"Júl. 5-e és 7-e között tartották meg a Vasvári Napokat, amelyet a kőrösfői RMDSZ szervezett a Rákóczi és a Bocskai Szövetség támogatásával. A rendezvénysorozat keretében a százhetven éve született Vasvári Pálra emlékeztek. Az idei Vasvári Napok fő célja a történelmi tényekre támaszkodva tisztázni az egyre nagyobb indulatokat kiváltó ellentmondásokat, amelyet hűen tükröz a kortárs koronatanú, Avram Iancu és a mai hatalom hangadójának egyik kijelentése. Avram Iancu 1849 novemberében az osztrák kormánynak küldött jelentésében a júliusi csatát "Fintinele-i mészárlásnak" nevezi. Saját veszteségei: négy halott és tizenkét sebesült. Petre Turlea a képviselőház ülésén 1995. október elején azt állította, hogy az "RMDSZ teletömte az országot gyilkosok emlékműveivel...", mint például "az 1848-ból ismert Vasvári Páléval, a véres zászlóaljak megalapítójáéval, aki negyvenezer román haláláért felelős..." - A Vasvári Napokat júl. 5-én Nagyváradon Tőkés László püspök nyitotta meg, a város piacterén a Rákóczi-csapat 1849. ápr. 27-i zászlóavatására emlékeztek. Okos Márton emlékezett a Rákóczi-csapatra, majd a Zika Klára, a Magyarok Világszövetsége főmunkatársa által elkészített zászlók felszentelése következett. A Rákóczi-csapatra emlékezők között volt Vasas Samu, a Kalotaszeg folyóirat, Kudor István a Pro Kalotaszeg Alapítvány nevében. Kalotaszegen, Magyarvalkón folytatódott az ünnepség, júl. 6-án tartották a millecentenáriumi ünnepséget, ahol emlékoszlopot - kopjafát állítottak az 1848-as szabadságharc kiemelkedő személyiségének, Vasvári Pálnak. A kopjafa Kudor István /Bánffyhunyad/ munkája. A kopjafa állításánál többen mondtak beszédet, majd a kalotaszegi népviseletbe öltözött fiatalok műsorát láthatta a közönség, ezután koszorúztak a kopjafánál. A Vasvári-ünnepség Kőrösfőn folytatódott, ahol dr. Péntek János kolozsvári egyetemi tanár megnyitója után dr. Egyed Ákos történész /Megbékélési kísérletek, tragikus összeütközések 1848-49-ben/, Zika Klára, a Magyarok Világszövetsége főmunkatársa /Vasvári emberi, nevelő példája az ifjúság előtt/ és dr. Kreczinger István, a Bocskai Szövetség elnöke tartott előadást. Júl. 7-én Kőrösfőn megkoszorúzták a budapesti Székely Kör támogatásával 1995-benn felavatott kopjafát, amelynek felállítása ellen több feljelentés érkezett a bíróságra, több eljárás folyt, eddig azonban a négy feljelentő elvesztette a pert. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 8., Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./"

"A Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesület és a Rákóczi Kulturális Egylet szervezte máj. 3-án a Riszeg-tetőn a kulturális népünnepélyt. A népünnepélyt Vasas Samu, a Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesület elnöke nyitotta meg. Népdalverseny volt, sportvetélkedők zajlottak, fellépett a testvérváros, Tiszasasvár fúvószenekara. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./"

A Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesület meghívására érkezett Budapestről Kőrösfőre Pécsi L. Dániel múzeumi szakértő, a Szent Koronáról tartott előadást. Előzőleg Bánffyhunyadon, Kalotaszentkirályon, Jegenyén és Zsobokon tartotta meg előadását. Az előadó elmondta, hogy eddig több mint kétszáz előadást tartott Felvidéken és az anyaországban. Erdélybe most hívták meg először, de jövő tavaszra meghívást kapott a Kolozs megyei RMDSZ-től és az EMKE vezetőségétől. Pécsi L. Dániel készítette el Bánffyhunyad, Kalotaszentkirály, Jegenye, Kőrösfő és Zsobok címerét és zászlóját, melyet jövőre avatnak fel. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 15./

Dec. 20-án elhunyt Vasas Samu, a Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesület elnöke, a Kalotaszeg folyóirat főszerkesztője. Temetése dec. 22-én lesz, Bánffyhunyadon. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./

A Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesület és a jegenyei katolikus plébánia idén is megrendezte a hagyományos Ríszeg-tetői ünnepséget. A rossz időjárás miatt kénytelenek voltak Kőrösfő művelődési házában megtartani a rendezvényt. Jegenye a protestáns Kalotaszegen az egyetlen katolikus falu. A két vallás hívei között az összekötő kapocs Kájoni János, a 17. századi erdélyi művelődési élet kiemelkedő személyisége, ferences szerzetes, tudós, zeneszerző, író, aki által összegyűjtött zsoltárokat mind a katolikusok, mind a reformátusok éneklik. Dr. Czirják János érseki helynök Kájoni János életútját ismertette. A jegenyeiek saját szülöttüknek tekintik, de Domokos Pál Péter Kájoni-kutató szerint családja Kiskályánról került át Jegenyére. Harmadik alkalommal osztották ki a Pro Kalotaszeg-díjakat azoknak, akik hozzájárultak Kalotaszeg fejlesztéséhez. Az idei díjazottak között van Pécsi L. Dániel /Budapest/, aki elkészítette Jegenye címerét. Emlékplakettet kapott Okos Márton, a Budapesttől Párizsig Erdélyért című kötet szerzője. Május 2-án ünnepélyesen felavatták Jegenyén a Pálffy Árpád /Csíkszereda/ szobrászművész tervezte Kájoni János emléktáblát, Benedek Domokos, a ferences rend tartományfőnöke mondott beszédet. Este ünnepi hangversenyt tartott a Kecskés Együttes, Petrás Mária népdal-, Kuncz László operaénekes és Szabó András előadóművész. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 4./

"Máj. 31-én a Pro Kalotaszeg Egyesület szervezésében a Kolozs megyei Gyerőmonostoron és Bánffyhunyadon megemlékeztek a 155 éve született Gyarmathy Zsigáné Hory Etelkára, "Kalotaszeg nagyasszonyára". A megemlékezés a több mint 800 éves magyargyerőmonostori református templomban kezdődött, ahol dr. Bustya Dezső, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője és püspök-helyettese hirdetett igét. A helyi méltatásokat követően dr. Kötő József oktatásügyi államtitkár nyomatékosan hangsúlyozta "a nagy erdélyi patrónák" nyomdokain járó hajdani papleány sokrétű tevékenységének mához és megmaradásunkhoz szóló üzenetét. "Csak tiszta forrásokból merítsünk itt, a Kalotaszegen is, mint tette ezt hajdanán Gyarmathy Zsigáné is, aki szellemi kisugárzásával és sokrétű tevékenységével maradandót alkotott népe és az egyetemes magyar kultúra számára" - mondotta. A templom kertjében Hory Farkas, a nagy általános műveltséggel rendelkező néhai apa sírját a Kolozs megyei RMDSZ nevében Boros János megyei elnök koszorúzta meg. Ugyanaznap Bánffyhunyadon emléktáblát lepleztek le azon a házon, ahol Gyarmathy Zsigáné élt és alkotott, majd a nagy számban megjelent emlékezők dr. Péntek János egyetemi tanár előadását hallgatták meg. Az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége Művelődési és Egyházügyi Főosztályának ünnepi üzenetét Sebesi Karen Attila előadó tolmácsolta. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 2., 1276. sz./"

Erdélyben Székelyföldhöz hasonlóan talán csak Kalotaszegen alkot a magyarság egységes tömböt. A több mint negyven települést Trianon óta a mindenkori román hatalom igyekezett elrománosítani. Az 1989-es fordulat utáni években sorra alakultak az egyesületek, Bánffyhunyadon a Kós Károly Kulturális Egyesület, Kalotszentkirályon az Ady Endre Kulturális Egyesület, Kőrösfőn a Rákóczi Kulturális Egyesület. Két éve bejegyezték a Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesületet, melynek célja a kalotaszegi magyarság kulturális életének fellendítése és összehangolása. Sorra emlékeztek meg olyan történelmi személyiségekről, mint Kájoni János, Vasvári Pál, Gyarmathy Zsigáné, Ady Endre, Kós Károly és Ravasz László. Idén elkészült hat kalotaszegi település címere és zászlója, ebből négyet már fel is avattak olyan önzetlen emberek segítségével, mint Okos Márton, Pécsi L. Dániel vagy Petrás Mária. Az egyik ilyen ünnepség a 240 lelkes Zsobokon volt, ahol ekkor felavatták a Bethesda Gyermekotthon új iskolaépületét, a vadonatúj malmot és sütödét, majd Csiha Kálmán püspök felszentelte a falu címerét és zászlaját, amelyet ingyen készített el Pécsi L. Dániel budapesti jelképtervező. Okos Márton, a Mocsáry Lajos Alapítvány irodavezetője bejelentette, hogy idén az Erdélynek járó Mocsáry-díjat Molnár János és Molnár Irma lelkipásztor házaspárnak ítélték oda azért a munkáért, amit Zsobokon végeztek. Másnap Csucsán leleplezték Petrás Mária Budapesten élő csángó szobrász alkotását, amely a csucsai református templom falát díszíti. /Péntek László: Zászlók, címerek, kopjafák Kalotaszegen. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 20./

Júl. 3-án és 4-én Vasvári-emléknapokat tartottak Kalotaszegen. Vasvári Pál halálának 150. évfordulóján. Kőrösfőn a köszöntő beszédeket követően Tőkés László püspök átvette a Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesület díját, a Vasvári kopjafa kicsinyített mását. A kitüntetést átadó Péntek László, a helyi RMDSZ és a kulturális egyesület elnöke hangsúlyozta: a püspöknek kiemelkedő érdemei vannak kiállásáért Kalotaszeg, ezen belül Kőrösfő népének kezdeményezései mellett, a Vasvári kopjafa létrehozását illetően. A vendégek ezt követően Magyarvalkóra mentek, ahol a Tőkés László püspök istentiszteletét hallgathatták meg. A kultúrotthonban Kit tud többet Vasvári Pálról és az 1848-49-es forradalomról című történelmi vetélkedőt rendeztek. Átadták a Népszabadság című budapesti napilapnak a második, kicsinyített kopjafadíjat azért a jelentős anyagi támogatásért, amit a lap a Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesületnek nyújtott az emlékmű felállításához. A Körösfői Rákóczi Ballada-csoport Körösfői Riszeg alatt című ünnepi műsora tovább emelte az est hangulatát. Július 4-én Ferenc László, a helyi református lelkész, kalotaszegi esperes istentisztelete után a közönség a kopjafa előtti téren hallhatta az ünnepi beszédeket. Koszorút helyeztek el a kopjafánál a helyi és a megyei RMDSZ, az ünnepséget szervező polgármesteri hivatal és kulturális egyesület, a kolozsvári magyar főkonzulátus és számos más vendég részéről. Az ünnepségen átadták a Szabadság szerkesztőségének szánt díjat, amelyet Makkay József főszerkesztő-helyettes vett át. Péntek László hangsúlyozta: a Szabadság határozottan kiállt a Vasvári Pál kopjafa felállítását követő törvényszéki meghurcoltatás során a szervezők, és a faluközösség mellett, mindig támogatta e közösség törekvéseit. /Kisréti Zsombor: A Szabadság szerkesztőséget is kitüntették Vasvári-ünnepség Kalotaszegen. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 5./

Péntek László Akiket Kalotaszeg nem feled /alcíme: In memoriam Vasvári Pál 1849. július 6./ című könyvét a szabadsághős halálának 150. évfordulója alkalmából jelentette meg a Vasvári Pál Társaság és a Pro Kalotaszeg Kulturális Társaság. /Akiket Kalotaszeg nem feled. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 20./ Péntek László, a bánffyhunyadi Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesület elnöke e könyvecske megírásával újra bizonyságát adja szülőföldje iránti szeretetének. Akik ismerik az említett emlékmű sorsát, tudják azt is, hogy ezelőtt öt évvel a bánffyhunyadi és kőrösfői RMDSZ-szervezetek, valamint a Pro Kalotaszeg Alapítvány képviselői többször álltak a kolozsvári törvényszék előtt, koholt vádak miatt, amelyeket a kopjafa ellenségei tettek le írásos formában a Kolozs megyei törvényszék asztalára. A kis emlékfüzet a `48-as hős utolsó napjait próbálja rekonstruálni, azt a csatát, amelyben Vasvárit - aki különben éppen Avram Iancuhoz igyekezett békét kötni - a mócok négyszáz bajtársával együtt lemészárolták. /Akiket tényleg nem felejtenek el. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 20./

Aug. 28-29-én immár negyedik alkalommal rendezték meg Kalotaszegen Ady Endre emlékének szentelt ünnepségsorozatot. A rendezvény Zilahon kezdődött, ahol az Ady-emlékházra elhelyezett emléktáblát avatták fel. Aug. 28-án Nyárszón a református templomban kezdődött ünnepség. A Pro Kalotaszeg Kulturális Alapítvány külföldi ügyvivője, Okos Márton, a Határon Túli Magyarok Hivatalának üdvözletét tolmácsolta. Ezt követte Egyed Emese irodalomkritikus és dr. Péntek János előadása Adyról. Aug. 29-én az istentisztelet után a templomkertben leleplezték és megkoszorúzták az Ady arcképével ellátott kopjafát. /Péntek Attila: Nyárszó ünneplőben. Ady tanítása Erdély megújhodásának szellemi ösztönzője. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./

Ravasz László püspökre emlékeztek Bánffyhunyadon a róla elnevezett emlékházban, a Pro Kalotaszeg és a Kós Károly Kulturális Egyesület szervezésében. Az emlékesten jelen voltak a Magyar Rádió Határok nélkül című műsorának szerkesztői és tudósítói. Gecse Géza főszerkesztő ismertette a szerkesztőség munkáját és céljait. Elmondása szerint a legutóbbi közvélemény-kutatás eredménye elég aggasztó. Az erdélyi hallgatottság az anyaországinak körülbelül 17%-a, az utóbbi időben a sugárzás erőssége is csökkent, és anyagilag egyre rosszabbul állnak. /Bánffyhunyadon járt a Magyar Rádió. Ravasz László püspökre emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./

Csucsa már csak öt magyar lelket számlál, ennek ellenére Csucsán is megemlékeztek az 1848-49-es forradalomról, szabadságharcról. A Kalotaszegi Református Egyházmegye nőszövetsége és a Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesület által szervezett rendezvény a csucsai református templomban kezdődött. Pásztor Jánosné lelkipásztor, a magyar református nőszövetség országos elnöke tartott előadást Bemről és Czetz Jánosról, a legfiatalabb negyvennyolcas tábornokról. Alföldi László magyar főkonzul beszéde után a zsoboki egyházközség kórusa énekelt, és megkoszorúzták a két fentebb említett tábornok tiszteletére készített emléktáblát, melyet egy éve helyeztek el az újjáépített templomban. /(péntek): Apadó közösség ünnepe. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 19./

Okt. 31-én tartotta évi tisztújító közgyűlését Bánffyhunyadon a Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesület. Péntek László leköszönő elnök jelentését - annak hangvétele miatt - a közgyűlés nem fogadta el, és átírására újabb határidőként december 31-ét jelölte meg. Az új vezetőséget, valamint az elnököt, Buzás Pál kolozsvári zenetanárt a közgyűlés egyhangúlag választotta meg. /Bánffyhunyad. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 2./

Máj. 6-án megrendezték az évtizedes hagyománnyal rendelkező ríszegtetői ifjúsági találkozót. A majálist a Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesület, a Kőrösfői Rákóczi Kultúregylet és a Kós Károly Kulturális Egyesület szervezte. Fekete Károly tanító egyike azoknak, akik 1989 előtt is oroszlánrészt vállaltak a ríszegtetői majálisok megszervezésében. Elmondta, hogy 1956 májusában szervezték meg először a kőrösfői, sárvásári, magyarbikali, nyárszói, zsoboki, bánffyhunyadi iskolások találkozóját. Sajnos, néhány évig politikai okokból szünet következett. 1990 után újból megrendezhették a májusi találkozókat. A majális egyik fénypontja a népdalvetélkedő, díjazták a kalotaszentkirályi, a zsoboki és a kolozsvári népdalcsoportokat is. /Majális a kőrösfői Ríszeg alatt. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./

A helyi református egyházközség és a Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesület szept. 23-24-én Ravasz László-napokat szervez Bánffyhunyadon. Az ünnepi megemlékezés áhítattal kezdődik, majd Miklós-Sikes Csaba Kalotaszegi népi építészet című tárlatának megnyitójával folytatódik. Dr. Gaál Botond Természettudományok és vallás című előadása után a Bánffyhunyadi Általános Iskola néptáncegyüttesének műsora következik, majd este két előadást hallgathatnak meg az érdeklődők: Farkas Miklós Találkozásaim Ravasz Lászlóval, Buzás Pál Fejezetek Ravasz László irodalmi hagyatékából. Esti koncert zárja a napot. Másnap az istentiszteleten igét hirdet Balogh Zoltán lelkipásztor, a magyar miniszterelnök főtanácsosa, majd Ruha István hegedűművész koncertjére kerül sor. /Bánffyhunyad. Ravasz László-napok. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 20./

"A napokban hagyta el a nyomdát a Pro Kalotaszeg egyesület második, témás képeslapsorozata. Ezek Kós Károly kalotaszegi fogantatású alkotásait mutatja be. /Buzás Pál: A Pro Kalotaszeg második képeslapsorozata. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 1./"

"A Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesület, a Kőrösfői Rákóczi Kultúregylet, a Kós Károly Kulturális Egyesület és az RMDSZ helyi szervezete évezrednyitó ríszegtetői majálisra várta máj. 5-én Kalotaszeg, Kolozs és a környező megyék, a határon inneni és túli magyar ajkú fiatalokat. Akik eljöttek, megcsodálhatták a Ríszegtetőről kínálkozó gyönyörű kilátást, a kalotaszegi népviseletet. Voltak sportvetélkedők, gyermekjátékok. A hagyományos népdalvetélkedőn a kalotaszentkirályi fiatal népdalénekesek tűntek ki, minden kategóriában sikerült megszerezniük az első díjat. - A ríszegtetői majális mára Kalotaszeg hagyományos népi ünnepélyévé vált. /Papp Annamária: Évezrednyitó ríszegtetői majális.Kalotaszeg hagyományos ünnepe. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./"

"Bánffyhunyadon hónapok óta puskaporos a hangulat az RMDSZ választmánya és a református egyház presbitériuma között. Május 20-án az egyház nemkívánatosnak nyilvánította az RMDSZ-vezetőket emléktábla-avató ünnepségen. A helyi RMDSZ-szervezet közleményben nehezményezte, hogy a rendezvényen, amelyre Alföldi László kolozsvári magyar főkonzul is hivatalos volt, a választmányt megakadályozták koszorúzási szándékában. Kusztos Tibor tiszteletes 1994-ben került Kovásznáról Bánffyhunyadra, magával hozta azt a Hollandiából érkezett nyomdagépet is, melyet Kovásznán az egyházi épületben szereltek fel A Kalotaszeg folyóirat ebben a nyomdában készült. Péntek László, a Pro Kalotaszeg elnöke kifogásolta, hogy kétszer állítottak ki nyugtát ugyanarra a szolgáltatásra. A könyvelési rendellenességek miatt egyesület elnöki tisztségéből Péntek 1999-ben lemondott, sőt kilépett a tagok sorából is. A konfliktust tetézte a Kós Károly Kulturális Társaság és a református egyházkerület közötti, a Ravasz László emlékház tulajdon- és használati joga körüli vita. 1999-ben a Kós Károly Egyesület kuratóriuma Péntek Attilát - Péntek László fiát - választotta elnökké. A Ravasz-emlékház körüli gondok ott kezdődtek, hogy a fiatalok összejövetelei nyomán károk keletkeztek az ingatlan berendezésében. A református egyházközség kitiltotta Péntek Lászlót és Péntek Attilát a Ravasz-házból, valamint a parókiáról és az imateremből. A Kós Károly Egyesület eldöntötte, írásban fogja tájékoztatni az Illyés Közalapítvány magyarországi kuratóriumát a bánffyhunyadi szórványmagyarság kulturális központjának szánt Ravasz László emlékház körül kialakult helyzetről. /Meghúzták a Ravaszt az emlékház ügyében. = Krónika (Kolozsvár), máj. 26./"

"Két éven belül immár a második könyv jelenik meg Kalotaszegen a tragikus sorsú 1848-49-es forradalmárról, Vasvári Pálról. Ezelőtt két évvel Akiket Kalotaszeg nem feled címmel jelent meg egy történelmi kisregény, most pedig a szabadsághős születésének a 175. évfordulója alkalmából, Vasvári - Bölcsőtől a csatatérig címmel lát napvilágot újabb kötet, amely eredeti dokumentumok, korabeli újságcikkek, tanulmányok közreadásával mutatja be Vasvári életútját, a tragikus csata részleteit, magyar, román és osztrák szemszögből. Mindkét kötet szerzője Péntek László, a kőrösfői Rákóczi Kultúregylet jelenlegi elnöke. 1996-ban megalakították a Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesületet, melynek Vasas Samu elnök halála után két évig elnöke volt Péntek László. Péntek László ismeretterjesztő történelmi kisregényt írt a fiatalság számára Vasvári Pál hősiességéről és tragikus haláláról, amely ezelőtt két évvel, a tiszavasváriaknak köszönhetően megjelent /Akiket Kalotaszeg nem feled/ - Péntek nyíltan kimondott olyan dolgokat, amely nem tetszettek az éppen hatalmon levőknek és szolgalelkű fullajtáraiknak. A hatalom a 80-as évek elejétől perbe fogta Péntek Lászlót, és mindent elkövetett, hogy lakat alá helyezzék őt. A több mint öt évig tartó per alatt közel hetven alkalommal idézték meg a kolozsvári törvényszék elé mint alperest. Végül felmentették a képtelen vádak alól. Azonban a megfélemlítés és családja zaklatása tovább folyt, 1985-ben Bánffyhunyadra költözte, remélve, hogy egyszer csak véget érnek a zaklatások. Tévedett: 1987-ben a kolozsvári ügyészség parancsára házkutatás címén a szeku emberei feldúlták a lakását és a kőrösfői szülői házat. Az 1989-es fordulat nagy megkönnyebbülést hozott, de csak 1995-ig, a Vasvári kopjafa állításáig, amiért mint az RMDSZ elnökét és az emlékoszlop-állítás kivitelezőjét többmilliós lej büntetéssel sújtotta őt a Kolozs Megyei Tanács és a kopjafa eltávolítására kötelezték. Újra a kolozsvári törvényszéken találta magát, mégpedig négy párhuzamosan zajló per vádlottjaként. Azonban a Kolozs megyei RMDSZ vezetősége és Eckstein-Kovács Péter ügyvéd szakértelme segített, a több mint 62 idézést követően újra győzött az igazság. Pénteknek a legjobban az fájt, hogy voltak olyan magyarok, akik a román sovinisztákat is felülmúlva vettek részt a zaklatási és lejáratási kampányban, amely a mai napig is folyik, Bánffyhunyadon is és Kőrösfőn is. - Nagy erkölcsi támogatást jelentett Péntek Lászlónak, hogy 1997. április 30-án Vasvári Pál-díjat kapott Tiszavasvári város vezetőségétől. Ugyanezen év október 29-én Budapesten az ifjúsági központban átvehette a Budapesti Székely Kör irodalmi díját. /Kerekes Edit: Új könyv Vasvári Pálról. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 15./"

A megjelentek kis létszáma miatt döntésképtelen első ülést követően újabb gyűlést hirdetett meg a Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesület. November végén Buzás Pál, az egyesület elnöke és a vezetőség lemondott tisztségéről, a jelen lévő tagok Kudor Istvánt bízták meg a Pro Kalotaszeg ügyeinek igazgatásával. Az egyesület utóbbi kétéves tevékenységéről Buzás Pál, a leköszönő elnök számolt be. Az egyesületünk fontos célja az 1990-ben indult Kalotaszeg folyóirat fenntartása. A kiadás gondjaival küszködő öttagú szerkesztőbizottság csupán tiszteletpéldánnyal tudja honorálni a cikkírók munkáját. Túl vannak a századik lapszámon. Két alkalommal a Kőrösfői Rákóczi Kultúregylettel közösen megszervezték a Riszegtetői majálist, népdalvetélkedővel, sportvetélkedőkkel, gyermekjátékokkal. A bánffyhunyadi református egyházzal karöltve előadóesteket szerveztek. Két, egyenként kilenc képeslapból álló sorozatot adtak ki, ezek kalotaszegi életképeket, népszokásokat, műemlékeket ábrázolnak. Gyarmathy Zsigánénak, Kalotaszeg nagyasszonyának emlékére Gergely István jeles kolozsvári szobrászművész készített emlékplakettet. /K. E.: Ideiglenes vezetőség a Pro Kalotaszeg élén. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 4./

Máj. 4-én került sor a kőrösfői Ríszegen a 13. Ríszegtetői ifjúsági majálisra. A már hagyománnyá vált ünnepségre évről évre több és több érdeklődő érkezik. A népdalvetélkedőre közel ötven gyermek jelentkezett. Kudor Mária, a Pro Kalotaszeg Művelődési Egyesület egyik vezető tagja elmondta, hogy a Communitas Alapítvány 5 millió lejjel járult hozzá az ünnepség megszervezéséhez. A Magyarok Világszövetsége és a Heltai Alapítvány könyvadományokkal segített. A zentai citera zenekar lépett fel, majd a zsoboki néptánccsoport. A Kós Károly Egyesület elnöke, Szrága Zoltán bánffyhunyadi egyetemista elmondta, hogy társaival idén januárban vették át az egyesület vezetését, amelynek körülbelül hetven tagja van, mind pályakezdők. A sportrendezvényeket ők szervezték meg. /Valkai Krisztina: 13. Ríszegtetői ifjúsági majális. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./

"A bánffyhunyadi Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesület, a Kós Károly Kulturális Egyesület és a kőrösfői RMDSZ idén is megszervezi az immár hagyományossá vált Riszegtetői Ifjúsági Majálist. Május 3-án várják a kirándulni, szórakozni vágyókat. Idén is lesznek játékos vetélkedők lacikonyha és két csoportban népdalverseny. /Riszegtetői Ifjúsági Majális. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 29./ "

"November 8-án zajlott a Kolozs Megyei Közművelődési Fórum a Heltai Alapítvány székházában. A legfontosabbak témák: a 2004-es erdélyi közművelődési Eseménynaptár összeállítása, az elkobzott ingó és ingatlan javak visszaszerzéséről szóló törvénytervezet ismertetése, a szórványban élők gondjainak lehetséges megoldásai. Ugyanakkor bemutatták a Szórvány Szervezetek Kolozs Megyei Szövetségének alapítási szándéknyilatkozatát is. A magyarságnak majdnem egyharmada, azaz 420 000 személy él 20% alatti szórványban, tehát közvetlen asszimilációs veszélyhelyzetben. E tekintetben Kolozs megye fokozottan veszélyeztetett helyzetű. A megoldás csakis a szórványösszefogás lehet - mondja ki a nyilatkozat, amelyet a kezdeményezők: a Heltai (Kolozsvár), Diaszpóra (Kolozsvár), Téka Alapítvány (Szamosújvár), a Pro Kalotaszeg Egyesület (Bánffyhunyad), a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (Kolozsvár) és a Kőváry László Honismereti Kör (Kolozsvár) írtak alá. /Farkas Imola: Reflektorfényben a Kolozs Megyei Közművelődési Fórum. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 10./ "

Vasas Samu- Salamon Anikó: Kalotaszegi ünnepek /Kráter Műhely Egyesület, Pomáz 2007/ című kötet hatalmas gyűjtőmunka eredménye, hiszen egy egész tájegység, a tágabb értelemben vett Kalotaszeg 41 falujának teljes ünnepi szokásanyagát veszi számba, továbbá a gazdasági évhez kapcsolódó szokásrendjét, az ünnepek szokásainak verses és prózai szövegeit. A kutatás 1965-ben kezdődött és tartott 1981-ig, melyhez 1973-ban csatlakozott Salamon Anikó néprajzkutató. Minden falut végigjártak, és az azonos témájú vizsgálatok eredményeit összehasonlítva saját új és régebbi gyűjtésükkel, mások gyűjtéseivel, elemezték. /Vasas Samu- Salamon Anikó: Kalotaszegi ünnepek. /Gondola. hu, jún. 6./ Vasas Samu /Bencéd, 1927. júl. 14. – Bánffyhunyad, 1997. dec. 20./ 1973-1987-ig, nyugdíjazásáig a bánffyhunyadi líceum tanára. Néprajzi munkái: Népi gyógyászat. Kalotaszegi gyűjtés /Kriterion, Bukarest, 1985/, Kalotaszegi ünnepek /társszerző, Budapest, 1986/, A kalotaszegi gyermek /Kolozsvár, 1993/, Népi jelvilág Kalotaszegen /Budapest, 1994/. A Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesület elnöke, a Kalotaszeg folyóirat főszerkesztője volt. Salamon Anikó (Réty, 1945. júl. 2. – Kolozsvár, 1981. júl. 1./ magyar-néprajz szakot végzett. Néprajzi kutatásai főleg a szellemi néprajz, a népi hitvilág elemeinek feltárására, értelmezésére irányultak. - Salamon Anikó: Gyimesi csángó mondák, ráolvasások, imák /Budapest, 1987/

Tavaly év végén új sorozatának 150. számához érkezett a Kalotaszeg folyóirat. Ez a harmadik vonulat, egyenes folytatása a többszörös lapalapító törekvésnek, amely 1890-ben kezdődött (Gyarmathy Zsigáné, Kós Károly, Herrmann Antal), és 1912-ben folytatódott. Az 1989-es változás után Vasas Samu bánffyhunyadi tanár-néprajzkutató-szakíró szerkesztésében 1990 végén (dátum nélkül) a próbaszámmal indult el immár harmadszor a bánffyhunyadi székhelyű Kalotaszeg új sorozata. A sajtótermék kéthetente megjelenő, kulturális, közéleti lapnak indult, ami a csökkenő anyagi lehetőségek következében folyóirattá, majd összevont kéthavi (háromhavi) lappá módosult. A lap védnökségét (kezdetben) a bánffyhunyadi RMDSZ, míg kiadását a Pro Kalotaszeg Művelődési Egyesület vállalta. Vasas Samu Bánffyhunyad mellett Kalotaszeg különböző pontjairól válogatta össze a szerkesztőket. A szerkesztői munka ügyszeretetből, anyagi ellenszolgáltatás nélkül történt, a munkatársak írásaik jutalmául a lap tiszteletpéldányát kaptát. Az 1990-es induláskor Török F. László volt a főszerkesztő, 1992-től Vasas Samu átvette a főszerkesztői feladatkört, amit 1997-ben bekövetkezett haláláig betöltött. Azóta a főszerkesztő Kusztos Tibor, Buzás Pál a főszerkesztő-helyettes. A lap kezdeti, felfelé ívelő szakaszának melléktermékei a Kalotaszegi Füzetek, amelyből 1993-ban összesen három könyvecske jelent meg. Szép falinaptárak is születtek (1991–1995), továbbá a kalotaszegi templomokat bemutató ingyenes különlenyomatok. /Buzás Pál: Ünnepel a kalotaszegi lap. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./

Péntek László: „Az erő a közösségben és egységben rejlik”
Nagyon nehéz tömören összefoglalni azt a tömérdek és szerteágazó munkát, amelyet Péntek László az utóbbi két évtizedben a közösség szolgálatában kifejtett. Jelenleg szülőfaluja, Körösfő alpolgármestereként tevékenykedő, Bánffyhunyadon és környékén egyszerűen RMDSZ-Laciként ismert Péntek László mind az 1989-es rendszerváltás előtt, mind pedig utána becsülettel helyt állt. Egyszerűség, szerénység és alázat jellemzi, kiváló humorérzék s optimizmus, mindig tartogat egy-egy jópofa viccet a tarsolyában, amellyel mosolyt tud csalni a környezete arcára. Nevéhez sok minden kapcsolódik, elég, ha csak a Riszeg-tetői ifjúsági majálisra gondolunk, vagy a Vasvári-kultusz ápolására. Munkájáért több elismerésben, kitüntetésben részesült, legutóbb Sólyom László a Magyar Köztársaság érdemkeresztjét adományozta neki a kalotaszegi magyarság öntudatának nevelésében, hagyományainak ápolásában, az Erdélyben és az anyaországban élő magyarság közötti kapcsolatok erősítése érdekében kifejtett tevékenysége elismeréséül.
– Immár húsz éve aktív részese vagy az erdélyi magyar közéletnek, benne vagy a politikai körforgásban. Egyáltalán, hol és hogyan kezdődött el mindez?
–Hogy jobban átláthassuk, miért alakult ilyen irányba az életem, pillantsunk egy kicsit vissza azokra az időkre, amelyek meghatározóak voltak számomra. Szülőfalum Körösfő, ahol csak a rendőr és családja volt román. Aromán nyelvvel az általános iskolai tananyagban találkoztam, mely nagyon kevésnek bizonyult ahhoz, hogy szabadon fogalmazzak, vagy értelmes mondatot alkossak. 1966-ban kerültem olyan, többségében román környezetbe, a sepsiszentgyörgyi szövetkezeti szakiskolába, ahol a több mint ötszáz diáknak túlnyomó része román nemzetiségű volt. Vass János igazgató úr „vas”kézzel tartotta a fegyelmet, ennek ellenére mindegyre történtek etnikai jellegű „civakodások”, amelyek mérgezték a levegőt a két színtiszta székely pincérképző osztály, valamint a női- és férfiszabó, cipész, cukrász, könyvelőket képző vegyes, vagy tiszta román osztályok között. Itt tudtam meg, mit jelent a gúnyos bozgor (hazátlan) szó, milyen érzés az, amikor csak azért, mert magyarul beszélsz jól elpáholnak. Kalotaszegről heten voltunk egy román osztályban, és nem egy alkalommal kértük a székely osztályok segítségét avédelmünkre, akik nem haboztak, és „alapos munkát” végeztek, csak az igazgató úr jóakaratán múlott, hogy nem kerültem fel a kicsapott diákok listájára. Az iskola elvégzése után Körösfőn nyitott szabóműhelyt a fogyasztási szövetkezet, amelynek 1971-ig a vezetője voltam.
Körösfőn az a szokás, hogy azok, akik behívót kapnak katonai szolgálatra, előtte reguta bált szerveznek, s úgy éjfél után a legények összefogózkodva, katonadalokat énekelve, végigjárják a falu utcáit. Akkoriban este tíz után nem volt szabad hangoskodni. Úgy éjfél után járt az idő, amikor a helyi rendőr a Bedecs utcában próbált bennünket elhallgattatni. A heves szóváltások után galléron ragadott és megpróbált a földre teperni. Ekkor az történt, amit mai napig bánok. Átvillantak az agyamon a szentgyörgyi megaláztatások és azt gondoltam: ha már itt, a szülőfalumban is ilyet tehetnek velem, hát megemberelem magam, és alaposan helyben hagytam a megdöbbent milicistát. Szegény szüleim mindent megmozgattak, hogy ne a börtönbe, hanem Tîrgu Jiuba, a légvédelmi kaszárnyába kerüljek. Itt azonban a dosszáromnak köszönhetően a büntetőszázadba kerültem, a tizenhat hónap alatt egyszer engedtek haza két heti szabadságra. A kiképzés mellett sokat tanultam, így sikerült azon ritka magyarok közé tartoznom, akik a rendfokozatok szamárlétráján a legfelsők közé verekedték magukat. Megtanultam jól románul, a szakaszvezetői rang pedig védelmet jelentett az ellen, hogy valaki büntetlenül megalázzon. Becsületére legyen a román hadseregnek, hogy egyetlen egyszer sem történt etnikai alapú konfliktus, de még szándékos sértegetés sem. Aki volt katona, az jól tudja, hogy nem volt ott senkinek sem kedve háborogni. Egy év után szegény szüleim, amikor meglátogattak a kaszárnyában, alig ismertek meg, olyan sovány és koszos voltam, hiszen éppen a gyakorlótérről hívattak a kapuhoz. Édesanyám sírva kérdezte: „Mit tettek veled fiam?!”
Így zárult le életem egyik legnehezebb, de egyben szép szakasza, minekutána visszatértem a körösfői szabóműhelybe, ahol még két kollégával dolgoztam. Egyik alkalommal, kocsmából jövet, azt kérdeztem a kollégáktól: „Vajon ki veszi el ezt az Erzsikét”, hiszen oldalról nézve nagyon soványnak tűnt, amint vizet húzott a kerekes kútból. 1975 májusában már a feleségem volt. Rá egy évre megszületett Attila fiunk, ’80-ban jött László, valamint ’83-ban Zsuzsa lányunk. Ezek az évek a szüleink által épített, de be nem fejezett családi ház rendbehozásával, a gyerekek nevelésével telt.
Nagyon sokat dolgoztunk, én a szabóműhelyben, feleségem pedig a kalotaszegi varrottasokat készítette, amelyeket édesanyám a házunk előtt értékesített, főleg külföldiek, németek, hollandok, olaszok, magyarok számára. Egyre több magyarországi vásárló fordult meg a házunkban egy kávéra, egy süteményre, amelyek közül egyre többen visszajáró vendégek lettek, és lassan barátságok szövődtek.
– Hogyan reagált minderre a hatalom, hiszen azokban az időkben egyáltalán nem volt ajánlatos külföldieket vendégül látni...!?
– Valóban a hatóságok felfigyeltek, hogy túl gyakran és túl sok anyaországi magyar tölti az éjszakát nálunk. Egyre több székely barátom keresett fel, sőt nagyobb csoportokban is érkeztek tévét nézni, amikor egy-egy fontosabb futballmeccset közvetítettek, ugyanis a magyar tévét csak a körösfői hágóig lehetett fogni. Volt, amikor az udvaromon 10–12 székely sátor is fel volt húzva egy-egy hétig is. Többször is ellenőriztek, hogy miért nem jelentem be, ha külföldi állampolgár alszik nálam, ugyanis ezt akkor törvény írta elő. A rendőrök „ették a kefét”, mert mindig csak utólag értesültek róla, hogy megint magyarok háltak Péntekéknél, melyre a cinikus válaszom mindig ugyanaz volt: „Nálam nem aludtak, hiszen egész éjjel borozgattunk”. Így ismerkedtem meg a miskolci Rakaczky János bátyámmal, akik családostól többször és több időt töltöttek nálunk, őtőle hallottam először Vasvári Pálról, hiszen mint mondta: a 1848-as szabadságharcos is görög katolikus vallású volt, akárcsak én. Többször is próbáltunk a havason Vasvári nyomára akadni, de mindig csak a havasnagyfalui Iancu keresztnél kötöttünk ki. A csúcs az volt, amikor két civil a helyi rendőr segítségével leellenőrizte azt a 28 fiatalt, akik egy hétig táboroztak az udvarunkon. Gondolták, nagy fogást csinálnak, ám látni kellett volna az arcukat, amikor mindnyájan kovásznai–hargitai román személyazonossági igazolványt mutattak fel. Távozásukkor biztosítottak afelől, hogy nem utoljára találkoztunk. És csakhamar a kolozsvári bíróságon találtam magamat egy nagyon átlátszó koholt vád alpereseként, amelyről először azt gondoltam, hogy viccnek szánták. Egy tíz évvel korábban elkövetett építkezési hibára alapozták a vádat. A több mint öt évig tartó pereskedés mintapéldája lehet annak, hogyan kell kikészíteni és tönkretenni egy családot. A negyvenedik tárgyalásig nem is fogadtam ügyvédet, arra gondolva, hogy ekkora hazugságot hivatalosan úgysem fognak elfogadni. Volt ebben a perben hamis tanúzás, okirat hamisítás, megfélemlítés. A frissen fogadott ügyvédem egyre kért, hogy bírjuk ki idegekkel, mert erre megy ki a játék.
És valóban nem volt hét, hogy ne zaklattak volna, hol a rendőr, hol a megyei tanács pribékjei. A többszöri helyszínelési jegyzőkönyvek homlokegyenest ellentétesek voltak, sőt a végén azt sem ismerték el, hogy a házam nem az enyém. Többször is arra gondoltam, hogy feladom, hiszen láttam, a család nagyon megsínyli az állandó zaklatást.
Az akkori bánffyhunyadi rendőrparancsnok, akinek többször is dolgoztunk, egy alkalommal bizalmasan csak annyit jegyzett meg: „Laci, bárhogyan is provokálunk, ne üss vissza, hiszen arra megy ki a játék, hogy lecsukjanak. Hidd el, ezt nem mi, hanem a Kolozs megyei ügyészség irányítja”. Ekkor úgy határozott a család, hogy barátom, Rakaczky János és családja kérésére kiköltözik Miskolcra. János bátyám jó anyagi helyzetben volt, kiváló munkahelyet és szép lakást biztosított számunkra. A hivatalos kiköltözés megindítása előtt családom megrökönyödésére mindent visszamondtam. Csakis Bánffyhunyadig voltam hajlandó elmenni, remélve, hogy ott majd csak békén hagynak. Többször is figyelmeztettek, hogy a Szabad Európa Rádiót hivatalos munkahelyen nem szabad bömböltetni, főleg akkor, ha a nyitott ablak előtt járnak iskolába a középiskolások, valamint a poliklinikára az orvosok és betegek. De azt sem nézik jó szemmel, hogy esténként a Zöld fának nevezett vendéglőben politikai viccekkel szórakoztatom az ivócimborákat. Közben egyre több magyarországi barátom látogatott meg, nem is sejtve, hogy mi folyik a háttérben.
Így érkezett el 1988, amikor is a Kolozs Megyei Törvényszék végérvényesen felmentett a képtelen vádak alól. Tudtam, a Legfelső Bíróság ezt már nem fogja megváltoztatni. Óriási teher alól szabadultam, újra remény volt egy normálisabb élet felé. Azonban egy nap a műhelybe belépett egy civil ruhás rendőr, s megkért, menjek vele a rendőrségre, ahol egy papírt nyomtak az orrom alá, hogy beleegyezek-e a házkutatásba a bánffyhunyadi és körösfői lakásomban. Ezt nem voltam hajlandó aláírni csakis bírósági felhatalmazással, ami csak olaj volt a tűzre. Odabilincseltek a fűtőtesthez, hogy addig is még meggondolom magam. Körülbelül négy óra múlva kijött a bánffyhunyadi rendőrparancsok és megkért, ne csináljam ezt, ő nem akar rosszat, de higgyem el, ha nem egyezek bele, akkor betörik az ajtót, és úgyis bemennek a lakásomba. Megígérte, hogy nem lesz bántódásunk, de ha megkapják, amit keresnek, akkor nem tud segíteni. Aláírtam, és két rendőrrel közre fogva kísértek Bánffyhunyad központján keresztül a lakásomig, amelyet padlástól mennyezetig felforgattak. Humoros dolgok is történtek a házkutatás alkalmával, hiszen egyik rendőr sem tudott magyarul, így nem féltem, hogy valamire is rájönnek. Az a két bakelit kis hanglemez szúrt nekik szemet, amelyen a Magyar Himnusz és a Szózat, illetve a Rákóczi induló szerepelt, a borítójukon pedig széles piros-fehér-zöld csík volt látható. Amikor diadalittasan rám ordított és az orrom alá dugta a lemezeket, hidegvérrel tájékoztattam, hogy olasz népzene van rajtuk. A tanuk alig bírták visszatartani a röhögést, amikor látták, hogy a rendőr ezeket a többi lemez közé hajítja. Így érkezett el 1989 karácsonya. Mint több millió ember, én is a karosszékből figyeltem a fejleményeket, hiszen ebben a koszos kis városban semmiféle „forradalmi” harc nem volt. Voltak a főtéren tüntetések Ceauşescu ellen, a cigányok követeltek géppisztolyokat, hála Istennek azonban a katonaság nem bocsátotta a fegyvereket a rendelkezésükre. Egyetlen „forradalmi” tettem az volt, hogy miután láttam, a Nagyvezér elszáll a helikopterrel ismeretlen helyre, összehívtam a szabóműhely, valamint a cipőfelsőrész készítőinek közel hatvan tagját, akik közül sokan még nem is értesültek a bukaresti eseményekről, s leszedtem a folyosó falán lévő Ceauşescu-képet, a földhöz vágtam, majd széttapostam a Kárpátok Géniuszának fényképét. Voltak, akik sikoltva szaladtak el, gondolván, hogy megbolondultam.
– A változások után rövid időn belül bekapcsolódtál az RMDSZ munkájába, úgymond ’89 után sem adtad fel. Mi több, a környéken úgy ismernek, hogy RMDSZ-Laci. Mivel érdemelted ki ezt a nem mindennapi nevet?
– A ’89-es decemberi események után a következő hónapokban Bánffyhunyadon is megalakult az RMDSZ, de megalakult a Vatra Românescă soviniszta szervezet is, és elkezdődtek az ócsárkodások. Ha visszaemlékezünk, egész Románia a nacionalizmus mocskában hempergett. Napirenden voltak a magyarellenes uszítások, gyalázkodások. Azután jött a marosvásárhelyi fekete március, Bánffyhunyadon is csak hajszálon múlott, hogy nem történt katasztrófa, hiszen a város 65 százaléka román nemzetiségű, többségében a havasokból betelepült móc lakja. Itt is akadt két jómadár, aki megpróbálta a városra zúdítani a hegyi románságot. Ott voltam, amikor a katonaság harci járművekkel eltorlaszolta a Kalotaszentkirály felé vezető utat.
Úgy éreztem, tenni kell valamit, ezért felajánlottam szolgálataimat az RMDSZ helyi vezetőinek, akik szívesen fogadták támogatásomat, főleg Vasas Samu székely származású tanár, a középiskola aligazgatója, akivel már régebben is jó barátságban voltam. Szórólapokon, újságcikkekben vertük vissza a soviniszták támadásait. Főleg választásokkor feszült pattanásig a húr. Közben Vasas tanár úrék újraindították a Kalotaszeg című folyóiratot, s megkért, vegyek részt Lőrinc András bátyámmal a terjesztésében. Szívvel-lélekkel jártuk a falvakat, főleg 1992 után, miután vettem egy használt piros kis 1000-es Skodát. Vasas tanár úr megkért, írjak is a lapba, ő, mint főszerkesztő tartani fogja a hátát, ha a csípős hangnemért baj érne. Nem kíméltük a kétszínűeket, de a helyi román szélsőségeseket is rendre raktuk. Előnyünk volt, hogy ebben a kicsi városban mindenki ismerte egymást, és bizony tartott a nyilvános megaláztatástól. Ünnepségeket, emléknapokat, kulturális műsorokat szerveztünk és tényleg csakhamar az RMDSZ-Laci jelzőt ragasztották rám. Nem volt könnyű, de pezsgésnek indult Kalotaszeg kulturális élete. 1994-ben a tanár úr megkért, vállaljam el az RMDSZ körösfői szervezetének a vezetését, s miután a helyi tanácsosokkal is megbeszélte a dolgot, csakhamar a rendkívüli közgyűlés az elnöki székre rakott. Kalotaszegen először Szentkirályon állítottak emlékművet, és láttam milyen összetartó erő tud lenni egy közösen elért siker. Egy alkalommal Okos Márton barátomnak említettem, hogy Körösfőn is létre kellene hozni valamit közös munkával, amely összefogná az embereket. Huncutul rám nézett és azt mondta, ott van Vasvári. 1995. július 3–4. Vasvári kopjafát szenteltünk a templom tövében. Augusztusban egy több évig zajló persorozat kezdődött, megint a kolozsvári törvényszéken találtam magamat, ugyanis a románok minden áron el akarták tüntetni még az emlékét is. Több mint öt párhuzamos per indult az ügyben, hatvannyolcszor álltam a kolozsvári törvényszék előtt, de megérte. Eckstein-Kovács Péter ügyvéd-szenátor vállalta ingyenesen a védelmünket, mely pereket rendre mind megnyerte. De meg kell említenem Antal János polgármestert is, aki szembeszegült a Kolozs Megyei Tanács fenyegetéseivel, és megvédte a Vasvári kopjafát. Vagy például Okos Mártont, aki minden erejével támogatta a körösfőieket a küzdelmükben, de említhetnék még számtalan nagyszerű embert, akik példát mutattak bátorságukról. A Vasvári kopjafa ma is áll, és lassan zarándokhellyé növi ki magát a turisták és érdeklődök számára. Közben minden erőmmel besegítettem az évente megtartott Riszegtetői ifjúsági találkozó megszervezésébe, amely több ezer magyar embert megmozgat. Alapító tagként vezetői szerepet vállaltam a Bánffyhunyadon székelő Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesületben, amelynek példájára létrehozták Körösfőn a Rákóczi Kultúregyletet. Jól működik a Körösfői Rákóczi Hagyományőrző Néptánccsoport, mely elismerést hoz a településnek. Közben a kolozsvári Szabadság napilap tudósítójaként könyörtelenül bíráltam a felfuvalkodott Kiskirályokat. Újra bepereltek becsületsértésért, de ez már nehéz dió volt, mivel magyar és román papok is belekeveredtek, de a végén újra felmentettek.
– Az utóbbi időszakban szerepet vállaltál az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsban (EMNT) is. Miként látod az EMNT-nek az új erdélyi magyar párt alapítására vonatkozó szándékát?
– Az EMNT tavalyi közgyűlésére elfogadtam Gergely Balázs Kolozs megyei elnök meghívását. Tetszett a programjuk, mely arra irányult, hogy simítsa a nézetkülönbségeket az MPP és az RMDSZ között, valamint összefogja és összetartsa az erdélyi magyarságot. Ezért lettem tagja az EMNT-nek. Az EMNT idei közgyűlésén Gergely Balázs már nem vállalta a szervezet vezetését, amelyet nagyon sajnálok, hiszen az ő személyébe vetett bizalom miatt lettem tagja a szervezetnek. Az újságból értesültem, hogy egy új pártot akarnak létrehozni. Véleményem szerint nagyon veszélyes hatalmi játékba fogtak itt valakik. Mindenki tudja rólam, hogy évek óta a FIDESZ politikája a legelfogadhatóbb számomra az anyaországi politikai palettán. Ezért állok döbbenten, amikor azt látom: egy, az erdélyi magyarságot megosztani akaró szervezetet támogat nem kis mértékben ahelyett, hogy azokat az erőket segítené, amelyek az RMDSZ megújulását tűzték ki célul. Szerintem a Demokrácia Központok csak pénzpazarlást jelentenek, hiszen a már működő státusirodák nagyon is alkalmasak lennének erre a feladatra, és biztosan nem lett volna gond az EMNT befogadására ezekbe az irodákba, ahol a magyar állampolgársággal kapcsolatos tudnivalókkal is ellátják a hozzájuk fordulókat. Sajnálom, de az az érzésem, hogy itt csakis pénzről és hatalomról van szó.
– Jövő év februárjában újabb kongresszus elé néz az RMDSZ. Mit vársz el ettől, s a jövendőbeli szövetségi elnöktől?
– Lassú és szívós munkával teljesen meg kell újítani a szervezetet, hiszen mind a csúcsvezetés, mind pedig a megyei vezetés többsége már rég elszakadt a szavazóbázisoktól. Szeretném, ha a jövőbeni kongresszus mérföldkő lenne ebbe az irányba, ezért voltam az elsők között, akik Eckstein-Kovács Péter ügyvéd urat támogattam a szövetségi elnöki tisztségbe való jelölésre, hiszen az ő programja a változtatást tartja fontosnak, míg a Markó Béla elnök úr által pátyolgatott Kelemen Hunor a folytonosság híve. Át kell vizsgálni minden RMDSZ-es magas rangú vezető baráti és családi összefonódását, és ha felmerül a gyanú, hogy hatalmát inkább az egyén, mint a közösség szolgálatába állította, könyörtelenül el kell mozdítani a tisztségéből. Ezt el kell végezni egészen a legkisebb létszámú szervezetekig is.
– Körösfő jelenlegi alpolgármestereként milyen mértékben sikerült gyakorlatba ültetned elképzeléseidet, választási programodat?
– A választóimnak ígért programból több minden is megvalósult, csak el kell jönni Körösfőre és ezt lehet érzékelni. Az én meglátásaim természetesen beilleszkednek az RMDSZ helyi szervezetének a programjába, és a fejlődés elképzelhetetlen lenne a jelenlegi polgármester, Antal János hozzáértése nélkül. Egyik fájó pont, amit nagyon nehéz ebben a gazdasági helyzetben megvalósítani, az új munkahelyek létrehozása. Ugyanis hiába szerveztünk nemzetközi kiállításokat is a körösfői háziipari termékekből, nem igazán tudtuk felkelteni a nagykereskedők figyelmét ezen termékek iránt. Úgy érzem, a jövőben Körösfőnek is a turizmus lehetőségeit kell kiaknáznia, ennek már voltak érzékelhető jelei is.
– Mi adott erőt számodra, hogy semmilyen körülmények között ne add fel a küzdelmet?
– Az erő a közösségben van, s jóleső érzés, hogy az emberek bíznak bennem. Sőt, az emberek szeméből azt látom, hogy ezt továbbvinni kötelező számomra. A Vasvári-kultusz ápolása egyik fő feladataim közé tartozik, az emléknapok megszervezése, a múzeum továbbfejlesztése, de annak az előadássorozatnak is a folytatása, melyet iskolák, művelődési házak, kultúrközpontok meghívására tartok Vasvári Pál életéről és halálának körülményeiről. Lassan kirajzolódik az az ifjú csapat, amelynek tagjai szívvel-lélekkel segítenek, bennük látom a reményt a folytatáshoz.
Sokat segít a nehéz percekben, órákban, az az egészséges optimizmus, amely jellemző rám. Nem vagyok túlbuzgó református, de hiszek egy mindenható erőben, melyet én Istennek nevezek, és a legnehezebb pillanatokban is hozzá fordulók segítségért. Nálam bevált, ajánlom, próbálja ki mindenki, mert nagy lelki segítséget tud nyújtani a nehéz helyzetekben.
Mindig azt tartottam, hogy az egységben az erő. Ezt a családomtól maximálisan megkaptam, és éreztem, hogy bármikor számíthatok rájuk. Mi, férfiak azt tartjuk magunkról, mi vagyunk az erősek, a szívósak, a bátrak, a kitartóak, a célratörők. Végiggondolva az elmúlt harminc és egynéhány évet, úgy érzem, minden tisztelet azé a törékeny asszonyé, aki minden nehézségben kitartott mellettem, három gyermeket felnevelt úgy, hogy közben szorgosan dolgozott, és fürge ujjaival varrta a kalotaszegi varrottasokat.
Azzal a gondolattal kívánunk mindnyájuknak egy sikerekben gazdag Boldog Új Esztendőt, hogy bízva vezetőink bölcsességében, megtaláljuk a közös utat, amely egy sikerekben gazdag évet hoz majd számunkra.
PAPP ANNAMÁRIA, Szabadság (Kolozsvár)

„Szeresd ezt a fölrdet, Erdélyt, és képes legyél érte áldozatot hozni”. Beszélgetés Kovács Kuruc János zilahi helytörténész-tanárral
Kovács Kuruc János helytörténész a Szilágysággal szomszédos tájegység, Kalotaszeg szülöttje. Körösfőhöz kapcsolódik gazdag helytörténészi munkássága, helyismerete szilágyságivá nemesítette. Családtagjaival együtt ragaszkodik választott hazájához, amit a Szilágyságban végzett munkássága, az elismerések hitelesítenek. Felsoroljuk – a teljesség igénye nélkül – azokat a munkákat, elismeréseket, amelyeket zilahi éveiben szerzett. 1990-től a Szilágy megyei Tanfelügyelőség szakmai irányítója kisebbségi és egyetemes történelemből, a Szilágy megyei történelemtanárok Konzultatív Tanácsának tagja. Szakmai, társadalmi, kulturális és politikai tevékenységéért számos kitüntetést, oklevelet és emlékérmet kapott: Szilágysági Magyarok (Báthory István Alapítvány – 2002); Vasvári Pál-díj (Körösfő – 2003); Életműdíj (Pro Zilah – 2006); Diplomă de Excelență (Történelmi és Művészeti Múzeum, Zilah – 2006); EMKE-díj (2008); Körösfő díszpolgára (2010).
Tagja a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének; a Romániai Történelemtanárok Társaságának; a Pro Körösfő Baráti Társaságnak; a Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesületnek; a Zilahi Református Kollégium Baráti Társaságának; a Báthory István Alapítványnak; a Tövishát Kulturális Társaságnak; a Pro Zilah Egyesületnek és a Katz Pál alapította Holocaust Társaságnak; az 1990-ben újraindított Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, melynek keretében 2003-tól az EME Zilah és Vidéke fiókszervezet megalapítója és alelnöke lett. Alapító tagja a 2002 januárjában beindított Hepehupa művelődési folyóiratnak. Szakmai és közérdekű cikkeket és tanulmányokat közöl folyamatosan a Művelődés, a Hepehupa, a Limes, a Caiete Silvane, a Gazeta de Duminică, a Școala Noastră, a Romániai Magyar Szó, a Szabadság, a Kalotaszeg, a Szilágysági Szó, a Kraszna, a Szilágyság, a Sarmasági Hírmondó, a Szilágysági Vidéki Napló, az Árkád folyóiratokban, valamint a Nemzetiségi Fesztivál Füzetekben (1991–2000).
Fejér Lászlóval és Kovács Sándorral együtt kiadta Fazakas Ferenc: Életemet elmesélem című könyvét (Kriterion, 1998); A grundtól az olimpiáig helytörténeti füzetet (Zilah, 2001), több kollégával közösen Körösfő képes monográfiáját (2001). Egyik legjelentősebb alkotása a Szilágysági magyarok című monográfia munkaközösségének megszervezése (Kriterion, 1999), amelynek második kötete kiadóra vár.
– Mindenekelőtt arra kérlek, mutatkozzál be néhány mondatban olvasóinknak: mikor és hol születtél, hol jártál iskolába, milyen intelmekkel tarisznyáltak fel szüleid, amikor útnak indítottak, hogy keresd és megtaláld helyedet a világban?
– Kezdhetném hagyományosan: a kalotaszegi Körösfőn születtem 1951. március 13-án, kézműves-háziiparos családban. Négyen voltunk testvérek, közülünk sajnos az egyik kishúgom orvosi műhiba miatt nyolcvanegy napos korában tüdőgyulladásban meghalt. A négygyermekes család megszokott volt körösfői viszonylatban akkor, az egykézés nem volt jellemző még Felszegen, mint a nádasmenti falvakban. Édesanyámék családjához képest viszont visszalépés volt, mivel ők a Nagy Péntekek famíliájából nyolcan érték meg a felnőtt kort.
A második világháború utáni Körösfőn elég nehéz világba születtem és nevelkedtem. Sok család siratta elhunyt vagy eltűnt szeretteit. Emlékszem, hogy dédnagyanyám haláláig (1966) nem nyugodott bele, hogy az első világégésben férjét elvesztette. Férje, Mihály János Cika a galíciai front első csatájának első áldozatai közt halt hősi halált Halics mellett 1914. szeptember 31-én, nagyon fiatalon, és három árvát hagyott maga után. Dédapámról még csak annyit, hogy tehetséges fafaragó volt, és részt vett abban a csapatban, amely Bartók Bélának készítette a híres kalotaszegi hímes bútorát.
A második világégés sem kegyelmezett családunknak, két nagybátyám pusztult el, amihez hozzáadható a falunk létét megrendítő esemény, amikor 1944. október 11-én, a front átvonulása után a szomszédos hegyi lakosok (főleg a hitványabb bedecsiek vezetésével) irgalmatlanul kirabolták Körösfőt. Állatok, szekerek, élelem, ruha, kályha és lábbeli nélkül hagyták a háborútól amúgy is sokat szenvedett, férfiak nélkül maradt, védtelen, kétségbeesett asszonyokat. A 15 éves édesanyámnak Bungar Iosif rángatta le erőszakkal egyetlen pár csizmáját, mezítláb indítván neki a télnek. Kuruc Pisti bátyánkat, a Hangya Szövetkezet raktárosát félholtra verték és két napig vallatták a hideg vizes hordóban eldugott kincseket keresve rajta. Hasonló dolgok történtek a környező magyar falvakban is. Feleségem nagyapjának mondta egyik román szomszédja: magyarok vagytok, szenvedjetek, örüljetek, ha a gúnyátok megmarad rajtatok. Aztán végig kellett néznie, amint román szolgája szekérre felrak minden értékes holmit és élelmet, majd indulás előtt köszönetképpen ostorával végigvágott egykori kenyéradója hátán.
Falunkat a teljes pusztulástól az orosz hadsereg egyik tisztje mentette meg, az első világháborút megjárt oroszul még tudó öregek könyörgésére. Elképzelhető, milyen lehetett a Völgyön szekéren közeledő rablóbanda meglepetése, mikor gépfegyvertűz fogadta őket a Kuruc oldalról. Erről tanúskodik a református egyház első Családkönyve: „Ezt a családkönyvet megmentettem az elpusztulástól 1944. október 12-én, amikor megszállták az oroszok Körösfőt. (Péntek Márton Piszkiri presbiter)”.
A nehéz világ tovább hitványodott, mert szovjet mintára megkezdték a közös gazdaságok szervezését, először társulásokba, majd termelőszövetkezetekbe való csalogatással, végül a legdurvább erőszakkal. A túléléshez, a mindennapi előteremtéséhez a gyenge lábakon tipegő háziipar nyújtott megoldást, ami hatalmas áldozatot követelt a vállalkozó szellemű emberektől. Édesanyámat idős koráig sosem láttam éjfél előtt ágyba térni, aztán korán, a tehéncsorda kihajtása előtt már a műhelyben görnyedve, az eszterga előtt vagy az asztalnál fűzögetve találta a hajnal. Így sikerült lábra állniuk, házat építeniük, minket iskolába járatniuk, hiszen esküvőjükön nagyapám egy rendes pár csizmát sem biztosított kisebbik fiának. Korán, már ötödikes tanuló koromban, fejlett fizikumomnak köszönhetően, rendesen tudtam esztergálni (a vésőt fogni), annyira megszerettem, hogy vakációimat egyetemista és tanár koromban is édesapám 2001-ben bekövetkezett haláláig mindig otthon, a műhelyben esztergálva töltöttem.
– Milyen hangulata volt gyermekkorodban szülőfaludnak, mi változott azóta? Mit jelentett Kalotaszegen körösfői magyar gyermeknek, fiatalnak lenni? Volt részed ezért hátrányos megkülönböztetésben, az iskolában, egyetemen vagy később a katonaságnál, bárhol?
– Körösfő lakosságának száma sosem haladta meg a másfél ezret (mára már ezren alig élnek a faluban), gyerekáldás azért bőven volt, hiszen pajtásaimmal harmincan szorongtunk a régi, egykori felekezeti iskola egyik osztályában. Az új, emeletes iskolában az 1952-ben születettek végeztek legelőször. Nagy öröm és megtiszteltetés volt számunkra, hogy 2010-ben Antal István ifjú igazgató meghívására részt vehettünk az iskola Kós Károly névre való keresztelésének ünnepén, s újra találkozhattunk kedves tanító néninkkel s még élő tanárainkkal: Szabó T. E. Attilával, Mártonné Tőrös Ilonkával és Mihályné Tóth Annával, Fekete Károllyal és Fekete Ernővel. Aránylag jó magaviseletű gyereknek számítottam, azért én is belekóstoltam párszor a körmös, a tenyeres, vagy a kukoricaszemen való térdepelés, a nádpálca és a nadrágszíj élményeibe. Alig vártuk a hétvégét, amikor sorjában kipróbáltuk az egyetlen, a háborúból maradt Eska típusú biciklit (10 banit fizettünk egy fordulóért). Vasárnap délutánonként darabjaira rúgtuk a rongylabdákat. A villany bevezetéséig mozikaraván járt filmeket vetíteni a kultúrház falára. Visszaemlékszem az 1954-es foci világbajnokságra is, amikor apró gyerekként lábatlankodtam a nagybátyám, Cika Gyuri telepes rádióját hallgató és a magyar válogatottnak – Puskásnak, Kocsisnak, Grosicsnak – szurkoló falubeliek között. Ugyanúgy emlékszem az 1956-os eseményekre, s most is látom a megdöbbent arcokat, a kétségbeesést a megtorlások és a véres események hallatán.
A román nyelv elsajátítása számomra könnyűnek tűnt, mivel sok román könyvet olvastam, és néha beszélgethettem az egyik nagynéném román férjével. Főleg a téli vakációban, az ünnepek idején, disznóvágáskor tartózkodtak huzamosabb ideig otthon. A téli esték különösen vidáman teltek nekem és a románul szintén folyékonyan beszélő unokaöcsémnek, amikor a tolmács szerepét játszottuk a románul vajmi keveset beszélő nagyanyám és a magyarul ugyanannyit értő Nelu sógor (Bota Ioan) között. Őszintén elmondhatom, hogy származásom, nevem miatt nyíltan sosem tapasztaltam hátrányos megkülönböztetést. Az általános iskolában a romántanárnő nagyon kedvelt, amiért olyan sokat olvastam és szépen beszéltem. A katonaságnál és az egyetemen sem éreztem megkülönböztetést. Sőt a nevem miatt nagy becsületem volt Ioan Piersic őrnagynál, a híres színész, Florin Piersic nagybátyjánál. Akkoriban nagyon megbíztak katonáéknál a magyar bakákban. Az egyetemen sok román jó barátom volt, akikkel végig egy szobában laktunk. Sokat hülyültünk s autonómiákat osztottunk Erdély egyes részeinek (attól függően, honnan származtunk), engem elfogadtak és megválasztottak ezelőtt 36 évvel az önálló Erdély gubernátorának. Egyformán befogadóak voltunk és vallottuk: a lényeg az, hogy eléggé szeresd ezt a szülőföldet, amit Erdélynek hívnak és képes legyél érte áldozatot hozni, küzdeni; megelégedjél azzal a kevéssel, amit nyújthat, amely azonban nagyon édes és kedves lehet. Mert tudod, hogy a tied, és azt senki tőled el nem veheti. Nekem érthetetlen az a magatartás, hogy még most is bizonyos szülők nem anyanyelven taníttatják gyereküket, mondván, hogy jobban tudnak majd érvényesülni az életben. Ez hamis állítás volt mindig. Ennek ellenkezőjét tanítottam diákjaimnak. Ebben nevelkedtek gyermekeim is, akik itthon maradtak, megtalálták helyüket és számításukat. Azt szeretném, ha unokáim is ugyanúgy éreznének, élnének, gondolkodnának és cselekednének.
– Kik befolyásolták fejlődésedet? Kihez szerettél volna hasonlítani? Miért lettél történész, kik voltak kedvenc tanítóid, mestereid? Mit tudtál megtanulni a családban, szülőfaludban és mit tehettél hozzá a kolozsvári egyetemen?
– Szülőfalum vonzása még most is erőteljes, hiszen ott nyugszanak őseim, ott élnek rokonaim, ismerőseim és kedves barátaim. Divat volt régebben a kalákában történő segítségnyújtás komolyabb munkálatoknál (például házépítésnél), de kalákában folyt a kukoricahántás is, ahol a kukoricacsövekről leszedett panusában kedvünkre hempereghettünk, birkózhattunk és bajszokat aggathattunk egymásnak. A visítozó lányoknak alaposan teletömtük alsóneműiket puha panusával.
Téli estéken a férfiak összeültek beszélgetni, pipázgatni, italozni. Fahordás és friss vízhozatal ellenében minket, gyerekeket is beengedtek. A kályha melletti sarokba kucorodtunk, és tátott szájjal hallgattuk egy évszázad eseményeit, a két világháború történéseit, szemtanúk által egyes szám első személyben elmesélve. Harcolni láttuk őket a szerb fronton, Galíciában az oroszokkal, Isonzónál az olaszokkal, vagy dideregve, vacogva, vonszolva magukat a Don-kanyarnál, éhezni az orosz lágerekben. A disznótor az egyik legszebb élménynek számított Mikulás napja környékén. Mi, gyermekek már napokkal előtte izgultunk és készültünk egy kis tüzelődésre, hiszen abban az időben még szalmával perzselték a göndörszőrű mangalicát.
A tanulás, a könyv szeretete hagyomány volt családunkban, rongyosra olvastuk a faluban létező könyveket, az érdekesebbek fejezetre bontva jártak kézről kézre. Abban a szegény világban anyám testvérei közül Laci, Miki, Anna Kolozsvárt tanultak, Kati néném egy hegyközszentmiklósi időszakot követően nyugdíjazásáig volt tanítónő a faluban. Keresztapám, az utolsó Mihály János Cika a bánffyhunyadi kereskedelmi szövetkezet elnöke volt. Unokatestvérem, Mihály Éva Cika pedig gyerekorvosként tevékenykedett. Azt, hogy én is jól tanultam, szüleimnek, tanáraimnak és jó kollégáimnak köszönhetem. Hogy tanár lettem, osztályfőnököm, Makfalvi Erzsike példamutatásának eredménye. A középiskolában végig párhuzamosan szerettem a történelmet és a földrajzot, de a biológiatanárom, Vasas Samu egyénisége hatott rám különösen, akitől megtanultam az egyenes tartást, a népi hagyományok tiszteletét és becsülését. Vele tanultuk meg és barangoltuk végig nagy sikerrel Szentimrei Jenő: Csáki bíró lánya című népszínművével egész Romániát. Játszottunk a kolozsvári és a szentgyörgyi színházban is, valamint Kalotaszeg és Székelyföld számtalan településén, Körösfőtől Csíkszentsimonig, sőt Bukarestben és Budapesten is. Én a vőlegény szerepét játszottam, Árvadi csizmadia fiát, aki menyasszonyát halálra táncoltatta.
Vasas Samutól kaptam az első megbízatást a Kalotaszeg folyóirat új sorozatának beindítása után, ahol ő volt a mindenes szerkesztő, hogy írjam meg folytatásos cikkekben a magyarok történetét. Egyetemi éveim alatt Jakó Zsigmond professzor volt számomra az alaposság és a komolyság mintaképe, Kovács József a szakmai megbízhatóság megtestesítője, míg Imreh István szakmai igényességre nevelt, államvizsga dolgozatom türelmes irányításával is. A szülőfalumból származó Péntek János nyelvészprofesszor mai napig fő támaszom és tanácsadóm, 2001-ben közösen szerkesztettük Körösfő kismonográfiáját. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület újraindítása óta Egyed Ákos akadémikust tekintem tanítómesteremnek és második apámnak.
Az egyetem elvégzése után Zilahon tanítottam különböző iskolákban, főleg románul. Az 1989-es váltás után bekapcsolódtam a Szilágyság szellemi és politikai életébe. Az első napokban megjelent Szilágysági Szóban, majd a Szilágyságban közérdekű cikkekkel jelentkeztem, majd Joikits Attilával magyarságtörténelem leckéket közöltünk sorozatban tanároknak és diákoknak. 1994 és 1995 között a Bemutatjuk falvainkat sorozatban megírtam Kalotaszeg Szilágy megyéhez szakadt alszegi falvainak rövid történetét (Magyarzsombor, Nagypetri, Kispetri, Középlak, Váralmás, Bábony, Farnas, Zsobok, Sztána és Ketesd). Ez felbátorított egy szilágysági monográfia megszerkesztéséhez, kezdetben Major Miklós szilágynagyfalusi kollégámmal és Sipos László bogdándi iskolaigazgatóval, majd egyre bővülő szerzőgárdával. Ebből született meg 1999-ben a Szilágysági magyarok első kötete, amely kétezer példányban kelt el, és lendületet adott a második és harmadik kötet megírásához és szerkesztéséhez.
– Mikor nősültél? Milyen körülmények között kezdted el helytörténészi munkásságodat, hogyan született meg a Szilágysági magyarok nagy sikerű kötet, és mikor olvashatjuk a folytatást, a képes krónikát? Hogyan működik az EME Zilah és Vidéke fiókszervezete?
– Feleségem, Erzsébet, nyárszói születésű, már bánffyhunyadi középiskolás korunk óta udvaroltam neki, együtt ingáztunk. Az esküvőnk első éves egyetemista koromban történt a nyárszói református templomban. Két szép gyerekkel áldott meg az Isten. Egyetem után, 1977-ben Zilahra költöztünk. A zilahi 2-es számú Általános Iskolába kerültem, Vártelekre, ahol románul kellett tanítani. Kiderült, hogy nem is volt olyan rossz választás, Erdély bejáratánál, a Meszesi kapunál tanítani, az ókori Porolissum szomszédságában. Sok jó és tehetséges tanulóm származott Mojgrádról, akikkel tavaszonként (hisz akkor még szántották a mojgrádi tetőn a római vár területét) sok értékes római leletet gyűjtöttünk az iskola múzeumi sarkába, amiket a fordulat előtt egy évvel át kellett hogy adjak a Zilahi Múzeumnak. Azokban a sötét években, amelyeknek fiatalságunk leggyönyörűbb éveinek kellett volna lenniük, nem bízhattál majdnem senkiben, még véleményt is veszélyes volt cserélni. Csak otthon éreztük magunkat biztonságban, szüleinkkel, nagyszüleinkkel és gyerekkori pajtásainkkal mertünk őszintén tárgyalni. Számomra igen nehéz volt az alkalmazkodás, még diákjaimmal is politikai vicceket mondtunk, aminek meg is lett később az eredménye. Megízlelhettem ellenben, milyen gyógyító ereje van az Istenhez való őszinte imádkozásnak és a benne való hitnek. Jó az, ha az ember mindig egyenesben van Istenével. Az 1989. évi decemberi események Zilahon, a város főutcáján találtak. A Szabad Európa rádióból és a magyar tévéből értesültünk a beindult eseményekről. 1990-től a zilahi Simion Bãrnuțiu és az Avram Iancu iskolákba kértem áthelyezésemet, ahol tanárként tevékenykedek most, 2011-ben is, annyi kitérővel, hogy 1995 és 1997, majd 1999 és 2003 között kinevezett aligazgatója voltam a Fenyves negyedi iskolának. Örömünkre a fizika–kémiatanár feleségem is ott tanított, majd 1994-től Ildikó lányom is ott kapta első tanítónői állását. Szép életünk van a Szilágyságban, mégis Mikes Kelemennel mondhatom: úgy szeretem Szilágyságot, hogy el nem feledhetem Kalotaszeget. Ha otthon, szülőfalumban maradtam volna, anyagilag biztosan jobban állnék, szaporán esztergálnék ma is édesapám műhelyében, ott a Kuruc oldal alatt, de valószínűleg egyetlen elképzelésemet, gondolatomat sem fektettem volna papírra.
Azt is elmondhatom, hogy ha újra kezdhetném, ismét pedagógus lennék. Terveimet, elgondolásaimat mindig is szerettem halogatás nélkül gyakorlatba ültetni. Így valósult meg például a Vasvári Pál emlékére emelt kopjafa Körösfőn (1995), az emléktábla Nagymonban Márton Gyula nyelvészprofesszor házán (1996), a Zilah 525 év emléktábla (1998), az Ady Endre halálának 80. esztendejére szervezett közös ünnepségek Kalotaszegen és Szilágyságban: Nyárszón, Zilahon és Diósadon (1999), a Petőfi emlékoszlop Bánffyhunyadon (1999), az 1848-as obeliszk Zilahon (1999), a Sipos László emléktábla Bogdándon (2001), a Wesselényi szobor Zsibón (2004).
Úgy érzem, bőven válaszoltam kérdéseidre, sok időbe telt a közel hat évtizednyi emlékeimet felidézni, de jólesett és utólagosan elégtételt érzek ezért. Saját kezdeményezésre talán sosem fogalmaztam volna így meg élményeimet, pályafutásom és eddigi munkásságom egyes részeit. Köszönöm, hogy rám is gondoltál, és úgy érzed: a Szilágyság-kutatásnak van múltja, jelene és jövője, mert van egy Kurucjancsija.
– Igen, van a Szilágyságnak egy Kurucjancsija, akit a Kalotaszeg egy kis részével Körösfőtől kaptunk ajándékba. Szerintem sok hasonló, népünk önazonosságát kutató, ápolásában elkötelezett, az együtt élő nemzetiségek barátságát hirdető értelmiségire lenne szükség ma és nem csak a Szilágyságban, hanem máshol is.
Gáspár Attila?
Művelődés (Kolozsvár)