Erdélyiek Pártja néven indított mozgalmat Emil Aluaş karmester
Erdély és a Bánság pénzügyi-adminisztratív autonómiáját tűzi ki célul az a mozgalom, amelyet Emil Aluaş karmester, egyetemi tanár kezdett szervezni másfél évvel ezelőtt. Az Amerikai Egyesült Államokból hazatért művész azt ígéri, közeledik a pillanat, amikor az Erdélyiek Pártja létrehozásán dolgozó egész csapat a nyilvánosság elé lép, a párt jelöltjei pedig választásokon is megmérik támogatottságukat. A Krónikának adott interjúban a professzor hangsúlyozta, nem akarják Románia feldarabolását, és csakis törvényes úton kívánnak fellépni az erdélyiek képviseletében.
Olyan tartományt látnak a szemük előtt, amelyben a román mellett a magyar és a német nyelv is hivatalos státussal bír, és amelyet egy román, egy magyar és egy német kormányzó együtt irányít. Emil Aluaş szerint Erdélyt kevésbé érintette volna a gazdasági válság, ha a tartomány sorsát az erdélyiekre bízzák. Felvetésünkre, hogy jelenleg az egész ország kormányát erdélyi miniszterelnök vezeti, megjegyezte, Emil Boc nem ért a gazdasághoz, a döntéseket mások hozzák helyette.
– Sikeres karmesterként, egyetemi tanárként miért érezte, hogy politikával is kell foglalkoznia? A zene nem tölti be már az életét?
– Semmi más személyes indítékom nem volt az Erdélyiek Pártja mozgalom elindításához, mint az, hogy erdélyi vagyok, és hiányérzetem van. Az Erdélyiek Pártja olyan szükségszerűség, ami még nem születhetett meg a kommunizmus bukása után. Ennek csak annyi köze van Wagner, Bartók, Brahms vagy Mozart muzsikájához, hogy én karmesterként egész életemben az emberek egy-egy csoportjának a szervezésével, összehangolásával foglalkoztam. Most is ezt teszem. Az Erdélyiek Pártjának létrehozása egyébként nem új gondolat. Mindig is tudtam, hogy nekünk van egy sajátosságunk, amely megvan az itteni románokban, magyarokban, németekben egyaránt: ez a mi erdélyiségünk. Különbözik a történelmünk, a kultúránk a többi román területétől. Más értékeket vallunk, mint ők. Az utóbbi két évtizedben pedig egyre csak erősödött bennem ez az érzés. Tanulmányaim során megtudtam, a két világháború között Iuliu Maniu, Octavian Goga és Alexandru Vaida Voievod is nekilátott az erdélyiek pártja megalakításának, amikor az egyesülés után látták a bukaresti fejleményeket.
– Nagysármáson született, Kolozsváron, majd Budapesten tanult, karmesterként pedig az Amerikai Egyesült Államokban szerzett hírnevet. Mikor kezdett azon gondolkozni, hogy politikai síkon is tegyen valamit az erdélyiekért?
– Már 1990 nyarán, amikor hazajöttem, megfogalmazódott a baráti beszélgetések során, hogy létre kell hozni az Erdélyiek Pártját. Aktív mozgalomként azonban körülbelül másfél éve kezdtünk dolgozni. Ekkor gyűjtöttük össze azokat, akikről tudtuk, hogy hasonlóképpen gondolkoznak. Ekkor éreztünk rá arra, hogy valódi pártként is megszervezhetnénk magunkat.
– Hogyan juthatnak el oda, hogy valódi pártként jelenjenek meg a romániai politikai porondon?
– Mi csakis törvényesen akarunk fellépni. Tudjuk, hogy nem könnyű elérni egy ilyen párt bejegyzését, ezért egyelőre egy alapítványra bíztuk a szervezési munkát. A Pro West Alapítvány egyebek mellett az Erdélyiek Pártja mozgalom ügyeit is intézi. Tevékenysége azonban nem szorítkozik csak erre. Novemberben például az alapítvány önkéntesei részt vesznek egy akcióban, amely során 10 ezer facsemetét ültetnek el Csürülye község térségében, vagy egy Brahms–Bartók nemzetközi komolyzenei versenyt kívánunk szervezni Kolozsváron.
– Furcsa, hogy csemeteültetést és komolyzenei versenyt említ. Az Erdélyiek Pártja megnevezés arra utal, hogy pártként kívánnak működni, részt akarnak venni a választásokon.
– A Pro West Alapítvány fiókokat készül nyitni Zilahon, Nagybányán, Máramarosszigeten, Nagyszebenben, Sepsiszentgyörgyön, ahol már kialakulnak a mozgalmunk magjai. Az a cél, hogy összehozzuk azokat az embereket, akik hasonlóan gondolkoznak. Tavasszal már polgármesterjelölteket is kijelölünk ezeken a településeken. Ahhoz, hogy valaki polgármester legyen, nem szükséges, hogy egy párt jelöltjeként induljon el a választásokon. Függetlenként is versenybe szállhat a mozgalmunk támogatásával.
Emil Aluaş
1976-ban szerzett diplomát a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémián, nagybőgősként dolgozott a Kolozsvári Román Opera, majd a Kolozsvári Állami Filharmónia zenekarában, 1984-ben a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián szerzett karmesteri képesítést. 1986-ban az Amerikai Egyesült Államokba telepedett, ahol a minneapolisi, bloomingtoni, lincolni, michigani állami egyetemek karmestertanára. Jelenleg a Gh. Dima Zeneakadémia szimfonikus zenekarának karmestere.
– Nem gondolja, hogy a jelenlegi romániai hangulatban egy független polgármesterjelölt számára inkább hátrányt, mint előnyt jelent egy efféle támogatás? A transzszilvanista elveket vallókat legtöbbször a nemzet ellenségeként bélyegzik meg.
– Igen, vannak, akik így gondolkoznak, de szerintem ők a kisebbség Erdélyben. Persze, lehet minket szidni Bukarestben. Megjegyzem, 1998-ban különösebb feltűnést sem keltett, hogy megalakult a Moldvaiak Pártja. Az egyenlőség elve alapján mi is hasonlóképpen akarjuk bejegyeztetni magunkat. Úgy gondoljuk például, hogy Erdély és a Bánság egészen másképpen vészelhette volna át a jelenlegi gazdasági válságot.
– Mi az ön politikai víziója Erdéllyel kapcsolatban? Milyennek látja a régiót mondjuk 20–30 év múlva?
– Románia területén belüli autonóm tartománynak látom Erdélyt és a Bánságot, amelyben három hivatalos nyelv létezik: a román, a magyar és a német. Erdély és a Bánság adminisztratív pénzügyi autonómiáját tűzzük ki célul. Programunkban az szerepel, hogy az adóink 7 százalékát továbbra is Bukarestnek fizetnénk, hogy abból tartsák fenn a külpolitikát, a Nemzeti Bankot, stb. Mi nem akarjuk az ország feldarabolását, de úgy gondoljuk, hogy ennek a régiónak az áll érdekében, hogy maga döntsön a saját ügyeiben. Hiszünk a saját erőnkben. Hiszszük, hogy vannak olyan szakembereink, akik képesek Erdély és a Bánság 8 milliós lakosságát kiemelni a válságból. Amint egy volt miniszter kollégánk mondta, ezt módszeresen, alaposan, erdélyiesen kell elérni. Biztosak vagyunk abban, hogy tíz évi önkormányzás után Erdély és a Bánság egészen más helyzetbe kerülne az országon belül, mint jelenleg.
– A bukaresti kormányt is erdélyi miniszterelnök vezeti, és bizony elég lesújtóak az eredmények.
– Emil Boc egyetlen gazdasági döntést nem hozott kormányzása idején. Ezeket mindig mások hozták meg helyette. Ő erdélyi, de nem rendelkezik azzal a képességgel, tudással, hogy átlássa a gazdasági folyamatokat.
– Ön következetesen az Ardeal szót használja, amikor Erdélyről beszél, nem a Transilvaniát. Miért?
– Az Ardeal szóban jobban benne van a régió, amelyre gondolunk. A bihariak is magukénak érzik, pedig ők tiltakoznak, ha a Bihart Transzilvánia részének tekintik. Még tárgyalunk a bánságiakkal, akik azt szeretnék, hogy a párt nevében szerepeljen a Bánság is. Ki kell találnunk, miként lehet számukra is vonzó képletet találni. Ezekben a régiókban az autonómia iránti igény ott van az emberekben.
– Ha békés, demokratikus eszközökkel szeretné elérni Erdély autonómiáját, ehhez a bukaresti törvényhozásban kell többséget szerezni. Hogyan lehet elérni a mentalitás gyökeres megváltoztatását?
– Pontosan nem tudom, de az biztos, hogy tenni kell érte. Természetesen ez csakis bizonyos alkotmányos cikkelyek megváltoztatásával lehetséges. Ebben pedig számítunk az RMDSZ-re, amely a bukaresti politikában, a parlamentben is otthonosan mozog.
– Partnert látnak az RMDSZ-ben? Merthogy az RMDSZ minden bizonnyal abban érdekelt, hogy egyben tartsa a magyarságot, ne engedje elcsámborogni az erdélyiek pártja felé.
– A mi ajánlatunk vonzó lehet az RMDSZ számára is. Mi úgy képzeljük el, hogy az autonóm Erdélyt és Bánságot együtt irányítja egy román, egy magyar és egy német kormányzó, akiket szabad választásokon választanak meg. Ez lenne a sajátossága a tartománynak. A többnyelvűséget az Egyesült Államokban is megtapasztaltam. A déli államokban természetes, ha valaki beidézést kap a polgármesteri hivatalra, az angolul is, spanyolul is meg van fogalmazva. Ez senkit nem zavar.
– Ön beszéli a három erdélyi nyelvet?
– Restellem is, hogy magyarul csak nagyon keveset tudok, a németet pedig inkább csak a zenei szakszövegekből ismerem. Tanulmányaim egy részét ugyan Budapesten végeztem, de ott sajnos angolul tanítottak bennünket, külföldi diákokat. Igyekszem azonban pótolni e hiányosságokat. Éppen vásároltam magyar nyelvkönyveket, és napról napra fejlődöm.
– Hogyan próbálják megmagyarázni a bukarestieknek, az oltyánoknak, a moldvaiaknak, hogy nekik is jó lenne, ha Erdély autonómiát kapna az országon belül?
– Azt kell megérteniük, hogy az országon belüli verseny számukra is fejlődést hoz. Ha ugyanis azt látják, hogy én valamit jól csinálok, megpróbálják majd még jobban csinálni. Azt hiszem, a moldvaiaknak, az olténiaiaknak is meg kell találniuk a saját receptjeiket a boldogulásra. Az utóbbi időben Traian Băsescunak több olyan nyilvános beszédét hallottam, amelyikben arra biztatta az embereket: ne várják, hogy az állam oldja meg a gondjaikat, vegyék a kezükbe a sorsukat, dolgozzanak a boldogulásukért. Én nem gondolkodhatok a moldvaiak helyett. Az ő érdekeiket nekik maguknak kell felismerniük.
– Kit várnak a mozgalomba, a pártba? Kire építenek?
– Érdekes, hogy másfél évvel ezelőtt, amikor elkezdtünk szervezkedni, beszélgetőtársaink eléggé kétkedően fogadták a gondolatainkat. Most azonban nagy nyitottságot érzek mindenütt; elsősorban a vállalkozók, az üzletemberek körében. Ők látják ugyanis a legjobban azt, hogy mennyi pénz csorog el a tartományból Bukarest irányába, és milyen kevés fordul vissza. És számítunk azokra a fiatalokra, akik gondolkodását nem rontotta meg a kommunizmus. Egy ismert bukaresti színész mondta: aki egyszer kommunista csecsből szopott, az míg a világ világ, soha nem fog megváltozni.
– De hát abból szopott ön is, hiszen a diktatúra idején végezte a tanulmányait.
– Én nem érzem, hogy a gondolkodásomat megfertőzte volna a kommunizmus. Aki azt mondja, hogy abban a korban mindenképpen be kellett hódolni a hatalomnak, az nem mond igazat. Rám például óriási nyomás nehezedett, hogy lépjek be a pártba, de ellenálltam. Lehet, hogy ezzel áll az is összefüggésben, hogy számomra Amerika nem jelentett kulturális sokkot, amikor kivándoroltam. Megtaláltam a helyem.
– Kik az ellenségei az Erdélyiek Pártja gondolatának?
– Az árulók.
– Számukra viszont éppen ön az áruló.
– Akkor azt mondanám, hogy a lusták; lehetnek ezek románok, magyarok, németek egyaránt. Mert egy ilyen párt személyes elköteleződést, személyes tenni akarást feltételez.
– Erdély lakossága is eléggé jelentősen átalakult az utóbbi évtizedekben. Vonzó lehet az erdélyi gondolat azok számára is, akik az utóbbi évtizedekben telepedtek itt meg?
– Lehet, hogy nem, de ők mégiscsak kisebbséget képeznek a tősgyökeres erdélyiekhez képest. Nekik alkalmazkodniuk kell az erdélyiek többsége akaratához.
– A jelenlegi román törvények meglehetősen nehezen teljesíthető feltételeket szabnak egy regionális párt bejegyzéséhez. Hogyan lehet teljesíteni ezeket a követelményeket?
– Az Erdélyen kívüli megyékben, Bukarestben is vannak erdélyiek, akiknek rokonszenves lehet az erdélyi gondolat. De az is felmerült, hogy Brüsszelben jegyezzük be az erdélyiek pártját uniós pártként. Nem ellenőriztem még ennek a lehetőségét.
– Mikor vágnak bele a bejegyzésbe?
– A tavasz folyamán. Arra számítunk, hogy a párt a 2012-es parlamenti választásokra már készen áll a versenyben való részvételre. A választásokkal kapcsolatban azonban még túl sok az ismeretlen. Azt sem tudjuk, egykamarás parlamentje lesz-e Romániának, vagy kétkamarás. Várjuk, hogy megtörténjen az alkotmány módosítása. Egyelőre csak azt határoztuk el, hogy az önkormányzati választásokon jelölteket állítunk.
– A román állam hatóságai többször jelezték, hogy nemzetbiztonsági kockázatként tekintenek minden autonomista mozgalomra. Érezték, hogy a titkosszolgálatok figyelik a szervezkedésüket?
– Nem. Sokan mondták, hogy a telefonomat minden bizonnyal lehallgatják, de én ezzel nem foglalkozom.
– Mennyire kockázatos egy ilyen mozgalom szervezése? Sabin Gherman korábban a kolozsvári televízió munkatársa volt, aztán a kiáltványa megírásával eltűnt a közéletből. Gondolja, hogy önnek is érintheti a karrierjét a politikai szerepvállalása?
– Sabin Gherman a csoportosulásunk egyik aktív tagja. Ő talán abban hibázott annak idején, hogy mindent egyedül akart. Ez pedig lehetetlen. Az én zenei karrierem nem annyira Romániában, hanem inkább Magyarországon és az Amerikai Egyesült Államokban valósul meg. Én ott érzem a legjobban magam karmesterként. Hálás vagyok Kolozsvárnak, de mégis a magyar karmesteriskola sarjának tekintem magam.
– Nem gondolja, hogy a budapesti tanulmányok hangsúlyozása erősíti azt a sztereotípiát önnel szemben, hogy ön politikai téren is Budapest ügynöke?
– Persze, mondanak mindenfélét. Azt is, hogy Budapest ügynöke vagyok, azt is, hogy amerikai ügynök vagyok. Érdekes, éppen a magyar beszélgetőtársaim tanácsolták a leghatározottabban, hogy ne keressem a kapcsolatot a magyarországi politikai pártokkal, hogy ne is adjak táptalajt az efféle gyanúsítgatásoknak. Ezek a dolgok túlságosan nevetségesnek tűnnek ahhoz, hogy egyáltalán foglalkozzam velük.
– Mikor válik láthatóvá az egész csoport? Eddig csak ön vállalta a nyilvános szereplést.
– Remélem, november végéig meghívhatjuk az újságírókat egy sajtótájékoztatóra, amelyen részt veszünk mindannyian. Addig a fundatiapro-west@gmail.com mail-címen várjuk az érdeklődők leveleit.
Gazda Árpád. Krónika (Kolozsvár)

Turista Kolozsváron
Turista nem csak idegen városban lehetsz, hanem ott is, ahol élsz, abban a városban, amelynek szinte minden terét, épületét és utcáját ismered: csak annyira van szükséged, hogy kissé lelassulj, eltekints a hétköznapoktól és válts szemlélődő módba.
Ezt javasolta szombaton a Pro West Alapítvány is, a Turista Kolozsváron: 700 éves történelem a turizmus szempontjából című rendezvénnyel, amely két részből állt: először Szilágyi Adrien Rebeka, kulturális turizmushallgató ismertette röviden városunkat a turizmus szempontjából, utána pedig Kerekes Etelka idegenvezetővel lehetett a helyszíneket körbejárni.
(U. D.) Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsvári beszélgetés Trianonról a mítoszok tükrében
A trianoni békeszerződés aláírása egyike azon történelmi eseményeknek, amelyek közel száz éve megosztják a közvéleményt Közép-Kelet-Európában, a témáról azonban ma már csak európai kontextusban érdemes beszélni, hangzott el többek között a Pro West Alapítvány által a kolozsvári Néprajzi Múzeum dísztermében szombaton szervezett kerekasztal-beszélgetésen – számol be Gyergyai Csaba a kronika.ro-n.
Az alapítvány elnöke, Emil Aluaş nyitóbeszédében elmondta, a Pro West – amely negyedik alkalommal szervezett erdélyi történelmi témájú beszélgetést a kincses városban – célul tűzte ki a közös helyi értékek, a közös történelmi múlt és kulturális alap ápolását. Ezúttal a közép-európai népek sorsát meghatározó történelmi döntésről és az ahhoz kapcsolódó mítoszokról és legendákról tartott előadást Polgár István, a Nagyváradi Egyetem tanára és Virgiliu Ţârău történész, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Tanács alelnöke.
Polgár István – aki nemrégiben a békeszerződésről írta doktori disszertációját – előadása elején leszögezte: a magyarság számára Trianon többet jelentett egy nemzeti katasztrófánál, ezért a mai napig rendkívül nehéz objektíven közelíteni a témához. Az egyetemi tanár szerint a mai európai kontextusban, az „egység a sokféleségben” jelszó figyelembevételével kell közelíteni a témához.
„Még mindig nehéz ezt megvalósítani, hiszen ahogy erre több történész is rávilágított, a konzervatív nacionalizmus blokkolja a kisebbség és a többség közötti kommunikációt” – jegyezte meg Polgár István. Leszögezte: el kell fogadnunk, hogy azt nevezzük történelmi igazságnak, amit mindenki aláírt és lebélyegzett, márpedig a trianoni békeszerződést a magyar képviselet – Benárd Ágost, a magyar kormány népjóléti és munkaügyi minisztere, a küldöttség vezetője és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és államtitkár – is ellátta kézjegyével 1920. június 4-én. „Tudni kell, hogy az akkori magyar politikai vezetés ellenezte a háborúba lépést, tudván, hogy el lesz veszítve. Nyilván gondolhatunk összeesküvés-elméletekre, vagy gondolhatunk arra, hogy az akkori nagyhatalmak, Nagy-Britannia és Franciaország úgy döntöttek, hogy az Osztrák–Magyar Monarchiára már nincsen szükség. A franciák a saját biztonságuk szempontjából közelítették meg a problémát. Úgy gondolták, hogy az Oroszországból előretörő bolsevizmus veszélyezteti őket. A nagyhatalmak álláspontja szerint egy felaprózott Közép-Kelet-Európát könnyebb befolyásolni és irányítani” – mondta az előadó. Polgár István egy másik összesküvés-elméletet is említett, mely szerint a szabadkőművesek egy nagyszabású tanácskozást szerveztek 1917-ben Párizsban, melyen magyarok is részt vettek, s bár soha nem bizonyították, ezen a nemzetközi konferencián napirendre került a monarchia feldarabolása is. Mint mondta, a békeszerződés aláírása körüli legendáriumok egyike szerint Georges Clemenceau akkori francia miniszterelnök nem kifejezetten kedvelte a magyarokat, mivel a fia egy magyar nőt vett feleségül, akivel hamar tönkrement a házassága. A közönség soraiból érkező kérdésre válaszolva Polgár István leszögezte: a trianoni szerződés már rég hatályon kívül van – azt ugyanis felülírta az 1947-es párizsi békeszerződés –, de nem is tartalmazott időkorlátra utaló mondatot. Rámutatott: arról is gyakran szó esik, hogy a trianoni békeszerződés csupán 100 évre szól, utána lejár. Mint mondta, egyedül a 19. cikkely utal arra, hogy az aláírók időnként találkozhatnak és újratárgyalhatják a szerződést, amennyiben valamelyik fél nem tartja be a dokumentumba foglaltakat. Virgiliu Ţârău történész rövid előadásában arra mutatott rá, hogy a trianoni békeszerződés aláírását megelőzően radikálisan megváltoztak az erőviszonyok az első világháború következtében, a monarchia már nem tűnt életképesnek, a nyugati nagyhatalmak pedig az orosz bolsevizmus nyugati terjeszkedésének megakadályozásán dolgoztak. „A történészek közel száz éve vitáznak a témán, melynek a végére valószínűleg soha nem kerül pont. Vitákra szükség van ma is, a belső határok nélküli Európában azonban ma az együttműködés, a folyamatos kommunikáció lehetőségeit kell keresni” – fogalmazott Virgiliu Ţârău.

Erdély.ma

„Szólásszabadságból elégtelen” diplomával „tüntette ki” a Maros megyei csendőrséget egy civil szervezet
Szólásszabadságból elégtelen diplomával tüntette ki az ActiveWatch bukaresti civil szervezet a Maros megyei csendőrséget azért, mert „hazafias bírságot” rótt ki a Marosvásárhelyen március 10-én tartott székely szabadság napja mintegy száz felvonulójára.
Erről Adrian Szelmenczi, a szólásszabadság romániai helyzetével foglalkozó civil szervezet aktivistája számolt be szombaton egy, a regionalizmusról és az önkormányzatiságról tartott kolozsvári román–magyar kerekasztal-beszélgetésen. Elmondta, a diplomát egy székely zászlóval együtt postázták a csendőrségnek. Az aktivista kijelentette: szervezetét nem az autonómia érdekli, hanem az, hogy lehet-e róla vitát folytatni. Hozzátette: a román hatóságok az alkotmány megmásíthatatlan 1. cikkelyére hivatkozva – mely Romániát szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállamként határozza meg – gyakorta már az autonómia követelését is alkotmányellenesnek tekintik. Megjegyezte, hogy kettős mércével mérnek az autonómiakövetelések ellen fellépő hatóságok, mert ugyanúgy megváltoztathatatlan az az alkotmányos cikkely is, amelyik Romániát köztársaságként határozza meg, a királyság visszaállításáról viszont lehet vitát folytatni. Úgy vélte, nemcsak a magyarságra érvényes a Trianon-komplexus, hanem Romániára is, amely 98 évvel az Erdély és Románia egyesülését kimondó gyulafehérvári nagygyűlés után is „háborúban legyőzött félként” kezeli a magyarokat. „Mintha az állam a kisebbségek ellen alakította volna az alkotmányt és a törvényeket, pedig ezeknek minden állampolgárra tekintettel kellene lenniük” – jelentette ki az emberi jogi aktivista.
Lucian Constantin, a Demokratikus Erdély Liga elnöke kijelentette: Románia az Európai Unió legközpontosítottabb állama, és állampolgárai közül csak kevesen ismerik fel, hogy a centralizált struktúra megőrzésével a jobb élet esélyéről mondanak le. Az Erdély autonómiájáért fellépő szervezet azért küzd, hogy Románia régiósítása a történelmi régiók visszaállításával történjék. Lucian Constantin kijelentette, a nagy pártok bizonyították, hogy nem vállalják a régiós érdekek képviseletét. Örvendetesnek mondta, hogy Erdélyben és Moldvában is regionális pártok jelentek meg.
A Demokratikus Erdély Liga egyik alapítója, Tudor Duica úgy vélekedett, az erdélyiek semmiképpen sem engedhetik meg, hogy Bukarest a történelmi hagyományokat felrúgva alakítsa ki az ország régióit. Emil Aluas, a Pro Vest Alapítvány elnöke szerint az erdélyieknek maguknak kell kezdeményezően fellépniük, mert Bukaresttől nem remélhetnek jó megoldásokat. Azt is hozzátette, hogy a „senkit ne sértsünk meg” elven alapuló érdekérvényesítés mindeddig nem vezetett eredményre, ezért határozottabb fellépésre van szükség.
A rendezvény szervezője, Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári polgármesterjelöltje azért tartotta fontosnak a kerekasztal-beszélgetést, mert szerinte megkerülhetetlen a nyílt és őszinte párbeszéd a két közösség között.
„Ismernünk kell egymás történelmét és hagyományait, és közelíteni kell álláspontjainkat. Nem »pártbeszédre«, két párt egy mandátum idejére érvényes megegyezésére van szükség, hanem alulról jövő közösségi kezdeményezésekre” – jelentette ki Fancsali Ernő.
MTI

Erdély.ma

A másság hangjai Kolozsvárról
Nemcsak azért érdemes figyelni a Kolozsváron a román–magyar kerekasztalon elhangzott nyilatkozatokra, mert kritikus szavakkal illették a székely szabadság napján hazafiasan bírságoló marosvásárhelyi csendőrséget, hanem mert a kincses városból immár a jó értelemben vett erdélyiség hangjai szólnak.
És bár e regionalizmusnak természetesnek kellene lennie – nálunk semmi nem természetes! –, volt idő, nem is oly nagyon régen, amikor Kolozsvár a dohos és a vad nacionalizmus otthonát jelentette. Ami persze nem szívódhatott fel nyomtalanul...
A regionalizmusról és az önkormányzatiságról tartott kolozsvári román–magyar kerekasztal-beszélgetésen tehát az ActiveWatch bukaresti civil szervezet megrótta, azaz „szólásszabadságból elégtelen” diplomával tüntette ki az általa túlbuzgónak tartott Maros megyei csendőrséget. Adrian Szelmenczi azt is megjegyezte, Romániában 98 évvel a gyulafehérvári nyilatkozat után is „háborúban legyőzött félként” viszonyulnak a magyarokhoz, olyan, mintha az állam kisebbségei ellenében fogadta volna el alkotmányát. Lucian Constantin, a Demokratikus Erdély Liga elnöke szerint Románia az Európai Unió legközpontosítottabb állama, és saját polgárai közül is csak kevesen ismerik fel, hogy a centralizáció átmentésével a jobb élet esélyéről mondanak le. E szervezet egyébként Erdély autonómiáját tűzte zászlajára, s célja, hogy Románia régiósítása a történelmi régiók visszaállításával történjék. Tudor Duică, a Demokratikus Erdély Liga társalapítója úgy vélekedett, az erdélyiek semmiképpen sem engedhetik meg, hogy a főváros a történelmi hagyományokat felrúgva alakítsa ki az ország régióit. Mi több, Emil Aluaş, a Pro Vest Alapítvány elnöke egyenesen azt javasolta, az erdélyieknek maguknak kell kezdeményezően és határozottabban fellépniük, mert Bukaresttől nem remélhetnek jó megoldásokat.
Persze, ezek egyelőre csak szavak. Ám a regionalizmus erdélyi, sőt, romániai képviselőinek gondolatait érdemes rögzíteni, kiindulópontként kezelni, mert céljuk közelíthető az erdélyi, székelyföldi magyarok céljához. Hiszen önérzetes bánsági, bukovinai, máramarosi – a sor folytatható – emberekhez hasonlóan mindannyian jobb életminőséget, azaz kevesebb központosítást és korszerűbb államot szeretnének. Azt, hogy sorsuk fontos kérdéseiről maguk dönthessenek, s ha ezt önrendelkezésnek vagy autonómiának nevezzük, pusztán meghatározás kérdése. A másság Kolozsvárról érkező hangjai pontosan azt igazolják, hogy e vágy nem csupán valami székelyföldi, sokak által becsmérelt sajátosság, hanem egyetemes és emberi célkitűzés. Kapaszkodjunk tehát bátran Lucian Constantin nézetébe: mivel alig hihető, hogy lenne épeszű ember, aki elutasítana egy jobb romániai életminőséget, vélhetően csak idő kérdése, és a valós regionalizmus érdekében nem ezrek, hanem tízezrek, százezrek fognak szövetkezni.
Szépen, okosan és békességben, hiszen másként nem is érdemes.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)