Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Református Asszisztensképző Főiskola (Marosvásárhely)
17 tétel
2004. június 12.
Marosvásárhely egyik legjobban felszerelt főiskolája, a Református Egészségügyi Főiskola az idei ballagókkal együtt 316 fiatalnak biztosított szakmát, a megélhetés lehetőségét. Megalakulásától, 1992-től sokszor reménytelen küzdelmet folytatott az intézmény vezetésével megbízott dr. Nagy Attila nyugalmazott tüdőgyógyász főorvos, és később a szervezésben oroszlánrészt vállaló Mezei Ilona, aki mindenese volt az iskolának. 1992-ben, amikor az anyanyelvű posztliceális egészségügyi asszisztens-képzést elindították Marosvásárhelyen, a Kistemplomban kezdték meg az oktatást, majd a sportiskola fogadta be az intézményt. Csiha Kálmán református püspök világjáró körútjain gyűjtötte össze a támogatást, amiből az iskolaépület elkészülhetett. A Bod Péter Tanulmányi és Diakóniai Központ adott végleges otthont a főiskolának, s biztosította a bentlakás és az étkeztetés lehetőségét is. A tanítást a MOGYE akkor nyugdíjba kényszerített professzorai vállalták, majd az évek során fiatalabb egyetemi káderekkel egészült ki a tanári kar. Megjelent egy kormányrendelet, amely szerint csak az egyetemek keretében képezhetnek egészségügyi asszisztenseket. Mezei Ilona a távozó orvos-igazgatóval és a tanári kar egy részével menni készül. Nem sikerült elérniük, hogy a marosvásárhelyi egyetem a jelenlegi formájában felvállalja az iskolát. Ősztől bábaképző főiskola indul a MOGYE keretében, de ez nem pótolja azt, hogy megszűnik az anyanyelvű általános asszisztens-képzés folytonossága. /Bodolai Gyöngyi: Belenyugodhatunk? = Népújság (Marosvásárhely), jún. 12./
2004. június 21.
Marosvásárhelyen a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központban működő Református Asszisztensképző Főiskola vezetősége és tanárainak a zöme búcsúzni készül az intézettől, melynek a profilja megváltozik. Dr. Nagy Attila tüdőgyógyász-főorvos, az intézmény igazgatója szerint betelt a pohár, vele együtt távozik Mezei Ilona főasszisztensnő is, aki amolyan mindenese volt az intézetnek: oktatott, nevelt, titkárnőként intézte az adminisztrációt. Az igazgató és az Erdélyi Református Egyházkerület vezetősége, személyesen Papp Géza püspök közötti ellentét főként abból származik, hogy a Bod Péter Diakóniai Központot a korábbi püspök, dr. Csiha Kálmán építtette – adományokból, éppen az Asszisztensképző Főiskola számára. Nagy doktor szervezte meg az oktatást, 1992 novemberében kezdődött el a magyar nyelvű általános asszisztensképzés. Nagy Attila máig önkéntesen, ingyenesen vezette az intézményt. Nemrég egy mindössze érettségivel rendelkező fiatalembert neveztek ki „föléje" intézményvezetőnek, akivel nem tud szót érteni. Nagy Attila az évzárón elmondta: az utóbbi időben rágalmazó leveleket küldöztek ellenfeleik a püspökségre, és „a püspök úr véleményét rólunk a rágalmak alapján alkotta meg." Ezek után az eddigi vezetőség menni készül. A főiskolán a most záruló tanévben 69-en tanultak, közülük 24-en ballagtak. A 13 tanév alatt 324-en nyertek itt szakképzést. Egy idei kormányhatározat szerint az egészségügyi általános asszisztensképzés a posztliceális szakiskolákban megszűnik, ez csak orvosi egyetemen folyhat tovább, a marosvásárhelyi Főiskola is átalakul, ezután szociális, közegészségügyi, gyógyszerészeti, fizikoterápiás vagy öregek ápolásához értő asszisztenseket képezhetnek. Ezzel a lépéssel felszámolják a magyar nyelvű általános asszisztensképzést, miközben például a marosvásárhelyi kórházakban egyre kevesebb a magyarul értő orvos. A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen ősztől valószínűleg magyar nyelvű bábaképzés indul. /Máthé Éva: Ballagási ünnepség – szemrehányásokkal. Megszűnik a magyar általános asszisztensképzés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 21./
2004. június 24.
A Romániai Magyar Szó jún. 21-én „Ballagási ünnepség – szemrehányással, Megszűnik a magyar általános asszisztensképzés" címmel beszámolót közölt a marosvásárhelyi Református Posztlíceális Asszisztensképző Iskola ballagásáról. Az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) a hiányos információkat, szándékosan csúsztatott állításokat pontosította. Dr. Nagy Attila munkaviszonya az Erdélyi Református Egyházkerülettel jún. 20-án megszűnt, ugyanis az EREK Igazgatótanácsa közös irányítás alá vonta a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központban folyó diakóniai, oktatói, nevelői és egyéb tevékenységeket. Nagy Attila áldozatos szakmai munkáját megköszönték. Jún. 20-tól az intézet élén egy vezérigazgató működik – dr. Ábrám Zoltán –, aki egyben a Diakóniai Központban működő Református Posztlíceális Asszisztensképző Iskola tanulmányi igazgatói tisztségét is betölti. Az államilag elismert Református Posztlíceális Asszisztensképző Iskola hivatalos igazgatója a Református Kollégium mindenkori igazgatója – jelenleg Székely Emese. Dr. Nagy Attila nyugalmazott főorvost, az egyházkerület 1992-ben nevezte ki az asszisztensképző szakmai irányítójának. 2001. aug. 1-jén pedig szakigazgatónak, közvetlen főnöke a Bod Péter Diakóniai Intézet igazgatója. Dr. Nagy Attila előbb László Zoltán igazgatóval, majd ennek utódjával, Nagy Gáborral sem tudott összhangban együtt dolgozni, autoritásukat kétségbe. /Pontosítások egy ballagási „beszámolóhoz". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 24./
2004. szeptember 7.
Eddig úgy volt, hogy a minisztérium nem engedélyezi a posztliceális asszisztensképzést, de most változás történt. Szept. 15-én újabb 25 fős évfolyam kezdheti el hároméves anyanyelvű tanulmányait a marosvásárhelyi Református Egészségügyi Posztliceális Iskolában. Az iskola új szakigazgatója, Ábrám Zoltán közölte, az alacsony órabér miatt rendkívül nehéz a régi tanárokat pótolni. /Szucher Ervin: Mégis indul magyar asszisztensképzés. = Krónika (Kolozsvár), szept. 7./
2005. november 28.
Szeretetből született meg ez az épület – hangsúlyozta Marosvásárhelyen a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ megálmodója és létrehozója, dr. Csiha Kálmán, nyugalmazott püspök, az épület fennállásának ötödik születésnapján, melyen megjelent a szellemi és anyagi támogatást nyújtó hollandiai KOEN Alapítvány képviselője is. Az épületben három intézmény kap helyet: a Református Asszisztensképző Iskola, a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ és a Diakóniai Alapítvány marosvásárhelyi fiókja, mely bejegyeztetés alatt áll. A központ együtt ünnepelt a Bethlen Kata Diakóniai Központtal /Kolozsvár/, és megtartották az Új kihívások az otthoni beteggondozó szolgálatában című konferenciát. Az egyház feladata az emberek egyenlő esélyhez való juttatása, az életkörülmények megváltoztatása – emelte ki beszédében Kató Béla püspök-helyettes. – Segítsünk, hogy önálló életet élhessenek fogyatékosok, idősek – ez fejezheti ki az egyház lényegét, tette hozzá. A központban megnyílt Hunyadi Mária és László, valamint Csatlós Levente tárlata is. /Diakóniai központok közös ünnepe. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 28./
2005. december 2.
Gyakori igazgatócserék, lemondások és elbocsátások után normalizálódni látszik a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ élete. Az elmúlt hét végén rendezett ötéves születésnapon az derült ki, hogy a ház egyre inkább kezdi betölteni eredeti szerepét. „Mára nemcsak a kálvinizmus, hanem a magyar kultúra egyik legfontosabb bástyájává nőtte ki magát” – mutatott rá a központ megálmodója és létrehozója, Csiha Kálmán nyugalmazott püspök. A diakóniai otthonban ma már három intézmény – a Református Asszisztensképző Főiskola, a most induló otthoni beteggondozó szolgálat és maga az étteremmel és szálláshelyekkel rendelkező Bod Péter Központ – működik, ezenkívül számos egyházi és világi tevékenység színhelye. A társadalmi és művelődési rendezvények, konferenciák, bálok, kiállítások szinte egymást követik. A marosvásárhelyi diakóniai és tanulmányi ház öt évvel ezelőtt a kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központ mintájára készült. Az EREK akkori püspöke, Csiha Kálmán nyugat-európai és tengerentúli gyűjtőkörútra indult, abbó építették az ingatlant. A nyugalmazott püspök a ház jelenlegi igazgatója, Ábrám Zoltán Bod Péter-emlékplakettel tüntette ki. A központban Új kihívások az otthoni beteggondozó szolgálatban címmel konferenciára került sor. Előadások hangzottak el a diakónusok tevékenységéről, az egészségbiztosításnak az otthon gondozottakra vonatkozó rendelkezéseiről, a Caritas otthoni beteggondozó szolgálat tevékenységeiről és a Diakónia Keresztyén Alapítvány működéséről. /Szucher Ervin: Egyházi és kulturális bástya. Ötéves a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ. = Krónika (Kolozsvár), dec. 2./
2006. október 10.
Már több mint száz marosvásárhelyi idős, beteg vagy egyedülálló személy házi gondozását végzik a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ Református Asszisztensképző Iskola első- és másodéves hallgatói. Az iskola vezetői szerint a házi beteggondozás nemsokára elterjedt önálló szakmává válhat. Ábrám Zoltán, a központ igazgatója elmondta, a Diakónia Keresztyén Alapítvány marosvásárhelyi fiókszervezetének támogatásával beindított otthoni gondozói szolgálat Marosvásárhelyen eddig jó eredményeket hozott. /Bakó Zoltán: Új szakma: otthoni beteggondozás. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 10./
2007. február 24.
A marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ idén az Áldás, népesség mozgalom által kezdeményezett Beszéljünk a népességről című konferencia köré építette kétnapos /február 21-22./ rendezvénysorozatát, melyen egyházi és civil szervezetek, intézmények képviselői vettek részt. A nagycsaládok csak az egyházra számíthatnak – mondta Csép Sándor, az Áldás, népesség mozgalom kezdeményezője. Két nyárádmagyarósi családot, a 11 gyerekes György Gézáét és a 10 gyermekes Nagy Béláét, egyenként 2500 lejes pénzadománnyal jutalmazta meg az Erdélyi Református Egyházkerület. A Beszéljünk a népességről konferencia Csép Sándor előadásával kezdődött, majd Kovács Istvánt, az egyházkerület diakóniai ügyosztályának tanácsosát, Csató Béla római katolikus főesperest, Peták Istvánt, a Magyar Televízió kurátorát, Bornemissza Esztert, az MTV Magyar Ház műsorának vezetőjét, Benkő Ágotát, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnökét, Csíki Sándort, az Erdélyi Nagycsaládosokért Egyesület elnökét, Fülöp Dénesnét, a vártemplomi Diakóniai Otthon ügyvezetőjét és dr. Ábrám Zoltánt, a MOGYE egyetemi tanárát hallgathatták meg a jelenlévők. Csép Sándor két filmjét mutatták be. Az egyik 1975-ben a gazdag Kalotaszegen készült /Egyetlenem/, a másik 2000-ben, a szerényebb Szilágy megyei Désházán. Az első filmben a pompás, jó móddal épített házakban élő párok egy szem gyerek nevelésére vállalkoztak, arra is nehezen, mert a vagyont fontosabbnak tartották a gyermekáldásnál. A második film a désfalviak életét mutatta be, ahol a családok – kevesebb földi jóban dúskálva – bátran vállalták a 3-4 gyermeket. Menni vagy maradni? címmel pályázatot hirdettek a Református Asszisztensképző Iskola diákjai számára. A díjazottak pénzjutalomban is részesültek, amelyet a dr. Csiha Kálmán nyugalmazott püspök által működtetett alapítvány ajánlott fel. /Mezey Sarolta: Bod Péter Napok másodszor. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./
2007. június 15.
Június 14-én ballagott a marosvásárhelyi Református Asszisztensképző Posztliceális Iskola huszonhat végzőse, ők csatlakoztak a református asszisztensképzőben eddig végzett 300 diákhoz, felvállalva a rászorulók testi-lelki gondozását, ápolását. Dr. Ábrám Zoltán iskolaigazgató az itthonmaradásra szólította fel a végzősöket, mert fontos, hogy a betegekhez anyanyelvükön szóljanak a nővérek, asszisztensek. /Berekméri Ildikó: „Itthon vagyunk a legfontosabbak”. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 15./
2007. július 18.
Az ökumenikus jellegű Marosvásárhelyi Református Egészségügyi Posztliceális Iskola a 2007/2008-as iskolai évben újabb általános asszisztens osztályt indít. A magyar nyelvű képzés időtartama 3 év. /Asszisztensképzés magyarul. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 18./
2008. február 6.
A Diakónia Keresztyén Alapítvány (DKA) marosvásárhelyi fiókszervezetének legjelentősebb célja a házi beteggondozó-hálózat kiépítése Marosvásárhelyen és megyeszerte, ahol erre szükség és lehetőség van. A Református Asszisztensképző Iskola diákjai az elmúlt évben Marosvásárhelyen 120 idős, beteg és magányos személyt látogattak és ápoltak hetente. Az alapítvány jelentős munkát vállal a továbbképzésben. /Mezey Sarolta: A DKA a házi beteggondozó- hálózat bővítését szorgalmazza. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 6./
2008. február 23.
Harmadszor rendezték meg a Bod Péter Napokat Marosvásárhelyen. Az idei rendezvény központi témájául a szeretetszolgálat kérdését választották. Az első napon, február 20-án előadások hangzottak el, majd bemutatták a Bod Péter önéletírása című kötetet és fényképkiállítást nyitottak meg. A szervező, dr. Ábrám Zoltán, a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ igazgatója három előadót hívott meg, akik az egyházon belüli diakóniáról beszéltek. A 18 évvel ezelőtti változás után romjaiból kellett újraépíteni a szeretetszolgálati hálózatot, emelte ki dr. Bustya Dező nyugalmazott lelkész. Megnyílt Pálosi Ferenc fényképkiállítása. A Bod Péter Napok február 21-én a jelent számomra a szeretetszolgálat? című pályázat nyerteseinek díjazásával zárultak, amit dr. Dienes Sándor előadása, a Református Asszisztensképző Iskola tanárainak műsora és farsangi mulatsága követett. /Mezey Sarolta: Bod Péter Napok harmadszor. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 23./
2008. március 27.
Négy újabb Maros megyei helységben indították el a közelmúltban otthoni beteggondozói programjukat a történelmi magyar egyházak. A római katolikus egyház keretében működő Caritas marosvásárhelyi szervezete Gyulakután, Erdőszentgyörgyön és Szovátán avatott szociális központot, az Erdélyi Református Egyházkerület által másfél évvel ezelőtt létrehozott Diakónia Keresztyén Alapítvány marosvásárhelyi fiókszervezete pedig Szentgericén létesített rendelőt. Egész Erdélyt átszövő hálózat keretében az utóbbi szervezet immár a megye kilenc településén, a Caritas pedig több mint nyolcvan helységben van jelen. Ludescher László, a Caritas marosvásárhelyi ügyvezetője elmondta, egy beteg gyermek mellett mindenki ott terem, amikor pedig egy idős személyt ér baj, a segítőkészség sokszor elmarad. A házi beteggondozók szakképzett asszisztensek, olyan idős személyekhez látogatnak el, akik orvosi ellátásra szorulnak. Elbeszélgetnek a többnyire magányosan élő személyekkel, kisebb házimunkákban segítik őket, olykor a bevásárlásról is gondoskodnak. Backamadarason és a hozzá tartozó Szentgericén az önkormányzat, az egyház és a civil szervezet összefogásának köszönhetően már hónapokkal ezelőtt sikerült beindítani a szolgálatot. A marosvásárhelyi önkormányzat is azok közé tartozik, amelyeket hidegen hagy az idős, magukra maradt személyek ügye. A Diakónia Keresztyén Alapítvány fiókszervezete, a Református Asszisztensképző Főiskola első- és másodéves diákjai által próbál minél több – református, unitárius és evangélikus – rászorulóhoz eljutni. /Sz. E. : A szó és a törődés gyógyító ereje. = Krónika (Kolozsvár), márc. 27./
2008. augusztus 26.
Az ökumenikus jellegű Marosvásárhelyi Református Egészségügyi Posztliceális Iskola a 2008/2009-es iskolai évben újabb általános asszisztensképző osztályt indít, a tanfelügyelőség jóváhagyásával. A magyar nyelvű képzés időtartama 3 év. /Asszisztensképzés magyarul. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 26./
2016. október 4.
Új orvosi szakkollégium Marosvásárhelyen
Gecse Dániel Orvosi Kollégium és Szakkollégium névvel új intézmény nyitotta meg kapuit Marosvásárhelyen, az Erdő utca 7B szám alatt. A Bod Péter Diakóniai Központ épületében létrejött egészségügyi szakkollégium célja hozzájárulni, elősegíteni a magyar szakemberek szülőföldön maradását.
Az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatótanácsa által alapított marosvásárhelyi Gecse Dániel Orvosi Kollégium és Szakkollégium a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, valamint a Református Nővérképző Főiskola diákjainak nyújt otthont, jogi hátterét a Bod Péter Diakóniai Központ biztosítja.
Az intézmény lelkész-igazgatója, Les Zoltán az avatóünnepségen elmondta, a szakmai és lelki képzés alapja a 19. században élt Gecse Dániel példája lesz, aki életét, tudását és vagyonát is a közösség gyógyításának vetette alá. Dénes Loránd tanulmányi igazgató szerint szakmai vonalon a MOGYE három karának tanáraiból álló vegyes bizottság létrehozását, valamint tutor-mentor program elindítását is tervezik, utóbbiban a felsőbb évfolyamokon tanuló vagy már végzett hallgatók osztanák meg tapasztalataikat a fiatalabbakkal. Ezenkívül belső konferencián, amolyan elő-TDK-n is bizonyíthatnának a bentlakók, és teret adnak a hallgatók önszerveződésének is. A MOGYE magyar tagozatának választott vezetője, Szabó Béla szerint a szakkollégium hungarikum, ahol az esélyegyenlőség, kibontakozás, szerveződés jegyében az alma mater mellett szakmai, értelmiségi közösség épül.
Mészáros János, a magyarországi egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár a magyar kormány támogatásáról biztosította a jelenlevőket. „Legyen példa Gecse Dániel élete, képviseljenek ugyanolyan értékeket, mint amilyeneket ő képviselt. Minél több Gecse Dániel vegyen részt a munkában a hivatástudat, a közösségszolgálat, az emberszeretet és az áldozatkészség jegyében, mert a segítség megtérül, és a most elvetett mag hozzon gazdag termést” – mondta.
A szamosújvári szórványkollégium, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a magyarlapádi szórványkollégium létrehozása, illetve felújítása után a magyar kormány 477 millió forintos hozzájárulásával a magyarságot szolgáló intézménnyel gazdagodott Marosvásárhely is – ismertette Grezsa István, a Miniszterelnökség határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztos. „A kollégiumban lakó mintegy 100 diák kötődik a MOGYÉ-hoz, márpedig Magyarország támogatja az önálló magyar orvos- és gyógyszerészképzés ügyét. A legjobb otthon élni. A magyarul tudó és gyógyító orvosok közösségünk aranytartalékai, az Erdélyből elvándorlók pedig dupla veszteséget jelentenek” – fogalmazott.
Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Kató Béla elmondta, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és hamarosan Sepsiszentgyörgyön is létesül szakkollégium, mert „a külföld pénzzel, anyagi javakkal kecsegtet, ehelyett mi a közösséget kínáljuk, mert szakmailag és emberileg itt találnak egymásra a fiatalok. Az orvos, a lelkipásztor és az értelmiségi mind a népet szolgálják, csak más-más eszközzel, de a fennmaradásért mindannyiunkra szükség van” – mondta.
Gáspár Botond Székelyhon.ro 
2016. október 5.
Felújították a Gecse Dániel Szakkollégiumot
Legfontosabb a közösségépítés
Hétfőn délután az Erdélyi Református Egyházkerület, valamint a magyar kormány képviselőinek jelenlétében adták át a marosvásárhelyi Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügyi Szakkollégium felújított épületegyüttesét. Az ünnepségen elhangzott: az intézmény a bentlakó diákok szakmai fejlődéséhez nyújt megfelelő körülményeket, ugyanakkor lelki felkészítés, közösségi élet is zajlik e falak között.
Az ünnepség résztvevőit Les Zoltán református egyetemi lelkész, a marosvásárhelyi Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügyi Szakkollégium igazgatója köszöntötte, aki röviden ismertette dr. Gecse Dániel marosvásárhelyi orvos pályafutását, áldozatos, a magyar oktatás támogatásáért kifejtett tevékenységét, példamutató életét.
– Áldozathozatala százszorosan megtérült azokban az orvosokban, akiket támogatott. Időben azokban is megtérül majd, akik e kollégiumban laknak, itt tanulnak, formálódnak közösséggé. Ugyanis nemcsak szakmai, hanem lelki felkészítés is zajlik e falak között – hangsúlyozta, majd köszönetet mondott Magyarország kormányának, az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatótanácsának az épület felújítására nyújtott támogatásért.
Az épület felújítási munkálatait még nem fejezték be teljesen, azonban már lakható, a kollégiumi hitélet elkezdődött, előadásokat, tudományos konferenciákat szerveztek már – tudtuk meg dr. Dénes Loránd egyetemi adjunktustól, tanulmányi igazgatótól. Hozzátette: a 100 férőhelyes kollégium feltöltöttsége majdnem teljes, a MOGYE mindhárom karáról, illetve az asszisztensképzőből vannak hallgatóik. Idei terveik közt szerepel a képzési programok kiterjesztése, vegyes összetételű szakmai bizottság alakítása, tutor-mentor program működtetése, tanulói csoportok kialakítása, a hallgatói önkormányzat támogatása, a belső konferencia létrehozása a bentlakó diákok tudományos tevékenységének támogatására. Az "elő-TDK"-ként értelmezhető belső konferencián díjazzák majd a kiemelt teljesítményt nyújtó hallgatókat, oktatókat.
Dr. Szabó Béla egyetemi tanár, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának vezetője az egyetemen zajló "állóháború" közepette fontos eredménynek nevezte a szakkollégium létrehozását, felújítását. Mint ismeretes, a Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügyi Szakkollégiumot tavaly alapította meg az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatótanácsa, a szakkollégium jogi hátterét a Bod Péter Diakóniai Központ biztosítja. A korszerűen felújított épület a MOGYE-hallgatók és a Református Asszisztensképző diákjai számára nyújt bentlakási lehetőséget.
– Egyesek ezt hungarikumnak tartják. A kollégiumi élet elősegíti az egyéni önmegvalósítást, a tehetségek kibontakozását, segíti a közösséggé formálódást – mondta dr. Szabó Béla, majd a MOGYE magyar oktatói nevében mondott köszönetet a magyar kormánynak.
Dr. Mészáros János, az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének üdvözletét adta át. Felidézte Gecse Dániel példamutató szellemiségét, hangsúlyozta, ennek jegyében kell őt követő elmék formálódjanak, ugyanolyan értékeket képviseljenek.
– Teremtő műhely ez, amelynek falai között minél több diák, minél több Gecse Dániel vegyen részt a teremtő munkában, az egész nemzet javára. Érdemi, tudományos igényességű munka folyjon, egymás iránti nyitottság, önzetlen tudásátadás jellemezze a bentlakókat – hangsúlyozta.
A mezőségi szórványkollégium, a nagy múltú nagyenyedi Bethlen Gábor kollégium felújítása után a magyar kormány támogatásával újulhatott meg a Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügyi Szakkollégium. A beruházást a magyar kormány mintegy 470 millió forinttal támogatja, hiszen fontosnak tartja a marosvásárhelyi gyógyszerész- és orvosképzést – mondta dr. Grezsa István miniszteri biztos, aki elfogadhatatlannak nevezte, hogy az egyetemi autonómiára hivatkozva Románia a saját törvényeit nem tartja be. Az orvoselvándorlás jelensége közepette fontosnak tartja az erdélyi magyar orvosok szülőföldön maradását.
Ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szerint "ha már amit tenni kellene, nem lehet, megtették azt, amit lehet".
– A református egyház szakkollégiumot hozott létre, felhasználva a visszakapott infrastruktúrát. Kiemelten fontosnak tartjuk az ifjúság oktatását, a gyógyszerész- és orvosképzést, a legfőbb cél: a közösségépítés – jelentette ki. Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hangsúlyozta, terveik között újabb háttérintézmények létrehozása is szerepel, hiszen ezek a közösségünk fennmaradását, az erdélyi szellemiség továbbvitelét jelentik.
Az ünnepség zárómomentumaként dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár, a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ volt vezetője adta át az Egészségtudomány című szaklapot, amelyben Gecse Dániel (1768-1824) Marosvásárhely humanista orvosa címmel jelentetett meg írást, reményét fejezve ki, hogy méltó módon sikerül majd megünnepelni 2018. március 7-én Gecse Dániel születésének 250. évfordulóját.
Antalfi Imola Népújság (Marosvásárhely)
2017. január 12.
Visszatekintő egy hosszú, értékes életműre
Teljesítménye Kárpát-medencei és talán szélesebb körben is egyedülálló vagy nagyon ritka. Dr. Dienes Sándor Lajos, a MOGYE gyémántokleveles nyugalmazott tanszékvezető munkaorvostan-professzora 2017-ben tölti be 92. életévét. Előrehaladott kora ellenére a leghűségesebb tanárként 25 éve óta folyamatosan oktat és diplomadolgozatot vezet a Marosvásárhelyi Református Asszisztensképző Főiskolán, amelynek sorsát kezdettől fogva a szívén viseli.
Díjak, elismerések
Fél évszázados egyetemi oktatói, klinikaalapítói és gyógyítói, valamint a munkaorvostan területén nemzetközileg is elismert tudományos munkásságáért, továbbá a marosvásárhelyi vívósport fejlesztése terén kifejtett tevékenységéért az elmúlt év során három nagyon jelentős elismerésben részesült. Márciusban Dienes professzor életművét Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetéssel ismerte el, amit a csíkszeredai főkonzulátuson dr. Zsigmond Barna-Pál főkonzul adott át. 
Májusban a Magyar Tudományos Akadémia Arany János-éremmel tüntette ki, amellyel – az MTA köztestületének külső tagjaként – a magyar tudományosságért kifejtett eredményes tevékenységét ismerték el. Az Arany János-érmet prof. dr. Lovász László, az MTA elnökének a jelenlétében vette át.
„…A romániai magyar egészségügyi szakképzés doyenje tudományos életművével jelentős mértékben járult és járul hozzá még ma is a foglalkozási betegségek megelőzéséhez és gyógyításához, valamint ahhoz, hogy Erdélyben az ápolók a magyar nyelvű betegekkel saját anyanyelvükön tudjanak beszélni” – olvasható a díjazottakról szóló füzetben.
A harmadik különleges elismerés a munkásságáról és életéről szóló könyv, amelynek szerzője prof. dr. Vincze János biofizikus, magyarországi és külföldi egyetemek vendégprofesszora, aki kiválóan ismeri az erdélyi orvoslás és a MOGYE történetét. 
„Dienes Sándort, a tudóst óhajtom jellemezni a maga különleges, egyedülálló egyéniségével, akinek szelleme folyton nyughatatlanul lobog…, akinek szakmai felkészültségét pár szó beszélgetés után magában elismerni mindenki kénytelen, aki otthon van nemcsak a maga szűkebb szaktudományában, hanem a régi polihisztorok mintájára minden egyéb területen” – jellemzi a könyv szerzője. Amikor a kettőjük közötti ismeretségről érdeklődöm, kiderül, hogy gyökerei prof. dr. Koch Ferenchez, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem atomfizika professzorához vezethetők vissza, aki a szerzőnek tanára, Dienes Sándornak pedig osztálytársa, padtársa volt a kolozsvári piarista gimnáziumban, amely 1944-ben Zágoni Mikes Kelemen nevét viselte.
EgertőlKolozsvárig
Lakásában, amely életének eseményei és tudományos munkásságának eredményei mellett a képzőművészet, a zene, az utazások iránti szeretetéről, átfogó műveltségéről, a sportban elért sikerekről tanúskodik, újra visszatekintettünk a kilencven év meghatározó történéseire, amelyekről a Hány ember Ön, professzor úr? című interjúkötet megírásakor vallott. A decemberi beszélgetésünk során elhangzott adatok mellett ebből is válogattam néhány kérdést és feleletet.
Családjának története is érdekes. A felvidéki származású nagyapának, aki Eger tiszteletbeli tűzoltóparancsnoka volt, és az egri érsek építészeti tanácsadójaként járta be Erdély templomait, úgy megtetszett Kolozsvár, hogy frissen nősült fiának azt tanácsolta: ott telepedjen le. Aki szót fogadott, és a Bécsben tanult mesterség birtokában jól menő autókarosszéria-műhelyt működtetett a kincses városban. 1925-ben kései második gyermekként született meg fia, Dienes Sándor, aki édesapjáról 2012-ben így vallott:
– Általános műveltségben, emberségben sokat köszönhetek neki, s a német nyelv galíciai tájszólására is ő tanított meg. 
Kiváló memória és rendkívüli sportszeretet
A beszélgetés során felidéztük, hogy rendkívüli memóriája miatt csodagyermeknek tartották, lexikonnak nevezték el az iskolában. A második gimnazista, 12 éves Sándorról a Keleti Újság 1938. április 9-i számában dr. Horosz Béla írt elismerő cikket. Az alacsony termetű, vézna kisfiú, aki ezer labdarúgó nevét ismerte, és a nagyobb válogatott mérkőzéseket részletesen fel tudta idézni, gátfutó rekorder, magas- és távolugró, szenvedélyes vívó, teniszező, a labdarúgásban középcsatár és kapus volt, olvashatjuk a hajdani újságcikkben, amelynek szerzője a világ legkisebb sportújságírójának és rádióriporterének nevezte a sportban a nála nagyobbakkal is elbánó kisfiút. 
– Ma is emlékszem, ahogy Nyírő József biztatásképpen (hogy írót, újságírót nevelnek belőlem) megsimogatta a fejem, s nagy élmény volt számomra, amikor gyermekként példaképemnek, a Kolozsvárra érkezett kiváló sportriporternek, Pluhár Istvánnak bemutattak. 
A kolozsvári piarista gimnáziumban nagyszerű tanárok oktattak. A német mellett beszélek franciául, és kényszerűségből az angol nyelvet is megtanultam. 
Dienes Sándor a vívással 12 éves korában jegyezte el magát, amikor vívómester testnevelő tanára (Ozorai Schencker Lajos) azzal a feladattal bízta meg, hogy a bemelegítő tornát vezesse a vívóknak, amiért fizetség nélkül járhatott az edzésekre. 
Bár írónak készült, az érettségi vizsga után a kolozsvári Bolyai Egyetem földrajz-földtan főszakának és természetrajz-kémia mellékszakának előadásait hallgatta, amíg a Marosvásárhelyre költöztetett orvosi egyetem legelső évfolyamán megkezdődött a tanítás, majd párhuzamosan látogatta mind a kettőt. Amikor kiderült, hogy a két város és egyetem között ingázik, csupán a vívásban elért eredményei védték meg a kizárástól, de végül a tandíját is elengedték.
A vívást marosvásárhelyi egyetemi hallgató korában az általa alapított szakosztályban is folytatta, amelynek sportolói a fogságból hazatérő kiváló edző, Kakuts Endre vezetésével országos, sőt nemzetközi viszonylatban is figyelemre méltó eredményeket értek el. Hasonlóképpen Dienes Sándor is, aki sportmesterként 52 éves korában hagyta abba a vívást.
A munkaorvostant választotta 
Az orvosi egyetemen a Kolozsvárról Marosvásárhelyre áttelepített intézményt hűségesen követő kiváló tanárok oktatták. Államvizsga után a közegészségtan-tanszékhez tartozó orvosi-földrajz szakcsoport tanársegédjeként kezdte meg az oktatói munkát, majd annak megszűnte után a munkaegészségtan szakon folytatta tovább, előbb a világhírű Putnoky Gyula professzor, majd távozása után Horváth Miklós professzor mellett. A munkaegészségtan és foglalkozási betegségek szakon (amelynek nevét az Egészségügyi Világszervezet egyszerűsítette munkaorvostanra), az 1957–58-as tanévtől 1997-ig, majd nyugdíjazása után konzultáns professzorként tanított tovább. Ez idő alatt több mint 250 államvizsga-dolgozatot és a tudományos orvosi cím megszerzésén dolgozó orvosok munkáját irányította. 
A kérdésre, hogy mikor és hogyan nyílt lehetősége arra, hogy az elmélet mellett a gyakorlati tevékenységet is folytassa, Dienes professzor elmondta:
– A Dóczy Pál professzor vezetése alatt álló I. Számú Belgyógyászati Klinikán hoztuk létre a foglalkozási betegségek kórtermét, ahol klinikusként dolgoztam. Időközben a bukaresti egyetemen (Cadariu Gheorghe professzornál) szereztem doktori címet (a korondi ólommérgezés témájában írt dolgozattal), és 1968-ban meghívást kaptam Rómába (a világkongresszusra). Óriási élmény volt számomra, hogy több ezer résztvevő közül a szervezők kiválasztottak, hogy részt vegyek a pápai kihallgatáson. A római kongresszuson tartott előadásom alapján hívtak meg a nyugat-berlini Munkaorvostani Akadémiára. 
Tegyük hozzá, hogy viszontagságos úton jutott el Berlinbe, ahol Schürman professzor, az akadémia elnöke értékelte szakmai felkészültségét és némettudását, és ezek alapján három hónapra szóló akadémiai ösztöndíjat kapott. A tanulmányi út végén professzori címet és állást ajánlottak fel számára, ez utóbbit visszautasította és hazatért. Mivel nem vállalta, hogy megfigyelőként térjen vissza Nyugat-Berlinbe, 12 évig nem utazhatott külföldre. A professzori címet tíz évvel később kapta meg itthon. A rendszerváltás után sikerült kapcsolatot teremteni a nyugat-berlini munkaorvostani klinika és a marosvásárhelyi szakklinika között, amit kölcsönös látogatások követtek. 
A klinika sorsa
A kérdésre, hogy az első kórterem hogyan fejlődött klinikává, amelyről a külföldi szakemberek is elismeréssel nyilatkoztak, elmondta:
– 1970 körül sikerült létrehoznom egy 27 ágyas klinikai egységet a volt Simó Géza bútorgyár mellett, majd 1968-ban épült fel a Meggyesfalvi negyedben a foglalkozási betegségek klinikája 50 ággyal. 1986-ban bevezettem a biológiai monitorozást, ami világviszonylatban is a legmodernebb módszer az ipari dolgozók egészségi állapotának a követésére. Elértem, hogy a megelőző orvoslás munkaorvostani része, a járóbeteg-rendelés, valamint a klinika is együtt legyen, ami lehetővé tette a tevékenység összehangolását. Dr. Szász Loránd személyében sikerült olyan utódot kinevelnem, aki az egység vezetése mellett a diákoknak is előadja a munkaorvostant – nyilatkozta 2012-ben. Azóta a kiválasztott utód sajnos eltávozott az élők sorából, és miközben nemzetközi szinten ma is számontartják, kongresszusokra hívják, marosvásárhelyi rendezvényen meg sem említik Dienes professzor nevét. Az ipari vállalatok segítségével létrehozott klinika épületének rendeltetését időközben megváltoztatták, s új helyén egy tízágyas egységre szűkült, ahol nincs már toxikológai laboratórium, ami elengedhetetlenül fontos lenne a foglalkozási betegségek pontos diagnózisának a megállapításához, a betegek kezeléséhez – mondja rezignáltan. 
Bár a nagy iparvállalatok rendszerváltás utáni fokozatos bezárásával úgy tűnt, hogy csökken a korábbi foglalkozási betegségek, mint például a króm-, szén-monoxid-, az ólommérgezés, továbbá a szilikózis vagy kőporbetegség, a foglalkozási ártalmak ma is fennállnak: az idült hörghurutot okozó por és vegyi anyagok a marosvásárhelyi vegyi kombinátnál, a por és kényszerpozíció a bútorgyártó cégeknél, és sorolhatnánk tovább.
Minden munka hat az egészségre
– Gyakorlatilag nincsen olyan munka, amely valamilyen értelemben ne hatna az egészségre. Manapság a vegyi anyagok mellett a munka ritmusa, a kényszertesthelyzet, a szellemi igénybevétel, az állandó jelleggel fenntartott stresszállapot következményeivel is számolni kell. A különböző vegyi ártalmak miatt nem ritkák a heveny mérgezések, a beteget ilyenkor a sürgősségi osztályra utalják be, s csak a krónikus esetek kerülnek a foglalkozási betegségek klinikájára.
Dienes Sándor professzor számos szakdolgozattal vett részt a világ legkülönbözőbb országaiban tartott kongresszusokon. A 240 dolgozat mellett hat munkaorvostani szakkönyv szerzője, hétnek a társszerzője magyar és román nyelven. Szakterületén több konferenciát és két nemzetközi kongresszust szervezett, s mai napig a Romániai Munkaorvostani Társaság tiszteletbeli elnöke. 
– Amit el lehetett érni becsületesen, azt elértem. A genetikai örökség mellett a vívás és a jóga, az egészséges életmód segített abban, hogy ezt a kort egészségben megérjem, és a fejállás ma sem okoz gondot. Életem során volt részem keserűségben is bőven, hiszen két feleséget veszítettem el. Két lányom van, az egyik pszichológus, a másik fogorvos, ez utóbbi rendszeresen főz nekem. A lakást én rendezem – teszi hozzá, és lányai mellett büszkén említi unokáit is, akik közül az egyik orvos, a másik földrajz szakot végzett.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)