Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Rebeka Missziós Központ (Szentkatolna)
4 tétel
2014. szeptember 18.
Pálhegyi Ferenc előadás-sorozata Kézdivásárhelyen
Ásó, kapa, nagyharang címmel ingyenes előadás-sorozatot tart hétfőtől péntekig a kézdivásárhelyi Vigadó emeleti kistermében dr. Pálhegyi Ferenc gyógypedagógus, nyugalmazott főiskolai tanár, közismert előadó, több sikeres könyv szerzője.
Az előadás-sorozat a Mustármag és a Búzakalász Családos Közösség, valamint a Vigadó és a Rebeka Missziós Központ összefogásából született meg.
Dr. Pálhegyi Ferenc három esztendővel ezelőtt tartott legutóbb hasonló, nagy sikerű előadás-sorozatot Kézdivásárhelyen. A hetvenkilenc évvel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön született neves előadót felesége, Lívia néni és egyik lánya, Brouwerné Pálhegyi Krisztina gyermekpszichológus is elkísérte, akik először járnak Háromszéken.
Az eddigi három estén mintegy százan hallgatták végig az egyórás, vetített képes előadásokat, melyekhez Gaál Éva grafikusművész rajzai szolgáltak illusztrációként. Bevezetőként Ruszka Sándor református iskolalelkész száraz gitárral kísért énekszámai hangzottak el. Feri bácsit Isten hozta itthon szavakkal köszöntötte Vinczi Botond kézdimárkosfalvi református lelkész, a Mustármag egyik tagja, aki a házigazda szerepét látta el. Dr. Pálhegyi Ferenc elárulta: akárhol legyen a nagyvilágban, szívéhez Székelyföld áll a legközelebb.
Holnap este nem ér véget az előadás-sorozat, szombaton 11 órától Szentkatolnán, a Rebeka Missziós Központban Krisztina lánya beszél az érdeklődőknek a KÉK (kapcsolatra épülő következetes) gyermeknevelésről, ezt követően Lívia néni bibliaórát tart kortól függetlenül lányoknak, asszonyoknak.
Iochom István, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 4.
Család és egészség hete Kézdivásárhelyen
A kézdivásárhelyi városháza sportirodája, Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala, a Pro Pectus Egyesület, a Zöld Nap Egyesület, a KSE kosárlabda-szakosztálya, a Rebeka Missziós Központ, a Manna Keresztény Egyesület, a Manócska Napközi Otthon, a Gyulafehérvári Caritas, a Búzakalász és a Mustármag Családos Közösség június 7--14. között harmadik alkalommal szervezi meg a Család és egészség hetét Kézdivásárhelyen.
Kocsis Zoltán, a kézdivásárhelyi sportiroda vezetője célként tűzte ki, hogy minél több kézdiszéki családot kimozdítson a megszokott, sport nélküli szürkeségből, és meggyőzze arról, hogy a családdal és az egészséggel igenis, kell foglalkozni – hangzott el a Pro Pectus Egyesület székhelyén megtartott sajtótájékoztatón.
A család és egészség hetén a civil szervezetek tizennégy programot szerveznek. Június 7-én, vasárnap a szervezők ökumenikus istentiszteletre várják az érdeklődőket a kézdioroszfalvi templomba.
Sütő Mária Rita és Csavar-Mátis Katalin, a Pro Pectus Egyesület vezetői családi limbóhintóval, családos foglalkozásokkal és játékokkal, valamint meseolvasással és mondással várják a résztvevőket. Mint hangsúlyozták: ,,a mese keretet ad a családi együttlétnek, ugyanakkor bölcsességközvetítő szereppel is bír”.
Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke arról számolt be, hogy zöldnapos csapata három programmal készül, amelyek közül az asztalitenisz-bajnokságot és a családi futást a sportirodával közösen szervezik. Idén kerékpártúrát terveznek a Nemere útján, mintegy hatvanöt kilométeres távon, a benevezők meleg ebédet kapnak. Néhai Szabó Zoltán egykori kiváló labdarúgóra emlékezve, emléktornára hívják a focikedvelőket. Ezenkívül lesz családos foci, manó torna, valamint családos streetball- és asztalitenisz-verseny a sportcsarnokban. Katona Csaba, TRX-oktató létfontosságúnak tartja a családról, a sportról és az egészséges táplálkozásról való beszélgetést. Június 11-én, csütörtökön 18 órától bemutató előadást tartanak a sportszálló társalgójában, ahol az egészségtelen életmód okozta problémák sport általi orvoslására hívják fel a figyelmet. Ezután TRX-bemutatót és funkcionális fitneszoktatást szerveznek a Sinkovits Stadion első pályáján. Lénárt Adolf, a KSE kosárlabda-szakosztályának vezetője újdonságként számolt be arról, hogy családos dobóversenyt is tartanak.
Raff Róbert református lelkipásztor, a Manna Egyesület titkára a családi mozgalmak fontosságát emelte ki. ,,Klasszikus értelemben a család és házasság Isten áldásával kezdődik, a keresztyén értékek fontosságára kell felhívnunk a kézdivásárhelyiek figyelmét. A családi mozgalmak egyre erősödnek Európa-szerte, ugyan nálunk még gyerekcipőben járnak, de egyre többen beszélnek rendezvényünkről. Célunk megvetni egy majdani erdélyi szintű családos fesztivál alapjait” – mondotta a szórványlelkész. A rendezvény keretében a szervezők rajzpályázatot is hirdetnek a fiatalabb korosztálynak Együtt a család témával. A kis alkotók június 5-ig adhatják le rajzaikat a Millennium Park mögötti Kertész Optikában.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. augusztus 31.
Régi bibliák világa
Különleges színfoltja volt az idei Kézdivásárhelyi Őszi sokadalomnak a Márton Áron téren berendezett Hitélet sátor, ahol a keresztény tevékenységeket folytató civil szervezetek – a Manna Keresztyén Egyesület, a Rebeka Missziós Központ és a Bonus Pastor Alapítvány – mutatkoztak be.
Erdély nagy püspökének szobra közelében Istent dicsőítő zene fogadta a sokadalom ideje alatt arra látogatókat, egy standon az ingyen elvihető könyvek és hanghordozók mellett különböző méretű magyar, héber, görög és német nyelvű régi bibliákat lehetett fellapozni, tanulmányozni. A civil szervezetek munkatársai elbeszélgettek az érdeklődőkkel. Azok számára, akik elcsendesedésre vágytak, imasátort állítottak fel. A kezdeményezők olyan embereket akartak megszólítani, akik nem járnak templomba.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 13.
Család és egészség hete Kézdivásárhelyen
Megmozdultak kicsik-nagyok
Az időjárás lehetett volna kegyesebb, a tervezett tevékenységek zömét azonban így is sikeresen meg lehetett tartani, jövőre is számíthatnak a programokra a céhes városiak – összegeztek a Család és egészsége hete elnevezésű rendezvény szervezői hétfőn, az eseményt kiértékelő sajtótájékoztatón.
– Ötödik alkalommal hozták tető alá a rendezvényt, ezúttal kevesebb programmal, de töretlen lelkesedéssel – mondta Kocsis Zoltán szervező, a kézdivásárhelyi sportiroda részéről. – A családos vasárnappal rajtolt a programsorozat, az oroszfalvi templomban Szőcs Csaba és Zsuzsa beszélt arról: miként jelenik meg az egészség fogalma a Bibliában, mit tanít nekünk erről Isten, ezt mintegy hatvan személy kísérte figyelemmel.
Kincsünk, az egészség címmel rajzpályázatot is hirdettek, a kiértékelő és díjkiosztó barátságos hangulatban zajlott a szentkatolnai Rebeka Missziós Központban, ahol a munkákat Vetró András szobrászművész értékelte.
A Zöld Nap Egyesület szokás szerint társszervezői szerepet vállalt, Ráduly Attila elmondta: négy program lebonyolításában vett részt, ezek közül nagy sikernek örvendett az asztalitenisz-verseny, amely igazi családi eseménynek bizonyult. Nem kedvezett a csütörtöki futónapnak az esős időjárás, ezúttal csak nyolc család vett részt (a korábbi években ennek négyszerese), ám a zárt térben is sikerült alaposan átmozgatni az izmokat.
Pénteken már 62 bringás képezte a Kritikus tömeg kerékpáros felvonulást, és népszerű volt a záró program, azaz a Nemere útján vasárnap tett biciklis kirándulás is, 33 bringás tekerte végig az 58 kilométeres távot, zömmel mezei-erdei utakon, a Kézdi–Perkő–Kiskászon–Kővár–Torja–Futásfalva–Ikafalva–Csernáton–Kézdi útvonalon.
Főként baráti társaságok vettek részt a lábtenisz-bajnokságon, és amint Lénárt Adolf fogalmazott, a harmadik alkalommal megrendezett családi kosárlabdaverseny is nagyon jól sikerült: tíz család nevezett, két korosztályban zajlott a vetélkedés, de azok is csiszolhatták kosárra dobási tudományukat, akik nem alkottak csapatot.
Érdeklődés hiányában elmaradt az élelmiszeradalékokkal kapcsolatos interaktív beszélgetés, ám ezt talán más keretek között pótolni lehet, érdemes ismét meghirdetni. A szervezők köszönik a támogatók segítségét (Lénárt optika, Kertész optika, Francia pékség, Senso Kft., Mi-Tu-Ház Kft., Kerekes kürtőskalács és lángos, Székely vendéglő), és ígérik: jövőre is lesz hasonló programsorozat, hiszen amint elhangzott, van igény rá a családok részéről.
Farkas Imola Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)