Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Princeps Kiadó
2 tétel
2006. november 18.
Két román nyelvű kötetet mutattak be november 16-án Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székhelyén, az esemény két nyelven zajlott, az érdeklődök között egyaránt jelen voltak románok és magyarok. Emilia Comisel – Francisc László: Constantin Brailoiu, partizan al etnomuzicologiei fara frontiere (Constantin Brailoiu, a határok nélküli etnomuzikológia partizánharcosa, Eikon Kiadó, Kolozsvár, 2006) című kötetét dr. Pozsony Ferenc egyetemi tanár ismertette. Emilia Comisel rengeteg levelet, dokumentumot gyűjtött össze, amelyeknek egy részét – főként a magyar vonatkozásúakat – dr. László Ferenc dolgozta fel a kötetben. Dr. Tánczos Vilmos, a Néprajz tanszék egyetemi docense ismertette Daniel Hrenciuc: Maghiarii in Bucovina 1774–1941 (Princeps Kiadó, Iasi, 2006) című munkáját. A szerző a bukovinai székelyek sorsát mutatta be, kezdve a madéfalvi mészárlással egészen az öt magyar bukovinai falu létrejöttéig. Tánczos Vilmos a bibliográfiából hiányolja a bővebb magyar nyelvű források tanulmányozását, viszont mintaszerűnek tartja, hogy a szerző fontos szerepet szánt könyvében a bukovinai magyar falvak és iskolák demográfiai bemutatásának. /Birtalan Ágota: Népzenével fűszerezett könyvbemutató. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./
2014. február 19.
A magyarok emléke Bukovinában
Az 1760-as években a székely magyarok fellázadtak az osztrák hatóságok megalázó katonai besorozási rendelkezései ellen. A székelyek képviselői a Csíkszeredától mintegy 10 km-re északra fekvő Madéfalván gyűltek össze. Éjnek idején az osztrák hadsereg bekerítette a falut, és 1764. január 7-én hajnalban az osztrák csapatok ágyútűz kíséretében többszáz székelyt mészároltak le. Ezen tragikus események kapcsán a székelyek egy része átkelve a Kárpátokon, Moldvába menekült, és letelepedett a Szeret völgyében, Bákó vidékén.
A menekülteknek mintegy fele véglegesen megállapodott ezen a helyen, de egy jelentős része viszont 10-20 év hányódtatás után kénytelen volt elmenni Moldva észak-nyugati szegletébe, Bukovinába. Itt, Szucsáva város szomszédságában 5 falut alapítottak, melyek – északról délre haladva a következők: Andrásfalva (ma: Măneuţi), Hadikfalva (ma: Dornesţi), Istensegíts (ma: Tibeni), Fogadjisten (ma: Iacobesţi), és Józseffalva (ma: Vornicenii Mari).
A székelyek vándorlásai ezzel nem értek véget: több, mint másfél évszázaddal később, 1941-ben valamennyi lakost átszállították Magyarországra. Bukovinában szinte senki sem maradt közülük. Azok, akik mégis maradtak, azóta megöregedtek és meghaltak. Ma, 2014 januárjában csupán egyetlen személyről tudunk, aki még él: a neve Nagy János, és betöltötte a 92. életévét; Ţibeni Faluban él, aminek a hajdani neve: Istensegíts.
Meg kell említenünk, hogy Daniel Hrenciuc úr történelmi munkájából, amelynek címe: „A magyarok Bukovinában (1774-1941)”, és amelyet a Iași városban működő Princeps Kiadó adott ki 2006-ban, átfogó képet kaphatunk a bukovinai magyarság kialakulásáról és fejlődéséről. Ezen könyv alapján, 2008-ban a Szucsáva Megyei Tanfelügyelőség a Hadik András Bukovinai Etnokulturalis Társulattal közösen, Magyarország kormánya támogatásával elkészítette a „Gyökerek” című dokumentumfilmet.
Ahogy mondtuk, Bukovinában gyakorlatilag már nem élnek magyarok, de a bukovinai székelyek múltja és történelme nagyon érdekes. Lehet, hogy ez a tény is szerepet játszott abban, hogy Radu Furman úr múzeumot létesítsen Dornesti községben, a hajdani Hadikfalván, ahol megtekinthetők a község régi háztartási eszközei, ruhadarabok, vallási kegytárgyak, régi épületek fényképei.
csangoradio.ro
Erdély.ma,
Az 1760-as években a székely magyarok fellázadtak az osztrák hatóságok megalázó katonai besorozási rendelkezései ellen. A székelyek képviselői a Csíkszeredától mintegy 10 km-re északra fekvő Madéfalván gyűltek össze. Éjnek idején az osztrák hadsereg bekerítette a falut, és 1764. január 7-én hajnalban az osztrák csapatok ágyútűz kíséretében többszáz székelyt mészároltak le. Ezen tragikus események kapcsán a székelyek egy része átkelve a Kárpátokon, Moldvába menekült, és letelepedett a Szeret völgyében, Bákó vidékén.
A menekülteknek mintegy fele véglegesen megállapodott ezen a helyen, de egy jelentős része viszont 10-20 év hányódtatás után kénytelen volt elmenni Moldva észak-nyugati szegletébe, Bukovinába. Itt, Szucsáva város szomszédságában 5 falut alapítottak, melyek – északról délre haladva a következők: Andrásfalva (ma: Măneuţi), Hadikfalva (ma: Dornesţi), Istensegíts (ma: Tibeni), Fogadjisten (ma: Iacobesţi), és Józseffalva (ma: Vornicenii Mari).
A székelyek vándorlásai ezzel nem értek véget: több, mint másfél évszázaddal később, 1941-ben valamennyi lakost átszállították Magyarországra. Bukovinában szinte senki sem maradt közülük. Azok, akik mégis maradtak, azóta megöregedtek és meghaltak. Ma, 2014 januárjában csupán egyetlen személyről tudunk, aki még él: a neve Nagy János, és betöltötte a 92. életévét; Ţibeni Faluban él, aminek a hajdani neve: Istensegíts.
Meg kell említenünk, hogy Daniel Hrenciuc úr történelmi munkájából, amelynek címe: „A magyarok Bukovinában (1774-1941)”, és amelyet a Iași városban működő Princeps Kiadó adott ki 2006-ban, átfogó képet kaphatunk a bukovinai magyarság kialakulásáról és fejlődéséről. Ezen könyv alapján, 2008-ban a Szucsáva Megyei Tanfelügyelőség a Hadik András Bukovinai Etnokulturalis Társulattal közösen, Magyarország kormánya támogatásával elkészítette a „Gyökerek” című dokumentumfilmet.
Ahogy mondtuk, Bukovinában gyakorlatilag már nem élnek magyarok, de a bukovinai székelyek múltja és történelme nagyon érdekes. Lehet, hogy ez a tény is szerepet játszott abban, hogy Radu Furman úr múzeumot létesítsen Dornesti községben, a hajdani Hadikfalván, ahol megtekinthetők a község régi háztartási eszközei, ruhadarabok, vallási kegytárgyak, régi épületek fényképei.
csangoradio.ro
Erdély.ma,