Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon
2 tétel
2010. április 8.
Segítők Baráti Köre sorozat
Ötéves a magyarózdi Drogterápiás Otthon
Néhány hete indult útjára az a sorozat, mely a Segítők Baráti Köréhez tartozó szakemberek munkáját mutatja be. Ezúttal egy olyan témát érintünk, olyan problémáról – és annak megoldásáról is – írunk, amely nem lehet idegen sok Népújság-olvasó számára: az egyéni és családi élet harmóniáját igencsak megrontó szenvedélybetegségekről lesz szó. Nem csak Maros megyét, hanem egész Erdélyt, sőt ennek határait is átlépő kórról van szó. Közép-Kelet-Európa országainak kultúrájához szervesen hozzátartozik az alkohol fogyasztása. Senkinek sem tűnik fel, hogy lehetne alkoholfogyasztás nélkül is ünnepelni, örülni vagy bánkódni. A vendégfogadás is kötődik az alkoholhoz. Erre vagyunk szocializálva. Valóban elmondható, hogy szenvedélybeteg társadalomban élünk. Ennek a kínját és fájdalmát csak azok érzékelik, akik maguk is rabjai e betegségnek, vagy társként, gyerekként, hozzátartozóként élik életüket ilyen személyek közelében. Az 1989-es változásokat követően a társadalmi szervek, szociális intézmények, a szociális törvényhozás egyre inkább felfigyelt erre a problémára.
A Bonus Pastor Alapítvány 2003-ban végzett kutatást Erdély hat megyéjében (Hargita, Maros, Kolozs, Brassó, Bihar és Szilágy), hogy felmérje a lakosság alkoholfogyasztással kapcsolatos szokásait, hogy feltérképezze az ezzel összefüggő attitűdöket, az italfogyasztás társadalmi elfogadottságát, valamint a segítségkéréssel kapcsolatos magatartást. E kutatás következtetéseképpen elmondható, hogy a vizsgált népesség 13,5 százaléka rendszeres alkoholfogyasztó, 14,6 százaléka élete során gyakran részegedett le. A kérdezettek háromnegyede mérsékelt ivónak tartja magát, 64 százaléka pedig 14 és 20 éves kora között fogyasztotta az első egy kortynál több alkoholos italt. E felmérésből az is kiderült, hogy a szaksegítség igénylése gyengén elfogadott, a segítői lehetőségek szűkösek vagy nem ismertek.
A Bonus Pastor Alapítvány (www.bonuspastor.ro) elsőnek kezdeményezte és hozta létre magyar nyelvterületen Erdélyben a szenvedélybetegeket rehabilitáló Drogterápiás Otthonát Magyarózdon. Modellként a Kanadában jól ismert és elismert Portage-rendszert vette alapul, melyet a Magyarországon 20 éve működő Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonon keresztül ismert meg és alakított át az itthoni sajátosságoknak megfelelően.
Ez év márciusában ünnepelt az alapítvány: öt évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az otthon, fogadva az első hat lakót. Az azóta eltelt öt év alatt mintegy 150 szenvedélybeteg férfi (19 – 50 év közötti) fordult meg az otthonban, ki kevesebb, ki több időt töltve ott. A stukturált (néha szigorúnak tűnő) napirendet, a teljes időt kitöltő, jól felépített, mégis otthonos légkörben zajló, a város forgatagától elzárt gyógyulási folyamatot nem mindenki tudja vagy akarja végigvinni.
Noha a függőség elsődlegesen testi betegség, mégis az élet valamennyi területével kölcsönhatásban van. A függőség bio-pszicho- szociális betegség: károsítja a testet, kihatással van az elmére, megrontja az emberi kapcsolatokat. Ez a hármas romlási folyamat időben több évet, sokszor évtizedet ölel fel. Ezért a felépülés is hosszú folyamat. A Magyarózdra érkező alkoholista, drogos, szerencsejátékos, nikotinfüggő eljut az életének egy olyan mélypontjára, ahol felismeri, hogy kelepcébe került: meg van fosztva a választás szabadságától. A legjobb döntés, ami ilyenkor születhet, az, hogy segítséget kér. És aki elkezdi a felépülés folyamatának rögös útját, szembesül múltjával és jelenével, felméri azokat a károkat, melyeket a függősége okozott, elkezdi megismerni önmagát: erősségeit és gyengeségeit, tanul kommunikálni, felismerni, azonosítani, kifejezni, kezelni érzéseit, olyan készségeket sajátít el vagy tanul újra (megbízhatóság, szavahihetőség, empátia, megfelelő önkifejezés, fegyelmezettség, segítségkérés képessége, pontosság, szabályok tiszteletben tartása, felügyelet elfogadásának képessége, csoportos tevékenység végzésére való készség stb.), melyek segítségével egyre több felelősséget kap az otthonban. A gyógyulás folyamatában nagy segítséget jelent a terápiás közösség, a munkatársak, az egyéni terápiás beszélgetések, a munkaterápia.
Akik végigülték a terápia teljes 9 hónapos időtartamát, azok nagy része, mintegy 75%-a, azóta is absztinensen küzdi a szabad élet mindennapos harcát, annak örömeivel együtt.
A márciusi ünnepre több szabadult szenvedélybeteg, hozzátartozók, kül- és belföldi támogatók, számos érdeklődő jött el. Az addiktológiai előadást közös ebéd követte, majd két, jelenleg gyógyuló lakó az otthont mutatta be azoknak, akik még nem ismerték. A nap fénypontja a templomban zajló hálaadó istentisztelet volt, melynek keretében több szabadult szenvedélybeteg és hozzátartozója mondhatta el, hogyan változott meg az élete.
Adorján Éva szociális munkás
Népújság (Marosvásárhely)
2012. augusztus 24.
Sikeresen debütáltak a székelyek Balatonfenyvesen
Sepsiszentgyörgy – a vártemplomi IKE által – idén először képviseltette magát a Kárpát-medencei Magyar Református Fiatalok V. Találkozóján, melynek 2012. augusztus 6–12. között a Balatonfenyvesi Református Gyermek- és Ifjúsági Üdülő adott otthont.
Nagy örömmel fogadtuk a hírt, miszerint Bellai Zoltán kaposvári lelkipásztor, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöki főtanácsosa igent mondott a bejelentkezésünkre. Sejtettük, ha sikerül elmennünk, számos felejthetetlen élménnyel térhetünk majd haza. Egyedül az útiköltség miatt aggódtunk. Ottlétünk (étkezés és szállás) jóval fél áron alul kínáltatott, de az útiköltséget nekünk kellett megoldanunk – és sikerült végül támogatókat találnunk. Egyházközségünk mellett a Bertis, Compact, Cosys, Hajnó, Erdélyi csárda, AMK cégeknek, Gecse Olga, Kiss István, Szabó Zoltán, Száraz Béla, Balogh János, Gerendi Attila magánszemélyeknek köszönjük, hogy ott lehettünk. E találkozóra még Felvidékről, Kárpátaljáról, Délvidékről, a Partiumból (Szilágyságból), Somogyból érkeztek többségben középiskolás korú magyar fiatalok, felnőtt kísérőikkel együtt mintegy kétszázan. Az idei egyhetes együttlét mottóját Krisztus búcsúbeszédének pár szava képezte: Nem ti…, hanem Én! (Jn 15,16). Az igetanulmányok sorát Steinbach József dunántúli püspök nyitotta meg, a hét többi napján pedig a csoportokkal együtt érkező lelkipásztorok szolgáltak, az előadások mindegyikének építő jellege volt. A Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon lakóinak történeteit megdöbbenve hallgatták végig a fiatalok: azt, hogy milyen rövid és kilátástalan élet vár rájuk akkor, ha nem tudnak határozott nemet mondani a drogfogyasztás lehetőségének, mely veszélynek leginkább ők vannak kitéve. Esténként a résztvevők egy-egy csoportja saját szülőföldjének múltját és jelenét mutathatta be. Csütörtök este huszonegy fős csoportunk Székelyföldet, Sepsiszentgyörgyöt, vártemplomi egyházközségünket ismertette. Bemutatkozásunkat pantomimjátékkal színeztük, ami nagy sikernek örvendett. Az est csúcspontja volt, amikor közösen – a meghatódottságtól sokan könnyes és reszkető hangon – elénekelhettük a székely himnuszt. Természetesen kivettük a részünket a napi sporttevékenységekből, balatoni fürdőzésekből, élményszínház és táncház megszervezéséből, kirándulásokból is. Az együttlét úrvacsorai istentisztelettel zárult, és a szervezők reménysége szerint ki-ki azzal az örömmel indulhatott haza, hogy jövőre ismét találkoznunk kell.
BUCSI ZSOLT TAMÁS
vártemplomi beosztott lelkipásztor

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)