A magyarlapádi Pirospántlikás népi zenekar és hagyományőrző gyerekcsoport a múlt hét végén Magyarországon, Hajdunánáson lépett fel az ottani református gimnázium 10 éves jubileumi ünnepségén. /T. A.: Pirospántlikások Hajdúnánáson. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 16./

November 20-án a Hargita együttes egykori prímása, Duduj Ádám emlékére állított plakett leleplezésével folytatódott az együttes születésnapi rendezvénysorozata. Este a VIII. Erdélyi Prímások Találkozója gálaműsorán kapott ízelítőt a közönség az autentikus népzenéből. A Hargita együttes zenekara után a magyarlapádi Piros Pántlikás Zenekar, a gyimesi Buhai Misi és Bodor Tibor, a kolozsvári Tarisznyás együttes, a Keleti Szél Szabadcsapat, a türei Magyarosi Laci és zenekara lépett színpadra. A gálát a szászcsávási cigányzenekar zárta. /Erdélyi prímások találkozója. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 19./

Az idei torockói farsangtemetés nyitóprogramja Balog István nagyenyedi képzőművész festmény- és grafika-kiállítása volt a Tóbiás Éva Galériában. Elindult a hagyományos farsangtemetési menet. Az egészet a színpompás menet képviselte. A kultúrműsorban felléptek az aranyosszéki és a magyarlapádi Piros Pántlikás együttes tagjai. A program csúcspontja a kolozsvári Magyar Opera tagjainak fellépése volt. /Bakó Botond: Farsangtemetés Torockón. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 6./

A Fehér megyei Magyarlapád Pirospántlikás népi együttese 1985-ben alakult, 1986 pünkösd vasárnapján “keresztelték” el a hangszerekre kötött piros pántlikákról. Régi népi szokás, hogy ünnepnapokon pántlikát kötnek a leányok a hegedűre. Az együttes alakulásáról Turzai András mesélt. Először csak Magyarlapádon léptek fel, aztán hívták őket a környező falvakba keresztelőkre, konfirmálásokra muzsikálni. 1990-ben már volt táncegyüttesük, vette át a szót Székely György, a tánccsoport vezetője. A tánccsoporttal együtt először Sepsiszentgyörgyön táncház-találkozón voltak.– Először 1992-ben léptek fel Magyarországon. Egyből aranyminősítést kaptak. Budapestre először a Bartók néptánc együttes meghívására mentek, 1997-ben. Utána már jöttek a meghívások. Volt év, hogy hatszor muzsikáltak Magyarországon. A Duna Televízió 4 órás dokumentumfilmet készített a Pirospántlikásokról. Amióta MSZP kormány van, keveset hívják őket. Többgenerációs a táncegyüttesük van. Évek óta rendeznek tánctábort. Kiadtak két CD-t, magyarlapádi szöveges és szöveg nélküli népzenével. /Takács Ildikó: Elvitték Lapád hírét. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 25./

Pedagógusbál volt Nagyenyeden, a talpalávalót a magyarlapádi Piros Pántlikás együttes húzta. Középiskolás fiúk és leányok csoportja gyönyörű báli ruhákban klasszikus táncokat mutatott be, a Lőrincz házaspár irányításával. Szőcs Ildikó igazgatónő rövid videoprojektoros vetítéssel mutatta be a Bethlen Gábor Kollégium tavaly felújított termeit. Az első nagyenyedi pedagógusbál célja a hagyományteremtés volt. /(bakó): Pedagógusbál Nagyenyeden. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 31./

Február 17-én ünnepelte harmincadik évfordulóját a kolozsvári táncház. A felnőttek is nosztalgiázhatta, a terem falán rengeteg, táncházban készült képet tekinthettek meg. A kerekasztal-beszélgetésen Pávai István népzenekutató hangsúlyozta: a kolozsvári táncház sikerében kulcsfontosságú volt a város elhelyezkedése, lévén, hogy ebben a zónában, a magyar falvak jelentős részében még meglehetősen eleven volt a népzene, a néptánc. A táncház jelenlegi, perifériára szorult helyzete magyarázható a zenészek hiányával, a népi kultúrára fordított támogatás csekély mértékével, a külföldi könnyűzene térhódításával. A táncházon fellépett a Bodzafa, az Ördögszekér, a Regősök, a Tarisznyás, az Üsztürü, a Tüske zenekar, majd a kalotaszegi Czilika Gyula és zenekara, illetve a magyarlapádi Pirospántlikás együttes is. /Kiss Bence: Közösségépítés nélkül veszélyben a táncház. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19./

Negyedik alkalommal rendezték meg október 12–14-e között a Fehér megyei Magyarlapádon a hagyományőrző tánctáborral egybekötött szüreti mulatságot, melyen a szervezők meghívására részt vett a budapesti Kertészeti Egyetem mintegy 50 fős néptánccsoportja is. A vendégeket a helybeliek szállásolták el magánházaknál, A mulatságon a Rojtos és a lapádi Pirospántlikás együttesek szolgáltatták a talpalávalót majdnem hajnalig. Az esemény főszervezője, br. Bánffy Farkas a rendezvénnyel kapcsolatban elmondta: a helységben szervezett nyári tánctábor népszerűsége és sikerei adták az ötletet ahhoz, hogy csak kimondottan népzenés és néptáncos bált szervezzenek. Magyarlapádon a kilencvenes évek elején sikerült újraindítani az addig elhanyagolt hagyományápolást. /Szakács Bálint: Hagyományos őszi mulatság Magyarlapádon. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 16./

Az idén májusban elhunyt Zerkula Jánosra, valamint feleségére, a november elején eltávozott Fikó Reginára emlékeztek a múlt héten Csíkszeredán megtartott XI. Erdélyi Prímások Találkozójának első napján. A gyimesi népzenei örökség legendás közvetítőjéről, valamint a zenész férj muzsikáját gardonyon kísérő feleségről készült felvételek sorakoztak Ádám Gyula fotóművész In memoriam Zerkula János című kiállításán. A Zerkula-emlékkoncerten a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnáziumban tanító Antal Tibor csángó népdalt énekelt, a vajdasági Török Tilla, a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia Népzene Tanszékének növendéke hegedűjátékát Rigmányi Júlia Katalin kísérte gardonyon. Fellépett a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, majd a Zerkula Emlékzenekar, amely korábban Tücsök Zenekar néven muzsikált, aztán a prímás halála után fölvette az oktatónak tekintett Zerkula János nevét. A prímástalálkozón a széki (Pali Marci és zenekara), magyarlapádi (Sipos Ferenc és Piros Pátlinkás Zenekara), vajdaszentiványi (Horváth Elek és zenekara), mezőségi (Mácsingó Náci és zenekara), budapesti (Jánosi András és a Liszt Ferenc Zeneakadémia növendékei), valamint a házigazda és szervező Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes zenekara szerepelt. /Antal Ildikó: Zerkula-emlékest és prímástalálkozó. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 6./

Önmagukat, önazonosságukat keresték a felenyedi magyarok
Sok munkát, szervezést igényelt a felenyedi magyar református közösség részéről az első hagyományőrző nap. Mindenek ellenére úgy érezték, megérte, és a kellemes napsütéses vasárnap is besegített, sok örömöt és sikert hozott, emelte öntudatukat. Lelkészük, Lőrincz Konrád a nyitó istentiszteleten is hangsúlyozta, hogy most nem egyházi ünnepről van szó, inkább arról, hogy önmagunkat, önazonosságunkat keressük, hogy van-e jövőnk e földön. Kesergünk apadásunkon, de ritkábban kérdezzük meg azt, hogy mi is a teendő, mit és mennyit kellene továbbadnunk utódainknak?
A 370 fős gyülekezet éppen az ilyen közös tevékenységekben érik meg, és kapja meg a válaszokat. Az ige szerint „tiszteld anyádat és apádat”. Ennél szebb gondolatot nem is lehetett volna találni, megválaszolva a kérdést is: kik vagyunk, és merrefelé tartunk? A mély és aktuális gondolatú istentisztelet után a teljes gyülekezet, a szereplők és számos vendég pompás magyar felvonuláson mutatkozott be a felenyedieknek. A Piros Pántlikás zenekar muzsikájának ütemére vonultak a torockói és szentgyörgyi, valamint a helyi felenyedi népi ruhába öltözött táncosok, zenészek, és szorosan követte őket a nagyszámú közönség.
BAKÓ BOTOND, Szabadság (Kolozsvár)

Tudatosan „visszatanulni” a muzsikát
Erdélyi prímások találkoznak csütörtökön és pénteken Csíkszeredában – a rendezvényt tizenhetedik alkalommal szervezi meg a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A tavalyi rendezvényhez hasonlóan Pávai István népzenekutatót hívták meg, hogy a fellép zenészeket, zenekarokat és muzsikájukat ismertesse. 
– Az idei Erdélyi Prímások Találkozója a székelyföldi zenére helyezi a hangsúlyt. Mit lehet tudni még a műsorról?
– Nem hívhatunk kizárólag székelyföldieket, hiszen a rendezvény az Erdélyi Prímások Találkozója, másrészt minden évben kell mást mutatni a Székelyföldről is az előző évekhez képest. Most arról van szó, hogy a székely népzenét szeretnénk előtérbe helyezni. Ezt a feladatot Csíkszeredában a Barozda együttes már a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján vállalta, legutóbb a madéfalvi veszedelem 250. évfordulója alkalmából adtunk ki egy régi székely népzenei anyagot tartalmazó CD-t. Ugyanezért a célért küzd évek óta András Mihály is, a Hargita együttes igazgatója.
Bartók és Kodály éppen száz évvel ezelőtt végzett jelents gyűjtőmunkát a Székelyföld egyes részein. Olyan kincsekre bukkantak, amelyeket azóta sok helyen elfeledtek. Jó lenne, ha ezek az értékek visszakerülnének a vidék zenei köztudatába. A budapesti zeneakadémia népzene tanszéke, ahol magam is tanítok, idén meghívást kapott a találkozóra, ezért a diákok számára kizárólag székely műsort állítottam össze – a találkozó második napján lépnek fel.
– És kik szerepelnek a találkozó első napján?
– Hét prímást hívtunk meg, közülük székelyföldi a homoródmenti Abásfalváról érkező Majláth Gábor. Aztán a Felső-Maros mentéről, Magyarpéterlakról érkező Lunka József is székely zenét fog muzsikálni, hiszen őt és elődeit rendszeresen hívták a Nyárádmentére is lakodalmakat, bálokat kiszolgálni. A gyimesi zenét a balahányospataki Szőcs „Mojszi" Gábor fogja képviselni gardonos testvérével. Bár a gyimesiekre azért ragadt rá a csángó név, mert eredeti lakóhelyüket elhagyták, zenéjük, mint maguk is, zömmel a Székelyföldről származik.
Nem véletlen, hogy a népzenekutatás úgy tartja: a régi székely népzenét a gyimesiek őrizték meg. Az eddig felsoroltak mind prímás elődöktől, „első kézből" tanultak zenélni, akárcsak a magyarsülyei Barabás Ferenc a Kutasföld és a magyarszováti Csengeri Árpád a Mezség képviseletében. Nagyenyed vidékéről, Magyarlapádról jön a Pirospántlikás zenekar. Mint nevük is mutatja, ők már tudatosan foglalkoznak hagyományőrzéssel, régi gyűjtésekből is tanulnak. Könnyen tehetik, hiszen prímásuk, Sipos Ferenc számára is családi örökség a muzsikálás, apja és nagyapja is helybéli prímás volt.
Érkezik még Kalotaszegről Varga István „Kiscsipás", a régi bánffyhunyadi „Csipás" zenészdinasztia leszármazottja. Ő is otthon tanulta a muzsikálás tudományát, de a régi kalotaszegi anyagból kezdetben keveset ismert, mert már azt nem kérték az egyre jobban polgárosuló falvakban. A táncházmozgalom viszont pont ezt igényelte tőle, így a korábban elődeitől gyűjtött zenét megszerezte, és tudatosan visszatanulta.
– A borospataki táncházzenészek találkozóján is észlelhet volt, hogy sok fiatal tanulja „vissza" a népzenét Gyimesben is. Miként látja az ő helyzetüket, mivel ők általában már nem prímásoktól, hanem egymástól, netán felvételekből tanulnak?
– A közel negyven éve működő erdélyi táncházmozgalom teremtette meg ennek a kereteit a gyimesi Zerkula zenekar esetében is. Akik valamilyen szinten falusi gyökerekkel rendelkeznek, egyre inkább ráébrednek, hogy elődeik népzenei hagyatéka érték, amit nem szabad elhanyagolni, tovább kell vinni. Ehhez kiindulásként gyakran kell a régi gyűjtésekhez folyamodni, amelyek korábban nehezen voltak hozzáférhetők. Ma sok minden megtalálható az interneten.
Például a budapesti Hagyományok Háza és az MTA BTK Zenetudományi Intézete egy internetes archívumot működtet Folklór Adatbázis néven, amelybe folyamatosan kerülnek be a feldolgozott és szakszerűen értékelt régi népzenei és néptáncos felvételek. Ehhez bárki szabadon hozzáférhet. Visszatérve a hagyományátadásra: a nyolcvanas években például a szászcsávási cigányzenészektől gyűjtöttem. Akkor panaszkodtak, hogy a gyerekeik már nem akarnak hegedülni, elektromos hangszereken szeretnének játszani. 1989 után, amikor a szüleiket kezdték meghívni Magyarországra, Nyugat-Európába, Amerikába, ráébredtek, hogy a hagyományos zenére ismét van kereslet, így egyre többen kezdték közülük a vonószenét művelni.
Itt persze nem tudatos hagyományőrzésről van szó, mint a lapádiak esetében, hanem elállt egy újabb, városról érkező igény a régi falusi muzsika felélesztésére. Ebben a folyamatban a média is többet tehetne. Igaz, nagy sikere volt a Fölszállott a páva vetélkednek, de olyan tévéműsort ritkán látok, ahol heti rendszerességgel autentikus népzenét mutatnának be. A média az átdolgozott népzenét preferálja abban a hitben, hogy a régebbi korok zenéje nem lehet alkalmas a mai kor igényeinek kielégítésére. Ha ez igaz lenne, akkor nem tudna működni a táncházmozgalom, és Bach műveit sem lehetne eredeti formájukban eladni. Márpedig mindkettőre van ma igény.
Szcs Lóránt
Krónika (Kolozsvár)

Faluünnep, ahol a vendég is lapádivá változik
Évfordulós népzene- és néptánctábort szerveztek, immár 18. alkalommal Magyarlapádon július 12. és 19. között: idén ugyanis 30 éves a helyi Piros Pántlikás Zenekar, amely 1985-ben alakult meg, Sipos Ferenc és Szilágyi András kezdeményezése nyomán.
A Piros Pántlikások nélkül nem lett volna a faluban népzenei és népi tánctábor, amely olyan igazi faluünnepség, ahol mindig a vendégek is kicsit lapádivá változhatnak. A Piros Pántlikások névadó „keresztanyja” egy olyan pedagógus, aki férjével együtt egy életen át teljes odaadással kapcsolódott a faluhoz, nemcsak a tanulókhoz, hanem a kulturális életen keresztül a helyi ifjúsághoz, a település egész népéhez: Szakács Ida ma özvegyen él Nagyenyeden családi házában. Az idei tábornak díszmeghívottja volt a 81 éves nyugalmazott tanítónő, aki elmesélte a zenekar névadásának is a történetét, és megújította a pántlikákat.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

IX. Magyarlapádi tavaszi népi vigalom
A Maros- és Kis-Küküllő-mente szórványközpontjaként számon tartott Magyarlapád egyik legszebb, leghangulatosabb rendezvénye az Ethnika Kulturális Alapítvány által szervezett Tavaszi népi vigalom, amely sok érdeklődőt vonz a faluba a környékről és az anyaországból egyaránt. Idén május 20. és 22. között rendezték meg az eseményt, immár kilencedik alkalommal. A jelentősebb tavaszi munkálatok közé ünnepként, „erőgyűjtésként” beiktatott program a megújulás, a jövőbe vetett remény, a természetszeretet, az egymásra való odafigyelés szellemében zajlik. A közeli Várhegy legszebb tisztásán, a Hétágterén felhangzó eredeti népzene, a magaslaton népviseletben táncoló párok, a friss pörkölt illata, a híres lapádi bor és sajt általában feledhetetlen élményt biztosít mindenkinek. A résztvevők száma pedig évről évre nő: hozzávetőlegesen 100 helyi és környékbeli lakos valamint 70 magyarországi vendég vett részt, akikkel közös néptánc- és népdaloktatás valamint táncház és egyéb hagyományőrző tevékenységek, kulturális programok kerültek megrendezésre. A program során a helyi, arany minősítéssel rendelkező Pirospántlikás zenekar, valamint Nyitrai Tamás (Junior Prima Primissima díjas prímás) zenekara biztosította a muzsikát. A helyi táncok hitelességéért a faluból és a környékről származó, a népművészet nagymesterei kitüntetéssel rendelkező személyek kezeskedtek. A rendezvényre minden évben ellátogat a Budapesti Kertészeti Egyetem Néptánccsoportja, akikkel immáron 13 éve ápolnak kiváló kapcsolatot.
A szervezők szerint a program két jelentős, regionális hatású cél érdekében kerül megrendezésre. Egyik fő cél a helyiek számára a változatlan formában fennmaradt, élő hagyományok megőrzése és továbbadása a fiatalabb generációnak, a másik pedig a határon átnyúló kapcsolatok közvetlen formában történő megteremtése, azok ápolása a magyar identitástudat erősítése érdekében. A folytonosság szellemében összeállított programot évente sikerül új ötletekkel gyarapítani, az idén hangsúlyt fektettek a helytörténeti érdekességek, például a 13. századi református lapádi templom, a fugadi Bánffy-kastély, a Gizella királyné erdejének bemutatására. Az anyaországi vendégek különösen értékelték, hogy eredeti környezetben, népművészek, népi mesterek ismertették a falu hagyományait. Ezzel egyidőben szoros, a határon átnyúló kapcsolatok alakulnak ki, amelyek igen fontos szerepet játszanak a szórványvidéken élő lapádiak nemzettudatának erősítésében is.
Basa Emese
Szabadság (Kolozsvár)

Újabb jubileumi tánctábor vendégszeretettel és nyíltsággal Magyarlapádon
A helyi Rapó Néptánccsoport megalakulásának 25. esztendejét ünnepelték
Miután tavaly a tábor gálaműsorán a híres Pirospántlikás Zenekar három évtizedre visszatekintő múltjára emlékeztek, idén a falu néptánccsoportjának megalapítását idézték fel. Az Ethnika Kulturális Alapítvány rendezvénye évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend határon innen és túl.
Mivel Magyarlapád kiemelt jelentőségű települése a Nagyenyed környéki szórványmagyarságnak, az Ethnika Kulturális Alapítvány számos kulturális programot igyekszik megvalósítani annak érdekében, hogy a helyi és a környékbeli magyarság identitását, nyelvét, hagyományait megőrizze. Ezek közé tartozik a 2016. július 10. és 17. között megrendezett XIX. Maros- és Kis-Küküllő Menti Népzene- és Néptánctábor is, amely évente ötszáznál több érdeklődőt vonz a faluba, a környékről és külföldről is.
BASA EMESE
Szabadság (Kolozsvár)

Táncházünnep: 40 éves a kolozsvári táncházmozgalom
Az első erdélyi táncházat 1977 februárjának egyik csütörtökén (érdekes, hogy a közösségi emlékezet a pontos dátumot nem rögzítette), a kolozsvári Bábszínház klubtermében tartották. Erre az eseményre emlékeznek kétnapos rendezvénysorozattal 2017. február 24-én, pénteken és 25-én szombaton, a kolozsvári Tranzit Házban (Malom / Bariţiu utca 16. szám). A főszervező Bogáncs – Zurboló Egyesület az eseménnyel nemcsak a kezdet, hanem az elmúlt 40 év megünneplésére tesz kísérletet, ezért meghívták mindazokat, akik valaha muzsikáltak, táncot tanítottak vagy szervezték, tevékenyen támogatták a „mindenkori” kolozsvári táncházat, legyen szó annak bármelyik helyszínéről is. A 40 éves évforduló gazdag műsorral várja a „mindenkori” kolozsvári táncházasokat:
Február 24-én, pénteken 18 órakor a 40 éves kolozsvári táncház sajtókronológiája I. (1977–1990) című kötetet mutatja be Jakab Albert Zsolt, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke, Pávai István népzenekutató és Könczei Csongor, a kötet szerkesztője. Az eseményt Könczei Csilla, a Tranzit Ház igazgatója és Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója nyitja meg, közreműködik a magyarlapádi Piros Pántlikás zenekar.
Február 25-én, szombaton 11 órakor aprók táncával kezdődik a program. Muzsikál a Rezeda zenekar, a kolozsvári Bogáncs Néptáncegyüttes, a Morzsabogáncs és az Apróbogáncs csoportjainak oktatói vezetik a táncot.
13 órakor az emlékezések tükrében címmel évfordulós filmvetítések kezdődnek: 25 éves a Kolozsvári Táncház (a Duna Televízió dokumentumfilmje, rendezte Seprődi Kiss Attila, 2002) 80 perc; 30 éves a Kolozsvári Táncház I–II. (a Duna TV Élő Népzene műsorának sorozatából, rendezte Sztanó Hédi, felelős szerkesztő Könczei Árpád, 2007) 54 perc; 35 éves a Kolozsvári Táncház I–II. (a Duna TV Élő Népzene műsorának sorozatából, rendezte Nagy Anikó Mária, felelős szerkesztő Könczei Árpád, 2012) 54 perc.
17 órakor Vallomások szóban, zenében és táncban a kolozsvári, erdélyi táncház első évtizedeiről címmel a Bodzafa, az Ördögszekér, a Regősök, a Tarisznyás és az Üsztürü zenekarok, valamint régi kolozsvári táncházasok közös előadása kezdődik Pávai István vezetésével.
19 órakor táncházat szerveznek. Muzsikál a koncertező régi kolozsvári táncházzenekarok mellett a Csereklye, a Harmadik, a Rezeda és a Tokos zenekar. 23 órakor Hajnalig tartó mulatsággal zárják a programot a Heltai Alapítvány székhelyén (Mikó / Clinicilor utca 18. szám).
A rendezvény főszervezője a kolozsvári Bogáncs – Zurboló Egyesület. Társszervező a Heltai Alapítvány, a Kriza János Néprajzi Társaság és a Tranzit Alapítvány. A Bogáncs – Zurboló Egyesület szeretettel vár minden volt és jelenlegi kolozsvári táncházast, valamint minden érdeklődőt az ünnepi rendezvényre!
Szabadság (Kolozsvár)

A 40 éves kolozsvári táncház sajtókronológiája I. kötetét mutatták be a Tranzit Házban
A 40 éves kolozsvári táncházat ünneplik a hétvégén a kolozsvári Tranzit Házban. Ebből az alkalomból mutatták február 24-én, pénteken az újonnan megjelent, Könczei Csongor szerkesztette sajtókronológia I. részét, amely az 1977 és 1990 közötti kolozsvári táncházmozgalomról szól. 
A 40 éves kolozsvári táncház sajtókronológiája I. (1977–1990) c. kötetet Jakab Albert Zsolt, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke, Pávai István népzenekutató és Könczei Csongor ismertették a közönséggel. Az eseményt megnyitotta Könczei Csilla, a Tranzit Ház igazgatója és Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója. Az esemény felvezetője, illetve záró motívuma a magyarlapádi Piros Pántlikás zenekar előadása volt. 
Könczei Csilla a kapcsolatok fontosságáról beszélt, amelyek az „őstáncházasok” között akkoriban és a mostani generációk tagjai között is kialakultak, és felhívta a figyelmet a kötet címében szereplő római egyesre, ami azt jelzi, hogy folytatása következik. Kelemen László gratulált a kötethez, és örömét fejezte ki, hogy azt, amit ők egykor elkezdtek, van aki Erdély-szerte folytassa, és hogy „van egy közös nyelv az anyanyelvünkön kívül, amelynek révén itt mi mind összetartozunk”. A sajtókronológiáról Könczei Csongortól megtudtuk, hogy csak ezen alkalommal volt hozzáférhető, viszont könyvtárakban megtalálható, illetve PFD formátumban ingyen letölthető lesz a Kriza János Néprajzi Társaság jóvoltából. Jakab Albert Zsolt, a társaság elnöke, Könczei korábbi kiadványairól is beszélt, kijelentette, hogy mostanra körvonalazódott, hogy a szerző az erdélyi táncház tematikájában megkerülhetetlenné vált. Mostani könyvének következő része - a 90-es évek utáni táncházakról -, idén őszre várható. Könczei Csongor a sajtókronológia szerkesztőjének és nem szerzőjének vallotta magát, mert elmondása szerint ő csak összegyűjtötte azt, amit főleg a '70-es években írtak a táncházakról, és sajnálatának adott hangot amiatt, hogy a kommunizmus eljövetele ezeket az írásokat lassan elnyomta, és mind a mai napig nagyon kevesen publikálnak a táncházakról, pedig mindig is nagy közösségformáló szereppel bírt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a könyv főleg a nyugat-erdélyi táncházakat taglalja, így a Hargita, Kovászna, Maros vagy más megyék táncházairól továbbra is lehetősége nyílik a fiatal antropológusoknak - és nem csak -, hogy körbejárják a témát. Pávai István népzenekutató elmondása szerint a kolozsvári táncházról már számos anyagot ismert, mégis a Könczei kötetében több új sajtóanyagra is bukkant. Véleménye szerint a kötet jól strukturált, és jól visszaadja, hogy a korabeli sajtót mennyire cenzúrázták, emiatt pedig csak sajátos nyelvezetben fogalmazhatták meg üzeneteiket. Amit mégis hiányolt, az a névmutatót, a helységnévtár és a tárgymutató, viszont ezek pótlására is lehetőséget nyújt majd a 2. kötet, amelybe ezek mellett a különböző szervezetektől is össze lehetne még gyűjteni az írásokat, plakátokat, szórólapokat. Egy felszólaló oktató ezt az ötletet még kiegészítette a Securitate táncházról szóló aktáival. Pávai István még hozzátette, hogy azt is lehetne elemezni, hogy a különböző perspektívájú résztvevői a táncházaknak mire koncentráltak a fennmaradó jegyzetek megírásakor, milyen ideológiák mentén fogalmaztak. Aprók tánca. Muzsikált a Rezeda zenekar, a táncot a kolozsvári Bogáncs Néptáncegyüttes Morzsabogáncs és Apróbogáncs csoportjainak oktatói vezették A program szombat délelőtt gyermektáncházzal folytatódott, ezt pedig évfordulós filmek vetítése követi. Részletek a programról az Időgépen olvashatók. (tudósítónktól)
Transindex.ro

Jubileumi falunapok Torockószentgyörgyön
Ott, ahol a Székelykő és az Ordaskő farkasszemet néznek egymással, sok minden megesett a történelmi időkben: örömkönnyek és keserűség egyaránt, de a magyar szó mindig megmaradt. Pontosan tíz éve, 2007-ben az első falunapok hagyományt indított útjára. Ötletadó és megvalósító személyisége Szentgyörgy akkori unitárius lelkésze, Koppándi Botond volt, de szinte mindenki részt vett benne. Az idei falunapokat jeles vendégek tisztelték meg jelenlétükkel, így a testvértelepülések küldöttségei, az üllésiek és a bócsaiak. Az ünnepnap egyes mozzanatain jelen volt: Halalai Dan, Fehér megye prefektusa és Ion Dumitrel, a Fehér Megyei Tanács elnöke.
A kultúrház újranevesítése
A két napra tervezett jubileumi program igen változatos volt. A megnyitóra a három együttélő felekezet tagjai (unitárius, református, katolikus) most először a református templomban gyűltek össze – eddig minden alkalommal a katolikus templomban volt a megnyitó. Jelen voltak: Szőcs Ferenc torockói polgármester mellett Lőrincz Helga, a Fehér megyei RMDSZ elnöke, a testvértelepülések küldöttségei, Üllés polgármestere, Nagy Attila és felesége, a bócsai küldöttség. Mindnyájukat üdvözölte a vendégfogadó Lőrincz Konrád református lelkész, majd ökumenikus istentisztelet következett, amelyhez csatlakoztak Finta Emese unitárius lelkipásztornő és Csibi Sándor római katolikus plébános. A szentmihályi kórus tette színesebbé a templomi megnyitót. Jelen volt a szentmihályi idős Köble István ny. tanító, kórustag, aki 1947-ben alapította a kórust, és legátusként prédikált is a református templomban. A kórus különben 1990-ben szerveződött újra, jelenlegi karnagya az elhivatott torockói zenetanár, Szabó Zsombor.
A templomi szertartás után a kultúrházat újranevesítették, ezentúl Szentgyörgyön a Brassai Sámuel Kultúrotthon a helyi művelődés színtere. Bakó Irén ny. tanárnő kiselőadásban idézte fel a 90 évvel ezelőtti avatást. Akkor Borbély István történész, irodalomtanár, a Kolozsvári Unitárius Kollégium igazgatótanára, Torockó szülötte mondott ünnepi beszédet. Az előadó szerint kevés olyan faluhely van, ahol ennyi neves ember született: Brassai Sámuel (190 éve született), aki az utolsó erdélyi polihisztor volt, tanár, majd egyetemi tanár, író, szerkesztő, zenekritikus, botanikus (édesanyjától tanulta a szentgyörgyi táj növényneveinek ismeretét), múzeumigazgató, akadémikus és nyelvész. Gáspár János a 19. sz. nagy pedagógusa, kollégiumi tanár, a tanítóképző első kinevezett igazgatója (200 éve született). Gergely János botanikus, aki rendkívüli felkészültségével, kíváló növényismeretével tűnt ki a Bolyai Egyetemen. Egyed Ákos történész idézett gondolata a nap történéseit támasztotta alá: „Az igazi történelmi hagyomány ápolása nagyon fontos, hiszen erős öntudat nélkül a megfogyatkozott erdélyi magyar nemzet nem tud megmaradni”. Az előadó jókívánsága: legyen sok színvonalas előadás, vidámság a Brassai Sámuel Kultúrotthonban, legyen ez valóban a kultúra otthona, méltó névadójához. Az előadást a torockói fúvószenekar műsora követte, majd Finta Emese unitárius lelkésznő megáldotta a Brassai Sámuel Kultúrotthont.
Oklevelek átadása, tűzijáték, falubál
A kultúrházban a hivatalos megnyitó keretében okleveleket adtak át, a testvértelepülésekkel való sikeres együttműködésben való részvételért: Nagy Attila üllési polgármesternek, Szőcs Ferenc helyi polgármesternek, Vass Gábornak, Veres Rudolfnak, Botár Györgynek, Koppándi Botond unitárius lelkésznek. Majd színvonalas kultúrműsorban gyönyörködhettek a szentgyörgyiek, fellépett az iskolások citera és furulya zenekara, a szentmihályi vegyes kórus, a Kis Szilas és Nagy Szilas tánccsoportok, akiket kolozsvári szakemberek készítettek fel. A magyarlapádi Piros Pántlikás zenekar a „bárókert” udvarán lépett fel, ahol a mulatni vágyók igen szívesen fogadták a nagyszerű népi muzsikát. A friss halat és a húst a pörkölthöz a testvértelepülések biztosították.
Este a Titán együttes koncertje nagy sikert aratott, majd a sötétedés beálltával látványos tűzijáték, végül falubál következett, ahol az üllési zenekar biztosította a talpalávalót. A második napon az unitárius templomban ünnepi istentiszteletet tartottak, majd a „báróudvaron” tordaipecsenye-sütés következett. A 2017-es szentgyörgyi falunapok szellemiségét leginkább a hármas évforduló jellemezte: a testvértelepülésekkel történő együttműködés és a falunapok egy évtizedes sikere, a 90 éves kultúrház újranevesítése, és a névadó Brassai Sámuel halálának 120. évfordulója.
Bakó Botond / Szabadság (Kolozsvár)

Hitünket cselekedetekkel tegyük élővé
Reformációs megemlékezések Alvincen, Vajasdon és Gyulafehérváron
A Nagyenyedi Református Egyházmegye a reformáció ötszáz éves évfordulóját egy jól szervezett, összetett, kétnapos, több helyszínen zajló ünnepséggel tisztelte meg. A reformáció bölcsőhelyei, Gyulafehérvár és Alvinc, történelmi szerepük révén is, kiemelt jelentőségűek a szórvány számára. Gudor Kund Botond gyulafehérvári református lelkész és az egyházmegye esperese volt az ünnepség megálmodója, egyben a rendezvények főszervezője. Nagyszámú vendég érkezett helyből, továbbá Budapestről, Sepsiszentgyörgyről, Kolozsvárról, Nagyenyedről és még sok más gyülekezetből. Fél évezred történelmi pillanatai elevenedtek meg a hétvégén szakmai előadások, kiállítások, kulturális programok révén.
Reformációról szóló előadások, négy témakörben
Az alvinci Martinuzzi-kastélyban (Martinuzzi Fráter György 1482–1551) majd a helyi református templomban tartották az előadásokat, amelyek négy témakörbe tömörültek. I. Az erdélyi reformáció és európai kapcsolatai a 16–18. században; II. Az erdélyi reformáció etnikai háttere: szászok, magyarok és románok. Kölcsönhatások, ellentétek; III. Az erdélyi reformáció 18. századi önmeghatározása: pietizmus, peregrináció és felvilágosodás; IV. Sokszínűség és tolerancia. A reformáció 3. ága (anabaptisták, unitáriusok, szombatosok). Az első napon előadást tartott Kiss Erika (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest), Feiszt György (Szombathely), Gudor Kund Botond (Gyulafehérvár), Fopkje van de Beek (Hollandia), Gróf László (Oxford), Kolumbán Vilmos József (Kolozsvár), Ana Dumitran (Gyulafehérvár), Szabó Emília (Gyulafehérvár), Verók Attila (Eger), Bálint Emese (Firenze), Dr. Ridovics Anna (Budapest)
A rendkívül érdekfeszítő előadásokat kérdések és hozzászólások követték. Ezek közül kiemelném a következőket: Protestáns szimbólumok a magyar heraldikában (Feiszt György), A Gyulafehérvári Káptalan felbomlásától a Gyulafehérvári Református Egyházmegye kialakulásáig: a szász–magyar Alvinc szerepe a református adminisztráció kiépítésében (Gudor Kund Botond), Felekezetiség és tudósság: Buczy Emil levelezése Kazinczyval (Szabó Emília), Erdély mint hallei protestáns missziós terület a 18. században (Verók Attila), Hutterita, habán életmód és kézművesség kutatásának legfrissebb eredményei (Ridovics Anna).
Józsa Miklós
Alvinc „bölcsőhely” jellegét történelme igazolja
Az alvinci felújított templomban pénteken délután folytatódott a program klasszikus zeneművekből összeállított hangversennyel, amit Oláh Mátyás református lelkipásztor és Oláh Emese, a Kolozsvári Zenekonzervatórium doktorandusza mutatott be. Ezt követően Gudor Botond megnyitotta Az alvinci magyar múlt emlékei kiállítást. Ioan Josan Josif helyi polgármester üdvözlő és a reformáció hatásait értékelő rövid beszédet tartott. A jelen levő görögkatolikus és ortodox papok megköszönték a meghívást, és üdvözletük mellett hangsúlyozták, hogy mindannyian egy „nyájhoz” tartozunk.
A kiállítás anyagában érdekes adatokat találunk a bíborosi rangot elért Martinuzzi Fráter György tevékenységéről, aki volt barát, katona, országos és erdélyi politikus. Az erdélyi fejedelemség előhívójának tartják. Más adatok az alvinczi kabán telepről és a telepesekről (újkeresztények) szólnak, akiknek magas fokú mesterségbeli tudásuk volt. Az alvinci református templom története Alvinc „bölcsőhely” jellegét bizonyítja.
Emlékjelhagyás Vajasdon
Az ünnepi rendezvénysorozat másnapján két, reformációs emlékeket őrző központba igyekeztek a résztvevők, Vajasdra majd Gyulafehérvárra. Vajasdon megkoszorúzták az új táblával ellátott kopjafát, és emlékjelhagyásra került sor. Kató Béla püspök hirdetett igét, megemlékezett a tavalyi Bethlen Gábor ünnepségről, a falu idetelepítésének évfordulójáról. Kijelentése szerint a vajasdi gyülekezetben, de minden más református közösségben fontos a jobb utáni vágyakozás, a bizalom, az előretekintés, valamint a hit a feltámadásban. Az ünnepség másik jeles vendége Csulák Péter kolozsvári magyar konzul volt, aki hozzászólásában kreatív eseményként értékelte az ünnepet, és kiemelte a bibliafordítás jelentőségét, amely az idők folyamán erősítette az identitástudatot. A vajasdi templomi ünnepségen fellépett a Bethlen Gábor Kollégiumban Fórika Éva ny. zenetanárnő által létesített leánykórus, eredeti erdélyi népi ruhákba öltözve.
Az „ige egyházának” bátor kiállása
Gyulafehérváron a református templom megtelt az ünneplőkkel. Gudor Botond esperes hirdette az igét, aki többek között kifejtette: akkoriban nagy bátorság kellett ahhoz, hogy egyházunk kiálljon az „ige” mellett. Ezért is vált az „ige egyházává.” Csulák Péter konzul szerint ma is a reformáció értékeire alapozva gyűltünk össze. Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen-kollégium igazgatója – aki az ünnepségen, iskoláján kívül, az RMDSZ Fehér megyei szervezetét és a Dr. Szász Pál Egyesületet is képviselte – kijelentette, hogy a „kollégium felvállalta azt, hogy református intézménynek vallja magát.”
A templomban megjelentek a helyi román világi és egyházi vezetők is. Gabriel Pleşa, Gyulafehérvár alpogármestere azokról a hatásokról beszélt, amelyek a reformáció után megváltoztatták Erdély akkori társadalmát. Növelte a program ünnepélyességét a Bethlen-kollégium neves Collegium Gabrielense együttesének fellépése.
Értékeket teremtő a református vallás
A parókia udvarán lezajlott koszorúzás után az ünneplő sereg felvonult a Várba, a Székesegyházba. A történelmi emlékeket hordozó katolikus templomban Horváth István esperes az ökumenia jegyében üdvözölte a megjelenteket. Kató Béla püspök méltatta a reformáció jelentőségét.
A megemlékezés ezután a közeli Unirea Egyesülés Múzeumban folytatódott, ahol Gabriel Rustoiu igazgató mutatta be a kétszáz éve még virágzó pietizmus történetéről szóló kiállítást. August Hermann Francke (1663–1727) a pietista mozgalom iskolaalapító egyénisége, akinek munkássága hatott a magyar elemi iskola megjelenésére is. Vanek Attila, az Egri Egyetem tanára az együttműködésről beszélt, amelynek keretében az Európát bejárt kiállítást Gyulafehérvárra is sikerült elhozni. Kató Béla felszólalásában megjegyezte, hogy Erdély aranykorát a református fejedelmeknek köszönhetjük, és legalább három generáció szükségeltetik, hogy igazi értékek keletkezzenek. Az ötszáz éves reformáció tehát egy kipróbált, értékeket teremtő vallás. A múzeum előtti szabadtéri kiállításon régi református templomainkat láthattuk a kinagyított fotókon: id. Lőrincz Zoltán, ifj Lőrincz Konrád ref. lelkész, valamint Kis Géza munkáit.
A Gyulafehérvári Művelődési Házban a közönség kedvére lazíthatott és szórakozhatott. A műsort a „székely-szórvány tengely” jegyében működő, Kovászna megyei testvérgyülekezet támogatása tette lehetővé. Sepsiszentgyörgy segítségével önálló műsort mutattak be az Evilági zenekar közreműködésével. Szép sikert arattak modern, dallamos muzsikájukkal. Ezután felléptek a megyei néptáncegyüttesek (Vajasdi Margaréta Népi Együttes, Miriszló Gyöngye, a Csombordi Pipacsom néptáncegyüttes, a Magyarlapádi Piros Pántlikás zenekar, Boros Erzsébet népdalénekes), végül a műsor a Sepsiszentgyörgyi Népi Együttes felvidéki táncaival zárult nagy sikerrel.
A nagy szórvány-ünnepség egyik legnagyobb eredménye, hogy az emberek találkoztak egymással, megerősödtek hitükben, történelmi tudásukban. Fontos tanulsága pedig: megmaradni református magyarnak és a „hitet cselekedetekkel élővé tenni.”
Bakó Botond / Szabadság (Kolozsvár)

I. Fehér Megyei Magyar Napok: minőségi együttlét a szórványban
Óriási siker övezte a merész kezdeményezést
A gazdag programokat kínáló, többhelyszínes rendezvénysorozatra 2017. június 15. és 18. között került sor, a rendezvény megmozgatta a megye magyarságát, közel 2500-an vettek részt a különböző eseményeken.
A fő helyszínen, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban közölte a város lakosságával a friss híreket Lőrincz Helga alpolgármester: aláírták a szerződést a vártemplom felújítására és hamarosan elkezdődik a Bethlen utca lakosainak áttelepítése.
Szórványban, ahol a magyarság aránya 20% alatt van, nem könnyű a kisebbség érdekeit képviselni, a komolyabb, hosszú távú  célokat és beruházásokat megvalósítani, az átlagember számára pedig nyíltan és büszkén felvállalni magyar identitását. Kellenek hozzá határozott vezetők, korrekt és élelmes politikusok és elengedhetetlen a különböző közösségi mintaformálók és intézményvezetők együttműködése. Ugyanakkor pontosan kell ismerni a közösség igényeit, elvárásait, és ugyanannyira fontos a külső segítség, a tömbben élő magyarsággal való kapcsolattartás valamint az anyaország részéről hozzáadott anyagi támogatás is, amelyek hiányában a szórvány legfeljebb csak araszolhat, de fejlődésről szó sem lehet. Fehér megyében, különösen Nagyenyed esetében úgy tűnik, sikerült meglelni  ezeket a sokrétű  erőforrásokat, amelyek új fejezetet nyitnak a közösség életében.
„A Fehér Megyei Magyar Napok hagyományt kívánt teremteni azáltal is, hogy – bár a Dr. Brendus Gyula Egyesület volt a jogi lebonyolító – civil szervezetek, tanintézmények, egyházak, vállalkozók és a helyi társadalom tagjai közös erővel a Fehér Megyei RMDSZ infra­struktúráján keresztül együtt dolgoztak a rendezvény sikeréért” – fogalmazott Horváth Enikő projektvezető, akinek tapasztalata mindvégig kulcsfontosságúnak bizonyult.
„Rendezvényünket, amely összefogni és erősíteni kívánta a minőségi együttlét útján a Fehér megyei magyarságot, az Erdélyben zajló hasonló magyar napok mintájára terveztük, figyelembe véve a szórvány sajátos igényeit. Legfontosabb célunk a közösségépítés, valamint népi hagyományainknak és kulturális értékeinknek a bemutatása volt. Ezek tudatosítása, megőrzése és megismerése által a jövő nemzedéke is részesülhet ebben az ajándékban. Meggyőződésem, hogy e négy nap alatt egy olyan esemény meghonosítása valósult meg, amely több szempontból is elősegíti egy aktív és élhető közösség erősödését, ugyanakkor fontos kezdeményezése az interetnikai párbeszédnek és a toleranciának is. Programjaink mindenkihez, minden korosztályhoz, érdek- és szociális csoporthoz szóltak, a családi szellem és az itthon maradás fontosságát hangsúlyozták” – nyilatkozta összegzésképp lapunknak Lőrincz Helga alpolgármester. 
Magyarul hangos a központ! 
avagy miénk itt a tér – ez volt az első kellemes benyomása mindazoknak, akik Nagyenyed főterén megfordultak a négy nap alatt. A gyönyörűen felújított kollégium impozáns látképe mellé a magamfajta lokálpatrióták már előre odaképzelték a kívül-belül restaurált református vártemplomot és a „kiszellőztetett” Bethlen utcát is, úgyhogy az öröm azonnal meghatványozódott és ugyanaz az érzés remegtette meg sokak keblét: még mindig mi uraljuk itt a központot…!
A magyar beszéd mellett a kollégium udvaráról kihallatszó zeneszótól is „boldogok voltak a város utcái” – ahogyan egyik kedves ismerősöm fogalmazott. Csütörtökön este a sztármeghívott Republic adott fergeteges koncertet – amiről egy évvel ezelőtt még álmodni sem mert senki –, pénteken pedig a helyi Smici Blues Band rockzenekar ejtette ámulatba a közönséget, mindenféle túlzás nélkül, hiszen a véndiákokból álló csapat, élükön Farkas Balázzsal, a magyar napok kedvéért állt össze újra és nyújtott emlékezetes produkciót.
Természetesen a népzene sem hiányozhatott: pénteken este felléptek Antal Tibor és Zenekara, Boros Erzsébet Csokonai Vitéz Mihály-díjas népdalénekes, a marosludasi Hajdina Néptánccsoport, valamint a Nagybaconi Pásztortűz  Néptánccsoport, utóbbi a Kovászna megye tanácsa által támogatott székely-szórvány kapcsolatnak köszönhetően. A nap magyar retro partyval, illetve táncházzal zárult, ahol a jó muzsikát a magyarlapádi Pirospántlikás és a vajasdi Margaréta népzenekarok szolgáltatták.
A vidéki zenés produkciók közül említésre méltó a Titán együttes bethlenszentmiklósi fellépése. 
Iskolai rendezvények különös hangsúlya 
A magyar napok idejére két iskolai esemény is beékelődött: az évzáró és a hagyományos tornavizsga. Előbbit megtisztelte jelenlétével Csulák Péter magyar konzul, aki a Bethlen Gábor Kollégiumot az erdélyi oktatás egyik legfontosabb bástyájának nevezte, ahol – mivel maradéktalanul érvényesülnek a keresztény és a magyar oktatás hagyományai – annak szellemiségét nem lehet elpusztítani. Az 1847 óta megrendezésre kerülő tornavizsga mindig nagy látványosságnak számított a városban, a magyar napok pedig csak tovább növelték az érdeklődők táborát. A Kerekes Ferenc és Tályai Stefánia tornatanárok által összeállított főprodukció mutatós látványt nyújtott, ugyanakkor zenei aláfestésként a Pál utcai fiúk szuggesztív vezérdala valamint a gyakorlat végén az összes diák által kézenfogva kialakított, az összetartozás erejét sugalló hatalmas kör mélyen meghatotta a közönséget. A tornavizsga szépségét, magasztosságát kiemelte az egyforma „uniformis” is: a kék-fehér Bethlen-színeket jelképező öltözetben mutatták be a gyakorlatokat.
A sporttevékenységek közül nagy érdeklődés övezte a pénteken megrendezett Bethlen Kupát, amelynek keretében izgalmas kosárlabda-mérkőzésekre került sor, a Két Fűzfa Egyesület szervezésében. 
Véndiáktalálkozó és igényes kulturális programok 
A rendezvény az elszármazott és a környéken élő véndiákok találkozójának is tekinthető, hiszen a Fehér Megyei Magyar Napok alkalmat nyújtottak arra is, hogy az elszármazottak együtt lehessenek. Bitai László, a Két Fűzfa Egyesület elnöke pénzügyi előadást tartott Mibe fektessünk 2017-ben? címmel és ismertette a Bethlen-kollégium érdekében elindított, hosszú távú tőkebefektetést, amelyről lapunkban már részletesen beszámoltunk.
A magyar napokon több könyvkiadó is standot állított fel a kollégium udvarán, és pénteken néhány könyvbemutatóra is sor került. Szőcs Ildikó igazgató és Kapitány Horváth Zsuzsa A nagyenyedi főnixmadár című, az iskola történetét új szemszögből tárgyaló, elsősorban építészettörténeti vonatkozások ismertetésében jeleskedő munkát ismertették.
Csécs Márton torockói unitárius lelkész Sebes Pál az ember és hagyatéka elnevezésű kiadványt mutatta be, amelyet a torockói iskolát virágzóvá tevő rektor születésének 230. évfordulójára adtak ki 2016-ban.
Ezt követően a Székelyföld folyóirat mutatkozott be – első ízben Nagyenyeden –, a városhoz kapcsolódó írásokat állítva a figyelem központjába (Bakó Botond cikke a kollégium felújításáról, Hantz Lám Irén írása az enyedi és torockói tájat megörökítő Vass Albert festőművészről). Lövétei Lázár László főszerkesztő ismertette a 20 éves lap arculatát, legfontosabb díjait és sikerének titkát, hiszen aSzékelyföld rendelkezik a legtöbb előfizetővel a Kárpát-medencében. A Kriterion Közművelődési Alapítvány szervezésében kettős könyvbemutatóra és filmvetítésre került sor: az érdeklődők Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda Emlékirat és Jancsó Miklós Volt egyszer egy Kolozsvár című köteteit ismerhették meg, és elbeszélgethettek Jancsó Miklós színművésszel. H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója ismertette majd részleteket vetített a Kastélyok Erdélyben című dokumentumfilmből.
Szombaton került sor a Fehér megyei RMDSZ  Nőszervezetének konferenciájára, melyet Tóth Tünde pszichológus tartott A nők elleni erőszak megelőzése címmel.
A kollégium és a város történetéről szóló építészettörténeti sétákat is szerveztek, Kapitány Horváth Zsuzsa művészettörténész vezetésével. Az állandó jellegű kulturális programok közül kiemelkedőnek bizonyultak az Erdélyi magyar művészek a nagyenyedi Inter-Art táborokban című tárlat, a Lőrincz család és Harácsek Lehel fotókiállítása valamint az Erdélyi Ifjúsági Keresztény Egyesület szervezésében megvalósított Kontraszt-kiállítás. 
Előtérben a helyi értékek 
A magyar napokra jellemzően, kézműves vásárral, gyerekprogramokkal és gasztronómiával várták a szervezők az érdeklődőket. A FaLó sátránál különleges koktélokat, a borstandoknál helyi borokat, az Igazi Csíki Sörnél hideg söröket kóstolhattak. A nagyenyedi dűlőkön termett híres nedűkből Papp Péter pincészetének borkóstolóin, illetve a házi borok mustráján lehet ízelítőt kapni.
A gyereksátrakban a szervezők minden játszani vágyót játékokkal és érdekes programokkal vártak, amelyek közül nagy érdeklődés övezte Szekeres Ildikó székelykocsárdi tanárnő magyar népi mintás tányérfestészetét, Albert Ferenc, a Palmetta Kézműves Egyesület elnökének fafaragó minitanfolyamát és nem utolsósorban Lőrincz Konrád felenyedi lelkipásztor bemutatóját, aki a merített papír készítésének mesterségét igyekszik feleleveníteni. Mint ismeretes, a felenyedi papírmalomban készült a 16–18. század folyamán az a jó minőségű, vízjeléről beazonosítható papír, amely a Bethlen-kollégium nyomdáját látta el alapanyaggal.
Szombaton  Zöld Napot, közös hulladékgyűjtési akciót tartottak a megye 12 településén, vasárnap pedig  Nagyenyed – Torockó – Nagyenyed útvonalú látványos kerékpártúrára hívták a sport kedvelőit, a torockói TAT Egyesület szervezésében.
A záróeseményre a Nagyenyedi Vártemplomban a vasárnapi ünnepi istentisztelet keretében került sor. Tóth Tibor református lelkipásztor a 118. Zsoltár öröménekét, az isteni kegyelem általi „jó előmenetelt” példázta, a megható prédikációt pedig Csengeri Kostyák Zsuzsa orgonakoncertje tette egyben fennköltté is.
Basa Emese Szabadság (Kolozsvár)

Magyarlapádon megőrizték a régi erdélyi tánctáborok zamatát
Jubileumi ünneplés új helyszínen, régi jó hangulatban
Az utóbbi évekbenben sorra követték egymást a jubileumok az erdélyi néptánc egyik fellegvárában, Magyarlapádon: tavalyelőtt a Pirospántlikás Zenekar három évtizedre visszatekintő múltjára emlékeztek, tavaly a Rapó Néptánccsoport megalakulásának 25. esztendejét idézték fel, idén pedig a 20. néptánctábor évfordulója szolgáltatott alkalmat a kivételes ünneplésre.
Sokan várták a 2017. július 9-16 között megrendezésre kerülő XX. Maros- és Kis-Küküllő Menti Népzene- és Néptánctábort, idén is 250 főre tehető az állandó táborozók létszáma, amelyet többszörösére szaporítanak a táncházba és a gálára ellátogató környékbeliek.
Jól bevált forgatókönyvet alkalmaznak
Az Ethnika Kulturális Alapítvány rendezvénye egyre nagyobb népszerűségnek örvend, határon innen és túl, a siker titka pedig elsősorban abban rejlik, hogy a résztvevők pontosan előre tudják, hogy a lapádi táborban mire lehet számítani. Itt nem a látványos újdonságokkal, a nagy fesztiválokra jellemző káprázatos hatásokkal igyekeznek tömegeket megmozgatni, annál inkább az autentikusság megőrzésével és a színvonalas népdal-, néptánc- és hangszeroktatással. Résztvevőt is csak annyit fogadnak, amennyit „becsületesen meg lehet tanítani táncolni”, itt nem cél az, hogy a végletekig fokozzák a létszámot. A program nagy részét a táncpróbákra szánt idő teszi ki, ebből nem vágnak le tudományos előadások, szakmai konferenciák javára. A lapádi tábor napjainkban is híven őrzi a régi erdélyi tánctáborok zamatát, megvan hozzá a hamisíthatatlan falusi környezet, gasztronómia, vendégszeretet.
Az eddigi tapasztalatokra alapozva, idén is helyi népdalokat, népzenét, népi táncokat tanítottak, hangszeroktatás folyt kicsiknek és nagyoknak, kezdőknek és haladóknak egyaránt. Mindeközben népi gyermekjátékokat iktattak a programba, a népi kézműves tevékenységeket irányító pedagógusok, Szilágyi-Székely Melinda és Székely–Bányai Andrea pedig káprázatos ötletekkel és alkotásokkal leptek meg ezúttal is. A kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt a Várhegyre tervezett kirándulás, viszont szerveztek sajt- és borkóstolást és meglátogatták a fugadi Bánffy-kastélyt és a lapádi árpád-kori református műemléktemplomot.
Nő a vendégcsoportok létszáma
A lapádi tábor jó híre egyre több távolabbi érdeklődőt és amatőr néptánccsoportot vonz a rendezvényre, az idén minden eddiginél több településről vettek részt, ami pozitív hatással van a magyar-magyar kapcsolatok ápolására és kiterjesztésére is.
A környékről Magyarbece, Csombord, Magyarpéterfalva, Torockó és Torockószentgyörgy néptáncosai jöttek el, a Mezőséget Bálványosváralja, a Székelyföldet Csernáton és Sepsiszentgyörgy képviselte. Külföldről elsősorban Magyarországról érkeztek vendégek, Maglódról és Budapestről, de ellátogattak a táborba Chicagóban élő lengyelek is. A szervezők mindannyiuknak lehetőséget teremtettek saját táncaik bemutatására: minden este a táncházat egy vendégcsoport fellépésével nyitották meg.
A táborban nagy hangsúlyt helyeznek a hangszeroktatásra is, hiszen ez döntően befolyásolja a néptánc fejlődését. Lapádi és vendég gyerekek és fiatalok híres helyi muzsikusoktól kaphattak kiképzést és meghívták a környék ismert adatközlő zenészeit is, többek között a legendás nagymedvési prímást, a 74 éves Türi Istvánt is. Végigzenélték továbbá a tábort budapesti és szászcsávási muzsikusok, akikkel a Pirospántlikás tagjai régi baráti kapcsolatokat ápolnak.
Van önkéntes utánpótlás, lesz folytatás
Az idei rendezvényről Sipos Ferenc, az Ethnika Kulturális Alapítvány elnöke és egyben a Pirospántlikás Zenekar prímása így nyilatkozott: „ Nem könnyű röviden összefoglalni húsz esztendő emlékét, tapasztalatát, hiszen a sok munkához rengeteg kellemes, szép élmény fűződik, a nehézségeket általában elfelejtjük. Azt is nehéz lenne kiszámítani, hány emberrel kedveltettük meg a lapádi muzsikát, hányan tanultak meg nálunk táncolni és ezáltal hány fiatalnak jelöltünk ki egy sajátos értékrendet és életformát. A tábor huszadik jubileumán számomra az volt a legnagyobb meglepetés, hogy minden eddiginél több fiatal önkéntes állt mellénk, sőt nagyon tevékenyek voltak, nagyon hamar leosztódtak a feladatok, amit mindenki ügyesen teljesített is. Mindez azt a reményt villantja fel bennem, hogy a tábor megéri a soron következő tizes jubileumait, lesz ki továbbvigye kezdeményezésünket.”
Kultúrotthonból a focipályára
Idén új helyszínre kényszerült a rendezvény, éspedig a focipályára, ahol egy hatalmas, 210 négyzetméteres – igaz, tetszetős és UV-védett - sátrat húztak fel a szervezők, ami nem kevesebb, mint kétezer euró többletköltséget eredményezett, a pályázatokon elnyert támogatásoknak köszönhetően szerencsére nem kellett lefújni a rendezvényt. Az étkeztetést teljes egészében a szórványkollégiumban oldották meg, az ehhez tartozó szabadtéri csűrben pedig énektanítás folyt. A táncoktatáshoz szükséges helyszín biztosításához szerencsére besegített a Góbé fogadó is, így minden gördülékenyen zajlott.
A változás oka az eddig használt helyszín, a kultúrotthon felújítása, amelyre több éve vár a falu és amelynek munkálatait pár hete kezdték el. A munkálatokat a Vidéki Beruházások Finanszírozásának Ügynöksége (Agenția pentru Finanțarea Investițiilor Rurale) támogatja 1 millió 100 ezer euróval, ehhez közel 675 ezer euró önrész szükséges. A helyiek természetesen örülnek a felújításnak, hiszen a 40 évvel ezelőtt épült kultúrházon csak apró javításokat végeztek, azonban nem tévesztik szem előtt azt a tényt, hogy erre a beavatkozásra már több, mint tíz éve szükség lett volna, akkor talán nem vált volna a megye községközpontjainak egyik leginkább leromlott intézményévé. És számukra az sem mellékes, hogy ez az épület prioritást kellett volna élvezzen a község más, kisebb (hozzáteszem: nem magyar többségű) falvaiban levő kultúrházaival szemben, ahol ráadásul szinte teljesen hiányzik a művelődési élet.
Üröm az örömben: kérdőjelek a felújítás körül
Az már most látszik, hogy eléggé silány munkavégzés folyik: nem veszik például figyelembe az alagsor falnedvesedési problémáit. Ugyanakkor felmerülnek az esztétikai vonatkozások is, ugyanis egy, a hagyományápolásban érdekelt faluban nem mindegy, hogyan néz ki a művelődési háza. Mert az biztosra vehető, hogy a fali- és padlócsempézés nem elégíti ki az igényeket, és sokan a pár évvel ezelőtt történt „csúfítást” emlegetik, amikor egy sötétkék műanyag hullámlemez került hosszában az épület homlokzatára. Az ”imázskérdés” tekintetében semminemű lakossági konzultáció nem történt, sőt a helyszínen a szokásos látványtervet bemutató pannó helyett csak egy kis papír jelzi az ablakban, hogy építőtelepen járunk.
Minden bizonnyal Magyarlapád azon kevés, ha nem az egyetlen olyan település, ahol az egyház és a civil szféra összehasonlíthatatlanul többet tesz a falu fejlődéséért, mint maga az önkormányzat. Szabadság (Kolozsvár)

Etno-art stílus: népi hagyományból posztmodern
15 év után ismét Magyarlapádon a művészeti mozgalom
A Magyarlapádi Szórványkollégiumban került sor augusztus 21-27 között a helyi néphagyományokból ihletődő művésztáborra, az Ethnika Kulturális Alapítvány és a Magyarlapádi Református Egyházközség szervezésében. A Bantta Annamária képzőművész, rajztanár irányításával alkotó marosvásárhelyi művészetis diákok legszebb munkáikat a bentlakásnak adományozták.
Az ETNO-ART táborok ötlete Molnár Dénes marosvásárhelyi grafikusművész nevéhez kötődik, kezdeményezése mára már igazi mozgalommá nőtte ki magát. Először Makkfalván szerveztek ilyen táborokat a 2000-es évek elején, napjainkban – a művész emlékére rendszeresen szerveznek a Mezőségen (például Mezőpaniton, Mezőbergenyén, Mezőmadarason) és Erdély más vidékein, sőt Magyarországon is. Általában az egyházak segítenek a szervezésben, Fehér megyébe Borbándi Erika magyarlapádi lelkésznő által került a mozgalom.
Egyéni jelleg a népi formavilágból
Az ETNO-ART táborok célja a művészet segítségével megörökíteni a népi hagyományokat, és a helyi értékeket tanulmányozva, azokból ihletődve posztmodern, etno-art stílusú alkotásokat létrehozni. Mostanában minden táborfogadó faluból begyűjtik az alkotásokat és Marosvásárhelyen kiállítást szerveznek, így próbálják felhívni a közönség figyelmét a népművészeti értékekre, a művészeket pedig a „csak tiszta forrásból” való merítésre ösztönözni. Az etno-art mozgalom másik fontos célkitűzése a fiatal képzőművészek támogatása, lehetővé tenni számukra, hogy különböző tájegységek népi kultúrájával ismerkedjenek meg, az erdélyi népművészetben való elmélyülés pedig jelenjen meg saját alkotásaikban is, legyen ebből egyéni mitológia.
Magyarlapádon egyszer rendeztek ilyen tábort, 2002-ben, akkor a helyi művelődési otthon fogadta a kiállítást. Idén a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum 11. osztályos diákjai látogattak el a népzenéjéről, néptáncairól és szőlőtermeléséről híres faluba, ahol a helyi közösség tárt karokkal várta őket. A vendégek is boldogan soraik közé fogadták a helybeli gyerekeket, ami hiánypótló jellegű, Magyarlapádon teljesen hiányzik az iskolán kívüli képzőművészeti nevelés. Boldogan fedezték fel együtt a környéket, a helyi népviseletet, gasztronómiát, szövést-fonást, az építészeti stílusjegyeket.
Van benne valami „igazi lapádi”
Egy – Lapádon szokatlanul csendes – tábor mindennapjaiba nyerhettünk bepillantást az elmúlt héten. A népzenétől, néptánctól hangos falu ezúttal mély nyugodtságot sugárzott, míg a fiatalok alkotásai készültek, az idő maga is mintha kitágult volna.
„ Nagyon sok időt szánunk arra, hogy a diákok ráhangolódjanak a falura, megtalálják a számukra legkedvesebb témát, hiszen a művészet időigényes. Kilátogatunk olyan helyekre is, ahova az átlagos turista nem megy el”- mesélte lelkesen Bantta Annamária táborvezető. Többször is terepszemlét tartottak, elsétáltak a rózsaföldekre és a szőlőlugasokba, a kilátóhoz és meglátogatták a fugadi Bánffy-kastélyt. A helyi Pirospántlikás Zenekar táncházat szervezett számukra, ahol a lányok gyorsan meg is tanulták a lapádi körtáncot.
Mindezen benyomások lenyomatait a gyerekek munkáiban is felfedezhettük. Ottjártunkkor például a csoport egy része A lapádi hegytetőn...kezdetű népdalt rajzolgatta, egy textil-design szakos lány a helyi női népviseletet mai, a mindennapokban hordható ruhává alakította át rajzpapíron, a pontozó pedig egy domborműben jelent meg. Tájképek, csendéletek, grafikák, dekoratív- és figurális kompozíciók, szobrok, fafaragások ... mindenikben ott volt valami „igazi lapádi”.
A szép alkotásokat a szórványkollégium csűrjében állították ki, a vasárnapi istentisztelet után bemutatták őket az érdeklődőknek. A kedves fogadtatásért cserébe, minden diák egy alkotást a szórványkollégiumnak adományozott. Jóvoltukból az épületbelső otthonosabbá, esztétikusabbá vált és ez nagy lelki elégtételt jelentett számukra. A fiatal művészek kitűnően érezték magukat Lapádon, jövőre újból eljönnének, többedmagukkal.
Basa Emese / Szabadság (Kolozsvár)

Ars Hungarica: kis magyar oázis a nagyszebeni fesztiválrengetegben
Tizenkettedik alkalommal szervez Ars Hungarica kulturális fesztivált Nagyszebenben november 5-12 között a HÍD – Szebeni Magyar Egyesület, amelyen évről évre a városhoz – és nemcsak – kapcsolódó magyar vonatkozású értékekre, személyiségekre hívja fel a figyelmet, miközben a más etnikumú városlakók számára is színvonalas kulturális programokat kínál. Sikerességét és népszerűségét az is bizonyítja, idővel a városvezetés felvette a hivatalos, általa is támogatott fesztiválprogramok sorába, ami évről évre arra kötelezi a szervezőket, hogy minőségi közösségi alkalmakat kínáljanak Nagyszeben lakossága számára. Az idei programról és a fesztivál közösségi életben betöltött szerepéről faggattuk a szervezőket, önkénteseket. A fesztivál elsődleges célja a nagyszebeni magyar közösség kulturális sokszínűségének bemutatása.
„Kiemelt fontosságot tulajdonítunk a Nagyszebenhez kapcsolódó magyar személyiségeknek, a helyi kulturális műsoroknak, de általában az éppen időszerű magyar kulturális élet programjaiba kapcsolódunk be. Nagyon hasznos az eltelt években szerzett tapasztalat, hogy a programot a közönség igényeihez igazodva állítsuk össze” – beszélt az általános elképzelésről Takács Gyöngyi, a HÍD egyesület alelnöke. „Idén Borsos Miklós szobrászművésszel indítunk, a Visszanéztem félutamból című könyvének Nagyszebenről szóló részét sikerült németre fordítani, és ezt mutatjuk be. Így próbálunk valami maradandót is hagyni magunk után. Ezt követik a nemzetközi tearituálék, azaz az erről szóló kiállítás és kóstoló, ami nemzetközi ízekkel tarkítja a fesztivált és azt bizonyítja, hogy a magyar kultúra egyetemes. Palya Bea is a fesztiválon fog első alkalommal Nagyszebenben fellépni, és a Sárik Péter – Falusi Mariann duó is kitűnő zárókoncertnek ígérkezik” – sorolta a hangsúlyosabb programpontokat Takács Gyöngyi. Hozzátette: ezúttal is kiemelkedő szerep jut a gyerekműsoroknak, hiszen a kisebbek szórakoztatása is ugyanolyan fontossággal bír.
Klasszikustól a dzsesszig, pop-funktól a diszkózenéig több műfajban és stílusban igyekeznek értéket felmutatni, hogy a közönség különféle kulturális igényeinek eleget tegyenek. Az esti könnyűzenei koncerteket a város különböző szórakozóhelyein szervezik, így azokat a más nemzetiségűek is élvezhetik. „Kiemelném a fesztivál bálját és táncházát, amely részben a hagyományos szüreti bál szerepét tölti be élő magyar népzenével és tánccal. Ezúttal a magyarlapádi Gyöngypárta néptáncegyüttes és a Pirospántlikás zenekar, valamint a budapesti Kalangya együttes lesznek a vendégeink. Színház terén érzékeny kisebbségi témákat boncolgatunk az Udvari Kamaraszínház Halottak napjától virágvasárnapig című előadáson, illetve az Osonó Színházműhely Piknik egy japán szőnyegen című interaktív produkcióján. De nem feledkezünk meg 2017 fontos évfordulóiról sem, irodalmi műsorokkal és előadásokkal emlékezünk Arany Jánosra, Szent Lászlóra és a reformáció jubileumi évére” – részletezte a programot az alelnök.„A fesztiválszervezés függőséget okoz, és figyelem, ragályos! Talán, mert nem pénzért dolgozik az ember, hanem valami fontosabbért, hogy másoknak örömöt szerezzen. Egy erős közösségérzetű faluban gyerekeskedtem, ahol a lakosságnak a kalákában végzett munka töltötte ki mindennapjait, így nem is számított munkának az együttlét, hanem inkább közösségépítésnek. Korunk virtuális világában igazi kihívás versenybe szállni a képernyőkkel, és meggyőzni az embereket a közös együttlét fontosságáról” – beszélt arról, hogy mit jelent számára a fesztiválszervezés. „Éppen ezért hálás vagyok a fellépőknek amiatt, hogy szívesen jönnek Nagyszebenbe, és minden alkalommal itt hagynak egy darabkát magukból, s ezzel is hozzájárulnak magyarságunk megéléséhez. Hiányzik ugyan az én nemzedékem csapata, de nagyon hálás vagyok az önkénteseinknek, akik szívvel-lélekkel, legjobb tudásuk szerint, viszik tovább a fesztivált. Az önkéntesség egyfajta életmód, sokat lehet belőle tanulni (és főleg sok kedves embert lehet élőben „like”-olni). Nem utolsósorban, hálás vagyok Serfőző Levente fesztiváligazgatónak, hogy minden furfangos körülmény ellenére összetartó- és hajtóereje a szervezésnek. Hála az égnek, él néhány ilyen ember Erdélyben, aki számára tényleg a közösségépítés a fontos, a kulturális forradalom, ha úgy tetszik. Jó volna megbecsülni és támogatni őket” – fogalmazott Takács Gyöngyi. „Hogy kihívás-e a szervezés, naná, hogy az. Mi más lehetne vonzó ezekben a közösségi fesztiválokban, ha nem az együtt átélt élmény ereje, amikor kiszakadunk a mindennapok rutinjából. Kihívás és egyben öröm is ezt a szervezőgépezetet működtetni. Az Ars Hungarica a szebeni magyar közösség hangja! Ezen keresztül fejezzük ki kulturális identitásunkat és nemzeti önazonosságunkat” – összegezte.
Hogy Nagyszeben és az Ars Hungarica fesztivál híre minél messzebbre eljusson, idén is meghirdették vendégkereső kezdeményezésünket. Várják olyan író-utazó, riporter, blogger, fotós jelentkezését, aki szívesen töltene Nagyszebenben pár napot a fesztivál ideje alatt, és beszámolna a szebeni fesztiválos élményeiről. Lehet bátran jelentkezni a hid@szeben.ro címre.
Páll Ákos a HÍD egyesület alelnöke a fesztivál mindenese és technikusaként számtalan teendőt ellát egy-egy Ars Hungarica fesztivál lebonyolításakor, mégis évről-évre állandó tagja. Őt arról faggattuk, hogy mit jelent számára az Ars Hungarica. „Közel kilenc éve veszek részt a fesztivál előkészítésében, lebonyolításában. Amikor 2009-ben első alkalommal lehettem tagja az önkéntes csapatnak elsőéves egyetemistaként, nagyon tetszett, hogy részese lehetek egy olyan munkaközösségnek, amely másoknak és ugyanakkor nekem is magyar kulturális programokat biztosít Nagyszebenben. Akkor még nem voltak nagy feladataim, kávét főztem a fesztiválon fellépő művészeknek, segítettem a különböző helyszínek előkészítésében és hasonló, aprónak tűnő, de mégis fontos dolgokat bíztak rám. Évről-évre nőtt a feladataim száma és a velük járó felelősség is, és én természetesen örültem, hogy egy kulturális fesztivál az én munkámnak is köszönhetően valósulhat meg minden évben. Így lett a fesztivál apránként az én fesztiválom, az én Ars Hungaricám is, ami minden évben egy kis magyar oázis a nagyszebeni fesztiválrengetegben – fogalmazott az alelnök. „Amikor Csíkszeredából Nagyszebenbe költöztem, két-három hónapig meg voltam győződve arról, hogy soha nem találok magyar embert ebben a városban, persze ezt megcáfolta az élet. Teljesen más egy tömbmagyar területről érkező fiatal elképzelése a magyar közösségről, mint egy kisebbségben élőnek, és olykor nehéz elfogadni ezt a különbséget. De miután sikerül ezt a másfajta elképzelést feldogozni, akkor rádöbben az ember, hogy a kisebbségi közösségi lét ereje a más kultúrák elfogadásában, és mindezek mellett a saját kulturális értékeink ápolásában, megőrzésében áll. Ezért is szeretnék minden évben kortárs színházi produkciókat, népzenére, néptáncra épülő programokat, és a fiatalságot megmozgató koncerteket látni az Ars Hungarica programjában” – mutatott rá Páll Ákos. Az állandó parányi szervezőcsapat mellett számos önkéntes kapcsolódik be a fesztivál lebonyolításába, hogy minden zökkenőmentes legyen. A csapat idén új taggal bővült, a sepsiszentgyörgyi Leonard Katyi Kolozsvárról érkezett Nagyszebenbe, de már a városba érkezése előtt hallott az Ars Hungarica fesztiválról, amikor a magyar események után kutakodott.
„Arra gondoltam, jó lenne bekapcsolódni a szervezésbe, és miután megismerkedtem az egyesület tagjaival, beálltam én is az önkéntes csapatba” – magyarázta, hogyan lett a csapat legfrissebb tagja, aki szerint a fesztivál leginkább a helyi magyar közösség mozgósítása szempontjából fontos. „Mivel az egyik hobbim a fotózás, így a fesztivál képanyagának összeállításában segítek. Emellett apróbb feladatok vagy helyszín-előkészítés vár rám. A munkahely mellett annyi munkát vállaltam be, amennyit rendesen el tudok végezni” – beszélt a rá váró feladatokról. Arra vonatkozóan, hogy sikerült-e beilleszkednie a helyi magyar közösségbe, elmondta: az első hónapok elkeseredettségét követően sikerült megtalálnia a helyét a nagyszebeni magyar társaságban. „Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön is aktívan néptáncoltam, de ez itt sajnos abbamaradt, és először úgy tűnt, hogy mindkét város közösségében hamarabb sikerült megtalálnom a helyem, mint itt. De pár hónap után rájöttem, hogy ezt inkább csak a hirtelen költözés, nem pedig a város miatt érzem. Most már úgy érzem, hogy sikerült beilleszkednem” – fogalmazott. Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)