Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
RAFO Kőolajfinomító (Onești)
5 tétel
2002. február 26.
Négy bizalmatlansági indítvány benyújtását tervezi az ellenzék ebben a parlamenti ülésszakban: a mezőgazdaságról, az onesti-i RAFO helyzetéről, a közköltségekről, illetve Erdély "elárulásáról". A képviselőház febr. 26-án tárgyalja a Demokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt Mezőgazdaság című indítványát. A demokraták és a liberálisok úgy vélik: a kormányzó Szociáldemokrata Párt a csőd szélére sodorta a román mezőgazdaságot, ezért az agrárpolitika alapos újragondolását indítványozzák. Az indítványt a Nagy-Románia Párt is támogatja. Ugyanakkor Traian Basescu pártelnök bejelentette: a demokraták a liberálisok támogatásával benyújtják a szenátusban az Onesti-i RAFO és az SNTR adósságainak törlésére és átütemezésére vonatkozó egyszerű indítványt. /Tavaszi bizalmatlansági indítványok. Ma tárgyalják a mezőgazdaság helyzetéről szólót. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 26./
2002. március 15.
A szenátus márc. 14-én elvetette az Intézményesített korrupció című egyszerű indítványt, amelyet a DP, az NLP és az NRP 55 szenátora kezdeményezett. Az indítvány ellen 72 szenátor szavazott (a kormánypárt és az RMDSZ részéről), míg 52 annak elfogadását támogatta. Az aláírók véleménye szerint az RAFO kőolajfinomító és a dohányipari nemzeti vállalat közelmúltban történt magánosítása során nem tartották be a törvényes előírásokat. Az RMDSZ-frakció nevében Szabó Károly rámutatott arra, hogy a privatizációs tevékenység parlamenti figyelemmel követésére szükség van, de a törvényhozás semmiképp sem veheti át a törvényszékek hatáskörét. /Elutasították az Intézményesített korrupciót. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./
2005. február 22.
Egyszer s mindenkorra le kell leplezni a Securitatét, szögezte le Traian Basescu államelnök. Az utóbbi időben felszínre került adatok arra utalnak, hogy a közvagyon mértéktelen fosztogatása, a több ezermilliárdos sikkasztások szálai az egykori szekusokhoz vezetnek. Legyen szó az onyesti RAFO-ról, a bankrendszer kilencvenes évekbeli kifosztásáról vagy a humanista pártvezér óriási vagyonának eredetéről. A szekusok és az óriássikkasztások közötti kapcsolat már a külföldi sajtóban is port kavart. Másfél évtized alatt jóformán egyetlen óriás-sikasztás ügyét sem sikerült teljesen felgöngyölni. Mindezek nem kerülték el az államfő figyelmét, aki rájött, hogy a Securitate leleplezése nélkül a korrupcióellenes hadjárat fabatkát sem ér. Az előző nekifutás kudarcba fulladt, amikor Emil Constantinescu nyilvánosan beismerte, hogy “legyőzte a Securitate”. /Chirmiciu András Összefonódás. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 22./
2013. április 25.
Hogyan rabolják ki Erdélyt a nemzeti egység szellemében
Constantin Niţă miniszter éppen ezt teszi: miközben a legnagyobb modernitással viszi előre a haza jólétét, aközben porba döngöli és szétveri az egyetlen ágazatot, amelybe még beleszólása van: az energiaügyet.
Igen, tudom: ez egy olyan ágazat, amely sok éber és okos srác zsebét megtömte. De ők legalább ezt az „okosságot" megjelenítő pártok akaratából, szívesen tették.
A Romgaz és a Transgaz – vagy ezek menedzsmentjének – Bukarestbe való költöztetése a „regionalizálás" lázas előkészületeire utalnak: mindent a fővárosba költöztetünk, a felelősséget decentralizáljuk és a forrásokat központosítjuk: amolyan „tietek a munka, mienk a pénz" felállás. És mindez akkor zajlik, amikor nekünk azt mondják, hogy válság van és csak így lehet egységes a nemzet – de a háttérben ugyanazt a nemzetet kirabolják, éljen az Medgyesen, Tecuci-on, vagy Máramarosszigeten.
Az első, a erdélyi földgázlelőhely felfedezése óta, amit a Maros megyei Kissármáson találtak 1909-ben, a fővárosok minden elsőbbséget elvitattak: de sem a királyi Budapest, sem Bukarest (a kommunizmust is beleértve) nem merte elvenni Erdélytől a korona gyöngyét. Ez, Nita szerint talán a hálaadás gesztusa, hogy az itteni emberek egykor tisztességet kaptak, akkoriban, amikor a fiatal Jászvásár mellett élő gyakornok Brassót választotta lakhelyül.
Vajon milyen lenne, ha az összes német vállalatnak egyszer csak kötelezővé válna a székhelyét Berlinbe költöztetni? A franciáknak meg Párizsba, és az olaszoknak meg Rómába? Ahelyett, hogy terveket rajzolgat a térképen, a miniszterelvtárs elgondolkozhatna azon, hogy miért nem érik el soha az 1976-os szintet, amikor a földgázkitermelés 29,8 milliárd köbméter volt – ma nyolcszor kevesebbet termelnek ki, „hála" a minisztériumok papírmunkájának. Gondolkozzon el azon is, hogy Medgyesen az ágazat legjobb munkásai és specialistái vannak és a Bukarestben összezsúfolódott bürokrácia nem megoldás.
De itt a politikai játszmák uralkodnak. Miután Szebent és Brassót szembeállította egymással, a miniszterelvtárs most ugyanezt tenné Erdély és Bukarest esetében is. Elvették az ásványvizeinket, a rezet, az aranyat, az ezüstöt, az autópályákat – mindenről a miniszterek döntenek: ott adják el darabról darabra Romániát, nem Medgyesen Tecuci-on vagy Máramarosszigeten.
Nagy hiba, amit Nita csinál: nincs elképzelése, úgy látszik nem érti, mik a románok prioritásai, és talán ezért látja Romániát Bukarest csatlósának: és a harmonikus fejlesztés helyett egy olyan adminisztratív-pénzügyi függőségben tart, amiről sem a régebbi Budapesti vezetés, sem a kommunisták nem is álmodtak.
Hogy érthetőbb legyen, itt egy Moldvai példa: Onesti városa a RAFO adókból élt, a település GDP-jének majdnem 80 százalékát a RAFO adta, de a vállalatot tönkretették és ezzel a várost is. Ez vár Medgyesre is, ahol a Romgaz és a Transgaz adóiból 65 százalékot kapnak vissza fejlesztésekre. Kétlem, hogy Nita értené. Ahogy tudom, már szemet vetett az egyik bukaresti székhelyre is, ami a Hristo Botev utcában van. Szerveztek egy állásbörzét is, ahol azt mondták a munkakeresőknek, hogy egy németországi képzésen kell részt venniük, ahonnan majd a fővárosba mennek dolgozni. Csakhogy a kényelmes miniszteri fotelekből, nem látszik az, hogy mit jelentene, ha egy teljes város, vagy teljes Erdély az utcára vonulna.
Az az ötezer medgyesi, aki két hete tüntetett, még ezreket tud maga köré gyűjteni, hogy megvédjék Erdély erőforrásait. És itt meg is állok, jó lenne mindenkinek elképzelni, milyen pénzügyi önrendelkezésünk lehet, amikor az indítógombok mindig a minisztereknél vannak.
Nita elvtárstól csak annyit kérek: képzelje el, hogy az a gomb egy pánikgomb.
Sabin Gherman
citynews.ro M&L
Erdély.ma
Constantin Niţă miniszter éppen ezt teszi: miközben a legnagyobb modernitással viszi előre a haza jólétét, aközben porba döngöli és szétveri az egyetlen ágazatot, amelybe még beleszólása van: az energiaügyet.
Igen, tudom: ez egy olyan ágazat, amely sok éber és okos srác zsebét megtömte. De ők legalább ezt az „okosságot" megjelenítő pártok akaratából, szívesen tették.
A Romgaz és a Transgaz – vagy ezek menedzsmentjének – Bukarestbe való költöztetése a „regionalizálás" lázas előkészületeire utalnak: mindent a fővárosba költöztetünk, a felelősséget decentralizáljuk és a forrásokat központosítjuk: amolyan „tietek a munka, mienk a pénz" felállás. És mindez akkor zajlik, amikor nekünk azt mondják, hogy válság van és csak így lehet egységes a nemzet – de a háttérben ugyanazt a nemzetet kirabolják, éljen az Medgyesen, Tecuci-on, vagy Máramarosszigeten.
Az első, a erdélyi földgázlelőhely felfedezése óta, amit a Maros megyei Kissármáson találtak 1909-ben, a fővárosok minden elsőbbséget elvitattak: de sem a királyi Budapest, sem Bukarest (a kommunizmust is beleértve) nem merte elvenni Erdélytől a korona gyöngyét. Ez, Nita szerint talán a hálaadás gesztusa, hogy az itteni emberek egykor tisztességet kaptak, akkoriban, amikor a fiatal Jászvásár mellett élő gyakornok Brassót választotta lakhelyül.
Vajon milyen lenne, ha az összes német vállalatnak egyszer csak kötelezővé válna a székhelyét Berlinbe költöztetni? A franciáknak meg Párizsba, és az olaszoknak meg Rómába? Ahelyett, hogy terveket rajzolgat a térképen, a miniszterelvtárs elgondolkozhatna azon, hogy miért nem érik el soha az 1976-os szintet, amikor a földgázkitermelés 29,8 milliárd köbméter volt – ma nyolcszor kevesebbet termelnek ki, „hála" a minisztériumok papírmunkájának. Gondolkozzon el azon is, hogy Medgyesen az ágazat legjobb munkásai és specialistái vannak és a Bukarestben összezsúfolódott bürokrácia nem megoldás.
De itt a politikai játszmák uralkodnak. Miután Szebent és Brassót szembeállította egymással, a miniszterelvtárs most ugyanezt tenné Erdély és Bukarest esetében is. Elvették az ásványvizeinket, a rezet, az aranyat, az ezüstöt, az autópályákat – mindenről a miniszterek döntenek: ott adják el darabról darabra Romániát, nem Medgyesen Tecuci-on vagy Máramarosszigeten.
Nagy hiba, amit Nita csinál: nincs elképzelése, úgy látszik nem érti, mik a románok prioritásai, és talán ezért látja Romániát Bukarest csatlósának: és a harmonikus fejlesztés helyett egy olyan adminisztratív-pénzügyi függőségben tart, amiről sem a régebbi Budapesti vezetés, sem a kommunisták nem is álmodtak.
Hogy érthetőbb legyen, itt egy Moldvai példa: Onesti városa a RAFO adókból élt, a település GDP-jének majdnem 80 százalékát a RAFO adta, de a vállalatot tönkretették és ezzel a várost is. Ez vár Medgyesre is, ahol a Romgaz és a Transgaz adóiból 65 százalékot kapnak vissza fejlesztésekre. Kétlem, hogy Nita értené. Ahogy tudom, már szemet vetett az egyik bukaresti székhelyre is, ami a Hristo Botev utcában van. Szerveztek egy állásbörzét is, ahol azt mondták a munkakeresőknek, hogy egy németországi képzésen kell részt venniük, ahonnan majd a fővárosba mennek dolgozni. Csakhogy a kényelmes miniszteri fotelekből, nem látszik az, hogy mit jelentene, ha egy teljes város, vagy teljes Erdély az utcára vonulna.
Az az ötezer medgyesi, aki két hete tüntetett, még ezreket tud maga köré gyűjteni, hogy megvédjék Erdély erőforrásait. És itt meg is állok, jó lenne mindenkinek elképzelni, milyen pénzügyi önrendelkezésünk lehet, amikor az indítógombok mindig a minisztereknél vannak.
Nita elvtárstól csak annyit kérek: képzelje el, hogy az a gomb egy pánikgomb.
Sabin Gherman
citynews.ro M&L
Erdély.ma
2014. szeptember 10.
Húsz év alatt eltűnt a hazai ipar harmada
A megváltozott piaci viszonyok, az elhibázott privatizációs politika és a rossz menedzsment miatt ment csődbe vagy vegetál több tucat korábbi nagyvállalat.
Két évtized alatt teljesen átrendeződött a román gazdaság. Az Országos Cégbíróság adatai alapján a Ziarul Financiar gazdasági napilap összeállította a 100 legnagyobb feldolgozó ipari vállalat 1994-es rangsorát. A listán szereplő cégek egyharmadát időközben felszámolták, illetve nem működnek.
A nagyvállalatok nem nőttek együtt a GDP-vel
1994-ben a vezető ipari vállalatok teljes éves forgalma 8,6 milliárd dollárt tett ki, míg tavaly, ugyanezen társaságok összesen 16 milliárd dolláros forgalmat bonyolítottak. Ez nagyon sovány eredmény, fogyelembe véve, hogy az eltelt húsz év alatt az ország bruttó hazai terméke hozzávetőleg meghatszorozódott, 30 milliárd dollárról 190 milliárdra nőtt.
Még lesujtóbb az összehasonlítás, ha figyelembe vesszük, hogy a tavalyi eredményhez 11 milliárd dollárral négy cég ( Automobile Dacia, Rompetrol Rafinare, Petrotel Lukoil, ArcelorMittal Galac) járult hozzá, a fennmaradó 96 összesített forgalma nagyjából ugyanazon a szinten van mint 20 évvel ezelőtt.
1994-ben a román ipar zászlóshajója az ArcelorMittal volt, 777 millió dolláros forgalommal. Az indiai tulajdonban levő kohászati kombinát jelenleg is a nagy halak közé tartozik, tavalyi forgalma meghaladta az 1,1 milliárd dollárt. A második helyen az időközben a felszámolás sorsára jutott Metalimportexport Rt. állt, 529 millió dolláros forgalommal. A harmadik a szintén megszűnt Arpechim Rt. volt, 435 millió dolláros forgalommal. Ezt 2010-ben zárták be, mivel évi 130 millió dollár veszteséget termelt.
A ranglistán egy sor olyan vállalat is van, melyek, bár még léteznek, ám jelenleg csupán árnyékai egykori önmaguknak. Ebbe a kategóriába tartoznak a Rafo Rt, melynek tavalyi forgalma 25 millió dollár volt, szemben a 20 évvel korábbi 299 millióval, a Rafinăria Astra România, mely 116 millió dollárról 1 millióra, illetve a Tehnoforestexport, amely 84 millió dollárról 2 millióra esett vissza.
A legsikeresebben az Automobile Dacia vészelte át az elmúlt két évtizedet, hiszen forgalmát 267 millió dollárról 5,5 milliárdra emelte. A Rompetrol Rafinare és a Petrotel Lukoil szintén szépen fejlődtek, 1994-ben még csak 362, illetve 347 millió dolláros forgalmat bonyolítottak, tavalyi ereményük azonban már 3,5 és 1,6 milliárd euró volt.
Élmezőnyben az Azomureș
Húsz évvel ezelőtt a legnagyobb erdélyi vállalatok a vajdahunyadi ArcelorMittal (9.), a marosvásárhelyi Azomureş (12.) és a temesvári Comtim Carnex (13.) voltak. Előbbi visszafejlődött az évek során, forgalma 232 millió dollárról 150 millióra csökkent, míg a bánsági nagyvállalatot felszámolták.
Az Azomureş ellenben jelenleg is sikeres, tavalyi forgalma 481 millió euró volt, ami több mint háromszorosa az 1994-es eredménynek.
Az esztelen privatizáció sokszor csődöt hozott
Az iparon belüli erőteljes átrendeződés nagyrészt a mindenfajta koncepciót nélkülöző privatizációnak tudható be, vélik a szakemberek. „Ész nélkül történt a magánosítás, egyrészt a csúszópénzek miatt. Nagy károkat okozott a Nem adjuk el az országot! szemlélet is, ami miatt sokszor olyankor került csak sor a privatizációra amikor az adott vállalatot már nem lehetett megmenteni” – nyilatkozta Cezar Mereuţă, a Román Akadémia Előrejelző Intézete tudományos tanácsának munkatársa.
Adrian Moraru, a Közpolitikai Intézet (IPP) aligazgatója szerint sok vállalat a hibás menedzsment miatt ment tönkre. „Természetes, hogy a piacgazdaságra való átállás jónéhány cég megszűnéséhez vezetett. Hiába gyártott autógumikat a Danubiana, ha az importból származóak jobbak voltak. Ugyanakkor Romániában nem volt menedzserképzés, a vállalati vezetők nem boldogultak a piacgazdasági viszonyok mellett” – véli a szakember.
Pengő Zoltán, maszol.ro
A megváltozott piaci viszonyok, az elhibázott privatizációs politika és a rossz menedzsment miatt ment csődbe vagy vegetál több tucat korábbi nagyvállalat.
Két évtized alatt teljesen átrendeződött a román gazdaság. Az Országos Cégbíróság adatai alapján a Ziarul Financiar gazdasági napilap összeállította a 100 legnagyobb feldolgozó ipari vállalat 1994-es rangsorát. A listán szereplő cégek egyharmadát időközben felszámolták, illetve nem működnek.
A nagyvállalatok nem nőttek együtt a GDP-vel
1994-ben a vezető ipari vállalatok teljes éves forgalma 8,6 milliárd dollárt tett ki, míg tavaly, ugyanezen társaságok összesen 16 milliárd dolláros forgalmat bonyolítottak. Ez nagyon sovány eredmény, fogyelembe véve, hogy az eltelt húsz év alatt az ország bruttó hazai terméke hozzávetőleg meghatszorozódott, 30 milliárd dollárról 190 milliárdra nőtt.
Még lesujtóbb az összehasonlítás, ha figyelembe vesszük, hogy a tavalyi eredményhez 11 milliárd dollárral négy cég ( Automobile Dacia, Rompetrol Rafinare, Petrotel Lukoil, ArcelorMittal Galac) járult hozzá, a fennmaradó 96 összesített forgalma nagyjából ugyanazon a szinten van mint 20 évvel ezelőtt.
1994-ben a román ipar zászlóshajója az ArcelorMittal volt, 777 millió dolláros forgalommal. Az indiai tulajdonban levő kohászati kombinát jelenleg is a nagy halak közé tartozik, tavalyi forgalma meghaladta az 1,1 milliárd dollárt. A második helyen az időközben a felszámolás sorsára jutott Metalimportexport Rt. állt, 529 millió dolláros forgalommal. A harmadik a szintén megszűnt Arpechim Rt. volt, 435 millió dolláros forgalommal. Ezt 2010-ben zárták be, mivel évi 130 millió dollár veszteséget termelt.
A ranglistán egy sor olyan vállalat is van, melyek, bár még léteznek, ám jelenleg csupán árnyékai egykori önmaguknak. Ebbe a kategóriába tartoznak a Rafo Rt, melynek tavalyi forgalma 25 millió dollár volt, szemben a 20 évvel korábbi 299 millióval, a Rafinăria Astra România, mely 116 millió dollárról 1 millióra, illetve a Tehnoforestexport, amely 84 millió dollárról 2 millióra esett vissza.
A legsikeresebben az Automobile Dacia vészelte át az elmúlt két évtizedet, hiszen forgalmát 267 millió dollárról 5,5 milliárdra emelte. A Rompetrol Rafinare és a Petrotel Lukoil szintén szépen fejlődtek, 1994-ben még csak 362, illetve 347 millió dolláros forgalmat bonyolítottak, tavalyi ereményük azonban már 3,5 és 1,6 milliárd euró volt.
Élmezőnyben az Azomureș
Húsz évvel ezelőtt a legnagyobb erdélyi vállalatok a vajdahunyadi ArcelorMittal (9.), a marosvásárhelyi Azomureş (12.) és a temesvári Comtim Carnex (13.) voltak. Előbbi visszafejlődött az évek során, forgalma 232 millió dollárról 150 millióra csökkent, míg a bánsági nagyvállalatot felszámolták.
Az Azomureş ellenben jelenleg is sikeres, tavalyi forgalma 481 millió euró volt, ami több mint háromszorosa az 1994-es eredménynek.
Az esztelen privatizáció sokszor csődöt hozott
Az iparon belüli erőteljes átrendeződés nagyrészt a mindenfajta koncepciót nélkülöző privatizációnak tudható be, vélik a szakemberek. „Ész nélkül történt a magánosítás, egyrészt a csúszópénzek miatt. Nagy károkat okozott a Nem adjuk el az országot! szemlélet is, ami miatt sokszor olyankor került csak sor a privatizációra amikor az adott vállalatot már nem lehetett megmenteni” – nyilatkozta Cezar Mereuţă, a Román Akadémia Előrejelző Intézete tudományos tanácsának munkatársa.
Adrian Moraru, a Közpolitikai Intézet (IPP) aligazgatója szerint sok vállalat a hibás menedzsment miatt ment tönkre. „Természetes, hogy a piacgazdaságra való átállás jónéhány cég megszűnéséhez vezetett. Hiába gyártott autógumikat a Danubiana, ha az importból származóak jobbak voltak. Ugyanakkor Romániában nem volt menedzserképzés, a vállalati vezetők nem boldogultak a piacgazdasági viszonyok mellett” – véli a szakember.
Pengő Zoltán, maszol.ro