Egy éve, 1990. szeptembere óta működik az erdélyi református kiadványok előállítására szolgáló Misztótfalusi Sajtóközpont Nyomdája Kolozsváron, melyet egy svájci egyházi segélyszervezet adományozott. Ezen készül a Református Szemle, a kéthetente megjelenő Üzenet és az Igehirdető folyóirat. /Üzenet (Kolozsvár), 18. sz., okt. 1./

Tőkés István nyílt levélben tájékoztatott arról, hogy A Romániai Magyar Református Egyház élete 1944-1989 című könyvéről Kertész László egyházkerületi főgondnok gyalázkodó körlevelet küldött az esperesi hivataloknak. Emiatt az egyházi sajtó nem foglalkozott Tőkés István könyvével, melyet a Hungarológiai Intézet adott ki. Kertész László közzétette Tőkés István Esküszöm? című, 1980-ban, a Református Szemlében megjelent írását /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 17./, ebben a szerző Ceausescu mellett tett hitt. Tőkés István hozzátette, nem igaz Kertész állítása, hogy elhallgatta ezt, hiszen a református egyházról szóló könyvében megemlítette ezt. /Tőkés István: Nyílt levél. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 24./

"A romániai magyar média címtára címen a napilap felsorolta a ma élő romániai magyar újságokat, szám szerint 28-at. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 28./Nem szerepelt a felsorolásban az egyházi sajtó sem. Megemlíthették volna legalább a következőket: Harangszó /Nagyvárad, református/, Keresztény Magvető /Kolozsvár, unitárius/, Keresztény Szó /Kolozsvár, katolikus/, Református Család /Kolozsvár/, Református Szemle /Kolozsvár/, Unitárius Közlöny /Kolozsvár/, Üdvüzenet /Arad, baptista/, Üzenet /Kolozsvár, református/, Vasárnap /Kolozsvár, katolikus/, ha már a kisebb helyi egyházi lapokat, plébániai értesítőket nem vették be a felsorolásba, például: Kistestvér /Csíksomlyó, 1990 óta él/."

Elhunyt Nagy László /Székelyudvarhely, 1915. - Kolozsvár, 1998. aug. 25. / nyugalmazott lelkipásztor és teológiai főkönyvtáros. A kolozsvári Protestáns Teológia szenátusa 1974-ben meghívta főkönyvtárosi állásba. 1989 után egyháza szolgálatába állította tehetségét. 1990-ben megindította az Igehirdető című folyóiratot, megerősítette a Református Szemlét annak főszerkesztőjeként, sőt Szemle Füzetek címmel is kibocsátott újabb kiadványt. Alapító professzora az egyházkerület vallástanárképző fakultásának. Elindította a Világhíradót, valamint a Hang és Visszhang című Internet-újságot. Nagy Lászlót Székelyudvarhelyen temették el, aug. 28-án. /Nagytiszteletű Nagy László. = Üzenet (Az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezi lapja), Kolozsvár, szept. 15. – 18. sz./

Nyugalomba vonul Bustya Dezső lelkipásztor /sz. Erdőszentgyörgy, 1935. febr. 20./ 1995-től a Bethlen Kata Diakóniai Központ /Marosvásárhely/ főigazgatója, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője és püspök-helyettese, a Romániai Református Egyházak Zsinatának és Zsinati Állandó Tanácsának tagja. A kolozsvári Diakonisszaképző Intézetnek és a Babes-Bolyai Tudományegyetem keretében működő Református Didaktikai Fakultásnak óraadó tanára, az általa alapított Üzenet című lap főszerkesztője, fő- és felelős szerkesztője a Református Szemlének, felelős szerkesztője az egyházkerület hivatalos közlönyeként megjelenő Értesítőnek, állandó munkatársa az Igehirdetőnek, valamint az Erdélyi Református Könyvnaptárnak. Kutatási területe a bibliateológia, a lelkigondozás. Az ószövetségi bibliai tudományok doktora (1992). Számos prédikáció, tanulmány, cikk szerzője. Művei: Az Úr közel (Kórházi Napló, 1995), Istenem, Istenem (Börtönnapló, 1995), Jób Könyve a bölcsességirodalmi etika keretében (Kolozsvár, 1996), Az idők határán (Előadás, Marosvásárhely, 1998), A lélek éhsége (Igehirdetések, Kolozsvár, 1998). /Bölöni Domokos: "No, gyere csak nyugdíjba!". = Népújság (Marosvásárhely), jún. 20./

"Az RMDSZ és az EMKE által folyó év februárjában meghirdetett, a Kisebbségi Tanács 2001. évi célalapjából a sajtótermékek támogatására kiírt pályázaton - melyet az idei esztendő június 1-től a Communitas Alapítvány gondoz - a június 22-én hozott kuratóriumi döntés értelmében, a következő hazai magyar kiadványok részesülnek támogatásban: Zarándi Zarándoklat - Arad Belvárosi Református Egyházközség kiadványa (Arad); Matlap - Radó Ferenc Matematika Társaság kiadványa (Matematikai Lapok, Kolozsvár); Helikon (Kolozsvár); Levél - Diaszpóra Alapítvány szórványkiadványa (Kolozsvár); Látó (Marosvásárhely); Interaktív - EMT szerkesztette Szabadság melléklet (Kolozsvár); Firka (Kolozsvár); LélekJelenLét - Pro Studium et Practicum Psychologiae Egyesület kiadványa; Erdélyi Pszichológiai Szemle - Pro Studium et Practicum Psychologiae Egyesület kiadványa (Kolozsvár); Korunk és Magropress (Kolozsvár); Mi magunkról - Moldvai Csángómagyar Szövetség lapja (Klézse); Erdélyi Gyopár (Kolozsvár); A Hét (Bukarest); Mégis mozog a Föld - Kéthavonta megjelenő egyházi ifjúsági kiadvány (Kolozsvár); Moldvai Magyarság (Csíkszereda); Székelyföld (Csíkszereda); Napsugár és Szivárvány (Kolozsvár); Kríza János Néprajzi Társaság Értesítője (Kolozsvár); Diákabrak (Kolozsvár); Quo Vadis - Protestáns Teológiai Intézet negyedévi kiadványa (Kolozsvár); Művelődés (Kolozsvár); Kalotaszeg (Bánffyhunyad); Közgazdász Fórum - Romániai Magyar Közgazdász Társaság kiadványa (Kolozsvár); Erdélyi Híradó - Szabadság melléklet (Kolozsvár); Armenia - Magyarörmény időszaki szemle (Szamosújvár); Partium - Partium és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság (Nagyvárad); Erdővidéki Lapok - Gaál Mózes Közművelődési Egyesület negyedévi kiadványa (Barót); Lk.k.t. - Láthatatlan Kollégium egyesület kiadványa (Kolozsvár); Erdélyi Kórus - Seprődi János Kórusszövetség negyedévi kiadványa (Marosvásárhely); Szászrégen és Vidéke (Szászrégen); Nagykároly és Vidéke (Nagykároly); Szigeti Turmix - Máramaros Publicisztikai és Művelődési Egylet hetilapja (Máramarossziget); Collegium Geologicum - EME kiadvány (Kolozsvár); Collegium Geographicum - EME kiadvány (Kolozsvár); Collegium Biologicum - EME kiadvány (Kolozsvár); Erdélyi Múzeum - EME negyedévi kiadványa (Kolozsvár); Református Szemle - Erdélyi Református Egyházkerület kiadványa (Kolozsvár); Közbirtokossági Hírvivő (Kézdivásárhely); Hunyad Megyei Hírvivő - Hunyad-megyei havi kiadvány (Vajdahunyad); Antropológiai Műhely - KAM - Regionális Antropológiai Központ kiadványa (Csíkszereda); Romániai Magyar Szó - Törvénytár (Bukarest); MMDSZ Hírlap - Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség kétheti kiadványa (Marosvásárhely); Hírhordó - Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége kéthavi kiadványa (Sepsiszentgyörgy); Filmtett (Kolozsvár); Tasnádi Tükör (Tasnád) ; Brassói Lapok (Brassó); BeMonDo - Brassói Magyar Diákszövetség (Brassó) ; Nyugati Jelen (Arad); Értesítő - Magyar Újságírók Romániai Egyesületének havi kiadványa (Marosvásárhely); Cimbora (Sepsiszentgyörgy); Kellék - Pro Philsophia Alapítvány kiadványa (Kolozsvár); Új Majomsziget - Nagyváradi Magyar Diákszövetség havi kiadványa (Nagyvárad); Szatmári Figyelő (Szatmárnémeti); Pulzus (Marosvásárhely); Üzenet - Erdélyi Református Egyházkerület kéthetenként megjelenő kiadványa (Kolozsvár); Erdélyi Nimród (Székelyudvarhely); Érted Szól - Temesvári Magyar Diákszövetség (Temesvár); Szemfüles (Nagyvárad); EMKE füzet - Balázs Ferenc memento (Kolozsvár). /A Kisebbségi Tanács 2001. esztendőre kiírt sajtópályázatának támogatott kiadványai. = RMDSZ Tájékoztató, jún. 29. - 1929. sz./ "

Febr. 26-án az RMDSZ bukaresti elnöki hivatalában ülésezett a Communitas Alapítvány sajtókuratóriuma. A kuratóriumi ülésen jelen volt Markó Béla elnök, Gálfalvi Zsolt, Kelemen Hunor, Márton Árpád és Szép Gyula kuratóriumi tagok. Az ülés napirendjén a magyar kisebbségi sajtó támogatására biztosított állami költségvetési összeg pályázatok elbírálása alapján történő elosztása szerepelt. A kuratórium döntése alapján a következő lapok részesülnek támogatásban: A Hét, Bányavidéki Új Szó, Besztercei Híradó, Erdélyi Gazda, Erdélyi Gyopár, Erdélyi Híradó, Helikon, Hunyad Megyei Hírvivő, Korunk, Látó, Lk. k. t., Moldvai Magyarság, Székelyföld, Művelődés, Nagykároly és Vidéke, Napsugár, Szivárvány, Romániai Magyar Szó Törvénytár-melléklete, Népújság Múzsa-melléklete, Szászrégen és Vidéke, Szatmári Figyelő, Szigeti Turmix, Szilágyság, Temesvári Új Szó Keresztmetszet-melléklete, Matlap, Erdővidéki Lapok, Udvarhelyszéki Tájékoztató, Kalotaszeg, Firka, Református Szemle, Kellék, Pontlap, Brassói Lapok (művelődési rovat), Nyugati Jelen (művelődési rovat), Csigalépcső, Sepsiszentgyörgyi Egyházi Tudósító, Hírhordó, Kisküküllő, Csernátoni Füzetek, Közbirtokossági Hírvivő, Várad, Lugosi Hírmondó, Tasnádi Tükör, Kraszna, Filmtett, RMDSZ-Hírlevél, Pulzus-MMDSZ, Cimbora, Bukaresti Magyar Közlöny, Erdélyi Kórus, Bemondó, Siculus Rádió Kézdivásárhely, Besztercei Elektronikus Média, Erdővidék, Tálentum, Dalbimbó, Függöny, Unitárius Közlöny, Perspektíva-KMDSZ. /Ülésezett a Communitas Alapítvány sajtókuratóriuma. = RMDSZ Tájékoztató, febr. 26. – 2151. sz./

Elhunyt dr. Zágoni Albu Zoltán /Marosludas, 1934. júl. 19. - Bukarest, 2002. máj. 5./, a bukaresti Calvineum egyházközösség vezető lelkipásztora, aki 28 évig töltötte be ezt a tisztséget, bátran kiállt a bukaresti magyar közösség érdekében. 1959 és 1974 között radnóti lelkipásztor. 1974-ben nevezték ki a bukaresti református egyház vezetőlelkészének. 1974. október 31-én szentelték fel Bukarest új református templomát. A lelkész megkezdte Bukarest református közösségének feltérképezését, több mint 400 családot látogatott meg az első esztendőben. Zágoni Albu Zoltán kezdeményezésére 1991-ben újraalakult az 1930-as években erdélyi egyetemisták által létrehozott Koós Ferenc Művelődési Kör. Azóta is az ökumenikusan szervezett Koós Ferenc Kör a bukaresti magyar értelmiség műhelye. A református templom lett 1990-ben mentsvára, lelkipásztorának kezdeményezésére, az Ady Endre Líceum szorult helyzetbe került diákjainak és tanárainak, amíg sikerült elintézni az iskola magyar jellegének visszaállítását. Az 1989-es események lehetővé tették egy, az UNESCO égisze alatt működő ökumenikus főiskola létrehozását. Ennek újtestamentumi tanszékére Zágoni Albu Zoltánt hívták meg. Évek elteltével ő kapta az ökumenikus tanszéket is és e minőségében a keresztyén vallások protestáns tanszékének tanára. Tanulmányai és cikkei a Református Szemlében, A Hétben és a Romániai Magyar Szóban jelentek meg. Zágoni Albu Zoltán doktori címet nyert ökumenéből és teológiából. /Az RMDSZ Bukaresti Területi Szervezete: In memoriam Dr. Zágoni Albu Zoltán. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 10./

"A Transindex internetes újságban az olvasók Kelemen Hunornak tettek fel kérdéseket, és közölték válaszát. Az egyik kérdés: tételesen melyik médiaorgánumoknak nem nyert a pályázata?; hogyan állt össze a sajtószaktestület?; kik döntötték el és milyen alapon, hogy az EMKE-től a Communitas átveszi a pénzosztás jogát? Kelemen Hunor válasza: A sajtóbizottság 1 milliárd 410 millió lejt osztott szét. A Hét 150 milliót, a Bányavidéki Új Szó 20 milliót, a Bemondó 10 milliót, a besztercei magyar elektronikus média 20 milliót, a Besztercei Híradó 60 milliót, a Brassói Lapok 10 milliót, a bukaresti Magyar Közlöny 30 milliót, a Cimbora 15 milliót, a Csernátoni Füzetek 10 milliót, a Csigalépcső 10 milliót, a Dalbimbó 7 milliót, az Erdélyi Gyopár 20 milliót, az Erdélyi Gazda 20 milliót, az Erdélyi Híradó - Szabadság 15 milliót, az Erdélyi Kórus 15 milliót, az Erdővidék 10 milliót, az Erdővidéki Lapok 10 milliót, a Filmtett 15 milliót, a Firka 12 milliót, a Függöny 10 milliót, a Helikon 80 milliót, a Hírhordó - Kovászna 10 milliót, a Hunyad Megyei Hírvivő 20 milliót, a Kalotaszeg 10 milliót, a Kellék 10 milliót, a Keresztmetszet-Temesvári Új Szó 15 milliót, a Kis Küküllő 10 milliót, a Korunk 100 milliót, a Közbirtokossági Hírvivő 5 milliót, a Kraszna 5 milliót, a Látó 60 milliót, az Lkkt 10 milliót, a Lugosi Hírmondó 10 milliót, a Matlap 30 milliót, a Moldvai Magyarság 15 milliót, a Művelődés 40 milliót, a Nagykároly és Vidéke 25 milliót, a Napsugár/Szivárvány 70 milliót, a Népújság-Múzsa 40 milliót, a Nyugati Jelen 20 milliót, a Perspektíva 8 milliót, a Pont 15 milliót, a Pulzus 10 milliót, a Református Szemle 15 milliót, a Hírlevél 10 milliót, a sepsiszentgyörgyi Egyházi Tudósító 10 milliót, Szászrégen és Vidéke 10 milliót, Szatmári Figyelő 15 milliót, Székelyföld 50 milliót, Szigeti Turmix 20 milliót, Szikulusz Rádió 30 milliót, Szilágyság 60 milliót, Tálentum 3 milliót, Tasnádi Tükör 5 milliót, Törvénytár 80 milliót, Udvarhelyszéki Tájékoztató 10 milliót, Unitárius Közlöny 10 milliót, Várad 15 milliót kapott. - A sajtószakbizottság tagjait erre a feladatra a Kuratórium elnöke kérte fel. Gondolom a többi szakbizottság esetében is így történt. - Az EMKE és az RMDSZ között volt megegyezés arról, hogy addig, amíg nem lesz más megoldás, a Kisebbségi Tanács pénzeinek a kezelésével az RMDSZ az EMKÉ-t bízza meg. Az EMKE közben ellátott és ellát más feladatokat is, például kezeli a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által nyújtott támogatásokat. Az RMDSZ vezetősége az EMKE vezetőségével megegyezett arról, hogy a pénzek kezelését, a pályázatok lebonyolítását átveszi a Communitas Alapítvány. Azt, hogy ki bonyolítja le a pályázatokat, és ki kezeli a támogatásokat, mely kezelés egyszerű pénzátutalást jelent, azt 2000 előtt is, és ma is az RMDSZ dönti el és javasolja a kormánynak. Ez minden bizonnyal ezután is így fog történni. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 14./"

"Az Üzenet, az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeti lapjának szerkesztősége tavaly ősszel riportpályázatot hirdetett meg. Kolozsváron, a március végi díjátadó ünnepségen Somogyi Botond, az Üzenet főszerkesztője azzal indokolta a riportpályázat ötletét, hogy éppen ez a műfaj hiányzik leginkább az erdélyi magyar sajtóból. A beérkezett 38 pályamű többsége Hargita, Maros és Kolozs megyéből származik, de érkezett egy írás Bukarestből is, kettő pedig Budapestről. A díjazott pályaműveket Csép Sándor, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke, Adorjáni Zoltán teológiai tanár, valamint maga a főszerkesztő méltatta. Az Üzenet pályázatán az első helyet Szucher Ervin, a Krónika napilap munkatársa nyerte Egy lelkész - két gyülekezet, két mezőségi falu, két sors című riportjával. Második a székelyudvarhelyi Kosztolányi Katalin, harmadik a sepsiszentgyörgyi Fekete Réka lett. A riportok egy része a közeljövőben megjelenik az egyházi sajtó hasábjain: az Üzenetben, a Református Szemlében és a Református Családban. /F. T.: Kuriózumszámba menő riportpályázat.= Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 1./"

"A Communitas Alapítvány Sajtó Szaktestülete elbírálta a beérkezett 182 pályázatot, ebből az alábbi 118 sajtóterméknek ítélték meg pozitívan a kérelmét: A HÉT, A Romániai Magyar Sajtó Értesítője, Ady Endre Sajtókollégium, Arany Koszorú, Armenia - magyarörmény szemle, Az Út, BeMonDó, Besztercei Híradó, Bioterra, Brassói Lapok, Bukaresti Magyar Közlöny, Cimbora, Cipó Diáklap, Cserevirág, Csernátoni füzetek, Csigalépcső, Csíkvidéki Ifjúsági Tudósító, Csillagszem , Dalbimbó, Diákabrak, Ébresztő, Egyházi Tudósító, Eklézsia, Erdélyi Féniks, Erdélyi Gazda, Erdélyi Gyopár, Erdélyi Híradó, Erdélyi Kórus, Erdélyi Múzeum, Erdélyi Riport, Erdélyi Társadalom, Erdővidék - Regionális hetilap, Erdővidéki Lapok, Érted Szól , Felsőbányai Hírlap, Filmtett, FIRKA - Fizika, Informatika, Kémia Alapok, Frissen Festve, Gátaljai Helyzetkép, Géniusz, Güzü, Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola, Háromszék Roma Szombat c. melléklete, Helikon, Hepehupa - Szilágysági művelődési folyóirat, Hétfalu, Hifa-Ro Info, Hírhordó, Hírlap - A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség információs lapja, Hunyad Megyei Hírmondó , Ifirka, Irodalmi Jelen, Iskolaudvar , Kalotaszeg - kulturális közéleti napilap, KEDD - ifjúsági lap, Kellék - filozófiai folyóirat, Keresztény Szó, Keresztmetszet, Kis Küküllő, Korunk, Közbirtokossági Hírvivő, Közgazdász Fórum, Közmag (Közgazdasági Diáklap), Kraszna melléklet 2003, Kraszna Újság, Kulturális Figyelő L.K.K.T., Látó, Levél, Lugosi Hírmondó, Magropress, Magyar Kisebbség, Matlap, MI, Moldvai Magyarság, Mondd, Miért, Múzeumi Füzetek, Múzsa, Műszaki Szemle, Művelődés, Nagykároly és Vidéke, Nagyszeben és Vidéke, Napsugár - gyermekirodalmi lap, Nyelvvédő, Orvostudományi Értesítő, Osteo Info, Perspektíva, PONT.lap - pályázatfigyelő, Pulzus, Református Család, Református Szemle, Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny, Romániai Magyar Szó, Rügyek - Muguri (Kraszna), Studia Universitatis Babes-Bolyai, Symbolon, Szabadság, Szászrégen Vidéke, Szebeni Újság, Széhelyhídi Figyelő, Székely Hírmondó, Székelyföld, Szempont, Szevasz Szavisz, Szigeti Turmix, Szilágyság, Szivárvány, Szövétnek - Aradi kulturális szemle, Tábortűz, Tálentum, Tasnádi Tükör, Transindex - a napos oldal, Új Kelet, Unitárius Közlöny, Üzenet, Várad - Irodalom, művészet, társadalom, WEB - Szociológiai folyóirat, Zarnádi Zarándok. /Ülésezett a Communitas Alapítvány Sajtó Szaktestülete. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 14./"

Az idén 96 éves Református Szemle /Kolozsvár/ szerkesztőbizottsága Kozma Zsolt teológiai professzornak ítélte az első Pro Sciencia Sacra díjat. A jún. 9-én megtartott ünnepi nyílt szerkesztőségi ülés főhajtás volt a több lelkészgenerációnak tudományt és lelki táplálékot nyújtó Kozma professzor előtt. Adorjáni Zoltán teológiai professzor, a Református Szemle főszerkesztője ismertette a népes hallgatósággal a teológiai szaklap közel százéves történetét és Kozma Zsolt munkásságát. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke saját méltatása mellett felolvasta az objektív okok miatt távolmaradt Szabó István dunamelléki református püspök üzenetét, majd Marjovszki Tibor budapesti teológiai tanár személyes hangvételű előadásban méltatta a Kozma-életmű hatását a felnövő teológus-generációkra. Pap Géza erdélyi püspök az idén nyugdíjazását kérő Kozma Zsolthoz fordult: ne hagyja abba a tanítást, ne hagyja abba az írást. /M. Á. Zs.: Pro Sciencia Sacra díj Kozma Zsoltnak. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 12./

Nov. 18-án Kolozsváron, az Erdélyi Református Egyházkerület Király utcai püspöki székházában nyílt sajtónapot tartottak az ökumenizmus szellemében. A Somogyi Botond egyházkerületi sajtótitkár által szervezett találkozót az erdélyi történelmi magyar egyházak lapjainak első közös rendezvénye volt. Nincs pontos nyilvántartás valamennyi kis egyházi, főleg gyülekezeti lapról. Ötvös József missziói előadó ismertette az egyházkerület központi lapjait, időszakos kiadványait, a Református Szemlét, az Igehirdetőt, az Üzenetet, az Utat, a Református Családot, a Kistükröt, illetve több olyan egyházi lapot is, amelyek vagy nem jelennek már meg rendszeresen, vagy beolvadtak más lapokba. Szabó Mihály az egyházkerület internetes újságjainak, honlapjának rendszergazdája a korszerű technikára támaszkodó modern egyházi hírközlés kiépítéséről beszélt. A www.reformatus.ro honlap ma már átfogó képet nyújt az egyházkerület életéről, az elektromos postán továbbított Hírvivő pedig élő kapcsolatot jelent sok-sok lelkész, egyházközség és a kolozsvári szerkesztőség között. Somogyi Botond, az Üzenet főszerkesztője a kolozsvári folyóirat történetét ismertette. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspök-helyettese, a Harangszó főszerkesztője az egyházi sajtó előtt álló gondokról értekezett. Jakabffy Tamás a Kolozsváron megjelenő unitárius és római katolikus lapokat ismertette, ezek többségét maga is szerkeszti. Remény van rá, hogy az Unitárius Közlöny januártól havilappá váljék. A Vasárnapról és a Keresztény Szóról szólva elmondta: a katolikus kiadványok terjesztése kissé hatékonyabban működik, azonban itt is sok a tennivaló. Dr. Juhász Tamás a Heidelbergi Káté friss kiadásáról szólt, Péter Miklós: A keresztyén egyház története című könyvét Kolumbán Vilmos teológiai tanársegéd méltatta, a Bibliaolvasó kalauz 2005 kiadványról Jenei Tamás református belmissziói előadó beszélt. /Makkay József: Ökumenikus sajtónap a sokszínű egyházi kiadványokról. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 19./

Nov. 18-án Kolozsváron először gyűltek össze történelmi magyar egyházak lapjainak képviselői, hogy tájékoztassák egymást működésükről és problémáikról. A kezdeményezés és szervezés a kolozsvári Üzenet kéthetente megjelenő református lap érdeme. Ötvös József esperes, a marosvásárhelyi Vártemplom lelkésze sorolta az erdélyi református kiadványokat: a legrégebbi, folyamatosan megjelenő lap a 2007-ben százéves Református Szemle, az 1989 decemberi fordulat után megjelent Üzenet, az Igehirdető, az Értesítő, a Református Család, Az Út, a Kis Tükör, a Studia. A többi egyház lapjaival közös gond a csökkenő példányszám, a fizetett alkalmazottak kérdése és a lapterjesztés nehézsége. Szabó Mihály rendszergazda a Hírvivő című honlapot mutatta be, amely az Erdélyi Református Egyházkerület 16 egyházmegyéjéhez biztosít elérhetőséget, gyülekezeti adatgyűjtést. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület lapjait, a Harangszót és a Partiumi Közlönyt ifj. Csűry István, a Harangszó főszerkesztője képviselte. Elmondta, hogy a 30 000 példánnyal kezdő, jelenleg 12 000 példányban megjelenő Harangszónak gazdag történelmi múltat kellett felvállalnia, hiszen annak idején, a kommunizmus berendezkedése előtt, több színvonalas református újság jelent meg Nagyváradon. A két római katolikus lapot, a Vasárnapot és a Keresztény Szót, valamint az erdélyi unitárius egyház Unitárius Közlöny című folyóiratát és negyedévi folyóiratát, a Keresztény Magvetőt Jakabffy Tamás szerkesztő ismertette. /Schuller Mária: Nyílt sajtónap. = Vasárnap (Kolozsvár), nov. 28./

Még nem rehabilitálták a Ceausescu-diktatúrában méltatlanul eltávolított Tőkés István (született 1916. augusztus 8-án) református lelkészt, az erdélyi magyarság és a református egyház reprezentatív személyiségét, akit politikai magatartása miatt a romániai rezsim megakadályozott abban, hogy gyülekezete akarata szerint püspök lehessen. Tőkés István egyik fiát, Tőkés Lászlót megfosztották dési segédlelkészi állásától, habár gyülekezete a rendőrség megfélemlítő akciói ellenére is kifejezte iránta való ragaszkodását. 1985-ben nyilvánosságra került: a Nyugatról ajándékképpen Romániába eljuttatott mintegy húszezer magyar nyelvű Bibliát a hivatalos szervek bezúzták és vécépapírt gyártattak belőle. Feltehetően hasonló sorsra juthatnak az egyház azon történeti dokumentumai – anyakönyvek stb. – is, melyeknek elkobzása már évek óta folyamatosan zajlik. Tőkés István volt teológiai professzor, egykori püspök-helyettes, az erdélyi egyház református orgánumának, a Református Szemlének eltávolított főszerkesztője, mint kényszernyugdíjazott Kolozsvárott él – írta húsz évvel ezelőtt a Hungarian Press of Transilvania (Erdélyi Magyar Hírügynökség). Tőkés István felidézte az egyházból történt eltávolításának okát. 1989. májusában egy gyűlésen felállt és azt mondta: aki az Úr Krisztus akaratával ellentétesen tevékenykedik az egyházban – akár püspök, akár más beosztású, vagy legyen állami szerveknél képviselő –, azoknak nem szabad engedelmeskedni. Másnap megjelentek a Securitate emberei az akkori püspöknél, intézkedtek. Tőkés Istvánt eltiltottak az igehirdetéstől és mindenféle szolgálattól. Később a püspök nyugalomba helyezte Tőkés Istvánt. A szolgálati időhatár az egyházban 70. év, ő akkor 65 éves volt.       Tőkés István kilencvenedik születésnapja alkalmából a nyugalmazott teológiai professzor, volt püspök-helyettes húsz évvel ezelőtt írt tájékoztató felhívását közölte most a lap.     /Frigyesy Ágnes: Köszöntjük a 90 esztendős Tőkés István teológiai professzort. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 1./ Tőkés István 1986-ban született tájékoztatójában leszögezte, hogy a református egyház püspökei és más vezetői folyamatos önkénnyel vezetik az egyházkerületek ügyeit: meghamisítják a zsinati és lelkészválasztásokat, akadályozzák az igehirdetést, megfélemlítik a lelkipásztorokat, gátolják a teológiai oktatás és nevelés megfelelő szinten tartását, a kiöregedő lelkipásztorok szükséges ütemű utánpótlását (mindössze 5-6 hallgatót vesznek fel az évi 80-90 jelentkezőből, amikor számtalan gyülekezet lelkész nélkül vergődik).     Tőkés István és Tőkés László nem voltak hajlandóak e törvénytelen folyamatoknak szótlanul teret engedni. A tapasztalt törvénytelenségeknek igyekeztek gátat vetni az egyházi testületekhez benyújtott kérelmekkel és memorandumokkal. Ezekre válaszul Nagy Gyula kolozsvári püspök mindkettőjüket elmozdította állásukból.      Mindezek miatt Tőkés István 1985 decemberében közölte a zsinati elnökséggel, hogy a romániai Református Egyházat ex lex állapotban lévőnek tekinti.   /Tőkés István kényszernyugdíjazott teol. prof.: Tájékoztató felhívás. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 1./

Dr. Geréb Zsolt professzor a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanárai nevében szeretettel köszöntötte írásában Dr. Tőkés István ny. professzort 90. születésnapján, aki kora ellenére nagy vitalitással, lelkesedéssel, dolgozik, ír, prédikál, kertészkedik, vitatkozik ma is. Tőkés István 1916. augusztus 8-án született a Háromszéki Málnás községben. A református teológiára a harmincas évek közepén iratkozott be. Már ekkor jelentkezett írásaival egyházi lapokban. A teológiai évek után külföldi tanulmányútra indult a berlini, tübingeni és bázeli teológiai fakultásokra. Volt főiskolai lelkész, püspöki titkár, egyházkerületi igazgatótanácsos, a Református Szemle szerkesztője, teológiai professzor. Emellett jelentős tisztségeket töltött be zsinati tagként, egyházkerületi missziói előadóként és püspök-helyettesként. Nyolc gyermeke van és 32 unokája van. Több mint száz teológiai tanulmánya, tizenöt önálló kötete jelent meg. A teológiai tudomány mindenik szakágában publikált: írásmagyarázatot, egyháztörténetet, hitismeretet, egyházjogot, igehirdetés-elméletet. Művelt más műfajokat is: a tudományos értekezést, egyetemi jegyzetet, népszerűsítő írást, könyvismertetést, hiterősítő írást, vitairatot stb. Munkássága elismeréséül a budapesti Károlyi Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara díszdoktori címmel tüntette ki 1996-ban, a magyar Kulturális Minisztérium pedig a Károlyi-díjat adományozta neki 2001-ben. /Dr. Geréb Zsolt professzor: Dr. Tőkés István ny. teológiai professzor 90 éves. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 7./

A kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanári kara és hallgatósága szeptember 27-én ünnepelte a 90. életévét betöltött Tőkés István teológiai professzort, megjelentek az Erdélyi Református Egyházkerület és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület elöljárói, számos lelkész és sok más meghívott. A méltatások bemutatták az idős professzor termékeny életét. Szó esett sok szakmunkájáról, a harmonikus pedagógusi, igehirdetői, családapai, egyházi és közéleti munkásságáról. A Protestáns Teológiai Intézet leköszönő rektora, Dr. Juhász Tamás köszöntötte az ünnepeltet, majd az intézet tisztségbe lépő rektora, Dr. Geréb Zsolt. Ezután dr. Pap Géza emelkedett szólásra. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeteinek és lelkipásztorainak üzenetét Csűry István püspök-helyettes közvetítette. Végül maga az ünnepelt, Tőkés István professzor szólalt fel, hangsúlyozva, azt cselekedte, ami a kötelessége. Átadták az ünnepeltnek az évforduló alkalmából kiadott emlékkönyvet, amelyben 52 hazai és külföldi teológus közölt a Tőkés István hármas szakterületébe vágó munkákat. A díszebéden többen felszólaltak, köztük az ünnepelt fia, Tőkés László püspök is. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Csak azt cselekedtem, ami a kötelességem. A 90 éves Tőkés István professzort köszöntöttük. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./ Tőkés István /sz. Málnás, 1916. aug. 8./ a teológia elvégzése után külföldi tanulmányútra ment, ahonnan Vásárhelyi János egykori püspök hívta vissza Erdélybe. 1940 augusztusában kinevezték püspöki titkári állásba. E megbízással párhuzamosan volt főiskolai lelkész 1945 decemberéig. 1945-ben kinevezték az Erdélyi Református Egyházkerület központjában létrehozott egyházigazgatói, előadótanácsosi állásra. Ezt a felelősséget 33 éven át viselte. 1973-ban fogadta el a Protestáns Teológia Tanácsának meghívását a Református Újszövetségi Exegézis és Bibliai Teológia tanszékre, nyilvános, rendes professzori minőségben. Az intézet vezetősége Tőkés Istvánt erre a szolgálatra már a 60-as években is javasolta, de az állami hatóságok visszautasították ezt a kezdeményezést. Professzori megbízatását tíz éven át töltötte be, 1983 novemberéig, amikor is külső nyomásra, 67 éves korában nyugdíjazták. Tőkés István több mint száz tanulmányt írt, megjelent 15 önálló kötete, amelyek közül kiemelkedik a Második Helvét Hitvallás magyarázata (latin-magyar bilingvis szöveg), a Bibliai hermeneutika története – doktori dolgozata, a Korintusiakhoz írott első és második levél magyarázata, illetve a Hétköznapok és ünnepnapok című prédikációs kötet. A kolozsvári Református Szemle szerkesztője volt, több mint tíz éven keresztül, létrehozta a folyóirat gyülekezeti mellékletét. 1948-ban megírta a Román Népköztársaságban levő Református Egyház statútuma első főrészét. /Laudáció. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./

Segesvár magyar/református közössége emlék-istentisztelet keretében vett végső búcsút dr. Dávid Lászlótól, korábbi tudós lelkipásztorától, aki 2001-ben nyugalomba vonulva Székelyudvarhelyre távozott. Itt érte a halál július 30-án, kevéssel 75. születésnapja után. Dr. Dávid László /Árapatak, 1932. máj. 25. –Székelyudvarhely, 2007. júl. 30./ jeles értelmiségi családban született. Atyja püspök-helyettes, teológiai rektor, egyik fivére szerkesztő, irodalomtörténész, a másik szintén lelkész. A kolozsvári Protestáns Teológia elvégzése után segédlelkészi minőségben a kolozsvári teológián egyháztörténeti és művészettörténeti szakképzésben részesült. 1958 és 1963 között Székelymuzsna lelkipásztora. Innen ment Segesvárra, ahol lelkészként 38 éven át szolgálta egyházát, szórványsorba került hittestvéreit és a történettudományt. 1963-tól sorra jelentek meg történelem és művészettörténet témájú dolgozatai a Református Szemlében, a Korunkban és más folyóiratokban. 1969-ben elnyerte az egyháztörténet-tudomány doktora címet. Bejárta a Székelyföldet, különösképpen Udvarhelyszéket, fényképezve, rajzolva és leírva a látottakat, készülve fő műve megírására. 1981-ben vaskos kötetben jelent meg, adatolva, lábjegyzetelve, rajzok, fényképek százaival illusztrálva A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei. 1988-ban megszervezte a segesvári református egyház és templom építésének centenáriumi ünnepségét. 1995-ben, munkásságának elismeréseképpen Budapesten átvehette a Műemlékvédelemért emlékplakettet. 2000-ben a márványtáblát építtetett Segesváron a templom falába, I. Rákóczi György fejedelemmé választása (1630. nov. 26.). évfordulóján, /Máthé Attila, Fehéregyháza: Búcsú dr. Dávid Lászlótól. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 15./

Száz éves fennállást ünnepelte Kolozsváron az itt megjelenő Református Szemle. Adorjáni Zoltán, a lap főszerkesztője méltatta a szaklap jelentőségét, megemlékezve az azóta már elhunyt egykori főszerkesztők érdemeiről. Értékelése szerint a Református Szemle minden egyházi igénynek megfelelő folyóirat lett. A lap indulásának első néhány évét és közvetlen előzményeit Buzogány Dezső felelős szerkesztő ismertette, kiemelve a Protestáns Közlöny és a Protestáns Lap szerepét a Református Szemle megjelenésében. Elismerő oklevelet nyújtottak át két egykori főszerkesztőnek, Tőkés István és Gálfy Zoltán professzoroknak. A jubileumi ülés Tőkés István professzor ünnepi beszédével zárult. /S. B. Á. : Egy évszádos fennállást ünnepelt a Református Szemle. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 10./

1966–1973 között Dávid Gyula, 1973–1978 között Rapp Károly volt a Kolozsvári Protestáns Teológia rektora. A régebbi időben minden évfolyamfelelőstől jellemzést kért a rektor az évfolyam hallgatóiról. Tőkés László 1970–1975 között volt hallgató. Gálfy Zoltán évfolyamfelelős volt, nem emlékszik, mit írt róla 32 évvel ezelőtt. Gálfyt a Református Szemle főszerkesztői feladatára az Erdélyi Református Igazgatótanács kérte fel. 1990-ben bizottságok tagjaként Gálfy Tőkéssel szemben Csiha Kálmán püspökké választását támogatta. Az 1990–2000 közötti évtizedben a két egyházkerület viszonyában feszültségek támadtak. A vitában Gálfy a tradicionális erdélyi álláspontot képviselte. – Nagy Gyula püspök „tévedhetett dolgokban”, de 1990-ben lemondatását a püspökségről Gálfy méltatlannak ítélte. Gálfy igazat adott Cs. Gyimesi Évának, Visky Bélának és más, Tőkés László ellen fordulóknak: az erdélyi magyarság megosztása történelmi bűn. /Dr. Gálfy Zoltán prof. : A válasz jogán. Mit üzenek Tőkés Lászlónak? = Szabadság (Kolozsvár), nov. 23./ Nagy Gyula /Csomakőrös, 1909. szept. 27. – Kolozsvár, 1992. márc. 19./ 1962-1990 között volt református püspök Kolozsvárott.

Saját diákjait és tanártársait súgta be Gálfy Zoltán professzor, nyugalmazott református teológiai tanár – állítja Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. A „Könyvtáros” fedőnevű Gálfy a ‘70-es évek legelején, valamint egyik, 1987-es jelentésében hat teológiai hallgatóról – köztük Tőkés Lászlóról –, továbbá Kallós Zoltán néprajzkutatóról, dr. Tőkés István püspök-helyettesről és Komjáthy Aladár amerikai teológusról szolgáltatott információkat a politikai rendőrségnek. „Ennél is fájdalmasabb, hogy 1989–2000 között Gálfy tovább tanított a kolozsvári teológián, másfelől a Református Egyház Zsinatának egyik legbefolyásosabb embere, dr. Csiha Kálmán püspök egyik jobbkeze volt. Utóbbi minőségében felbecsülhetetlen károkat okozott egyházunknak” – olvasható Tőkés László közleményében. Gálfy Zoltán ugyancsak sajtóközleményben reagált a református püspök által megfogalmazott vádakra. A nyugalmazott professzor állítása szerint – aki Tőkés László szekusdossziéjában a Könyvtáros fedőnéven szerepel – a Kolozsvári Protestáns Teológia ‘70-es években kinevezett rektorai, Dávid Gyula és Rab Károly minden évfolyamfelelőstől, így tőle is, rendszeresen jellemzést kértek a hallgatókról. Azt azonban nem tudja, hogy a begyűjtött jellemzéseket mire használták, mint ahogy azt sem, hogy ezeket kinek kellett továbbküldeniük. „Tőkés László 1970–1975 között volt a teológia hallgatója. Úgy tudom, hogy egy időben évfolyamfelelőse is voltam. Bármennyire próbálok visszaemlékezni, nem tudom, hogy mit írtam róla 32 évvel ezelőtt. És azt sem tudom, hogy ez a szöveg most hol van” – írta Gálfy Zoltán. „Az erdélyi magyarság megosztása történelmi bűn. Nem magasztos ideológia, hanem érdek, hatalom és pénz diktálta tévedés” – olvasható ugyanakkor a dokumentumban. A nyugalmazott professzor arra nem tért ki nyilatkozatában, hogy jelentéseket írt volna a Szekuritáténak Kallós Zoltán néprajzkutatóról, dr. Tőkés István püspök-helyettesről és Komjáthy Aladár amerikai teológusról. Tőkés László elmondta, Gálfy Zoltán professzor 1983-tól a Református Szemle főszerkesztője volt, véleménye szerint a professzort a Szekuritáté „tette oda”. Az ülésen felszólalt Hermán M. János egyházkerületi tanácsos is, aki két további teológiai alkalmazottat nevezett meg. Elmondta: az ő megfigyelési iratcsomójából Szőcs Endre volt teológiai tanárról és Izsák Vilmos volt teológiai titkárról derült ki egyértelműen, hogy jelentettek róla. A 83 éves Gálfy Zoltán nyugdíjas professzor jelenleg Kolozsváron él, Szőcs Endre és Izsák Vilmos már elhaláloztak. /Gyergyai Csaba: Cáfol a „Könyvtáros”. = Krónika (Kolozsvár), nov. 28./

Rendszerváltás előtti besúgóinak nevét hozta nyilvánosságra Tőkés László református püspök. Közlése szerint Bányai Ferenc lelkész, Bartha Tibor ortopéd főorvos és Gálfy Zoltán nyugalmazott kolozsvári teológiatanár írt jelentéseket róla. Erre válaszolt Gálfy Zoltán, besúgását igyekezett megmagyarázni, végül még ő vádolta a püspököt. Gálfy Zoltán azt állította, hogy nem jelentést írt, hanem a kolozsvári Protestáns Teológia akkori rektora kérésére jellemzést írt az évfolyam hallgatóiról. Gálfy nem tudja, miért kellett jellemzést adni. Már nem emlékszik, mit írt Tőkés Lászlóról. A Református Szemle főszerkesztői feladatára az Erdélyi Református Igazgatótanács kérte őt fel 1983-ban. Gálfy szerint azzal magyarázható Tőkés László „vádaskodó fellépése”, hogy 1990-ben Tőkéssel szemben ő Csiha Kálmán püspökké választását támogatta, továbbá nem fogadta el a püspök „propaganda jellegű zsurnálizmusát, az érett és reális szempontok érvényesítése helyett”. Gálfy szerint „az együttműködéssel vádolt” Tőkés Lászlóból vádló lett. /Dr. Gálfy Zoltán prof. : VÁLASZ a Népújság 2007. 12. 11-én megjelent alábbi közlésére. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 15./

Több mint negyvenéves tanári pályája elismeréseként Ezüstfenyő díjat kapott Józsa Miklós nagyenyedi tanár. Elmondta, hogy magyar szakos kollégáival minden lehetőséget kihasznált a magyar nyelv és irodalom megszerettetésére. Irodalmi köröket, író olvasó találkozókat szervezett. Ez a 89-es fordulat előtt sokszor nem volt egyszerű. 1989 után már bátran kiléphettek az iskola falán kívülre, és szorosabb kapcsolatot teremtettek a város kultúrára szomjas magyarságával. Józsa Miklós irodalomnépszerűsítő előadásokat és felolvasásokat tartott a Református Nőszövetség összejövetelein. 2003-ban a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház felavatása után ő javasolta, hogy létesítsenek Áprily-estek néven irodalmi és művelődési kört. A kör révén az eltelt öt év alatt sikerült kialakítani egy hozzávetőleg félszáz tagú törzsközönséget. A kör elsődleges célja Nagyenyed, a Bethlen Gábor Kollégium és Erdély jeles íróinak, költőinek és művészeinek népszerűsítése. Józsa Miklós a Kollégium és Nagyenyed történetével kapcsolatosan több cikket közölt a Nyugati Jelenben és annak évkönyvében, a Bihari Naplóban, a Szabadságban, a Népújságban, a Református Szemlében, az Erdővidéki Naplóban és az Új Magyar Szóban. - Őrizzük meg kincseinket, ne hagyjunk semmit elveszni! Ahogy Kányádi mondja: Be kell hordanunk, hajtanunk mindent. / A szavakat is, összegezte gondolatait Józsa Miklós. /Dvorácsek Ágoston: Beszélgetés Józsa Miklós Ezüstfenyő díjas nagyenyedi tanárral. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 12./

Tőkés László: meg kell tisztítani az egyházat
Az egyházi átvilágítás folyamatáról számolt be tegnapi nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, korábbi királyhágómelléki püspök és Antal János külügyi tanácsos, az egyházkerület keretében működő Kutató Bizottság tagja.
Tőkés László kifejtette: „arra törekszünk, hogy leleplezzük az egyház kebeléből kiválasztott kollaboránsokat, akik jobbára áldozatok voltak, de ugyanilyen fontos a tartótisztjeik leleplezése, hisz ők a tulajdonképpeni bűnösök”. A titkosszolgálati ügynökök Magyarországra való célzott áttelepítése kapcsán az EP-képviselő jelezte: vannak köztük lelkipásztorok, akik közül egy-kettő még ma is folytatja áldatlan tevékenységét.
Mint ismeretes Tőkés László 2010-ben kettős átvilágítást kért Románia és Magyarország területén, de konkrét eredményeket mind a mai napig nem tudnak felmutatni az illetékes hatóságok. Példaként megemlítette „Bodea Ioan” néven fedőnév alatt munkálkodó lelkipásztort, aki továbbra is úgy él, mintha mi sem történt volna, sőt, cikkeket közöl a Református Szemlében.
Tőkés meggyőződése szerint az egykori besúgóknak önvizsgálatot kell tartaniuk, és ki kell vonulniuk a közéletből. „Tisztítsuk meg református egyházunkat határon innen és túl egyaránt” – hangsúlyozta az egykori temesvári lelkész, aki szerint „ez nemcsak egyháztörténeti, erkölcsi kérdés, hanem súlyos, élő probléma a mai posztkommunista társadalomban”.
Antal János kiemelte: maga a tény, hogy a királyhágómelléki egyházkerület elsőként kezdte az átvilágítást, nem azt jelenti, hogy csak a mi egyházunkban voltak titkosszolgálati kollaboránsok. „Tudomásul kell vennünk, hogy az egyház nem világi intézmény, és a hívek között megbotránkozást kelt, ha valakiről kiderül, hogy együttműködött a titkosszolgálattal” – hangsúlyozta Antal János, majd ismertette a KRE keretében működő Átvilágító Bizottság, illetve Kutató Bizottság munkáját.
A sajtóiroda közleménye szerint 1998 óta több mint 90 iratcsomót kértek ki, ebből 47-et kapott kézhez az egyházkerület Átvilágító Bizottsága és 55 esetben született döntés (dossziék hiányában a CNSAS által kibocsátott igazolások alapján is születtek ugyanis döntések). Hat esetben bizonyosodott be, hogy valamely királyhágómelléki lelkipásztor együttműködött a kommunista titkosszolgálattal.
„Tisztán kell látni, hogy a lelkészekre nehezedő hatalmas nyomás fő bűnöseit, a tartótiszteket, a titkosszolgálatok megannyi tisztségviselőjét, a kommunista rezsim pribékjeit a mai napig nem vonta senki felelősségre. A rendszerváltás kínálta egyházi és társadalmi katarzis elmaradt: híveink keserűen tapasztalják, hogy az egykori funkcionáriusok és szekusok megúszták az elszámoltatást, sőt jelenleg is jól megy soruk” – fogalmazott Antal János.
Szabadság (Kolozsvár)

Lefednék a Kárpát-medencét – Interjú Kiss Gáborral, az Agnus Rádió főszerkesztőjével
Egész Erdélyt, illetve hosszú távon a teljes Kárpát-medencét lefedő református rádió létrehozása a távlati célja a kolozsvári Agnus Rádiónak, amely egyelőre a folyamatos, 24 órás internetes műsor beindításán munkálkodik – tudtuk meg Kiss Gábor főszerkesztőtől.
– A közelmúltban ünnepelte az Agnus Rádió a tizenegyedik születésnapját, ennek alkalmával a rádió egész napos rendezvénysorozatot szervezett. Hogyan zajlott a születésnap?
– Biztosan emlékeznek, akik az Agnus Rádió tavalyi születésnapján részt vettek, hogy nagyobb rendezvénnyel készültünk a korábbi évekhez képest, így már nemcsak gálaestre vártuk a hallgatókat, hanem több eseményt szerveztünk, ezt a szintet mindenképpen tartani akartuk továbbra is.
Az idei születésnap központi témája a család volt, ez onnan indult, hogy az ENSZ a 2014-es évet a család és a munka összehangolása évének nyilvánította, és arra gondoltunk, hogy ezt a témát mi is adaptáljuk, e köré szervezzük az eseményeket.
Mindenek előtt számba vettük azokat a rovatokat, amelyek kihelyezett műsorként is működnek. Arra jutottunk, hogy elsősorban az irodalom az, amit ki lehet vinni a stúdióból, Kolozsváron rengeteg irodalmár él, akiket meg lehet szólaltatni, ugyanakkor az irodalmárok egymást is faggathatják. Az irodalmi beszélgetésünk keretében így Demény Péter kérdezte Vallasek Júliát és Balázs Imre Józsefet, sőt a gyermekeiket is.
Egy másik fontos programpont volt a rádió 24 órás internetes műsorának beindítása: szombaton megvolt az első próbaadás, ezt a gyakorlatot a folyamatban lévő technikai újítás miatt egyelőre nem folytatjuk, de egy-két héten belül beindul a projekt. Az egész napos műsor rendkívül sikeres volt, a honlapunk látogatottsága aznap kétszeresére nőtt, és rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a hallgatóktól. A 24 órás műsor eleinte nem fog pluszműsorokat jelenteni számunkra, ez most még azért sem kerül szóba, mert ha a református egyházkerület beindítja a médiaközpontot, akkor először is le kell költöztetni a stúdiót.
A születésnapon emellett stúdióbeszélgetéseket is tartottunk, az egyikre a magyarbikali gyermekzenekart hívtuk meg, fantasztikus volt, ahogy egyszerre 25 gyermek szaladgált a stúdióban. Ezenkívül játéksarkot rendeztünk be az evangélikus-lutheránus püspökségen, este pedig sor került a hagyományos gálára a törökvágási református templomban, ahol a gyermekzenekar közel negyvenperces koncerttel örvendeztette meg a közönséget, emellett családos vetélkedőn is részt vettek a jelenlévők.
– Majdnem egy évtizedes pereskedés után az Erdélyi Református Egyházkerület januárban kapta vissza a kolozsvári Eötvös (Konstanca) utcában álló egykori épületét. Mi lesz az ingatlan sorsa?
– Az épület elég romos állapotban van, így egyelőre az egyházkerület igazgatótanácsa által jóváhagyott 100 ezer euróból renoválni kell, a felújítás néhány hete el is kezdődött. Ezt követően fogjuk kialakítani azokat a helyiségeket, ahol az egyházkerülethez tartozó sajtóorgánumok, egyéb intézmények helyet kapnak: a Misztótfalusi Kis Miklós-nyomda, az egyházkerület iratterjesztése, az Agnus Rádió, az Üzenet folyóirat, a Református Szemle és az Igehirdető szakkiadványok, a nőszövetség által szerkesztett Református Család, valamint a Református Rádió szerkesztősége.
Az egyes szerkesztőségeket egy igazgatóság alá fogják vonni, így kialakul egy közös stratégia, de mindegyik megtartja a jellegzetességét, saját karakterét. Nem szeretnénk, hogy egy tudósító mindegyik sajtóorgánumnak anyagokat készítsen, ezt nem lehet megoldani, viszont optimalizálni tudjuk a tevékenységet, például egy egyetemista, aki jelenleg részmunkaidőben dolgozik az Agnus Rádiónál, a jövőben kaphat még egy részidős munkát valamelyik másik szerkesztőségnél, és így teljes állást tudunk neki biztosítani.
Beindult egyébként már a párbeszéd a helyiségek kialakításáról, és abban mindenki egyetért, hogy szükség lesz közösségi terekre, ahol majd le lehet ülni egymással kávézni, átbeszélni bizonyos kérdéseket, akár megegyezni, hogy egyes eseményekre ki megy el tudósítani.
– Az Agnus Rádió közösségi rádióként határozza meg magát. Mit takar pontosan ez a kifejezés?
– Egy hasonlattal élve: olyan ez, mint a levesfőzés. A rádió a fazék, amibe belekerülnek a hozzávalók, vagyis az adott közösséghez tartozó egyének, családok. A műsor létrejöttéhez az embereknek kell biztosítaniuk a hozzávalókat, és minél több van ezekből, annál színesebb a műsor. Külön kell említeni a fűszereket, amitől az egésznek még jobb íze lesz, ezt a pluszt az önkéntesek jelentik.
A közösségi rádió modellje Hollandiában és Dél-Amerikában indult nagyjából egyszerre, a kezdeményezők az otthon ülő asszonyok voltak, akiknek szükségük volt egy szócsőre, amelynek révén beszélhettek arról, ami őket foglalkoztatta, ami a közösséget is érintette. Magyarországon ennek a megfelelője a civil rádió, amit viszont törvényileg is elismernek, Romániában viszont a jogszabályok nem különítik el a közösségi rádiózást, nálunk csak a közszolgálati és a kereskedelmi kategória létezik.
Mivel közszolgálati rádió csak állami lehet, mi kereskedelmi rádióként vagyunk bejegyezve, ami rendkívül hátrányos adózás szempontjából, hiszen nem vagyunk profitorientáltak. A közösségi rádió másik két fontos tulajdonsága, hogy egyrészt a közösség tartja el – ez nálunk egyelőre nem működik teljes mértékben –, másrészt a szerkesztőség rendszeresen meglátogatja a közösséget, kimegy az emberek, a hallgatók közé. Mi évente párszor tartunk szakmai hétvégét, ami azzal zárul, hogy meglátogatjuk valamelyik gyülekezetet, bemutatkozunk azoknak, akik nap mint nap hallgatnak bennünket.
– Milyen további tervei vannak az Agnus Rádiónak?
– Mindenekelőtt szeretnénk folyamatossá tenni a 24 órás internetes műsort. Hosszú távon más városokba terjesztenénk ki a műsorainkat, alapvető cél egy egész Erdélyt lefedő református rádió működtetése, de valójában Kárpát-medencében gondolkozunk. A közös Kárpát-medencei rádió alapja tulajdonképpen már megvan: rendszeresen anyagokat cserélünk más szerkesztőségekkel, így heti négyszer negyvenöt percben a magyarországi, felvidéki és kárpátaljai rádiókkal jelentkezünk közös műsorral, amelyhez mindenki hozzájárul, de emellett sokszor kész magazinokat is átadunk egymásnak.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár),

László Lóránt
HÁBORÚS PRÉDIKÁCIÓK
Az Erdélyi Református Egyházkerület az első világháború alatt
Az egyház súlyos kihívás elé került: méltatni kellett egy világméretű konfliktust, amelyet kezdetben a magyar társadalom egy része üdvözölt és támogatott.
Az erdélyi református egyház, akárcsak a Föld összes keresztény egyháza, 1914 júliusában súlyos kihívás elé került. Magyarázni és méltatni kellett egy, már első pillanataiban világméretűvé eszkalálódó konfliktust, amelyet kezdetben a magyar társadalom egy része üdvözölt és támogatott.
Új, a háborút igazolni akaró irodalmi műfaj jelent meg, a háborús prédikációk és tanítások tömege került pappírra egy olyan korban, amikor a református egyház egyik legégetőbb kérdése a belmisszió volt. Az alábbiakban az Erdélyi Református Egyházkerület hivatalos lapját, a Református Szemlét és annak a háborúhoz köthető sajtóanyagát tekintjük át.
A téma az évek során mindig az aktuális helyzethez igazodott. Így öt év református sajtóanyagát átnézve igen szemléletesen képződik le a háború képe. Meglepő, de úgy gondoljuk, hogy a korszak hangulatát tekintve mégsem kirívó, hogy 1914-ben Erdélyben pont azok a teológusok voltak a leglelkesebbek, akik egyben a református egyház megújulásának és a hitélet felpezsdítésének voltak a zászlóvivői, és a háború után szinte mindannyian fontos pozíciókat fognak majd betölteni.
Elég itt csak Makkai Sándor, Révész László, Révész István, Bartok György és Kecskeméthy István nevét említeni. Az erdélyi református prédikációs irodalom és egyéb háborús írások elsősorban a német példákhoz kapcsolhatók, sok esetben német szerzőktől merítenek.
1914 augusztusában Makkai Sándor későbbi püspök nyitotta meg a sort „Ne rémüljetek meg a tűztől!” című írásával, amely a klasszikus példa lesz más szerzők további munkáihoz. Alapgondolata Péter I. levelének 4. 12-13 verseire épít: „Szeretteim, ne rémüljetek meg a tűztől, mely közöttetek támad”. Akárcsak az egész magyar sajtó és ennek nyomán a közvélemény, ő is a szerbeket és szövetségeseiket tette felelőssé a háborúért.
Számos protestáns európai teológushoz hasonlóan - feltehetően még mielőtt ezek írásait olvashatta volna - a háborút Isten akarataként értelmezte, aki próba elé teszi népeit, melyek ezáltal lelküket Isten felé fordítják.
Ezt a gondolatot viszi tovább egy másik beszédében, ahol Illés történetére alapozott. Eszerint a gyűlöletből szeretet lesz, azaz a háború tüze megtisztítja a lelkeket, Istenhez vezeti a népet. Ugyanezt írta le Bartók György teológiai tanár is:
a háború szellemi és lelki újjászületéshez vezet.
És valóban úgy tűnt, a történelem őket igazolja. Az egyházi sajtó a folyton ismételgetett nemzeti, nacionalista kliséket az Istenhez való megtérés motívumával megtoldva és ezeket gazdagon használva eufórikusan számolt be arról, hogy a templomok megteltek, a lelkészi teendők megsokasodtak, a bevonuló katonáknak, ha kellett, naponta osztottak úrvacsorát.
Vallásos irományokkal látták el a frontra menőket, gyűjtöttek az itthon maradott szegény sorsú családoknak. Szószéken és tábori istentiszteleten nyíltan kimondták, hogy az, aki családját, hazáját védi, nem vétkez, ha gyilkol. Gyakorlatilag teljesen szembementek a lelki megújulást hirdető tanokkal, de megtalálták a módját annak, hogy a háborút mégis ezek keretében magyarázzák.
1914 őszén, a református teológián egy öt előadásból álló sorozat indult, ahol a professzorok fiatal hallgatók számára értelmezték a háborút a Biblia tükrében.
Dr. Kecskeméthy István beszédében az Ószövetségi próféták példáját hozta fel, akik számos háború elindítói voltak, jelenlétűk egy-egy csatában erőt adott és a győzelem kulcsát jelentette. A háború szörnyűségeit Dávid király fiatalkori kegyetlenkedéseivel állítja párhuzamba és ennek kapcsán teszi fel a minden generációt izgató kérdést, hogy lehet-e az Ószövetség a kereszténység könyve. „Vannak javak, amelyeket csak ilyen rettenetes áron lehet megszerezni” mondja ki, hisz hitet nyerünk. A béke ugyan gazdagságot teremt, de elhalványulnak a nemzeti és vallási igazságok. Háborúval sújt Isten, mert szeret, és a háború fájdalmaiból megújulva kell kikerülni.
Dr. Gidófalvi István, a teológiai intézet főgondnoka ennél is tovább megy, méltatva az öt előadást, „eszményi magaslatokról világították meg a háborút” és íme, a történelem is a modern prófétákat igazolja, hisz a magyar hadsereg helytállt, a nemzetiségek hűségesek és a hadikölcsön sikere megmutatta, hogy külföld nélkül is erős az ország. Nem kellett az idegen tőke a magyar gazdaság felvirágoztatásához. Az erdélyi református irodalom által propagált gondolatok teljes mértékben beleillettek a korszak nacionalista és nemegyszer xenofób hangvételű háborús európai irodalmába és a háború után kialakult, az erdélyi magyarság szempontjából kedvezőtlen helyzet miatt még hosszú ideig kísértettek az egyházi diskurzusban.
A teológusok között Ravasz László, a későbbi Duna-melléki püspök mondta ki elsőként nagyhatású írásában, hogy egy korszak lezáródott, új eszmékért él és küzd a világ. Ezzel igazából a világi sajtóban is állandóan emlegetett új korszak motívumát emelte be a prédikációs irodalomba. Véleménye szerint a felgyorsult világ emberének lelkében békeidőben is háború volt. Szerinte értékek csak a tűzből születnek és az új korszakban annyi lesz az öröm, mint amennyi szenvedést elbírunk most. Ugyanerről beszélt Nagy Károly is, aki 1918 januárjától Kenessy Bélát követte a püspöki székben.
Pragmatikusabb álláspontot egyedül Dr. Kenessey Béla püspök képviselt. A fent említettekhez képest számos konzervatív elemet tartalmazó „Háború és vallás” című előadásában 1914 novemberében mondta ki, a háborús irodalom egészét tekintve is elsők között, hogy nem Gavrillo Princip szerb diák a felelős, hanem az erkölcseiben megromlott európai társadalom. Komolyabb elemzésbe itt most helyszűke miatt nem bocsátkozhatunk. Az említett példák az egyházközségek szószékein csak felerősödtek, illetve esetenként eltorzultak.
Az erdélyi püspökség és teológia körül csoportosuló teológusok többsége 1915-re teljesen kiábrándult a háborúból. Talán az első sebesülteket szállító szerelvények, a soha nem látott szenvedések, a kezdeti katonai sikertelenség voltak kijózanító hatással. A háború mint a lelki és nemzeti újjászületés lehetséges útja kikopott az erdélyi szerzők írásaiból.
A Református Szemle 1915. évi sorozatában a fent említett szerzők neve, Nagy Károly főjegyző kivételével hiányzik. Többnyire német háborús irodalomból fordítottak és interpretáltak. Csűrős József vidéki lelkész lett ennek a vonalnak a meghatározó alakja. A C. Röttinger, Rittelmeyer, Niebergall, Traub, Jatho, Naumann és Krimss, illetve a Kriegsfulgblatterből átvett írásokban már tükröződik a társadalom kétkedése, ott vannak a félelmek: csődbejutott-e a kereszténység? Ezen munkák türelemre, kitartásra intenek, a háborút szükséges rossznak állították be, és maradt a sokat állított és tagadott motívum is: minden Isten akarata. 1916-ban még kevesebb volt a hasonló típusú írás, bár Csűrös József lelkész és néhány társa még szorgalmasan gyártotta a fentiekhez hasonló írásokat. A háborúval kapcsolatos írásokat bőségesen találunk a továbbiakban is, de ezek már rendelkezések, helyzetelemzések és tényfeltárások, hisz Erdély is háborús terület lesz.
Kenessey Béla püspök Háborús húsvét című írásában még biztatott, hangsúlyozta a haza védelmének fontosságát. Az év második felében azonban teljesen megváltozott a háborúról való beszédmód. Románia szembefordulása a Központi Hatalmakkal és augusztusi támadása kelet Erdély magyarok lakta vidékeit érintette első sorban, az erdélyi székelységet, amelynek a magyar nemzeti politika különleges szerepet szánt Erdély elmagyarosításában. Korábban Magyarország magyarlakta területeit nem érintette a háború.
A pszichológiai sokk a sikeres katonai reváns ellenére mai napig megmaradt a magyar köztudatban. Kenessey augusztusi és decemberi körleveleiben már nyíltan kimondta, hogy a háború a civilizáció és az emberi kultúra teljes csődje. Isten akaratáról itt szó sincs, a vizsgált személyek közül a püspök az egyedüli, aki ezt az érvet a korábbiakban sem hozta fel. A közvetlen háborús élmények, a menekülésben embertársat meglopó, megzsaroló ember, a hadibeszállítók csalásai szolgáltattak témákat Kenessey ekkori beszédeihez. Figyelmeztetett, hogy az egyháznak meg kell maradnia a régi úton, és még erőteljesebben kell szolgálnia Istent és a nemzetet. A háborús jelenben pedig, a nagy lelki és anyagi nyomorúság idején vigasztalni kell az ige szavaival és fel kell ébreszteni a szunnyadó lelket.
1917-re megcsappantak a háborús egyházi beszédek, írások a Református Szemlében. Továbbra is a német szerzőket fordították. Mesterkéltek voltak, a hivatalos propaganda szólamait vették át: kitartásra biztattak és csak a megalkuvás nélküli békekötést támogatták. Igaz, 1917-et egy jó évnek is nevezhetnénk a Központi Hatalmak szempontjából, legalább is a keleti és olasz frontokon.
Az 1918-as év újévi beköszöntője azt is megkérdőjelezte, hogy szabad-e azt a kifejezést használni, hogy boldog újesztendőt, hisz a szerző szerint nyilvánvaló a társadalmi szétesés, elszabadult, romlott erkölcsök uralkodnak, a háború nem éltet, mint ahogy 1914-ben az Ószövetségi példák alapján magyarázták. Ekkor már sejthető volt, hogy a bajok más természetűek lesznek, mint a háború kezdetekor. Itt első sorban a nemzetiségi és társadalmi feszültségekre gondolt a szerző.
Az erdélyi magyar háborús egyházi irodalom egy, a magát uralkodó, többségi nemzetnek képzelő magyarság egyházi irodalma volt.
A központi vezetés sem a korszakot megelőzően, sem a háború idején nem számolt komolyan a nemzetiségek centrifugális érdekeivel. Az államhatalom az 1916-os román támadás után sem vonta le a következtetéseket, de az egyházi vezetők sem. A korabeli egyházi dokumentumokból kiderül, hogy az egyházi elit világosan látta, hogy a román értelmiség is megosztott a Romániához való csatlakozást illetően, de erről sose beszéltek, egységes magyar nemzetben gondolkodtak. Ezt, a későbbi történések alapján tévesnek bizonyuló álláspontot képviselte a református egyház is.
László Lóránt
László Lóránt könyvtáros, történész, a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár munkatársa. Történelem szakon végzett a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen 2003-ban, ugyanitt mesterizett Történeti-antropológia szakon 2007-ben. 2008-tól egyháztörténet szakos doktorandusz a BBTE Református Tanárképző Karán, doktori kutatásainak témája: a Felekezetközi Tanács története. Kutatási területe: Marosvásárhely dualizmus kori társadalom története, illetve az erdélyi református egyház története a két világháború között. A szerző a marosvásárhelyi történészek Borsos Tamás Egyesületének elnöke.
Transindex.ro

A teológiai intézet örök barátja
Lelkészcsaládban született, amely többször is lakóhely-változtatásra kényszerítette. Több iskolába járt, később börtönbe került, majd a teológiára felvételizett. Mezőségi lelkipásztorsága után került a teológiára, ahol a diákok kedvence lett. Dr. Kozma Zsolt nyugalmazott teológia professzorral beszélgettünk.
– Hogyan emlékszik vissza gyermekkorára, amelybe a második világháború is beleszólt?
– Árpástón születtem 1935-ben. Édesapámnak ez volt az első parókusi állása, azelőtt segédlelkészként szolgált. Itt éltük meg a második bécsi döntést, amely ránk nézve az elején ijesztő volt. A környéken ugyanis a Maniu-gárdisták raboltak, pusztítottak. Kipárnáztuk az ablakokat, hogy ne tudjanak belőni, ha arra járnak. Ameddig bejöttek a magyarok, rettegésben éltünk, utána a felhőtlen öröm következett. Édesapám a templomtoronyból egy 22 évig őrzött összehajtogatott piros-fehér-zöld zászlót vett elő, lovas szekeret fogadott, és azzal mentünk Rettegre, hogy lássuk a Dés–Bethlen–Beszterce útvonalon érkező magyar katonákat. Nemsokára kezdtem az első osztályt egy Debrecenből áthelyezett tanítónővel, de a faluba Magyarországról helyeztek át jegyző házaspárt is, így mindjárt egy kis „magyar hangulat” uralkodott a helységben, ahol fele-fele arányban éltünk reformátusok és román görög katolikusok. A faluban különben mindig béke volt.
Emlékszem, édesapám a magyar államtól kapott 20 pár bakancsot, abból tízet a görög katolikus papnak adott, hogy az ossza szét a románok között.
– Közeledett a front 1944 őszén. Mit tett a család?
– Felpakoltunk és nyugat felé indultunk, de csak a Szilágyságig jutottunk el. Szilágypanitba kerültünk, ahol anyai nagyapám volt a lelkipásztor. 1944. október 17. volt az a tragikus nap, amikor az orosz csapatok egy szakasza a faluba érkezett. Édesanyám kiugrott hátul az ablakon, elöl benyomultak az oroszok, lövöldözni kezdtek a lakásban, és keresték a nőket. Az árpástói családunk – szüleim, testvéreim és a velünk érkezett apai nagymamám – kiment a rétre, egy szénaboglya alá menekült, csak másnap tért vissza. Akkor már nagytatám, aki szenvedélyes vadász is volt, meglőtte nagymamámat, aki súlyos tüdőbajban szenvedett, és saját magával is végzett: nem bírta elviselni azt, ami velük történt.
– Miként került a család Kolozsvárra?
– 1948-ban a tanügyi reform miatt a vallásoktatást megszüntették, édesapám a zilahi kollégiumban állás nélkül maradt. Viszont zenei képzettsége is volt, ezért kinevezték énektanárnak a tanítónőképzőbe. 1949-ben ért minket a sokk, hogy nem kérték fel a megüresedett gyakorlati teológiai tanszéki állásba, ezért 1950-ben a kolozsvári operához szerződött.
– Érettségi után sikeres felvételi helyett letartóztatás és börtön következett. Miért ítélték el?
– 1952 áprilisában rendszerellenes röpcédulákat szórtunk a városban. Még mindig szó szerint emlékszem a szövegre, amit akkor kezdetleges eszközökkel sokszorosítottunk: „Emberek, harcoljatok a vörös kutyák ellen, akik romba döntik családjaitokat, és elviszik a nép legjobb fiait”.
Nyáron a Bolyai Egyetem kémia szakára szerettem volna felvételizni, ezért otthon tanultam, társaim pedig augusztus 22-én újabb akcióra készültek. Egyik barátunk családjának illegális kommunista harcos tagja feljelentett, és társaimmal együtt engem is letartóztattak. Kolozsváron, két helyen voltam fogdában, összesen nyolc hónapig, utána kényszermunkatáborba vittek a Duna–Fekete-tenger-csatornához. Öt évre ítéltek, de két év után közkegyelemben részesültem.
– Miért felvételizett a teológiára?
– Vallásos környezetben, hívő emberek között nőttem fel, mindig jártam templomba. 1954 szeptemberében szabadultam, de a börtönben minden este imádkoztam. Egy magát ateistának mondó személlyel is – később kiderült, hogy hívő katolikus volt – sokat vitatkoztam, aki „legyőzött”, ezért akkor nagyon elkeseredtem, de megerősödtem. Szabadulásom után hazajöttem Kolozsvárra, édesapám tanácsára pedig a teológiai istentiszteletekre kezdtem járni. Megtetszett a környezet, a hangulat, a közösség. Ezért azt mondom: belső indíttatásból, de számos külső hatás következtében határoztam el, hogy teológus leszek.
– Hogyan vált egy kufferes pap kedveltté a Mezőségen?
– Telefonon érkezett a „felső értesítés” a püspökségre, hogy túl sok lelkészjellegű személy él Kolozsváron. Ezért Dávid Gyulának ki kellett helyeznie a segédlelkészeket falura. Megkérdezte tőlem, hova akarok menni, nekem azonban mindegy volt. A megüresedett Szárazajtára Magyarszovátról választották meg a lelkészt, így én kerültem a helyébe a Mezőségre. Karácsony után érkeztem meg az autóbusszal: leszálltam a bokáig érő sárba a kufferrel, s miután mindenki szétszéledt, a sötétben valaki rám kérdezett: maga a pap? A harangozó volt, aki bevitt a jéghideg parókiára, s ott maradtam. Néhány nap múlva megtartottam az újévi istentiszteletet. Ekkor már olyan hangok hallatszottak, hogy „nekünk nem kell kufferes pap”, „mi lelkipásztort akarunk választani”. Azt válaszoltam, hogy amúgy is csak addig vagyok ott, ameddig választanak. Elkezdtem a szolgálatot, közben családot látogattam, tanítottam a konfirmandusokat. Még a konfirmáció is Magyarszováton ért, utána viszont karácsonyig elvittek katonának. Kolozsvárra jöttem vissza, ám a presbiterek megkerestek Szovátról.
– A presbiterek azt szerették volna, hogy öt évig maradjon, végül 17 évig szolgált a gyülekezetben. Hogyan tudott érvényesülni egy városi fiú vidéken?
– A presbiterek valóban azt akarták, én azonban nem írtam alá az öt évre szóló szerződést. Ennek ellenére a gyülekezet megválasztott. Nehezen szoktam meg a falusi környezetet, a bokáig érő sarat. Öt évig villany sem volt, a 3000 lelkes községben három telefon működött. Lassan azonban belejöttem, s megtanultam, hogy ne csak köszönjek, hanem a kertben kapáló bácsit arról is kérdezzem meg, ellett-e a tehene. A több mint másfél évtized alatt kétszer javítottuk a parókiát, háromszor a templomot, 40 méteres kerítést és a dombon betonlépcsőt építettem. Közben folyamatosan tanultam, magiszteri tanfolyamra iratkoztam be. 1966-ban megnősültem: Kali Gyöngyvért, a backamadarasi lelkész lányát vettem el feleségül. Négy gyermekünk született.
– A magiszteri tanfolyam, majd a doktori cím jelentette a lépcsőfokot a tanári állás felé?
– Részben igen. 1949-ben alakult meg az Egyetemi Fokú Egységes Protestáns Teológiai Intézet, 25 évvel később pedig ünnepélyes keretek között 14-en tettük le a doktorátust, ekkor tíz díszdoktort is avattak. Mindez márciusban történt, októberben pedig már óraadó tanárként alkalmaztak. Szovátról ingáztam: kedden reggel öt órakor a buszra ültem, kedden és szerdán megtartottam az órákat, szerda délután pedig hazamentem. Eleinte a héber és görög nyelvet tanítottam, a kezdőknek pedig németet. Úgy próbáltam megoldani az óratartást, hogy a gyülekezetben egyszer sem kellett helyettesíteni a két év alatt.
– Hogyan került a gyakorlati teológiai tanszékre?
– Két év után versenyvizsgáztam, s beköltöztünk Kolozsvárra. Hat évig voltam lektor. Ezt követően történt az, amit sokan helytelenítettek. Megüresedett az egyik gyakorlati tanszék – édesapám, aki korábban már az egyetemre került, nyugdíjba ment –, Nagy Gyula püspök felhívatott, és azt mondta, engem nevez ki helyette. Hiába mondtam, hogy ószövetséges vagyok, mégis a gyakorlati teológiai tanszékre kerültem: liturgikát, pojmenikát, katekétikát adtam elő. Majd megbíztak az ószövetségi bibliaismerettel is.
– A mintegy három évtizednyi tanárság ideje alatt 2500 prédikációvázlata született, számos prédikációs kötete jelent meg. Melyik munkáját tartja a legjobbnak?
– A legjobbnak Jézus Krisztus példázatait tartom. Azon ritka könyvek közé tartozik, amelyeket nem megrendelésre írtam. Ugyanis számos kötet úgy jelent meg, hogy a benne levő tanulmányok megírására, az előadások megtartására felkértek. A leghasznosabbnak a Teológiai idegen szavak, kifejezések, szólások szótárát tartom. A legtöbb időt mégis a Református Szemle repertóriumával töltöttem, amely 18 449 címszót tartalmaz, majdnem egymillió nevet és több mint tízezer helységnevet. 2011-ben kezdtem el, és 2016-ra fejeztem be. Aprólékos és nehéz volt, de élveztem átnézni azt, hogy az elmúlt évszázadban kik miről és mit írtak.
– Külföldi tanulmányútra nem engedték, itthon alkotott. Egyesek szerint talán ezért is kerültek ki tollából jellegzetesen erdélyi magyar református munkák, írások. Nem tekint vissza minderre úgy, mint valami isteni gondviselésre?
– Részben magam, részben mások életére nézve is szoktam mondani: a hit főleg azt jelenti, hogy rábízom életemet Istenre a jelenben (jövőre néző hit), és csak másodsorban azt, hogy Isten engem megsegített eddig (múltra néző hit). Több olyan év telt el, amikor negatív élmények értek. Akkor nem tudtam, hogy ezek valamire jók. Nem volt olyan hitem, hogy azt mondjam: ezek majd valamire jók lesznek. Később jöttem rá arra – és ez nem a teljes hit –, hogy Isten ezeket felhasználja majd mások javára. Külön története van annak, miért nem mehettem külföldre. Nem az történt, hogy elhatároztam, Erdéllyel szeretnék foglalkozni, hanem rá voltam erre kényszerítve. A Makkai Sándor-évforduló után következett a Tavaszy Sándor-, majd Ravasz László- és Imre Lajos-évforduló. Mind tősgyökeres erdélyi teológusok voltak, akikkel foglalkozni kellett. Ráálltam a témákra: mindig azt néztem, hogy az egyetemes református egyházon belül milyen sajátosságai vannak az erdélyi reformátusságnak, illetve ez hogyan viszonyul a magyarországihoz. Azt vallottam, hogy mindaz, ami velünk történt itt Erdélyben, az határoz meg minket. Az összesítőket és repertóriumokat is azért készítettem, hogy világosabban lássam, kik voltunk és kik vagyunk, hogyan érkeztünk el a reformációi emlékévig.
– Tudatosan készült a nyugdíjas évekre?
– Édesapám mellett Tőkés István, Geréb Pál, Juhász István is sértetten ment nyugdíjba a teológiáról. Nem szerettem volna vákuumba kerülni és traumaként megélni a nyugdíjazást. Ezért erre lelkileg is felkészültem. És gyakorlatilag is: nyugdíjazásomat követő első naptól kezdve új témával foglalkoztam, a Zsidókhoz írt levéllel, amely a Magyarországon készülő kommentársorozat egyik része lesz. Tudtam, minden időmet igénybe fogja venni. Még a doktorjelöltekkel való további foglalkozást is visszautasítottam. A teológiáról való távozás a tudatos készülődés miatt nem viselt meg. Előtte játszottam a gondolattal, hogy milyen lesz az utolsó tanári gyűlés vagy az utolsó akadémiai istentisztelet, mit fogok mondani. Végül minden úgy történt, mintha nem is készülnék nyugdíjba: nem mondtam semmit, azt sem, hogy mit jelentett számomra a teológia, mint intézet.
– És mit jelentett?
– Amikor teológus voltam, a teológia második otthonom volt. Amikor magyarszováti lelkipásztorként készültem a doktorátusra, a teológia második otthonom volt. Amikor tanár voltam, a teológia második otthonom volt. Most, amikor nyugdíjas vagyok, a teológia a második otthonom. Szinte nem telik el olyan nap vagy hét, hogy ne lennék legalább a teológia könyvtárában. Remélem, a teológus ifjúság öreg barátja és a teológiai intézet örök barátja maradok. Somogyi Botond / Erdélyi Napló (Kolozsvár)