, hogy a korrektségre törekszünk. Várhatók tartalmi vagy formai változások?
– Lényegében minden változott, új tördelési sémát alkalmazunk, megváltoztattuk a szövegtípust, a címek betűtípusát, talpatlan betűket használunk, ami dinamikusabbá teszi a lapot. További látványos változás, hogy nagyobb képeket használunk. A rovatokhoz nem kellett hozzányúlni, hisz a gasztronómiától a jogig mindennek van rovata és helye, csak meg kell ezeket tölteni. Amin tehát változtatni kellett nyolc év után, az a külalak, illetve a szerkesztőséget kell még bővíteni – erről határoztunk is közösen a kiadóval, hogy több helyen tudjunk jelen lenni. A leterheltség csökkentésével a minőség is javítható, az alulfizetett és agyonhajszolt riporterek ugyanis nem produkálhatnak minőséget. A külső megújulás tehát már megtörtént, a belső még folyamatban van.
Mi lesz Dénes László volt főszerkesztő sorsa?
– Dénes László március második felétől egy székelyföldi laphoz csatlakozik, ott ajánlottak neki munkát. Addig főmunkatársként segíti a lapot.
Totka László
Új Magyar Szó (Bukarest)

Változások az erdélyi magyar sajtóban
Megannyi romániai magyar szerkesztőségben történt vezetőváltás az utóbbi időben.
Csinta Samut nevezte ki az Erdélyi Napló hetilap főszerkesztőjévé a lapot megjelentető Udvarhelyi Híradó Kft. Az új főszerkesztő az MTI-nek elmondta, elvileg március 19-től érvényes a kinevezése, de április elsejétől veszi át Makkay József leköszönő főszerkesztőtől a hetilap irányítását. Hozzátette, nemcsak személyi változás történik az Erdélyi Naplónál. Egy olyan színes magazin kialakítására kapott megbízást, amilyen még nem létezett az erdélyi magyar sajtópiacon. Hozzátette, az új lap a jobboldali konzervatív értékek mentén szeretne igényes, tartalmas olvasnivalót nyújtani az erdélyi magyar közönségnek. Csinta Samu 2008-ig a Krónika napilap főszerkesztője volt, azóta a Háromszék napilap újságírójaként dolgozott.
Kijelentette, több hónapos átmeneti időszak következik az Erdélyi Napló életében, ősz elején jelenik meg az A4-es formátumú színes magazinná alakult Erdélyi Napló, amely a Heti Válasz példáját szeretné követni Erdélyben.
Az Udvarhelyi Híradó Kft. – amely eredetileg az azonos nevű udvarhelyszéki napilap kiadására alakult – az elmúlt évek során a legjelentősebb erdélyi magyar lapkiadóvá nőtte ki magát. Kiadja az Udvarhelyi Híradó, a Csíki Hírlap, a Vásárhelyi Hírlap és Gyergyói Hírlap napilapokat, az Erdélyi Napló hetilapot és januártól a Krónika napilap kiadását is átvette. A kiadóhoz tartozik ugyanakkor a Székelyhon hírportál is. A kiadóvállalatban 2011 júniusában a Magyarországon bejegyzett Határok Nélkül a Magyar Nyelvű Sajtóért Alapítvány szerzett többségi tulajdonrészt.
Március 19-én a kiadóvállalat Dénes Lászlót nevezte ki az Udvarhelyi Híradó napilap lapigazgatójává. Dénes korábban az Erdélyi Naplónak és a Nagyváradon megjelenő Reggeli Újságnak volt a főszerkesztője. Az Euromédia Kiadó és Sajtóház Rt. Dénes után Borsi Balázst bízta meg a Reggeli Újság főszerkesztői teendőinek ellátásával. A Reggeli Újság az egyetlen olyan romániai magyar lap, amelyet román nemzetiségű vállalkozók hoztak létre és működtetnek 2004 óta. Borsi Balázs főszerkesztő az MTI-nek elmondta, a tulajdonosok csupán a kiegyensúlyozott tájékoztatást várják el a szerkesztőségtől.
Vezetőváltás történt a Népújság Maros megyei napilapnál is. A Nagy Miklós Kund nyugdíjba vonulásával megüresedett főszerkesztői tisztséget március elsejétől Karácsonyi Zsigmondra, a lap korábbi főszerkesztő-helyettesére bízta az Impress Kft, a lap kiadója. Karácsonyi – aki a Magyar Újságírók Romániai Egyesületét (MÚRE) is vezeti – a szerkesztőség tagjai által 1990-ben alapított kiadó elnöki tisztségét is ellátja.
Küszöbön áll a vezetőváltás az Új Magyar Szó bukaresti napilapnál is. Salamon Márton László felelős szerkesztőt ugyanis Románia szaloniki főkonzuljává nevezték ki. Salamon az MTI-nek elmondta, a lapot megjelentető Scripta Kiadó Rt. nem nevezte még meg az utódját.
MTI
Erdély.ma

Erősít a „Tőkés-tröszt”
Beigazolódtak az ÚMSZ év eleji értesülései, miszerint a Tőkés Lászlóék politikai érdekeltségébe tartozó Udvarhelyi Híradó Kft.-hez készül átigazolni Dénes László újságíró. A Reggeli Újság volt főszerkesztőjét a kiadóvállalat az Udvarhelyi Híradó napilap lapigazgatójává nevezte ki – írta kedden az MTI. Lapunk idei január 4-i számában A „Tőkés-trösztnél” Dénes? címmel közölt írást név nélkül nyilatkozó forrásokra hivatkozva arról, hogy a nagyváradi napilap főszerkesztője megválik tisztségétől és tárgyalásokban áll az Udvarhelyi Híradó kiadóval. Dénes Lászlót akkor nem tudtuk elérni, ám másnap a Reggeli Újságban dörgedelmes írásban cáfolta az ÚMSZ értesüléseit.
Változások történtek az Udvarhelyi Híradóhoz tartozó másik sajtótermék, az Erdélyi Napló élén is. A kiadó Csinta Samut nevezte ki a hetilap főszerkesztőjévé. Az új főszerkesztő az MTI-nek elmondta, elvileg március 19-től érvényes a kinevezése, de április elsejétől veszi át Makkay József leköszönő főszerkesztőtől a hetilap irányítását. Hozzátette, nemcsak személyi változás történik az Erdélyi Naplónál. Egy olyan színes magazin kialakítására kapott megbízást, amilyen még nem létezett az erdélyi magyar sajtópiacon. Hozzátette, az új lap a jobboldali konzervatív értékek mentén szeretne igényes, tartalmas olvasnivalót nyújtani az erdélyi magyar közönségnek. Csinta Samu 2008-ig a Krónika napilap főszerkesztője volt, azóta a Háromszék napilap újságírójaként dolgozott. Kijelentette, több hónapos átmeneti időszak következik az Erdélyi Napló életében, ősz elején jelenik meg az A4-es formátumú színes magazinná alakult Erdélyi Napló, amely a Heti Válasz példáját szeretné követni Erdélyben.
Az Udvarhelyi Híradó Kft. – amely eredetileg az azonos nevű udvarhelyszéki napilap kiadására alakult – a magyarországi kormányváltás után az egyik legjelentősebb erdélyi magyar lapkiadóvá nőtte ki magát. Kiadja az Udvarhelyi Híradó, a Csíki Hírlap, a Vásárhelyi Hírlap és Gyergyói Hírlap napilapokat, az Erdélyi Napló hetilapot és januártól a Krónika napilap kiadását is átvette. A kiadóhoz tartozik ugyanakkor a Székelyhon hírportál is. A kiadóvállalatban 2011 júniusában a Magyarországon bejegyzett Határok Nélkül a Magyar Nyelvű Sajtóért Alapítvány szerzett többségi tulajdonrészt, az ügylethez a Szerencsejáték Rt. biztosított 250 millió forintos támogatást.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Missziós tevékenység eredménye a Kányafő Galéria létrehozása
Könyv és kiállítás a Makovecz-templomban
Könyvbemutatóval és fotókiállítással kezdte meg működését a Kányafő Galéria pénteken délután a Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség templomának előcsarnokában, ahol a széki születésű Juhos-Kiss János Hol vannak a Kárpátok? című novelláskötetét, valamint Tóth Pál kispesti-wekerlei építőmérnöknek a Kós Károly tervezte házakról, kúriákról, iskolákról és templomokról készített fényképeit ismerhették meg az érdeklődők. A rendezvény zenei programjáról Mezei Boglárka gondoskodott, aki az est folyamán kalotaszegi népdalokat adott elő.
Bibza István, az egyházközség lelkésze, a Kolozsvár-Külső Egyházmegye esperese köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva: missziós tevékenységük egyik eredménye a galéria létrehozása, amelyben a világ szépségeit tehetséges művészeink munkái révén kívánják bemutatni. Szabó Zsolt, a Művelődés folyóirat főszerkesztője megjegyezte: a Makovecz Imre által tervezett és Müller Csaba által kivitelezett templom minden kis zegét-zugát élettel megtöltve kívánnak hozzájárulni ahhoz, hogy a közösség identitástudata erősödjön.
A folytatásban Müller Csaba műépítész méltatta a budapesti Wekerle munkás- és tisztviselőtelepen élő Tóth Pál munkásságát, aki 1994 óta fényképezi a Kós-házakat Erdélyben és Magyarországon egyaránt. Felvételein harminc épületet tár ezúttal a kolozsváriak elé, többek között a zebegényi római katolikus templomot, a budapesti állatkert helyszíneit, a sztánai Varjúvárat, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot és ravatalozót, valamint a nagybaconi református művelődési házat. – A gondosan megválasztott téma és kompozíció mellett munkái dokumentumértékkel bírnak. A művész érinti a Kós életmű eddig feldolgozatlan részeit, ugyanakkor az épületek utóéletét is nyomon követi – mondta Müller Csaba, majd hozzátette: Tóth Pál sorozata átfogó keresztmetszetét nyújtja Kós Károly legfontosabb munkáinak, hiszen olyan házakat is bemutat, amelyek eddig elkerülték a nagyközönség figyelmét.
Másik érdekes életmű a Juhos-Kiss Jánosé, aki tanárként, költőként, szépíróként és újságíróként is igyekszik közreműködni a hagyományok ápolásában; Szabó Zsolt utalt arra, hogy a szerző Széken született, Szamosújváron nőtt fel, jelenleg pedig, amellett, hogy történelmet tanít a Heim Pál Gyermekkórházban, a Wekerle-telepi közművelődési élet aktív szervezője. A Székely Ház Közhasznú Alapítvány gondozásában napvilágot látott Hol vannak a Kárpátok? című kötete már a hatodik a sorban – korábban Bensőm szorítása, Létezésünk kötelesség, Te drága élet, Életre-halálra és A lélek örök címmel jelentek meg könyvei –, novellákat, esszéket és cikkeket tartalmaz, amelyek többségét a nagyváradi Reggeli Újság közölte. A jelenlévők kedvezményes áron vásárolhatták meg a kiadványt, a szerző pedig a begyűlt pénzösszeget a templom javára ajánlotta fel.
Érdeklődésünkre, hogy milyen események várhatók az elkövetkező időszakban a galériában, Bibza István elárulta: terveik között szerepel egy olyan bizottság létrehozása, amelynek tagjait kiállítások szervezésével bíznák meg. – Reménykedünk abban, hogy sokan felkeresnek bennünket, és jól érzik magukat ebben a galériában, hiszen az a célunk, hogy hirdessük, sugározzuk a világ felé, milyen csodálatos művészeink vannak – összegezte a lelkész. Tóth Pál kiállítása három hétig látogatható a Donát út 142. szám alatt található templomban
F. ZS. Szabadság (Kolozsvár)

Román kézben a Szatmári Magyar Hírlap
Gazdát cserélt a napokban a Szatmári Magyar Hírlap, így a komoly anyagi gondokkal küzdő újság valószínűleg nem szűnik meg. A lapot átvevő Solpress Kft. médiatröszt emellett szeptember elsejétől egy televíziós csatornát is útjára indít, amely magyar nyelvű adást is sugároz majd.
Dumitru Păcuraru, a cég tulajdonosa a Krónika érdeklődésre elmondta: javítani kíván a lap arculatán és tartalmán egyaránt, s azt tervezi, hogy szabad kezet ad a szerkesztőknek, hogy a jövőben független lapként működhessen a jelenleg RMDSZ-közeli újság.
A vállalkozó egyébként nem először szerepel a lap tulajdonosi körében, a Szatmári Magyar Hírlapot ugyanis hét éve közösen indította Szilágyi Ferenccel, a Sam Grup Consulting Kft. vezetőjével. Időközben azonban lemondott társa javára 50 százalékos részesedéséről, mivel a vezető Szatmár megyei napilap, az Informaţia Zilei és a párhuzamosan beindított Informaţia de Maramureşsel kapcsolatos munka mellett nehezen ment a Szatmári Magyar Hírlap adminisztrálása. A magyar újság viszont az utóbbi időben egyre nehezebb anyagi helyzetbe került, ezért úgy döntött, hogy elfogadja volt társának ajánlatát, és átveszi teljesen a lapot.
Mint elmondta, Szilágyi Ferenc megmarad alapító igazgatónak. „Úgy vélem, hiba volt, hogy már az elején nem ágyaztuk egyetlen trösztbe az Informaţia Zileit és a Szatmári Magyar Hírlapot, mivel így igen sok pénzt emésztett fel a párhuzamosan folytatott adminisztráció – magyarázta lapunknak Dumitru Păcuraru. – A napokban a hírlap szerkesztősége átköltözik hozzánk, közös logisztikát és terjesztési hálózatot használunk majd, és szorosra fonjuk az együttműködést az újságírók között is, így sokat lefaraghatunk a kiadásokból.”
A vállalkozó úgy vélekedett, a jövőben nem kizárt egy fúzió sem a másik magyar nyelvű megyei napilappal, a Szatmári Friss Újsággal. Hozzátette: amennyiben tovább tart a gazdasági krízis, ez ésszerű lépésnek számítana, hiszen a lapok fúziója jelenleg világszintű jelenségnek számít. A Solpress Kft. mindemellett egy napi 24 órában sugárzó televíziós csatorna beindítását is tervezi szeptember 1-jétől, melynek műsorában a román mellett magyar és német nyelvű adás is helyet kap majd. A műsoridők kapcsán kifejtette: a lapszerkesztők lehetőséget kapnak majd televíziós műsorok készítésére is, és az elkészült anyagok mennyiségétől függően osztják majd be, hogy milyen terjedelmű lesz a magyar nyelvű adás.
A Szatmári Magyar Hírlapot 2005-ben alapították, miután 2004-ben az addig egyetlen megyei magyar lapot, a Szatmári Friss Újságot felvásárolta az osztrák médiatröszt, az Informmedia Kft. Tavaly a Szatmári Friss Újság is gazdát cserélt, a lapot egy helyi cég, a Tradeholding Kft. vette meg. Erdélyben egyébként nagyon ritka, hogy román tulajdonos magyar sajtóorgánumot működtessen. A napilappiacon egyedül a nagyváradi Micula üzletembertestvérek működtetik a Bihar megyében terjesztett Reggeli Újságot.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)