Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2011. május 4.
Egyezségeket rúg fel a Fidesz?
Az RMDSZ ellen irányuló politikai döntésként értelmezi Kovács Péter főtitkár a magyar kormánynak azt a döntését, hogy május 9-től a Progress Alapítvány által működtetett úgynevezett státusirodák már nem jogosultak ellátni a magyarigazolvány ügyintézésével kapcsolatos feladatukat.
Az RMDSZ ellen irányuló politikai döntésként értelmezi Kovács Péter főtitkár a magyar kormánynak azt a döntését, hogy május 9-től a Progress Alapítvány által működtetett úgynevezett státusirodák már nem jogosultak ellátni a magyarigazolvány ügyintézésével kapcsolatos feladatukat. Erről hétfőn értesítették a főtitkárságon működő Központi Tájékoztató Irodát a budapesti illetékesek, néhány nappal azután, hogy Kövér László magyar házelnök kabinetfőnöke megerősítette: a Fidesz-kormány az oktatási támogatások pályázatainak lebonyolítását sem bízza többé az RMDSZ-közeli Iskola Alapítványra.
„A Fidesz-kormány mindkét döntése az RMDSZ ellehetetlenítését szolgálja” – értékelte lapunk kérdésére az RMDSZ főtitkára. Kovács Péter szerint a budapesti illetékesek „szabályossági kifogások köntösébe burkolva” fosztották meg eddigi jogosultságaitól a Progress Alapítványt. Arra hivatkoztak, hogy a magyarigazolvánnyal kapcsolatos ügyintézést a kedvezménytörvényhez kell igazítani, így ezentúl ezt a feladatot csak Magyarország diplomáciai képviseletei láthatják el.
„Ez azért furcsa, mert a státusirodák román–magyar kormányközi egyezmény alapján fejtik ki tevékenységüket. Egy ilyen megállapodást nem lehet a magyar kormány egyoldalú üzengetésével felrúgni” – jelentette ki Kovács. A főtitkár szerint a kormányközi egyezményt a két félnek ugyancsak közös megállapodás révén kell felbontania. Kovács elmondta, a döntésnek a magyarigazolványok igénylői látják kárát, mert május 9-től Kolozsvárra, Csíkszeredába vagy Bukarestbe kell utazniuk az okirattal kapcsolatos ügyintézésért. Ugyanakkor elismerte, az igénylők száma mára már lecsökkent.
Székely Istvántól, a Központi Tájékoztatási Iroda vezetőjétől megtudtuk, a magyar kormány már tavaly december elseje óta nem támogatja anyagilag a státusirodák működését. „Ám abban állapodtunk meg a budapesti illetékesekkel, hogy amíg technikailag módunkban áll, addig az ügyintézést ingyen és bérmentve elvégezzük. Május 9-től azonban ez a technikai lehetőség megszűnik” – magyarázta az irodavezető.
Mint ismert, továbbra is bizonytalanság övezi az oktatási-nevelési támogatásokat, mert a magyar kormány többszöri sürgetésre sem közölte, melyik romániai szervezetre bízza a pályáztatást. Ezt a feladatot eddig az Iskola Alapítvány végezte. Tegnap a szervezet közleményt adott ki, amelyben értetlenségét fejezi Budapest hallgatása miatt.
Nagy Zoltán igazgató emlékeztetett, hogy egy román–magyar kormányközi egyezség értelmében a támogatási program megbízott lebonyolítójának az Iskola Alapítványt nevezték meg. Ezt a kormányközi egyezményt csak a felek közös beleegyezésével lehet felbontani, illetve módosítani.
Cs. P. T.
Új Magyar Szó (Bukarest)
Az RMDSZ ellen irányuló politikai döntésként értelmezi Kovács Péter főtitkár a magyar kormánynak azt a döntését, hogy május 9-től a Progress Alapítvány által működtetett úgynevezett státusirodák már nem jogosultak ellátni a magyarigazolvány ügyintézésével kapcsolatos feladatukat.
Az RMDSZ ellen irányuló politikai döntésként értelmezi Kovács Péter főtitkár a magyar kormánynak azt a döntését, hogy május 9-től a Progress Alapítvány által működtetett úgynevezett státusirodák már nem jogosultak ellátni a magyarigazolvány ügyintézésével kapcsolatos feladatukat. Erről hétfőn értesítették a főtitkárságon működő Központi Tájékoztató Irodát a budapesti illetékesek, néhány nappal azután, hogy Kövér László magyar házelnök kabinetfőnöke megerősítette: a Fidesz-kormány az oktatási támogatások pályázatainak lebonyolítását sem bízza többé az RMDSZ-közeli Iskola Alapítványra.
„A Fidesz-kormány mindkét döntése az RMDSZ ellehetetlenítését szolgálja” – értékelte lapunk kérdésére az RMDSZ főtitkára. Kovács Péter szerint a budapesti illetékesek „szabályossági kifogások köntösébe burkolva” fosztották meg eddigi jogosultságaitól a Progress Alapítványt. Arra hivatkoztak, hogy a magyarigazolvánnyal kapcsolatos ügyintézést a kedvezménytörvényhez kell igazítani, így ezentúl ezt a feladatot csak Magyarország diplomáciai képviseletei láthatják el.
„Ez azért furcsa, mert a státusirodák román–magyar kormányközi egyezmény alapján fejtik ki tevékenységüket. Egy ilyen megállapodást nem lehet a magyar kormány egyoldalú üzengetésével felrúgni” – jelentette ki Kovács. A főtitkár szerint a kormányközi egyezményt a két félnek ugyancsak közös megállapodás révén kell felbontania. Kovács elmondta, a döntésnek a magyarigazolványok igénylői látják kárát, mert május 9-től Kolozsvárra, Csíkszeredába vagy Bukarestbe kell utazniuk az okirattal kapcsolatos ügyintézésért. Ugyanakkor elismerte, az igénylők száma mára már lecsökkent.
Székely Istvántól, a Központi Tájékoztatási Iroda vezetőjétől megtudtuk, a magyar kormány már tavaly december elseje óta nem támogatja anyagilag a státusirodák működését. „Ám abban állapodtunk meg a budapesti illetékesekkel, hogy amíg technikailag módunkban áll, addig az ügyintézést ingyen és bérmentve elvégezzük. Május 9-től azonban ez a technikai lehetőség megszűnik” – magyarázta az irodavezető.
Mint ismert, továbbra is bizonytalanság övezi az oktatási-nevelési támogatásokat, mert a magyar kormány többszöri sürgetésre sem közölte, melyik romániai szervezetre bízza a pályáztatást. Ezt a feladatot eddig az Iskola Alapítvány végezte. Tegnap a szervezet közleményt adott ki, amelyben értetlenségét fejezi Budapest hallgatása miatt.
Nagy Zoltán igazgató emlékeztetett, hogy egy román–magyar kormányközi egyezség értelmében a támogatási program megbízott lebonyolítójának az Iskola Alapítványt nevezték meg. Ezt a kormányközi egyezményt csak a felek közös beleegyezésével lehet felbontani, illetve módosítani.
Cs. P. T.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. május 4.
Az alapvetés
A romániai Iskola Alapítvány nem érti, hogy a magyar kormány miért nem tájékoztat az egyetlen olyan sikeres erdélyi támogatási rendszerről, amely gyakorlatilag minden magyar családhoz eljutott.
A romániai Progress Alapítvány csodálkozik, hogy miért szünteti meg a magyar kormány a státusztörvény alapján beindított működtetést, illetve miért számolja fel az intézményrendszert. Pedig sem az értetlenségre, sem a csodálkozásra semmi ok. Mindkét alapítványt különböző államközi egyezmények alapján az RMDSZ működtette, a jelenlegi magyar kormány pedig le akar számolni azzal a szervezettel, amely még Markó Béla után sem vágja magát hasra előtte, és a romániai magyarságot érintő kérdésekben saját véleménye van.
Egy erőteljesen központosított vezetésben viszont önálló gondolkodás nem létezhet, mivel nem vág össze az éppen uralkodó ideológiával. Az alapvetés, amint azt manapság Budapesten mondani szokás, a következőképpen nézhet ki: létre kell hozni egy tizenötmilliós, erőteljesen központosított nemzetet, amely kellő súllyal részt tud venni a világ újrafelosztásában. Ehhez szükséges a kettős állampolgárság, amellyel a Magyarországon apadó születésszám és kivándorlás ellenére is el lehet érni ezt a számot.
A magyarok lakta, jelenleg még mindig határon túliaknak mondott területek magyar jellegű megőrzése csupán annyira érdekes, hogy előőrsei lehessenek egy magyarországi gazdasági terjeszkedésnek. Következésképpen a szóban forgó országokban a nemzetiségi jogokért folytatott küzdelemnek semmi értelme, hiszen nemzeti összefüggésekben a magyarországi kézi vezérlés majd mindent elintéz.
Hasonló logika alapján a bukaresti parlamenti jelenlét is teljesen fölösleges, a kettős állampolgárok majd megtalálják a maguk képviseletét az Országgyűlésben. Mivel a romániai, szlovákiai, ukrajnai, szerbiai magyar nemzetiségek sajátosságait, az illető országok jog- és intézményrendszeréhez, gazdasági-társadalmi valóságához igazodó mindennapi életét nem lehet egyetlen tollvonással vagy üzenettel eltörölni, és valamennyiüket beterelni az egyazon irányba tartó közös nemzeti országútra, a fenti ideológia szempontjából olyan eljárásokra van szükség, amelyek kommunikációs szempontból is eladhatóak, magyarázhatóak.
Demokráciáról beszélve például Erdélyben olyan politikai erőt kell létrehozni, amely alá tud fűrészelni az RMDSZ-nek, pénzügyi szempontból pedig azokat az intézményeket, szervezeteket vagy magánszemélyeket kell előnyhöz juttatni, akik a nemzeti ideológiai gépezet csavarjai.
Csakhogy ebben a logikában van azért egy olyan tényező, amely felboríthatja a művet. Ez pedig nem más, mint az erdélyi magyarok sok évszázados önállósága. Gondolkodásban, lelkiségben, életvitelben, a szülőföld megőrzésének a méltóságában. Jórészt ugyanis az életnek más iskoláit járták ki. Akár iskolaalapítvány nélkül is.
Székedi Ferenc
Új Magyar Szó (Bukarest)
A romániai Iskola Alapítvány nem érti, hogy a magyar kormány miért nem tájékoztat az egyetlen olyan sikeres erdélyi támogatási rendszerről, amely gyakorlatilag minden magyar családhoz eljutott.
A romániai Progress Alapítvány csodálkozik, hogy miért szünteti meg a magyar kormány a státusztörvény alapján beindított működtetést, illetve miért számolja fel az intézményrendszert. Pedig sem az értetlenségre, sem a csodálkozásra semmi ok. Mindkét alapítványt különböző államközi egyezmények alapján az RMDSZ működtette, a jelenlegi magyar kormány pedig le akar számolni azzal a szervezettel, amely még Markó Béla után sem vágja magát hasra előtte, és a romániai magyarságot érintő kérdésekben saját véleménye van.
Egy erőteljesen központosított vezetésben viszont önálló gondolkodás nem létezhet, mivel nem vág össze az éppen uralkodó ideológiával. Az alapvetés, amint azt manapság Budapesten mondani szokás, a következőképpen nézhet ki: létre kell hozni egy tizenötmilliós, erőteljesen központosított nemzetet, amely kellő súllyal részt tud venni a világ újrafelosztásában. Ehhez szükséges a kettős állampolgárság, amellyel a Magyarországon apadó születésszám és kivándorlás ellenére is el lehet érni ezt a számot.
A magyarok lakta, jelenleg még mindig határon túliaknak mondott területek magyar jellegű megőrzése csupán annyira érdekes, hogy előőrsei lehessenek egy magyarországi gazdasági terjeszkedésnek. Következésképpen a szóban forgó országokban a nemzetiségi jogokért folytatott küzdelemnek semmi értelme, hiszen nemzeti összefüggésekben a magyarországi kézi vezérlés majd mindent elintéz.
Hasonló logika alapján a bukaresti parlamenti jelenlét is teljesen fölösleges, a kettős állampolgárok majd megtalálják a maguk képviseletét az Országgyűlésben. Mivel a romániai, szlovákiai, ukrajnai, szerbiai magyar nemzetiségek sajátosságait, az illető országok jog- és intézményrendszeréhez, gazdasági-társadalmi valóságához igazodó mindennapi életét nem lehet egyetlen tollvonással vagy üzenettel eltörölni, és valamennyiüket beterelni az egyazon irányba tartó közös nemzeti országútra, a fenti ideológia szempontjából olyan eljárásokra van szükség, amelyek kommunikációs szempontból is eladhatóak, magyarázhatóak.
Demokráciáról beszélve például Erdélyben olyan politikai erőt kell létrehozni, amely alá tud fűrészelni az RMDSZ-nek, pénzügyi szempontból pedig azokat az intézményeket, szervezeteket vagy magánszemélyeket kell előnyhöz juttatni, akik a nemzeti ideológiai gépezet csavarjai.
Csakhogy ebben a logikában van azért egy olyan tényező, amely felboríthatja a művet. Ez pedig nem más, mint az erdélyi magyarok sok évszázados önállósága. Gondolkodásban, lelkiségben, életvitelben, a szülőföld megőrzésének a méltóságában. Jórészt ugyanis az életnek más iskoláit járták ki. Akár iskolaalapítvány nélkül is.
Székedi Ferenc
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. május 5.
Kiéheztetés
Nem lehet nem érzékelni azt az idegességet, amely az RMDSZ háza táján mutatkozik akkor, amikor a magyar kormány nem a szövetség érdekeltségi körébe tartozó szervezetre bíz egy-egy népszerű feladatot. Az RMDSZ vezetőinél korábban az verte ki a biztosítékot, hogy a magyar állampolgárság igénylésével kapcsolatos tanácsadást az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsra bízták, most pedig az oktatási-nevelési támogatások kiosztása körül forrósodik a levegő.
Egyre nyilvánvalóbb ugyanis, hogy az Orbán-kormány a Romániai Magyar Pedagógusszövetséghez fordul a pénzosztás feladatával, és ejti a Kelemen Hunor által vezetett Iskola Alapítványt, mely az elmúlt hét évben bonyolította le a támogatás folyósítását. Ha így történne, a Fidesz-kormány ahhoz a szervezethez térne vissza, amelytől a magyarországi balliberális kormányzás idején elvették, és az RMDSZ házi alapítványához menekítették a feladatot. De miért is fűződik ennyi indulat bizonyos feladatokhoz? – teheti fel a kérdést a szemlélő. Az erdélyi magyar polgár szemszögéből ugyanis alig van jelentősége annak, hogy az egyik vagy a másik szervezetnek kell címezni a levelet. A kérdés megválaszolhatatlan, ha nem vesszük figyelembe a tájékoztatói, pénzosztói munka presztízsvonatkozásait és anyagi hátterét. A népszerű feladatok ugyanis a lebonyolítók népszerűségét is öregbítik. Ha Teréz néni arra emlékszik, hogy Kelemen Hunor alapítványához kellett folyamodnia gyermekei oktatási támogatásáért, a szavazófülkében is eszébe juthat a tulipán. Ha Pista bácsinak az marad meg a tudatában, hogy nem boldogult volna a magyar állampolgársági kérvény kitöltésével, ha nem fordul a demokrácia-központhoz, a szavazófülkében Tőkés László pártja fog eszébe jutni. De talán ennél is fontosabb, hogy a magyar állam pénzt is rendel az általa leosztott feladatok elvégzésére. Pénzt, amelyből irodákat, gépkocsikat lehet fenntartani, a párthoz kötődő emberek tucatjainak lehet fizetést adni. Az RMDSZ eddig a Progress és az Iskola Alapítványon keresztül a magyarországi forrásokat fölözte le, a Communitas Alapítványon keresztül pedig a román költségvetés kisebbségi támogatásait zsebelte be. A szövetség mostani magyarországi kiéheztetése talán elvezet oda, hogy előbb-utóbb a romániai magyar közösségen belül is nyílt vita kezdődjék a közpénzek felhasználásáról.
Gazdag Árpád
Krónika (Kolozsvár)
Nem lehet nem érzékelni azt az idegességet, amely az RMDSZ háza táján mutatkozik akkor, amikor a magyar kormány nem a szövetség érdekeltségi körébe tartozó szervezetre bíz egy-egy népszerű feladatot. Az RMDSZ vezetőinél korábban az verte ki a biztosítékot, hogy a magyar állampolgárság igénylésével kapcsolatos tanácsadást az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsra bízták, most pedig az oktatási-nevelési támogatások kiosztása körül forrósodik a levegő.
Egyre nyilvánvalóbb ugyanis, hogy az Orbán-kormány a Romániai Magyar Pedagógusszövetséghez fordul a pénzosztás feladatával, és ejti a Kelemen Hunor által vezetett Iskola Alapítványt, mely az elmúlt hét évben bonyolította le a támogatás folyósítását. Ha így történne, a Fidesz-kormány ahhoz a szervezethez térne vissza, amelytől a magyarországi balliberális kormányzás idején elvették, és az RMDSZ házi alapítványához menekítették a feladatot. De miért is fűződik ennyi indulat bizonyos feladatokhoz? – teheti fel a kérdést a szemlélő. Az erdélyi magyar polgár szemszögéből ugyanis alig van jelentősége annak, hogy az egyik vagy a másik szervezetnek kell címezni a levelet. A kérdés megválaszolhatatlan, ha nem vesszük figyelembe a tájékoztatói, pénzosztói munka presztízsvonatkozásait és anyagi hátterét. A népszerű feladatok ugyanis a lebonyolítók népszerűségét is öregbítik. Ha Teréz néni arra emlékszik, hogy Kelemen Hunor alapítványához kellett folyamodnia gyermekei oktatási támogatásáért, a szavazófülkében is eszébe juthat a tulipán. Ha Pista bácsinak az marad meg a tudatában, hogy nem boldogult volna a magyar állampolgársági kérvény kitöltésével, ha nem fordul a demokrácia-központhoz, a szavazófülkében Tőkés László pártja fog eszébe jutni. De talán ennél is fontosabb, hogy a magyar állam pénzt is rendel az általa leosztott feladatok elvégzésére. Pénzt, amelyből irodákat, gépkocsikat lehet fenntartani, a párthoz kötődő emberek tucatjainak lehet fizetést adni. Az RMDSZ eddig a Progress és az Iskola Alapítványon keresztül a magyarországi forrásokat fölözte le, a Communitas Alapítványon keresztül pedig a román költségvetés kisebbségi támogatásait zsebelte be. A szövetség mostani magyarországi kiéheztetése talán elvezet oda, hogy előbb-utóbb a romániai magyar közösségen belül is nyílt vita kezdődjék a közpénzek felhasználásáról.
Gazdag Árpád
Krónika (Kolozsvár)
2011. május 6.
Piros lap a felcsúti csatárnak
Az RMDSZ vezetői ezekben a napokban tehetetlenül veszik tudomásul, hogy Orbán Viktorék sorra megfosztják közvetítői szerepüktől az érdekvédelmi szövetséghez közeli szervezeteket a magyarországi pénzforrások és kedvezmények romániai szétosztásában.
A magyar kormány előbb a Progress Alapítványtól vette el a magyarigazolvánnyal kapcsolatos – mára már inkább szimbolikus jelentőségű – ügyintézési jogosultságot, majd az Iskola Alapítvánnyal bontottak szerződést, és ruházták át az oktatási-nevelési támogatás megpályáztatásának jogát a pedagógusszövetségre. Az RMDSZ-es tehetetlenség oka, hogy a bukaresti kormánykoalíció tagjaként megakadályozhatná ugyan Budapest lépéseit, ám – a magyar miniszterelnök kedvenc sportjátékában használt hasonlattal élve – lesre futna, ha ezt megtenné.
Kelemen Hunorék már többször hangoztatott kifogása az, hogy a két alapítvány jogosultságait korábbi román–magyar kormányközi egyezségek rögzítik. A 2003-as Medgyessy–Năstase-megállapodás például az Iskola Alapítványt nevezi meg az oktatási-nevelési támogatási programot lebonyolító szervezetként. Így a pedagógusszövetség csak úgy veheti át az alapítvány szerepét, ha ebbe a román kormány is beleegyezik. Budapesti illetékesek úgy fogalmaztak, ezt a kérdést „diplomáciai úton” rendezik majd Bukaresttel.
Ám korántsem biztos, hogy Orbán Viktor és Traian Băsescu immár hagyományosan jó barátságára számítanak, annál is inkább, mert nem valószínű, hogy a román államfő feláldozná e barátság oltárán a kormánykoalíciót. Inkább abban bíznak, hogy az Kelemen Hunorék nem merik megvétózni az kormányközi egyezség módosítását, mert beláthatatlan időkre leállítanák az oktatási-nevelési támogatások folyósítását. Százhatvan ezer erdélyi magyar család maradna juttatás nélkül – a Fidesz pedig az RMDSZ-re mutogatna.
Ügyes – jellemezhetnénk pestiesen szólva Orbán Viktorék húzását, ám a sportnál maradva: nem fair play-díjas az eljárás. Budapest ugyanis hetekig hallgatott az oktatási-nevelési támogatások sorsáról, és közben azon ügyködött, miként zárhatná el a közvetve az RMDSZ-en keresztül áramló magyarországi pénzek csapjait, és hogyan nyithatná meg ezeket a csapokat a bejegyzés alatt álló, mindenben Fidesz-partner politikai szervezet számára.
Senki sem akadályozta meg a magyar miniszterelnököt, hogy egy éve tartó mandátuma alatt beszélgetésre hívja az RMDSZ vezetőit, és – az erdélyi magyar közvélemény előtt is – legalább nyilvánvalóvá tegye szándékait. Orbán Viktorék ehelyett egy labda nélkül maradt játékost hátulról a gyepre tepertek. Ezért még a Felcsút FC meccsein is piros lap jár.
Cseke Péter Tamás
Új Magyar Szó (Bukarest)
Az RMDSZ vezetői ezekben a napokban tehetetlenül veszik tudomásul, hogy Orbán Viktorék sorra megfosztják közvetítői szerepüktől az érdekvédelmi szövetséghez közeli szervezeteket a magyarországi pénzforrások és kedvezmények romániai szétosztásában.
A magyar kormány előbb a Progress Alapítványtól vette el a magyarigazolvánnyal kapcsolatos – mára már inkább szimbolikus jelentőségű – ügyintézési jogosultságot, majd az Iskola Alapítvánnyal bontottak szerződést, és ruházták át az oktatási-nevelési támogatás megpályáztatásának jogát a pedagógusszövetségre. Az RMDSZ-es tehetetlenség oka, hogy a bukaresti kormánykoalíció tagjaként megakadályozhatná ugyan Budapest lépéseit, ám – a magyar miniszterelnök kedvenc sportjátékában használt hasonlattal élve – lesre futna, ha ezt megtenné.
Kelemen Hunorék már többször hangoztatott kifogása az, hogy a két alapítvány jogosultságait korábbi román–magyar kormányközi egyezségek rögzítik. A 2003-as Medgyessy–Năstase-megállapodás például az Iskola Alapítványt nevezi meg az oktatási-nevelési támogatási programot lebonyolító szervezetként. Így a pedagógusszövetség csak úgy veheti át az alapítvány szerepét, ha ebbe a román kormány is beleegyezik. Budapesti illetékesek úgy fogalmaztak, ezt a kérdést „diplomáciai úton” rendezik majd Bukaresttel.
Ám korántsem biztos, hogy Orbán Viktor és Traian Băsescu immár hagyományosan jó barátságára számítanak, annál is inkább, mert nem valószínű, hogy a román államfő feláldozná e barátság oltárán a kormánykoalíciót. Inkább abban bíznak, hogy az Kelemen Hunorék nem merik megvétózni az kormányközi egyezség módosítását, mert beláthatatlan időkre leállítanák az oktatási-nevelési támogatások folyósítását. Százhatvan ezer erdélyi magyar család maradna juttatás nélkül – a Fidesz pedig az RMDSZ-re mutogatna.
Ügyes – jellemezhetnénk pestiesen szólva Orbán Viktorék húzását, ám a sportnál maradva: nem fair play-díjas az eljárás. Budapest ugyanis hetekig hallgatott az oktatási-nevelési támogatások sorsáról, és közben azon ügyködött, miként zárhatná el a közvetve az RMDSZ-en keresztül áramló magyarországi pénzek csapjait, és hogyan nyithatná meg ezeket a csapokat a bejegyzés alatt álló, mindenben Fidesz-partner politikai szervezet számára.
Senki sem akadályozta meg a magyar miniszterelnököt, hogy egy éve tartó mandátuma alatt beszélgetésre hívja az RMDSZ vezetőit, és – az erdélyi magyar közvélemény előtt is – legalább nyilvánvalóvá tegye szándékait. Orbán Viktorék ehelyett egy labda nélkül maradt játékost hátulról a gyepre tepertek. Ezért még a Felcsút FC meccsein is piros lap jár.
Cseke Péter Tamás
Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. november 30.
Sokat hoz a kasszába az RMDSZ-nek a tagoktól, alapítványoktól, szervezetektől származó pénzadomány
Verestóy Attila szenátor a magánszemélyek, míg a szervezetek között a Bernády György Közművelődési Alapítvány, valamint a Mudura Sándor érdekeltségébe tartozó, nagyváradi Lotus Market Rt. és a Plaza Invest Rt. számított az RMDSZ legbőkezűbb adományozójának 2008-ban – derül ki az önmagát erdélyi magyar, közéleti enciklopédiaként meghatározó Tulipédiaportál összeállításából. Romániában a pártfinanszírozásra vonatkozó, 2006/334-es számú törvény szabályozza, hogy a pártkasszákba és kampányra érkező pénzekről a Hivatalos Közlönyben is számot kell adni.
Nem kell nyilvánosságra hozni azoknak az adományozóknak, támogatóknak a nevét, akiknek a támogatása nem éri el az aktuális év bruttó minimálbérének tízszeresét. 2008-ban utóbbiak adománya összesen 1 045 606,41 lej volt. Nyilvánosan is meg kell nevezni viszont azokat, akik a minimálbér tízszeresét meghaladó összeggel támogatnak bármilyen pártot.
Ők összesen 43 201,49 lejt adtak az RMDSZ pártkasszájába. Ezeket a kötelező beszámolókat sokáig a Hivatalos Közlöny olyan mellékleteibe „száműzték”, melyek a nagy nyilvánosság számára alig voltak elérhetők. A Tulipédia nem kevés kutakodással 2008-ig tudta fellelni a teljes listákat, melyeket éves bontásban fel is dolgozott.
A több száz nevet tartalmazó támogatók névsora sokat elárul arról, hogy kik is áldoznak egy-egy párt működésére. Még érdekesebb azoknak a (gazdálkodó) szervezeteknek a listája, melyek az RMDSZ-t támogatják: a legnagyobb adományozók között mind ott vannak azok a cégek, melyeket az RMDSZ-szel „hírbe hoztak” (például a Mudura Sándor birtokában lévő, nagyváradi Lotus Market Rt. vagy a Colomon Antal tulajdonában lévő, margittai Marconst Kft.) mint olyan cégeket, melyek haszonélvezői vagy nyúlványai lehetnek a párt érdekeltségeinek.
Kötelező befizetések
A 2008-as adatok szerint a következő párttagok támogatták az országos bruttó minimálbér tízszeresénél nagyobb összeggel az RMDSZ-t: Sauer András Kálmán (7316 lej), Kovács Attila (5785,49 lej), Birtalan József (5100 lej), Molnár Endre (5000), Becsek Zsuzsa (5000), Becsek László (5000), Bajcsi Ákos (5000), Tánczos Barna (5000). Közel százfős azoknak a természetes személyeknek a listája, akik 10 ezer lejnél többel támogatták az RMDSZ-t. Verestóy Attila szenátor (képünkön) nagyságrendekkel többel, 274 382 lejjel támogatja saját pártját, mint bárki.
Ebben a listában azért érdemes kutakodni, mert bizonyítja, hogy az RMDSZ tisztség- és tisztviselői az alakulatnak köszönhető tisztségeikből származó jövedelmük után kötelesek bizonyos hányadot (többnyire 10 százalékot) a pártkasszába befizetni.
Ezt a kötelezettséget a területi szervezetek alapszabályzataiban is rögzítik, miként például az RMDSZ csíki területi szervezetének alapszabálya, melyben a 11. cikkely 4. pontja rendelkezik így: „A tagszervezetek kötelesek a tagságuknak megfelelő tagdíjból és az önkormányzati képviselőik üléspénzének 10 százalékából és a polgármesterek, alpolgármesterek és az RMDSZ közreműködésével más tisztségre kinevezett személyek bruttó jövedelmének 2 százalékából származó szervezeti hozzájárulások 50 százalékával havonta hozzájárulni a csíki területi szervezet működésének fenntartásához.
A szervezeti hozzájárulást nem fizető választott, kinevezett tisztségviselő újabb tisztségekre nem jelölhető, illetve tőle a bizalom megvonható.” Arról nincs hozzáférhető nyilvántartás, hogy a befizetési kötelezettségeiket mennyire tartják be az RMDSZ-funkcionáriusok. A listában szereplő összegekből viszont nem feltétlenül lehet pontosan kiszámolni az adományozó jövedelmét, hiszen előfordulhat, hogy több támogatást fizet be valaki, mint amennyire kötelezett.
Az sem tisztázott, hogy ez a nyilvántartás az a nyilvántartás-e, azaz előfordulhat, hogy nem a Hivatalos Közlönyben nyilvánosságra hozandó tételként könyvelik el a befizetéseket. De az biztos, általános szabály az RMDSZ-ben, hogy a párt színeiben elnyert tisztségekért járó juttatásokból, jövedelmekből valamennyit vissza kell osztani a pártnak. Verestóyt László Attila követi 95 ezer, Antal István 43 400, Antal István 37 900, Kelemen Hunor 34 800, Eckstein-Kovács Péter 33 480 lejjel.
A Bernádytól a Lotusig
A 2008-as adományozók listájában két, az RMDSZ által létrehozott alapítvány is szerepel: a Bernády György Közművelődési Alapítvány (215 000 lej), valamint a Progress Alapítvány (27 ezer lej). A marosvásárhelyi Bernády-alapítvány kuratóriumi elnöke Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke. Vagyonos szervezet a Bernády, hiszen országos viszonylatban csak Verestóy Attila adott több támogatást az RMDSZ-nek. Hogy honnan és hogyan gazdálkodta ki 2008-ban az alapítvány ezt az összeget, az a Bernády honlapjáról nem derül ki, viszont az is igaz, nem kötelezett arra, hogy a nyilvánosság előtt bármivel is elszámoljon. Nem ez a helyzet viszont a Progress Alapítvánnyal.
A marosvásárhelyi Bernády-alapítvány kuratóriumi elnöke Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke. Vagyonos szervezet a Bernády, hiszen országos viszonylatban csak Verestóy Attila adott több támogatást az RMDSZ-nek. Hogy honnan és hogyan gazdálkodta ki 2008-ban az alapítvány ezt az összeget, az a Bernády honlapjáról nem derül ki, viszont az is igaz, nem kötelezett arra, hogy a nyilvánosság előtt bármivel is elszámoljon. Nem ez a helyzet viszont a Progress Alapítvánnyal.
A szervezet 2008-ban (is) több száz milliós magyarországi közpénzzel gazdálkodott, ő látta el Romániában például a magyar igazolványokkal kapcsolatos, ún. tájékoztatási feladatokat 2011. május 9-éig. Áttekinthető, a nyilvánosság számára is elérhető beszámolókkal vagy elszámolásokkal sosem terhelte a nagyérdeműt az alapítvány, a Tulipédia eddig csak azt tudta kideríteni, hogy körülbelül évi 200 milliós nagyságrendű magyar közpénz érkezhetett a számlájára. Feltehetően ebből juttatott 2008-ban a Progress Alapítvány 27 ezer lejt az RMDSZ-nek. Teljes bizonyossággal viszont csak akkor állítható ez, ha minden kétséget kizáróan bizonyítani lehetne: a Progress Alapítványnak nem volt saját, egyéb bevétele.
Izzasztóbb cég és név a támogatók listájában Mudura Sándor nagyváradi vállalkozó két cége, a Lotus Market Rt. (183 625 lej), valamint a Plaza Invest Rt. (160 ezer lej). Mudura ugyanis így (is) törlesztheti azt, hogy az RMDSZ nagyváradi korifeusai hozzásegítették 2,5 milliárd forintot meghaladó hitelhez, melyet a magyar állami Eximbank nyújtott Medgyessy Péter akkori kormányfő 2002. júliusi, nagyváradi látogatása után. Mudura cégei éveken át támogatják az RMDSZ-t.
Hasonló „kötelezettséget” törleszt a margittai Marconst Kft., melynek viselt dolgaival egy, a Tulipédián is szemlézett, a Bihoreanul hetilapban közölt, tényfeltáró cikk foglalkozik. Ez a cég nyerte különben Bihar megye szinte valamennyi csatornázási beruházását 2009-ben mint kivitelező, az akkori, Borbély László vezette környezetvédelmi minisztérium több mint 60 milliós támogatásából. A jelek szerint busásan megtérül az RMDSZ támogatása.
Szintén ismerősként üdvözölhetjük Molnár Áront, az Azimut Com Kft. képviselőjét, annak a Molnár Antalnak a fiát, aki a korrupcióellenes ügyészség szerint sikeres kísérletet tett Borbély megvesztegetésére. Az RMDSZ-t támogató cégben aláíró fiú és a megvesztegetéssel gyanúsított apa cégnél betöltött tisztségeit nem kell feltárni, a tényekre tekintve biztosan állítható, hogy az apa, a fiú és Borbély miniszter kölcsönösen egyengették egymás útjait.
Biharban mindent vitt a Marconst
Az RMDSZ Bihar megyei gazdasági ügyleteiről nemrég a Bihoreanul nagyváradi napilap közölt átfogó riportot, amelyben polipként, vagyis maffiaszerű bűnszervezetként festi le az alakulatot. A lap a margittai Marconst építkezési vállalat – ezt a céget bízta meg a nagyváradi polgármesteri hivatal nemrég a Fekete Sas Palota felújításával – bemutatása kapcsán emlékeztet arra, hogy idén márciusban Borbély László akkori RMDSZ-es környezetvédelmi miniszter a váradi prefektúrán bejelentette 60,1 millió lej szétosztását 12 megyei csatornázási projekt szétosztására. Még azon a napon aláírták Berettyócsohaj, Érszőllős, Esküllő, Vámosláz, Hegyközcsatár, Margitta, valamint Székelyhíd polgármesteri hivatalaival a finanszírozási szerződéseket.
„Azt csak gyanítani lehetett, hogy miután a pénzeket egy RMDSZ-es miniszter utalta ki, a nyereség is a szövetség kegyeit élvező céghez kellett visszajusson” – jegyezte meg a Bihoreanul, idézve egy neve elhallgatását kérő üzletembert, miszerint már korábban lábra kelt a pletyka az építkezési vállalkozók körében, hogy nincs értelme részt venni a versenytárgyalásokon, mert mindegyiket egy RMDSZ-közeli cég fogja megnyerni. És a szóbeszéd megerősítést nyert, mivel az érintett bihari településeken kiírt versenytárgyalást kivétel nélkül a Marconst nyerte. Berettyócsohajon – ahol az önkormányzat magáncégre bízta a kiírás lebonyolítását, holott rendelkezik saját közbeszerzési szakemberekkel – csak a margittai cég vett részt a versenytárgyaláson, más településeken azonban – az érintettek szerint mondvacsinált ürüggyel – kizárták a konkurenseket a licitről.
Krónika (Kolozsvár)
Verestóy Attila szenátor a magánszemélyek, míg a szervezetek között a Bernády György Közművelődési Alapítvány, valamint a Mudura Sándor érdekeltségébe tartozó, nagyváradi Lotus Market Rt. és a Plaza Invest Rt. számított az RMDSZ legbőkezűbb adományozójának 2008-ban – derül ki az önmagát erdélyi magyar, közéleti enciklopédiaként meghatározó Tulipédiaportál összeállításából. Romániában a pártfinanszírozásra vonatkozó, 2006/334-es számú törvény szabályozza, hogy a pártkasszákba és kampányra érkező pénzekről a Hivatalos Közlönyben is számot kell adni.
Nem kell nyilvánosságra hozni azoknak az adományozóknak, támogatóknak a nevét, akiknek a támogatása nem éri el az aktuális év bruttó minimálbérének tízszeresét. 2008-ban utóbbiak adománya összesen 1 045 606,41 lej volt. Nyilvánosan is meg kell nevezni viszont azokat, akik a minimálbér tízszeresét meghaladó összeggel támogatnak bármilyen pártot.
Ők összesen 43 201,49 lejt adtak az RMDSZ pártkasszájába. Ezeket a kötelező beszámolókat sokáig a Hivatalos Közlöny olyan mellékleteibe „száműzték”, melyek a nagy nyilvánosság számára alig voltak elérhetők. A Tulipédia nem kevés kutakodással 2008-ig tudta fellelni a teljes listákat, melyeket éves bontásban fel is dolgozott.
A több száz nevet tartalmazó támogatók névsora sokat elárul arról, hogy kik is áldoznak egy-egy párt működésére. Még érdekesebb azoknak a (gazdálkodó) szervezeteknek a listája, melyek az RMDSZ-t támogatják: a legnagyobb adományozók között mind ott vannak azok a cégek, melyeket az RMDSZ-szel „hírbe hoztak” (például a Mudura Sándor birtokában lévő, nagyváradi Lotus Market Rt. vagy a Colomon Antal tulajdonában lévő, margittai Marconst Kft.) mint olyan cégeket, melyek haszonélvezői vagy nyúlványai lehetnek a párt érdekeltségeinek.
Kötelező befizetések
A 2008-as adatok szerint a következő párttagok támogatták az országos bruttó minimálbér tízszeresénél nagyobb összeggel az RMDSZ-t: Sauer András Kálmán (7316 lej), Kovács Attila (5785,49 lej), Birtalan József (5100 lej), Molnár Endre (5000), Becsek Zsuzsa (5000), Becsek László (5000), Bajcsi Ákos (5000), Tánczos Barna (5000). Közel százfős azoknak a természetes személyeknek a listája, akik 10 ezer lejnél többel támogatták az RMDSZ-t. Verestóy Attila szenátor (képünkön) nagyságrendekkel többel, 274 382 lejjel támogatja saját pártját, mint bárki.
Ebben a listában azért érdemes kutakodni, mert bizonyítja, hogy az RMDSZ tisztség- és tisztviselői az alakulatnak köszönhető tisztségeikből származó jövedelmük után kötelesek bizonyos hányadot (többnyire 10 százalékot) a pártkasszába befizetni.
Ezt a kötelezettséget a területi szervezetek alapszabályzataiban is rögzítik, miként például az RMDSZ csíki területi szervezetének alapszabálya, melyben a 11. cikkely 4. pontja rendelkezik így: „A tagszervezetek kötelesek a tagságuknak megfelelő tagdíjból és az önkormányzati képviselőik üléspénzének 10 százalékából és a polgármesterek, alpolgármesterek és az RMDSZ közreműködésével más tisztségre kinevezett személyek bruttó jövedelmének 2 százalékából származó szervezeti hozzájárulások 50 százalékával havonta hozzájárulni a csíki területi szervezet működésének fenntartásához.
A szervezeti hozzájárulást nem fizető választott, kinevezett tisztségviselő újabb tisztségekre nem jelölhető, illetve tőle a bizalom megvonható.” Arról nincs hozzáférhető nyilvántartás, hogy a befizetési kötelezettségeiket mennyire tartják be az RMDSZ-funkcionáriusok. A listában szereplő összegekből viszont nem feltétlenül lehet pontosan kiszámolni az adományozó jövedelmét, hiszen előfordulhat, hogy több támogatást fizet be valaki, mint amennyire kötelezett.
Az sem tisztázott, hogy ez a nyilvántartás az a nyilvántartás-e, azaz előfordulhat, hogy nem a Hivatalos Közlönyben nyilvánosságra hozandó tételként könyvelik el a befizetéseket. De az biztos, általános szabály az RMDSZ-ben, hogy a párt színeiben elnyert tisztségekért járó juttatásokból, jövedelmekből valamennyit vissza kell osztani a pártnak. Verestóyt László Attila követi 95 ezer, Antal István 43 400, Antal István 37 900, Kelemen Hunor 34 800, Eckstein-Kovács Péter 33 480 lejjel.
A Bernádytól a Lotusig
A 2008-as adományozók listájában két, az RMDSZ által létrehozott alapítvány is szerepel: a Bernády György Közművelődési Alapítvány (215 000 lej), valamint a Progress Alapítvány (27 ezer lej). A marosvásárhelyi Bernády-alapítvány kuratóriumi elnöke Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke. Vagyonos szervezet a Bernády, hiszen országos viszonylatban csak Verestóy Attila adott több támogatást az RMDSZ-nek. Hogy honnan és hogyan gazdálkodta ki 2008-ban az alapítvány ezt az összeget, az a Bernády honlapjáról nem derül ki, viszont az is igaz, nem kötelezett arra, hogy a nyilvánosság előtt bármivel is elszámoljon. Nem ez a helyzet viszont a Progress Alapítvánnyal.
A marosvásárhelyi Bernády-alapítvány kuratóriumi elnöke Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke. Vagyonos szervezet a Bernády, hiszen országos viszonylatban csak Verestóy Attila adott több támogatást az RMDSZ-nek. Hogy honnan és hogyan gazdálkodta ki 2008-ban az alapítvány ezt az összeget, az a Bernády honlapjáról nem derül ki, viszont az is igaz, nem kötelezett arra, hogy a nyilvánosság előtt bármivel is elszámoljon. Nem ez a helyzet viszont a Progress Alapítvánnyal.
A szervezet 2008-ban (is) több száz milliós magyarországi közpénzzel gazdálkodott, ő látta el Romániában például a magyar igazolványokkal kapcsolatos, ún. tájékoztatási feladatokat 2011. május 9-éig. Áttekinthető, a nyilvánosság számára is elérhető beszámolókkal vagy elszámolásokkal sosem terhelte a nagyérdeműt az alapítvány, a Tulipédia eddig csak azt tudta kideríteni, hogy körülbelül évi 200 milliós nagyságrendű magyar közpénz érkezhetett a számlájára. Feltehetően ebből juttatott 2008-ban a Progress Alapítvány 27 ezer lejt az RMDSZ-nek. Teljes bizonyossággal viszont csak akkor állítható ez, ha minden kétséget kizáróan bizonyítani lehetne: a Progress Alapítványnak nem volt saját, egyéb bevétele.
Izzasztóbb cég és név a támogatók listájában Mudura Sándor nagyváradi vállalkozó két cége, a Lotus Market Rt. (183 625 lej), valamint a Plaza Invest Rt. (160 ezer lej). Mudura ugyanis így (is) törlesztheti azt, hogy az RMDSZ nagyváradi korifeusai hozzásegítették 2,5 milliárd forintot meghaladó hitelhez, melyet a magyar állami Eximbank nyújtott Medgyessy Péter akkori kormányfő 2002. júliusi, nagyváradi látogatása után. Mudura cégei éveken át támogatják az RMDSZ-t.
Hasonló „kötelezettséget” törleszt a margittai Marconst Kft., melynek viselt dolgaival egy, a Tulipédián is szemlézett, a Bihoreanul hetilapban közölt, tényfeltáró cikk foglalkozik. Ez a cég nyerte különben Bihar megye szinte valamennyi csatornázási beruházását 2009-ben mint kivitelező, az akkori, Borbély László vezette környezetvédelmi minisztérium több mint 60 milliós támogatásából. A jelek szerint busásan megtérül az RMDSZ támogatása.
Szintén ismerősként üdvözölhetjük Molnár Áront, az Azimut Com Kft. képviselőjét, annak a Molnár Antalnak a fiát, aki a korrupcióellenes ügyészség szerint sikeres kísérletet tett Borbély megvesztegetésére. Az RMDSZ-t támogató cégben aláíró fiú és a megvesztegetéssel gyanúsított apa cégnél betöltött tisztségeit nem kell feltárni, a tényekre tekintve biztosan állítható, hogy az apa, a fiú és Borbély miniszter kölcsönösen egyengették egymás útjait.
Biharban mindent vitt a Marconst
Az RMDSZ Bihar megyei gazdasági ügyleteiről nemrég a Bihoreanul nagyváradi napilap közölt átfogó riportot, amelyben polipként, vagyis maffiaszerű bűnszervezetként festi le az alakulatot. A lap a margittai Marconst építkezési vállalat – ezt a céget bízta meg a nagyváradi polgármesteri hivatal nemrég a Fekete Sas Palota felújításával – bemutatása kapcsán emlékeztet arra, hogy idén márciusban Borbély László akkori RMDSZ-es környezetvédelmi miniszter a váradi prefektúrán bejelentette 60,1 millió lej szétosztását 12 megyei csatornázási projekt szétosztására. Még azon a napon aláírták Berettyócsohaj, Érszőllős, Esküllő, Vámosláz, Hegyközcsatár, Margitta, valamint Székelyhíd polgármesteri hivatalaival a finanszírozási szerződéseket.
„Azt csak gyanítani lehetett, hogy miután a pénzeket egy RMDSZ-es miniszter utalta ki, a nyereség is a szövetség kegyeit élvező céghez kellett visszajusson” – jegyezte meg a Bihoreanul, idézve egy neve elhallgatását kérő üzletembert, miszerint már korábban lábra kelt a pletyka az építkezési vállalkozók körében, hogy nincs értelme részt venni a versenytárgyalásokon, mert mindegyiket egy RMDSZ-közeli cég fogja megnyerni. És a szóbeszéd megerősítést nyert, mivel az érintett bihari településeken kiírt versenytárgyalást kivétel nélkül a Marconst nyerte. Berettyócsohajon – ahol az önkormányzat magáncégre bízta a kiírás lebonyolítását, holott rendelkezik saját közbeszerzési szakemberekkel – csak a margittai cég vett részt a versenytárgyaláson, más településeken azonban – az érintettek szerint mondvacsinált ürüggyel – kizárták a konkurenseket a licitről.
Krónika (Kolozsvár)
2013. április 5.
Az EMNT állásfoglalása
Örömmel értesültünk arról, hogy a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) hétvégi ülésén is megerősítették: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) minden adólejjel és adóforinttal el tud számolni.
Felhívásunk éppen erre irányult, vagyis a nyilvános elszámolásra. Az nem is képezi kérdés tárgyát, hogy a magyarországi szociálliberális kormányzás alatt a Szülőföld Alap Erdélyre jutó támogatás-részét az RMDSZ kézivezérlésű kuratóriumai klientúraépítésre használták fel. Ehhez elég csak egy felületes pillantást vetni az elmúlt évek nyertes pályázataira, illetve rámutatni az összegszerű aránytalanságokra. De ha már itt tartunk: érdemes megnézni például, hogy a nemrégiben a megszokott támogatás elmaradása miatt panaszkodó, egyébként az Orbán-kormányt folyamatosan célkeresztben tartó és diktatúrát vizionáló bukaresti Új Magyar Szó, valamint elvtárshetilapja, az Erdélyi Riport 2005–2010 között mennyi magyar adóforintot emésztett fel – szemben az erdélyi magyar média többi részével.
Bennünket, erdélyi magyarokat viszont még az előbbinél is inkább érint és érdekel, hogy a román költségvetésből a magyar nemzeti közösségnek járó adólejekkel az RMDSZ ne csupán a Román Állami Számvevőszék felé, hanem az erdélyi magyar közösség, saját választóik, vagyis a romániai adófizetők felé is számoljon el. Tegye ezt annál is inkább, mert „a legreprezentatívabb magyar szervezetként” a saját magára szabott törvény értelmében a Szövetség a költségvetési pénzek kezelését teljes egészében magának sajátította ki.
Következésképpen felszólítjuk az RMDSZ új vezetőségét, hogy tételes formában, összegszerűen ésöt évre visszamenőleg tegyék közzé:
· Mennyi közpénzt kapott az RMDSZ, illetve – amíg a pártpénzre is igényt tartott – az általa a Kisebbségi Tanácsban megnevezett Communitas Alapítvány?
· Ezen összegekből mennyit osztott vissza az erdélyi magyar közösségnek nyilvánosan; továbbá mekkora az az összeg, amit nem nyilvánosan jutatott „baráti igények” kielégítésére; végül pedig mennyit fordított saját működésére?
· Az RMDSZ működési költségei összegszerűen milyen tételekből állnak?
· Hogyan gazdálkodott az RMDSZ megbízásából további közpénzek fölött rendelkező Progress Alapítvány, az Iskola Alapítvány, továbbá a többi hasonló RMDSZ-háttéralapítvány?
· Található-e politikus ezen alapítványok fizetési listáján, és amennyiben igen, milyen funkcióban, milyen teljesítményért mennyi illetményt vett fel politikusi fizetése mellett?
· A magyar és román közpénzek fölött rendelkező alapítványok utaltak-e adományokat az RMDSZ számlájára, és ha igen, mekkora összegeket?
Ezek konkrét kérdések, konkrét válaszokat várunk. Az elmúlt években nyomorba taszított erdélyi magyar választóknak joguk van erre. Másfelől a nyilatkozatok szintjén a „megújulás útjára lépett” RMDSZ-nek is hasznos lehet, ha működését a továbbiakban az átláthatóság jellemzi.
Erdélyi Napló (Kolozsvár).
Örömmel értesültünk arról, hogy a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) hétvégi ülésén is megerősítették: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) minden adólejjel és adóforinttal el tud számolni.
Felhívásunk éppen erre irányult, vagyis a nyilvános elszámolásra. Az nem is képezi kérdés tárgyát, hogy a magyarországi szociálliberális kormányzás alatt a Szülőföld Alap Erdélyre jutó támogatás-részét az RMDSZ kézivezérlésű kuratóriumai klientúraépítésre használták fel. Ehhez elég csak egy felületes pillantást vetni az elmúlt évek nyertes pályázataira, illetve rámutatni az összegszerű aránytalanságokra. De ha már itt tartunk: érdemes megnézni például, hogy a nemrégiben a megszokott támogatás elmaradása miatt panaszkodó, egyébként az Orbán-kormányt folyamatosan célkeresztben tartó és diktatúrát vizionáló bukaresti Új Magyar Szó, valamint elvtárshetilapja, az Erdélyi Riport 2005–2010 között mennyi magyar adóforintot emésztett fel – szemben az erdélyi magyar média többi részével.
Bennünket, erdélyi magyarokat viszont még az előbbinél is inkább érint és érdekel, hogy a román költségvetésből a magyar nemzeti közösségnek járó adólejekkel az RMDSZ ne csupán a Román Állami Számvevőszék felé, hanem az erdélyi magyar közösség, saját választóik, vagyis a romániai adófizetők felé is számoljon el. Tegye ezt annál is inkább, mert „a legreprezentatívabb magyar szervezetként” a saját magára szabott törvény értelmében a Szövetség a költségvetési pénzek kezelését teljes egészében magának sajátította ki.
Következésképpen felszólítjuk az RMDSZ új vezetőségét, hogy tételes formában, összegszerűen ésöt évre visszamenőleg tegyék közzé:
· Mennyi közpénzt kapott az RMDSZ, illetve – amíg a pártpénzre is igényt tartott – az általa a Kisebbségi Tanácsban megnevezett Communitas Alapítvány?
· Ezen összegekből mennyit osztott vissza az erdélyi magyar közösségnek nyilvánosan; továbbá mekkora az az összeg, amit nem nyilvánosan jutatott „baráti igények” kielégítésére; végül pedig mennyit fordított saját működésére?
· Az RMDSZ működési költségei összegszerűen milyen tételekből állnak?
· Hogyan gazdálkodott az RMDSZ megbízásából további közpénzek fölött rendelkező Progress Alapítvány, az Iskola Alapítvány, továbbá a többi hasonló RMDSZ-háttéralapítvány?
· Található-e politikus ezen alapítványok fizetési listáján, és amennyiben igen, milyen funkcióban, milyen teljesítményért mennyi illetményt vett fel politikusi fizetése mellett?
· A magyar és román közpénzek fölött rendelkező alapítványok utaltak-e adományokat az RMDSZ számlájára, és ha igen, mekkora összegeket?
Ezek konkrét kérdések, konkrét válaszokat várunk. Az elmúlt években nyomorba taszított erdélyi magyar választóknak joguk van erre. Másfelől a nyilatkozatok szintjén a „megújulás útjára lépett” RMDSZ-nek is hasznos lehet, ha működését a továbbiakban az átláthatóság jellemzi.
Erdélyi Napló (Kolozsvár).
2013. április 20.
Mi nem vagyunk hajlamosak a megalkuvásra – Tőkés László beszéde
Az Erdélyi Magyar Néppárt II. országos küldöttgyűlése
Kolozsvár, 2013. április 20.
Kegyelem néktek és békesség, Istentől!
Magam is részvétemet fejezem ki Füzes Oszkár nagykövet úrnak, akinek felesége bensőséges testvéri érzéseket lopott a kegyetlen politika világába, és Erdély egyfajta nagyasszonyaként buzgólkodott minden jó ügyben, a határok feletti nemzetegyesítés szellemében.
Államtitkár úr, külön is részvétemet fejezem ki Szalai Annamária halála miatt a Fidesz–KDNP-szövetségnek. Kérem, tolmácsolja mindannyiunk részvétét!
Csép Sándorra pedig az általa meghonosított jelmondattal emlékezem: Áldást, népességet! – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt stratégiai programjába is szorosan beletartozik, amit ez a jelszó kifejez.
Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Küldöttgyűlés, kedves Testvéreim!
Mindenekelőtt röviden kitérnék a legutóbbi napok eseményeire, egyben azt is remélve, hogy mai felsereglésünk alkalmából ezután az érdemi dolgokkal tudjunk foglalkozni, rövid értékelésem tehát egyben a felvetett témakör lezárását is célozza.
Az elmúlt napokban az anyaországi magyar, az erdélyi magyar és a román médiában összehangolt módon támadták az Erdélyi Magyar Néppártot, melynek védnöke vagyok. A logika kísértetiesen hasonlít a pártbejegyzést követő médiahadjáratra: ha még emlékszünk rá, Kelemen Hunor tanácsosa, illetve az RMDSZ bukaresti szervezetének vezetője egy román ügyvéd megbízásából vizsgálta át a pártbejegyzést támogató aláírásokat, ezt követően pedig az Új Magyar Szó főszerkesztője Dan Voiculescu címzetes szekuskollaboráns lapjával, a Jurnalul Nationallal közösen „tényfeltáró” riportsorozatban tett meg mindent a Néppárt ellehetetlenítéséért. Az akkori célzatos támadássorozat következményeit a mai napig szenvedjük. Együttérzésemet és szolidaritásomat fejezem ki a meghurcoltak iránt. Azóta is néppártosokat hurcolnak a rendőrségre, mindezt egy mindez ideig még senki által nem azonosított személy feljelentésére hivatkozva.
Most, a Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tulajdonában lévő Transindex újságírója tett közzé „tényfeltáró” riportot magyarul, illetve a székely zászló elleni hecckampány zászlóvivő médiumában, az Adevărul című bukaresti napilapban, románul. Majd ezt követően – minő meglepetés – a fentebb említett szekusbesúgó, Dan „Felix” Voiculescu zsebpártja, a Konzervatív Párt tett feljelentést az Erdélyi Magyar Néppárt ellen az Országos Választási Hatóságnál, a Korrupcióellenes Ügyészségnél és a Román Hírszerző Szolgálatnál.
Ezzel az ügy oda került, ahová való: szekusok zsebpártja támadja Románia egyetlen autonomista és föderalista pártját – Önökkel együtt –, az RMDSZ elnöke tulajdonában lévő lap információi alapján, és ezzel a kör bezárult.
De emlékszünk még arra is, amikor az RMDSZ vezetésével működő pénzügyőrség vizsgálgatta a demokrácia-központjaink működését, a vizsgálat eredményeit pedig egy másik bukaresti központi napilap hasábjain láttuk viszont.
Tanulságképpen megfogalmazhatjuk: kényelmetlen pártot hoztunk létre. Kényelmetlen elsősorban az RMDSZ-nek, mert vetélytársa akadt – és nem is akármilyen, hiszen amíg az Erdélyi Magyar Néppárt majdhogynem megduplázta támogatottságát, közel hetvenezer szavazatot szerezve a föderalizmus és az autonómia ügyének, a magát magyar érdekvédelmi szervezetnek nevező formáció a tavaly az önkormányzati választásokhoz képest az őszi parlamenti választásokra már rengeteg választót elveszített, gyakorlatilag a Kárpátokon túli, vélhetőleg román szavazatokkal csúsztak be éppenhogy, a küszöb fölött a román parlamentbe. Nem véletlenül köttetett a választások előtt a titkos paktum az RMDSZ és a Szociálliberális Unió között. Itt tartunk tehát: román szavazatokkal, hatalmi segédlettel tartják bent a parlamentben a számukra kényelmes magyar pártot és azokat, akik a román kormány magyar hangjaként szoktak működni. A román posztkommunista hatalomnak tehát kényelmetlen az autonomista nemzeti oldal. Azért kényelmetlen, mert minket nem tudnak megvásárolni. Mert mi nem vagyunk hajlamosak a megalkuvásra.
A román hatalom mindenkor talált magának komprádorokat, olyan magyarokat, akiknek fontosabb az önérdek, mint a köz java: a Bukarestben átnevelődött magyarjainkról van szó. Az egészben az a leginkább abszurd, hogy: tolvaj kiált tolvajt! Bizonyítottan korrupt hatalmasságaink a mi adónkból évente mintegy 3,5 milliónyi eurót kapnak – és ezekkel az összegekkel még soha nem számoltak el az adófizető magyar közösségünk előtt. Ennyi az ára annak, hogy Bukarestben elfelejtsék az autonómiát, hogy ne legyenek ott a Szenátusban, ha netalán a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetet tárgyalják, ennyi az ára annak, hogy itthon elmagyarázzák: éppenséggel miért nem időszerű az önrendelkezés ügye.
Valószínűleg az is fáj nekik, hogy korábban a balliberális magyar kormányzat számolatlanul öntötte az adófizetők forintjait az ő alapítványaikba, példának okáért: csak 2008 és 2010 között az Iskola és a Progress Alapítványok összesen 763.428.832 forintot, azaz mintegy 2.567.000 eurót zsebeltek be. (Csak tájékoztatásul jegyzem meg: az Iskola Alapítványnak például az oktatási-nevelési támogatás „menedzseléséhez” több mint 200 millió forintra volt szüksége évente, míg a Romániai Magyar Pedagógusszövetség ugyanezt a munkát, az összeg egyötödéért tudja elvégezni.) Ezt különösképpen a figyelmébe ajánlom Répás Zsuzsanna államtitkár asszonynak, aki ebben az ügyben közvetlenül illetékes.
Mindezeket szükséges volt ennyire részletekbe menően tisztáznunk, hogy világosan lássuk: az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elleni támadások mögött a román hatalom és az őt kiszolgáló magyar pártelit összjátéka áll. Valószínűleg a magyarországi elvtársak is fel fogják használni ezeket a nemzeti kormány elleni nemtelen harcukban, nem véletlenül borult egymás nyakába Markó Béla volt RMDSZ-elnök és Mesterházy Attila MSZP-elnök. Ennek a jelenségkörnek azonban egy másik dimenziója is van, éspedig az az általánosan jellemző magyarellenesség, mely a maga helyén az antiszemitizmushoz, a cigányellenességhez, vagy nyugati viszonylatban az iszlamofóbiához hasonlítható.
Közismert, hogy a 19. és 20. század fordulóján ‒ okkal vagy egy átfogó nemzetközi politikai manipuláció következményeképpen ‒ egy általánosan felgerjesztett nemzetközi magyarellenes közhangulat kialakításának is döntő szerepe volt Magyarország megbüntetésében, a nemzet szétszaggatásában. Ezeknek az időknek az emlékét idézi fel mindaz, ami éppen mostanság, az utóbbi két-három évben megy végbe nemzetközi téren, az Európai Unióban, és az Egyesült Államok viszonylatában, az Orbán Viktor vezette nemzeti kormány, illetve Magyarország ellenében. Nemrégen elfogadtunk egy határozatot az Európai Parlamentben, a xenofóbia, a rasszizmus, az iszlamofóbia, a homofóbia ellenében lépve fel. Ekkor kezdtem irigyelni a homoszexuálisokat… Tudatom önökkel, hogy módosítónkat nem voltunk képesek keresztülvinni. A határozat elfogadását megelőzően, nem tudtuk bevenni ebbe a határozati szövegbe, hogy az Európai Unió fokozott mértékben lépjen fel a kisebbségellenes irányzatok ellen. Ezért irigyeltük az iszlám követőit, vagy a homoszexuálisokat, mert őket megvédik, de a hagyományos történelmi kisebbségek védelme még csak egy mellékmondat erejéig sem talált helyet egy európai alapdokumentumban.
Találóan mondja Gál Kinga EP-képviselő épp a napokban: milyen érdekes, hogy Reding asszony páratlan szigorúsággal védelmezi a jogállamot és a kisebbségeket Magyarország, a magyar kormány ellenében, de amikor a szlovákiai, felvidéki, romániai magyarokról van szó, panaszainkat, közbenjárásunkat, folyamodványainkat rendre visszautasítja, és ezeket az ügyeket az egyes tagországok illetékességi körébe utalja, vagyis kettős mércét használ.
Ugyanez a közvetett magyarellenesség nyilvánul meg abban a diverzióban, melynek éppen a múlt héten lehettünk tanúi Strasbourgban, illetve Bukarestben. Amint tudjuk, az Új Magyar Szó internetes kiadása, a maszol.ro a Fidesz ellen terjeszt tévhíreket – valószínűleg politikai megrendelésre –, azt állítva, hogy a Fideszt ki akarják tenni az Európai Néppártból, illetve hogy a Fidesz már titkos tárgyalásokat folytat az Európai Konzervatívok Pártjával, hogy átlépjen az ő frakciójukba, illetve pártjukba. Olyannyira elmérgesedett ez a helyzet, hogy Joseph Daul néppárti frakcióvezető külön cáfolatot intézett az Új Magyar Szóhoz. Íme, a sajtómanipuláció milyen méreteket ölt, és hol üti fel a fejét. Feltevődik a kérdés: kik juttatták el a diverziókeltő RMDSZ-es újságírót – mert hiszen az Új Magyar Szó bevallottan RMDSZ-es újság – Dubrovnikba, az Európai Néppárt büróülésének helyszínére? Kiknek a pénzén utazott oda ez az újságíró? Kik adták a transindexes Sipos nevű újságírónak a sípot a szájába? Kérdezem már csak a személyes érintettség jogán is, hiszen a napokban éppen engem gyaláztak az Adevărul és az Antena3 médiák.
Hölgyeim és Uraim, száz szónak is egy a vége: politikai és nacionál-kommunista visszarendeződésnek vagyunk tanúi Romániában. Erre nézve elég, hogyha néhány példát sorolok fel: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem kálváriája a Bolyai Egyetem megszüntetésének időszakára emlékeztet bennünket. A területrendezési tervek a Ceauşescu-korabeli megyésítés időszakát juttatják eszünkbe. Magyar vidékeink elidegenítése, folytatódó asszimilációja, már-már az egykor tervbe vett falurombolás fenyegetésével veszélyeztetnek bennünket. Vagy itt van a tulajdonaink ügye: a restitúció kérdése. Huszonnégy év után még mindig ott tartunk, hogy teljesen bizonytalanná vált továbbra is birtokban tartott, elorozott épületeink sorsa. Elég, ha a Székely Mikó Kollégiumra, vagy a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumra emlékeztetek. És errefel megint az RMDSZ megalkuvásával találjuk szembe magunkat a restitúció kérdésében. De itt van a kétágú templom ügye, ahol egy újabb bukaresti plaza-botrány árnyéka vetül reánk. Még szerencse, hogy tó fakadt az építkezések helyszínén, és a romániai korrupció megintcsak hátráltatta a kétágú templom történelmi helyszínének a tönkretételét. A legrosszabb álmaimban sem gondoltam továbbá arra, hogy az az egyházkerület, amelynek én voltam közel két évtizedig a püspöke, paktumot köt az RMDSZ nomenklatúrájával, és abban a teremben, amelynek épületét mi szereztük vissza a megyei kommunista pártkabinet tulajdonából, most ott grasszálnak az RMDSZ etnobizniszen alapuló elitjének, illetve nomenklatúrájának a tagjai. Íme, már egyházaink közé is bevette magát ez a fajta visszarendeződés.
Nos, ebben a helyzetben, a nacionalizmusnak és a posztkommunizmusnak ebben az átmenetinek tekintett, de túlságosan hosszúra nyúlott időszakában, Kós Károly kiáltó szava juthat eszünkbe. Mi, mai magyarok, mai nagybányaiak, mai erdélyiek és partiumiak, újból felemelhetjük kiáltó szavunkat hitünk védelmében és érdekében. Makkai Sándorral együtt mondhatjuk azt, hogy így nem lehet, és nem mehet tovább. Márton Áronnal együtt mondjuk, aki nemcsak a zsidókat vette védelmébe, ahogy méltán emlegetni szokták, hanem magyarsága érdekében is felemelte szavát Gróza Péter kormánya előtt. Velük együtt, az ő példájukat követve, egyházaink erkölcsi többletével és hitével kell felemelnünk kiáltó szavunkat a magyarság védelmében és érdekében is. Ezt teszi az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt.
De egyházainkra most is számítani akarunk. Előkerestem a romániai magyar történelmi egyházak vezetőinek 2006. november 3-án kelt támogató nyilatkozatát. Ebből idézek: „Romániában élő magyar nemzeti közösségünk szolgálatában álló egyházaink képviselőiként, hitből fakadó köteleztetésből kinyilvánítjuk a következőket: határozottan kiállunk az erdélyi magyar közösség önkormányzati jogai mellett, és teljes mértékben támogatjuk az autonómia kialakítására irányuló jogos igényét. Ezen belül szintén erkölcsi támogatásunkról biztosítjuk Székelyföld területi önrendelkezésének ügyét. Úgy ítéljük, hogy mindezek biztosítása egyben egész országunk javát és érdekét szolgálja a küszöbön álló európai csatlakozás keretei között.” Az idézett szavak magukért beszélnek, és mi magunk is az Európai Parlamentben petíciót nyújtottunk be egyházi ingatlanaink ügyében. Várjuk a választ erre a petícióra. Segítségünkre volt ebben az Emberi Méltóság Tanácsa, az aláírók pedig: Sándor Krisztina, valamint Erdélyi Géza nyugalmazott felvidéki püspök. Örömmel nyugtázom, hogy Victor Ponta miniszterelnök megkövette a román görögkatolikus egyházat az elkobzott tulajdonaik miatt. De pont így meg kellene követnie magyar egyházainkat, mint ahogy a Tismăneanu-jelentés is elismerte, hogy településeinket mesterséges módon románosították el. Már régóta várat magára egy román bocsánatkérés az elszenvedett hátrányok és elnyomatás miatt.
Hölgyeim és Uraim!
Az elmondottak arra vallanak, hogy jó úton járunk. Nemcsak magyar szempontból fontos, amit cselekszik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és és az Erdélyi Magyar Néppárt, hanem éppen ennyire román szempontból is. A Románia modernizációjaként értett föderalizálás, az erdélyi magyarság megmaradását szolgáló többszintű önrendelkezés, a temesvári eszmék megvédése olyan ügyek, amelyek mellett következetesen és megalkuvás nélkül ki kell állanunk. Mi megtaláltuk a helyes utat, a már előbb idézett Kós Károllyal együtt szólva, világosan látjuk a célt: a magyarság nemzeti autonómiáját. Emellett külön büszkeség számomra, hogy még a román nagypolitika számára is életképes alternatívákat tudunk az asztalra tenni: Románia szövetségi állammá alakítása egyre több román nemzetiségű számára élhetőnek tűnő jövőképet kínál. Regionalizációs koncepciónk a legmegalapozottabbak közé tartozik.
Ám a célok eléréséért még rengeteget kell dolgoznunk. Az őszi választásokon egyértelműen bebizonyosodott, hogy az erdélyi magyar választópolgárok csalódottak, közönyösek és elfordultak a politikától. Több mint fele a választásra jogosultaknak vagy román pártokra szavazott (ez a kisebbik rész), vagy nem is élt alkotmányos jogával. Ez vészjelzőnek számít minden magyar politikai párt és minden tudatos magyar ember számára.
Az önfeladásból, a kicsinyes pártpolitikai adok-kapokból, a hatalom elvtelen megtartásából, a régi kommunista időket idéző úrhatnámságból, a civil szférát megfojtó klientúra-építésből, adólejeink elherdálásából az erdélyi magyaroknak elegük van. Mi még túl kevés időt töltöttünk a pályán ahhoz, hogy megmutassuk: másképpen is lehet politizálni. Lehet úgy képviselni az erdélyi magyarság ügyét, hogy nem bukaresti paktumokkal biztosítunk ideig-óráig bármikor visszavonható jogokat – hanem úgy, hogy minden rendelkezésünkre álló demokratikus eszközzel, konokul, kitartóan küzdünk az önrendelkezésért, azért, hogy javaink fölött mi rendelkezzünk, hogy a lehető legalacsonyabb szinten döntsünk adólejeink felhasználásáról, hogy önálló magyar oktatásunk legyen, hogy szabadon használhassuk anyanyelvünket – az Európai Unió egyik hivatalos nyelvét – közhivatalokban, közéletben, kórházainkban.
És lehet úgy politizálni, hogy nem utasítjuk el magyar testvéreink segítő jobbját, épp ellenkezőleg: az átkos kommunista „be nem avatkozás elvét” végképpen eltörölve, az egy magyar nemzet eszméjének jegyében figyelünk az egész Kárpát-medencei magyarságra, mint ahogyan azt is természetesnek vesszük, hogy egyemberként mozdul nemzetünk az egész világon, ha – példának okáért – székely szimbólumainkat gyalázza a posztkommunista román hatalom.
Hölgyeim és Uraim!
Nemrégen jártunk Hódmezővásárhelyen, Mártélyon tartottuk a Kárpát-medencei Magyar Autonómia-Tanács soros ülését. Aztán Beregszászon is jártam – éppen itt üdvözölhetem Brenzovics Lászlót, akinek a vendégei voltunk. Kovács Miklós mondotta Beregszászon, hogy nem akarunk egy néprajzi kiállítás tárgyává lenni. Még néhány évig mutogatni fognak bennünket fesztiválokon, aztán beolvadunk, eltűnünk. Számomra nem érdekes ez a fajta játék. Nekem nem felel meg a rezervátumi idegenvezető szerepe. Nem akarunk muzeális, multikulturális értékké degradálódni, az Egyesült Európában.
Szerbia csatlakozási tárgyalásainak a folyamatára gondolok. Noha Csurogon már kezdik felépíteni a kivégzett, tömeggyilkosságnak áldozatul esett magyarok emlékművét, hadd idézzem Csorba Bélát, akit külön is köszöntök itt, most újan választott elnökként, aki k
Az Erdélyi Magyar Néppárt II. országos küldöttgyűlése
Kolozsvár, 2013. április 20.
Kegyelem néktek és békesség, Istentől!
Magam is részvétemet fejezem ki Füzes Oszkár nagykövet úrnak, akinek felesége bensőséges testvéri érzéseket lopott a kegyetlen politika világába, és Erdély egyfajta nagyasszonyaként buzgólkodott minden jó ügyben, a határok feletti nemzetegyesítés szellemében.
Államtitkár úr, külön is részvétemet fejezem ki Szalai Annamária halála miatt a Fidesz–KDNP-szövetségnek. Kérem, tolmácsolja mindannyiunk részvétét!
Csép Sándorra pedig az általa meghonosított jelmondattal emlékezem: Áldást, népességet! – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt stratégiai programjába is szorosan beletartozik, amit ez a jelszó kifejez.
Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Küldöttgyűlés, kedves Testvéreim!
Mindenekelőtt röviden kitérnék a legutóbbi napok eseményeire, egyben azt is remélve, hogy mai felsereglésünk alkalmából ezután az érdemi dolgokkal tudjunk foglalkozni, rövid értékelésem tehát egyben a felvetett témakör lezárását is célozza.
Az elmúlt napokban az anyaországi magyar, az erdélyi magyar és a román médiában összehangolt módon támadták az Erdélyi Magyar Néppártot, melynek védnöke vagyok. A logika kísértetiesen hasonlít a pártbejegyzést követő médiahadjáratra: ha még emlékszünk rá, Kelemen Hunor tanácsosa, illetve az RMDSZ bukaresti szervezetének vezetője egy román ügyvéd megbízásából vizsgálta át a pártbejegyzést támogató aláírásokat, ezt követően pedig az Új Magyar Szó főszerkesztője Dan Voiculescu címzetes szekuskollaboráns lapjával, a Jurnalul Nationallal közösen „tényfeltáró” riportsorozatban tett meg mindent a Néppárt ellehetetlenítéséért. Az akkori célzatos támadássorozat következményeit a mai napig szenvedjük. Együttérzésemet és szolidaritásomat fejezem ki a meghurcoltak iránt. Azóta is néppártosokat hurcolnak a rendőrségre, mindezt egy mindez ideig még senki által nem azonosított személy feljelentésére hivatkozva.
Most, a Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tulajdonában lévő Transindex újságírója tett közzé „tényfeltáró” riportot magyarul, illetve a székely zászló elleni hecckampány zászlóvivő médiumában, az Adevărul című bukaresti napilapban, románul. Majd ezt követően – minő meglepetés – a fentebb említett szekusbesúgó, Dan „Felix” Voiculescu zsebpártja, a Konzervatív Párt tett feljelentést az Erdélyi Magyar Néppárt ellen az Országos Választási Hatóságnál, a Korrupcióellenes Ügyészségnél és a Román Hírszerző Szolgálatnál.
Ezzel az ügy oda került, ahová való: szekusok zsebpártja támadja Románia egyetlen autonomista és föderalista pártját – Önökkel együtt –, az RMDSZ elnöke tulajdonában lévő lap információi alapján, és ezzel a kör bezárult.
De emlékszünk még arra is, amikor az RMDSZ vezetésével működő pénzügyőrség vizsgálgatta a demokrácia-központjaink működését, a vizsgálat eredményeit pedig egy másik bukaresti központi napilap hasábjain láttuk viszont.
Tanulságképpen megfogalmazhatjuk: kényelmetlen pártot hoztunk létre. Kényelmetlen elsősorban az RMDSZ-nek, mert vetélytársa akadt – és nem is akármilyen, hiszen amíg az Erdélyi Magyar Néppárt majdhogynem megduplázta támogatottságát, közel hetvenezer szavazatot szerezve a föderalizmus és az autonómia ügyének, a magát magyar érdekvédelmi szervezetnek nevező formáció a tavaly az önkormányzati választásokhoz képest az őszi parlamenti választásokra már rengeteg választót elveszített, gyakorlatilag a Kárpátokon túli, vélhetőleg román szavazatokkal csúsztak be éppenhogy, a küszöb fölött a román parlamentbe. Nem véletlenül köttetett a választások előtt a titkos paktum az RMDSZ és a Szociálliberális Unió között. Itt tartunk tehát: román szavazatokkal, hatalmi segédlettel tartják bent a parlamentben a számukra kényelmes magyar pártot és azokat, akik a román kormány magyar hangjaként szoktak működni. A román posztkommunista hatalomnak tehát kényelmetlen az autonomista nemzeti oldal. Azért kényelmetlen, mert minket nem tudnak megvásárolni. Mert mi nem vagyunk hajlamosak a megalkuvásra.
A román hatalom mindenkor talált magának komprádorokat, olyan magyarokat, akiknek fontosabb az önérdek, mint a köz java: a Bukarestben átnevelődött magyarjainkról van szó. Az egészben az a leginkább abszurd, hogy: tolvaj kiált tolvajt! Bizonyítottan korrupt hatalmasságaink a mi adónkból évente mintegy 3,5 milliónyi eurót kapnak – és ezekkel az összegekkel még soha nem számoltak el az adófizető magyar közösségünk előtt. Ennyi az ára annak, hogy Bukarestben elfelejtsék az autonómiát, hogy ne legyenek ott a Szenátusban, ha netalán a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetet tárgyalják, ennyi az ára annak, hogy itthon elmagyarázzák: éppenséggel miért nem időszerű az önrendelkezés ügye.
Valószínűleg az is fáj nekik, hogy korábban a balliberális magyar kormányzat számolatlanul öntötte az adófizetők forintjait az ő alapítványaikba, példának okáért: csak 2008 és 2010 között az Iskola és a Progress Alapítványok összesen 763.428.832 forintot, azaz mintegy 2.567.000 eurót zsebeltek be. (Csak tájékoztatásul jegyzem meg: az Iskola Alapítványnak például az oktatási-nevelési támogatás „menedzseléséhez” több mint 200 millió forintra volt szüksége évente, míg a Romániai Magyar Pedagógusszövetség ugyanezt a munkát, az összeg egyötödéért tudja elvégezni.) Ezt különösképpen a figyelmébe ajánlom Répás Zsuzsanna államtitkár asszonynak, aki ebben az ügyben közvetlenül illetékes.
Mindezeket szükséges volt ennyire részletekbe menően tisztáznunk, hogy világosan lássuk: az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elleni támadások mögött a román hatalom és az őt kiszolgáló magyar pártelit összjátéka áll. Valószínűleg a magyarországi elvtársak is fel fogják használni ezeket a nemzeti kormány elleni nemtelen harcukban, nem véletlenül borult egymás nyakába Markó Béla volt RMDSZ-elnök és Mesterházy Attila MSZP-elnök. Ennek a jelenségkörnek azonban egy másik dimenziója is van, éspedig az az általánosan jellemző magyarellenesség, mely a maga helyén az antiszemitizmushoz, a cigányellenességhez, vagy nyugati viszonylatban az iszlamofóbiához hasonlítható.
Közismert, hogy a 19. és 20. század fordulóján ‒ okkal vagy egy átfogó nemzetközi politikai manipuláció következményeképpen ‒ egy általánosan felgerjesztett nemzetközi magyarellenes közhangulat kialakításának is döntő szerepe volt Magyarország megbüntetésében, a nemzet szétszaggatásában. Ezeknek az időknek az emlékét idézi fel mindaz, ami éppen mostanság, az utóbbi két-három évben megy végbe nemzetközi téren, az Európai Unióban, és az Egyesült Államok viszonylatában, az Orbán Viktor vezette nemzeti kormány, illetve Magyarország ellenében. Nemrégen elfogadtunk egy határozatot az Európai Parlamentben, a xenofóbia, a rasszizmus, az iszlamofóbia, a homofóbia ellenében lépve fel. Ekkor kezdtem irigyelni a homoszexuálisokat… Tudatom önökkel, hogy módosítónkat nem voltunk képesek keresztülvinni. A határozat elfogadását megelőzően, nem tudtuk bevenni ebbe a határozati szövegbe, hogy az Európai Unió fokozott mértékben lépjen fel a kisebbségellenes irányzatok ellen. Ezért irigyeltük az iszlám követőit, vagy a homoszexuálisokat, mert őket megvédik, de a hagyományos történelmi kisebbségek védelme még csak egy mellékmondat erejéig sem talált helyet egy európai alapdokumentumban.
Találóan mondja Gál Kinga EP-képviselő épp a napokban: milyen érdekes, hogy Reding asszony páratlan szigorúsággal védelmezi a jogállamot és a kisebbségeket Magyarország, a magyar kormány ellenében, de amikor a szlovákiai, felvidéki, romániai magyarokról van szó, panaszainkat, közbenjárásunkat, folyamodványainkat rendre visszautasítja, és ezeket az ügyeket az egyes tagországok illetékességi körébe utalja, vagyis kettős mércét használ.
Ugyanez a közvetett magyarellenesség nyilvánul meg abban a diverzióban, melynek éppen a múlt héten lehettünk tanúi Strasbourgban, illetve Bukarestben. Amint tudjuk, az Új Magyar Szó internetes kiadása, a maszol.ro a Fidesz ellen terjeszt tévhíreket – valószínűleg politikai megrendelésre –, azt állítva, hogy a Fideszt ki akarják tenni az Európai Néppártból, illetve hogy a Fidesz már titkos tárgyalásokat folytat az Európai Konzervatívok Pártjával, hogy átlépjen az ő frakciójukba, illetve pártjukba. Olyannyira elmérgesedett ez a helyzet, hogy Joseph Daul néppárti frakcióvezető külön cáfolatot intézett az Új Magyar Szóhoz. Íme, a sajtómanipuláció milyen méreteket ölt, és hol üti fel a fejét. Feltevődik a kérdés: kik juttatták el a diverziókeltő RMDSZ-es újságírót – mert hiszen az Új Magyar Szó bevallottan RMDSZ-es újság – Dubrovnikba, az Európai Néppárt büróülésének helyszínére? Kiknek a pénzén utazott oda ez az újságíró? Kik adták a transindexes Sipos nevű újságírónak a sípot a szájába? Kérdezem már csak a személyes érintettség jogán is, hiszen a napokban éppen engem gyaláztak az Adevărul és az Antena3 médiák.
Hölgyeim és Uraim, száz szónak is egy a vége: politikai és nacionál-kommunista visszarendeződésnek vagyunk tanúi Romániában. Erre nézve elég, hogyha néhány példát sorolok fel: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem kálváriája a Bolyai Egyetem megszüntetésének időszakára emlékeztet bennünket. A területrendezési tervek a Ceauşescu-korabeli megyésítés időszakát juttatják eszünkbe. Magyar vidékeink elidegenítése, folytatódó asszimilációja, már-már az egykor tervbe vett falurombolás fenyegetésével veszélyeztetnek bennünket. Vagy itt van a tulajdonaink ügye: a restitúció kérdése. Huszonnégy év után még mindig ott tartunk, hogy teljesen bizonytalanná vált továbbra is birtokban tartott, elorozott épületeink sorsa. Elég, ha a Székely Mikó Kollégiumra, vagy a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumra emlékeztetek. És errefel megint az RMDSZ megalkuvásával találjuk szembe magunkat a restitúció kérdésében. De itt van a kétágú templom ügye, ahol egy újabb bukaresti plaza-botrány árnyéka vetül reánk. Még szerencse, hogy tó fakadt az építkezések helyszínén, és a romániai korrupció megintcsak hátráltatta a kétágú templom történelmi helyszínének a tönkretételét. A legrosszabb álmaimban sem gondoltam továbbá arra, hogy az az egyházkerület, amelynek én voltam közel két évtizedig a püspöke, paktumot köt az RMDSZ nomenklatúrájával, és abban a teremben, amelynek épületét mi szereztük vissza a megyei kommunista pártkabinet tulajdonából, most ott grasszálnak az RMDSZ etnobizniszen alapuló elitjének, illetve nomenklatúrájának a tagjai. Íme, már egyházaink közé is bevette magát ez a fajta visszarendeződés.
Nos, ebben a helyzetben, a nacionalizmusnak és a posztkommunizmusnak ebben az átmenetinek tekintett, de túlságosan hosszúra nyúlott időszakában, Kós Károly kiáltó szava juthat eszünkbe. Mi, mai magyarok, mai nagybányaiak, mai erdélyiek és partiumiak, újból felemelhetjük kiáltó szavunkat hitünk védelmében és érdekében. Makkai Sándorral együtt mondhatjuk azt, hogy így nem lehet, és nem mehet tovább. Márton Áronnal együtt mondjuk, aki nemcsak a zsidókat vette védelmébe, ahogy méltán emlegetni szokták, hanem magyarsága érdekében is felemelte szavát Gróza Péter kormánya előtt. Velük együtt, az ő példájukat követve, egyházaink erkölcsi többletével és hitével kell felemelnünk kiáltó szavunkat a magyarság védelmében és érdekében is. Ezt teszi az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt.
De egyházainkra most is számítani akarunk. Előkerestem a romániai magyar történelmi egyházak vezetőinek 2006. november 3-án kelt támogató nyilatkozatát. Ebből idézek: „Romániában élő magyar nemzeti közösségünk szolgálatában álló egyházaink képviselőiként, hitből fakadó köteleztetésből kinyilvánítjuk a következőket: határozottan kiállunk az erdélyi magyar közösség önkormányzati jogai mellett, és teljes mértékben támogatjuk az autonómia kialakítására irányuló jogos igényét. Ezen belül szintén erkölcsi támogatásunkról biztosítjuk Székelyföld területi önrendelkezésének ügyét. Úgy ítéljük, hogy mindezek biztosítása egyben egész országunk javát és érdekét szolgálja a küszöbön álló európai csatlakozás keretei között.” Az idézett szavak magukért beszélnek, és mi magunk is az Európai Parlamentben petíciót nyújtottunk be egyházi ingatlanaink ügyében. Várjuk a választ erre a petícióra. Segítségünkre volt ebben az Emberi Méltóság Tanácsa, az aláírók pedig: Sándor Krisztina, valamint Erdélyi Géza nyugalmazott felvidéki püspök. Örömmel nyugtázom, hogy Victor Ponta miniszterelnök megkövette a román görögkatolikus egyházat az elkobzott tulajdonaik miatt. De pont így meg kellene követnie magyar egyházainkat, mint ahogy a Tismăneanu-jelentés is elismerte, hogy településeinket mesterséges módon románosították el. Már régóta várat magára egy román bocsánatkérés az elszenvedett hátrányok és elnyomatás miatt.
Hölgyeim és Uraim!
Az elmondottak arra vallanak, hogy jó úton járunk. Nemcsak magyar szempontból fontos, amit cselekszik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és és az Erdélyi Magyar Néppárt, hanem éppen ennyire román szempontból is. A Románia modernizációjaként értett föderalizálás, az erdélyi magyarság megmaradását szolgáló többszintű önrendelkezés, a temesvári eszmék megvédése olyan ügyek, amelyek mellett következetesen és megalkuvás nélkül ki kell állanunk. Mi megtaláltuk a helyes utat, a már előbb idézett Kós Károllyal együtt szólva, világosan látjuk a célt: a magyarság nemzeti autonómiáját. Emellett külön büszkeség számomra, hogy még a román nagypolitika számára is életképes alternatívákat tudunk az asztalra tenni: Románia szövetségi állammá alakítása egyre több román nemzetiségű számára élhetőnek tűnő jövőképet kínál. Regionalizációs koncepciónk a legmegalapozottabbak közé tartozik.
Ám a célok eléréséért még rengeteget kell dolgoznunk. Az őszi választásokon egyértelműen bebizonyosodott, hogy az erdélyi magyar választópolgárok csalódottak, közönyösek és elfordultak a politikától. Több mint fele a választásra jogosultaknak vagy román pártokra szavazott (ez a kisebbik rész), vagy nem is élt alkotmányos jogával. Ez vészjelzőnek számít minden magyar politikai párt és minden tudatos magyar ember számára.
Az önfeladásból, a kicsinyes pártpolitikai adok-kapokból, a hatalom elvtelen megtartásából, a régi kommunista időket idéző úrhatnámságból, a civil szférát megfojtó klientúra-építésből, adólejeink elherdálásából az erdélyi magyaroknak elegük van. Mi még túl kevés időt töltöttünk a pályán ahhoz, hogy megmutassuk: másképpen is lehet politizálni. Lehet úgy képviselni az erdélyi magyarság ügyét, hogy nem bukaresti paktumokkal biztosítunk ideig-óráig bármikor visszavonható jogokat – hanem úgy, hogy minden rendelkezésünkre álló demokratikus eszközzel, konokul, kitartóan küzdünk az önrendelkezésért, azért, hogy javaink fölött mi rendelkezzünk, hogy a lehető legalacsonyabb szinten döntsünk adólejeink felhasználásáról, hogy önálló magyar oktatásunk legyen, hogy szabadon használhassuk anyanyelvünket – az Európai Unió egyik hivatalos nyelvét – közhivatalokban, közéletben, kórházainkban.
És lehet úgy politizálni, hogy nem utasítjuk el magyar testvéreink segítő jobbját, épp ellenkezőleg: az átkos kommunista „be nem avatkozás elvét” végképpen eltörölve, az egy magyar nemzet eszméjének jegyében figyelünk az egész Kárpát-medencei magyarságra, mint ahogyan azt is természetesnek vesszük, hogy egyemberként mozdul nemzetünk az egész világon, ha – példának okáért – székely szimbólumainkat gyalázza a posztkommunista román hatalom.
Hölgyeim és Uraim!
Nemrégen jártunk Hódmezővásárhelyen, Mártélyon tartottuk a Kárpát-medencei Magyar Autonómia-Tanács soros ülését. Aztán Beregszászon is jártam – éppen itt üdvözölhetem Brenzovics Lászlót, akinek a vendégei voltunk. Kovács Miklós mondotta Beregszászon, hogy nem akarunk egy néprajzi kiállítás tárgyává lenni. Még néhány évig mutogatni fognak bennünket fesztiválokon, aztán beolvadunk, eltűnünk. Számomra nem érdekes ez a fajta játék. Nekem nem felel meg a rezervátumi idegenvezető szerepe. Nem akarunk muzeális, multikulturális értékké degradálódni, az Egyesült Európában.
Szerbia csatlakozási tárgyalásainak a folyamatára gondolok. Noha Csurogon már kezdik felépíteni a kivégzett, tömeggyilkosságnak áldozatul esett magyarok emlékművét, hadd idézzem Csorba Bélát, akit külön is köszöntök itt, most újan választott elnökként, aki k
2013. április 20.
EMNP-kongresszus – Az autonómiát ajánlották a kongresszus köszöntői
Németh Zsolt külügyi államtitkár szombaton Kolozsváron üdvözölte a szerb-koszovói viszony normalizálásáról pénteken elért megállapodást, míg Tőkés László Trianonért cserébe autonómiát kért az erdélyi magyarságnak.
Németh Zsolt az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos küldöttgyűlésén arra hívta fel a figyelmet, hogy a nehéz történelmi korszakot lezáró szerb-koszovói megállapodásnak szerves része az autonómia. "Szeretném kérni, hogy a megállapodás szolgáljon számunkra is inspirációként" - jelentette ki az államtitkár, aki a 25 éves magyar néppártként bemutatott Fidesz üzenetét tolmácsolta az egyéves erdélyi néppártnak.
Németh Zsolt egyebek között arról szólt, hogy a román-magyar viszony korábbi "mézesheteit" az elmúlt egy évben a kihívások korszaka váltotta fel. E kihívások sorában említette a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) kialakult román-magyar feszültségeket, a romániai ingatlan-visszaszolgáltatás folyamatát, a székely zászló körüli feszültségeket, a régióátalakítás ügyét, a székely tankönyv miatti támadásokat. Úgy vélekedett, e kihívásokat akkor lehetne tragédiának tekinteni, ha az erdélyi magyarság nem nézne kitartással, bátorsággal és bölcsességgel szembe ezekkel.
A kitartás és a magyar összefogás szükségességét hangsúlyozta annak érdekében, hogy az erdélyi magyarság elérhesse céljait. Úgy vélte, a magyar közösség által egységesen védelmezett régióhatárok nehezen lesznek figyelmen kívül hagyhatók a romániai régióátalakítás során. "Magyarország a teljes eszköztárral támogat és támogatni fog" - jelentette ki a kongresszushoz szólva Németh Zsolt.
Az államtitkár úgy vélekedett, hogy a magyar-román megegyezésnek az 1989-es Temesvár szellemében kell megtörténnie. Emlékeztetett arra, hogy a temesvári forradalomban románok és magyarok fogták meg egymás kezét, hogy élő láncot vonjanak a Ceausescu rezsim által meghurcolt Tőkés László köré.
Tőkés László, az EMNP védnöke beszédében a területért jogokat, Trianonért cserébe autonómiát kért. A védnök kijelentette, az erdélyi magyarság nem akar muzeális értékké degradálódni, a nemzeti autonómiát tekinti céljának. Az EMNP-közeli civil szervezetek magyarországi támogatásáról a napokban közölt Transindex-riportra, és az ezt követő feljelentésre utalva úgy fogalmazott, az EMNP elleni támadások mögött a román hatalom és az azt kiszolgáló magyarok állnak.
A romániai Transindex portál csütörtökön közölt írása azokat a csatornákat térképezte fel, amelyeken keresztül a riport állítása szerint az EMNP-hez közel álló egyesületek 2012-ben 300 millió forint magyarországi támogatásokhoz jutottak. Németh Zsolt pénteken határozottan cáfolta, hogy Magyarország romániai pártokat vagy politikai szervezeteket támogatott volna.
Tőkés László úgy vélte, "a tolvaj kiáltott tolvajt", s kijelentette, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetséghez (RMDSZ) közel álló Iskola Alapítvány és Progress Alapítvány a magyarországi baloldali kormányzás idején 763 millió forint magyarországi támogatást kapott. Hozzátette, míg az Iskola Alapítvány 200 millió forintért osztotta Erdélyben a magyar állam által nyújtott oktatási-nevelési támogatást, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) jelenleg ugyanezt a munkát ötödannyiért végzi el.
Répás Zsuzsa, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár köszöntésében intő jelnek nevezte az erdélyi magyarság fogyását, amelynek cselekvésre kell ösztönöznie a közösséget. Kijelentette, nincs magyar jövő Erdélyben az önálló állami magyar egyetem nélkül, a szimbólumok szabad használata nélkül, és nincs magyar jövő az autonómia nélkül. Hozzátette, az autonómiához az egész erdélyi magyarság közös fellépése a legfontosabb. "Az öntudatos polgárok együttmunkálkodása, a közösség elszánt kiállása" szükséges a célok eléréséhez - fogalmazott.
Gazda Árpád MTI
2013. április 22.
EMNP kongresszus Kolozsváron: párttal az autonómiának
Alaposan ráérzett a közhangulatra Marc Gafarot, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetősége, amikor magyar nyelven, „Egészséget, autonómiát!” felkiáltással köszöntötte az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) 2. országos küldöttgyűlésének részvevőit. Persze nem tudhatjuk, miként szolgál a több mint 400 küldött egészsége, az viszont tény, hogy a Kolozsvárt szombaton rendezett kongresszuson elhangzott felszólalások alfája és omegája az önrendelkezés igénye, annak kivívási lehetősége volt.
Fővédnöki beszédében Tőkés László azzal adta meg az alaphangot: területért jogokat, Trianonért cserébe autonómiát követel mindenütt a Kárpát-medencei magyarság, és ez az eszme egységes nemzetpolitikai, határon túli stratégiai szemléletté formálódik. Az EP-képviselő leszögezte, az erdélyi magyarság sem akar néprajzi kiállítás tárgyává lenni, számára pedig nem felel meg a rezervátumi idegenvezető szerepe.
„Még néhány évig mutogatni fognak bennünket fesztiválokon, aztán beolvadunk, eltűnünk. Nem akarunk muzeális, multikulturális értékké degradálódni az egyesült Európában” – állapította meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Az EMNP anyaországi testvérpártja, a Fidesz üdvözletét is tolmácsolva Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a Szerbia és a 2008-ban függetlenedett Koszovó viszonyának normalizálásáról az egy nappal korábban született megállapodás szerves része az észak-koszovói szerbek autonómiája. A fideszes politikus szerint a brüsszeli megegyezés a magyarság számára is inspirációként hathat. (A küldöttgyűlés egyébként határozatban kérte Románia kormányát, ismerje el Koszovó államiságát). Németh közölte, Magyarország teljes eszköztárával támogatja az erdélyi magyarságot a régióátszervezéssel kapcsolatban, szerinte a közösség által egységesen védelmezett régióhatárok nehezen lesznek figyelmen kívül hagyhatók. Miközben sem az RMDSZ, sem az MPP nem képviseltette magát a néppárti kongresszuson, a magyarországi, valamint a kárpátaljai, felvidéki, ausztriai magyar szervezetek vezetői az EMNP által kitűzött célokat méltatták, és sok sikert kívántak ezek, illetve – Szili Katalin, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága autonómiaalbizottságának, a Szociális Unió párt elnökének szavaival élve – a „piros-fehér-zöld mezős beruházásként” indult pártépítés megvalósításához.
Hármas össztűzben
Zöldmezős beruházásként emlékezett vissza az EMNP 2011-es megalapítására Toró T. Tibor is, aki szerint az alakulatnak a politikából kiábrándultak számának gyarapodása, a 2012-es választási kampányok közepette kellett beépülnie a két rivális magyar párt közé. „Hármas össztűzben kellett helytállni, hiszen az RMDSZ a képviselet, a fenyős párt az alternatíva monopóliumát védte, a román hatóságok pedig a nemzetállamot, veszélyforrásként tekintve ránk” – hangzott el az elnöki beszámolóban. Másfél évnyi pártépítés során 14 megyei szervezetet és 179 helyi szervezetet alapítottak, létrejött az önkormányzati képviselők munkáját összehangoló helyi, regionális és országos szinten működő önkormányzati tanács, az országos választmány, a Minta ifjúsági partnerszervezet, valamint az EMNT-vel közösen fenntartott 12 szaktestület. Toró ígéretesnek nevezte, hogy három erdélyi magyarból ma már kettő ismeri az EMNP-t és céljait, a tavalyi helyhatósági és parlamenti választáson elért eredmény pedig elegendő a folytatáshoz. „Ha kevesebb szavazatot kapunk, elbizonytalanodunk, ha többet, akkor elbízzuk magunkat. Az autonómia, az európai Erdély felé vezet a néppárt útja, amelyen akkor is érdemes végighaladni, ha göröngyös, kanyargós” – szabta meg az irányt a pártelnök.
Különben a küldöttek – ellentétben például az RMDSZ miniparlamentje, az SZKT szónokaival – nem foglalkoztak a rivális politikai alakulatokkal, elsősorban a szervezetépítés, a választási kampány terén szerzett tapasztalataikat osztották meg, többször hangsúlyozva a szórványmagyarság felkarolásának fontosságát. Visszatérő motívum volt viszont a felső vezetők – sőt számos külhoni meghívott – körében a párttal stratégiai partnerséget ápoló EMNT magyarországi finanszírozásáról közölt Transindex-cikk. Mint ismert, a portál tényfeltáró anyaga szerint az EMNP-hez és a nemzeti tanácshoz kötődő civil szervezetek tavaly közel egymillió euró támogatást kaptak a magyar költségvetésből és állami tulajdonban levő magyarországi vállalatoktól. Németh Zsolt leszögezte, a budapesti kormány semmilyen romániai pártot, pártpolitikai tevékenységet nem támogat, az Erdélybe érkező állami támogatások a demokrácia-központokhoz érkeztek, amelyek a magyar állampolgárság igénylése folyamatában nyújtanak segítséget az erdélyi magyaroknak. Toró T. Tibor a pártpolitikai rivalizálásnak tudta be a Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tulajdonában lévő portál cikkét, Tőkés László azonban „obskurus, sötét sajtótámadásnak” nevezte, akárcsak a Maszol.ro korábbi, az Európai Néppárton belül a Fidesszel szemben állítólag felmerült bírálatokat megszellőztető írását. „Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű! Az RMDSZ a mi adónkból évente mintegy 3,5 milliónyi eurót kap, amellyel még soha nem számolt el adófizető magyar közösségünk előtt. Ennyi az ára annak, hogy Bukarestben elfelejtsék az autonómiát, hogy ne legyenek ott a szenátusban, ha netalán a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetet tárgyalják” – jelentette ki a néppárt védnöke. Szerinte az RMDSZ-nek az „fáj”, hogy korábban a balliberális magyar kormányzat „számolatlanul öntötte” az adófizetők forintjait a szövetség alapítványaiba, például 2008 és 2010 között az Iskola és a Progress Alapítványok összesen 2,5 millió eurót kapott. Hozzátette, míg az Iskola Alapítvány 200 millió forintért osztotta Erdélyben a magyar oktatási-nevelési támogatást, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) jelenleg ugyanezt a munkát ötödanynyiért végzi el.
EP: győzködi Tőkést az EMNP
Gergely Balázs országos alelnöknek a napokban igaza volt, amikor beharangozta, hogy meglepetést is tartogat az EMNP-kongresszus. Az elsőt éppen ő szolgáltatta bejelentésével, miszerint személyes okok miatt – a néppárt kolozsvári elnöke másodszor néz apai örömök elé – nem vállal újabb mandátumot az országos vezetőségben. Váratlan bejelentésnek számít a Tőkésé is, miszerint már nem kíván indulni a jövő évi EP-választáson, mivel pihenni szeretne; szerinte az EMNP önállóan is bejutna a brüsszeli törvényhozásba. Kérdésünkre Toró T. Tibor elmondta, ha egy közösségnek van egy olyan történelmi személyisége, mint a magyarság érdekeiért 25 éve következetesen kiálló Tőkés László, akkor mindent meg kell tenni, hogy folytathassa brüsszeli munkáját. Az elnök szerint az alakulat még nem döntött esetleges indulása mikéntjéről, de ha kell, százezer aláírást gyűjt Tőkés támogatása érdekében. Az elnöki posztra egyedül pályázó Torót egyébként tíz ellenszavazat mellett választotta újra a kongresszus, az ötről héttagúra bővült elnökségben Király Melinda közép-erdélyi, Papp Előd székelyföldi, Szilágyi Zsolt nemzetstratégiai és külpolitikai és Zatykó Gyula partiumi alelnökön kívül a grémiumban helyet kapott Benedek Erika, az országos önkormányzati tanács, valamint Zakariás Zoltán, a választmány elnöke.
Az újraválasztott elnök következő kétéves mandátumának prioritásai között vázolta a szervezetépítést (az alakulat minden településen meg akarja vetni a lábát, ahol a magyarság aránya eléri a tíz százalékot), a magyar közösség gondjaira választ adó szakpolitikák kidolgozását, a többségi társadalomnak az autonómiáról alkotott közgondolkodása alakítását. „Rendet teremtene” a néppárt az erdélyi autonomista táborban, ugyanakkor arra törekszik, hogy hogy a lehető legtöbb erdélyi magyar megszerezze a magyar állampolgárságot, és részt vegyen a 2014-es országgyűlési választáson. Toró a Krónika kérdésére elmondta, szeretnének legalább az RMDSZ-éhez hasonló politikai súlyra szert tenni, hogy rákényszerítsék a szerinte a bukaresti kijárási politikára koncentráló szövetséget az akcióegységre. „Számszerűsítve most még nem tudom megmondani, milyen eredménnyel lennék elégedett a 2016-os romániai választásokon, de ki akarjuk egyenlíteni az RMDSZ túlsúlyát, mélyíteni pártunk beágyazottságát” – jelentette ki Toró, nem zárva ki, hogy alakulata önálló jelöltet indítson a jövő évi romániai államfőválasztáson.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár).
Alaposan ráérzett a közhangulatra Marc Gafarot, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetősége, amikor magyar nyelven, „Egészséget, autonómiát!” felkiáltással köszöntötte az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) 2. országos küldöttgyűlésének részvevőit. Persze nem tudhatjuk, miként szolgál a több mint 400 küldött egészsége, az viszont tény, hogy a Kolozsvárt szombaton rendezett kongresszuson elhangzott felszólalások alfája és omegája az önrendelkezés igénye, annak kivívási lehetősége volt.
Fővédnöki beszédében Tőkés László azzal adta meg az alaphangot: területért jogokat, Trianonért cserébe autonómiát követel mindenütt a Kárpát-medencei magyarság, és ez az eszme egységes nemzetpolitikai, határon túli stratégiai szemléletté formálódik. Az EP-képviselő leszögezte, az erdélyi magyarság sem akar néprajzi kiállítás tárgyává lenni, számára pedig nem felel meg a rezervátumi idegenvezető szerepe.
„Még néhány évig mutogatni fognak bennünket fesztiválokon, aztán beolvadunk, eltűnünk. Nem akarunk muzeális, multikulturális értékké degradálódni az egyesült Európában” – állapította meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Az EMNP anyaországi testvérpártja, a Fidesz üdvözletét is tolmácsolva Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a Szerbia és a 2008-ban függetlenedett Koszovó viszonyának normalizálásáról az egy nappal korábban született megállapodás szerves része az észak-koszovói szerbek autonómiája. A fideszes politikus szerint a brüsszeli megegyezés a magyarság számára is inspirációként hathat. (A küldöttgyűlés egyébként határozatban kérte Románia kormányát, ismerje el Koszovó államiságát). Németh közölte, Magyarország teljes eszköztárával támogatja az erdélyi magyarságot a régióátszervezéssel kapcsolatban, szerinte a közösség által egységesen védelmezett régióhatárok nehezen lesznek figyelmen kívül hagyhatók. Miközben sem az RMDSZ, sem az MPP nem képviseltette magát a néppárti kongresszuson, a magyarországi, valamint a kárpátaljai, felvidéki, ausztriai magyar szervezetek vezetői az EMNP által kitűzött célokat méltatták, és sok sikert kívántak ezek, illetve – Szili Katalin, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága autonómiaalbizottságának, a Szociális Unió párt elnökének szavaival élve – a „piros-fehér-zöld mezős beruházásként” indult pártépítés megvalósításához.
Hármas össztűzben
Zöldmezős beruházásként emlékezett vissza az EMNP 2011-es megalapítására Toró T. Tibor is, aki szerint az alakulatnak a politikából kiábrándultak számának gyarapodása, a 2012-es választási kampányok közepette kellett beépülnie a két rivális magyar párt közé. „Hármas össztűzben kellett helytállni, hiszen az RMDSZ a képviselet, a fenyős párt az alternatíva monopóliumát védte, a román hatóságok pedig a nemzetállamot, veszélyforrásként tekintve ránk” – hangzott el az elnöki beszámolóban. Másfél évnyi pártépítés során 14 megyei szervezetet és 179 helyi szervezetet alapítottak, létrejött az önkormányzati képviselők munkáját összehangoló helyi, regionális és országos szinten működő önkormányzati tanács, az országos választmány, a Minta ifjúsági partnerszervezet, valamint az EMNT-vel közösen fenntartott 12 szaktestület. Toró ígéretesnek nevezte, hogy három erdélyi magyarból ma már kettő ismeri az EMNP-t és céljait, a tavalyi helyhatósági és parlamenti választáson elért eredmény pedig elegendő a folytatáshoz. „Ha kevesebb szavazatot kapunk, elbizonytalanodunk, ha többet, akkor elbízzuk magunkat. Az autonómia, az európai Erdély felé vezet a néppárt útja, amelyen akkor is érdemes végighaladni, ha göröngyös, kanyargós” – szabta meg az irányt a pártelnök.
Különben a küldöttek – ellentétben például az RMDSZ miniparlamentje, az SZKT szónokaival – nem foglalkoztak a rivális politikai alakulatokkal, elsősorban a szervezetépítés, a választási kampány terén szerzett tapasztalataikat osztották meg, többször hangsúlyozva a szórványmagyarság felkarolásának fontosságát. Visszatérő motívum volt viszont a felső vezetők – sőt számos külhoni meghívott – körében a párttal stratégiai partnerséget ápoló EMNT magyarországi finanszírozásáról közölt Transindex-cikk. Mint ismert, a portál tényfeltáró anyaga szerint az EMNP-hez és a nemzeti tanácshoz kötődő civil szervezetek tavaly közel egymillió euró támogatást kaptak a magyar költségvetésből és állami tulajdonban levő magyarországi vállalatoktól. Németh Zsolt leszögezte, a budapesti kormány semmilyen romániai pártot, pártpolitikai tevékenységet nem támogat, az Erdélybe érkező állami támogatások a demokrácia-központokhoz érkeztek, amelyek a magyar állampolgárság igénylése folyamatában nyújtanak segítséget az erdélyi magyaroknak. Toró T. Tibor a pártpolitikai rivalizálásnak tudta be a Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tulajdonában lévő portál cikkét, Tőkés László azonban „obskurus, sötét sajtótámadásnak” nevezte, akárcsak a Maszol.ro korábbi, az Európai Néppárton belül a Fidesszel szemben állítólag felmerült bírálatokat megszellőztető írását. „Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű! Az RMDSZ a mi adónkból évente mintegy 3,5 milliónyi eurót kap, amellyel még soha nem számolt el adófizető magyar közösségünk előtt. Ennyi az ára annak, hogy Bukarestben elfelejtsék az autonómiát, hogy ne legyenek ott a szenátusban, ha netalán a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetet tárgyalják” – jelentette ki a néppárt védnöke. Szerinte az RMDSZ-nek az „fáj”, hogy korábban a balliberális magyar kormányzat „számolatlanul öntötte” az adófizetők forintjait a szövetség alapítványaiba, például 2008 és 2010 között az Iskola és a Progress Alapítványok összesen 2,5 millió eurót kapott. Hozzátette, míg az Iskola Alapítvány 200 millió forintért osztotta Erdélyben a magyar oktatási-nevelési támogatást, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) jelenleg ugyanezt a munkát ötödanynyiért végzi el.
EP: győzködi Tőkést az EMNP
Gergely Balázs országos alelnöknek a napokban igaza volt, amikor beharangozta, hogy meglepetést is tartogat az EMNP-kongresszus. Az elsőt éppen ő szolgáltatta bejelentésével, miszerint személyes okok miatt – a néppárt kolozsvári elnöke másodszor néz apai örömök elé – nem vállal újabb mandátumot az országos vezetőségben. Váratlan bejelentésnek számít a Tőkésé is, miszerint már nem kíván indulni a jövő évi EP-választáson, mivel pihenni szeretne; szerinte az EMNP önállóan is bejutna a brüsszeli törvényhozásba. Kérdésünkre Toró T. Tibor elmondta, ha egy közösségnek van egy olyan történelmi személyisége, mint a magyarság érdekeiért 25 éve következetesen kiálló Tőkés László, akkor mindent meg kell tenni, hogy folytathassa brüsszeli munkáját. Az elnök szerint az alakulat még nem döntött esetleges indulása mikéntjéről, de ha kell, százezer aláírást gyűjt Tőkés támogatása érdekében. Az elnöki posztra egyedül pályázó Torót egyébként tíz ellenszavazat mellett választotta újra a kongresszus, az ötről héttagúra bővült elnökségben Király Melinda közép-erdélyi, Papp Előd székelyföldi, Szilágyi Zsolt nemzetstratégiai és külpolitikai és Zatykó Gyula partiumi alelnökön kívül a grémiumban helyet kapott Benedek Erika, az országos önkormányzati tanács, valamint Zakariás Zoltán, a választmány elnöke.
Az újraválasztott elnök következő kétéves mandátumának prioritásai között vázolta a szervezetépítést (az alakulat minden településen meg akarja vetni a lábát, ahol a magyarság aránya eléri a tíz százalékot), a magyar közösség gondjaira választ adó szakpolitikák kidolgozását, a többségi társadalomnak az autonómiáról alkotott közgondolkodása alakítását. „Rendet teremtene” a néppárt az erdélyi autonomista táborban, ugyanakkor arra törekszik, hogy hogy a lehető legtöbb erdélyi magyar megszerezze a magyar állampolgárságot, és részt vegyen a 2014-es országgyűlési választáson. Toró a Krónika kérdésére elmondta, szeretnének legalább az RMDSZ-éhez hasonló politikai súlyra szert tenni, hogy rákényszerítsék a szerinte a bukaresti kijárási politikára koncentráló szövetséget az akcióegységre. „Számszerűsítve most még nem tudom megmondani, milyen eredménnyel lennék elégedett a 2016-os romániai választásokon, de ki akarjuk egyenlíteni az RMDSZ túlsúlyát, mélyíteni pártunk beágyazottságát” – jelentette ki Toró, nem zárva ki, hogy alakulata önálló jelöltet indítson a jövő évi romániai államfőválasztáson.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár).
2013. július 17.
1989 ÉS A MAGYAROK
Először készül átfogó kutatás a magyar közösség 89-es szerepvállalásáról A korszakot vizsgáló városkutatásokból nem csak román-magyar viszonylatban lehet következtetéseket levonni, hanem a romániai magyar önszerveződés erőtereiről is – mondta Gidó Attila történész, projektvezető.
A 89-es forradalmat és rendszerváltást számos formában feldolgozták, egyre többet tudni az akkori eseményekről, ám még mindig sok a homályos folt. Miért kellett eddig várni egy, a romániai magyar közösség szerepét átfogóan vizsgáló kutatásra?
- Részkutatások már korábban is foglalkoztak 1989 erdélyi magyar vonatkozású eseményeivel, illetve az azt megelőző időszakkal. Elég, ha csak a kolozsvári Videopontes stúdió életút interjúira gondolunk, amelyeket olyan értelmiségiekkel készítettek, akik a hatalomváltást megelőzően komoly véleményformáló szereppel rendelkeztek a magyar társadalmon belül. Egy-egy város, köztük Kolozsvár, Temesvár vagy Nagyszeben forradalmi eseményeiről is készültek összefoglalók. A romániai nemzeti kisebbségek részvétele az 1989-es eseményekben és az első önszerveződési formák elnevezésű kutatásunk, projektünk kezdetéig, tehát 2010-ig viszont, jószerével csak román értelmezések születtek 1989-ről, így értelemszerűen vajmi keveset lehetett tudni arról, hogy milyen módon ment végbe a hatalomváltás a többségében magyarok lakta, vagy jelentős magyar népességgel rendelkező településeken, illetve mit is hozott ez az időszak a magyarok számára. A késedelem, habár a több mint 20 éves távlat a kutatás szempontjából több előnnyel jár, mint hátránnyal, több okkal is magyarázható.
A legfontosabb ok viszont az, hogy a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet 2007-es létrejöttéig nem volt egy olyan intézmény, amelynek személyi kapacitása és anyagi adottságai, valamint a téma iránt mutatott nyitottsága lehetővé tették volna egy ilyen komplex kutatás lebonyolítását. Ezért történhetett meg az, hogy egyéni kezdeményezések szintjénél, vagy részkutatásoknál tovább nem jutott soha 1989 magyar szempontú kutatása, de a román történésszakma is adós egy ilyen volumenű szisztematikus román kutatással.
Kántor Zoltán és Gáll Kinga korábbi kutatásai például elsősorban az RMDSZ megszerveződésére koncentráltak, de nem foglalkoztak a magyar társadalmi önszerveződés egyéb kérdéseivel, illetve nem végeztek szisztematikus dokumentumgyűjtést. Persze, ezzel nem kritikát fogalmazok meg, hiszen az ő kutatásuknak más volt a módszertana és a koncepciója. Amikor 2009 telén Bárdi Nándor, a budapesti Kisebbségkutató Intézet kutatója felvetette egy átfogó 1989-es kutatás ötletét, az első reakcióm az volt, hogy lehetetlen küldetésre vállalkozunk. Az azóta eltelt időszakban elért eredményeink viszont teljes mértékben őt igazolták.
Nemrég megjelent egy magyar vonatkozású kronológia az eseményekről a Kisebbségkutató Intézet honlapján, a kutatás eredményei pedig egy kötetben lesznek publikálva. Mikor indult a munkafolyamat és mikorra várható a kötet megjelenése?
- Tulajdonképpen nem egy, hanem több, szám szerint 17 kronológia jelent meg a kolozsvári Kisebbségkutató honlapján. Egy nagy kronológiaként is lehet kezelni, de lényegében 17 város eseményeit dolgozza fel. A tulajdonképpeni munka 2010 nyarán kezdődött, nagyjából erre az időszakra állt össze az a csapat, akik az azóta eltelt időszakban kronológiákat, dokumentációkat állítottak össze, strukturált interjúkat készítettek és a többségük esettanulmány formájában írta meg a következtetéseit egy-egy erdélyi város eseményeiről.
A kutatás eredményeiből ezeket az esettanulmányokat tartalmazó magyar nyelvű kötet készül, reményeink szerint 2013 végén jelenik meg a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet gondozásában. Azt tervezzük, hogy 2014-ben román nyelven is kiadjuk a tanulmányokat, hiszen csak akkor tudjuk bevinni a román nyelvű szakmába az eredményeinket, és csak úgy tudjuk megjeleníteni 1989 magyar narratíváját, ha azt a román olvasóközönség számára is hozzáférhetővé tesszük. Amint említettem, az elkészült tanulmányok és kronológiák meglehetősen széleskörű dokumentáción és sajtóanyagon, valamint interjúkon alapulnak. Ezek az anyagok minden szakember számára szabadon kutathatók a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet Dokumentációs Tárában. A kutatás anyagi hátteréről azt kell tudni, hogy ennek túlnyomó részét a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet saját költségvetéséből biztosította, de jelentős támogatást nyújtott a Progress Alapítvány is.
Kik koordinálják a szakmai munkát és mit lehet tudni a szerzőkről?
- A szakmai munkát hárman koordináljuk: Bárdi Nándor, a budapesti Kisebbségkutató Intézet munkatársa, Novák Csaba Zoltán, a marosvásárhelyi Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Intézet kutatója és jómagam, aki a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézetben dolgozok. Novák kollégámnak egyébként 2012-ben jelent meg László Mártonnal közösen az 1990. márciusi marosvásárhelyi román–magyar konfliktusról a könyve A szabadság terhe címmel. A könyv egy önálló kutatás eredménye ugyan, de nagyon sok szállal kapcsolódik a mi projektünkhöz is.
A koordinátorokon kívül 15 fiatal kutató tagja a projektnek. A munkatársaink kivétel nélkül felsőfokú társadalomtudományi képzéssel rendelkeznek, azaz történészek, szociológusok vagy politológusok és nagyon sokan megszerezték már a doktori fokozatot, vagy jelenleg is doktori képzésben vesznek részt. Ez is volt egyébként az egyik fő rekrutációs szempont, hogy megfelelően felkészült és jó helyismerettel rendelkező, lehetőleg fiatal szakembereket találjunk az egyes városok kutatására.
Mi volt az alapkoncepció a kutatás kezdetén? Milyen módszertani eszközöket használtak?
- Az erdélyi nagyobb településeket akartuk megvizsgálni, elsősorban kisebbségi magyar önszerveződési szempontból, mindvégig figyelve arra, hogy a többi kisebbségről is építsünk be információkat a kronológiákba és az esettanulmányokba. Lokális szinten lejátszódó folyamatokra kívántunk koncentrálni azzal a céllal, hogy részletesen feltárjuk 1989 decemberének közepétől 1990. május 20-ig, tehát az első szabad választásokig a politikai, társadalmi, kulturális és gazdasági eseményeket. Ehhez arra volt szükség, hogy a munkatársakat úgy válogassuk ki, hogy azok lehetőleg helybeliek, vagy jelentős helyismerettel rendelkező személyek legyenek.
A „helybeliség” előnyei akkor mutatkoztak meg a legjobban, amikor a korabeli dokumentumok, fotó-, videó- és hanganyagok, jegyzőkönyvek, naplók összegyűjtésére kellett vállalkozni. Módszertanilag tehát a kutatás forrásfeltáráson, sajtószemlén, interjúzáson és a szakirodalom alapos átnézésén alapult. Természetesen, a korszakot illetően több narratíva létezik. Ezért is számítunk arra, hogy a most közzétett kronológiák és majd a tanulmánykötetünk is vitákat, kritikákat is ki fog váltani. A mi narratívánk elsősorban forrásalapú és dokumentációkra épül, amelyeket árnyalnak, vagy kiegészítenek a korszak helyi elitjeivel készült interjúk.
A forradalmat és a rendszerváltozás folyamatát sokan sokféleképpen élték meg és bizonyos eseményekre eltérően emlékeznek, illetve az akkor középpontba került személyek nem mindig úgy látják a saját szerepüket, mint ahogyan ez számunkra a forrásokból kiderül. A Kisebbségkutató Intézet honlapjára felkerült kronológiáknál kommentálási lehetőséget is biztosítunk, hiszen nem állítjuk azt, hogy mi vagyunk az abszolút igazság birtokosai. Amikor a Transindex Történelem rovatában közöltük az egyes városokról szóló esettanulmányok rövidített munkaváltozatát, akkor is nagyon sok hozzászólás, javaslat és esetenként kritikai is megfogalmazódott. A szerzők ezeknek egy részét be is építették a szövegeikbe, tehát a hozzászólási lehetőség a munkánkat segíti.
Hány városról készült tanulmány?
A kutatás kezdetén az volt a szándékunk, hogy az erdélyi megyeközpontokat, további néhány fontosabb székelyföldi várost, valamint Bukarestet vizsgáljuk meg. Nem minden esetben sikerült megfelelő szakembert találni, így végül a következő 11 városról készült tanulmány és kronológia: Arad, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Kolozsvár, Máramarossziget, Marosvásárhely, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Szatmárnémeti, Székelyudvarhely, Temesvár. Ezeken kívül további 6 településről egyelőre csak kronológiákkal rendelkezünk: Bukarest, Brassó, Kézdivásárhely, Nagybánya, Székelykeresztúr és Zilah.
Az eddigi eredmények alapján módosult-e, és ha igen, mennyiben a romániai magyarságnak a rendszerváltásban betöltött szerepéről kialakult kép?
Több-kevesebb információval korábban is rendelkeztünk már, de ez a kutatás szintetizálta első alkalommal az eddig csak szórványosan fellelhető ismereteket. A helyi közbeszédeknek ugyancsak sokszor témája volt egy-egy település rendszerváltás-környéki élete és az elitcsere, vagy éppenséggel a hatalomátmentés kérdése.
A vizsgálataink alapján erdélyi szinten – magyar szempontból – három szintet különíthetünk el: tömbmagyar településekét mint például Székelyudvarhely, ahol a forradalmi események lényegében teljesen összefonódnak a magyarság önszerveződésével és a magyar intézményépítéssel. A vegyes lakosságú, megközelítőleg azonos arányszámú magyar–román lakossággal rendelkező települések képeznek egy újabb szintet, ahol a rendszerváltás komoly etnikai konfliktusokat gerjesztett, mint például Marosvásárhelyen, vagy Szatmárnémetiben.
A harmadik szintbe sorolhatók azok a városok, ahol a magyarság részaránya alacsony. Itt a rendszerváltás eseményei és a magyar önszerveződés már az első napokban/hetekben különváltak.
A kutatásunk sok szempontból hoz újat. Most már világosan látjuk, hogy a rendszerváltás környékén az olyan kulcsproblémákat, mint például az iskolakérdést, az iskolák szétválasztását, vagy éppenséggel a segélycsomagok elosztását hol milyen eszközökkel oldották meg, és ez milyen helyi konfliktusokat gerjesztett. Ami a diktatúra bukását és a rendszerváltást illeti, külön ki kell emelni, hogy az első napokban a Székelyföldön sem volt magyar etnikus jellege az eseményeknek és a korabeli román sajtóhírekkel ellentétben például, a magyar városok román hivatalnokainak és pedagógusainak túlnyomó többsége nem kényszer hatására távozott a településekről. Ha témák köré kellene csoportosítanom a vizsgált időszak eseményeit, akkor a következőket emelném ki: a diktatúra bukása és a helyi hatalomátvétel, a lincselések, a katonaság szerepe a hatalomátvételben és a rend megőrzésében (a legtöbb településen kulcsszerepet töltenek be), az első magyar érdekképviseleti szervezeti formák, a hatalomváltást követő helyi elit összetétele (egyes településeken túlnyomó részt humán értelmiségiek, máshol műszaki végzettségűek), segélyszállítmányok, iskolakérdés, a Vatra Românească által gerjesztett indulatok, a marosvásárhelyi orvosi egyetem körül kialakult feszültségek és az erdélyi városokban lezajló szolidarizáló tüntetések, vásárhelyi március, 1990. májusi választások.
Természetesen, a kutatásunk ennél jóval több problémát érint. Nagyon világosan látszik, hogy az ezekben a hónapokban elért eredmények hosszú időszakra meghatározták a magyarság pozícióját. Azokon a településeken, ahol a magyarság már a kezdetektől dominálta a helyi politikát, ott később is megőrizte vezető szerepét. Ezzel szemben, habár állandó aktív szereplője volt a helyi politikai életnek, sem Kolozsváron, sem Aradon, vagy Temesváron nem sikerült nagyobb befolyást szereznie a magyarságnak. A vizsgálatokból nem csak román–magyar viszonylatban lehet következtetéseket levonni, hanem a romániai magyar önszerveződés erőtereiről is.
Eltekintve Bukarest központi szerepétől, belső magyar szempontból a kolozsvári, a sepsiszentgyörgyi, a temesvári és a marosvásárhelyi RMDSZ-nek volt kiemelkedően fontos súlya. Az is kiderül, hogy a legtöbb helyen a régi második, harmadik vonalas nómenklatúra is pozíciókhoz jutott az új magyar helyi vezetésekben.
Transindex.ro
Először készül átfogó kutatás a magyar közösség 89-es szerepvállalásáról A korszakot vizsgáló városkutatásokból nem csak román-magyar viszonylatban lehet következtetéseket levonni, hanem a romániai magyar önszerveződés erőtereiről is – mondta Gidó Attila történész, projektvezető.
A 89-es forradalmat és rendszerváltást számos formában feldolgozták, egyre többet tudni az akkori eseményekről, ám még mindig sok a homályos folt. Miért kellett eddig várni egy, a romániai magyar közösség szerepét átfogóan vizsgáló kutatásra?
- Részkutatások már korábban is foglalkoztak 1989 erdélyi magyar vonatkozású eseményeivel, illetve az azt megelőző időszakkal. Elég, ha csak a kolozsvári Videopontes stúdió életút interjúira gondolunk, amelyeket olyan értelmiségiekkel készítettek, akik a hatalomváltást megelőzően komoly véleményformáló szereppel rendelkeztek a magyar társadalmon belül. Egy-egy város, köztük Kolozsvár, Temesvár vagy Nagyszeben forradalmi eseményeiről is készültek összefoglalók. A romániai nemzeti kisebbségek részvétele az 1989-es eseményekben és az első önszerveződési formák elnevezésű kutatásunk, projektünk kezdetéig, tehát 2010-ig viszont, jószerével csak román értelmezések születtek 1989-ről, így értelemszerűen vajmi keveset lehetett tudni arról, hogy milyen módon ment végbe a hatalomváltás a többségében magyarok lakta, vagy jelentős magyar népességgel rendelkező településeken, illetve mit is hozott ez az időszak a magyarok számára. A késedelem, habár a több mint 20 éves távlat a kutatás szempontjából több előnnyel jár, mint hátránnyal, több okkal is magyarázható.
A legfontosabb ok viszont az, hogy a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet 2007-es létrejöttéig nem volt egy olyan intézmény, amelynek személyi kapacitása és anyagi adottságai, valamint a téma iránt mutatott nyitottsága lehetővé tették volna egy ilyen komplex kutatás lebonyolítását. Ezért történhetett meg az, hogy egyéni kezdeményezések szintjénél, vagy részkutatásoknál tovább nem jutott soha 1989 magyar szempontú kutatása, de a román történésszakma is adós egy ilyen volumenű szisztematikus román kutatással.
Kántor Zoltán és Gáll Kinga korábbi kutatásai például elsősorban az RMDSZ megszerveződésére koncentráltak, de nem foglalkoztak a magyar társadalmi önszerveződés egyéb kérdéseivel, illetve nem végeztek szisztematikus dokumentumgyűjtést. Persze, ezzel nem kritikát fogalmazok meg, hiszen az ő kutatásuknak más volt a módszertana és a koncepciója. Amikor 2009 telén Bárdi Nándor, a budapesti Kisebbségkutató Intézet kutatója felvetette egy átfogó 1989-es kutatás ötletét, az első reakcióm az volt, hogy lehetetlen küldetésre vállalkozunk. Az azóta eltelt időszakban elért eredményeink viszont teljes mértékben őt igazolták.
Nemrég megjelent egy magyar vonatkozású kronológia az eseményekről a Kisebbségkutató Intézet honlapján, a kutatás eredményei pedig egy kötetben lesznek publikálva. Mikor indult a munkafolyamat és mikorra várható a kötet megjelenése?
- Tulajdonképpen nem egy, hanem több, szám szerint 17 kronológia jelent meg a kolozsvári Kisebbségkutató honlapján. Egy nagy kronológiaként is lehet kezelni, de lényegében 17 város eseményeit dolgozza fel. A tulajdonképpeni munka 2010 nyarán kezdődött, nagyjából erre az időszakra állt össze az a csapat, akik az azóta eltelt időszakban kronológiákat, dokumentációkat állítottak össze, strukturált interjúkat készítettek és a többségük esettanulmány formájában írta meg a következtetéseit egy-egy erdélyi város eseményeiről.
A kutatás eredményeiből ezeket az esettanulmányokat tartalmazó magyar nyelvű kötet készül, reményeink szerint 2013 végén jelenik meg a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet gondozásában. Azt tervezzük, hogy 2014-ben román nyelven is kiadjuk a tanulmányokat, hiszen csak akkor tudjuk bevinni a román nyelvű szakmába az eredményeinket, és csak úgy tudjuk megjeleníteni 1989 magyar narratíváját, ha azt a román olvasóközönség számára is hozzáférhetővé tesszük. Amint említettem, az elkészült tanulmányok és kronológiák meglehetősen széleskörű dokumentáción és sajtóanyagon, valamint interjúkon alapulnak. Ezek az anyagok minden szakember számára szabadon kutathatók a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet Dokumentációs Tárában. A kutatás anyagi hátteréről azt kell tudni, hogy ennek túlnyomó részét a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet saját költségvetéséből biztosította, de jelentős támogatást nyújtott a Progress Alapítvány is.
Kik koordinálják a szakmai munkát és mit lehet tudni a szerzőkről?
- A szakmai munkát hárman koordináljuk: Bárdi Nándor, a budapesti Kisebbségkutató Intézet munkatársa, Novák Csaba Zoltán, a marosvásárhelyi Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Intézet kutatója és jómagam, aki a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézetben dolgozok. Novák kollégámnak egyébként 2012-ben jelent meg László Mártonnal közösen az 1990. márciusi marosvásárhelyi román–magyar konfliktusról a könyve A szabadság terhe címmel. A könyv egy önálló kutatás eredménye ugyan, de nagyon sok szállal kapcsolódik a mi projektünkhöz is.
A koordinátorokon kívül 15 fiatal kutató tagja a projektnek. A munkatársaink kivétel nélkül felsőfokú társadalomtudományi képzéssel rendelkeznek, azaz történészek, szociológusok vagy politológusok és nagyon sokan megszerezték már a doktori fokozatot, vagy jelenleg is doktori képzésben vesznek részt. Ez is volt egyébként az egyik fő rekrutációs szempont, hogy megfelelően felkészült és jó helyismerettel rendelkező, lehetőleg fiatal szakembereket találjunk az egyes városok kutatására.
Mi volt az alapkoncepció a kutatás kezdetén? Milyen módszertani eszközöket használtak?
- Az erdélyi nagyobb településeket akartuk megvizsgálni, elsősorban kisebbségi magyar önszerveződési szempontból, mindvégig figyelve arra, hogy a többi kisebbségről is építsünk be információkat a kronológiákba és az esettanulmányokba. Lokális szinten lejátszódó folyamatokra kívántunk koncentrálni azzal a céllal, hogy részletesen feltárjuk 1989 decemberének közepétől 1990. május 20-ig, tehát az első szabad választásokig a politikai, társadalmi, kulturális és gazdasági eseményeket. Ehhez arra volt szükség, hogy a munkatársakat úgy válogassuk ki, hogy azok lehetőleg helybeliek, vagy jelentős helyismerettel rendelkező személyek legyenek.
A „helybeliség” előnyei akkor mutatkoztak meg a legjobban, amikor a korabeli dokumentumok, fotó-, videó- és hanganyagok, jegyzőkönyvek, naplók összegyűjtésére kellett vállalkozni. Módszertanilag tehát a kutatás forrásfeltáráson, sajtószemlén, interjúzáson és a szakirodalom alapos átnézésén alapult. Természetesen, a korszakot illetően több narratíva létezik. Ezért is számítunk arra, hogy a most közzétett kronológiák és majd a tanulmánykötetünk is vitákat, kritikákat is ki fog váltani. A mi narratívánk elsősorban forrásalapú és dokumentációkra épül, amelyeket árnyalnak, vagy kiegészítenek a korszak helyi elitjeivel készült interjúk.
A forradalmat és a rendszerváltozás folyamatát sokan sokféleképpen élték meg és bizonyos eseményekre eltérően emlékeznek, illetve az akkor középpontba került személyek nem mindig úgy látják a saját szerepüket, mint ahogyan ez számunkra a forrásokból kiderül. A Kisebbségkutató Intézet honlapjára felkerült kronológiáknál kommentálási lehetőséget is biztosítunk, hiszen nem állítjuk azt, hogy mi vagyunk az abszolút igazság birtokosai. Amikor a Transindex Történelem rovatában közöltük az egyes városokról szóló esettanulmányok rövidített munkaváltozatát, akkor is nagyon sok hozzászólás, javaslat és esetenként kritikai is megfogalmazódott. A szerzők ezeknek egy részét be is építették a szövegeikbe, tehát a hozzászólási lehetőség a munkánkat segíti.
Hány városról készült tanulmány?
A kutatás kezdetén az volt a szándékunk, hogy az erdélyi megyeközpontokat, további néhány fontosabb székelyföldi várost, valamint Bukarestet vizsgáljuk meg. Nem minden esetben sikerült megfelelő szakembert találni, így végül a következő 11 városról készült tanulmány és kronológia: Arad, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Kolozsvár, Máramarossziget, Marosvásárhely, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Szatmárnémeti, Székelyudvarhely, Temesvár. Ezeken kívül további 6 településről egyelőre csak kronológiákkal rendelkezünk: Bukarest, Brassó, Kézdivásárhely, Nagybánya, Székelykeresztúr és Zilah.
Az eddigi eredmények alapján módosult-e, és ha igen, mennyiben a romániai magyarságnak a rendszerváltásban betöltött szerepéről kialakult kép?
Több-kevesebb információval korábban is rendelkeztünk már, de ez a kutatás szintetizálta első alkalommal az eddig csak szórványosan fellelhető ismereteket. A helyi közbeszédeknek ugyancsak sokszor témája volt egy-egy település rendszerváltás-környéki élete és az elitcsere, vagy éppenséggel a hatalomátmentés kérdése.
A vizsgálataink alapján erdélyi szinten – magyar szempontból – három szintet különíthetünk el: tömbmagyar településekét mint például Székelyudvarhely, ahol a forradalmi események lényegében teljesen összefonódnak a magyarság önszerveződésével és a magyar intézményépítéssel. A vegyes lakosságú, megközelítőleg azonos arányszámú magyar–román lakossággal rendelkező települések képeznek egy újabb szintet, ahol a rendszerváltás komoly etnikai konfliktusokat gerjesztett, mint például Marosvásárhelyen, vagy Szatmárnémetiben.
A harmadik szintbe sorolhatók azok a városok, ahol a magyarság részaránya alacsony. Itt a rendszerváltás eseményei és a magyar önszerveződés már az első napokban/hetekben különváltak.
A kutatásunk sok szempontból hoz újat. Most már világosan látjuk, hogy a rendszerváltás környékén az olyan kulcsproblémákat, mint például az iskolakérdést, az iskolák szétválasztását, vagy éppenséggel a segélycsomagok elosztását hol milyen eszközökkel oldották meg, és ez milyen helyi konfliktusokat gerjesztett. Ami a diktatúra bukását és a rendszerváltást illeti, külön ki kell emelni, hogy az első napokban a Székelyföldön sem volt magyar etnikus jellege az eseményeknek és a korabeli román sajtóhírekkel ellentétben például, a magyar városok román hivatalnokainak és pedagógusainak túlnyomó többsége nem kényszer hatására távozott a településekről. Ha témák köré kellene csoportosítanom a vizsgált időszak eseményeit, akkor a következőket emelném ki: a diktatúra bukása és a helyi hatalomátvétel, a lincselések, a katonaság szerepe a hatalomátvételben és a rend megőrzésében (a legtöbb településen kulcsszerepet töltenek be), az első magyar érdekképviseleti szervezeti formák, a hatalomváltást követő helyi elit összetétele (egyes településeken túlnyomó részt humán értelmiségiek, máshol műszaki végzettségűek), segélyszállítmányok, iskolakérdés, a Vatra Românească által gerjesztett indulatok, a marosvásárhelyi orvosi egyetem körül kialakult feszültségek és az erdélyi városokban lezajló szolidarizáló tüntetések, vásárhelyi március, 1990. májusi választások.
Természetesen, a kutatásunk ennél jóval több problémát érint. Nagyon világosan látszik, hogy az ezekben a hónapokban elért eredmények hosszú időszakra meghatározták a magyarság pozícióját. Azokon a településeken, ahol a magyarság már a kezdetektől dominálta a helyi politikát, ott később is megőrizte vezető szerepét. Ezzel szemben, habár állandó aktív szereplője volt a helyi politikai életnek, sem Kolozsváron, sem Aradon, vagy Temesváron nem sikerült nagyobb befolyást szereznie a magyarságnak. A vizsgálatokból nem csak román–magyar viszonylatban lehet következtetéseket levonni, hanem a romániai magyar önszerveződés erőtereiről is.
Eltekintve Bukarest központi szerepétől, belső magyar szempontból a kolozsvári, a sepsiszentgyörgyi, a temesvári és a marosvásárhelyi RMDSZ-nek volt kiemelkedően fontos súlya. Az is kiderül, hogy a legtöbb helyen a régi második, harmadik vonalas nómenklatúra is pozíciókhoz jutott az új magyar helyi vezetésekben.
Transindex.ro
2016. május 6.
Mire költi az RMDSZ az erdélyi magyarság pénzét (3.)
Jórészt saját működésére, székházak fenntartására, karbantartására, alkalmazottjai fizetésére, autók vásárlására költi az RMDSZ az erdélyi magyarságnak szánt állami támogatást, melynek értéke eléri az évi 4–4,5 millió eurót – derül ki az Átlátszó Erdély oknyomozó portál sorozatának harmadik részéből. A Sipos Zoltán írásában azokat a beszámolókat veszi górcső alá, amelyekkel az RMDSZ megindokolja az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának, illetve a Kormányfőtitkárságnak a támogatás elköltését.
A cikk szerint a beszámolók szűkszavúak, vázlatosak, több százezer eurós tételeket egy-két szóval intéznek el. A bérlistából kiderül, hogy az alkalmazottak száma 2009 óta duplájára duzzadt, s miközben többségük egyáltalán nincs túlfizetve, az RMDSZ-vezérkar messze az átlagfizetés fölött keres. A luxust sem vetik meg: egy alapáron is drága szolgálati autót mindenféle extrákkal felszerelnek. Szembeszökő, hogy 2011-ben a székházak fenntartására és felújítására fordított pénzösszeg, mely évi 3 és 4,5 millió lej között mozog, látványosan megugrik: egy év alatt 8,5 millió lejt (1,9 millió euró) fizet ki az RMDSZ ilyen címen. Hogy lássuk, mennyi pénz ez: akkor lehet ezt az összeget elkölteni székházak fenntartására, hogyha az RMDSZ-nek mind a 40 székhelyén egy éven keresztül minden hónapban 17 ezer lejt (kb. 3700 euró) tesz ki a villany-, víz- és gázszámla. Ez azért is különös, mert ugyan vannak nagy székházai az RMDSZ-nek, ahol több tucat alkalmazott dolgozik, és ahol ez az összeg talán nem is áll nagyon messze a valós költségektől, azonban a székházak többsége egy-két szobából áll, ahol legjobb esetben néhány alkalmazott dolgozik, és ahol szinte lehetetlennek tűnik ilyen nagyságrendű rezsiköltséget összehozni.
Az RMDSZ az A3-as nyomtatvánnyal egy bértáblát is lead minden évben, ezt valószínűleg ugyanolyan elnagyolt módon állították össze, mint a többi beszámolót. Például azon összesen 168 alkalmazott szerepel 2015-re – Kovács Péter ügyvezető elnök egy Facebook-bejegyzésben ehhez képest azt állítja, az RMDSZ-nek 116 alkalmazottja van. Mi több, nem derül ki, hogy a megadott összegek bruttó vagy nettó értendőek-e. Az azonban egyértelműen látszik, hogy bár az alkalmazottak túlnyomó többsége nem keres sokat, a vezető tisztségekkel komoly fizetés jár – miközben tudjuk, hogy ezek nem heti 40 órás munkakörök, az azt betöltő személyek rendszerint másodállásban dolgoznak az RMDSZ központi struktúrájában. Az elnök, a főtitkár, az ügyvezető elnök fizetése elérheti a 4900 lejt, egy újságíró bére viszont 1380 és 1746 lej között mozog. Ha hinni lehet ennek a beszámolónak, akkor 2009 óta látványosan, 21-ről 34-re ugrott meg a referensek száma, a rejtélyes, számítógép-kezelői munkakörben alkalmazott személyek száma 8-ról 30-ra emelkedett. Azt is észre kell venni, hogy mára romániai magyar léptékkel mérve egészen komoly csapat segíti az RMDSZ üzeneteinek a megfogalmazását és célba juttatását: a bérlistán 2015-ben 5 újságíró és 6 szerkesztő szerepel (ezek az RMDSZ központi székházában, nem pedig egyes szerkesztőségeknél dolgoznak, tudtuk meg Kovács Pétertől).
Az autóvásárlások minden évben komoly tételt képeznek az RMDSZ ingó és ingatlanberuházásainak a listáján. 2009 óta 24 új autót vásárolt a kormányzati támogatásból az RMDSZ (Kovács Péter állítása szerint az RMDSZ autóinak száma 29). Túlnyomó többségük közepesen felszerelt Dacia Logan – valószínű, hogy ezeket használják az egyszerű alkalmazottak. A vezető tisztségekhez már középkategóriás Skoda Octavia vagy felső-közép kategóriás Volkswagen Passat és Skoda Superb jár. A flotta legdrágább darabja azonban egy kisbusz, egy VW Multivan. Az alapból is mintegy 37 ezer eurós kisbuszért 230 ezer lejt (51 ezer eurót) fizettek – vagyis nem sajnálták belőle az extrákat és közel a csúcsfelszereltségig ikszelgették az opciókat.
Az RMDSZ egy sor meglehetősen drága ingatlant vásárolt az utóbbi néhány évben. Ezek közül kiemelendő egy kolozsvári, Fagului utcai társasházban vásárolt háromszobás lakás, melyért mintegy 800 ezer lejt (180 ezer eurót) fizettek 2009-ben, valamint egy bukaresti, 2014-ben vásárolt, 900 ezer lejes (200 ezer eurós) ingatlan. Az is kiderül továbbá, hogy az Erdély TV-t, illetve az Erdély FM rádiót működtető Janovics Jenő Alapítvány évente 2,5 millió lej (550 ezer euró) támogatást kap az RMDSZ-től. A Maszol.ro kiadója, a Progress Alapítvány 2015-ben 497 ezer lej (110 ezer euró) támogatásban részesült. A Communitas Alapítvány 2014-ben 57 ezer lejt (12 ezer eurót) költött PR-je javítására. A 2015-ös, kolozsvári RMDSZ-kongresszusra 460 ezer lejt (100 ezer euró) költöttek – a két évvel korábbi, csíkszeredai kongresszus ehhez képest sokkal kevesebbe, 71 ezer euróba került. A cikk szerint 2012-ben a kolozsvári március 15-i ünnepség 300 ezer lejbe, azaz 67 ezer euróba, szintén 2012-ben egy Kolozsváron tartott augusztus 20-i ünnepség 400 ezer lejbe került. Kovács Péter ügyvezető elnök a cikkre reagálva Facebook-oldalán azt írta, nem a kolozsvári, hanem az erdélyi március 15-i, illetve augusztus 20-i események támogatására költöttek ennyit. A beszámolókról további részletek, grafikonok, letölthető dokumentumok az Atlatszo.erdely.hu oldalon találhatók.
(Forrás: Erdely.atlatszo.hu)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Jórészt saját működésére, székházak fenntartására, karbantartására, alkalmazottjai fizetésére, autók vásárlására költi az RMDSZ az erdélyi magyarságnak szánt állami támogatást, melynek értéke eléri az évi 4–4,5 millió eurót – derül ki az Átlátszó Erdély oknyomozó portál sorozatának harmadik részéből. A Sipos Zoltán írásában azokat a beszámolókat veszi górcső alá, amelyekkel az RMDSZ megindokolja az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának, illetve a Kormányfőtitkárságnak a támogatás elköltését.
A cikk szerint a beszámolók szűkszavúak, vázlatosak, több százezer eurós tételeket egy-két szóval intéznek el. A bérlistából kiderül, hogy az alkalmazottak száma 2009 óta duplájára duzzadt, s miközben többségük egyáltalán nincs túlfizetve, az RMDSZ-vezérkar messze az átlagfizetés fölött keres. A luxust sem vetik meg: egy alapáron is drága szolgálati autót mindenféle extrákkal felszerelnek. Szembeszökő, hogy 2011-ben a székházak fenntartására és felújítására fordított pénzösszeg, mely évi 3 és 4,5 millió lej között mozog, látványosan megugrik: egy év alatt 8,5 millió lejt (1,9 millió euró) fizet ki az RMDSZ ilyen címen. Hogy lássuk, mennyi pénz ez: akkor lehet ezt az összeget elkölteni székházak fenntartására, hogyha az RMDSZ-nek mind a 40 székhelyén egy éven keresztül minden hónapban 17 ezer lejt (kb. 3700 euró) tesz ki a villany-, víz- és gázszámla. Ez azért is különös, mert ugyan vannak nagy székházai az RMDSZ-nek, ahol több tucat alkalmazott dolgozik, és ahol ez az összeg talán nem is áll nagyon messze a valós költségektől, azonban a székházak többsége egy-két szobából áll, ahol legjobb esetben néhány alkalmazott dolgozik, és ahol szinte lehetetlennek tűnik ilyen nagyságrendű rezsiköltséget összehozni.
Az RMDSZ az A3-as nyomtatvánnyal egy bértáblát is lead minden évben, ezt valószínűleg ugyanolyan elnagyolt módon állították össze, mint a többi beszámolót. Például azon összesen 168 alkalmazott szerepel 2015-re – Kovács Péter ügyvezető elnök egy Facebook-bejegyzésben ehhez képest azt állítja, az RMDSZ-nek 116 alkalmazottja van. Mi több, nem derül ki, hogy a megadott összegek bruttó vagy nettó értendőek-e. Az azonban egyértelműen látszik, hogy bár az alkalmazottak túlnyomó többsége nem keres sokat, a vezető tisztségekkel komoly fizetés jár – miközben tudjuk, hogy ezek nem heti 40 órás munkakörök, az azt betöltő személyek rendszerint másodállásban dolgoznak az RMDSZ központi struktúrájában. Az elnök, a főtitkár, az ügyvezető elnök fizetése elérheti a 4900 lejt, egy újságíró bére viszont 1380 és 1746 lej között mozog. Ha hinni lehet ennek a beszámolónak, akkor 2009 óta látványosan, 21-ről 34-re ugrott meg a referensek száma, a rejtélyes, számítógép-kezelői munkakörben alkalmazott személyek száma 8-ról 30-ra emelkedett. Azt is észre kell venni, hogy mára romániai magyar léptékkel mérve egészen komoly csapat segíti az RMDSZ üzeneteinek a megfogalmazását és célba juttatását: a bérlistán 2015-ben 5 újságíró és 6 szerkesztő szerepel (ezek az RMDSZ központi székházában, nem pedig egyes szerkesztőségeknél dolgoznak, tudtuk meg Kovács Pétertől).
Az autóvásárlások minden évben komoly tételt képeznek az RMDSZ ingó és ingatlanberuházásainak a listáján. 2009 óta 24 új autót vásárolt a kormányzati támogatásból az RMDSZ (Kovács Péter állítása szerint az RMDSZ autóinak száma 29). Túlnyomó többségük közepesen felszerelt Dacia Logan – valószínű, hogy ezeket használják az egyszerű alkalmazottak. A vezető tisztségekhez már középkategóriás Skoda Octavia vagy felső-közép kategóriás Volkswagen Passat és Skoda Superb jár. A flotta legdrágább darabja azonban egy kisbusz, egy VW Multivan. Az alapból is mintegy 37 ezer eurós kisbuszért 230 ezer lejt (51 ezer eurót) fizettek – vagyis nem sajnálták belőle az extrákat és közel a csúcsfelszereltségig ikszelgették az opciókat.
Az RMDSZ egy sor meglehetősen drága ingatlant vásárolt az utóbbi néhány évben. Ezek közül kiemelendő egy kolozsvári, Fagului utcai társasházban vásárolt háromszobás lakás, melyért mintegy 800 ezer lejt (180 ezer eurót) fizettek 2009-ben, valamint egy bukaresti, 2014-ben vásárolt, 900 ezer lejes (200 ezer eurós) ingatlan. Az is kiderül továbbá, hogy az Erdély TV-t, illetve az Erdély FM rádiót működtető Janovics Jenő Alapítvány évente 2,5 millió lej (550 ezer euró) támogatást kap az RMDSZ-től. A Maszol.ro kiadója, a Progress Alapítvány 2015-ben 497 ezer lej (110 ezer euró) támogatásban részesült. A Communitas Alapítvány 2014-ben 57 ezer lejt (12 ezer eurót) költött PR-je javítására. A 2015-ös, kolozsvári RMDSZ-kongresszusra 460 ezer lejt (100 ezer euró) költöttek – a két évvel korábbi, csíkszeredai kongresszus ehhez képest sokkal kevesebbe, 71 ezer euróba került. A cikk szerint 2012-ben a kolozsvári március 15-i ünnepség 300 ezer lejbe, azaz 67 ezer euróba, szintén 2012-ben egy Kolozsváron tartott augusztus 20-i ünnepség 400 ezer lejbe került. Kovács Péter ügyvezető elnök a cikkre reagálva Facebook-oldalán azt írta, nem a kolozsvári, hanem az erdélyi március 15-i, illetve augusztus 20-i események támogatására költöttek ennyit. A beszámolókról további részletek, grafikonok, letölthető dokumentumok az Atlatszo.erdely.hu oldalon találhatók.
(Forrás: Erdely.atlatszo.hu)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 7.
Vitaindító: Átlátszó Erdély, avagy az oknyomozó újságírás tévútjai
A felvidéki (Szlovákia) Új Szóban terjedelmes interjú jelent meg az Átlátszó Erdély alapító-főszerkesztőjével, Sipos Zoltánnal 2016. október 2-án. Ebben semmi kivetnivaló nincs, sőt, de Sipos, sajnos, olyanokat állít az erdélyi magyar (oknyomozó) újságírásról és médiaviszonyokról, melyek nem egészen fedik a valóságot, illetve csak a Sipos-féle párhuzamos világot tükrözik.
Elérkezett az ideje annak, hogy az ún. oknyomozás körül kialakult ködöt szétoszlassuk, főleg, hogy Sipos Zoltán több olyan hipotézist is terjeszt, ami ha nem is hamis, de minimum vitatható. Ezért született ez a reakció a Sipos-interjúban megjelentekre.
Az oknyomozó vajon mi?
Úgy dobálóznak egyesek ezzel a kifejezéssel, mintha az valami lényeges szakmai többletet hordozna az újságíró(i munka, küldetés vagy szakma) leírásáról, de nem! Az oknyomozás ugyanis az újságírói tevékenység alapja, hiszen minden, így a suhogó/vidéki újságíró is oknyomoz, azaz okok után kutat, kérdésekre keres választ. Az oknyomozó újságíró kifejezés tehát nem tartalmában több, hanem legfeljebb formájában: az így nevezett újságíró nem klasszikus értelemben vett szerkesztőségi/leadási határidőkben számol, azaz időkorlát nélkül dolgozza fel témáit (1), és a működéshez/megélhetéshez szükséges forrásokat nem a tartalom/cikkek értékesítéséből teremtik elő, hanem szinte kizárólag adományokból biztosítják (2). Ezért nem kell túldimenzionálni a kifejezést (oknyomozó), ugyanis annak viselője nem feltétlenül hordoz mélyebb szakmai tudást, mint a „csupasz” újságíró. Mellesleg az oknyomozás nem lehet célja, csak egy formája az újságírói tevékenységnek!
És apropó tényfeltárás: tények önmagukban nincsenek is, csak ha interpretáljuk, értelmezzük őket. Márpedig ha ez az értelmezés szubjektív, s nyilván csak az lehet, akkor az abszolút tény csak idea, az újságírói szűrőn keresztül történő feltárás nem lehet objektív. Miként az oknyomozás, a tényfeltárás sem a szakmai minőség mutatója, hanem módszer, egyszerűbben: tények értelmezése. Ha pedig már értelmezni kell, oda az objektivitás, ami – mint tudjuk – nem is létezhet, mert nem lehet elvonatkoztatni az újságíró személyétől. S ezzel ki is veséztük ezt az oknyomozást-tényfeltárást, nem kicsit, nagyon, ha kissé skolasztikusan is…
A függetlenségről
Sipos állítja: „Az erdélyi magyar médiáról elmondható, hogy a fontosabb médiaorgánumokat nagyon jól körülhatárolható érdekcsoportok tartják kézben. Itt fel sem merül, hogy bármelyik médiaorgánum független újságírói munkát végezzen, hogy úgy nyúljanak egy témához, hogy ne kelljen arra gondolni, mit fog ehhez szólni a kiadó vagy a finanszírozó.” Olcsó általánosítás és ugyanakkor már régen közhely, ráadásul vaskos ítélete alól ő sem kivétel, az Átlátszó Erdéllyel együtt. Az Átlátszó (Erdély) mögött is jól körülhatárolható érdekcsoport áll, ideológiai szempontból mindenképp.
Amikor az Átlátszó Erdély háttéregyesülete alakult, akkor én is be akartam lépni alapítóként, de – mint elhangzott – számukra ideológiailag-politikailag túlzottan beágyazott voltam/vagyok. Állapították meg ők, az érdekcsoportoktól és ideológiáktól függetlenek. Pedig ha az én ideológiai-politikai énemről ők értékítéletet alkottak, akkor azt csakis valamilyen ideológiai értékrendszer alapján tehették, melybe nem fértem bele, ugyebár. Ha pedig így van, akkor az Átlátszó Erdélyben bizony tombol az ideológiai-politikai álfüggetlenség. Miként tombol is. Az Átlátszó (Erdély) kontraszelekciós műhely, ami nem baj, csak nem kell az oknyomozó meg tényfeltáró műszavak mögé bújni. Hogy mű es értsük…
Nagyon egybites világfelfogás az is, hogy a másik oldal újságírói kizárólag alárendelt viszonyban lehetnek a politikummal-ideológiával, de mi (esetünkben az Átlátszó Erdély) a feltétlen szakmaiság vagyunk. Ellentmondás, mert ha ők azok, akik, akkor nem zárható ki, hogy a többiek között is lehetnek olyan jók/függetlenek, mint ők. Ha viszont a többiekre mind igaz a felállított tétel, akkor annak rájuk is vonatkoznia kell: ők, a „független oknyomozó klub tagjai” sem lehetnek kivétel, bizony őket se kerüli el a Deákné vászna. Tiszta logika ez;-)…
A pénz útja
Bár csak szőrmentén érintett ez a kérdés a Sipos-interjúban, általános hibájuk az oknyomozó tényfeltáróknak, hogy nem a pénz útját követik, hanem az utalványozó és a kedvezményezett közti kapcsolatot igyekeznek feltárni. Ez is fontos, persze, de a lényeg elsikkad: a pénz felhasználása, hogy mi valósul meg belőle. A mai magyar oknyomozó műhelyek, az Átlátszó Erdély – forrásszerzés és ideológiai célok okán – összemosnak dolgokat, sejtetnek, manipulálnak is. Ugyanis közület nem lehet korrupt, csak személy. Intézményeket, szervezeteket korrupcióval vádolni felelőtlen és meggondolatlan magatartás, ha a konkrét elkövetők kiléte homályban marad. Ez a közösséget rombolja, az alapintézmények iránti bizalmat kezdi ki. Erdélyben ez még nagyobb felelőtlenség, mondhatni bűn.
Egyetlen „nagy oknyomozó” sem mentesül annak felelőssége alól, hogy csöppet sem baráti, magyarellenes erőknek teszi ki saját közösségét, elvileg azt, melyet feltárásaival szolgálni akar. Szó sincs arról, hogy az elhallgatás a cél, csak a szakmai értelemben kiváló munkák rombolással is járhatnak, ezért a közösség szempontjából is értékelni kell a várható hatást, különben öncélúvá válhat ez a nagy oknyomozósdi: pont azokat teszi tönkre, akiknek az érdekeit védeni akarja.
Mi is a korrupció és mikortól kezdődik?
Ez is közhely, de a korrupció az, amiből kimaradsz – kocsmai meghatározással élve. Nos, nagyon érdekes, hogy a magyarországi és erdélyi nagy oknyomozás időszámítása 2010-től kezdődik. Pedig abban, hogy ilyen viszonyok alakulhattak ki, vaskosan ludas a 2010 előtti politikai elit is. A most korrupcióüldöző újságírók többségével együtt, akik anno lapultak, és az akkori kormány pénzével kitömött médiaorgánumokban élvezték a Kánaánt, az adófizetők kárára. Tudta Ön, hogy 2006–2010 között a Gyurcsány-kormány közel 12 milliárd forinttal adott többet baráti kereskedelmi tévéinek, mint amennyit a 2010–2014 között regnáló Orbán-kormány? Hogy a manapság leghangosabb médiaorgánumok vastagabban voltak kitömve állami pénzzel, mint most a kormánybarát média? Ezek az információk valami miatt elvesznek a ködben. A nagy oknyomozói magyar valóság sara ez is!
Egy kis sajtótörténet
Sajnálattal szembesülünk azzal, hogy nem Sipos Zoltán találta föl a spanyolviaszt „tényfeltáró” fronton. Évekkel az Átlátszó Erdély indulása előtt Sipos már nagyüzemben címkézhette politikailag a Tulipédia néven létrehozott oldalt, az azóta már megszűnt romániai magyar közéleti Wikipédiát. Az erdélyi magyar politikusok vagyonosodását ez az oldal dolgozta föl először. A címkézés, politikum vagy érdekcsoport apropóján itt is van egy kis bibi. Ha ugye születésétől haláláig mindenki beég egy-egy holdudvarba, akkor miként sikerült ilyen tisztán függetlenné válnia hirtelen Sipos Zoltánnak, az Átlátszó Erdély alapító-főszerkesztőjének? Költői kérdés.
Epilógus Nyilván nem hiszem, hogy a mindenekfölött álló igazság letéteményese lennék. Az is lehet, hogy ugyanolyan párhuzamos világban élek, mint Sipos Zoltán, csak más dimenzióban. De azért azt a nyilvánvaló cinizmust, ahogyan némelyek tényfeltárást és oknyomozást kiáltanak, egyszer már helyére kell tenni. De legalábbis megpróbálni. Erre tettem most kísérletet.
Szőke László
Az idézett írás:
Új Szó (Pozsony), 2016. okt. 2.
Hihetetlenül leépül az erdélyi nyilvánosság
Erdélyről a legtöbbünknek a gyönyörű természet és az autentikus folklór jut eszébe. Milyen azonban az erdélyi magyar mediális tér? Milyen érdekek mentén épül fel az ottani magyar sajtó? Az Átlátszó Erdély portál alapító-főszerkesztője, Sipos Zoltán beszélt erről.
Mi az Átlátszó Erdély?
Romániai magyar tényfeltáró blog, amely főként nyilvános adatokra alapozó tényfeltáró cikkeket közöl. Kiderítette például, mi a román kormány által a magyar kisebbségnek folyósított évi 4-4,5 millió eurónyi támogatás sorsa, melyet az erdélyi magyarság parlamenti képviseletét ellátó RMDSZ kezel. Fontos volt még az RMDSZ-elnök sajtótanácsosának, Debreczeni Hajnalkának a titkos közrádiós állásáról szóló sorozat, a legendás Tusványos-helyszín, a tusnádfürdői kemping felújításáról szóló sorozat, illetve az ún. Neptun-ügyről szóló sorozat, melyben egy kilencvenes évekbeli, bukaresti és erdélyi magyar politikusok között lezajlott tárgyalássorozatot próbáltak meg rekonstruálni, a korabeli jegyzőkönyvek alapján.
Mi az az Átlátszó Erdély, és mióta létezik?
Az Átlátszó Erdély 2015. januárjában indult. Ez egy muszáj Herkules dolog, akkor hoztam létre, amikor az erdélyi magyar médiában ellehetetlenült a további újságírói pályafutásom. Előtte hosszú évekig a Transindexnél dolgoztam, ami az egyik legnagyobb erdélyi magyar portál. Onnan 2014 végén jöttem el. Az Átlátszó Erdély indulásakor rögzítettünk néhány fontos dolgot. Elsősorban azt, hogy nem fogadunk el olyan pénzt, amelynél feltételezhető, hogy azért valamilyen ellenszolgáltatást várnak tőlünk, tehát, hogy valamilyen politikai érdeket kell kiszolgálnunk. A másik dolog, amiben megegyeztünk, hogy Erdélyben a tényfeltáró és dokumentumokra alapozó újságírást próbáljuk meghonosítani, ami addig nem létezett itt. Az is világos volt számunkra, hogy nem leszünk senkinek a baráti vagy házi sajtója, ugyanakkor nem űzünk sportot abból, hogy bármely pártot vagy oldalt célzottan támadjunk. Csak olyasmit írunk le, amit dokumentumokkal is alá tudunk támasztani, illetve azon dolgozunk, hogy minél több ilyen dokumentum legyen nyilvános, ezeket a forrásokat minél több újságíró használja
Miért volt szükség egy ilyen médiumra? A felsoroltakat elméletileg minden sajtóterméknek be kellene tartania…
Az erdélyi magyar médiáról elmondható, hogy a fontosabb médiaorgánumokat nagyon jól körülhatárolható érdekcsoportok tartják kézben. Itt fel sem merül, hogy bármelyik médiaorgánum független újságírói munkát végezzen, hogy úgy nyúljanak egy témához, hogy ne kelljen arra gondolni, mit fog ehhez szólni a kiadó vagy a finanszírozó.
Melyek ezek az érdekkörök?
Erdélyben két-három nagy médiaérdekeltség van jelen. Az egyik konkrétan a magyar kormány sajtótrösztje, a Székelyhon csoport, amely egy sor napilapot és egy hírportált ad ki, ami tudomásom szerint már a legnézettebb erdélyi magyar portál. Ezt a Határon Túli Magyar Sajtóért Alapítvány finanszírozza, nagyrészt a Szerencsejáték Zrt. pénzéből. A másik nagy médiatulajdonos az RMDSZ a hozzá köthető kiadók és civil szervezetek által. Példaként megemlíthetjük a maszol.ro portált, melynek a kiadója a Progress Alapítvány, amely egy RMDSZ-hez közel álló alapítvány. A harmadik fontos médiaorgánum a már említett Transindex, ez sokáig Kelemen Hunor RMDSZ-elnök többségi tulajdonában állt (Kelemen azóta lemondott a részesedéséről). Emellett természetesen van még a közmédia, ám itt is látni kell, hogy minden, vezető beosztásban lévő személy valamilyen módon kapcsolódik az RMDSZ-hez. Ez a felállás valamilyen szinten még elviselhető volt egészen addig, amíg az RMDSZ harcban állt a Fidesszel, mert bár az RMDSZ-szel szemben nem igazán volt szabad a kényes sztorikat piszkálni, azért a másik oldal irányába (a Fidesz és az Erdélyi Magyar Néppárt, a szerk. megj.) ez működött.
Mi jelentette a fordulópontot?
Amikor 2014 környékén a Fidesz kiegyezett az RMDSZ-szel, akkor hirtelen mintha minden kiskapu bezárult volna. Emlékszem, volt egy kis fekete füzetem benne vagy tíz témával. Ezek közül kettő-három volt igazán húzós, de tudtam, hogy egyik sem fog átmenni a vezetőségen, mely paradox módon azt viszont elvárta, hogy az újságírók hozzák a nézettséget. De hogyan lehet nézettséget hozni úgy, hogy nem írunk semmiről? Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy valamit lépni kell.
Honnan sikerült pénzt szerezni a projektre? Ki akarna ilyesmit finanszírozni?
Magam is tudatosítom, hogy ez egy merész ötlet volt. Az első pénzt az Átlátszó.hu tolta bele a projektbe, az utóbbi két évben kaptunk tőlük kétszer kétezer eurót, ezen kívül crowfunding formájában sikerült szereznünk az első évben további kb. ezer eurót. Idén sikerült megnyernünk néhány kisebb pályázatot, illetve végre megkaptuk az első nagyobb grantet: 25 ezer dollárt az OSF Program on Independent Journalismtól (a Nyitott Társadalomért Alapítvány független médiát támogató programja. A szerk. megj.).
Nem volt tehát könnyű a kezdet…
Az első év kimondottan a túlélésről szólt, s a munkatársak vagy önkéntes alapon, vagy pedig szimbolikus összegekért dolgoztak. Most lesz először olyan a helyzet, hogy egy évre biztosítva van a működésünk, s meg tudunk fizetni egy kisebb szerkesztőséget.
Milyen a portál fogadtatása?
Kezdetben csend volt, az erdélyi magyar elit arra törekedett, hogy ezt a projektet agyonhallgassa, illetve szerintem abban reménykedtek, hogy egy bukta lesz, s hamarosan nem lesz miről beszélni. Idén volt az első olyan sztorink, ahol gyakorlatilag mindenki megszólalt, ez pedig az RMDSZ által kezelt közpénzekről szólt. A téma szinte valamennyi médiaorgánumban megjelent, s az RMDSZ ennek hatására elkezdett közzétenni egy sor beszámolót az általa kezelt közpénzek elköltéséről.
S hogyan fogadták az olvasók?
A közönségfogadtatás nagyon pozitív volt, privátban nagyon sokan kerestek meg és gratuláltak. Ezenkívül többen önkéntes alapon dolgoznak is nekünk Erdély-szerte, sőt, Magyarországról is.
Nálunk gyakran előfordul, hogy az olvasóink a szemünkre vetik, ha kritikusak vagyunk az itthoni magyar politikusokkal szemben, mondván, „ne piszkítsunk a saját fészkünkbe”. Önök nem tapasztaltak ilyet?
Volt ilyesmi, de azt hiszem, az olvasóink többsége érti, miről van szó. Inkább azzal találkozunk, hogy az olvasóink konkrétan azt vetik a szemünkre, miért nem küldünk börtönbe politikusokat. Erre el szoktam mondani, hogy nekünk nem feladatunk feljelentést tenni és börtönbe juttatni bárkit is.
Hogyan lehetséges, hogy Önök előtt senkinek sem jutott eszébe, hogy nincs rendben az, hogy a teljes erdélyi magyar média politikai kezekben van?
Szerintem eszébe jutott többeknek is, csak nem volt meg a kellő eszközük ahhoz, hogy ezzel kezdjenek valamit. Erdélyben, és meg merem kockáztatni, hogy a Felvidéken is a vélemény-újságírás dívik, illetve a „menjünk el egy sajtótájékoztatóra és írjuk meg, mint mond a politikus”-típusú újságírás. Hogy ezeknek a dolgoknak próbáljunk meg utánanézni, – ez nem szokás mifelénk. Tudtommal az újságíró-hallgatók sem tanulnak nálunk ilyesmit az egyetemen.
Önben mikor fogalmazódott meg, hogy ezt máshogy is lehet csinálni?
Mondhatni, egy véletlen folytán. 6-7 évvel ezelőtt fel akartam hagyni az újságírással, mert úgy éreztem, sokkal többre vagyok képes annál, hogy politikusok tollba mondják nekem a dolgokat, és én azokat szépen leírjam. Ugyanakkor azt éreztem, nem igazán van eszközöm arra, hogy bármiféle megalapozott kritikát fogalmazzak meg: az igazán jó sztorik többségét lehetetlen pusztán szóbeszéd alapján megírni, sokszor csak egy egészen szűk kör tud ezekről, olyan emberek, akiknek nyilvánvalóan nem áll érdekükben beszélni. Ekkor egy internetes keresgélés során találtam rá egy egészen más újságírói hagyományra, amely az angolszász országokból származik, s melynek lényege, hogy az érintettek beszámolói helyett közérdekű dokumentumokra alapoz. Csakhamar összefutottam Bodoky Tamással az átlátszó.hutól, s kiderült, ők pont ezt csinálják. Ekkor kezdtem én is beadni a közérdekű adatigényléseket.
Mit szóltak ehhez az újságíró kollégák?
Eleinte nem is értették, mit akarok. Emlékszem az első nagy sztorimra, amihez 50 közérdekű adatigénylést adtam be, és ezek összesítéséhez kellett csinálnom egy kis adatbázist, ami egy táblázat volt, csomó pdf dokumentummal. A szerkesztőségben senki sem értette, mit akarok én ezzel a rengeteg számmal. Akkor értették meg, amikor kijött a cikk, és óriási cirkusz lett belőle. A történet konkrétan arról szólt, hogy bebizonyítottam: a Tőkés Lászlóhoz köthető Erdélyi Magyar Néppártot Magyarországról finanszírozzák, magyar állami vállalatokon keresztül.
KISEBBSÉGI SAJTÓ ÉS KRITIKA
Mi a helyzet a román újságírással? Ott sem találkozhatunk a tényfeltáró műfajjal?
De igen, de ezek a projektek mind Bukarestben vannak, s az országos politikára fókuszálnak, illetve nagy nemzetközi projektekben vesznek részt.
Tapasztalatom szerint a médiák részrehajlása szorosan összefügg a finanszírozásukkal. Magyarán, akitől jön a pénz, annak a nótáját fújjuk. Erdély viszont elég nagy piac, azt várná az ember, hogy ott megélnek a magyar médiák a piacról. Ez nem így van?
Nem egészen. Bár nem vagyok szakértője a kérdésnek, úgy vélem, mindenkinek van legalább egy-két kisebb pályázata, tehát senki sem él tisztán a piacról. Az RMDSZ-hez közel álló médiaorgánumok például a Communitas Alapítványtól kapnak támogatást.
Mi a víziója az Átlátszó Erdéllyel? Mit szeretne elérni általa?
Azt, hogy az erdélyi magyar közbeszédben a mostani pletykák és a különböző, sajtótanácsosok és spin doctorok által felvetett témák helyett a valódi nagy problémákról tudjunk úgy beszélni, hogy közben látjuk mögötte az adatokat és a tényeket is.
S erre ön szerint miért van szükség?
Azért, mert a magyarországi propaganda egyre inkább begyűrűzik hozzánk is, s az elmúlt öt-hat évben azt látjuk, hogy az erdélyi magyar nyilvánosság hihetetlen mértékben épül le. Ma az erdélyi magyar közbeszédet nem a sajtó, hanem a politikai pártoknak dolgozó „píárosok”, kommunikációs szakemberek vezetik, nagyrészt ők határozzák meg, miről, mit kell gondolnunk, sokszor nyilvánvalóan csúsztatva. S ez így nincs rendben.
Czajlik Katalin Székelyhon.ro
A felvidéki (Szlovákia) Új Szóban terjedelmes interjú jelent meg az Átlátszó Erdély alapító-főszerkesztőjével, Sipos Zoltánnal 2016. október 2-án. Ebben semmi kivetnivaló nincs, sőt, de Sipos, sajnos, olyanokat állít az erdélyi magyar (oknyomozó) újságírásról és médiaviszonyokról, melyek nem egészen fedik a valóságot, illetve csak a Sipos-féle párhuzamos világot tükrözik.
Elérkezett az ideje annak, hogy az ún. oknyomozás körül kialakult ködöt szétoszlassuk, főleg, hogy Sipos Zoltán több olyan hipotézist is terjeszt, ami ha nem is hamis, de minimum vitatható. Ezért született ez a reakció a Sipos-interjúban megjelentekre.
Az oknyomozó vajon mi?
Úgy dobálóznak egyesek ezzel a kifejezéssel, mintha az valami lényeges szakmai többletet hordozna az újságíró(i munka, küldetés vagy szakma) leírásáról, de nem! Az oknyomozás ugyanis az újságírói tevékenység alapja, hiszen minden, így a suhogó/vidéki újságíró is oknyomoz, azaz okok után kutat, kérdésekre keres választ. Az oknyomozó újságíró kifejezés tehát nem tartalmában több, hanem legfeljebb formájában: az így nevezett újságíró nem klasszikus értelemben vett szerkesztőségi/leadási határidőkben számol, azaz időkorlát nélkül dolgozza fel témáit (1), és a működéshez/megélhetéshez szükséges forrásokat nem a tartalom/cikkek értékesítéséből teremtik elő, hanem szinte kizárólag adományokból biztosítják (2). Ezért nem kell túldimenzionálni a kifejezést (oknyomozó), ugyanis annak viselője nem feltétlenül hordoz mélyebb szakmai tudást, mint a „csupasz” újságíró. Mellesleg az oknyomozás nem lehet célja, csak egy formája az újságírói tevékenységnek!
És apropó tényfeltárás: tények önmagukban nincsenek is, csak ha interpretáljuk, értelmezzük őket. Márpedig ha ez az értelmezés szubjektív, s nyilván csak az lehet, akkor az abszolút tény csak idea, az újságírói szűrőn keresztül történő feltárás nem lehet objektív. Miként az oknyomozás, a tényfeltárás sem a szakmai minőség mutatója, hanem módszer, egyszerűbben: tények értelmezése. Ha pedig már értelmezni kell, oda az objektivitás, ami – mint tudjuk – nem is létezhet, mert nem lehet elvonatkoztatni az újságíró személyétől. S ezzel ki is veséztük ezt az oknyomozást-tényfeltárást, nem kicsit, nagyon, ha kissé skolasztikusan is…
A függetlenségről
Sipos állítja: „Az erdélyi magyar médiáról elmondható, hogy a fontosabb médiaorgánumokat nagyon jól körülhatárolható érdekcsoportok tartják kézben. Itt fel sem merül, hogy bármelyik médiaorgánum független újságírói munkát végezzen, hogy úgy nyúljanak egy témához, hogy ne kelljen arra gondolni, mit fog ehhez szólni a kiadó vagy a finanszírozó.” Olcsó általánosítás és ugyanakkor már régen közhely, ráadásul vaskos ítélete alól ő sem kivétel, az Átlátszó Erdéllyel együtt. Az Átlátszó (Erdély) mögött is jól körülhatárolható érdekcsoport áll, ideológiai szempontból mindenképp.
Amikor az Átlátszó Erdély háttéregyesülete alakult, akkor én is be akartam lépni alapítóként, de – mint elhangzott – számukra ideológiailag-politikailag túlzottan beágyazott voltam/vagyok. Állapították meg ők, az érdekcsoportoktól és ideológiáktól függetlenek. Pedig ha az én ideológiai-politikai énemről ők értékítéletet alkottak, akkor azt csakis valamilyen ideológiai értékrendszer alapján tehették, melybe nem fértem bele, ugyebár. Ha pedig így van, akkor az Átlátszó Erdélyben bizony tombol az ideológiai-politikai álfüggetlenség. Miként tombol is. Az Átlátszó (Erdély) kontraszelekciós műhely, ami nem baj, csak nem kell az oknyomozó meg tényfeltáró műszavak mögé bújni. Hogy mű es értsük…
Nagyon egybites világfelfogás az is, hogy a másik oldal újságírói kizárólag alárendelt viszonyban lehetnek a politikummal-ideológiával, de mi (esetünkben az Átlátszó Erdély) a feltétlen szakmaiság vagyunk. Ellentmondás, mert ha ők azok, akik, akkor nem zárható ki, hogy a többiek között is lehetnek olyan jók/függetlenek, mint ők. Ha viszont a többiekre mind igaz a felállított tétel, akkor annak rájuk is vonatkoznia kell: ők, a „független oknyomozó klub tagjai” sem lehetnek kivétel, bizony őket se kerüli el a Deákné vászna. Tiszta logika ez;-)…
A pénz útja
Bár csak szőrmentén érintett ez a kérdés a Sipos-interjúban, általános hibájuk az oknyomozó tényfeltáróknak, hogy nem a pénz útját követik, hanem az utalványozó és a kedvezményezett közti kapcsolatot igyekeznek feltárni. Ez is fontos, persze, de a lényeg elsikkad: a pénz felhasználása, hogy mi valósul meg belőle. A mai magyar oknyomozó műhelyek, az Átlátszó Erdély – forrásszerzés és ideológiai célok okán – összemosnak dolgokat, sejtetnek, manipulálnak is. Ugyanis közület nem lehet korrupt, csak személy. Intézményeket, szervezeteket korrupcióval vádolni felelőtlen és meggondolatlan magatartás, ha a konkrét elkövetők kiléte homályban marad. Ez a közösséget rombolja, az alapintézmények iránti bizalmat kezdi ki. Erdélyben ez még nagyobb felelőtlenség, mondhatni bűn.
Egyetlen „nagy oknyomozó” sem mentesül annak felelőssége alól, hogy csöppet sem baráti, magyarellenes erőknek teszi ki saját közösségét, elvileg azt, melyet feltárásaival szolgálni akar. Szó sincs arról, hogy az elhallgatás a cél, csak a szakmai értelemben kiváló munkák rombolással is járhatnak, ezért a közösség szempontjából is értékelni kell a várható hatást, különben öncélúvá válhat ez a nagy oknyomozósdi: pont azokat teszi tönkre, akiknek az érdekeit védeni akarja.
Mi is a korrupció és mikortól kezdődik?
Ez is közhely, de a korrupció az, amiből kimaradsz – kocsmai meghatározással élve. Nos, nagyon érdekes, hogy a magyarországi és erdélyi nagy oknyomozás időszámítása 2010-től kezdődik. Pedig abban, hogy ilyen viszonyok alakulhattak ki, vaskosan ludas a 2010 előtti politikai elit is. A most korrupcióüldöző újságírók többségével együtt, akik anno lapultak, és az akkori kormány pénzével kitömött médiaorgánumokban élvezték a Kánaánt, az adófizetők kárára. Tudta Ön, hogy 2006–2010 között a Gyurcsány-kormány közel 12 milliárd forinttal adott többet baráti kereskedelmi tévéinek, mint amennyit a 2010–2014 között regnáló Orbán-kormány? Hogy a manapság leghangosabb médiaorgánumok vastagabban voltak kitömve állami pénzzel, mint most a kormánybarát média? Ezek az információk valami miatt elvesznek a ködben. A nagy oknyomozói magyar valóság sara ez is!
Egy kis sajtótörténet
Sajnálattal szembesülünk azzal, hogy nem Sipos Zoltán találta föl a spanyolviaszt „tényfeltáró” fronton. Évekkel az Átlátszó Erdély indulása előtt Sipos már nagyüzemben címkézhette politikailag a Tulipédia néven létrehozott oldalt, az azóta már megszűnt romániai magyar közéleti Wikipédiát. Az erdélyi magyar politikusok vagyonosodását ez az oldal dolgozta föl először. A címkézés, politikum vagy érdekcsoport apropóján itt is van egy kis bibi. Ha ugye születésétől haláláig mindenki beég egy-egy holdudvarba, akkor miként sikerült ilyen tisztán függetlenné válnia hirtelen Sipos Zoltánnak, az Átlátszó Erdély alapító-főszerkesztőjének? Költői kérdés.
Epilógus Nyilván nem hiszem, hogy a mindenekfölött álló igazság letéteményese lennék. Az is lehet, hogy ugyanolyan párhuzamos világban élek, mint Sipos Zoltán, csak más dimenzióban. De azért azt a nyilvánvaló cinizmust, ahogyan némelyek tényfeltárást és oknyomozást kiáltanak, egyszer már helyére kell tenni. De legalábbis megpróbálni. Erre tettem most kísérletet.
Szőke László
Az idézett írás:
Új Szó (Pozsony), 2016. okt. 2.
Hihetetlenül leépül az erdélyi nyilvánosság
Erdélyről a legtöbbünknek a gyönyörű természet és az autentikus folklór jut eszébe. Milyen azonban az erdélyi magyar mediális tér? Milyen érdekek mentén épül fel az ottani magyar sajtó? Az Átlátszó Erdély portál alapító-főszerkesztője, Sipos Zoltán beszélt erről.
Mi az Átlátszó Erdély?
Romániai magyar tényfeltáró blog, amely főként nyilvános adatokra alapozó tényfeltáró cikkeket közöl. Kiderítette például, mi a román kormány által a magyar kisebbségnek folyósított évi 4-4,5 millió eurónyi támogatás sorsa, melyet az erdélyi magyarság parlamenti képviseletét ellátó RMDSZ kezel. Fontos volt még az RMDSZ-elnök sajtótanácsosának, Debreczeni Hajnalkának a titkos közrádiós állásáról szóló sorozat, a legendás Tusványos-helyszín, a tusnádfürdői kemping felújításáról szóló sorozat, illetve az ún. Neptun-ügyről szóló sorozat, melyben egy kilencvenes évekbeli, bukaresti és erdélyi magyar politikusok között lezajlott tárgyalássorozatot próbáltak meg rekonstruálni, a korabeli jegyzőkönyvek alapján.
Mi az az Átlátszó Erdély, és mióta létezik?
Az Átlátszó Erdély 2015. januárjában indult. Ez egy muszáj Herkules dolog, akkor hoztam létre, amikor az erdélyi magyar médiában ellehetetlenült a további újságírói pályafutásom. Előtte hosszú évekig a Transindexnél dolgoztam, ami az egyik legnagyobb erdélyi magyar portál. Onnan 2014 végén jöttem el. Az Átlátszó Erdély indulásakor rögzítettünk néhány fontos dolgot. Elsősorban azt, hogy nem fogadunk el olyan pénzt, amelynél feltételezhető, hogy azért valamilyen ellenszolgáltatást várnak tőlünk, tehát, hogy valamilyen politikai érdeket kell kiszolgálnunk. A másik dolog, amiben megegyeztünk, hogy Erdélyben a tényfeltáró és dokumentumokra alapozó újságírást próbáljuk meghonosítani, ami addig nem létezett itt. Az is világos volt számunkra, hogy nem leszünk senkinek a baráti vagy házi sajtója, ugyanakkor nem űzünk sportot abból, hogy bármely pártot vagy oldalt célzottan támadjunk. Csak olyasmit írunk le, amit dokumentumokkal is alá tudunk támasztani, illetve azon dolgozunk, hogy minél több ilyen dokumentum legyen nyilvános, ezeket a forrásokat minél több újságíró használja
Miért volt szükség egy ilyen médiumra? A felsoroltakat elméletileg minden sajtóterméknek be kellene tartania…
Az erdélyi magyar médiáról elmondható, hogy a fontosabb médiaorgánumokat nagyon jól körülhatárolható érdekcsoportok tartják kézben. Itt fel sem merül, hogy bármelyik médiaorgánum független újságírói munkát végezzen, hogy úgy nyúljanak egy témához, hogy ne kelljen arra gondolni, mit fog ehhez szólni a kiadó vagy a finanszírozó.
Melyek ezek az érdekkörök?
Erdélyben két-három nagy médiaérdekeltség van jelen. Az egyik konkrétan a magyar kormány sajtótrösztje, a Székelyhon csoport, amely egy sor napilapot és egy hírportált ad ki, ami tudomásom szerint már a legnézettebb erdélyi magyar portál. Ezt a Határon Túli Magyar Sajtóért Alapítvány finanszírozza, nagyrészt a Szerencsejáték Zrt. pénzéből. A másik nagy médiatulajdonos az RMDSZ a hozzá köthető kiadók és civil szervezetek által. Példaként megemlíthetjük a maszol.ro portált, melynek a kiadója a Progress Alapítvány, amely egy RMDSZ-hez közel álló alapítvány. A harmadik fontos médiaorgánum a már említett Transindex, ez sokáig Kelemen Hunor RMDSZ-elnök többségi tulajdonában állt (Kelemen azóta lemondott a részesedéséről). Emellett természetesen van még a közmédia, ám itt is látni kell, hogy minden, vezető beosztásban lévő személy valamilyen módon kapcsolódik az RMDSZ-hez. Ez a felállás valamilyen szinten még elviselhető volt egészen addig, amíg az RMDSZ harcban állt a Fidesszel, mert bár az RMDSZ-szel szemben nem igazán volt szabad a kényes sztorikat piszkálni, azért a másik oldal irányába (a Fidesz és az Erdélyi Magyar Néppárt, a szerk. megj.) ez működött.
Mi jelentette a fordulópontot?
Amikor 2014 környékén a Fidesz kiegyezett az RMDSZ-szel, akkor hirtelen mintha minden kiskapu bezárult volna. Emlékszem, volt egy kis fekete füzetem benne vagy tíz témával. Ezek közül kettő-három volt igazán húzós, de tudtam, hogy egyik sem fog átmenni a vezetőségen, mely paradox módon azt viszont elvárta, hogy az újságírók hozzák a nézettséget. De hogyan lehet nézettséget hozni úgy, hogy nem írunk semmiről? Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy valamit lépni kell.
Honnan sikerült pénzt szerezni a projektre? Ki akarna ilyesmit finanszírozni?
Magam is tudatosítom, hogy ez egy merész ötlet volt. Az első pénzt az Átlátszó.hu tolta bele a projektbe, az utóbbi két évben kaptunk tőlük kétszer kétezer eurót, ezen kívül crowfunding formájában sikerült szereznünk az első évben további kb. ezer eurót. Idén sikerült megnyernünk néhány kisebb pályázatot, illetve végre megkaptuk az első nagyobb grantet: 25 ezer dollárt az OSF Program on Independent Journalismtól (a Nyitott Társadalomért Alapítvány független médiát támogató programja. A szerk. megj.).
Nem volt tehát könnyű a kezdet…
Az első év kimondottan a túlélésről szólt, s a munkatársak vagy önkéntes alapon, vagy pedig szimbolikus összegekért dolgoztak. Most lesz először olyan a helyzet, hogy egy évre biztosítva van a működésünk, s meg tudunk fizetni egy kisebb szerkesztőséget.
Milyen a portál fogadtatása?
Kezdetben csend volt, az erdélyi magyar elit arra törekedett, hogy ezt a projektet agyonhallgassa, illetve szerintem abban reménykedtek, hogy egy bukta lesz, s hamarosan nem lesz miről beszélni. Idén volt az első olyan sztorink, ahol gyakorlatilag mindenki megszólalt, ez pedig az RMDSZ által kezelt közpénzekről szólt. A téma szinte valamennyi médiaorgánumban megjelent, s az RMDSZ ennek hatására elkezdett közzétenni egy sor beszámolót az általa kezelt közpénzek elköltéséről.
S hogyan fogadták az olvasók?
A közönségfogadtatás nagyon pozitív volt, privátban nagyon sokan kerestek meg és gratuláltak. Ezenkívül többen önkéntes alapon dolgoznak is nekünk Erdély-szerte, sőt, Magyarországról is.
Nálunk gyakran előfordul, hogy az olvasóink a szemünkre vetik, ha kritikusak vagyunk az itthoni magyar politikusokkal szemben, mondván, „ne piszkítsunk a saját fészkünkbe”. Önök nem tapasztaltak ilyet?
Volt ilyesmi, de azt hiszem, az olvasóink többsége érti, miről van szó. Inkább azzal találkozunk, hogy az olvasóink konkrétan azt vetik a szemünkre, miért nem küldünk börtönbe politikusokat. Erre el szoktam mondani, hogy nekünk nem feladatunk feljelentést tenni és börtönbe juttatni bárkit is.
Hogyan lehetséges, hogy Önök előtt senkinek sem jutott eszébe, hogy nincs rendben az, hogy a teljes erdélyi magyar média politikai kezekben van?
Szerintem eszébe jutott többeknek is, csak nem volt meg a kellő eszközük ahhoz, hogy ezzel kezdjenek valamit. Erdélyben, és meg merem kockáztatni, hogy a Felvidéken is a vélemény-újságírás dívik, illetve a „menjünk el egy sajtótájékoztatóra és írjuk meg, mint mond a politikus”-típusú újságírás. Hogy ezeknek a dolgoknak próbáljunk meg utánanézni, – ez nem szokás mifelénk. Tudtommal az újságíró-hallgatók sem tanulnak nálunk ilyesmit az egyetemen.
Önben mikor fogalmazódott meg, hogy ezt máshogy is lehet csinálni?
Mondhatni, egy véletlen folytán. 6-7 évvel ezelőtt fel akartam hagyni az újságírással, mert úgy éreztem, sokkal többre vagyok képes annál, hogy politikusok tollba mondják nekem a dolgokat, és én azokat szépen leírjam. Ugyanakkor azt éreztem, nem igazán van eszközöm arra, hogy bármiféle megalapozott kritikát fogalmazzak meg: az igazán jó sztorik többségét lehetetlen pusztán szóbeszéd alapján megírni, sokszor csak egy egészen szűk kör tud ezekről, olyan emberek, akiknek nyilvánvalóan nem áll érdekükben beszélni. Ekkor egy internetes keresgélés során találtam rá egy egészen más újságírói hagyományra, amely az angolszász országokból származik, s melynek lényege, hogy az érintettek beszámolói helyett közérdekű dokumentumokra alapoz. Csakhamar összefutottam Bodoky Tamással az átlátszó.hutól, s kiderült, ők pont ezt csinálják. Ekkor kezdtem én is beadni a közérdekű adatigényléseket.
Mit szóltak ehhez az újságíró kollégák?
Eleinte nem is értették, mit akarok. Emlékszem az első nagy sztorimra, amihez 50 közérdekű adatigénylést adtam be, és ezek összesítéséhez kellett csinálnom egy kis adatbázist, ami egy táblázat volt, csomó pdf dokumentummal. A szerkesztőségben senki sem értette, mit akarok én ezzel a rengeteg számmal. Akkor értették meg, amikor kijött a cikk, és óriási cirkusz lett belőle. A történet konkrétan arról szólt, hogy bebizonyítottam: a Tőkés Lászlóhoz köthető Erdélyi Magyar Néppártot Magyarországról finanszírozzák, magyar állami vállalatokon keresztül.
KISEBBSÉGI SAJTÓ ÉS KRITIKA
Mi a helyzet a román újságírással? Ott sem találkozhatunk a tényfeltáró műfajjal?
De igen, de ezek a projektek mind Bukarestben vannak, s az országos politikára fókuszálnak, illetve nagy nemzetközi projektekben vesznek részt.
Tapasztalatom szerint a médiák részrehajlása szorosan összefügg a finanszírozásukkal. Magyarán, akitől jön a pénz, annak a nótáját fújjuk. Erdély viszont elég nagy piac, azt várná az ember, hogy ott megélnek a magyar médiák a piacról. Ez nem így van?
Nem egészen. Bár nem vagyok szakértője a kérdésnek, úgy vélem, mindenkinek van legalább egy-két kisebb pályázata, tehát senki sem él tisztán a piacról. Az RMDSZ-hez közel álló médiaorgánumok például a Communitas Alapítványtól kapnak támogatást.
Mi a víziója az Átlátszó Erdéllyel? Mit szeretne elérni általa?
Azt, hogy az erdélyi magyar közbeszédben a mostani pletykák és a különböző, sajtótanácsosok és spin doctorok által felvetett témák helyett a valódi nagy problémákról tudjunk úgy beszélni, hogy közben látjuk mögötte az adatokat és a tényeket is.
S erre ön szerint miért van szükség?
Azért, mert a magyarországi propaganda egyre inkább begyűrűzik hozzánk is, s az elmúlt öt-hat évben azt látjuk, hogy az erdélyi magyar nyilvánosság hihetetlen mértékben épül le. Ma az erdélyi magyar közbeszédet nem a sajtó, hanem a politikai pártoknak dolgozó „píárosok”, kommunikációs szakemberek vezetik, nagyrészt ők határozzák meg, miről, mit kell gondolnunk, sokszor nyilvánvalóan csúsztatva. S ez így nincs rendben.
Czajlik Katalin Székelyhon.ro
2016. december 30.
Megszüntetik az Erdélyi Riportot
A portál munkatársai azonban önerőből szeretnék folytatni.
Anyagi okok miatt, meghatározatlan időre szünetelteti az Erdélyi Riport működését a hírportál kiadója, a kolozsvári székhelyű Progress Alapítvány karácsony, a munkatársakkal pedig szerződést bont. Ezt a szerkesztőség tagjai közölték a portálon, a közlemény szerint a kiadó január elsejétől nem finanszírozza tovább az orgánum működését.
A portál munkatársai közölték, kérték a kiadó vezetőjét, hogy a jogok átadásával, jelképes eladásával adjon lehetőséget számukra a 14 évnyi munka folytatására, befektetők, támogatók bevonásával. Ugyan a kiadó nem zárkózott el ettől, ez idáig csupán arról biztosították őket, hogy az archívum, valamint a megjelent anyagok elérhetőek lesznek a továbbiakban is.
Az Erdélyi Riport 2002 őszén hetilap formájában jött létre Nagyváradon a Scripta Rt. kiadó gondozásában, alapítói közül ma Simon Judit és Szűcs László dolgozik a lapnál. 2009 tavaszán a Riport Kiadó kft. vette át a lapot, később a Kós Károly Alapítvány, majd a nyomtatott változat megszűnése után a Progress Alapítvány adminisztrálta.
„Ugyan a kiadó úgy döntött, nincs szükség az Erdélyi Riportra, a szerkesztőség ragaszkodik az erdélyiséghez, ahhoz, hogy működjön transzszilván szellemiségű sajtóműhely. Ezért a munkát önerőből, meggyőződésből, elveinkhez következetesen folytatjuk” - áll a közleményben.
béel foter.ro
A portál munkatársai azonban önerőből szeretnék folytatni.
Anyagi okok miatt, meghatározatlan időre szünetelteti az Erdélyi Riport működését a hírportál kiadója, a kolozsvári székhelyű Progress Alapítvány karácsony, a munkatársakkal pedig szerződést bont. Ezt a szerkesztőség tagjai közölték a portálon, a közlemény szerint a kiadó január elsejétől nem finanszírozza tovább az orgánum működését.
A portál munkatársai közölték, kérték a kiadó vezetőjét, hogy a jogok átadásával, jelképes eladásával adjon lehetőséget számukra a 14 évnyi munka folytatására, befektetők, támogatók bevonásával. Ugyan a kiadó nem zárkózott el ettől, ez idáig csupán arról biztosították őket, hogy az archívum, valamint a megjelent anyagok elérhetőek lesznek a továbbiakban is.
Az Erdélyi Riport 2002 őszén hetilap formájában jött létre Nagyváradon a Scripta Rt. kiadó gondozásában, alapítói közül ma Simon Judit és Szűcs László dolgozik a lapnál. 2009 tavaszán a Riport Kiadó kft. vette át a lapot, később a Kós Károly Alapítvány, majd a nyomtatott változat megszűnése után a Progress Alapítvány adminisztrálta.
„Ugyan a kiadó úgy döntött, nincs szükség az Erdélyi Riportra, a szerkesztőség ragaszkodik az erdélyiséghez, ahhoz, hogy működjön transzszilván szellemiségű sajtóműhely. Ezért a munkát önerőből, meggyőződésből, elveinkhez következetesen folytatjuk” - áll a közleményben.
béel foter.ro
2016. december 31.
Megszünteti a kiadó az Erdélyi Riportot, a szerkesztőség önerőből folytatja
Az Erdélyi Riport kiadója, a kolozsvári székhelyű Progress Alapítvány karácsony előtt arról értesítette a lap szerkesztőségét, hogy 2017. január 1-től anyagi okok miatt határozatlan időre szünetelteti a portál működtetését, a munkatársakkal pedig szerződést bont - olvasható az Erdélyi Riport közleményében. Ugyanitt azt is közlik, hogy a szerkesztőség folytatni szeretné a munkát. "Az értesítés nyomán kértük a kiadó vezetőjét, hogy a jogok átadásával, jelképes eladásával adjon lehetőséget nekünk a 14 évnyi munka folytatására, befektetők, támogatók bevonásával. Ugyan a kiadó nem zárkózott el ettől, ez idáig csupán arról biztosítottak, hogy archívumunk, a megjelent anyagok, elérhetőek lesznek a továbbiakban is" - írják. Az Erdélyi Riport 2002 őszén hetilap formájában jött létre Nagyváradon a Scripta Rt. kiadó gondozásában, alapítói közül ma Simon Judit és Szűcs László dolgozik a lapnál. 2009 tavaszán a Riport Kiadó kft. vette át a lapot, később a Kós Károly Alapítvány, majd a nyomtatott változat megszűnése után a Progress Alapítvány adminisztrálta - ismerteti a közlemény a lap történetét. Emlékeztet, hogy a lap, illetve szerkesztői szinte valamennyi fontos magyar sajtószakmai elismerésben részesültek (Aranytoll-díj, MÚOSZ tiszteletbeli tagság, MÚRE Nívódíj, Szabad Sajtó-díj, Spectator-díj stb.), a szerkesztők és állandó szerzők a Riport éveiben mintegy harminc könyvet publikáltak, ezek közül jó párat a lapban megjelent publicisztikák, interjúk, riportok alapján. "Az Erdélyi Riport belső és külső munkatársai mellett a hazai és magyarországi szellemi élet számos kiválóságát sikerült szerzőként bevonnunk a lap műhelyébe. A majd másfél évtized alatt felhalmozott értékek méltatlanok arra, hogy egyetlen tollvonással véget vessenek a lap történetének. Nézeteink, világképünk nem változott e másfél évtized alatt, ugyanazokat az értékeket valljuk fontosnak, mint az indulás napjaiban. Létjogosultságunk mellett olyan érveket, kulturális értékeket tudunk felsorakoztatni, melyek minden bizonnyal elkerülték a döntéshozó figyelmét. Ilyen érvünk csak az utóbbi évekből a romániai nemzeti kisebbségeket, illetve magyar szórványközösségeket ábrázoló riportsorozat; ilyen a hazai magyar színházak előadásainak rendszeres szemlézése; a kortárs magyar irodalom és történész szakma legkiválóbb alkotóinak, művelőinek megszólaltatása; a valóban működő civil szervezetek programszerű bemutatása; több nyugat-európai ország kulturális életének, múltjának, jelenének riportszerű bemutatása; az EU intézményrendszere, az Európai Parlament tevékenységének ismertetése helyszíni tudósítások formájában; exkluzív riportsorozat a törökországi kurdok és jezidi menekültek életéről. Véleményünket soha nem az igazság kisajátítóiként fogalmaztuk meg – sem ha dicsértünk, sem ha bíráltunk –, publicisztikáinkat építő viták táptalajának szántuk, abban a hitben, hogy közéletünk éréséhez, színvonalának emelkedéséhez járulunk hozzá. Az általános gyakorlattal ellentétben a legvehemensebb kommentek szerzőivel is igyekeztünk párbeszédet kialakítani, hittünk, hiszünk a sajtó szabadságában, minden esetben szót is emeltünk a szabad sajtóért, nem sejtve, hogy mi maradunk sajtó nélkül szabadon" - áll még a közleményben. A szerkesztőség - Parászka Boróka, Pozman Erika, Simon Judit, Szilágyi Aladár, Szűcs László, Tasnádi-Sáhy Péter- ragaszkodik az erdélyiséghez, ahhoz, hogy működjön transzilván szellemiségű sajtóműhely. "Ezért a munkát önerőből, meggyőződésből, elveinkhez következetesen folytatjuk" - írják. (hírszerk.) Transindex.ro
Az Erdélyi Riport kiadója, a kolozsvári székhelyű Progress Alapítvány karácsony előtt arról értesítette a lap szerkesztőségét, hogy 2017. január 1-től anyagi okok miatt határozatlan időre szünetelteti a portál működtetését, a munkatársakkal pedig szerződést bont - olvasható az Erdélyi Riport közleményében. Ugyanitt azt is közlik, hogy a szerkesztőség folytatni szeretné a munkát. "Az értesítés nyomán kértük a kiadó vezetőjét, hogy a jogok átadásával, jelképes eladásával adjon lehetőséget nekünk a 14 évnyi munka folytatására, befektetők, támogatók bevonásával. Ugyan a kiadó nem zárkózott el ettől, ez idáig csupán arról biztosítottak, hogy archívumunk, a megjelent anyagok, elérhetőek lesznek a továbbiakban is" - írják. Az Erdélyi Riport 2002 őszén hetilap formájában jött létre Nagyváradon a Scripta Rt. kiadó gondozásában, alapítói közül ma Simon Judit és Szűcs László dolgozik a lapnál. 2009 tavaszán a Riport Kiadó kft. vette át a lapot, később a Kós Károly Alapítvány, majd a nyomtatott változat megszűnése után a Progress Alapítvány adminisztrálta - ismerteti a közlemény a lap történetét. Emlékeztet, hogy a lap, illetve szerkesztői szinte valamennyi fontos magyar sajtószakmai elismerésben részesültek (Aranytoll-díj, MÚOSZ tiszteletbeli tagság, MÚRE Nívódíj, Szabad Sajtó-díj, Spectator-díj stb.), a szerkesztők és állandó szerzők a Riport éveiben mintegy harminc könyvet publikáltak, ezek közül jó párat a lapban megjelent publicisztikák, interjúk, riportok alapján. "Az Erdélyi Riport belső és külső munkatársai mellett a hazai és magyarországi szellemi élet számos kiválóságát sikerült szerzőként bevonnunk a lap műhelyébe. A majd másfél évtized alatt felhalmozott értékek méltatlanok arra, hogy egyetlen tollvonással véget vessenek a lap történetének. Nézeteink, világképünk nem változott e másfél évtized alatt, ugyanazokat az értékeket valljuk fontosnak, mint az indulás napjaiban. Létjogosultságunk mellett olyan érveket, kulturális értékeket tudunk felsorakoztatni, melyek minden bizonnyal elkerülték a döntéshozó figyelmét. Ilyen érvünk csak az utóbbi évekből a romániai nemzeti kisebbségeket, illetve magyar szórványközösségeket ábrázoló riportsorozat; ilyen a hazai magyar színházak előadásainak rendszeres szemlézése; a kortárs magyar irodalom és történész szakma legkiválóbb alkotóinak, művelőinek megszólaltatása; a valóban működő civil szervezetek programszerű bemutatása; több nyugat-európai ország kulturális életének, múltjának, jelenének riportszerű bemutatása; az EU intézményrendszere, az Európai Parlament tevékenységének ismertetése helyszíni tudósítások formájában; exkluzív riportsorozat a törökországi kurdok és jezidi menekültek életéről. Véleményünket soha nem az igazság kisajátítóiként fogalmaztuk meg – sem ha dicsértünk, sem ha bíráltunk –, publicisztikáinkat építő viták táptalajának szántuk, abban a hitben, hogy közéletünk éréséhez, színvonalának emelkedéséhez járulunk hozzá. Az általános gyakorlattal ellentétben a legvehemensebb kommentek szerzőivel is igyekeztünk párbeszédet kialakítani, hittünk, hiszünk a sajtó szabadságában, minden esetben szót is emeltünk a szabad sajtóért, nem sejtve, hogy mi maradunk sajtó nélkül szabadon" - áll még a közleményben. A szerkesztőség - Parászka Boróka, Pozman Erika, Simon Judit, Szilágyi Aladár, Szűcs László, Tasnádi-Sáhy Péter- ragaszkodik az erdélyiséghez, ahhoz, hogy működjön transzilván szellemiségű sajtóműhely. "Ezért a munkát önerőből, meggyőződésből, elveinkhez következetesen folytatjuk" - írják. (hírszerk.) Transindex.ro
2017. január 3.
Áll a bál az RMDSZ-es sajtónál
Petíció indult hétfőn a Progress Alapítvány által kiadott Erdélyi Riport portál megszüntetése ellen. Nem ez az egyetlen újdonság az RMDSZ-es sajtó háza táján: menesztették a szintén a Progress által kiadott Maszol.ro portáltól többek között Ágoston Hugó vezető publicistát, ugyanakkor Nagy-Debreczeni Hajnal már nem Kelemen Hunor szövetségi elnök sajtótanácsosa, hanem a Progress vezetője.
Érdekes változások mentek végbe az elmúlt időszakban az RMDSZ-közeli médiában, de váltás történt a szövetségi elnök közvetlen környezetében is sajtóvonalon. Az Erdélyi Riport szerkesztősége december 29-én közzétett nyilatkozatában hozta nyilvánosságra, hogy kiadója, a kolozsvári Progress Alapítvány 2017. január 1-jétől anyagi okok miatt meghatározatlan időre szünetelteti a portál működtetését, a munkatársakkal pedig szerződést bont.
A karácsony előtt közölt döntés nyomán a részben Nagyváradon szerkesztett portál stábja arra kérte az RMDSZ által működtetett alapítványt, hogy a jogok átadásával, jelképes eladásával adjon lehetőséget számukra a 14 évnyi munka folytatására új befektetők, támogatók bevonásával. Az Erdélyi Riport 2002 őszén hetilap formájában jött létre Nagyváradon a Scripta Rt. kiadó gondozásában, alapítói közül ma Simon Judit és Szűcs László dolgozik a lapnál. 2009 tavaszán a Riport Kiadó Kft. vette át a lapot, később a Kós Károly Alapítvány, majd a nyomtatott változat megszűnése után a Progress Alapítvány adminisztrálta.
A szerkesztőség úgy véli, olyan érveket, kulturális értékeket – például számos témában közölt riportsorozat – tudnak felsorakoztatni létjogosultságuk mellett, amelyek szerintük minden bizonnyal elkerülték a döntéshozó figyelmét. Emellett fontosnak tartották emlékeztetni arra, hogy a 2015 áprilisában megszűnt nyomtatott hetilap, illetve szerkesztői szinte valamennyi fontos magyar sajtószakmai elismerésben részesültek, szerkesztői és állandó szerzői pedig mintegy harminc könyvet publikáltak.
Szűcs László, az Erdélyi Riport főszerkesztője a Krónikának hétfőn elmondta, „erős kifejezés" lenne azt mondani, hogy tárgyaltak a kiadó vezetésével, amikor az gyakorlatilag közölte, hogy kiszállnak a portál további finanszírozásából. „Amikor elhangzott, hogy kifejezetten anyagi okokból szüntetik meg, én azt mondtam, ha nekik nem kell az online lap kiadói joga vagy a weboldal használata, mi hajlandók vagyunk átvenni akár jelképes összegért is, ezt követően pedig akár egy civil szervezetet bejegyeztethetünk a működtetésére. A kiadó vezetője akkor azt mondta, nem látja akadályát. Most várom a jelentkezését" – közölte Szűcs.
Mint kifejtette, Nagy-Debreczeni Hajnal, a Progress Alapítvány vezetője azt mondta, a cél az, hogy archiválják az oldalt. „A munkatársak részéről egyértelmű, hogy mindenki folytatni szeretné, sőt olyanok is jelentkeztek, hogy dolgoznának nekünk, akik eddig nem voltak szerzők" – tette hozzá. Szűcs azt is közölte, ha nem engedik át a névhasználatot vagy az oldalt, „nem nagy dolog" kitalálni egy új oldalt és nevet, amelyen jeleznék, milyen felületnek az utódja. Hétfőn egyébként Demény Péter költő kezdeményezésére petíció indult azzal a céllal, hogy a Progress gondolja át az Erdélyi Riport megszüntetéséhez vezető döntését. Az aláírók szerint – akiknek száma kedd reggelig megközelítette a háromszázat – az online felületen „minden ellenkező híreszteléssel szemben kiegyensúlyozott, tárgyilagos írások jelentek meg".
Az Erdélyi Riport megszüntetési szándékával egy időben változások történtek az RMDSZ-es alapítvány másik portáljának, a Maszolnak a háza táján is. A Krónika értesülései szerint önként távozott a portáltól Lázár Lehel lapigazgató, ugyanakkor menesztették Ágoston Hugó vezető publicistát és Gál Mária főmunkatársat. (Egy decemberben indult petíció aláírói éppenséggel cenzúrával vádolták meg a Maszol.ro-t, miután az megtagadta Gál Máriának a Szijjártó Péter külügyminisztert bíráló jegyzete közlését). Ágoston Hugó – aki a Maszol elődjének, az Új Magyar Szó napilapnak az alapító főszerkesztője volt – a Krónikának elmondta, december 19-én Nagy-Debreczeni Hajnal kiadóigazgató telefonon közölte vele, hogy köszöni az eddigi munkáját, és gazdasági okokra hivatkozva bejelentette: nem hosszabbítják meg a szerződését.
Az erdélyi magyar sajtóban egyedi, 12 állandó és több bedolgozó munkatárssal rendelkező, naponta két publicisztikával jelentkező véleményrovat ötletgazdája és vezetője elmondta, bizonyos jelek alapján fel volt készülve erre, és korábban maga is fontolgatta lemondását, de azzal áltatta magát, hogy még normálisan tudják működtetni a rovatot. „Utána pedig, amikor szinte bizonyossá vált a dolog, elhatároztam, hogy nem kímélek meg senkit az eltávolításommal járó kellemetlenségektől és az erkölcsi következményektől" – jelentette ki lapunknak a közismert publicista.
„Visszautasítom a gazdasági okot, hiszen helyettem és a rajtam kívül menesztett újságírók helyett újak jönnek, tehát anyagi okokról nem lehet szó" – fogalmazott Ágoston Hugó, aki elmondása szerint ezt telefonon közölte is Nagy-Debreczeni Hajnallal, és írásbeli indoklást kért, melyet nem kapott meg. „Miután telefonon felmerült, hogy gazdasági okok miatt rúgnak ki, ezt kikértem magamnak, és azt mondtam, azonnal nyílt levélben párhuzamot vonok a Népszabadság megszüntetésével, mert azt is gazdasági okokkal indokolták. Ekkor már a levelében az igazgató asszony nem hivatkozott gazdasági okokra. A baj az, hogy nem hivatkozott semmire, tehát nem indokolták meg, hogy miért kell mennem" – mondta Ágoston.
Az általa írt levélre – melyet lapunkhoz is eljuttatott – a kiadó csupán annyit válaszolt, hogy mivel szerződése lejárt, nem áll módjában meghosszabbítani azt. „Egészen biztosan nem azért menesztett az RMDSZ lapja, mert RMDSZ-ellenes cikkeket írtam. Erről szó sincs, nem írtam és nem is fogok írni RMDSZ-ellenes cikkeket, egyrészt mert nem tévesztem össze az RMDSZ-t a vezetőivel, másrészt mert fontosabbnak tartom közösségünk képviseletét akár a személyes dolgaimnál is. Viszont másfelől korábbi reakciók a legmagasabb szinteken és az utóbbi hónapok fejleményei inkább azt jelezték, hogy a magyar kormány politikájának, legfőképpen a gyűlöletkampánynak és a sajtóval való bánásmódnak, a Népszabadság megszüntetésének a bírálata az ok" – jelentette ki a Krónikának Ágoston Hugó.
Hozzátette, tudomása szerint hozzá hasonlóan a portál több neves publicistáját – Gál Máriát, Sebestyén Mihályt, Krebsz Jánost és Cseke Gábort – értesítette még arról Cseke Péter Tamás főszerkesztő, hogy nem tartanak igényt a munkájukra. Ágoston Hugó elmondta, tudomása szerint a publicisták közül Székedi Ferenc jelezte a Maszolnak, hogy a történtek fényében nem folytatja a munkát. Lapunk úgy tudja, nem közöl többet a Maszolon Demény Péter sem, a riportos petíció elindítója.
Nagy-Debreczeni Hajnal, a Progress Alapítvány elnöke hétfőn az Erdélyi Riport kapcsán lapunknak elmondta, a print kiadás 2015-ös megszüntetése nyomán közölték a szerkesztőséggel, hogy menjenek át online változatba, ezt pedig egy év alatt futtassák fel. „Ez azonban nem sikerült, a napi 150–200-as látogatottság ugyanis a gyengébbnél is gyengébbnek minősíthető. Ezért az a döntés született, hogy egyelőre ilyen formában nem működhet tovább a portál. Ugyanakkor megvizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy milyen változások lennének szükségesek a portál jobbá, olvasottabbá tétele érdekében" – jelentette ki Nagy-Debreczeni Hajnal, aki az Erdélyi Riport megszüntetése ellen indult petíciót kommentálva hozzátette: a döntés már megszületett az online felület működtetésének szüneteltetéséről; mindez egy munkakönyves alkalmazottat érint, a többi szerzői jogdíjjal állt alkalmazásban a portálnál.
A Progress vezetője a Maszolnál történt változásokról elmondta, Ágoston Hugó szerződése december 31-én lejárt, Lázár Lehel távozása pedig közös megegyezéssel történt, ám mivel ezek a kiadót érintő belső döntések, részletesebben nem kívánja kommentálni őket. Egyébként a Progress 2015-ben 497 ezer lej (110 ezer euró) támogatásban részesült az RMDSZ részéről.
Lemondott az RMDSZ-elnök sajtótanácsosa
Nagy-Debreczeni Hajnalt megkértük, erősítse meg vagy cáfolja ama értesülésünket, miszerint lemondott Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sajtótanácsosi tisztségéről. „Ez hülyeség. Nem nyilatkozom erről. Majd ha lesz hivatalos tájékoztatás az ügyben, akkor a Krónika is megkapja" – érkezett a válasz.
Lapunk információi szerint Nagy-Debreczeni Hajnalnak az RMDSZ-elnök mellől történt távozása azzal állhat összefüggésben, hogy a korábbi televíziós újságíróról 2015-ben kiderült: évekig javadalmazásban részesült a Kolozsvári Rádió alkalmazottjaként, holott ott érdemi munkát nem végzett. A botrány kirobbanását követően Kelemen kommunikációs tanácsadója kitartott amellett, hogy a két tisztség nem összeférhetetlen egymással, majd 2015 áprilisában lemondott a rádiónál 2010 augusztusától betöltött munkahelyéről, ahová a közszolgálati televíziótól való áthelyezése útján került.
Balogh Levente,Pap Melinda,Rostás Szabolcs
kronika.ro
Petíció indult hétfőn a Progress Alapítvány által kiadott Erdélyi Riport portál megszüntetése ellen. Nem ez az egyetlen újdonság az RMDSZ-es sajtó háza táján: menesztették a szintén a Progress által kiadott Maszol.ro portáltól többek között Ágoston Hugó vezető publicistát, ugyanakkor Nagy-Debreczeni Hajnal már nem Kelemen Hunor szövetségi elnök sajtótanácsosa, hanem a Progress vezetője.
Érdekes változások mentek végbe az elmúlt időszakban az RMDSZ-közeli médiában, de váltás történt a szövetségi elnök közvetlen környezetében is sajtóvonalon. Az Erdélyi Riport szerkesztősége december 29-én közzétett nyilatkozatában hozta nyilvánosságra, hogy kiadója, a kolozsvári Progress Alapítvány 2017. január 1-jétől anyagi okok miatt meghatározatlan időre szünetelteti a portál működtetését, a munkatársakkal pedig szerződést bont.
A karácsony előtt közölt döntés nyomán a részben Nagyváradon szerkesztett portál stábja arra kérte az RMDSZ által működtetett alapítványt, hogy a jogok átadásával, jelképes eladásával adjon lehetőséget számukra a 14 évnyi munka folytatására új befektetők, támogatók bevonásával. Az Erdélyi Riport 2002 őszén hetilap formájában jött létre Nagyváradon a Scripta Rt. kiadó gondozásában, alapítói közül ma Simon Judit és Szűcs László dolgozik a lapnál. 2009 tavaszán a Riport Kiadó Kft. vette át a lapot, később a Kós Károly Alapítvány, majd a nyomtatott változat megszűnése után a Progress Alapítvány adminisztrálta.
A szerkesztőség úgy véli, olyan érveket, kulturális értékeket – például számos témában közölt riportsorozat – tudnak felsorakoztatni létjogosultságuk mellett, amelyek szerintük minden bizonnyal elkerülték a döntéshozó figyelmét. Emellett fontosnak tartották emlékeztetni arra, hogy a 2015 áprilisában megszűnt nyomtatott hetilap, illetve szerkesztői szinte valamennyi fontos magyar sajtószakmai elismerésben részesültek, szerkesztői és állandó szerzői pedig mintegy harminc könyvet publikáltak.
Szűcs László, az Erdélyi Riport főszerkesztője a Krónikának hétfőn elmondta, „erős kifejezés" lenne azt mondani, hogy tárgyaltak a kiadó vezetésével, amikor az gyakorlatilag közölte, hogy kiszállnak a portál további finanszírozásából. „Amikor elhangzott, hogy kifejezetten anyagi okokból szüntetik meg, én azt mondtam, ha nekik nem kell az online lap kiadói joga vagy a weboldal használata, mi hajlandók vagyunk átvenni akár jelképes összegért is, ezt követően pedig akár egy civil szervezetet bejegyeztethetünk a működtetésére. A kiadó vezetője akkor azt mondta, nem látja akadályát. Most várom a jelentkezését" – közölte Szűcs.
Mint kifejtette, Nagy-Debreczeni Hajnal, a Progress Alapítvány vezetője azt mondta, a cél az, hogy archiválják az oldalt. „A munkatársak részéről egyértelmű, hogy mindenki folytatni szeretné, sőt olyanok is jelentkeztek, hogy dolgoznának nekünk, akik eddig nem voltak szerzők" – tette hozzá. Szűcs azt is közölte, ha nem engedik át a névhasználatot vagy az oldalt, „nem nagy dolog" kitalálni egy új oldalt és nevet, amelyen jeleznék, milyen felületnek az utódja. Hétfőn egyébként Demény Péter költő kezdeményezésére petíció indult azzal a céllal, hogy a Progress gondolja át az Erdélyi Riport megszüntetéséhez vezető döntését. Az aláírók szerint – akiknek száma kedd reggelig megközelítette a háromszázat – az online felületen „minden ellenkező híreszteléssel szemben kiegyensúlyozott, tárgyilagos írások jelentek meg".
Az Erdélyi Riport megszüntetési szándékával egy időben változások történtek az RMDSZ-es alapítvány másik portáljának, a Maszolnak a háza táján is. A Krónika értesülései szerint önként távozott a portáltól Lázár Lehel lapigazgató, ugyanakkor menesztették Ágoston Hugó vezető publicistát és Gál Mária főmunkatársat. (Egy decemberben indult petíció aláírói éppenséggel cenzúrával vádolták meg a Maszol.ro-t, miután az megtagadta Gál Máriának a Szijjártó Péter külügyminisztert bíráló jegyzete közlését). Ágoston Hugó – aki a Maszol elődjének, az Új Magyar Szó napilapnak az alapító főszerkesztője volt – a Krónikának elmondta, december 19-én Nagy-Debreczeni Hajnal kiadóigazgató telefonon közölte vele, hogy köszöni az eddigi munkáját, és gazdasági okokra hivatkozva bejelentette: nem hosszabbítják meg a szerződését.
Az erdélyi magyar sajtóban egyedi, 12 állandó és több bedolgozó munkatárssal rendelkező, naponta két publicisztikával jelentkező véleményrovat ötletgazdája és vezetője elmondta, bizonyos jelek alapján fel volt készülve erre, és korábban maga is fontolgatta lemondását, de azzal áltatta magát, hogy még normálisan tudják működtetni a rovatot. „Utána pedig, amikor szinte bizonyossá vált a dolog, elhatároztam, hogy nem kímélek meg senkit az eltávolításommal járó kellemetlenségektől és az erkölcsi következményektől" – jelentette ki lapunknak a közismert publicista.
„Visszautasítom a gazdasági okot, hiszen helyettem és a rajtam kívül menesztett újságírók helyett újak jönnek, tehát anyagi okokról nem lehet szó" – fogalmazott Ágoston Hugó, aki elmondása szerint ezt telefonon közölte is Nagy-Debreczeni Hajnallal, és írásbeli indoklást kért, melyet nem kapott meg. „Miután telefonon felmerült, hogy gazdasági okok miatt rúgnak ki, ezt kikértem magamnak, és azt mondtam, azonnal nyílt levélben párhuzamot vonok a Népszabadság megszüntetésével, mert azt is gazdasági okokkal indokolták. Ekkor már a levelében az igazgató asszony nem hivatkozott gazdasági okokra. A baj az, hogy nem hivatkozott semmire, tehát nem indokolták meg, hogy miért kell mennem" – mondta Ágoston.
Az általa írt levélre – melyet lapunkhoz is eljuttatott – a kiadó csupán annyit válaszolt, hogy mivel szerződése lejárt, nem áll módjában meghosszabbítani azt. „Egészen biztosan nem azért menesztett az RMDSZ lapja, mert RMDSZ-ellenes cikkeket írtam. Erről szó sincs, nem írtam és nem is fogok írni RMDSZ-ellenes cikkeket, egyrészt mert nem tévesztem össze az RMDSZ-t a vezetőivel, másrészt mert fontosabbnak tartom közösségünk képviseletét akár a személyes dolgaimnál is. Viszont másfelől korábbi reakciók a legmagasabb szinteken és az utóbbi hónapok fejleményei inkább azt jelezték, hogy a magyar kormány politikájának, legfőképpen a gyűlöletkampánynak és a sajtóval való bánásmódnak, a Népszabadság megszüntetésének a bírálata az ok" – jelentette ki a Krónikának Ágoston Hugó.
Hozzátette, tudomása szerint hozzá hasonlóan a portál több neves publicistáját – Gál Máriát, Sebestyén Mihályt, Krebsz Jánost és Cseke Gábort – értesítette még arról Cseke Péter Tamás főszerkesztő, hogy nem tartanak igényt a munkájukra. Ágoston Hugó elmondta, tudomása szerint a publicisták közül Székedi Ferenc jelezte a Maszolnak, hogy a történtek fényében nem folytatja a munkát. Lapunk úgy tudja, nem közöl többet a Maszolon Demény Péter sem, a riportos petíció elindítója.
Nagy-Debreczeni Hajnal, a Progress Alapítvány elnöke hétfőn az Erdélyi Riport kapcsán lapunknak elmondta, a print kiadás 2015-ös megszüntetése nyomán közölték a szerkesztőséggel, hogy menjenek át online változatba, ezt pedig egy év alatt futtassák fel. „Ez azonban nem sikerült, a napi 150–200-as látogatottság ugyanis a gyengébbnél is gyengébbnek minősíthető. Ezért az a döntés született, hogy egyelőre ilyen formában nem működhet tovább a portál. Ugyanakkor megvizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy milyen változások lennének szükségesek a portál jobbá, olvasottabbá tétele érdekében" – jelentette ki Nagy-Debreczeni Hajnal, aki az Erdélyi Riport megszüntetése ellen indult petíciót kommentálva hozzátette: a döntés már megszületett az online felület működtetésének szüneteltetéséről; mindez egy munkakönyves alkalmazottat érint, a többi szerzői jogdíjjal állt alkalmazásban a portálnál.
A Progress vezetője a Maszolnál történt változásokról elmondta, Ágoston Hugó szerződése december 31-én lejárt, Lázár Lehel távozása pedig közös megegyezéssel történt, ám mivel ezek a kiadót érintő belső döntések, részletesebben nem kívánja kommentálni őket. Egyébként a Progress 2015-ben 497 ezer lej (110 ezer euró) támogatásban részesült az RMDSZ részéről.
Lemondott az RMDSZ-elnök sajtótanácsosa
Nagy-Debreczeni Hajnalt megkértük, erősítse meg vagy cáfolja ama értesülésünket, miszerint lemondott Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sajtótanácsosi tisztségéről. „Ez hülyeség. Nem nyilatkozom erről. Majd ha lesz hivatalos tájékoztatás az ügyben, akkor a Krónika is megkapja" – érkezett a válasz.
Lapunk információi szerint Nagy-Debreczeni Hajnalnak az RMDSZ-elnök mellől történt távozása azzal állhat összefüggésben, hogy a korábbi televíziós újságíróról 2015-ben kiderült: évekig javadalmazásban részesült a Kolozsvári Rádió alkalmazottjaként, holott ott érdemi munkát nem végzett. A botrány kirobbanását követően Kelemen kommunikációs tanácsadója kitartott amellett, hogy a két tisztség nem összeférhetetlen egymással, majd 2015 áprilisában lemondott a rádiónál 2010 augusztusától betöltött munkahelyéről, ahová a közszolgálati televíziótól való áthelyezése útján került.
Balogh Levente,Pap Melinda,Rostás Szabolcs
kronika.ro
2017. január 3.
Hivatalos: Kelemen Hunor sajtótanácsost váltott
Hivatalossá vált a Krónika értesülése, miszerint Nagy-Debreczeni Hajnal már nem Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sajtótanácsosa. Ezeket a teendőket január 4-étől a 23 éves Könczei Árpád látja el.
Lapunk keddi számában közölt, az RMDSZ által finanszírozott portálok háza táján bekövetkezett változásokról szóló cikkünkben számoltunk be arról, hogy információink szerint Nagy-Debreczeni Hajnal lemondott a szövetségi elnöki hivatalban betöltött sajtótanácsosi tisztségről. Amikor az érintettet hétfőn megkértük, erősítse meg vagy cáfolja értesülésünket, a volt televíziós újságíró „hülyeségnek" nevezte az információt. Mindazonáltal hozzátette: majd ha lesz hivatalos tájékoztatás az ügyben, akkor azt a Krónika is megkapja.
Nos, ez a hivatalos megerősítés nem sokat váratott magára. Kedden ugyanis éppen Nagy-Debreczeni Hajnal tájékoztatta arról kör-emailben a magyar sajtót, hogy január 4-étől Kelemen Hunor szövetségi elnök sajtótanácsosa Könczei Árpád lesz. Utóbbiról egyelőre annyit sikerült megtudnunk, hogy 1993-ban született Kézdivásárhelyen, és a Kolozsvárt székelő szövetségi elnöki hivatal munkatársa.
Mint megírtuk, Nagy-Debreczeni Hajnalnak az RMDSZ-elnök mellől történt távozása azzal állhat összefüggésben, hogy a korábbi televíziós újságíróról 2015-ben kiderült: évekig javadalmazásban részesült a Kolozsvári Rádió alkalmazottjaként, holott ott érdemi munkát nem végzett. A botrány kirobbanását követően Kelemen kommunikációs tanácsadója kitartott amellett, hogy a két tisztség nem összeférhetetlen egymással, majd 2015 áprilisában lemondott a rádiónál 2010 augusztusától betöltött munkahelyéről, ahová a közszolgálati televíziótól való áthelyezése útján került.
Bár a rádiós állás betöltése az RMDSZ-elnök tudtával – és minden bizonnyal a befolyásának köszönhetően – történt, a nagy port kavart ügy vélhetően kínossá vált Kelemen Hunor számára. A politikus egyébként éppen 2016 szeptemberében vált meg a Kolozsvári Rádiónál 27 éve betöltött állásáról, amelyet 1997-ben történt államtitkári kinevezése óta tartottak fenn számára.
Nagy-Debreczeni Hajnal jelenleg az RMDSZ által működtetett Progress Alapítvány (ez a kiadója a megszüntetés alatt álló Erdélyi Riport, illetve a Maszol.ro portálnak) elnöki tisztségét tölti be, ugyanakkor a Román Közszolgálati Televízió (TVR) igazgatótanácsának a szövetség által delegált tagja.
Rostás Szabolcs
kronika.ro
Hivatalossá vált a Krónika értesülése, miszerint Nagy-Debreczeni Hajnal már nem Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sajtótanácsosa. Ezeket a teendőket január 4-étől a 23 éves Könczei Árpád látja el.
Lapunk keddi számában közölt, az RMDSZ által finanszírozott portálok háza táján bekövetkezett változásokról szóló cikkünkben számoltunk be arról, hogy információink szerint Nagy-Debreczeni Hajnal lemondott a szövetségi elnöki hivatalban betöltött sajtótanácsosi tisztségről. Amikor az érintettet hétfőn megkértük, erősítse meg vagy cáfolja értesülésünket, a volt televíziós újságíró „hülyeségnek" nevezte az információt. Mindazonáltal hozzátette: majd ha lesz hivatalos tájékoztatás az ügyben, akkor azt a Krónika is megkapja.
Nos, ez a hivatalos megerősítés nem sokat váratott magára. Kedden ugyanis éppen Nagy-Debreczeni Hajnal tájékoztatta arról kör-emailben a magyar sajtót, hogy január 4-étől Kelemen Hunor szövetségi elnök sajtótanácsosa Könczei Árpád lesz. Utóbbiról egyelőre annyit sikerült megtudnunk, hogy 1993-ban született Kézdivásárhelyen, és a Kolozsvárt székelő szövetségi elnöki hivatal munkatársa.
Mint megírtuk, Nagy-Debreczeni Hajnalnak az RMDSZ-elnök mellől történt távozása azzal állhat összefüggésben, hogy a korábbi televíziós újságíróról 2015-ben kiderült: évekig javadalmazásban részesült a Kolozsvári Rádió alkalmazottjaként, holott ott érdemi munkát nem végzett. A botrány kirobbanását követően Kelemen kommunikációs tanácsadója kitartott amellett, hogy a két tisztség nem összeférhetetlen egymással, majd 2015 áprilisában lemondott a rádiónál 2010 augusztusától betöltött munkahelyéről, ahová a közszolgálati televíziótól való áthelyezése útján került.
Bár a rádiós állás betöltése az RMDSZ-elnök tudtával – és minden bizonnyal a befolyásának köszönhetően – történt, a nagy port kavart ügy vélhetően kínossá vált Kelemen Hunor számára. A politikus egyébként éppen 2016 szeptemberében vált meg a Kolozsvári Rádiónál 27 éve betöltött állásáról, amelyet 1997-ben történt államtitkári kinevezése óta tartottak fenn számára.
Nagy-Debreczeni Hajnal jelenleg az RMDSZ által működtetett Progress Alapítvány (ez a kiadója a megszüntetés alatt álló Erdélyi Riport, illetve a Maszol.ro portálnak) elnöki tisztségét tölti be, ugyanakkor a Román Közszolgálati Televízió (TVR) igazgatótanácsának a szövetség által delegált tagja.
Rostás Szabolcs
kronika.ro
2017. január 3.
Aláírásgyűjtés indult az Erdélyi Riport megszüntetése ellen
Aláísgyűjtést indított Demény Péter író, publicista az Erdélyi Riport január elsejei hatállyal történt megszüntetése ellen. A petíció, amelyet eddig 317-en írtak alá, azt szeretné elérni, hogy a Progress Kiadó gondolja át azt a döntését, mely az Erdélyi Riport megszüntetéséhez vezetett. "Ezen az online felületen véleményünk szerint (és minden ellenkező híreszteléssel szemben) kiegyensúlyozott, tárgyilagos írások jelentek meg. Az ott (be)dolgozó újságírók (Szűcs László, Simon Judit, Parászka Boróka, Szilágyi Aladár, Tasnádi-Sáhy Péter, Ady András stb.) minden műfajban alkottak, a glosszától a tudósításig, a riporttól a jegyzetig, az interjútól a tárcáig sok mindent olvashattunk a portálon. Ráadásul az újságírók mindenre figyeltek, a kül- és belpolitikától az irodalomig, a színháztól a menekültkérdésig. Kezdeményezésünknek szociális célja is van. Az erdélyi magyar újságírók nem tartoznak a szakma társadalmilag és gazdaságilag megbecsült rétegéhez. Ha a kiadó megszünteti az Erdélyi Riportot, azzal nemcsak azt üzeni, hogy az erdélyi nyilvánosságnak egyre inkább be kell érnie egy szűkített szemhatárú sajtóval, hanem azt is, hogy az újságírók bármikor (akár karácsony előtt), minden emberi szempont dacára szélnek ereszthetők" - áll a petícióban. Az Erdélyi Riport kiadója, a kolozsvári székhelyű Progress Alapítvány karácsony előtt értesítette a lap szerkesztőségét, hogy 2017. január 1-től anyagi okok miatt határozatlan időre szünetelteti a portál működtetését, a munkatársakkal pedig szerződést bont. Az Erdélyi Riport szerkesztősége ezt december 30-án egy közleményben, hozta nyilvánosságra, amelyben azt is közölték, hogy a szerkesztőség önerőből folytatni szeretné a munkát. A kiadó egyébként szintén január elsejétől megvált az általuk kiadott másik sajtótermék, a maszol.ro a Vélemény rovatának több szerzőjétől is - köztük a rovatvezető Ágoston Hugótól is, akinek levele itt olvasható. (hírszerk.)
Kedves kollégák!
Tudatom veletek, hogy mától nem vagyok a Maszol munkatársa, vezető publicistája, rovatvezetője, miután a Kiadó (a Progress Alapítvány) nem újítja meg a szerződésemet.
December 19-én, hétfőn Debreczeni Hajnal kiadóigazgató (a Maszol impresszumában nem szerepel) telefonon közölte, hogy „köszöni a munkámat”, említett „gazdasági okokat” is; másnap Cseke Péter főszerkesztő elárulta, hogy a döntés már régen megszületett.
Fel voltam rá készülve. Régebben fontolgattam, hogy lemondok, de kezdetben azzal áltattam magam, hogy tudjuk még normálisan működtetni a rovatot, utána pedig elhatároztam, hogy nem kímélek meg senkit az eltávolításommal járó kellemetlenségtől, az erkölcsi következményektől.
Sajnálom, hogy nem mindig sikerült megvédenem a szerzőimet. Nem szolgál mentségemre a bánásmód: a Vélemény rovat cikkei nem kerülnek fel a Facebookra, minősíthetetlen kommentek, becsületsértő trollkodások jelentek meg és maradtak tendenciózusan az oldalon a jegyzetek alatt, nem egyszer a védekezés lehetősége nélkül. (Alighanem példátlan, hogy egy rovatvezetőt letiltanak a kommenteléstől a saját lapjában. És az is, hogy nincs beleszólása szerzőinek honorálásába.)
Zavartak a fenyegetőzések is, még inkább az, hogy az utóbbi időben már nem csak azt mondták meg, kiről/miről ne írjunk, hanem azt is, hogy milyen megadott politikai témákat kell feldolgozni és hogyan. Ezeket a főszerkesztő által tolmácsolt igényeket olyankor adtam tovább a szerzőknek, amikor nem ellenkeztek a szakmai és erkölcsi megfontolásaimmal. Zavart az is, hogy a rovatot a főszerkesztő feje fölött – a kampányban legalábbis – a kiadóigazgató irányította. Legjobban azonban természetesen az viselt meg, amikor megszerkesztett és közlésre leadott jegyzetek nem jelentek meg, még ha ez nem gyakran fordult is elő.
Nem kell részleteznem, hiszen nálatok jobb tanúim nincsenek, de nyomatékosítom: én magam egyetlen cikket sem vétóztam meg, és mindegyik letiltott anyag esetében jeleztem, hogy amennyire egyetértek a szemléletével, mondanivalójával, annyira nem értek egyet cenzurális leállításával. Ezért is telt a pohár, gyűltek ellenem a panaszok, bár leginkább persze az írásaimat érte kifogás.
Nem csak a lelki szemeimmel láttam, hogy némelyek hajlamosak lennének engem mint rovatvezetőt (is) cenzúrázással vádolni. Aki ilyesmit tesz, akár célzás formájában vagy egy kalap alá véve engem a Kiadóval és a főszerkesztővel, számíthat határozott válaszomra.
Részben azért is folytattam a munkát, mert fontosnak tartottam, hogy a kampány alatt ne okozzunk zavart, ne tereljük el a figyelmet érdekképviseletünk céljairól, tudatosítsuk, hogy a közösség érdekei fontosabbak a belső vitáknál, hatalmi villongásoknál, nemzedéki konfliktusoknál, személyes kicsinyességnél, elvtelenségnél. Két hetet pedig azért vártam ezzel a levéllel, noha eltávolításom már biztos volt, hogy a rovat hátralevő anyagai tudjanak zavartalanul megjelenni, és hogy ne rontsam el az év végi ünnepeinket. Az utóbbi három napban a főszerkesztő és az új vezető publicista, rovatvezető levelei alaposan lecsökkentették tájékoztatóm „hírértékét”, mégis kivártam, időt adva magamnak is a gondolkodásra, tájékozódásra, tisztázó beszélgetésekre.
Kétlem, hogy az RMDSZ-ről írott, gyakran útszéli módon kommentált cikkeink miatt kellett meneszteni minket – korábbi reakciók a legmagasabb szinteken, majd az utóbbi hónapok fejleményei inkább azt jelezték, hogy a magyar kormány antidemokratikus politikájának, legfőképpen lélekölő gyűlöletkampányának és a sajtóval való bánásmódjának, a Népszabadság megszüntetésének a bírálata volt az ok. (Ezt illetően egyetértek a bukaresti rádióban elhangzott interjú kijelentéseivel: http://www.bukarestiradio.ro/2016/12/19/a-het-hirei-2016-december-16.)
Máris túl sokat magyaráztam, mindnyájan tudjuk, valójában miről van szó. Szükség esetén egyéb részletekkel, dokumentumokkal, levelekkel is visszatérek, alább elolvashatjátok az üggyel kapcsolatos levélváltást. Először a főszerkesztőnek írtam, december 20-án. Több mint egy hét várakozás után, 28-án tudtam meg, hogy kérésem ellenére levelemet nem továbbította, ezért hivatalos indoklásért a Kiadó igazgatójához fordultam. (És a folyamodványt elküldtem Kelemen Hunor szövetségi elnöknek is.) Válaszában az igazgató megerősítette eltávolításom tényét, de nem indokolta meg, hogy annyi év után miért pont most nem hosszabbítják meg a szerződésemet, miért nem végezheti az alapító főszerkesztő tovább azt a munkát, amelyet eddig végzett, annál a rovatnál, amelyet maga gondolt ki, épített fel, irányított és gondozott.
Bevallom, még mindig irtózom a nyilvánosságtól, de ha elkerülhetetlen, és a velünk történtek (derűs vezetői szóhasználattal: „a publicisták kicserélése”, értitek ugye az utalást a nyilvánosházra...) a sajtóban felszínre kerülnek, biztosítalak, hogy az igazat fogom mondani, persze lehetőség szerint kímélve azokat, akik maguk is csupán végrehajtók, eszközök egy alantas játszmában, amelynek ha bevallott célja nem is, de eredménye mindenképpen az erdélyi magyar nyilvánosság leépítése, teljes kiszolgáltatása.
Leszögezem: kirúgásomat – mert vezető publicistává és rovatvezetővé történt kinevezésem indoklás nélküli visszavonását, lecserélésemet annak tekintem – szakmai és erkölcsi szempontból alaptalannak tartom, politikai indítékú önkényes intézkedésnek egy olyan összefüggésrendszerben, amelynek megértése véleményem szerint meghaladja végrehajtóinak szellemi képességeit és erkölcsi érzékét. (Ezt illetően egyetértek az Erdélyi Riport megszüntetésérőltájékoztató cikkértékelésével, remélem, hogy következtetései alapján minden kollégában tudatosodnak a lehetséges következmények.)
Külön kifejezem a hálámat azoknak a munkatársaknak, akikkel az Új Magyar Szó kezdeteitől együtt csináltuk a rovatot, a maga nemében a legjobbat az erdélyi sajtóban. A folytatás természetesen mindenkinek személyes ügye – szabad emberek vagyunk, szabad lelkiismerettel.
Meggyőződésem, hogy az RMDSZ-nek vissza kell nyernie belső pluralizmusát, egyensúlyát és függetlenségét, sajtónknak pedig a pártatlanságát és közszolgálatiságát, amit az Új Magyar Szó és a maszol.ro portál Vélemény rovata mindvégig becsülettel érvényesített.
Kívánok mindnyájatoknak boldog, nyugodt új évet!
Barátsággal, köszönettel,
Hugó
Transindex.ro
Aláísgyűjtést indított Demény Péter író, publicista az Erdélyi Riport január elsejei hatállyal történt megszüntetése ellen. A petíció, amelyet eddig 317-en írtak alá, azt szeretné elérni, hogy a Progress Kiadó gondolja át azt a döntését, mely az Erdélyi Riport megszüntetéséhez vezetett. "Ezen az online felületen véleményünk szerint (és minden ellenkező híreszteléssel szemben) kiegyensúlyozott, tárgyilagos írások jelentek meg. Az ott (be)dolgozó újságírók (Szűcs László, Simon Judit, Parászka Boróka, Szilágyi Aladár, Tasnádi-Sáhy Péter, Ady András stb.) minden műfajban alkottak, a glosszától a tudósításig, a riporttól a jegyzetig, az interjútól a tárcáig sok mindent olvashattunk a portálon. Ráadásul az újságírók mindenre figyeltek, a kül- és belpolitikától az irodalomig, a színháztól a menekültkérdésig. Kezdeményezésünknek szociális célja is van. Az erdélyi magyar újságírók nem tartoznak a szakma társadalmilag és gazdaságilag megbecsült rétegéhez. Ha a kiadó megszünteti az Erdélyi Riportot, azzal nemcsak azt üzeni, hogy az erdélyi nyilvánosságnak egyre inkább be kell érnie egy szűkített szemhatárú sajtóval, hanem azt is, hogy az újságírók bármikor (akár karácsony előtt), minden emberi szempont dacára szélnek ereszthetők" - áll a petícióban. Az Erdélyi Riport kiadója, a kolozsvári székhelyű Progress Alapítvány karácsony előtt értesítette a lap szerkesztőségét, hogy 2017. január 1-től anyagi okok miatt határozatlan időre szünetelteti a portál működtetését, a munkatársakkal pedig szerződést bont. Az Erdélyi Riport szerkesztősége ezt december 30-án egy közleményben, hozta nyilvánosságra, amelyben azt is közölték, hogy a szerkesztőség önerőből folytatni szeretné a munkát. A kiadó egyébként szintén január elsejétől megvált az általuk kiadott másik sajtótermék, a maszol.ro a Vélemény rovatának több szerzőjétől is - köztük a rovatvezető Ágoston Hugótól is, akinek levele itt olvasható. (hírszerk.)
Kedves kollégák!
Tudatom veletek, hogy mától nem vagyok a Maszol munkatársa, vezető publicistája, rovatvezetője, miután a Kiadó (a Progress Alapítvány) nem újítja meg a szerződésemet.
December 19-én, hétfőn Debreczeni Hajnal kiadóigazgató (a Maszol impresszumában nem szerepel) telefonon közölte, hogy „köszöni a munkámat”, említett „gazdasági okokat” is; másnap Cseke Péter főszerkesztő elárulta, hogy a döntés már régen megszületett.
Fel voltam rá készülve. Régebben fontolgattam, hogy lemondok, de kezdetben azzal áltattam magam, hogy tudjuk még normálisan működtetni a rovatot, utána pedig elhatároztam, hogy nem kímélek meg senkit az eltávolításommal járó kellemetlenségtől, az erkölcsi következményektől.
Sajnálom, hogy nem mindig sikerült megvédenem a szerzőimet. Nem szolgál mentségemre a bánásmód: a Vélemény rovat cikkei nem kerülnek fel a Facebookra, minősíthetetlen kommentek, becsületsértő trollkodások jelentek meg és maradtak tendenciózusan az oldalon a jegyzetek alatt, nem egyszer a védekezés lehetősége nélkül. (Alighanem példátlan, hogy egy rovatvezetőt letiltanak a kommenteléstől a saját lapjában. És az is, hogy nincs beleszólása szerzőinek honorálásába.)
Zavartak a fenyegetőzések is, még inkább az, hogy az utóbbi időben már nem csak azt mondták meg, kiről/miről ne írjunk, hanem azt is, hogy milyen megadott politikai témákat kell feldolgozni és hogyan. Ezeket a főszerkesztő által tolmácsolt igényeket olyankor adtam tovább a szerzőknek, amikor nem ellenkeztek a szakmai és erkölcsi megfontolásaimmal. Zavart az is, hogy a rovatot a főszerkesztő feje fölött – a kampányban legalábbis – a kiadóigazgató irányította. Legjobban azonban természetesen az viselt meg, amikor megszerkesztett és közlésre leadott jegyzetek nem jelentek meg, még ha ez nem gyakran fordult is elő.
Nem kell részleteznem, hiszen nálatok jobb tanúim nincsenek, de nyomatékosítom: én magam egyetlen cikket sem vétóztam meg, és mindegyik letiltott anyag esetében jeleztem, hogy amennyire egyetértek a szemléletével, mondanivalójával, annyira nem értek egyet cenzurális leállításával. Ezért is telt a pohár, gyűltek ellenem a panaszok, bár leginkább persze az írásaimat érte kifogás.
Nem csak a lelki szemeimmel láttam, hogy némelyek hajlamosak lennének engem mint rovatvezetőt (is) cenzúrázással vádolni. Aki ilyesmit tesz, akár célzás formájában vagy egy kalap alá véve engem a Kiadóval és a főszerkesztővel, számíthat határozott válaszomra.
Részben azért is folytattam a munkát, mert fontosnak tartottam, hogy a kampány alatt ne okozzunk zavart, ne tereljük el a figyelmet érdekképviseletünk céljairól, tudatosítsuk, hogy a közösség érdekei fontosabbak a belső vitáknál, hatalmi villongásoknál, nemzedéki konfliktusoknál, személyes kicsinyességnél, elvtelenségnél. Két hetet pedig azért vártam ezzel a levéllel, noha eltávolításom már biztos volt, hogy a rovat hátralevő anyagai tudjanak zavartalanul megjelenni, és hogy ne rontsam el az év végi ünnepeinket. Az utóbbi három napban a főszerkesztő és az új vezető publicista, rovatvezető levelei alaposan lecsökkentették tájékoztatóm „hírértékét”, mégis kivártam, időt adva magamnak is a gondolkodásra, tájékozódásra, tisztázó beszélgetésekre.
Kétlem, hogy az RMDSZ-ről írott, gyakran útszéli módon kommentált cikkeink miatt kellett meneszteni minket – korábbi reakciók a legmagasabb szinteken, majd az utóbbi hónapok fejleményei inkább azt jelezték, hogy a magyar kormány antidemokratikus politikájának, legfőképpen lélekölő gyűlöletkampányának és a sajtóval való bánásmódjának, a Népszabadság megszüntetésének a bírálata volt az ok. (Ezt illetően egyetértek a bukaresti rádióban elhangzott interjú kijelentéseivel: http://www.bukarestiradio.ro/2016/12/19/a-het-hirei-2016-december-16.)
Máris túl sokat magyaráztam, mindnyájan tudjuk, valójában miről van szó. Szükség esetén egyéb részletekkel, dokumentumokkal, levelekkel is visszatérek, alább elolvashatjátok az üggyel kapcsolatos levélváltást. Először a főszerkesztőnek írtam, december 20-án. Több mint egy hét várakozás után, 28-án tudtam meg, hogy kérésem ellenére levelemet nem továbbította, ezért hivatalos indoklásért a Kiadó igazgatójához fordultam. (És a folyamodványt elküldtem Kelemen Hunor szövetségi elnöknek is.) Válaszában az igazgató megerősítette eltávolításom tényét, de nem indokolta meg, hogy annyi év után miért pont most nem hosszabbítják meg a szerződésemet, miért nem végezheti az alapító főszerkesztő tovább azt a munkát, amelyet eddig végzett, annál a rovatnál, amelyet maga gondolt ki, épített fel, irányított és gondozott.
Bevallom, még mindig irtózom a nyilvánosságtól, de ha elkerülhetetlen, és a velünk történtek (derűs vezetői szóhasználattal: „a publicisták kicserélése”, értitek ugye az utalást a nyilvánosházra...) a sajtóban felszínre kerülnek, biztosítalak, hogy az igazat fogom mondani, persze lehetőség szerint kímélve azokat, akik maguk is csupán végrehajtók, eszközök egy alantas játszmában, amelynek ha bevallott célja nem is, de eredménye mindenképpen az erdélyi magyar nyilvánosság leépítése, teljes kiszolgáltatása.
Leszögezem: kirúgásomat – mert vezető publicistává és rovatvezetővé történt kinevezésem indoklás nélküli visszavonását, lecserélésemet annak tekintem – szakmai és erkölcsi szempontból alaptalannak tartom, politikai indítékú önkényes intézkedésnek egy olyan összefüggésrendszerben, amelynek megértése véleményem szerint meghaladja végrehajtóinak szellemi képességeit és erkölcsi érzékét. (Ezt illetően egyetértek az Erdélyi Riport megszüntetésérőltájékoztató cikkértékelésével, remélem, hogy következtetései alapján minden kollégában tudatosodnak a lehetséges következmények.)
Külön kifejezem a hálámat azoknak a munkatársaknak, akikkel az Új Magyar Szó kezdeteitől együtt csináltuk a rovatot, a maga nemében a legjobbat az erdélyi sajtóban. A folytatás természetesen mindenkinek személyes ügye – szabad emberek vagyunk, szabad lelkiismerettel.
Meggyőződésem, hogy az RMDSZ-nek vissza kell nyernie belső pluralizmusát, egyensúlyát és függetlenségét, sajtónknak pedig a pártatlanságát és közszolgálatiságát, amit az Új Magyar Szó és a maszol.ro portál Vélemény rovata mindvégig becsülettel érvényesített.
Kívánok mindnyájatoknak boldog, nyugodt új évet!
Barátsággal, köszönettel,
Hugó
Transindex.ro
2017. január 7.
Erdmagyar citrancs
Most éppen a hóhért akasztják. Azaz rólunk, újságírókról, publicistákról és azokról a szerkesztőségekről szólnak a legérdekesebb hírek, amelyekben naponta Önöknek készülnek a lapok, folyóiratok.
Elképzeltem a mezei olvasót, aki az elmúlt napokban ilyeneket olvashatott az Erdélyi Riport megszűnése/megjelenésének ideiglenes szüneteltetése kapcsán*: „... azt a kérést, hogy az oldalon kevesebb legyen a politika, betartottuk. A véleményanyagokban is kerültük a konfrontációt, összesen 2-3 olyan alkalomra emlékszem, amikor telefonon felhívtak amiatt, hogy valami nem tetszett” vagy „Főszerkesztőként én sem utasítottam el soha szöveget, igaz, szerzőink, szerkesztőink felkészült, okos emberek, akik eleve nem is akarták feszíteni a húrt” . (Szűcs László, az Erdélyi Riport főszerkesztője) Vagy a másik most zajló folyamat, a maszol.ro véleményrovatának átstrukturálása hátteréről: „Zavartak a fenyegetőzések is, még inkább az, hogy az utóbbi időben már nem csak azt mondták meg, kiről/miről ne írjunk, hanem azt is, hogy milyen megadott politikai témákat kell feldolgozni és hogyan.(...) Zavart az is, hogy a rovatot a főszerkesztő feje fölött – a kampányban legalábbis – a kiadóigazgató irányította.” (Ágoston Hugó, a maszol.ro elbocsájtott vezető publicistája)
A félreértések elkerülése végett, hadd tisztázzam azt is, hogy az idézet szövegekben a többes szám harmadik személy (felhívtak, mondták) a két lap kiadójára, a Progress Alapítványra,illetve azok vezetőire vonatkozik.
Szóval elképzeltem az olvasót. És azon tűnődtem, hogy vajon meglepődött-e, hogy azt leírva látja, hogy egyes erdélyi magyar sajtóorgánumokban milyen a viszony a kiadó és a szerkesztőség között? És vajon meglepődött-e azon, hogy napjainkban is odatelefonálnak, ha nem tetszik valami, hogy megmondják,hogy miről lehet, vagy nem lehet írni?
Attól tartok, nem is lepődött meg nagyon, csupán azon, hogy végre valaki ezt vállalta a nyilvánosság előtt.
A történetnek nyílván vannak nagyon fontos politikai vonzatai is – ki működteti a Progresst, kik a vezetői, hogyan kötődnek az RMDSZ-hez, milyen pénzalapokból gazdálkodik, van-e magyarországi indíttatása a lapok körüli változásoknak, stb.
De én azt hiszem, az enyhén meglepődött olvasót talán az is érdekli, hogy ha már ez így nyilvánosságra került, vajon ez mennyire általános jelenség, és hogy is van akkor a sajtó- és véleményszabadsággal, meg az objektív tájékoztatással?
Hát rosszul van. És igen, általános jelenség.
Vannak helyek, ahol megmondják, és vannak olyanok, ahol csak sugallják a „helyes” irányt. Sőt, legtöbb esetben még ennyire sincs szükség, hiszen hogyan is mondta Szűcs László? „..szerkesztőink felkészült, okos emberek, akik eleve nem is akarták feszíteni a húrt.”
Na, és ezzel van a legnagyobb baj!
Hogy bevett szokás, hogy vannak olyan témák, amelyeket jobb nem bolygatni, hogy vannak hibák, amelyeket azért nem muszáj felróni, hogy vannak emberek, akiket meg kell kímélni... és még sorolhatnám. Az ok egyszerű: mi kisebbségi magyarok vagyunk, nekünk össze kell fogni.
Igen, de milyen áron? Az építő kritika hiánya, az értelmes vita megszűnése, a túlkapások jelzése, a helytelen döntések számonkérésének elmaradása hogyan vezetheti jó irányba a közösséget? És milyen vezetés az, amelyet egy lehúzó vezércikk, egy alaposabb tényfeltáró riport megingat(hat)? Tényleg, nekünk csak ennyi jár? Igényünk sincs többre egy fanyar erdmagyar citrancsnál?
A jelek szerint nincs. Ugyan, hogyan is lenne, amikor a magyar nyelvű közszolgálati média is a politikum jóindulatának kiszolgáltatottja. És ez nincs jól. Az sem, hogy ez utóbbi elvárja, és az meg pláne nem, hogy az előbbi behódol (mert ugye a számlákat fizetni kell)!
Sokan írtak a napokban az alternatívákról, s hogy valamiféle kataklizmának kellene bekövetkeznie ahhoz, hogy e veszedelmes viszonyok megváltozzanak.
Szerintem jó pillanat lenne a változásra ez a mostani.
Elkezdtünk beszélni róla. Tudjuk, hogy sokunkat aggaszt, mivé válhat egy közösség, amelynek életében egyre gyűlnek a tabuk. Itt a lehetőség megmutatni: az erős képviselet nem attól erős, hogy olyannak festik holmi kiszolgáltatott firkászok. Az erős képviselet elszámoltatható, becsületes, nyitott és a közösség iránt elkötelezett. És itt a lehetőség megmutatni: vannak szerkesztőségek, vannak újságírók, amelyek nyitott szemmel járnak, felkészültek, kérdeznek és csak az érvényes válaszokat fogadják el. (Igen, ennek ára lesz, legalábbis kezdetben. Nem kizárt, hogy elmegyünk kertésznek, tanárnak, vagy porszívó ügynöknek a megélhetésért. De aki írni akar, akkor is írni fog – jobbat, szebbet, igazabbat)
Lehet beszélni finanszírozási lehetőségekről (a hazai befektetők felelősségéről is például!), ideológiák fontos vagy kevésbé fontos voltáról, és kell, ó, nagyon kell beszélni a sajtómunkások kiszolgáltatottságáról, megalkuvásra való képességéről.
És nyílván, a új útról, amin el kell indulni. Hacsak nem akarunk mindannyian belefulladni abba a citrancsszagú mocsárba, amivel amúgy privátban, négyszemközt, nem hivatalosan és „off the record” már mindenki torkig van, csak éppen nem ír, beszél róla – de hát ez sem meglepő, ugye?
*https://erdely.atlatszo.hu/2017/01/04/fenyegetes-az-amikor-az-ember-fel-a-kollegai-felnek-igy-cenzuraz-a-progress/
Albert Antal Orsolya
Szabadság (Kolozsvár)
Most éppen a hóhért akasztják. Azaz rólunk, újságírókról, publicistákról és azokról a szerkesztőségekről szólnak a legérdekesebb hírek, amelyekben naponta Önöknek készülnek a lapok, folyóiratok.
Elképzeltem a mezei olvasót, aki az elmúlt napokban ilyeneket olvashatott az Erdélyi Riport megszűnése/megjelenésének ideiglenes szüneteltetése kapcsán*: „... azt a kérést, hogy az oldalon kevesebb legyen a politika, betartottuk. A véleményanyagokban is kerültük a konfrontációt, összesen 2-3 olyan alkalomra emlékszem, amikor telefonon felhívtak amiatt, hogy valami nem tetszett” vagy „Főszerkesztőként én sem utasítottam el soha szöveget, igaz, szerzőink, szerkesztőink felkészült, okos emberek, akik eleve nem is akarták feszíteni a húrt” . (Szűcs László, az Erdélyi Riport főszerkesztője) Vagy a másik most zajló folyamat, a maszol.ro véleményrovatának átstrukturálása hátteréről: „Zavartak a fenyegetőzések is, még inkább az, hogy az utóbbi időben már nem csak azt mondták meg, kiről/miről ne írjunk, hanem azt is, hogy milyen megadott politikai témákat kell feldolgozni és hogyan.(...) Zavart az is, hogy a rovatot a főszerkesztő feje fölött – a kampányban legalábbis – a kiadóigazgató irányította.” (Ágoston Hugó, a maszol.ro elbocsájtott vezető publicistája)
A félreértések elkerülése végett, hadd tisztázzam azt is, hogy az idézet szövegekben a többes szám harmadik személy (felhívtak, mondták) a két lap kiadójára, a Progress Alapítványra,illetve azok vezetőire vonatkozik.
Szóval elképzeltem az olvasót. És azon tűnődtem, hogy vajon meglepődött-e, hogy azt leírva látja, hogy egyes erdélyi magyar sajtóorgánumokban milyen a viszony a kiadó és a szerkesztőség között? És vajon meglepődött-e azon, hogy napjainkban is odatelefonálnak, ha nem tetszik valami, hogy megmondják,hogy miről lehet, vagy nem lehet írni?
Attól tartok, nem is lepődött meg nagyon, csupán azon, hogy végre valaki ezt vállalta a nyilvánosság előtt.
A történetnek nyílván vannak nagyon fontos politikai vonzatai is – ki működteti a Progresst, kik a vezetői, hogyan kötődnek az RMDSZ-hez, milyen pénzalapokból gazdálkodik, van-e magyarországi indíttatása a lapok körüli változásoknak, stb.
De én azt hiszem, az enyhén meglepődött olvasót talán az is érdekli, hogy ha már ez így nyilvánosságra került, vajon ez mennyire általános jelenség, és hogy is van akkor a sajtó- és véleményszabadsággal, meg az objektív tájékoztatással?
Hát rosszul van. És igen, általános jelenség.
Vannak helyek, ahol megmondják, és vannak olyanok, ahol csak sugallják a „helyes” irányt. Sőt, legtöbb esetben még ennyire sincs szükség, hiszen hogyan is mondta Szűcs László? „..szerkesztőink felkészült, okos emberek, akik eleve nem is akarták feszíteni a húrt.”
Na, és ezzel van a legnagyobb baj!
Hogy bevett szokás, hogy vannak olyan témák, amelyeket jobb nem bolygatni, hogy vannak hibák, amelyeket azért nem muszáj felróni, hogy vannak emberek, akiket meg kell kímélni... és még sorolhatnám. Az ok egyszerű: mi kisebbségi magyarok vagyunk, nekünk össze kell fogni.
Igen, de milyen áron? Az építő kritika hiánya, az értelmes vita megszűnése, a túlkapások jelzése, a helytelen döntések számonkérésének elmaradása hogyan vezetheti jó irányba a közösséget? És milyen vezetés az, amelyet egy lehúzó vezércikk, egy alaposabb tényfeltáró riport megingat(hat)? Tényleg, nekünk csak ennyi jár? Igényünk sincs többre egy fanyar erdmagyar citrancsnál?
A jelek szerint nincs. Ugyan, hogyan is lenne, amikor a magyar nyelvű közszolgálati média is a politikum jóindulatának kiszolgáltatottja. És ez nincs jól. Az sem, hogy ez utóbbi elvárja, és az meg pláne nem, hogy az előbbi behódol (mert ugye a számlákat fizetni kell)!
Sokan írtak a napokban az alternatívákról, s hogy valamiféle kataklizmának kellene bekövetkeznie ahhoz, hogy e veszedelmes viszonyok megváltozzanak.
Szerintem jó pillanat lenne a változásra ez a mostani.
Elkezdtünk beszélni róla. Tudjuk, hogy sokunkat aggaszt, mivé válhat egy közösség, amelynek életében egyre gyűlnek a tabuk. Itt a lehetőség megmutatni: az erős képviselet nem attól erős, hogy olyannak festik holmi kiszolgáltatott firkászok. Az erős képviselet elszámoltatható, becsületes, nyitott és a közösség iránt elkötelezett. És itt a lehetőség megmutatni: vannak szerkesztőségek, vannak újságírók, amelyek nyitott szemmel járnak, felkészültek, kérdeznek és csak az érvényes válaszokat fogadják el. (Igen, ennek ára lesz, legalábbis kezdetben. Nem kizárt, hogy elmegyünk kertésznek, tanárnak, vagy porszívó ügynöknek a megélhetésért. De aki írni akar, akkor is írni fog – jobbat, szebbet, igazabbat)
Lehet beszélni finanszírozási lehetőségekről (a hazai befektetők felelősségéről is például!), ideológiák fontos vagy kevésbé fontos voltáról, és kell, ó, nagyon kell beszélni a sajtómunkások kiszolgáltatottságáról, megalkuvásra való képességéről.
És nyílván, a új útról, amin el kell indulni. Hacsak nem akarunk mindannyian belefulladni abba a citrancsszagú mocsárba, amivel amúgy privátban, négyszemközt, nem hivatalosan és „off the record” már mindenki torkig van, csak éppen nem ír, beszél róla – de hát ez sem meglepő, ugye?
*https://erdely.atlatszo.hu/2017/01/04/fenyegetes-az-amikor-az-ember-fel-a-kollegai-felnek-igy-cenzuraz-a-progress/
Albert Antal Orsolya
Szabadság (Kolozsvár)
2017. január 9.
„Nem igaz, hogy újságírók kerültek az utcára az Erdélyi Riporttól”
Nem megszüntették, hanem felfüggesztették a működését – állítja a lapot kiadó Progress Alapítvány igazgatótanácsának elnöke, Nagy Debreczeni Hajnal, aki cáfolja a Fideszes befolyást is. Interjú.
- 2016 utolsó napjaiban, egy szerkesztőségi közleményből derült ki, hogy a Progress Alapítvány kiadóként az Erdélyi Riport megszüntetéséről szóló döntést hozott. Miért nem kommunikált a kiadó erről a döntésről?
Nagy Debreczeni Hajnal: – Szűcs László főszerkesztővel december közepén egyeztettem a Riport működésének felfüggesztéséről. Személyesen találkoztunk, amikor ismertettem vele azt a döntést, hogy a portál sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így az alapítvány nem tudja ebben a formában finanszírozni a folytatást.
A beszélgetés baráti hangnemben zajlott, ahol megállapodtunk például abban – a főszerkesztő kérésére – hogy az egyetlen munkakönyves alkalmazott munkaszerződését egészségügyi okok miatt nem bontjuk fel, amire azonnal pozitív választ adtam. Emellett más, adminisztratív jellegű kérdéseket is megbeszéltünk, így fel sem merült bennem, hogy valamiféle válságkommunikációs helyzet állna elő. Ma már tudom, hogy ez hiba volt. Így engem is meglepett az a bejelentés, amely felkerült az Erdélyi Riport honlapjára – és a mai napig olvasható –, leginkább azért, mert erről a szerkesztőség nem egyeztetett a kiadóval. Amennyiben megbeszéljük, hogy erről kommunikálunk, akkor természetesen a kiadó álláspontja is megjelent volna. De mivel sem előtte, sem utána a kiadó nem jelentetett meg tartalmat az Erdélyi Riport felületén, úgy döntöttem, most sem fogunk.
Egyébként fontosnak tartom megjegyezni, hogy az említett adminisztratív feladatokkal foglalkozó munkatárson kívül az Erdélyi Riport összes szerkesztőjének és riporterének bedolgozói, szerzői jogdíjas szerződése volt, azaz valahol máshol helyezkedtek el főállásban, vagy már nyugdíjasok. Ez azért fontos, mert az Erdélyi Riport működésének felfüggesztése kapcsán többször felbukkant az az álhír, hogy újságírók kerültek utcára. Ez egyszerűen nem igaz. Senki nem került az utcára az Erdélyi Riport felfüggesztése miatt.
- Szándékos volt a megszüntetésről szóló döntés év végére, az ünnepi szezonra való időzítése? (Arra gondolok, hogy az ünnepek, szabadságok miatt a sajtó ilyenkor tematizál a legkevésbé).
– Ismétlem, az Erdélyi Riport nem szűnt meg, ezt csak a volt munkatársai állítják. A valóság az, hogy a kiadó a honlap működésének felfüggesztéséről döntött. Ami pedig az időzítést illeti: az év vége közeledett, úgy tartottam helyesnek, ha időben szólok, hiszen bizonyára mindenki számára fontos volt ez a mellékjövedelem.
- Mi tette szükségessé a sajtótermék megszüntetését, vagy megjelenésének felfüggesztését? – Hosszú, szomorú történet ez. Volt előbb az Erdélyi Riport nyomtatott hetilap. Miután 1000 eladott példány alá csökkent a forgalma, a Progress Alapítvány vette át 2015 elején. Sajnos az online változat sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Ebben bizonyára benne van a médiafogyasztási szokások világszerte tapasztalt átalakulása is. Mindenesetre 2015 áprilisától 2016 decemberéig nem sikerült felépíteni azt az olvasótábort, amely révén a portál Nagy Debreczeni Hajnal számottevő tényezővé válhatott volna az erdélyi magyar médiapiacon. Ebben az időszakban mindannyian megtanulhattuk, hogy a hetilapnak megfelelő üzemmódban való működés az online világában nem megfelelő. Bár szükség van a kiforrott és nagy horderejű anyagokra, ez nem pótolhatja az online olvasótábor azonnali tájékozódási igényét. Azt hiszem, hasznos tanulság ez mindannyiunk számára. Ennek következményeként a látogatottság is alacsony maradt, sajnos. Ezzel a ténnyel nehéz volna vitatkozni, hiszen regisztráltuk a lapot a trafic.ro hivatalos nézettségmérő portálra. Másfél év után sem sikerült a napi látogatottságot növelni, nem sikerült az Erdélyi Riportot bevinni a köztudatba. Ha december utolsó két hetét nézzük például, akkor a napi 129 (!) látogató volt a legkevesebb, és napi 530 a legtöbb. Sajnos, egy szűk réteglap maradt, nem hivatkozott rájuk nagyrészt senki, a lap átalakítása tehát egy kudarcos vállalkozásnak bizonyult. Még egyszer mondom: a tapasztalat közös, a tanulságokat mindenkinek érdemes levonni.
- Mekkora volt az Erdélyi Riport 2016-os éves költségvetése? Mik voltak a nagy tételek a bevételi, illetve kiadási oldalon?
– Az Erdélyi Riport költségvetése a tavaly 162 000 lej volt, ennek a tetemes részét, közel 115 000 lejt a fizetések, és fizetés utáni járulékok tettek ki. Bevételről nem tudunk beszélni, egyetlen reklámszerződése sem volt a lapnak. Vélhetően egy pár száz olvasóval rendelkező online médiumra nem tekintett vonzó reklámfelületként semmilyen befektető.
- Milyen elvárásai voltak a kiadónak a szerkesztőség irányába (például nézettség vagy tartalom szempontjából)?
– Egyetlen elvárás létezett a kiadó Progress Alapítvány részéről, miután átvette a csődöt mondott Erdélyi Riportot – építsék fel online változatban a lapot, tegyék azt olvasóbaráttá és nézetté, váljanak valóban meghatározó fórummá. Ez sajnos, nem sikerült.
- Milyennek értékelné a kapcsolatot a kiadó vezetése és a lapnál dolgozók között?
– Én a főszerkesztővel tartottam a kapcsolatot. Vele beszéltem néhányszor személyesen, és nagyon ritkán telefonon. Soha nem merült fel az az igény a szerkesztőség tagjai részéről, hogy találkozzunk személyesen.
- Milyen lépések előzték meg a megszüntetést/felfüggesztést? Jelezte a kiadó korábban a főszerkesztőnek, hogy megszűnhet a lap?
– A főszerkesztőnek többször jeleztem, hogy lassú a honlap, gyakran egyhetes tartalmakat hoznak, olyan eseményekről tudósítanak, amelyek máshol már megjelentek, és az Erdélyi Riport nem tett hozzá semmit az értékelésükhöz, miközben új információval sem szolgált. Ezekre jellemzően volt egy bizonyos magyarázat, amelyet meghallgattam, ám elfogadni nem tudtam. Ismétlem, egy online portálról beszélünk. Arról pedig végképp nincsenek információim, hogy az aggályaimat a főszerkesztő átadta-e vagy sem a szerkesztőség többi tagjának. Azt tudom még elmondani, hogy amikor a főszerkesztő jelezte, hogy szüksége lenne egy kolozsvári tudósítóra, akkor szintén pozitív választ kapott, és alkalmaztunk is egy újságírót jogdíjas szerződéssel a laphoz tavaly nyár közepétől. Ugyanilyen nyitottan állt a kiadó ahhoz az igényhez is, hogy bővítsük a felszereltséget, mivel így színesebbé, naprakészebbé válhatott volna a portál. Sajnos a nézettségi adatokon és általában véve a szerkesztőség működésén mindez nem segített. Az alapvető problémát, nevezetesen azt, hogy egy online médium nem működhet azonos szabályok szerint, mint egy nyomtatott hetilap, mindezek a lépések sem tudták orvosolni.
- Az Erdélyi Riportnál történtekkel párhuzamosan a kiadó másik sajtótermékénél, a Maszol.ro portálnál is változások voltak – nevezetesen nem hosszabbították meg a publicisztika rovat több szerzőjének (köztük a rovatvezető Ágoston Hugónak) a szerződését. Van összefüggés a két sajtóterméknél történtek közt?
– Nincs. A költségvetési év vége kapcsolja össze a két eseményt. Ágoston Hugónak, és mindenki másnak, aki a lapnál dolgozott, 2016. december 31-én lejárt a meghatározott időre szóló, bedolgozói, szerzői jogdíjas szerződése. És illő tisztelettel az aktív erdélyi magyar lapszerkesztők doyenje, a 73. évét taposó Ágoston Hugó iránt, a kiadó úgy döntött, hogy a fiatalítás gyakran hangoztatott követelményét az ő esetében is érvényesíti. Ezt ő is méltányosnak tartotta. Ehhez képest igazi meglepetést keltett, hogy hamarosan, mint virtuális barikádharcos hallatta hangját. Őszintén szólva, ezt a mai napig sem értem, de mit sem változtat az iránta érzett tiszteletemen.
- Többen is úgy vélekedtek vagy azt állították, hogy az Erdélyi Riport megszűnéséhez köze van a Fidesznek. Mi a kiadó álláspontja ebben a kérdésben?
– Az összeesküvés-elmélet, amely ezzel kapcsolatosan elindult, egyszerűen nevetséges. Az Erdélyi Riport működésének felfüggesztéséhez, mint mondottam, ahhoz van köze, hogy néha napi 129 látogatója volt. Ön szerint a kiadó jól sáfárkodott volna a rábízott pénzzel, hogyha ezt a végtelenségig tűri? Számunkra az olvasók fontosak, ezért megengedhetetlen, hogy hosszú éveken át finanszírozzunk egy olyan lapot, amit alig olvasnak párszázan. A kiadó részéről felelőtlenség lett volna, ha ezt az állapotot a végtelenségig fenntartja.
- Történt olyan, hogy a Fidesz valamelyik vezetője, vagy a Fideszhez köthető személy jelezte a kiadónak, hogy nem ért egyet egy Erdélyi Riportban megjelent anyaggal?
– Nem történt. Egyszer sem fordult elő. Sokan párhuzamot véltek felfedezni a Népszabadság és az Erdélyi Riport története között. Ön, önök szerint vonható párhuzam a kettő között?
– Igazán nem szeretnék senkit sem megsérteni, ezért nem is kommentálnám a két sajtótermék közötti különbségeket vagy párhuzamokat. Ilyenről semmilyen körülmények között nem lehet beszélni. Az Erdélyi Riport egy csődöt mondott nyomtatott hetilapból állt át online médiává, amelyet sajnos másfél év után sem sikerült olvasottá tenni. Ennyi. Ugyanakkor továbbra is úgy gondolom, hogy szükség van kulturális műhelyekre, olyan felületekre, ahol különböző – akár kisebbségi – vélemények ütközhetnek. Ám ezek a felületek csak akkor tudnak mérvadó médiumokká válni, ha az olvasók érdeklődését is felkeltik.
- A lap szerkesztői az év végén megjelent közleményükben jelezték: szeretnék önerőből folytatni a lap kiadását, és kérni fogják a kiadótól a névhasználati jogot. Szándékában áll a kiadónak átadni ezt a jogot használatba vagy véglegesen az Erdélyi Riport volt szerkesztőinek?
– Mi ezt a kérést természetesen figyelembe vesszük, azonban döntés erről még nem született.
- Van valamilyen szándéka, terve a kiadónak az Erdélyi Riport névvel?
– Egyelőre a gondolkodás fázisában vagyunk, rövid idő telt el ebből az évből. De mindenképpen szeretnénk folytatni. Hogy milyen formában, az reményeim szerint a közeljövőben kiderül.
- Január elején bejelentette, hogy távozik Kelemen Hunor mellől, akinek a sajtótanácsosa volt. Milyen összefüggésben áll ez a kiadónál történtekkel?
– Semmilyen összefüggés nincs a két esemény között. A sajtótanácsosi tisztségemből való visszavonulást már korábban elhatároztam, a döntés közös megegyezéssel született, viszont megvártam vele a kampány végét.
- Akkor mi állt a visszavonulás hátterében?
– Személyes okok.
Balázsi-Pál Előd
Transindex.ro
Nem megszüntették, hanem felfüggesztették a működését – állítja a lapot kiadó Progress Alapítvány igazgatótanácsának elnöke, Nagy Debreczeni Hajnal, aki cáfolja a Fideszes befolyást is. Interjú.
- 2016 utolsó napjaiban, egy szerkesztőségi közleményből derült ki, hogy a Progress Alapítvány kiadóként az Erdélyi Riport megszüntetéséről szóló döntést hozott. Miért nem kommunikált a kiadó erről a döntésről?
Nagy Debreczeni Hajnal: – Szűcs László főszerkesztővel december közepén egyeztettem a Riport működésének felfüggesztéséről. Személyesen találkoztunk, amikor ismertettem vele azt a döntést, hogy a portál sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így az alapítvány nem tudja ebben a formában finanszírozni a folytatást.
A beszélgetés baráti hangnemben zajlott, ahol megállapodtunk például abban – a főszerkesztő kérésére – hogy az egyetlen munkakönyves alkalmazott munkaszerződését egészségügyi okok miatt nem bontjuk fel, amire azonnal pozitív választ adtam. Emellett más, adminisztratív jellegű kérdéseket is megbeszéltünk, így fel sem merült bennem, hogy valamiféle válságkommunikációs helyzet állna elő. Ma már tudom, hogy ez hiba volt. Így engem is meglepett az a bejelentés, amely felkerült az Erdélyi Riport honlapjára – és a mai napig olvasható –, leginkább azért, mert erről a szerkesztőség nem egyeztetett a kiadóval. Amennyiben megbeszéljük, hogy erről kommunikálunk, akkor természetesen a kiadó álláspontja is megjelent volna. De mivel sem előtte, sem utána a kiadó nem jelentetett meg tartalmat az Erdélyi Riport felületén, úgy döntöttem, most sem fogunk.
Egyébként fontosnak tartom megjegyezni, hogy az említett adminisztratív feladatokkal foglalkozó munkatárson kívül az Erdélyi Riport összes szerkesztőjének és riporterének bedolgozói, szerzői jogdíjas szerződése volt, azaz valahol máshol helyezkedtek el főállásban, vagy már nyugdíjasok. Ez azért fontos, mert az Erdélyi Riport működésének felfüggesztése kapcsán többször felbukkant az az álhír, hogy újságírók kerültek utcára. Ez egyszerűen nem igaz. Senki nem került az utcára az Erdélyi Riport felfüggesztése miatt.
- Szándékos volt a megszüntetésről szóló döntés év végére, az ünnepi szezonra való időzítése? (Arra gondolok, hogy az ünnepek, szabadságok miatt a sajtó ilyenkor tematizál a legkevésbé).
– Ismétlem, az Erdélyi Riport nem szűnt meg, ezt csak a volt munkatársai állítják. A valóság az, hogy a kiadó a honlap működésének felfüggesztéséről döntött. Ami pedig az időzítést illeti: az év vége közeledett, úgy tartottam helyesnek, ha időben szólok, hiszen bizonyára mindenki számára fontos volt ez a mellékjövedelem.
- Mi tette szükségessé a sajtótermék megszüntetését, vagy megjelenésének felfüggesztését? – Hosszú, szomorú történet ez. Volt előbb az Erdélyi Riport nyomtatott hetilap. Miután 1000 eladott példány alá csökkent a forgalma, a Progress Alapítvány vette át 2015 elején. Sajnos az online változat sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Ebben bizonyára benne van a médiafogyasztási szokások világszerte tapasztalt átalakulása is. Mindenesetre 2015 áprilisától 2016 decemberéig nem sikerült felépíteni azt az olvasótábort, amely révén a portál Nagy Debreczeni Hajnal számottevő tényezővé válhatott volna az erdélyi magyar médiapiacon. Ebben az időszakban mindannyian megtanulhattuk, hogy a hetilapnak megfelelő üzemmódban való működés az online világában nem megfelelő. Bár szükség van a kiforrott és nagy horderejű anyagokra, ez nem pótolhatja az online olvasótábor azonnali tájékozódási igényét. Azt hiszem, hasznos tanulság ez mindannyiunk számára. Ennek következményeként a látogatottság is alacsony maradt, sajnos. Ezzel a ténnyel nehéz volna vitatkozni, hiszen regisztráltuk a lapot a trafic.ro hivatalos nézettségmérő portálra. Másfél év után sem sikerült a napi látogatottságot növelni, nem sikerült az Erdélyi Riportot bevinni a köztudatba. Ha december utolsó két hetét nézzük például, akkor a napi 129 (!) látogató volt a legkevesebb, és napi 530 a legtöbb. Sajnos, egy szűk réteglap maradt, nem hivatkozott rájuk nagyrészt senki, a lap átalakítása tehát egy kudarcos vállalkozásnak bizonyult. Még egyszer mondom: a tapasztalat közös, a tanulságokat mindenkinek érdemes levonni.
- Mekkora volt az Erdélyi Riport 2016-os éves költségvetése? Mik voltak a nagy tételek a bevételi, illetve kiadási oldalon?
– Az Erdélyi Riport költségvetése a tavaly 162 000 lej volt, ennek a tetemes részét, közel 115 000 lejt a fizetések, és fizetés utáni járulékok tettek ki. Bevételről nem tudunk beszélni, egyetlen reklámszerződése sem volt a lapnak. Vélhetően egy pár száz olvasóval rendelkező online médiumra nem tekintett vonzó reklámfelületként semmilyen befektető.
- Milyen elvárásai voltak a kiadónak a szerkesztőség irányába (például nézettség vagy tartalom szempontjából)?
– Egyetlen elvárás létezett a kiadó Progress Alapítvány részéről, miután átvette a csődöt mondott Erdélyi Riportot – építsék fel online változatban a lapot, tegyék azt olvasóbaráttá és nézetté, váljanak valóban meghatározó fórummá. Ez sajnos, nem sikerült.
- Milyennek értékelné a kapcsolatot a kiadó vezetése és a lapnál dolgozók között?
– Én a főszerkesztővel tartottam a kapcsolatot. Vele beszéltem néhányszor személyesen, és nagyon ritkán telefonon. Soha nem merült fel az az igény a szerkesztőség tagjai részéről, hogy találkozzunk személyesen.
- Milyen lépések előzték meg a megszüntetést/felfüggesztést? Jelezte a kiadó korábban a főszerkesztőnek, hogy megszűnhet a lap?
– A főszerkesztőnek többször jeleztem, hogy lassú a honlap, gyakran egyhetes tartalmakat hoznak, olyan eseményekről tudósítanak, amelyek máshol már megjelentek, és az Erdélyi Riport nem tett hozzá semmit az értékelésükhöz, miközben új információval sem szolgált. Ezekre jellemzően volt egy bizonyos magyarázat, amelyet meghallgattam, ám elfogadni nem tudtam. Ismétlem, egy online portálról beszélünk. Arról pedig végképp nincsenek információim, hogy az aggályaimat a főszerkesztő átadta-e vagy sem a szerkesztőség többi tagjának. Azt tudom még elmondani, hogy amikor a főszerkesztő jelezte, hogy szüksége lenne egy kolozsvári tudósítóra, akkor szintén pozitív választ kapott, és alkalmaztunk is egy újságírót jogdíjas szerződéssel a laphoz tavaly nyár közepétől. Ugyanilyen nyitottan állt a kiadó ahhoz az igényhez is, hogy bővítsük a felszereltséget, mivel így színesebbé, naprakészebbé válhatott volna a portál. Sajnos a nézettségi adatokon és általában véve a szerkesztőség működésén mindez nem segített. Az alapvető problémát, nevezetesen azt, hogy egy online médium nem működhet azonos szabályok szerint, mint egy nyomtatott hetilap, mindezek a lépések sem tudták orvosolni.
- Az Erdélyi Riportnál történtekkel párhuzamosan a kiadó másik sajtótermékénél, a Maszol.ro portálnál is változások voltak – nevezetesen nem hosszabbították meg a publicisztika rovat több szerzőjének (köztük a rovatvezető Ágoston Hugónak) a szerződését. Van összefüggés a két sajtóterméknél történtek közt?
– Nincs. A költségvetési év vége kapcsolja össze a két eseményt. Ágoston Hugónak, és mindenki másnak, aki a lapnál dolgozott, 2016. december 31-én lejárt a meghatározott időre szóló, bedolgozói, szerzői jogdíjas szerződése. És illő tisztelettel az aktív erdélyi magyar lapszerkesztők doyenje, a 73. évét taposó Ágoston Hugó iránt, a kiadó úgy döntött, hogy a fiatalítás gyakran hangoztatott követelményét az ő esetében is érvényesíti. Ezt ő is méltányosnak tartotta. Ehhez képest igazi meglepetést keltett, hogy hamarosan, mint virtuális barikádharcos hallatta hangját. Őszintén szólva, ezt a mai napig sem értem, de mit sem változtat az iránta érzett tiszteletemen.
- Többen is úgy vélekedtek vagy azt állították, hogy az Erdélyi Riport megszűnéséhez köze van a Fidesznek. Mi a kiadó álláspontja ebben a kérdésben?
– Az összeesküvés-elmélet, amely ezzel kapcsolatosan elindult, egyszerűen nevetséges. Az Erdélyi Riport működésének felfüggesztéséhez, mint mondottam, ahhoz van köze, hogy néha napi 129 látogatója volt. Ön szerint a kiadó jól sáfárkodott volna a rábízott pénzzel, hogyha ezt a végtelenségig tűri? Számunkra az olvasók fontosak, ezért megengedhetetlen, hogy hosszú éveken át finanszírozzunk egy olyan lapot, amit alig olvasnak párszázan. A kiadó részéről felelőtlenség lett volna, ha ezt az állapotot a végtelenségig fenntartja.
- Történt olyan, hogy a Fidesz valamelyik vezetője, vagy a Fideszhez köthető személy jelezte a kiadónak, hogy nem ért egyet egy Erdélyi Riportban megjelent anyaggal?
– Nem történt. Egyszer sem fordult elő. Sokan párhuzamot véltek felfedezni a Népszabadság és az Erdélyi Riport története között. Ön, önök szerint vonható párhuzam a kettő között?
– Igazán nem szeretnék senkit sem megsérteni, ezért nem is kommentálnám a két sajtótermék közötti különbségeket vagy párhuzamokat. Ilyenről semmilyen körülmények között nem lehet beszélni. Az Erdélyi Riport egy csődöt mondott nyomtatott hetilapból állt át online médiává, amelyet sajnos másfél év után sem sikerült olvasottá tenni. Ennyi. Ugyanakkor továbbra is úgy gondolom, hogy szükség van kulturális műhelyekre, olyan felületekre, ahol különböző – akár kisebbségi – vélemények ütközhetnek. Ám ezek a felületek csak akkor tudnak mérvadó médiumokká válni, ha az olvasók érdeklődését is felkeltik.
- A lap szerkesztői az év végén megjelent közleményükben jelezték: szeretnék önerőből folytatni a lap kiadását, és kérni fogják a kiadótól a névhasználati jogot. Szándékában áll a kiadónak átadni ezt a jogot használatba vagy véglegesen az Erdélyi Riport volt szerkesztőinek?
– Mi ezt a kérést természetesen figyelembe vesszük, azonban döntés erről még nem született.
- Van valamilyen szándéka, terve a kiadónak az Erdélyi Riport névvel?
– Egyelőre a gondolkodás fázisában vagyunk, rövid idő telt el ebből az évből. De mindenképpen szeretnénk folytatni. Hogy milyen formában, az reményeim szerint a közeljövőben kiderül.
- Január elején bejelentette, hogy távozik Kelemen Hunor mellől, akinek a sajtótanácsosa volt. Milyen összefüggésben áll ez a kiadónál történtekkel?
– Semmilyen összefüggés nincs a két esemény között. A sajtótanácsosi tisztségemből való visszavonulást már korábban elhatároztam, a döntés közös megegyezéssel született, viszont megvártam vele a kampány végét.
- Akkor mi állt a visszavonulás hátterében?
– Személyes okok.
Balázsi-Pál Előd
Transindex.ro
2017. január 10.
Beszéljünk megoldható problémákról - nyílt levél
Bő egy hónapja indítottunk petíciót Beszéljünk megoldható problémákról címmel, amelyben az erdélyi magyar nyelvű oktatás nehéz helyzetére és a sajtó politikának való túlzott alárendeltségére igyekeztünk felhívni a közvélemény és az erdélyi magyar politikum figyelmét.
Úgy gondoltuk, hogy a petíciót kiértékelő nyílt levéllel nem lett volna sportszerű kampányban előjönnünk, mostanig vártunk hát vele.
A petíciót közel hétszáz személy, többségében tanár írta alá. Nagyon hiányoljuk sok történelmi múltú iskola tanárainak és főleg igazgatóinak a visszajelzését, az erdélyi magyar sajtó állásfoglalását és a politikum reakcióját.
Miközben a petíció szövege készült, számos pozitív visszajelzést és konstruktív kritikát kaptunk. Sok értelmiségi éreztette velünk, hogy a probléma sokkalta bonyolultabb, mint ahogy ez “naivan” egy petícióban felvázolható, és sokan kételkedtek abban, hogy ezek a problémák a közösségünk körében megoldhatóak. Általában mindenkinek megvolt a panasza, és hiányolták ennek a konkrét belefogalmazását a petíció szövegébe. Voltak, akiknek a felekezeti és állami iskolák viszonya jelentette a legfontosabb problémát, voltak olyanok, akik a szakmaiság teljes mellőzését szerették volna számonkérni a politikai elitünktől, nagyon sokan voltak olyanok, akik az oktatás színvonalát sérelmezték vagy az egyetemi tanárképző szakok hiányában és a tantervekben látták a tanügyi problémák lényegét. A sajtó és nyilvánosság kérdéskörét illetően a legtöbben azt a kritikát fogalmazták meg, hogy a politikailag nem elkötelezett sajtó egy utópia.
A kampány később beigazolta, amiről írtunk: politikai elitünk populista ígéreteket, terveket vállal fel, miközben a döntés nem rajta, hanem a többségi politikusokon múlik, így elszámoltathatósága továbbra is kérdéses marad. A sajtóról a kampányban nem sok szó esett, az oktatási gondokat azonban a politikusok látszólag szívükön viselték.A számok azonban mást mutatnak. A 2012-2016-os ciklusban az RMDSZ-nek 16 képviselője volt a parlamentben, ugyanannyi, mint a többi nemzeti kisebbségnek összesen. A Képviselőház honlapján levő nyilvános adatok alapján az RMDSZ négy év alatt összesen 12 interpellációt nyújtott be - egyik sem érintette az oktatást. A többi kisebbségi 104 interpellációt nyújtott be, ebből 8 érintette az oktatást.
A tudomány arra tanít, hogy a komplex problémákat is egyszerű modellek, ok-okozati összefüggések segítségével lehet megérteni.Az oktatásban a legnagyobb probléma szerintünk a megfelelőhumánerőforrás hiányaés a szakmaiság háttérbe szorulása a döntések meghozatalakor.
Mindenütt szükség van absztrakt gondolkodású, hosszútávú képzést igénylő szakemberekre, és őket manapság jól meg is fizetik.Amíg a tanári fizetés az országos átlagjövedelem alatt van, és a tanárok megbecsülése nem javul, nem leszünk képesek megfelelő tanárokat juttatni a tanügybe. A természettudományok, reál tárgyak terén a probléma nagyon látványos. Az utóbbi 10 évben azok közül, akik a BBTE fizika szakát magyarul végezték el, senki sem lett tanár. Nem csak a jobbak kerülték el a tanári pályát, hanem mindenki. A bölcsésztudományok esetében más a munkaerőpiac szerkezete, így ott a probléma talán kevésbé látványos. Az előrelátható 15%-os béremelés nem jelent érdemi megoldást. Kisebbségi mivoltunkból eredően mi sokkalta kitettebbek vagyunk ezen problémák irányába, mint a többségi társadalom. Érezhető részben a román iskolák, részben Magyarország elszívó hatása. A probléma már ott is tapintható, hogy a történelmi iskoláink teljesítménye lassan lemarad a román versenytársaké mögött. Ahelyett, hogy velük egy kategóriában mérettessük meg magunkat, kifogásokat keresünk, sok esetben saját versenyeket, mutatókat és rangsorokat találunk ki, ezekkel áltatva magunkat.
Van-e a közösségen belüli megoldás az oktatás gondjaira? A Romániai Német Demokrata Fórum jóval előttünk felismerte a tanárhiány veszélyeit és talált megoldást. A németül tanító tanárok a német állam támogatásával egy brassói székhelyű alapítványon keresztül fizetéskiegészítést kapnak.
Ha az oktatás terén fokozottabb szerepvállalást szeretnénk az RMDSZ részéről, akkor a sajtó, a nyilvánosság tekintetében enneképp ellenkezőjét várjuk el.
Kérjük, hogy tartózkodjon a rendelkezésére álló kontroll-mechanizmusok működtetésétől. Mára nem csak a szakmában számít nyílt titoknak, hogy a legfontosabb erdélyi magyar sajtótermékek - a nagy internetes portáloktól a nyomtatott napi- és hetilapokig, a kereskedelmi rádióktól a televízióadókig és a közszolgálati adók magyar szerkesztőségeiig - ilyen vagy olyan módon, de az RMDSZ befolyása alatt állnak.
A politikummal való kapcsolat nem csak a kiadó tulajdonosi körét, a szerkesztőségben döntéshozó szereppel bíró személyek kinevezését, hanem az adott médiaorgánumok pénzforrásait tekintve is egyértelmű: egyes, befolyási köréhez tartozó szerkesztőségeket közvetlen módon finanszíroz az RMDSZ (lásd az Erdély Televíziót működtető Janovics Jenő Alapítvány, vagy a maszol.ro-t kiadó Progress Alapítvány), más szerkesztőségek a Communitas Alapítványon keresztül részesülnek az RMDSZ által kezelt, magyar közösségnek járó bukaresti kormánytámogatásból. A szerkesztőségek fontos jövedelemforrását képezik az RMDSZ-es önkormányzatokkal kötött reklámszerződések is.
A magyar kormány, illetve a Fidesz a maga során a Határok Nélkül a Magyar Sajtóért Alapítvány révén van jelen az erdélyi médiapiacon - az ő legfontosabb erdélyi érdekeltségük egy sor székelyföldi napilap, valamint ahttp://szekelyhon.ro/portál mögött álló Udvarhelyi Híradó Kft.
Addig, amíg a Fidesz és az RMDSZ szemben állt egymással, ez a duális berendezkedés valamennyire működött is: a két tábor egymást már csak politikai érdekből is igyekezett elszámoltatni, sakkban tartani. Mára azonban a magyar kormány legfontosabb erdélyi szövetségesévé az RMDSZ vált, ez pedig az erdélyi magyar sajtónyilvánosság közel totális kontrolljával jár.
Mikor totális kontrollról beszélünk, nem feltétlenül arra gondolunk, hogy a kritikus hangokat elhallgattatják, hanem hogy ezeket ilyen-olyan indokokkal kiszorítják a “mainstream” médiából. Így költöztek a Facebook-ra, különféle blogokra az érdemi, közügyekkel kapcsolatos viták - ezek azonban a szélesebb társadalmi rétegekhez már nem jutnak el. Ezt azért érezzük problémának, mert a szólás szabadságát, a vélemények sokszínűségét és az elszámoltatás gyakorlatát meg kell őriznünk, tovább kell erősítenünk.
Az is nyílt titok a szakmában, hogy az RMDSZ direkt módon beavatkozik egy-egy szerkesztőség munkájába, konkrét cikkek publikálását tiltva le. Eközben a hírfolyamokat egyre inkább kommunikációs szakemberek által kitalált, és a politikum pillanatnyi érdekeinek megfelelő módon tálalt témák uralják - lásd a menekült-népszavazás, vagy a parlamenti választási kampány fő mozgósító üzenetei: csíksomlyói búcsú, meghurcolt erdélyi magyar politikusok, stb.
Nem gondoljuk azt, hogy kizárólag a politikai elit hibája az, hogy az erdélyi magyar sajtó jelenleg alig képes betölteni azt a watchdog-szerepet, mely elvileg a feladata lenne. Az azonban világos, hogy a problémák egyik fő oka az, hogy jelenleg az erdélyi magyar médiaorgánumok többsége számára közel lehetetlen az RMDSZ által közvetlenül vagy közvetetten kontrollált erőforrások nélkül működni -ezt a kiszolgáltatott helyzetet pedig a politikum maximálisan ki is használja.Ezért, a közösség érdekében, az RMDSZ-nek elsősorbanönkontrollt kell tanúsítania.Továbbá meg kell találni a módját annak, hogy abból a pénzből, melyet a román kormány az erdélyi magyar kisebbségnek kiutal, átlátható módon, objektív mutatók szerint és politikai jellegű feltételek támasztása nélkül részesüljenek támogatásban az erdélyi magyar sajtóorgánumok. A tapasztalat azt mutatja, hogy az a rendszer, amit a Communitas Alapítvány jelenleg működtet, nem ilyen.
Összefoglalva, a következő négy évre a petíció aláírói nevében a konkrét kéréseink tehát a következők:
1. Az oktatás terén egy alapítvány azonnali létrehozása (vagy valamely létező alapítvány megerősítése és átalakítása), amely a jól teljesítő, magyar nyelven tanító erdélyi tanároknak vonzó ösztöndíj formájában kiegészíti a fizetését. Erre főleg azokból a tárgyakból van szükség, ahol tanárhiány körvonalazódik. Ezen alapítvány működését az erdélyi magyar kisebbség éves állami támogatásából, egyéni támogatásokból, anyaországi támogatásokból és alternatív forrásokból a politikai elitünk biztosítsa.
2. A romániai magyar sajtó függetlenségét javító támogatási rendszer kidolgozása, mérhető teljesítmények és nyilvános pályázatok révén.
3. Politikai elitünk, intézményeink és alapítványaink vezetői legyenek naprakészek és felkészültek arra, hogy elszámoltassuk őket. Ne tekintsék ellenük irányuló támadásnak, amikor a sajtó vagy a civil társadalom ezt kívánja.
A petíciónkat támogató hétszáz aláírás bizonyítja, hogy sokan vagyunk, akik hasonlóan gondolkodunk.
Néda Zoltánfizikus,
Sipos Zoltánújságíró,
Váradi Nagy Pál
Szabadság (Kolozsvár)
Bő egy hónapja indítottunk petíciót Beszéljünk megoldható problémákról címmel, amelyben az erdélyi magyar nyelvű oktatás nehéz helyzetére és a sajtó politikának való túlzott alárendeltségére igyekeztünk felhívni a közvélemény és az erdélyi magyar politikum figyelmét.
Úgy gondoltuk, hogy a petíciót kiértékelő nyílt levéllel nem lett volna sportszerű kampányban előjönnünk, mostanig vártunk hát vele.
A petíciót közel hétszáz személy, többségében tanár írta alá. Nagyon hiányoljuk sok történelmi múltú iskola tanárainak és főleg igazgatóinak a visszajelzését, az erdélyi magyar sajtó állásfoglalását és a politikum reakcióját.
Miközben a petíció szövege készült, számos pozitív visszajelzést és konstruktív kritikát kaptunk. Sok értelmiségi éreztette velünk, hogy a probléma sokkalta bonyolultabb, mint ahogy ez “naivan” egy petícióban felvázolható, és sokan kételkedtek abban, hogy ezek a problémák a közösségünk körében megoldhatóak. Általában mindenkinek megvolt a panasza, és hiányolták ennek a konkrét belefogalmazását a petíció szövegébe. Voltak, akiknek a felekezeti és állami iskolák viszonya jelentette a legfontosabb problémát, voltak olyanok, akik a szakmaiság teljes mellőzését szerették volna számonkérni a politikai elitünktől, nagyon sokan voltak olyanok, akik az oktatás színvonalát sérelmezték vagy az egyetemi tanárképző szakok hiányában és a tantervekben látták a tanügyi problémák lényegét. A sajtó és nyilvánosság kérdéskörét illetően a legtöbben azt a kritikát fogalmazták meg, hogy a politikailag nem elkötelezett sajtó egy utópia.
A kampány később beigazolta, amiről írtunk: politikai elitünk populista ígéreteket, terveket vállal fel, miközben a döntés nem rajta, hanem a többségi politikusokon múlik, így elszámoltathatósága továbbra is kérdéses marad. A sajtóról a kampányban nem sok szó esett, az oktatási gondokat azonban a politikusok látszólag szívükön viselték.A számok azonban mást mutatnak. A 2012-2016-os ciklusban az RMDSZ-nek 16 képviselője volt a parlamentben, ugyanannyi, mint a többi nemzeti kisebbségnek összesen. A Képviselőház honlapján levő nyilvános adatok alapján az RMDSZ négy év alatt összesen 12 interpellációt nyújtott be - egyik sem érintette az oktatást. A többi kisebbségi 104 interpellációt nyújtott be, ebből 8 érintette az oktatást.
A tudomány arra tanít, hogy a komplex problémákat is egyszerű modellek, ok-okozati összefüggések segítségével lehet megérteni.Az oktatásban a legnagyobb probléma szerintünk a megfelelőhumánerőforrás hiányaés a szakmaiság háttérbe szorulása a döntések meghozatalakor.
Mindenütt szükség van absztrakt gondolkodású, hosszútávú képzést igénylő szakemberekre, és őket manapság jól meg is fizetik.Amíg a tanári fizetés az országos átlagjövedelem alatt van, és a tanárok megbecsülése nem javul, nem leszünk képesek megfelelő tanárokat juttatni a tanügybe. A természettudományok, reál tárgyak terén a probléma nagyon látványos. Az utóbbi 10 évben azok közül, akik a BBTE fizika szakát magyarul végezték el, senki sem lett tanár. Nem csak a jobbak kerülték el a tanári pályát, hanem mindenki. A bölcsésztudományok esetében más a munkaerőpiac szerkezete, így ott a probléma talán kevésbé látványos. Az előrelátható 15%-os béremelés nem jelent érdemi megoldást. Kisebbségi mivoltunkból eredően mi sokkalta kitettebbek vagyunk ezen problémák irányába, mint a többségi társadalom. Érezhető részben a román iskolák, részben Magyarország elszívó hatása. A probléma már ott is tapintható, hogy a történelmi iskoláink teljesítménye lassan lemarad a román versenytársaké mögött. Ahelyett, hogy velük egy kategóriában mérettessük meg magunkat, kifogásokat keresünk, sok esetben saját versenyeket, mutatókat és rangsorokat találunk ki, ezekkel áltatva magunkat.
Van-e a közösségen belüli megoldás az oktatás gondjaira? A Romániai Német Demokrata Fórum jóval előttünk felismerte a tanárhiány veszélyeit és talált megoldást. A németül tanító tanárok a német állam támogatásával egy brassói székhelyű alapítványon keresztül fizetéskiegészítést kapnak.
Ha az oktatás terén fokozottabb szerepvállalást szeretnénk az RMDSZ részéről, akkor a sajtó, a nyilvánosság tekintetében enneképp ellenkezőjét várjuk el.
Kérjük, hogy tartózkodjon a rendelkezésére álló kontroll-mechanizmusok működtetésétől. Mára nem csak a szakmában számít nyílt titoknak, hogy a legfontosabb erdélyi magyar sajtótermékek - a nagy internetes portáloktól a nyomtatott napi- és hetilapokig, a kereskedelmi rádióktól a televízióadókig és a közszolgálati adók magyar szerkesztőségeiig - ilyen vagy olyan módon, de az RMDSZ befolyása alatt állnak.
A politikummal való kapcsolat nem csak a kiadó tulajdonosi körét, a szerkesztőségben döntéshozó szereppel bíró személyek kinevezését, hanem az adott médiaorgánumok pénzforrásait tekintve is egyértelmű: egyes, befolyási köréhez tartozó szerkesztőségeket közvetlen módon finanszíroz az RMDSZ (lásd az Erdély Televíziót működtető Janovics Jenő Alapítvány, vagy a maszol.ro-t kiadó Progress Alapítvány), más szerkesztőségek a Communitas Alapítványon keresztül részesülnek az RMDSZ által kezelt, magyar közösségnek járó bukaresti kormánytámogatásból. A szerkesztőségek fontos jövedelemforrását képezik az RMDSZ-es önkormányzatokkal kötött reklámszerződések is.
A magyar kormány, illetve a Fidesz a maga során a Határok Nélkül a Magyar Sajtóért Alapítvány révén van jelen az erdélyi médiapiacon - az ő legfontosabb erdélyi érdekeltségük egy sor székelyföldi napilap, valamint ahttp://szekelyhon.ro/portál mögött álló Udvarhelyi Híradó Kft.
Addig, amíg a Fidesz és az RMDSZ szemben állt egymással, ez a duális berendezkedés valamennyire működött is: a két tábor egymást már csak politikai érdekből is igyekezett elszámoltatni, sakkban tartani. Mára azonban a magyar kormány legfontosabb erdélyi szövetségesévé az RMDSZ vált, ez pedig az erdélyi magyar sajtónyilvánosság közel totális kontrolljával jár.
Mikor totális kontrollról beszélünk, nem feltétlenül arra gondolunk, hogy a kritikus hangokat elhallgattatják, hanem hogy ezeket ilyen-olyan indokokkal kiszorítják a “mainstream” médiából. Így költöztek a Facebook-ra, különféle blogokra az érdemi, közügyekkel kapcsolatos viták - ezek azonban a szélesebb társadalmi rétegekhez már nem jutnak el. Ezt azért érezzük problémának, mert a szólás szabadságát, a vélemények sokszínűségét és az elszámoltatás gyakorlatát meg kell őriznünk, tovább kell erősítenünk.
Az is nyílt titok a szakmában, hogy az RMDSZ direkt módon beavatkozik egy-egy szerkesztőség munkájába, konkrét cikkek publikálását tiltva le. Eközben a hírfolyamokat egyre inkább kommunikációs szakemberek által kitalált, és a politikum pillanatnyi érdekeinek megfelelő módon tálalt témák uralják - lásd a menekült-népszavazás, vagy a parlamenti választási kampány fő mozgósító üzenetei: csíksomlyói búcsú, meghurcolt erdélyi magyar politikusok, stb.
Nem gondoljuk azt, hogy kizárólag a politikai elit hibája az, hogy az erdélyi magyar sajtó jelenleg alig képes betölteni azt a watchdog-szerepet, mely elvileg a feladata lenne. Az azonban világos, hogy a problémák egyik fő oka az, hogy jelenleg az erdélyi magyar médiaorgánumok többsége számára közel lehetetlen az RMDSZ által közvetlenül vagy közvetetten kontrollált erőforrások nélkül működni -ezt a kiszolgáltatott helyzetet pedig a politikum maximálisan ki is használja.Ezért, a közösség érdekében, az RMDSZ-nek elsősorbanönkontrollt kell tanúsítania.Továbbá meg kell találni a módját annak, hogy abból a pénzből, melyet a román kormány az erdélyi magyar kisebbségnek kiutal, átlátható módon, objektív mutatók szerint és politikai jellegű feltételek támasztása nélkül részesüljenek támogatásban az erdélyi magyar sajtóorgánumok. A tapasztalat azt mutatja, hogy az a rendszer, amit a Communitas Alapítvány jelenleg működtet, nem ilyen.
Összefoglalva, a következő négy évre a petíció aláírói nevében a konkrét kéréseink tehát a következők:
1. Az oktatás terén egy alapítvány azonnali létrehozása (vagy valamely létező alapítvány megerősítése és átalakítása), amely a jól teljesítő, magyar nyelven tanító erdélyi tanároknak vonzó ösztöndíj formájában kiegészíti a fizetését. Erre főleg azokból a tárgyakból van szükség, ahol tanárhiány körvonalazódik. Ezen alapítvány működését az erdélyi magyar kisebbség éves állami támogatásából, egyéni támogatásokból, anyaországi támogatásokból és alternatív forrásokból a politikai elitünk biztosítsa.
2. A romániai magyar sajtó függetlenségét javító támogatási rendszer kidolgozása, mérhető teljesítmények és nyilvános pályázatok révén.
3. Politikai elitünk, intézményeink és alapítványaink vezetői legyenek naprakészek és felkészültek arra, hogy elszámoltassuk őket. Ne tekintsék ellenük irányuló támadásnak, amikor a sajtó vagy a civil társadalom ezt kívánja.
A petíciónkat támogató hétszáz aláírás bizonyítja, hogy sokan vagyunk, akik hasonlóan gondolkodunk.
Néda Zoltánfizikus,
Sipos Zoltánújságíró,
Váradi Nagy Pál
Szabadság (Kolozsvár)
2017. január 10.
NYÍLT LEVÉL MASZOL-ÜGYBEN KELEMEN HUNORNAK
Még mindig nem sikerült magyarázatot kapnom arra, hogy a Progress Alapítvány mint kiadó konkrétan miért menesztett engem.
Tisztelt Szövetségi Elnök úr! Bizonyára tud a személyem körül történtekről és azok visszhangjáról; nem is azt szeretném itt részletezni. Ezt a levelet azért írom, mert még mindig nem sikerült magyarázatot kapnom arra, hogy a közpénzből gazdálkodó Progress Alapítvány mint kiadó konkrétan miért menesztett engem a Maszoltól, miután tudomásom szerint semmilyen szakmai, adminisztratív vagy sajtóetikai vétséget nem követtem el, és azt remélem, hogy ha ezt most az Alapítványt működtető RMDSZ elnökétől kérdezem meg, akkor végre megtudhatom. Azt is remélem, hogy egy ilyen méltatlanság után megérti természetes elvárásomat, hogy legalább érdembeli tájékoztatást kapjak a tényleges okokról, és ezt elégséges indoknak fogja látni levelem megírásához, tehát nem fog mögötte semmiféle politikai vagy más, személyes indítékot feltételezni (biztosíthatom afelől, hogy ilyen nincs is), és olyasmit sem, hogy ezt mások ösztönzésére vagy sugallatára tenném. Számolok vele, hogy RMDSZ-es barátaim esetleg helyteleníteni fogják levelem közzétételét, de ez az én szabad választásom, amibe senkinek sem lehet beleszólása. Utána bárki elmondhatja róla a véleményét. Miután pedig az esetnek elég nagy sajtóvisszhangja is lett, a válaszára most már nemcsak én lennék kíváncsi, hanem az olvasók is (akik nem mellesleg az RMDSZ potenciális szavazói), hiszen azt ők sem gondolhatják, mint ahogy én sem, hogy Ön mint egykori sajtós és jó ideje vezető politikus ne tudná, hogy alapjában véve miről is volt szó, mi volt a háttere és az igazi oka az eltávolításomnak. Ezt pedig nemcsak azért írom, mert az elbocsátásom elfogadható megindoklása hiányában az olvasóim most bármit feltételezhetnek rólam (márpedig a saját jó hírére mindenki érzékeny), hanem azért is, mert az RMDSZ elnökének hallgatása már kezd feltűnővé válni (Facebook-bejegyzésekben és hozzászólásokban többen is szóvá tették ezt), és különféle spekulációkra is alkalmat ad, kezdve onnan, hogy ezzel kapcsolatban esetleg valami titkolnivalója van, netán valahonnan hallgatásra kényszerítik, egészen addig, hogy szerkesztői és publicisztikai tevékenységem politikai okok miatt vált nemkívánatossá a Maszolt kiadó Progress Alapítvány gazdája, az RMDSZ számára. (Ez utóbbi feltételezés sem nagyon meglepő, hiszen jól tudjuk, hogy a magyar sajtó terén sajnos nem a tisztázások, hanem a tisztogatások, a végső indítékában politikai takarítás korát éljük.) Ezekről nem látom itt szükségesnek többet írni, hiszen az utóbbi két hét eseményeinek különféle sajtóbeli értelmezéseit bizonyára ismeri. Mikor valamire nincs válasza, az ember találgatásra van utalva. Én is megpróbáltam felidézni, hogy volt-e az általam szerkesztett Vélemény rovatban olyan anyag, amely egyértelműen szembement volna az RMDSZ kinyilvánított véleményével, de ilyet nem találtam. Eszembe jut viszont néhány jegyzetünk olyan témákról, amelyekről az RMDSZ valami miatt jobbnak látta egyáltalán nem nyilatkozni. Ilyen volt például a magyarországi sajtóállapotokat meghatározó médiatörvény sajtószabadságot korlátozó volta, majd (ennek következményeként is) a Népszabadság megszüntetése, amiről magam is írtam nem is egyszer. És jelent meg a rovatban írás a magyarországi minősíthetetlen menekültellenes gyűlöletkampánnyal kapcsolatban is. Mondjuk ezek nem érintették közvetlenül érdekképviseleti szervezetünket, viszont amikor a magyar külügyi és külgazdasági miniszter Bukarestben a kisebbségi jogköveteléseink mérséklését kérte, az RMDSZ akkor sem szólt semmit, a Maszol Vélemény rovata viszont igen, és akkor is szólni próbált, mikor ugyanaz a miniszter a román nemzeti ünnep kapcsán azt a jóérzést sértő (és mellesleg az erdélyi magyarok problémáinak megoldását is nehezítő) intézkedését meghozta – azt a cikket nyilvánvaló politikai meggondolásból a Kiadó kivétette, szerzőjével, Gál Máriával pedig, akárcsak velem, megszakította a további együttműködést. Nem tudhatom, Elnök úr, hogy az előbb elmondottaknak van-e közük az én elbocsátásomhoz, és ha van is, milyen mértékben, de ha netalán lenne, az nagyon szomorú dolgoknak lenne a jele. Ezt pedig azért nem hallgathatom el, még ha esetleg nem örülne is neki, mert aki sajtós, az akkor is sajtós marad, ha elbocsátják. (Vagy ha közben politikára adja a fejét, amit magam soha nem akartam, akkor sem, amikor pedig megtehettem volna.) A sajtónak pedig egyik feladata, hogy figyelmeztessen a látható és várható bajokra, és ha megvonják tőle ennek a lehetőségét, akkor a dolgok nagyon rossz irányba indulhatnak el. Sőt mintha már el is indultak volna. Például eddig még nem volt olyan, hogy a parlamentben a frakcióvezetőket ne titkos szavazással, hanem azt megkerülve, a szövetségi elnök ellentmondást nem tűrő utasítására nevezzék ki. Mire megírhattuk volna a figyelmeztetésünket, a Maszol Vélemény rovata erre alkalmatlanná vált. Az „új Maszolon” pedig már olyan címek olvashatók, mint például a következő: Kovács Péter sokak számára váratlan lemondása után „Január végén nevezi ki Kelemen Hunor az új ügyvezető elnököt”. Mi már nem szólhatunk, de valaki figyelmeztethetné a kollégákat, hogy az ügyvezető elnököt az SZKT nevezi ki titkos szavazással, természetesen a szövetségi elnök javaslatára, de ami mégsem ugyanaz... A magam személyes kérdésére visszatérve csak annyit szeretnék még elmondani, hogy azt az egyet nem tudnám magyarázatként elfogadni (és azt hiszem, más sem), hogy rovatszerkesztőként és publicistaként nem tettem volna meg minden tőlem telhetőt az RMDSZ érdekében, és nem támogattam volna minden olyan ügyben, amelyet az adott helyzetben helyesnek vagy legalábbis vállalhatónak ítéltem, még ha ezért az RMDSZ-t zsigerből gyűlölő kommentelők minősíthetetlen gyalázkodásait és rágalmazásait is el kellett viselnem az írásaim alatt. (Az olykor az emberi méltóságomat is súlyosan érintő sértésekre pedig még csak nem is mindig válaszolhattam, mert ezt a Kiadó megtiltotta nekem.) Persze volt a pályám során olyan eset is, mikor az RMDSZ valamely lépését elhibázottnak láttam, és azt sem hallgathattam el, hiszen újságíróként az volt a dolgom, hogy az ilyeneket is szóvá tegyem. És ezt nem is mindig tettem nagyon kíméletesen: kevés olyan „ütős” cím volt még a hazai magyar sajtóban, mint amilyennel a cikkemet elláttam, mikor az RMDSZ kormányszövetségre lépett Traian Băsescu pártjával, közösségünk harsány éljenzése közepette: „Nem veszett el más, csak a becsület”. Az akkori szövetségi elnök egyetlen ironikus, de nem fenyegető vagy rosszindulatú megjegyzéssel intézte el a dolgot, szemben azzal, hogy most viszont egyszerűen elbocsátottak, és még azt sem mondták meg, miért. Arra pedig, hogy miért „védem” és „támogatom” következetesen érdekképviseleti szervezetünket, külön ki kell térnem, hiszen ezt lassan már a barátaimnak is meg kell magyaráznom, akik olykor jelzik, hogy szerintük hajlamos vagyok túlbecsülni az RMDSZ érdemeit és fontosságát. Több okom is van erre, nem sorolnám fel mindet. Főleg azért tartok ki mellette, mert számomra fontos, hogy a romániai magyarságnak legyen, aki minden szinten megfelelően képviselje az érdekeit és az ügyeit, a helyhatóságoktól a parlamentig, és erre egyelőre még mindig az RMDSZ-t látom a legalkalmasabbnak. Védenem pedig azért kellett sokszor („pártsajtósként, pártkatonaként, bérencként”, még ha tagja sem vagyok), mert olyan nemtelen támadásoknak volt (van) kitéve, amelyek morálisan akarták tönkretenni, lejáratni, megsemmisíteni, az eszközökben sem válogatva, nem törődve azzal, milyen következményei lehetnek a romániai magyarság számára annak, ha érdekképviseleti szervezete a vele szemben mesterségesen kialakított bizalmatlanság miatt elveszíti a támogatottságát, és képviselet nélkül maradunk. Azt nem vitatom, hogy az RMDSZ-nél hatékonyabb érdekképviseletet is el lehet képzelni, de mutatni ilyet még senki sem tudott, hogy ki és mi lehetne az. Bizonyos hiányosságait magam is látom, és azért is védem az RMDSZ-t és írom meg róla a jót, hangoztatom az eredményeit, hogy utána hitelesebben bírálhassam, és próbálhassam befolyásolni, hogy tartsa be a demokrácia szabályait. Erre azonban ezentúl már nem lesz lehetőségem, mert nem lesz, hol, miután a Kiadó hirtelen „szép üzenet” nélkül elbocsátott a Maszoltól, így válva meg a portál nyomtatott elődjének, az Új Magyar Szónak az alapító főszerkesztőjétől, a Maszol vezető publicistájától, rovatvezetőjétől. Higgyem azt, hogy politikai indíttatás nélkül történt, a publicisztikámtól és az általam gondozott rovatban megjelent jegyzetektől teljesen függetlenül? Ám ami a legfájdalmasabb: mindez akkor esik meg, mikor szövetségünk első embere éppen egy volt liberális beállítottságú sajtós, akinek biztosan nem kell elmagyarázni, mit jelent a sajtószabadság korlátozása. Elnök úr, ez egyik elődje idejében sem történhetett volna meg! Számítva őszinte válaszára, üdvözlettel:
Ágoston Hugó
Utóirat: Nyílt levelemmel először volt lapomat kerestem meg, de a Maszol a közlését nem vállalta. Így megy ez.
UPDATE: Kelemen Hunor RMDSZ-elnök megkeresésünkre jelezte: Ágoston Hugó levelére magánlevélben fog válaszolni.
Transindex.ro
Még mindig nem sikerült magyarázatot kapnom arra, hogy a Progress Alapítvány mint kiadó konkrétan miért menesztett engem.
Tisztelt Szövetségi Elnök úr! Bizonyára tud a személyem körül történtekről és azok visszhangjáról; nem is azt szeretném itt részletezni. Ezt a levelet azért írom, mert még mindig nem sikerült magyarázatot kapnom arra, hogy a közpénzből gazdálkodó Progress Alapítvány mint kiadó konkrétan miért menesztett engem a Maszoltól, miután tudomásom szerint semmilyen szakmai, adminisztratív vagy sajtóetikai vétséget nem követtem el, és azt remélem, hogy ha ezt most az Alapítványt működtető RMDSZ elnökétől kérdezem meg, akkor végre megtudhatom. Azt is remélem, hogy egy ilyen méltatlanság után megérti természetes elvárásomat, hogy legalább érdembeli tájékoztatást kapjak a tényleges okokról, és ezt elégséges indoknak fogja látni levelem megírásához, tehát nem fog mögötte semmiféle politikai vagy más, személyes indítékot feltételezni (biztosíthatom afelől, hogy ilyen nincs is), és olyasmit sem, hogy ezt mások ösztönzésére vagy sugallatára tenném. Számolok vele, hogy RMDSZ-es barátaim esetleg helyteleníteni fogják levelem közzétételét, de ez az én szabad választásom, amibe senkinek sem lehet beleszólása. Utána bárki elmondhatja róla a véleményét. Miután pedig az esetnek elég nagy sajtóvisszhangja is lett, a válaszára most már nemcsak én lennék kíváncsi, hanem az olvasók is (akik nem mellesleg az RMDSZ potenciális szavazói), hiszen azt ők sem gondolhatják, mint ahogy én sem, hogy Ön mint egykori sajtós és jó ideje vezető politikus ne tudná, hogy alapjában véve miről is volt szó, mi volt a háttere és az igazi oka az eltávolításomnak. Ezt pedig nemcsak azért írom, mert az elbocsátásom elfogadható megindoklása hiányában az olvasóim most bármit feltételezhetnek rólam (márpedig a saját jó hírére mindenki érzékeny), hanem azért is, mert az RMDSZ elnökének hallgatása már kezd feltűnővé válni (Facebook-bejegyzésekben és hozzászólásokban többen is szóvá tették ezt), és különféle spekulációkra is alkalmat ad, kezdve onnan, hogy ezzel kapcsolatban esetleg valami titkolnivalója van, netán valahonnan hallgatásra kényszerítik, egészen addig, hogy szerkesztői és publicisztikai tevékenységem politikai okok miatt vált nemkívánatossá a Maszolt kiadó Progress Alapítvány gazdája, az RMDSZ számára. (Ez utóbbi feltételezés sem nagyon meglepő, hiszen jól tudjuk, hogy a magyar sajtó terén sajnos nem a tisztázások, hanem a tisztogatások, a végső indítékában politikai takarítás korát éljük.) Ezekről nem látom itt szükségesnek többet írni, hiszen az utóbbi két hét eseményeinek különféle sajtóbeli értelmezéseit bizonyára ismeri. Mikor valamire nincs válasza, az ember találgatásra van utalva. Én is megpróbáltam felidézni, hogy volt-e az általam szerkesztett Vélemény rovatban olyan anyag, amely egyértelműen szembement volna az RMDSZ kinyilvánított véleményével, de ilyet nem találtam. Eszembe jut viszont néhány jegyzetünk olyan témákról, amelyekről az RMDSZ valami miatt jobbnak látta egyáltalán nem nyilatkozni. Ilyen volt például a magyarországi sajtóállapotokat meghatározó médiatörvény sajtószabadságot korlátozó volta, majd (ennek következményeként is) a Népszabadság megszüntetése, amiről magam is írtam nem is egyszer. És jelent meg a rovatban írás a magyarországi minősíthetetlen menekültellenes gyűlöletkampánnyal kapcsolatban is. Mondjuk ezek nem érintették közvetlenül érdekképviseleti szervezetünket, viszont amikor a magyar külügyi és külgazdasági miniszter Bukarestben a kisebbségi jogköveteléseink mérséklését kérte, az RMDSZ akkor sem szólt semmit, a Maszol Vélemény rovata viszont igen, és akkor is szólni próbált, mikor ugyanaz a miniszter a román nemzeti ünnep kapcsán azt a jóérzést sértő (és mellesleg az erdélyi magyarok problémáinak megoldását is nehezítő) intézkedését meghozta – azt a cikket nyilvánvaló politikai meggondolásból a Kiadó kivétette, szerzőjével, Gál Máriával pedig, akárcsak velem, megszakította a további együttműködést. Nem tudhatom, Elnök úr, hogy az előbb elmondottaknak van-e közük az én elbocsátásomhoz, és ha van is, milyen mértékben, de ha netalán lenne, az nagyon szomorú dolgoknak lenne a jele. Ezt pedig azért nem hallgathatom el, még ha esetleg nem örülne is neki, mert aki sajtós, az akkor is sajtós marad, ha elbocsátják. (Vagy ha közben politikára adja a fejét, amit magam soha nem akartam, akkor sem, amikor pedig megtehettem volna.) A sajtónak pedig egyik feladata, hogy figyelmeztessen a látható és várható bajokra, és ha megvonják tőle ennek a lehetőségét, akkor a dolgok nagyon rossz irányba indulhatnak el. Sőt mintha már el is indultak volna. Például eddig még nem volt olyan, hogy a parlamentben a frakcióvezetőket ne titkos szavazással, hanem azt megkerülve, a szövetségi elnök ellentmondást nem tűrő utasítására nevezzék ki. Mire megírhattuk volna a figyelmeztetésünket, a Maszol Vélemény rovata erre alkalmatlanná vált. Az „új Maszolon” pedig már olyan címek olvashatók, mint például a következő: Kovács Péter sokak számára váratlan lemondása után „Január végén nevezi ki Kelemen Hunor az új ügyvezető elnököt”. Mi már nem szólhatunk, de valaki figyelmeztethetné a kollégákat, hogy az ügyvezető elnököt az SZKT nevezi ki titkos szavazással, természetesen a szövetségi elnök javaslatára, de ami mégsem ugyanaz... A magam személyes kérdésére visszatérve csak annyit szeretnék még elmondani, hogy azt az egyet nem tudnám magyarázatként elfogadni (és azt hiszem, más sem), hogy rovatszerkesztőként és publicistaként nem tettem volna meg minden tőlem telhetőt az RMDSZ érdekében, és nem támogattam volna minden olyan ügyben, amelyet az adott helyzetben helyesnek vagy legalábbis vállalhatónak ítéltem, még ha ezért az RMDSZ-t zsigerből gyűlölő kommentelők minősíthetetlen gyalázkodásait és rágalmazásait is el kellett viselnem az írásaim alatt. (Az olykor az emberi méltóságomat is súlyosan érintő sértésekre pedig még csak nem is mindig válaszolhattam, mert ezt a Kiadó megtiltotta nekem.) Persze volt a pályám során olyan eset is, mikor az RMDSZ valamely lépését elhibázottnak láttam, és azt sem hallgathattam el, hiszen újságíróként az volt a dolgom, hogy az ilyeneket is szóvá tegyem. És ezt nem is mindig tettem nagyon kíméletesen: kevés olyan „ütős” cím volt még a hazai magyar sajtóban, mint amilyennel a cikkemet elláttam, mikor az RMDSZ kormányszövetségre lépett Traian Băsescu pártjával, közösségünk harsány éljenzése közepette: „Nem veszett el más, csak a becsület”. Az akkori szövetségi elnök egyetlen ironikus, de nem fenyegető vagy rosszindulatú megjegyzéssel intézte el a dolgot, szemben azzal, hogy most viszont egyszerűen elbocsátottak, és még azt sem mondták meg, miért. Arra pedig, hogy miért „védem” és „támogatom” következetesen érdekképviseleti szervezetünket, külön ki kell térnem, hiszen ezt lassan már a barátaimnak is meg kell magyaráznom, akik olykor jelzik, hogy szerintük hajlamos vagyok túlbecsülni az RMDSZ érdemeit és fontosságát. Több okom is van erre, nem sorolnám fel mindet. Főleg azért tartok ki mellette, mert számomra fontos, hogy a romániai magyarságnak legyen, aki minden szinten megfelelően képviselje az érdekeit és az ügyeit, a helyhatóságoktól a parlamentig, és erre egyelőre még mindig az RMDSZ-t látom a legalkalmasabbnak. Védenem pedig azért kellett sokszor („pártsajtósként, pártkatonaként, bérencként”, még ha tagja sem vagyok), mert olyan nemtelen támadásoknak volt (van) kitéve, amelyek morálisan akarták tönkretenni, lejáratni, megsemmisíteni, az eszközökben sem válogatva, nem törődve azzal, milyen következményei lehetnek a romániai magyarság számára annak, ha érdekképviseleti szervezete a vele szemben mesterségesen kialakított bizalmatlanság miatt elveszíti a támogatottságát, és képviselet nélkül maradunk. Azt nem vitatom, hogy az RMDSZ-nél hatékonyabb érdekképviseletet is el lehet képzelni, de mutatni ilyet még senki sem tudott, hogy ki és mi lehetne az. Bizonyos hiányosságait magam is látom, és azért is védem az RMDSZ-t és írom meg róla a jót, hangoztatom az eredményeit, hogy utána hitelesebben bírálhassam, és próbálhassam befolyásolni, hogy tartsa be a demokrácia szabályait. Erre azonban ezentúl már nem lesz lehetőségem, mert nem lesz, hol, miután a Kiadó hirtelen „szép üzenet” nélkül elbocsátott a Maszoltól, így válva meg a portál nyomtatott elődjének, az Új Magyar Szónak az alapító főszerkesztőjétől, a Maszol vezető publicistájától, rovatvezetőjétől. Higgyem azt, hogy politikai indíttatás nélkül történt, a publicisztikámtól és az általam gondozott rovatban megjelent jegyzetektől teljesen függetlenül? Ám ami a legfájdalmasabb: mindez akkor esik meg, mikor szövetségünk első embere éppen egy volt liberális beállítottságú sajtós, akinek biztosan nem kell elmagyarázni, mit jelent a sajtószabadság korlátozása. Elnök úr, ez egyik elődje idejében sem történhetett volna meg! Számítva őszinte válaszára, üdvözlettel:
Ágoston Hugó
Utóirat: Nyílt levelemmel először volt lapomat kerestem meg, de a Maszol a közlését nem vállalta. Így megy ez.
UPDATE: Kelemen Hunor RMDSZ-elnök megkeresésünkre jelezte: Ágoston Hugó levelére magánlevélben fog válaszolni.
Transindex.ro
2017. január 12.
Kelemen: Ágoston Hugó manipulál és alaptalanul vádaskodik
Kelemen Hunor szerint nem politikai vagy ideológiai indokok alapján döntött úgy az RMDSZ által működtetett Progress Alapítvány, hogy nem hosszabbítja meg a Maszol hírportál vezető publicistájának szerződését.
A szövetségi elnök mindezt az Ágoston Hugó újságírónak írt, a Transindex portálon csütörtökön közzétett levélben szögezte le. Az ügy előzménye, hogy Ágoston – a Maszol nyomtatott elődjének, a 2011-ben megszűnt Új Magyar Szónak az alapító főszerkesztője – nemrég nyílt levélben kért magyarázatot arra Kelemen Hunortól, miért menesztették az RMDSZ alapítványa által finanszírozott portáltól. Levelében a korábban a Magyar Újságírók Romániai Egyesületét (MÚRE) is irányító publicista úgy véli: „kezd feltűnővé válni" az RMDSZ elnökének hallgatása, ami szerinte olyan spekulációknak is alkalmat ad, miszerint szerkesztői és publicisztikai tevékenysége politikai okok miatt vált nemkívánatossá a Maszolt kiadó Progress Alapítvány gazdája, az RMDSZ számára.
Válaszában Kelemen előrebocsátotta: nem tartja közügynek azt, ha egy rovatvezetőnek a főszerkesztője és a kiadója nem hosszabbítja meg a szerzői jogokra vonatkozó, december 31-én lejárt munkaszerződését. Az RMDSZ-elnök közölte, eredeti szándékával ellentétben azért nem magánlevélben válaszol, mert szerinte egy magánügyből valakik közügyet próbálnak kreálni. „Az sem mellékes, hogy az Ön nyílt levele mindent tartalmaz, vagy majdnem mindent, ami nem tartozik a tárgyhoz, de a manipulációra kiválóan alkalmas" – állapítja meg a politikus, hozzátéve: nincs semmi titkolnivalója, a szövetség elnökeként sohasem foglalkozott az alakulat által támogatott, vagy kiadott és működtetett lapok, rádió vagy televízió tartalmi és személyzeti ügyeivel.
Keményen odaszúr a szövetségi elnök a volt vezető publicistának, amikor megjegyzi: sem az ÚMSZ alapítói minősége, sem más érdemei nem jelentik azt, hogy „vezető beosztásban kell dolgoznia az idők végezetéig". „Azt inszinuálni, hogy a szerződést csak azért nem hosszabbították meg, mert az Ön egyik-másik véleményével a kiadó vagy a kiadót működtető RMDSZ elnöke nem értene egyet, alaptalan vádaskodás. Ez pontosan abba a kategóriába tartozik, mintha valaki azt állítaná, hogy a globális felmelegedésért és az idei fagyos tél miatt is az RMDSZ a hibás" – írja Kelemen Hunor. A politikus közölte: a Maszol kiadója és főszerkesztője arról tájékoztatta őt: a lejárt munkaszerződését csak azért nem hosszabbították meg, mert közösen arra a konklúzióra jutottak, hogy váltásra, újításra van szükség.
„Úgy érezték, hogy más is képes ellátni azt a munkát, amit december végéig Ön végzett. A döntésük sem nem politikai, sem nem ideológiai, tudomásom szerint ezt Önnel is közölték. Én a magam nevében tiszteletben tartom a főszerkesztő és a kiadó döntését, és nagy tisztelettel megköszönöm azt a sok éves munkát, amit a romániai magyar közéletben végzett. Igaz, hogy ezt más körülmények között szerettem volna megtenni, de ez a lényegen semmit sem változtat" – olvasható az RMDSZ-elnök levelében. Kelemen megjegyzi még: megérti Ágoston Hugó személyes sértődését, de nem tartja helyesnek, hogy csak azért, mert egy lejárt munkaszerződést nem hosszabbított meg a főszerkesztője és kiadója, cenzúrát kiált és a sajtószabadságot láttatja megsértve.
kronika.hu
Kelemen Hunor szerint nem politikai vagy ideológiai indokok alapján döntött úgy az RMDSZ által működtetett Progress Alapítvány, hogy nem hosszabbítja meg a Maszol hírportál vezető publicistájának szerződését.
A szövetségi elnök mindezt az Ágoston Hugó újságírónak írt, a Transindex portálon csütörtökön közzétett levélben szögezte le. Az ügy előzménye, hogy Ágoston – a Maszol nyomtatott elődjének, a 2011-ben megszűnt Új Magyar Szónak az alapító főszerkesztője – nemrég nyílt levélben kért magyarázatot arra Kelemen Hunortól, miért menesztették az RMDSZ alapítványa által finanszírozott portáltól. Levelében a korábban a Magyar Újságírók Romániai Egyesületét (MÚRE) is irányító publicista úgy véli: „kezd feltűnővé válni" az RMDSZ elnökének hallgatása, ami szerinte olyan spekulációknak is alkalmat ad, miszerint szerkesztői és publicisztikai tevékenysége politikai okok miatt vált nemkívánatossá a Maszolt kiadó Progress Alapítvány gazdája, az RMDSZ számára.
Válaszában Kelemen előrebocsátotta: nem tartja közügynek azt, ha egy rovatvezetőnek a főszerkesztője és a kiadója nem hosszabbítja meg a szerzői jogokra vonatkozó, december 31-én lejárt munkaszerződését. Az RMDSZ-elnök közölte, eredeti szándékával ellentétben azért nem magánlevélben válaszol, mert szerinte egy magánügyből valakik közügyet próbálnak kreálni. „Az sem mellékes, hogy az Ön nyílt levele mindent tartalmaz, vagy majdnem mindent, ami nem tartozik a tárgyhoz, de a manipulációra kiválóan alkalmas" – állapítja meg a politikus, hozzátéve: nincs semmi titkolnivalója, a szövetség elnökeként sohasem foglalkozott az alakulat által támogatott, vagy kiadott és működtetett lapok, rádió vagy televízió tartalmi és személyzeti ügyeivel.
Keményen odaszúr a szövetségi elnök a volt vezető publicistának, amikor megjegyzi: sem az ÚMSZ alapítói minősége, sem más érdemei nem jelentik azt, hogy „vezető beosztásban kell dolgoznia az idők végezetéig". „Azt inszinuálni, hogy a szerződést csak azért nem hosszabbították meg, mert az Ön egyik-másik véleményével a kiadó vagy a kiadót működtető RMDSZ elnöke nem értene egyet, alaptalan vádaskodás. Ez pontosan abba a kategóriába tartozik, mintha valaki azt állítaná, hogy a globális felmelegedésért és az idei fagyos tél miatt is az RMDSZ a hibás" – írja Kelemen Hunor. A politikus közölte: a Maszol kiadója és főszerkesztője arról tájékoztatta őt: a lejárt munkaszerződését csak azért nem hosszabbították meg, mert közösen arra a konklúzióra jutottak, hogy váltásra, újításra van szükség.
„Úgy érezték, hogy más is képes ellátni azt a munkát, amit december végéig Ön végzett. A döntésük sem nem politikai, sem nem ideológiai, tudomásom szerint ezt Önnel is közölték. Én a magam nevében tiszteletben tartom a főszerkesztő és a kiadó döntését, és nagy tisztelettel megköszönöm azt a sok éves munkát, amit a romániai magyar közéletben végzett. Igaz, hogy ezt más körülmények között szerettem volna megtenni, de ez a lényegen semmit sem változtat" – olvasható az RMDSZ-elnök levelében. Kelemen megjegyzi még: megérti Ágoston Hugó személyes sértődését, de nem tartja helyesnek, hogy csak azért, mert egy lejárt munkaszerződést nem hosszabbított meg a főszerkesztője és kiadója, cenzúrát kiált és a sajtószabadságot láttatja megsértve.
kronika.hu
2017. január 13.
Sajtó, szabadság és az RMDSZ identitászavara
Az elmúlt néhány év alatt immár sokadszor meghalt a magyar sajtószabadság. Az újabb sajnálatos haláleset előidézője egyesek szerint az RMDSZ, jobban mondva az RMDSZ által működtetett Progress Alapítvány, amely anyagi indokokra hivatkozva bezárta – illetve saját megfogalmazása szerint csupán határozatlan időre felfüggesztette – az Erdélyi Riport hírportált, illetve felmondta az RMDSZ-média zászlóshajójának számító Maszol.ro portál néhány publicistájának a szerződését.
Az érintettek és a velük szimpatizáló kívülállók egy része gyakorlatilag már reflexszerűen a magyar kormány kezét látja az ügy mögött, amely szerintük azzal fizetteti meg az RMDSZ-nek a kampány során nyújtott támogatást, hogy kikövetelte a vele szemben kritikus erdélyi sajtóorgánumok és újságírók parkolópályára helyezését.
Erdélyi sajtóorgánum munkatársaiként természetesen szolidarizálunk az állás nélkül maradt kollégákkal, és sajnálatosnak tartjuk, hogy újabb magyar nyelvű médium szűnt meg. Ugyanakkor a váltások mögött nem annyira (vagy nemcsak) a politikai megfontolások, hanem az RMDSZ identitásproblémái állhatnak.
Tény, hogy mindkét sajtóorgánum elsősorban a balliberális áramlathoz tartozó véleményeknek adott hangot. Mindemellett attól függetlenül, hogy néha sarkos-karcos, ideológiailag vezérelt, zsigeri vélemények láttak benne napvilágot, az Erdélyi Riport minőségi tartalmakat állított elő – talán túlságosan is minőségieket. Annyira szűk réteghez szólt, hogy az jóformán alig mérhető – a legjobb időszakban elért, napi 400 fölötti nézettség még közepes látogatottságnak is nehezen nevezhető. Vagyis az anyagi érvek a működtető tulajdonos részéről megállnak a lábukon – az már kevésbé, hogy a bezárás tényét nem jóval korábban, hanem csupán napokkal annak hatálybalépését megelőzően, karácsony előtt néhány nappal tudatták az érintettekkel. Ez nem csupán embertelen, de cinikus is – nagyon olyan szaga van, hogy még egy utolsót akartak rúgni a portálba, amely csak a pénzt vitte, de hasznot igazából nem hozott, viszont annál önjáróbb volt.
A Maszol.ro-nál a bezárás veszélye nem fenyegetett, mivel az „önjárásé" sem állt fenn, és a nézettségre sem lehet panasz. Az átfazonírozás azonban a jelek szerint a működtetők számára annál fontosabb volt. A Vélemény rovatban megjelent publicisztikák jó részének legfőbb jellemzője a masszív ideológiavezéreltség, illetve a zsigeri jobboldal-ellenesség volt. A szerzők egy része általában előbb lőtt, aztán kérdezett, véleményük kialakításában pedig rendszerint a tények játszották a legkisebb szerepet. Mindegy, mit tett a magyar kormány, az csak rossz lehetett.
Az RMDSZ számára ez hosszú évekig megfelelt, hiszen közben kritikátlanul ajnározták a szövetséget, amely a még a Markó-érában kialakult status quo szerint szemben állt a jelenlegi magyar kormánypártokkal, és inkább a balliberális oldalhoz húzott. Ez érződött a médiájában is. Ugyanakkor ez szöges ellentétben állt azzal, hogy az RMDSZ hivatalosan a jobbközéphez sorolta magát – olyannyira, hogy a konzervatív pártokat tömörítő pártcsalád, az Európai Néppárt tagjává vált.
Annak kiderítése, hogy ez azért alakult így, mert a Fidesz eleve hűvösen viszonyult az RMDSZ-hez, vagy azért, mert Markó Béla személyesen is inkább a baloldalhoz vonzódott, meghaladná ezen írás kereteit – mindenesetre beszédes lehet a tény, hogy az RMDSZ éléről visszalépett Markó továbbra is a magyar balliberális oldal legismertebb médiumaiban közli gyakran sértett hangvételű írásait.Markó távozása után az RMDSZ identitászavara – az, hogy hivatalosan jobbközép párt, ám a médiájában szinte kizárólag balliberális és szélső-balliberális hangvétel uralkodott – miatti feszültség egyre nyilvánvalóbbá vált. A fiatalabb helyi vezetők egy része egyre többször nyíltan kiállt a magyar kormánypártok mellett, és tény, hogy a szövetség választóinak elsöprő többsége is inkább a jobboldal felé húz.
A mostani döntések annak a folyamatnak az újabb lépéseiként is értelmezhetők, amelyet az RMDSZ „markótlanításának" nevezhetünk – vagyis „szakítanak" a nem is annyira a magyar kormány, mint inkább a választópolgárok többségének elvárásai miatt egyre inkább tehernek minősülő balliberális értelmiségi holdudvarral, vagy legalábbis annak egy részével. (És azért az is szempont, hogy a kritikátlan, gyakran az 1989 előtti nyelvezetet idéző ajnározás egy idő után már az ajnározottnak is kényelmetlen). Könnyen megtörténhet, hogy ehhez a végső lökést a Fidesz és az RMDSZ egymásra találása adta meg, ugyanakkor az ideológiai is-is állapot hosszú távon nehezen tartható. Kérdés persze, hogy milyen irányultságúak lesznek az új szerzők – már ha lesznek.
Most az érintettek, illetve elvbarátaik szidják a rendszert, amely lehetővé teszi, hogy az RMDSZ a román állam által a magyar kisebbség kulturális identitásának fenntartása céljából kiutalt összegekből fenntartott sajtóorgánumokban tulajdonosként a saját kénye-kedve szerint járjon el. Csak hát az a helyzet, hogy a rendszert ily módon működtető, a magyar közösségnek járó pénzek kizárólagos kezelésének jogával az RMDSZ-t felruházó jogszabályok kidolgozásában az az RMDSZ is vaskosan benne van, amely mellett eddig teljes mellszélességgel kiálltak, és – tisztelet a kivételnek – elmozdításukig, mindaddig, amíg a közpénzekből fenntartott RMDSZ-média bérlistáján ők maguk is szerepeltek, semmilyen problémát nem láttak benne. Akkor élt és virult a sajtószabadság. Az csak most halt meg, hogy az RMDSZ már nem tart igényt értékes munkájukra.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
Az elmúlt néhány év alatt immár sokadszor meghalt a magyar sajtószabadság. Az újabb sajnálatos haláleset előidézője egyesek szerint az RMDSZ, jobban mondva az RMDSZ által működtetett Progress Alapítvány, amely anyagi indokokra hivatkozva bezárta – illetve saját megfogalmazása szerint csupán határozatlan időre felfüggesztette – az Erdélyi Riport hírportált, illetve felmondta az RMDSZ-média zászlóshajójának számító Maszol.ro portál néhány publicistájának a szerződését.
Az érintettek és a velük szimpatizáló kívülállók egy része gyakorlatilag már reflexszerűen a magyar kormány kezét látja az ügy mögött, amely szerintük azzal fizetteti meg az RMDSZ-nek a kampány során nyújtott támogatást, hogy kikövetelte a vele szemben kritikus erdélyi sajtóorgánumok és újságírók parkolópályára helyezését.
Erdélyi sajtóorgánum munkatársaiként természetesen szolidarizálunk az állás nélkül maradt kollégákkal, és sajnálatosnak tartjuk, hogy újabb magyar nyelvű médium szűnt meg. Ugyanakkor a váltások mögött nem annyira (vagy nemcsak) a politikai megfontolások, hanem az RMDSZ identitásproblémái állhatnak.
Tény, hogy mindkét sajtóorgánum elsősorban a balliberális áramlathoz tartozó véleményeknek adott hangot. Mindemellett attól függetlenül, hogy néha sarkos-karcos, ideológiailag vezérelt, zsigeri vélemények láttak benne napvilágot, az Erdélyi Riport minőségi tartalmakat állított elő – talán túlságosan is minőségieket. Annyira szűk réteghez szólt, hogy az jóformán alig mérhető – a legjobb időszakban elért, napi 400 fölötti nézettség még közepes látogatottságnak is nehezen nevezhető. Vagyis az anyagi érvek a működtető tulajdonos részéről megállnak a lábukon – az már kevésbé, hogy a bezárás tényét nem jóval korábban, hanem csupán napokkal annak hatálybalépését megelőzően, karácsony előtt néhány nappal tudatták az érintettekkel. Ez nem csupán embertelen, de cinikus is – nagyon olyan szaga van, hogy még egy utolsót akartak rúgni a portálba, amely csak a pénzt vitte, de hasznot igazából nem hozott, viszont annál önjáróbb volt.
A Maszol.ro-nál a bezárás veszélye nem fenyegetett, mivel az „önjárásé" sem állt fenn, és a nézettségre sem lehet panasz. Az átfazonírozás azonban a jelek szerint a működtetők számára annál fontosabb volt. A Vélemény rovatban megjelent publicisztikák jó részének legfőbb jellemzője a masszív ideológiavezéreltség, illetve a zsigeri jobboldal-ellenesség volt. A szerzők egy része általában előbb lőtt, aztán kérdezett, véleményük kialakításában pedig rendszerint a tények játszották a legkisebb szerepet. Mindegy, mit tett a magyar kormány, az csak rossz lehetett.
Az RMDSZ számára ez hosszú évekig megfelelt, hiszen közben kritikátlanul ajnározták a szövetséget, amely a még a Markó-érában kialakult status quo szerint szemben állt a jelenlegi magyar kormánypártokkal, és inkább a balliberális oldalhoz húzott. Ez érződött a médiájában is. Ugyanakkor ez szöges ellentétben állt azzal, hogy az RMDSZ hivatalosan a jobbközéphez sorolta magát – olyannyira, hogy a konzervatív pártokat tömörítő pártcsalád, az Európai Néppárt tagjává vált.
Annak kiderítése, hogy ez azért alakult így, mert a Fidesz eleve hűvösen viszonyult az RMDSZ-hez, vagy azért, mert Markó Béla személyesen is inkább a baloldalhoz vonzódott, meghaladná ezen írás kereteit – mindenesetre beszédes lehet a tény, hogy az RMDSZ éléről visszalépett Markó továbbra is a magyar balliberális oldal legismertebb médiumaiban közli gyakran sértett hangvételű írásait.Markó távozása után az RMDSZ identitászavara – az, hogy hivatalosan jobbközép párt, ám a médiájában szinte kizárólag balliberális és szélső-balliberális hangvétel uralkodott – miatti feszültség egyre nyilvánvalóbbá vált. A fiatalabb helyi vezetők egy része egyre többször nyíltan kiállt a magyar kormánypártok mellett, és tény, hogy a szövetség választóinak elsöprő többsége is inkább a jobboldal felé húz.
A mostani döntések annak a folyamatnak az újabb lépéseiként is értelmezhetők, amelyet az RMDSZ „markótlanításának" nevezhetünk – vagyis „szakítanak" a nem is annyira a magyar kormány, mint inkább a választópolgárok többségének elvárásai miatt egyre inkább tehernek minősülő balliberális értelmiségi holdudvarral, vagy legalábbis annak egy részével. (És azért az is szempont, hogy a kritikátlan, gyakran az 1989 előtti nyelvezetet idéző ajnározás egy idő után már az ajnározottnak is kényelmetlen). Könnyen megtörténhet, hogy ehhez a végső lökést a Fidesz és az RMDSZ egymásra találása adta meg, ugyanakkor az ideológiai is-is állapot hosszú távon nehezen tartható. Kérdés persze, hogy milyen irányultságúak lesznek az új szerzők – már ha lesznek.
Most az érintettek, illetve elvbarátaik szidják a rendszert, amely lehetővé teszi, hogy az RMDSZ a román állam által a magyar kisebbség kulturális identitásának fenntartása céljából kiutalt összegekből fenntartott sajtóorgánumokban tulajdonosként a saját kénye-kedve szerint járjon el. Csak hát az a helyzet, hogy a rendszert ily módon működtető, a magyar közösségnek járó pénzek kizárólagos kezelésének jogával az RMDSZ-t felruházó jogszabályok kidolgozásában az az RMDSZ is vaskosan benne van, amely mellett eddig teljes mellszélességgel kiálltak, és – tisztelet a kivételnek – elmozdításukig, mindaddig, amíg a közpénzekből fenntartott RMDSZ-média bérlistáján ők maguk is szerepeltek, semmilyen problémát nem láttak benne. Akkor élt és virult a sajtószabadság. Az csak most halt meg, hogy az RMDSZ már nem tart igényt értékes munkájukra.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2017. január 26.
Van vagy lincs?
Mármint van-e sajtószabadság és az újságírónak van-e szabadsága? Mert lincshangulat, az bizonyosan van, azt könnyebb felismerni a tünetek alapján. De miért érdekel ez engem?
Elsősorban azért, mert újságíró vagyok, abból élek, hogy tájékoztatok, véleményt mondok, hogy a médiafogyasztót eligazítsam a világban – azt mondják, ez a média szerepe, értelme, s hiszem, hogy ez fontos. Szóval, újságíróként mindentől, ami a szólásszabadság korlátozását érinti, kigyullad a képzeletbeli vészjelző lámpa a valóságos fejemben. Ilyen volt az az eset is, amikor megtudtam: január elsejétől a kiadó megszűnteti az Erdélyi Riport (korábban nyomtatásban is megjelent hetilapból eddig megmaradt) internetes portált. Hogy lehet ez? Kérdeztem naivan, s nem értettem, mi olyan drága egy internetes portálban, ahol – amint azóta kiderült – egyetlen alkalmazott dolgozott, mindenki más csak cikkdíjat kapott, hogy gazdasági okokra hivatkozva szüntették meg.
Itt jön a másodsorban: azért érdekel a sajtó és az újságíró szabadsága, mert a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) tagjaként azt is feladatomnak tekintem, hogy a kollégáimmal szolidaritást vállaljak.
S ha ma ők veszítik el a közlés lehetőségét, nekem illene tennem valamit, legalább hümmögjek hangosabban, mert ha holnap tőlem vonják meg a lehetőséget, talán ők is tesznek majd értem valamit, talán ők is hümmögnek majd egyet.
S akkor a harmadsorban. Három és fél éve a MÚRE elnökeként azt is dolgomnak tekintem, hogy a médiát érintő folyamatokat kövessem, értsem, terjesszem. Nem azért, mert a MÚRE mindent meg tudna oldani. Sokkal inkább azért, mert szükségesnek tartom a szakmai fórum létét és működtetését, azt, hogy időnként keretet és alkalmat adjon találkozásokra, beszélgetésekre. Mert ha megoldani nem is tudunk mindent az egyesületben, és nem is tudunk minden szakmabelit megvédeni (hogy miért nem lehetünk szakszervezet, azt talán máskor), fontos, hogy megvitassuk a kialakult médiahelyzetet, alkalmat adva az érvelésekre, vélemények ütköztetésére.
Egy ilyen találkozót sikerült megszervezni úgy 10 nap alatt az elmúlt hétre, sokak által diagnosztizáltan lincshangulat közepette. Az elvárás hatalmas volt, az érdeklődés mérsékelt, de talán nagyobb, mint egy tudományos konferencián, a meghívottak hol mérsékeltek, hol radikálisak, a hozzászólók hol visszafogottan gonoszak, hol elfogultan hangosak.
Főszerkesztőket, vezető vagy felelős szerkesztőket és (egyszerűen) szerkesztőket hívtunk meg a beszélgetésre, amelyhez a keretet és a helyszínt a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Akadémiai Bizottsága (MTA-KAB) által idén is megszervezett Erdélyi médiajelentés (2017) című tudományos konferencia biztosította. Első körben a meghívottak fejtették ki álláspontjukat a címben foglalt szabadságokról, majd kérdésekre válaszoltak. A végén pedig, amint várható volt, a hozzászólók egymás gondolataihoz szóltak hozzá, emlegetve például a hazai politikusok kommunikációs készségeit is. Nem teljes beszámoló következik.
Újvári Ildikó, a Szabadság főszerkesztője hangsúlyozta: lapjuk kerüli a szenzációhajhászást, és elsődleges szempontnak tartják az olvasók hiteles tájékoztatását. Szerinte ma már lehet írni bármiről, illetve mindenről lehet amiről szabad, mert ugyanakkor fontos a törvény betartása. Megfogalmazott dilemmái közül most csak egy: mit kezdünk a féligazságokkal?
Rostás Szabolcs, a Krónika vezető szerkesztője szerint, egyre aggasztóbb a nyomtatott lapok helyzete, mert nehéz a terméket eljuttatni az olvasókhoz. Ugyanő mondta: „aki erre a pályára áll be, néhány illúzióval le kell számoljon”. S azon is tanakodott kicsit, mi van akkor, ha valaki azért mond el bizalmasan valamit, mert közöltetni akarja?
Cseke Péter, a Maszol.ro portál főszerkesztője kifejtette: bár közjogi értelemben a sajtószabadság garantált, az újságírókat nem védi az alkotmány, mert más törvények felülírják. Igaz, az állam nem szólhat bele, mi alapján vesznek fel vagy dobnak ki újságírókat. Mégis, szerinte az újságírónak három lehetősége van: más pályát választ, az irányultsága alapján választ lapot (és kiadót) vagy másvéleményű lapnál próbál fennmaradni. Nem egyszerű a döntés.
Balázsi-Pál Előd, a Transindex.ro portál főszerkesztője azt mondta, számára is kérdés, hogy mennyire tud működni a romániai magyar média piaci alapon. Kifejtette: a pályázatok rendszere átláthatatlan, egyeseknél vállalt, látszik, másoknál nem nyilvánvaló a támogatás – vagyis szerinte a romániai magyar média nem önfenntartó, ami függőséget okoz. Ugyanakkor kifejtette: a többpártrendszer (több hazai magyar párt megjelenése) paradigmaváltást eredményezett. (Erre később visszatérve, eggyel alább megszólalónk azt mondta: szerinte nincs hazai magyar többpártrendszer.)
Fall Sándor, a Főtér.ro szemleportál szerkesztője elmondta: náluk teljes a véleményszabadság, 3 év alatt meg sem próbálták befolyásolni. Fő céljuk, hogy ne hazudjanak, viszont a tartalom ne legyen unalmas, tetsszen az olvasónak. Utóbb kiderült: sokunkban megfogalmazódott a kérdés, hogy média-e az, amit a portálon „csinálnak”, ha már jellemzően kevés közte a saját tartalom.
A nap poénja szerintem Szűcs László szájából hangzott el: „soha nem voltam olyan szabad, mint ebben az egy hónapban” – mondta a megszüntetett Erdélyi Riport (ha van ilyen szó) munkafogyottá vált főszerkesztője. Szerinte torz médiapiaci viszonyok között élünk, és a lapok 90%-a „bebukna” valós versenyben. Úgy vélte, a támogatáspolitika nem működik jól, az öncenzúra viszont igen... Emellett, fájlalta a hazai médiában a szakmai színvonal egyenetlenségét, a nyelvi silányságot, és kiemelte a továbbképzés szükségességét, különösen a helyi rádiók és lapok esetében. A százalékokra reflektálva: gyors és nem reprezentatív helyszíni (kézfelemeléssel végzett) felmérés alapján kijelentem: a teremben lévők mintegy harmadának van valamilyen médiatartalomra előfizetése, egyeseknek többre, de ez biztosan nem elég a média fenntartásához. Eltartásához.
S akkor a vita. Legfájdalmasabb számomra az volt, hogy ennyi fő- és vezető szerkesztő körében hallottam többször is a kijelentést: a kiadónak joga van megszüntetni a lapot.
Megjegyzés. Nyilván, mindenki az Erdélyi Riport kiadójára gondolt abban a pillanatban. Nos, a Progress Alapítvány képviselője, Nagy Debreczeni Hajnal elfogadta a meghívást a tanácskozásra, majd, tekintettel arra, hogy az asztal körül kizárólag újságíróként dolgozók ültek, javasolta: egy következő kerekasztal-beszélgetésen a kiadókat hívjuk össze, s akkor ő is szívesen részt vesz a beszélgetésen, most viszont inkább legyen jelen a Maszol főszerkesztője. Mert ez a kiadványuk megmaradt – teszem hozzá már én.
S vissza a megszüntetéshez. Ami nem hangzott el: a kiadó megteheti, hogy megszünteti a lapot, de ez nem szerencsés. Csakúgy, mint az, hogy a mecénások (amint Demény Péter kifejtette), megtehetnék, mégsem teszik meg, hogy támogassák például a médiát (de általában a kultúrát sem).
Elhangzott viszont, hogy lehet projekteket benyújtani, pályázni, abból fenntartani sajtótermékeket, s ez a feltétlen függetlenség záloga. Ez biztosan működhet, s Erdélyben látszólag működik is: ez az Átlátszó Erdély nevű blog. Másról még nem tudunk, hiszen a volt Erdélyi Riport csapata nevét Erportra változtatva blogfelületen publikál ugyan, de egyelőre vállaltan társadalmi munkában írnak a szerzők, azaz: senki nem fizet nekik. Vannak kétségeim, hogy működne-e szerkesztőséggel, folyamatosan és pusztán csak pályázatokból a média, de alig várom, hogy kétségeimet valaki eloszlassa.
Ilyesmikről szólt tehát a pénteki beszélgetés, amelynek végén Szilágyi N. Sándor professzor összefoglalta: „A probléma azonosításáig még csak-csak eljutunk, de utána mintha megrántanánk a vállunkat: de hát, mit csináljunk? Ez van!” Szóval, a sajtó helyzetét – amint várható volt – nem oldottuk meg együltünkben. Meggyőződésem, hogy nem is vagyunk elegek mi, újságírók ahhoz a reformhoz, amelyet többen áhítanak: széles körű társadalmi vitán kellene keresztül esnie annak a javaslatnak is, amely – hogy saját szakmámnál maradjak – például a sajtófinanszírozásokat átláthatóvá tenné, főleg azért mert nem csak a sajtóról, de a kultúra minden ágáról szó van, az egész erdélyi magyar közéletet szeretnék átalakítani a reformerek.
S ha már ennyi idő után írok a találkozóról, ejtsek szót azokról a kérdésekről és véleményekről is, amelyekkel azóta kerestek meg, vagy amelyek azóta fogalmazódtak meg bennem.
Nem volt értelme az egésznek. Azért, mert nagyon sokakat nem is érdekel mások véleménye, meglátása, szempontrendszere erről a témáról (sem), nem is azért jöttek oda, hogy meghallgassák. Többek meglátása szerint, voltak, akik azért jöttek el, hátha megtalálják A Bűnöst, azt, aki egyszemélyben okolható mindenért, ami a sajtóban, sőt, még azon is túl történik jelenleg – s netán azért is, ami elvezetett idáig politikumot, sajtót, közéletet. Állítom: ha más nem, az is eredmény, hogy akik eljöttek, ott a helyszínen elkezdtünk virtuális pofozkodás és egymás vádolása helyett: valóban beszélgetni.
Elfogadunk féligazságokat. Ezt az tükrözi legjobban – s ezt tekintsük az én hibámnak is moderátorként – hogy elmondtuk: a kiadó megteheti, hogy bezár egy lapot, de nem mondtuk el, hogy ettől ez még nincs rendben. Nem mondtuk el, hogy az újságíró száját ma már távolról sem képzelheti befogni az, aki felmond neki, bármilyen indokkal. A beszélgetés után odajött hozzám egy kolléga, s azt mondta: ő megélt baráti és ellenséges kiadót is már egy lap vezető újságírójaként, és az a véleménye, hogy a kiadó igazán a főszerkesztő megválasztásával kellene irányvonalat szabjon a lapnak. Kár, hogy nem előtte mondta el, mert megkérdeztem volna erről is a felelős, vezető és főszerkesztőket. Talán majd legközelebb.
Szó esett itt fennebb blogokról. Nem én találtam ki, de szeretem a hasonlatot: ahogyan nem minden sajtótermék, ami publikációként a nyomdát elhagyja, nem egyértelmű az sem, hogy minden médiatermék volna, amit az interneten közzétesznek. Vagyis: a blogot, amely alkalmanként frissül, annak függvényében, hogy milyen hatások érik a szerzőt és mennyi ideje van írni, amely elsősorban nem tájékoztat, hanem véleményt mond, nehezen tekintem teljes médiaterméknek, akkor is, ha újságíró vezeti azt az internetes naplót.
Hasonlóképpen, amit a közösségi médiában elmondunk, az csak abban különbözik a beszélgetéstől vagy a falusi kisdobos munkájától, hogy nem is kell hozzá egymás szemébe nézni (sem egymás fülébe dobolni), s ezért sokan sokkal többet engednek meg magunknak. Attól, hogy sokan olvassák, még nem lesz média (azt úgyis egyre kevesebben olvassák), és attól, hogy kevesen lájkolják, nem kell elkeseredni, mert a tanácskozáson is elhangzott, hogy sokan, főnökeiktől félve, nem merik megnyomni a gombot, csak privát üzenetben gratulálnak – ha meg merik tenni egyáltalán. Azóta két kolléga köszönte meg, hogy a Facebookon zajló megvitatásokról szót ejtettem, nyilván, mindketten azért, mert nem hisznek a virtuális közösségi közösségekben. Én sem feltétel nélkül. Alkalmasnak tartom sok mindenre a közösségi médiát, a beszélgetés élő video közvetítése is mutatja, hogy használjuk, amire lehet, s amikor kell. De nem hiszem, hogy valaha valós érzelmeket tudunk átadni és valós beszélgetést tudunk folytatni azáltal, hogy egymás LCD-jébe nézünk. (Vagy egymás webkamerájába?)
S akkor hogyan tovább?
A történet folytatódik. Folytatódnia kell, mert valóban nagy változások előtt áll a média koncepciója. Divat azt mondani: paradigmaváltás előtt állunk. Pontosabban nem előtte, hanem benne állunk a közepében, már ebben a pillanatban. Példának azt szoktam felhozni, hogy már az sem egyértelmű, hogy elválasztható volna a média írott és audiovizuális része, hiszen rádiószerkesztőként például az elhangzott műsorok részleteit vagy egészét átszerkesztjük webes felületre, és bár felhasználjuk a hangfelvételt is, a végeredmény sokkal közelebb áll az írotthoz, mint az audiovizuálishoz. De mondhatnám azt a példát is, hogy a blogger/vlogger napi rendszerességgel is közölhet, szinte mintha újságot írna, kutatások mutatják, hogy népszerűségük egyre nagyobb, mégsem egyértelmű, hogy ez „újságírás” (mass-média), mert hiányzik a klasszikus meghatározás szerinti gazdasági célú közzététel. Igen – mondhatnák – de mit tegyünk azokkal, akik már bizony reklámoznak is az oldalukon, s ebből keresethez jutnak? A választ nem tudom, de erről is folynak vitáink.
Sokszor elmondtam: a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete nem tud mindent megoldani. De részt kíván vállalni mindannak megoldásából, ami az újságírókat, a médiát érinti. Legyen az etikai (ön)szabályozás, hatósági médiaszabályozás módosítása (urambocsá, akár a médiafogyasztó érdekében), szakmai képzés és továbbképzés, újságírói pótnyugdíj, az újságírók státusának meghatározása – és még sorolhatnám. S mindezt a munkát könnyebb akkor végezni, amikor vannak támogatók. S most elsősorban nem azokra gondolok, akik az anyagi keretet adják a pályázatokon. Ők is fontosak, de sokkal fontosabbak azok – belső tagok vagy külső partnerek – akik hajlandók velünk együtt kidolgozni olyan tervezeteket, amelyek jobbá teszik a valóságot, szabadabbá a sajtót.
S hogy miért került a címbe a lincs? Hát, az elején sugalltam: biztosan nem azért, mert mostanában olyan hangulat nincs.
Rácz Éva
(A szerző a MÚRE elnöke,
a Kolozsvári Rádió szerkesztője)
Szabadság (Kolozsvár)
Mármint van-e sajtószabadság és az újságírónak van-e szabadsága? Mert lincshangulat, az bizonyosan van, azt könnyebb felismerni a tünetek alapján. De miért érdekel ez engem?
Elsősorban azért, mert újságíró vagyok, abból élek, hogy tájékoztatok, véleményt mondok, hogy a médiafogyasztót eligazítsam a világban – azt mondják, ez a média szerepe, értelme, s hiszem, hogy ez fontos. Szóval, újságíróként mindentől, ami a szólásszabadság korlátozását érinti, kigyullad a képzeletbeli vészjelző lámpa a valóságos fejemben. Ilyen volt az az eset is, amikor megtudtam: január elsejétől a kiadó megszűnteti az Erdélyi Riport (korábban nyomtatásban is megjelent hetilapból eddig megmaradt) internetes portált. Hogy lehet ez? Kérdeztem naivan, s nem értettem, mi olyan drága egy internetes portálban, ahol – amint azóta kiderült – egyetlen alkalmazott dolgozott, mindenki más csak cikkdíjat kapott, hogy gazdasági okokra hivatkozva szüntették meg.
Itt jön a másodsorban: azért érdekel a sajtó és az újságíró szabadsága, mert a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) tagjaként azt is feladatomnak tekintem, hogy a kollégáimmal szolidaritást vállaljak.
S ha ma ők veszítik el a közlés lehetőségét, nekem illene tennem valamit, legalább hümmögjek hangosabban, mert ha holnap tőlem vonják meg a lehetőséget, talán ők is tesznek majd értem valamit, talán ők is hümmögnek majd egyet.
S akkor a harmadsorban. Három és fél éve a MÚRE elnökeként azt is dolgomnak tekintem, hogy a médiát érintő folyamatokat kövessem, értsem, terjesszem. Nem azért, mert a MÚRE mindent meg tudna oldani. Sokkal inkább azért, mert szükségesnek tartom a szakmai fórum létét és működtetését, azt, hogy időnként keretet és alkalmat adjon találkozásokra, beszélgetésekre. Mert ha megoldani nem is tudunk mindent az egyesületben, és nem is tudunk minden szakmabelit megvédeni (hogy miért nem lehetünk szakszervezet, azt talán máskor), fontos, hogy megvitassuk a kialakult médiahelyzetet, alkalmat adva az érvelésekre, vélemények ütköztetésére.
Egy ilyen találkozót sikerült megszervezni úgy 10 nap alatt az elmúlt hétre, sokak által diagnosztizáltan lincshangulat közepette. Az elvárás hatalmas volt, az érdeklődés mérsékelt, de talán nagyobb, mint egy tudományos konferencián, a meghívottak hol mérsékeltek, hol radikálisak, a hozzászólók hol visszafogottan gonoszak, hol elfogultan hangosak.
Főszerkesztőket, vezető vagy felelős szerkesztőket és (egyszerűen) szerkesztőket hívtunk meg a beszélgetésre, amelyhez a keretet és a helyszínt a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Akadémiai Bizottsága (MTA-KAB) által idén is megszervezett Erdélyi médiajelentés (2017) című tudományos konferencia biztosította. Első körben a meghívottak fejtették ki álláspontjukat a címben foglalt szabadságokról, majd kérdésekre válaszoltak. A végén pedig, amint várható volt, a hozzászólók egymás gondolataihoz szóltak hozzá, emlegetve például a hazai politikusok kommunikációs készségeit is. Nem teljes beszámoló következik.
Újvári Ildikó, a Szabadság főszerkesztője hangsúlyozta: lapjuk kerüli a szenzációhajhászást, és elsődleges szempontnak tartják az olvasók hiteles tájékoztatását. Szerinte ma már lehet írni bármiről, illetve mindenről lehet amiről szabad, mert ugyanakkor fontos a törvény betartása. Megfogalmazott dilemmái közül most csak egy: mit kezdünk a féligazságokkal?
Rostás Szabolcs, a Krónika vezető szerkesztője szerint, egyre aggasztóbb a nyomtatott lapok helyzete, mert nehéz a terméket eljuttatni az olvasókhoz. Ugyanő mondta: „aki erre a pályára áll be, néhány illúzióval le kell számoljon”. S azon is tanakodott kicsit, mi van akkor, ha valaki azért mond el bizalmasan valamit, mert közöltetni akarja?
Cseke Péter, a Maszol.ro portál főszerkesztője kifejtette: bár közjogi értelemben a sajtószabadság garantált, az újságírókat nem védi az alkotmány, mert más törvények felülírják. Igaz, az állam nem szólhat bele, mi alapján vesznek fel vagy dobnak ki újságírókat. Mégis, szerinte az újságírónak három lehetősége van: más pályát választ, az irányultsága alapján választ lapot (és kiadót) vagy másvéleményű lapnál próbál fennmaradni. Nem egyszerű a döntés.
Balázsi-Pál Előd, a Transindex.ro portál főszerkesztője azt mondta, számára is kérdés, hogy mennyire tud működni a romániai magyar média piaci alapon. Kifejtette: a pályázatok rendszere átláthatatlan, egyeseknél vállalt, látszik, másoknál nem nyilvánvaló a támogatás – vagyis szerinte a romániai magyar média nem önfenntartó, ami függőséget okoz. Ugyanakkor kifejtette: a többpártrendszer (több hazai magyar párt megjelenése) paradigmaváltást eredményezett. (Erre később visszatérve, eggyel alább megszólalónk azt mondta: szerinte nincs hazai magyar többpártrendszer.)
Fall Sándor, a Főtér.ro szemleportál szerkesztője elmondta: náluk teljes a véleményszabadság, 3 év alatt meg sem próbálták befolyásolni. Fő céljuk, hogy ne hazudjanak, viszont a tartalom ne legyen unalmas, tetsszen az olvasónak. Utóbb kiderült: sokunkban megfogalmazódott a kérdés, hogy média-e az, amit a portálon „csinálnak”, ha már jellemzően kevés közte a saját tartalom.
A nap poénja szerintem Szűcs László szájából hangzott el: „soha nem voltam olyan szabad, mint ebben az egy hónapban” – mondta a megszüntetett Erdélyi Riport (ha van ilyen szó) munkafogyottá vált főszerkesztője. Szerinte torz médiapiaci viszonyok között élünk, és a lapok 90%-a „bebukna” valós versenyben. Úgy vélte, a támogatáspolitika nem működik jól, az öncenzúra viszont igen... Emellett, fájlalta a hazai médiában a szakmai színvonal egyenetlenségét, a nyelvi silányságot, és kiemelte a továbbképzés szükségességét, különösen a helyi rádiók és lapok esetében. A százalékokra reflektálva: gyors és nem reprezentatív helyszíni (kézfelemeléssel végzett) felmérés alapján kijelentem: a teremben lévők mintegy harmadának van valamilyen médiatartalomra előfizetése, egyeseknek többre, de ez biztosan nem elég a média fenntartásához. Eltartásához.
S akkor a vita. Legfájdalmasabb számomra az volt, hogy ennyi fő- és vezető szerkesztő körében hallottam többször is a kijelentést: a kiadónak joga van megszüntetni a lapot.
Megjegyzés. Nyilván, mindenki az Erdélyi Riport kiadójára gondolt abban a pillanatban. Nos, a Progress Alapítvány képviselője, Nagy Debreczeni Hajnal elfogadta a meghívást a tanácskozásra, majd, tekintettel arra, hogy az asztal körül kizárólag újságíróként dolgozók ültek, javasolta: egy következő kerekasztal-beszélgetésen a kiadókat hívjuk össze, s akkor ő is szívesen részt vesz a beszélgetésen, most viszont inkább legyen jelen a Maszol főszerkesztője. Mert ez a kiadványuk megmaradt – teszem hozzá már én.
S vissza a megszüntetéshez. Ami nem hangzott el: a kiadó megteheti, hogy megszünteti a lapot, de ez nem szerencsés. Csakúgy, mint az, hogy a mecénások (amint Demény Péter kifejtette), megtehetnék, mégsem teszik meg, hogy támogassák például a médiát (de általában a kultúrát sem).
Elhangzott viszont, hogy lehet projekteket benyújtani, pályázni, abból fenntartani sajtótermékeket, s ez a feltétlen függetlenség záloga. Ez biztosan működhet, s Erdélyben látszólag működik is: ez az Átlátszó Erdély nevű blog. Másról még nem tudunk, hiszen a volt Erdélyi Riport csapata nevét Erportra változtatva blogfelületen publikál ugyan, de egyelőre vállaltan társadalmi munkában írnak a szerzők, azaz: senki nem fizet nekik. Vannak kétségeim, hogy működne-e szerkesztőséggel, folyamatosan és pusztán csak pályázatokból a média, de alig várom, hogy kétségeimet valaki eloszlassa.
Ilyesmikről szólt tehát a pénteki beszélgetés, amelynek végén Szilágyi N. Sándor professzor összefoglalta: „A probléma azonosításáig még csak-csak eljutunk, de utána mintha megrántanánk a vállunkat: de hát, mit csináljunk? Ez van!” Szóval, a sajtó helyzetét – amint várható volt – nem oldottuk meg együltünkben. Meggyőződésem, hogy nem is vagyunk elegek mi, újságírók ahhoz a reformhoz, amelyet többen áhítanak: széles körű társadalmi vitán kellene keresztül esnie annak a javaslatnak is, amely – hogy saját szakmámnál maradjak – például a sajtófinanszírozásokat átláthatóvá tenné, főleg azért mert nem csak a sajtóról, de a kultúra minden ágáról szó van, az egész erdélyi magyar közéletet szeretnék átalakítani a reformerek.
S ha már ennyi idő után írok a találkozóról, ejtsek szót azokról a kérdésekről és véleményekről is, amelyekkel azóta kerestek meg, vagy amelyek azóta fogalmazódtak meg bennem.
Nem volt értelme az egésznek. Azért, mert nagyon sokakat nem is érdekel mások véleménye, meglátása, szempontrendszere erről a témáról (sem), nem is azért jöttek oda, hogy meghallgassák. Többek meglátása szerint, voltak, akik azért jöttek el, hátha megtalálják A Bűnöst, azt, aki egyszemélyben okolható mindenért, ami a sajtóban, sőt, még azon is túl történik jelenleg – s netán azért is, ami elvezetett idáig politikumot, sajtót, közéletet. Állítom: ha más nem, az is eredmény, hogy akik eljöttek, ott a helyszínen elkezdtünk virtuális pofozkodás és egymás vádolása helyett: valóban beszélgetni.
Elfogadunk féligazságokat. Ezt az tükrözi legjobban – s ezt tekintsük az én hibámnak is moderátorként – hogy elmondtuk: a kiadó megteheti, hogy bezár egy lapot, de nem mondtuk el, hogy ettől ez még nincs rendben. Nem mondtuk el, hogy az újságíró száját ma már távolról sem képzelheti befogni az, aki felmond neki, bármilyen indokkal. A beszélgetés után odajött hozzám egy kolléga, s azt mondta: ő megélt baráti és ellenséges kiadót is már egy lap vezető újságírójaként, és az a véleménye, hogy a kiadó igazán a főszerkesztő megválasztásával kellene irányvonalat szabjon a lapnak. Kár, hogy nem előtte mondta el, mert megkérdeztem volna erről is a felelős, vezető és főszerkesztőket. Talán majd legközelebb.
Szó esett itt fennebb blogokról. Nem én találtam ki, de szeretem a hasonlatot: ahogyan nem minden sajtótermék, ami publikációként a nyomdát elhagyja, nem egyértelmű az sem, hogy minden médiatermék volna, amit az interneten közzétesznek. Vagyis: a blogot, amely alkalmanként frissül, annak függvényében, hogy milyen hatások érik a szerzőt és mennyi ideje van írni, amely elsősorban nem tájékoztat, hanem véleményt mond, nehezen tekintem teljes médiaterméknek, akkor is, ha újságíró vezeti azt az internetes naplót.
Hasonlóképpen, amit a közösségi médiában elmondunk, az csak abban különbözik a beszélgetéstől vagy a falusi kisdobos munkájától, hogy nem is kell hozzá egymás szemébe nézni (sem egymás fülébe dobolni), s ezért sokan sokkal többet engednek meg magunknak. Attól, hogy sokan olvassák, még nem lesz média (azt úgyis egyre kevesebben olvassák), és attól, hogy kevesen lájkolják, nem kell elkeseredni, mert a tanácskozáson is elhangzott, hogy sokan, főnökeiktől félve, nem merik megnyomni a gombot, csak privát üzenetben gratulálnak – ha meg merik tenni egyáltalán. Azóta két kolléga köszönte meg, hogy a Facebookon zajló megvitatásokról szót ejtettem, nyilván, mindketten azért, mert nem hisznek a virtuális közösségi közösségekben. Én sem feltétel nélkül. Alkalmasnak tartom sok mindenre a közösségi médiát, a beszélgetés élő video közvetítése is mutatja, hogy használjuk, amire lehet, s amikor kell. De nem hiszem, hogy valaha valós érzelmeket tudunk átadni és valós beszélgetést tudunk folytatni azáltal, hogy egymás LCD-jébe nézünk. (Vagy egymás webkamerájába?)
S akkor hogyan tovább?
A történet folytatódik. Folytatódnia kell, mert valóban nagy változások előtt áll a média koncepciója. Divat azt mondani: paradigmaváltás előtt állunk. Pontosabban nem előtte, hanem benne állunk a közepében, már ebben a pillanatban. Példának azt szoktam felhozni, hogy már az sem egyértelmű, hogy elválasztható volna a média írott és audiovizuális része, hiszen rádiószerkesztőként például az elhangzott műsorok részleteit vagy egészét átszerkesztjük webes felületre, és bár felhasználjuk a hangfelvételt is, a végeredmény sokkal közelebb áll az írotthoz, mint az audiovizuálishoz. De mondhatnám azt a példát is, hogy a blogger/vlogger napi rendszerességgel is közölhet, szinte mintha újságot írna, kutatások mutatják, hogy népszerűségük egyre nagyobb, mégsem egyértelmű, hogy ez „újságírás” (mass-média), mert hiányzik a klasszikus meghatározás szerinti gazdasági célú közzététel. Igen – mondhatnák – de mit tegyünk azokkal, akik már bizony reklámoznak is az oldalukon, s ebből keresethez jutnak? A választ nem tudom, de erről is folynak vitáink.
Sokszor elmondtam: a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete nem tud mindent megoldani. De részt kíván vállalni mindannak megoldásából, ami az újságírókat, a médiát érinti. Legyen az etikai (ön)szabályozás, hatósági médiaszabályozás módosítása (urambocsá, akár a médiafogyasztó érdekében), szakmai képzés és továbbképzés, újságírói pótnyugdíj, az újságírók státusának meghatározása – és még sorolhatnám. S mindezt a munkát könnyebb akkor végezni, amikor vannak támogatók. S most elsősorban nem azokra gondolok, akik az anyagi keretet adják a pályázatokon. Ők is fontosak, de sokkal fontosabbak azok – belső tagok vagy külső partnerek – akik hajlandók velünk együtt kidolgozni olyan tervezeteket, amelyek jobbá teszik a valóságot, szabadabbá a sajtót.
S hogy miért került a címbe a lincs? Hát, az elején sugalltam: biztosan nem azért, mert mostanában olyan hangulat nincs.
Rácz Éva
(A szerző a MÚRE elnöke,
a Kolozsvári Rádió szerkesztője)
Szabadság (Kolozsvár)
2017. február 14.
Új honlapon folytatják a volt riportosok
Új online felületen, az Erport.ro honlapon folytatja munkáját a decemberben megszüntetett Erdélyi Riport szerkesztősége, amely hétfőn közleményben jelezte, hogy közösségi finanszírozással kívánják megteremteni a „sajtóműhely működésének anyagi feltételeit".
Szűcs László, az Erport.ro szerkesztője – aki 2002-ben részt vett az Erdélyi Riport hetilap megalapításában, majd az online lap főszerkesztőjeként tevékenykedett – a Krónikának úgy nyilatkozott: tiszta lappal indulnak abban az értelemben, hogy a portál új néven és új rovatokkal jelentkezik, de a csapat megmaradt, illetve tematikailag és minőségileg ugyanazt a munkát szeretnék folytatni. Időközben új szerzők is csatlakoztak hozzájuk, például Demény Péter, a (szintén a Progress Alapítvány által kiadott) Maszol.ro portál korábbi publicistája is publikál az Erport.ro-n.
Szűcs Lászlótól megtudtuk, az Erdélyi Riportot kiadó, az RMDSZ által működtetett kolozsvári Progress Alapítvánnyal azóta sem egyeztettek, hogy a kiadó korábban közölte, tárgyalnak a lehetséges folytatásról a szerkesztőséggel. Nagy-Debreczeni Hajnal, a Progress elnöke még januárban úgy nyilatkozott, megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy „milyen változások lennének szükségesek a portál jobbá, olvasottabbá tétele érdekében". „Nem tárgyaltunk, nem is volt miről tárgyalni. Semmilyen kapcsolatunk nincs a kiadóval" – fogalmazott Szűcs.
A nagyváradi újságíró arra is kitért: már akkor tudta, hogy nem ideiglenes felfüggesztésről van szó, ahogyan azt a kiadó sugallta. Korábban a szerkesztőség azt kérte, hogy a Progress Alapítvány jelképes összegért adja el nekik a hetilapból portállá alakult lap jogait, azonban erre sem került sor. Szűcs rámutatott: az alapítvány tulajdonát képező leltári tárgyakat, például a szolgálati telefonokat átadták a kiadónak, és az archívum is az Erdélyiriport.ro oldalon marad.
Szűcs László azt is elmondta: kizárólag közösségi támogatással működtetik az új portált, más anyagi háttér nincs. A lehetséges anyagi forrásokról ugyan folytattak tárgyalásokat, de nem akartak olyan feltételeket elfogadni, amelyek befolyásolnák az újságírói munkát. „Szeretnénk transzparensen működtetni az oldalt" – hangsúlyozta a szerkesztő. A szerkesztőség közleménye szerint az Erport.ro portált a nagyváradi – egyebek mellett könyvkiadással, kulturális rendezvények szervezésével foglalkozó – Holnap Kulturális Egyesület adja ki. A portál működését bárki támogathatja tetszőleges összeggel, a bankszámlaszámok elérhetők az Erport.ro honlapon.
Az ügyben Nagy-Debreczeni Hajnalt, az RMDSZ által működtetett szervezet elnökét is megkerestük. Kérdésünkre, hogy a Progress Alapítványnak mik a tervei az Erdélyi Riport portállal, kívánja-e újraindítani a jövőben az online felületet, annyit mondott: erről a kérdésről jelen pillanatban nem kíván nyilatkozni.
Mint ismeretes, az Erdélyi Riport szerkesztősége december 29-én közzétett nyilatkozatában hozta nyilvánosságra, hogy kiadója 2017. január 1-jétől anyagi okok miatt meghatározatlan időre szünetelteti a portál működtetését, a munkatársakkal pedig szerződést bont. A szerkesztőség egyhangúlag úgy döntött, hogy nem hagyják abba a munkát, mostanáig egy blogfelületen közölték írásaikat.
Kőrössy Andrea, Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
Új online felületen, az Erport.ro honlapon folytatja munkáját a decemberben megszüntetett Erdélyi Riport szerkesztősége, amely hétfőn közleményben jelezte, hogy közösségi finanszírozással kívánják megteremteni a „sajtóműhely működésének anyagi feltételeit".
Szűcs László, az Erport.ro szerkesztője – aki 2002-ben részt vett az Erdélyi Riport hetilap megalapításában, majd az online lap főszerkesztőjeként tevékenykedett – a Krónikának úgy nyilatkozott: tiszta lappal indulnak abban az értelemben, hogy a portál új néven és új rovatokkal jelentkezik, de a csapat megmaradt, illetve tematikailag és minőségileg ugyanazt a munkát szeretnék folytatni. Időközben új szerzők is csatlakoztak hozzájuk, például Demény Péter, a (szintén a Progress Alapítvány által kiadott) Maszol.ro portál korábbi publicistája is publikál az Erport.ro-n.
Szűcs Lászlótól megtudtuk, az Erdélyi Riportot kiadó, az RMDSZ által működtetett kolozsvári Progress Alapítvánnyal azóta sem egyeztettek, hogy a kiadó korábban közölte, tárgyalnak a lehetséges folytatásról a szerkesztőséggel. Nagy-Debreczeni Hajnal, a Progress elnöke még januárban úgy nyilatkozott, megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy „milyen változások lennének szükségesek a portál jobbá, olvasottabbá tétele érdekében". „Nem tárgyaltunk, nem is volt miről tárgyalni. Semmilyen kapcsolatunk nincs a kiadóval" – fogalmazott Szűcs.
A nagyváradi újságíró arra is kitért: már akkor tudta, hogy nem ideiglenes felfüggesztésről van szó, ahogyan azt a kiadó sugallta. Korábban a szerkesztőség azt kérte, hogy a Progress Alapítvány jelképes összegért adja el nekik a hetilapból portállá alakult lap jogait, azonban erre sem került sor. Szűcs rámutatott: az alapítvány tulajdonát képező leltári tárgyakat, például a szolgálati telefonokat átadták a kiadónak, és az archívum is az Erdélyiriport.ro oldalon marad.
Szűcs László azt is elmondta: kizárólag közösségi támogatással működtetik az új portált, más anyagi háttér nincs. A lehetséges anyagi forrásokról ugyan folytattak tárgyalásokat, de nem akartak olyan feltételeket elfogadni, amelyek befolyásolnák az újságírói munkát. „Szeretnénk transzparensen működtetni az oldalt" – hangsúlyozta a szerkesztő. A szerkesztőség közleménye szerint az Erport.ro portált a nagyváradi – egyebek mellett könyvkiadással, kulturális rendezvények szervezésével foglalkozó – Holnap Kulturális Egyesület adja ki. A portál működését bárki támogathatja tetszőleges összeggel, a bankszámlaszámok elérhetők az Erport.ro honlapon.
Az ügyben Nagy-Debreczeni Hajnalt, az RMDSZ által működtetett szervezet elnökét is megkerestük. Kérdésünkre, hogy a Progress Alapítványnak mik a tervei az Erdélyi Riport portállal, kívánja-e újraindítani a jövőben az online felületet, annyit mondott: erről a kérdésről jelen pillanatban nem kíván nyilatkozni.
Mint ismeretes, az Erdélyi Riport szerkesztősége december 29-én közzétett nyilatkozatában hozta nyilvánosságra, hogy kiadója 2017. január 1-jétől anyagi okok miatt meghatározatlan időre szünetelteti a portál működtetését, a munkatársakkal pedig szerződést bont. A szerkesztőség egyhangúlag úgy döntött, hogy nem hagyják abba a munkát, mostanáig egy blogfelületen közölték írásaikat.
Kőrössy Andrea, Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 7.
Demény Péter nehezményezi, hogy nem válaszolt a Progress az ER megszüntetése ellen indított petícióra
Egy levelet juttatott el szerkesztőségünknek Demény Péter, az Erdélyi Riport megszüntetése ellen indított petíció kezdeményezője. Az író-publicista beszámol róla: február elsején lezárult az aláírásgyűjtés, a petíciót egy hónap alatt 875-en írták alá. A petícióban azt kérték az Erdélyi Riportot kiadó Progress Alapítványtól, hogy gondolja át az Erdélyi Riport megszüntetésére vonatkozó döntését, és álljon el ettől a szándékától. Demény Péter a petíciót egy levél kíséretében elküldte a kiadónak. A levélben azt írta, mivel az azóta eltelt időszakban megjelent nyilatkozatokból úgy értették, hogy valójában nem az Erdélyi Riport végleges megszüntetéséről, hanem csak megjelenésének időleges felfüggesztéséről volt szó, tájékoztatást kérnek arról, hogy a Progress Alapítványnak mi a további szándéka, és mikorra számíthatnak a portál újraindítására. Demény nehezményezi, hogy megkeresésére nem érkezett válasz, és úgy véli, ebből arra lehet következtetni, hogy az Erdélyi Riport tényleg megszűnt, vagy hogy az alapítvány nem szeretne nyilvánosan kommunikálni a terveiről. Utóbbi lehetőséget szintén különösnek és fájdalmasnak tartja. (hírszerk.)
Transindex.ro
Egy levelet juttatott el szerkesztőségünknek Demény Péter, az Erdélyi Riport megszüntetése ellen indított petíció kezdeményezője. Az író-publicista beszámol róla: február elsején lezárult az aláírásgyűjtés, a petíciót egy hónap alatt 875-en írták alá. A petícióban azt kérték az Erdélyi Riportot kiadó Progress Alapítványtól, hogy gondolja át az Erdélyi Riport megszüntetésére vonatkozó döntését, és álljon el ettől a szándékától. Demény Péter a petíciót egy levél kíséretében elküldte a kiadónak. A levélben azt írta, mivel az azóta eltelt időszakban megjelent nyilatkozatokból úgy értették, hogy valójában nem az Erdélyi Riport végleges megszüntetéséről, hanem csak megjelenésének időleges felfüggesztéséről volt szó, tájékoztatást kérnek arról, hogy a Progress Alapítványnak mi a további szándéka, és mikorra számíthatnak a portál újraindítására. Demény nehezményezi, hogy megkeresésére nem érkezett válasz, és úgy véli, ebből arra lehet következtetni, hogy az Erdélyi Riport tényleg megszűnt, vagy hogy az alapítvány nem szeretne nyilvánosan kommunikálni a terveiről. Utóbbi lehetőséget szintén különösnek és fájdalmasnak tartja. (hírszerk.)
Transindex.ro
2017. május 3.
Ismét csokorba szedte az ActiveWatch a magyarellenes kilengéseket
MTI - Folytatódtak tavaly a magyar közösség szólásszabadságának korlátozására irányuló hatósági próbálkozások, amelyek időnként sikerrel is jártak – állapította meg az ActiveWatch bukaresti civil szervezet a romániai sajtószabadságról szerdán közzétett legfrissebb jelentésében.
A százoldalas dokumentumban háromoldalas fejezetet szentelnek a magyar közösségnek. A jelentésben felidézik: Romániában tavaly is folytatódott a székely jelképek üldözése, a Székelyföldnek autonómiát követelő tüntetők hatósági megfélemlítése, a kolozsvári polgármesteri hivatal pedig támogatásmegvonással büntette a többnyelvű feliratozás bevezetéséért ellene pert indító Muszáj-Musai civil szervezetet. Az ActiveWatch felemlegeti azt is, hogy Tőkés László európai parlamenti képviselőt egy „rosszul fordított kijelentéséért" fosztotta meg Klaus Johannis államfő román állami érdemrendjétől. A jelentés szerint az előző évekhez hasonlóan a magyar közösségtől az elmúlt évben is arra hivatkozva próbálták elvitatni a szabad véleménynyilvánítás jogát, hogy az alkotmány egységes és oszthatatlan nemzetállamként határozza meg Románát. Bár az utóbbi évben nem próbálták meg betiltani a Székelyföldnek autonómiát követelő rendezvényeket, újabb, „kifejezetten a magyar kisebbség ellen irányuló törvénytervezetek" jelentek meg, a magyarság jogaiért síkra szálló aktivistáknak pedig az ActiveWatch szerint a román hatóságok megfélemlítésével kellett szembenéznie. A jelentés kitér arra, hogy bár a Székely szabadság napján szervezett, Székelyföldnek autonómiát követelő tavalyi marosvásárhelyi tüntetés a csendőrség szóvivője szerint is „incidensek nélkül" zárult, a csendőrség utólag mégis több mint nyolcvan résztvevőre szabott ki bírságot, a szóvivő pedig az MTI-nek nyilatkozva elismerte: korábban nem volt példa arra, hogy egy megmozdulás ilyen sok résztvevőjét megbírságolják. A román médiafigyelő szervezet szerint a magyar közösség nyelvi jogokra és területi autonómiára irányuló politikai célkitűzéseit az állam és a sajtó egy része is megbélyegzi, és ezzel megakadályozza, hogy azokról közvita bontakozzon ki. A román törvényeket többször rosszhiszeműen alkalmazzák a hatóságok, amivel a magyar jelképek használatát még a magánszférában is korlátozzák – olvasható a jelentésben. Az ActiveWatch tavalyi jelentéséhez hasonlóan most is azt javasolta a hatóságoknak, hogy kezdjenek valós párbeszédet a magyar közösséggel minden őt érintő kérdésről a közös megoldások kidolgozása, az etnikai feszültségek megelőzése érdekében. A szervezet a sajtót arra figyelmezteti: ellenőrizzenek le a magyar közösséggel kapcsolatos minden információt, akkor is, ha „hivatalos" forrásból származnak, és magyar ügyekben mindig kérjék ki a közösség egy képviselőjének álláspontját is. A szervezet jelentése beszámolt arról is, hogy a (román közszolgálati rádió által működtetett) Rador.ro portál egyik cikke szerint egyes – korábban a Maszol.ro portálon publikáló – romániai magyar újságírók politikai nyomásgyakorlásra panaszkodtak a lapjukat egyik alapítványán keresztül pénzelő RMDSZ, illetve közvetve a magyar kormánypárt, a Fidesz részéről. A Rador publicistája a cenzúra megnyilvánulásaként értékelte azt is, hogy az RMDSZ Progress Alapítványa az alacsony olvasottságra hivatkozva felfüggesztette az Erdélyi Riport című online hetilap megjelenését. kronika.ro
MTI - Folytatódtak tavaly a magyar közösség szólásszabadságának korlátozására irányuló hatósági próbálkozások, amelyek időnként sikerrel is jártak – állapította meg az ActiveWatch bukaresti civil szervezet a romániai sajtószabadságról szerdán közzétett legfrissebb jelentésében.
A százoldalas dokumentumban háromoldalas fejezetet szentelnek a magyar közösségnek. A jelentésben felidézik: Romániában tavaly is folytatódott a székely jelképek üldözése, a Székelyföldnek autonómiát követelő tüntetők hatósági megfélemlítése, a kolozsvári polgármesteri hivatal pedig támogatásmegvonással büntette a többnyelvű feliratozás bevezetéséért ellene pert indító Muszáj-Musai civil szervezetet. Az ActiveWatch felemlegeti azt is, hogy Tőkés László európai parlamenti képviselőt egy „rosszul fordított kijelentéséért" fosztotta meg Klaus Johannis államfő román állami érdemrendjétől. A jelentés szerint az előző évekhez hasonlóan a magyar közösségtől az elmúlt évben is arra hivatkozva próbálták elvitatni a szabad véleménynyilvánítás jogát, hogy az alkotmány egységes és oszthatatlan nemzetállamként határozza meg Románát. Bár az utóbbi évben nem próbálták meg betiltani a Székelyföldnek autonómiát követelő rendezvényeket, újabb, „kifejezetten a magyar kisebbség ellen irányuló törvénytervezetek" jelentek meg, a magyarság jogaiért síkra szálló aktivistáknak pedig az ActiveWatch szerint a román hatóságok megfélemlítésével kellett szembenéznie. A jelentés kitér arra, hogy bár a Székely szabadság napján szervezett, Székelyföldnek autonómiát követelő tavalyi marosvásárhelyi tüntetés a csendőrség szóvivője szerint is „incidensek nélkül" zárult, a csendőrség utólag mégis több mint nyolcvan résztvevőre szabott ki bírságot, a szóvivő pedig az MTI-nek nyilatkozva elismerte: korábban nem volt példa arra, hogy egy megmozdulás ilyen sok résztvevőjét megbírságolják. A román médiafigyelő szervezet szerint a magyar közösség nyelvi jogokra és területi autonómiára irányuló politikai célkitűzéseit az állam és a sajtó egy része is megbélyegzi, és ezzel megakadályozza, hogy azokról közvita bontakozzon ki. A román törvényeket többször rosszhiszeműen alkalmazzák a hatóságok, amivel a magyar jelképek használatát még a magánszférában is korlátozzák – olvasható a jelentésben. Az ActiveWatch tavalyi jelentéséhez hasonlóan most is azt javasolta a hatóságoknak, hogy kezdjenek valós párbeszédet a magyar közösséggel minden őt érintő kérdésről a közös megoldások kidolgozása, az etnikai feszültségek megelőzése érdekében. A szervezet a sajtót arra figyelmezteti: ellenőrizzenek le a magyar közösséggel kapcsolatos minden információt, akkor is, ha „hivatalos" forrásból származnak, és magyar ügyekben mindig kérjék ki a közösség egy képviselőjének álláspontját is. A szervezet jelentése beszámolt arról is, hogy a (román közszolgálati rádió által működtetett) Rador.ro portál egyik cikke szerint egyes – korábban a Maszol.ro portálon publikáló – romániai magyar újságírók politikai nyomásgyakorlásra panaszkodtak a lapjukat egyik alapítványán keresztül pénzelő RMDSZ, illetve közvetve a magyar kormánypárt, a Fidesz részéről. A Rador publicistája a cenzúra megnyilvánulásaként értékelte azt is, hogy az RMDSZ Progress Alapítványa az alacsony olvasottságra hivatkozva felfüggesztette az Erdélyi Riport című online hetilap megjelenését. kronika.ro