Május 27. és 29. között került sor az Égtájak Fesztivál rendezésében a néptánc találkozóra, Horvátországban. A fesztiválsorozat öt évvel ezelőtt a szlovákiai Farnadon kezdődött, majd Mezőbándon, Balánbányán, Gyergyószárhegyen, Szamosújváron, Sepsiszentgyörgyön, Eszenyben, Zselízen, Zentán és Péterrévén folytatódott. A Kárpát-medence magyarlakta vidékein a közösségeknek lehetőségük nyílt megismerni az egységes magyar kultúra sokféleségét. Horvátországban négy település, Csúza, Erdőd, Pélmonostor és Várdaróc művészeti együttesei mellett három határon túli régióból érkeztek hagyományőrző csoportok: Felvidékről, Vajdaságból és Erdélyből. Erdélyt a kolozsvári Szarkaláb Néptáncegyüttes képviselte. A tizenhét fős csoport már többször részt vett az Égtájak Fesztiválon. A Vajdaságot a péterrévei Tisza Néptáncegyüttes és a zentai Szélrózsa Leánykórus, Felvidéket pedig a farnadi Nádas Néptáncegyüttes és Soóky Éva, valamint Sotkovszky Lajos verséneklők képviselték. A csúzai Csárdás Néptáncegyüttes, az erdődi Petőfi Sándor Kultúregyesület Hagyományőrző Tánccsoportja, a pélmonostori Magyar Kultúregyesület Néptánccsoportja és a várdaróci Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Tánccsoportja fogadták a messziről érkezőket. /Köntös Imola: Égtájak Fesztivál Horvátországban. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./

Csaknem egyévi kötélhúzásnak vetett véget március 1-jén az erdődi helyi tanács: 9/3 arányban megszavazta Petőfi és Júlia életnagyságú szobrának a felállítását. A döntés azért húzódott el ennyire, mert Vasile Goje ortodox pappal az élen egy csoport önkormányzati képviselő sehogy sem akarta, hogy a helyi Petőfi Kör és az RMDSZ által kezdeményezett emlékmű a városka főterére kerüljön. A szobrot Erdődön a református templom előtti téren közadakozásból kívánja felállítani a helyi magyarság. /Petőfi visszatér Erdődre. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 2./

Koszorúzással egybekötött ünnepi műsorral emlékeztek szeptember 8-án Erdődön Petőfi Sándor és Szendrey Júlia 160 éve történt házasságkötésére. Az erdődi Petőfi Kör, a helyi önkormányzat és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület szervezésében létrejött ünnepségen elhangzott, a városban szobrot is készülnek állítani a szabadságharc költőjének. /Babos Krisztina: /Ünnepség Petőfi menyegzője emlékére. = Krónika (Kolozsvár), szept. 10./

Február 18-án döntött az Erdődi Petőfi Kör: Deák Árpád nagyváradi szobrászművészt kéri fel a Petőfit és Júliát ábrázoló, a városka főterén felállítandó bronzszobor elkészítésére. Az avatóünnepséget szeptemberben kívánják megtartani. /Sike Lajos: Bronzba öntött Múzsa. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 19./

Március 15-én Erdődön Petőfi Sándor – Szendrey Júlia szobrot avattak a református templom előtti parkban. Deák Árpád nagyváradi szobrászművész alkotásának avatásán jelen volt többek között Sógor Csaba EP-képviselő, Barabás János, kolozsvári magyar konzul és Dávid Gyula irodalomtörténész Petőfi-kutató. A szobor megvalósításának a kezdeményezője Szakács Imre helyi alpolgármester, az Erdődi Petőfi Kör elnöke volt. Dávid Gyula felidézte, hogy az 1990-es évek elején megrongálták a Petőfi-obeliszket, viszont ez is hozzájárult ahhoz, hogy annál inkább megrendezték évről évre ezt a rendezvényt. Az erdődi Petőfi-kultuszhoz hozzátartoznak Dávid szerint azok is, akik a felrobbantott obeliszket a kilencvenes évek elején helyreállították. /Fodor István: Petőfi és Júlia visszatalált Erdődre. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), márc. 16./

A helyi tanács jóváhagyta, hogy Bakócz Tamás-szobrot állítson a püspökség Erdődön. A városban fokozódnak a politikai viták, és a jelek szerint a nemzetiségi ellentétek is újból felszínre törnek: a PSD és PD-L tanácsosai bizalmatlansági indítványt kezdeményeztek a polgármesterrel szemben Többek között azt is kifogásként hozták fel a jelenlegi kormánypárt helyi döntéshozói, hogy a március 15-i erdődi emlékünnepségen Duma Ovidiu polgármester nem volt a Petőfi-szobrot leleplezők között, nem ő nyitotta meg a rendezvényt, és nem énekelték el a román himnuszt az eseményen. Ami a Petőfi-szobrot, valamint az el nem énekelt himnuszt illeti, Duma és Szakács Imre alpolgármester rámutattak: a kezdeményezés a Petőfi Köré volt, és nem román hivatalos, illetve nemzeti ünnepről volt szó. A tanács jóváhagyta viszont azt, hogy szobrot állítsanak az egyetlen magyar pápajelöltnek, az erdődi származású Bakócz Tamásnak. /(fi): Szobrok és viták Erdődön. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), márc. 24./

Eddig ismeretlen Petőfi-emlék megtalálásával köszönti az Erdődi Petőfi Kör a Petőfi Sándor halála 160. évfordulója alkalmából Marosvásárhelyen és Fehéregyházán 2009. augusztus 1-2-án megrendezendő Petőfi Emlékhelyek XXV. nemzetközi találkozóját. Az elmúlt hetekben a helység egyik csűrjében elfeledett emléktáblát találtak a következő felirattal: „E helyen állott azon kápolna, melyben Petőfi Sándor 1847. szeptember 8. Szendrey Júliával megesküdött. ” Szakács Imre erdődi alpolgármester szerint a masszív kőtábla oldalán látható nyomok arról tanúskodnak, hogy elkészültét követően falba helyezték azt. Az erdődi várkápolnát, melyben Petőfi Sándor és Szendrey Júlia házasságot kötött, a XX. század elején kiürítették. Az ottani oltárt Boromisza Tibor püspök az 1908-ra felújíttatott püspöki kápolnában helyeztette el, ahol napjainkban is látható. A tábla alsó sarkában a készítőre vonatkozóan a következő olvasható: „Köipar. részv. Trs. N. Bánya“. Balogh Béla nagybányai levéltáros tájékoztatása szerint 1907-től szerepel először az első világháború végéig Nagybányán működött Nagybányai Kőipari Részvénytársaság. Így a tábla elkészülte minden valószínűség szerint 1907-1908-ra tehető. Helytörténészek feladata lesz a tábla helyének, elhelyezése s eltüntetése pontos időpontjának tisztázása, továbbá annak kiderítése, hogy Izsó Miklósnak a Németi Református Egyházközségben ma őrzött (s ugyancsak egy erdődi csűr tisztításakor előkerült!) Petőfi-szobormásolatát mikor tüntették azt el az első világháború utáni impériumváltást követően. /Muzsnay Árpád: Petőfi-relikvia került elő Erdődön. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), júl. 25./

Magyar Művészetért Díj Ütő Gusztávnak
Átadták Budapesten a Magyar Művészetért Díjakat, Ütő Gusztáv sepsiszentgyörgyi képzőművész mellett Lendvay József hegedűművész, Nagy Ervin színművész, Schilling Árpád rendező, Szórádi Zsigmond szobrászművész vehette át a rangos kitüntetést.
A Magyar Művészetért Posztumusz Díjat Jakobovits Miklós festőművésznek, a Petőfi Sándor-díjat a délvidéki Petőfi Sándor Kultúregyesületnek ítélte a kuratórium. Árpád fejedelem-díjat kapott Vizi E. Szilveszter a magyar tudományos életben elért világhírű eredményeiért. Ex Libris Díjban részesült a délvidéki Bogdán József pap költő, Dinnyés József előadóművész, az Eszéki Magyar Tanszék, a brünni Kazinczy Ferenc Diák Kör, a Krónikás Zenede, a Muzsikás együttes, a kárpátaljai Nagy Béla református főgondnok, a Prágai Tükör, Salamon Beja zeneművész, Sidi Péter sportlövő-világbajnok, a nagyváradi Szigligeti Színház és Meleg Vilmos színművész, Tar Károly író és Tokaj városa. (-kas)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Holnap szerbje
Széljegyzetek Németh Ferenc könyvéhez*
A húszas évek vége Ady-ellenes támadásai, s főleg a fiatal „konzervatívok” Adyval kapcsolatos megnyilatkozásai kapcsán írta A Holnap Társaság szerb tagja, Todor Manojlovic egyik korabeli cikkében: „…Magyarországon még mindig nem érzik át teljesen, hogy mit és kit bírnak Adyban. […] Fájdalom, úgy látszik, hogy itt is egészen más, nem irodalmi és esztétikai motívumok a mérvadók. Itt is úgy látszik, a napi politika és társadalmi áramlatok befolyásolják az embereket, és az a vágy, hogy az új és szenzációs Ady-támadások útján új lehetőséget adjanak önmaguknak, és kiérdemeljék az uralkodó áramlatok jóindulatát.”
Manojlovic szándéka nemes, de argumentációja ma már nem érthető maradéktalanul, éppúgy, ahogy az Ady-apologetika egy jelentékeny hányada sem. Ady költészete – s éppen a kortárs számára – nehezen választható el a költő társadalmi programjától; nem állítható komolyan, hogy nem állt volna szemben kora „hivatalos” Magyarországával, hogy nem vett részt olyan radikális mozgalomban, amelynek nyílt célja a politikai felépítmény lebontása volt. Hiszen éppen maga Manojlovic hangsúlyozza Németh Ferenc most megjelent, citátumokban bővelkedő – a fönti passzust is tartalmazó – kötetében a költő társadalmi-politikai elkötelezettségét, s arra is utal, hogy A Holnap emberei tudatosan akartak mást, mint ami volt. Lásd erről például a szerb költő-műfordítónak azt az esszéjét, amelyet A Holnap temesvári estjén olvasott föl mint bevezetőt – s amely a most tárgyalt kötetbe is bekerült.
Innen nézve nem logikátlan, hogy Ady bírálói még évtizedek múlva is a költőnek a háború előtti kormánypárti elit(ek)re szórt konkrét vádjai, átkai jogosságát vitatták. Az életmű valódi súlyát azonban valószínűleg nem ezek adják meg; minél jobban eloldozzuk Adyt a számára adott esetben közvetlen témát kínáló politikai konkrétumoktól, annál nyilvánvalóbb látomásainak egyetemessége. Hegedűs Lóránt, a múlt századelő író-közgazdász minisztere (nem tévesztendő össze a közelmúltban elhunyt volt püspökkel!), aki a politikában Tisza István, a költészetben pedig Ady hívének mondotta magát, s aki 1940-ben kísérletet tett kettejük emlékének összebékítésére, jól látta ezt. Az utolsó húsz év részleges eszmetörténeti átértékelése is arra figyelmeztet, hogy nem lehet pusztán az 1918-as „forradalmi erők” olvasatában értelmezni a 20. század első másfél-két évtizedének magyar társadalmi eseményeit; akárhány jogos elem volt is a korabeli ellenzék kormánypolitika-bírálatában, Tisza működését meghatározták, esélyeit behatárolták az adottságok, koncepciók és prekoncepciók. Ma már kínos lenne Tisza István politikáját és személyiségét Ady-idézetek alapján rekonstruálni és minősíteni – mint ahogy Ady jelentőségét sem lehet Tisza véleménye nyomán. Amennyire nem igaz, hogy Tisza „gyújtogató, csóvás ember”, rongy és bolond lett volna, ugyanolyan értékelhetetlen, amit a miniszterelnök mondott Bécsben, a Hotel Imperialban – amikor Hegedűs Adyt próbálta népszerűsíteni a delegáció körében –, mereven nézve az asztal közepén álló pálmát: „Ady és a Nyugat levéltetűk a magyar kultúra pálmafáján.” (Hegedűs Lóránt: Ady és Tisza. [Budapest], Nyugat, [1940], 51. p.). Viszont valószínűleg van igazság-magva annak, amit Hegedűs az 1910 körüli évek Adyjáról mond: „politikai képlátásain már nagyon kezd a falusi ponyvairodalom mutatkozni” (Uo., 75. p.).
Talán nem túlzás azt feltételezni, hogy a két életpálya tárgyszerű párhuzamos mérlegelésére éppen Nagyváradon lehet szellemi-érzelmi indíték, ahol száz-egynéhány évvel ezelőtt oly színvonalas gárdával képviseltette magát a két nagy, szemben álló irányzat, ahogyan az Nagy Endre remek könyvéből, az Egy város regényéből oly szépen kiderül.
Egyébként Németh Ferenc könyvét olvasva hasonló benyomásunk támad, mint egykor, amikor Nagy Endréét forgattuk: a váradi szellemi körök között nem folyhatott olyan gyilkos háború A Holnap alapításának idején, mint amit irodalomtankönyveink sugalltak. Igaz, a kötetben szereplő, a „holnapos” évek eseményeit rögzítő Manojlovic-napló távirati stílusú följegyzései nem adnak sok támpontot ennek a küzdelemnek a föltérképezéséhez. Pontosan szerepelnek benne a szerző olvasmányélményei – mind magas irodalom, sehol propagandakiadvány –, saját írói s főleg fordítói eredményei – olykor bámulatos fegyelemmel, penzumszerűen, ám profi módon dolgozik fordításain, van, hogy egy nap három Ady-verset fordít németre, egy másik napon papírra vet három eredeti költeményt –, s főképp az, hogy a naplóíró kivel, hol, melyik kávéházban, étteremben, bodegában fejezte be az éjszakát, készülve az új szellemi világért vívandó harcra.
Sőt az az érzésünk támad, hogy a harc éppen ott zajlik az asztalnál, bor és egyebek mellett; ami igaz, az igaz, a följegyzésekben sűrűn szereplő Juhász Gyula, Dutka Ákos és Emőd Tamás alkatilag sem emlékeztettek rohamosztagosokra. Különösen hitelesnek látszik ez a kép, hiszen ezúttal egy olyan szerb alkotó emlékezésein, tanulmányain, naplójegyzetein – Németh Ferenc lényegében minden közölt és idáig kéziratban lévő idevágó Manojlovic-szöveget beillesztett könyvébe – keresztül vetül fény ezekre az évekre, akinek irodalmi nyelve (ekkor) főleg a német – ő fordítja németre Ady és néhány más holnapos verseit a már klasszikus váradi antológia megjelenésének évében, hogy végül a szerb Ady-recepció megteremtőjévé váljék –, s aki világnézetileg is a modern költőcsoporthoz áll közel; magát Adyt már 1908–1909-ben a kor egyetemes költészete egyik legnagyobbjának tekinti, s Babits művészetéről is van hódoló szava. Manojlovicnál nyoma sincs annak, hogy az uralkodó magyar kormánypolitikával szemben szánná rá magát a kultúrpolitikai küzdelemre, nem fordul meg a fejében, hogy Magyarországot föl kellene darabolni s hogy a délszlávoknak közös államban kellene egyesülniük. 1908-ban együtt borzongatja meg a háború előszele őt és a váradi magyar értelmiségieket. A társadalom megújítását valószínűleg a nemzedékváltástól várja; inkább nemzedékek, mint nemzetek küzdelmének tartja a századelő magyar forrongásait és azok következményeit, bele is veti magát a sűrűjébe. Adyval alig egy héttel az után ismerkedik meg, hogy verseinek fordításába fog. A szerb fiatalember nemcsak német tolmácsa barátainak: egyenjogú tagja a társaságnak. A Holnap-antológia második kötetében ott olvasható egyik verse Dutka Ákos fordításában, népszerűsítő cikke jelenik meg a mozgalomról és eszményeiről, temesvári bemutatkozásuk elé pedig azt a bevezető szöveget írja, amelyikből idéztünk már. Nem véletlen vagy egyszeri alkalom ez a temesvári jelenlét sem: Manojlovic nemcsak A Holnapnak, hanem a temesvári Dél társaságnak is a tagja, amely hasonló szellemben dolgozik, mint a váradiak – ráadásul átmenetileg nagyobb sikerrel, itt ugyanis elindítanak egy folyóiratot is – igaz, fönntartani egy évig sem lehet. S a két társaság között mintha a szerb költő-fordító lenne a legközvetlenebb kapocs. Élete Becskerek, Belgrád, Temesvár és Várad négyszögében zajlik, de igazi szellemi közösségét, úgy látszik, a két utóbbiban találja meg. Ez persze nem magából a szűkszavú naplóból derül ki, amelynek igazi forrásértékét Németh Ferenc adja meg azzal, hogy körbeépíti a szerb író későbbi, e korszakra és Adyra vonatkozó utalásaival, a holnaposokkal való levelezéséből készült válogatással – melynek több darabja szintén itt jelenik meg először –, továbbá a szerb szerzőnek ha nem is teljes pályaképével, de életútjára vonatkozó számos megjegyzésével.
Ez a kötet nemcsak a magyar–szerb irodalmi kapcsolatokra irányítja figyelmünket, hanem a magyar–magyar viszonyra is; egy délvidéki produktum ad itt lényeges adalékokat olyan, a Partiumban lezajlott irodalomtörténeti eseményekhez, amelyek az erdélyi magyar kisebbségtörténetnek is előzményei. S térjünk itt vissza ahhoz, amit Ady és a napi politika viszonyáról mondtunk. 1929 elején jelent meg az a felhívás, amelyet többek között Bánffy Miklós, Benedek Elek és Tamási Áron is aláírt, és amelyben ez is szerepel: „Ady Endrének, az ősi tehetségnek nem volt egyéni élete. Az ő élete a magyarság ezeréves életének sűrített szimbóluma volt, egész nagyságában, egész szerencsétlenségében – egész elrendeltségében.
Nem azért szakadt ki fajából, hogy gyűlölje, szeresse, magasra csillogtassa, avagy ostorozza. Ő fajának elválaszthatatlan, kiválaszthatatlan homogén része, talán a pszichéje, talán az öntudata, talán az önítélete, talán egy idegcentruma, talán a vérkeringése volt. Döntő fontosságú, száz alakban megjelenő erőforma a magyarság roppant testében.” (Szobrot Adynak. [A szoboralap intézőbizottságának felhívása.] Brassói Lapok, 1929. január 28., 3. p.)
Ezt az előzményjelleget az egyik szálon a személyi átfedések is alátámasztják. Hegedüs Nándor például, aki részt vesz A Holnap dolgaiban, Trianon után a kisebbségi közélet, sajtó és politika egyik fontos alakja lett; a most tárgyalt kötet apró hibáinak egyike, hogy a névmagyarázatokban erre még utalás sincs, a rá vonatkozó passzusban nem kerül említésre 1918 és a harmincas évek vége közötti szerepe. Vagy például Antal Sándor két világháború közötti, szintén fontos csehszlovákiai munkásságáról sem esik egy szó sem.
A két világháború közötti erdélyi-partiumi és délvidéki magyar irodalomban egyébként számos közös szál van. A délvidék szülötte volt Járosi Andor, a kolozsvári evangélikus esperes, a Helikon tagja, aki szembeszállt a náci rendelkezésekkel – s akit végül a szovjetek deportáltak. Hunyady Sándor még Kolozsvárt írt, s talán legfontosabb drámája, a Feketeszárú cseresznye Bácskában játszódik a főhatalomváltás idején, a korszak egyik legértékesebb erdélyi regényét, a Tibold Mártont az Óverbászon született, Marosvásárhelyre elszármazott Molter Károly írta meg – egy délvidéki német fiatalember magyarrá válásáról. Valamiképpen ez a könyv is ebbe a sorba illeszkedik, ez idő szerint éppen a végére.
S szóljunk néhány szót a sorozatról is, amelyben a kötet megjelent. Volt már a délvidéki magyarságnak irodalomtörténeti hagyományokat föltáró sorozata, de az évtizedekkel ezelőtt megszűnt. 2011-ben indult útnak az új sorozat, a Délvidéki soroló; Németh Ferenc Ady vonzáskörében című könyve ennek harmadik darabja. A másodiknak a szerzője az óbecsei Draskóczy Ede ügyvéd, szerkesztő, politikus, művelődésszervező; a korábban alig emlegetett Draskóczy Szenteleky Kornéllal és a nemrég Bárdi Nándor által újrafölfedezett Kende Ferenccel együtt a két világháború közötti délvidéki magyar kultúrélet legjelentékenyebb működtetői közé tartozott. A közgyűlési beszédeket, cikkeket, tanulmányokat és a szerzőre vonatkozó dokumentumokat tartalmazó kötetet Mák Ferenc állította össze, ő írta az elemző tanulmányt is, elkészítette továbbá a kötet számára Draskóczy nyomtatásban megjelent írásainak bibliográfiáját. Ennek előtte Mák biztos kézzel választotta ki a századforduló lappangó irodalmi anyagaiból Kanizsai Ferenc Ifjú Csóti Pál című regényét, „amelyben a birtokát vesztett dzsentri délvidéki változatának történetét írta meg” az elfeledett (s az utószó szerint éppen ezzel az egy művével a többi fölé nőtt) szerző. Mák a sorozatterv leadásakor húsz kötetet nevesített, de ezekkel a Délvidéki soroló nyilván nem lesz lezárva. A legközelebbi kiadványok egyike annak a Herczeg Ferenc-konferenciának az anyaga, amelyet az író születésének százötvenedik évfordulóján, 2013 szeptemberében rendeztek meg Versecen, házigazdaként az ottani, már az elemi iskolát is húsz éve nélkülöző, ám rendkívül agilis szórványtagok Petőfi Sándor Kultúregyesületével.
S hogy most egy szuszra tudassunk még néhány információt az olvasóval: Mák Ferencnek – sok évvel korábbi, elsősorban irodalomtörténeti tanulmányokat, esszéket, jegyzeteket tartalmazó kötetei és A délvidéki magyarság válogatott történeti és honismereti bibliográfiája (Újvidék–Zenta, Forum–Vajdasági M. Művelődési Intézet, 2008) című testes munkája után két fontos könyve látott napvilágot nemrégiben: a Vesztegzár. Jugoszlávia és utódállamai – Szerbia, Horvátország és Szlavónia – magyarságának sorstörténetéből című tanulmánykötet és a Magyarok a Vajdaságban 1918–1945 című történelmi kronológia, ez utóbbi Zentán, a most tárgyalt sorozatot is megjelentető Vajdasági Magyar Művelődési Intézet kiadásában, az előbbi pedig a szlovákiai Méry Ratio és a budapesti Pro Minoritate Alapítvány gondozásában.
Filep Tamás Gusztáv
* Németh Ferenc: Ady vonzáskörében. Todor Manojlovic Nagyvárad, Temesvár és Arad között 1907–1910. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2012 (Délvidéki Soroló 3.), 195 p.
Várad (Nagyvárad)

Nemzetünk fejlődik, ha hitében él
Az 1848-1849-es forradalom egyik legmarkánsabb alakja Petőfi Sándor Erdődön kötött házasságot Szendrey Júliával, ezért nemzeti ünnepünk egyik fellegvára a Bükk aljai település. Ennek megfelelően az Erdődi Petőfi Kör a történelmi egyházakkal karöltve szervezte meg az ünnepet. Képviseleti alapon jelen voltak Erdőd város testvértelepülései is.
Kedden délelőtt 11 órától az erdődi református templomban Rácz Ervin erdődi lelkipásztor hirdette Isten Igéjét a Lukács írása szerinti evangélium 15. részének 16-tól 20-ig terjedő versei alapján. A tékozló fiú történetének sorsdöntő szakaszából szólt az Ige, amikor a kisebbik fiú, aki eltékozolta mindenét, mélységre jutott, magába szállt és elindult haza. Az igehirdető feltette a kérdést, vajon mi lett volna a megoldás, a cél abban a helyzetben? A megmaradás? Nyilvánvalóan nem, hanem az elindulás, a fejlődés, a tettek mezejére lépés. Hibásan mondjuk ilyenkor a következőt: segíts magadon, az Isten is megsegít. NEM! Segíts magadon, MERT az Isten segít. Az ő segítségéből merítünk erőt akkor, ha a tékozló fiúhoz hasonlóan eszünkbe jut identitásunk, az Atya háza, a hozzá való tartozás. Ugyanakkor az igehirdető elmondta, nemcsak nyelvében, hanem elsősorban hitében él a nemzet. Az Istenbe vetett hitünk ad nemcsak megmaradást, hanem fejlődést, kultúrát, jó és biztos utat. Szétesik nemzetünk is a kegyelem kötőanyaga nélkül. Nekünk, magyaroknak, van miben, van kiben reménykednünk.
Az igehirdetést követően Varga Sándor színművész szavalta el Arany János Él még az Isten című versét, majd Kereskényi Sándor irodalomtörténész Petőfi ars poeticájáról tartott tartalmas előadást. A tőle megszokott szókimondással rávilágított a lázadó, szenvedélyes és sokszor kegyetlen költő alkati problémáira. Népvezérnek készült, az is volt, de a szerinte gyáva, megalkuvó népet megvetette - belerúgni mégsem volt képes. - mondta Kereskényi, hozzátéve: Petőfi e meghasonlás elől menekült a honvédtiszti egyenruhába, ami már messze nem költő küldetés volt számára. Mégis miért fordulunk minden március 15-én Petőfi felé, és éltetjük könnyesen? Ez a sorsunk, a magyar sors üzenete: a magyar ember a magát demokratikusnak hirdető imperátort imádja.
Az istentisztelet után 12 órakor a templom előtt található Petőfi-Szendrey szobornál folytatódott az ünnepély. Lukács Gyöngyi az erdődi iskola aligazgatónője köszöntötte az egybegyűlteket, beszédet mondott Ovidiu Duma erdődi polgármester és Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármesterjelölt.
Ezután Mészáros Mónika magyartanárnő felkészítésében az erdődi diákok műsora következett, majd koszorút helyeztek el a szoborcsoportnál.
Jelen voltak az Erdődről elszármazottak és a környező településeken lakók is, Szatmárhegyről, Dobráról, Halmiból, Kismajtényból is érkezett egy-egy küldöttség, valamint a magyarországi testvértelepülések, Napkor, Nagyecsed és Szakoly küldöttsége. szatmar.ro

Az év végéig teljesen újjáépül a lerombolt szentlászlói református templom
A szerb-horvát háborúban lerombolt szentlászlói református templom felújítását 1999-ben kezdték meg. A helyreállítási munkálatok még ma is tartanak. A magyar kormánynak és a HMDK-nak köszönhetően az év végéig teljesen újjáépül a szentlászlói református templom – írja beszámolójában az Új Magyar Képes Újság.
Szentlászló az 1991-ben kezdődött szerb agresszió áldozatává vált. A horvát hadsereg mellé álló falu tanúsította a legnagyobb ellenállást azon a környéken, és ennek meg is lett a következménye: 1991. október 1-jén az ún. Jugoszláv Néphadsereg aknavetőkkel és ágyúlövedékekkel lerombolta a szentlászlói református templomot és a lakóházak 96%-át. A település 1998 nyaráig lakatlan maradt, aztán itt is megindult a családi házak újjáépítése, ami a falubelieket hazatérésre késztette. A templom és a lerombolt középületek felújítása még ma is tart.
A templom felújítása 1999-ben kezdődött meg, zágrábi minisztériumi forrásokból. Amíg a lakóépületek viszonylag gyorsan felépültek, a közösségi épületek felújítása még ma is tart. Így sajnálatos módon a helyi Petőfi Sándor Kultúregyesület tulajdonában lévő művelődési ház és a református templom felújítása sem fejeződött be.
A tavalyi parlamenti választások előtt Jankovics Róbert a HMDK nevében ígéretet tett, hogy győzelme esetén mandátuma alatt közösségi épületeink visszanyerik régi fényüket. Az ígéretek most sorra teljesülnek, így az elmúlt hónapok eredményeit tekintve állíthatjuk, hogy már mandátuma első évében megvalósulnak. Hiszen a kultúrotthon külső és belső felújítása már az utolsó fázisában van, a templomé pedig most kezdődik és idén karácsonyig be is fejeződik. itthon.ma//karpatmedence