December 2-án hagyhatja el a rahovai fogdát Miron Cozma, miután letöltötte börtönbüntetését az 1991-es bányászjárás miatt. Az 1991-es bányászjárás ügyében Miron Cozmát Silviu Popescu alezredessel együtt 1999. február 15-én 18 éves szabadságvesztésre ítélte a legfelsőbb törvényszék az államhatalom aláásására való felbujtásért. A bányászjárás akkor a Petre Roman vezette kormány bukásával végződött. /Szabadlábra kerül Miron Cozma. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 1./

A bukaresti végvárban
Czelder Márton-díjjal tüntették ki az elmúlt hét végén Marosvécsen Bányai László bukaresti lelkipásztort, aki a főváros Szőlőalja-Viilor utcai református templomában három évtizede hirdeti az igét. Az Erdélyi Református Egyházkerület és a Diaszpóra Alapítvány által megítélt díjjal a szórványmagyarságot példásan szolgáló lelkészek munkáját értékelik minden évben.
A díj névadója, Czelder Márton az 1800-as években a Kárpátokon túli, a bukaresti és regáti magyarok gondozását vállalta. Hasonló feladatot végez Bányai László is, akinek bukaresti gyülekezetében az ország szinte minden református közösségéből vannak hívek. Amint laudációjában elhangzott, egész élete a szórványban telt el, a Dési Egyházmegyéhez tartozó Esztényben született, ahol édesapja lelkész, édesanyja tanítónő volt. A teológia elvégzését követően a kicsi kackói gyülekezetbe helyezték, majd Lozsádon, Székesen, Kipulyonban, Lésfalván, Májában és Balázstelkén hirdette az igét. A hivatást fia is folytatja, aki a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben tanul.
Az ünnepséget követően a díjazottat arról faggattam, hogy milyen érzés a fővárosi forgatagban, távol Erdélytől igét hirdetni, tartani a lelket, megtartani reformátusnak azokat, akik messze kerültek szülőföldjüktől.
– Örvendek, hogy a díjátadáskor elbeszélgethettem lelkésztársaimmal, amire a fővárosban ritkán adódik alkalom. Bukaresti végvárunkban elszigetelődve az ortodox és katolikus kollégákkal találkozom gyakrabban.
– Mekkora gyülekezetet gondoz?
– A lélekszám 500 körül van, a belvárosi parókián, a Calvineumban kétszer annyian vannak.
– Hogyan alakul Bukarestben a gyülekezet, a lelkész szólítja meg, vagy maguktól keresik fel a hívek?
– Szívesen szólítanám meg azokat, akik még nem találtak el hozzánk, de a legtöbb esetben hiába megyek el az ajtajuk előtt. Az ajtón levő román családnévből lehetetlen következtetni arra, hogy ott egy református ember is lakik.
– Hogyan, mikor találnak el a templomba?
– Általában megözvegyült korukban, amikor a férjük meghalt, aki esetleg nem akarta, hogy a saját vallásukat gyakorolják. Csakhogy egyedül, nyugdíjasan és betegen szellemileg és anyagilag kevésbé tudják az egyházat támogatni.
– Prédikációjában említette, hogy a fiatalokkal, akik arra hivatkoznak, hogy nincsen idejük, nehéz szóba állni.
– Ez így van, és nem könnyű a vegyes családban élő gyermekeket sem megszólítani, bár minden hétfőn eljárunk az Ady Endre középiskolába. A fővárosban a nagy távolság is sokszor akadálya annak, hogy eljöjjennek az istentiszteletre.
– Tudom, hogy Bányai László börtönmissziót is vállal.
– Bukarest legkorszerűbb börtönébe, a Rahovába járok be az ortodox kolléga engedélyével. A börtön vezetősége sajnos nem adja ki a fogva tartott reformátusok jegyzékét. A lelkészi gondozást külön igényelni kellene, amihez a rabok többsége nem ragaszkodik, holott tudnánk segíteni rajtuk.
– Az egyházi szolgálat mellett íróként is számon tartják; miért érzi szükségét, hogy gondolatait nyomtatott formában is közölje?
– A lélek indít az írásra, akár teológiai, akár közéleti témáról legyen szó. Az ihlet mindig felülről jön, és szükségét érzem annak, hogy rögzítsem azt, ami egyébként elvesztődne.
– Ismeretlenül is évekkel ezelőtt a vendége voltam a Szőlőalja – Viilor utcai parókiának, amelynek alagsorában vendégház működik, ami a Bukarestbe látogatóknak nagy segítséget jelent.
– Négy szoba áll a vendégek rendelkezésére, amelyeket 1989 után alakítottunk ki, mivel korábban nem volt szabad. Ezekben a szobákban kedvező áron biztosítunk szállást az orvosi ellátásra érkező, kórházban fekvő családtagjaikat gondozó, ügyes-bajos dolgaikat rendező személyeknek.
– Miért maradt annyi éven át Bukarestben?
– A "kegyelem" nem engedett hátat fordítani ennek a nagy szórványnak, mindvégig úgy éreztem, hogy ott a helyem. Jelenleg fél év hosszabbítást kaptam a püspökségtől, amíg az Úr erőt ad, szolgálok, s ha letelt az idő, szeretnék visszatérni Erdélybe.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Túlzsúfoltság, embertelen viszonyok a romániai börtönökben
Országszerte tizennégy börtönben lázadtak fel a rabok az embertelen körülmények miatt. A börtön az ugyan nem luxusszálloda, de a romániai fegyintézetekben valóban lehetetlen körülmények uralkodnak. A rabokban bűnhődniük kell cselekedeteikért, de minderre nem mehet rá az egészségünk, ugyanakkor biztosítani kell az emberi méltóságuk tiszteletben tartásához szükséges követelményeket is. Minderre a romániai börtönökben nincs lehetőség.
28 ezren 15-18 ezernyi helyre
A börtönlázadás a Bukaresti Rahova börtönben kezdődött, ahol az egyik tranzitállományban lévő rab felgyújtotta magát a cellájában. A tiltakozó akciók igen hamar kiterjedtek az egész országra. A iasi-i börtönben felgyújtották a matracokat, a rabok felmásztak a kerítésekre, majd Giurgiu, Vaslui, Nagyvárad, Csíkszereda következett. A Poarta Alba-i és a rahovai börtönben a rabok éhségsztrájkba kezdtek, Botosani-ban kimásztak az ablakokon, felmásztak a háztetőkre, műanyag palackokkal csaptak irgalmatlan zajt.
Az országos börtönigazgatóság vezérigazgatója, Gabriel Bejan kezdetben igyekezett titokban tartani a megmozdulásokat, miközben a „helyes tájékoztatás fontosságáról” beszélt, ám a sajtó résen volt. Állítólag a helyszínre siető tévériporterek újabb akciókra serkentették a rabokat, a híres rating, a műsornézettség növelésének céljából.
A vezérigazgató szavaira azonban rácáfolnak a Börtönök Országos Ügykezelőségének statisztikái. Ezeknek megfelelően a romániai börtönökben 28 ezer személy tölti büntetését, miközben a helyek száma mindössze 18 ezer. Vagyis – az illetékes szervek kimutatása szerint – a túlterheltség meghaladja a 150 százalékot.
80 millió eurós büntetés?
Az egészségügyi tárcavezető egyelőre tehetetlen. Hogy cselekvésképtelenségét leplezze, Raluca Prună ígéretet tett rá, hogy közvita tárgyává teszi a romániai börtönviszonyokat, amelyekről ősszel a parlamentben is tárgyalni fognak. Azt viszont elismerte, hogy a helyzet immár húsz éve megoldatlan. Szerinte egyébként a romániai börtönrendszer csupán 15 ezer hellyel rendelkezik.
Románia egyébként a börtönviszonyok miatt számos pert veszített és jelentős büntetéseket fizetett az Európai Emberjogi Bíróság ítéletei nyomán. Az ország csupán 2015-ben 460 ezer euró kártérítést kényszerült kifizetni, az igazságügyi tárcavezető, Raluca Prună pedig attól tart, hogy Romániát 80 millió eurós büntetésre ítéli az európai bíróság a börtönök túlzsúfoltsága és a katasztrofális börtönviszonyok miatt. Megtörténhet ugyanis, hogy az európai bíróság felfüggeszt minden Romániával kapcsolatos pert, és arra kötelezi az országot, hogy záros határidő alatt – egy évtől három évig terjedően – rendezze a helyzetet.
Az amnesztia, a megkegyelmezés nem segít
A civil társadalmi szervezetek nem hisznek a helyzet tartós rendezésében. Az APADOR-CH szerint a börtönviszonyok nem oldhatóak meg hosszú időre sem amnesztiával, sem megkegyelmezésekkel. A szervezet ügyvezető igazgatója, Nicoleta Andreescu úgy véli, az amnesztiákat követően rendszeresen megnövekszik a bűnözések száma, így a börtönök csakhamar ismét megtelnek. Ezekkel a módszerekkel egyébként az igazságügyi tárcavezető sem kívánna élni.
Ügyvédi körökben az a vélemény, hogy a börtönviszonyok javítása voltaképpen csupán adminisztráció kérdése. Ők viszont szükségesnek tartják a kollektív megkegyelmezést olyan esetekben, amikor az ily módon kiszabaduló rabok nem jelentenek társadalmi veszélyt. Kollektív kegyelemben részesülhetnek azok is, akik csupán első ízben követtek el apróbb bűncselekményeket, és akik büntetése mindössze néhány hónaptól egy-két évig terjed. Ilyen intézkedések nem ritkák a civilizált államokban, Romániában azonban tizenhat év óta nem volt ilyesmire példa.
Magánbörtönök
Az ügyvédek szerint a megkegyelmezés csupán a büntetés felfüggesztését jelenti. A megkegyelmezettnek, amennyiben három éven belül újabb bűncselekményt követne el, le kell töltenie az új büntetés mellett a régit is. Az ügyvédek jól tudják azonban, hogy a kollektív kegyelemmel a közvélemény nem ért egyet, mivel abban társadalmi veszélyt lát, és azt is elismerik, hogy ez a félelem nem teljesen alaptalan. A román parlamentben két évvel ezelőtt szóba került a kollektív megkegyelmezés, de a törvényt – éppen a közvélemény ellenkezésétől tartva – végül is lesöpörték az asztalról.
Ügyvédi körök szerint egyébként a helyzet új börtönök építésével, vagy volt kaszárnyákban történő berendezésével, a meglévők korszerűsítésével, felújításával megoldható lenne. Ebben az esetben már emberséges körülményeket lehetne biztosítani a raboknak.
Gheorghiţa Mateuţ, aki olyan fontos politikusok védőügyvéde volt, mint Adrian Năstase vagy Dan Voiculescu, annak a véleményének adott hangot, hogy a börtönviszonyokon magánbörtönök építésével lehetne hosszú távon javítani. Ezekben biztosítani lehetne az emberi méltóság tiszteletben tartásához szükséges körülményeket. Az ügyvéd biztos abban, hogy minden bizonnyal lennének hazai, illetve külföldi üzletemberek, akik nem idegenkednének az ilyen befektetésektől.
Bogdán Tibor
maszol.ro