Új református egyház létrehozásával fenyeget a szászrégeni egyházközség papja. A 65 éves Nemes Árpád úgy véli, Pap Géza református püspök vezetése miatt egyre több parókia érzi szükségesnek az Erdélyi Református Egyházkerületből való kiválást és egy új, a Presbiteri Református Egyház megalakítását. A tiszteletes, aki a zsinatnak is tagja, erre a veszélyre egy karácsonykor küldött körlevélben hívta fel lelkésztársai figyelmét. Ebben Pap Géza püspököt és Kató Béla püspökhelyettest „diktatórikus vezetéssel” vádolta. Elmondása szerint az egyházkerület jelenlegi vezetése egy szűk kör érdekeit szolgálja, „melyet anyagi érdekek hajtanak”. Nemes úgy véli, a püspök megszegte a kánonokat azzal, hogy a 65 évnél idősebb papoknak megtiltotta a szolgálatot. Pap Géza püspök az új egyház létrehozásával kapcsolatban röviden nyilatkozott: „Nemes Árpád felvetését meggondolatlan fenyegetőzésnek tartom, az egyházkerület lelkészei nem osztják véleményét.” /Lázár Lehel: „Engedetlen” református papok. = Krónika (Kolozsvár), jan. 22./

Nemes Árpád nem gondolt arra, hogy gyülekezetével együtt kiválni szándékozna az Erdélyi Református Egyházkerületből. Diktatúra és terror az erdélyi református egyházban – ez a címe a Nemes Árpád magyarrégeni református lelkipásztor által számos gyülekezethez szétküldött levélnek. A levélben ez áll: „Félek rágondolni, de úgy érzem, napról napra közelebb van az az idő, amikor a gyülekezetek kénytelenek lesznek kilépni az episzkopális egyházi szervezetből, és meg fogják alapítani a maguk Presbiteriánus Református Egyházát, ahol hitéletünk zsinórmértéke újra egyedül a Szentírás lehet”. Nemes Árpád január 22-én úgy nyilatkozott, szó sincs kiválásról. Nemes Árpád levelére eddig mintegy ötven bátorító választ kapott, és mint mondta, legalább még ennyien hívták telefonon. Ötvös József, az egyházkerület generális direktora elutasította azt az állítást, miszerint a kolozsvári püspökségen diktatúra uralkodna. Mint mondta, ez már csak azért sem lehetséges, mivel az egyházkerületet 18 tagú testület vezeti. Ötvös továbbá furcsának találta, hogy az 512 erdélyi gyülekezet közül – tudomása szerint – csak a magyarrégeni akar kiválni. /Lázár Lehel, Szucher Ervin: Nincs szó egyházszakadásról. = Krónika (Kolozsvár), jan. 23./

Istenhez és a családhoz is közelebb kerülnek a börtönben
Rácsok mögött is szabadon
A Szent György Napok idei programsorozatának részét képezték a Református Presbiteriánus Egyház által szervezett előadások is. Az egyik meghívott, a Parajdon élő, jogi és teológiai végzettséggel rendelkező Kövendi Levente arról mesélt, milyen az, amikor valaki 16 éve szolgál lelkészként romániai börtönökben.
– Mikor került kapcsolatba az előadásában említett amerikai Berean Prison Ministries nevű szervezettel, amelynek a munkájába itthon bekapcsolódott?
– Az Illinois állam fővárosából, Springfieldből indult börtönmisszió-mozgalmat a szentgyörgyi származású Davidovics Ferenc alapította meg, aki még a forradalom előtt szökött ki harmadszori sikeres próbálkozás után. Mikor ő 16 éve családostól hazaköltözött egy évre, megkért, hogy három napig helyettesítsem munkájában. Bár nagy ellenérzésekkel teljesítettem kérését, rabul ejtett e szolgálat.
– Nem nyomasztó az a légkör, amely odabent fogadja?
– Odabent minden apróság elintézése hetekbe, hónapokba telhet, a rabok elvesztik realitásérzéküket. Nagyon szomjazzák azt az elfogadást, amelyet – miután minden ismerős, családtag bizalmát eljátszották – csak Istentől kaphatnak meg. Ez a figyelem pedig nagyon motivál minket. Az igaz, hogy nagy feladat innen kivezetni valakit, de a média a sikertörténeteket elhallgatja, minket pedig ezek éltetnek, hiszen sok ilyen akad.
– Hogyan sikerül hatni a fogvatartottakra?
– Nagyon motiváltak, hogy a foglalkozásainkon részt vegyenek, mert kreditpontokat kapnak érte, amelyekért bizonyos enyhítések, apró kiváltságok járnak. Egy 13 találkozásos, háromhónapos programon való részvételért 25 pont jár, míg egy esetleges verekedésért 90 pontot levonnak tőlük. De már önmagában az, hogy kívülről jövő embereket látnak, és a találkozásokhoz kiengedik őket a cellájukból vagy a folyosóról, kiváltságot jelent. Bizonyára sokan tőlünk hallanak először arról is, mi a csoportnyomás, hogyan működnek az előítéletek, de jogi tanácsadással is szolgálunk. Sokan a kreditért jönnek, de aztán más is ott tartja őket.
– Milyen programjaik vannak?
– Például az Egy nap apucival. Megpróbáljuk a férfiak kapcsolatait megerősíteni a gyermekeikkel, megtanítjuk őket velük játszani, hiszen előfordul, hogy alig ismerik egymást, vagy mert az apák folyamatosan részegek voltak otthon, vagy mert többnyire távol tartózkodtak a családtól. Kézműves-foglalkozások is vannak, de beszélünk arról is, mit jelent apának lenni, mi a szerepe, felelőssége a családban. A bibliaismereti órák pedig azokat az egyetemes erkölcsi értékeket hirdetik, amelyeket minden felekezet elfogad magáénak. A csíkszeredai börtönben tehetségápolási programot működtetünk, kiállításokat szervezünk a rabok munkáiból. Sokan nem is tudnak saját talentumaikról. Nagy elégtétel, hogy egy rabnak, aki tízévi fogsága alatt fedezte fel festőtehetségét, a munkái már a Vatikánba is eljutottak.
– Hogyan toborozzák a munkatársakat?
– Ez elég nehéz ügy… Sokan közülünk lelkészek, de bármikor – ha csak egy alkalomra is – szívesen látunk olyan embereket, akik hajlandók szóba állni elítéltekkel, elfogadni őket. Az biztos, mert már nem egy ilyen visszajelzést kaptunk, hogy ez maradandó élmény lesz a feladatot vállalók számára.
Bodor Tünde / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)