Kovászna megyében megkezdték a kétnyelvű helységnévtáblák felszerelését, elsőnek Sepsiszentgyörgy határában jelent meg az új tábla. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 26./

Három kismacska címmel Zsigmond Győző munkája nyomán jelent meg az 1977-1997 között született erdélyi politikai viccek gyűjteménye, amelyet dec. 16-án mutattak be Budapesten a LITEA könyvszalonban. A gyűjtő véleménye szerint az előkészületekben és a tényleges munkában a legnagyobb szerepet azok az emberek játszották, akiknek volt merszük elmesélni a humoros történeteket, hiszen az egyeduralom idején ezért akár 15 év börtönbüntetést is kaphattak volna. A Pont Kiadó vállalta fel a nem kevés kiadással járó feladatot, s megjelentette a nem egyszerűen szórakoztató művet, hanem a legvéresebb romániai diktatúra idejének tudományos elemzését is nyújtó korképet. Zsigmond Győző egyébként a kötetet egyetlen vicc elmondásával jellemezte: Románia a legnagyobb energiatermelő ország, mert nagy a feszültség, kicsi az ellenállás, ezenkívül mindenki a voltról beszél. /MTI/

"Tizennyolc Kölcsey-költemény, köztük a Himnusz román fordítását tartalmazza a budapesti Pont Kiadónál 1998-ban megjelent, Ábránd - Reverie című kétnyelvű kis kötet. A versek fordítója Constantin Olariu, a magyar irodalom kitűnő ismerője, tolmácsolója. Kölcsey Ferenc élete és munkássága évtizedek óta foglalkoztatja a fordítót (az 1965-ben megjelent, Antologia literaturii maghiare című gyűjteményes kötetben ő méltatja a költő tevékenységét), de amint a Pont Kiadónál Szávai Géza szerkesztésében napvilágot látott kétnyelvű kiadvány előszavában írja: "csak most, hogy néhány költeményének fordítására vállalkoztam, döbbentem rá a nagy műveltségű magyar költő igazi értékére." /(Muzsnay Árpád): Verskereső. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 16./"

"Szept. 20-án Szatmárnémetiben az elmúlt két év termését - mintegy húsz kiadványát - mutatta be a Szávai Géza nevével fémjelzett budapesti Pont Kiadó. Köztük van Szávai Géza Székely Jeruzsálem című esszé-regénye, melyben a bözödújfalui székely "zsidózó" szombatosok tragikus történetét dolgozta fel regényében. A bemutatott könyvek java részét a helyi Kölcsey Kollégium könyvtárának ajánlották fel. /(bódi): Szatmárnémeti. Legfrissebb kiadványait mutatta be a Pont Kiadó. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 21./"

"A budapesti Pont Kiadó tulajdonosai, Szávai Géza és Szávai Ilona (a hetvenes években Gyergyószentmiklóson tanárkodó házaspár) szép könyvajándékkal lepte meg a gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárat. A pedagógusok által oly keresett Fordulópont című folyóirat összes száma mellett mintegy 25 címet tartalmazó magyar és román nyelvű könyvcsomaggal is kedveskedtek, olyan szerzők műveivel, mint Mészöly Miklós, Polcz Alaine, Kukorelly Endre, Mircea Nedelciu, Babits Mihály vagy Kölcsey Ferenc. Az ajándékok között Szávai Géza műveiből is található négy, köztük a nagy visszhangot kiváltó Székely Jeruzsálem, továbbá a Párizsban élő, világhírű Tóth Imre matematikus és filozófus Zsidónak lenni Auschwitz után című esszékötete. /Bajna György: Ajándék a szülőföldieknek. = Hargita Népe (Csíkszerda), szept. 25./"

Méliusz József utolsó éveiben Cédulák címmel készítette - könyvvé kerekedő - napi jegyzeteit. Egy cédulán csak ennyi: "Jordáky levele Anna könyve anyagában". A története: Harag Györgyöt 1952-ben tanulmánya folytatására a moszkvai színművészeti főiskolára küldték volna az illetékes művészeti hatóságok. Már megvolt az útlevele, amikor behívták a KP kolozsvári főtéri épületébe, a művelődési osztályra, és közölték vele: moszkvai tanulmányi kiküldetését visszavonták. Magyarázattal, indoklással nem szolgáltak. Sok év múlva Harag György egy régi ismerőse, különben magyar nemzetiségű állambiztonsági tiszt, immár nyugdíjban, azzal lepte meg a sikeres rendezőt, hogy átadta neki a róla, Harag Györgyről szóló feljelentést. Emiatt történt a moszkvai tanulmányútra jelölés visszavonása. Az állambiztonsági tiszt közölte, hogy Jordákyval állandó kapcsolatban volt. A feljelentés szövegét Méliusz József fordította magyarra. Harag hiányossága gyenge jelleme, ami nem méltó egy kommunistához. Az utóbbi években általában nem vett részt a fontos problémák megoldásában, legtöbbször hallgatott, amikor színészekkel, a színház rendezőivel ideológiai vita támadt. Magatartását megalkuvásnak lehet nevezni. Erre Jordáky példákat hozott. 1949 januárjában a színházat megtisztították a reakciós elemektől, Harag viszont megmentette Lohinszky Lorándot, aki a legreakciósabb volt a fiatal színészek között. 1949-ben a színház ideiglenes igazgatóságában minden politikai és művészeti kérdésben Méliusz Józseféivel azonos nézeteket vallott. Ezért Méliusz József letartóztatása után bírálatban részesült. Harag a Marosi Péter kezdeményezte opportunista politikának híve, a színházban felkarolta a burzsoá gondolkodású egyéneket. Mindez szerepel Méliusz József: Cédulák. Egyszemélyes kávéház. Szávai Géza előszavával. /Pont Kiadó, Budapest, 2002/ című könyvben. /B. D.: Feljelentés Harag György ellen. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 29./

"Szávai Géza /Budapest/ hajdanában a bukaresti Hét szerkesztője, többkötetes prózaíró, kritikus és kiadói ember Sepsiszentgyörgyön beszélt az általa létrehozott hiánypótlásra vállalkozó Pont Kiadóról. Szávai Géza, amiután bemutatta a Pont Kiadót és könyveit, átadta a Pont Fix igazgatójának, Szonda Szabolcsnak a könyveket, a Pont-kiadványokat ezentúl Sepsiszentgyörgyön lehet megvásárolni. /Éltes Enikő: Pont, s ami mögötte van. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 29./"

"Stephan Lang (Láng István) 1945-ben Kálmándon született. Politikai okok miatt bebörtönözték. 1974-ben Hollandiába emigrált, ahol holland nyelven közlő író lett. Erdélyi menyegző című könyve jelenleg folytatásokban olvasható a Szatmári Friss Újságban. "A kálmándi hollandus" előbb Szatmárnémetiben, majd Nagykárolyban a Pont Kiadónál nemrég magyar fordításban is megjelent, A vakondvadász című könyvének bemutatója alkalmából találkozott olvasóival. A vakondvadász regény, fikció. Egyik fejezete három egymás melletti (egy katolikus, egy református, és egy román) falu második bécsi döntés utáni történetéről szól. 1940-ben a református falu lakói hazakergetik a román falu Trianon után kolonistákként a vidékre érkezett lakóit, baltával főbe ütnek egy román özvegyasszonyt. Egy nagykárolyi barátja megjegyezte, valójában 1940-ben Lucaceniben csak egy idős néni halt meg szívroham következtében. A vakondvadász egy másik fejezetében a földvári haláltáborról írt. Erről a témáról Mindennap eljött a halál címmel nemrég Boros Ernő jelentetett meg nívós munkát, nagyon részletes dokumentumkönyvet. /Kinál György: Találkozók a "kálmándi hollandussal". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 11./ "

"Ápr. 14-én a budapesti Pont Kiadó és a Fordulópont című folyóirat szerkesztői mutatkoztak be a Szatmárnémeti Tanítóképző Főiskolán. A Gyermekközpontú Oktatásért Munkacsoport és a Tanítóképző Főiskola Tudományos Diákköre az élményközpontú irodalom tanításának témakörében szervezett találkozóján jelen volt Láng Gusztáv, a megyéből elszármazott /Magyarországra települt/ irodalomtörténész is. A bemutatott könyvek egy részét a kiadó a főiskola könyvtárának ajánlotta fel, az eladásra szánt könyvekből és folyóiratokból begyűlt összeget pedig a főiskola mellett működő alapítvány kezelésére bízta. /(anikó): Magyarországi meghívottak jelenlétében. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 15./"

Bemutatták Bukarestben a Magyar Kultúra Házában Pomogáts Bélának a budapesti Pont Kiadó jóvoltából egyszerre román és magyar nyelven megjelent Épülő hidak (Reconstruirea podurilor) című kötetét, amely a szerzőnek a román-magyar kapcsolatokról írott cikkeit és tanulmányait tartalmazza. Román és magyar oldalról költők, írók, tudósok, fordítók hosszú listáját lehet összeállítani, akik építették a hidakat. A rendszerváltás óta eltelt másfél évtized sem hozott minőségi javulást a kapcsolatokban. Egyik oldalról a „magyar reváns", a magyar veszély felidézésével, másik oldalról a huszonvalahány millió román munkavállaló víziója, akik elözönlik Magyarországot. Azonban a hidak épülnek, jegyezte meg Baranyai Péter. /Baranyai Péter (egyetemi oktató): Épülnek vagy újjáépülnek? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 3./

Szávai Géza 1950-ben született a székelyföldi Küsmödön. A nyolcvanas évek végétől Budapesten él. Fontosabb művei: Séta gramofonzenére (regény), Oszlik a bál (regény), Utóvéd (regény), Székely Jeruzsálem (esszéregény), Ki látott minket meztelenül (regény), Kivégzősdi (elbeszélések), Helyzettudat és irodalom (esszé), Lánc, lánc, Eszterlánc (vázlat a gyermek világáról), Burgum Bélus, a mesterdetektív (humoros áldetektívregény-sorozat gyerekeknek). Szávai Géza Torzmagyar /Pont Kiadó, Budapest 2004/ címmel, Helyzettudatok – és irodalmunk egyetemessége alcímmel három évtized alatt írt esszéiből válogatott egy kötetre valót. Saját magát nevezi torzmagyarnak, mert kisebbségi magyarnak született, „torz és egyre torzítóbb világba; életem első negyven-ötven éve (egy fél évszázad!) torzulásaim leküzdésében telt el” – írta. "Hogyan számíthat teremtő gondolatokra egy ember egy olyan országban, ahol a magunk megismerésének a szándéka – kihívás. Vagy ahol szinte negyedszázadig bűn a határainkon kívül élő és a világban szétszórt magyarság ügyét létkérdésként összekötni a nemzetével. Nacionalizmus – vágták rá még a fájdalomra is. Egy állam működött Magyarországon a nemzet helyén. S a nép helyett lakosság." – olvasható könyvében. /B. D.: Változhatna a közérzetünk? = Népújság (Marosvásárhely), dec. 18./

A budapesti Pont Kiadó és erdélyi társa, a sepsiszentgyörgyi Pontfix Kiadó 36 modern és kortárs román költő verseit adta közre magyarul Cseke Gábor tolmácsolásában. A Pont Kiadót az Etédről indult Szávai Géza működteti nagy sikerrel Budapesten – olyannyira eredményesen, hogy erdélyi fiókintézmény indítására is módja nyílt. A Pont Kiadó felvállalta magyar szerzők műveinek román, illetve román szerzők műveinek magyar nyelvű megjelentetését, s túl ezen, nemzetközi programot hirdetett meg a különféle közösségek és kultúrák kölcsönös megismertetésére. Újabban sepsiszentgyörgyi székhellyel beindult Pont Hálózat is terjeszti a Pont Kiadó könyveit Erdélyben. /Borbély László: Román költők magyarul. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 5./

Keskeny résen át is rá lehet látni egy teljes egészre – ezzel a címmel jelent meg két éve, Albert Gábor 75. születésnapjára a könyv. Nem csak esszé van benne, novellisztikus kis részlet, visszaemlékezés jellegű írások is. Alaposan foglalkozott 1848–49-cel, illetve a 48-49-es emigrációval is. Kiadta Szemere Bertalan levelezését, bevezetésével megjelent a Naplója is. A Pont Kiadó mostanában életmű-sorozatban adja ki Albert Gábor a regényeit. Albert Gábor visszautasítja azt, hogy a magyarországi elit nem volt hajlandó színt vallani, lapított és nem szólt. Elvállalta annak idején egy napilap, az Új Magyarország alapítását, szerkesztését. Úgy érzi, hogy amikor az értelmiségnek a gátra kellett volna állnia, az újság közelébe se engedtek őket. Két témáról mindig szót fog ejteni: az emberiség és a magyarság kilátástalan helyzetéről. Természeti katasztrófa előtt állunk, saját magunk alatt vágjuk a fát, amikor tönkre tesszük a természetet. A másik pedig a népmozgalmi katasztrófa, ami a magyarságot is veszélyezteti. Az európai kultúra fokozatosan kiüresedik. Egyik regénye, a „... mi pedig itt maradtunk” generációs regény. Generációjának széthullását veti föl. /N.M.K.: Egyetlen mondatom sincs, amit ne vállalnék. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 26./

A közel két évtizede Magyarországra áttelepült Szávai Géza író, a Pont Kiadó vezetője Aletta bárkája című regénye a múlt ősszel jelent meg, azóta elfogyott, most újból kiadták. A szerző jelezte, május 16-án Marosvásárhelyen is bemutatja művét. Szávai Géza elmondta, hogy gyerekkorát Erdélyben több náció közötti konfliktusokban élte meg, most azt tapasztalja, hogy ugyanez mind elterjedtebb, csúnya szóval, globális életérzéssé terebélyesedik a világban. Budapesten nemegyszer mondták neki: „igen tájjellegű arcod van, Géza. ” Szávai Géza elmondta, van egy nemzetközi programjuk, amelybe tizenkét ország ugyanennyi kiadóját kapcsolták be. Amikor létrehozta a Pont Kiadót, a magyar Himnuszt, amit száz éve szidnak a románok, és rengeteg magyart meghurcoltak miatta, lefordította és kiadta románul. Kiadta Kölcsey válogatott műveit kétszer egymás után, magyarul és románul, hogy a román értelmiség szembesüljön a szöveggel. Szávai Géza regényeit is megjelentette román fordításban. /N. M. K. : Aletta bárkája Marosvásárhelyen. Interjú a regény szerzőjével, Szávai Gézával. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 12./

A Bukaresti Magyar Kulturális Intézetben bemutatták Szávai Géza Székely Jeruzsálem című könyvét, amely magyarul már második kiadását is megérte, és immár román fordításban is hozzáférhető. A szerző, Szávai Géza, húsz éve Magyarországon élő erdélyi magyarként románul beszélt a hallgatósághoz. Erdélyben számos identitás létezik egymás mellett – mind vallási, mind nemzetiségi téren. „A nagy provokáció az: olyan világot építeni, ahol ezek az identitások egymás mellett létezhetnek. Szávai könyve e tekintetben tankönyv, és én köszönöm neki ezt a tankönyvet” – fogalmazott a bemutatón Markó Béla. Szávai Géza saját kiadójánál, a Budapest–Sepsiszentgyörgy „illetőségű” Pont Kiadónál megjelent könyv hátlapszövege jelezte: az esszéregény a zsidók hitére a XVI. század végén áttért székely közösség, a „lelki zsidók” történelmét kísérte. /Gergely Edit: Rögeszmék identitásválsága. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 10./

Mintegy másfél évvel ezelőtt, egy csíkszeredai író-olvasótalálkozón Pomogáts Béla neves budapesti irodalomtörténész bejelentette: megírja az erdélyi irodalom teljes történetét! A Pallas-Akadémia Kiadó mindjárt fölvállalta a kiadását, mert nagy szüksége van ennek az összegzésre az erdélyi önismeretnek és -becsülésnek. Január 20-án, a magyar kultúra napjai keretében, a csíkszeredai polgármesteri hivatal tanácstermében ünnepi hangulatban mutatták be a Magyar irodalom Erdélyben (1918-1944) című könyvet – a Pallas-Akadémia kiadó 500. köteteként! –, amely a vállalt irodalomtörténet első kötete, s tartalmazza mindazokat a jelentős irodalmi dokumentumokat is, melyek az illető korszak erdélyi szellemi életének meghatározó gondolatait, törekvéseit hordozzák. Az erdélyi magyar irodalomról több könyv és tanulmány is készült, közülük csak egynek volt összefoglaló jellege: Kántor Lajos és Láng Gusztáv munkája, a Romániai magyar irodalom című munkának, ez azonban csak az 1945 és 1970 közé eső korszakot dolgozta fel. Szükség volt egy új és átfogó irodalomtörténeti összefoglalásra. Pomogáts Béla úgy érzi, könyve két területen hoz újat, először is abban, hogy egy közel százesztendős korszakot tekint át, másodszor pedig abban, hogy ezt az összefoglalást nem terhelik meg a korábbi: marxista-leninista irodalomfelfogás kötelező babonái. Tehát olyan írókról, például Nyírő Józsefről vagy Cs. Szabó Lászlóról, is tárgyilagosan beszélhet, akik korábban nem kaphattak helyet az irodalomtörténeti folytonosságban. Pomogáts Béla (Budapest, 1934) irodalomtörténész, kritikus a budapesti Piarista Gimnáziumban, majd a budapesti tudományegyetemen tanult. Részt vett az 1956-os forradalomban, egy időre internálótáborba került. Pályáját középiskolai tanárként kezdte, 1965-től az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, 1992-től igazgatóhelyettese. 1990-től a Literatura szerkesztője, később főszerkesztője. 1992 óta az Anyanyelvi Konferencia, 1995–2001 között a Magyar Írószövetség, legutóbb pedig az egykori Illyés Közalapítvány elnöke (2002–2007). Az irodalomtudomány akadémiai doktora. Számos díja közül megemlítendő a József Attila-díj (1991), Év Könyve Jutalom (1992), Kisebbségekért-díj (1996), Széchenyi-díj (2003). Marosvásárhely és Kalotaszentkirály díszpolgára. Hetvennél is többre tehető megjelent köteteinek száma. Kutatási területe a 20. századi, illetve a jelenkori magyar irodalom. Az erdélyi irodalmat érintő számos alapmunkája (A transzilvanizmus, Akadémiai Kiadó, 1983; Jelenidő az erdélyi magyar irodalomban, Magvető, 1987; Kisebbség és humánum. Műértelmezések az erdélyi magyar irodalomból. Tankönyvkiadó, 1990; Romániai magyar irodalom, Bereményi Kiadó, 1992; Erdélyi tükör, 1995; Épülő hidak. Magyarok és románok, Pont, 1998), illetve a csíkszeredai Pallas-Akadémiánál kiadott tanulmánykötetei (Erdély hűségében, 2002; Kulcsok Erdélyhez, 2003; Erdélyi tetőn, 2004; Felelősség Erdélyért, 1-2-3, 2005–2006) valósággal predesztinálták a Magyar irodalom Erdélyben című nagyszabású vállalkozásának megírására. Pomogáts Béla elmondta, írt egyszer egy magyar irodalomtörténetet is /Az újabb magyar irodalom 1945–1981 /Gondolat, 1982/ , „s mindenki feljelentett, aki úgy érezte, hogy nem elég magasra srófolt jelzőkkel illettem, s terjedelmileg is hátrányba került másokhoz képest. ” /Cseke Gábor: Van erdélyi irodalomtörténet. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 13./

Arcélek – beszélgetések a magyar nagyvilágban
A Jóisten politikája címmel jelent meg Csáky Zoltán, a Duna Televízió szerkesztő- műsorvezetőjének új könyve a PONT Kiadó gondozásában. A nemrég a Duna Televízió örökös tagjává választott, a csatorna alapítói közé tartozó újságíró – aki emellett többek között Julianus-díjban, Sajtótisztességért-díjban és Pethő Sándor-díjban is részesült – a Nemzet Televíziójában hetente látható portréműsorában, az Arcélekben olyan személyiségeket mutat be, akik magatartásukkal, munkájukkal, cselekedeteikkel példát mutatnak a közösségnek. A Beszélgetések a magyar nagyvilágban alcímű kötetben ezen interjúk egy részét olvashatják, többek között Jankovics Marcell rajzfilmrendezővel, Ferge Zsuzsa szociálpolitikussal, Haszmann Pállal, a csernátoni tájmúzeum vezetőjével, Bilibók Ágoston nyugalmazott vasutassal, a történelmi Magyarország gyimesbükki őrházának gondnokával, Tempfli József nyugalmazott nagyváradi püspökkel, Görgey Gábor íróval, vagy Bethlen Farkas verőcei polgármesterrel.
A kötetben az interjúkon kívül megtalálható a szerző A magyarságról, Erdélyről, a médiáról – másképp című, Zürichben elhangzott előadásának írott változata, beszélgetést olvashatnak Egyed Ákos történésszel arról, kik a székelyek, valamint a Nem vagyunk árvák, van édesanyánk... /Moldvai csángómagyar keresztalja útja Klézsétől Csíksomlyóig/ című dokumentumfilm forgatásakor készült interjúkat is elolvashatják.
"Csáky Zoltán és a Duna Televízió mondhatni együtt indulnak, hogy a Kárpát-medencében, Európában és Észak-Afrikában, majd a Duna Televízió II., azaz az Autonómia csatorna üzemeltetése óta a nagyvilág magyarjai a műholdas kommunikáció révén egymást kereshessék, és egymást meg is találják… Csáky Zoltán televíziós szerkesztőmunkájában nem csupán eseményeket és adatokat rögzít. A kommunikációs munkásnak és alkotónak azt a szerepkörét választotta, hogy a beszélgetőtársaiba, interjúalanyaiba valósággal szuggerálja az egyetemes kultúra értékei mellett a magyarságszolgálat, az értékteremtés szükségességét…" – méltatta a szerzőt Sylvester Lajos a Julianus-díj átadásán, 2009. december 5-én. Népújság (Marosvásárhely)

Mit keres az EP-ben ciános Béla?
A kisebbségi lét és identitás kérdéseiről szervez ma este beszélgető estet Brüsszelben Sógor Csaba RMDSZ-es Európai parlamenti képviselő Szávai Géza Székely Jeruzsálem című könyve francia változatának bemutatása alkalmával. Az est egyik meghívottja Markó Béla, volt RMDSZ elnök, román miniszterelnök-helyettes.
Jelenléte ellen tiltakozva Tőkés László, a szövetség listavezetője, "polgári engedetlenségből" leragasztotta a rendezvény plakátjait és erről levélben tájékoztatta a Fidesz frakció tagjait.
Kényes helyzetet teremtett a Fidesz és az Orbán-kormány számára a forradalmár püspök magánakciója. A rendezvénynek a Brüsszeli Magyar Nagykövetség Kulturális Szolgálatának székháza ad helyet, tehát, nyilvánvalóan a kabinet tudtával és beleegyezésével történik, Tőkés csak a múlt héten, a plakátok brüsszeli megjelenése után kezdett tiltakozni, így bármennyire ő az Orbán-kormány első számú kárpát-medencei kedvence, sem a rendezvényt nem lehet már lefújni, sem a Markó meghívását nem lehet visszavonni. Az viszont kérdés, hogy mit tesznek, mit tehetnek a Fidesz-frakció tagjai: csatlakoznak Tőkés "polgári engedetlenségéhez", vagy részt vesznek a magyar kulturális rendezvényen, "legitimálva" Markó Béla jelenlétét?
A Népszava birtokába jutott Tőkés levélből és az általa csatolt fotóról kiderül, hogy a volt püspök politikus "Mit keres az EP-ben ciános Béla?" feliratot ragasztott a brüsszeli plakátokra. "Markó Béla meghívását, szereplését nem állt szándékomban sem megakadályozni, sem pedig aktuálpolitikai okokból felhasználni. Ha erdélyi képviselőtársaim őt gondolják a leghitelesebb politikusuknak, lelkük rajta. Ám tiltakozni nekem is jogomban áll - éppen ezért az én felelősségemre a mellékelt fényképen megörökített "polgári engedetlenségi" eszközhöz folyamodtam. Ezt a levelet tájékoztatásképpen írtam" - olvasható a Fideszes és - ismereteink szerint a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja - képviselőihez eljuttatott levélben.
Tőkés arra hivatkozik, hogy a verespataki bányaberuházás miatt tartja elfogadhatatlannak Markó meghívását. A ciántechnológiát alkalmazni szándékozó verespataki aranybánya ügyét a nemrég új pártot alapító Tőkés következetesen az RMDSZ elleni egyik legfőbb fegyverként használja, úgy állítva be a történetet, mintha kizárólag a romániai magyar érdekvédelmi képviseleten állna vagy bukna a Traian Basescu államfő által nyíltan támogatott, 12 éve aláírt román-kanadai szerződés sorsa. Sőt, úgy beszél, mintha az RMDSZ már ki is adta volna a kitermelési engedélyt. Tény, hogy a beruházónak még két tárca engedélyére van szüksége, a művelődési és környezetvédelmi minisztériuméra, és mindkettőt RMDSZ-es miniszter vezeti. Kelemen Hunor pártelnök, művelődésügyi miniszter a nyáron jóváhagyta a szakhatóság engedélyét a Kirnyik-hegység régészeti mentesítésére két, külön-külön 70 millió dolláros műemlékvédelmi alap létrehozása ellenében. Ezt a jóváhagyást kifogásolták a civil szervezetek és ezt értelmezi bányanyitási engedélyként Tőkés László. A Borbély László vezette környezetvédelmi tárca (egyelőre még) nem adta meg a tényleges működési engedélyt.
Levelében Tőkés azt is állítja, hogy a "Bukarestbe szakadt" romániai magyar miniszterek semmibe veszik Magyarország jogos tiltakozását és Románia belügyeibe való beavatkozásnak tartják azt. Magyarország kormánya nem tiltakozott a bányanyitás ellen, hanem a román szaktárca megkeresésére a magyar szaktárca azt válaszolta, hogy semmilyen formában nem támogatja a cianidos technológia használatát. A határon átnyúló kockázatok miatt a román minisztériumnak kötelező kikérni az esetlegesen érintett szomszédos államok véleményét, annak figyelembevétel azonban nem kötelező számára - erről beszélt Borbély László környezetvédelmi miniszter.
Bár Tőkés László bármennyire részletesen tárgyalja Verespatak kérdését, és állítja, hogy nem aktuálpolitikai szándék vezérli, a levél az ellenkezőjét igazolja. Maga fogalmazza meg, hogy ha képviselőtársai Markót gondolják a leghitelesebb politikusuknak, hát lelkük rajta. A saját néppártját nemrég, hathatós budapesti politikai támogatással bejegyző, de RMDSZ-es EP mandátumát azért megőrző Tőkés, igaz ugyan, hogy a levél végén, de sértettségének tényleges okát is feltárja. "Markó Béla az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzése után az 1989 szellemét megalázó módon az új erdélyi magyar párt létrejöttét Magyarországról érkező "politikai ciánnak", "a politikai környezet szennyezésének" nevezte, idézem: "Ez egy rossz beruházás, beszélnünk kell róla és ki kell mondanunk: Magyarországról érkezik. Ez a párt számunkra politikai cián, nem tudjuk, mennyire koncentrált, de a politikai környezet szennyezése. (...) Ez a beruházás semmit nem fog arannyá változtatni az erdélyi magyarok számára, talán csak egyesek zsebébe termel majd aranyat." .
Kelemen Hunor RMDSZ elnök állásfoglalásban reagált Tőkés polgári engedetlenségi akciójára, amelyet eljuttatott ugyanazon címzettekhez, vagyis a Fidesz brüsszeli képviselőihez. "A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökeként úgy értékelem, hogy Tőkés László tette, és az Önökhöz eljuttatott levele túllép a jó ízlés, a politikai kultúra és a diplomácia határain. Aljas és méltatlan cselekedetnek tartom az ilyen jellegű megnyilvánulásokat bárhol is történjenek, különösképpen az Európai Parlamentben. Tőkés László képviselő urat más szándék nem vezérelhette, csupán személyes bosszúvágya, felgyűlt frusztrációi és cselekvési képtelensége. Október 18-án Markó Béla nem csak politikusként, hanem költőként vesz részt Szávai Géza könyvének francia nyelvű bemutatóján, amely tematikáját tekintve számunkra sokkal fontosabb annál, hogy ilyen felelőtlen és kisstílű vádaskodássá és rágalmazás-hadjárattá alacsonyodjon. " - állítja Kelemen.
Brüsszelben a Székely Jeruzsálem
Az RMDSZ által fontosnak nevezett téma a magyar történelmi kuriózumnak számító székely szombatosság. A tragikus történet a 16 századig nyúlik vissza, amikor Erdélyben mintegy húszezer unitárius vette fel a szombatos vallást. Kötelező törvényül Mózes öt könyvét hirdették, és a zsidókhoz hasonlóan, szombaton ünnepeltek. Olyan mértékben tértek vissza a kereszténység gyökereihez, hogy végül egészen közel kerültek a zsidó vallás hittételeihez, még a külsőségekben is zsidóvá váltak. Idővel megfogyatkozott a hívek száma, a közösséget pedig zsidózó unitáriusoknak kezdték nevezni. A második világháború, a Holocaust idején már csak a Maros megyei Bözödújfalúban élő szombatos székelyek vállalták zsidóságukat és önkéntesen osztoztak a zsidók sorsában. A Ceausescu-éra falurombolása épp Bözödújfaluban kezdődött. A települést vízzel árasztották el, a lakosságot kitelepítették, véget vetve így a székely szombatosság több száz éves történetének is.
Szávai Géza Székely Jeruzsálem című esszéregényének francia nyelvű változatát a magyar EU-elnökség alkalmából jelentette meg a budapesti Pont Kiadó. A mű kapcsán a székely szombatosok közösségének sorsáról, a kisebbségi lét és identitás kérdéséről szerveznek ma beszélgető estet Brüsszelben. A házigazda, civilben református lelkész Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő meghívottjai az erdélyi származású, 1988-tól Budapesten élő Szávai Géza író, Bernard Le Calloch breton egyetemi professzor, történész, Markó Béla romániai miniszterelnök-helyettes, költő és Miholcsa Gyula, a Román Televízió Magyar Adásának operatőr-szerkesztője. Markó előadásának címe: Nemzeti identitások az egyesült Európában.
Gál Mária
Népszava

Egy diplomata vallomásai
Hodicska Tibor egykori diplomatával tartottak író-olvasó találkozót hétfőn este a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében, akinek a Pallas-Akadémia Könyvkiadó és a Pont Kiadó jelentette meg nemrégiben a Négyszemközt Ceauşescuval című kötetét.
A szerző harmincöt év külügyi szolgálatából másfél évtizedet Bukarestben töltött a Magyar Nagykövetség diplomatájaként. Később a Moldovai Köztársaságban volt nagykövet. A kötet főként az itteni tapasztalatokról szól, mivel ő is síkra szállt a romániai magyarok jogainak érvényesítéséért.
A diplomatával Kozma Mária, a kötet szerkesztője beszélgetett. Mint kiderült, a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején szélmalomharc folyt, hiszen ebben a periódusban már a román hatalom minden nemzetiségi kérdést belügyi problémaként kezelt, beindítva a kisebbségeket beolvasztó politikáját.
Több évig szervezték a román–magyar találkozót, végül a hetvenes évek végére született egy kétoldalú megállapodás, amelynek 22 pontja között szerepelt például az aradi Szabadság-szobor visszaállítása, továbbá egy közös, román–magyar történészbizottság létrehozása. Ezt a szerződést a román fél teljesen figyelmen kívül hagyta.
A nyolcvanas évek végétől sok romániai magyar Magyarországra disszidált, volt, aki a megélhetésért tette, de voltak menekültek is, mint Páskándi Géza, akiért a diplomáciai befolyást is be kellett vetni. Erről szól ez a memoár, amelynek szerzőjét az idősebb csíkiak jól ismerhetik, hiszen ahogy az est során vallotta, Csíkszeredába és Gyergyószentmiklósra járt kikapcsolódni, feltöltődni, az újabb diplomáciai csatározásokhoz erőt gyűjteni.
Szőcs Lóránt. Székelyhon.ro

A vadász (Váradi B. Lászlóról)
Hogy ki is volt Váradi B. László, tudok válaszolni: egymásra futó nemzedékeink egyik legkülönösebb írója. Első könyve, A kölyökharcsa, melynek darabjai néhány év alatt egymást követték az Utunkban, általános feltűnést keltve 1972-ben jelent meg.
Még követte néhány, aztán 1974-ben távozott Romániából, Németországba emigrált, itt is természetközelben maradt, állattelepítésekkel foglalkozott a felnémet vadaskert munkatársaként, de írni már nem írt. Hogy miért nem, arra 1984-ben, amikor tíz év után újra találkoztunk (zuhogó esőben ment el a bukaresti repülőtérről, kikísérhettem, s zuhogó esőben jelent meg Sepsiszentgyörgyön, mintha minden ott folytatódott volna, ahol abbamaradt), nem válaszolt. Biztatóan nézve rám, annyit bevallott, hogy vannak tervei.  És itt fel kell tenni a kérdést, amely már tragikusan hirtelen halála előtt is foglalkoztatott: kim volt nekem ő, kije voltam neki én? A barátja voltam. A barátom volt. Egymás életének tanúi voltunk, noha időnként hosszú évekre szem elől tévesztettük egymást. Egymás beavatottjai voltunk? Asszisztáltunk egymás, időnként fárasztóan modoros sztereo-színjátékaihoz? A titkunkat, ha ugyan volt, magával vitte, nekem az emlékek maradtak, és az írásai, melyekben gondosan hallgat titkairól. Visszatérése után egyik mániájáról, a medvéről akart filmet forgatni, két évbe telt körülbelül, amíg megkapta az engedélyt a román hatóságoktól, s több évbe maga a forgatás a legsötétebb években, az aranykorszak fullasztó és sivár Romániájában. De – és azt újabb novellái bizonyítják – a „legjobbkor” került haza, s érzékeny membránként reagált a havasokra, Tusnádra, Bukarestre, Dobrudzsára, novellái egy cigány faluról vagy lepratelepről torokszorítóak. A film furcsa és bizarr kalandok közepette (melyekről egész ciklus olvasható új kötetében Lássuk a medvét! cím alatt) végül is elkészült, és nagy sikert aratott német nyelvterületen, nemcsak az NSZK-ban, de Ausztriában, Svájcban is. A Duna tévé is bemutatta. Utána újra visszatért a természetbe, az volt az élete, s Magyarországra telepedve vidratelepítésekbe kezdett Somogyban. A medve helyét mintha a vidra vette volna át, a kutyák egész életében elkísérték. Erről tanúskodik gyönyörű vidrás könyve is, amelynek részleteit a Cimbora is közölte.
Mert írni kezdett mégis, s az új évezred első éveiben kezdtek feltünedezni elbeszélései, állattörténetei különféle magyar folyóiratokban. Addig német szakfolyóiratokban közölt ökológiai esszéket. Ars poeticáját – noha érzelmességét írásaiban gondosan leplezte – már korán megfogalmazta első könyvének egyik darabjában, A gácsérban. Életeleme a természet, erdők, hegyek, a havas, a vadrét, a patak, a morotva volt. „Mi lenne, ha egyszer nem juthatnék el ide? – kérdezi korai írásában. – Nem bírnám ki! Minden az emberre tartozik: fa, víz, madár és virág. Ezek élnek az emberek háta mögött. Még ha nem is tudnak róluk. Ha az ember egyszer elpusztítja a ráeső részt, befellegzett! Olyanná válik, mint a pénz (…), amelynek nincsen aranyfedezete. Híg lesz, lebegni fog, mint a medúza, és elfelejti, honnan indult.” Ez a nézőpont érvényesül ökológiai, természetvédelmi tanulmányaiban is. Melyekhez világító adalékokat nyújtanak első könyvét negyven év után követő második novelláskötetének írásai.
Második indulása – ahogyan elmondta egyik utolsó találkozásunk alkalmával a zátonyra futott álmok városában, Bú-pesten két sör között az Aranybárány teraszán, miközben negyvenfokos melegben zajlott az Ünnepi Könyvhét – nem várt nehézségekbe ütközött. „Elfelejtettek – fintorgott –, erre azért nem számítottam.” A sors tragikus fintora, hogy miután több évtizedes kalandozások után végre visszatért az irodalomba, és megjelent egymás után három könyve*, hirtelen meghalt. Második írói indulását már nem követhette.
A három kötet közül az első tartalmazza újabb novelláit, van néhány remekmű is (már az első könyvében volt egy, a Borotva). A senki fia például. Döbbenetes erővel idézi fel a nyolcvanas évek Romániájának sivár hangulatát és a közember kiszolgáltatottságát. A hős egy elhajtott magzattal kódorog Tusnádon és környékén, hogy hogyan lesz az ő vagy a más (a szeretője őt nevezte meg apaként, neki kellett gondoskodnia a magzat eltüntetéséről) már soha meg nem születő fiából, a „senki fiából” a kutyák, eszméletlenül elvadult, mégis szánalomra méltó kóbor kutyák messiása, hajmeresztő és egyszerűen elmesélhetetlen. S mutatja, mit vesztettünk tragikusan hirtelen halálával. A Pont Kiadó újabb kötetei megjelenését ígéri, elképzelem, ahogyan egy felhőről nézeget bennünket, vagy a fényvilágból fényként visszajár és elmereng azon, hogy végül mégiscsak igaza volt egyik ellenségének, aki azt híresztelte róla még a balkáni metropolisban a hetvenes évek elején, hogy a szerencse fia, mert neki minden sikerül. Igen, neki, mondhatná az a hajdani kolléga, akivel legfeljebb a másik világon vitatkozhat tovább, ha találkoznak, másodszor is sikerült, ami másoknak egyszer sem. Sokra mentem vele, mondhatná ő.
Számtalan helyen találkozhattam vele a hatvanas évek vége óta, akkor ismerkedtünk meg valamelyik váradi vagy kolozsvári kocsmában, egyszer együtt mentünk el a nárciszrétre, néztük a fényben villódzó fehér mezőt, s váratlanul arról kezdett mesélni, hogy a virágok élnek. S ők is látnak minket, ahogyan mi őket, ha egyáltalán látjuk, mert vannak, akik nem látják, s ezért sem mindegy, hogy hogyan élünk.
* Váradi B. László: Emlős-viselkedéstani jegyzetek. Mentor, Marosvásárhely, 2013; Borotva – régi és új elbeszélések. Pont Kiadó, Budapest, 2014; Luca, a megmentett vidra (egy vidracsalád története), Pont Kiadó, Budapest, 2014.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hodicska Tibor könyvének bemutatója Aradon
Négyszemközt Ceauşescuval
Hétfő délután az aradi Tulipán könyvesboltban mutatták be Hodicska Tibor (immáron nyugalmazott) magyar diplomata Négyszemközt Ceauşescuval című, idén a Csíkszeredai Pallas Akadémia és a Budapesti PONT Kiadó közös kiadásában megjelent kötetét. A szerzővel Pataky Lehel Zsolt, az Aradi Hírek és a Kossuth Rádió aradi munkatársa beszélgetett.
A szerző 35 évet töltött a magyar diplomácia szolgálatában, ebből 15-öt (három időszakra osztva) Bukarestben, az 1970-es, de főleg a 80-as, utóbb a 2000-res években, amikor, főleg a második évtized második felében (az idősebbek emlékezhetnek rá) a legfeszültebbé váltak a román–magyar kapcsolatok. A nagyon érdekes könyv – természetesen a magyar fél szemszögéből – erről az időszakról szól. A korabeli román külpolitika története, ha van ilyen, nyilván más szemszögből, másképp közelítené meg az akkori történéseket.
***
Pataky Lehel első kérdése a könyvbemutatón így hangzott: tudatosan rögzítette-e a könyv megjelenését 2014-re, a romániai „forradalom” 25. évfordulójára? (A könyvet Romániában már sok helyen bemutatták – Csíkszeredában, megjelenése helyén, Kolozsváron, Szatmárnémetiben, ahonnan a szerző felelése származik stb. – szerk. megj.) A válasz: nehéz eldönteni, hogy forradalomról, puccsról, kívülről megszervezett akcióról van-e szó? A szerzőnek most volt ideje, nyugdíjasként, megírni a (kb. 400 oldalas) könyvet, amely azért született, hogy a mai olvasó megismerhesse azokat az időket, amelyekről (a mi megfogalmazásunk!) kevés a háttérinformáció.
A közönség előtt zajló interjú során sok érdekes, és többnyire ismeretlen információt hallhattunk a szerzőtől. Például azt, hogy a határon túli, köztük a romániai magyarság kérdése már az 1950-es években felmerült a magyarországi vezetés berkeiben (számomra, például, teljesen új, hogy Rákosi Mátyás annak idején kemény hangú levelet intézett Gheorghiu-Dejhez e kérdésben!), továbbá hogy a romániai magyar nemzetiség ügyében (különböző okokból) sem a Szovjetunióra, sem az USA-ra, de később, már II. János Pál idején, a Vatikánra se számíthatott a magyar diplomácia.
A beszélgetés során hangsúlyosan kerültek szóba az 1980-as évek, amikor Romániában a legnehezebbé vált a helyzet. (Érdekesség: a bukaresti magyar nagykövetség munkatársai ugyanúgy szenvedtek a fűtés- és élelmiszer-hiánytól, mint a hazai közemberek – persze könnyebben és hamarabb tudtak „alkalmazkodni” a kétségbeejtő helyzethez.)
Az átlagember nyilván keveset tud(hat) arról, hogyan működik külföldön egy diplomáciai küldöttség. A könyvből rengeteg érdekes információt szerezhet e tekintetben (sajátosságként többek között a romániai magyar értelmiség vezetőivel tartott kapcsolatokról). A könyv egyik fejezete az 1988. augusztus végi, a rendkívül elmérgesedett román–magyar kapcsolatok teljében Aradon megtartott, Grósz Károly akkori MSZP-elnök és a N. Ceauşescu közötti találkozóról szól, amelyet a könyv szerzője készített elő a magyar nagykövetség ügyvivőjeként. (Akkor e cikk írójával együtt több száz aradi várta a Városházával szembeni járdán, szigorúan elkerítve, a remélt pozitív végkifejletet, ami azonban nem következett be: a román diktátor, mint később kiderült, „lemosta” a jóval kisebb diplomáciai tapasztalattal rendelkező és partnerénél sokkal kevésbé ravasz magyar pártvezetőt.)
A könyv egyébként (függelékében) rendkívül sok értékes adatot tartalmaz az 1975–1989 közötti magyar–román kapcsolatokról, évre lebontva sorolja fel a két ország különböző rangú vezetői közötti találkozókat, megbeszéléseket. Érdekes: N. Ceauşescu, bár nagyon szeretett volna, sohasem tett hivatalos látogatást Budapesten, kétoldalú találkozón Kádár Jánossal is csak Debrecenben, illetve Nagyváradon találkozott 1977-ben – az akkori megállapodások döntő többségét a román fél sohasem teljesítette –, egyébként csak az akkori KGST budapesti találkozóin vett részt. Kádár a születésnapja alkalmából neki adományozott magas román kitüntetést soha nem vette át…
A diplomata-pályafutását Moldova köztársaságbeli magyar nagykövetként befejező Hodicska Tibor (kissé megtévesztő című) könyve rendkívül értékes és izgalmas olvasmány a magyar–román viszony alakulása iránt érdeklődő számára. Ha hozzájutnak, feltétlenül lapozzák át!
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

„Regényt írni nem olyan nehéz, inkább abbahagyni nehéz”
Márton Evelinnel találkozhattak az érdeklődők
Márton Evelin 2002-ben végzett a BBTE Történelem és Filozófia Karának művészettörténet szakán, egy időben kiállításokhoz is írt kísérő szövegeket.
Úszott, atletizált és sok minden mással foglalkozott, 2005 óta a Bukaresti Rádió magyar adásának munkatársa. A szakmáját inkább tanult dolognak tartja, ellentétben az írással, amely „magától jött”, s mind a mai napig fontos szerepet játszik az életében. – Valamiben kitartó akartam lenni, és az írás volt az egyetlen, amiben képesnek bizonyultam erre – magyarázta a kolozsvári születésű író szerdán este a Bulgakovban, az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a kávézó közös, Álljunk meg egy szóra! sorozata keretében. Akárcsak beszélgetőtársa, László Noémi költő, Márton Evelin sem szívleli egyáltalán a kérdést, amelyet gyakran feltesznek nekik: „milyen érzés nőként írni?” Elárulta: azt sem tudja, milyen érzés férfiként írni, csak azt, hogy számára jó írni, „függetlenül attól, hogy úgy tűnik, nő vagyok. Bár én ebben nem mindig vagyok biztos...”.
Az Analfabéta névre keresztelt brassais iskolaújság szerkesztőjeként már középiskolás korában kapcsolatba került az írással, elmondása szerint megtanulták, hogy a tömegeket miként lehet manipulálni, különböző álneveken fogalmazták meg véleményüket a városvezetésről, az iskoláról, a tanárokról. A későbbiekben közölt a Romániai Magyar Szó irodalmi mellékletében, az Irodalmi Jelenben és a Látóban, első kötete, a Bonjour Leibowitz 2008 decemberében jelent meg a budapesti Pont Kiadónál. – Akkor még nem éreztem magamat írónak, sőt bizonyos életkörülményeim miatt fel sem fogtam, hogy kötetem jelent meg – jegyezte meg, utalva arra, hogy várandósként sokáig kórházban feküdt, legutolsó gondolata volt, hogy az íróságon elmélkedjen. Szabadság (Kolozsvár)

Nem hiányozhatott a meglepetés a könyvvásár megnyitójáról
Vizi Imre dalával és a Szőke István koreográfus által összeállított, a Színház téren előadott tánccal nyitotta meg kapuit csütörtök délelőtt a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár.
A rövid zenés-táncos műsort követő percekben megtelt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnoka, ahol 41 stand kínálta könyveit, sok esetben erre az időpontra időzített, frissen megjelent kiadványait. Mint minden évben, az idén is kiválasztották azokat a köteteket, amelyek elnyerték a Szép Könyv díját.
Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, bár a díjat a szombat esti gálaműsoron fogják átadni, elárulja, hogy a díjazott a Bookart kiadó két kötete. A szépirodalom, illetve a gyerekkönyv kategóriában meghirdetett díjat Márton Evelin Szalamandrák éjszakája, valamint Fekete Vince Az a nagy-nagy kékség című kötete nyerte el.
A dedikálások 11 órakor már elkezdődtek, az előcsarnok emeletén, a főpáholy előtti galérián berendezett Irodalmi Kávéház asztalainál Vida Gábor, Lokodi Imre és Sebestyén Mihály látta el kézjegyével saját köteteit, és beszélgetett az érdeklődőkkel. Ugyanott mutatkozott be a Magvető Kiadó is, amely első alkalommal vesz részt a marosvásárhelyi könyves eseményen. Balázs Imre József és Nyáry Krisztián arról beszélgetett, hogy oktatható-e a magyar irodalom. A Szilágyi Domokos teremben a Pont kiadó és a Kulcslyuk Könyvesbolt közös szervezésében a mesékről és mesemondókról beszélgetett a jelenlevő szülőkkel, pedagógusokkal Kádár Annamária és Szávai Ilona.
Péntek délelőtt 10 órakor nyitja kapuját a vásár. A Látó folyóirat standjánál Tamás Dénes kezdi a dedikálást, majd Tamás Kincsővel, Márton Evelinnel, Jánk Károllyal, Szakács István Péterrel lehet dedikáltatni és beszélgetni. Déli 12-kor a G-Caféban a Látó Irodalmi Játékok rendezvényén az Elsőkönyvesek délutánjára kerül sor, ahol Tamás Dénessel Láng Zsolt beszélget.
A könyvvásár szervezői nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekprogramokra is, a Nemzeti Színház klubtermében gyerekkönyv-bemutatók, mesepedagógiai foglalkozások, papírszínház, beszélgetések, mesemondás, olvasóklub várja a legkisebbeket, nagyobbakat.
Erdély legnagyobb könyves szemléjének is nevezett esemény szombaton egész nap, míg vasárnap délután 2 óráig tart.
Antal Erika
Székelyhon.ro

A színház kiterjedése
A színház kiterjedése. Tanulmány, esszé, párbeszéd. Ez a címe, illetve alcíme Gáspárik Attila frissen megjelent kötetének. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatójának könyve többek között a diktatúra idejére jellemző színházi cenzúráról, besúgásról (is) szól, a kötetet a Pont Kiadó jelentette meg. Ismertetésére a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében került sor csütörtök délután a Bernády Házban, telt házas közönség előtt.
A megjelenteket a Pont Kiadó főszerkesztője, Szávai Géza író üdvözölte: – A szerzőt ketten – Novák Csaba Zoltán történész és jómagam – fogjuk faggatni, a kérdések között részleteket hallhatnak a kötetből Illés Alexa és Kozma Gábor Viktor egyetemi hallgatók tolmácsolásában. A könyvnek nagyon örülök, nem voltunk biztosak abban, hogy erre a vásárra elkészül, de időben megérkezett. Mindez a kiadó életében is újabb fontos epizód – a könyv egy olyan nemzetközi sorozat része, amelynek köteteit több nyelven készítjük elő. Nyitunk a színház világa felé is. Bizonyos korszakokban elkerüljük azt, ami a mélyben az ember színházteremtő képességét a néző felé közvetíti. De a színház kiterjedésével számolni kell, ennek Erdélyben van egy történelmi vonulata. A könyv nem csak olvasmány, hanem az egyetemes magyar kulturális érdeklődés egy fontos epizódja.
– A ma esti beszélgetésben a társadalomkutató énem fog előtörni. A színház társadalmi szerepéről is fogunk beszélgetni. Létezik-e színháztörténet és ha igen, akkor hogy állunk? – tette fel első kérdését Novák Csaba Zoltán.
– Köszönöm, hogy Géza kiverte belőlem ezt a könyvet – válaszolta Gáspárik Attila. – Ez a kötet határozottan nem a színházi szakemberek számára, hanem a színházszeretők, a nézők számára készült. Alapvetően az erdélyi magyar közgondolkodásban a színház mint szórakoztatóipari jelenség van jelen. Pedig jóval több annál. Szimbólumokat keresünk, de közben megfeledkezünk a múltunkról. Rájöttem, hogy Erdélyben nincs színházirodalom, nem írnak a színészek. Színháztörténet van, csak nincsen megírva. Színháztörténetek vannak. Ezeket is meg kellene írni, kritikával ellátni, de vissza kéne hozni a köztudatba az olyan embereket is, akik támpontokat tudnának adni. A hazai magyar színjátszás olyan művészeti forma, amellyel egész Európában többet tudunk mondani magunkról, mint több száz székely zászlóval a brüsszeli főtéren – a magyar identitást Erdélyben a színház kezdte el.
– Az identitáskeresés fontos alapköve volt a színház, ugyanakkor a huszadik század több korszakában meg is kellett felelnie az éppen aktuális hatalomnak. Mik voltak ezek az elvárások, illetve ezeket milyen technikával játszotta ki?
– Ezt a részt soha nem kutatta senki. 1948 után rengeteg lehetőség nyílt a színházak számára. A hatalom egyrészt meg akarta nyugtatni az itteni, többmilliós magyarságot. Másrészt nagyszerű propagandaeszköznek bizonyult, amely kollektív élményt nyújtott. Ne feledjük, nem volt sem televízió, sem mozi. Később, 1988-ban Vásárhelyen 200.000 jegyet adott el a színház, ami azt jelenti, hogy átlagosan minden ember háromszor ment el évente a színházba. Arról megint nem kutattunk semmit, hogy az amatőr színjátszó mozgalmak milyen erősek voltak. Minden gyárnak, vállalatnak kellett legyen saját színjátszó csoportja. A színészek kötelező módon el kellett vállaljanak egy gyárat. Ez kötelező munka volt, és ők két színházi próba között az ottani csoporttal próbáltak. Fizetség pedig nem járt érte.
– Ugyanakkor a színháznak volt egy hihetetlenül erős közösségépítő jellege is.
– Igen, mert az ember szeret felnézni valakire. Akkor fel lehetett nézni a sportolókra és a művészekre. A "Fogyasszunk hazait!" jelszó alatt itthoni sztárokat tettek a címlapokra. Inkább őket szerettük, mint Elena Ceausescut egy másik címlapon.
– Tetten tudsz-e érni olyan technikákat, amelyek segítségével a színház kereste a kiutat mindebből?
– A mi generációnkat úgy nevelték, olyan korszakban éltünk, hogy egyfolytában kerestünk egy hátsó gondolatot minden mögött. Ilyen volt az akkori színházi emberek gondolkodása is. Sokan az útkeresésben zsákutcába futottak, mint például Méhes György, aki bírálta ugyan a rendszert, de minden konklúziója az volt, hogy a rendszer egyéni mulasztás következtében nem működik. Pedig maga a rendszer volt hamis. Nagyszerű volt ellenben Harag György, aki rendezéseiben folyamatosan az embert, az emberi szituációkat kereste. Cseresznyéskertje még mindig nagyon érvényes, olyan helyzeteket vázolt fel, amelyek teljesen rendszerfüggetlenek. A művészetet nagyon nehéz meghatározni – szerintem a világ megismerésének egyik formája, és azon óhajé, hogy hátha nem követjük el még egyszer ugyanazt a hibát.
– A néző perspektívájából kérdem: meddig lehet játszani ezzel a színházi formával?
– Addig, ameddig van mit közölnöd vele. A néző is mérce. A mi művészetünk háromdimenziós, élő művészet: amelyik pillanatban befejezed, abban a pillanatban véget ér. Lehet dokumentálni, lehet rögzíteni, de akkor is vége van – hallottuk a Pont Kiadó könyvbemutatóján.
(menyhárt)
Népújság (Marosvásárhely)

Utóvédként, hátrább vonulva
Szerzőként, beszélgetőpartnerként, könyvajánlóként Markó Béla volt a 22. könyvvásár egyik legaktívabb szereplője. Új kötetei kapcsán hallhattuk ismét gondolatait a versről, kifejtette a kor változásaival együtt árnyalódó ars poeticáját, felolvasott, anekdotázott, dedikált, láthatóan jól érezte magát a közönséggel szervezett találkozókon. És sokan is keresték társaságát, népes hallgatóság követte figyelemmel a könyvbemutatóit. A Hargita Kiadó és Székelyföld folyóirat gondozásában aVálogatott versek látott napvilágot. Markónak ez a versgyűjteménye a Székely Könyvtár 50. kötete. A Bookart Kiadó a költő Csatolmány, Hasra esett a Maros és Passiójáték című könyveit kínálta az érdeklődőknek. A Pont Kiadó standjánál a Száz mázsa hó Markó-kötet várta az olvasókat.
A Bernády Ház nagytermét a Kerítés című verseskönyv bemutatásakor töltötte meg a közönség. A Kalligram Kiadó jelentette meg a kötetet, a népszerű könyvműhely vezetője, Mészáros Sándor beszélgetett a szerzővel. A budapesti író, szerkesztő azt mondta az Alkalmi és alkalmatlan versek alcímű gyűjteményről, hogy Markó legjobb kötete. Költői megújulásának tanúbizonysága. A lírikus, akit hosszú ideig a kötött formák mestereként tartott számon a köztudat, az utóbbi időben változtatott versbeszédén, a fegyelmezett, zárt formák, a szonettek világát a szabadversre, a fellazult, élőbeszédszerű megszólalásra váltva mondja a magáét. A találkozón ekörül zajlott a felolvasásokkal gazdagított eszmecsere.
A kötet címe az aktuálpolitikát is az olvasó eszébe juttathatja, s noha a jelenkor, a közbeszéd témái is óhatatlanul előkerülnek a kötetben, annak nagyobb hányadát a magánéleti líra tölti ki. A versek a mindennapjainkat meghatározó létproblémákra kérdeznek rá. A költő hétköznapi jelenségeket emel be a verseibe, látszatra jelentéktelen dolgokról szól, de ilyenekből áll össze az életünk. A kerítés persze mai, sokat vitatott probléma, de a múlt korlátai, szögesdrótjai is felsejlenek bennünk hallatán. Markót sosem jellemezte a politikai költészet, de mindig érzékeny volt és jelenleg is az mindenre, ami bajainkkal, gondjainkkal, sorsformáló reakcióinkkal függ össze, tegnapi, mai és valószínűsíthető holnapi nyomorúságainkkal kapcsolatos. Versei ugyanakkor önelemzésre, létérzések felvillantására, egyéni vívódások kibeszélésére is lehetőséget adnak. A szerző, aki magánszféráját védve, közszereplőként igyekezett elzárkózni a világ szeme elől, költőként kitárulkozik, szerelemről, erotikáról, boldogságról, az idő múlásáról s vele a test romlásáról is beszél. Lírájában kétségtelenül jelen van a melankólia, de átitatja az irónia és az önirónia is. A korábbiaknál több derűt hozott költészetébe új hangvétele. Ezt a találkozó légköre is jól tükrözte.
A torokszorító verses pillanatok döbbenetét, amely nagyban köszönhető a költeményeket kellő empátiával és természetes közvetlenséggel tolmácsoló Gáspárik Attilának is, anekdotikus mozzanatok oldották. Egy ilyen sztori, amit Markó elmesélt, arról szólt, hogy a Bookfest szeptemberi vásárhelyi rendezvényén a költő románra fordított verskötetét is bemutatták. A kötet címadó költeménye a Tollaslabda. Románul Badminton. Amikor dedikálásra került a sor, a szerző meglepődve vette tudomásul, hogy a sportszakszövetség, a Román Badminton- föderáció két küldötte is kér tőle aláírást.
Kételkedhet-e ezek után valaki a szállóige igazában, miszerint a vers mindenkié? A líra különben nagy becsben volt a könyvvásáron. Egyesek rajonganak érte, mások elkerülik. Ki-ki a maga módján viszonyul hozzá. Markó Béla esetében sokan költészete megújulását emlegetik. Ő inkább "visszarégiesedésként" határozza meg mai lírája alakulását. Nem a besorolás, a beskatulyázás a lényeg. Az a fontos, hogy mind több embert vonz bűvkörébe színeiben, hangjaiban folyamatosan gyarapodó költészete. (N.M.K. )
Népújság (Marosvásárhely)

A színház kiterjedése
Igen, a színház kiterjedése folyamatban van. Vagy nem? Gáspárik Attila esszéket, tanulmányokat, párbeszédeket tartalmazó új könyve* több szempontból is példázza a kiterjedés folyamatosságát, de számos kérdést is felvet a színházi jelenséggel kapcsolatosan. Tárgyszerűen, szókimondón, érdekesen, általánosítva és specifikusan, múltba visszatekintve és jelenbe ágyazódva, kellő távolságtartással és nem titkolt egyéni látásmóddal. Teheti, hiszen kívülről, belülről volt/van rálátása a honi és nemzetközi színházi életre, az azt meghatározó társadalmi jelenségekre. Évtizedek óta színészként bizonyíthatja tehetségét, színészpedagógus, olykor rendez is, egyetemet szervezett, épített, bővített, színházat vezet, elmélyült a színháztörténetbe, médiába, a tanulást, önképzését nem tekinti befejezettnek, szerteágazó a kapcsolatrendszere, és ha mondandója akad, hajlandó tollat is ragadni, illetve leülni a komputer elé. Jól teszi. Kevés nálunk a színházi kötet, az olyan pláne, amelyben a jelenségbe beépült, gyakorló színházi ember szólal meg, próbálja kifejteni véleményét, továbbadni tapasztalatait. És nem úgy, ahogy általában a színházelmélettel foglalkozó szerzők szólnak, bonyolult szakmai nyelven a szakmának. Ez a könyv érthető a laikus számára is, olvastatja magát. Nyilván vannak olyan fejezetei, amelyeket bizonyára nagyobb kíváncsisággal olvas a mezei színházlátogató, a besúgásról, titkosszolgálati vonatkozásokról szóló oldalak például, és olyan kijelentések, sommás megállapítások is, amikkel vitába száll, ám annál érdekfeszítőbb lehet az olvasás. Elvégre, akárcsak a színházban, olvasáskor sem jó ómen a közömbösség. Egyébként a kiadvány elsősorban adatokra, dokumentumokra és nem szubjektív benyomásokra alapoz. A recenzens sem azért említette konkrétan a szeku és a színház viszonyának múltjára, jelenére fókuszáló tanulmányt, mert őt az a többinél jobban érdekelné, hanem azért, mert a Besúgókkal, besúgók nélkül című fejezet egyik releváns adata szerint „Maros megyében a rendszerváltás előtt megközelítőleg 4 ezer besúgó jelentéseire számíthattak, ami a város lakosságának mintegy 4%-a”. A téma tehát sok ember érdeklődését felkeltheti. És ma? Manapság hányan jelentenek a titkosszolgálatoknak? – fogalmazódhat meg egy-kettőre a kérdés az olvasóban. Számbeli válasszal a szerző nem tud szolgálni, de fejtegetéseiben semmi kétséget nem hagy afelől, hogy a besúgások, (fel)jelentések szövevénye ne élte volna túl a rendszerváltást. És még sok koloncot hordoz magával Thália honi magyar közössége. Megannyi téren van még számos tennivaló, derül ki a kötetből. Hiányoznak például a Mesterek, akik példát nyújthatnának, utat mutathatnának. Ilyen értelemben legnagyobb súlya a kötetnyitó dolgozatnak van, amelyben Gáspárik a nagy előd, a mindinkább feledésbe merülő Kovács György színművész Súgó nélkül című szövegére alapozva értekezik színházról, világról, nemzedékekről. És igen tanulságos a Taub János rendezővel folytatott beszélgetés is. Külön fejezet részletezi az erdélyi, romániai hivatásos magyar nyelvű színjátszás történetét, színház és irodalom viszonyrendszerét, a hazai színházi kritika helyzetét, állapotát. Visszatérő téma a színészképzés, amelyről Parászka Miklóssal folytat párbeszédet a szerző. Több írás 2010-es keltezésű, van azonban frissebb interjú is Gáspárikkal, akinek a minap újították fel öt évre a marosvásárhelyi vezérigazgatói kinevezését. Folytathatja tehát azt a munkát, amellyel a tavaly elérte, hogy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előadásait 65 ezer néző tekintse meg. Ez a város jelenlegi lakosságának a felét teszi ki. Valahol előbb azt olvastam tőle, hogy Románia lakosságának csupán 1 százaléka jár színházba. Ezek szerint mi, itteniek jól állunk. Tényleg jól? A kötet olvastán ezt is mérlegelhetjük. Kételyeinek a szerző is hangot ad. Madách Tragédiájának négy sorát kétszer is idézve figyelmeztet arra, hogy alaposan átgondolva, óvatosan kell kezelnünk az adatokat, értelmeznünk a véleményeket, nyilatkozatokat, mendemondákat. „Minden dolognak oly sok színe van,/ Hogy aki mindazt végigészleli,/ Kevesbet tud, mint első pillanatra,/ S határozatra jőni rá nem ér.” Ettől persze a kiadvány mit sem veszít jelentőségéből. Amit az is hangsúlyoz, hogy a budapesti PONT Kiadó Gáspárik Attila könyveivel kezdi nemzetközi CONFLUX sorozatának színház felé nyitását.
N.M.K.
* Gáspárik Attila: A színház kiterjedése. Esszék, tanulmányok, párbeszédek. Pont Kiadó, Budapest, 2016
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar Kultúra Napja – rendezvények a bukaresti Balassi Intézet háza táján
Különböző eseményeket szervez a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet január 17-e és 23-a között, a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva. A rendezvények fókuszában a diszpóra áll, ehhez igazodva fotóművészeti performanszt, irodalmi esteket, zenei és filmes programot is tartanak – derül ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből. Olyan kultúrateremtő személyekre fókuszálnak, illetve művészeket, irodalmárokat hívnak meg, akik valamilyen formában kötődnek a diaszpóra magyarságához.
A naptári év első eseménye idén is Szathmáry Pap Károly fényképész, festőművész, címerfestő, az első fotoriporterek egyikének születésnapjához kapcsolódik a Balassi Intézetnél. Ma, január 17-én, kedden este 7 órától kettős esemény zajlik a Fotóművészet Napjához igazodva, amely egyben a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat nyitóeseménye is. Alfred Schupler bukaresti operatőr, fotográfus gyűjteményéből régi fényképezőgépeket állítanak ki, és a gépek szerkezetéről készített fotókat mutatják be. A tárlatmegnyitón Radu Igazság képzőművész, fotográfus, animációs rendező, egyetemi tanár vezetésével vakufotó-performansznak lehetnek tanúi a résztvevők: kiderül majd, hogy milyen az egyidőben vakuval fényképező gépek interakciója. A projekt Duschamp ready-made koncepciójából indul ki, és vizualizálja a fényképezőgép pályáját a művészetalkotó, reprodukáló tárgytól a fényképezőgép műalkotás jellegéig. Az esemény a fényképezőgép kettős állapotát hivatott kiemelni, a tárgy és gyakorlati funkciójának különválasztására fektetve a hangsúlyt. A kiállított fotók a fényképezőgép belsejének dinamikáját ábrázolják, a játékot, ahogyan a gép eltávolodik a tárgyaktól és a jelenségektől, hogy megfigyelhető jelenség-tárggyá váljon.
Január 18-án, szerdán este 7 órától Égi-földi párbeszédek címmel Szonda Szabolcs költő, műfordító beszélget Dan Lunguval, a kortárs román irodalom egyik legkedveltebb és legsikeresebb írójával. ATyúkok a mennyben (Raiul găinilor) című regény négy hónapig vezette a francia Jacqueline Chambon Kiadó eladási listáját, a Hónap Könyve volt Németországban, több kiadást megért. Szlovénul, olaszul, lengyelül, spanyolul, bolgárul, illetve Szonda Szabolcs fordításában, a Pont Kiadó gondozásában magyarul is olvasható.
Január 19-én, csütörtökön délután 6 órától az évtizedeken át Bukarestben élő és alkotó Horváth Andor esszéíró, műfordító, szerkesztő kötetét ismerhetik meg az érdeklődők. A Carte de vizită. În care autorul povesteşte cum a devenit maghiar (Névjegykártya. Amelyben a szerző elmeséli, hogyan lett magyarrá) címmel publikált kötetét Andrei Pleşu író, esztéta és művészettörténész mutatja be a szerző jelenlétében.
Január 20-án, pénteken este 7-től a bukaresti magyarság egy másik jelentős kulturális személyiségére, Bács Lajos karmesterre, pedagógusra és zeneszerzőre emlékezhet, akinek a munkássága rányomta bélyegét a román zenetörténelem utolsó félévszázadára, kimagasló egyénisége meghatározó módon befolyásolta a bukaresti magyar közösség szellemi életét is. Az emlékkoncert Bács Lajos Adagio című művével indul, majd a Kodály-év felvezetéseként Bács Lajos egyik kedvenc zeneszerzője, Kodály Zoltán műveit játssza Andrei Kivu gordonkaművész és Verona Maier zongoraművész, vendégmeghívottak közreműködésével.
Az események helyszíne: Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet székhelye, Bukarest, Gina Patrichi u. 8 szám).
Több romániai városban nagy sikernek örvendett tavaly a Balassi Intézet filmtörténeti vetítéssorozata, amelyet azzal a céllal indítottak el Bukarestben, hogy az éppen 120 éves magyar filmművészet kiemelkedő alkotásaira felhívják a figyelmet. A sorozatot idén további erdélyi városokba is elviszik. A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva, a Híd Kulturális Egyesülettel partnerségben január 20-án és 21-én vetítik az első három filmet a nagyszebeni Habitus Könyvesboltban: Uher Ödön Mire megvénülünk (1916), Janovics Jenő: Az utolsó éjszaka (1917), Korda Sándor Aranyember (1918) című alkotását nézheti meg a közönség. Január 23-án, hétfőn Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen látható Uher Ödön és Janovics Jenő filmje, és közben folytatódnak a vetítések Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen.
Szabadság (Kolozsvár)

Szávai Géza - Regényíró nem sikkaszthat
Szávai Géza Székelyföldön született, 1988 óta Budapesten él, az általa alapított Pont Kiadó főszerkesztője. Abból az alkalomból kérdeztük, hogy holnap Szatmárnémetibe érkezik, 9 órától kölcseys kisdiákokkal, délután 6 órától felnőttekkel találkozik.
— Legalább egy évtizede voltál utoljára Szatmárnémetiben író-olvasó találkozón. Azóta sorra jelentek meg új regényeid. Elégedett vagy pályád, életműved alakulásával?
— Kérdéseddel finoman jeleztél valamit, amit én tovább pontosítok: hatvanhat esztendős „fiatalember” vagyok, és ebben az életkorban egy prózaírónak már illik számba vennie, mit valósított meg… Irodalmárok, olvasók körében közhely, hogy az számít érvényes regénynek, amelyet a megjelenése után ötven évvel is elolvasnak. Ez jelenti azt, hogy valóban „él a regény”. Nos, az én huszonnégy éves koromban írt regényem, a Kivégezzük nagyapádat újra megjelent, negyvenhárom évvel később olvassák, a belőle készült hangoskönyv hallható volt a rádióban. Szóval ez a regény közel áll ahhoz, hogy ötvenéves legyen, és úgy tűnik: „él”.
— Nem kellene ilyen szigorúan venni azt az ötven évet. Az erdélyi gyökerű könyved, a Székely Jeruzsálem tizenöt év alatt öt kiadást ért meg.
— Épp előkészületben újabb kiadása is, és ennek örülök, mert nagyon fiatal gyerekként az járt a fejemben, hogy regényekből létrehozok egy kiterjedt elbeszélői „hálót”, regényrendszert, melyben benne legyen a mi teljes, különös világunk. A Székely Jeruzsálem az én elbeszélői tudatomban a létünkről készült epikus hosszmetszet, amely átfogja az elmúlt négyszáz esztendőnk történetét. És elmondja, kik és mik vagyunk, benne van az identitásunk, a maga teljes valóságában, minden „kényes” vonatkozásával.
— És a keresztmetszet?
— A hosszmetszetet is több regény árnyalja, amelyek felsorakoznak a Székely Jeruzsálem mellé. A vallásháborúk idején zajlik a holland Aletta és a japán Kodzsima Miki tragikus története, erről szól az Aletta bárkája című regényem, mely a történelem mélyén szunnyadó félelmetes ösztönökre pillant. Kortárs világunk „keresztmetszete” is hasonlóképpen alakul: regények sorában rajzolódik ki. Középponti szerepe van ebben az elképzelésemben a Múlt évezred Marienbadban című regényemnek, amely a rendszerváltozás utáni Magyarország igen kockázatos epikai ábrázolásának bizonyult.
— Kockázat?
— A kockázatot tudatosan vállaltam. Távoli példával élnék, és csakis magamra utalnék: sportos kamasz voltam, érthető, hogy lányideálom: napbarnított, kisportolt. Gondoljon csak bele az olvasó, ezek a zsigeri késztetéseink eléggé meghatároznak minket. Na, és ez a napbarnított lányokba szédült kamasz, aki voltam, szenvedélyesen olvasta a nagy orosz regényeket, amelyekben a szép hősnőket így istenítették: „és kivillant lábának, vállának (stb.) tejföl-fehérsége”. Sose érte nap, egészségtelen, én ettől egyenesen viszolyogtam! Amivel most csak azt akarom mondani, hogy előfordul: olvasunk valamit, és zsigerileg elutasítjuk. Kár erről nem beszélni! És én azért példálózok, mert tudtam — és aztán tapasztaltam —, hogy Múlt évezred Marienbadban című kortárs regényemet zsigerileg fogja elutasítani a kortárs olvasók egy része. A 2006–2008 körüli esztendőkről szól a regény, politikai csaták, pszichológiai játszmák pontosan leírt forgatagával. Egy politikailag szenvedélyes, zsigerileg megosztott ország állapotát rögzíti. Ahogyan egy matematikus (ezért logikusan józan és szenvtelen) csodagyerek látja. A konkrét, létező politikai szereplőket is beleértve. És a gyerek (Vincze Flórián) olykor kutyákat lát bennünk. Szerinte ők uralják a terepet: egy pitbull Nyugaton (George Bush), egy kopó Keleten (Putyin). A magyarországi politikai szereplőket nem sorolom… A politikailag zsigerekig (vagy zsigerből) elkötelezett olvasót ugyanúgy taszítja saját politikai bálványainak ilyetén megjelenítése, mint engem taszított hajdan a női szépség „tejföl-fehérsége”. A zsigeri dolgok így működnek. De én azért fűznék hozzájuk két észrevételt: ma már nem viszolygok a naptól (is) óvott bőrtől, egyiknek-másiknak állagáról akár szenvedélyes regényoldalakat is írnék (legfönnebb a „tejföl” helyett keresnék más szót). A politikai zsigerállapotok is változnak az időben. A térben távolabb élő (kevésbé elkötelezett) olvasók már most egészen másképp olvassák a Múlt évezred Marianbadbant. Ennek a regények az a bizonyos „ötven esztendeje” is beszédes lesz, akárcsak a benne szereplők „regénye”.
A regényíró számára viszont az a tanulság, hogy vállalni kell az „egy az egyben”, a hitelesen ábrázolás kockázatát, mert ha nem, elsikkadhat a megélt élet. Regényíró nem sikkaszthat!
— A regényeid egy része nem Magyarországon és nem magyar nyelvterületen játszódik…
— … miként a magyar emberek élete sem. A világunk kitágult (mindig is tág volt). A Csodálatos országokba hoztalak című regényem cselekményének helyszíne a svájci Genf. Odavetődött magyarokról, lengyelekről, írekről szól, meg — leginkább — arról az intenzív emberi jelenlétről, amelyben a történelem következő fordulatát „készítik.” Legutolsó regényem, a Makámaszútra helyszíne is Bukaresttől Budapesten át Bécsig terjed. Ez a természetes világunk, „evilági környezetünk”. Bármelyik magyar családot nézzük: a nagypapa Bécsben volt baka, a papa akár Bukarestben, ismerősen rímelő világ?! A makáma egyébként azt jelenti, hogy rímelnek, ismétlődnek a dolgok. A kámaszútra pedig a szerelem szépségének szentelt közismert „emberi alapmű”. Ebből a két szóból — összevonva — keletkeztettem a regény címét. A makámaszútra szóból a makáma arab műfaj (mindenki ismeri: makámában írták-mondták Az ezeregy éjszaka meséit), a kámaszútra pedig a szanszkrit nyelv által lefedett keleti világrészek ősállapotai felé vezet. Egy-egy tágas regény pedig: világregény. Ezt az epikai világállapotot helyzetként, adottságként érdemes felfogni.
— És a gyerekeknek írt meseregényeid?
— Mindig úgy képzeltem, hogy a gyermekirodalom lépcsőzetes bevezetés a létezésbe. Burgum Bélusról, a mesterdetektívről írt könyvsorozatom kezdőpontján még a kicsiknek mesélem újra a Piroska és a farkast, az utolsó pedig (Égi elefántok) már mozgalmas tudományos-fantasztikus regény. Fontosnak tartom odafigyelni a gyerekre. Gyerekmegnyilatkozásokból állítottam össze a Gyermekvilág trilógiát… A lépcsőzetes bevezetés végén a mai gyerek is a világregényekhez érkezik.
Elek György / Hargita Népe (Csíkszereda)

88. Ünnepi Könyvhét
Teljében a könyves események, a hét végén csúcsra jár a 88. Ünnepi Könyvhét és a 16. Gyermekkönyvnapok Budapesten és Magyarország több városában. Sőt még Kolozsvárt, Aradot is bevonta a rendezvények sorába a népszerű könyvünnep szervezője, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE). A csütörtök délután kezdődött forgatag közel 350 könyvújdonságot kínál az olvasóknak, szinte minden magyarországi és határon túli magyar kiadó időzített erre az alkalomra valamilyen friss kiadványt, a könyvfesztivál központi helyszínén, a Vörösmarty téren egymást érik a szerzők, akikkel pódiumbeszélgetések, kötetbemutatók, dedikálások és más rendezvényformák keretében találkozhatnak az érdeklődők, de van úgy is, hogy kötetlen formában is kialakulnak párbeszédek az írók és a könyvbarátok között. Az ünnepélyes megnyitón az idén Závada Pál Kossuth-díjas írót érte a megtiszteltetés, hogy méltassa a nagy hagyományú megnyilvánulást. A vidéki országos megnyitó Debrecenben zajlott. 
A nyitónapon marosvásárhelyi szerző, Káli István állhatott először közönség elé. A 70 éves prózaíróval A szemfényvesztett című új regénye kapcsán beszélgetett Kőrösi P. József. A könyvhét további programja során még számos erdélyi tollforgató mutatkozott be és dialogizálhat olvasóival. Talán még soha nem volt egyszerre ennyi romániai magyar író a Vörösmarty téren, mint most. Mint az MKKE igazgatója, Péterfy Gergely nyilatkozta, a határon túli kiadók 57 új címmel jelentkeztek. Valószínűleg szombaton és vasárnap sokan megfordulnak majd az erdélyi kiadók pavilonjánál. Legfontosabb könyves műhelyeink képviseltetik ott magukat valamilyen különlegességgel. A Mentor Könyvek, a Lector Marosvásárhelyről, a Pallas-Akadémia, a Gutenberg, a Bookart Csíkszeredából, a Kriterion Kolozsvárról nevezett be a fesztiválra, és több más honi kiadónk kiadványai mellett számos szerzőnk jelentős anyaországi kiadással hívja fel magára a figyelmet. Jó hallani, hogy élénk az érdeklődés a vásárhelyi szerzők és kötetek iránt. Kovács András Ferenc új kötete ismét különlegességet sejtet, Markó Béla két új kötet kapcsán is közönség elé lép, Gálfalvi György, Szabó Róbert Csaba, Vida Gábor se hiányzik frissen megjelent könyveivel, a mind többet vállaló Lector Kiadó Egyed Emese Paian című verseskötetét, Demény Péter Vadkanragyogás című regényét és Bodó Márta Nőszirom című interjúkötetét vonultatja föl. Gáspárik Attila a Pont Kiadónál dedikál. És még hosszasan folytatódhatna a felsorolás a kolozsváriakkal, csíkiakkal és a többi erdélyi szerzővel, akik ugyancsak számíthatnak a vásárlátogatók figyelmére. Tompa Andrea, Fekete Vince, Selyem Zsuzsa,Tamás Kincső, Tamás Dénes és még jó néhányan példázzák az Erdélyben születő magyar irodalom és szakírás erejét, folyamatos megújulóképességét. A későbbiekben rendre igyekszünk mellékletünkben is ismertetni a kiadói termés színe-javát.
N.M.K. Népújság (Marosvásárhely)

A magyar irodalmat világszerte megismertetni...
Conflux sorozat
A vasárnap délben véget ért 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron minden alkalommal – szerencsére – a bőség zavara fogadja a látogatót. Igaz ez a megvásárolható könyvek mennyiségére és sokszínűségére és a kiegészítő rendezvényekre is: a vásár három napja alatt egymást érték a különböző könyvbemutatók, beszélgetések, kiadói bemutatkozások, illetve időhiány miatt több eseményre egy időben került sor, emiatt a több alkalommal is tapasztalt, a szokásosnál kisebb lélekszámú közönség sem játszott elkeserítő jellegű tényezőt, hiszen a mélyen tisztelt figyelme megoszlik, egyszerre több helyen pedig nem lehetünk jelen.
A magyarországi PONT Kiadó szombat délutánra időzítette idei könyvvásáros estjét, amelyen – három szerzőjének részvételével – a kiadó történetének elmúlt évtizedeit, az ezekben az években folyamatosan megjelentett Conflux sorozatot és a legutóbbi, magyarul, illetve idegen nyelveken megjelent köteteket egyaránt ismertették. A Bernády Házban megrendezett eseményen Szávai Géza író, a Pont Kiadó szerkesztője mutatta be a szerzőket: Markó Béla és Fekete Vince költőket, valamint Gáspárik Attilát, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatóját, aki ezúttal színművészként és szerzőként is jelen volt.
– A PONT Kiadó a saját identitását úgy határozza meg, hogy az újdonságot jelentsen a szerzők és a közönség számára is: budapesti székhelyű kiadó vagyunk, 25 évvel ezelőtt indultunk, és kísérletet tettünk arra, hogy mindvégig szerzőelvűek maradjunk – mondta Szávai Géza. – Két-három olyan kiadó maradt még rajtunk kívül, amelyet nem vásároltak fel a könyvterjesztők. Ezelőtt 20 évvel, amikor elindítottuk a Conflux című sorozatot, a sorozat keretében egyik szerzőnk Leonard Cohenről írt egy CD-méretű könyvecskét, amelynek különböző nyelveken megjelent kiadásaihoz előszót írattunk. A magyar nyelvű fordításhoz Cseh Tamás írt előszót, a Suzanne című világhírű dal szövegét pedig az akkor 19 éves Varró Dániel fordította le és tette magyarul is énekelhetővé. Fontosnak tartottam, hogy a jelen lévő szerzők lássák, milyen környezetben forognak a könyveik, hiszen egészen elképesztő és egyedi a kiadónk elmúlt két és fél évtizedes teljesítménye. Ide tartozik például a Tadao Ando japán sztárépítészről szóló kétnyelvű kötetünk, amelynek a példányai japán könyvtárakban is megtalálhatók. Polcz Alaine egyik kötetét oroszra fordítva adtuk ki, az én egyik regényem is megjelent oroszul. Ez a fordítói kezdeményezés nem véletlenül indult Kelet-Európában, és ide tartozik az is, hogy tizenkét ország kiadói közös projektjének keretében Magyarországon mi szerkesztettünk egy sikeres cigány tematikájú kötetet A romák Európában címmel. Úgy véljük, hogy nem szabad a magyar kultúrát gyarmatosítani, ezért nálunk fontos a kölcsönösség: kiadunk magyar szerzőket más nyelven, és külföldi írók műveit lefordíttatjuk magyarra. Markó Béla verseit például kiadtuk két nyelven, angol fordításban, a diplomácia világában névjegyként adta őket, ugyanakkor Markó Richard Wagner német író magyarra fordított könyvéhez írt előszót. Esszé címen többnyelvű sorozatot is indítottunk, Mészöly esszéit például román nyelvre fordítottuk le, és most készül egy japán és magyar nyelvű kötetünk. Azzal a feltétellel adjuk át a köteteink kiadási jogát egy külföldi kiadónak, hogy a szóban forgó könyvet egy újabb nyelvre kell lefordíttatnia. Szeretünk gyerekkönyveket is kiadni, a Markó Béla egyik kötetét például gyerekek illusztrálják, és az Erdélyi szász népmesék című kiadványunkat is gyerekrajzok színesítik.
A régóta futó Conflux című sorozatunk egy szerzőtől három könyvet vesz be, ezen sorozatban jelent meg a Fekete Vince egyik kötete is. A világ újra című könyve olyan kötet, amely beleilleszkedik a sorozatba, Tokiótól az Egyesült Államokig bármelyik polcra ki lehet tenni. Budapesten Tarján Tamás mutatta be, a kiadó egyik alapszerzője volt. A Gáspárik Attila által írt A színház kiterjedése című kötetet is több nyelven szeretnénk kiadni, a szerző színészként, direktorként is írta a könyvet, és már írja a következő kötetét.
– A színész munkája és alkotóképessége nagy változáson megy keresztül. Eddig azt vártuk el tőle, hogy egy irodalmi mű szolgálatában álljon, minket is úgy tanítottak, hogy eleinte el kell olvasni az elemzéseket például az előadandó versről, bele kell képzelnünk magunkat a szerző szerepébe, hiszen őt is eljátsszuk. Én arra gondolok – és erről próbálok írni az új kötetemben –, hogy a színészi alkotás nagyobb fontosságot kap ennél. A vers az én hangomon szólal meg, soha nem lesz olyan, mint amilyennek a szerző szerette volna. A szerző ott marad a polcon, az unokák olvashatják, de az én művészetemből, a felolvasásomból például semmi sem marad – mondta a kötet kapcsán az est folyamán a Markó Béla és Fekete Vince verseit is felolvasó Gáspárik Attila, végül a Szávai Géza a Szávai Ilona által írt, Az egyke című kötetről szólt: – Érdekes és fontos jelenség az egyke. Olyan köztes terület ez, amelyről alig tudunk valamint, holott itt, a jövőbeni gyerekvállalások kapcsán dől el, hogy merre fordul az emberi történelem. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)